2018. január 23., kedd

EGYENLET MEGOLDÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.01.23.



Azt szeretném kérni, hogy gondolkozzanak velem, hátha együtt jutunk valamire.

Nekem ez az egész megmagyarázhatatlanul groteszk, fals, kibicsaklott – egy rosszul felírt egyenlet, amit éppen azért nem lehet megoldani, mert nem egyenlő értékek vannak a két oldalon. Az együtthatók és a változók hamisak az egyik oldalon, a másik oldalt meg úgy próbáljuk felírni, hogy elfogadjuk igaznak a szándékosan elrontott együtthatókat.



Elmondom érthetőbben.

Adva van egy köztörvényes bűnbanda. Tevékenységük az élet minden területét behálózza, nincs egyetlen megmozdulásuk sem, ami a civil köznapokban elfogadható volna, bármit tesznek, az törvénybe ütköző. Még egyszer: bármit tesznek, az a rablóvezér mérhetetlen bírvágyát szolgálja.

Az egyenlőségjel túloldalán lévők tevékenysége abban merül ki, hogy meg akarják magyarázni a bűnbandának: amit tesznek, az törvényellenes. És a közvéleménynek is meg akarják magyarázni.

Az egyenlet egyik oldalán csalás, rablás, a másikon fejcsóváló polgári rosszallás.

Ezt eddig is tudtuk, mondják. Lehet. Ezt eddig így én nem tudtam. Hogy az egyenlet megoldhatatlan, mert az egyenlőségjel két oldalán össze nem illő együtthatók vannak. Valamelyiken változtatni kell, ha azt akarjuk, hogy az egyenlet megoldható legyen. Márpedig azt akarnunk kell, mert a matematikának ez az alapművelete a legalapvetőbb természeti törvény leképezése: az élet minden területén létezik ez az egyensúly. Ha felborul, azt valamilyen defektus (tragédia) követi, és a rendellenesség mindaddig szedi a maga áldozatait, amíg az egyensúly helyre nem áll. A természet mindig gondoskodik róla, hogy ezt az egyensúlyvesztést helyrebillentse. Ez a természeti törvény az emberi társadalmakra is érvényes, működik is, csak nem úgy, mint az élővilág más részein – az ember ugyanis abban a tévhitben él, hogy majd ő megváltoztatja a törvényt. Nem változtatja meg. Legföljebb időben elhúzza a helyreállítás folyamatát, ezáltal növeli a veszélyt és a halálos áldozatok számát...


AKARSZ RÖHÖGNI? POLT PÉTER VIZSGÁLJA TIBORCZ ISTVÁN ÜGYÉT, AKI ORBÁN VIKTOR VEJE.

BANDITAPOLITIKA BLOG
Szerző: Bandita
2018.01.19.


Harsány röhögés hallatszik ki egy épületből, amire ez van kiírva nagy betűkkel:
Legfőbb Ügyészség.
A valaha jobb társaságot megélt műemlék vastag falai szinte reszketnek a csőcselék hahotájától.Polt Péter fideszes lopásokat elkenő ügyész a térdét csapkodva mutatja a kollégáinak az előtte heverő vaskos dokumentum fejlécét:
OLAF jelentés Tiborcz István ügyében.
Csorog a könnyük, a fejük vörösödik a kirobbanó jókedvtől.
Majd ők, na majd pont ők fogják vizsgálni Orbán Viktor traktortolvaj vejének az ügyeit.
Miután kicsit csillapodik a nevetés a vastag falak között, poharak kerülnek elő, és egymás után ki is ürülnek a jófajta Mészáros Lőrinc tokaji borászatából származó nemes borral való teletöltés után. 
Nem kell sokat tanácskozni az akta tartalmáról, a legfőbb ügyész mindig tudja a dolgát. Már csak az a kérdés, mikor ne rendeljenek el nyomozást az ügyben, vagy milyen módszerrel tagadják azt meg. Nem elég a bizonyíték, nem történt bűncselekmény, kuss legyen már mindenkinek. Annyi a lehetőség az idő húzására, hogy szinte tobzódik benne aki ezzel a módszerrel él.
A választásokig úgy sem történik semmi, addig gondosan elteszik valahova a a papírokat, de lehet meg is semmisítik. Mert kit is érdekel a tartalma? Az országot, vagy annak lakosságát? Azok csak foglalkozzanak a nem létező Soros tervvel, meg féljenek a nem létező migránsoktól.
Az akta elkerül a szem elől egy fiók mélyén, de lehet leég az épület maga inkább, és akkor nem is érdekes hova is lett elsüllyesztve. Mert ha a választások nem úgy alakulnak ,a hogy azt a kormánypárt manipulálja, akkor jobb lesz a nyomokat eltüntetni.
Lángolni fognak az állami intézmények, ahol bizonyítékot találhat a dühös magyar a Fidesz minden közpénz ellen elkövetett bűncselekményére.
Polt Péter meg sunyin mosolyog addig is, és sűrűn bizonygatja mind az ezer Fidesz lopás ügyében gondos mérlegelés folyik a vádemelés előtt, meg a nyomozás miatt nem is beszélhet róla, és közben látszik a nyuszi tekintetén, nem mond igazat.
Az OLAF akta meg szépen eltűnik a többi meg nem vizsgált eset tengerében. 
Polt Péter jó szolga, tudja ami a dolga.

HOGYAN SZŰNT MEG A MANDINER...

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2018.01.23.



...Kurvára nem érdekel az ellenzék sem, az egész hatalmi szar, hogy ki osztogat zsetont a haverjainak, ki hazudja a maga szánalmas féltudásúit világhírűnek, liberális vagy konzervatív, baloldali vagy jobboldali, a tehetségtelenségnek nincs ideológiája. A parasztozó hülyeség sem érdekel, a zsidózó hülyeség sem, a pesti tévében hisztiző ilyen-olyan oldali holduvariak sem érdekelnek, pontosan tudom, hogy a seggét riszáló rezsim********* kedvenc pártja fogja nyerni a választásokat, hogy a szaguk bele fog ivódni az országba, hogy ki sem lehet majd mosni belőle, hogy az én országomnak lényegében véve vége. Én ezt már régen elfogadtam. Amit nem fogadtam el az az, hogy minden aljasság büntetlenül maradhat. Az nem lehet. Az igazságból még kellett maradni egy morzsányinak.

ITT OLVASHATÓ

CSAK AZÉRT IS PAKS

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2018.01.23.


Ha Orbán-kormány, akkor építkezés, ha építkezés, akkor meg legyen minél nagyobb, minél drágább – a projektek projektje pedig nem más, mint Paks II.,melynek társadalmi elutasítottsága egyre nő és mára eljutottunk odáig, hogy a megkérdezettek 61%-ának nem tetszik az, hogy orosz állami vállalat orosz hitelből bővít a Duna partján (két lehetőséget lehetett választani a megadottak közül). Ha pedig a helyeslők oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor a lakosság kevesebb, mint egyötöde rajong az ötletért, magyaroknak orosz atomot. A számok alapján tehát még a fideszesek sem csápolnak örömükben (azaz Békemenetet sem érdemes e célból gründolni) és valószínűleg kormányszempontból még ennél is rosszabb lenne a helyzet, ha az MTI minden egyes paksi üzemzavarról ugyanolyan részletesen tájékoztatná a lakosságot, mint ahogy a Soros-terv esetében teszi. Sőt, ha egy adófizető párhuzamot keres az oroszok által felújított metrószerelvények meghibásodási gyakorisága és a leendő atomerőmű gépházzaja közöttakkor már keresi is a körzőt meg Európa térképét hogy megsaccolja, vajon hova érdemes családostól kiköltöznie az országból ha kedves az élete.

És éppen ez az, ami a legtöbb averziót gerjeszti a magyarokban, a veszély (39%). Mert míg a metrószerelvény ajtóinak egyszeri zavarától nem várható százezrek halála, addig Csernobil meg Fukushima megtanította a világot arra, hogy nem kell 10 km-es körzetben tartózkodni ahhoz, hogy drasztikusan lecsökkenjen a lakosság (meg a turisták, üzletemberek, migránsok és házi-, vad-, valamint haszonállatok) várható élettartama egy esetleges erőműi baleset miatt. Nem csoda, ha az osztrákok is aggódnak, ha baj van, annak ők is megisszák a levét, így ha a szép szó nem segített, jöhet a per, aztán a végén majd ott állunk egy majdnem kész atomerőművel meg egy Európai Bíróság döntéssel, állj, ne tovább, a projektnek vége. Ráadásul ez egyébként sem jelentené azt, hogy kormányunk elfogadná a számára kedvezőtlen ítéletet, sőt még az is előfordulhatna, hogy a kormányszóvivő kijelenti, aki úgy érzi, nemcsak papíron, de a való életben is meg akarja akadályozni a hős magyar paksi energiatermelést, bombázza le, ha meri. De úgysem meri. És egyébként is a nemzetközi bíróság is csak egy Soros-bérenc.

Aztán ott vannak még azok, akik az államadósság növekedése miatt aggódnak (19%) és azok, akik a korrupciós kockázat (18%) miatt utasítják el Paksot. Mondjuk annak ismeretében, hogy még csak normális magyar nyelvű szerződések sem állnak rendelkezésre és minden iratot hosszú éveken át tartó pereskedéssel lehet csak megszerezni, az lenne csoda, ha mindez nem a korrupció elfedése miatt lenne. Ami eddig napvilágra került, abból kiderült, hát nem a magyar érdekek azok, amelyek vezérelték az aláírókat, sokkal inkább olyan motivációkra gyanakodhatunk, amelyek a saját egyéni gazdagodást, mint fő érdeket sejtetik a háttérben. Ha pedig a válaszadók belegondoltak abba, hogy az elbaltázott, korrupción alapuló szerződések milyen színvonalú teljesítést eredményezhetnek a későbbiekben (lásd pl. Várkert Bazár), akkor nem véletlen, hogy a veszélyesség miatt utasítják el a legtöbben Orbán életmű-projektjét. Szorosan ehhez kapcsolódik még az információhiány és átláthatóság hiánya is (11%), amely szintén azt jelenti, hogy a megkérdezettek több, mint 10%-a úgy érzi, a kormány azt csinál, amit akar és úgy, ahogy akarja. Akár a magyarok egészségének és testi épségének, akár a pénztárcájának kárára...

ITT OLVASHATÓ


SIMICSKA LAJOS SZEMÉLYES KÖZLEMÉNE

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: MAGYAR NEMZET / SIMICSKA LAJOS
2018.01.23.


Lapunk tulajdonosa, Simicska Lajos az alábbi személyes közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz: 

„Aggódom a propagandamédia házamnál tobzódó munkatársainak egészségéért, nehogy tüdőgyulladást kapjanak a hidegben… Ezért megválaszolva a fel nem tett kérdésüket, megkímélem őket a további várakozástól, és egyértelművé teszem:

Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de 4 éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.

Veszprém, 2018. 01. 23.

Dr. Simicska Lajos”

ROGÁN LISTÁJA

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2018.01.23.



A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz.” (Rogán Antal)

Nagy cucc, Anton! Az alsóbodajkdödölei plébánosnak még töke is van a listája mellett, mégsem teszi ezt közhírré.

A társadalmat, ezt a mindenféle gyanús dolgokból álló, gigantikus, jó alaposan megkevert gulyáslevest lehetetlen kiismerni. Sokan, akik azt állították, ők bizony tisztában vannak az összetevőivel és elég jól ismerik is a működését, előbb jelentős hatalomra tettek szert, majd ennek következtében alaposan meggazdagodtak, végül néha változatos módon kivégezték, illetve lemészárolták őket. Rengeteg szerencsétlen flótás esetében az első két tevékenység kimaradt az életükből, amit inkább szíveskedtek gyorsan befejezni.

Az egyik legőszintébb definíciót az emberi társadalommal kapcsolatban dr. André Serero fogalmazta meg egészen véletlenül, méghozzá 1789. július 14-én, Párizsban, a Bastille bevételekor, amikor meglepetten a következőket mondta: „Ez már valami, polgártársak! Úgy értem, le az önkénnyel! És miket lehet innen hazavinni?”

Itt van példának okáért Rogán Antal, ez a szorgalmatos, talpig becsületes kishivatalnok, aki mesés gazdagságát mindössze tehetséges üzletasszony feleségének köszönheti. A szépreményű, de alaposan leharcolt állapotban lévő ifjú demokrata meg van győződve arról, hogy a magyar társadalom – mivel ilyen is van – tökéletesen hülye, ezért másokon jó alaposan kárörvendezvén el is hisz mindent amit ő mond. Ez bizony nem légből kapott idea. Amíg a választópolgárok megfelelő része az elvárásoknak megfelelően viselkedik, azaz részletes, mélyreható elemzés után arra a cáfolhatatlan következtetésre jut, hogy a kabinetminiszternek minden bizonnyal már megint igaza lehet, mivel őt Orbán Viktor nevezte ki, addig Rogán és többi házicseléd spontán gazdagodása elé semmi és senki sem gördíthet akadályt. Csak az számít hazugságnak, amit nem hisznek el.

Ha szigorúan ragaszkodnánk a tényekhez, akkor a magyar kormány, valamint hatóságok tulajdonában lévő lista elején Rogán Antal és Habony Árpád neve is ott szerepelne, mivel ők nyújtották a leghatékonyabb jogi segélyt a Nyugatot meghódítani kívánó pioníroknak, ráadásul busás jövedelemhez is jutottak az állampolgári kötvényekkel való sefteléssel.

A tények azonban tetszés szerint variálhatók, eltüntethetők, figyelmen kívül hagyhatók, megmásíthatók. Az említett tények tehát legjobban teszik, ha befogják a pofájukat. Most nem róluk van szó, hanem az áprilisi választásokról...


SEGÍTENE-E EGY ÁLLAMI MOBILVÁLLALAT A HORRIBILIS TELEFONDÍJAK CSÖKKENTÉSÉBEN?

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2018.01.23.



Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a minap egy lakossági fórumon a következőket mondta: „nem sikerült azonban állami tulajdonban lévő mobilszolgáltatót létrehozni, de erről nem szabad lemondani,” majd később azt, hogy „a következő ciklusban újra meg kell próbálkozni azzal, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltató.” 

Azaz, ha a Fidesz nyeri a 2018-as parlamenti választásokat, akkor
a kormány ismét nekigyürkőzik egy állami mobilszolgáltató gründolásának.

Nem ez lenne az első kísérlete Orbánéknak arra, hogy erősítsék az állami jelenlétet a telekommunikációs piacon. 2012-2014 között már volt egy – akkor sikertelen – kísérlet egy állami mobilszolgáltató létrehozására. Az MPVI Mobil Zrt-t 2012-ben alapította a Magyar Posta azzal a céllal, hogy új szolgáltatóként a piacra lépjen és „lenyomja az árakat”. A vállalat 2014-ben megszűnt (beolvadt a Magyar Postába), miután a bíróság megsemmisítette annak a tendernek az eredményét, amelyen a vállalat megszerezte a működéshez szükséges frekvenciákat. Akkor a kormány visszavonulót fújt, nem erőltette tovább az állami mobilcéget, ám most úgy tűnik, újra napirendre kerül az ötlet. Mindezek fényében érdemes megvizsgálni, hogy vajon


szükség van-e negyedik mobilszolgáltatóra, legyen az akár nemzeti (állami), akár nem?

A válasz röviden az, hogy lehetséges, feltéve, hogy a szabályozási lehetőségek kimerültek.

A létező vállalatok magasan tartják az árakat

Hogy az új mobilszolgáltatónak (amely nyilván internet elérést is biztosítana ügyfeleinek) állami cégnek kell-e lennie, vagy sem, illetve, hogy ha nem állami vállalatként jön létre, akkor milyen esélyei lennének a piacon, valamint, hogy ha mégis állami vállalat lép be negyedik szereplőként, az milyen problémáket vetítene előre, ezek nyitott kérdések. De hogy

a piacnak jót tenne egy új szereplő megjelenése, aki felrázza egy kicsit az elkényelmesedett szereplőket, erősebb versenyt és alacsonyabb árakat hozva, az nem kétséges.

A mobilpiac, de a távközlési piac is általában, oligopol piac, vagyis csupán néhány szereplő található a kínálati oldalon. A hazai mobilszolgáltatók esetében konkrétan három...

KIFELEJTETT EGY TÖBB MINT 68 MILLIÓS TÉTELT A FIDESZ-FRAKCIÓ KÖLTÉSEIBŐL AZ ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA, ÁM A SZÁMLÁJUK ÍGY IS HORRIBILIS

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.01.23.


Nem tüntetett fel egy 68 millió forintos szerződéskötést a Fidesz-frakcióra vonatkozó adatokban az Országgyűlés Hivatala. Ám enélkül is durván költekezett, s trükközött az elszámolással a kormánypárt, melyet Kocsis Máté kampányfőnöke is tréningezett milliókért. Gulyás Gergely frakcióvezetőként folytatja, amit elődje, Kósa Lajos is gyakorolt: baráti megbízásokból nincs hiány, tízmilliós kiadványok és könyvbeszerzés, sajtószemle minden mennyiségben, éppen úgy, mint a jogi megbízások végtelen sora, vagy épp a webes fejlesztések csillagászati számlái. Mindezt az adófizetők fizették a Fidesz-frakciónak 2017-ben.

Nem szerepelt a lapunk rendelkezésére bocsátott közérdekű adatközlésben a Fidesz-frakció egy nagyértékű, több mint 68 millió forintra szóló szerződéskötése. Hogy a hivatal akarta-e így kozmetikázni a kormányoldal frakciójának költségeit, vagy valóban csupán hiba történt, nem tudni. Ugyanakkor igen érdekes már az is, hogy mi maradt ki az egyébként több ezer tételt – valamennyi képviselő-csoport valamennyi költségét – tartalmazó listából.

„Online tartalmak megjelenítési és hirdetési feladatainak ellátását" célzó vállalkozási szerződést kötött ugyanis Kósa Lajos, akkor még frakcióvezetőként 2017. január 1-től év végéig szólóan a Lounge Design Kft.-vel. A megbízás értéke 68 millió 643 ezer 500 forint volt, s mivel ez – bőven – a közbeszerzési értékhatár fölött van, ráadásul közpénzből fizetik, vonatkoznak rá a kötelező közzététel szabályai. A parlament honlapján lehet hozzájutni a nyilvános szerződések Listájához, így furcsa módon mégis a Ház segítette hozzá a 168 Órát ahhoz az adathoz, amelyet az Országgyűlés Hivatala kifelejtett a lapunk által kikért, s több hét várakozás után megkapott frakció-szerződéskötések listájából...

EZEN A PONTON ÖSSZEOMLOTT A FIDESZ KOMMUNIKÁCIÓJA (VIDEÓ)

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: SZTÁRKLIKK
2018.01.23.


Jegyezzük meg ezt a napot, ugyanis ez az a pillanat, amikor teljesen összeomlott az Orbán-kormány kommunikációja. A Fidesz szóvivője láthatóan összeroppant a rá nehezedő nyomás alatt, és lányos zavarában ma azt találta mondani a kamerák kereszttüzében, hogy a menekültek befogadásának ügye nem olyan horderejű, hogy arról a magyar embereket tájékoztatni kellett volna.

Az 1300, titokban befogadott menekültek ügyét firtató újságírói kérdésre a szóvivő úr az alábbi teljesen zagyva halandzsa szöveget mondta:

"Abban sem állunk ki feltétlenül a nyilvánosság elé, hogy egy hónapban hány személyigazolványt állítanak ki a kormányhivatalok, vagy, hogy öööö éppen melyik műemléket öööö vagy örökségvédelmi vonatkozású épületet öööö változtattak műemléki védelem alá.

Számos olyan információ van - azt gondolom -, hogy a kormány működése során zajlik az élet, a hivatalok végzik a munkájukat, és ezeknek a tevékenységéről valóban nem szoktunk naponta vagy akár havonta sajtótájékoztatókat tartani.
.."


AHOGY A FIDESZ NEM SZERETNÉ, HOGY LÁSD A MENEKÜLTEKET!

BANDITAPOLITIKA BLOG
Szerző: Bandita
2018.01.21.



Az oltalmazott, és a migráns.

Jön a menekült egy háború elől futva, de nem is sejti egy migráns vonszolja magát mellette ugyanolyan fáradtan, éhesen, egy vagy több gyereket cipelve a karján, hátán szegényes motyóval. Végül is egyformák a nagy tömegben.
Lehet nem egyszerre indultak, nem egyforma a szenvedésük, nem egy úton nyelték a port, ették a segélyként kapott szűkös fejadagot, mégis sok bennük a hasonlóság a bajban, a nélkülözésben, a reménytelenségben.
Egyszer csak ott állnak egy bazi nagy kerítés előtt mind a ketten ami megállítja őket mikor azt sem tudják hol vannak, és lerogynak a senki földjén.
Mikor még nem volt meg ez a kerítés, meg senki földje sem létezett nagy kék szar plakátok várták őket. Szándékosan nem indított vonatok az állomáson való veszteglésre kárhoztatták a menekültet aki ekkor még csak kicsit volt migráns csak nem tudott róla, hátha balhét csinálnak csak mert tovább akarnak menni, és még segítik is a szenvedésükkel egy gonosz hatalom érdekét.
Mert azt tudták mind a ketten hova akarnak innen tovább menni.
Nem oda ahol nem fogadják őket szívesen, nem oda tartanak ahol nem ismernek senkit, nem oda tartanak ahol nem is akarnak megállni.
De a kerítésnél a menekültet és a migránst már elválasztják egymástól manapság.
Mivel nem lehet megkülönböztetni őket egymástól, az egyiket megtanítják halkan kopogni, és ekkor beengedik. A másikról meg azt mondják elveszik a munkát, megerőszakolják a nagymamát, megeszik a kis gyereket. Az egyikről nem beszél Bayer Zsolt a maga kifinomult tahóságával, titokban beengedik mert törvény van rá, lőtt seb a lelkén, szétbombázott veszteség fájdalma a szemében, de erről mélyen hallgatnak.
A menekült maradhat, a migránsból ellenség lesz, akit Soros György küldött egy jobban teljesítő ország nyakára. Ahol megszűnt a szegénység, a közmunkás diót tör a milliárdosnak, az orvos és a nővér alig tudja ellátni a betegeket, ahol a tizenéves diák is tudja hülyeséggel tömik a fejét.
Erről a menekült nem tud semmit, a migránsnak meg semmi köze hozzá, mégis mind a ketten áldozatok egy olyan rendszerben, amelynek már nagyon meg kellene verni minden létrehozóját, kiszolgálóját.

KICSODA VALÓJÁBAN MACRON?

DANUBE INSTITUTE BLOG
Szerző: Danube Institute
2018.01.23.


Emmanuel Macron sorra nyűgözi le a külföldieket, amióta megválasztották a Francia Köztársaság legfiatalabb köztársasági elnökének – írja a The Atlanticban megjelent cikkében Pascal-Emmanuel Gobry, francia elemző. Semmiféle választási tapasztalattal nem rendelkezve robbant be két évvel ezelőtt a francia politikába, elsöpörve minden ellenfelét. Természetes, hogy az emberek kíváncsiak rá.

„Ennek a nagyfokú érdeklődésnek köszönhető, hogy a nem francia barátaim folyamatosan kérdésekkel bombáznak az új elnökről” – írja a szerző. A szerzőhöz hasonlóan felső-középosztálybeli, értelmiségi háttérrel rendelkező emberek erős vonzalmat éreznek Macron iránt. Ez nem meglepő a szerző szerint, hiszen az új elnök nézetei nagyban hasonlítanak az elitnek titulált osztályéra. Az ideológiákat és bal-jobb törésvonalat félretoló, a hatékony megoldásokat pártoló nézetei népszerűek. Sokaknak az arany középutat testesíti meg a személye.

Macron egyszerre támogatná a stratupokat, alakítana ki vállalkozásbarát gazdaságot, valamint őrizné meg a jóléti állami bizonyos vívmányait. A melegházasságban semmi kivetendőt nem talál, továbbá a kontrollált bevándorlást is kívánatosnak tartja gazdasági és morális okokból is – jellemezte Macront a szerző.

A szerző szerint azonban nem csak az elit tagjaként gondolkodik, hanem át is vette az életstílust. A tanulmányai során járt a közszféra legnevesebb egyetemére, az ENS-re, emellett mesterdiplomája van filozófiából. Nem csak az elméletek világában, hanem a pénzügyi világban is ért el sikereket, de nem akkorát, hogy az irigylésre legyen méltó. Házassága is – a korábbi dráma tanárnőjével – kissé szokatlan, de még pont a megfelelőképpen. Jóképű, de azért nem túlságosan.

Macron – a szerző szerint – olyan, mint Trump, csak az elit köntösében. Követői úgy rajonganak érte, mint egy Messiásért, azt kívánják, bár olyanok lennének ők is mint a példaképük, Emmanuel Macron. Az összehasonlítás szerencsére nem tökéletes, hiszen – jegyezte meg a Pascal – az ország nukleáris erejét rá lehet bízni egy olyan emberre, mint ő. További különbség, hogy az államfőt a globalizáció „nyertesei” támogatják, akik képzettségük révén képesek voltak az elmúlt évtizedek hullámainak meglovagolására. Pascal az új elnök támogatói bázisát azért is érdekesnek tartja, hiszen az idősek, nyugdíjasok között a legmagasabb és a fiatalság köreiben a legalacsonyabb a népszerűsége. Utóbbiak a francia gazdaság veszteseinek tekinthetőek a szerző szerint.

Pascal a következőkre azonban felhívja az amerikai Macron-rajongók figyelmét: „Macron pragmatikus centrista politikája nem más, mint egy egyszerű osztályérdekeken alapuló politika”...

ÍGY LETT ORBÁN BARÁTJÁBÓL A LEGNAGYOBB PÉNZSZÁLLÍTÓ

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2018.01.23.


A miniszterelnök barátja, Garancsi István októberben megvett egy cégcsoportot, ami 20 milliárd forinttal dobja majd meg a körülötte kialakult cégbirodalom éves összforgalmát. A jelek szerint azonban profitra egyelőre nem számíthat, mert – ahogy a Videotonnál is – előre elzálogosította a bevételeket, hogy ő lehessen a legnagyobb bankok és üzletláncok pénzszállítója. 

Az ambiciózus terjeszkedéshez az OTP nyújtott segítséget Garancsinak.

Garancsi István tavaly szeptember végén hirtelen alapított egy részvénytársaságot. A társaságnak ő lett a vezérigazgatója és a tulajdonosa, sőt még a névadáshoz is a saját nevét használta. Így jött létre 20 millió forintos alaptőkével a GaranSec Zrt., amely aztán néhány héten belül felvásárolta a világ legnagyobb biztonsági vállalatától az összes magyarországi érdekeltségét, amelyek 2016-ban több mint 20 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak.

A londoni székhelyű, több mint száz országban működő G4S-csoporttól négy cég került Garancsi Istvánhoz: a G4S Biztonságtechnikai Zrt., a G4S Holding Kft., valamint az általa irányított G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. és a G4S Készpénzlogisztikai Kft. A cégek szinte mindennel foglalkoznak, amit a biztonsági szolgáltatások terén nyújtani lehet: távfelügyelet, élőerős biztonsági őrzés, biztonságtechnikai rendszerek tervezése, telepítése és karbantartása, takarítás.

Nagy fogás


A legnagyobb fogás azonban minden kétséget kizáróan a 10 milliárd forintos bevételt termelő G4S Készpénzlogisztikai Kft., amely az elmúlt években a speciális készpénzszállítási és készpénz-feldolgozási piac legkomolyabb szereplőjévé nőtte ki magát. A külföldi tulajdonban lévő cég elnyerte számos egymással is konkuráló pénzintézet bizalmát. A G4S-szel fuvaroztatta a bankjegyeket és az aprót mások mellett az OTP, a K&H Bank, az Unicredit, az Erste Bank, a Tesco, az Aldi, a Lidl, az Auchan, a Mol és a Shell is...

IMÁDUNK CÉGES PÉNZEN NYARALNI

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.01.23.


Ebben a hónapban több cégnél már javában zajlik a béren kívüli juttatási elemek közötti választás. Most a készpénz mellett egyetlenként maradt kedvező adózási elemet, a SZÉP-kártyát járjuk némiképp körbe.

Nem igazán viselte meg a SZÉP-kártyákat a cafeteria tavalyi átrendezése, de úgy tűnik, teljesen hatástalan sem maradt ez a folyamat. A KSH adatai szerint tavaly az első tizenegy hónapban a pihenőkártyás forgalom majdnem 4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet. Tény viszont, hogy a 2016-os évben még több mint 8 százalékos növekedéssel sikerült ráverni 2015-re. A mostani képen még szépíthetnek a decemberi adatok (ezeket még nem tették közzé), de azt nehéz lesz behozni, hogy az egyébként az éves forgalom nagyon bő harmadát adó nyári hónapokban 2017-ben az előző évihez képest mintegy 5 százalékkal csökkent a forgalom.

Széchenyi pihenőkártyát a K&H, az MKB és az OTP kínálhat. A legnagyobb magyar bank már közzétette: az OTP SZÉP-kártya ismét rekordot zárt 2017-ben. A feltöltések 9, a költések pedig 8 százalékkal haladták meg a 2016-ost. A kártyabirtokosok tavaly 80 milliárd forintot költöttek, ebből 27 milliárdot a nyári hónapokban
.

Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a pihenőkártyás költések igazán júliusban és augusztusban futnak fel. Például a júliusi forgalom 65 százalékkal múlta felül a júniusban tapasztaltat. Szeptemberre pedig körülbelül ugyanilyen mértékű volt az augusztusihoz képest a visszaesés. Ezek az arányok az előző években a legutóbbinál sokkal sarkosabban alakultak, a több mint kétszeres növekedést ugyanis még harmadára esés is követte. Úgy tűnik tehát, hogy valamennyire kezd egyenletesebbé válni a használat...

ÉLETEMBEN ELŐSZÖR OTTHONRA LELTEM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.01.23.


Magyarországról Írországon és Anglián keresztül Németországba vezetett Welshibardok élete, aki tíz év alatt fiatal nőből családanya lett. A szigetországi magányt a boldogság váltotta fel egy kis német településen. Lássuk, miért jó ott neki (a képeket köszönöm szépen)!

„Nem vagyok abban biztos, hogy képes vagyok pontokba összeszedni, miért is jó nekem most ott, ahol vagyok, de szeretném kicsit más formában megfogalmazni és megosztani veled és az olvasókkal.

Már gondolkodom rajta egy ideje, hogy megírjam-e ezt a levelet. Nem gondolom, hogy az életem annyira különleges lenne, hogy papírra kéne vetni, de ma rászántam magam.

Idén leszek 35 éves. Nő vagyok, anya vagyok, feleség vagyok. Nem így volt ez, mikor tíz éve elhagytam az országot: 25 voltam, nő voltam és egyedül. Azóta éltem Írországban, Angliában és végül Németországban kötöttem ki.

Írország és Anglia arra volt jó, hogy megtanuljak angolul, felnőjek, megtanuljak problémákat megoldani, felfedezzem Európát szabadnapjaimon. És arra is jó volt, hogy megtapasztaljam, milyen magányosnak lenni egy szigeten, amiből egy idő után elegem lett, mert mit ér a sok élmény, ha nincs kivel megosztani.

Aztán a legnagyobb ködből és semmiből lett valakim, akinek már megfoghattam a kezét, akivel lehettek közös élményeim, akivel gyereket akartunk s végül Németországban kötöttünk ki, ahol Ő már otthon volt.

Így kerültem 30 évesen egy 7000 fős kisvárosba, nyugalomba és ma már mondhatom nyugodtan, az otthonomba. Életemben először otthonra leltem..."...

A MAGYAR HAVEL - MIÉRT NEM VOLT MAGYAR HAVELÜNK?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: TAMÁS PÁL
2018.01.19.


Természetesen nem Havel magyar alteregóit keressük. Azok léteznek. Nem is arról lesz szó, hogy majd egyszer, a nem is olyan közeli jövőben, milyen feladatai lennének egy Havelhez hasonlítható, hozzá mérhető új demokrata elnöknek (vagy miniszterelnöknek). Nem is arról, hogy a csehek hagyományosan demokraták, mi bezzeg… Hiszen ők épp a napokban bizonyították, hogy Havel (ott is) egy másik generáció hőse, s hogy őket ma vagy most éppen semmiféle, a kormányzás mögött mégiscsak megragadható politikai filozófia kimagaslóan nem érdekli. De hát Havel engem nem íróként vagy politikusként, hanem elsősorban a közerkölcs megszemélyesítőjeként érdekelt.

S a fő kérdés természetesen a politikai erkölcs aktuális alulfejlettsége vagy akár hiánya a magyar közéletben. Vannak, akik komolyan hiszik, hogy erről a kormányoldal tehet, hiszen ők rakták össze a rendszert. Én azonban rögtön leszögezném, hogy a vákuum nem új keletű, s a két oldal közös terméke. És engem most kizárólag az ellenzéki oldal felelőssége foglalkoztat. Ha kisebb szigetekben is, az értelmiség korábban még gondolkozott politikai erkölcsről, s ma már alig, vagy egyáltalán nem. Nem érdekli ilyesmi az ellenzéki politikai osztályt sem. Nem állítom, hogy az erkölcstelen, de az egzisztenciájáért küzd. Végül is lehet, hogy más időkben kinőhetne innen egy Havel-mutáns, de ilyenkor? Az 1970–80-as évek fordulóján sem termelt ki a magyar disszidentúra egy pót-Havelt, pedig létezett valamilyen nemzetközi megrendelés is ebben az irányban. De ma már a „másképp gondolkodás” korszaka lezárult, nem modellezhető. Az ilyesmihez mindenekelőtt zárt információs terek kellenének, s ilyenek most nincsenek, elvileg nem is létezhetnek.

A magyar értelmiség a 70–80-as években aktívan keresett magának efféle tereket. Össze is jött Bibó, néhány 56-os. De hát 89 utáni aktorokat nem lehetett csinálni belőlük. Különben is, úgy látszik, a modern „figyelemgazdaság”, az attention economy nálunk ezeket az új hősöket nem igényelte.

A helyzet, persze, nem egyszerűsödött le. Az értelmiség közben tudja, hogy sok mindent leegyszerűsít, s hogy ezért majd fizetni kell. A politikusok morális helyzetfelismerési képességében már nem lennék még ennyire sem biztos. S ha az meg így is túl bonyolultnak látszik az ellenzéki pártelitek számára, akkor életveszélyes lenne tovább csavarni.

De hát Havelék a mostaninál sokkal nehezebb helyzetben sem féltek az ügyek erkölcsi metszeteitől.

A 2000-es években a magyar nyilvánosságban mindent a Gyurcsány–Orbán párharcnak rendeltek alá. Akkor Orbán győzött, s a modell mint olyan kezelhetetlenné vált. Ráadásul a kis magyar médiatérben a kormányoldalon Orbán azt továbbépítette egyetlen személy köré. S mert a rendszert állandóan maga alá és köré építette, egy másodiknak a kormányoldalon sem maradt hely, a megroggyant ellenzék hőseit sem tudta a média rekonstruálni. Egyébként igazán az ellenzéki média sem akarta, dühös volt rájuk, hogy a saját médiájukat is ilyen nehéz helyzetben hagyták. Hamar megszokták, hogy a nyilvánosságban egyetlen hős van. Ez gyakorlati megfontolásokból kijelöl magának ellenségeket, és megfogalmaz elutasítandó ideológiákat. Ezeket akár lehetett szeretni is, de összefüggő morális mezőbe attól, hogy Orbánnak antipatikusak voltak, még nem álltak össze. Ehhez azután a Simicska-média 2 éve nem tudott egyetlen integrált független személyiséget sem hozzáadni... Egyébként Simicskának volt annyi jó ízlése, hogy magából sem akart valami ilyesmit összeszerelni. Tudta, hogy ilyen előítélettel (és ennyi pénzzel) ez amúgy felesleges. Gyurcsány pedig még nem volt képes magát restaurálni, mert miközben hősiesen taposott, nem tudta megjeleníti azt, miben lenne más a 2010-ig működött rendszerhez, sem pedig legfontosabb vetélytársához, az MSZP-hez képest. Ilyen helyzetben meg morális építkezés sincs. S magától sem indul el semmilyen havelesedés.

A kérdés adott: mi is kell a magyar „Havelhez”: változni tudó politikus vagy amorf, de létező morális táptalaj? Vagy egyáltalán jelenti-e a politika remoralizálását, felülírja, ki lesz velünk, ki ellenünk, vagy valaki hazudott nekünk, vagy esetleg mégsem...

TGM: BIBÓ (1): MENTALITÁS, ALKAT

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.01.22.


Mindannyian hálával tartozunk Dénes Iván Zoltánnak, aki – sok esztendős előkészítő műhelymunka után – most kiadta Bibó István munkáinak első kötetét. [1]

Ez a magyar műveltség jelentős eseménye. A hatalmas könyvben történetelméleti és a politikai lélektan körébe tartozó művek találhatók, a tárgyilag ide kívánkozó „Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem” sajnos már nem fért be. De ez mellékes. Kitűnő alkalom ez arra, hogy a feledés purgatóriumában sínylődő Bibó-műveket újraolvassuk, és Bibó írásainak tükrében a saját történelmi pozíciónkat is szemügyre vegyük.
Kontextus

A legújabb kori magyar (pontosabban: magyarországi) história három kudarcot vallott forradalom (1945, 1956, 1989) köré rendeződik; kudarcukra rárakódik a posztumusz megtagadtatás, amely 1956 esetében a legfájdalmasabb. 1956 forradalmi jellegét majd’ mindenki elismeri retorikailag, de világosan kifejtett és félreérthetetlen eszméit az utólagos értelmezés – minden oldalról – csak elfeledtetni igyekszik. Mindhárom forradalmi pillanat megítélésében a legsekélyesebb filiszteri előítélet érvényesül: vagy „naiv illúzió”, vagy „hatalmi mesterkedés”, minden forradalomról ezt mondja minden ellenforradalom.

A fölszabadulás, a forradalom, a rendszerváltás: mindez meg se történt, érzékcsalódás volt, vagy semmi se volt, az erő érvényesült, vagyis a „reálpolitika”, lélekszám, fegyver, pénz: ezt mondja a reakció. (Kelet-Európában úgyszólván nincsenek konzervatívok, csak reakciósok vannak – a kettő nem ugyanaz.)

A mai közvélemény önmagának hazudik, mert fájdalmas elismernie, hogy más korszakok nemesebbek, nagylelkűbbek, merészebbek és eredményesebbek voltak, mint a jelenkor.
Nemcsak azt nem hiszi ez a közvélemény, hogy jöhet bármi jobb, hanem azt se, hogy valaha volt, lehetett vagy (legalább) lehetett volna bármi jobb az akkori mizériánál. A jelenkori gondolattalanság nem butaság. Pusztán reménytelenség.

Az első eset a modernség kezdete óta, hogy a kapitalizmus teljesen betölti a láthatárt, rajta kívül nem észlelhető semmi, minden alternatívát visszagyömöszölnek az utópia bugyrába. Az, ami egykor a morális világ jobbik fele volt, erő és terv, az ma szubkultúrák enklávéiban vegetál – bár távoli inspirációként ott gomolyog múzeumok és könyvesboltok és színháztermek levegőjében...

Ki volt Bibó István?...

A SÁTÁNTANGÓ LETT AZ ÉV KÖNYVE KÍNÁBAN

KÖNYVESBLOG
Szerző: Könyvesblog
2018.01.23.


A pekingi Xin Jing Bao, a harmadik legnagyobb napilap a 2017-es év 10 legjobb könyve közül Krasznahorkai László Sátántangóját hozta ki elsőnek – erről a Facebook-oldalán számolt be az író, aki egyúttal gratulált a könyv fordítójának, Yu Zeminnek.

A műfordítóval két éve interjúztunk, amikor kiderült, hogy Tajvanon Nádas Péter Párhuzamos történetek első kötetét, A néma tartományt választották a legjobb idegen nyelvből lefordított kötetnek. A pekingi születésű Yu Zemin 1989-ben hagyta el hazáját, autodidakta módon tanult meg magyarul, és olyan köteteket fordított párhuzamosan, mint a Harmonia Caelestis, a Párhuzamos történetek és a Sátántangó.

2016-ban épp megjelenés előtt állt a Sátántangó, akkor így mesélt a kezdetekről:

1991-ben jöttem Magyarországra, és Szegeden megismerkedtem a legjobb barátommal, Herner Jánossal, aki egyetemi tanár volt és a 2000 című folyóirat főszerkesztője. Neki sok író és irodalmár barátja van, 1993-ban nála találkoztam például Krasznahorkai Lászlóval, akitől megkaptam Az urgai fogoly című könyvet, ami az első magyar nyelvű könyvem volt. 1998-ban elkísértem Lacit egy hosszú kínai útra, és miután visszajöttünk Pestre, kíváncsi voltam az írásaira. János pont akkor adott ki egy novelláskötetet tőle, a Kegyelmi viszonyokat. Nekem is adott egyet, kinyitottam, és elkezdtem olvasni a Csapdás Rozit. Kezdetben minden szót szótáraznom, és minden mondat szerkezetét nyelvtanilag is elemeznem kellett. Miután fél oldalt szenvedtem, úgy gondoltam, hogy ha már ennyire alaposan megértettem, inkább lefordítom. Ez nemcsak magyar nyelvgyakorlat volt, hanem kínai írásgyakorlat is volt. Egy hónapot dolgoztam vele. Csak utána jöttem rá, hogy egyből a legkeményebb csontba haraptam. Csapdás Rozi lett az első (próba)műfordításom, most pedig lefordítottam a Sátántangót, idén fog megjelenni Kínában.

BRÜCKNER GERGELY: A RENDSZER KEDVEZMÉNYEZETTJEI RENGETEG, ORBÁNNAK KEDVES DOLGOT TÁMOGATNAK

VÁROSI KURÍR
- KERÍTÉSEN INNEN BLOG
Szerző: bl
2018.01.23.


Magyarország legújabb vagyonos rétegéről, a Fidesz által kiépített rendszer fő haszonélvezőiről, vagyis a NER lovagokról beszélt Brückner Gergely, az Index gazdasági újságírója a Klubrádióban. A beszélgetés legérdekesebb részeit próbáljuk visszaadni mindazon olvasóinknak, akiknek nincs lehetőségük a Klubrádiót hallgatni.

“Mészárosizálódás”

Brückner elsősorban azokról az üzletemberekről akart írni, akik a Fidesz regnálása idején váratlanul robbantak be és emelkedtek fel az üzleti életben, és jellemzően állami segítséggel működtetik vállalkozásaikat:

Olyan fiatalemberekről írtam, akiknek a korábbi üzleti múltja nem volt értelmezhető, hirtelen robbantak be akár üzleti, akár rokoni, akár baráti alapon ebbe a körbe, és úgy emlegetjük őket, mint üzletemberek, vagy vállalkozók. Ez azonban valamiféle hamis képet fest, hiszen ezeknek az embereknek nem kell az üzleti életre oly jellemző termékfejlesztéssel, piackereséssel, hitelfelvétellel bajlódniuk. Ők bekerülnek ezekbe a helyzetekbe, olyan vállalatok fölött szereznek kontrollt, amelyek kedvező állami szabályozás mellett generálják a cash flowt. Szóval ők inkább jelképeznek egy NER világot, és nem működtetik azt.”

Mint mondta, 2010 körül nagyon komoly értelmiségi réteg dolgozott a Fidesz körül, amelyek jól ismerték fel a problémákat, csakhogy erre a párt rossz válaszokat adott:

Ez önmagában lehetett volna egy jó cél, de az a baj, hogy ebből a mindennapi életben egy mészárosizálódás lett, tehát mindent ugyanannak a körnek adtak, nem életképes és versenyképes cégeket támogattak. Arról a világról, amiről írtam, messzemenően elmondható, hogy függenek a rendszertől. Ha Mészáros Lőrinc megveszi a különböző médiaérdekeltségeket, azok attól kezdve rendre kapják az állami hirdetéseket. Vagy, ha Mészáros Lőrinc megvesz egy ásványvízcéget, rá egy évvel megkapja a MÁV teljes rendelését. Nagyon sok ilyen példát lehet mondani.”

Ha tényleg egyenlő lesz a pálya


Az újságíró szerint érdekes kérdés, hogy amikor változik a politikai helyzet, és ezek a cégek – amelyek addig nem mérettek meg a valódi piacon – esetleg elesnek az állami megrendelésektől, akkor hogyan boldogulnak majd. Vissza tudják-e fizetni a hiteleiket, vagy azok első körben az azt nyújtó bankoknak, de hosszabb távon akár az országnak is veszteséget okozhatnak, hiszen ezt a hitelmennyiséget, már az ország is megérezné:

Az egy kifejezetten nehéz kérdés, hogy egy esetleges kormányváltáskor mi legyen ezekkel a cégekkel, az ebül szerzett céget ebül is vegyük vissza, vagy minden maradjon a régiben, de teremtsünk versenyhelyzetet.”

A cikkekben megszólaló, vagy a megírásban segítő szereplőkről azt mondta, névtelenül sokan szívesen segítettek neki. Egyrészt azért, mert büszkék voltak rá, hogy ezt 30 évesen megengedhetik maguknak, másrészt azért, hogy megkülönböztessék magukat a többiektől, és elmondhassák, ők már korábban is megengedhették maguknak mindezt...

A KORMÁNY LEEJTETT EGY FEGYVERT, AZ ELLENZÉK MEGTALÁLTA

INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2018.01.23.


Az 1300 menekült befogadásáról tett államtitkári nyilatkozat után előállt az a helyzet, hogy a Fidesz védekezésre kényszerült a migránstémában. A Jobbik Orbán őszödi beszédét emlegeti, az MSZP nemzetbiztonsági ülést tart szükségesnek, de még az LMP-sek is besegítettek, hogy rendkívüli parlamenti ülés legyen egy korábban is nyilvános adatból. A Fidesznek gyorsan lépnie kellett, hogy visszavegye a kezdeményezést.

- El tudta volna képzelni két héttel ezelőtt, hogy Németh Szilárd a menekültek befogadásáról szóló genfi egyezményre hivatkozik?
- Hogy a békemenetes Demokrata-főszerkesztő Bencsik András azt bizonygatja, nem szabad, hogy egy 10 milliós országnak gondot okozzon 1300 menekült?
- És hogy Orbán Viktor szájából ebben a kampányban elhangzik, hogy „átmeneti oltalmat nyújtunk" embereknek?

Az évek óta tartó masszív kormányzati menekültellenes kampányok után több mint meglepő, hogy kormányzati és fideszes vezetők hirtelen különbséget tesznek migráns, illegális bevándorló, menekült és oltalmazott között. Hogy bár évekig fideszesek sulykolták, hogy a bevándorlás gyakorlatilag egyenlő a terrorizmussal, hirtelen ők kezdenek beszélni arról, hogy ennél bonyolultabb a világ...


KÖHÖG A BOLHA

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.01.22.


"Ideális esetben a kormányváltás – de a jelenlegi helyzetben komoly eredmény lehet az is, ha a Fidesz nem szerez újból kétharmados többséget."

Ezt válaszolta Andor László, a reménybeli, jövendő miniszterelnök tanácsadó testületének vezetője a kérdésre, "mi az ön várakozása?"
Erre egyvalamit tudok mondani a saját, egyszemélyes tanácsadó testületem véleményeként: most tessék abbahagyni. Az egész tanácsadósdit, mindent, amibe bele akarnak kezdeni, most talán még nem késő. Sok fölösleges kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat, az egész illusztris névsort. Gyorsan keressenek maguknak más elfoglaltságot, térjenek vissza az eredeti munkájukhoz, de ezt ne tessék. Ez szörnyű. Nehezen bírom felfogni azt is, hogy egy ilyen szellemi notabilitásokból álló társaságban ne legyen egyetlen ember, aki szólt volna, hogy sürgősen oszoljanak, a szélrózsa minden irányába.

"Hát jó, megpróbálhatom" - mondja Luke Skywalker a Birodalom visszavág című filmben.
Mire Yoda mester azt mondja:
"Nem. Ne próbáld. Tedd. Vagy ne tedd. De ne próbáld.
Luke ezután nekilát az űrhajó kiemelésének.
"Nem megy. Túl nagy."
"A nagyság nem számít. Nézz csak rám. Engem kicsinek látsz, nem igaz? Hát tudd meg, a látszat csal."

Ne hozzak példát blockbuster filmből? Különösen amerikaiból ne? Mert az olyan zsenánt? Ciki? A mi emelkedett európai kultúránkat már csak nem fogjuk langyos amerikai közhelyekkel szennyezni? Hát nem is tudom.
Akkor mit tetszik szólni az alábbi idézethez?

"...a tettek nélküli szubjektivitás megfelel a német polgár ájultságának, rossz hangulatának és nyomorának...” "...a jó akarat csak akkor jó, ha mindent elkövet az általa jónak tartott cselekedetek véghezvitele érdekében." 

Így jobb? Ezek a mondatok Kant Etikájából valók. Elegánsabb, mi? Kant ráadásul azt is hozzáteszi, hogy a jó akarat megléte nélkül nem beszélhetünk tulajdonképpeni moralitásról. Még jobb, nem? Csak egy baj van. Nem is egy, több. Először, normális ember nem olvas Kantot (én 16 éves korom táján olvastam őt is, Hegelt is meg a többi ilyet, akkor még remekül működik az ember tűrőképessége, nem beszélve a megerőltetés nélküli szövegértésről). Másodszor a Kanti szövegből még soha senki nem tudott kereskedelmi sikert csinálni, azaz sokkal kevesebb emberhez jut el. Harmadszor Yoda mondatai nem lesznek kisebb igazságok attól, hogy közérthetők. Negyedszer az amerikai mentalitást sokkal kevésbé látom ostobaságnak, mint amennyire kívánatosnak, azon kellene inkább elgondolkodni, nekünk ez itt Európában miért nem megy. Pedig Szókratésztől Arisztotelészen, Anisztenészen, Diogenészen át az egész görög filozófia sem mondott mást, mint Kant, hogy a tett viszi előre a világot, nem a próbálkozás.
Akkor? Mit kezdjek Andor László mondatával?
2009-ben egy napilapban megírtam, miért fogja elveszteni a választásokat az akkori kormánypárt. 2013-ban már itt, ebben a blogban hívtam föl a figyelmét az akkori "ellenzéknek", miért nem érdemes nekiindulni sem a vesztes pozíció eleve elfogadásával.
Most megint szólok, megtakarítunk egymásnak egy csomó luftballonhámozást, reménykeltésnek szánt szájtépést: ne tessék, minek? Jobb már most fölmenni az emelvényre, fejeket a tuskóra, aztán jöjjön a bakó.
"a jelenlegi helyzetben komoly eredmény lehet az is, ha a Fidesz nem szerez újból kétharmados többséget"
Ugyan kérem.

ITT OLVASHATÓ

KÉT HÍR, AMELYEK MINDENT ELMONDANAK AZ ORBÁN-KORMÁNYRÓL

HUPPA
Szerző: 444, RTL
2018.01.23.


A 444.hu számolt be arról, hogy 25 millió dolláros segélyhitelt adunk Mongóliának. Az RTL Híradó információja szerint saját ágyában hűlt ki, így halt meg egy kisfiú Székesfehérváron.

A mongoloknak a pénzt a Songino-i Biokombinát rekonstrukciójának finanszírozásához adjuk, felelős Szijjártó, lebonyolító az Eximbank. A mongol gazdaság egyébként már vagy 10 éve jól teljesít, 2014-ben 7,8 százalékos volt a GDP-növekedés. Orbán Viktor miniszterelnök január 24-én látogat el Mongóliába.

A 11 éves székesfehérvári gyermek holttestét január 9-én találták meg, az ügyben teljes a hírzárlat. A rendőrség az RTL kérdésére csak annyit erősített meg, hogy nyomoznak. Úgy tudják, a cukorbeteg kisfiú anyjával szerény körülmények között élt. A környéken élők sokszor segítettek nekik tüzelővel, étellel.

Van kérdés?

HAZUDNI CSAK A HÍVEKNEK, SZÉPEN

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.01.22.


Orbánnak a menekültekkel csak problémái vannak. Néhány esetben úgy üt vissza a menekültek ügyében tanúsított nyilatkozatdömpingje, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Az ugyebár, gondolom, mindenkinek megvan, hogy a sorosozás is jórészt ennek a következménye? A nemzeti konzultációs pénzszórásokról, népszavazásról nem is beszélve. Nos, egyre nagyobb tételek nyomán derül ki, hogy folytatásos hazugság-operett az egész.

Nem olyan régen derült ki, hogy 2017-ben, a kvótára hivatkozó kormánymenti szájtépés-cunami árnyékában 1291 menekültet fogadott be az ország. Közel annyit, mint amennyiről az a kvóta szólt, ami ellen Orbán, állítólag, egyik győztes csatát vívja a másik után. A helyzet azonban az, hogy az állítás Magyarországnak szól, míg Brüsszel Belgiumban van. A kettő közti kommunikációs árok az, amiben Orbán Viktor hithű nyaloncai dagonyáznak. Bízva abban, hogy a hívek nagy része nem olvas, és nem is lát mást, mint amit nagy kegyesen elibe löknek. De, ha a nagy sunnyogva teljesített kvóta ügye nem lenne elég a meséből, akkor az folytatódik. A legújabb hír már arról szól, hogy a fővárosban, az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira támaszkodó lakhatási program működik a menekültek számára...