2019. június 20., csütörtök

MÁR CSAK KÉT EU-TAGÁLLAMBAN ROSSZABB AZ ÉLETSZÍNVONAL, MINT MAGYARORSZÁGON

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2019.06.20.


Az Európai Unióban csak Horvátországban és Bulgáriában fogyaszt kevesebbet a lakosság, mint Magyarországon. Az Eurostat legfrissebb, 2018-as adatok feldolgozó jelentése szerint tavaly tíz uniós országban engedhették meg maguknak az emberek, hogy a közösség átlagánál több pénzt áldozzanak a mindennapi kiadásaikra. 

Luxemburgban az uniós átlagnál 32, Németországban és Ausztriában körülbelül 20 százalékkal nagyobb a vásárlóerő. Dániában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Finnországban, Belgiumban, Svédországban és Franciaországban az EU-átlagnál ugyancsak 5-15 százalékkal tudnak többet vásárolni.

Az egyéni fogyasztás mértéke, vagyis a vásárlóerő a háztartások anyagi jóllétének a legmegbízhatóbb mérőszáma. Ennek alapján a magyar és a horvát háztartások az uniós átlagnak kevesebb mint a kétharmadát tudták a mindennapi fogyasztásukra fordítani, a bolgárok pedig alig több mint a felét. Még három olyan ország van az Európai Unióban, ahol az uniós átlag kevesebb mint háromnegyedét éri el az átlagos fogyasztás: Észtország alig, Litvánia és Románia valamivel jelentősebben a 75 százalékos fogyasztási álomhatár alatt marad...

„SEMMI JOGOD NINCS, KUSS VAN, DOLGOZOL, MINT AZ ÁLLAT”

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2019.06.20.


Rengeteg sérelem éri a dolgozókat, lekezelik őket, úgy érzik, csak költségtényezők, visszaélnek az egészségükkel, biztonságukkal, közben egyoldalúan extrém rugalmasságot és odaadást követelnek tőlük, cserébe beszűkült az előrehaladás, képzés, ritka az elismerés, a dolgozói igények háttérbe szorulnak – panaszhegyek bontakoznak ki abból a tanulmányból, amelyet Bács-Kiskun megye legjobban fizetett dolgozói körében készített a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Az autóipari munkakörülményeket elemezték a Fókuszban Kecskemét, munkafeltételek a dél-alföldi régióban című tanulmányban.

Kívülről szép, belülről „mérgezett”

A kiadványban negyven, Kecskeméten dolgozó autóipari munkás vall arról, milyen ez a kívülről talán irigyelt munka. A konkrét cégeket nem nevezik meg, csak sejthető, hogy a megye legnagyobb autóipari foglalkoztatója, a Mercedes és autóipari beszállítók köréből kerültek ki a megkérdezettek. Egy már kilépett nő így fogalmazott:

"Semmi jogod nincs, kuss van, dolgozol, mint az állat."

Elmondása szerint évről évre romlott a helyzet. Amikor őt felvették, egy műszakban kellett dolgoznia, rá fél évre kettőben, rá két évre már három műszakban, szombaton, vasárnap is, a tetejébe túlórázni, amire nem lehetett nemet mondani. Közben folyamatosan emelték az elvárt darabszámot is. Hat év után eljutott arra a szintre, hogy soha nem tudta kipihenni magát, fáradt volt, ingerült, nem volt magánélete, szellemileg és fizikailag teljesen leamortizálódott.

"Kevés pénzért agyon vagy hajtva… összezuhanva hazamész és azt kérdezed magadtól, hogy Úristen, ez mi…"

A fizetéssel kapcsolatban a tanulmány megemlíti, hogy bár folyamatosan emelkedett az autógyáriak bére a térségben, és a megyében a legmagasabb, kőkemény munkát kell teljesíteni cserébe. Egy másik munkásnő elmagyarázza, mit jelent ez a gyakorlatban:

"Előfordul, hogy valaki már a harmadik hétvégét tölti bent egy hónapban. Előfordul, hogy 20 napon keresztül megállás nélkül dolgozik. Úgy, hogy nem kapott egyetlen szabadnapot se, és ez törvényes."

Ami a megye legmagasabb béreit illeti, elmondásuk szerint relatív a jólét. Emelkedtek ugyanis a megélhetés költségei, például a kecskeméti albérleti díjak megduplázódtak az elmúlt időszakban, ami azt jelenti, hogy még két autóipari keresetből is nehéz egy szűkös albérletet fenntartani.
Egy kékgalléros autóipari dolgozó keresete nem elég a családi létminimum (két felnőtt két gyerek) elérésére sem, írják, pedig ez minimális igény lenne a dolgozók részéről. Az egykeresős kétgyermekes létminimum 2017-ben nettó 194 468 forint volt a Policy Agenda számítása szerint, a kétkeresős pedig 262 305 forint.
Munkaidőkeretben nincs hétvége

Egy szakszervezeti vezető alátámasztja, amit számos dolgozó nehezményez: munkaidőkeretben nincs hétvége, nincs szombat-vasárnap, csak munkanap, kivéve a piros betűs ünnepet. És sokszor 12 órában dolgoznak az emberek, mert a törvény megengedi.

Régen úgy volt, hogy a két műszak között 11 órának kellett eltelni, ezt azonban levették nyolcra. Ez azt jelenti, hogy egy éjszakás műszakból reggel 6-kor megy haza a dolgozó és vissza kell érni délután 2-re, úgy hogy esetleg utazik is 1-1 órát, ecsetelte az áldatlan állapotokat és a pihenés hiányát. Szerinte manapság az már jó, ha egy cég csak két műszakban dolgozik...

A “TIBORCZ-ADÓ” AZ ELLENZÉK ÁLLATORVOSI LOVA - TIBORCZ ISTVÁN NEM SIKERES VÁLLALKOZÓ, HANEM KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ - BŰNÖZŐKET NEM ADÓZTATNI KELL, HANEM BÖRTÖNBE ZÁRNI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.06.20.


A főpolgármesteri előválasztási vitán Karácsony Gergely egyik javaslata tökéletesen mutatja ennek az ellenzéknek nem csupán az alkalmatlanságát, hanem a végtelenül kártékony voltát is. Ezúttal egyetlen hatásosnak látszó, de alapjaiban véve rendkívül buta és tisztességtelen javaslatra szeretnénk rámutatni, amely jól tükrözi ennek az ellenzéknek az ostoba és kontraproduktív voltát, a “Tiborcz-adóra”.

"Karácsony Gergely javaslata: “Tiborcz-adó, fizessenek a NER-lovagok!”, tartalmilag a magas értékű magánlakások megadóztatását jelenti. Csakhogy Tiborcz István lopással és korrupcióval szerezte a magas értékű ingatlanait. Bűnözőket nem megadóztatni kell, hanem börtönbe csukni. A nagyértékű ingatlanok tulajdonosai nem mind lopással szerezték az ingatlanukat, őket “Tiborcz-adóval” sújtani azt jelenti, mintha ők is loptak volna."

Ez az intellektuális és szellemi színvonal egyszerűen csőd, és pontosan kifejezi az ellenzék totális alkalmatlanságát. Karácsony Gergelyt (a Momentum és a DK európai választási sikeréig) az ellenzék első számú frontemberének, fénylő csillagának tartották, akinek butasága ordít az efféle javaslatok kapcsán. Karácsony az adóval legitimálná a “NER-lovagok” működését és bűnözését. Megadóztatásukkal őket tisztára mosná és beépítené a társadalom szövetébe. Mint elmondta: Tiborcz és bűnöző társai megadóztatásából finanszírozná “a lakhatási szegénység megállítását”.

Ehhez nem kell sok ész, vegyük el a gazdagoktól és adjuk a szegényeknek, ehhez az első Izsáki-borozóban eljutnak az érintettek. De azt, hogy mindezt bűnözők tisztára mosásával és a tisztán szerzett nagy értékű ingatlanok tulajdonosainak befeketítésével tenné, csak a szellemi és morális sötétség totális uralmának tulajdoníthatjuk. Az előválasztást totálisan félreértő jelöltek, akik azt képzelik, hogy dicsérgetniük kell egymást, erre nem reagálnak, a másik két jelöltnek nem jutott azonnal eszébe, hogy ez mekkora butaság. Még Kálmán Olgának sem jutott eszébe, pedig riporterként vágnia kellene az eszének, hogy ez mit jelent.

Ez azonban nem elszólás, ez hibátlanul illeszkedik abba az ellenzéki felfogásba és mentalitásba, amellyel az Orbán-rendszert legitimálják és ezzel a NER legnagyobb támaszai. Legitimáció nélkül nincs hatalom és egy rendszer pillanatok alatt összeomlik. Ha egy diktatórikus rendszer, amely demokratikusnak hazudja magát, képes lefizetni az ellenzéket, hogy a demokrácia hamis látszatát fenntartsa, akkor a népet ez megtéveszti, és elfogadja az ellenzék által hitelesített hamis látszatot, a hazug legitimációt, és demokráciának ismeri el a diktatúrát. Ennek megfelelően alakítja ki a viszonyát hozzá. Karácsony Gergely, mint ennek az ellenzéknek korábbi fő jelöltje, ezen túl megy: a köztörvényes bűnözést is legitimálja...

KARÁCSONY GERGELY ÁTADTA A TIBORCZ-ADÓ ELSŐ CSEKKJÉT MÉSZÁROS LŐRINCNEK

MÉRCE
Szerző: BLASKÓ ZSÓFIA
2019.06.20.


Ma délután, a főpolgármesteri előválasztás első szavazási napján Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes sajtótéjákoztatót tartott Mészáros Lőrinc egyik ingatlanja előtt – de egy meglepetéssel is készültek. A házba Mészáros Lőrinc lánya és veje költöznek majd.

„Itt állunk egy olyan ház előtt, amely nyilvánvalóan nem tisztességes úton szerzett vagyonból épült… Pontosan mutatja ez az építkezés is, hogy mit ért a Fidesz az alatt, hogy családok éve.

-kezdte a sajtótájékoztatót Karácsony.

A továbbiakban arra is utalt, hogy ez a családok éve mindössze csak néhány, a kormányhoz közel álló családé – szerinte Budapesten lakhatási válság van, 2018-ban az egész világon itt nőttek a legtöbbet az ingatlanárak.

Ekkor bejelentette, hogy azért vannak most ott, mert főpolgármesteri programjának a legfontosabb pontját akarják bejelenteni: a Tiborcz-adót, aminek begyűjtéséből a lakhatási válságot tervezi megoldani. Karácsony szerint vannak Budapesten olyan milliárdosok, akik „tisztességes munkával” szerezték meg a vagyonukat, de többségében közpénzből finanszírozzák lakhatásukat.

Karácsony tervei szerint a félmilliárd forint értékű (főleg Fidesz-közeli) ingatlanokra vetne ki különadót, az ebből befolyt pénzt pedig bérlakások építésére és felújítására költenék. A jelölt szerint a Tiborcz-adó nem ingatlanadó, hanem a „felső egy százalék hozzájárulása a közösség céljaihoz”.

A Tiborcz-adót természetesen mindenkinek be kell fizetni: a tisztességes milliárdosoknak ez nem lesz probléma, hiszen pontosan tudják, hogy sokkal tartoznak ennek a városnak. Azokon, akik viszont csalárd módon jutottak vagyonhoz – azokon egyszerűen bevasaljuk ezt az adót.”...

A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN PANASZKODJÁK KI MAGUKAT A FRUSZTRÁLT FIDESZES KÁDEREK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.06.19.


Valami nagyon nincs rendben azokkal a funkcionáriusokkal, akik a közösségi médiát használják arra, hogy könnyítsenek a lelkükön. Egyre több olyan poszt jelenik meg ugyanis kormánypárti káderek tollából, melyben a Fidesz belső viszonyait taglalják, és a végkövetkeztetésekben finoman szólva sem köszönnek vissza a kormánypárti sajtó lelkesítő mondatai. Már régóta tudjuk, hogy nem igazán kompakt a kormánypárt tagsága, de néhány megosztó figura színre lépése tovább növelte a kétségeket több fideszes káderben. Főleg nehezen átlátható vidéki bozótharcokról tudósítanak ezek a bejegyzések, ám elérkezhet az idő, amikor a kormánypárt belső köreiben is láthatóak lesznek a törésvonalak.

Amíg jól fut a szekér, kevesen törődnek azzal, hogy a lovak nem húznak egyformán, vagy, hogy a kerekeket tartó csavarok meglazultak. Ha azonban látványossá válnak a problémák, és ez a szekér sebességén is meglátszik, akkor oda kell majd figyelni minden apró problémára. A magyar kormánypárton belül komoly villongások zajlanak, melyekről egyelőre csak a közösségi médiában közzétett gondolatfüzérekből értesülhetünk. Ezek többsége olyan megosztó kormánypárti politikusok tevékenységéhez köthetők, mint például Lázár János, Pócs János vagy Simonka György.

Ez utóbbival kapcsolatban jelentetett meg egykori bizalmi embere egy olyan Facebook-posztot, ami sokat elárul a dél-békési országgyűlési képviselő viselt dolgairól. A költségvetési csalással gyanúsított fideszes országgyűlési képviselő volt jobbkeze, Galló Ferenc ugyanis kipakolt, és többek között a következőt írja: „…hogy a bírósági ítéletig (ami lehet bármi) a parlamenti mandátumának megtartása mellett mondjon le minden politikai tisztségéről, (megyei illetve választókerületi elnök) igyekezzen tisztázni magát a vádak alól, de ne hozza lehetetlen helyzetbe a dél-békési illetve a Békés megyei FIDESZ szervezeteket, polgármestereket, tagokat, szimpatizánsokat."...

CSAK A KEZEMET FIGYELJÉTEK!

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: HORN ANNA
2019.06.20.


Mondja a bűvész, miközben nagy átverésünkre készül.

Ugyanezt kell tennünk fideszékkel is, mert csak arra kell figyelni, amit csinálnak – amit mondanak, abban már a kötőszó is hazugság.

Az a brancs veszi a bátorságot ünnepelni Nagy Imrét, amelyik az éj leple alatt eltüntette szobrát a Kossuth térről. Talán még a szemük is könnyezett az újratemetés évfordulóján. Gondolom, saját nagyszerűségük tudatától.

Az a brancs riogat országot elárasztó menekülthullámmal, amelyik a határnál lévő ideiglenes tartózkodási helyen, leánykori nevén tranzit-zónában, nem ad enni mind a 3 menekültnek. Lehet, hogy már öten is vannak? Nem számít, mert ki lett rendelve ezer katona – pluszban – az eddig szolgálatot teljesítő rendfenntartók mellé. Nekik tutira lesz mit enniük.

Az a brancs beszél családtámogatásról, amelyik csak a saját családját támogatja. Igaz, azt nagyon. Akkor is, ha közük van 28 külföldi állampolgár Magyarországon elszenvedett balesetéhez és halálához.

Azok beszélnek ízléstelenségről, akiknek a családtagja sz@ros pelenkát dob ki külföldön az út szélére a több tízmillió forintos autójából. Nem fussa szemetes zacsira, világos, meg a legközelebbi kuka is messze lehetett.

Az a brancs beszél Európa jövőjéről, fordulatról a nem tudom, cca fasizmus felé, amelyik a legtöbbet teszi azért, hogy szétverje az Uniót. Putyin cár sugallatára és segítségével. Ha már nem sikerült meghatározó európai politikai erővé válni, vissza kell kullogni az utált EPP-be a gyűlölt Brüsszelben. Azoknak mégis csak lesz befolyásuk, Salvini-Le Pen stb. bandával ellentétben.

Az a brancs beszél gazdasági dübörgésről, amelyik 4 év alatt elherdált 7 évre jutó EU-támogatást.

Az a brancs beszél kereszténységről, amelyik börtönnel bünteti, ha teheti, a hajléktalanokat.

Az a brancs beszél hazaszeretetről, amelyiknek a haza a zsebében van. Legalábbis a gyárai, földjei, ingatlanai, üzleti vállalkozásai.

Az a brancs beszél értékekről, amelyik történelmi jelentőségű freskókat tüntet el a budai Várban, 56′-os Intézetet a pribékjei cégében.

Az a brancs beszél balliberális média-túlsúlyról, amelyik 78%-ban uralja a magyar médiát (ha nem több azóta.)

Az a brancs beszél az életünkről, amelyiknek már régóta nincs semmi köze a magyar emberek életéhez. Fogalmuk nincs róla, hogyan élnek azok a népek, amelyek nem tartoznak a brancshoz.

Az a brancs beszél. Ideje lenne befogni a szájukat, és a vádlottak padjára ültetni őket.

PUTYINHOZ BEKÖTÖTT PÉNZÜGYI ÓRIÁS SEJLIK FEL A BUDAPESTRE KÖLTÖZŐ BANK MÖGÖTT

DIREKT36
Szerző: PETHŐ ANDRÁS
2019.06.20.


Két szempontból is nagy jelentősége volt a hamarosan Magyarországra érkező orosz vezetésű Nemzetközi Beruházási Bank 2014 májusi kubai találkozójának.

A havannai ötcsillagos Melia Cohiba szállodában a bank legfelsőbb döntéshozó fóruma, az úgynevezett tanács ült össze, és ekkor hozták meg a formális döntést arról, hogy elfogadják Magyarország jelentkezését a szervezetbe. És ugyanekkor született döntés arról is, hogy a bank eleget tesz a VTB nevű orosz pénzintézet kérésének, és megfigyelői státuszt biztosít neki, amivel betekintést kap a bank működésébe.

Utóbbiról eddig nem sok szó esett, pedig a kapcsolat sokat elárul a Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank – IIB) hátteréről, és árnyalja azt a képet, amit az Orbán-kormány igyekszik sugallni a pénzintézetről.

Az egykor a KGST-n belül működő IIB 2012-ben aktivizálódott újra, és Magyarország 2015-ös belépése után az Orbán-kormány kezdeményezte, hogy a bank helyezze Budapestre a székhelyét. Ez hamarosan meg is fog történni, ami miatt sok nemzetközi kritika érte a kormányt a nyugati szövetségesek részéről. Orbánék azzal próbálták ezt visszaverni, hogy az IIB nem is orosz bank, mivel Magyarország mellett más kelet-európai EU- és NATO-tagállamok is tagjai.

A valós kép azonban ennél bonyolultabb. Nemcsak az mutatja ezt, hogy az IIB-ben az orosz államé a legnagyobb, 45,5 százalékos részedés, és hogy a bank vezetője is orosz. Az erős orosz hátteret jelzi az is, hogy a bank kubai ülésén megfigyelői státuszt szerző VTB Oroszország második legnagyobb bankja, amely a többségi állami tulajdon révén a Kreml befolyása alatt áll. Az IIB és a VTB üzleti partnerségbe is került az évek során, és a két bank vezetői is szoros személyes kapcsolatban állnak egymással. Az IIB-t irányító Nyikolaj Koszov és a VTB-t vezető Andrej Kosztyin több évtizede barátok, és pályájuk több alkalommal keresztezte egymást.

Andrej Kosztyin személyesen is közeli kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Részben a bank politikai kötődése vezetett ahhoz, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió a VTB-t (és az USA személyesen Kosztyint) is szankciókkal sújtotta az ukrajnai orosz agresszió miatt. A 2014-ben életbe léptetett intézkedések után aztán az IIB már jóval kevesebbszer emlegette a VTB-vel való kapcsolatát, de ettől a szoros együttműködés továbbra is megmaradt. Volt már több közös hitelügyletük, és az IIB hosszú távon is partnerként számol a VTB-vel, amely megtartotta a megfigyelői státuszát is...

KISZÁMOLTUK, HÁNY MILLIÁRDOT VITT HAZA HEINRICH PECINA A NER-MÉDIA KÖRÜLI ÜGYLETEKBŐL

G7
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.06.20.


Valószínűleg példa nélküli a hazai gazdaságtörténetben az az adományozási hullám, amellyel a médiapiacon a 2018-as esztendő zárult. A kormányközeli üzletemberek – a TV2 és a Rádió 1 kivételével – lényegében minden médiaérdekeltségüket felajánlották egy alig néhány hónappal korábban életre hívott alapítványnak. A vállalkozók korábban 30 milliárd forintot is meghaladó összeget költöttek ezekre a cégekre, és bár ezt részben hitelből tették, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) szűk négy hónapos működése alatt így is 14 milliárd forintos vagyont halmozott fel.

Magyarországi referencia

A KESMA gründolásának előzménye állítólag az, hogy Orbán Viktor megelégelte: túl sokan élősködnek a kormánymédián, amelybe így számolatlanul ömlik az állami pénz. Kétségtelen, hogy 2017-re a korábban többnyire veszteséges médiavállalkozások nagy része a kormányközeli üzletemberek keze alatt termőre fordult, közülük nem egy termelt már százmilliós, sőt esetenként milliárdos nyereséget is. Ehhez persze kellett, hogy az állam teljesen irracionálisan, a piaci viszonyokat totálisan figyelmen kívül hagyva hirdessen, és olyan lapokat tömjön ki reklámokkal, amelyeknek egyébként nem sok olvasója volt. Olyan újság is volt, amelynek minden lapszámára ötször annyit költött az állam (hirdetések formájában), mint amennyiért az újság olvasója megvette a lapot*...

TIMOTHY GARTON ASH: MAGYARORSZÁG NEM DEMOKRÁCIA, EURÓPA VEZETŐINEK NEM KELLENE UDVARIASKODNIA ORBÁNNAL

444.HU
Szerző: plankog
2019.06.20.


"Amikor az Európai Unió vezetői összegyűlnek Brüsszelben csütörtökön, lesz egy sötét titkuk: van közöttük egy olyan tagállam vezetője is, ami már nem demokrácia. Orbán Viktor magyar miniszterelnöke, valójában legfelsőbb vezetője ott fog ülni mosolyogva, demokrataként a demokraták között, miközben az elmúlt évtizedben lerombolta a liberális demokráciát Magyarországon.”

Így kezdődik Timothy Garton Ash brit történész cikke a Guardianben. Ash szerint különösen súlyos, hogy Orbán az illiberális állam kiépítéséhez az EU adófizetőinek pénzét használta. „Az új Európai Parlamenttel és az új vezetéssel az EU-nak meg kell mutatnia, hogy megvédi a demokráciát a tagállamaiban, máskülönben az alapszerződés második cikke semmit sem ér.

Ash szerint az, hogy Magyarország már nem demokrácia, egy súlyos állítás, ezért nem dobálózik ezzel, hanem alaposan utánézett és utánaolvasott, mielőtt ilyet mond.

A történész szerint Manfred Webert nem lenne szabad bizottsági elnökké választani, és nemcsak azért, mert nincs tapasztalata a kormányzás legfelsőbb szintjén, hanem azért sem, mert „legitimálta Orbán lépéseit azzal, hogy a Néppártban tartotta a Fideszt”. A Néppártnak pedig a három bölcs jelentése után (akik inkább három vak egér lennének, ha nem veszik észre, mi folyik Magyarországon, írja) végre ki kellene zárnia a Fideszt. „Ez lenne az igazán fontos lépés, mert a civilizált jobbközép pártoknak világos vonalat kellene húzniuk önmaguk, és a xenofób-populista szélsőségesek között.” (A néppárti bölcsek vezetője szerint Orbán válaszai problémásak.)...

ÉLETVESZÉLYES SZOCIÁLPOLITIKA: A KILÁTÁSTALAN HELYZETBE KERÜLT EMBEREK AZ ELLEN FORDULNAK, AKITŐL MEGHALLJÁK A ROSSZ HÍRT, NINCS SEGÍTSÉG

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2019.06.20.


A kormány közvetett felelősségét mondja ki az Inárcson tavaly júliusban meggyilkolt családsegítő ügyében Kozma Judit szociológus tanulmánya.

"Az állam szociális gondatlanságának súlyosak a következményei. A mindennapi szociális munkában megjelenő erőszak, a támadások csak a társadalmi válság tünetei" – olvasható Kozma Judit elemzésében. A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum keretében létrehozott, a szociális munkások munkahelyi biztonságával foglalkozó munkabizottság tagjaként a Miskolci Egyetem tanszékvezetője állítja: a kormány szociálpolitikai intézkedései magukban hordozzák a kockázatot, hogy a kilátástalan helyzetbe került emberek az ellen fordulnak, akitől meghallják a rossz hírt, nincs segítség. Ez történt tavaly nyáron Inárcson, ahol az eladósodott, kilakoltatással fenyegetett családfő két késszúrással megölte a családsegítőt, mert tőle tudta meg, hogy nincs mód megtartani a családi otthont, egyben tartani a családját. A férfit két hete ítélte első fokon életfogytiglanra a bíróság. 

A bajba került embereknek, családoknak vannak jogos elvárásai az állammal szemben, de „az elmúlt három évben tízezer kilakoltatás történt anélkül, hogy az állami lakáspolitika lakhatási segítséget biztosítana legalább a rászoruló gyermekes családoknak”- említi az egyik legsúlyosabb gondot, amivel naponta szembesülnek a családsegítők.

Alapvető baj és a kormányzati felelősséget mutatja az egyetemi tanszékvezető szerint, hogy „a legrászorultabbak életfeltételeit radikálisan rontó intézkedések történtek az utóbbi tíz évben”. Ide sorolja a rokkantnyugdíjak embertelen módszerekkel lezajlott felülvizsgálatát, a súlyosan sérültek ellátásának szegénységi küszöb alá csökkentését, miközben nem építette ki a kormány a megfelelő foglalkoztatási hátteret, hogy képességeik szerint tényleg dolgozhassanak. Hasonlóan veszélyesnek tartja a szakértő azokat a rendeleteket, amelyek kriminalizálják a szegénységet, megtiltják a lomizást, kukázást, csigagyűjtést, az utcán élést. 

Ezeknek a kormányzati lépéseknek a következményeivel a szociális munkások szembesülnek, mert csak őket érik el a bajban lévők – hangsúlyozza elemzésében a szociológus. A szakma megítélése épp emiatt romlik a közvéleményben, különösen a falvakban csak „gyámosoknak” nevezett gyermekjóléti szociális munkásoké. Nekik végképp elégtelenek az eszközeik a szegény családok segítésére, így nem egy esetben csak a súlyosan veszélyeztetett gyermek családból való kiemelése marad – figyelmeztet a tanulmány szerzője a legnagyobb veszélyre. A legsúlyosabb helyzetű embereket ellátó intézményekben a problémák legfőbb oka a rendkívüli munkaerőhiány, ahogy a halmozottan hátrányos helyzetű településeken is legfeljebb egy családsegítőt találni hetente egyszer pár órában – sorolja tovább a bajokat Kozma Judit...

"AZ ORBÁN-RENDSZER A FASISZTA ÉS NÁCI URALMI FORMÁK MUTÁCIÓJA"

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk / Klubrádió
2019.06.20.


Sűrű, elítélő jelzőkkel teletűzdelt leírását adta az Orbán-rezsimnek, valamint a szélsőjobboldali uralomra érzéketlen magyar társadalmi többséget is elemezte Ungváry Rudolf író. A Reggeli személy vendége szerint a magyar rendszer a fasiszta és náci uralmi formák mai körülményekhez sikeresen alkalmazkodó mutációja, amely képes becsapni a társadalom immunrendszerét, és lehet, hogy ezt még nagyon hosszú ideig meg tudja tenni. Ha tehát valaki fel akarja venni ellene a küzdelmet, félre kell tennie az eddigi eszköztárat, különben Budapesten sem győzhető le a kormányzat. Más tekintetben a demokraták minden reménye abban lehet, hogy a rezsim nem ismeri fel terjeszkedésének határait, és önmagára nézve végzetes hibákat követ el – véli az író.

Mostanra a történelemhamisítás különösen magas fokára jutott a kormány, amely már '56 emlékét és a rendszerváltás konkrét tényeit írja át. A propagandisztikus ferdítés egyik erős példája az 1989-ről szóló, Terror Háza Múzeum előtti utcakiállítás, amely párját ritkítóan arcátlan, és pofátlanul torzítja a tényeket – mondta a Klubrádióban Ungváry Rudolf író, újságíró.

A Nagy Imre újratemetésének harmincadik évfordulójára szervezett idei ünnepségek arra voltak kihegyezve – ami aztán néhány év múlva várhatóan a végleges narratívává formálódik –, hogy a rendszerváltozás idején „Orbán Viktor fújta a passzát szelet”. Ennek következtében föl sem vetődött akár Göncz Árpád, vagy más olyan személy neve, aki a rendszerváltási folyamatban alapvető szerepet játszott – Ungváry Rudolf ezzel magyarázta a Szabadságkoncert nevű ingyenes kormányrendezvény előtt a Hősök terére szervezett civil tiltakozó demonstrációt...

EGYENLŐSÉGJEL ORBÁN VIKTOR ÉS AZ 56-OSOK BÁTORSÁGA KÖZÖTT - ORBÁNNAK SEMMI KÖZE AZ OROSZOK TÁVOZÁSÁHOZ, A BESZÉD NEM BÁTORSÁG VOLT, HANEM ARCÁTLANSÁG, HAZUG ÖNMUTOGATÁS ÉS TISZTELETLENSÉG A HŐSÖKKEL SZEMBEN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.06.18.


A szervezett történelemhamisítás irányítója, Schmidt Mária, átírta már a magyar történelem összes sorsfordító eseményét, valamennyi évfordulóját, s a hét vezértől kezdve minden Orbán és a fidesz uralmának előképe, illetve előkészítője. A 2010-ben államcsínnyel, államellenes bűncselekménnyel, az alkotmányos rend megdöntésével létrehozott NER a magyar történelem szerves folytatása, csúcspontja és célja, amit csak időnként sikerült kibillenteni a menetéből azok által, akik ma is a rezsim ellenfelei:a mindenkori Soros-hálózatnak.

"Ebből logikusan következik, hogy Orbán fejezte be az 56-os forradalmat, kergette ki az oroszokat, döntötte meg a kommunista rendszert a párttitkár apjával és KISZ-titkár múltjával, és az “átmenet zavaros évei után” István király utódjaként elfoglalta méltó helyét az ország vezetésében, ő a keresztény uralkodó."

A hazugságok sorozata olyan szintre jutott, hogy közben észrevétlenül gyalázzák meg az 56-os forradalmárok emlékét, azt állítva, hogy Orbán Hősök terén elmondott beszéde a szovjet tankok ellen harcolók bátorságával ért fel. Schmidt Mária szerint “ott megismerhettek egy fiatal politikust, aki a pesti srácokhoz és lányokhoz méltó bátorságról tett tanúbizonyságot”. Színre lépett a történelem hőse, akiért történt minden, ami korábban történt...

ÁGYNAK ESETT EURÓPA! - BELEROKKAN MAGYARORSZÁG, VAGY LÁBON KIBÍRJA?

PORTFOLIO
Szerző: BEKE KÁROLY
2019.06.20.


Miközben Nyugat-Európából sorra jönnek a rosszabbnál rosszabb makrogazdasági adatok, a régiónk egyelőre kitart, nem látszanak a lassulás jelei. A JP Morgan elemzői arra keresték a választ, minek köszönhető ez, illetve mennyire tudjuk függetleníteni magunkat fő felvevőpiacainktól. 

Európa lassul, ez már nem kérdés

Néhány hónappal ezelőtt kezdtek gyűlni a felhők Európa egén, először a feldolgozóipar beszerzési menedzserindexei mutattak lassulást, majd mostanra ez átgyűrűzött a makrogazdasági adatokba. Legutóbb a múlt héten a német ipari termelésről és a külkereskedelemről jöttek kiábrándító adatok, melyek arra utalnak, hogy még mindig nem jött el a pozitív fordulat.

Közben a kelet-közép-európai régióban egyelőre nem látszanak a megtorpanás jelei, a magyar feldolgozóipar aktivitását jelző beszerzési menedzserindex például májusban 60 pont közelébe emelkedett, ami további bővülést jelez előre.

A JP Morgan szakemberei most két kérdésre keresték a választ: minek köszönhető a régió ellenállóképessége, illetve meddig tarthatunk ki, ha Európa tovább lassul?
...

MEGBOLONDÍTOTTA A PÉNZPIACOT IS AZ ÚJ NEMZETI KÖTVÉNY - A JEGYBANK KÖZBELÉPETT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.06.20.


Évek óta még a közelében sem járt az egynapos bankközi kamatláb (Bubor) annak a szintnek, amire tegnap sikerült ugrania. Az egyhetes futamidő kamata is jócskán megemelkedett, de a volt devizahiteleseket érintő háromhavi Bubor sem volt az idén ilyen magasan. A jegybank szerint a „bűnös” a nemzeti kötvény.

Az első héten – büszkélkedett a pénzügyminiszter – közel 530 milliárd forint értékben vették az új szuper állampapírt a megtakarítók (az állampapírok jelenlegi kínálatáról itt írtunk). Az is kiderült, hogy a jegyzésben oroszlánrészt vállaltak a leggazdagabb magyarokat kiszolgáló bankárok. A siker aligha meglepő, hiszen nemcsak a piacinál magasabb kamattal, hanem a terep „lesöprésével” is segítették a szuperkötvényt.

A befektetési alapok között pedig gyakorlatilag kinyírták az elmúlt évek legnagyobb sláger termékét, az ingatlanalapokat. Az MNB ajánlása alapján ugyanis a május 15-től létrejövő új ingatlanalapok, illetve a meglévő ingatlanalapok új sorozatú befektetési jegyeit legalább 180 naptári nap után lehet csak visszaváltani, a korábbi jellemzően 3 napos átfutási idővel szemben. Gyakorlatilag nincs konkurenciája a mesterségesen alacsonyan tartott pénzpiaci hozamok között ilyen magasra emelt kamatozásnak.

Elméletben az ilyen egyensúlytalanságot maga a piac is korrigálja, de ma Magyarországon talán nem véletlenül gondolják sokan, hogy a szokásos mechanizmusok valahogy nem működnek (vagy nem látszanak). A pénzpiac azonban mintha mégis reagált volna.

A bankok alaposan betankoltak állampapírokból...

UTAZÁS A VILÁG EGYIK LEGSZEBB HEGYÉRE


HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.06.20.


Fellegekben járó vasút, lámahúsos szendvics és egészen csodálatos, sokszínű hegyek a főszereplői Ági posztjának. A Határátkelő egyik „ősszerzője”, aki Chilében él, most Argentínába látogatott el és nem akármilyen élményekben volt része – ennek megfelelően nem akármilyen sztorik és fotók következnek.

„Az argentin kiruccanás ötlete szó szerint a semmiből jött. Az egyik magyar barátném a „közelben” (mármint chilei léptékkel mérve a közelben, vagyis busszal kb. 9 órányi távolságra) lakik, ezért elég gyakran utazom Calama városába.

Láttam, hogy tőlük, az argentin Saltába több társaság is indít buszokat. Mikor legutóbb arra jártam, rákérdeztem, mennyi a buszjegy és milyen hosszú az út. Azt mondták, hogy kb. 20e Ft a buszjegy (csak oda) és nagyjából 8 órát vesz igénybe az út. Megörültem: ez a szomszédban van! :)

Meg is beszéltem velük, hogy ha legközelebb jövök látogatóba, akkor egy nagy közös kiruccanásra indulunk Argentínába valamennyien. Sajnos nekik most nem jött össze (piszkos anyagiak), így aztán elsírtam a bánatomat az ex-sóginőmnek, aki permanens útitársam a kontinensen és azt válaszolta, amit vártam tőle: nem tudnak veled menni? Ne búsulj! Majd megyek én!

Volt olyan meggondolatlan, hogy rám bízta az út szervezését. :) Eredetileg egy 2-max. 3 napos kiruccanást terveztünk (konkrétan városnézést), de ahogy elkezdtem utánaolvasni a látnivalóknak Salta környékén, a 2-3 napból se perc alatt 9-10 lett.

Őszintén meglepett a dolog. Két évvel ezelőtt egy egyhónapos út során végigjártuk Argentína „klasszikus” látnivalóit, sőt a nem klasszikusakból is párat.

Nem tűnt hihetőnek, hogy van itt még egy csomó minden, ahova senki nem jut el, max. a helyiek, pár hátizsákos és a környező országok lakói. Salta egyszerűen kiesik a tipikus turistaútvonalból, mely főleg Argentína Atlanti partvidékét érinti (Buenos Aires - Valdés félsziget - Perito moreno gleccser - Iguazu vízesés - El Calafate).

Argentína hatalmas és az ország nyugati része (legfőképp az Andok vonulatának környéke), egyszerűen nagyon messze van mindentől. Például Buenos Airestől Salta csaknem 1500 km. Nincs az a turista aki megtenne egy ilyen utat, pláne ha fogalma sincs arról, hogy mit láthat...

FIKTÍV SZÁMLÁS ÜGYBEN VÁDLOTT A VALTONNAL EGYÜTT DOLGOZÓ ŐRZŐ-VÉDŐ CÉG VEZÉRIGAZGATÓJA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: CSIKÁSZ BRIGITTA
2019.06.19.


A Target Group Facility Management Zrt. árbevétele 2017-ben mintegy 1,6 milliárd forint volt. A cégnek azóta megy ilyen jól, mióta együtt dolgozik a Fidesz kedvenc biztonsági vállalkozásával, a Valton-Sec Kft.-vel. A két cég számos állami megbízást nyert el közösen, pedig a Target vezérigazgatója, Balázs Róbert egy mintegy 900 millió forintos költségvetési csalási ügy vádlottja.

A vádlottak kötelező jelenlétére hívta fel a figyelmet a Fővárosi Törvényszék bírája, Farkas Gabriella a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalási ügy tárgyalásán idén május 15-én, különösen az egyik vádlottra, Balázs Róbertre vonatkozóan. A férfi annak a Target Group Facility Management Zrt.-nek a vezérigazgatója, amely számos munkája mellett a fideszes kötődésű Valton-Sec Kft.-nek is dolgozik.

A vádlottak padján 22-en ülnek: Balázs Róbert a Target Group Consulting Kft. és a Target Group Security Kft. révén érintett az ügyben, amely fiktív számlázásról szól. A férfi a tizenheted rendű vádlottja az eljárásnak, de az Átlátszó birtokában lévő vádirat alapján a büntetőeljárás egyik fontos szereplőjének tűnik.

Az ügyészség szerint fiktív céghálózattal tüntették el az áfát

A Fővárosi Főügyészség a vádiratban azt állítja, hogy a vádlottak az adófizetési kötelezettséget úgy csökkentették az általános forgalmi adó körében, hogy egy cég, a Raumputz Kft. fiktív számlát állított ki más társaságoknak takarításról. A Raumputz azonban gazdasági tevékenységet nem végzett, az ahhoz szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem is rendelkezett.

Ezzel a céggel biztosították azt vádlottak, hogy a munkát megrendelő társaságok legnagyobb üzleti partnere állandó legyen. „Ezzel egy olyan ütköző (puffer) céget hoztak létre, amely elválasztotta az alvállalkozói láncolatot a megrendelőtől” – áll a vádiratban. A vállalkozás alá pedig a terheltek egy gazdasági tevékenységet nem folytató, fiktív céghálózatot hoztak létre.

A vádlottak a takarítási munkák mellett biztonsági tevékenység végzésére is alapítottak kft.-ket. Erre hozták létre Balázs Róbert két vállalkozását, a Target Group Consulting Kft.-t és a Target Group Security Kft.-t is...

„NINCS MÁS LEHETŐSÉG, CSAK A HANYATLÁS” - FORDULAT AZ OROSZ KÖZVÉLEMÉNYBEN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2019.06.14.


Már jó ideje érzékelni lehet, hogy Oroszországban nemcsak a Putyin iránti bizalom gyengül, de az általa kialakított rendszer elfogadottsága is. Mind Putyint, mind rendszerét egyre több és egyre élesebb kritika éri. Az elnök bizalmi indexének 2017 őszén kezdődő csökkenése pontosan mutatta ezt. Két közvélemény-kutató intézet is rendszeresen mérte és méri ma is az orosz politikusok iránt megmutatkozó bizalom szintjét. Éveken át mind a Kremlhez közel álló VCIOM, mind a független – és épp ezért a hatalom által idegen ügynökké nyilvánított – Levada Központ nyitott kérdés formájában próbálta megtudni a politikusok bizalmi indexének alakulását. Ez azt jelentette, hogy a megkérdezetteknek nem egy listából kellett kiválasztaniuk a bizalmukat leginkább élvező politikusokat és közéleti embereket, hanem nekik kellett megnevezniük öt-hat személyt. Figyelmet érdemlő módon a két közvélemény-kutató intézet mérési eredményei a közelmúltig csaknem teljesen egybecsengtek. A Levada Központ 2017 őszén még 59 százalékos bizalmi indexet mért Putyinnak. Bő fél évvel később ez a mutató már csak 48 százalékos volt, 2018 őszére pedig 39 százalékra esett vissza. Hasonló eredményeket mért a VCIOM is. Az idén, május végén általa mért putyini bizalmi index már a 32 százalékot sem érte el. Ez komoly fejfájást okozhatott a Kremlben, ahol, úgy rémlik, arra a következtetésre jutottak, hogy ideje rászólni a házi közvélemény-kutatóikra. Értettek is a szóból, és megváltoztatták addigi módszerüket, zárt kérdésfeltevésűvé alakítva. A listájukra felvettek öt politikust, köztük Putyint, és gyorsan megkérdezték a lakosságot, hogy a felsoroltak közül ki iránt vannak a legnagyobb bizalommal. És láss csodát, a megkérdezettek 72,3 százaléka leginkább Putyin iránt érzett bizalmat. Ezzel látszólag helyre is állt a világ rendje, de a valóságban aligha. A bizalmiindex-kutatásokkal párhuzamosan ugyanis másfajta mérések is segítenek az oroszországi közhangulat követésében. Szergej Belanovszkij kutatási igazgató csapata – a Stratégiai Kutatások Központjában – már hosszú évek óta végez fókuszcsoportos méréseket. Ő volt az, aki Mihail Dmitrijevvel együtt 2011 tavaszán megjósolta a hatalompárt, az Egységes Oroszország év végi választási kudarcát. Kettejük – fókuszcsoportos méréseken alapuló – elemzése arra figyelmeztette a Kremlt, hogy semmi esély a 2003‑as és 2007-es alkotmányozó többség megismétlésére. Ezt nem szabad célként kitűzni, mert oly mélyen és durván kellene beavatkozni a választási végeredmény kialakításába, hogy az delegitimálná a dumaválasztást. Előrejelzésük profetikusnak bizonyult, a hatalompártnak nemhogy alkotmányozó többsége nem lett, de még ahhoz is a leadott voksok 16-17 százalékát kellett „eltéríteni”, hogy a pártnak az alsóházban legalább abszolút többsége legyen. Belanovszkijnak és segítőinek legfrissebb kutatása az oroszországi közhangulat 2018 áprilisa és 2019 márciusa közt végbement rendkívül mély változásait mutatta ki. A három városban – Moszkvában, Vlagyimirben és Gusz-Hrusztalnijban – végzett fókuszcsoportos mérés 35 és 50 év közötti, legföljebb középfokú végzettségű férfiakat és nőket vont be, fele-fele arányban. Az idei kutatás legfeltűnőbb újdonsága a 2018-ashoz képest, hogy egy év alatt látványosan csökkent mind a központi, mind a helyi hatalom iránti bizalom. A fókuszcsoportok tagjainak gyakran hangoztatott tapasztalata, hogy a hatalom rendre nem teljesíti ígéreteit. Még Putyin rendelkezéseit sem hajtják végre. A csinovnyikok azonban semmitől sem zavartatva továbbra is ígérgetnek, miközben ígéreteikben már maguk sem hisznek. A kutatásban részt vevők immár feltűnően gyakran használják a hazugság kifejezést, merthogy másképpen már nem tudják jellemezni a hatalom viselkedését. A jövővel kapcsolatos várakozásaik pedig kifejezetten pesszimisták. Úgy látják, hogy belátható időn belül semmi nem fog javulni, minden csak rosszabb lesz. A hazug hatalomról szólva a fókuszcsoport egyik tagja megjegyezte, hogy a hatalomnak erről a vonásáról „még a tévében is beszélnek. Azt a házat, ami Magnyitogorszkban összedőlt (legalábbis annak egy lépcsőháza, egy állítólagos terrortámadás következtében – Sz. B. Z.), nem ürítették ki, holott azt maga Putyin ígérte meg.” Egy Gusz-Hrusztalnijban élő válaszadó pedig kórházukról a következőket mondta: annak „felújítását már hosszú évek óta ígérik. Hullik a mennyezete, a falai tele vannak repedésekkel, de az ígéretek ellenére mégsem történik semmi.”A felmérés azt az új tendenciát is kimutatta, hogy a lakosság egyre elégedetlenebb Oroszország katonai beavatkozásaival. 2018-ban még a megkérdezettek fele egyetértett hazája külpolitikájával, miközben már ők is nagyon kritikusak voltak a belpolitikát illetően. Különösen a szociálpolitikával voltak elégedetlenek. 2019 tavaszára azonban új helyzet állt elő. A fókuszcsoportok tagjai lényegében kivétel nélkül elutasították a Kreml kül- és belpolitikáját. Gyakorlatilag teljesen eltűnt Oroszország katonai konfliktusokban való részvételének támogatása. A következő jellemző válaszok születtek: „A szovjet időkben Kubát etettük, most meg Szíriát és Venezuelát fogjuk?” Egy másik fókuszcsoporttag pedig határozottan leszögezte: „Ki kell vonni katonáinkat Szíriából és Venezuelából. Nem szabad mindenütt konfliktusokba keverednünk. Van nekünk is épp elég problémánk.” Egy harmadik pedig a szankciókat ostorozta, miközben évek óta azt hallja a tévében, hogy azoknak nincs semmi komoly következményük: „A szankciók sokat ártanak gazdaságunknak, épp ezért ellenük vagyok.”A harmadik új jelenség azt tükrözi, hogy az emberek egyre jobban hiányolják a nyilvánosságot, és arra panaszkodnak, hogy a hatalom megkérdezésük nélkül hoz döntést fontos kérdésekben. A felmérésben részt vevők többsége azt tapasztalja, hogy semmit nem lehet tudni a hatalom szándékairól – hogy mit is gondol magában –, ahogy a hatalom se tudja, hogy mi zajlik az országban. Sokan nehezményezik, hogy az utóbbi időben még Putyin se találkozik az emberekkel. Korábban legalább időről időre ellátogatott az ország különböző részeibe, és beszélt az ott élőkkel. Mára ez szinte teljesen megszűnt. Helyette a tévében mást se látni, mint egymást érő tanácskozásokat és Putyin csinovnyikokkal folytatott tárgyalásait. Ezzel kapcsolatban is felettébb beszédes válaszok születtek. Akadt olyan fókuszcsoporttag, aki szerint „a tévé állandóan sporteseményeket közvetít, hogy eközben észrevétlenül bejelenthessék az adóemelést”. 2019 januárjában ugyanis Oroszországban az addigi 18 százalékos áfát 20 százalékra emelték, ami nyilván a legkisebb jövedelműeket sújtja a legérzékenyebben. Egy másik, feltehetően pedagógus fókuszcsoporttag pedig arra panaszkodott, hogy „nő az adminisztrációs teher, a felesleges beszámolási kötelezettség. Már arra sincs idő, hogy a gyerekeket tanítsuk. Ki találta ezt ki, fogalmam sincs. Ugyanez a helyzet az orvosokkal is, ők mesélték ezt nekem. Még a rendőrök is elégedetlenek.” A negyedik fontos fejlemény, amit kimutatott a felmérés: az emberek elkezdtek nagyobb nyilvánosságot és demokráciát követelni. A kutatásban részt vevők ugyanis nem értik, miért hoz meg a hatalom minden fontos döntést anélkül, hogy azt valamilyen érdemi vita előzné meg. Többen a válaszukban felidézték a Duma korábbi elnöke, Borisz Grizlov szavait, aki annak idején nem épp éleselméjűen megjegyezte, hogy „a parlamentben nincs helyük a vitáknak”. Sokak szerint a képviselők már egy ideje afféle bólogató Jánosok. Az egyik fókuszcsoporttag Angliával vont párhuzamot. Ott ugyanis „valósággal »szétszedik« Theresa Mayt és parlamenti kollégáit. Szólamokkal abban a közegben nem lehet hadakozni. Nálunk viszont teljes a csend. Ahogy mondják felülről, a képviselők úgy szavaznak.” Az ötödik új elem, hogy az emberek egyre gyakrabban gondolkodnak el azon, mi lenne jobb az országnak: ha parlamenti, vagy ha elnöki köztársaság lenne. Ez a gondolat először – spontán módon – még 2018 tavaszán bukkant fel egy Gusz-Hrusztalnijban élő asszony válaszában. Akkor még a kutatást végzők erre nem kérdeztek rá. Egy évvel később azonban már igen. Moszkvában mind a tíz fókuszcsoporttag a parlamenti köztársaság mellett foglalt állást. Ezzel szemben a másik két vidéki városban a megkérdezettek harmada erre a kérdésre nem tudott válaszolni, valószínűleg nem is értették. A válaszadó kétharmad véleménye pedig fele-fele arányban oszlott meg. Az egyik felük a parlamenti köztársaságot, míg másik felük az elnökit támogatta. Jellemző módon a parlamenti köztársaság hívei a következőképpen érveltek: „2000-ben azt ígérték nekünk, hogy az erős elnöki hatalom rendet rak az országban. Látjuk, hogy mi lett ebből. Épp ezért meg kellene próbálni a parlamenti rendszert is.” A másik álláspont képviselői pedig arra hivatkoztak, hogy „ilyen parlamenttel nem lehet rendet tenni. Legyen akkor inkább már elnöki rendszer. Nem szabad egy mostani borzalmat egy ennél is nagyobb borzalomra cserélni.” Szergej Belanovszkij mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a hatalom jelenlegi működését jelentősen át kell alakítani, minden tekintetben átláthatóbbá kell tenni. Ennek érdekében a jogkörök nagy részét át kell adni – együtt a teljesítésükhöz nélkülözhetetlen pénzügyi eszközökkel – a régiók és a városok vezetésének. A regionális és helyhatósági választásokat pedig teljesen nyílttá kell tenni, de eközben szigorú korlátokat kell szabni a választási kampányban alkalmazható módszereknek és eszközöknek. A fontosabb föderális szintű kérdéseket a döntés előtt nyilvánosan meg kell vitatni, és ha lehet, népszavazást kell tartani róluk. A politikai viták során nem szabad az igazságot eltitkolni, és határozottan – de semmiképpen nem manipulatív módon – fel kell lépni a populista szólamokkal szemben. Belanovszkij szerint az igaz érvek jóval hatékonyabb eszközei a meggyőzésnek, mint a hazugság és a manipuláció. Végül pedig azzal az első pillantásra talán meglepő, de a központi orosz tévécsatornákat rendszeresen nézők számára nagyon is érthető javaslattal állt elő, hogy a „tévék politikai adásainak mai műsorvezetőit le kell cserélni”...

MENNYIRE BIZTONSÁGOS A FŐPOLGÁRMESTERI ELŐVÁLASZTÁS ONLINE RENDSZERE?

QUBIT
Szerző: DANKA MIKLÓS ANDRÁS
2019.06.19.


Az e heti budapesti főpolgármesteri előválasztásra online is lehet majd szavazni, ha időben, június 20-a reggelig regisztrálnak a felhasználók. Ez egy újítás a magyar politikai életben, és mint minden digitális megoldás, manapság ez is fejlődésnek tűnik. De vajon tényleg jó ötlet elektronikusan választásokat szervezni?

Az online szavazás gyenge pontjai

A papír alapú szavazási rendszer több száz éves, és már rengeteg csaláspróbálkozáson esett át, ezzel nagyon biztonságos és ellenálló módszerré válva. Ennek egyik csúcsa, hogy Angliában ma már ceruzával szavaznak, hogy az eltűnős tintának még a veszélye se merülhessen fel (titokban radírozni ugyanis sokkal nehezebb).

De mi a helyzet a számítógépes rendszerekkel? Ezek jó esetben is csak pár évesek (kivéve a bejáratott digitális államban, Észtországban működő rendszert), de általában – ahogy a budapesti előválasztási rendszer is – frissen fejlesztettek, így nem telt el elég idő ahhoz, hogy a problémák felszínre kerüljenek. A hibák teljes kivédése ráadásul nagyjából lehetetlen, ugyanis elegendő pénzzel és energiával minden elektronikus rendszer feltörhető.

Mit mindent tehet egy támadó? A mai szoftverek komponensek ezreiből épülnek fel, amelyek önmaguk is megszámlálhatatlan kisebb elemből állnak össze, és ezek mindegyike sebezhető – egy tapasztalt hekker a millió komponens egyikének hibájával is kompromittálhatja a rendszert. Az előválasztási rendszer esetén egy ilyen hibát már találtak is, de ki is javították: egy támadó egy ügyesen összerakott PDF-fel tetszőleges programot lefuttathatott volna a szerveren, ezzel letörölve, módosítva vagy kiszivárogtatva az adatbázist. Az már csak a szerencsén múlt, hogy egy jószándékú programozó talált rá a sebezhetőségre.

Mi a helyzet a hardverrel? Ha olyan jelentőségű szavazásról van szó, mint az országgyűlési választások, akkor a rendszer fizikai komponensei sincsenek biztonságban. Nemrég felmerült, hogy a kínaiak az onnan érkező hardverelemeken keresztül kémchipeket helyeztek el többek között az Amazon és az Apple szerverein – ezzel a technológiával egy szavazórendszer szerverében is módosíthatnák vagy kiszivárogtathatnák a beérkező szavazatokat. És akkor még nem is említettük a felhasználók számítógépeit: relatíve egyszerű lenne egy olyan vírust elterjeszteni sok millió laptopon, amely négyévente aktiválódik, és felülírja a választópolgár elküldött szavazatát.

De legalább drága és bonyolult egy ilyen támadás, nem? Sajnos ez sem feltétlenül igaz. Papír alapú szavazásnál nagyon nehéz nagyméretű csalást lebonyolítani: rengeteg emberre és erőforrásra van szükség a szavazatok meghamisításához vagy a tömeges zsaroláshoz, ráadásul ha akár egyetlen résztvevő felfedi magát, akkor felszínre is kerül a csalás ténye. Ezzel szemben egy számítógépes rendszert akár egyetlen támadó is fel tud törni, és egyszerre több millió szavazaton tud változtatni – ehhez pedig még csak az országban sem kell tartózkodnia.

Ez pedig mind csak a jéghegy csúcsa: érdeklődőknek nagyon ajánlom Tom Scott 8 perces angol nyelvű, szórakoztató videóját a témában...

A BEVÁNDORLÁSELLENESSÉG GYILKOS NÁCI IDEOLÓGIA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.06.18.



Obán Viktor bevándorlásellenes propagandája náci ideológiára épül. A nácik szerint a bevándorlás felhígítja és megfertőzi a nemzeti jelleget. Hitler a nemzeti jelleget a fajelméletben fejezte ki, Orbán pedig a “kereszténységben”. Orbán a kereszténységből fajelméletet gyárt. A “keresztény” jelző ugyanazt a szerepet tölti be, mint a tisztafajú árja. Ezt a keresztény újjászületés által létrejött “új ember”, a krisztusi ember alakjából származtatja, azonban ennek fajelméleti felfogása totálisan ellentétes a Bibliával és a kereszténységgel. A krisztusi ember nem felemeli, hanem megalázza önmagát, és mindenki szolgája.

A “kultúrális” keveredés régi neonáci kód. Az idegengyűlölet nácizmus, gyilkos ideológia, amit jól kifejez a németországi gyilkosság, melynek során a menekültekkel szembeni törvényes és humánus (valójában keresztény) magatartást képviselő CDU-politikust a háza kertjében fejbe lőttek. Walter Lübcke nem baloldali politikus volt, hanem a jobboldali német kereszténydemokrata párt politikusa. A neonáci gyilkos által képviselt felfogás tökéletesen megfelel Orbán Viktor retorikájának, amely szerint a német (és európai) kereszténydemokraták nem keresztények, elhagyták az “igazi kereszténységet”.

Erre a gyilkosságra nem mondható, hogy “elmebetegek” és “szélsőségesek” mindenhol vannak, mert ez a gyilkosság szervesen következik az illiberális, neonáci, idegengyűlölő ideológiából, amit Orbán is hirdet. A propaganda uszítása Magyarországon is vezetett már kisebb tettlegességhez, amikor megtámadták a fogadóst, aki menekülteket akart befogadni, de volt olyan mindenszenteki eset vidéken, hogy a távolról a falu temetőjébe érkezett embereket “migránsnak” nézték, és kevés híján meglincselték. Az, hogy rendőrt hívnak a magyarok, ha egy sötétebb bőrű idegent meglátnak, a sötétség legmélyebb szintje, de legalább még nem gyilkolnak.

Orbán ennek a gyilkos ideológiának megfelelően felsőbbrendűségi tudatot épít ki az emberekben, a “keresztény” nemzeti identitás felsőbbrendű embert jelent Magyarországon a más vallású, más kultúrájú és más bőrszínű emberekhez képest. Mert a propaganda által megfertőzött magyarok a “kereszténységet” a bőrszínnel is azonosítják. Hiába találkozik Orbán fekete keresztényekkel, a magyaroknak a színes bőrű idegen nem lehet a magasabbrendű “keresztény” faj része, hanem veszélyt jelentő idegen. A “keresztény” fajvédelem a klasszikus nácizmushoz hasonlóan követeli meg a hatalom koncentrációját, a liberális jogállam elvetését és a szabadság felszámolását...


KARÁCSONY, KERPEL-FRONIUS, KÁLMÁN: CSAK EGY MARADHAT

24.HU
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2019.02.20.


...Kik szavazhatnak, hol, és hogyan?

A csütörtökön kezdődő voksoláson online és személyesen is lehet szavazni. Online csak a korábban regisztrálók, személyes szavazáshoz viszont nincs szükség előzetes regisztrációra, mindössze egy budapesti lakcímkártyára és egy arcképes igazolványra, amely igazolja, hogy elmúlt 18 éves a szavazó.

A szavazósátrak a következő helyszíneken találhatók:


Móricz Zsigmond körtér
Széll Kálmán tér
Blaha Lujza tér
Nyugati tér
Örs vezér tere
Boráros tér
Csepel, Görgey tér
XV. kerület, Fő tér
Lehel tér
Nagyvárad tér (aluljáró)
Újpest Városközpont
Flórián tér
XVII. kerület, Rákoskeresztúri központ
Kispest, Határ út
Kőbánya-Kispest metróállomás

Egészen június 26-ig, a délig lehet szavazni online és személyesen is. A sátrak június 20. és 25-e között, délelőtt 10 órától este 8-ig, június 26-án délelőtt tíztől és délig lesznek nyitva.

Mi a tét?

Mivel az előválasztásról nem szól semmiféle törvény, ezért érvényességi kritériumok sincsenek meghatározva. Ha csak egy ember szavaz, már akkor is érvényes lesz az előválasztás. Az első fordulón 34 ezren szavaztak, most 50 és 100 ezer közötti szavazót saccoltak a jelöltek..
.

ITT OLVASHATÓ

"ÚGY TŰNIK, RAJTA NEM FOG A GOLYÓ" – MINDEZT KÖRÖSÉNYI ANDRÁS MONDTA A HVG-NEK ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKRŐL. A POLITOLÓGUS GYULAI ATTILÁVAL ÍRT TANULMÁNYT A JELENLEGI POLITIKAI RENDSZERRŐL.

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.06.19.


"Úgy tűnik, rajta nem fog a golyó" – mindezt Körösényi András mondta a HVG-nek Orbán Viktor miniszterelnökről. A politológus Gyulai Attilával írt tanulmányt a jelenlegi politikai rendszerről.

A politikai rendszerek és a politikusok is szinte teljesen megváltoztak az elmúlt harminc évben – így lehet talán a legrövidebben összefoglalni a csütörtökön megjelenő HVG egyik legérdekesebb interjúját. Hamvay Péter, az Orbán-rendszer működéséről, alapjairól és jövőjéről kérdezte az MTA politikatudományok doktorát Körösényi Andrást. Az egyetemi tanár szerint korábban a választóknak voltak pártjaik, most a politikusoknak vannak választóik. Körösényi azt is állítja, hogy az olyan rendszer, mint Orbáné vagy Trumpé demokratikus választásokkal alakul ki, de a hatalomra került karizmatikus személy úgy tekinti a végeredményt, mint amelyik feljogosítja a demokratikus intézmények átlépésére.

Az egyetemi tanár úgy látja, hogy Orbán Viktort le lehet váltani, de ezzel nem biztos, hogy megtörne a karizmája, hiszen „2002-ben és 2006-ban is választási vereséget szenvedett, ami cseppet sem ártott neki”. – Orbán nem pusztán azért rombol szét intézményeket, hogy újakat hozzon létre, és konszolidálja azokat, hanem hogy permanens mozgásban tartsa a politikát, és fenntartsa a válsághelyzet képzetét – mondta a holnap megjelenő HVG-nek Körösényi András...

MINDENKIT HÁTBA SZÚRNAK, A SZEMÜK NEM REBBEN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.06.20.


Jó reggelt, drága emberek a NER magaskultúrájában és azon kívül is! Először is mondok egy szép nagy csütörtököt, abból nem lehet nagy baj, és még obszcén szavak sincsenek benne. Pedig kizárólag obszcén szavak jutottak eszembe tegnap, amikor Palkovics László szivárgó, ragacsos hazugságai megütötték a fülemet.

"A kormány nem akarja, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek leválasztásra kerüljenek. 0incs semmiféle olyan szándék, hogy az Akadémia működési módját bárki megváltoztassa. Nem akarja a minisztérium megmondani a kutatóintézeteknek, hogy mivel foglalkozzanak, nem akarja a minisztérium a kutatóintézetek irányítását átvenni, semmi ilyen szándék nincs"

– ezt mondta szó szerint a Palkovics nevű végrehajtó még tavaly a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének egy találkozón, az MTA kormányzati szopatásának vadhajnalán. Azt is hozzátette, hogy az intézmény autonóm döntése, hogyan menedzseli a jövőben a kutatóintézeteket. És nem, nem és nem. Ők semmibe nem akarnak beleszólni.

Az egy dolog, hogy az e megnyugtató hablattyal homlokegyenest ellenkező tartalmú törvényjavaslatukat, a tudományos közvélemény tiltakozását ívesen, jó magasról leszarva azóta már rezzenéstelen pofával benyújtották a parlament elé – miszerint sok egyéb disznóság mellett kurvára megváltoztatják az Akadémia működési módját, kurvára kiszervezik a kutatóhálózatot az MTA alól, de legalább az új irányító testületben a tagok fele kormány által delegált Bólogatójános lesz, és extrában még kötelezik is az intézményt arra, hogy tulajdonát ingyen használatba adja -, de volt jó vastag bőr a rinocéroszpofájukon, úgyhogy meg is magyarázták. Egyrészt azt hazudták – a hangfelvételen sorakozó, tisztán hallható, bizonyító erejű állítások ellenére -, hogy a kormány álláspontja egy éve lényegében változatlan. Másrészt az innovációs minisztérium kommunikációs főosztályának ügyeletes íródeákja még cifrázott egyet a cifrázhatatlanon:

"A hivatkozott mondatok az egyeztetések elején hangzottak el, azóta a hosszú ideje eredménytelenül zajló folyamatok miatt egyes részleteikben mindkét fél elképzelései módosultak".
Jó, végül is írhatták volna azt is, hogy boldog karácsonyt, vagy hogy valaki feltörte Palkovics László beszélésre alkalmas orgánumát, úgyhogy mindezt nem is ő mondta, és mindenkit beperel, aki őt ilyen módon rágalmazza. Nade ennyire penetráns módon hazudni mások nevében, konkrétan az MTA világos, egyértelmű álláspontjáról azt lódítani, hogy az módosult volna, a vérgeciség, az aljasság minősített esete. És akkor is az lenne, ha történetesen egy hasznos, előremutató szándékról lenne szó, nem pedig egy újabb nyilvánvaló romboló, erőszakos, önkényes erődemonstrációról. Ja, hát ja. Hátba szúrnak mindenkit, a szemük nem rebben...

ELLENZÉKI FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTI VITA: TÖBB BÓLOGATÁS, MINT FEJRÁZÁS

INDEX
Szerző: TENCZER GÁBOR
2019.06.19.


Olyan bokszmeccsre hasonlított a csütörtöki ellenzéki főpolgármester-jelölti vita, mint amiben a bokszolók tisztelettel körbetáncolják egymást, de egy ütést se visznek be a másiknak. A kormányt viszont osztották mind a hárman.

A második vitán vettek részt az ellenzéki főpolgármester-jelöltek, azaz - ábécésorrendben - az MSZP-Párbeszédes Karácsony Gergely, a DK által támogatott Kálmán Olga és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, ezúttal az Átriumban. A vitán négy témát (lakhatás-hajléktalanság, közlekedés, klímavédelem, roma közösségek) tárgyaltak ki 20-20 percben (itt visszanézheti). A jelöltek azonban ahelyett, hogy egymással vitatkoztak volna, hasonló programjaik sajátosságait próbálták domborítani, sokszor egyetértésben a másik jelölt programjának részleteivel.

Felvezetés:

Kálmán Olga rámutatott, akkor tudjuk meg, hogy mitől lesz jó egy város, ha saját otthonunkkal hasonlítjuk össze: mindenki szeretne biztonságban, tisztaságban élni, élhető környezetben. De most egyik sem működik. Leszögezte: havonta 10 buszt le kell cserélni, naponta mosni kell az aluljárókat.

Kerpel-Fronius Gábor szerint egy hosszútávú vízió kell Budapestnek. Most a város a Fidesz-maffia kezében van, egy problémamenedzser jellegű, vízió nélküli vezetéssel. A Momentumnak van egy 2030-ig szóló víziója, ami választ ad a fővárosi problémákra...