2017. június 12., hétfő

TGM: ZAGYVA

HVG.HU - ITTHON
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2017.06.12.


Orbán miniszterelnök úr éket vert az összellenzéki együttműködés nemlétezésébe.

A jó szándékú Gulyás Márton a kívánatos választójogi reform érdekében videót adott közre a népszerű sorozatában, amelyben különféle közéleti személyiségek – kiválóak, kevésbé kiválóak, hírhedt nagy idióták, szennysajtómunkások, valamint fasiszták – szálltak síkra a jó ügyért, amelynek megvalósításához arra lenne szükség, hogy előre elérték légyen a célt, amelynek érdekében az akció szerveződik. (Ha belezöldült volna ebbe a gondolatmenetbe a nyájas olvasó: az arányos választási rendszer arra lenne jó, hogy leváltsák az Orbán-rendszert, ám az arányos választási rendszer bevezetésének akkor volna – talán – esélye, ha az Orbán-rendszert már leváltották.)

A magyarországi, jobb híján „demokratikus”-nak nevezett (becsmérelt) ellenzék szokásai közé tartozik az utóbbi időben a szélsőjobboldallal való együttműködés többfajta fokozatával való kísérletezés, fantáziálás, tervezgetés.

Zagyva „nomen est omen” György Gyula, a kiérdemesült kvázináci huligán (volt jobbikos államférfi) megjelent a Gulyás Marci-féle jóindulatú videón, amiért egyik korábbi híve a honi közéletben megszokott, kifinomult iróniával azt vélelmezte, hogy Zagyva úr „liberális köcsög”.

Mire Zagyva (egykori államférfi) a következőket mondta neki, barátian tréfálkozva:

Büdös zsidó! Hagyjuk ezt a zsidó tempót! Figyelj…, ma este ne aludj otthon, neked véged van, ezt nem úszod meg, f….opó köcsög, meg leszel b…va, elintézünk örökre! Kinyírunk téged is, a feleségedet és a kislányodat is!

A telefonos évődés szövegét – a kurrens szokásokkal összhangban – fölvették, rendőr is meghallgatta, és így tovább.

Zagyva úr kollegiális bírálatát közreadta a kormányszerető internetes néplap, a Pesti Srácok – amelytől távol áll a gorombáskodás, illetve az etnikai kisebbségek, netán külföldiek korholása –, majd a páratlan taktikai és labdaérzékű miniszterelnök, dr. Orbán Viktor úr utasította dr. Pintér Sándor szkv. r. vőrgy., belügyminiszter urat, az őrizet-védelem ismert szakemberét, hogy zéró-tolerálja az antiszemitizmust. Orbán dr. úr köztudomású anti-antiszemitizmusa lobot vetett, amióta – lelki alkatával nyilvánvaló ellentétben – kénytelen volt ismételten szóba hozni jobboldali riválisának (a Jobbiknak) a természetellenes hajlamait, s arra is rákényszerült, hogy olyan keresetlen ősmagyar (uralaltáji) szóképzést alkalmazzon, mint a „zsúrpubi”. Pázmányhoz, Aranyhoz és Kosztolányihoz méltó nyelvi telitalálat...

ORBÁN VIKTORNAK ELGURULT A GYÓGYSZERE - SZÉLL BERNADETT

KLUBRÁDIÓ 92.9 MHz
Szerző: Klubrádió
2017.06.12.




Hallgassa meg


Az LMP frakcióvezetője arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a mindennapok problémáit oldja meg, az egészségügy, az oktatás és a bérek helyzetét rendezze valamint a paksi bővítésről írjon ki népszavazást.
Szél Bernadett hétfőn az Országgyűlésben a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta, hogy a miniszterelnök nemzeti kormányzást ígért, de ehelyett egy soha véget nem érő nemzeti konzultáció zajlik.

Ha a miniszterelnök bátor lenne, nem nemzeti konzultációkat tartana, hanem kiírná a népszavazást a paksi bővítésről - jelentette ki a képviselő. A paksi beruházást azért hajtják végre, mert az EU-s források kimerülése után, amiket a "barátaival ellopnak", szükségük lesz egy nagyobb pénztranszferre, amit Keletről akarnak megkapni - fogalmazta meg a kormányfőnek szánt véleményét...

EZÉRT HAL MEG RENGETEG MAGYAR - MUTATJUK A MEGHÖKKENTŐ STATISZTIKÁT

NAPI.HU
Szerző: Szepesi Anita
2017.06.12.



Több mint 32 ezer haláleset, az összhalálozás 26 százaléka elkerülhető lett volna jobb egészségügyi ellátórendszerrel és hatékony népegészségüggyel 2014-ben Magyarországon. Bár a lakosság egészségi állapota javuló tendenciájú, de óriásiak a regionális és az iskolázottsággal összefüggő különbségek és több területen nő az uniós tagállamoktól való lemaradás - állapítja meg többek között az első magyar egészségügyi teljesítményértékelés.


A világ számos országában elterjedt gyakorlat az egészségügyi teljesítményértékelés, amely minőségi indikátorok segítségével ad korrekt képet, s ezzel alapot a döntéshozóknak a beavatkozásra. Magyarországon most készült el először az átfogó jelentés, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) koordinálásával, minisztériumi teamek munkájával összeállított anyag 76 indikátort használ a 2013-15 közötti időszak elemzésére, s fogalmaz meg súlyos megállapításokat az ellátórendszerről, annak hozzáférhetőségéről, finanszírozásáról, a lakosság egészségi állapotáról és életkilátásairól.

A magyar lakosság egészségi állapota javuló tendenciájú, de nagyok az országon belüli különbségek, az átlag pedig továbbra is elmarad az Európai Unió legtöbb tagállamának szintjétől, a kevésbé tehetős háztartásoknak pedig gyakran jelentős anyagi terhet okoz az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés - összegez az értékelés. A javulás ellenére nőtt a lemaradásunk az EU-28 átlagától több kiemelkedő, súlyos terhet jelentő halálokban, közte a keringési rendszer betegségei miatti halálozásban, a nők körében számos daganattípushoz köthető halálozás esetén (méhnyak-, mell-, gége-, légcső-, hörgő-, tüdőrák), a férfiaknál pedig a vastagbél- és a végbélrák esetén.

Nő a lemaradás az EU-tól

Növekszik az uniós átlagtól való lemaradás mindkét nemnél a légzőrendszer betegségei, valamint a mentális és a viselkedészavarok miatt bekövetkező halálozásban.

A várható élettartamot illetően az EU-28 tagállamának rangsorában a magyar férfiak a huszonnegyedik, a nők a huszonhatodik helyen álltak 2014-ben, amikor a magyar férfiak születéskor várható élettartama 72,3 év, a nőké pedig 79,4 év volt.

A halálozásért elsősorban a keringési rendszer betegségei, illetve a daganatos megbetegedések a felelősek, a 65 évesnél fiatalabbak halálának leggyakoribb oka valamilyen rosszindulatú daganatos betegség. Az iszkémiás szívbetegségek okozta halálozásban hazánk az EU-28-as listán a huszonhatodik, a rosszindulatú daganatok miatt bekövetkezett halálozásban az utolsó helyen áll, azaz a legrosszabb adatokat produkálja.

Jelentősek a regionális különbségek a várható élettartamban és az egészségesen várható élettartamban egyaránt. Utóbbit illetően a férfiaknál közel 7, a nőknél több mint a 8 év a különbség a legjobb kilátásokat nyújtó közép-magyarországi és a legrosszabbat biztosító észak-magyarországi régió között.

Ennél is markánsabb az iskolázottság szerinti eltérés. Egy alapfokú végzettségű férfi 12, egy ugyanilyen végzettségű nő 5,6 évvel él rövidebb ideig, mint felsőfokú végzettségű, azonos nemű honfitársa. Az alapfokú végzettségű anyák csecsemőinek halandósága háromszorosa a felsőfokú végzettségű anyák csecsemői halandóságának...

CSALÁDI KLÁNOK KEZÉBEN MAGYARORSZÁG?

CIVILHETES.NET BLOG
Szerző: Civilhetes.net
2017.06.12.



Pár nappal ezelőtti írásomban - "A korrupció - a Fidesz legfőbb politikája?" - többek között arról mondtam véleményt, hogy hazánkban soha nem látott mértékű a korrupció, a Fidesz "kollégiumi brancsa " a politikai hatalmat gazdasági előnyök megszerzésére használja fel.

A csúszópénz az már a rendszer "természetes" velejárója, hiszen a narancssárga tagkönyv, az védettséget jelent. Mindezt még cinizmussal, bicskanyitogató, köz szolgájához méltatlan stílussal is párosul. Ha valaki csütörtökön figyelte az Audit kedvelő miniszter sajtóámítását, akkor láthatta, hogy az újságírók szemébe nevetve, gúnyos fél mosollyal válaszol minden, számára nem tetsző kérdésre. Egy pillanatra esett ki a szerepéből, amikor az Államkincstár dolgozóinak esetleges sztrájkjáról kérdezték. " Helyükben jól meggondolnám a sztrájkot " válaszolta, nem is enyhén fenyegetően. Aki olvasta az előző írásomat, emlékezhet, arról írtam, hogy az országban fortélyos félelem uralkodik. Az állampárt -kisgömböcként - maga alá gyűrt mindent és mindenkit, menekülési útvonal nincs, hiszen élni kell mindenkinek valamiből.

Magyarország családi klánok kezébe került, egy szűk kör tart a markában minden politikai és gazdasági hatalmat. Ha megnézi valaki, melyik pártban van a legtöbb olyan országgyűlési képviselő, akik 90' óta tagja a parlamentnek, látni fogja, hogy a Fideszben. Az első szabad választások óta ott ül a bársonyszékben többek között: Orbán Viktor, Kövér László, Kósa Lajos, Varga Mihály, Tagja volt a 90' -es háznak Áder János , aki jelenleg a nem létező köztársaság elnöke, és Deutsch Tamás, aki a hanyatló nyugatot bomlasztja, Brüsszelben. Ők azok, akik zömének a magyar parlament volt az első "rendes" munkahelye. Az elmúlt 27 évben a mi adóforintjainkból élnek, így könnyen ellenőrizhető lehetne,hogy a jelenlegi életszínvonaluk összhangban van e a jövedelmükkel.

Magyar unikum, napjainkban, Magyarország három legmagasabb közjogi méltósága, a Bibó István Szakkollégium tagja volt, egy zárt férfi brancsba tartoztak egykoron. Ez magyarázat lehet sok mindenre, ami hazánkban történik. Egy sajátos hűbéri rendszer működik, tetején az "uralkodóval ", akinek ugyan - még? - nincs koronája, de szava a törvény. Ebben a struktúrában a kormány és a parlament szerepe formális, a tényleges döntések nem ott születnek. Egy ember akarata dönt fontos és kevésbé fontos kérdésben...


TÖBB SZÁZ FIATALT TARTÓZTATTAK LE A PUTYIN-ELLENES TÜNTETÉSEN

444.HU
Szerző: Botos Tamás
2017.06.12.


Több száz tüntetőt tartóztattak le Moszkvában és Szentpéterváron az OVD-Info jogvédőszervezet szerint. Alekszej Navalnijt, aki a hétfői Oroszország-napra kétszáz városba hirdette meg a korrupció elleni tüntetéseket, már reggel elvitték a rendőrök

A BBC szerint a több ezres moszkvai tüntetésen véletlenszerűen emelték ki az embereket és vitték el. Eddig négyszáz fővárosi letartóztatottról tudni, többségük fiatal. A Fontanka.ru hírportál szerint a szentpétervári tüntetésről 300 ember került rácsok mögé. Mikor a rendőrök megkezdték a letartóztatásokat, a tömeg azt skandálta, hogy "szégyen!"...

MEGLEPŐEN HASZNOS DOLGOKRA TANÍT AZ MNB

ÖNGONDOSKODÁS BLOG
Szerző: blomqvist
2017.06.12.


Pénzügyi ismeretterjesztő oldallal állt elő az MNB, és be kell látni: elég jól sikerült. Pont azokat a témaköröket fejtik ki, amikről az iskolában nem esik szó, pedig égető szükség lenne rájuk. Ilyenek például a bankszámlát és a bankkártyát érintő kérdések, a hitelekkel kapcsolatos tudnivalók vagy a nyugdíjcélú megtakarítások.



Boltokban lehet mostanában látni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kék-fehér-zöld színű szóróanyagát, ami azt mondja:
„Tervezze meg kiadásait!”
Ugyanezzel az MNB-s üzenettel plakátok formájában is lehet itt-ott, főleg élelmiszerboltok környékén találkozni.

A feltüntetett linket követve a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ weblapján találjuk magunkat. Az üzenet rögtön világos, a pénzügyi döntésekben szeretnék segíteni a fogyasztókat, és fel is sorolják a főbb témaköröket. Az oldal nem zsúfolt, piktogramok segítik az eligazodást, és azokat a legfőbb pénzügyi témákat tényleg lefedik, amik egy felnőtt ember életében felmerülhetnek...

VALÓJÁBAN BÖRTÖN A TRANZITZÓNA, AHOL A TERHES NŐKET IS BILINCSBE VERIK

INDEX.HU
Szerző: FÖLDES ANDRÁS
2017.06.12.


- A magyar kormány tranzitzónákat állított fel a határon, hogy a háború elől menekülők itt kérjenek védelmet.

- A tranzitzónák senki földjeként működnek, mintha a magyar állam törvényei ott nem lennének teljesen érvényesek. Eddig nem tudhattuk, mi zajlik a rácsok mögött, mivel a nyilvánosság képviselői ki vannak tiltva.
- Szerbiában találtunk két családot, amelyek a tranzitzónából menekültek vissza. A családfők, Labib (L) és Mohamed (M) megalázó bánásmódról, börtönkörülményekről, éhes csecsemőkről vallottak.

- Megbilincselt terhes nőkről beszélt a Helsinki Bizottság ügyvédje, Kovács Tímea (KT – Helsinki), aki a tranzitzóna egyik konténerében találkozhat a menekültekkel.
- A zónában dolgozhatnak az ENSZ menekültügyi szervezetének munkatársai. Simon Ernő (SE – UNHCR) sajtós is segített, hogy rekonstruáltuk, mi zajlik a pengedrótok mögött.

Börtönkörülmények

Labib: Tompán öt szektor volt, és egyik szektorból nem lehetett átmenni a másikba, mert négyméteres kerítés, szögesdrót vette körül a szektorokat, és minden sarokban egy kamera. Egy kis, tízszer tízes területünk volt, ott ültünk egész nap.

Mohamed: Egy konténerben két család volt, egy szektorban 70-80 ember. Ebből vagy 20 gyerek volt, egy terhes nő és egy rákos asszony. A rendőrök nem szóltak hozzánk. A hivatalnokok mind nők voltak.
Durván beszéltek velünk.

Ha kértem tőlük egy plusz pelenkát, csak rám kiabáltak, hogy no! Egyetlen segítő volt normális, egy szőke nő, ő emberként tekintett ránk. Például köszönt nekünk, mosolygott a gyerekekre, és megkérdezte, hogy vannak.

A gyerekeknek egy hintájuk volt, azon veszekedtek egész nap. A felnőttek meg egy kis területen, a konténerek közt ültek. Néztük a drótot vagy az eget. Belül sírtunk, hogy a gyerekek ne lássák...

NEKÜNK ANDORRA LA VELLA KELL!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.06.12.


Ha az ellenzéknek annyi esélye van a következő választásokon az Orbán-kormány megbuktatására, mint Andorrának a magyar futball válogatott ellen a győzelemre, az elég jó hír a kormányváltás híveinek. Török Gábor politológus összevetése, mely szerint a miniállam csapata körülbelül annyi eséllyel küzd meg a nála jóval esélyesebb magyar focistákkal, mint a hazai ellenzék a kormánypárttal, első ránézésre nagy blamázs a kefefrizurás elemző számára, de ha jobban átgondoljuk, a próféciáját komolyan is vehetjük. És így már a kormány számára kínos a hasonlat.

Nekünk most nem Mohács, hanem Andorra la Vella kellett! De komolyan, mert az ilyen pofonok ébresztik fel a magyart a csipkerózsika álmából. Bizony, amikor a 26. percben egy égimeszelő hazai csatár okos bólintással megszerezte a miniállam műfüves nemzeti stadionjában a vezetést, mindenki arra gondolt, hogy rövidesen úgyis helyre áll a világ rendje, a spanyol ötödosztályból érkezett kicsit pocakos, kicsit kopaszodó, munka mellett focizgató andorrai legények rövidesen elfáradnak, az erőtől duzzadó, jól megfizetett magyar profik pedig bedarálják őket a saját műfüvükbe.

Hát, nem így lett, sőt! Újabb gólt ugyan nem kaptunk ugyan, de a lelkes ibériai amatőrök szívósan védekeztek, és végül világraszóló győzelmet arattak a FIFA világranglistáján több mint száz hellyel előttük jegyzett magyarok felett. Török Gábor politológus a meccs lefújása után bizonyára idegesen vakarta a feje búbját, mert egy korábbi facebookos hozzászólása miatt most csúnyán besült. Lenézte Andorrát, és lenézte a magyar ellenzéket is. Pedig épp az andorrai csoda világít rá arra, hogy a nagyképűség, az elkényelmesedés, a lezser arrogancia elég durván vissza tud ütni a politikában épp úgy, mint a sportban...

ORBÁN A LEGPOFÁTLANABBUL HAZUDIK, ÉS HARCOT HIRDET EURÓPA ELLEN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.06.12.


“Nincs bőr a képén” – így lehetne összefoglalni azt a hazugságáradatot, amit Orbán Viktor a parlamentben elengedett a “nemzeti konzultációról”. Tényleg gyalázatos, hogy ez az ember mindenkit teljesen hülyének néz, megalázza a magyar népet és megszégyeníti a magyar parlamentet.

Bejelentette, hogy a Brüsszel-ellenes “nemzeti konzultáció” volt “az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultáció”, mert ő így akarta, és már a konzultáció meghirdetése előtt ezt a hazug végeredményt rendelte meg. Majd kihirdette, amit soha senki sehol nem képes ellenőrizni. Az adófizetők pénzén kiküldött papírhalmaz mindennek mondható, csak nem “konzultációnak”.

A “nemzeti konzultáció” nevű hazugságsorozat annak a legékesebb bizonyítéka, hogy ezek soha semmiben nem kérték ki az emberek véleményét, soha egyetlenegy alkalommal nem konzultáltak semmiben a magyar néppel, hanem Orbán kiküldte az uszító propagandát, amely nem kérdéseket tartalmazott, hanem válaszokat, azok is mind hazug válaszok voltak.

Mindennek a teteje, hogy kiáll ez az ember a parlament elé, és belehazudik a nép pofájába: „Mi polgári és kereszténydemokraták ezért vezettük be a konzultáció intézményrendszerét. 2010 óta fontos és sarkalatos kérdésekben időről időre kikértük a magyarok véleményét.” A “konzultáció intézményrendszere” ugyanolyan hazug, mint az egész, Mészáros Lőrinccel és a hasonló aljasságokkal súlyosbított primitív Orbán-rendszer.

Soha nem kérték ki a magyarok véleményét, hanem az adófizetők milliárdjaiból kiküldtek egy propagandaanyagot, tele ócska hazugságokkal, csúsztatásokkal, amiről csak egyetlen módon lehetett véleményt nyilvánítani, ha valaki kitörölte vele a hátsóját vagy visszaküldte, amit egyből egyetertésnek tulajdonítottak, ha egy nemi szerv formájában ábrázolták rajta az egyre nívótlanabb felcsúti vezért, akkor is...

AMEDDIG VANNAK CIVILEK, ADDIG REMÉNY IS VAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Lázár Gergő
2017.06.12.


A magyar független média az utóbbi években a túléléséért küzd, köszönhetően nem kis mértékben annak, hogy a kormány szennyoldalai lejáratókampányt indítottak ellenük. A hazai sajtóorgánumok helyzetét azonban nem csak ezek a tényezők hátráltatják, hanem a sokszor papíron ugyanúgy független sajtóért küzdő weblapok és újságok kicsinyes, szánalmas belső harcai. Egy kezemen meg tudom számolni hány magyarországi lap segíti „ellenfele” működését, de legalábbis nem próbálja meg ellehetetleníteni. A pénz és a hatalom megszerzése nem csak a politikusok elsődleges célja és irányelve. Korántsem.

A széthúzás, a rohadjon meg a másik, nehogy már neki jobb legyen mentalitás nem újkeletű. Jelen van a mindennapi életben, a mai magyar valóság szerves része. A munkahelyeiken társaikat egy jobb pozíció reményében beáruló munkatársak, a hazug pletykák terjesztése, vagy éppen az egy célt szemük előtt tartó, időközben mindenkit letaposó menedzser- és főnökjelöltek. Mindenki találkozhatott már ezzel idehaza. Úgy látszik ez a mentalitás kortól, nemtől és munkahelytől teljesen független. Legyen az egy pártiroda, vagy a médiapiac, egy dolog soha nem változik. Az emberek kicsinyes, önző, mindent ide nekem mentalitása.

Ahányszor magyar munkakörnyezetbe kerültem, annyiszor szembesültem ezzel a ténnyel. Fotósként addig kedvelnek az új környezetben, ameddig te vagy a butácska, ügyetlennek hitt amatőr. Aztán ha kiderül, hogy ez nem így van, az emberek sorra fordulnak el tőled. Ellenfél lettél, akit le kell győzni. A magyar médiapiac sem kivétel. Ameddig pici és jelentéktelen vagy, a kutyát nem érdekled, de amint ez megváltozik, fordul a kocka. A kapuk bezárulnak, az esetleges kommunikáció, vagy netalán együttműködés lehetősége megszűnik. Harctérre kerültél, ahol a jelenlévők egymás testét marcangolva próbálják elérni a végső győzelmet. Egy győzelmet, mely mindenki más halálát jelenti.

A diadal nem mások eltiprása kéne hogy legyen, hanem hogy minél több minőségi, független lap legyen képes – nem csak az életben maradásra, hanem – a hasznos működésre. Ha nem az lenne a kérdés, hogy ezt a hónapot még képesek vagyunk-e kihúzni, hanem hogy mikor vehetünk fel újabb munkatársat. Úgy látszik ezzel szemben a cél az, hogy megmaradjon 4-5 nagyobb lap, akik osztozkodnak a médiapiac teteme felett, kisajtolva abból minden egyes forintot. A cél sokszor már nem is az, hogy leleplezzenek visszaéléseket, bűntényeket, vagy lehozzanak egy sztorit. Ez csupán az eszköz a pénzszerzésre. Ők is tudják jól, a kis oldalak és újságok letaposásával és megszüntetésével pénz szabadul fel. Kit érdekel, hogy ezzel felületek szűnnek meg, amelyek esetleg újabb és újabb politikai visszaélésekről, vagy csalásokról tudnák lerántani a leplet? A lényeg, hogy ami megjelenik, az csakis náluk jelenjen meg...

BOTKA BUKTA, AVAGY KI VISZ TÖBBET, MINT AMENNYIT HOZ

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.06.12.


...Botka ma még bukásra áll. Hogy az őszi pótvizsgákon mértéktartásból, kompromisszumkészségből és éleslátásból átmegy-e majd, azt még nem tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy kik azok tényszerűen, akik többet visznek, mint amennyit hoznak!

Végezetül, emlékeztetőül, a rend kedvéért. Egy hónappal a 2006-os választási győzelem után az akkori miniszterelnök zárt ajtók mögötti frakcióülésen vázolta a pártjának jövőbeni reformelképzeléseit. Ennek lényege azonban nem az előadásmód szenvedélyes, szókimondó stílusa volt elsősorban, amelyet aztán a karaktergyilkosok meglovagoltak, hanem az az államférfiúi megnyilvánulás, amely kimondta, hogy nem mehet tovább minden úgy, ahogy addig! Nem az elkúrtuk, nem a hazudtunk, nem a szarakodás, nem a kurva ország, és nem a böszmeség hangoztatása volt itt a lényeg, hanem annak kimondása, hogy reform, vagy bukás, ami között választani kell, mert a dolgok már nem mehettek úgy tovább!

Ajánlom mindezeket a szocialisták és kormányfő jelöltjük figyelmébe, azzal, hogy ha egyszer majd lesz bátorsága a baloldalnak napirendre tűzni és közösen megvitatni az őszödi beszédet, ahelyett, hogy bulvár gyurcsányoznának ők is, akkor mondhatjuk majd, hogy megtették az első lépést az öntisztuláshoz és a bizalom, meg a hitelesség visszaszerzéséhez!

AZ EP-KÉPVISELŐKET SEM KELL FÉLTENI, HA MUTYIZÁSRÓL VAN SZÓ

ÁTLÁTSZÓ - HETI MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2017.06.12.



Kreatív könyvelés: nem létező szellemirodákat számol el a költségtérítésében számos EP-képviselő. De most kiborult a bili, egy példaértékű oknyomozás napvilágra hozta az ügyet, de még így sem lehet tudni mindent.

Élőben, interaktív térképen közvetítjük, hogyan pörgeti ki a kormány a Széchenyi 2020 program uniós forrásait

Átlátszó | 2017. június 6.

Elkészült az Átlátszó EU-térképének frissítése, az eszköz a Széchenyi 2020-program 2015 és 2017 közötti kifizetéseit mutatja be településekre lebontva, és a program lejártáig hetente frissül majd a frissen közzétett adatokkal. Böngéssz az adatok között, keress rá a lakóhelyedre, nézd meg, ki és mire kapott uniós támogatást, és ha valami gyanús dolgot észlelnél, jelezd nekünk, mi utánanézünk. >> Kattints a teljes cikkért >>

Nem használt, sőt nem létező szellemirodákat számol el a költségtérítésben számos EP-képviselő

Átlátszó | 2017. június 7.

Az Európai Parlament (EP) minden képviselője havi 4.342 eurót kap általános költségtérítésként, főleg arra célra, hogy irodát tarthasson fent hazájában. Ám egy újságírói kutatás most azt találta, hogy 249 EP-képviselőnek vagy egyáltalán nincs, vagy nem fellelhető az EP felé ily módon elszámolt irodája. A vizsgálódó európai újságíróknak a 748 jelenlegi EP-képviselő közül mindössze 133 árulta el, hogy mennyit költ irodabérlésre. >> Kattints a teljes cikkért >>

Nem vagyunk Kubatov katonái – állítja a kormánybarát sportembereket foglalkoztató cég tanácsadója

Átlátszó | 2017. június 8.

Teljesen törvényesen, a megbízójuk jogos érdekei alapján jártak el Tóth Csaba és társai a Patrol Group Kft. nevében idén április elején az V. kerületi Sas utcában, amikor önhatalommal átvették a Godunov éttermet – ezt mondta a cégnek tanácsadóként dolgozó Mikó István az Átlátszónak adott interjújában. Mikó szerint a „Kubatov katonái” vagy a „hatalom kopaszai” jelzőket az emberek előítéletessége ragasztotta a velük dolgozó biztonsági őrökre. A Ligetvédőkkel történt összecsapásról azt mondta, hogy ott egy területet védtek meg törvényesen a tüntetőktől, akikre úgy tekint, mint bűnelkövetőkre. Az Átlátszó első körben a kormányközeli kopaszok vezéreként elhíresült Tóth Csabától kért interjút, de ő elhárította a beszélgetést. >> Kattints a teljes cikkért >>

Rágalmazással vádolják a mérnököt, aki szabálytalanságokat talált a Swietelsky szennyvízcsatornáiban


Átlátszó | 2017. június 9.

Felmentette a Veszprémi Törvényszék azt a mélyépítő mérnököt, akit rágalmazás miatt citált bíróság elé a Swietelsky Magyarország Kft., mert a szakember leveleket szétküldve tette szóvá többek között a Balatonszőlősön és Pécselyen elvégzett szennyvízcsatornázás szerinte hibás kivitelezését, és ennek ellenére történő átvételét. A Swietelsky azt közölte az Átlátszóval, hogy megfellebbezte a döntést. A megvádolt szakember szerint EU-s pénzek szabálytalan felhasználása is felmerülhet az ügyben. >> Kattints a teljes cikkért >>

Nyomás alatt az Európai Parlament a képviselői költségtérítések kreatív könyvelése miatt


Átlátszó | 2017. június 12.

Május utolsó hete nem csupán egy szokásos hét volt a 750 európai parlamenti képviselő számára: Olaszországtól Svédországig több tucat médium számolt be egy eddig példa nélkül álló oknyomozás eredményeiről. A projekt során feltárt esetek alapján kijelenthető, hogy egyes képviselők az európai adófizetők pénzéből önmaguktól vagy pártjuktól bérlik az irodájukat. Fény derült arra is, hogy Hollandiától Bulgáriáig vannak olyan EP-képviselők is, akik nem hajlandóak elárulni, mire fordítják az Európai Parlamenttől kapott általános költségtérítésüket. >> Kattints a teljes cikkért >>

Mondvacsinált okokkal titkolózik a Miniszterelnökség a Mengyi-ügyben, bepereltük őket


Átlátszó blog | 2017. június 9.

Farkas Flóriánt az EMMI közreműködésével kimentették a fenyegető büntetőeljárásból, majd a kormány nekiállt a eltakarítani a szemetet. Valami hasonló történik a Voldemort-ügyben is: Mengyi képviselő ugyan bíróság elé fog állni, de a további felelősök felé vezető szálakat nem vizsgálta a nyomozóhatóság, dacára annak, hogy Köpeczi-Bócz Tamás volt EMMI-államtitkárnak fontos szerepe van mindkét ügyben. A tavalyi botrány körüli pánikban még azt ígérte a kormány illetékese, a gyanúba keveredett pályázatokat átvilágítják, és a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozzák. A botrány mára elült, a nyomozás lezárult, a vizsgálat eredménye pedig már nem nyilvános – kértük, nem adták, ezért bepereltük az ügyben illetékes Miniszterelnökséget. >> Kattints a teljes cikkért >>

50 milliárdért épít naperőműveket az MVM, a projekt egyik nyertese az Elios


Átlátszó blog | 2017. június 8.

A közbeszerzésre három különböző ajánlat érkezett, és az MVM leányvállalata mindhármat nyertessé nyilvánította, így összesen öt céggel szerződött le az 50 milliárdos munkára. Az egyik szerencsés az Elios Zrt., amelyben Tiborcz István miniszterelnöki vő is tulajdonos volt 2015-ig. >> Kattints a teljes cikkért >>

Balásy Gyula cégei nyerték a májusi közbeszerzési versenyt a nemzeti tőkésosztályban

Átlátszó blog | 2017. június 7.

Májusban a kormányzati kommunikáció többet hozott a konyhára, mint az állami építkezések, de az éves összesítést továbbra is Mészáros Lőrinc üzlettársai vezetik. >> Kattints a teljes cikkért >>

Zuckerbergek országa: a ZÁÉV 2016-os eredménye maga a csoda


Átlátszó blog | 2017. június 6.

Lassan megszokottá vált, hogy a ZÁÉV Zrt. a nagy építőipari beruházások piacán felzárkózott a korábbi csúcsragadozók mellé. A cég 2016-os eredményéből az is kiderül, hogy e mellett a közbeszerzéses piac gyilkos árleszorító hatását is ki tudják védeni, hiszen miközben rendre olcsóbb ajánlatot tesznek a konkurenciánál, két év alatt négyszeresére növelték a cég jövedelmezőségét. >> Kattints a teljes cikkért >>

A Kreml hosszú távú katonai konfliktusokra rendezkedik be | PCblog

Miközben az ukrajnai krízisben Vlagyimir Putyin elnök a diplomáciai megoldás fontosságát hangsúlyozza, a nyugati vezetők pedig a lassú politikai konszolidációban bíznak, az ukrán Hadi, Konverziós és Leszerelési Tanulmányok Centrum (CACDS) szakértői szerint a Kreml valójában hosszú távú katonai konfliktusokra rendezkedik be – Európában és a Közel-Keleten egyaránt. Vendégszerzőink elemzése rámutat arra, hogy Oroszország a katonai toborzás és zsoldoshadseregek, irreguláris hadtestek alkalmazásának megkönnyítésével továbbra is az erő politikáját folytatja, amely intő jel lehet a „gazdasági előnyökért békét” elv mentén politizáló európai elit számára. A kelet-ukrajnai háborúhoz kapcsolódó gazdasági, politikai és diplomáciai bizonytalanságot ráadásul még kiszámíthatatlanabbá teszi az orosz hibrid hadviselésből fakadó terrorveszély, hiszen az orosz kiképzőtáborokból számos fegyveres csatlakozott közel-keleti terrorcsoportokhoz, sőt, Moszkva maga is alkalmaz „dzsihadista” zsoldosokat a szíriai hadműveletekben. A minszki megállapodás tehát nem a végét, hanem inkább a kezdetét jelzi egy rendkívül komplex diplomáciai, katonapolitikai és büntetőjogi problémahalmaznak. >> Kattints a teljes cikkért >>

Csak a gyenge és kishitű hirdeti magáról, hogy erős és büszke | Falra ment a parlament


Az erő magától értetődik, és nem hivalkodik. A büszke az eredményeit hirdeti, és nem kevélykedik. Egy európai a szolidaritásáról, a szabadságvágyáról és a kulturáltságáról ismerszik meg, nem a földrajzi pozíciójáról. >> Kattints a teljes cikkért >>

Alakul a szociális jogok európai pillére, mit kezdenek vele a visegrádi országok? | Világtérkép

Európa szociális dimenziójának kibővítése egyike a Juncker elnök által vezetett Bizottság fő prioritásainak. A szociális jogok európai pillére valójában nem más, mint az ezt célzó jogalkotási és nem jogalkotási kezdeményezések keretrendszere, amely az abban résztvevő tagállamok foglalkoztatási és szociális teljesítményének növelésére és egymáshoz közelítésére szolgál. >> Kattints a teljes cikkért >>

Harc a tudomány ellen: az amerikai nagyipari lobbik esete az ENSZ rákkutatási ügynökségével | Világtérkép


Mióta 2015-ben rákkeltőnek minősítette a világ legelterjedtebb gyomirtóját, a Monsanto által jó negyven éve piacra dobott glifozátot a WHO Rákkutatási Ügynöksége (IARC), addig soha nem tapasztalt támadások indultak meg ellene. A Le Monde újságírói részletesen is megpróbálták feltárni az Ügynökség ellen több fronton zajló offenzívát, melynek tétje nem csupán egyetlen nagy presztízsű intézmény sorsa, hanem általában véve a szakpolitikai döntéseket meghatározó tudományos kutatás független és transzparens jellege. Cikkünk első részében arról lesz szó, hogyan próbálja módszeresen aláásni az IARC hitelét az elsősorban amerikai nagyipari lobbi, élén a Monsantóval. >> Kattints a teljes cikkért >>

„Hol van Sztálin és hol van a Pápa?” – beszélgetés a CEU-ról | Átlátszó Oktatás


A Mi lesz veled értelmiség? című vitasorozat részeként beszélgettek a CEU-ügyről az ELTE Bölcsészkarán. A vita középpontjában az állt, hogy a CEU riválist vagy partnert jelent-e magyar felsőoktatásnak. A panelbeszélgetéseken felszólalt többek között Bojár Gábor, Mezei Ferenc, Kenesei István, es Enyedi Zsolt rektor. >> Kattints a teljes cikkért >>

L. Ritók Nóra: Élelmiszeradományokkal a gyermekszegénység ellen | Szocio

A mélyszegénységben sok minden hiányzik. Sok mindent nehezen visel a messziről érkező látogató, a ruha, cipő hiányát, a nyilvánvaló lakhatási szegénységet, de az élelem hiánya talán a legrosszabb. >> Kattints a teljes cikkért >>

Gyors és kíméletlen: az állatirtószerek veszélyei | Darvas Béla

Az állatirtó szerek (zoocidek) eddig is a számunkra gyanúra okot adó csoportba tartoztak. Ezekről jegyezték fel eddig a legtöbb balesetet, kiváltképpen a fejlődő országok gyerekeire vonatkozóan. Hatásuk gyors és kíméletlen. Hovatovább a sokáig alkalmazott talajfertőtlenítő szerek kivonásának is ez volt az oka, hiszen az akut mérgezőségük a ciánkáli szintjét (pl. aldicarb) közelítette. Az Európai Unió re-regisztrációs programjai – nagyon helyesen – alaposan megtépázták ezt a csoportot, de maradt még így is, ahol hormonmoduláns hatás mutatható ki. A chlorpyriphos neve, már sokadjára bukkan fel ebben a sorozatban. Ráismernek vajon végre a döntéshozók? A közmondásbeli korsó sorsára jut majd, vagy sem? >> Kattints a teljes cikkért >>


STABILITÁS, ERŐ, BÜSZKESÉG

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.06.12.


...Belső lázadás fog véget vetni Orbán uralkodásának? Kik lennének ilyesmire képesek? Az agytalan Fidelitasosok? A nulla támogatottságú Semjén Zsolt? A szurokból éppen csak kikandikáló Rogán Antal? Ha Simicska Lajos nem tudta padlóra küldeni fő üzlettársát, másnak sem fog sikerülni. Orbántól mindenki függ a Fideszben és csak tőle függ. Ha valaki jól viselkedik, az ráadásul kevés munkával irgalmatlanul sok pénzt tud keresni. Nem nagyon fog emiatt senki sem ugrálni.

Külföldről sem akar senki a miniszterelnök és üzlettársai életére, hatalmára törni. Ezt a hazugságot legfőképpen a pártpropaganda terjeszti a veszélyérzet és a szavazási kedv fenntartása érdekében. Orbánnak nem sikerült magát jelentős európai tényezővé felküzdenie, ami biztos nagyon rosszul esett neki. Nemzetközi szerepét emiatt azzal próbálja Magyarországon hangsúlyozni, hogy azt állítja magáról, folyamatos támadás alatt áll. Valójában ő próbál meg állandóan kötözködni, egyre kisebb feltűnést keltve, ami szintén elszomoríthatja.

A fő kérdés tehát nem az, hogy miként bukik meg az Orbán-rezsim, hanem az, vajon miért nem teszi meg ezt.

A hihetetlen mértékű propaganda önmagában nem ad magyarázatot a rejtélyre, ráadásul mára már komikus méreteket öltött a nyakló nélküli öndicséret. Tíz darab, katonásan egymás után masírozó, ugyanolyan plakát láttán sokakban felmerülhet a gondolat, hogy ezek bizony nagyon hülyék. Ha meg nem azok, akkor ismét rengeteg közpénzt sikerült átalakítaniuk nemzeti magántőkévé.

Az, ami oly kedvessé teszi a NER-t sokak szemében az az, hogy jelenleg a FIDESZ, jobban mondva Orbán Viktor képes Magyarországon a stabilitást fenntartani. Ez a stabilitás az ellenzék megosztottsága, felszalámizása, ellehetetlenítése miatt ráadásul egyre inkább növekszik, és már rég átment illiberális demokráciába, azaz tulajdonképpen autokráciába.

Ha a NER 2018-ban megbukna, valószínűleg kormányválságok sorozata követné, annak minden kellemetlen következményével együtt.

Ha előbukkanna valahonnan egy olyan erő, amely képes elhitetni magáról azt, hogy szilárd kormányzásra képes, az Emmanuel Macron pártjához hasonlóan képes lehetne a mostani elit nagy részét eltüntetni a színről. Ebbe a halmazba a jelenlegi ellenzék is beletartozik.

Ha ez nem jön össze, akkor marad az Erdoğan-féle erős és büszke megoldás. A török elnök és pártja, az AKP 2002-ben annak köszönhette győzelmét, hogy stabilitást ígért a folyamatos kormányválságok után. Ezt az ígéretét Erdoğan becsülettel be is tartotta, amely végül ellenzéki politikusok, újságírók, tanárok, állami alkalmazottak, civilek és más, a rendszer számára veszélyesnek ítélt személyek letartóztatásához, elbocsájtásához vezetett. A folyamat még korántsem fejeződött be.

Orbán Viktor szívének a török elnök megoldása rendkívül szimpatikus, amire többször utalt is már. Kínában a magyar miniszterelnök kijelentette, „jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni”. Ebben a fenyegetésben senkinek sincs oka kételkedni.

Az autokrácia kiépítéséről Orbán önszántából soha nem fog lemondani. Rengeteg pénzt és energiát fektetett már ebbe a busásan jövedelmező magánvállalkozásába. Az sem fogja túlságosan meghatni, ha az ország az Európai Unió sereghajtójává válik.

A tényeket szokás szerint majd letagadja, megmásítja, illetve ráfogja az egészet valamelyik aktuális ellenségére. Ezekkel az egyszerű trükkökkel minden nagy vezető hatalmas sikereket és stabilitást érhet el büszke és erős országában.


ITT OLVASHATÓ

SZERVEZKEDNEK AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖMEGDEMONSTRÁCIÓI MÖGÖTT ÁLLÓ CSOPORTOK: JÖNNEK A TETTEK

MAGYAR NARANCS - NARANCSBLOG
Szerző: narancs.hu
2017.06.12.


Azt mondják: „Ha úgy érzed, hogy nem voltak eredményesek a több tízezres tüntetések, lépj te is a tettek mezejére!”

„Léptéket váltanak a tüntetések. A rendszerrel szembeni elégedetlenség tiltakozó energiáit építő erővé formáljuk át” – írja facebook-oldalán a korábbi nagyobb tüntetések szervezőiből alakult Tettek ideje nevű csoport.

Mit is tennének mást, 

ismét tüntetni hívnak, ezúttal vasárnapra:

június 18-án 17.30-tól 22.00 óráig a Március 15. téren lesz a mozgalomalapítási célzattal szerveződő demonstráció.

„Az eddigi nagyobb megmozdulásokat szervező csoportok nevében találkozóra hívjuk mindazokat, akik a társadalmi ellenállás új és hatékonyabb eszközeit keresik. Felismertük, hogy egy önkényeskedő, antidemokratikus hatalom ellen kevéssé hatásosak a demokráciában bevett ellenállási formák. Újító módon kell cselekednünk és építkeznünk, mert tüntetni nem elég, sztrájkolni nem lehet, nem marad újság, ahova írhatnánk, és a civil segítő munkát külföldi ügynöki tevékenységnek bélyegzik.

Az a célunk, hogy veled együtt hozzunk létre egy támogató mozgalmat, amely közösségi munkában segíti mindazokat, akik fellépnek a közélet erkölcsi megújulása érdekében, a hatalom pártállami törekvéseivel szemben. Négy területen szervezzük meg magunkat. Civilként aktívan veszünk részt a NER 2018-as lebontásában. Megteremtjük a hiteles alternatív nyilvánosságot. Újjászervezzük az érdekérvényesítés jelenlegi formáit. A kiszolgáltatottság ellen küzdőket összekötjük, hogy hatékonyabban dolgozhassanak a társadalmi egyenlőségért” – áll az esemény facebook-oldalán.

A teljes tisztánlátást segítendő

felsoroljuk a tüntetés szónokait is: Horgas Péter, Pikó András, Vágó Gábor és Varga Andrea.

S mi a teendő Orbán Viktor 2018-ban esedékes megbuktatásáért? Nos, erre is választ kapunk a demonstráción, ahol 18.40-től 21 óráig fórumok és akciócsoport megbeszélések lesznek az alábbi témákban:

DE MÉGIS MIÉRT KERESNEK NÉGYSZER TÖBB PÉNZT KÜLFÖLDÖN?

PÉNZCENTRUM
Szerző: Pénzcentrum
2017.06.12.


Nagy szívfájdalom a magyaroknak, hogy jóval kevesebb pénzért dolgoznak, mint nyugaton. A választások előtt egy évvel egyre gyakrabban kerül szóba ismét a bérunió, vagyis hogy az unió minden országában egyforma fizetések legyenek. Ez azonban még jó néhány évig csak álom lehet.

Bármennyire is nagy vágyálma a magyaroknak, hogy itthon is olyan magas fizetéseket lehessen keresni, mint nyugaton, egyelőre még biztos, hogy csak álom marad. A bérfelzárkóztatás ugyanis nem csak döntés kérdése, a termelékenység növekedése nélkül nem lehet emelni a fizetéseket. A béreket mindig a gazdaság helyzete, a termelékenység határozza meg - mondta Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke az MKT rendezvényén.
Ráadásul Magyarországon belül sincs egységes bér, akkor hogy akarunk európai béruniót?

Míg az ország nyugati részében szinte teljes a foglalkoztatottság, a középső részén néhány (2-4) százalékos a munkanélküliség, addig a keleti és déli országrészben van, ahol a 9 százalékot is eléri a munkanélküliek aránya. A nettó átlagkereset is sokkal magasabb az ország nyugati részében, és Budapesten, mint keleten.

A termelékenység növelése nélkül nem lehet emelni a fizetéseket, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a magyar termelékenység nagyobb, mint a bérszint - mondta Bod Péter Ákos. Az EU15 országokban a cégek bevételének 70 százaléka bérekre megy el, és legfeljebb 25 százalék a profithányad, Magyarországon nem ez az arány, alacsonyabb a bérhányad...

MAGYAR NYUGDÍJPÉNZEK SZÁZMILLIÁRDJAI KERÜLTEK PROFI BEFEKTETŐK KEZÉBE

PORTFOLIO.HU
Szerző: Árgyelán Ágnes
2017.06.12.


Naponta több száz milliárd forintnyi nyugdíjpénzről döntenek a nagy hazai alapkezelők, a magánnyugdíjpénztárak 2011-es "államosítása" óta több mint 450 milliárd forinttal 1400 milliárd fölé nőtt a pénztári vagyon a hazai alapkezelőknél, igaz, így is bőven elmarad az "államosítás" előtti 3800 milliárdtól. A tavalyi évre vonatkozó beszámolók szerint az OTP Alapkezelő a legnagyobb intézményi vagyonkezelő a vizsgált szolgáltatók között, őt követi a Diófa és az Aegon. De mekkora pénzt tesznek zsebre az alapkezelők a pénztáraknak és biztosítóknak végzett vagyonkezelésből? Többek között ennek is utánajártunk.

Több milliárdnyi nyugdíjpénzt kezelnek a nagyok


Közel 6000 milliárd forintnyi pénzt kezelnek a hazai alapkezelők befektetési alapokban, ez többnyire stagnálást mutat tavaly év vége óta. A befektetési alapok mellett a szolgáltatók olyan intézmények számára is végeznek vagyonkezelést, mint a nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak és biztosítók. A BAMOSZ adatai szerint a tavalyi utolsó negyedévben a befektetési alapokban kezelt 5800 milliárd forint mellett közel 1400 milliárdos vagyont kezeltek pénztárak, és 1000 milliárd feletti vagyont biztosítók számára az alapkezelők... 

ITT OLVASHATÓ

FELFALJA AZ EMBEREK AGYÁT AZ OROSZ TÍPUSÚ PROPAGANDA

444.HU
Szerző: Magyari Péter
2017.06.12.



...A cél ugyanaz, mint a szovjet időkben volt: úgy befolyásolni a nyugati közvéleményt és döntéshozókat, hogy ők észre se vegyék, hogy a Kreml érdekei szerint cselekszenek, választanak, döntenek.

Kísérteties, hogy a Kreml által használt módszerek mennyire hasonlítanak a hazai kormánypárti sajtó működésére.

A módszer fő jellemzői:
  • gyors,
  • nagyon sok az ismétlés,
  • egyszerre több csatornán, hatalmas mennyiségben érkezik az információ,
  • tele van hazugsággal.
A hazugság vízágyúja

Az egyik legfontosabb ismérve az orosz állami propagandának, hogy egyszerre nagyon sok helyről érkezik. Videók, képek, kommentek, cikkek rengeteg csatornán keresztül. Komolynak és száraznak tűnő beszámolóktól a bulvárhíreken át a személyes posztokig nagyon sokféle helyen, egyszerre keresi a közönséget ugyanaz az üzenet, de nem féltétlenül ugyanaz az a hír. Kicsit másképpen, de minden hírforrás ugyanoda jut.

Ebben a hatalmas arzenálban benne van az évi 300 millió dollárból fenntartott RT csoport, de az a több mint ezer, főállásban dolgozó troll is, akik folyamatosan írják számos nyelven a kommenteket a közösségi oldalakra, a cikkek alá, a fórumokra és blogokra.

A csatornák számossága azért hasznos, mert ha mindenhonnan hasonló dolgokat hallanak az emberek, akkor azt hajlamosabbak elhinni akkor is, ha nem áll az üzenet mögött bizonyíték. Ami elsőre egyenesen hülyeségnek tűnik, még azt is könnyebben elhiszik az emberek, ha nagyon sok helyről hallják. Kísérletek bizonyítják, hogy amit sokan mondanak, annak a megértésére, értelmezésére már sokkal kevésbé törekszünk, hanem egyszerűen egy idő után adottságnak vesszük az állításokat. Az információ esetében a mennyiség egy idő után átcsap minőségbe.

A sokféle csatorna azért is jó, hogy mindenki megtalálja a neki szimpatikus formába csomagolt üzenetet. Jobban hisz az ember annak a sajtóterméknek, aminek a stílusával azonosulni tud, ezért a sokféleképpen csomagolt üzenet sokkal több embert ér el.

A trollok azért is kellenek, hogy a sokaságot felerősítsék: azt tapasztalják az emberek, hogy nem csak a tévében mutatják, nem csak a hírportálok írják, hogy például Soros György gonosz (ezt a 2004-es kijevi narancsos forradalom után kezdte nyomni az orosz propaganda), hanem sokan így is vélekednek. A fizetett kommentelőket ugyanakkor arra is használják, hogy a propaganda számára kedvezőtlen forrásokat hiteltelenítsék: kigúnyolják, megvádolják, lehurrogják őket.

Az utóbbi években a magyar kormányhoz kötődő sajtó is elképesztően sokféleképpen mondja ugyanazt. A Riposzt idétlen durvaságával, az M1 álkomoly fontoskodásával, a TV2 bornírt idétlenségével, Mészáros Lőrinc 192 lapja a helyben ismerős köntösben, vagy az Origo a szerző nélküli álcikkeivel ugyanazt mondja általában: egy-egy központilag kiadott üzenet órákon belül körbeér. A sokszor állami reklámkampányokkal támogatott üzenetek a köztereken, rengeteg tévécsatornán, ingyenes és fizetős újságokban és portálok során összehangoltan áramlik, pont úgy, mint a RAND elemzésében olvasható az orosz propagandáról...

GYÁSZMUNKA ÉS RICKENBACKER-MÁNIA - REPUBLIC-INTERJÚ BOROS CSABÁVAL


LÁNGOLÓ GITÁROK BLOG
Szerző: PRIEGER ZS.
2017.06.12.


Új albumról, jellegzetes zenekari hangzásról, elvesztésről és megtalálásról, new wave-ről és a Stranglersről, illetve a Cipő által énekelt régi dalok előadhatóságáról is beszélgettünk a fenti képen a jobb szélen álló Boros Csabával, a Republic zenekar basszusgitáros-énekesével. (Fotók: Republic-facebook)

Van egy összetéveszthetetlen Republic-hangzás, megkockáztatom, hogy ez még énekestől is független. Ha most egy béna főzőműsorban lennénk, ahol az összetevők után kutatnánk, mit mondanál, mik a hozzávalók?

Hát ezt belülről nehéz látni. Szívesen mondanék komponenseket, hatásokat, de nincs ebben semmi nagyon különleges. Amit kiemelnék, az talán a gitársound.

Én mindig azt éreztem, hogy amit csináltok, az valami lecsupaszított és “megrockolt” városi népzene.

Ez is igaz. Városlakók vagyunk, akik szeretik a népzenét, de a súlyos rockzenét is. Annyiféle impressziót hoztunk magunkkal a múltból, annyi minden rakódott ránk, és hát persze hogy ebből alakítottuk ki a saját stílusunkat. De ez nem volt tudatos, egyszerűen így jött. De a gitárhangzást azért nem véletlenül mondtam, mert Tomi összetéveszthetetlen Strato-hangzása, az én mániákus Rickenbacker-soundom és Gábor Telecaster-stílusa összeadódik egy fogalmam sincs mivé. Jobb híján elneveztük “lakossági beat”-nek.

Azért ebben a jelzős szerkezetben érzek némi öniróniát.

Jól érzed, persze, hogy van benne. De van benne realitásérzék is. Egy szervező azt mondta nekünk pár éve, hogy azért nem hív bennünket a fesztiváljára, mert mi már egy "lakossági zenekar" vagyunk. Megkérdeztük tőle, hogy az meg mi? Aztán mondta, hát hogy bennünket túlságosan is városi- meg falunapokon szeretnek látni az emberek és nem férünk bele a fiatalok fesztiváljaiba. Hát akkor ezt a kendőzetlen őszinteséget inkább megköszöntük és mivel mi meg azt gondoltuk, hogy azért mi egy beatzenekar vagyunk, úgyhogy ebből lett a "lakossági beat" elnevezés. Nem a saját szobrunkat építjük, van bennünk realitásérzék, a buszban meg kiválóan tudunk azon mulatni egymást cikizve, hogy mennyire hülyék tudunk lenni. Mi annak idején felvállaltuk azt, hogy mi egy Kárpát-medencei zenekar vagyunk és csak magyar szövegeket írtunk akkor is, amikor mindenki külföldi karrierről álmodott. Nekünk ez elég volt. Akkor is. Nem is állt volna jól a Republicnak. Ennek ellenére volt, hogy az európai top 10-ben bent voltunk az eladási adataink alapján...

SOHA NEM LEHET ELÉGGÉ AGYATLAN, AMNÉZIÁS BAROMNAK NÉZNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.06.12.


...A Fidesz lételeme, a Habony-Finkelstein Művek megbocsáthatatlan bűne, egyben csúcsra járatott stratégiája: nem lehet elég kreténnek, óvodásnak, hülyének nézni a választót. Soha nem lehet eléggé alábecsülni a képességeit, soha nem lehet eléggé agyatlan, amnéziás baromnak nézni.

Alig telt el egy nap azóta, hogy Gulyás Gergely egy interjúban véletlenül elismerte, hogy a nemzeti konzultáció valójában nem volt nemzeti konzultáció, amennyiben csak egyféleképpen megválaszolható kérdések vannak a kérdőíven, és amennyiben a kormány véleményével kellett egyetérteni, ez a másik zseni nagypofával ünnepli a demokráciát. Hogy van 1,7 millió ember (felfele kerekítve), aki képes bármikor visszabüfögni, amit megrágva a szájába adtak. Ha ez nem a demokrácia ünnepe, akkor semmi!

Kettő: ha naponta ötvenháromszor óbégatják el Simicska Lajos nevét, a tényeken akkor sem változtat. 1989 és 2014 között – a politikai korrupció jegyében – Simicska a Fidesznek harácsolt, a Fidesz tudtával és beleegyezésével. Ez nem lehetséges korrupció volt, hanem bizonyított, az állampárt legfőbb politikájának szintjén megvalósult korrupció. Tiszta szerencse, hogy Simicska kiesett a pixisből, mert hogy a faszba tudnának akkor ilyen bő nyállal simicskázni? Amikor éppen nem sorosoznak.

Három: a nyolcadik éve teljhatalommal uralkodó és hatalmával minden lehetséges módon visszaélő Fidesz megint, folyamatosan az áldozat szerepében tetszeleg. Az egész országot egymást követő hullámokban kék közpénz-plakátokkal kitapétázó állampárt az ellenzék hazug plakátjaira mutogat. Hidvéghi büdöstalpú arrogancia-hányadosnak van pofája az ellenzék év eleji utcára vonulását emlegetni és megint teljesen zárójelbe tenni azokat az embereket, akik nem a Fidesznek hisznek, és akik annak a több mint 6 millió választónak a halmazához tartoznak, akikről a Fidesz lemondott. Akik számára a Fidesznek nincs mondanivalója, ajánlata, érvrendszere, magyarázata. Annyi van, hogy amit ők maguk elkövetnek, vagy amiről eszmei pillanatban tudják, hogy el fogják követni, azzal vádolnak meg mindenki mást. Akár úgy is, hogy 6 millió embert összemosnak az általuk semmibe vett ellenzékkel. Olyan civileket köpködnek, akik közül sokan az oktatásért, a kibaszott orosz befolyás erősödése miatt, az átvert mentősök érdekei, vagy a rohadt, mindent átszövő és felzabáló állampárti korrupció okán mentek utcára. Még véletlenül sem azért, mert a Fidesz mindent szétver, amihez hozzányúl, hanem hogy ok nélkül cseszegessék az áldott jó, tévedhetetlen kormányt. Ja.

Négy: Soros György démonizálása úgy lett volna teljes, ha kretén Balázs azt is hozzátette volna, hogy de facto Soros vádolja a Fideszt azzal, hogy állandóan sorosozik. De nem. Hidvéghi elvti visszautasította, hogy a Fidesz sorosozik és ugyanazzal a lendülettel bősz sorosozásba kezdett. Csak egyszer a büdös kurva életbe mellékelné valamelyik összefosott szellemi rövidgatya Soros elképzeléseit, terveit és főleg a miérteket. Hogy miért akar Soros migránsokat látni Magyarországon. Vigyék végig az érvelést, és elfogadom. Egyszer nem volt még ilyen, és nem is lesz.

A Fidesz a legvisszataszítóbb kocsmatöltelékek pártjává fejlődött vissza. Akik bebaszva hőzöngenek, akik túlkiabálnak mindenki mást, akikkel nem lehet vitatkozni, mert ugyanazt a három pálinkaszagú gondolatot ismételgetik, és mindig úgy kezdődik minden, hogy a másik visszaütött. És Soros, meg az ellenzék, meg mindenki más. A racionalitás kiiktatva, a bebaszott, beszívott, triviális, primitív propagandával zsibbasztják a híveiket. Vasárnaponként is. Mert a napi hergelés nélkül lankadna a lelkesedésük. Még a végén eljut hozzájuk valami gondolatébresztő tartalom is, és elkezdenek rájönni, hogy nem Soros lopja az országot kifele a lábuk alól, hanem az őket 4 éves óvodásoknak néző bálványaik. És jönne a pofára esés, kiábrándulás, fogaknak csikorgatása és a Fidesz apraja-nagyja kezdhetne a böri gondolatával barátkozni. Hát hiányzik ez a Hidvéghi Balázsoknak?

ANDORRA ÉS BRÜSSZEL

KÉRI LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Kéri László
2017.06.11.


Nagy a szánk, szájaskodunk, nekimegyünk mi bárkinek, és ha kell, megmutatjuk Brüsszelnek is...Mit is..? Azt, hogy nagy a szánk, azt, hogy szájaskodni a végtelenségig képesek vagyunk. Csak ki ne kelljen menni a pályára.

Mert, ha kimegyünk, akkor a brüsszeliek netán a második félidőben összekapják magukat egy negyedórára, és mi meg jöhetünk büszkén haza a négygólos vereséggel. Büszkén és erősen. Egészen a következő megmérettetésig. Az meg majdnem mindegy, hogy hol lesz, mert a végeredmény megint az lesz: csak a szánk járt.

Ebben a minapi andorrai vereségben kicsiben benne van az elmúlt Fidesz-korszak valamennyi bája, hazugsága, összes csalárdsága, s azok lelepleződése, továbbá e lelepleződés hiábavalósága is. Egy olyan szféra látványos kudarcáé, amelybe nyolc éve tömik a pénzt. Felfoghatatlanul sok pénzt öntögetnek bele, tíz-és százmilliárdokat, évről évre egyre többet.

Meg fog döbbenni az a valaki, ha majd egyszer összeadja azt az öt legfontosabb forrásból származó összeget, amely a labdarúgásba áramlik. A közismert tao több mint 250 milliárdja, az ettől elkülönítetten működő stadionépítési őrület százmilliárdjai, a költségvetésnek erre a célra biztosított külön forrásai, a szponzori pénzek, a mesterségesen megemelt közvetítési díjak együttesen ezer milliárd körüli összeget tereltek át - hová is?

Abba a szférába, ahol a sikertelenség, a nemzetközi versenyképtelenség, a rendszeresen lelepleződő alkalmatlanság kombinálódik a napi szintű politikai beavatkozás nérói méretű őrületeivel. Ahol a kedvező hatalmi pozícióba kerülő helyi kis-Néróknak egyik évről a másikra lehet NB-I-es csapatuk, s ezért rendre olyan településeken épül lázasan a stadion, ahol a befogadóképesség az ottani lakossági létszámmal sincs is arányban. Nem baj. Ha a Főnöknek lehet NB-I-es házi játékszere, akkor miért is ne lehetne még bármely magyar településen hasonló? ha egyszer az Itteni Főnöknek is ugyanaz a hobbija, mint a Stadionberuház Kivitelezése Legfőbb Ellenőrének. Kerül, amibe kerül...