2016. július 12., kedd

ELŐMÁSZOTT A KÖVEK ALÓL A KORMÁNY VALÓDI ÉNJE

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.07.12.
 
 

KINT A BÁRÁNY, BENT A FARKAS?

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr.Szüdi János
2016.07.12.



...Tanulságos lenne pedig a kérdésfeltevés: kint vagy bent maradni? Tanulságos lenne az is, miképpen győzi meg – az összes magyar nevében és képviseletében is kuruckodó – kormányfő a határon túl élő nemzettesteket, milyen jó lesz újra félnapokat állni a határon és várni amíg átvizsgálja a vámos a csomagokat. Vajon megmozdulna-e a megkérdezett nép belföldön és külföldön? Az országos népszavazás ugyanis csak akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott. [Mellesleg: tudja valaki, hány nagykorú magyar állampolgár vagyis szavazó él külföldön?] Eredményes országos népszavazásról pedig akkor beszélhetünk, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ ad. Tanulságos lenne az is, mit tesz az ellenzék. A bojkottfelhívás lehet, hogy ebben az esetben is kényelmes és eredményes megoldás. A jelenlegi kérdésfeltevés mellett nem vállalkozik egyik ellenzéki párt sem annak elmagyarázására, a menekült is ember, akinek joga van az élethez. Talán el lehetne magyarázni azt is, miért nem jó megoldás a kerítés, s nincs igaza annak a politikusnak, aki azt mondja, rossz, de nincs jobb annál. Tényleg megoldhatatlan feladat arra hajtani, legyenek elegen, akik igennel válaszolnak a feltett kérdésre? A miniszterelnöknek feltehetően nem fontos, hányan mennek el szavazni. A lényeg, ha hárman voksolnak, ketten nemmel válaszoljanak. Ebből Brüsszelnek értenie kell.
 
Orbán Viktor – aki azt hiszi, ő a legviccesebb, legrafináltabb ember a földön – elégedett saját teljesítményével. [Az ország jobban teljesít.] Esténként, törülközővel a karján bolyong lakhelyén. Dudorászik. Az “A Csitári hegyek alatt” című dal helyett, a Koncz Zsuzsa által énekelt dal refrénjének részletét ismételgeti: “bárhogy lesz, úgy lesz”. Ennél nem megy tovább. Gondolatban azonban hozzáteszi: “ahogy én akarom”,

A kint a bárány, bent a farkas játék folytatódik. A farkas még nem döntött! A bárányok még a sorsukra várnak.

ITT OLVASHATÓ

MINDEN MÁSKÉPP ALAKUL MAJD

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Péter
2016.07.12.


A határátkelés lényege: valamit valamiért, magyarul áldozat nélkül nem megy – ezt vallja Péter, aki immár másodszor dolgozik Ausztriában. Történetében ott az első időszak csalódása a gyorsétteremlánccal, a visszatérés Magyarországra, majd az újabb próbálkozás, immár megfontoltabban. És tervei is vannak, amikről persze tudja, hogy nem feltétlenül alakulnak úgy, ahogyan most elképzeli.

„Újabban sokat olvaslak titeket, gondoltam, leírom a saját tapasztalataimat is, kicsit őszintébben, mint ahogy az emberek a külföldi életről a buszon vagy a metrón, vagy egy sörözés alkalmával a haveroknak mesélnek. :)

20 éves vagyok, fiú, általános iskolás korom óta tanultam németül, szerencsére mindig jó tanáraim voltak, 16 évesen nyelvvizsgáztam németből. Érettségi után azt gondoltam, kimegyek Bécsbe egyetemre, és simán meg fogok élni mellette, ha dolgozom.

Nagyjából semmiről nem volt fogalmam, vagy tapasztalatom (az itthoni diákmunkát elég meredek dolog tapasztalatnak nevezni), de az érettségim nagyon jól sikerült, és ezzel a lelkesedéssel ki is költöztem"...

ITT OLVASHATÓ

ORBÁNT MEG KELL ÁLLÍTANI, HA NINCS JOBB MEGOLDÁS, HÁT BOJKOTTAL

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: nocenz_Ura
2016.07.12.


A kormánypropaganda nagyobb fokozatra kapcsolt, Orbán G. Viktor pedig már arról locsog, hogy Brüsszel hatalmát el kell venni. Az ellenzék közben nem a lényegről vitatkozik, hanem arról, hogy elvileg jó-e a bojkott, vagy inkább szavazzunk igennel a kvótareferendumon...
 
A Kárpátok új Géniusza lényegében beismerte, hogy a kvótareferendum tényleg nem – a valójában nem is létező – kötelező betelepítésről szól, hanem egy mögöttes célt szolgál: az Európai Unió meggyengítését. Ha pedig ez nem sikerül, a pénzcsapok elzárása után jöhet akár a Huxit, a magyar kilépés is. Orbán G. Viktor persze nem beszél a kilépésről, csak vazallusait, Lézer Jani mindenügyi minisztert és Kovács Zoltán szóvivőt bízta meg, hogy ezt magánvéleményként szellőztessék. Ő maga „csak” arról írt az egyik legbefolyásosabb nyugati újságban, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, hogy az Európai Bizottság tehet a válságról. Egyben felhívással fordult a tagországokhoz, hogy vegyék el a hatalmi jogköröket Brüsszeltől.
 
Innen kezdve, egyetlen demokrata, a nyugati értékek és az Európai Unió egyetlen híve számára sem lehet kérdéses, hogy mindent meg kell tenni Orbán G. Viktor megállítása érdekében. Ha ugyanis sikerül keresztülvinnie a tervét, annak csak két haszonélvezője lehet: Putyin Oroszországa, no meg a külső ellenőrzéstől, korlátoktól megszabaduló, diktatúrát építő Centrális erőtér...
 

RINGO STARR VISSZAFIATALODIK

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző Göbölyös N. László
2016.07.12.


Mit kell tennie annak, aki meg akarja találni a helyét három olyan társ mellett, mint John Lennon, Paul McCartney és George Harrison, ha kicsi és csúnya, a másik hárommal ellentétben nincs valami jó hangja, nincsenek szép fogai, sőt, tulajdonképpen nem is nagy dobos, bár kétségtelenül megbízható?  Kell, hogy legyen benne valami eredendő báj, legyen jó szívű, legyen humora és rendelkezzen a békéltető, közvetítő képességével.

Ilyen volt a Beatlesben Ringo Starr, aki – egyszerűen nincs rá szó – a múlt héten töltötte be 76. életévét. A fenti képességeit még Yoko Ono is elismerte: „Végül is azt hiszem, hogy Ringo volt a legbefolyásosabb ember a Beatles-ben. Mindig kedves volt és egyensúlyt teremtett a csapatban.”

Ringo játéka, szelleme, fahangon előadott nagy slágerei, mindenekelőtt a Yellow Submarine és a With A Little Help From My Friends, színészi tehetsége valóban üde színfolt volt a bandán belül.

Amikor  végetértek az aranyévek, és mindenki ment tovább a maga útján, Ringo vált a legkeserűbbé.

Igaz, hogy rendszeresen játszott a 70-es években George Harrison mellett (együtt voltak például az 1971-es legendás Bangla Desh-koncerten), de szólókarrierje, leszámítva néhány nagy slágerét, mint az It Don’t Come Easy-t, vagy a You’re Sixteent, meg sem közelítette a többiekét, szerzőnek sem volt olyan sikeres. Egy idő után ígéretesnek indult színészi pályafutása (The Magic Christian, Candy) is megtorpant. Azokban az években rengeteget ivott, állítólag volt olyan korszak, amikor napi 16 üveg bor is lecsúszott a torkán...
 

MOSZKVÁBÓL FÜTTYENTETTEK, ORBÁN ÉS BŰNBANDÁJA PEDIG PATTOG

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.07.12.
 
 




 

ÁLLAMTITKÁRKÉNT MEGBUKOTT L. SIMON, DE A VELENCEI-TÓNÁL MÉG SZÁMÍTANAK RÁ

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csikász Brigitta
2016.07.12.


Rákellenes sárgabarackmag, fitneszedző feleség által megszerzett állami földterületek, saját panzióhoz vezető közút közpénzen és számos Velencei-tó parti biznisz – ezek kísérték L. Simon László író, költő, borász politikai pályafutását. Az ív néhány nappal ezelőtt tört meg, amikor egy sajtótájékoztatón jelentették be a menesztését az államtitkári posztról, miközben L. Simon épp magyar őshonos fajtájú kutyák bronzszobrait avatta fel. A döntés pontos okairól csak találgatások vannak.

Magas pozícióból váratlanul ejtették L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárt, legalábbis a politikus saját nyilatkozata szerint így történt a leváltása. Ami azért nem teljesen igaz: L. Simon gondolhatta ugyan, hogy a helye be van biztosítva, de voltak olyan intő jelek, mint például a Miniszterelnökséget vezető Lázár János miniszter korábbi felszólítása, hogy az államtitkár tegyen maga körül rendet.

Lázár barátjának lenni mostanában
Már az sem mindennapi, hogy a miniszter június 30-án, a szokásos Kormányinfó sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem tart igényt a – Spéder Zoltán kiérdemesült bankoligarchához hasonlatosan – barátjaként aposztrofált L. Simon László munkájára a továbbiakban, mert elégedetlen az elért eredményekkel...

ITT OLVASHATÓ

VARGA MIHÁLY MAGYARÁZZA A MECHANIZMUST

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2016.07.12.


Mi tegyen egy itt működő és adózó multi, ha sürgősen és rövid időre szüksége van, mondjuk, szakképzett varrónőkre, szabókra? Hozza ide a kihasználatlan kapacitásait, „vendégmunkásait” más országokból? Vagy várjon, míg lesz hadra fogható magyar munkaerő? Esetleg reménykedjen, hogy 15-20 éven belül megfordulnak a negatív hazai demográfiai trendek? A kormány tanulságos eligazítást tartott, mi a teendő. Hadd értse, akinek értenie kell.

Múlt héten kínos magyarázkodásba bonyolódott a kormány és személyesen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Történt, hogy a Népszabadság beszámolt ún. „harmadik országbeli” (vagyis Unión kívüli) vendégmunkások itteni alkalmazásáról. A Nógrád megyei Szügyre Mexikóból, Oroszországból és Szerbiából verbuválták a varrónőket. Az írásból nem derül ki, hányan is vannak az autóponyvát gyártó multi cég más üzemeiből Magyarországra átirányított külföldiek, csak azt tudni, egyelőre három hónapig maradnak.

Mindez, a globális gazdaságban teljesen mindennapos eset akkora megütközést keltett a nyári uborkaszezonban, hogy Varga miniszter úgy érezte, feltétlenül meg kell szólalnia...

ITT OLVASHATÓ

KÁBÍTÓSZERÜGYI TANÁCS - TÁJÉKOZATÁS ROHAMTEMPÓBAN

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: kardostamas
2016.07.12.


Tervezetek a fiatalkorúak ellátásra, újabb ígéretek a pályázati kiírásokra, az alig fél éves szabálysértési törvénymódosítás előirányzott módosítása és a rendőrségi prevenció kivételezett helyzetének visszavonása – csak néhány pont a Kábítószerügyi Tanács június végi üléséről, melyen élénk viták folytak az állami szervek és a civilek között.

A Kábítószerügyi Tanács június 28-án tartotta elmúlt ülését, melyen a tanács elnöke, Nyitrai Imre helyettes államtitkár egyéb halaszthatatlan elfoglaltsága miatt – hasonlóan az eddigi alkalmakhoz – most sem vett részt. Az ülés első részében – közel felében – szakmai javaslatot hallhattunk Dr. Vetró Ágnes előadásában az EFOP 2.2.7 "Gyermek és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése" pontra kiírt pályázat szakmai javaslatáról. Az úgynevezett Gyermek- és Ifjúsági Mentálhigiénés Regionális Központok (GYIMERKOK) létrehozására 6 milliárd forintot ír ki a pályázat és a javasat szerint hat ilyen központot hozna létre. Az előadást élénk vita követte, melyben számon kérték azokat az előzetes felméréseket, melyeken a javaslatban szereplő számok (például a megyénként egységesen meghatározott ágyszám) és a bevonni kívánt érintettek aránya nyugszik.

Ezt követően a Forrás Lelki Segítők Egyesülete részéről Berényi András és Holb Gergő adott elő egy tinédzser Hajdú-Bihar megyei addiktológiai rehabilitációs intézmény kialakításáról és protokolljainak meghatározásáról. Programjuk kialakításában Arany Zoltánhoz fordultak szakmai javaslatokért, aki csapatával az alapoktól építette fel az ország első gyermekaddiktológiai intézményét Szatymazon...

ITT OLVASHATÓ

A KLUBRÁDIÓ MIÉRT SZORULT VISSZA KÖZÉP-MAGYARORSZÁGRA?

MÉDIANAPLÓ BLOG
Szerző: Zöldi László
2016.07.12.


...Most új információk érkeztek a rádiókról. A 2,5 milliós hallgatottságú Class. továbbá a Kossuth (1,5), a Petőfi (0,9), a Music (0,7) és a Dankó (0,32) mögött a Klubrádió lett a hatodik 230 ezer hallgatóval. Egy másik fölmérés pontosabb számokkal, ráadásul összefüggéssel is kecsegtet: a 208 ezer hallgatóból 135 ezer a budapesti. S mert a fővárosi agglomerációban a legegyszerűbb vevőkészüléken is fogható a Klubrádió, a százvalahány ezer és a 208 ezer közti különbséget azok teszik ki, akik a betelefonáló műsorok tanúsága szerint Floridában, Németországban, Szegeden, Gergelyiugornyán vagy Nagykanizsán különféle segédeszközök révén hallgatják a Klubrádiót.

De mi van azokkal, akiknek nincs pénzük arra, hogy neten kövessék figyelemmel a kormánykritikus műsorokat? Az elmúlt évtizedben épp azért kellett megvásárolni a helyi frekvenciákat, hogy országszerte azok is hallgathassák a Klubrádiót, akik beérik a zsebrádióval. Félmilliónyi érdeklődő lett az eredmény. A kormányzati médiapolitika az ő kíváncsiságukat korlátozta azzal, hogy az eretnek médiumot visszaszorította Budapestre és környékére. Amióta a Klubrádiótól elvett frekvenciákat helyi vállalkozóknak ítélte oda a médiahatóság, a szerkesztőségek ingyen jutnak hozzá a Magyar Távirati Iroda híreihez. A vevőkészülékek vidéki tulajdonosai tehát szinte kizárólag állami híreket hallgatnak. Nélkülözik például a Klubrádió több forrásból merített információit...

ITT OLVASHATÓ              

A HATÁR KÉT OLDALÁN

KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL BLOG
Szerző: Fedor
2016.07.12.


A magyar-osztrák határ két világot választott el a hidegháború idején. Egyszer ezt a határt már lebontottuk. Papíron most igazából nincs is, simán átmehetünk rajta bármikor útlevél nélkül, mintha csak megyét váltanánk, hisz elvileg egy szövetség tagjai vagyunk. De kulturálisan és mentálisan újra nő a szakadék.

Az innenső oldal
 
A mai nap azzal indult, hogy pezsgőt bonthatott a Habony Művek igazgatósága: beérett a gyűlöletkampány.
 
Spanyolországban, ahol követtek már el nagyszabású terrortámadást iszlamista szélsőségesek, a megkérdezettek csupán 40 százaléka tart attól, hogy a menekültek miatt nőhet a terrorveszély. Ezzel szemben Magyarországon, ahol még soha semmilyen szélsőiszlamista incidens nem fordult elő, a válaszadók 76 százaléka tart ettől, ami európai rekord. (...) A magyarok a terrorizmusnál is jobban tartanak attól, hogy a menekültek elveszik a munkájukat: a válaszadók 82 százaléka fél ettől az országban, ahol még a nemzetgazdasági miniszter szerint is vendégmunkásokra lenne szükség a munkaerőhiány megoldására. És ahol amúgy összesen mintegy ezer menekültet kéne befogadni az európai tervek szerint. A magyarok idegenellenessége még abban is megmutatkozik, hogy 43 százalékuk szerint "az országban tartózkodó menekültek inkább felelőssé tehetők a bűnözésért más csoportoknál", ami egész különös, tekintve, hogy az országban alig-alig vannak menekültek.
 
Sajnos saját ismerőseim egy részén is látom: ez a rettegés hiába irracionális, valóban ott van a fejekben. 
 
A folytatást az szolgáltatta, hogy Kunhalmi Ágnes képviselői igazolványa erősebbnek bizonyult a sajtóigazolványnál, így bejuthatott oda, ahova mezei újságíró nem: a körmendi menekülttáborba, így neki köszönhetően szó szerint képet alkothatunk arról, hogy milyen körülményeket biztosít az Európai Unió egyik tagállama a háború elől menekülőknek.
 
 

MOST KELL A LIGETVÉDŐK MELLÉ ÁLLNI! - ELINDULT A BONTÁS A VÁROSLIGETBEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.07.12.


Bár a múlt héten két vereséget is szenvedtek a Ligetvédők, bázisuk elvesztésével és a Közlekedési múzeum körülkordonozásával, de eddig nem létező ismertséget is nyertek. Kedd reggel pedig el is indult a Hungexpo és a Közlekedési Múzeum bontása. A következő hetek létfontosságúak lesznek azok számára, akik nem akarják elveszíteni a Városligetet mint a közemberek közparkját. Bár azt érdemes tudni, hogy ez a harc akár hónapokig, évekig is elhúzódhat.
 
A volt Kertem és most már volt Ligetvédő tábor helyén építendő Magyar Zene Háza projektet sürgeti az idő, a kormány cégének, a Városliget Zrt.-nek minél előbb el kell kezdenie az építkezést, ehhez pedig a jelenleg ott lévő épületek bontása szükséges.
 
Ma reggel pedig el is indult a bontás. Új munkagépek és plusz biztonsági őrök érkeztek a táborba, és elkezdődtek a munkálatok. Először a Hungexpo területén lévő sárga házat kezdték el bontani, ahol a Ligetvédők állítása szerint még bent vannak ingóságaik, illetve az épületen ott virítanak a napelemeik...

ITT OLVASHATÓ

FIDESZ ÉS AZ UNIÓBÓL VALÓ KILÉPÉS: MÁR MAGA A GONDOLAT IS OSTOBASÁG

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.07.12.


A brit népszavazás eredménye után több ismert fideszes politikus is meggondolatlanul nyilatkozott: Lázár János és Kovács Zoltán is az Unióból való kilépésre szavazna, ha lenne ilyen népszavazás Magyarországon. Még ha magánemberként is képviselték a véleményüket, az ügy elgondolkodtató, mivel kormánypárti politikustól eddig ennyire egyértelműen még nem lehetett hallani, hogy az Unió ellen szavazna. 

A Fidesz és Brüsszel viszonya 2010-től kezdődően rossznak mondható, így talán nem véletlen, hogy 2016-ig odáig jutottunk, hogy a kormánypárti politikusok nemcsak ostorozzák az Európai Uniót, hanem nyíltan arról beszélnek, hogy talán előnyösebb lenne az Unión kívül. Szerencsére még kisebbségben vannak ezek a vélemények a kormányon belül, Orbán Viktor, vagy éppen Kövér László is kiállt a tagság mellett, viszont abban mind egyetértettek, hogy az Unió intézményrendszere rosszul működik. 

De miért romlott meg ennyire a viszony az Unió és a Fidesz között? Miért hidegült el a Fidesz még a Néppárt egy részétől is? És mi lenne velünk, ha kilépnénk az Unióból?

ITT OLVASHATÓ

A BREXITNÉL NEM KELL JOBB REKLÁM AZ EURÓPAI UNIÓNAK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.07.12.


Megfordította az unióellenes hangulatot Európában a britek balul elsült népszavazása, melyet Brexitként emleget a világ. A felmérések szerint elrettentő példaként szemlélik azt az uniós polgárok azt, ami a válásra készülő szigetországban történik. Még a magyar közvélekedés is olyan irányba mozdult el, ami nem igazán kedvez a kvótanépszavazásra készülő kormánynak. A Brexit egyértelműen azt üzeni: nem jó a tűzzel játszani.

A brit népszavazásból kihozta a legjobbat az Európai Unió, hiszen gyorsan megnőtt a renoméja a maradó 27 tagországban, ugyanakkor látványosan gyengültek az Európa-ellenes pártok szerte a kontinensen. Az uniós polgárok a londoni politikai és gazdasági életben eluralkodó fejetlenséget és felfordulást látva elgondolkodtak a dolgon, és arra jutottak, hogy nem is olyan rossz dolog a közösség részének lenni.  

A brit politikában és gazdaságban tapasztalható bizonytalanság senkinek sem hiányzik, így nem kockáztattak sokat a maradó országok miniszterelnökei, amikor a válás minél sürgősebb levezénylését erőltették, ugyanakkor világossá tették, hogy nincsenek kiskapuk, vagyis a britek egyék meg szőröstül-bőröstül, amit főztek. Minél jobban megbüntetik tehát a brit politikai elitet az uniós országok vezetői és saját választói, annál elrettentőbb lesz a Brexit.

Nem véletlen, hogy jobb híján a maradás mellett kampányoló Orbán Viktor is mélyen hallgat, mióta kiderült, hogy a britek vehetik a sátorfájukat. Először Lázár Jánossal megszondáztatta a lakosságot, mit szólnának hozzá, ha az EU tagságunkról szóló népszavazássá bővítené a betelepítési kvótáról szóló október 2-i voksolást, de miután a magyarok is megrettentek a Brexit utórengéseitől, valószínűleg elvetette az ötletet...

ITT OLVASHATÓ

MÉG MINDIG HARAGSZIK ORBÁNRA SIMICSKA

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondó
2016.07.12.


Ezekről ne maradj le!
 
Így próbálják Schmidt Máriát kiszorítani a projektjéből (Átlátszó)
Még mindig haragszik Orbánra Simicska (NOL)
Az azeri elnök szerint náluk nincsenek politikai foglyok (Global Voices)
 
 
Ha van három perced:
 
Így próbálják Schmidt Máriát kiszorítani a projektjéből
Szellemházként tátong az eddig több mint 7,5 milliárd forint közpénzbe került Sorsok Háza a Józsefvárosban, s úgy fest, a kormány, amely kezdetben alig egy évet szánt a kialakításra, most, túllépve minden létező határidőt, nem kapkod. Fontosabbnak tűnik a témagazda Schmidt Mária történész, nemrégiben még közelmúlt-történeti főideológus megzabolázása. Újabb oligarcha-leszámolást látunk? (
Átlátszó)
 
Még mindig haragszik Orbánra Simicska
Sokak szerint Simicska Lajos haragja semennyire nem enyhült, és mindenáron szembe akar menni Orbán Viktorral, akár még azon az áron is, hogy a Jobbikot támogatja annak ellenére, hogy nem feltétlenül ért egyet a párt által hirdetett eszmékkel. A Jobbik hírlapi kacsának minősítette a Népszabadság Simicska-Vona közeledéssel kapcsolatos értesüléseit. (
NOL)
 
Az azeri elnök szerint náluk nincsenek politikai foglyok
Ilham Alijev azeri elnök azt hajtogatja, hogy hazájában nincsenek politikai foglyok, sőt, hivatalos kommunikációjában az európai politikai rendszerekhez hasonlítja Azerbajdzsánt. Egy nemrég szabadon engedett oknyomozó újságíró szerint viszont komoly probléma, hogy a demokráciáért küzdő aktivistákat mondvacsinált indokkal távolítják el az útból Alijev körei. (
Global Voices)
 

A VILÁG URA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.07.12.


Várni lehetett, hogy kicsi lesz neki a hazai pálya, hiszen lappangó megalomániájára már régebben felfigyelhettünk.

Ez hajtotta annak idején is, mikor a felcsúti libalegelőn zöldre festett atlétatrikójában a Fradi centerét alakította, meg akkor is, mikor a Hősök terén odaállt az üres koporsó mellé, és elmondta emlékezetes beszédét, melynek hatására az oroszok úgy berezeltek, hogy nem is merték abbahagyni a kivonulást, pedig Magyarország lett volna a cári korona legszebben csillogó gyémántja.


Tudták, hogy velünk megütnék a főnyereményt, esetleg őket ütné meg a guta, de aztán megnézték a kis szőrös Rumcájszot a televízióban és megijedtek, még a végén megkapnák velünk együtt és akkor el lehetne dobni Oroszország Anyácskát.
Így aztán lemondtak rólunk, és azóta egyhangúan tengetik a nagyhatalmi lét szürke hétköznapjait és irigykedve lesik Brüsszel pávatáncosát.



Mi meg boldogok vagyunk, hogy az Úr abban a szerencsében részeltetett bennünket, hogy egy ilyen, nemzetközi méretekben is kimagasló szupersztár kizárólagos tulajdonosai lehetünk.


Persze azzal az apró hibával, hogy miután a világ is igényt tart az ő végtelen bölcsességére, így egyre kevesebb ideje jut ránk, de nem panaszkodhatunk, nem hagyott gazdátlanul bennünket, helytartói gondoskodnak rólunk, hogy a fal adja a másikat.

Ő pedig intézi a világpolitikát, védi az országot a migránsoktól, akik- mint tudjuk - kétfélék: az egyik egy szerencsétlen nincstelen, akit a prérin kell aszalni, mígcsak el nem megy a kedve a migrálástól, a másik az, akinek pénze mint a pelyva, és megvásárolja attól a cégtől a betelepülést, mely megfelelő kezekben van ahhoz, hogy a magánkincstárba is jusson belőle.

Természetesen ennek során a Nemzet Hőseinek, Rogánnak, Lázárnak, Matolcsynak is módja van megnedvesítenie a csőrét, ahogy a neves olasz szakember, Don Massimo Fanucci fogalmazott...


ITT OLVASHATÓ

ELKÉSZÜLT AZ ORVOSOK TOPLISTÁJA

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.07.12.


A Haszon magazin összeállította a legjobb magyarországi orvosok 100-as listáját a szakmabeliek véleménye alapján. Itt van néhány területről a legjobb öt!

Több tucat szakorvos, kórházigazgató, intézetvezető, orvosigazgató, és az Egészségügyi Szakmai Kollégium véleményét kikérve állította össze a Haszon magazin a száz legjobb magyarországi orvos listáját, szakterületenként a legjobb ötöt. Mivel a lista nem a páciensek véleménye alapján készült, ezért nem volt szempont a betegekkel való kommunikáció, csak a szakmai szempontokat vették figyelembe az összeállításakor.

A listára felkerült orvosok többségének privát rendelése is van az állami ellátás mellett, de olyanok is akadtak, aki kizárólag csak magánrendelést visznek. A listából kimaradtak a külföldön dolgozó magyar szakemberek is. A legjobb orvosok listájára többségében budapestiek kerültek fel, de minden nagyobb régió képviselteti magát rajta. A legtöbben a Semmelweis Egyetemen, illetve a Szegedi Tudományegyetemen végeztek, sokan pedig külföldi részképzésen is részt vettek.

Íme néhány fontosabb terület top 5-ös listája:

ITT OLVASHATÓ

NYÁRI ÉLMÉNYEK, ÉLVEZETEK A KONYHA FELŐL

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Éva28
2016.07.11.


Tegnap vendégség volt nálunk és 14 éves unokahúgom ebéd után így nyilatkozott: Éva! Megint nagyon finom volt az ebéd amit főztél! És én úúúgy szeretek enni!!!” Mire az anyukája: „reméljük, ez így is marad!” – gondolván azokra a tizenéves lányokra-fiúkra, akiket elkap a divathullám és ők is negyven kilósak szeretnének lenni és aztán elkezdenek fogyni és nem tudnak megállni, jönnek a testképzavarok, súlyos problémák.

Talán épp azzal is megelőzhetőek ezek a dolgok, ha rászoktatjuk gyerekünket arra, hogy az evés tényleg élvezet, élmény tud lenni, az ételek megtervezése, a bevásárlás, az elkészítés egyaránt. Nem mindegy, mennyi időt szánunk rá (szándékosan nem mondom, hogy mennyi pénzt!!), milyen minőséget fogadunk el és mennyire vagyunk nyitottak, kreatívak, fogékonyak. Akinek van kertje, szerencsés, meg tud termelni egy-két dolgot. Már egy saját fűszernövény is fel tudja dobni az ételt, nem beszélve egy-két zöldségről, amit könnyű megtermelni. Hogy lássátok, nem csak légből beszélek, megmutatom az én terméseimet:

ITT OLVASHATÓ

GYERE MAGYARORSZÁGRA, VEDD EL A MUNKÁNKAT!

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.07.12.


Szegény, szerencsétlen migráncsok most teljesen össze lehetnek zavarodva. Egy éve mást se hallanak, mint azt, hogy ha Magyarországra jönnek, ne vegyék el a magyarok munkáját. Tiszteljék a kultúránkat, és tartsák be a törvényeinket. 
 
Teli volt plakátozva minden, ezt láthatták szerte az országban. Pontosabban: láthatták volna, ha idejönnek. De nem jöttek, mert eszük ágában sem volt idejönni. Mentek, amint lehetett, Ausztriába, Németországba.
 
Mondjuk, ha megállnak minálunk, akkor is össze lettek volna zavarodva. Mert ezekben a migráncsokban sok rossz van, de a legrosszabb, hogy nem tudnak magyarul. Hiába plakátozta tele a kormány az országot, ezek nem értettek belőle egy szót sem.
 
Mostanra meg már jó is, hogy nem értették.
 
Mostanra ugyanis kiderült, hogy mégiscsak szükség lenne a rájuk. A kultúránkat persze tisztelniük kell, és a törvényeinket is muszáj betartaniuk, de a munkánkat azt elvehetik.
Vigyék, nekünk nem kell. Van nekünk annyi, mint a pelyva.
 
Kifejezetten kérjük őket, hogy jöjjenek, mert különben gáz lesz. A magyar gazdaság ugyanis
krónikus munkaerő-hiánnyal küzd, és sürgős segítségre szorul. Csak a migráncsok segíthetnek, nélkülük a nemzetgazdaság félkarú óriás...
 

HA SIMICSKA NEM OLIGARCHA, KÖNNYEN A JOBBIK PAJTÁSA LEHET

MAGYAR NARANCS - HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.07.11.


Simicska–Vona tengely?

A Népszabadság információi szerint Simicska Lajos az ősztől nagy eséllyel „beleáll majd a Vona-projektbe”. A lapnak nyilatkozó források elmondták, ez nem személyes szimpátiát jelent a Jobbikkal vagy akár Vona Gáborral, az üzletember egyszerűen csak nem lát jobb politikai ellensúlyt Orbán ellen. Ráadásul Simicska attól is tarthat, hogy ha Orbán hatalma nem gyengül, a maradék autonóm gazdasági szereplők is beállnak a sorba, és ő végképp elbukik. A lap azt is megtudta, hogy az MSZP is próbálta megszerezni Simicska támogatását, de ő inkább a Jobbik mellé teszi le a voksát, az MSZP-ben ugyanis nem lát már lendületet. A lap érdeklődésére a Jobbik rövid közleménnyel válaszolt, a hírt kacsának minősítette, de cáfolat helyett csak annyit közölt: „Oligarchák nem a Jobbik, hanem a Fidesz mögé álltak be.” A kérdés most már csak az, oligarchának tekintik-e Simicskát...

ITT OLVASHATÓ

NAGYONHÜLYE ORSZÁG BOLDOG POLGÁRAI

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.07.11.
 
 

BUGSY GYŐZ ÉS NÉPSZAVAZ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.07.12.


Kormányunk és annak tagjai semmiképp nem esnek – egészen – a bugsyk a halmazába, dehát, ezt akkor is sejthettük volna, ha Orbán és Semjén nem zabálja föl a könyörögve tüntetők csokiját a Parlament sokat látott falai között. Akkor azt még nem fogták rá a kockás fülű nyúlra, ellenben, hogy a menekültek ügyében miért futják az ámokot, azt minden lelki rezdülés nélkül kenik a honpolgárra, mondván, a ’zemberek térden állva könyörögtek mintegy az összes baromságért, a kerítéstől kiindulva a népszavazós csűrdöngölősig bezárólag.
 
Ez nemes idea, ámde nem kéne óvodásnak nézni a honpolgárt. Igaz, bármennyire furcsa is, ezt a sajátos megközelítést éppen a valóság alapos vizsgálata után alkalmazzák habonyi vagy épp finkelsteini sugallatra, akikről sok minden rosszat el lehetne mesélni, hogy miért is ótvar ganajok épp, azt azonban nem lehet letagadni, hogy ismerik a népeknek a lelkét a maga totális egyszerűségében. Erről emelkedettebben azt mondhatnánk, hogy a tohubahovu állapotában leledzik, a drága Pedersoli óta pedig egyszerűbben is kifejezhető, ím így. Bunkó vagy Bugsy.
 
Csurig van az ország bugsykkal, ezt bárki megtapasztalhatja naponta és személyesen is, még csak csillivilli laboratórium sem köll hozzá, elég kitenni a lábunkat a kutyaszaros utcára, és jönnek szembe velünk az emberek, akiknek lafog ki a kapanyél, oder vasvilla a fogazata közül, már ha van neki ilyen. Ezen a ponton azonban igen élénk elnézést kérünk a kivételektől, belőlük is van sok, a gondot azonban az okozza, hogy az ország dolgainak folyását, arculatának alakulását mégsem ők határozzák meg, semmi közük hozzá úgyszólván, és ez bajnak tekinthető...
 
 
 

ÍGY BUKHAT AZ EURÓ RENDSZERE

MANDINER BLOG
Szerző: Redakció
2016.07.11.


Mennyire áll stabil lábakon az euró rendszere 2016-ban? Egyértelmű a német fölény kontra alávetett peremországok-séma, vagy ennél jóval bonyolultabb a történet? Előfordulhat az is, hogy nem a periféria országainak, hanem Németországnak és a német bankoknak lesz elegük az euró rendszeréből? Utánajártunk.

Hogyan épül fel az eurózóna?

Az eurórendszer központi eleme a Target2 rendszer, ezen keresztül történnek az euróutalások egyik tagországból a másikba. A Target2 rendszer azonban egyúttal egy rejtett hitelezési csatorna is: ezen keresztül Németország – akaratán kívül – 700 milliárd euró, a GDP-je egynegyedének megfelelő hitelt nyújtott a periféria országok számára. Németország remélheti, hogy az egyensúlytalanságok idővel kiegyenlítődnek, azonban ekkor azt kockáztatja, hogy a periféria még több rejtett hitelt vesz fel.

Az eurózóna felépítésével korábban már többször foglalkoztunk. Az eurózóna rendszerét talán úgy a legkönnyebb megérteni, ha a XIX. században működő Latin Monetáris Unióhoz hasonlítjuk. A pénzügyi unióban részt vevő országok azonos nemesfémtartalomra hozták a pénzüket. Emellett megegyeztek abban is, hogy elfogadják egymás érméit egy-egy arányban (részletes leírást lásd itt).

Az eurózóna hasonló módon működik: a korábbi nemzeti valuták (márka, líra, drachma stb.) értékét közös nevezőre hozták, majd átnevezték ezeket euróra (német euró, olasz euró, görög euró stb.). Emellett az egyes tagországok jegybankjai garantálják, hogy a másik tagjegybank által kibocsátott nemzeti eurót becserélik saját nemzeti euróra egy-egy arányban. Például a német jegybank garantálja, hogy a görög jegybank által teremtett görög eurót bármikor beváltja német euróra...

ITT OLVASHATÓ

MIÉRT NEM TUDOK SZINTE SEMMIT SREBRERNICÁRÓL?

KETTŐS MÉRCE
Szerző: Rácz Krisztina
2016.07.11.


Néhány éve kisebb botrány volt a még kisebb szerbiai, magát liberálisnak valló közösségen belül, mert egy szépségverseny résztvevője (vagy reality show-é, már nem emlékszem) nem tudta, mi Srebrenica. A skandallum a lányt kigúnyoló Facebook bejegyzésekben ki is merült, nem alakult ki vita arról, hogy miért nem tud az 1995-ben, a vérengzés évében még gyerekkorát töltők, vagy még meg sem születettek korosztálya arról a mészárlásról, ami a II. világháború óta Európában a legnagyobb számú áldozatot követelte.

A szépségverseny vagy reality show résztvevője vélhetőleg nem olvas a volt Jugoszlávia területén történt konfliktusokat elemző, háborúellenes és antinacionalista cikkeket – én igen. A szépségverseny vagy reality show résztvevője valószínűleg nem balkán tanulmányokból doktorál – én igen. A szépségverseny vagy reality show résztvevőjének alighanem nincsenek sokrétű baráti- és munkakapcsolatai szerbiai, bosznia-hercegovinai, horvátországi és más volt jugoszláv tagköztársaságbeli béke- és nemzetek közötti megbékélés-párti aktivistákkal – nekem vannak. Mégis, amikor azt hallom, Srebrenica, nekem is csak a következők jutnak eszembe:

Fehér fejfák. Soha nem jártam a srebrenica-potočari-i emlékhelyen, nem láttam élőben a völgyet betöltő sokszáz fehér síremléket, sem a srebrenicai áldozatok fehér kőbe vésett, folyóként hömpölygő névsorát. Van, akinek egy-egy hasonló emlékmű meglátogatása katarzis-élményt nyújt, úgy érzi, jelenlétével lerója tiszteletét az áldozatok előtt, ha egy picit is, de hozzájárul a béke megvalósulásához, ahhoz, hogy „soha többé ne történjen meg”. A TV-ben és fotókon láttam, hogy sokan sírnak az ilyen emlékhelyeken, van olyan is, aki rosszul lesz, elveszíti az eszméletét. Az emlékmű meglátogatásával, kimondva vagy kimondatlanul, az oda vezető gyaloglással a tűző napon, a közösség számára jelentős aspektusokon túl, mint amilyenek a kollektív traumák földolgozása és a társadalmi emlékezet megőrzése, továbbvitele, mintha egyénileg is egy kicsit át szeretnénk élni az áldozatok által megélt borzalmakat. Én nem szeretném. Nem hiszem, hogy valaha is át tudom élni mikro-töredékét is annak, milyen érzés, amikor valakit kiéheztetnek, elfognak, tőrbe csalnak, levadásznak, megerőszakolnak, öngyilkosságba kergetnek, kivégeznek, meggyilkolnak. És nem érzem, hogy kellene. Ahogyan azt sem érzem, hogy a szépségkirálynőknek vagy reality show részvevőinek csípőből kell vágniuk a boszniai vérengzések eseményeit, helyszíneit és dátumait. Fontos volna viszont elgondolkodnunk azon,miért van az, hogy sokan még Szerbiában sem tudnak Srebrenicáról, nemhogy Magyarországon...

ITT OLVASHATÓ

ZSOLDOSTALANÍTÁS

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.07.12.


Minden rendszernek van gyenge pontja, még az Orbán Rezsimnek is. Ha kitartóan támadjuk, képesek lehetünk destabilizálni, aztán jöhet, aminek a jötte egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik.

A Felcsúti Maffia erőssége a pénz: az egész országot egy rablógazdasággá változtatták, helyi, és országos hűbérurak osztják fel egymás között javainkat, legyen szó földről, gyárról, trafikról, vagy épp közbeszerzésen elnyerhető sokmilliárdos megrendelésekről. A vagyon, a sokszorosan túlárazott állami megrendelésekből visszafolyatott tisztára mosott pénz tartja olajozva a Rezsim gépezetét. És ez az erősség egyben a leggyengébb pontjuk is. Ha eltitkolni akart gazdagodásukat, szerződéseiket mind nyilvánosságra hozzuk, és ha a korrupciót egy életen át büntethetővé tesszük, elvesztik könnyen a magabiztosságukat Orbán zsoldosai. Ők is tudják: semilyen önkényuralom nem tart örökké, és ha tetteik nem évülnek el, akkor bizony csak idő kérdése, mikor lesz a mai henye dőzsölésből szikár cella.

Magam, és hasonló, terepen is aktív társaim nemcsak írnak és beszélnek, hanem cselekszenek, ha megtalálják a módját. Írtam már korábban a Civil Ellenzéki Kerekasztalról (CEKA), ahol ilyen emberek egyesítették erőforrásaikat. Újhelyi Sándor, aki a Migration Aid megalapításával írta be magát egyszer s mindenkorra történelmünk tiszta lapjaira, Büki Zoli, akit az autósblokádokról ismer az ország, Somos András, akit még terepről kevesebben ismernek, de a netről annál inkább, és persze jómagam a Demokrata Ellenállással. Szóval ez a csapat már tett eddig is pár dolgot, de most lépünk egyet, és nagyot. Augusztus 1-től országos aláírásgyűjtést kezdünk, hogy népszavazást kényszerítsünk ki, aminek témái pont azok, amiket följebb írtam: a korrupció ellehetetlenítése, és örökké büntethetővé tétele...

ITT OLVASHATÓ