2015. november 24., kedd

ÚJABB ÍGÉRETES LÉPÉSEK A NEMZETI EGYSÉG FELÉ

HVG ONLINE / VÉLEMÉNY

Szerző: Tamás Gáspár Miklós



...Ezeket a lojális és konstruktív gondolatokat nyilván örömmel fogadja a radikális jobboldali kormány és a hasonló beállítottságú Jobbik, amely formálisan még nem tagja a koalíciónak. Ezek komoly hadmozdulatok a Nemzeti Együttműködés kiteljesítése felé, miután az ellenzék már ünnepélyes, komor, ám egyetértő hallgatással vette tudomásul a biztonsági intézkedéseket, és többségében már nem kifogásolja a menekülteknek az országból való kikergetését se. A párizsi merényletek által keltett félelmi légkörben nőttön-nő a nemzeti egyetértés a közbiztonsági témákban, ami tetemesen erősíti az államhatalmat, mint ilynemű esetekben mindig. De nem tudom, miért kellene itt megállni. A veszélyhelyzetben – hiszen az idén már 2 (két) személynek adományoztak menekültstátuszt hazánkban! – parancsolóan szükséges az összetartás, a nemzeti egység, a határozottság – a nyugati érzelgős álhumanizmus és csődöt mondott multikulti, álliberális műtolerancia, politikai korrektség, feminizmus, gyökértelen baloldaliság, s ami ugyanaz, a buzilobbi által fölbátorított – migránsáradattal és civilizációs fenyegetettséggel szemben. Fontos ugyanakkor mindennek a szigorú ellenőrzése és kivételt, valamint henyeséget nem ismerő számonkérése, továbbá kíméletlen elutasítása: kultúránk, jólétünk, biztonságunk, önazonosságunk védelmében. De ez nem lehet pusztán frázislovaglás: itt szavakon túl konkrét intézkedéseket kell foganatosítani...


ITT OLVASHATÓ



EHHEZ TÉNYLEG SEMMI KÖZÖTÖK

HVG VÉLEMÉNY NYÜZSI

Szerző: Ceglédi Zoltán


Kedves határon túli kettős állampolgáraink! Én vállaltan azok közé tartozom, akik szerint aránytalan az általatok elnyert jogok és vállalt kötelezettségek aránya. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a Fidesz nagyüzemben, botrányos körülmények között gyártja azokat a kettős magyarokat, akik szintén botrányos körülmények között, bő 95%-ban rá is szavaztak a tavaly tavaszi választáson, de eközben mondjuk a román vagy szlovák kormány döntéseinek következményeit viselik az alacsonyabb áfától a vasárnap is nyitva tartó boltokig.
Ha lesz népszavazás Magyarországon a vasárnapi boltbezárás kapcsán, határozottan arra kérlek titeket, maradjatok távol ettől. Direkt fogalmazok erősen: a cinikus pofátlanság csúcsa lenne, ha egy pozsonyi vagy kolozsvári kettős magyar megszavazná, hogy nálunk továbbra is legyenek zárva vasárnap a boltok, miközben ő nyugodtan vásárolhat otthon ezen a napon is...


ITT OLVASHATÓ

A VIZITDÍJ REHABILITÁCIÓJA

EURÓPA KÁVÉZÓ BLOG
Szerző: Európa Kávézó


Megint az a nyolc év. És megint az derült ki, hogy akkor volt jobb. Egy friss közvéleménykutatás szerint az emberek már vizitdíjat fizetnének, csak hogy jobb legyen az egészségügy.
Nem elég, hogy a Gyurcsány.kormány idején kisebb volt az államadósság, többen jártak egyetemre, nem volt ekkora kivándorlás, kisebb volt az áfa, hogy kevesebb volt a szegény és az éhező, most még ez is. A Publicus Intézet felmérése szerint olyan pocsék az egészségügy állapota Orbánisztán hatodik évében, hogy az emberek simán megtagadnák korábbi döntésüket, amikor 2008 tavaszán leszavazták a 300 forintos vizitdíjat.
Most abba bele sem megyünk, hogy az a népszavazás alkotmányellenes volt, de a Fidesz felé helyezkedő egykor baloldali Bihari Mihály mégis átengedte a kezdeményezést a taláros testületen, súlyos csapást mérve a balliberális kormányra.A zemberek 300 forintot utáltak el, holott számos kivétel volt, akinek fizetnie sem kellett volna, és a progresszív kezdeményezés segítette volna a felelős polgári öngondoskodás eszményének terjedését.

ITT OLVASHATÓ

LEVÉL KÁEURÓPÁBA

SZENDAMONDJA BLOG
Szerző: szendam


Ma reggel tanulságos levél jutott a szendamondja birtokába. Feladója egy német adófizető polgár, címzettje pedig nem más, mint maga a FAFEJ (“Felkapaszkodott Alcsúti Fejedelem“), azaz személyesen Orbán Viktor!
Sehrgeeherter Herr Orban!
Mostanában kénytelen vagyok egyre gyakrabban szembesülni az Ön kijelentéseivel és politikájával. Nem is lenne ezzel semmiféle gondom, ha Ön, hasonlatosan számos jobb- és baloldali elődjével (Antall, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) Magyarország érdekeit és jövőjét az Európai Unióval, ezen belül pedig a Német Szövetségi Köztársasággal való minél szorosabb együttműködésben látná. Továbbá – ugyancsak a már nevezett elődeihez méltóan – nem csak a Magyarország által az Unióval megkötött (majd népszavazással megerősített) Csatlakozási Szerződést, de az Önhöz hasonló beosztásban lévő tagállami vezetőket/tisztviselőket is tiszteletben tartaná.
Ámde Ön erre nyilvánvalóan képtelen!
Egyes magyarországi vélemények szerint ez annak “köszönhető”, hogy Ön egy “vidéki suttyó”, egy FAFEJ. Egy csakis önérdek vezérelte, kizárólag hatalmaskodni és meggazdagodni akaró, s ennek oltárán bármit feláldozni hajlandó Kerl csupán. Mindezt súlyosbítja szocio- és pszichopátiája, amit egyrészt a “vert gyerek” napi/heti traumáival, a (fő)városiakhoz képesti kulturális/műveltségi hiányosságaival szembesülő “falusi kölök” kisebbségi komplexusával, illetve annak túlkompenzálásával lehet magyarázni.

A MENEKÜLTEK MEGBUKTATJÁK A JÓLÉTI ÁLLAMOT

KAPITALIZMUS BLOG

Szerző: Ansinn



Mielőtt az elszenvedett terror nyomán elszabadul az őrület, úgy gondolom, tisztázni kell, miről is van itt szó valójában. Sokan a liberális, befogadó demokráciák bukását hirdetik a véres merényletek tanulságaként, teljes elzárkózást követelnek. Mások arra hivatkoznak, hogy a migránsok épp a terroristák elől menekülnek, kegyetlenség volna őket kizárni és ellenségeik kényére hagyni. Erre is bőven találni példát. És persze van, aki közös európai összefogással, van, aki nemzetállami önvédelemmel oldaná meg a menekültkérdést. Van, aki a bevándorlók integrálásnak reménytelenségéről beszél, van, aki az európaiak kirekesztő magatartását okolja a kudarcért. Most nem teszek ide hivatkozásokat, mert nem akarok egyiknek sem propagandát csinálni, akit érdekelnek, nézzen utánuk neten. (Gugli a barátod.) Miközben a terméketlen vita folyik, a világ számos részén – és ezen belül sajnos, hozzánk viszonylag közeli térségekben is – rosszak az élet feltételei. Van, ahol természeti okokból, van ahol politikaiból, van, ahol a gazdasági elmaradottság (most ne bolygassuk, hogy általában az előző kettőnek komoly köze van hozzá) miatt. Az infó-kommunikáció fejlődése következtében e térségek lakói értesülnek róla, hogy máshol jobban, emberhez méltóbban folyik az élet. Elvárható-e, hogy maradjanak saját nyomorukban, (esetleg permanens életveszélyben), vagy joguk van elmenni máshova, ahol jobbak a körülmények és ott próbálkozni egy élhetőbb élet felépítésével? Liberális gondolkodású ember számára a válasz nem kérdéses...


ITT OLVASHATÓ

ÉRDEKES

KORMOSBLOG
Szerző: kormos


Ha jól tudom, úgy hat órája jelent meg a hír. Nekem furcsa, hogy ez errefelé nem hír.
Csönd.
Gordont láttam a NOL-on hozzászólni, hogy ez akár orosz praktika is lehet.
A törökök lelőttek egy Szu-24 típusú orosz vadászbombázót, amelyik harcfeladata (nem "küldetése"! Istenem, hogy utálom ezt a kifejezést!) végrehajtása után visszafelé tartott a támaszpontjára.
Közben -állítólag- megsértette a török légteret.
Hát... ez is megtörténhetett.
Ha valaki ránéz a radartérképre, láthatja, hogy hogy ott a török határban van egy kicsiny kiszögellés. meglehet, átrepült fölötte. Abban a források egyetértenek: ha történt is légtérsértés, az orosz gépet Törökországtól távolodó irányban lőtték le.
Érdekes, hogy közben olyan ömlengéseket (Mit ömlengéseket! Véleményt!) olvasok a NOL-on: Majdnem, mint Hitler ellen.

MI FOLYIK SZÍRIÁBAN

DAVID ICKE VIDEOBLOGJA
Szerző: David Icke



A Szíriában folyó háború mögötti meghúzódó információk.
A youtube-videón beszél róluk David Vaughan Icke anol író és publicista.



ITT LÁTHATÓ

FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPOZÓ

GA WEB MEDIA GROUP

Szerző: győrfi andrás


Milyen jó is lenne, ha lenne egy Mikulás, aki az év többi hónapjában is plusz órákat vállalna, pusztán azért, hogy alapjövedelem címén rendszeresen 50 ezer Forintnyi zsozsót tegyen az asztalunkra. Persze az sem kérdés, hogy idővel ezzel a pénzzel nem sokat tudnánk kezdeni, azon kívül, hogy kitapétázzuk vele a falat. Akik a baloldali gazdaságfilozófiákra esküsznek, azok a gyakorlatban az állam újra elosztó rendszerét igyekeznek csinosítgatni.
Mivel az utóbbi évtizedekben a vagyoni egyenlőtlenségek megszokszorozódtak, időről időre felröppen a mindenkinek járó, feltétel nélküli alapjövedelem kérdése is. Az elmélet nem pusztán egy szegények által favorizált “adj segélyt mozgalom”; gyökerei visszavezetnek a kapitalizmuson belüli egalitáriánus vagy szocialista ihletettségű vitákra, ahol többek közt olyan Nóbel­díjas szószólókat is találunk, mint Milton Friedman, Paul Krugman, Hayek vagy James Meade...


ITT OLVASHATÓ

PAKS2: NE ADJÁK KI A KÖRNYEZETVÉDELMI ENGEDÉLYT!

JÁVOR BENEDEK BLOGJA

Szerző: Jávor Benedek


...a paksi bővítéssel nem az a legnagyobb baj, hogy sérti az uniós közbeszerzési vagy versenyjogot. Hanem az, hogy egy Magyarország, a magyar adófizetők és áramfogyasztók számára súlyosan káros, hazánk természeti örökségét tönkretevő beruházásról van szó. Amiről ráadásul folytatólagosan hazudnak a magyar társadalomnak, így próbálva eladni ezt a korrupciós eldorádót azoknak, akik valamiért nem akarják látni a tényeket.
Mindez nem csupán feltételezés. Ma hoztam nyilvánosságra azt a 80 oldalas szakmai elemzést, amit az új erőmű környezeti hatástanulmányáról általam megbízott szakértők készítettek. A szakmai anyag következtetései lesújtóak. Az derül ki belőlük, hogy a paksi bővítés hatástanulmánya rendkívül gyenge minőségű, valótlan adatokon és valótlan előfeltevéseken alapul, így vajmi kevés köze van a valósághoz. Nem a tényleges erőművet engedélyezik, hanem valami irreális vágyálmot, és rendszeresen torzítják a valóságot annak érdekében, hogy álmodozásaikat valahogy alátámasszák...
 
 
 

NOVEMBER 25: A NŐK ELLENI ERŐSZAK VILÁGNAPJA

MUNKAVÉDŐ BLOG

Szerző: fpj


Az európai szakszervezetek képviselői november 25-ét, a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapját azzal a fogadalommal fémjelzik, hogy addig fognak dolgozni a nőket ért erőszak ellen, történjen az a munkahelyen, vagy az otthon falai közt, amíg végleg megszüntetik azt.

Következzenek a sokkoló tények:
  • Minden harmadik nő átesett már fizikai és/vagy szexuális erőszakon
  • Tízből több mint egy nőt a munkahelyén bántalmaztak- felettese, kollégája, illetve ügyfele
  • Az EU tagállamaiban élő nők több mint fele tapasztalt már nem kívánt szexuális érintkezést, fizikai érintkezést illetve a szexuális zaklatás egyéb formáját a munkahelyén...

ITT OLVASHATÓ

ÁTRAJZOLÓDÓ TÉRKÉPEN VAGYUNK

LUMENS BLOG

Szerző: lumens


A párizsi terrortámadásról és annak esetleges jövőbeni regionális és globális következményeiről beszélgettünk Soós Eszter politológussal, a francia politika szakértőjével, az ELTE oktatójával.

Miért pont Párizs lett a támadás célpontja? Szimbolikus helyszínnek tekinthető ez a város?
 
Igen, egyértelműen. Párizs olyan város, amely sokak számára a nyugati kultúra központja – ezt ahhoz tudnám hasonlítani, amiért a World Trade Center lett a 2001. szeptember 11-i terrortámadás célpontja: nagyon fontos szimbolikus épülete volt a nyugati, úgymond „kapitalista” kultúrának. Párizs egyrészt a világ legnépszerűbb turisztikai központja, másrészt mindannyiunknak konkrét érzelmei és elképzelései kötődnek a városhoz, harmadrészt pedig Franciaország a ,,szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméjének, a felvilágosodásnak, az állam és az egyház radikális szétválasztásának, a szekularizmusnak a hazája – ráadásul egy atomhatalom, jelentős muszlim kisebbséggel, mely Afrikában és a Közel-Keleten nagyon jelentős katonai és gazdasági jelenléttel bír. Ha a terrorizmus szimbolikus és politikai céljait vizsgáljuk, akkor Párizs szinte tökéletes célpont...
 
 

MEGINT EGY KICSIT VESZÉLYESEBB LETT A VILÁG

SORKÖZ BLOG

Szerző: Politikai Ateista


A Törökök lelőttek egy orosz Szu-24-est. Eddig nagyjából ez az ami biztos, amikor ezt írom.
Az már kérdéses, hogy hol. A törökök szerint az orosz gép megsértette a légterüket, tízszer figyelmeztettek, mielőtt megnyomták a gombot. A légtérsértés állítólag öt percig tartott, ám a török hírügynökségek által közölt képeken nem világos, hogy az alig két kilométeres szakaszon hogyan tartott öt percig a légtérsértés...


ITT OLVASHATÓ

AZ ELMÚLT IDŐSZAK GEOPOLITIKAI ESEMÉNYEI

GA WEB MÉDIA GROUP BLOG

Szerző: győrfi andrás


Bár nem kérdéses, hogy az Orosz-Ukrán válság és az Arab-tavasz a belőle sarjadzó ISIS-sel egyaránt szövevényei a 2007-2008-as Gazdasági világválságnak. A jó hírünk azonban az, hogy tényleg működik a való életben, hogy az égetőbb probléma egyszerűen csak szőnyeg alá söpri a kisebbi problémát. Ez történt az utóbbi hetekben is.
De kezdjük az elején! 2007-ben a nyugati világ hitelei befagytak, minek következtében megrendült a rájuk alapozott politikai rendszerekbe vetett bizalom. Az, hogy miért épp Ukrajnában és Arab földön indult el egy-egy erőszakhullám, sajnos sokakat arra ösztökélt, hogy összeesküvés elméletek szárnyai alatt keressen rá magyarázatot, noha az egészet kiválóan megmagyarázza a geopolitikai játszmák játékelmélete...


ITT OLVASHATÓ

6 LEGBIZARABB TÉNY PAKS"-RŐL

EGYENLÍTŐ BLOGCSALÁD

Szerző: Nr. Flynn Rider


Paks2 talán a világ legértelmetlenebb gigaberuházása. Körülbelül annyira értelmetlen, mint a négyes metró. Ilyen alapon piramisokat is építhetnénk a kedves vezetőinknek, az is ennyire "jó" üzlet lenne.
  1. 1. Sokba kerül, nem, irtózatosan, brutálisan hihetetlenül sokba, felfoghatatlanul sokba;
  2. 2. Szükségtelen: zöld energiával kiváltható lenne sokkal kevesebbért;
  3. 3. Teljesen titkosították 30 évre az egészet;
  4. 4. Elavult a technológiával készül, amit nem teszteltek még;
  5. Bizonytalanságok, költségek ezreivel nem számol;
  6. Környezetszennyező (még azt sem tudni, hogyan, miből, hova rakjuk le az elhasznált fűtőelemeket);
  7. Sosem térül meg (meredeken zuhan a zöldenergia előállítási költsége);
  8. Az adófizetőknek kell visszafizetni a gigahitelt az oroszoknak, kamatostul (hol lesz addigra Orbán...?);
  9. Azoknak az oroszoknak, akik éppen a kiújuló hidegháborús viszonylatban a másik oldalon állnak - ergo az atomerőmű felépítésével Magyarország is bekerül a Nyugat és az oroszok közti szürke zónába

ITT OLVASHATÓ

GALLÓNÉ SZAKSZERVEZETE MÁR MAJDNEM SZTRÁJKOL

GÉPNARANCS-BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Andrew_s

A magyar oktatáspolitika lassan szóra sem érdemes. Nem azért, mert olyan remekmű, amihez nem fér kritika, hanem inkább azért, mert ami lassan romjaiban is elporlad, azt már szinte kár emlegetni. Miközben zajlik a pedagógusok földbe döngölése. Alkalmasint szakszervezeti segédlettel. Mert az, ami szakszervezeti ténykedésként zajlik, lassan az is eléri az alig-alulmúlható kategóriát.

Mert itt van például a Pedagógusok Szakszervezete. Galló Istvánné elnökletével. Aki az ATV műsorában arról nyilatkozott, hogy már majdnem eljutottak ahhoz, hogy fellapozzanak egy évszázados művet arról, aki látott már sztrájkot. S ezt ő komolyan is gondolja. Azt ugyanis elég nehéz lenne másként értelmezni, amit a nevezett elnöklő
 asszony mondott. Azt kifejtve, hogy írtak egy levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek. Aztán, ha a kormányzó főnök nem válaszol valami szépet, akkor aztán mennek, hátrakötik a sarkát, és majd sztrájkolnak. Legkorábban mikor is? 2016. januárjában. Elvégre az oktatáspolitika egy évek óta tartó mélybe süllyesztése, a pedagógusok egyre fokozottabb egzisztenciális zsarolása, és az ezzel növekvő adminisztrációs terhek miatt akár már tavaly, vagy idén januárban is nyugodtan meghirdethető sztrájkot nem szabad elkapkodni. Kedves Gallóné! Nem lesz az a 2016. január kicsit korai?

BRÜSSZELITA CIGÁNYOK...!

FIGYELŐ JEHU
Szerző: jehu


Ami sok, az sok! Ami tűrhetetlen, az tűrhetetlen!
Brüsszelita cigányok-zsidók-buzik, basszátok az anyátok! És a hazai baloldali cigányok-zsidók-buzik is!
Én híven követem a Fidesz tájékoztatóit, és most már tele a tököm a Soros-Gyurcsány - bandával és bérenceivel!
Brüsszel tönkre akar bennünket tenni!
Íme:
A Fidesz-frakció reagálása az ellenzéki nyilatkozatokra
Brüsszel újabbnál újabb támadást indít a rezsicsökkentés ellen és ehhez asszisztál neki a magyar baloldal is, amely szintén kezdettől támadja a rezsicsökkentést. A paksi áram a legolcsóbb áram, ezért az atomerőmű fejlesztése elengedhetetlen a magyar lakosság és ipar hosszú távú, olcsó, biztonságos áramellátásához.

A NÉMA LEVENTE

HUPPA.HU -  ELLENSZÉK BLOG
Szerző: Ille István

Egy szót, csak egy jó szót üzenj velem
A szenvedőnek vígaszul.
Egy szót, amely megértő, jó, szelíd…”
De nem, ő, a mi néma leventénk, hallgat, és csak hallgat…
Hallgatsz? Nem érted? Másfél éve annak,
Hogy néma vagy. Még egyszer ennyi kell
A három évhez. Én beérem ennyivel.
Föloldalak. Vedd vissza esküdet!
Mért nem beszélsz? Beszélj!”
Pedig elég nagy a tét, Setét Lajos már feni a bárdját! De nem, a mi leventénk továbbra is hallgat, némán, mint a sír.
Ez az írás 2012-ben született, de ma is aktuális. Lényeges kérdésekben Orbán ma is hallgat, de semmit mondása változott: tudatosan mellébeszél. A néma levente ugyancsak beszédes lett. Bár továbbra is meg akar védeni, nem adja alább az országnál, a hazai zsidóságot már lekenyerezte, ráadásul a kutya se támadja őket, node az országot! Azt bezzeg, támadják, oly annyira, hogy meg kell védeni!
ITT OLVASHATÓ

EGY VERS AZ IDEGENEKRŐL

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Beverly Ruth Kavanaugh - fordította C.A.


Az idegenektől, a kiszolgáltatott emberektől, a másságtól és a változó világtól való félelem tematizálta a magyar közbeszédét az elmúlt hónapokban, tengeren innen és tengeren túl. Egy ottawai költő – Beverly Ruth Kavanaugh – verse jutott eszembe több alkalommal az elmúlt hetek során. Évekkel ezelőtt olvastam, de most leszedtem a polcról a szinte elfelejtett Seeds of Hope (A remény magjai) című kötetét és észrevettem, hogy mennyire aktuális ma, az 1981-ben írt verse.
A magyar fordítással megbírkózva osztjuk meg e kevésbé ismert kanadai költő szavait a KMH olvasóival…



ITT OLVASHATÓ

A NEMZETI SZOTYIALISTA

MOST & ITT BLOG
Szerző: fsp


A Kedves Vezető ezúttal igazat mondott. Van ilyen: nem lehet mindig hazudni, néha igazat is kell mondani, hogy legyen súlya a hazugságnak.
Orbán Viktor populistának nevezte magát, de szerinte ez a magyar fülnek nem hangzik rosszul, mert azt jelenti, hogy az embereket kívánja szolgálni.
Nem azt jelenti. A kifejezés értelméről vitatkozhatnánk napestig, annyi biztos, hogy a populizmus – még kevésbé annak Magyarországon honos változata, a nemzeti szotyializmus - nem az emberek szolgálatát jelenti.
Hogy mit jelent, arról kicsit később.
Előbb arról, hogy Orbán megosztó személyiség. Eltekintve azoktól a rajongóktól, akik a haza megmentőjét látják benne, sok mindent gondolnak róla az emberek.
Egy paraszt bácsi egy néhány évvel ezelőtti riportban azt mondta róla: Horthy óta nem volt ilyen jó kormányzónk.

A KÖZÉP ÜRES

LIBERÁTOR BLOG

Szerző: naphegyi vince


Jó eséllyel csak balról nem lehet megroppantani a Pocsék Demokraták Szövetségét. A 2010 előtti baloldal és örökösei – az MSZP és a DK, no meg a nembalos, de utánfutó Fodor Gabor – csak valami óriási kataklizma,   leginkább egy Magyarországot is berántó globális gazdasági válság esetén hódíthatnának el  érdemi új szavazat-tömeget a most még számukra érinthetetlen szavazói csoportokból. Az MSZP 5 éve vergődik, és a párt vezetőinek nincsenek érdemi ötletei, sem válaszaik a fidesz pocsék demokráciájának leváltására. Kárukra képes erősödni a DK, de Gyurcsány Ferenc noha motorja is a pártnak, egyben erős korlátja is a további fejlődésnek...


ITT OLVASHATÓ

A KOLDULÁSRÓL...

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG

Szerző: avarosmindenkie 


A Város Mindenkié egy közérdekű adatigénylés kapcsán szerzett tudomást arról, hogy Magyarországon évente több ezer ember eljárást indítanak koldulás miatt. Annak érdekében, hogy jobban megértsük a helyzetet, képzést szerveztünk, hogy megismerkedjünk a koldulás szabályozásának történetével és a jelenlegi jogszabályokkal. Ezen kívül megpróbáltuk meghatározni azokat a pontokat is, ahol a csoportunknak egyértelmű álláspontja van a koldulással kapcsolatban. A képzést Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza tartották...

ITT OLVASHATÓ



ROBBANÓ MATYÓBABA ÉS MÁS MESÉK

PUPU BLOGJA 
Szerző: PuPu 


Felettébb iparkodnak az oroszok Szíriában, ütik-vágják az Iszlám Államot, legutóbb kőolaj-feldolgozót, olajtárolót és tartályokat semmisítettek meg, de bombáztak már szállítójárműveket is.
Állítólag napi másfél millió dollárt vesznek ki ezzel az iszlám szélsőségesek zsebéből, márpedig a háborúhoz - még, ha Allah nevében folyik is - a közismert három dolog kell.
Két nap alatt ötszáz bevetés, konkrét eredmények - kicsit más a kép, mint amikor a nyugatiak maszatoltak a térségben, gondosan ügyelve arra, hogy a szír kormányerők támadásában ne akadályozzák az általuk felfegyverzett ellenzéket és annak vallási fanatikusokból álló szárnyát, a kalifátust.

Persze, ez a helyzet nem nagyon tetszik a nyugati blokknak, mely ezidáig csendesen kontrázott Amerikának, miközben próbálta sütögetni a saját kis pecsenyéjét. Ez most igencsak odakozmálni látszik, lévén, hogy Putyin rakja a tüzet.



ITT OLVASHATÓ

ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBA HELYEZETT MUZSIKA

CSAK A SZÉPRE! BLOG

Szerző: retek


Örök kedvencünk a Zeneakadémia, megnéztük már kívülről és belülről is, de most egy újabb jeles alkalomból kerestük fel, hiszen fantasztikus díszkivilágítást kapott lelkes gondozóitól. A gyönyörű szecessziós zenepalota immár este is egy felejthetetlen látványt nyújt.
A kivilágításhoz vegyesen alkalmaztak szórt fényű reflektorokat és helyi, homlokzati megvilágítást egyaránt. A lámpatestek melegfehér fénye az elérhető legszínhelyesebben adja vissza az épület nappali képét. Egy pláne azért ebben is van: gyönyörű fény-árny játékokat fedezhetünk fel a palota legapróbb részleteiben. Fedezzük is fel őket!


ITT OLVASHATÓ

15 FOTÓ SZÁSZ LILLA NÉGY SOROZATÁBÓL (1998-2013)

MAI MANÓ HÁZ BLOG

Szerző: Mai Manó Ház


Szász Lilla embereket fotóz, mi több, csoportokat. Olyan embereket, akiket a körülmények tettek csoporttá. Kényszerek, nehézségek. Valahová (sehová) NEM tartozás. Periférián levés – a társadalmi ranglétra vagy a társadalomtól kapott figyelem szerint. Határhelyzetek vonzzák Szász Lillát, amelyekbe mélyen alámerül, feloldódik, néhány kattintás erejéig olykor el is tűnik. Hogy amikor újra felbukkan belőlük, önnön kérdéseire is választ találva menjen tovább. Olykor megszakadt szívvel. Dühösen vagy szomorúan. Vagy vidáman, elégedetten. Ez az alapvető vonás, a beilleszkedés, belesimulás a fényképezni kívánt helyzetbe már 1998-ból való első, Napfürdőzők című sorozata készítésekor jellemezte. Szentpétervári ösztöndíja során a „mindennap fotózz le valamit!” célkitűzést követve akadt a furcsa csoportra: napozó hajléktalanokra, akik a vár falánál szívták magukba a napfényt. Szürreális hangulatú képek készültek róluk – de csak, miután közülük való lett a fotós. Szász Lilla már az ismerkedés elején említette, hogy ő fotós, és szívesen fényképezné őket. Aztán sokáig beszélgettek, tollasoztak. S a gép csak akkor került elő, amikor a napfürdőzők vetették fel a kérdést. Amikorra a kamera és a fotográfus a helyzet természetes részévé válhatott. – írta Somogyi Zsófia a Fotóművészet magazinban...


ITT OLVASHATÓ

SZILÁRD KIHIRDETTE

HUNVALD ÜGY BLOG

Szerző: Hunvaldugy


Egy röpke pillanatra térjünk most vissza előző posztunk témájához. Ma ugyanis a Parlamentben a korrupciós vitanap hangulatos sárdobálásba torkollott. Az ellenzéknek köszönhetően ugyanis napirendre került „a növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról” szóló vita. Amit a Fidesz az ellenzéki pártok vélt vagy valós korrupciós ügyeinek felsorolására használt ki. Vagy fel.

Németh Szilárd ma kihirdette a „jogerős” ítéletünket a parlamentben. A bíróság viszont az idézést még nem küldte ki a tárgyalásra. (via – Fapál László)


ITT OLVASHATÓ

KIELÉGÜLETLENÜL HAGYOTT RENDSZERKRITIKUS TÖMEG

HUPPA.HU - ELLENSZÉK BLOG
Szerző: Sebestyén Eszter


Mélyre fogtok bukni, ha minket néztek szolgának / ez az ország nem néma legelő / a torkunkban van az igazi erő/választhattok, hogy a düh vagy a harag hívja elő.” (Kozmosz)
Azt írja Virányi András, hogy „Orbán Viktor már régóta világossá tette, mit gondol azokról az emberekről, akik bizonyítékai lehetnek a kormányzása csődjének. Számára ezen emberek nem léteznek, a jelenlétük terhes minden statisztikában, a mindennapjaik kínlódása pedig hazugság a részükről. (…) Az is hibás, aki szó nélkül hagyja a kormány arcátlan cselekedetét, melyet az éhes gyerek ellen elkövet. Nem lehet magyarázat a nincs kire szavazni, nem lehet magyarázat az én gyermekem még nem éhezik, nem lehet elfogadni a szolidaritás hiányát. Ma még nem éhezik minden szavazó gyermeke, de egy is nagyon sok (450 000 jelenleg – S. E.) még ha az máshol is él, viszont ha így mennek a dolgok tovább egyszer beköszönthet az az életforma, mikor éhesen megy nagyon sok gyerek reggel az iskolába. Akkor már késő lesz a fejhez kapni, késő lesz segítségre várni, és nem lehet mást okolnia az embernek a saját sorsáért. Meg kell előzni a bajt, csak előbb fel kell ismerni azt.