REZEDA VILÁGA BLOGSzerző: Rezeda2021.09.24.
Tudjuk-e, hogy holnap nyílik Semjén panoptikuma kitömött hullákkal és levágott fejekkel a falakon, ami borzalmas giccset vadászati világkiállításnak neveznek úgy, hogy ugyan vadászati, de nem világ? De szereti a NER mindenben a leg, leg, legnek feltüntetni magát, ebben mért ne tenné, ráadásnak azzal a hencegő hazugsággal, hogy egymillió népek tódulnak majd oda. Mert az a torz képzet, minden magyari embernek az a bakancslistás álma, hogy házi rénszarvasokra és tenyésztett fácánokra lődözzön. Ugyanis közbevetésként azért ne feledjük Lázárt. Mert mindenki csak Semjénre gondol, a helikopterére és a többire, ám és de azonban pár éve Lázár is megmutatta a magyarok dzsentri istenét.
Ő is vadászott. Húszmillióért vett magának véres gyönyöröket, de abból a gyalázatból mindenki csak arra emlékszik már ha egyáltalán, hogy milyen kutyabőrösöket hívott meg pezsgőzni, arra viszont kevésbé, hogy közel ezer fácánt mészároltak le a kékvérűek. És Lázár. Erre más magyarázat nincs, mint az, hogy ölni jó. Már akinek. Kiállítást rendezni belőle perverzió, sőt, odabiggyeszteni mellé az „egy a természettel” szlogent maga a sors kihívása, mert így csak akkor állna meg a buli, ha az összes magyar nervadász puszta kézzel menne medvére, minden más opció egyszerű gyilkosság, ha vadgazdálkodásnak nevezik, ha nem. Semjén kiállítása a gyilkolászás ünnepe, így nem kellene azt kérni, hogy szeressük.
És továbbá nem kellene létezésének jogosultságát azzal igazolni, hogy gyerekeket terelünk oda, mint ahogyan igen, sőt, a szülőktől négyezer pénzt kérünk, hogy elküldje a gyereket Semjén-nézőbe. Vittek már gyerekeket meg nyugdíjasokat a kerítéshez is, Nemzeti Színházba is, így arra kell rájönnünk, kisdedeinket nem – mint visítják itt a nyár óta – az LMBTQ agitátoroktól kellene megvédeni, mert olyanok nincsenek, hanem a NER eszméitől, amelyek a XXI. században a középkorba kormányozzák hanyatló hazánkat és annak erre fogékony bávatag polgárait. Azt vesszük észre lehangoltan, hogy a hatalom nem hülyének nézi a halandókat, hanem maga is az, végül is, elég csak Kósára gondolni, illetve hasonszőrű társaira. Ez sem újság egyáltalán...
NÉPSZAVASzerző: SZELESTEY LAJOS2021.09.24.
Trump volt alelnöke, Zemmour, a francia szélsőjobb potenciális államfőjelöltje, továbbá Le Pen unokahúga, ekézik a bevándorlást, az abortuszt és az LMBT-ideológiát.
Le Monde
Kimondatlanul ugyan, de a nagy lakosságcsere-elmélet körül forog az Orbán Viktor által szervezett nemzetközi demográfiai tanácskozás. A részvevők, köztük Pence, Trump volt alelnöke, Zemmour, a francia szélsőjobb potenciális államfőjelöltje, továbbá Le Pen unokahúga, ekézik a bevándorlást, az abortuszt és az LMBT-ideológiát, de úgy, hogy az elutasítást a demográfiai válság megoldásaként vezetik fel.
A nacionalista Orbán már 2015 óta igyekszik európai elismerést szerezni identitárius eszméinek. A vendégek most beálltak mögé és a többi közt a progresszivisták zsarnokságát, és azt emlegetették, hogy a magzatelhajtás elősegíti a lakosság számának csökkenését. A keleti felszólalók szemében azonban a legnagyobb veszélyt a muzulmán beözönlés jelenti. De Marion Maréchal, a korábbi Front National parlamenti képviselője szintén azt fejtegette, hogy bizonyos elemzések szerint a franciák 2050-re vagy 2060-ra kisebbségbe kerülhetnek saját országukban, és egy iszlám köztársaságban fognak élni.
Mondta ezt egy olyan teremben, amely amúgy is tele volt félelemmel, és ahol a Nyugatot egyetlen hatalmas migrációs lidércnyomásnak tartják. A cseh miniszterelnök, aki Orbán támogatásával újraválasztási kampányt folytat, arról beszélt, hogy a kisebbségi sors utolérheti az íreket és a németeket is. Sőt, Malmőben már most is ez a helyzet, ám ezt nem lehet ölbe tett kézzel nézni. Arról ugyanakkor egy szót sem szólt, hány millióan vándoroltak ki Kelet-Európából az uniós nyitás óta.
Ezzel együtt ritkán fordul elő, hogy egy ország lezárja a határait a népesedési gondok orvosolására. Ezzel együtt amit Orbán csinál a szociális ösztönzőkkel, az messze nem tudta feltartóztatni a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. Hiszen az ország csaknem egymillió embert vesztett a rendszerváltás óta.
Le Figaro
Orbán körül csoportosul az identitárius jobboldal. A politikus azt emelte ki a konferencián, hogy az erős nemzetekhez erős családok kellenek, de a többiek is azt hangoztatták, hogy meg kell őrizni a szuverenitást, illetve a családi értékeket. Pence pl. hangoztatta, hogy nagyon jó a magyar politika, mert a születések számának serkentésével kell megfordítani a népességfogyást, nem pedig a határok megnyitásával.
De Magyarország, amely a keresztény Európa védelmét szajkózza, egyébként is mentsvárnak számít, hiszen letűnt a színről Trump, Netanjahu, így Orbán úgy állítja be, hogy országa az utolsó bástya a nyugaton honos liberális gondolattal szemben. A bejáratott demokráciákban a nacionalisták évek óta magasztalják a magyar modellt, benne a menedékjog megtagadásával, a nemi kisebbségek és a gender elleni harccal, valamint a brüsszeli diktátummal szembeni küzdelemmel.
Győri Gábor a Policy Solutions-tól azonban rámutat, hogy a magyar iskolának megvannak a maga korlátai, így az továbbra is szélárnyékban van. És ha az amerikai republikánusok jobbszárnya Orbán felé fordul, ennek az az oka, hogy ez csoport teljesen jobbra csúszott, ily módon azonban már nem talál szövetségest az európai konzervatívok soraiban. A magyar miniszterelnök viszont tárt karokkal várja őket.
Le Pen nincs jelen a fórumon, de jelezte, hogy a közeli hetekben politikai ügyekben konzultálni fog a magyar miniszterelnökkel, éspedig valószínűleg Budapesten.
Business Insider
A korábbi amerikai alelnök nem győzte dicsérni, hogy Magyarországon csökken az abortuszok száma, ugyanakkor reméli, hogy a washingtoni Legfelsőbb Bíróság korlátozza a terhesség megszakítás jogát. A Várkert Bazárban elhangzott felszólalásában Pence létveszélynek nevezte, hogy tűnik el a hagyományos család és igen sok a magzatelhajtás.
Kijelentette, hogy itt olyan válságról van szó, amely már a civilizáció lényegét érinti. Egyre kevesebb a házasságkötés, ugyanakkor mind többen válnak el, sok az abortusz, ám visszaesik a születések száma. Orbán pedig reményét fejezte ki, hogy a republikánusok hamar visszatérnek a hatalomba.
Magyarországon korlátozták a művi vetélések lehetőségét, így a statisztika csökkenő adatokat mutat, ám hírek szerint nagyon sok nő inkább Ausztriában veti alá magát a beavatkozásnak.
Bloomberg
A budapesti demográfiai konferencián családbarát, illetve bevándorlás ellenes politikára szólítottak fel Európa nacionalista vezetői, noha az egyre csökkenő lakosságszám, valamint a súlyos munkaerőhiány éppen arra kényszeríti őket, hogy nyissák fel a határok a külföldi munkavállalók előtt.
A migráció elutasítása megtámogatta a Kelet-Európán végigsöprő nacionalista fordulatot, amit csak erősített a demokratikus szabadságjogok visszaszorítása Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában, de egyben kiélezte a viszonyt Brüsszellel. Viszont ellentmond egy sor tanulmánynak, miszerint a bevándorlás jót tesz a gazdaságnak, és serkenti a bérek emelését. Az IMF szerint ha a beáramlás folytán 1 százalékkal nő a foglalkoztatottak száma, az öt éven belül a GDP 1 százalékos emelkedését eredményezi. Ugyanakkor minden ösztönző dacára a térség továbbra is jelentős népességfogyással küszködik.
A lengyelek a litván és a lett példa nyomán szükségállapotot hirdettek ki a keleti határon az illegális migránsok feltartóztatására, de a reflektorfényen kívül csábítják a külföldi munkaerőt az országba, pl. Ukrajnából. Csak éppen ez az ellentmondás nem túl közismert.
Frankfurter Rundschau
A titokzatos túlterheléses támadás nemigen képes visszafogni a magyar ellenzék bizakodását, mármint hogy egyesült erővel kiüthetik a nyeregből Orbánt. Az előválasztás iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés. Dobrev Klára szerint megjelent egy új választótípus, aki nem bal- vagy jobboldali, csak az számít neki, hogy a jelölt, illetve a győztes demokrata legyen. Mint mondja, a győzelem érdekében a hat párt túllépett az ellentétein.
Az előrejelzések szoros versenyt jósolnak, de hogy a Jobbik is benne van a szövetségben, az hordoz bizonyos kockázatokat. A párt ugyanis immár öt éve mérsékelt hangot üt meg, ám még nem tudta teljesen levetkőzni a múltját. Sokan kétkedve figyelik a színváltást. Jakab Péterék főként vidéken pályáznak döntő mandátumokra, tehát pont ott, ahol a Fidesz a legerősebb. De ha a pártelnök lesz a közös miniszterelnök jelölt, az visszaüthet, mert nem minden ellenzéki számára elfogadható, hogy éppen ő legyen a kormányfő.
Die Presse
Keservesnek ígérkezik az Európai Néppárt jövője, ha a németeknél vasárnap elbuknak az uniópártok. Hiszen ha az utolsó nagy európai országban is kikerül a hatalom a konzervatívok kezéből, akkor nagyon is elképzelhető, hogy a pártcsalád a populista vonalra nyergel át. Vagyis a tét messze nem csupán az, hogy ki lesz Berlinben a kancellár. Hiszen a mérsékelt jobboldal már jelentős pozíciókat vesztett az olaszoknál, franciáknál, lengyeleknél és a spanyoloknál, és ha most a CDU-CSU is ugyanerre a sorsra jut, az politikai cunamit válthat ki a szövetségen belül.
Márpedig az EPP két évtizede meghatározó tényező az EU-ban. Az persze vasárnap után sem változik, hogy a legnagyobb frakció marad Strasbourgban, de a hogyan tovább kapcsán felizzhat a lappangó vita. Jelenleg az Európabarát tábor a hangadó, miután elérte, hogy a Fidesznek mennie kellett. De az eltávolítással nem értett egyet a nagyobbik osztrák kormánypárt és több kelet-európai tagpárt sem, és ők most felülkerekedhetnek.
Kurz és szövetségesei diktálhatnák a tempót, a jobboldali populizmus polgári változata jegyében. Ami magában foglalja az unió bírálatát. Ezzel párhuzamosan fokozódhat a külső nyomás, hiszen Magyarország és Lengyelország erősen Brüsszelellenes, illetve tekintélyuralmi irányban halad és Olaszország is követheti őket. Gondok vannak a hollandoknál, cseheknél és dánoknál is. Több megfigyelő attól tart, hogy a Néppárttal ugyanaz történik, mint a torykkal és az amerikai republikánusokkal: radikalizálódik az ellenzékben. Pont efelé tartanak a német uniópártok.
FT
A lengyel médiahatóság jó másfél év elteltével, az utolsó pillanatban beadta a derekát, így továbbra is működhet a TVN24, az amerikai kézben lévő független hírcsatorna, bár ez sem teljesen egyértelmű. A testület ugyanis – erős washingtoni nyomásra – meghosszabbította a frekvencia engedélyt, csak éppen kezdeményezi, hogy a sajtóban az Európán kívüli külföldi befektetőknek ezután legfeljebb 49 %-os tulajdonrészük lehessen.
A döntés mindössze négy nappal a határidő lejárta előtt született meg, és a halogatás erős aggályokat vetett fel, mármint hogy elutasítás esetén mi vár a szabad médiára Lengyelországban. Ehhez tudni kell, hogy a csatorna, amelynek gazdája a Discovery, visszatérően bírálta a kormányt. Ezért illetékesek többször kifogásolták, hogy miért sugározhat egyáltalán. Ám úgy tűnik, hogy nyomás nem enyhül. Ezek után a TVN azt közölte, hogy keserédes szájízzel fogadta a fejleményt. Kifejtette, hogy a lépés nyomán továbbra is veszély fenyegeti a jogállamot, a sajtószabadságot, valamint a külföldi befektetések stabilitását.
Süddeutsche Zeitung
A német zöldek kancellárjelöltje a választási hadjárat finisében új uniós menekültpolitikát követel és ragaszkodik ahhoz, hogy mentsék ki a menedékkérőket, akik rettenetes helyzetben vannak a görög Leszbosz szigetén. Baerbock úgy fogalmazott: semmi ok nincs arra, hogy ne telepítsék át ezeket a családokat, ezeket a kisgyerekeket a sátrakból, leszámítva, hogy Orbán Viktor nemet mond.