2020. február 26., szerda

TITKOLT FORRÁSBÓL BUGYOG AZ AJÁNDÉKPÉNZ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2020.02.26.



Kastélyra, divatmúzeumra, Balaton-partra egyaránt jut - lényegében csak kérni kell.

Még a nemzeti együttműködés rendszerében is szokatlan titkolózás közepette osztogat százmilliós, vissza nem térítendő támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – derítette ki a 24.hu. Az MTÜ, illetve az irányítása alatt álló Kisfaludy 2030 Zrt. több mint nyolcvan olyan, egyedi döntésen alapuló pályázatot tart nyilván, amelyek közös jellemzője, hogy – a hazai és európai uniós pénzosztásoknál megszokottaktól eltérően – még csak pályázati azonosító számmal sem rendelkeznek. A vissza nem térítendő támogatásokat célzó kérelmeket nem is egy nyilvánosan meghirdetett pályázatra nyújtották be, így aztán feltehetően informális csatornákon, akár személyes ismeretségek útján kerültek a turisztikai ügynökség asztalára. 


A jelek szerint bennfenteseknek kitalált pályázati úton keresztül az MTÜ mostanra már számos projektet támogatott, helyenként akár több százmillió forinttal. A kifizetések tényét viszont csak azután tették közzé a Kisfaludy honlapján, hogy a 24.hu egyes, tudomására jutott támogatások részleteire rákérdezett a turisztikai ügynökségnél. Árulkodó, hogy az állami ügynökség, illetve a Kisfaludy 2030 Zrt. ezután is kizárólag annak a hat projektnek a támogatási adatait publikálta egy hosszú, más pályázatok kedvezményezettjeit is tartalmazó lista részeként, amelyekről érdeklődtünk. Holott jóval több – ahogy említettük, több mint nyolcvan – „egyedi pályázat” van. 

Megjegyzendő: a rövid listát azonnal észrevette a Népszava, amely múlt pénteken a táblázat nyomán megírta, hogy több száz millió forintos támogatást kapott Zoób Kati divattervező cége, és megjegyezte, hogy a döntési mechanizmusról semmit sem tudni...

A HUMORALISTA ÖRÖKKÉVALÓSÁGA – SÁNDOR GYURI NEM HAGYHATJA ABBA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SEBES GYÖRGY
2020.02.26.


Kérdéses, vajon komolyan gondolta-e Sándor György, amit legutóbbi előadóestjén mondott. Egyelőre nincs válasz, de nem hirdettek meg újabb színpadra lépést. De az biztos, hogy személyiségére és mondandójára ma is nagy szükség van.

Tudjuk, ő semmit sem úgy lát, mint a hétköznapi emberek. Mindennek észreveszi a fonákját is, és másképp is beszél róla, amitől egészen új megvilágításba kerül az egész. Ehhez különleges tehetsége, mondhatni adottsága van. De hiszen éppen emiatt szeretjük és tartjuk egyedinek, utánozhatatlannak. Ez a védjegye. Amiért nem egyszerűen humorista, hanem humoralista, s a nem hátköznapi szóösszetétel mindkét része nagyon is érvényes rá.

Tudjuk tehát mindezt, számításba is vesszük, de azért csak elhangzott az a fenyegető és hihetetlen mondat legutóbbi előadóestjén a MomKultban, még decemberben. Sándor György akkor – a több mint egyórás szófolyamban gondosan elrejtve – azt mondta, ő ezt az egészet abbahagyja. Vagyis nem áll ki többet a színpadra, nem szórakoztat és nem is gondolkodtat el bennünket ezután. Ami persze érthető lenne. Mindjárt 82 éves lesz – április 4-én, ami egykor piros betűs ünnep volt, s az ő tiszteletére ma is lehetne az –, érthető tehát, ha abba akarná hagyni...

MESTERSÉGESEN PÖRGETTÉK CSÚCSRA A LAKÁSÉPÍTÉST - A KÖVETKEZŐ ÉVBEN JÖHET A FEKETELEVES

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.02.26.


Az elemzők úgy vélik, egyértelműen a kormány intézkedéseinek eredményeképpen futott tavaly 10 éves csúcsra a lakásépítés. A további kilátások már nem annyira rózsásak, mint mindig, amikor erőszakkal térítik el a piacot.

Tavaly 21 127 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal több, mint egy éve – tette közzé a KSH. A kisebb városok kivételével – ahol csak 3,6 százalékos bővülést mértek –, minden településkategóriában kétszámjegyű volt az új lakások számának növekedése. Az elmúlt 5 évben kizárólag 2019 utolsó negyedévében lett magasabb a használatba vett lakások száma az építési engedélyek (bejelentések) számánál.

A 2019. év végi hajrá oka a kedvezményes lakásáfa miatti dömping - mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Az MTI-nek válaszoló elemzők kivétel nélkül úgy látják, hogy a csúcsot egyértelműen az állami támogatás, ezen belül is az áfacsökkentés tavaly év végi kifutása eredményezte. A beruházók igyekeztek az év végéig minél több új lakást átadni - mondta Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágvezetője. Beer Krisztián, a Takarékbank elemzője kiemelte: a számok a kivitelezések csúszását is jól tükrözik...

EGYRE INKÁBB ÚGY TŰNIK, HOGY VÉGIG FOG SÖPÖRNI A VILÁGON A KORONAVÍRUS

444.HU
Szerző: akiraly
2020.02.26.


Van egy rossz hírem. Ahogy a dolgok állnak, nagyon jó esély van rá, hogy mindannyian elkapjuk a koronavírust. Öröm az ürömben, hogy a betegség az esetek javában nem életveszélyes. Üröm az örömben, hogy pont ezért valószínű, hogy végül mind elkapjuk.

Nincs itt valami ellentmondás?

Az Atlanticban megjelent cikkében James Hamblin a H5N1, vagyis a madárinfluenza, illetve két másik új típusú koronavírus okozta járvány, a SARS és a MERS példáján mutatja be, hogy miért lehetséges hatékonyan védekezni a leghalálosabb járványok ellen, szemben az alacsonyabb halálozási arányú betegséget okozó vírusokkal.

Ezek közül a madárinfluenza a leghalálosabb. Azt, hogy a hetvenes években azonosított H5N1 embert is képes megfertőzni, 1997-ben fedezték fel. Akkor az is hónapokig tartott, mire azonosították, hogy ez a vírus ölhetett meg egy hároméves kisfiút Hongkongban. Ezután Kínában lemészároltak 1,5 millió csirkét, a fertőzötteket pedig elkülönítették és szigorú megfigyelés alatt tartották. Az év végéig összesen 18 esetet azonosítottak, a fertőzöttek közül hatan vesztették életüket...

A KIVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR IQ CSÖKKENÉSE

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2020.02.26.


Érdekes jelenség, hogy évek óta romlanak a magyar diákok körében végzett matematikai és szövegértési tesztek. Ha ez nem lenne elég, csökken az összmagyar IQ is (ami egyébként általában jellemző az európai országokra). Hogy ennek mi köze a kivándorláshoz? Rögtön kiderül.

A PISA-tesztek (ez ugye a Programme for International Student Assessment, azaz „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja”) segítségével az ezredforduló óta háromévenként próbálják mérni három területen (alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség és szövegértés) a 15 éves diákok képességét.

Általában véve elfogadott dolog, hogy a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által létrehívott felmérés elég pontos képet fest egy ország oktatásának színvonaláról.

Mi több, kutatások szerint a PISA-tesztek egy az egyben megfeleltethetők az intelligenciatesztek eredményeinek, azaz ha az egyik romlik, akkor az általában magával húzza a másikat is.

A legutolsót megelőző teszten az OECD-országokban a diákok átlagosan 8 százaléka ért el kimagasló eredményt, a sor másik végén pedig 6 százalék volt, ők azok, akik nem ütötték meg a minimum szintet sem.

Magyarországon ez az arány 3 és 9 százalék volt, ami magyarul annyit jelent, hogy az átlaghoz képest fele annyi a kimagasló tudású 15 éves az országban, viszont másfélszer annyi a leszakadó, mint az OECD-átlag. (Szingapúrban például 21 százalék produkál kiemelkedő eredményt, míg leszakadó nagyon kevés van ezen cikk szerint, ami e bejegyzés egyik inspirálója is volt.)

Érdekes módon a magyar PISA-eredmények romlása (és így az IQ-csökkenésének kezdete) nagyjából 2011 környékére tehető. Hogy mi volt még ekkor? Igen, a határátkelés ekkor robbant be...

A TIZEDIK KÉRDÉS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GADÓ GÁBOR
2020.02.21.


Az olvasó valószínűleg már tudja, amit e sorok írásakor én még nem: mi lesz az a kilenc kérdés, melyekkel kapcsolatban a kormány kikéri a választók véleményét. Nem esik nehezemre lemondani a konkrét kérdések tanulmányozásáról, a szövegek aprólékos elemzése a valódi problémáról vonhatná el figyelmemet. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy népszavazás előkészületei zajlanak, a Fidesz–KDNP‑koalíciónak nem kell tartania attól, hogy rosszul föltett kérdéseiket az illetékes választási bizottság elutasítja. Megvallom, annak sem tulajdonítok különösebb jelentőséget, hogy a meghirdetett konzultációra érkező válaszok földolgozása során betartják‑e majd a tisztességes eljárás követelményét, lesz‑e olyan elfogulatlan tagokból álló testület, amely, ha kell, közjegyző előtt tanúsítja, hogy a kormány által közreadott adatok megfelelnek a valóságnak.

A konzultációt kísérő kormányzati kommunikáció ún. álkérdésein sem érdemes sokáig törni a fejünket. Azon például, hogy helyénvaló‑e, hogy az elítéltek jogai – mint arról Gulyás Gergely beszélt nemrég – az „áldozatok jogai elé” kerüljenek. Aki veszi a fáradságot, és elolvassa a büntetés‑végrehajtási törvény idevágó szakaszait (2013. évi CCXL. törvény 10/B.§ (3) bekezdés), az könnyen belátja, hogy a hatályos szabályozás nem ad lehetőséget efféle visszaélésre. Sőt, a fogvatartottak emberi jogainak védelme nem csökkenti, inkább növeli a bűncselekmények sértettjeit megillető kártérítés behajtásának esélyét. Mindazonáltal nincs kétségem afelől, hogy a kormány a konzultáció végére „komoly társadalmi felhatalmazást” szerezhet nézetei „nemzetközi és hazai képviseletéhez”. Elvégre a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyében a kérdőívet kitöltő állampolgárok többsége bizonyára egyetért azzal, hogy – megint a kancelláriaminisztert idézve – „(...) a cigányság számára sem jelentene valós segítséget, ha évekkel később valaki egy 2003‑ban kialakult [sic!] szegregáció miatt kapna vagyoni kártérítést”. Hasonlóképpen támogatásra számíthat az az álláspont is, miszerint elfogadhatatlan, hogy „Magyarországnak évi 8 vagy akár 20–25 milliárd forintnyi fizetési kötelezettsége” származzon abból, hogy a fogvatartottak számára nem biztosítják az emberi jogok gyakorlásához (úgy is, mint ki‑ és belégzéshez) szükséges légköbmétereket...


MIÉRT TŰNT EL A MAGYAR HANGJÁTÉK? ÚJJÁÉLEDHET?

KLUBRÁDIÓ / TŰRÉSHATÁR
Szerző: SZUNYOGH SZABOLCS
2020.02.25.


Különleges műsor, lélektől lélekig ér, sokan szerették, vezető színészekkel készült, mégis kikopott a magyar rádiózásból. A hangjátékokról beszélgettünk, vendégünk a műfaj egyik kiemelkedő alakja, Kőváry Katalin rendező volt. Hogy miért tűnt el a rádiójáték, ezt pontosan ma sem tudni, de most úgy tűnik, visszatér.

Világszínvonalú volt az egykori magyar hangjáték, a műfaj a nyolcvanas években még virágzott, majd fokozatos hanyatlásnak indult, és mára mondhatni megszűnt. Fénykorukban a hangjátékok rendkívül népszerűek voltak, szereplőiket hatalmas tisztelet övezte, a titok, hogy a rádiójáték lélektől lélekig ér – erről beszélt Tűréshatár című műsorunkban Kőváry Katalin, Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró.

A Magyar Rádió hangstúdiójának egykori vezetője szerint a hangokkal rengeteg mindent ki lehet fejezni, elsősorban különböző effektusokkal és színészi játékkal, a jó rádiójáték nem sokszereplős, ellenkező esetben a karaktereket nehéz megkülönböztetni egymástól – tette hozzá...

AZ OTTHONI IDŐSGONDOZÁS HELYZETE MAGYARORSZÁGON

MÉRCE
Szerző: MILÁNKOVICS KINGA

2020.02.26.

Európa öregszik. A gondoskodásra szoruló emberek (gyerekek, betegek, idősek), a társadalom egyre növekvő részét teszik ki, eközben a gondoskodás válsága egyre mélyül. Ezek azok a kulcsmondatok, amelyeket az idősgondozás témakörében mostanában egyre többet lehet hallani.

A mostani becslések szerint 2040-re Európa lakossága mindössze 10 millió emberrel lesz több, mint jelenleg.

Azonban 21 millióval kevesebben lesznek 15-64 év között, míg 30 millióval többen 50 év felett. Jelenleg 113.000 fős a száz éven felüliek száma, ez várhatóan eléri majd a 350.000 főt.

Ezzel párhuzamosana most egy idős ellátottra jutó három kereső felnőtt aránya kettőre csökken majd...

SZABÓ ISTVÁN NEM VESZI ÁT AZ ÉLETMŰDÍJAT A MAGYAR FILMAKADÉMIA EGYESÜLETTŐL

HVG ONLINE / KULT
Szerző: MTI
2020.02.26.


Béres Ilona, Pécsi Ildikó, Cserhalmi György és Eperjes Károly a további díjazottak.

Nem veszi át Szabó István, a nemzet művésze a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját, írta az egyesület elnöksége közleményében.

Döntéséről Szabó István szóban tájékoztatta a Magyar Filmakadémia Egyesületet, amely tiszteletben tartja és tudomásul veszi a filmrendező döntését...

VAN KIÚT: A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAKRÓL SZÓL A FERENCVÁROSI LAP KÜLÖNSZÁMA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: NEPSZAVA.HU
2020.02.26. 


Negyvenezer példányban postázták ki a kerületi újságot, ami a bántalmazás áldozatainak nyújt segítséget és útmutatót.

Polgármesterként nem csak a felelősségem nagyobb az alapvető állampolgári felelősségnél. Jóval több lehetőségem is van cselekedni, mint egy felháborodott civilnek
– írja Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a Kiút című kiadvány bevezetőjében. A 15 oldalas különszámot az önkormányzati lappal együtt dobták be a kerület lakosainak postaládájába. A lapszámot eredetileg az őszi választáson győztes polgármesterről szóló különszámnak szánta az előző városvezetés, jegyzi meg Baranyi, aki szerint azonban mindenkinek hasznosabb, ha az újság a tájékoztató kampány első lépcsőfokaként szolgál – írja a lapszámot szemléző 24.hu...

TISZTELET ÉS HÁLA NEKIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: VOGRONICS A.
2020.02.26.


Jó, akkor elkezdem. Bocsánat. Mert valahol el kell kezdeni. Nem az uszítást, kirekesztést (azt már régebben elkezdték mások), hanem a békülést. A kölcsönös tiszteletet. Bocsánatot szeretnék kérni, mert már az én számon is kicsúszott a „büdös cigány” kifejezés bizonyos szituációkban. Nem vagyok rá büszke, sőt. Kimondottan utáltam magam az eset után. Ki vagyok én, hogy bárkit a származása miatt degradáljak? Ki vagyok én, hogy általánosítsak? Ki? Egy ugyanolyan ember, mint bármelyik embertársam. Sajnálom. Törekszem rá, hogy jobb ember legyek.

Sajnos a magyarok jelentős része ebben szocializálódott, ezt vissza nem tudjuk csinálni, legfeljebb a szívünkre tesszük a kezünket, mélyen magunkba nézünk, és elgondolkodunk azon, miért is van ez. És változunk, mert a változásban van a közös jövő kulcsa. Mindenki egyesével, csak így fog működni. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne ezzel az országgal a cigány munkások nélkül. Az útépítéseken 40 fokos melegben én csak roma melósokat láttam az aszfaltozó gép mellett, fehéret egyet sem. Ott „keccsöltek”. Ők igen, nem ahogy a nagy ember mondta, aki szerintem az életben egy talicska sódert odébb még nem tolt, mert mióta a kollégiumból kiszédelgett a mi pénzünkön élősködik.

Vagy a mezőgazdaságban a napszámosok. Igen, vannak még ilyenek, akik a dinnye- vagy kukoricaföldeken elvégzik az úgynevezett piszkos munkát. Vagy a konyhák gazdasági bejáratánál cigiző, csontsovány, idős roma nénik, akik egész nap a zsíros kondérokat mosogatják és kaparják az odaégett edényekről a kormot. Ott vannak a szemetes kocsikon dolgozó cigányok is, nem tudom hány „nagymagyar” cserélne velük akár egy nap erejéig. Hajnaltól büdös kukákat toligálni felemelő érzés lehet. És még sorolhatnám azokat a munkákat, amelyeket cigány honfitársaink végeznek el helyettünk. Köszönjük meg nekik, legyünk egy kicsit mi is hálásak azokért a dolgokért, amik nélkülük valószínűleg nem lennének, vagy nem működnének. Vegyük már észre, hogy ők is a társadalmunk tagjai. Gyerekkoromban rengeteg cigány származású osztálytársam volt, Kőbányán jártunk suliba. Soha semmilyen incidens nem volt, együtt játszottunk, fociztunk, táboroztunk, szerettük egymást. Akkor is, most is. Van aki rendőr lett, van aki műszerész, van aki meghalt időközben. De soha nem gondoltam azt, hogy én különb lennék náluk, vagy ők nálam. Egyformák voltunk, egyformák vagyunk. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, mindenkinek jár egy esély. Főleg azoknak, akik Magyarországon hátrányból indulnak, csak azért, mert cigánynak születtek.

Olvastam Karácsony Gergely Facebook-posztját, amelyben megemlékezik a tatárszentgyörgyi romagyilkosságról. Csorba Róbertet és 4 és fél éves kisfiát 11 évvel ezelőtt ezen a napon lőtték le hidegvérrel rasszista gyilkosok. Az édesapának és kisgyermekének egyetlen bűne az volt, hogy cigánynak születtek. Ennyi. Tanulságos beleolvasni a gusztustalan fröcsögés és a demagóg bezzegelés áradatába, ami a kommentszekcióban megjelenik...

MEGÚJÍTOTTÁK A MÉSZÁROS CÉGCSOPORT ÁLTAL KINÉZETT ALMÁSFÜZITŐI HULLADÉKLERAKÓ ENGEDÉLYÉT

ÁTLÁTSZÓ / KÖRNYEZETPUSZTÍTÁS
Szerző: HORN GABRIELLA
2020.02.26.


Többéves várakozás után decemberben megkapta az almásfüzitői vörösiszap-tározóknál működő, veszélyes hulladékot is feldolgozó üzem, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV) az új környezethasználati engedélyét. Az Átlátszó több forrásból is úgy értesült, hogy az évi több, mint kétmilliárd forintos árbevétellel bíró vállalat megvásárlásáról Mészáros Lőrinc cégcsoportja tárgyal a jelenlegi tulajdonossal. Az egykori timföldgyárhoz tartozó, közvetlenül a Duna mellett elhelyezkedő tározókra a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa után irányult nagy figyelem. A Greenpeace akkor és azóta több alkalommal tiltakozott és kampányt szervezett az odaszállított veszélyes hulladék, és a szerintük a Dunába szivárgással fenyegető tározók miatt, most az új engedélyt is megfellebbezték. Az ügyben 2012 óta uniós kötelezettségszegési eljárás van folyamatban Magyarország ellen, bár az elmúlt években ennek kevés következménye volt...

„TILTAKOZOM TEHÁT A GYERMEKOTTHON BEZÁRÁSA ELLEN ÉS AZ OTT ÉLŐ GYEREKEK MEGFÉLEMLÍTÉSE, ELNYOMÁSA ELLEN...”

444.HU
Szerző: ÁCS DÁNIEL
2020.02.25.



  „Horger Antalok, ti nekünk kalász vagytok. A 
  kalász arra billen, amerre fúj a szél. És a 
  szél mi vagyunk, és a szél bármit elér”

  – szavalta Molnár Áron színész, előadó az 

  EMMI Báthory utcai épülete előtt kedd este 
  egy flashmobon, amit a speciális 
  szükségletű gyerekeknek otthont adó fóti 
  intézményről rappelő Kislőrincz Dávidért 
  szervezett az aHang civil szervezet.

  A gyermekváros lakója dalában beszól a 

  kormánynak, mivel az 2017-ben úgy döntött, 
  hogy bezárja az intézményüket. Ilyenek 
  hallhatók a számban:

A szobámban nem zakatol kisvasút,/a kép a szüleimről már megfakult./40 hektárt és három tavat nyúlnál le tőlünk, plusz a kamat.”

Vagy:

Mi Mohameddel rúgjuk kint a bőrt,/te meg a kerítésednél állhatsz őrt...”...


LÁBJEGYZET AZ ARANYKORHOZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.02.26.


Jó reggelt mindenkinek Pofátlangátlástalanisztánban! És mindenhol máshol is, ahonnan látható a világító fényes magyar siker, amit napról napra nem győzünk felérni a vaksi szemünkkel, a süket fülünkkel és a tompa agyunkkal. Először is kezdjük egy jelentéktelen adattal.

A kormányzati propaganda és külön Novák Katalin lépten és nyomon arról lelkendezik, hogy a magyar kormány nagyszerű és az egész világon irigyelt családbarát támogatásai és intézkedései miatt egyre több gyermek születik. Ezt mondta maga a félisten is évértékelő hőbörgésében. Jó hír, hogy 2010 és 2018 között 90 ezerrel több gyermek született, mint abban az esetben, ha minden maradt volna a 2010-es tendenciák medrében. Ez valóban fantasztikus, hát még ha hozzávesszük, hogy 2019-ben 89 200 gyerek született, 607-tel, azaz 0,7 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. Ezzel szemben 2009-ben még 96 442, 2008-ban pedig 99 149 volt az újszülöttek száma.

Erről semmit nem mondott sem a félisten, sem más. Tök jó, hogy mióta pénzt adnak érte, egyre többen kötnek házasságot (most nem akarok belegondolni egy pénz miatt megkötött házasság lehetséges kimenenetelébe), ám valahogy a népességcsökkenés elé nem sikerül keresztbe feküdnie egyik nagyon okosnak sem, pedig elszántak és nem adják fel. Olyannyira jól működik a dolog, hogy már 9,8 millió fő alá zuhant Magyarország népessége. Ami annak fényében – szintén a felcsútitól tudom -, hogy trianon és a honfoglalás óta az utóbbi tíz év volt hazánk aranykora, egészen tragikus. Ha a KSH adatai nem hazudnak, akkor a természetes fogyás tekintetében az évszázad negyedik legrosszabb mutatóját sikerült tető alá hozni tavaly. Azt végképp nem akarom megtudni, mi lett volna, ha nem az elmúlt tíz súlyos fideszes év lenne az aranykor, és nem maradt volna minden a 2010-es tendenciák medrében...

FŰ ALATT OSZTJA AZ ADÓFIZETŐI SZÁZMILLIÓKAT A MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ, MÁZSÁR TAMÁS
2020.02.26.


Egyedi döntésekre hivatkozva oszt akár több százmillió forintos támogatásokat a Guller Zoltán vezette Magyar Turisztikai Ügynökség. A vissza nem térítendő támogatások megszerzését célzó kérelmek közös jellemzője, hogy azokat nem nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívásra nyújtották be. Ilyen „egyedi pályázat” útján nyert több mint 800 millió forintot Zoób Kati divattervező, míg Balatonboglár fideszes önkormányzata több mint egymilliárd forint támogatást igényelt. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg, bár az MTÜ a másfél milliárd forintos támogatási kérelemből egyelőre csak 31 millió forint odaítéléséről tájékoztatott. Több mint nyolcvan hasonló pályázat létezhet, de a turisztikai ügynökség csak annak a hatnak az adatait tette fel honlapjára, amelyekre konkrétan rákérdeztünk.

Még a nemzeti együttműködés rendszerében is szokatlan titkolózás közepette osztogat százmilliós, vissza nem térítendő támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – derítette ki a 24.hu.

Birtokunkba került dokumentumok alapján az MTÜ, illetve az irányítása alatt álló Kisfaludy 2030 Zrt. több mint nyolcvan olyan, egyedi döntésen alapuló pályázatot tart nyilván, amelyek közös jellemzője, hogy – a hazai és európai uniós pénzosztásoknál megszokottaktól eltérően – még csak pályázati azonosító számmal sem rendelkeznek. Nyomozásunk során arra jutottunk, hogy a vissza nem térítendő támogatásokat célzó kérelmeket nem is egy nyilvánosan meghirdetett pályázatra nyújtották be, így aztán feltehetően informális csatornákon, akár személyes ismeretségek útján kerültek a turisztikai ügynökség asztalára.

A jelek szerint bennfenteseknek kitalált pályázati úton keresztül az MTÜ mostanra már számos projektet támogatott, helyenként akár több százmillió forinttal. A kifizetések tényét viszont csak azután tették közzé a Kisfaludy honlapján, hogy egyes, tudomásunkra jutott támogatások részleteire rákérdeztünk a turisztikai ügynökségnél. Árulkodó, hogy az állami ügynökség, illetve a Kisfaludy 2030 Zrt. ezután is kizárólag annak a hat projektnek a támogatási adatait publikálta egy hosszú, más pályázatok kedvezményezettjeit is tartalmazó lista részeként, amelyekről érdeklődtünk. Holott információnk szerint jóval több – ahogy említettük, több mint nyolcvan – „egyedi pályázat” van már a nyilvántartásukban.

Az „egyedi pályázatok” átláthatatlan rendszerének részletes megismerése érdekében a 24.hu még tavaly decemberben küldött közérdekű adatigénylést az MTÜ-nek, valamint a Kisfaludy 2030 Zrt.-nek. A szúrópróbaszerűen kiválasztott hat pályázattal kapcsolatban a többi között arról érdeklődtünk:
- a vissza nem térítendő támogatások kedvezményezettjei honnan értesültek az „egyedi pályázat” lehetőségéről?
- Volt-e pályázati kiírás, ha igen, az hol érhető el?
- Mi a pályázatok azonosító száma?
- Milyen formában jelentkeztek a lehetőségre a kedvezményezettek?

A törvényben megszabott 30 napos határidő elteltével nem kaptunk választ az állami szervtől. Végül telefonon utolértük Guller Zoltánt, az MTÜ vezérigazgatóját, aki utánanézett megkeresésünknek, és azt állította: a turisztikai ügynökség rendszere levélszemétként kezelte adatigénylésünket, ezért annak teljesítéséig türelmünket kérte...

SZABAD SZEMMEL: A GAZDÁK FÖLDJEIT ELVEVŐ, A VÁLLALATOKAT SZÍVATÓ ORBÁNNAL PÉLDÁLÓZNAK - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.02.26.


A legkeletibb osztrák tartomány nem szereti Magyarországot; Lengyelországot az EU lényegében nem tekinti "jogilag biztonságos államnak"; a német politika egyre mélyebben süllyed a káoszba - lapszemle.

A burgenlandi tartományfőnök, írja a Neue Zürcher Zeitung, azt tanácsolja a vállalkozóknak, akik tartanak a baloldali szociálpolitikájától, hogy vagy elégedjenek meg kisebb nyereséggel, vagy nyugodtan települjenek át Magyarországra, sok szerencsét hozzá! 

A szociáldemokrata Doskozil, aki a januári helyi választáson visszaszerezte az abszolút többséget és így megállította pártja mélyrepülését, továbbá felmondhatta a koalíciót a Szabadságpárttal, magyarázatként megemlíti, hogy Orbán Viktor egyszerűen földeket vett el a gazdáktól, és súlyos terheket vezetett be a vállalatok számára. Ezzel szemben a legkeletibb osztrák tartomány az utóbbi öt évben 450 millió euróval támogatta a gazdaságot. A politikus maga pedig bevezette a nettó 1700 eurós minimáljövedelmet az állami szektorban. A kormányról azt mondja, annak nem feladata, hogy szavatolja a magáncégek jövedelmét. 

A migrációt illetően viszont a kemény kéz híve Doskozil, akinek politikai pályája helyi rendőrfőnökként akkor kezdett felívelni, amikor 5 éve sikeresen vezényelte le a válságot. Úgy gondolja, hogy a mostani helyzetben az a kiút, ha kitoloncolják azokat, akik nem jogosultak a menedékjogra, megvédik a külső határokat, továbbá a befogadott embereket elosztják a tagállamok között. Hozzáteszi, nem igaz, hogy a Balkánon lezárultak a menekülő utak, bár az is tény, hogy akik bejutnak, azok javarészt nem Burgenlandban akarnak letelepedni...

OPERATÍV TÖRZS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.02.26.


Most képzeljük el, midőn Orbán Viktor gumicsizmában koronavírust hajkurász. Nem olyan merész idea ez, mint elsőre tűnik, drága miniszterügynök elvtárs ugyanis közkeletűleg az első sorokban harcol a nemzetre törő veszedelemmel, legyen az ár, hó, migráncs vagy vírus. Zömök, ganajfoltos alakja mindig föltűnik a vérzivatarban, harc nélküle nincsen is. Most is összeült az operatív törzs megvitatni a vírus elleni hadakozást, ebben ilyen fasiszta beütésű kommunista elvtársak érzik fontosnak magukat. Az operatív törzsben kell egyenruhás, hogy rend legyen, titkárnő, hogy álljon az asztalon ropi, kóla, buborékos meg mentes víz, és már lehet ülésezni is.

A vírus meglát egy ilyen operatív törzset, és visítva bújik vissza az anyjába, Rákosi óta az operatív törzs mindenre megoldás. Annak idején is, amikor márciusban belepte az országot a hó, csak összeültek ezek, és arra jutottak, a Sanya küld egy sms-t, hogy vonuljanak egyik autóból a másikba, és a haza fényre derül. Így is lett. Másnap aztán, amikor már sütött a nap, megkezdte a küzdelmet Orbán Viktor maga, és ezt elevenítsük is fel, hogy ezúttal újfent eltölthessen bennünket a nyugalom, félni nincs mitől, mert maga az atyuska óvja a nyüves életünk, s így:

…1:04: Orbán Viktor felveszi a bakancsát a jobb lábára is.
1:09: “Na, hogy állsz, Sándor?” (Sándor nincs sehol)
1:30: És még egyszer: “Na!”
1:51: Egy tűzoltó félreállítja Orbán autóját az autópályán, hogy ne akadályozza a mentési munkálatokat.
1:58: Orbán lehúzza az ablakot, hogy felismerjék, de senki nem foglalkozik vele, mert éppen egy autót tolnak le az útról.
2:35: Orbán Viktor és Pintér Sándor kiszáll az autóból, Pintér jó munkát kíván a tűzoltóknak, aztán megpróbálnak beszélgetni velük.
3:44: Orbán Viktor kezet nyújt a tűzoltónak, de nem néz rá.
3:55: Bár már elköszöntek, csak tovább beszélgetnek.
4:33: Orbán már nagyon menne tovább, de Pintér elkezd telefonálni. Orbán Viktor elküldi a tűzoltókat, hogy menjenek, de Pintér még mindig telefonál, és nagyon hideg van.
6:13: Pintér Sándor rendőrökkel beszélget, aztán mutogat, és elmondja a rendőröknek azt, amit valószínűleg úgyis tudnak.
6:45: Orbán Viktor havat lapátoló tűzoltókkal kezez. A szembejövő sávban egy kamionos vagy örül vagy megijed, de nagyon hangosan dudálni kezd.
7:03: Orbán Viktor egy szembejövő rendőrautó sofőrjétől érdeklődik, hogy “erő, egészség, hogy állunk arra?”. A rendőr még be sem fejezi a mondatot, Orbán azt mondja, jó munkát és továbbhajt…