2016. január 26., kedd

EZ CSAK ÚGY NÉZ KI, MINTHA POSZT LENNE

PUPU BLOGJA
Szerző: Blogászat
2016.01.26.


De tulajdonképpen ajánlgatom itt mindenkinek a kisdedet, a www.blogaszat.hu címen található napi blogajánlót.
Ezen az oldalon minden nap új posztokat ajánlunk figyelmetekbe.
Azért csináljuk, mert meggyőződésünk, hogy a hagyományos újságírás visszaszorulóban van, helyette a blog a mai újságírás UBER-e.
Jelenleg naponta több, mint kétszáz blogot nézünk át, közülük általában húszonötöt ajánlunk figyelmetekbe, egy rövid kis kivonattal az adott blogból - kedvcsinálónak.
Betartjuk a játékszabályokat, annyit idézünk, amennyit a jog lehetővé tesz, aztán akinek az érdeklődését felkeltette egy téma, az rákattinthat a továbbirányító linkre ("itt olvasható"), mely az eredeti oldalra visz tovább.

Megjelöljük, hogy mikor jelent meg az anyag az eredeti helyén és ha tudjuk, akkor a szerzőt is,
Negatív visszajelzés nem érkezett, blogger még nem tiltakozott, hogy népszerűsítettük, olyannal viszont találkoztiunk, hogy egyébként magas olvasottságú oldalhoz nem férünk hozzá, nem tudunk idézni belőle, de hát minden blogger maga tudja, hogy mi neki a jó.
Meg aztán ezek a portálok nem is blogok a szó hagyományos értelmében, a felületen viszont megjelennek a bánatos bloggerek, akikből vagy újságírót akarnak gyártani, vagy munkáslevelezőt.
Ő felületük, ő dolguk.



ITT OLVASHATÓ

TIZENKÉT PÉLDA ARRA, HOGY BÁRKIBŐL LEHET SIKERES MAGYAR

SZEGEDI KATTINTÓS
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.01.26.

Nem enyhül a kormány kemény migránsellenes retorikája, pedig már megvédtük déli határainkat a menekültek rohamától. Annak ellenére intenzíven gyűjtik az aláírásokat a betelepítési kvóta ellen a fideszes aktivisták, hogy már hónapokkal ezelőtt kiderült, Magyarországot senki sem kényszeríti menekültek befogadására. A magyar társadalom úgy tűnik vevő az idegenellenes szólamokra, ugyanakkor tény, hogy számos külföldről származó sportoló, művész, médiaszereplő esetében fel sem merül a „menekültezés” lehetősége.
Íme tizenkét sikeres magyar, akik részben vagy egészen migránsként kezdték pályafutásukat hazánkban.


ITT OLVASHATÓ

A SEMMI KÖLTSÉGEI

EMBERI TISZTESSÉG BLOG
Szerző: Emberi Tisztesség Blog
2016.01.26.


Most küldött a bank egy tájékoztatót arról, hogy már decembertől milyen mértékben emelkedtek a számlavezetéshez kapcsolódó díjak… Nyilván ez is hozzátartozik az ügyfélbarát szolgáltatáshoz, szerintük. Ám amit soha nem fogok megérteni, az az a fajta gondolkodásmód, ahogyan ezt végrehajtják. Nyilván egy igénybe vett szolgáltatást meg kell fizetni, de a banki (pénzügyi szolgáltatói, biztosítói) gondolkodás alapja alapvetően az: hogyan lehet a semmiért költséget felszámítani!
 
A következő változásokról tájékoztattak:
 

A FOTELFORRADALMAK KORA

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.01.26.


A 20 éves Jan Palach 1969. január 16-án, a Vencel téren étert locsolt a ruházatára és felgyújtotta magát. A prágai tavasz eltiprása ellen tiltakozó egyetemista január 19-én, kegyetlen szenvedések után belehalt az égési sérüléseibe. Palach a kórházban állítólag azt kérte Lubomír Holeček diákvezetőtől, hogy mondja meg a társainak, senki ne kövesse a példáját. Ez nagy hőstett volt a részéről.
 
A fotelforradalmárok nem dobálnak utcaköveket, nem gyújtják fel magukat, nem lépnek be a francia ellenállásba, nem vetik be magukat vad partizánként a legközelebbi parkba, nem siklatnak ki vonatokat, villamosokat, nem döntik ki a távírópóznákat, nem terveznek terrorcselekményeket, nem szerveznek tömegrendezvényeket. Meglehetősen békés és ártalmatlan jószágokról van szó, de azért nem szabad lebecsülni a jelentőségüket, mivel rengetegen vannak.
 
A lánglelkű forradalmárok tevékenysége napjainkban Magyarországon nem aktuális. Az emberek nagy része nem bízik bennük, gyanúsan méregetik őket és nem tartják a tevékenységüket elég hatékonynak. Akik pedig kedvelik őket, azok pillanatok alatt vadul egymásnak esnek miattuk. Nagyjából feleslegesen. Tündöklésre, amire egy igazi forradalmár egész életében leginkább vágyik, jelenleg esélyük sincs. Még egy olyan tapasztalt, vén róka is kudarcot vallott Bolíviában, mint Ernesto Che Guevara, mivel rosszul mérte fel a vásárlói szokásokat. Halálával csupán annyit ért el, hogy az alakja legendává vált. A bolíviai parasztokat viszont teljesen hidegen hagyta az országukba becsempészett forradalma...
 

TÉNYLEG CSAK A SAJTÓ KONTROLL NÉLKÜLI CENZÚRÁJÁVAL LEHET

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző:JÁMBORANDRÁS
2016.01.26.


A kormány, úgy tűnik, új kommunikációs kampányba kezd a terrorkészültségről szóló hatodik alaptörvény-módosítás kapcsán. Ennek lényege, hogy aki nem szavazza meg a kormánynak bemondásra teljhatalmat adó, az internet, a média önkényes korlátozására, törvények egy szóval való felülírására mindenfajta kontroll nélkül lehetőséget adó módosítást, az a terroristák oldalán áll.

A kormányzati kommunikációt az se zavarja, hogy a Jobbik és az MSZP már-már könyörög, hogy nyújtson be a Fidesz olyan tervezetet, amelyben nincs benne a totális diktatúra lehetősége, csak egy enyhébb változatban, és ez esetben az ellenzéki pártok a jogrend felfüggesztését és a szabadság valamifajta feladását, a rendért cserébe szívesen megszavazzák. Az MSZP javaslata szerint például a kormány bemondásra elrendelhetné ezt a terrorriadót, az ő javaslatuk szerint a parlamentnek utólag jóvá kellene azt hagynia, tehát legalább valami minimális kontrollt akarnak, de valódit nem.

A kormány jelenleg azt mondja, aki korlátozza a hatalmát, az a terroristák oldalára áll; a kormány korlátok nélküli hatalma szavatolhatja csupán a biztonságunkat. És a biztonságunk csak akkor védhető meg, ha mindenfajta kontroll nélkül lehetőség van a sajtó, az emberek mozgása, az internet, a civil szervezetek korlátozására. A történelemből tudjuk, ez nem csupán hazugság, hanem pont az ellenkezője igaz: az ilyen fajta hatalom éppen hogy lehetőség a terrorra...

ITT OLVASHATÓ

IDŐSKORI SZEGÉNYSÉG

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.01.26.


A nettó helyettesítési ráta alapján sokan mondhatják azt, hogy a magyar nyugdíjasoknak nincs miért panaszkodniuk, mivel az átlagnyugdíj alig alacsonyabb, mint az átlagjövedelem. A valóság azonban eltér ettől.
Az OECD-tagországok között egy 2013-as felmérés alapján Hollandia után Magyarország második helyen állt a nyugdíjkifizetések és a nyugdíjba vonulás előtti bér összevetésében, de ez nem azt jelenti, hogy a magyar nyugdíjak nagyon magasak.A valóság az, hogy Magyarországon a bérek nagyon alacsonyak, az átlagbér jócskán elmarad az uniós átlagtól, és ehhez mérten uniós összehasonlításban a nyugdíjak sem túl magasak.
Hasonlóan a bérekhez, a nyugdíjrendszerben  is felfedezhető egy nagyobb szakadék: a nyugdíjasok több mint 50 százaléka kénytelen megélni kevesebb mint 100 ezer forintból, azaz a létminimumhoz közeli szinten tengődik.

ITT OLVASHATÓ

5 SZEMPONT, HOGY ELVISELHETŐBB LEGYEN, AMIKOR BETEG VAGY

URBAN:EVE
Szerző: VIA
2016.01.26.




Azt hiszem, betegnek lenni nagyon személyes dolog. Főleg olyan időszakokban látszik ez, amikor valamilyen mértékig mindenkit beránt a nátha-szezon: mindenki teljesen máshogy reagál arra, ha benáthásodik, és megvannak a bevált gyógymódjai — teák, kotyvalékok, illóolajok, levesek és a többi. Egyéni érzékenységtől függően pedig mindenkinek máshova és más tempóban érkezhetnek a szövődmények: vannak a hurutosan köhögősök, a szárazan köhögősök, a “fülesek” (akiknek fülgyulladásuk lesz), az “arcüregesek”, a “hangszálgyulladásosok”, és ezeknek mindenféle variációi.
Betegnek lenni nem jó, nem hasznos, de lehet belőle tanulni — nyugi, ez nem egy “minden, ami veled történik, lecke az élettől“-típusú bejegyzés lesz. A takonykór legtöbbször csak egy takonykór. De ha már úgyis ki vagy dőlve, íme öt szempont, ami új alapokra helyezheti, hogyan állhatsz akár a náthádhoz, akár más betegségedhez. (Ha kicsit kókadt vagy a gyógyszerektől, az lehet, hogy csak előny. :D)


ITT OLVASHATÓ

HÁNYINGERORSZÁG

VARÁNUSZ
Szerző: Fabius
2016.01.26.


Ritkán jutok el odáig, hogy olvasom a híreket és csak azt érzem: a faszkivan ezzel az országgal. Szoktam felháborodni, méltatlankodni, érzem magam időnként szarul azért, mert az engem képviselők úgy működnek, ahogy, és én ezt szánalmasnak vagy cikinek tartom. De az elmúlt napok történései...
Egyrészt ugye Orbánék csak beszélnek a korrupció elleni harcról, azt is halkan és akkor, ha már kurvára muszáj, de költeni rá egy fillért se. Amikor adnak máshonnan azt elvesszük, köszipuszi, minekünk minden eurocent jól jön, majd ellopják. Azt az egyet is elveszik, megcsapolják, aminek legalább jelképesen meg kéne maradni egészben. Mert ha meghagyják, akkor esetleg 100 esetből 10-ben vissza lehet utasítani mikor korrupt patkányozza őket - rajtuk keresztül minket - valaki. De nem, itt az apróért is lehajol valaki. 


ITT OLVASHATÓ

G. FODOR, AKINEK AZ ÓVODÁBAN HÁNYÁS VOLT A JELE

MOST & ITT BLOG
Szerző: fsp
2016.01.26.


Maszturbációs segédeszköznek nevezte az MSZP elnökének a feleségét  a 888.hu, melynek főszerkesztője G. Fodor Gábor, a Századvég igazgatója, ráadásul Tóbiás József 13 éves lányáról is hasonló hangnemben írt.

A G. Fodor Gábor nevű kloáka-kreatúra vélhetőleg valamilyen élőlény. Ezt onnan lehet tudni, hogy mozog, levegőt vesz, talán még anyagcseréje is v
 
Aki már látta, vagy, nem látta, de el tudja képzelni, az sejti, hogy mitől lett olyan, amilyen. Attól, hogy nehéz gyermekkora volt...
 
 
 

LÉLEKBEN MI IS VELETEK VAGYUNK - ISKOLÁK, AHOL NEM CSATLAKOZHATTAK A TANÁRI TILTAKOZÁSHOZ

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.01.26.


Napról napra emelkedik a szám: egyre többen írják alá csoportosan vagy magánemberként a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét, amelyben a jelenlegi oktatási rendszer kemény kritikája fogalmazódott meg, majd vált az utóbbi évek legfontosabb  tiltakozási hullámává. Csakhogy közben gyűltek az aggasztó jelek is: van, aki megfélemlítésről beszél, és arról, nem véletlen, hogy nem a teljes pedagógus-társadalom állt fel egyszerre, hogy hallassa a hangját. Kíváncsiak voltunk, aki nem tiltakozik, az miért nem teszi? Nagyon sok választ kaptunk, és egyik sem túl vidám.

- Szia, láttam, hogy a ti iskolátok nem csatlakozott a hermanos tiltakozáshoz. Tervezitek intézményileg vagy egyénenként?
- Szia! Nem tervezzük.
- ???
- Felhívlak este, elmondom…

Így kezdődött ez a napokig tartó, néha dühös, néha kétségbeesett hallgatásba forduló párbeszéd...

ITT OLVASHATÓ

HÁNYINGERORSZÁG

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Varánusz
2016.01.26.


Ritkán jutok el odáig, hogy olvasom a híreket és csak azt érzem: a faszkivan ezzel az országgal. Szoktam felháborodni, méltatlankodni, érzem magam időnként szarul azért, mert az engem képviselők úgy működnek, ahogy, és én ezt szánalmasnak vagy cikinek tartom. De az elmúlt napok történései...

Gépont Frodóban meg feltámadt a recska emlékezet.

Hogy mi szükség volt felidézni, voltak Gépont életében olyan idők, mikor nem csak Vezére nagyságától lett merevedése, de egy szép női testtől is, az nem világos. Mulattató, hogy szerinte az akt = pornó, de a recskázó hobbit képe pont eggyel több információ, mint mire feltétlenül szükségünk volt. Oké, értem én, hogy akit a bérnőstények is csak bottal piszkálnak annak egy meztelen kép Rába Tímeáról keserédes kamaszkori emlék tud lenni. De azért azt hozzáfűzném, Gépont, hogy ha én lennék a tóbiásjóska te most kráter lennél a Holdon, miután felrúgtalak. Mert nem csak azt osztottad meg velünk, hogy Timire verted, hanem azt is, te a magad részéről nőhiányban a jövőben kire fogod.

Családbarát országban apának lenni jó, hirdetitek szerte az országban. Gondolom a Gépont példa után úgy kell érteni, hogy akinek csinos felesége és szép lánya van, annak néha rendet kell vágni a testnedvcsorgató fideszkeresztény hobbitok között

ITT OLVASHATÓ

AZ MSZP ANYATESTE ÉS A "BALOLDALI" POLITIZÁLÁS ILLÚZIÓJA

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
2016.01.26.


Ma úgy állunk, hogy az MSZP-n kívül az összes ismertebb ellenzéki párt (DK, Együtt, MoMa, LMP) vezetője is MSZP-s gyökerű politikus, amely szociológiai tény alapvetően határozza meg az ellenzéki mozgásterüket és a saját ellenzéki tudatukat. Minden rendelkezésükre álló nyilvánosság mellett (ami, bárhogy panaszkodnak, nem csekély -- mondjuk ahhoz képest, hogy a mondanivalójuk semmi, vagy ráfér egy A5-ös papírra, kb. ezerszer annyi embert érnek el hetente, mint a PKP), e nyilvánosság ellenére képtelenek egyről az egy egész egytizedre jutni, de nem okoz gondot számukra, hogy pont ugyanúgy folytassák holnap. A társadalom már világosan elhelyezte őket egy keretben, amelyből talán egy atomrobbanás tudná csak kivetni őket. Nem baj, folytatják ugyanúgy holnap. 

Tehát eleve nagyon (aláhúzom, nagyon) problémás, hogy a megmaradó ellenzéki pártok zöme élén is volt szoci politikus áll. Így objektíve lehetetlen bármit csinálni, amit a Fidesz vagy nem csinál jobban, vagy nem tud lesöpörni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyszer majd újra lecsúsznak ezek az emberek a szavazók torkán, de nem, nem, és nem. A fő probléma mégis a demokratikus ellenzéki tudatnak a Fidesz által zseniálisan táplált megrekedése, amelyből ezek a formációk is táplálkoznak. A "demokratikus ellenzéki" nyilvánosság mintegy magáévá tette azt a fixációt, hogy akkor lesz tényleg (summum bonum), ha mind ezek a pártok, amelyek tulajdonképpen az MSZP spinoffjai (származékai, levált darabjai), egyszer visszatérnek az anyatestbe, sőt ebben az egyetlen esetben lehetséges csak, hogy bármi sikerrel szálljon szembe a gonosz Mogullal ("összefogás"). Nem elég nekik hat év alatt hatvan bizonyíték arra, hogy az MSZP nem ellenzéki, hanem a Fidesszel rendszerszintű szövetséget alkotó párt (megnyugtatásnak szánt eseti kirohanásokkal) -- a paradigmájuk nem változik. MSZP anyácskát csak rosszul vezetik, ettől hangos Bolgár úr műsorától kezdve a baloldali univerzum minden tudatformája (legfeljebb a hangfekvésük más), de egy kis gondolkodással és okos érvektől még megjavulhat. Közlöm, nem javul, mert az oligarchikus, titkosszolgálati, és személyes érdekek nem engedik. Akiknek ezek túl holdkórosnak tűnő fogalmak, fontolják meg ezt: a párt nem véletlenül nem tűnik ellenzéknek a második pillantásra: nem véletlenül, mert nem az...

ITT OLVASHATÓ

GASKÓ

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.01.26.


A rendszerváltás a szakszervezeteken belül is rengeteg változást hozott, a nagyipar megszűntével szétporladt a szervezett nagyipari munkásság is, a szakszervezetek képtelenek voltak a szétkergetett gyárak, bányák dolgozóinak érdekvédelmére, így aztán a mozgalom számára nemigen maradt terep.Maguk a szakszervezetek is szétestek, minden párt akart magának egy szakszervezetet, így aztán osztódással szaporodtak, egészen a cselekvőképtelenségig.
Ami mégis akcióképes maradt, az az állam tulajdonában maradt vasútaknál és a közalkalmazottak körében lelhető fel.
A szakszervezetek igazi terepe a munka világában azok a cégek, melyeknél nagyszámú munkavállaló található.
Gaskó a vasutasoknál került a szakszervezeti nomenklatúra élére, ahol a harcot leginkább a baloldali kormányok ellen folytatta, a kormányváltás után nemigen talált magának követelnivalót, pedig az általa is alapított
Liga Szakszervezetek  az élet számtalan területét felölelik, ha az ember végigolvassa a listát, hát lát néhány olyan területet, ahol adott esetben markánsabb is lehetett volna az érdekképviseleti munka.
Gaskó szakított a szakszervezetek baloldali hagyományaival, a tevékenysége közelebb ált a mutyihoz, mint a valódi érdekképviselethez, a módszerei pedig kiszolgálták a Fidesz aktuális törekvéseit.
Gaskó rossz lóra - na jó, mondjuk rossz pónira - tett, mert azt a szerepet, melyet magának elképzelt, Gyurcsány mellett eljátszhatta volna, de Orbán mellett ez elképzelhetetlen lenne, - a centrális erőtér nem tolerálja az önálló döntési pontokat, ezeket a rendszer kiveti magából, egy a tábor, egy a zászló, egy a Vezér!

A vasutasok védelmezője eltaktikázta magát, közben persze rengeteg kárt okozott a baloldalnak, és ha egyszer megírják majd a magyarországi diktatúrák történetét, a szülők között meg kell majd említeni őt is...

ITT OLVASHATÓ

FELADNÁD? NE TEDD, FOLYTASD!

ÖRÖMTERV BLOG
Szerző: ur.anita
2016.01.26.


Az év első negyedében a coaching üléseken többször találkozom olyan (önmagukban) csalódott emberekkel, akik ezt mondják: "én képtelen vagyok erre", "feladom", "már megint nem tudtam megcsinálni", "ez soha nem ment nekem". Egy rossz szokás elhagyása - ami nem sikerül, egy jó szokás rutinná rögzítése - ami elmarad, egy célkitűzés köddé válása, egy vágyott dolog egyre távolabbinak megélése... Vegyük sorra, hol lehet ezt elrontani és leginkább: hogyan lehet jóvátenni!
Íme, az én egyik újévi fogadalmam. Elhatároztam, hogy többet mozgok idén. Mivel értek hozzá, ezért aztán szép kis pofás célt tűztem ki, úgy ahogy kell: pontos, konkrét, mérhető, jól követhető, releváns, magamra szabott célt szabtam ki magamnak a mozgás terén - természetesen szépen lejegyezve, hogy kontrollálható legyen a fejlődésem. Rövid-, közép- és hosszútávra. Beszereztem a szükséges eszközöket, tisztáztam a belső motivációmat, támogatót kértem fel a közvetlen környezetemből és lelkesnek éreztem magam. És aztán már az első három hétben borult a tervem. Egyszer sem mentem el edzeni.

ITT OLVASHATÓ

EZ NEM TÚRISZTIKA ÉS NEM IS SÉTAREPÜLÉS - DILETTÁNS A MENTŐSZOLGÁLAT ÉLÉN

KÉNYSZERBAGOLY
Szerző: Kényszerbagoly
2016.01.25.



Újabb meglepetéssel kedveskedik a kormányzat a bajbajutottaknak és betegeknek. Az adventi készülődés időszakában elsikkadt a bombasztikus hír, hogy az amúgy is haldokló egészségügy egyik legfontosabb területére, a mentőkhöz - Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár jóvoltából- új vezér kopogtatott be.  Máté Gábor (nem a színészrendező-igazgató) életrajza a neten és az OMSZ honlapján sem lelhető fel. A sajtó által megszellőztetett cv-jében szerepel fesztivál és turisztika, pilótaság és közgazdaságtan, pontosabban mérnök-közgazdászképzés. Ja, és el ne feledjük, volt ő mentőápoló is anno, így a terület profi szakembere lehet. Ki kérdőjelezi meg, hogy a cirkuszban nem lehet jó légtornász a manézstakarító, ha felkergetik a lengőrúdra.
Új seprű jól söpör, nevéhez máris bátor paradigmaváltás köthető. Coki nektek a 15 percen belül kiérő segítség, nem kell ezzel stresszelni a kollegákat. A segélyhívó jobb, ha felkészül a keresztkérdésekre, mert ha nem jól válaszol, a mentők fityiszt mutathatnak. A példák is magávalragadók. Például a kifodult boka. Ebben az esetben jobb, ha van otthon röntgen, mert magára vessen a sérült, ha mégis törés, és elsántikál az sztk-ba, aztán tüdőembólia lesz a vége. Nem is beszélve a liftben rekedt lakókról (apropó, minek lift), akiknél jobb, ha statikai mérőeszközök is fellelhetőek a szütyőben, hisz nem a mentősök tehetnek róla, ha a kívánatos és kedélyes néhány órás meditáció közepette leszakad a felvonó. A gyengébb idegzetűek meg eleve gyalogoljanak, mert az attak utáni pánikbetegségüket nem fogja finanszírozni a társadalombiztosító (ha még lesz ilyen).


ITT OLVASHATÓ

AZ INTERNET ÉS A GYEREKEINK

FRONTEMBER MEGMONDJA
Szerző: frontember
2016.01.25.

Olyan érdekes volt megfigyelni, hogyan vált az internet a mindennapok részévé. Olyan hálás vagyok, hogy gyakorlatilag felnőtt emberként nézhettem végig az elejétől mostanáig. Lassan 20 éve kezdődött az én életemben. Jelei, meg előszele nyilván sokféle volt, de most itt nem írnék részletesen a Commodore 64-en eltöltött délutánokról, amikor olyan játékok, mint a Falcon Boot, a Hunch Back, vagy a Raid over Moscow uralták az agyunkat, pedig érdekes és csoda idők voltak. A lényeg mégsem a képernyő előtt történt, ahogy ma sem.
Csak akkor úgy kezdődött a képernyő előtt töltés, hogy átsétáltam a Boldihoz, becsöngettem, aztán megkérdeztem az édesanyját, hogy otthon van-e. Nem pedig úgy, hogy rácsöriztem viberen.
Ma már romantikus történetek, nem beszélve olyan 'apróságokról', hogy amikor arrafelé volt dolgom, és velem volt a gyerek, akkor kimutattam az ablakon és azt mondtam, hogy apád ebben a kiserdőben töltötte azokat az éveket, amikor akkora volt, mint te most. És Blanka rám nézett mértanilag kerek szemekkel, és azt kérdezte, hogy és mi a frászt csináltatok egész délután egy erdőben?! Kb 4 perccel később pedig rábólintott az elmesélt történetre, hogy jaa, akkor ez elég jó lehetett, papa.
Elég jó volt, gyerek. Elég jó.




ITT OLVASHATÓ

NAGYON FÁJ

HUPPA BLOG
Szerző: Nagypál Anikó
2016.01.25.


Nem állítom magamról, hogy különösebben kedves ember lennék. Van, aki szerint annyi bennem az empátia, mint egy pár gumicsizmában. Sőt, ezt gyakran hangoztatom magamról is. Nem barátkozom könnyen, zárkózott vagyok, sőt, azt is mondták már, hogy nekem egyszerűen nincs szívem. Valóban, nagyon kevés emberrel találom meg a hangot. Szarkasztikus vagyok, sokszor megbántok másokat, és elsősorban a saját sorsom érdekel. Na meg a fiamé, az mindenek előtt. És persze ott van a macska.

De van, amikor azért mégis kicsúszik két könnycsepp, és lehajtom a fejem és azt mondom a kurva életbe már. Hogy ezt nem lehet nézni, olvasni tétlenül, hogy szakadjon már rá az ég erre a kurvaországra, hogy nem igaz, hogy ilyen sorsok vannak, és hogy ezt tétlenül tűrjük. Hogy mi a bajom? Ez, ez a bajom. Hosszú ideje olvasom Ritók Nóra beszámolóit, de ez, ez most nagyon szíven ütött, vagy gyomron vágott, az biztos van nekem is, mert szokott fájni...

ITT OLVASHATÓ

KÉT FELADVÁNY - MERT KÉRTÉTEK!

SAKKOZZ MINDENNAP BLOG
Szerző: ígeneral Ludd
2016.01.26.

Az első feladvány könnyű, ezért nem mondok róla semmit...










Sötét lép!

 
A második feladványban világos második lépése különösen szépre sikerül...

Világos lép!
 
 
ITT OLVASHATÓ

PUTYIN LENIN ATOMBOMBÁJÁRÓL

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.01.26.


Ukrajna után Csecsenföld lett Oroszország bomlasztásának egyik terepe.

Pontosításra kényszerült Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök egy minapi, félreérthető mondata miatt, amelyben Vlagyimir Iljics Lenin nevével kapcsolta össze a Szovjetunió felbomlását. Az államfő az Elnöki Tudományos és Oktatási Tanács január 21-ei ülésén – egy a gondolatok irányításával kapcsolatos kutatás ismertetéséhez kapcsolódva – kijelentette, hogy a szovjet állam megalapítójának, tehát Leninnek az autonómiáról és más hasonlókról vallott gondolatai egyfajta „atombombát helyeztek el az Oroszország nevű építmény alatt. És a világforradalomra sem volt szükség.

Neki is trauma a Szovjetunió összeomlása

Az orosz elnök ezzel arra utalt, hogy a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének tagjai (az 1922-es alakuláskor: Oroszország, Ukrajna, Belorusszia és a Kaukázuson-túli Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság) Lenin javaslatára az egyenlőségelv alapján, szuverén joguk megőrzésével egyesülhettek a föderatív államban, s mindegyiknek joga volt a szövetségből való kilépéshez függetlenül attól, hogy Oroszország kivételével, korábban önálló államként nem is léteztek...

ITT OLVASHATÓ
 

OMEGA LAKOSZTÁLYOK - LUCINDA DEVLIN FOTÓI AZ AMERIKAI BÖRTÖNÖK KIVÉGZŐSZOBÁIRÓL (1991)

MAI MANÓ HÁZ
Szerző: Mai Manó Ház
2016.01.26.


Az 1947-ben született Lucinda Devlin 1991-ben kezdett el fotósorozatot készíteni az Egyesült Államok vidéki börtöneinek gázkamráiról, méreginjekciós kivégzőszobáiról, villamosszékeiről és a halálra ítéltek cellasoráról „Omega lakosztályok” (The Omega Suites) címmel, amely a görög ábécé utolsó betűjével a kivégzés véglegességére utal. A fotók célja nem az Egyesült Államokban érvényben lévő halálbüntetés erkölcsi szempontjának felvetése, hanem a végrehajtás környezetének bemutatása.

“Ezek a fotók nem tükrözik a személyes véleményemet a halálbüntetésnek a társadalmunkban betöltött szerepéről” szögezi le Devlin. „Inkább hagyom, hogy a környezetek közvetlenül kommunikáljanak a nézőkkel.”

Devlin az elkülönítés építészeti elemeit, az élet elvételének fertőtlenített kamráit Hasselblad fényképezőgépek segítségével és hosszú expozícióval örökítette meg, ami steril képeket eredményezett...

ITT OLVASHATÓ

LEBUKTAK A CSEPELI FIDESZES VÁROSVEZETŐK

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.01.26.


Horváth Gyula Loptok, csaltok, hazudtok című írását változtatás nélkül közöljük:

Loptok, csaltok, hazudtok! Ez azonban nem hír. Lassan hozzá kellene szoknunk ahhoz, hogy az a világ amit ti építetek ki magatok körül így működik! Azt is el kell viselni, hogy a valóság egészen más, mint az, amit ti festetek elénk!

Be kell emelnünk a feketéről, hogy fehér? El kell hinnünk, hogy harminc éves ember, akinek alig volt magyarországi munkahelye (egyáltalán munkahelye) kacsalábon forgó házat tudott magának építeni a „becsületes” keresetéből? Nem lehet kivetnivalót találnunk abban, hogy elkótyavetyélitek az ország földjeit és egyéb jószágait?

Jó pofát kell, hogy vágjunk ahhoz, ha egy gázszerelő elfelejt egy milliárdot bevallani a vagyonából és egy műkörmös a legjobb gazda a földvásárláson? El kell fogadnunk, hogy olyanokat küldtök a választási bizottságba, akit megbízási szerződéssel előtte magatokhoz kötöttetek?

Viselnünk kell, hogy az a kampánystratégiátok, hogy becstelen és hazug rágalmakkal tesztek tönkre embereket, családokat? Hallgatnunk kell, amikor a keresztényi erkölcsötök túltengésekor ráuszítjátok veszett ebeiteket az egyik ellenzéki párt vezetőjére és feleségére?

Tűrnünk kell, hogy kirugdossátok a jól képzett gyakorlott köztisztviselőket, közalkalmazottakat azok családtagjait csak azért, hogy a haveroknak csináljatok helyet?

ITT OLVASHATÓ

VAN LEJJEBB G. FODOR GÁBORNÁL - GULYÁS GERGELYNEK HÍVJÁK

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Első Kézből
2016.01.25.


G. Fodor Gábor szemétdombja (ki tudja milyen apropóból) előkapart valami 20 éves fotókat Rába Tímeáról, majd ennek örvén „maszturbációs segédeszköznek” minősítette a többgyerekes családanyát. Állításuk szerint „egy ország recskázott” Tóbiás nejére. Felemlegetik az MSZP-elnök állítólagos kurvázásainak és drogozásainak ősrégi pletykáját is – melyre semmilyen bizonyíték nincs.

A firkálmány legalja talán az, amikor előszedik a politikus 13 éves lányát, Tóbiás Ninát, akiről megjegyzik: szerencsére „édesanyja bájait, és nem apja kopasz fejét örökölte”. Majd hozzáteszik: remélik, hogy sem apja politikai, sem anyja „pornófotós” nyomdokaiba nem lép.

Senki nem adhat mást, csak mi lényege – a Fideszhez ezer szálon kötődő G. Fodorék pedig csak a napi rutinjukat tették. Ordenáré, stílustalan módon járatni le az ellenfelet – a konzervatív polgári kultúra nagyobb dicsőségére. Ennyit tudnak...

ITT OLVASHATÓ

MOST VAGYOK FÉLÚTON

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: hataratkelo
2016.01.25.


Dóra nem is olyan régen írt arról, milyen is Hollandiában egyetemistának lenni és mivel a kommentekben is elég sok kérdés felmerült, most írt egy posztot arról, hogyan is telnek a napjai és merre tovább. Mint a cím is mutatja, úgy érzi, körülbelül félúton jár, és az is kiderül a végére, miért tűnik igazi csapdának a gyakornoki rendszer. (A nyitókép az egyetem oldaláról származik.)


Te is külföldön tanulsz? Megírnád a történeted, a tapasztalataid? Ne habozz, írd meg és küldd el a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

ITT OLVASHATÓ

888 - POLITIKAI PORNÓ

POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT BLOGJA
Szerző: Kovács Olivér
2016.01.25.


Olykor, amikor elnézem a magát konzervatív jobboldalnak tituláló Fidesz-közeli média megnyilatkozásait, hajlamos vagyok azt hinni: megvan! Itt, ezzel a cikkel értük el a közélet Mariana-árkát, ennél nincs lejjebb. Nem volna könnyű feladat sorrendet felállítani a versenyzők között, mert nagyon erős a mezőny. Bayer Zsolt pl. önmagában dilemma: ha csak egyedül indulna, akkor is nehéz lenne választani, melyik gyűlölettől fröcsögő, aljas csúsztatásokkal teli vagdalkozás kapja az aranyérmet. De a 888-nak ezzel a… nem is tudom, cikkével, amelyben Tóbiás József MSZP-s politikus közéletbe eddig semmilyen módon sem belekevert családját teszik ki céltáblául egy gimis kamasztól is méltatlan lejáratásnak, megint sikerült hatalmasat alkotni. Hatalmas gödröt.

Megmondom őszintén: nem kedvelem Tóbiás Józsefet. Egy vállalhatatlan, lassan, csúnyán, de megérdemelten pusztuló párt prominens személyisége. Az ő vezetésének égisze alatt a párt ugyanazt a reménytelen, víziótlan színvonalat hozza, amit évek, évtizedek óta. Nehéz volna összeszedni, mi minden irtózatos kárt okoztak ennek az országnak, hogyan süllyesztették le a hozzá nem értésükkel, pitiáner korrupciós ügyeikkel, demagóg kommunikációjukkal. Van miért utálni őket, az biztos, mint ahogy az is, hogy ennek az egésznek Tóbiás József is minimum hallgatólagos jóváhagyója volt. De arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon azok, akik a portál olvasói, a célközönségük, illetve azok, akik a Fidesz szavazói, mégis mennyire tartják keresztényi, konzervatív, polgári értékrendet valló  (ezúton is bocsánatot kérek azoktól, akik éppen ettek vagy ittak, és most a monitort törölgetik) párt holdudvarához méltónak ezt a színvonalat, amivel alászúrtak neki és a szeretteinek, ami a gerinctelen és mocskos bulvár netovábbja? Mert a családját, a feleségét, és 13 éves lányát mindebbe belekeverni, az elég sok minden, de egyik sem azok közül, amiket értékrendként hirdetni szeretnek magukról...

ITT OLVASHATÓ

MIT TANULHATNAK A TANÁROK A TAXISOKTÓL?

EGYENLÍTŐ BLOGCSALÁD
Szerző: kation
2016.01.26.


A válasz nagyon egyszerű: csoportszellemet, összetartást.

A tanároknak évek kellettek, mára romokban a magyar közoktatás-nevelés, mire 5 év után egy iskola tantestülete fellázadt. Lassan, nagyon lassan csatlakozik még néhány intézmény. Az összes lázadó nem teszi ki a közoktatási hálózat 1 százalékát.

Ezzel szemben a taxisok azonnal, kollektíven reagálnak, ha bármi sérelem éri őket.

Csak próbálj meg. beszólni egy taxisnak, rögtön ott terem néhány.

Ugyanez igaz nagyban is: minap például az Uber ellen tüntettek, és akár spontán képesek összehozni egy nagy megmozdulást, ha úgy érzik, hogy sértik az érdekeiket. Az átlagember ezen megvonja a vállát, mondván büdös lábú taxisok. Miért sikerül ez nekik és nem megy azoknak az embereknek, akiken gyerekeink jövője múlik?

ITT OLVASHATÓ