2019. július 26., péntek

RÁADÁS: DALFUTÁR

DALFUTÁR
Szerző: HAJÓS ANDRÁS
2016-2019.



  A Hajós András ötlete alapján életre hívott 
  műsor egy-egy vadonatúj zeneszám 
  születését kíséri figyelemmel... 

  Az epizódokban mindig más-más 
  zeneszerző, szövegíró, producer és énekes 
  közreműködésével állnak össze az újabb és 
  újabb szerzemények. 

  A négy zenei tehetség egymástól függetlenül 
  dolgozik a dalokon, úgy hogy egymás 
  kilétéről csak a végső felvételkor 
  szembesülnek, a folyamat végén pedig 
  elkészül a Dal.

A HALOTT FILZÓFUS ÉS A GYEREKLÁNY SUTTOGÓ HANGJA ERŐSEBB, MINT A HATALMÁT FÉLTŐ SENKI ORDÍTÁSA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.07.26. 


Két komoly ellensége van a Nemzeti Együttrablás Rendszerének. Egy halott filozófus és egy gyereklány. Ők ketten azok, akik ellen harcba indul a propagandisták fényesre nyalt serege és küzd ellenük minden erővel. Mert meg kell védeni a keresztény kultúrát és a magyar családokat, a kötelességüket teljesítő magyar nőket, akik időnként szülnek még egy magyart, aztán ápolják a beteg családtagokat. Mert a magyar kormány tiszteli az embert. Persze nem minden embert, csak azokat, akik jól szolgálják az uraságokat. Akik alázatossá görbült gerinccel teszik azt, ami beleillik a maffia elképzeléseibe.

A halott filozófus és a Föld túléléséért kiálló kamaszlány nem illik bele a tervbe. A halott filozófus egyszerűen csak azért, mert bátrabb volt, mint az összes kormánytag, a NER-huszárok és a tudományos élet krémje. Együttesen. Ki mert mondani olyasmiket, amit az MTA tudósai például nem mertek. Apró kis nő, akiben több élet és tűz volt kilencven évesen is, mint az önként cselédnek állt, de uraságként pompáskodni akaró nyalonchadban összesen. Őt nagyon gyűlölik a közpénzben tobzódó felszopóbrigádok firkászai. Valószínűleg azért, mert hiába kaparnak ész nélkül, előre nem, csak lefelé haladnak. Egyre lejjebb. Temetik önmagukat és ezt tudják. Vagy érzik. És azt is, hogy senki nem fog emlékezni rájuk, sőt, már most sem tudja senki, kicsodák ők. Vagy mert pontosan tudják, kicsodák ők. Senkik. És ez így is marad.

A halott filozófus most is élőbb, mint amilyenek ők valaha voltak, és valaha lehetnek. Életében sem tudták lerántani maguk közé a sárba, megpróbálják most. Mert már nem tud védekezni. Holott életében sem védekezett. Tudta, emit ezek nem értenek: lehet tévedni, lehet hibázni, hiszen senki nem tökéletes. A gerinc, az, ami fontos. Az emberi tartás. Ezt ezek nem értik. Csak azt tudják, hogy a halott filozófus zsarnoknak nevezte a zsarnokot. Ez megbocsájthatatlan bűn a szemükben, mert ők ilyet soha nem mernének mondani. A gyávaságuk nem engedi. Ők csak azokat merik kritizálni, gyalázni és támadni, akik a másik oldalon állnak. Akik nem a hatalom, hanem az ellenzék oldalán vannak. Majd, ha fordul a történelem, azokat is fogják persze kritizálni, akiket most naponta ápolnak térden állva, kinyújtott nyelvvel. Majd meglátják és szóvá is teszik a hibáikat, bűneiket, kicsinyességüket, telhetetlen mohóságukat, hazugságaikat. Majd. Amikor nem tudnak visszaütni, amikor nem tudnak bosszút állni. De most még nem, mert veszélyes. Most a halott filozófust mocskolják, immár anyaként is. Mert nem értik – ahogy a háromnevű, élő filozófus esetében sem értik -, hogy nem azt akarta, hogy bárki egyetértsen vele. Csak annyit akart és annyit akar az élő is, hogy gondolkodjunk. A maga módján mindkettő korlát. De nem előttünk, nem sorompó, amit nem lehet átlépni. Korlát mellettünk, hogy legyen mibe kapaszkodni, hogy előbbre jussunk.

A másik ellenség a gyereklány, aki hisz valamiben és ki mer állni érte:...

AZ ORSZÁGGYŰLÉS HATÁROZATA A MADARAK RÖPTÉRŐL

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2019.07.24.



A Mi Urunk ötvenhatodik esztendejében, Teremtő Atyánk országának pecsétje alatt, Úr Fia Gáspár Szent Anyjának, a Szűz Deutsch Tamásnak, a Káslerbölcs Miklósnak, minden turáni szenteknek, és minden legalább hétszer szült, enhelyét tudó asszonyi állatnak és mindazonáltalig Attila keresztény királyunknak nevében kimondatik, hogy az madarak ezentúl szárnyalni ne merészeljenek.

Huntudatú népünk vérgyepüjén a struccot, a kazuárt és az Árpád anyánk sírján kapirgáló dodót szárnya verdesésével fecske, kolibri és más Úr Törvényét szegő lény meg ne zavarja. Mert

- pro primo először, a madár nehezebb az élenynél, tehát repdesni egyébként sem képes,

- pro secundo másodszor, a madár műfajilag elavult, dialektikai szempontból mind tekintetében, mind vonatkozásában meghaladott,

- pro tertio harmadszor, mert ha a Turáni Faj Kétharmada azt mondja, hogy nem repülsz, nem repülsz bazmeg és be is kussolsz zsidómadár, vagy orcád széttiportatik, miként azt Izajás, Herót, Börájhim és Malákes próféták is megmondák.

És egyébként is:...

MEGJELENT A NYOMTASS TE IS! 105. SZÁMA - HÍREK, AMELYEK NEM JUTNAK EL MINDENKIHEZ

NYOMTASS TE IS!
Szerző: Nyomtass Te Is!
2019.07.24. 


A Te segítségeddel, akár néhány ezren is képesek leszünk olcsón, gyorsan és egyszerűen milliókhoz eljuttatni olyan híreket, amelyekről ma még nem értesülnek...

ORBÁN ELSZIGETELI A MAGYAROKAT ÉS A PÉNZÜKET IS KOCKÁZTATJA - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2019.07.26.


A magyar és lengyel kormányzatok elszigetelték hazájukat az EU-ban, ráadásul a szegényebb országoknak járó uniós pénzük is oda lehet – erről ír a New York Times. Nem ez az egyetlen cikk a lapban, amelyben Magyarország negatívumairól van szó. A rasszizmus és a jobboldali nacionalizmus terjedése miatt aggódó amerikai képviselő, Ilhan Omar a rossz példák sorolásakor hazánkat említi elsőként a sorban.

A londoni Financial Times „Orbán Viktor és a történelem újraírása” címmel igen terjedelmes, 1956-ot felidéző fényképekkel illusztrált cikkben hívja fel a figyelmet a történelmi kutatással foglalkozó intézetekkel kapcsolatos magyar kormányzati nyomulásra.

Írnak az 56-os Intézetnek a Veritasba való beolvasztásáról, az úgynevezett emlékezetpolitikai konfliktusokról, és kiemelik, hogy a miniszterelnök – bírálói szerint – saját szerepét a valóságosnál jelentősebbnek igyekszik feltüntetni a kommunizmus megdöntésében.

A cikk felidézi egyebek közt a Nagy imre és társai újratemetésén elmondott Orbán-beszédet, és felhívja a figyelmet arra, hogy egyes állítások szerint már hónapokkal a szovjet csapatok kivonását követelő beszéd elhangzása előtt megkezdődött a részleges kivonulás.
Elszigetelődtek, és a pénz is elmaradhat

A Bloomberg amerikai hírügynökség, amelyet főként gazdasági. pénzügyi körökben kísérnek élénk figyelemmel, továbbá a Politico című amerikai médiatermék európai kiadása, illetve számos más, uniós kérésekkel foglalkozó hírportál beszámol arról, hogy az Európai Bizottság egyfelől a luxembourgi székhelyű uniós bírósághoz fordul az úgynevezett Stop Soros törvény miatt, másfelől pedig újabb kötelezettségszegési eljárást is indít Magyarország ellen azért, mert a tranzitzónában levő menekülteket nem látják el élelemmel.

New York Times, amely ugyanerről a Reuters beszámolóját közli, kitér arra is: Magyarország, regionális szövetségesével, a szintén nacionalista kormány által irányított Lengyelországgal együtt most annak az eshetőségével néz szembe, hogy elveszít uniós támogatásokat, mert a jómódúbb nyugati tagországok, amelyek az EU költségvetési forrásait biztosítják, a demokratikus elvek betartásától akarják függővé tenni a kifizetéseket.

A migrációról és a demokratikus normákról folytatott vita elszigetelte a keleti tagállamokat, és azok kimaradtak a legfőbb uniós vezetői posztok elosztásából – teszi hozzá a cikk, amely emlékeztet arra is, hogy az Európai Bizottság egyik feladata annak figyelemmel kísérése, mennyire tartják tiszteletben a tagállamok az uniós jogot. A testület következő vezetője kilátásba helyezte: novemberben kezdődő, ötéves hivatali ciklusa alatt nem fogja engedni, hogy Budapest és Varsó fittyet hányjon a demokráciára...

MOST VAN ITT A VÉGE: A FIDESZT MEG LEHET VERNI, DE A RENDSZER MÁR LEVÁLTHATATLAN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2019.07.25.


A Válasz Online indulásakor azt ígértük, olyan újságot készítünk, amely a szabadságot alapértéknek, az erkölcsi normákat – úgy is, mint „Ne lopj!” – felülírhatatlannak tartja. Ebből a vállalásból az is következik, hogy szólunk, ha korszakhatárhoz érünk. Márpedig az elmúlt hetekben a „Mészáros és Vidéke ÁFÉSZ” minden eddiginél aktívabbnak bizonyult stratégiai területeken: energetikai hódítóútra indult a Tigáz felének megszerzésével (ismeretlen eredetű forrásból), benyelni készül az informatikai piac zászlóshajójaként jegyzett T-Systems Magyarországot (egyelőre nem tudni, milyen pénzből), illetve az MKB után a Takarék-csoportban is látható tulajdonossá vált – és pályázik a Budapest Bankra. Röviden arról van szó, hogy a Fidesz nevű erőcsoport a kezdeti, nem eleve bűnben fogant „szuverenitásháborúját” gazdasági megszállássá lényegítette át. 2019 nyarára jutottunk el oda, hogy berendezkedése szinte teljes. Azaz: a pártot még le lehet győzni egy-egy választáson, ám maga a rendszer demokratikus eszközökkel már leválthatatlan:...

HETVENKILENCEZER BOLDOG DIÁK, EGYRE CSÖKKENŐ ÖSSZLÉTSZÁM

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2019.07.26.


Míg az elmúlt három évben növekedett az új hallgatók száma, a felsőoktatásban résztvevők összlétszáma folyamatosan csökken.

Idén 78,9 ezer jelentkezőt vettek fel egyetemre, mintegy 3 ezerrel többet, mint egy évvel korábban – jelentette be a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését követően Bódis József oktatási államtitkár. Tavaly 75,3 ezren nyertek felvételt, amit Bódis már akkor „imponálónak” nevezett a 2017-es 72,7 ezerhez képest. A sikeres jelentkezések számát tekintve tehát kijelenthető: az utóbbi három évben egyre többen kerülnek be egyetemre, ami látszólag szembemegy a kormány 2012-ben indul felsőoktatás-politikájával. 

Radó Péter oktatáspolitikai elemző szerint azonban a látszat csal: valójában nincs szó arról, hogy fordulat történt volna. – 2011-hez képest 2013-ra több mint 25 ezerrel csökkent a felvételt nyert hallgatók száma, ehhez képest az utóbbi néhány évben tapasztalt 2-3 ezres növekedés elenyésző – mondta.

A szakértő szerint a jelentkezők és a felvettek számának enyhe növekedése mögött állhat az is, hogy 2020-tól már csak legalább egy középfokú nyelvvizsga birtokában lehet egyetemre felvételizni. Sokan lehetnek, akik kihasználták, hogy idén utoljára még nyelvvizsga nélkül is lehet jelentkezni. A jelentkezők egy jelentős részét nem a frissen érettségizettek teszik ki – az ő számuk általában 50-55 ezer közötti a továbbtanulni vágyók körében. Sokan vannak, akik évekkel később döntenek a továbbtanulás mellett, egy nyelvvizsga megszerzése esetükben nagyobb anyagi és időráfordítást igényelhet, mint a középiskolásoknak. A nyelvvizsga meglétét megkövetelő szigorítás a legóvatosabb szakmai becslések szerint is 10-15 százalékkal csökkentheti majd a felsőoktatásba bekerülők számát. 

Miközben ez a szám már így is évek óta folyamatosan csökken: az idén zárult tanévben összességében 80 ezerrel kevesebb hallgató volt a felsőoktatásban, mint 2011-ben. Ez az össznépesség felsőoktatásban való részvételén is meglátszik: míg 2011-ben a teljes magyar népesség 3,6 százaléka, 2018-ban már csak 2,8 százaléka járt valamilyen felsőfokú képzésre. 

Viszont évről-évre egyre több magyar tanul külföldi egyetemeken. A középiskolásokat külföldi továbbtanulásra felkészítő Engame Akadémia becslései szerint számuk már 14 ezret is meghaladja. A legfrissebb adatok szerint például az Egyesült Királyságban több mint 2200 magyar tanul, az idei felvételi időszakban pedig 1030-an adták be jelentkezésüket. Hollandiában a 2018/2019-es tanévben rekordszámú, 1015 magyar diák folytatott felsőfokú tanulmányokat, ami 29 százalékos növekedés a 2016/2017-es tanévhez képest...

SCHIFFER: A FIDESZT VÁLTÓ ÚJ KORMÁNY ÚGY FOG BOTLADOZNI MÉSZÁROS LŐRINC KÖRÜL, MINT 98-BAN A FIDESZ A POSZTKOMMUNISTA OLIGARCHÁK KÖRÜL

444.HU
Szerző: SARKADI ZSOLT
2019.07.26.


...Schiffer szerint a 2010-ben jelentkező centralizációs szándékok nem önmagukban ördögtől valóak, de a jelenlegi, a Fidesz által kiépített közjogi szerkezetben megvan az esélye Magyarországnak arra, hogy a szélsőséges hatalomkoncentráció és a szélsőséges hatalommegosztás között ingadozzon. A Fidesz ugyanis közpolitikai területeket vont ki a parlament ellenőrzése alól, így ezek a területek hozzáférhetetlenek egy következő, a Fideszt leváltó, akár kétharmados parlamenti többségnek. Schiffer szerint erre jó példa az is, hogy az ügyészség nincs a kormány alá rendelve, így a következő kormánynak nemcsak hogy fideszes legfőbb ügyésszel kell együttműködnie, de az ügyészségnek nem kell számolnia azzal sem, hogy az emberek választásról választásra elszámoltatják őket.

De jó példa erre Mészáros Lőrinc vagyona is, Schiffer azt mondta, a Fideszt váltó új kormány úgy fog botladozni Mészáros Lőrinc és a kisebb fideszes oligarchák vagyona és befolyása körül, ahogyan a 98-ban hatalomra kerülő Fidesz botladozott a szocialista pénzelit vagyona és befolyása körül. Itt felidézte azt is, hogy a Fidesz vezetői közül többen is a mai napig úgy emlékeznek a 98 és 2002 közötti időszakra, hogy kormányon voltak ugyan, de nem ők irányítottak.

Ez a rizikó pedig bizonytalanságot szül, a mai szélsőséges hatalomkoncentráció ugyanis egy kormányváltás esetén nagyon könnyen a hatalom szélsőséges megosztottságába csaphat át, ezzel pedig kormányozhatatlanná válik az ország, ami Schiffer szerint kifejezetten rémisztő perspektíva.

Innen kezdte Schiffer felépíteni a Fidesz és a jelenlegi kormányzás kritikáját, és Gulyásnak a beszélgetés vége felé egyre kevesebb érdemi válasza is volt a beszélgetőtársa megállapításaira. Miután Gulyás azt mondta, hogy „ha lesz még rendszerváltás ezután, akkor az azt jelenti, hogy újra diktatúra lesz Magyarországon”, Schiffer rávilágított a miniszter szavaiban rejlő ellentmondásra.

Gulyás ugyanis a beszélgetésben korábban azt bizonygatta, hogy a fideszes alkotmány és a 2010-es kormányváltás nem jelentett közjogi értelemben éles cezúrát a 90 után kiépülő magyar demokráciában, de közben tény, hogy Orbán saját maga beszélt fülkeforradalomról, a Fidesz maga próbált 2010-ből egy, a rendszerváltáshoz hasonló mérföldkövet faragni. Ezzel a kommunikációval tehát éppen a kormánypárt teremtette meg a látszatot, miszerint őket nem is lehet máshogy, csak egy újabb rendszerváltással leváltani. Schiffer szerint azonban ez a képzet fals, és jelentős részben ennek gerjesztése az, amivel a Fidesz szinte militarizálja az ellenzéket.

A Fidesz 2015-16 óta törekszik a politikai tér kettéosztására, egyrészről van a fideszes médiagalaxis, mellette pedig egy militáns ellenzéki csoport. (...) A Fidesznek is van felelőssége abban, hogy lesz-e Magyarországon kormányzóképes ellenzék.

- mondta, hozzátéve, hogy „az a hergelés, amibe sajnálatos módon belement az ellenzék decemberben-januárban, az a Fidesz propagandájának a következménye”. Szerinte ugyanis a túlóratörvénnyel kapcsolatos ellenzéki kommunikáció egyszerűsödése és durvulása is a kormányzati kommunikáció egyszerűsödésének és durvulásának egyenes következménye.

A beszélgetés végén szó esett arról is, hogy az Európai Parlamentben a momentumos képviselők a parlamenti tisztségekre jelölt fideszesek leszavazására buzdítottak. Gulyás és a fideszes média szerint ez hatalmas botrány. Schiffer azt mondta, „ami az EP-ben történt, az vészjósló, félelmetes határátlépés”, de a Fidesz is kilincselt nemzetközi szervezeteknél és a külföldi sajtóban 2002 és 2010 között. Gulyás erre azzal válaszolt, hogy a 2006-os zavargások különleges esetet jelentenek, és ha a jövőben tüntetők szemét lövi ki a rendőrség, akkor a jelenlegi ellenzék is nyugodtan megteheti ezt.

HIÁBA SÜLT FEL ORBÁN ÜGYVÉDJE, ÚJABB ÁLLAMI MUNKÁT KAPOTT

24.HU
Szerző: KOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2019.07.26.


Csak áprilisban jegyezték be a Rogán Antal propagandaminisztériuma alá tartozó Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) Zrt.-t, ám három hónapra rá, július 10-én máris munkát tudott adni a NER egyik központi figurájának. Negyedmilliárdos megrendelés részese lett Bajkai István tanácsadó cége, az Aponius Consulting Kft., és feladathoz jutott Bajkai sógornője, Bonnyai Mikolt is.

A DKÜ a kormányzati pénzköltés egyik centruma lesz, a hivatalos verzió szerint arra hozták létre, hogy a költségvetési szervezetek, intézmények, állami vállalatok évi sok tízmilliárdos informatikai beszerzéseit intézze. Ennél az új csúcsszervezetnél futott be Bajkai István, aki jelenleg a Fidesz országgyűlési képviselője, korábban az Orbán család ügyvédjeként vált ismertté: képviselte már a kormányfőt, valamint Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt is.

A DKÜ közbeszerzési eljárásaihoz kétrészes tenderen keresett szakembereket. Az első részben közbeszerzésekkel kapcsolatos feladatok ellátására és szaktanácsadásra, a másodikban minőségbiztosításra és ellenőrzésre. Az első megbízást az Aponius a Csendes Consulting Kft.-vel közösen szerezte meg 249 millió forint értékben (150 milliós keretszerződés, amely további 99 millió forinttal újratölthető). Feladatuk egyebek mellett közbeszerzési eljárások dokumentumainak, eljárásainak ellenőrzése lesz. A hirdetményben az Aponiust a közbeszerzési tanácsadásban közreműködő alvállalkozóként említik.

A kisebb falat a Dr. Bonnyai Ügyvédi Irodának jutott: 49 millió forintért (30 milliós keretszerződés, amely 19 millió forinttal újratölthető) segédkeznek minőségbiztosítási és ellenőrzési feladatokban.

Az iroda tulajdonosa dr. Bonnyai Mikolt, aki Bajkai István feleségének, a zongoraművész Bonnyai Apolkának a testvére.

Bonnyai Mikolt korábban annál a Nagy és Kiss Ügyvédi Irodánál dolgozott, amely 2016 májusában Bajkai nevével fémjelzett SBGK Ügyvédi Irodával és a Lázár János környékén emlegetett Ész-Ker Kft.-vel 4,8 milliárd forintos megbízást kapott. Az lett volna a dolguk, hogy a Miniszterelnökség külső tanácsadóiként segítsék az uniós támogatással megvalósuló projektekre kiírt közbeszerzések szabályos lebonyolítását. Az Európai Bizottság auditorai szerint ez pocsékul sikerült: a 29 projektből álló mintában 24 súlyos hibát találtak. Ahogyan korábban megírtuk, a szabálytalanságok miatt Brüsszel alsó hangon 103 milliárd forintos büntetést helyezett kilátásba, de a támogatásmegvonás végső számlája akár 500 milliárd forint is lehet. Amit nem a hibázó vállalkozóknak és ügyvédi irodáknak, hanem az adófizetőknek kell állniuk...

ORBÁNÉKAT A LUXUS MŰFŰ ÉS A HAZASZERETET FŰTI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.07.25.


...Agyforrás van. Hiába tombol a kánikula, azért a gondosabbak meg a takarékosabbak már a télre készülnek. Fűteni valóra, így aztán nem ritka a tűzifával megrakott teherautó az utakon. Muszáj, mert ezt az iszonyatos meleget, sajnos, nem lehet az év végi hónapokra a spájzban tárolni. Ha csak a Nemzet Klímafelelősei, élén a köztársasági elnökkel, nem találnak olyan melegítő megoldást a magyar ember számára, ami kiűzi a fagyokat is, pláne onnan, ahol se fára, se semmire nem jut a kályhákba. A kályhát pedig mégsem lehet meggyújtani, igaz, Áder? Leleményes ember a magyar, különösen egy közülük, az Orbán Viktor. Befűttet ő, csak rossz helyen teszi, számára jó emberekkel.

Azért az mégis csak macerás lenne Magyarország miniszterelnökének, ha magyar családoknak abban segítene, hogy lehetőleg ne fagyjon halálra senki a télen. Fagy. De hát szegény Orbánnak valahol el kell kezdenie a télre felkészülést. Hol az istenbe kezdenék, ha nem a focipályán. Műfüvön mű magyar vagy az imádott migráns labdarúgókkal. Gondoljanak bele, leragadna a milliós lábuk a mínuszoktól, ha nem fűtenék a pályát. Jaj, dehogy a Ronaldóké, a Buffonoké, Hazardoké. A magyar másodosztály kutyaütőié.

És miután Minden ember melegségre vágyik (Örkény), fel kell hevítenie Orbánnak a páholytársát, a Végh Gábor nevezetű Pharos 95 Kft. tulajdonosát is. A közpénz igen jót tesz hideg lelkének. Mert az úgy lesz, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség az NB II-es kluboknál is kötelezővé teszi a fűthető pályákat a 2020-2021-es bajnoki évadtól. Tetszenek érteni, kö-te-le-ző-en.

Az egyik NB II-es klub, a fővárosi Budafoki Munkás Testedző Egyesület eredetileg csak rendbe akarta hozatni a nagypályáját, és két új, műfüves kispálya építését tervezte, aminek költségét 72 millió forintra becsülték. Ehhez képest a már a pályafűtést is tartalmazó végső ár 192 millió forint lett. A közbeszerzést a Pharos 95 vitte el, amelynek tulajdonosa VIP-páholyos haver, a Végh – írja a Népszava. Ez a Végh a másodosztályú ZTE futball-klub tulajdonosa.

Olvassák el, hogy működik a fűtött műfű projekt. A budafoki tenderen a Pharos 95 ellen öt cég indult, azonban a versenytársak többsége valamiképp kötődik Végh Gáborhoz, családjához vagy érdekeltségéhez: az egyik konkurens Kft.-ben Végh gyerekei a tulajdonosok; a másik rivális vezetője korábban ügyvezetőként váltotta idősebb Végh Gábort és feleségét egy olyan vállalkozásban, amely egy időben a Pharos 95 jelenlegi telephelyére volt bejelentve; egy másik cég havi 205 ezer forintért kötött irodabérleti szerződést Tiba István, balmazújvárosi fideszes képviselővel, aki korábban a balmazújvárosi futballcsapat elöljárója volt. Balmazújvárosban egyébként szintén a Pharos 95 építette a stadion fűtését.

Nem lehet, hogy előbb-utóbb mindenki Orbán rokona, haverja lesz? Nem vagyunk már olyan nagyon sokan, mimagyarok. Na látják, mi lesz Csányi MLSZ-elnök rafinált ötletéből. Megint helyben vagyunk. Csányi – Orbán – Végh – Végh rokonai – Tiba Magyarország melegfelelősei. Ez is simán egy maffialánc. Luxus a műfűnek. Ekkora dologban persze eszükbe sem jutnak azok az emberek, köztük gyerekek is, akiken kopog a zsarnokság jege. Orbánékat így fűti a műfű és a hazaszeretet.

A mindennapi hazaszeretet az, amikor “hazánk bevon bennünket a saját bűvkörébe“, ez pedig az ország megmaradását is szolgálja. …Európa jövőjéről az látszik, hogy csak azok az országok maradnak talpon, amelyekben van hazaszeretet. Akik nem, azok így vagy úgy, de el fogják azt veszíteni.

– mondta a nemzet hazug miniszterelnöke, és megcsókolta a stadion melegített földjét, majd nekilátott a várhoz vezető, fűthető út terveztetésének...

A MAFFIARENDSZER MEGVÉDI MAGÁT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.07.25.


A kormány kitart és továbbra is kiáll a Stop Soros törvénycsomag mellett. Ez annyit jelent, hogy továbbra is azon dolgoznak, hogy ellehetetlenítsék a hazai civil szervezetek munkáját, mondván, azok mind Soros ügynökei. Ezzel a kisebbségek, valamint a szegényebb réteg helyzetét rontják tovább, hiszen ezeken a területeken végzik el a civil szervezetek azt, ami jó esetben állami feladat lenne. Nem Magyarországon persze. Emiatt – már hogy a kormány kitart az eddigi intézkedései mellett – az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordult, ezzel pedig a harmadik szakaszába lépett a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás. De gond egy szál sem, hiszen Hollik kijelentette: a kormány készen áll a perre.

Hollik ezt persze hosszabban is kifejtette, egy kis sorosozással megspékelve, majd mondandója végén burkoltan még meg is fenyegette a választókat, amikor a következőket mondta:

"…ha valaki azt szeretné, hogy a települése tovább fejlődjön, akkor az a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogatja."

Ez ennyire egyszerű. A fideszes polgármesterek ugyanis gond nélkül hozzáférnek a támogatásokhoz, egy ellenzéki polgármestert azonban ellehetetlenítenek, hiszen a kifizetések a Fidesz kezében vannak...

TRÜKKÖZVE PRÓBÁLJA A KSH ELFEDNI A VALÓS KÉPET A JÖVEDELMI VISZONYOKRÓL


ABCÚG BLOG
Szerző: LESTYÁNSZKY ÁDÁM, PIVARNYIK BALÁZS
2019.07.26.


Nem készült el, ezért nem tudja kiadni a létminimum kiszámításához szükséges adatokat a Központi Statisztikai Hivatal – mondja Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. A kutatócég ennek ellenére megpróbált számolni, ahogy megtette ezt az átlagkeresettel is. Utóbbit az állami hivatal is közölte, csakhogy nekik egészen más eredmény jött ki, mint a Policy Agendának. A szakember szerint a KSH trükkök százaival próbálja elfedni a valós képet a társadalom jövedelmi viszonyairól. Az interjú elején említett korábbi beszélgetésünket itt nézhetik meg.


FÁJDALMAS VÁLTOZÁS ELŐTT A MAGYAR AUTÓPIAC - LÁTVÁNYOS AKCIÓK UTÁN JELENTŐS DRÁGULÁS JÖN

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2019.07.26.


Azok az autógyártók, amelyek nem lesznek képesek viharos gyorsasággal lefaragni flottaszintű szén-dioxid-kibocsátásukat az előírásoknak megfelelően, hatalmas bírságokra számíthatnak. Brüsszel szigora nem csak nekik, hanem a beszállítóknak, az autókereskedőknek és végső soron a vásárlóknak is fájni fog hamarosan. Szamosi Viktor szerint látványos változások lesznek a magyar autópiacon is, az év végéig kitartó akciókat érdemi drágulás követi majd 2020-tól. A Ford magyarországi vezére ezért azt javasolja, aki a nagyteljesítményű autókat kedveli, a megszokott árszinten akar még vásárolni, az használja ki a következő hónapokat...

KIHASZNÁLTA PÁR MÉSZÁROS-CÉG, HOGY NEM KELL MINDIG IGAZAT MONDANI

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.07.25.


Nagyon sűrű délelőttje volt május 30-án Mészáros Lőrinc idősebb lányának. A nemrégiben doktori címet szerző Mészáros Beatrix 11 órakor Budapest belvárosába, az Andrássy útra, fél órával később pedig Újpestre volt hivatalos egy közgyűlésre, majd újabb fél óra elteltével papíron ő nyitotta meg a családi cégbirodalom herceghalomi központjában a csoport egyik vezető vállalatának taggyűlését. Utóbbi két eseményen testvére, Homlok-Mészáros Ágnes is ott volt. A közgyűléseken ráadásul különböző feladatokat is elvállaltak a testvérek: Beatrix az első kettőn jegyzőkönyv-hitelesítő, a harmadikon levezető elnök volt, míg Ágnes az újpesti találkozón vezette a jegyzőkönyvet. Legalábbis a cégbírósághoz leadott hivatalos dokumentumok szerint...

VENNI VAGY BÉRELNI JOBB AZ EGYETEMI ÉVEKRE? - KISZÁMOLTÁK, MIKOR MI ÉRI MEG

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.07.26.


Sok szülő borzad el ilyenkor az albérleti árakon, és gondolkodik el azon: nem lenne-e célszerűbb inkább vásárolni lakást. A Takarék Index elemzése számításokkal segít eldönteni ezt a dilemmát. 

A lakáspiac jelenleg kedvelt befektetési alternatívának számít, így az egyetemre készülő leendő hallgatók családjai között is többen gondolkodhatnak el a lakásvásárláson. A döntés során a Takarék Index elemzői szerint fontos tényező azonban, a bérleti díjak, és lakásárak szintje mellett, hogy a diák meddig tervez az ingatlanban élni. Megvizsgálták tehát, hogy milyen időtávok esetén érdemes elgondolkodni a vásárláson. Ehhez kiszámították az adott területekre jellemző fedezeti időtávokat, vagyis azt a pontot, ahol a bérlés és vásárlás költsége még éppen megegyezik.

A fedezeti időtávok kiszámításához a Takarék Index kerületet jellemző átlag lakásáradatai mellett a Duna House bérleti díj adatait használták fel. A modell felállításakor azt feltételezték, hogy a lakás vételárának 50 százalékát hitelből (10 éves futamidő, 5 százalékos THM) fedezik, és számoltak járulékos költségekkel (illeték, felújítás, biztosítás) is.

Budapest esetében 1,8 és 6 év között ingadozik az az időtartam, amely felett már a saját ingatlan bizonyulhat az olcsóbb megoldásnak, vagyis az eredmények azt mutatják, hogy a jelentősen növekvő lakásárak ellenére még lehet találni olyan kerületeket, ahol esetleg egy 3-3,5 év alatt megszerezhető Bsc diploma esetében is a vásárlás felé billenhet a mérleg nyelve a bérlés helyet.

Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a tanulmányaik miatt új városba költöző diákok közül sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy lakásuk egy-egy szobáját kiadják valamely ismerősüknek, csoporttársuknak. A Takarék Index elemzése szerint ez a lépés sokkal közelebb hozhatja a vásárlást. Az adott területet jellemző 30 százalékos bérleti díjakat nettó jövedelemnek tekintve (egyszerűség kedvéért ezt már a személyi jövedelemadó levonása utáni összegként fogták fel) a budapesti vizsgált helyszíneken az elérhető adatok szerint így már csak 1,3 és 3,4 év között mozogtak a fedezeti időtávok...

KISGYEREK ÉS KUTYA ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Bella
2019.07.26.


Azért is jó a Határátkelőt csinálni, mert az ember időről időre olyan témákba fut bele, melyekre nem is gondolt volna. Nekem legalábbis soha eszembe nem jutott volna (Bellával ellentétben), hogy mennyire másként viszonyulnak a világ különböző pontjain a kutyások a kisgyerekekhez. Márpedig az ő tapasztalata szerint így van.

„A férjem munkája és saját kedvtelésünk miatt rendkívül sokat utazunk a világban, nem változott ez akkor sem, amikor megszületett a kisfiunk, aki 6 hónaposan ült először repülőn és 3 éves sem volt, amikor először utazott a tengerentúlra.

Ennek megfelelően imád repülni, buszozni, villamosozni, autózni, taxizni és imádja azt a buszt is, ami kivisz minket a reptérre itt Budapesten. Azt gondolom, hogy eleve nyitott természete van, de a sokféle ember, sokféle tapasztalat rendkívül barátságos valakivé tette őt 3,5 éves korára.

Most nem a gyerekkel utazás körülményeiről szeretnék írni, hanem egy érdekes megfigyelésünkről. Vagyis arról, hogy mindenhol másként fordulnak a háziállatok gazdái a gyermekünk felé.

Mi már egészen kicsi korában megtanítottuk neki, hogy nem simogatunk kutyát, cicát, nyuszit, egyéb állatot anélkül, hogy előtte megkérdeznénk a tulajdonosát, hogy szabad-e.

Az állat ugyanis lehet barátságtalan természetű, aznap éppen rossz passzban, vagy beteg is lehet. Sőt, van olyan gazda is, aki nem szereti, ha simogatják az állatát, akkor sem, ha az állat egyébként vágyna erre (ezt nem egyszer tapasztaltuk Budapesten már). És ezt is tiszteletben kell tartani, viszont egy 3 évesnek ezt mind-mind tanulnia kell a világról.

Amikor külföldre utazunk, mindig megtanítunk neki az adott nyelven egy-egy megszólítást és a simogatás szót is mellé. Mivel még nem beszél túl jól magyarul sem, így könnyen megy az, hogy ne magyarázza túl a dolgot, és ne keverjen bele magyar szavakat.

Néhány érdekes tapasztalatot kiemelnék az eddigi kalandjainkból:

Cambridge, London, Manchester (UK)

A cambridge-i tulajdonosok nagyon barátságosak voltak, megszólítottak minket a sétáinkon az utcán és a kisfiunkkal csevegve engedték a kutyájukat is simogatni.

Érdekes módon Manchesterben és Londonban meg valahogy mindenki rohant, kutyákkal csak parkokban találkoztunk, ahol őrületes sebességgel mozogtak, így a kisfiunk nem tudott közel kerülni hozzájuk.

Manhattan és Princeton (USA)

Tapasztalatunk szerint Princetonban az élet lassú folyású, az emberek mosolyognak egymásra és előzékenyek. A gyerekesek beszélgetnek egymással a játszótéren, a kutyák gazdái meg leállnak veled dumálni az utcán, és biztatják is közben a gyerekedet, hogy simogassa csak meg az állataikat. Azok pedig jól viselik a simogatást.

Manhattanben volt mind közül a legizgalmasabb tapasztalatunk. A Central Parkban már távolról integetett sok gazdi, hogy menjünk oda, simogassuk csak meg a kutyusokat. Sokan meg is dicsérték őt, hogy először kérdez, és utána simogat.

A legkedvesebb élményünk mégis az Upper West Side-on volt az egyik hajnalon, amikor sétálni indultunk. Egy ottani bácsi állított meg minket a kiskutyájával, P.J.-vel, hogy simogassuk meg az ölebet.

A beszélgetésünk végén arra biztatta a fiunkat, hogy cica helyett inkább tartson kutyust, mert itt az Upper West Side-on nem fogadja majd be őt a kutyás közösség, és akkor nem lakhat majd itt utána. :) ...

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/30. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.07.26.



PUBLICISZTIKA

Széky János: Kivételesek vagyunk

Az adatok első pillantásra elborzasztóak. A World Justice Project nevű, washingtoni székhelyű nemzetközi civil szervezet fölmérést készített arról, milyen a joguralom helyzete a világ 126 országában (a csaknem kétszáz közül). Az összesített ranglistán Magyarország az ötvenhetedik, az „EU-, EFTA- és észak-amerikai országok” csoportjában az utolsó. Rosszabbul állunk, mint Románia, és tavalyhoz képest Bulgária is megelőzött; ők négy hellyel előreléptek, mi néggyel visszaestünk.

Mi vagyunk a Nyugat szégyene. Már amennyiben oda számítjuk magunkat.

Avar János: Trump Fehér (fajvédő) Háza

Tamás Gáspár Miklós: Göncz Árpád sírja mellett

Kovács Zoltán: Három az egyben

Szilágyi Márton: Margócsy István hetvenéves

Losoncz Miklós: USA–Kína gazdasági háború
Az egész pályás letámadás korlátai és kockázatai

Az utóbbi időben az USA és Kína közötti gazdasági hidegháború a külkereskedelem után a vállalati szférát is elérte, és mindinkább a nagyhatalmi versengés terepévé vált. A Kínával szembeni amerikai nyomásgyakorlás ugyanakkor jelentős korlátokba ütközik. Egyelőre nem válaszolható meg az a kérdés, hogy Donald Trump elnök intézkedései mennyire szólnak hosszú távra, illetve mennyiben részei sajátos tárgyalási taktikájának. Versengő stratégiák nem vagy legfeljebb korlátozottan alkalmasak a két ország közötti érdekellentétek áthidalására...

Gábor György: Az emberiség könnyei
Búcsú Heller Ágnestől

Ungváry Rudolf: Egy ellenfelem halálára

Paul Lendvai: Megérdemelt világhír

Mizsei Kálmán: Ukrajna – messiásvárás után reformok?

Benda László: Ciprus – gáz van

Hargitai Henrik: Holdra szállás 2.0


Molnár Erzsébet: Szent Péter esernyője


V I S S Z H A N G

Hegyi Gyula: Tisztelet Kornainak – és Kínának

Jeszenszky Géza: Reménytelen?

Ujlaky István: Monokultúra

Haskó László: Alapítványi dolgok

P Á R A T L A N

(nyerges): KULTÚRAROMBOLÓ
ANNO 1937

-skó: MEGÉRTÉS

Huszár Ágnes: SZENNYEZETT VÍZBÁZIS

Lévai Júlia: SEMMI ÁBRÁNDOZÁS

A. G. úr: AGYAMENT ÖTLET
Négyből öt lett

Völgyi Ferenc: FITYISZEK

msz: AZT HISZIK

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


ÉLET ÉS IRODALOM 2019/30. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.07.26.


I N T E R J Ú

Kőszeghy László: Megszabadulhatunk a dehumanizációtól?
Beszélgetés Maria Kronfeldner filozófussal

F E U I L L E T O N

Váncsa István: Három bevert tojás 
 
K R I T I K A

Károlyi Csaba: Kilenc zár

Kolozsváros. Irodalmi ka­lauz. Összeállította és szerkesztette Balázs Imre József és Daray Er­zsébet. A térképeket válogatta és kötetbe szerkesztette Bartos-Elekes Zsombor. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 328 oldal, 3999 Ft

Kolozsvár transzszilván főváros lehetne. Erdély a világ kalapja, s a város a bokréta rajta. Lehet, hogy ehhez azonban kicsit máshonnan, máshogyan, más dimenzióból kéne nézzük az egészet – mindenek ellenére és minden tapasztalattal együtt – valahogy úgy, ahogyan például Selyem Zsuzsa nézi. Láng Zsolt Bestiárium Transylvaniae IV. A föld állatai című regénye jutott még hirtelen eszembe. Mint másik remek példa. Ebben a műben romániai hőseink konkrétan nem is élnek Erdélyben, hiszen a Partiumban élnek, Szatmárnémetiben. A regény főhőse, Bori elmondja, milyen volt, mikor apja egyszer elhatározta, hogy most aztán megmutatja a gyerekeknek Erdélyt. Borinak Erdély elemi élményként anyja sikolyát jelentette Kolozsvár főterén, mikor majdnem megcsípte anyját a darázs, mert apja már megint lehúzta az autóablakot – „ez az ő története Erdélyről” – olvassuk Láng regényének 69-70. oldalán. Ez a pici részlet nem szerepel itt, de nekem fontos, gyakran eszembe jut. És még az szokott gyakran eszembe jutni, hogy azok a trianoni elcsatolt területeken élő magyar emberek, akiket aztán a visszacsatolás után zsidóként az auschwitzi halálgyárban meggyilkoltak, mennyire örültek annak, hogy visszakerülnek az anyaországhoz. Kolozsvárnak öt neve van, olvasom az első fülön (latin, román, német, jiddis, magyar). Ma már igazából csak kettő. És a világ nem magyar polgárai ma Cluj-Napoca néven fogják megtalálni a térképen...

A HÉT KÖNYVEI


A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Bedecs László: Ex libris

Ayu Utami: Saman
Orhan Pamuk: Hó
Mathias Énard: Iránytű
Ahmed Saadawi: Frankenstein Bagdadban

Takáts József: Kritika helyett értelmezés
Szabó Gábor: Történeteink vége. Emlékezés a kortárs magyar irodalomban. Műút Könyvek, Miskolc, 2018, 163 oldal, 2500 Ft

Vannak kritikusok, értelmezők, akik számára a tárgyalt mű csak alkalom, hogy valami rajta túlmutató témáról beszéljenek: az irodalom új trendjeiről, társadalmi problémákról, formai kérdésekről, ideológiákról vagy önmagukról. Szabónak, úgy tűnik, csak az előtte fekvő irodalmi szöveg a fontos – amikor értelmezését írja: mindennél fontosabb. Ritka szakmai alázattal megírt elemzések alkotják a kötetét. A szövegre irányított figyelme szinte minden esetben a tárgyalt életművek rendkívüli ismeretével párosul. Bizonytalanabbnak látom az egyes életművek határain túltekintő általánosításait. A mi kis köztársaságunkról írva azt állítja például, hogy a magyar kulturális kánontól „idegen a magunkon való gúnyos nevetés”, elfeledkezve A civilizátorról, az Új Zrínyiászról, Határ Győzőről és Örkény Istvánról. „A memoár, az esszé és a szépirodalom határterületein mozgó hibrid szövegek a magyar irodalomban viszonylag kevéssé elterjedtek” – írja a Világló részletek ürügyén; s noha felsorol néhány kivételt, nem említi az elmúlt évtizedben megjelenteket: például Gergely Ágnes, Karátson Endre, Szilágyi Júlia vagy Zoltán Gábor kiváló könyveit...

Hegedűs Claudia: Kívül-belül a zsidóságon

Philip Roth: Isten veled, Columbus. Fordította Nemes Anna. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 351 oldal, 3690 Ft

Az amerikai-zsidó író első kötete olyan, mint egy kitűnő némafilm-kópia: némiképp túlírt gesztusokkal, de tapintható érzékiséggel meséli el a lényeget családról, szerelemről, bajtársiasságról, életfájdalmakról, megéltségekről. A nagyszerű némafilmesekhez hasonlóan, az akkor még pályakezdő Philip Roth is jelzésszerűen jeleníti meg a kikívánkozó élet-sűrű történeteket. A címadó kisregényt és öt novellát felölelő könyv csaknem minden szövegében főszerepet kap a zsidó anya (jiddise máme) fojtogató túlszeretése, valamint a későbbi regények önreflexív belső monológjait idéző beszédtöredékek életről, halálról. A nagyobb lélegzetű írás, az Isten veled, Columbus egy gazdag zsidó lány és egy szegény zsidó fiú love storyja, de igazán izgalmassá a mellékszereplők teszik a történetet. Habár elvarratlan szál marad a könyvtárosként dolgozó fő karakter és a tanulatlan, a művészeti albumokat plasztikus egyszerűséggel „testészeti” könyveknek nevező színes bőrű kisfiú baráti kapcsolata, előrevetíti a későbbi regényekben részletesen kibontott társadalmi problémákat...

Gyürky Katalin: Kétkulacsos kálvária
Jeroen Olyslaegers: Védőr. Fordította Balogh Tamás. Helikon Kiadó, Budapest, 2019, 432 oldal, 3799 Ft

Ezt a „nem tudom, hogy hányadán állok”- szellemiséget erőlteti rá Olyslaegers regényében a főhősre is a városa. A német hatalom kötelékébe tartozó, a megszálló németeket rendőrként szolgáló emberként ugyanis Wilsnek egyfelől támogatnia kéne városa zsidó lakosságának deportálását, másfelől viszont – belga állampolgárként, de főleg a hősre ugyanúgy jellemző skizofréniából fakadóan, önmagát Angelónak nevező humanista költőként – minden porcikájával tiltakoznia kellene az embertársait megalázó szankciók végrehajtása ellen...

Kardos András: Lukács kísértetei
Weiss János: Lukács György és tanítványai. Áron Kiadó, Budapest, 2018, 268 oldal, 2840 Ft

Weiss János fontos lépést tett tanulmánykötetével, amikor megkísérli Lukács György mára oly sokszor elátkozott alakját megidézni, méghozzá oly módon, hogy a Lukács tanulmányok mellé a tanítványok (elsősorban a Budapesti Iskola) életműveivel is számot vet, megemlítve azokat a tanítványokat is, akik nem tartoztak a szorosan vett Iskola legbelső köréhez. (Itt egyetlen problémára rá kell világítani. A Budapesti Iskola négy tagjának külön tanulmányt szentel Weiss, és még egyet a náluk fiatalabb Kis Jánosnak is. Ez helyes is, de nekem hiányzik innen Bence György, Radnóti Sándor, Ludassy Mária műveinek értelmezése. Noha Weiss nem monográfiát írt, de tanulmánykötetéből mégis hiányoznak ezek a nevek, akik kisebb nagyobb mértékben, de a Lukács Iskola környékéről indultak el.) Weiss János tanulmányai éppen arra adnak lehetőséget, hogy egyszerre értsük meg Lukácsot mint kísértetet, továbbá tanítványait is, akiknek, más módon természetesen mint a Mesternek, de szintén van közük a „filozófus mint kísértet” szerephez...

Gajdó Ágnes: Heten – nem mind gonoszok
Csurgó Csaba–Kalapos Éva–Mé­szöly Ágnes–Miklya Lu­zsá­nyi Mónika–Molnár Krisztina Ri­ta–Sohonyai Edit–Turbuly Lilla: Plá­za­foglyok. Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2018, 212 oldal, 2890 Ft

A Plázafoglyok rendkívüli erővel vonzza és tartja éberen a figyelmet, akár a sci-fik és horrorfilmek. A szerzők előszeretettel élnek is filmes eszközökkel és hátborzongató képekkel. „…ez a valami olyan hangon berreg, mint a betontörő kalapács, áthalad a koponyámon, visítva jajgatnak tőle a fogidegek, végigszáguld rajtuk, mintha árammal sokkolnának, összerándul az arcom, összeharapnak a fogaim. Neeeeeee!” (52.) Vagy a megvadult próbababák támadásakor: „Először csak a hatékonyágra megyek, levagdosom a bábuk lábait, aztán elkezdem élvezni a vértelen öldöklést, és kipróbálok néhány trükkösebb dolgot is.” (79.) „Egy félig vak öregasszony mered rám, a szeme, mint a romlott tej. Nem is ruha van rajta, csak valami mocskos, földszagú, foszladozó lepel. Ezernyi ránc szabdalja az arcát, foghíjas vigyorba torzul a szája, és felém nyújtja a nyelvét.” (91.)...

Kelemen Ágnes Katalin: Családregény és várostörténet
Bácskai Éva: Századok hullámain. Egy szegedi zsidó család letelepedésének története. Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2018, 258 oldal, 2900 Ft

A zsidó történelem és a holokauszt iránt érdeklődő közönséget nem szólítja meg a szerzői ajánlás, és ennek üzenetértéke van. A Seifmannok szegedi család, sorsuk fordulópontjai egybeesnek városuk történetének fordulópontjaival (1849-es utolsó szabadságharcos kormányszékhely, árvíz), amíg a zsidótörvények ki nem tépik őket a többségi társadalommal való sorsközösségből. Minden Seifmann nemzedék élete olyannyira hasonló megannyi hasonló társadalmi helyzetű család életéhez, hogy az olvasó a történetből megérti: minden városnak megvolt a maga Seifmann családja, és minden családnak megvolt a maga Szegede. Mindenki szeretne otthon lenni, a messziről jött zsidók is, amikor engedték őket, otthont választottak és ragaszkodtak hozzá, ameddig hagyták őket. A történet általánossága miatt érint meg minket, és nem utolsó sorban a szerző iránti empátia okán: mennyi kutatásra képes egy (nem történész) utód az ősei iránti együttérzéstől és kíváncsiságtól hajtva!...

György Péter: Leon Kossoff
(1926. december 10.–2019. július 4.)

Wagner István: Művészet és politikum
(Ai Weiwei, Kunstsammlung Nordr­hein-Westfalen, K20 und K21, Düsseldorf, szeptember 1-ig látható.)

Rákai Zsuzsanna: „Kint-e vagy bent?”
(Fesztiválakadémia – Zeneakadémia, július 20. és július 22.)

A két hangverseny legemlékezetesebb, a fiktív tér és idő szabályait legtökéletesebben fenntartó produkciói azonban kétségkívül a zongorás kvintettek voltak, Schubert Pisztráng-ötöse (A-dúr, D. 667), amelyet Alina Ibragimova, Kokas Katalin, Enrico Bronzi, Knut Erik Sundquist és Dejan Lazić csodálatosan nosztalgikus fénnyel és szinte rögtönzésszerűen eleven játékossággal adott elő, valamint Sosztakovics g-moll zongoraötöse (op. 57), amelyből Kelemen Barnabás, Sarah Christian, Razvan Popovici, Maximilian Hornung és Dejan Lazić keze alatt gyönyörű zenei tabló bontakozott ki, szépség, inspiráció, művészet és veszteség lenyűgöző polifóniája, amelynek izzó intellektuális szépségét fantasztikusan könnyed fanyarsággal tette idézőjelbe az utolsó akkord, mintegy kiléptetve a közönséget az elbeszélésből, vissza a kiállítási tárgyakat a látogatóktól elválasztó zsinór túloldalára...

Stőhr Lóránt: A kosztümös film meztelensége
(Lou Jeunet: Pajzán kíváncsiság)

A francia filmben ideje van a vetkőzésnek. És van miből (ki)vetkőzni. E kosztümös látványosság egyik fő pikantériája, hogy távoli eleink szexuális életét kukkoljuk be, amiről a polgárság általános szexuális erkölcsei miatt nem sokat tudunk és hajlamosak is vagyunk elfelejtkezni. Ám e szigorú morált éppen a film főhősei hágják át és kérdőjelezik meg Európa különböző nagyvárosaiban élő kortársaikkal egyetemben...

Ruff Borbála: „Puszipajtások pokla”
(Kazuo Ishiguro: Noktürn. Csellisták. Előadja Schmied Zoltán. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

A Noktürn főszereplője képtelen olyan ajtókon belépni, amelyeket nem a zene, hanem a protekció nyit meg, ezért esélytelen a világhírre, a Csellisták főhőse pedig megkérdőjelezi saját tehetségét, amikor kiderül, mestere csak saját képzeletében virtuóz. Kazuo Ishigurónál nincs helye az áltatásnak vagy önáltatásnak. Az igazmondáshoz viszont – ahogyan a lemez esetében a hiteles előadásmódhoz – kevés eszköz is elég, mert ha a szólam pontos, nincs annál sokatmondóbb...

Herczog Noémi: Saját láb
(Sztalker Csoport – Gyulai Várszínház: Vízkereszt, de amúgy mindegy. R.: Ifj. Vidnyánszky Attila. Shakespeare Fesztivál, Gyula)

Viszont úgy látom, két izgalmas, új elem is feltűnt ebben a pop-Shakespeare-ben. Az egyik rögtön a melegtematika, amely talán még sosem volt ennyire jelen a mind ez idáig jellemzően tradicionális nemi szerepeket favorizáló fiúbanda munkásságában. Mondjuk a nemcserés, keresztbe öltözős – eredetileg persze a nőnek öltöző férfiakat is férfiakkal játszató – Vízkereszt ehhez a témakörhöz valóban magas labda...

Fáy Miklós: Just a Grigolo
(Vittorio Grigolo áriaestje – Margitszigeti Szabadtéri Színpad, június 20.)

Voltaképpen egész idő alatt azt érzem, hogy hamis a műsor, hogy Vittorio Grigolo nem ez a túláradó kedély és eszelős éneklési vágy, olasz lélek, olasz szív. Ahogy bejön, ahogy a koncert kezdődik, az inkább csak bénázás, hosszú és tűnődő körbetekintések, pedig a Margitszigeten nincs olyan nagyon mit tűnődni...

Siba Antal: Az új jelölt
(Berki az ATV-ben)

A néző ilyen produkció utánnehezen dönti el, kabarét lát – igen gyengét – vagy komolyan veendő választási beszélgetést. Leginkább arra gondol, hogy nyár van, a nyárba meg ez is belefér. Már épp belealudtunk volna Berkinek az átlagosnál is unalmasabb közhelyeibe, ha a végén egy kérdést nem vett volna zokon, és nem pattant volna föl a székből. Rónai Egon kérdése a Berki ellen indult büntetőeljárásra vonatkozott, ami, lássuk be, lévén szó egy főpolgármester-jelöltről, mégiscsak közérdekű...

Torma Tamás: Vidékszociológia fával
(A Hello Wood Építész Mustra 2019-es faépítményei Tokaj–Hegyalján)

Egyik oldalról jön a hely és a hagyományok ismerete, másik oldalról az Y generáció speciális nézőpontja. Mert ha rögtön fejest ugrunk is a konkrétumok közé, nyilván nincs az az élő egyetemista, aki rátalált volt például a Tolcsva külterületén, a susnyásban lévő Tilalmasra. Itt valaha egy valószerűtlen parasztfürdő működött, afféle helyi mini vigalmi negyed a még álló fürdőházzal és félig összeomlott épületekkel. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatói és tanárai csak az első lépést tették meg a Tilalmas-fürdő megújításához – a folytatás majd helyi erőből és a jövőben várható.

I R O D A L O M

Turi Tímea: A vak anya

De Virág a fiával is szigorú volt: miközben a legtöbben még segítettünk a gyerekeinknek az öltözőben, ő leszidta Elemért, ha nem találta a saját cipőjét a fiókjában, vagy ha a karácsonyi közös mézeskalácssütésnél véletlenül kiszórta a tálkából a cukorgyöngyöket. Akkor mesélt a férjéről hosszabban, hogy zenész, és egy hosszabb turné után végre itthon lesz az ünnepekre. Ki akar elé menni a repülőtérre, mesélte, segíteni neki, mert ő se lát.

Mindeközben Elemér nem tűnt különleges kisfiúnak. Nem volt sem vidámabb, sem szomorúbb az átlagnál, nem viselkedett koravénként csak azért, mert a családan ő volt az egyedüli látó. Egyetlen szokatlan tulajdonsága csupán az volt, hogy sohasem hisztizett...

Radnóti Sándor: Csoóri Sándor

1987-ben az ohiói Lake Hope nemzeti parkban megtartotta éves konferenciáját az Itt-ott nevű emigráns magyar kulturális szervezet. Gondolom, neve Adytól származott („Itt valahol, ott valahol, / Esett, szép, szomorú fejekkel / Négy-öt magyar összehajol / S kicsordul gúnyos fájdalmukból / Egy ifjú-ősi könny, magyar könny: / Miért is?”), de mindenki csak ájtiti-otiti-nek nevezte, mert így ejtette ki ezt az a szenátor vagy képviselő, aki az első találkozót megnyitotta. Csoóri fővendég volt abban az évben, s én is – éppen Washingtonban voltam – meg lettem híva. A Reménység Tava a honvágytól mardosottak vigasza lehetett, mert mind hegy- és vízrajzában, mind fölszereltsége kissé lerobbant állapotában az óhazára hasonlított. A záróünnepségen a konferencia szervezője tartott beszédet, s mindent nagyon dicsért, külön kiemelve a kamasz fiatalokat, akik itt megtanulhatták, hogy jó magyar apák és anyák legyenek. Kivéve egy fiút és lányt – mondta –, akiket rajtakaptak egy bokorban és méltatlanokká váltak… A kijelentés groteszksége csak később jutott eszembe, akkor éktelen dühbe gurultam, s harsány székborogatások közepette kivonultam a teremből. Néhányan követtek. Kisvártatva hívtak, hogy jöjjünk vissza, mert már Csoóri beszél. S valóban, szépen, méltósággal szólt, s végül még erre a kis incidensre is kitért, mondván, hogy értsük meg X. bátyánkat is.

Ez is Csoóri békebarátságáról tanúskodott. S bár akkor tőle is indulatosan kérdeztem, hogy mit is kellene itt megérteni, ugyanez a tulajdonsága tette vonzóvá karakterét; a tolerancia, a jóindulatú közelítés, a barátságosság. Puha és némileg körvonalazatlan fogalmisággal, emberileg kivételesen hitelesen nyitott volt és befogadó...

Ferdinandy György: Június tizenhatodikán
– Leveled van! – mondták.

Akinek nem volt bejelentett kéglijük, azok itt, a tükör szegélyébe dugva kapták a leveleiket.

– Ráérsz elolvasni! – mondták, és elém tolták a Dernières Nouevelles-t, a kelet-franciaországi napilapot.

Számomra ekkor, ebben a pillanatban vette kezdetét a száműzetés. A címoldalon ismerős arc nézett velem farkasszemet: Nagy Imre, 1956 miniszterelnöke.

– Olvasd el! – biztattak társaim.

Ólomszürke csend ült a teremre. Nagy Imrét kivégezték! Nem volt amnesztia. Elmaradt az ígért közkegyelem. Az emberarcú szocializmussal végzett az idegen, megszálló hatalom. Hazakészültünk valamennyien, de erről ettől fogva szó sem lehetett. Emigránsokká váltunk egy csapásra. Hontalanokká, mint a körülöttünk vegetáló latin-amerikaiak...

Balla D. Károj: Ahonnan egyszerre látni

Tudták. Mindenki tudta, de az állítmány előtt mások is elharapták a mondatot.

Ő meg rajzolta a képeket kis füzetébe, rávitte előbb azt, amit látott, majd a maga költötte mesefigurákat, végül sorra a mama kollégáit is, ahogy épp dolgozni indulnak faházaikból.

Leginkább azt a nagy, tiszta színekben pompázó festményt szerette ott az ablakkal szemközti falon, azt, amejik mintha felülről mutatná nagyapáék faluját. Felismeri a templomot, a nagyobb épületeket, az utcát – de ezek ijennek sehonnan nem mutatkoznak, bejárta ő a környező dombokat, nincs magas pont a falu fölött, ahonnan így látszanának. Csak úgy történhetett, gondolta akkor, hogy egy odafenn köröző kányától kérte kölcsön a mester a madártávlatot. De ma már tudja a titkot. Amikor újságíró lett, és a jubiláló piktorral interjút készített az otthonában, akkor ráterelte a szót híres tájképére, és bátorságát összeszedve rákérdezett. Árulná el, honnan látta úgy azt a falut. Hát innen, erről a sezlonról – mondta a mester, és a műterme sarkában álló kanapéra mutatott...

Bányai Tibor Márk: Szembesor

Bányai Tibor Márk: Vissza ide

Bányai Tibor Márk: Rajtam kívül

Erdős Virág: A Hős

(Részlet A Hős utca ciklusból)