2019. november 21., csütörtök

A HOLLIK-FÉLE MÓDOSÍTÁS TÖBB SEBBŐL VÉRZIK

24.HU
Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2019.11.21.


A KDNP-s politikus egy osztrák modell mintájára szabatta át a szakképzési törvényt egy általa kezdeményezett módosítással, csakhogy a minisztérium narratívája, illetve az ausztriai gyakorlattal való összevetés válaszok helyett inkább további kérdéseket vet fel.

Osztrák mintára, az iparkamarák és a vállalatok kezdeményezésére fejleszti tovább a kormány a szakképzést Magyarországon

– derült ki a kabinet kommunikációjából még márciusban, az ausztriai modellt követő átalakítás legvitatottabb intézkedésére mégis egészen novemberig kellett várni, a javaslat – amit azóta az Országgyűlés el is fogadott – pedig a KDNP-s Hollik István nevéhez kötődik.

Noha a kereszténydemokrata politikushoz korábban nem túl sok oktatáspolitikai törvénymódosító javaslat kapcsolódott, a november eleji beadvány elég komoly hatással lehet a szakképzési törvény mindennapi alkalmazására.

Hollik javaslata alapján úgy tűnik, a kormányzat érzékelte ugyan, hány lemorzsolódó gyereket jelent a tankötelezettség korhatárának 18-ról 16 évre történő leszállítása, a problémát mégsem a logikusnak tűnő korhatáremeléssel kívánja megoldani, hanem egy komoly felháborodást kiváltó lépéssel...

A TERVEZETT SZUPERKÓRHÁZ: ÉRVEK PRO ÉS KONTRA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.11.21.


Miközben szakmai alapon komoly bírálatok érik a budapesti szuperkórház tervét, a kormány emelné a tétet: petícióval igyekszik megtámogatni a projektet. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője kapta a petíció kezdeményezésének a „nemes” feladatát – talán nem véletlenül pont ő, hiszen éppen Újbuda polgármestere, a DK-s László Imre a „szuperkórház” koncepció egyik hiteles szakmai ellenzője. Mint portálunknak adott nyilatkozatából is kiderül, szerinte „a terv száz sebből vérzik”, de persze „mindent meg lehet valósítani”. Szerinte egyébként a kormány nem is akarja megépíteni a kórházat, célja Dugovics Títusz-féle figurák előállítása, hogy a projekt magával rántsa Karácsony Gergelyt és László Imrét, pedig nekik ebbe nincs döntési joguk – az kizárólag a kormánynak.

A petíció indításáról szóló bejelentés közvetlen előzménye az volt, hogy a napokban napvilágot látott egy terjedelmes interjú a Mandineren a dél-budai szuperkórház építéséért és üzemeltetéséért felelős miniszterelnöki megbízottal. Bedros J. Róbert ebben sok szépet és nem kevés furcsa dolgot mondott a sokak szerint a minden korábbi, a regionális kórházak erősítésének húsz évre visszamenő koncepciójával szembe menő elképzelt budapesti szuperkórházról.

Az interjú megjelenése után felgyorsultak az események: László Imre az ATV-ben fogalmazott meg ellenérveket, majd jött a válasz: Simicskó bejelentette a petíció elindítását a dél-budai szuperkórház megépítéséért. Az egyik végső érve az volt, hogy „az ellenzék a parlamentben folyamatosan arról beszél, hogy az egészségügyet fejleszteni kell, s ezt a kormányzat is fontos ügynek tekinti”...

VÉGET VET-E A NÉPPÁRT SAJÁT PÁVATÁNCÁNAK ORBÁNNAL SZEMBEN? - A NÉPPÁRT KEBLÉN MELENGETI EURÓPA KÍGYÓJÁT - KÉRDÉS, HOGY TUSK FOLYTATJA VAGY BEFEJEZI A NÉPPÁRTI KÉPMUTATÓ HAZUDOZÁST

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.11.21.


Egyik oldalról reményteli, hogy Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt, mert Tusk a jogállamiság elkötelezett híve, aki érti a posztkommunista kelet-európai illiberális fasiszta diktatúrák veszélyét, és ennek megfelelően azonnal keményen be is szólt Orbánnak a megválasztása utáni beszédében. Másik oldalról azonnal tompította is egy újságírói kérdésre, hogy a mondanivalóját nem Orbánnak címezte, hanem a Néppárt minden tagpártjának.

Lehet ezt politikusi nyilatkozatnak felfogni, és úgy értelmezni, hogy az ezzel kapcsolatos elkötelezettségét közölte valamennyi tagpárttal, és ugyanaz a mérce vonatkozik mindenkire. De tekinthető úgyis, hogy a kimondott szavak után azonnal visszakozott is, mert aztán Orbánt a “barátjának” nevezte, és “sok minden közös dolog van bennük”. Ha a Néppárt új elnöke arra gondolt, hogy mindkettőjüknek van két füle, akkor valóban van közös tulajdonságuk, de ezt leszámítva nem sok. Ellenkezőleg. Tusk igaz és kemény szavait azonnal tompítja és megkérdőjelezi az, ha azt állítja, hogy benne és a diktátor Orbánban bármi közös lehet.

Ezért a kívülállónak nem könnyű eldönteni, melyik Tusknak higgyen? Annak, akiről tudja, hogy Orbán és az illiberális populista fasizálódás a világ egyik legnagyobb veszélye, vagy annak, aki azonnal “szépíti” saját kijelentéseit, hogy a párton belüli kemény konfliktusokat elkerülje. Azzal ugyanis tisztában van, hogy a magyar munkavállalók kizsákmányolásán gazdagodó német autógyárak, és az autógyárak éredekeit, a német gazdasági érdeket minden korrekt, tisztességes jogelv elé helyező német kereszténydemokraták védelmezik és finanszírozzák Orbán keresztényfasiszta rendszerét.

Ezért Tusknak szembe kell néznie azzal, hogy ha a programbeszédében elhangzott elveket akarja képviselni, elkerülhetetlenül konfrontálódnia kell a szintén két fülű Orbánnal és a német kereszténydemokrata elvtelen hazugokkal is, akik ugyanolyan pávatáncot járnak, mint Orbán. Egyik oldalról engednek Orbán zsarolásának, pedig nemcsak a német autógyárak kiszolgáltatottak Orbánnak, hanem Magyarország is a német autógyáraknak, amelyek nélkül Magyarország háztartása pillanatok alatt omlana össze. Másrészt igyekeznek az európai publikumnak azt mutatni, hogy a jogállamiság elvszerű hívei, ami hazugság...

KOCSIS MÁTÉ ÉPÍTKEZÉSE NEM TETSZETT A VILÁGÖRÖKSÉG VÉDELMEZŐINEK SEM

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.11.21.


Az UNESCO világörökségi tanácsadó szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága is aggódva szemlélte annak a VIII. kerületi családi háznak az átépítését, amelyet Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének – a kerület akkori polgármesterének – édesanyja vett meg 2016-ban, ma pedig a fideszes politikus és családja lakja. A korábbi tulajdonosokat egy önkormányzati felszólítás vitte rá arra, hogy eladják az ingatlant – olyan összegért, amennyiért korábban nem szerették volna. Mihelyst viszont megállapodtak a Kocsis-családdal, megszűnt a presszió.

Építészeti Citrom-díjjal „tüntette ki” Kocsis Máté VIII. kerületi családi házának építkezését 2018-ban az UNESCO világörökségi tanácsadó szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága. A szervezet, amely a díjjal minden évben a műemlékeket veszélyeztető jelenségekre próbálja felhívni a figyelmet, bírálatában egy szóval sem említi, hogy kinek a házáról van szó. Talán nem is voltak az információ birtokában.

Arra, hogy a Fidesz frakcióvezetője egy újjáépített józsefvárosi családi házban él, Hadházy Ákos keddi Facebook-bejegyzéséből derült fény: a független képviselő ebben viszonylag részletesen leírja, hogyan vette meg egy idős házaspártól Kocsis Máté édesanyja 2016-ban a lerobbant állapotú ingatlant, majd hogyan bontották le és húztak fel rajta egy a korábbinál nagyobb házat a helyére, amibe 2019 elején végül a frakcióvezető és családja költözött be...

TE PEDIG SOSEM LESZEL ÓRIÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: BOLLA RITA
2019.11.21.


Szegény Viktor, olyan az életed, mint egy befejezetlen tantrikus aktus. A kezedben tartod, amit akarsz. Ott van, közel van, simogatod hosszan, szereted, büszke vagy rá, a szemed már könnyes a kéjes vágytól. Elég! Annyit tettél már érte, nem lehet tovább húzni. Robbanjon végre az öröm, mint egy óriási tűzijáték. Semmit sem akarsz jobban, de nem. Megint nem. A kielégülésed újra és újra elmarad.

Tehetséget nem tudsz venni, Viktor! A pályán igazi emberek futkároznak. Mindegy, mennyit fizetsz nekik, ügyesebbek nem lesznek. Ahogy vagyunk páran, akik akkor sem tudunk hátrafelé nyilazni, ha a fejünkre tetetsz egy csúcsos, szőrös süveget. Ahogy vagyunk egy páran, akiknek sem a lojalitását, sem a tiszteletét, sem a gondolatait nem tudod megvenni.

Hiába minden. Pedig igazán szisztematikusan rohasztod le az országot, hogy valóra váljon a saját gyerekkori csodád. Egészségügyet, oktatást, szociális ellátást, kulturális életet.

Azért, hogy ezeket megtehesd, csorbítod a jogállamiságot, az önkormányzatiságot, a sajtószabadságot. Azért, hogy időt nyerj, manipulálod a választásokat. Cseppenként adagolod a ciánt a demokráciának. Kockacukorra cseppentve teszed, hogy ne tudja mindenki, hogy mit csinálsz. Figyelsz rá, hogy maradjanak híveid. Kellenek a statiszták a birodalmadba.

Mindezt miért? Hogy milliárdokat tolj a tízéves kori álmaidba. Legyenek stadionjaid, igazi kisvasutad, pazar autók, repülők, kastélyok, tavak, erdők, kikötők. Legyen még egy sokkal nagyobb földgömböd is ahelyett a világítós helyett, ami nálunk, a nálad szerencsésebb gyerekek asztalán világított, ám neked nem vettek...

BOD PÉTER ÁKOS: VÉGET ÉR AZ ARANYKOR

KLUBRÁDIÓ / ESTI GYORS
Szerző: SZÉNÁSI SÁNDOR / KLUBRÁDIÓ
2019.11.21.


Nagyon úgy tűnik, hogy jövőre nem ismétlődik meg az elmúlt néhány év sikere a magyar gazdaságban, ami azt is jelenti, hogy a munkavállalók is kisebb gyarapodással számolhatnak. Nem most kellene erőltetni a minimálbérek nagy mértékű emelését – erről beszélt a Klubrádióban Bod Péter Ákos közgazdász:...

KILENCMILLIÁRDOS HITELCSONTVÁZ MISKOLCON

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DOROS JUDIT
2019.11.21.


Az előző városvezetés által megkezdett 9 milliárd forintos hitelfelvétel végrehajtására kényszerül a Miskolc Holding Zrt. Az ezzel kapcsolatos közgyűlési előterjesztés csütörtökön kerül az képviselő-testület elé, amelynek 4 milliárd forint értékben kezességet kell vállalnia a tranzakcióhoz – olvasható a miskolci polgármesteri hivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Eszerint a holding igazgatósága februárban fogadta el az idei üzleti tervét, amelyben még 7 milliárd forint összegű hitelfelvételt irányoztak elő, azóta azonban a számok nagymértékben növekedtek. Ennek egyik oka, hogy a helyi tömegközlekedésért felelős MVK Zrt. gyakorlatilag évek óta nem kapja meg a várostól az elvégzett közszolgáltatási tevékenység teljes ellenértékét, így ezt a holding-csoport gazdálkodásából finanszírozzák. Ez az összeg az idén több, mint 1 milliárd forint, de az összesített elmaradás már eléri a 4 milliárdot. Veres Pál újonnan megválasztott polgármester korábban lapunknak erről azt mondta: a városi közlekedési vállalatnál kilenc éve gyűlik a probléma és kilenc éve söprik a szőnyeg alá ezeket, a korábbi városvezetés tevékeny segítségével...

A PATAK ELSZÜRKÜLT ÉS HABZOTT, A KÜLFÖLDIEK GÁZMASZKOT VETTEK FEL

INDEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2019.11.21.


Hányingerre, fejfájásra, szem- és torokirritációra panaszkodtak múlt héten a Mátrai Erőmű dolgozói. Mint az első mérések után kiderült, kén- és foszfortartalmú gáz képződött a víztározóban, ami bejutva az erőműbe, súlyos koncentrációban terjedt el. A katasztrófavédelem azt mondja, nincs baj, de egy forrásunk szerint magas koncentráltságú kénhidrogént mértek, amit azóta mindenki titkol. A víztározóból futó patak szerdára szürke színű, habzó lett. Sokan arról beszélnek a környéken, hogy a februárban átadott búzafeldolgozó szennyvize okozza a problémát, ami az erőműhöz hasonlóan Mészáros Lőrinc tulajdona. Megpróbáltunk bejutni a Mátrai Erőműbe, amit fegyveres őrök védenek...

KRASZNAHORKAI REGÉNYE ELNYERTE AZ AMERIKAI NEMZETI KÖNYVDÍJAT

KÖNYVESBLOG
Szerző: konyvesblog
2019.11.21.


Krasznahorkai László regénye, a Báró Wenckheim hazatér nyerte el az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díját, a Nemzeti Könyvdíjat. Már korábban is írtunk róla, hogy az angolra fordított művek kategóriájában Krasznahorkai könyve is szerepel a döntősök között (a rövidlistán olyan szerzők könyvei szerepeltek, mint Khaled Khalifa, Scholastique Mukasonga, Yoko Ogawa és Pajtim Statovci). A nyerteseket tegnap egy ünnepi műsor keretében jelentették be. Krasznahorkai regényét Ottilie Mulzet fordította angolra és a New Directions adta ki. 

Az amerikai Nemzeti Könyvdíjat tegnap szépirodalom kategóriában Susan Choi (Trust Exercise), az ismeretterjesztő irodalom kategóriában Sarah M. Broom (The Yellow House), a költészet kategóriában Arthur Sze (Sight Lines), a fiatal írók kategóriájában pedig Martin W. Sandler (1919 - The Year That Changed Americai) vehette át. Az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriáját, amelyben idén Krasznahorkai nyert, tavaly hozták létre, akkor Margaret Mitsutanit ismerték el.

A Báró Wenckheim hazatér magyarul 2016-ban jelent meg, akkor mi az év egyik legjobb könyvének választottuk, hagyományos top50-es listánk második helyén szerepelt. Kritikánkban ezt íruk róla:

"Krasznahorkai nagy trükkje, hogy a szuperlassan folydogáló fő történetszálat ezerféle nézőpontból mutatja meg, mintha egy valóságshowt néznénk, amiben minden felbukkanó szereplő saját kamerát és hangrögzítőt kapna, és a rendező csak ül egy nagy vezérlőfülkében, ahol minden kamerát egyszerre, párhuzamosan lát működés közben, majd a legjobb ritmusban váltogat közülük, amit adásba ad. Ezt megerősíti a regény elején, a szennycímlap után olvasható Figyelmeztetés című rész is, ahol egy karmester (Whiplash-sztiló!) néhány pontban összefoglalja, milyen alapszabályai vannak a közös dolgozásnak és gondolkodásnak, ami csak látszólag közös, mert inkább diktatúra, amiben neki, a karmesternek mindent tudnia kell, és bár ez mindenki számára kemény, rideg, fájdalmas közös munka lesz, aminek igazi eredménye nem lehet más, mint az, hogy létrejön az alkotás. Utána következik csak a címlap, majd a regény maga..."

NEM CSAK AZ AKCIÓK, A CSALÓK IS FELPÖRÖGNEK MOST - TANÁCSOK A JOBB ELIGAZODÁSHOZ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.11.21.


Webshopok során számlálók pörögtek, illetve pörögnek most is, mutatva, mennyi idő van hátra az idei Black Friday kezdetéig, de szinte mindenütt feltűnő reklámok hívják fel a lehetőséget az év nagy akciós időszakára. Az akciók iránti lelkesedés sajnos gyakran háttérbe szorítja a szükséges óvatosságot.

A Black Friday lényegében a karácsonyi vásárlási boom meghosszabbításaként indult az Egyesült Államokban, és terjedt el világszerte. Tavaly a Fekete Pénteken mintegy 800 ezren vásároltak, és megközelítőleg 40 milliárd forintot költöttek. A szakemberek – mint azt a Tudatos Vásárlók Egyesület közzétette – idén ennél is többre, több mint egymillió vásárlóra, és akár 80 milliárd forintos bevételre is számítanak.

Sok helyen már nem is csak a péntek a fekete. Az akciózást számos esetben már megkezdték a boltok, sőt, akadtak, amelyeknél már november közepe óta lehet élni az alacsonyabb árakkal. Emellett kitartanak akár a hétvégéig is. A legtöbben minimum a november 22-ét követő szombatot is hozzácsapják, de akad bolt, ahol egész hétvégén, sőt, akár egy további hétig is eltart...

A TÍZ LEGOLVASOTTABB HATÁRÁTKELŐS TÖRTÉNET

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.11.21.


Nehéz mit írni akkor, amikor egy blog elér a 3000. poszthoz, egy több mint 8 éves út mérföldkövéhez. Szép kerek számról van szó, megszámlálhatatlan érdekes, szívszorító vagy éppen pozitív történetről – ezúton is köszönöm, hogy megosztottátok a bloggal és legyen ez így a jövőben is! Szinte lehetetlen válogatni ennyi írás közül, úgyhogy a statisztikához fordultam és megnéztem, melyek a Határátkelő történetének legolvasottabb posztjai. Ebből következzen ma egy válogatás (a teljes írásokat a címekre kattintva olvashatjátok el), miközben persze továbbra is várom a különleges vagy akár hétköznapi történeteket a hataratkelo@hotmail.com címre...

LOKÁL, DEMOKRÁCIA, PIAC

ÉLET ÉS IRODALOM / VISSZHANG
Szerző: POLYÁK GÁBOR
2019.11.15.


Az ellenzéki pártok legalább néhány, egyáltalán nem jelentéktelen városban lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák, képesek a demokratikus játékszabályokat tiszteletben tartva jól kormányozni. Az önkormányzati képviselő-testületek és a polgármesterek nem túl széles jogi és pénzügyi mozgástere arra mindenképpen elegendő, hogy a helyi nyilvánosság működése új alapokra kerüljön. Ennek része az önkormányzati lapok működési kereteinek megváltoztatása, az önkormányzati cégek hirdetési gyakorlatának átalakítása, illetve bármilyen, a médiarendszer szereplőinek juttatott önkormányzati erőforrással való gazdálkodás újragondolása, továbbá a közérdekűadat-igénylések megválaszolásának teljesen új gyakorlata.

Karácsony Gergely a megválasztását követő interjúban saját médiapolitikai elképzeléseit azzal vezette fel, hogy kilátásba helyezte az ingyenesen terjesztett Lokál és a Budapesti Közlekedési Központ közötti szerződés felmondását. Az új főpolgármester azt mondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy közterületen ne lehessen terjeszteni a Lokálban megjelenő „hazugságokat”.

Bajomi-Lázár Péter ezt az intézkedést „előzetes cenzúrának” minősítette (Természetellenes szelekció, ÉS, 2019/45., november 8.), ami mögött az új önkormányzati vezetés által saját magának követelt „igazságmonopólium” áll, és célja a „revánspolitika” megvalósítása. Bajomi-Lázár szerint a médiarendszer 2010 óta felhalmozott strukturális problémáinak megoldása nem a budapesti városvezetés feladata, annak mozgástere addig terjed, hogy „megnyitja a piacot más lapok előtt is”.

Bajomi-Lázár Péterrel akkor tudnék egyetérteni, ha a feladat összességében nem a demokrácia helyreállítása, hanem annak tisztességes működtetése, esetleg a kisebb működési zavarok kijavítása lenne. A helyzet azonban az, hogy jelenleg az ellenzéki vezetésűvé vált helyi önkormányzatok jelentik a legfőbb reménysugarát annak, hogy Magyarországon belátható időn belül újra demokrácia lesz. Mivel a célom kizárólag a Lokállal kapcsolatos döntés elemzése, nem kell belemennem abba a fogalmi vitába, milyen kifejezéssel írható le legjobban a Fidesz nem demokratikus uralmi rendszere, és azzal sem kell foglalkoznom, mekkora kockázat van a feltámadó ellenzéki pártok régről hozott gondolkodásmódjában és új konfliktusaiban. Egyébként nem vagyok meggyőződve arról, hogy minden ellenzéki helyi vezetés a tisztességes, pártatlan tájékoztatást tartja a kívánatos modellnek.

Bajomi-Lázár a Fidesz-média működését a pártos újságírás fogalmi keretei közé helyezi. Szerintem azonban nagyon elnéző ez a megközelítés. Az valóban ízlés kérdése, hogy mit gondolunk arról az újságíróról és szerkesztőségről, aki és amelyik teljesen kritikátlan az általa támogatott párttal szemben, függetlenül attól, hogy az mind az alapvető világnézetét, mind az egyes konkrét ügyekkel kapcsolatos álláspontját az aktuális politikai haszonszerzéshez igazodva cserélgeti. Bár már ez sem pusztán pártos, sokkal inkább elvtelen újságírás.

A Fidesz-média esetében azonban ennél sokkal többről van szó. Olyan napi szintű korrupciót látunk legalább 2010 óta ezeknél a szerkesztőségeknél, ahol a számolatlanul érkező (köz)pénzért cserébe a korrumpáló politikai erő hűséget és korlátlan médiafelületet kap, ha kell, sikerpropagandához, ha kell, lejárató kampányokhoz. Már a történelmi léptékben is figyelemre méltó koncentrációt hozó Kelet-európai Média- és Sajtóalapítvány (KESMA) létrehozása előtt is készült olyan kutatás, illetve riport, amely bemutatta, milyen hatékonysággal működnek együtt a Fidesz-közeli médiumok szerkesztőségei a kormányzati és kormánypárti üzenetek terjesztésében ( Máriás Leonárd: Kormánypárti invázió és a média propagandagépezetté alakítása – újságírói beszámolók a sajtó sötét évéről, in Mérték Médiaelemző Műhely: Nyilvánosság helyett propaganda, Lágy cenzúra a magyar médiában – 2016, mertek.eu, 49–59., és Rényi Pál Dániel: Ez nem újságírás, ez politikai nehézfegyverzet, tldr.444.hu). Ezek a szerkesztőségek a saját autonómiájuk kiteljesedését abban látják, hogy önként vetik alá magukat annak a politikai akaratnak, amely csakis eszközként használja őket.

A közpénzből finanszírozott és egyéb állami és önkormányzati erőforrásokból fenntartott újságírás, amennyiben a közpénz és az erőforrások elosztása nem átlátható és nem megkülönböztetésmentes, felhasználása pedig nem számonkérhető, nem képes az újságírás alapvető funkciójának betöltésére, a közhatalom ellenőrzésére. Ez az újságírás a társadalmi párbeszéd működtetéséhez sem járul hozzá: a bizonyítottan mindenféle tényalapot nélkülöző politikai üzenetek sulykolása nem segíthet semmilyen demokratikus akaratképzést, hiszen gyakorlatilag bevallott célja a megtévesztés, a félrevezetés, a manipuláció. Nem arról van szó, hogy Karácsony Gergely vagy az ellenzék magának tulajdonítaná az igazság meghatározásának monopóliumát, és éppen ezzel vonná ki magát a nyilvános közéleti vitákból. Sokkal inkább arról, hogy az elmúlt évek tapasztalata, kutatásai és bírósági gyakorlata alapján teljes bizonyossággal kimondható, hogy a Fidesz-média az, ami valójában lehetetlenné teszi a nyilvános közéleti vitákat. Egyrészt azzal, hogy a nyilvános kommunikációs tereket a Fidesz és a kormány által diktált témákkal, propagandával tölti ki, másrészt azzal, hogy ehhez sem a valódi piaci teljesítmény, sem semmilyen egyéb szempont által nem indokolt mennyiségű állami és önkormányzati erőforrást használ fel...


BÖDŐCS MINT GYURCSÁNY: MEG AKARTUK CSINÁLNI EZT A K*RVA ORSZÁGOT, DE MINKET CSINÁLTAK MEG

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.11.21.



  "Itt voltak ezek a papírok, a Viktor 
  számlái... nem találom! Elvitte a cica!"

  Másfél éve Orbán Viktor bőrébe bújt 

  Bödőcs Tibor, aki legújabb videójában   
  Gyurcsány Ferencet idézte meg.

  Szóba kerülnek Orbán titkos oroszországi 

  számlái, az őszödi beszéd, Dobrev Klára, de 
  van lárifári és persze tánc is:...

EGÉSZ ÉJSZAKA BESZÉLTEK AZ ELLENZÉKI KÉPVISELŐK A PARLAMENTBEN, HOGY TILTAKOZZANAK A „SZÁJZÁR TÖRVÉNY” ELLEN

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2019.11.21.


Egész éjszaka vitázott az Országgyűlés az ellenzék által csak „szájzárként” emlegetett kormánypárti törvénymódosítási javaslatról, amely jelentősen korlátozná az országgyűlési képviselők mozgásterét a T. Házban. Az ellenzéki képviselők akcióit durvábban szankcionálni akaró javaslat növeli azokat a büntetéseket, amelyek kiszabhatók egy-egy képviselőre, és lehetővé tennék, hogy Kövér László házelnök saját jogkörben hosszú hónapokra kitiltson képviselőket az ülésteremből.

A vita szerdán kezdődött, a délelőtt folyamán a vezérszónokok felszólalásai hangzottak el, majd a parlament más napirendi pontokra tért át.

A vita folytatását este 11-kor kezdték meg, az ellenzéki képviselők pedig egész éjszaka helyt álltak, folyamatos felszólalásokkal egészen mar reggelig húzták a vitát.

A vitát sikerült annyira elhúzni, hogy a csütörtök reggel 9-re időzített ülésnap sem tudott a tervezett napirend szerint elkezdődni, az Országgyűlésben még ezekben a percekben is a tegnap este kezdődött vita folytatása zajlik. Ezt élőben közvetítjük:

ORBÁNNAK VISZONYA VOLT A VALÓSÁGGAL, DE MÁR MEGSZŰNT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.11.21.


Orbán Viktor mostanában egyre szürreálisabban viselkedik és nyilatkozik. Néha úgy tűnik, hogy megszűnt a miniszterelnök viszonya a valósággal.

Legutóbb, a parlament hétfői ülésén is mintha módosult tudatállapotban válaszolt volna a képviselők hozzá intézett kérdéseire. Soha nem arra felelt, amit kérdeztek, minden válaszában az ellenzéknek szóló pökhendi, cinikus és lekezelő kioktatás volt. Épp csak azt nem mondta, amit egyszer már igen: Boldog Karácsonyt! Elképzeltünk egy olyan, Orbánnal készült interjút, ahol a miniszterelnök igazat mond.


- Miniszterelnök úr, köszönjük, hogy fogadott bennünket.

- A sajtó előtt mindig nyitva áll az ajtóm. A magyar emberek tájékoztatása mindennél fontosabb.

- Nem bánja, ha néhány, hogy úgy mondjam, keményebb kérdés is felteszünk?

- El is várom. Mi másról kellene beszélnünk, mint arról, ami az embereket érdekli.

- Tehát az első kérdés: mit szól hozzá miniszterelnök úr, hogy ilyen szép az idő?

- Magyarország nem jobban, hanem pocsékul teljesít…

- De miniszterelnök úr

- Ami pedig a bevándorláspártiak mesterkedéseit illeti: nincsenek ilyenek. Mi találtuk ki a Habonnyal az egészet…

- Látom, Miniszterelnök úr vicces kedvében van. Ironizálni tetszik

- Eszem ágában sincs viccelődni. Szomorú, ha egy ország miniszterelnöke idáig süllyed. Hogy gyűlöletet szít mások ellen. Ellenséget keres, ott is, ahol nincs. Milliárdokat költ uszító kampányra, propagandára, ahelyett, hogy az ország valós problémáival foglalkozna...

ELFOGYOTT BALOLDAL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2019.11.21.


Ez most nem egy aktuálpolitikai poszt lesz, nem az MSZP ellen szól, érted haragszom, ha érted… Kérek kis türelmet hozzá…

Lassan-lassan elfogy a baloldal, már persze az, melyet az idősebb generáció is baloldalnak tart.
Agóniája csúf és méltatlan, ha ez politikai kategória volna, azt is mondhatnánk, hogy nem ezt érdemli, vagy érdemelte, szinte szánnivaló.
A magyar baloldal ugyanis nem az eszme barikádján esett el, hanem az ostobaság és a közöny mocsarába fulladt.
Valószínűleg a huszonnegyedik órában vagyunk végleges eltűnése előtt.
És nem, - nem Orbán tüntette el, hanem a saját sírját ásta szorgalmasan harminc éven át, már csak az van hátra, hogy beledőljön, aztán majd azok, akiket a közvélekedés baloldalinak tart, szépen, ütemesen elparentálják, a hazafias nótákat ehhez majd a jobboldal szolgáltatja.
„Egy vérből valók vagyunk te, meg én” - tesznek hitet az állatok a Dzsungel könyvében és a szurkolók a hazai stadionokban egyaránt, bizonyságát adva népünk kulturális felemelkedésének az utóbbi harminc év során. Tesszük ezt úgy, hogy közben sikerült minden olyan területen, melyhez az embernek, vagy a társadalomnak köze van mélyre ásni magunkat az emberiség pöcegödrében.
Cigányozunk, zsidózunk és migránsozunk boldog ábrázattal – vannak, akik még nálunk is kevesebbek, gondoljuk, és nem vesszük észre, hogy ilyenek lassan már nincsenek, hozzánk képest a tálibok lassan példaképpé nemesülhetnek.

Ha leltárt szeretnénk csinálni a baloldali magyar pártokról, hát nem lenne hosszú a lista, és még az sem biztos, hogy nem tévednénk-e a baloldali minősítés odaítélése során.
Baloldali párt jelenleg egy van, jóllehet sokszor ezt nem tudja saját magáról sem, és ez a Magyar Szocialista Párt lenne, ha ehhez mérten viselkedne.
Sajnálatos, de a baloldali jelző minden tekintetben úgy passzol rá, mint ravatalon fekvő halottra az esküvői öltönye – menet közben kifogyott belőle, de nagyon, ha még tudna mozogni, talán feszengene is kissé, mondván, túl elegáns ez egy hajléktalanhoz.
Baloldalinak szokták még minősíteni a Demokratikus Koalíciót, az meg remek taktikai érzékkel nem tiltakozik ellene, utálkozását legyőzve élvezi a szocialista utódpártiság előnyeit, miközben ideológiailag semmi köze nincs a szocialista eszmékhez, - jelzem, nem is nagyon kapkod utánuk.
A DK rendes, tisztességes, erős szociális elkötelezettséggel rendelkező balliberális párt, erős értelmiségi attitűddel, többé-kevésbé szektás működéssel, ezt azonban meg szoktuk bocsátani, mert az összehasonlítási alap Orbán és bandája, azoknál viszont valóban fényévekkel tisztességesebb és elkötelezettebb a magyar társadalom mellett.
És hát akkor itt is a vége a felsorolásnak, merthogy a Momentum egy technokrata párt zöldre maszkírozva, a többiekről meg talán ne is beszéljünk, hiszen önállóan nemigen állnak meg a lábukon, hol a szocik húzták ki őket a pöcegödörből, hol a Fidesz,aztán lassan eltűntek, mint a büdösség. Maradványpártjaik kapkodnak fűhöz-fához, keresik, de nem találják a helyüket a diktatúra viszonyai között.
Jelenlegi politikai álláspontjuk tulajdonképpen átmeneti tudatmódosult állapotnak tekinthető, ki tudja, meddig tart ki.
Szerencsére hatásuk sem átütő, és csak annyiban érdemelnek szót, hogy politikusaik között akadnak tisztességes emberek, mint ahogy a Jobbik politikusai között is vannak olyanok, akik a magyar állam működését nem diktatúraként és nem kleptokráciaként képzelik el, de azért azt se higgyük, hogy élnek-halnak a szocialista értékekért, már, ha vannak még ilyenek...

EZ AZ EU HIBÁJA: A JOGÁLLAMISÁG KÖVETELMÉNYÉT MEGVÉTÓZHATJÁK A JOGÁLLAMISÁGOT ELTÖRLŐ ORSZÁGOK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.11.20.


Az Európai Unió funkcionális problémáit mutatja, hogy saját alapszerződésben rögzített normáit sem kérheti számon, mert az erre vonatkozó indítványt az érintett országok “demokratikusan” megvétózhatják. Az Európai Unió jogrendjében nem szerepel olyan kitétel, hogy az alapszerződésben rögzített követelmények tekintetében a tagországok nem élhetnek vétó joggal, mert az alapszerződésben kikötöttt értékek nem képezhetik vita tárgyát, és azok számonkérése nem akadályozható meg. Ilyen egyszerű jogi alapvetések teszik gyengévé és instabillá az Európai Uniót.

Ezzel él vissza Orbán diktatúrája és annak lengyel zabigyereke, az ugyancsak illiberális és a jogállamiságot durván sértő lengyel keresztényfasiszta kormány. Az Általános Ügyek Tanácsának ülésén ez a két ország, amelyekkel szemben a jogállamiság miatt már számos eljárás indult, és a kezdeményezés elsősorban őket érintené, megvétózta azt a kezdeményezést, hogy az uniós pénzeket a jogállamisághoz kellene kötni. Már maga a javaslat is egy tévedés, amely a jogállamiságot felszámoló fasiszta diktatúrákat elvisel az Európai Unió tagjaként, csak az Unió pénzét tartaná vissza tőlük.

Ezzel szemben az Urópai Uniós tagságot kellene ugyanúgy a jogállamisághoz kötni, mint ahogyan az uniós felvétel feltétele is az. Az nem lehetséges, hogy egy országot csak akkor vehetnek fel, ha teljesíti a jogállami követelményeket, majd egy ország azután is tag maradhat, ha egy csendes államcsíny keretében az alkotmányos rendet megdöntik, és egy fasiszta diktatúrát vezetnek be demokráciának álcázva. Ha felvenni nem lehet ilyen országot, akkor hogyan maradhatnak tagok? Ha az EU elismeri, hogy vannak, akik nem tartják be a jogállami követelményeket, és megvonná a pénzüket, miért tartja meg a tagságukat?

De eddig el sem megy a gondolkodás, egyelőre forradalmi tettnek számít a finn uniós elnökség próbálkozása, hogy legalább ne finanszírozzák a liberális demokráciák polgárai a fasiszta illiberális diktátorokat. De ez sem lehetséges, mert a dekázásban kitűnt szófacsaró magyar igazságügyminiszter asszony és lengyel kollégája egyszerűen megvétózza, hogy az EU számonkérje a saját alapszerződését. Ez jogállami abszud, nevetséges és felháborító. Ezek az anomáliák teszi gyengévé és instabillá az Európai Uniót...

EZT IS MI FIZETJÜK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.11.21.


Mészáros Lőrinc úgy hihette, hogy a Mátrai Erőmű megvásárlásával jó lóra tett. Azt hihette, hogy egy olyan vállalkozásba fektetett be, amely majd gond nélkül fogja termelni a milliárdokat a jövőben. Noha ez átvétel előtt még így is volt, Mészáros időközben gondba került. A korábbi több milliárdos nyereség ugyanis veszteségbe fordult, Orbán Viktor strómanja pedig nem kívánja megoldani a problémát, inkább továbbadna a veszteséges erőművön. Hogy ki lenne az a marha aki megveszi? Kettőt találhatnak. Igen, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., vagyis a magyar állam lenne a vásárló, ami lényegében azt jelenti, hogy az oligarcha veszteséges üzletét mi, magyar adófizetők kapjuk meg a nyakunkba.

Ez Orbánék jól bevált módszere, hiszen ezt történt Tiborcz esetében is, ahol a számlát a magyar adófizetők állták, és így történt akkor is, amikor az EU elkaszálta a kormányt, amiért az hagyta – ha nem egyenesen elősegítette azt -, hogy polgármesterek, „üzletemberek” és befektetők milliárdokkal lopják meg az EU adófizetőit. A számlát valahogy mindig a magyar adófizetők állják, álljon bárki is a probléma hátterében. Úgy tűnik, a magyarok arra jók, hogy a felelősséget mindig rájuk hárítva meg lehessen úszni mindent. Mészáros úgy döntött, hogy más befektetések után néz, hiszen a Mátrai Erőmű veszteségéért felelős emelkedő szén-dioxid-kvóta vélhetően nem mostanában fog lecsökkenni.

Gond azonban egy szál sem, ez nem fogja túlzottan megterhelni az ország leggazdagabb emberének strómanját, hiszen már az előző évek veszteségei ellenére is milliárdokat vett ki a cégből, valamint a dolgozók bérére sem lehet panasz, nem beszélve a tavalyi ajándék disznóról. A Mátrai Erőmű körül emellett további gondok is akadnak, amelyek minimum megkérdőjelezik az ország második legnagyobb erőművének jelen állapotában történő működtetését. Noha a hatóságok a vizsgálatokat követően azt állították, hogy büdös, de veszélytelen kén- és foszfortartalmú gáz képződött a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén, azért az kissé kérdésessé teszi a gázok veszélytelenségét, hogy több dolgozó is légúti és egyéb rosszullétre, hasmenésre, fejfájásra, hányingerre panaszkodott, valamint a zsebeikben lévő fémek, pénzérmék, láncok elszíneződését tapasztalták.

Értem én, hogy nem szabad pánikot kelteni, de azért ne nézzük már teljesen hülyének az embereket. Milyen veszélytelen gáz az, amelytől az embernek hasmenése, fejfájása és hányingere lesz? A 444 birtokába került belső levél szerint a „veszélytelen gáz” nem más, mint nitrogén-monoxid, ami súlyos szemkárosodást, légúti irritációt és égési sérülést okozó, veszélyes gáz. Persze a történetnek nem lesz következménye, hiszen hogy nézne már ki az, hogy Orbán Viktor kedvenc strómanjának erőművében komoly gondok vannak? Nem beszélve a folyamatos veszteség termeléséről...

OLDALANKÉNT EGYMILLIÓ FORINTÉRT ÍRHAT TANULMÁNYT A SZIJJÁRTÓ SAROLTA ÁLTAL VEZETETT CÉG EGY FELESLEGES BERUHÁZÁSHOZ

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2019.11.21.


Mágnesként vonzza magához az állami megrendeléseket és támogatásokat a Truck Race Promotion Kft., amelynek operatív igazgatója Szijjártó Sarolta, a külgazdasági és külügyminiszter testvére. A kamionos Európa-bajnokság magyarországi versenyeinek szervezésére létrejött cég egy merőben új feladatot kapott: a nyíregyházi multifunkciós versenypályáról ír 215 millió forintért megvalósíthatósági tanulmányt, a közbeszerzési értesítőben megjelent beszámoló szerint a Katona Mérnöki Szolgáltató Kft.-vel közösen, 47-53 százalékos arányban.

A munkáról nem sok részlet derül ki, csak annyi, hogy legalább 200 oldalnak kell lennie a kész anyagnak. A megbízás igen bőkezűnek tekinthető, mivel eldöntött tény, hogy ezt a több tízmilliárdos beruházást meg fogják valósítani – már három kormányhatározat is született erről (1, 2, 3).

Az előkészítés elhúzódott, kezdetben a tanulmány elkészítését 2018 végére tervezték, a mostani közbeszerzés szerint azonban csak 2021-re készülhet el. A folyamatos csúszásnak forrásaink szerint az az oka, hogy a kormányon belül számos érdekkör egymásnak feszült a témában: a sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde, az autóiparért lelkesedő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és a testvére révén érdekelt Szijjártó Péter vezette erőcsoportok is maguknak szerették volna megszerezni a vezető szerepet.

A nyíregyházi projekt korábban tartozott már az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI)*, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, a Miniszterelnöki Kormányirodához, valamint a nemzeti fejlesztési miniszterhez* is a kormányhatározatok alapján. A mostani közbeszerzést a Nemzeti Sportközpontok írta ki, amely az EMMI-hez tartozik.

Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogyan találták meg a Truck Race Promotion Kft.-t a külügyminisztérium és háttérintézményeinek támogatásai: számításaink szerint idén már 74 millió forintos támogatás kaphatott a cég, amihez most a 215 milliós szerződésből 101 milliós megbízás társul...

A HATÓSÁGOK TÉTLENÜL NÉZIK A TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET BEÉPÍTÉSÉT A BUDAKESZI ÁLOMVÖLGYBEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: HORN GABRIELLA
2019.11.21.


Brutális természetrombolás zajlik Budakeszin, a védett állat- és növényfajok lakóhelyeként szolgáló Álomvölgyben. A Natura 2000-es védettséget élvező terület beépítése ellen tiltakozók petíciót indítottak és tüntetni készülnek, mert a területen a természetvédelmi védettség és az ott érvényben lévő változtatási tilalom ellenére hetek óta munkagépek dolgoznak. A terület tulajdonosai szerint törvényszegésről szó sincs, csupán egy korábbi és máig érvényes engedély alapján kutat fúrnak, de azt elismerik hogy a későbbiekben építkezni is szeretnének. Budakeszi önkormányzata a rendőrségtől, az ügyészségtől és a környezetvédelmi hatóságoktól várna segítséget, de hiába. Drónfelvételen mutatjuk a helyszínt:...

SZÉTROHAD MINDEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.11.21.


– Kérdést szeretnék feltenni a miniszterelnök úrnak. – Próbálkozott a képviselő reménytelenül, de kitartóan mégis a parlamentben, választ ugyanis soha nem kapott. Egyszer kívánt neki boldog karácsonyt a miniszterelnök, máskor a függöny mögül kukucskált, vagy kijelentette, hogy nem foglalkozik nőügyekkel.
– Velem kell beérnie. – vakkantott oda neki a házelnök – Mondja, mi a szart akar, vagy kitiltatom, hogy a lába se éri a földet.
– Miért mondta azt miniszterelnök úr – próbálkozott a képviselő -, hogy Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek?
– Mi köze hozzá? – felelte a házelnök, és hozzátette – Százezer forint büntetés tiszteletlenség miatt.
– Milyen tiszteletlenség? – háborodott fel a képviselő.
– Kétszázezer, mert kérdezni mert. Méltatlan.
– Keresztény a miniszterelnök úr? – tette fel a képviselő, akinek ezek szerint minden mindegy volt.
– Háromszázezer, az.
– Akkor miért vesz részt a Türk Tanács ölésein, amikor az abban szereplő minden ország üldözi a keresztényeket? – ment túl minden határon a képviselő.
– Négyszázezer, mi köze hozzá. Az üldözött keresztények védelmét külpolitikánk egyik sarokkövének tekintjük. – mondta gépiesen a házelnök...

ÖNTIK A PÉNZT A FALVAKRA, SOKSZOR MÉGIS ALIG FUTJA MŰKÖDÉSRE

HVG ONLINE
Szerző: SZLAVKOVITS RITA
2019.11.21.


Egy sor faluban fejleszthetik az óvodákat, az orvosi rendelőket, de sok egyéb feladat ellátására már nem jut pénz. Hiába engedett a gyeplőn a kormány, az adóbevételek függvényében kapott finanszírozás időnként büntetésnek hat.

„Tavaly éppen volt egy hivatali felújításunk, a kivitelező itt fizetett iparűzési adót. Ez megdobta az adóbevételünket, így viszont kevesebb állami pénz jutott a feladatokra, az adóbevételekből azokat szinte lehetetlen kigazdálkodni” – magyarázza a feladatfinanszírozás időnként nem kifejezetten életszerű fordulatait Magyarbánhegyes polgármestere. Sódarné Varga Gyöngyi ezt azzal is megtoldja, hogy szociális céllal csak az alapszolgáltatásokra ad pénzt az állam, de például a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kiegészítő fejlesztéseit már az önkormányzatnak kell kigazdálkodnia, ha van miből.

Pedig Békésben van bőven, akinek szüksége volna a támogatásra. Nemrégen írt a 444.hu arról, hogy az idei évtől azokon a településeken, ahol az egy főre jutó adóbevétel eléri a 110 ezer forintot, már nem adnak pénzt közfoglalkoztatásra.

Magyarbánhegyesen az egy főre eső adóbevétel 33 253 forint, ami egy jó középmezőnyt jelent a térségben. A két és fél ezer lakosú község határában fúrt egy-két kutat a Mol, és már meg is dobta ezzel az adóbevételeket. A hatályos jogszabályok szerint, ha egy település adóerő képessége meghaladja a 10 ezer forintot, akkor az önkormányzat a kiegészítő támogatást is elveszíti, 12 500 forint (2020-tól 15 ezer forint) felett pedig már elvonnak arányosan bizonyos összeget. „Nem csoda, ha többen, főként a kisebb falvak ezt büntetésként élik meg” – mondja egy neve elhallgatását kérő szakértő, aki arra is felhívja a figyelmet: minél kevesebb lakos van egy faluban, annál kevesebb felé oszlik el az adóbevétel, ugyanakkor a feladatok fajlagos költsége egy kisebb településen magasabb...


ITT OLVASHATÓ

ELEGE VAN, KESZTYŰT DOBOTT ORBÁNNAK A NÉPPÁRT ÚJ ELNÖKE

KLUBRÁDIÓ / REZEDA VILÁGA
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.11.21.


Világosan és keményen üzent Orbán Viktor Fidesz-elnök kormányfőnek Donald Tsuk, akit szerdán választottak meg az Európai Néppár új elnökévé. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter közben megakadályozta, hogy Brüsszel egységesen elítélje a Trump-kormány zsidó telepesekre vonatkozó bejelentését. Külföldi lapszemle a Klubrádióban.

Egyértelműen elmondta a véleményét Orbán Viktorról, és arról, mit gondol jövőbeni együttműködésükről Donald Tusk, lengyel politikus abban a beszédében, amit már nem az Európai Tanács elnökeként, hanem az Európai Néppárt (EPP), az Unió egyik legtekintélyesebb politikai szövetsége első számú embereként tartott Zágrábban. A politikus ezzel Kesztyűt dobott a populistáknak és a nacionalistáknak – erről ír a Financial Times. Tusk szerint a Néppárton belül végre le kell zárni a jogállamot kikezdő populisták és a demokraták közti zajló keserves küzdelmet, megoldást kell találni, mert egy jobbközép mozgalom nem engedheti meg magának, hogy táptalaja legyen a manipulátoroknak, az autokratáknak, akik saját népszerűségük növelése érdekében ígérnek biztonságot a népnek a nép nevében.

A résztvevők úgy értelmezték ezeket a mondatokat, mint Orbán Viktor elleni kihívást. A Fidesz tagságát tudvalevőleg márciusban függesztették fel az Európai Néppártban. Nem szabad Tusk szerint beáldozni a polgári szabadságjogokat, a jogállamot, a tisztes életet a biztonság és a rend oltárán, egyszerűen azért, mert erre nincs szükség. a szabadság és a biztonság, a határok védelme és a liberális demokrácia összeegyeztethető fogalmak. Aki képtelen ezt elfogadni, annak de facto pártcsaládunkon kívül a helye – mondta a pártszövetség elnöke mindezt anélkül, hogy kiejtette volna a száján Orbán Viktor nevét. De az üzenet mindenki számára világos volt...

A ROSSZ OKTATÁS IS ÉLETEKET KÖVETEL

INDEX
Szerző: NÁDORI GERGELY
2019.11.21.


Országszerte tüntetések kezdődtek, amikor kiderült, hogy Tóth Mária 8 éves gyerek nem igazodik el a 20-as számkörben. A demonstrálók utakat zártak le, és a kormány lemondását követelik. A transzparensek leggyakoribb jelszava: 21. századi oktatást mindenkinek!

Örkény-egypercesnek tűnik a fenti hír, pedig nem feltétlenül kellene abszurdnak lennie. A szomszédos Romániában már bukott bele kormány abba, amikor kiderült, hogy az egészségügy milyen gyalázatos állapotban van. Nem lehet vita tárgya, hogy egyetlen ember halála is elfogadhatatlan, ha az megelőzhető lett volna, valóban felháborító, ha az emberéletek megmentésére szánt forrásokat rosszul kezelik, ellopják.

Érdekes módon azonban az oktatással kapcsolatban sokkal kevésbé érzékeny a társadalom. Pedig ami jelenleg ott történik ahhoz képest az egészségügy helyzete valóban kifogástalan. Legutóbb L. Ritók Nóra mutatott rá arra, hogy az iskolarendszer már generációk óta termeli újra a leszakadó rétegeket. Az oktatás szakemberhiánya legalább akkora, mint az egészségügyé. Ahogyan mentőápolók látják el a háziorvosi ügyeletet, úgy tartanak a magyartanárok kémia- és angolórákat. Az egyetlen különbség, hogy a tanárok nem külföldre mennek el sokkal jobb pénzért dolgozni, hanem a Lidlbe egy kevéssel többért. Az oktatás modernizációjára szánt pénzeket pedig éppen úgy lopják el, ahogy azt román egészségügyben is tették. A magyar egészségügy legalább megúszta azt az átfogó reformot, amit az oktatásban még Hoffmann Rózsa kezdett el, és ami azóta is akkora sikertörténet, hogy a PISA-felméréseken már sikerült leküzdeni magunkat Európa legaljára, ráadásul úgy, hogy közben a magyar iskolák szegregálnak a legjobban az unióban, tulajdonképpen nem tesznek mást, mint tökéletesen újratermelik a társadalmi különbségeket...

NEM LEHETNE ÚGY TANÍTANI, HOGY A GYEREKEK SZERESSENEK ISKOLÁBA JÁRNI?

INDEX
Szerző: CSATÁRI FLÓRA DIÁNA
2019.11.17.


Most, hogy a KDNP a szülők felelősségévé tenné, hogy gyerekük szakmát szerezzen, (pontosabban támogatásmegvonással büntetné azokat a családokat, melyeknél a 18 év alatti gyerek nem szerzett szakmát és már nem is tanul) felmerül a kérdés, hogy miért nem vonzó a diákok számára a szakképzés.

De legalább ennyire fontos megvizsgálni azt is: mennyire lehet hatékony az, ha kényszerítik a diákokat az iskolában maradásra. Erről beszélgettünk L. Ritók Nóra pedagógussal, aki a berettyóújfalui központú Igazgyöngy Alapítvány alapítójaként és szakmai vezetőjeként egy olyan leszakadó térségben dolgozik hosszú ideje, ahol sokszor már az általános iskola sikeres elvégzéséhez sem adottak a feltételek a gyerekek számára.

A boldogulás útja itt nem a tanulás és nem is a legális munka

Az iskolához és a tanuláshoz való viszony kialakításában a leszakadó térségekben épp úgy, mint bárhol máshol, kulcsfontosságú a családi közeg hatása. L. Ritók Nóra szerint ugyanakkor az olyan mélyszegénység által sújtott térségben, mint ahol az Igazgyöngy is dolgozik, sokszor már az általános iskola befejezéséhez sem tud elegendő támogatást, mintát és motivációt nyújtani ez a közeg. A szülők ugyanis maguk sem rendelkeznek olyan kompetenciákkal, amikkel segíthetnének a gyerekeiknek eljutni a szakközépiskoláig...

NAGYON KEVÉS A NEVELŐSZÜLŐ, AZ ÁLLAM PEDIG NEM SOK ÚTRAVALÓT AD AZ ÁLTALA GONDOZOTT GYEREKEKNEK

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2019.11.20.


A törvény szerint minden 12 év alatti gyereket nevelőszülőnél kellene elhelyezni, az ő hiányukban azonban harmaduk még mindig gyermekotthonban lakik – hívja fel a figyelmet az SOS Gyermekfalvak magyarországi alapítványa a gyermekjogok világnapján.

A szervezet éppen ezért videós kampányt indított a nevelőszülői munka népszerűsítésére

Az ötrészes videósorozatban megszólalnak állami gondozottak, nevelőszülők és a gyermekvédelemben dolgozók is, illetve sok információt meg lehet tudni magáról a gyermekgondozási rendszerről is.

A Magyarországon élő 1,4 millió gyerek közül 23 ezer él a gyermekvédelemben. 140 ezer gyereket fenyeget az a veszély, hogy körülményeik miatt kiemelik a családjából, évente 8-10 ezer gyerekekkel pedig meg is történik ez. Legtöbben 2 éves koruk előtt kerülnek állami gondozásba, ezen kívül pedig kamaszkorban nő meg ugrásszerűen a kiemelt gyerekek aránya.

A gyermekjóléti szolgálatokhoz nagyrészt azoktól a szekemberektől (orvosok, pedagógusok, védőnők) érkeznek bejelentések azzal a gyanúval, hogy a gyermek veszélyben van a családjánál, ugyanis ők kötelesen jelezni, ha egy gyermek súlyosan elhanyagolt vagy bántalmazás jelei láthatók rajta.

A családból való kiemelés hivatalos okai az elhanyagolás, az érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás, illetve a szülő halála vagy a fiatal kriminalizálódása lehetnek. Sokszor azonban szerető családokból is kiveszik a gyerekeket anyagi okok miatt annak ellenére, hogy azt tiltja a gyermekvédelmi törvény.

Ennek az igencsak elterjedt gyakorlatnak a tiltásáért A Város Mindenkié csoport többször is törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé, az ellenzéki képviselők pedig ennek nyomán rendkívüli ülésnapot is kértek, a kormánypártok képviselői azonban vagy leszavazták azt, vagy meg sem jelentek, amikor alkalmuk lett volna vitázni a témában.
A gyerekeknek ugyanis joguk van a családjukban élni, ezt pedig nem veheti el tőlük a szegénység vagy a megoldatlan lakáshelyzet sem.

Az állami gondoskodásba bekerülő gyerekek többségének van családja, így bármilyen trauma is érte őket otthon, az állami gondozásba kerülés időszaka mégis nagyon megterhelő számukra érzelmileg. Egy gyerek átlagosan öt és fél évet tölt gyermekvédelmi gondoskodásban, az idő múlásával pedig egyre kevesebb esély van arra, hogy visszakerüljenek vér szerinti családjukhoz.

A gyerekvédelem egy szükséges rossz. Egyikünk sem kívánja, és mit tudjuk a legjobban, hogy mennyire nem jó egy gyereknek, hogyha bekerül a gyermekvédelmi rendszerbe. Tehát minden gyereknek a családjában kellene felnőni. De ha már ez a szükséges rossz megtörtént, akkor ott viszont nekünk kötelességünk azon dolgozni, hogy az az elhelyezés annak a megtört sorsú gyereknek a lehető legjobb körülményeket biztosítsa.

– mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója...

KORMÁNYKÖZELI CÉGCSOPORTOKAT HÍZLALNAK A FOLYAMATOSAN DRÁGULÓ ÁLLAMI ÓRIÁSBERUHÁZÁSOK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2019.11.20.


Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest. Megnéztük azt is, kik a folyamatosan dráguló állami építkezések legnagyobb nyertesei: néhány kormányközeli cégcsoportot találtunk.

Kormányzati gigaprojektek

Az elmúlt évek leglátványosabban dráguló kormányzati óriásberuházása a vizes vb volt, amely még azután is képest volt drágulni, hogy véget ért. A vizes vb-re 2013-ban 14 milliárd forintot szánt a kormány, ám a végösszeg ennek közel tízszeresére, nettó 107,9 milliárdra rúgott.

A másik jelentős versenyző a Liget projekt. Ahogy arról tavasszal beszámoltunk, öt év alatt összesen mintegy 119 milliárd forintot költött a Városliget Zrt. a Liget Budapest Projekt néven megvalósuló új kulturális intézmények megépítésére. A gigaberuházás várható költsége néhány év alatt ötszörösére drágult: 2012-ben a kormány 50-60 milliárd forintra becsülte a végösszeget, Baán László, a Liget projekt miniszteri biztosa 2018-ban azonban már 250 milliárd forintos összköltségről beszélt...