BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.09.20.
Leginkább munkánk elveszítésétől félünk, és attól, hogy betegség miatt nem tudunk gondoskodni gyerekünkről, krízis esetén pedig a családtól és a pszichológustól várjuk a segítséget. A magyar felnőttek szerint még mindig az alkoholprobléma a vezető ok, ami miatt a szülők elveszíthetik gyereküket...
23 ezer gyerek él ma gyermekvédelmi gondoskodásban. 140 ezer veszélyeztetett gyerek van hazánkban, őket bármikor kiemelhetik családjukból. A munka, lakás elvesztése, egy betegség bármikor megingathat egy addig jól működő családot is. A magyar felnőtt legerősebb félelme, hogy elveszíti munkáját, vagy betegség miatt nem tud gondoskodni gyerekéről – erre jutott többek között az SOS Gyermekfalvak felmérése, amelyben 250 felnőttet kérdeztek meg, hogy milyen félelmeik vannak, mi jelent segítséget krízis esetén, kiben bíznak és szerintük mitől szakadhat szét egy család.
A megkérdezettek 61 százaléka tart a munkanélküliségtől, a betegségtől minden második ember retteg. Minden harmadik ember a lakásának elveszítésétől fél, azonban csak minden nyolcadik tartja valószínűnek, hogy utcára kerülhet gyerekével...
ITT OLVASHATÓ
2016. szeptember 21., szerda
NE SZAKÍTSÁK EL A GYEREKEKET SZEGÉNYSÉG MIATT!
A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2016.09.21.
Ne szakítsák el a gyerekeket szegénység miatt!
ITT OLVASHATÓ, NÉZHETŐ
Szerző: AVM
2016.09.21.
ITT OLVASHATÓ, NÉZHETŐ
HARMADFOKÚ RIASZTÁS A MAGYAR OKTATÁSI RENDSZERBEN - FRISS OECD-ADATOK
BŐSZ ANETT BLOGJA
Szerző: Bősz Anett
2016.09.19.
Szerző: Bősz Anett
2016.09.19.
Az egyik legszorultabb helyzetű tanári korfa, alulfizetett pedagógusok, drámaian megvágott oktatásügyi költségvetés, nemzetközi trendekkel szembefordult oktatásirányítás – ezek jellemzik hazánk oktatáspolitikáját. Hiába a nemzetközi közeg folyamatos figyelmeztetése: tudásalapú gazdaságra van szükség, Magyarország oktatási rendszerében alacsony a diplomát szerzők aránya, akik pedig ennél alacsonyabb végzettséget szereznek, egyszerűen alig van esélyük akár csak megközelíteni az Európai Unió szerencsésebb tagállamaiban élő társaik életszínvonalát. Rémítő körkép látott napvilágot.
Ugyan az iskolai végzettség minden felmérés szerint kifizetődik, az Orbán-kormány mégis az alacsonyabb végzettség megszerzésének irányába tolja a fiatalokat. Hallgatónként az egyik legkevesebbet költjük az OECD-ben a felsőoktatásra. A tanulók alapfokú oktatásból felsőfokú oktatási intézménybe jutására a legkevesebbet költi Magyarország az OECD-tagországok közül – ez alig haladja meg az OECD átlag felét.
A helyzet különösen drámai, ha vetünk egy pillantást a korábbi adatokra: 2013-ban, a 2008-as összeg mindössze 82 százalékát költöttük minden egyes tanulóra, bár előremutató, hogy a zuhanórepülés mérséklődött. 2012 és 2013 között már csak 1 százalékos csökkenés volt ebben, és ugyan a hazai közoktatás állapotára mindenképpen igaz a megállapítás: innen már csak felfelé van, mégsem látunk javulást, évek óta.
A bruttó hazai termék mindössze 3,8 százalékát költjük oktatásra, ami az OECD-átlagtól (5,2%) és az EU-s átlagtól (5%) is messze elmarad – hogy a legjobban teljesítő európai országokról már ne is beszéljünk. Finnország például már 2011-ben a GDP 6,5%-ára emelte fel az oktatási rendszer finanszírozását, pedig nekik aztán valóban nincs mit ledolgozniuk. Ugyan a 2008-as világválságot követő időszak nagyfokú költségvetési fegyelemre és kiadáscsökkentésre ösztönözte az OECD-országok többségét, Magyarországon mégis látványosabb volt a költségek megnyirbálása, mint a legtöbb tagállamban. A 2008 és 2010 közti időszakban ez a visszavágás 6%-os volt, azonban 2010 és 2013 között már 13%-kal csökkent az oktatási rendszerre szánt keretösszeg – ez a tagországok közt, ebben az időszakban a legnagyobb mértékű csökkenés.
Alig van olyan kérdéskör, amely tekintetében meghaladjuk az OECD átlagot: ez a kicsik intézménybe kerülésének tekintetében például így van, érdemes azonban figyelni a módszert, ahogyan a kormány elérte, hogy a 3-4 évesek minél nagyobb számban járjanak óvodába. Az óvoda kötelezővé tétele egy olyan társadalmi párbeszédet és integrációs folyamatot került ki, amelyben a kormány megértethette volna a szegényebb és kulturálisan kirekesztett rétegekkel, miben áll az oktatási intézmények szerepe. A Fidesz más utat választott: a kényszerítés útját.
A diplomások közel dupla annyit kereshetnek, mint alacsonyabb végzettséggel rendelkező honfitársaik, bár a jelentés megjegyzi, hogy ez főképp azért történhet, mert relatív alacsony a diplomások aránya a társadalomban. Még nagyobb gond, hogy pusztán a diplomások nagyságrendileg picit több mint fele számíthat kiemelkedő fizetésekre, ugyanis az OECD-átlagtól messze elmaradva, a diplomás nők és férfiak közt óriási bérszakadék tátong: a második legrosszabb adattal kullogunk a sor végén. Minden diplomás férfiak által megkeresett forintra 63 fillér jut, amelyet a diplomás nők keresnek meg...
NE A 2013-AS OECD-JELENTÉSTŐL IJEDJÜNK MEG, HANEM ATTÓL, AMI MOST FOLYIK AZ OKTATÁSBAN!
KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.09.21.
Nyomasztó, elkeserítő, dühítő – nem kell fukarkodnunk a jelzőkkel, ha a hazai oktatási helyzetről szóló OECD-jelentést olvassuk. Mert bár kevesebb mint egy hónapja államtitkár és miniszter jelentette be, hogy az idei tanév már a 21. század kihívásaira válaszol , ahelyett a sötét középkor képe sejlik fel a tantermek mélyéről.
Jelezzük gyorsan, az elején: az OECD jelentése a 2013-as évre vonatkozik. Ha emlékszünk még – ez volt az az év, amit úgy indítottunk, hogy Hoffmann Rózsától elvették a felsőoktatást, hogy aztán Klinghammer István kezébe kerüljön a terület, és ekkortájt folytak a leghevesebb egyetemista tiltakozások is. Ebben az évben már „működött” az új köznevelési törvény, az állam maga alá húzta az iskolákat, bevezették az életpálya-modellt, felállt a pedagóguskar, megkezdődött az egységes tanfelügyeleti és ellenőrzési rendszer. Az elégedetlenség egyre nőtt.
Egy évvel később, végleges leváltásakor Hoffmann Rózsa úgy értékelt: „Minőségi iskolarendszert teremtettünk az elmúlt négy évben.”
Nos, akkor lássuk, mint mond erről az OECD, a világ szerencsésebbik felét tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet.
Ami gyorsan feltűnik: a különféle listákon rendre az utolsó helyek egyikén végeztük.
Nálunk költi az állam a legkevesebbet az oktatásra, azon belül is a különböző területekre (a GDP 3,8 százalékát a közép- és felsőoktatásra összesen). Az általános iskoláktól a felsőoktatásig egy-egy diák éves szinten 2013-ban körülbelül másfél millió forintba „került”, miközben az OECD-átlag ennek csaknem a kétszerese. És mindeközben csökkent az egyetemisták és a gimnáziumi végzettséget szerzők száma is, pedig Magyarországon még mindig sokkal könnyebb diplomával munkát találni, mint bármilyen alacsonyabb iskolai végzettséggel.
Az talán senkit sem lep meg, hogy ma a pedagógus-pálya egyre kevesebbek számára vonzó. Az egyik legdinamikusabban elöregedő szakmáról beszélünk, 2013-ban az általános iskolákban és a középiskolákban tanító pedagógusok harmada ötvenévesnél idősebb.
Mi következik mindebből?
Adva van egy egyre csökkenő létszámú diákréteg, akikre egyre kevesebbet költ az állam, és akik egyre alacsonyabb végzettséggel kerülnek ki az oktatásból, miközben az őket tanító pedagógusok egyre idősebbek, és bár a fizetésük valóban apró lépésekben emelkedik, még mindig messze, de nagyon messze elmarad az átlagtól.
És még mindig csak 2013-ban tartunk…
Azóta megtörtént a végleges központosítás, a centralizált tankönyvkiadásnak köszönhetően botrányos minőségű tankönyvekből tanulnak a diákok, a pedagógusok folyamatos vegzálása miatt a pálya egyre kevésbé vonzó. A 16 éves korig tartó tankötelezettség miatt egyre több tanuló esik ki az oktatási rendszerből bármiféle végzettség nélkül (hogy aztán a közmunka világában találják magukat), kötelezettségszegési eljárás folyik hazánk ellen az iskolai szegregáció miatt, és a világon nincs annyi pénz, amennyiből az immár 58 részre bomló KLIK képes lenne normálisan fenntartani az iskolákat. A szakképzési rendszert (ami 2013-ban még jól látszott, felszívta azokat a diákokat, akik nem gimnáziumban tanultak tovább) teljesen szétverték, jelenleg senkinek fogalma sincs arról, milyen végzettséggel kerülnek majd onnan ki a diákok.
Vagyis ha a 2013-ra vonatkozó OECD-jelentést nyomasztónak, elkeserítőnek és dühítőnek találjuk most, képzeljük csak el, mit fogunk mondani három év múlva, amikor majd a 2016-os jelentés a szemünk elé kerül?
Amitől ugyanis igazán nyomasztó, elkeserítő és dühítő ez a helyzet, az az, hogy a statisztika rideg számai mögött emberek – gyerekek (diákok), felnőttek (tanárok) – vannak. Akiknek az élete a Fidesz által generált kényszerpályán mozog. És az azóta eltelt időben diákok ezrei kerültek hasonló helyzetbe, és a jövőben ugyanezt a Fidesz által megrajzolt kényszerpályát járják be. Tudatos lezüllesztése ez az oktatási rendszernek, amelyre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet.
A 2010 óta tartó ámokfutás az élhető oktatási rendszer totális szétverésére irányul, amelyben a pedagógus ma megalázott, kisemmizett (nem, a szeptemberi béremelés nem javít ezen a helyzeten), kizsákmányolt munkaerő, akinek megbecsültsége jóformán mérhetetlen, de cserébe megfélemlítik úton-útfélen, hiszen az állását bármikor elveszítheti.
A diák pedig egyre rosszabb körülmények között, egyre alacsonyabb színvonalon, egyre több hátráltató tényező mellett küzd a végzettsége megszerzéséért – hogy végül kikerülve az oktatási rendszerből egy olyan munkaerőpiacra lépjen, ahol közel sem biztos, hogy valóban talál a végzettségének megfelelő állást. És miközben egyre kevesebb pénz jut magára az oktatásra, az olyan intézkedésekkel, mint a tankönyvpiac központosítása, milliárdos üzleteket húz be maga alá az állam, egyik zsebéből csoportosítva át a pénzeket a másikba.
Mintha egy feldühödött vaddisznó túrná fel makk után kutatva az erdőt...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.09.21.
Nyomasztó, elkeserítő, dühítő – nem kell fukarkodnunk a jelzőkkel, ha a hazai oktatási helyzetről szóló OECD-jelentést olvassuk. Mert bár kevesebb mint egy hónapja államtitkár és miniszter jelentette be, hogy az idei tanév már a 21. század kihívásaira válaszol , ahelyett a sötét középkor képe sejlik fel a tantermek mélyéről.
Jelezzük gyorsan, az elején: az OECD jelentése a 2013-as évre vonatkozik. Ha emlékszünk még – ez volt az az év, amit úgy indítottunk, hogy Hoffmann Rózsától elvették a felsőoktatást, hogy aztán Klinghammer István kezébe kerüljön a terület, és ekkortájt folytak a leghevesebb egyetemista tiltakozások is. Ebben az évben már „működött” az új köznevelési törvény, az állam maga alá húzta az iskolákat, bevezették az életpálya-modellt, felállt a pedagóguskar, megkezdődött az egységes tanfelügyeleti és ellenőrzési rendszer. Az elégedetlenség egyre nőtt.
Egy évvel később, végleges leváltásakor Hoffmann Rózsa úgy értékelt: „Minőségi iskolarendszert teremtettünk az elmúlt négy évben.”
Nos, akkor lássuk, mint mond erről az OECD, a világ szerencsésebbik felét tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet.
Ami gyorsan feltűnik: a különféle listákon rendre az utolsó helyek egyikén végeztük.
Nálunk költi az állam a legkevesebbet az oktatásra, azon belül is a különböző területekre (a GDP 3,8 százalékát a közép- és felsőoktatásra összesen). Az általános iskoláktól a felsőoktatásig egy-egy diák éves szinten 2013-ban körülbelül másfél millió forintba „került”, miközben az OECD-átlag ennek csaknem a kétszerese. És mindeközben csökkent az egyetemisták és a gimnáziumi végzettséget szerzők száma is, pedig Magyarországon még mindig sokkal könnyebb diplomával munkát találni, mint bármilyen alacsonyabb iskolai végzettséggel.
Az talán senkit sem lep meg, hogy ma a pedagógus-pálya egyre kevesebbek számára vonzó. Az egyik legdinamikusabban elöregedő szakmáról beszélünk, 2013-ban az általános iskolákban és a középiskolákban tanító pedagógusok harmada ötvenévesnél idősebb.
Mi következik mindebből?
Adva van egy egyre csökkenő létszámú diákréteg, akikre egyre kevesebbet költ az állam, és akik egyre alacsonyabb végzettséggel kerülnek ki az oktatásból, miközben az őket tanító pedagógusok egyre idősebbek, és bár a fizetésük valóban apró lépésekben emelkedik, még mindig messze, de nagyon messze elmarad az átlagtól.
És még mindig csak 2013-ban tartunk…
Azóta megtörtént a végleges központosítás, a centralizált tankönyvkiadásnak köszönhetően botrányos minőségű tankönyvekből tanulnak a diákok, a pedagógusok folyamatos vegzálása miatt a pálya egyre kevésbé vonzó. A 16 éves korig tartó tankötelezettség miatt egyre több tanuló esik ki az oktatási rendszerből bármiféle végzettség nélkül (hogy aztán a közmunka világában találják magukat), kötelezettségszegési eljárás folyik hazánk ellen az iskolai szegregáció miatt, és a világon nincs annyi pénz, amennyiből az immár 58 részre bomló KLIK képes lenne normálisan fenntartani az iskolákat. A szakképzési rendszert (ami 2013-ban még jól látszott, felszívta azokat a diákokat, akik nem gimnáziumban tanultak tovább) teljesen szétverték, jelenleg senkinek fogalma sincs arról, milyen végzettséggel kerülnek majd onnan ki a diákok.
Vagyis ha a 2013-ra vonatkozó OECD-jelentést nyomasztónak, elkeserítőnek és dühítőnek találjuk most, képzeljük csak el, mit fogunk mondani három év múlva, amikor majd a 2016-os jelentés a szemünk elé kerül?
Amitől ugyanis igazán nyomasztó, elkeserítő és dühítő ez a helyzet, az az, hogy a statisztika rideg számai mögött emberek – gyerekek (diákok), felnőttek (tanárok) – vannak. Akiknek az élete a Fidesz által generált kényszerpályán mozog. És az azóta eltelt időben diákok ezrei kerültek hasonló helyzetbe, és a jövőben ugyanezt a Fidesz által megrajzolt kényszerpályát járják be. Tudatos lezüllesztése ez az oktatási rendszernek, amelyre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet.
A 2010 óta tartó ámokfutás az élhető oktatási rendszer totális szétverésére irányul, amelyben a pedagógus ma megalázott, kisemmizett (nem, a szeptemberi béremelés nem javít ezen a helyzeten), kizsákmányolt munkaerő, akinek megbecsültsége jóformán mérhetetlen, de cserébe megfélemlítik úton-útfélen, hiszen az állását bármikor elveszítheti.
A diák pedig egyre rosszabb körülmények között, egyre alacsonyabb színvonalon, egyre több hátráltató tényező mellett küzd a végzettsége megszerzéséért – hogy végül kikerülve az oktatási rendszerből egy olyan munkaerőpiacra lépjen, ahol közel sem biztos, hogy valóban talál a végzettségének megfelelő állást. És miközben egyre kevesebb pénz jut magára az oktatásra, az olyan intézkedésekkel, mint a tankönyvpiac központosítása, milliárdos üzleteket húz be maga alá az állam, egyik zsebéből csoportosítva át a pénzeket a másikba.
Mintha egy feldühödött vaddisznó túrná fel makk után kutatva az erdőt...
ITT OLVASHATÓ
BOTRÁNY AZ ÁLLAMI RÁDIÓBAN
KOLOZSVÁRI SZALONNA LOG
Vendégszerző: Ráczkevy Miklós
2016.09.21.
...A beszélgetés normál menetben zajlik, több, mint tízezer munkavállaló hiányzik az ágazatból, járulékokat kellene csökkenteni, fizetéseket emelni; nagy gond a kivándorlás, stb. stb., a műsor vége felé elérünk az idősebbek által ismert „vörös farok”-ig, a műsorvezető megfeszül, hogy az elvárt konklúziót ebből a témából is levonhassa; valahogy ki kell futtatni a migráncsokra ezt is, de a beszélgetés résztvevői csak nem veszik a lapot, úgyhogy végül a műsorvezetőnek fel kell tenni a kérdést konkrétan.
Egy másodperces csönd a stúdióban, élő adás, ez a mondat kiszállt már az éterbe, gyors kármentés indul, persze elsősorban a határon túli magyarokra gondoltak, (egy külön írás témája lehetne, hogy miért gondolják Orbánék, hogy mondjuk a 6%-kal pörgő Romániából vajon miért jönnének emberek a mi a 1,8%-kal döcögő gazdaságunkba takarítani?) de ezt már nehéz visszahozni.
Igazi botrány ez: a kampány hajrájában valaki azt jelenti ki, hogy egy bizonyos ágazatban, (még ha egy relatíve lenézett ágazatban is) bizony elképzelhető lenne bevándorlók alkalmazása! Ráadásul mindezt a súlyos milliárdokból fenntartott állami rádióban!
A felelősöket mindenesetre keresik…
ITT OLVASHATÓ
Vendégszerző: Ráczkevy Miklós
2016.09.21.
...A beszélgetés normál menetben zajlik, több, mint tízezer munkavállaló hiányzik az ágazatból, járulékokat kellene csökkenteni, fizetéseket emelni; nagy gond a kivándorlás, stb. stb., a műsor vége felé elérünk az idősebbek által ismert „vörös farok”-ig, a műsorvezető megfeszül, hogy az elvárt konklúziót ebből a témából is levonhassa; valahogy ki kell futtatni a migráncsokra ezt is, de a beszélgetés résztvevői csak nem veszik a lapot, úgyhogy végül a műsorvezetőnek fel kell tenni a kérdést konkrétan.
„Megkérdezem akkor úgy, ahogy van: az Önök munkaterületén lehet-e pótolni a munkaerőt a Közel-Keletről érkező bevándorlókkal?”A válasz megdöbbentő (mármint az állami rádió szempontjából megdöbbentő) Paár Zoltán elmondja, hogy természetesen igen: takarító-ipari szakembert (azért tegyük hozzá, hogy ez egy aranyos eufemizmus) bárkiből lehet faragni, itthon is, és külföldön is.
Egy másodperces csönd a stúdióban, élő adás, ez a mondat kiszállt már az éterbe, gyors kármentés indul, persze elsősorban a határon túli magyarokra gondoltak, (egy külön írás témája lehetne, hogy miért gondolják Orbánék, hogy mondjuk a 6%-kal pörgő Romániából vajon miért jönnének emberek a mi a 1,8%-kal döcögő gazdaságunkba takarítani?) de ezt már nehéz visszahozni.
Igazi botrány ez: a kampány hajrájában valaki azt jelenti ki, hogy egy bizonyos ágazatban, (még ha egy relatíve lenézett ágazatban is) bizony elképzelhető lenne bevándorlók alkalmazása! Ráadásul mindezt a súlyos milliárdokból fenntartott állami rádióban!
A felelősöket mindenesetre keresik…
ITT OLVASHATÓ
GYARMATI ANDREA: SZÜLŐ SZÜLETIK
24.HU - POSZT ITT
Szerző: Gyarmati Andrea
2016.09.20.
Mindig van egy első alkalom
És akkor legyen az első alkalomra egy emlék amelynek mindig van aktualitása:
Szülő születik
(Mottó: „Nemcsak a gyerek születik az anya által, hanem az anya is a gyerek által.”)
...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Gyarmati Andrea
2016.09.20.
Mindig van egy első alkalom
Azt, hogy igazi csodák kevés zajt csapnak és váratlanul érkeznek, 2011 óta tudom.
Késő ősz volt, amikor megszólalt a telefon, épp befejeztem a napi sportolásomat, eszembe sem jutott, hogy valami nagyon jó kezdődik. A felkérés a Saxum Kiadótól váratlanul ért, és nem gondoltam, hogy bele fog férni az időmbe. Nagy kár lett volna, ha nemet mondok, pedig majdnem ez történt. Akkor azt válaszoltam, próbáljuk meg, de szerintem nem lesz időm egy könyv megírására is. Most épp a hatodikat fejezem be hamarosan, és érzésem szerint bőven nem vagyunk a végén.
Néhány hete összefutottam egy régi ismerőssel.
– Gratulálok, „írónő”, láttam, árulják a könyveidet – mondja mosolyogva – olvasom is őket, és arra biztatnálak, csináld tovább, mert szeretjük, amit és ahogy írsz.
Én meg, mint régen, a versenyek után, vagy a munkám során, ha megdicsértek, boldog vagyok, hogy tudtam valamit hozzátenni valaki életéhez.
Hitem szerint minden mindennel összefügg. Valamikor azt találtam ki, olyanok vagyunk mi, mindannyian, mint egy mozdony. Összekapcsolódva együtt utazunk a családunkkal, szerencsés esetben a választott családunkkal, a barátainkkal is.
Hogy is szól a dal? Nagy utazás az életünk… Nagy utazás, igen, mert ahogy a vonat halad, különböző emberek ideig-óráig velünk utaznak. Mintha néhány megállóra felszállnának, aztán vagy maradnak, vagy másfelé visz az útjuk.
A kérdés, tudok-e hatással lenni akár csak egy rövid időre is az életedre. Ha megnevettetlek, ha elgondolkozol azon, amit olvastál, vagy meghatódsz egy-egy történeten, már nem hiábavalóság az egész. Remélem. Az, hogy a csodák, épp mert csodák, kevés zajt csapnak és váratlanul érkeznek, naponta megélem, ugyanúgy, mint azt, hogy minden mindennel összefügg.
Engedd meg, hogy elmeséljem, mi is történt velem néhány napja.
A dolog persze nem ekkor indult, hanem körülbelül másfél évvel ezelőtt. Baráti beszélgetés, szóba kerül a Facebook, mint a modern kapcsolattartás legjobb eszköze. Lelkesen tiltakozom, mert elakadtam a múlt században, tartok minden kütyütől és a virtuális világtól is elég rendesen.
– Pedig jó lenne ha megosztanád a Facebookon az írásaidat – mondja Katka.
– Ugyan, azt sem tudom, hogyan kell valamit feltenni, és úgysem érdekel senkit.
Természetesen tévedtem. Megtanultam elég hamar annyit, amennyire szükségem volt a Facebook működéséből, és jöttek a like-ok és a kommentek. Hiúság vagy sem, kifejezetten örömet szerzett. Nagyjából heti rendszerességgel osztottam meg ezt-azt, amiről a könyveimben írtam.
Aztán egy hete a következő üzenetet kaptam:
Kedves Andrea! Rendszeres olvasója vagyok remek család- és sporttörténeti írásainak. Mind tartalmában, üzenetében, mind pedig stílusában tetszenek. Nem kicsit, nagyon. A www.24.hu felelős szerkesztőjeként ezért arra gondoltam, a posztok szélesebb nyilvánosságért kiáltanak. Persze, csak ha Ön is úgy gondolja.
Nyúlok a telefon után, persze hogy van kedvem kipróbálni magam (mindig van), tehát úgy gondolom, van kedvem, és szokás szerint fogalmam sincs hová tudom ezt az új feladatot majd időben bepréselni.
Így kerültem tehát ide. És mint mindig, ha valamit nagyon szeretnék, már megtaláltam az időt is, és izgat a feladat, nem is kicsit.
Kellene egy jó cím az egésznek. Ötletem nem kevés akad, de egyik sem az igazi. Aztán megtalálom, legalábbis úgy érzem, a Vízgyűrűk jó lesz. Ha követ dobunk a vízbe, gyűrűket vet, és továbbhullámzik. Mert bízom benne, a történeteim továbbhullámoznak benned. Előadom a remeknek vélt címet, a fiam csípőből leszavaz, azt mondja, nagyon az Évgyűrűkre hajaz az egész, ami, mint tudjuk, a nyugdíjasok műsora volt. Hiába vagyok annyi idős, amennyi, elbizonytalanodom.
A témát magam határozhatom meg, legyen némi aktualitása, ennyi a kérés. Mindez nem gond, hiszen a rendelő aktuálissá tesz bármit. Amit megélek a mindennapjaimban, annak mindig van aktualitása. Írhatok a sportról, a családomról, van miből merítenem.
Szóval itt vagyok. Kérlek, engedd meg, hogy bemutatkozzak. Közel egy évig a Rádió Bézsben volt egy órám. Minden kedden műsort vezettem. Akkor készült ez a bemutatkozó néhány sor, amit most kiegészítettem, vagyis aktualizáltam:
Gyarmati Andrea vagyok. Úszó voltam, orvos vagyok, meg anya, meg gyerek, meg nő (meg, és főleg, hamarosan nagymama). Szerettem, sírtam, váltam, harcoltam, utóbbit leginkább magammal. Eddig öt könyvet írtam és hamarosan befejezem a hatodikat is. Ezeregy interjút adtam, de ültem a mikrofon másik oldalán is. Azt is megúsztam. Tíz éve rendszeresen adok orvosi tanácsokat a Meglepetés című lapban.
Naponta rendelek, naponta sportolok, és rengeteg emberrel találkozom. Ami fontos, ami megérint, feljegyzem, hogy később majd megírjam. Most itt a lehetőség azonnal megosztani, mindazt, amit fontosnak vélek, miközben előszedhetem a múlt érdekes emlékeit is.
Gyarmati Andrea vagyok. Nő vagyok. Könnyekkel, vágyakkal, belső renddel és rendetlenségekkel. Lehet, hogy erről is szó lesz? Rajtam nem múlik. Nyissuk ki a lelkünket is, remélem, velem tartasz.
És akkor legyen az első alkalomra egy emlék amelynek mindig van aktualitása:
Szülő születik
(Mottó: „Nemcsak a gyerek születik az anya által, hanem az anya is a gyerek által.”)
ITT OLVASHATÓ
ÜZENET A FIDESZNEK: EGY NÉPSZAVAZÁST NEM LEHET ELLOPNI, DE AZÉRT TI MEGPRÓBÁLJÁTOK!
GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: András
2016.9.21.
Aki azért megy el Orbán Viktor népszavazásnak nevezett figyelemelterelésére, mert akkor pont jól érzi magát, érti a kérdést amire válaszolnia kell, az biztos teljesen beszámítható. Nem úgy mint a jegybank elnöke, aki bizonyítottan hülye a cselekedetei alapján. Ilyen esetben nyugodtan végiggondolhatja a fülke magányában az ember - mint választó - a maga fontosságát, és ennek megfelelően húzza be azt a bizonyos ikszet a neki megfelelő helyre, ami a legtöbb ember esetében semmilyen következménnyel nem jár majd az élete alakulására.
A Fidesznek és Orbán Viktornak viszont nagyon fontos lenne, hogy ne értsék a kérdést, ne is figyeljenek oda arra amit az jelent, inkább az lebegjen a szemük előtt a kedves honpolgároknak, amit annyira igyekeznek letolni a torkukon. Nevezetesen mindenki gyűlölje előre azokat a menekülteket, akik még nincsenek is az ország területén.
Más emberek nyomorúságát nagyon szépen ki tudja használni a magát nemzetinek nevező kormány, amely ugye senkit nem hagy az út szélén. Már ha neki kedves az illető. Ha pont nem az, és megfelel ellenségnek, mert éppen arra van szükség, hogy valakire rá lehessen tolni a felelősséget a kormányzásban elkövetett hibák miatt, akkor minden eszköz bevetésre készen áll a kezükben: a szájukat elhagyó ordas hazugságok sora, a félelem fokozása, a gyűlölet szítása. Bármire képesek, csak sikeresen eltereljék a figyelmet magukról, ahogy éppen ellopják az ország jövőjét, vagyonát.
Ez a nagy nemzeti lopkodás már nagyon ment a Fidesz háza táján, Orbán Viktor lassan nem is tudja követni a nevén nem levő vagyona nagyságát. Kis politikusok, nagy gazemberek, szégyenlős háttéremberek, kormánypárti képviselők, mind-mind nagy sietségben hordták haza a közbeszerzéseken pofátlanul túlárazott pályázatok hasznát, árulták a letelepedési kötvényt, melynek veszteségét majd kifizeti a hülye adózó, eladták a fél belvárost, felosztották maguk között a földet, lerabolták a gazdaság jövedelmező területeit. A család is kivette a részét a harácsolásból, feleségek, gyerekek, sógorok, unokatestvérek alakították át a közpénzt, igyekeztek annak eltüntetni a jellegét. Kellett valami, ami erről eltereli a figyelmet, és lehetőleg egymással is szembefordítja az ország lakosságát. Na erre pont jókor jöttek a menekültek.
Orbán Viktor elővette a saját maga által lebutított népszavazás lehetőségét, noha tudta, annak szabályait utólag már nem tudja a maga javára átírni. Nem baj – gondolta – majd ellopja. A népszavazás fontos dolog lenne a demokráciában, de a kormány pont ezért nem akarta alkalmazni, főleg ha eddig nem is állt érdekében. Most ezt eléggé beszopta, de ezzel kell neki túlélni a jelen helyzetet. Ezért vet most be Orbán Viktor mindent a népszavazás mellett, fél az érvénytelenségtől. Mert az érvényességhez el kell menni a szavazóképes állampolgárok felének, ennek elérése pedig a második lopási ciklus közepén még neki is kihívást jelent. A menekültek nem az öszödi beszéd, amit még ellenzékiként felhasznált, sokan nem is találkoznak olyan emberrel, aki a háború és az éhínség elől menekül. De azért Orbán Viktor megpróbál belőlük gazembert formálni, és sokan vevők is rá...
ITT OLVASHATÓ
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: András
2016.9.21.
Aki azért megy el Orbán Viktor népszavazásnak nevezett figyelemelterelésére, mert akkor pont jól érzi magát, érti a kérdést amire válaszolnia kell, az biztos teljesen beszámítható. Nem úgy mint a jegybank elnöke, aki bizonyítottan hülye a cselekedetei alapján. Ilyen esetben nyugodtan végiggondolhatja a fülke magányában az ember - mint választó - a maga fontosságát, és ennek megfelelően húzza be azt a bizonyos ikszet a neki megfelelő helyre, ami a legtöbb ember esetében semmilyen következménnyel nem jár majd az élete alakulására.
A Fidesznek és Orbán Viktornak viszont nagyon fontos lenne, hogy ne értsék a kérdést, ne is figyeljenek oda arra amit az jelent, inkább az lebegjen a szemük előtt a kedves honpolgároknak, amit annyira igyekeznek letolni a torkukon. Nevezetesen mindenki gyűlölje előre azokat a menekülteket, akik még nincsenek is az ország területén.
Más emberek nyomorúságát nagyon szépen ki tudja használni a magát nemzetinek nevező kormány, amely ugye senkit nem hagy az út szélén. Már ha neki kedves az illető. Ha pont nem az, és megfelel ellenségnek, mert éppen arra van szükség, hogy valakire rá lehessen tolni a felelősséget a kormányzásban elkövetett hibák miatt, akkor minden eszköz bevetésre készen áll a kezükben: a szájukat elhagyó ordas hazugságok sora, a félelem fokozása, a gyűlölet szítása. Bármire képesek, csak sikeresen eltereljék a figyelmet magukról, ahogy éppen ellopják az ország jövőjét, vagyonát.
Ez a nagy nemzeti lopkodás már nagyon ment a Fidesz háza táján, Orbán Viktor lassan nem is tudja követni a nevén nem levő vagyona nagyságát. Kis politikusok, nagy gazemberek, szégyenlős háttéremberek, kormánypárti képviselők, mind-mind nagy sietségben hordták haza a közbeszerzéseken pofátlanul túlárazott pályázatok hasznát, árulták a letelepedési kötvényt, melynek veszteségét majd kifizeti a hülye adózó, eladták a fél belvárost, felosztották maguk között a földet, lerabolták a gazdaság jövedelmező területeit. A család is kivette a részét a harácsolásból, feleségek, gyerekek, sógorok, unokatestvérek alakították át a közpénzt, igyekeztek annak eltüntetni a jellegét. Kellett valami, ami erről eltereli a figyelmet, és lehetőleg egymással is szembefordítja az ország lakosságát. Na erre pont jókor jöttek a menekültek.
Orbán Viktor elővette a saját maga által lebutított népszavazás lehetőségét, noha tudta, annak szabályait utólag már nem tudja a maga javára átírni. Nem baj – gondolta – majd ellopja. A népszavazás fontos dolog lenne a demokráciában, de a kormány pont ezért nem akarta alkalmazni, főleg ha eddig nem is állt érdekében. Most ezt eléggé beszopta, de ezzel kell neki túlélni a jelen helyzetet. Ezért vet most be Orbán Viktor mindent a népszavazás mellett, fél az érvénytelenségtől. Mert az érvényességhez el kell menni a szavazóképes állampolgárok felének, ennek elérése pedig a második lopási ciklus közepén még neki is kihívást jelent. A menekültek nem az öszödi beszéd, amit még ellenzékiként felhasznált, sokan nem is találkoznak olyan emberrel, aki a háború és az éhínség elől menekül. De azért Orbán Viktor megpróbál belőlük gazembert formálni, és sokan vevők is rá...
ITT OLVASHATÓ
ORBÁN MAGÁNAK KÖSZÖNHETI, HA NEM LESZ MEG AZ 50%
1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.09.21.
Képzeljük el azt a helyzetet, amelyben a migráció okozta kulturális és nemzetbiztonsági veszély egy olyan Magyarországot ér, amely a versenyképességében látványos javult az utóbbi hat évben, az oktatási rendszere az EU egyik legjobbja, a gazdaságszerkezete egyre előnyösebben változik a magyar tulajdonú vállalkozások javára, miközben egyre nagyobb hozzáadott értéket állít elő, radikálisan csökken a korrupció, az állam a polgárok védelmezője, és a választók túlnyomó része elégedett a kormánnyal. Ebben a helyzetben -- amelynek, nem kell mondanom, nagyjából az ellentétét tapasztaljuk -- a kormány migráció-ellenes lépései alapvetően más elbírálás alá esnének, főleg ha a várható lépéseiről egyeztetne a legfontosabb bel- és külföldi partnereivel. A kormány bírálata ekkor nem az orbánizmus bírálata, hanem egy szakpolitika, vagy döntési sor bírálata lenne, amelynek nem volna közelebbi belpolitikai haszna a bírálók oldalán, és potenciális kára a kormánypártok oldalán. Civilizált országban élnénk.
Ezzel szemben a mai helyzetben az objekítv kulturális és nemzetvédelmi szempontok kicsorbulnak az orbánizmus hozzá nem értő, korrupt, manipulatív, beláthatatlanul veszélyes kormányzásán, és ebben a kontextusban a migráció okozta veszélyeket a baloldalon a szokásosnál is szívesebben hagyják figyelmen kívül, illetve emelik rendszerkritikai szintre. A baloldali aufklérista-progresszivista tévedés nemcsak van, hanem makaccsá válik, hiszen az antimigrációs álláspontban szégyen lenne egy platformra kerülni Orbánnal. Ugyan az utóbbi évben a támogató optimizmus jelentősen aláhagyott, azért a mostani népszavazásosdiban bőven tetten érhető a migránsoktól való félelem reális alapjainak letagadása, kéz a kézben a megvezetett "nép" lenézésével és kigúnyolásával. Tipikus progresszivista-értelmiségi gőg, amelyen belül megkülönböztetném a Kétfarkúak még mindig elég plebejus vicckampányát a rá való progresszivista-értelmiségi reflexióktól. Inkább ez utóbbiakat bírálom.
Nem tudjuk, mire gondol Orbán "következő lépésként", amit -- mint mondta -- már a fejében forgat. Azt viszont megértően írom, hogy a migrációellenes agresszió olyan szimbolikus lehetőség Orbánnak, amely átmenetileg kellően ellensúlyozza az erősebb nyugati országok informális gazdasági és politikai fölényét az EU-s döntéshozatalban, és ilyen szempontból vissza nem térő alkalom (ti. a válság mint olyan) a hatalmi egyensúly felé történő elmozdulásban, és ennek intézményesítésében. Az egyensúly Orbán számára úgy fest, hogy a központi döntéshozatalból visszaveszünk, a szerveinek (legfőképp a Bizottságnak) a hatalmi jogosítványait jelentősen visszametsszük, illetve megrendítjük a hagyományos pártok fölényét az erősebb országokban. A migráció sokélű fegyver, amellyel Orbán egyelőre inkább jobban, mint rosszabbul játszik -- viszont egyértelműen nem ő tartja a fegyvert a kezében, hanem Putyin és Erdogan, akiknek akaratán és megegyezésein múlnak a migráció alkalmazási lehetőségei is. Ezzel együtt az EU-nak radikálisan át kell alakulnia (demokrácia és a tagállamok közötti checks and balances tekintetében is), és a migrációs válságban én ebből a szempontból inkább a lehetőséget, mint a veszélyt látom, akár Európát, akár Magyarországot tekintem...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: HaFr
2016.09.21.
Képzeljük el azt a helyzetet, amelyben a migráció okozta kulturális és nemzetbiztonsági veszély egy olyan Magyarországot ér, amely a versenyképességében látványos javult az utóbbi hat évben, az oktatási rendszere az EU egyik legjobbja, a gazdaságszerkezete egyre előnyösebben változik a magyar tulajdonú vállalkozások javára, miközben egyre nagyobb hozzáadott értéket állít elő, radikálisan csökken a korrupció, az állam a polgárok védelmezője, és a választók túlnyomó része elégedett a kormánnyal. Ebben a helyzetben -- amelynek, nem kell mondanom, nagyjából az ellentétét tapasztaljuk -- a kormány migráció-ellenes lépései alapvetően más elbírálás alá esnének, főleg ha a várható lépéseiről egyeztetne a legfontosabb bel- és külföldi partnereivel. A kormány bírálata ekkor nem az orbánizmus bírálata, hanem egy szakpolitika, vagy döntési sor bírálata lenne, amelynek nem volna közelebbi belpolitikai haszna a bírálók oldalán, és potenciális kára a kormánypártok oldalán. Civilizált országban élnénk.
Ezzel szemben a mai helyzetben az objekítv kulturális és nemzetvédelmi szempontok kicsorbulnak az orbánizmus hozzá nem értő, korrupt, manipulatív, beláthatatlanul veszélyes kormányzásán, és ebben a kontextusban a migráció okozta veszélyeket a baloldalon a szokásosnál is szívesebben hagyják figyelmen kívül, illetve emelik rendszerkritikai szintre. A baloldali aufklérista-progresszivista tévedés nemcsak van, hanem makaccsá válik, hiszen az antimigrációs álláspontban szégyen lenne egy platformra kerülni Orbánnal. Ugyan az utóbbi évben a támogató optimizmus jelentősen aláhagyott, azért a mostani népszavazásosdiban bőven tetten érhető a migránsoktól való félelem reális alapjainak letagadása, kéz a kézben a megvezetett "nép" lenézésével és kigúnyolásával. Tipikus progresszivista-értelmiségi gőg, amelyen belül megkülönböztetném a Kétfarkúak még mindig elég plebejus vicckampányát a rá való progresszivista-értelmiségi reflexióktól. Inkább ez utóbbiakat bírálom.
Nem tudjuk, mire gondol Orbán "következő lépésként", amit -- mint mondta -- már a fejében forgat. Azt viszont megértően írom, hogy a migrációellenes agresszió olyan szimbolikus lehetőség Orbánnak, amely átmenetileg kellően ellensúlyozza az erősebb nyugati országok informális gazdasági és politikai fölényét az EU-s döntéshozatalban, és ilyen szempontból vissza nem térő alkalom (ti. a válság mint olyan) a hatalmi egyensúly felé történő elmozdulásban, és ennek intézményesítésében. Az egyensúly Orbán számára úgy fest, hogy a központi döntéshozatalból visszaveszünk, a szerveinek (legfőképp a Bizottságnak) a hatalmi jogosítványait jelentősen visszametsszük, illetve megrendítjük a hagyományos pártok fölényét az erősebb országokban. A migráció sokélű fegyver, amellyel Orbán egyelőre inkább jobban, mint rosszabbul játszik -- viszont egyértelműen nem ő tartja a fegyvert a kezében, hanem Putyin és Erdogan, akiknek akaratán és megegyezésein múlnak a migráció alkalmazási lehetőségei is. Ezzel együtt az EU-nak radikálisan át kell alakulnia (demokrácia és a tagállamok közötti checks and balances tekintetében is), és a migrációs válságban én ebből a szempontból inkább a lehetőséget, mint a veszélyt látom, akár Európát, akár Magyarországot tekintem...
ITT OLVASHATÓ
EZT OLVASSA EL, MIELŐTT KVÓTAFÓRUMRA MEGY
BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.09.21.
Azt hitte, hogy Orbán jól elzavarja a gazdasági bevándorlókat? Dehogyis! A migráció veszélyeiről szóló rémtörténetekkel és aljas gyűlölettel kampányoló Fideszes brancs összehozta a világ egyik legnépszerűbb uniós tartózkodási engedély bizniszét, és eddig több ezer állami letelepedési kötvényt értékesített, amelyek értékét 5 év múlva vissza kell csengetni a többségében ázsiai és afrikai bevándorlóknak. Tudta?
Ha nem tudta, akkor tájékozódjon, ugyanis az Orbán-kormány 2012-ben, még a keleti nyitás jegyében módosította a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról 2007. évi II. törvényt, létrehozva ezzel a letelepedési államkötvény intézményét. Korábban anyagi helyzettől függetlenül három év folyamatos magyarországi tartózkodás volt a letelepedési engedély előfeltétele, de a fideszes törvénymódosítás révén 300 ezer euró (kb. 93 millió forint) öt éves hazai parkoltatása árán élethosszig tartó tartózkodási engedélyt szerezhet a tehetős gazdasági bevándorló magának és a családjának..
...Én csak azt kérem, hogy amikor rasszista és xenofób hülyeségekkel próbálják fideszes politikusok traktálni a kvótafórumos közönséget, akkor legyen ott minden alkalommal valaki, aki megkérdezi a kormánypárti haljakendet arról, hogy a kereszténységet fennen hirdető Fidesz szerint miért ér kevesebbet egy háború elől menekülő szegény ember élete, mint azé az emberé, aki megteheti, hogy egy pénzért megváltható letelepedési engedély fejében 93 milliót kölcsönöz 5 évre a magyar államnak?
De ezért ne menjenek el ezekre a fórumokra, mert ez az egész népszavazásos cirkusz plakátostul, fórumostul nem szól másról, mint hogy eltereljék a figyelmet a maffia-kormány lopásairól...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Berkecz Balázs
2016.09.21.
Azt hitte, hogy Orbán jól elzavarja a gazdasági bevándorlókat? Dehogyis! A migráció veszélyeiről szóló rémtörténetekkel és aljas gyűlölettel kampányoló Fideszes brancs összehozta a világ egyik legnépszerűbb uniós tartózkodási engedély bizniszét, és eddig több ezer állami letelepedési kötvényt értékesített, amelyek értékét 5 év múlva vissza kell csengetni a többségében ázsiai és afrikai bevándorlóknak. Tudta?
Ha nem tudta, akkor tájékozódjon, ugyanis az Orbán-kormány 2012-ben, még a keleti nyitás jegyében módosította a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról 2007. évi II. törvényt, létrehozva ezzel a letelepedési államkötvény intézményét. Korábban anyagi helyzettől függetlenül három év folyamatos magyarországi tartózkodás volt a letelepedési engedély előfeltétele, de a fideszes törvénymódosítás révén 300 ezer euró (kb. 93 millió forint) öt éves hazai parkoltatása árán élethosszig tartó tartózkodási engedélyt szerezhet a tehetős gazdasági bevándorló magának és a családjának..
...Én csak azt kérem, hogy amikor rasszista és xenofób hülyeségekkel próbálják fideszes politikusok traktálni a kvótafórumos közönséget, akkor legyen ott minden alkalommal valaki, aki megkérdezi a kormánypárti haljakendet arról, hogy a kereszténységet fennen hirdető Fidesz szerint miért ér kevesebbet egy háború elől menekülő szegény ember élete, mint azé az emberé, aki megteheti, hogy egy pénzért megváltható letelepedési engedély fejében 93 milliót kölcsönöz 5 évre a magyar államnak?
De ezért ne menjenek el ezekre a fórumokra, mert ez az egész népszavazásos cirkusz plakátostul, fórumostul nem szól másról, mint hogy eltereljék a figyelmet a maffia-kormány lopásairól...
ITT OLVASHATÓ
HÜBRISZ A MOZIBAN, HÜBRISZ AZ ORSZÁGBAN
HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2016.09.21.
Egy jó görög tragédiában mindenkinek igaza van. Mindenki konokul halad arra, amerre a végzete irányítja. A hősök útjai kereszteződnek, és ebből lesz a konfliktus, amely minden igaz, nagy történet motorja. Ezeket az elfeledett irodalomórai bölcsességeket is felidézi Christopher Papakaliatis filmje, a Határtalan szerelem. Meg azt, hogy a végtelen elbizakodottság, a bűnös önteltség, a hübrisz előbb-utóbb elnyeri méltó büntetését akkor is, ha személyről, és akkor is, ha országról van szó.
A Görögországban készült és ott óriási sikerrel játszott, nálunk e héten mozikba kerülő filmben többször is elő-előbukkan Érosz és Pszükhé mitológiai története. A szép mítoszban az isten és a halandó királynő forró szerelme sokáig erős vesztésre áll, mert a törvényeket még a szerelmeseknek se lehetne átlépni. Ráadásul az istenfi anyja, Aphrodité is igencsak féltékeny a lányra, mindent megtesz, hogy elveszejtse, de aztán Érosz, a szerelem istene ráveszi Zeuszt, hogy kedvesét emelje az istenek közé. A számtalan megpróbáltatás után minden jóra fordul, és az összes szereplő boldogan vesz részt az olimposzi menyegzőn.
E film története nem ilyen éteri, és boldog végkifejletről is csak erős megszorításokkal beszélhetünk. A hátteret itt nem az antik mitológia adja, hanem a mai görög valóság. Egy lassan tíz éve permanens válságban vergődő ország, amelynek először a menekültügyi rendszere omlott össze, aztán a pénzügyi rendszere, majd a gazdasága, aztán a józan eszét vesztette el, hogy aztán a függetlensége is odalegyen. Velejéig korrupt régi elit, fantaszta Sziriza és fasiszta Arany Hajnal. A kiúthoz ez a politikai választék maradt. Elég ismerős. Ahogyan más is.
Van néhány közkeletű tipp, hogy mi is lett volna a görögök hübrisze. Az egyik mindenképpen a 2004-es athéni olimpia, amikor erőn felül és hatalmas korrupciós felárral költöttek egy soha meg nem térülő presztízsberuházásra. De ott volt a pazarló és igazságtalan szociális rendszer vagy a gáláns nyugdíjrendszer, amellyel negyvenesek is tömegével élvezhették az állami apanázst. A politikai elit pedig a saját pecsenyéjét sütögetve igyekezett a bódult népet nem izgatni a valóság keserveivel, ezért aztán kormányaik társadalmi töretlen támogatás mellett hamisíthatták a költségvetési adatokat, hazudhattak uniós partnereiknek és önmaguknak. A populizmusban nép és vezetői boldogan találnak egymásra a nászi ágyon, csak legyen, aki a cechet fizeti. A görögök sokáig sokkal többet költöttek, mint amit lehetett. Mindaddig, amíg a világválságban rájuk borult az mediterrán ég. Utána tábort vert a káosz, amelyet továbbfokoz, hogy bár közel vannak az olimposzi istenekhez, de pechjükre Európa keleti és déli küszöbállamának számítanak a nemzetközi migrációban is. Amivel a kontinens többi országa csak tavaly szembesült, nekik az már évtizedek óta ismert valóság. Igazság szerint eleinte, a konjunktúra idején nem volt különösebb bajuk az olcsó munkaerő beáramlásával, a (szürke és fekete) gazdaság gond nélkül felszívta az afrikai és ázsiai szegényördögöket. Viszont a krízis idején már nem kellettek, és mind nagyobb gondot jelentenek, ahogy egyre többen vannak. Egyikük sorsfonala belesodródik a film sztorijába...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: presshelsinki
2016.09.21.
Egy jó görög tragédiában mindenkinek igaza van. Mindenki konokul halad arra, amerre a végzete irányítja. A hősök útjai kereszteződnek, és ebből lesz a konfliktus, amely minden igaz, nagy történet motorja. Ezeket az elfeledett irodalomórai bölcsességeket is felidézi Christopher Papakaliatis filmje, a Határtalan szerelem. Meg azt, hogy a végtelen elbizakodottság, a bűnös önteltség, a hübrisz előbb-utóbb elnyeri méltó büntetését akkor is, ha személyről, és akkor is, ha országról van szó.
A Görögországban készült és ott óriási sikerrel játszott, nálunk e héten mozikba kerülő filmben többször is elő-előbukkan Érosz és Pszükhé mitológiai története. A szép mítoszban az isten és a halandó királynő forró szerelme sokáig erős vesztésre áll, mert a törvényeket még a szerelmeseknek se lehetne átlépni. Ráadásul az istenfi anyja, Aphrodité is igencsak féltékeny a lányra, mindent megtesz, hogy elveszejtse, de aztán Érosz, a szerelem istene ráveszi Zeuszt, hogy kedvesét emelje az istenek közé. A számtalan megpróbáltatás után minden jóra fordul, és az összes szereplő boldogan vesz részt az olimposzi menyegzőn.
E film története nem ilyen éteri, és boldog végkifejletről is csak erős megszorításokkal beszélhetünk. A hátteret itt nem az antik mitológia adja, hanem a mai görög valóság. Egy lassan tíz éve permanens válságban vergődő ország, amelynek először a menekültügyi rendszere omlott össze, aztán a pénzügyi rendszere, majd a gazdasága, aztán a józan eszét vesztette el, hogy aztán a függetlensége is odalegyen. Velejéig korrupt régi elit, fantaszta Sziriza és fasiszta Arany Hajnal. A kiúthoz ez a politikai választék maradt. Elég ismerős. Ahogyan más is.
Van néhány közkeletű tipp, hogy mi is lett volna a görögök hübrisze. Az egyik mindenképpen a 2004-es athéni olimpia, amikor erőn felül és hatalmas korrupciós felárral költöttek egy soha meg nem térülő presztízsberuházásra. De ott volt a pazarló és igazságtalan szociális rendszer vagy a gáláns nyugdíjrendszer, amellyel negyvenesek is tömegével élvezhették az állami apanázst. A politikai elit pedig a saját pecsenyéjét sütögetve igyekezett a bódult népet nem izgatni a valóság keserveivel, ezért aztán kormányaik társadalmi töretlen támogatás mellett hamisíthatták a költségvetési adatokat, hazudhattak uniós partnereiknek és önmaguknak. A populizmusban nép és vezetői boldogan találnak egymásra a nászi ágyon, csak legyen, aki a cechet fizeti. A görögök sokáig sokkal többet költöttek, mint amit lehetett. Mindaddig, amíg a világválságban rájuk borult az mediterrán ég. Utána tábort vert a káosz, amelyet továbbfokoz, hogy bár közel vannak az olimposzi istenekhez, de pechjükre Európa keleti és déli küszöbállamának számítanak a nemzetközi migrációban is. Amivel a kontinens többi országa csak tavaly szembesült, nekik az már évtizedek óta ismert valóság. Igazság szerint eleinte, a konjunktúra idején nem volt különösebb bajuk az olcsó munkaerő beáramlásával, a (szürke és fekete) gazdaság gond nélkül felszívta az afrikai és ázsiai szegényördögöket. Viszont a krízis idején már nem kellettek, és mind nagyobb gondot jelentenek, ahogy egyre többen vannak. Egyikük sorsfonala belesodródik a film sztorijába...
ITT OLVASHATÓ
A CAFETÉRIA KINYÍRJA A PÉNZTÁRAKAT?
IFL, AZ ŐSZINTE GAZDASÁG BLOG
Szerző: Szarvas Norbert
2016.09.19.
2017-ben a pénztárakba nyújtott munkáltatói hozzájárulás közterhe 34,51%-ról 49,98 százalékra növekszik. Ezzel szemben, ha a munkáltató neked bruttó 30.000 forintot akar idén adni, az neki 38.550 forintba ( 51,75%) kerül, amiből te megkapsz 19.950 forintot. Ha ezt a bruttó 30.000 forintot mondjuk a Cafeteria keretein belül az Önkéntes Nyugdíjpénztardba akarnátok helyezni, akkor a cégnek 44.994 forintba kerülne a történet...
Példa Kft-nek van 10 munkavállalója és mindegyikük számára tavaly adtak nettó évi 300.000 forintos CAFETERIA keretet. Tehát ez egy 3M forintos költségkeret, ami a többletadó vonzatával együtt a cégnek 4.035.300 forintjába került.
A példa alapján ez a havi 25-25 ezer forint mindegyik munkavállaló esetében az Önkéntes nyugdíjpénztárba ment, mivel fontosnak tartották az öngondoskodás ezen formáját. Mivel ez alapvetően egy hosszú távú program, ezért idén, és 2017-ben is ugyanezt a folyamatot tervezik. Viszont 2017-ben megemelkedik a pénztárra az adóteher.
Ha 2017-ben a munkáltató ugyanezt a nettó 3M forintos keretet szeretné biztosítani ugyanerre a célra, akkor a cégnek ez a manőver 4.499.400 forintjába kerülne, azaz + 464.100 forintot kellene pluszba befizetnie az adóemelkedés miatt.
Ez mit jelent? Az idei viszonyok alapján ez a többletköltség annyit jelent, mintha 10 helyett 11,5 (+1,5) dolgozónak adnának nettó 300.000 forintot évente (+adóteher). Ez egy viszonylag komoly költségtöbbletet eredményez a vállalkozás életében, amit nem biztos, hogy hosszú távon ki tud termelni.
Milyen lehetőségek vannak?
Szerző: Szarvas Norbert
2016.09.19.
2017-ben a pénztárakba nyújtott munkáltatói hozzájárulás közterhe 34,51%-ról 49,98 százalékra növekszik. Ezzel szemben, ha a munkáltató neked bruttó 30.000 forintot akar idén adni, az neki 38.550 forintba ( 51,75%) kerül, amiből te megkapsz 19.950 forintot. Ha ezt a bruttó 30.000 forintot mondjuk a Cafeteria keretein belül az Önkéntes Nyugdíjpénztardba akarnátok helyezni, akkor a cégnek 44.994 forintba kerülne a történet...
...Azt gondolom, hogy ezek a változtatások leginkább a KKV szektort érintik, ahol valóban minden elköltött forintnak megvan a helye és valószínűleg nem fér bele ugyanabba a keretbe az adóemelés. Nézzünk egy konkrét példát, hogy megértsd:
Példa Kft-nek van 10 munkavállalója és mindegyikük számára tavaly adtak nettó évi 300.000 forintos CAFETERIA keretet. Tehát ez egy 3M forintos költségkeret, ami a többletadó vonzatával együtt a cégnek 4.035.300 forintjába került.
A példa alapján ez a havi 25-25 ezer forint mindegyik munkavállaló esetében az Önkéntes nyugdíjpénztárba ment, mivel fontosnak tartották az öngondoskodás ezen formáját. Mivel ez alapvetően egy hosszú távú program, ezért idén, és 2017-ben is ugyanezt a folyamatot tervezik. Viszont 2017-ben megemelkedik a pénztárra az adóteher.
Ha 2017-ben a munkáltató ugyanezt a nettó 3M forintos keretet szeretné biztosítani ugyanerre a célra, akkor a cégnek ez a manőver 4.499.400 forintjába kerülne, azaz + 464.100 forintot kellene pluszba befizetnie az adóemelkedés miatt.
Ez mit jelent? Az idei viszonyok alapján ez a többletköltség annyit jelent, mintha 10 helyett 11,5 (+1,5) dolgozónak adnának nettó 300.000 forintot évente (+adóteher). Ez egy viszonylag komoly költségtöbbletet eredményez a vállalkozás életében, amit nem biztos, hogy hosszú távon ki tud termelni.
Milyen lehetőségek vannak?
- Mégis megtartja a nettó 300.000 forintot és lehetőséget biztosít az Önkéntes nyugdíjpénztárra, viszont középtávon sem fogja emelni a keretet évről-évre
- Megtartja a nettó 300.000 forintos CAFETERIA keretet, viszont kiveszik belőle az Önkéntes nyugdíjpénztár lehetőségét- máshova irányul a pénz, így a nyugdíjcélú öngondoskodás sérül
- Lecsökkenti a nettó keretet 270.000 forintra, mert ebben az esetben a teljes éves költsége a cégnek 4.049.460 forint "marad"
KÉT X-SZEL, BIZTONSÁGOSAN: ÉRVÉNYTELEN SZAVAZÁS VS. BOJKOTT
A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: Mráz Attila
2016.09.20.
Szerző: Mráz Attila
2016.09.20.
A TASZ arra buzdít: két X-szel szavazz, érvénytelenül! De biztonságos-e az érvénytelen szavazás, különösen, ha alig lesznek ellenzéki delegáltak a szavazatszámláló-bizottságokban? Ebben az írásban megmutatjuk: a választások tisztasága miatti aggodalom nem ok a távolmaradás mellett. Viszont jó okok szólnak amellett, hogy elmenjünk és érvénytelenül szavazzunk!
Mostanra világossá vált, hogy a menekültellenes népszavazás szavazatszámláló-bizottságaiban a kormánypártok tagjai az ellenzéki delegáltaknál jelentősen nagyobb számban lesznek jelen – a szavazókörök nagy többségében pedig egyáltalán nem lesz ellenzéki küldött. A szavazás 10331 szavazókörben folyik majd: a kormánypártok összesen 13361 delegáltat küldtek a szavazatszámláló-bizottságokba, míg az ellenzéki pártok együttesen 4022 megbízottat tudnak delegálni az ország szavazóköreibe (2016. szept. 19-ei adatok). Ez azt jelenti, hogy még legeslegjobb esetben is legalább 6309 szavazókörben egyáltalán nem lesz ellenzéki tagja a szavazatszámláló-bizottságnak. A valós szám minden bizonnyal ennél nagyobb. Feltételezhetjük ugyanis, hogy az ellenzéki delegáltak Budapesten összpontosulnak, és nem osztották fel egymás között a szavazóköröket, hanem egy-egy szavazókörbe több ellenzéki párt delegáltja jut – így pedig még több szavazókörbe egy se.
Lehet persze, hogy kormánypárti delegált sem jut el minden szavazókörbe. Csakhogy egyrészt tudjuk: nekik lejt a pálya. A legbiztosabban nyerő környezetekben nincs szükségük további erőfeszítésekre, ezért nem számít, jelen vannak-e. Másrészt: a szavazatszámláló-bizottságok pártfüggetlen, kinevezett tagjai többségében helyi önkormányzati munkatársak, akik legjobb szándékaik és szakmai felkészültségük, igyekezetük mellett is kiszolgáltatottak a helyi – jellemzően ismét kormánypárti – hatalomnak. Az intézményrendszer sajátosságaiból következnek függetlenségük gyakorlati határai. Összességében tehát: a kormánypártok szinte mindenhol ott lesznek, de ahol nem, ott minden bizonnyal már a győztesek magabiztosságával hagyták el a terepet.
A szavazatszámláló-bizottságok ilyen összetétele sokakban kétséget ébreszt: érdemes-e elmenniük szavazni, ha a TASZ – és számos más civil szervezet, politikai párt – felhívására érvénytelen szavazatot szeretnének leadni? Nem kockázatos-e az aktív tiltakozás? Nem csupán a népszavazás elcsalásának lehetőségét kínálja az, aki elmegy szavazni, aláírja a névjegyzéket, hogy aztán eggyel több szavazólapot lehessen behelyettesíteni egy, a választópolgárok akaratát nem feltétlenül tükröző szavazatra?
A látszat ellenére azonban nincs okunk a bojkottba hátrálni az érvénytelen szavazás elől.
Először is: a fenti adatok nem rontanak a helyzeten, nem jelentenek új érdemi megfontolást. A szavazatszámláló-bizottságok összetétele a menekültellenes népszavazás esetében semmiképp sem nyújtana védelmet a csalások ellen. A szavazatszámláló-bizottságok sokszínűsége ugyanis csak ott garancia a csalások ellenében, ahol a többféle politikai elköteleződésű bizottsági tag érdekellentétben áll egymással. Ahol egymás elől veszik el a szavazatokat, ott kisebb az esélye a leleplezetlen vagy eltűrt csalásnak. Ez a logika érvényesül az országgyűlési és önkormányzati választásokon. De milyen szerepe lehet az ellenzéki delegáltaknak a menekültellenes népszavazáson? Az ellenzék nyilvánvalóan összezavarodott és / vagy kihátrált ebből a meccsből. Elenyésző az aránya a kormánypárti NEM-mel nyíltan ellentétes – akár IGEN-párti, akár bojkottpárti, akár az érvénytelen szavazatot támogató – állásponton lévő, parlamenti frakcióval rendelkező – pártoknak. (Csak ezek a pártok jogosultak delegálni a szavazat-számláló bizottságokba.) A kormánypártok és az ellenzék között a menekültellenes népszavazás eredményét tekintve tehát nincs valódi érdekellentét. Az ellenzéki delegáltak alacsony száma önmagában is erről árulkodik: nem feltétlenül a képesség vagy az erőforrások hiányoznak a nagyobb jelenléthez, a motiváció hiánya éppúgy ok lehet. Ezért az se nyújtana védelmet a csalások ellen, ha minden szavazókör telis-tele lenne ellenzéki delegáltakkal. Nincs új okunk tehát távol maradni az érvénytelen szavazás helyett, most hogy tudjuk: az ellenzék valóban alig lesz jelen a szavazókörökben.
Másodszor: egyáltalán nem egyértelmű, hogy a névjegyzékkel való manipulálásra kisebb az esély, mint a szavazólapok csere-beréjére. Sokan úgy érezhetik: a távolmaradók aláírását meghamisítani a jegyzőkönyvben, és a nevükben szavazatot leadni mégiscsak súlyosabb áthágás, mint egy már leadott szavazólapot a rontott szavazólapok közé helyezni, és egy másképp kitöltöttre cserélni. Ez idáig igaz is – csakhogy ebből semmi nem következik az egyik vagy a másik csalási forma valószínűségére. Ha valakinek érdeke és lehetősége adódik a csalásra, az azt a formáját fogja választani, amelyik rendelkezésre áll. Ne legyenek illúzióink: az utólagos felderítés esélye rendkívül kicsi mindkét esetben, és az egyik csalási formára éppúgy kínálkozhat lehetőség egy érdekegységben álló szavazatszámláló-bizottság mellett, mint a másikra. Ez akkor is igaz, ha az érvénytelen szavazólap "rontottként" való cseréje egy kicsit vonzóbb alternatíva a csalásra, hiszen a szavazatszámláló-bizottsági tagok tanúvallomásai nélkül lényegében teljesen felderíthetetlen.
Mi következik a fentiekből? Az, hogy "biztonsági okokból" nem érdemes távol maradnunk: az érvénytelen szavazatunk lényegében ugyanannyira biztonságos, mint a távolmaradás. Mindez azonban csak amellett érv, hogy miért nem rosszabb módszer az érvénytelen szavazás a menekültellenes népszavazás embertelen és álságos üzenetével szembeni tiltakozás kifejezésére, mint a bojkott. De miért jobb?
Az érvénytelen szavazás előnye, hogy a bojkottal ellentétben esélyt ad azoknak is politikai véleményük kinyilvánítására, akiknek nincs valódi lehetősége távol maradni...
LEVÉL A BRIT MINISZTERELNÖKNEK
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Péter
2016.09.21.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Péter
2016.09.21.
Gyorsan megpróbálom kifogni a szelet a fanyalgók vitorlájából: nyilván senki, a mai poszt szerzője, Péter sem gondolja azt, hogy írása eljut a brit kormányfőig, ugyanakkor nem is ez a lényeg, hanem a benne megfogalmazott gondolatok, melyek most éppen levél formában jutottak felszínre. Lássuk tehát, mit tartana fontosnak megosztani a brit miniszterelnökkel Péter, akit leginkább a Londonban, sej sorozatáról ismerhettek itt, aminek ez az írás is a része.
„Üzenet Theresa May miniszterelnök asszonynak
Tisztelt Miniszterelnök Asszony!
Azért üzenek önnek, hogy elmondjam: teljesen egyetértek a bevándorlással kapcsolatos aggodalmaival.
Az én szülőhazám Magyarország. Magyarország az Európai Unió keleti végvárainak egyike; a Portugáliától az Urálig tartó teljes Európában pedig középtájtól egy picivel Nyugat felé esik.
Középtájt vagyunk a ki- és bevándorlás szempontjából is. Sokan érkeznek hozzánk, és sokan távoznak közülünk.
Ami a távozást illeti: a mi számunkra az utazásnak egészen különleges jelentősége van. Diákkoromban több mint tíz hivatalos jóváhagyásra volt szükségem ahhoz, hogy egyszeri kiutazási engedélyt kapjak Csehszlovákiába.
Amikor pedig egy alkalommal egy jóbarátomat akartam meglátogatni Sopronban, az ország nyugati városában, akkor is többféle hatósági engedélyre volt szükségem a „határsávba” történő belépéshez és Székesfehérvárnál, a határtól több mint száz kilométernyire már határőrök szálltak fel a vonatra, és megnézték, hogy kik vagyunk azok, akik nyugat felé utaznak... egy olyan vonaton, amelyik egyébként nem ment külföldre: az országon belül volt a végállomása.
Az utazásnak egészen elképesztő jelentősége van számunkra, és ezért – remélem, megérti – nagyon érzékenyen reagálunk minden olyan lépésre, amelyik az utazási lehetőségeink újbóli korlátozását helyezi kilátásba.
Ugyanakkor el kell ismernem, hogy a bevándorlás a mi számunkra is egészen érdekes problémákat vet fel. Nagyon sok értékes ember, nagyszerű szakemberek érkeznek hozzánk, de kétségtelen, hogy jelentős számban jönnek olyanok is... hogyan fogalmazzak... szóval nem azok, akiket a legszívesebben hívnánk.
A kép egyik oldala tehát az, hogy Magyarországon vannak olyan régiók, ahol az orvosoknak talán már a többsége Romániából vagy Ukrajnából érkezett (miközben mellesleg a mi orvosaink közül számosan önöknél vannak, de ez most nem ide tartozik).
A közvetlen ismeretségi körömben is vannak „bevándorlók”: például Ewa, aki a magyar férjével a hazájában, Lengyelországban akart élni, de a szükségállapot idején (35 éve) átjöttek Magyarországra: most egy gyermekotthon pszichológusa; vagy Sayed, aki doktorálni jött Magyarországra Egyiptomból, aztán családot alapított: néhány éve főiskolai tanárként ment nyugdíjba.
Ha úgy vesszük: Kolozsvárott született édesapám is bevándorló: a Budapesti Műszaki Egyetemre járt, de az történt, hogy beleszerettek egymásba egy másik egyetemistával… ez volt az ok, amelynek én lettem az okozata...
Tudjuk azt is, hogy a bevándorlók Magyarországon jelentős értéket termelnek, és a döntő többségük legálisan dolgozik, adót fizet, társadalombiztosítási járulékot fizet. Gondolom, önt jobban érdeklik az Egyesült Királysága adatai, mint Magyarországéi; de nyilván ismeri is ezeket az adatokat.
Itt csak kettőt (egy általánost és egy, kifejezetten a mi régiónkból érkező bevándorlókra vonatkozót) idézek, egy londoni és egy milánói egyetem közös kutatásából, amelynek a számításai szerint 1995 és 2011 között a bevándorlók több mint 4 milliárd font többlettel járultak hozzá a brit gazdasághoz, összevetve a született britek összességében 591 milliárd fontnyi negatív hozzájárulásával. 2001 és 2011 között a 2004-ben az unióhoz csatlakozó kelet-európai országokból frissen érkezettek nettó pénzügyi hozzájárulása megközelítette az 5 milliárd fontot. (Az eredeti angol szöveget én magyarítottam, a hibák is engem terhelnek – Határátkelő)
Eközben azonban kétségtelenül van egy olyan réteg is, amelyik segélyekre és adományokra vár, amelyik szociális problémákat okoz, sőt, mondjuk ki kereken: közbiztonsági problémákat okoz néha.
Ezeknek az aránya alacsony a bevándorlók között, viszont ők sokkal feltűnőbbek, belőlük lesz újsághír: sajnos a kevésbé tájékozottak sok esetben az ő példájuk alapján általánosítanak; a politikusnak tehát, amennyiben a „közakaratot” akarja képviselni (akár tényleges személyes meggyőződésükből, akár szavazatszerzés érdekében), szükségképpen „bevándorlás-ellenesnek” kell lennie.
A gond az, hogy az országok döntő többsége ezen a helyzeten korlátozásokkal akar segíteni, a bevándorlás nehezítésével akar segíteni.
Mintha nem vennék észre azt, hogy a korlátozások a szerencsevadászt nem tartják vissza, a segélyre ácsingozót nem tartják vissza. A bűnözőt sem tartja vissza az, hogy a legális bevándorlás hivatalos ügymenete bonyolultabb lett. Ők szerencsét próbálnak. Ha nem sikerül: odébbállnak és másutt próbálnak szerencsét.
A korlátozások, a nehezítések azokat tartják vissza, akik felelős módon döntenének, akik terveznének, akik biztonságot akarnak. A román mérnököt, a bolgár matematikust, a lengyel közgazdászt, a magyar informatikust tartják vissza akár már azok a hírek is, amelyek óvatosságra intenek.
A pedagógus, szociális munkás, nevelési tanácsadó, vállalkozás-szervező és a többi tapasztalt szakember (aki pedig bevándorló-társai gördülékeny és hasznos beilleszkedését segíthetné) lesz az, aki nem fog a bizonytalanért, kiszámíthatatlanért mozdulni; a felelős családos ember, aki hosszabb távra tervez, ő az, aki nem kezd új karrier építésébe, ha azt egy kilátásba helyezett szigorítás derékba törheti.
Belőlük lesz kevesebb a szigorítások révén, nem az építőanyag-kereskedés mellett hajnalonként alkalmi munkára várókból, a turistaközpontokban az itt a piros, hol a piros londoni változatát játszó csoportokból vagy a helyi Citizens Advice Bureau-ban (tanácsadóirodában) nyökögő angolsággal segítségért kuncsorgó soktagú családokból...
„Üzenet Theresa May miniszterelnök asszonynak
Tisztelt Miniszterelnök Asszony!
Azért üzenek önnek, hogy elmondjam: teljesen egyetértek a bevándorlással kapcsolatos aggodalmaival.
Az én szülőhazám Magyarország. Magyarország az Európai Unió keleti végvárainak egyike; a Portugáliától az Urálig tartó teljes Európában pedig középtájtól egy picivel Nyugat felé esik.
Középtájt vagyunk a ki- és bevándorlás szempontjából is. Sokan érkeznek hozzánk, és sokan távoznak közülünk.
Ami a távozást illeti: a mi számunkra az utazásnak egészen különleges jelentősége van. Diákkoromban több mint tíz hivatalos jóváhagyásra volt szükségem ahhoz, hogy egyszeri kiutazási engedélyt kapjak Csehszlovákiába.
Amikor pedig egy alkalommal egy jóbarátomat akartam meglátogatni Sopronban, az ország nyugati városában, akkor is többféle hatósági engedélyre volt szükségem a „határsávba” történő belépéshez és Székesfehérvárnál, a határtól több mint száz kilométernyire már határőrök szálltak fel a vonatra, és megnézték, hogy kik vagyunk azok, akik nyugat felé utaznak... egy olyan vonaton, amelyik egyébként nem ment külföldre: az országon belül volt a végállomása.
Az utazásnak egészen elképesztő jelentősége van számunkra, és ezért – remélem, megérti – nagyon érzékenyen reagálunk minden olyan lépésre, amelyik az utazási lehetőségeink újbóli korlátozását helyezi kilátásba.
Ugyanakkor el kell ismernem, hogy a bevándorlás a mi számunkra is egészen érdekes problémákat vet fel. Nagyon sok értékes ember, nagyszerű szakemberek érkeznek hozzánk, de kétségtelen, hogy jelentős számban jönnek olyanok is... hogyan fogalmazzak... szóval nem azok, akiket a legszívesebben hívnánk.
A kép egyik oldala tehát az, hogy Magyarországon vannak olyan régiók, ahol az orvosoknak talán már a többsége Romániából vagy Ukrajnából érkezett (miközben mellesleg a mi orvosaink közül számosan önöknél vannak, de ez most nem ide tartozik).
A közvetlen ismeretségi körömben is vannak „bevándorlók”: például Ewa, aki a magyar férjével a hazájában, Lengyelországban akart élni, de a szükségállapot idején (35 éve) átjöttek Magyarországra: most egy gyermekotthon pszichológusa; vagy Sayed, aki doktorálni jött Magyarországra Egyiptomból, aztán családot alapított: néhány éve főiskolai tanárként ment nyugdíjba.
Ha úgy vesszük: Kolozsvárott született édesapám is bevándorló: a Budapesti Műszaki Egyetemre járt, de az történt, hogy beleszerettek egymásba egy másik egyetemistával… ez volt az ok, amelynek én lettem az okozata...
Tudjuk azt is, hogy a bevándorlók Magyarországon jelentős értéket termelnek, és a döntő többségük legálisan dolgozik, adót fizet, társadalombiztosítási járulékot fizet. Gondolom, önt jobban érdeklik az Egyesült Királysága adatai, mint Magyarországéi; de nyilván ismeri is ezeket az adatokat.
Itt csak kettőt (egy általánost és egy, kifejezetten a mi régiónkból érkező bevándorlókra vonatkozót) idézek, egy londoni és egy milánói egyetem közös kutatásából, amelynek a számításai szerint 1995 és 2011 között a bevándorlók több mint 4 milliárd font többlettel járultak hozzá a brit gazdasághoz, összevetve a született britek összességében 591 milliárd fontnyi negatív hozzájárulásával. 2001 és 2011 között a 2004-ben az unióhoz csatlakozó kelet-európai országokból frissen érkezettek nettó pénzügyi hozzájárulása megközelítette az 5 milliárd fontot. (Az eredeti angol szöveget én magyarítottam, a hibák is engem terhelnek – Határátkelő)
Eközben azonban kétségtelenül van egy olyan réteg is, amelyik segélyekre és adományokra vár, amelyik szociális problémákat okoz, sőt, mondjuk ki kereken: közbiztonsági problémákat okoz néha.
Ezeknek az aránya alacsony a bevándorlók között, viszont ők sokkal feltűnőbbek, belőlük lesz újsághír: sajnos a kevésbé tájékozottak sok esetben az ő példájuk alapján általánosítanak; a politikusnak tehát, amennyiben a „közakaratot” akarja képviselni (akár tényleges személyes meggyőződésükből, akár szavazatszerzés érdekében), szükségképpen „bevándorlás-ellenesnek” kell lennie.
A gond az, hogy az országok döntő többsége ezen a helyzeten korlátozásokkal akar segíteni, a bevándorlás nehezítésével akar segíteni.
Mintha nem vennék észre azt, hogy a korlátozások a szerencsevadászt nem tartják vissza, a segélyre ácsingozót nem tartják vissza. A bűnözőt sem tartja vissza az, hogy a legális bevándorlás hivatalos ügymenete bonyolultabb lett. Ők szerencsét próbálnak. Ha nem sikerül: odébbállnak és másutt próbálnak szerencsét.
A korlátozások, a nehezítések azokat tartják vissza, akik felelős módon döntenének, akik terveznének, akik biztonságot akarnak. A román mérnököt, a bolgár matematikust, a lengyel közgazdászt, a magyar informatikust tartják vissza akár már azok a hírek is, amelyek óvatosságra intenek.
A pedagógus, szociális munkás, nevelési tanácsadó, vállalkozás-szervező és a többi tapasztalt szakember (aki pedig bevándorló-társai gördülékeny és hasznos beilleszkedését segíthetné) lesz az, aki nem fog a bizonytalanért, kiszámíthatatlanért mozdulni; a felelős családos ember, aki hosszabb távra tervez, ő az, aki nem kezd új karrier építésébe, ha azt egy kilátásba helyezett szigorítás derékba törheti.
Belőlük lesz kevesebb a szigorítások révén, nem az építőanyag-kereskedés mellett hajnalonként alkalmi munkára várókból, a turistaközpontokban az itt a piros, hol a piros londoni változatát játszó csoportokból vagy a helyi Citizens Advice Bureau-ban (tanácsadóirodában) nyökögő angolsággal segítségért kuncsorgó soktagú családokból...
ITT OLVASHATÓ
DRASZTIKUS JÁRULÉKCSÖKKENTÉSRE LENNE SZÜKSÉG, DE HOSSZÚ TÁVON VISZONT EZ SEM JELENT MEGOLDÁST
TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.09.21.
Orbán Viktor a Fidesz évadnyitó ülésén három fő célt fogalmazott meg: a népességcsökkenés megállítását, a családok támogatását és a munkaalapú társadalom építését. Köztudott, hogy a kormány Magyarországot az Unió összeszerelő üzemeként képzeli el. Ebben a bejegyzésben viszont mégsem azzal foglalkozunk, hogy ez mennyire jó, vagy rossz irány. Sokkal inkább érdemes foglalkozni most azzal, hogy a miniszterelnök, miként képzel el egy olyan munkaalapú társadalmat, ahol lassan munkaerő sincs.
A probléma súlyos. Nem egy bejegyzésben foglalkoztunk azzal, hogy a munkaerőhiány a magyar gazdaság egyik fő problémája, a kiváltó oka pedig az alacsony bérszínvonal. Az elmúlt másfél évben egyre több cég kezdett agresszív bérfejlesztésbe, a problémát viszont ez sem oldotta meg. Ráadásul a termelékenység sem javult, így a folyamat végül a versenyképesség romlását eredményezte.
A kormánynak valamit sürgősen lépnie kellene, kézenfekvő megoldás lenne a munkaadói terhek csökkentése, mivel az élőmunkára rakodó terhek Magyarországon nagyon magasak, az adóék például az egyik legmagasabb az Unióban.
Súlyos problémák a munkaerő-piacon
A kivándorlás és minőségi képzések hiánya - ez egyaránt érinti a felsőfokú oktatási rendszert és a szakképzést - miatt súlyos munkaerőhiány van a magyar munkaerőpiacon. Miközben 5 évvel ezelőtt még mindenki a magas munkanélküliségről beszélt, mára már egyértelműen a munkaerőhiány vált vezető hírré. Mivel a gazdasági helyzet valamelyest javult az elmúlt években, cégek sora kezdett agresszívabb bérpolitikába. Megoldást viszont ez sem jelentett: a hazai bérek még így is jóval elmaradnak az uniós átlagtól - a régióban is egyre többen előznek meg minket -, ráadásul a termelékenység sem javult ezzel párhuzamosan. Hétköznapi nyelven kifejezve: a cégek számára egyre drágábbá vált foglalkoztatni a semmivel sem versenyképesebb magyar munkaerőt, nyilvánvalóan a profit rovására. Már rövid távon is beruházások elmaradását eredményezheti a versenyképesség csökkenése, márpedig a magyar gazdaság fő fegyvere eddig az olcsó munkaerő volt...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Ténytár
2016.09.21.
Orbán Viktor a Fidesz évadnyitó ülésén három fő célt fogalmazott meg: a népességcsökkenés megállítását, a családok támogatását és a munkaalapú társadalom építését. Köztudott, hogy a kormány Magyarországot az Unió összeszerelő üzemeként képzeli el. Ebben a bejegyzésben viszont mégsem azzal foglalkozunk, hogy ez mennyire jó, vagy rossz irány. Sokkal inkább érdemes foglalkozni most azzal, hogy a miniszterelnök, miként képzel el egy olyan munkaalapú társadalmat, ahol lassan munkaerő sincs.
A probléma súlyos. Nem egy bejegyzésben foglalkoztunk azzal, hogy a munkaerőhiány a magyar gazdaság egyik fő problémája, a kiváltó oka pedig az alacsony bérszínvonal. Az elmúlt másfél évben egyre több cég kezdett agresszív bérfejlesztésbe, a problémát viszont ez sem oldotta meg. Ráadásul a termelékenység sem javult, így a folyamat végül a versenyképesség romlását eredményezte.
A kormánynak valamit sürgősen lépnie kellene, kézenfekvő megoldás lenne a munkaadói terhek csökkentése, mivel az élőmunkára rakodó terhek Magyarországon nagyon magasak, az adóék például az egyik legmagasabb az Unióban.
Súlyos problémák a munkaerő-piacon
A kivándorlás és minőségi képzések hiánya - ez egyaránt érinti a felsőfokú oktatási rendszert és a szakképzést - miatt súlyos munkaerőhiány van a magyar munkaerőpiacon. Miközben 5 évvel ezelőtt még mindenki a magas munkanélküliségről beszélt, mára már egyértelműen a munkaerőhiány vált vezető hírré. Mivel a gazdasági helyzet valamelyest javult az elmúlt években, cégek sora kezdett agresszívabb bérpolitikába. Megoldást viszont ez sem jelentett: a hazai bérek még így is jóval elmaradnak az uniós átlagtól - a régióban is egyre többen előznek meg minket -, ráadásul a termelékenység sem javult ezzel párhuzamosan. Hétköznapi nyelven kifejezve: a cégek számára egyre drágábbá vált foglalkoztatni a semmivel sem versenyképesebb magyar munkaerőt, nyilvánvalóan a profit rovására. Már rövid távon is beruházások elmaradását eredményezheti a versenyképesség csökkenése, márpedig a magyar gazdaság fő fegyvere eddig az olcsó munkaerő volt...
ITT OLVASHATÓ
A VELÜNK ÉLŐ GYŰLÖLETRŐL KÉT MAI CSEPELI HECCKAMPÁNY ELÉ
CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Hargitai Miklós
2016.09.21.
A most kiszabadított szellem dolga végeztével október harmadikán nem fog visszahúzódni a palackba. Az emberben felpiszkált ragadozó újabb prédát keres! És talál...
A csepeli fideszes városvezetés szócsövében óriáshirdetés adja tudtul, hogy ma este a "kényszerbetelepítés elleni népszavazás" lesz a témája a Rákóczi kertben tartandó lakossági fórumként álcázott hecckampánynak Ezt egy másik, csaknem kendőzetlen hecckampány, a fidezses városvezetés képviselő-testületi ülés előzi meg, amely mi másról mint a migráncsozásról és a lejáratott népszavazásról szól. A közönséghez, hozzájuk, nekik szól a most következő írás, amit minden gondolkodó csepelinek a figyelmébe ajánlunk:
Nagy-Britanniában verik a lengyeleket! Abban az EU-tagállamban verik, ahol elsőként vált hivatalos, az összetett sorskérdésekre egyszerű választ kínáló kényszerű kormányprogrammá az idegengyűlölet –, de téved, aki azt gondolja, hogy ennyivel megússzuk. A határainkon kívül tartózkodó magyarokon is csattanhat az a gyűlölet ezernyi szálából font ostor. Egy ország élete nem épülhet tartósan a gyűlölködésre, mi viszont éppen egy olyan korszak felé tartunk, ahol az ellenséges indulat polgárjogot nyer, követelménnyé válik, és beépül a mindennapokba...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Hargitai Miklós
2016.09.21.
A most kiszabadított szellem dolga végeztével október harmadikán nem fog visszahúzódni a palackba. Az emberben felpiszkált ragadozó újabb prédát keres! És talál...
A csepeli fideszes városvezetés szócsövében óriáshirdetés adja tudtul, hogy ma este a "kényszerbetelepítés elleni népszavazás" lesz a témája a Rákóczi kertben tartandó lakossági fórumként álcázott hecckampánynak Ezt egy másik, csaknem kendőzetlen hecckampány, a fidezses városvezetés képviselő-testületi ülés előzi meg, amely mi másról mint a migráncsozásról és a lejáratott népszavazásról szól. A közönséghez, hozzájuk, nekik szól a most következő írás, amit minden gondolkodó csepelinek a figyelmébe ajánlunk:
Nagy-Britanniában verik a lengyeleket! Abban az EU-tagállamban verik, ahol elsőként vált hivatalos, az összetett sorskérdésekre egyszerű választ kínáló kényszerű kormányprogrammá az idegengyűlölet –, de téved, aki azt gondolja, hogy ennyivel megússzuk. A határainkon kívül tartózkodó magyarokon is csattanhat az a gyűlölet ezernyi szálából font ostor. Egy ország élete nem épülhet tartósan a gyűlölködésre, mi viszont éppen egy olyan korszak felé tartunk, ahol az ellenséges indulat polgárjogot nyer, követelménnyé válik, és beépül a mindennapokba...
ITT OLVASHATÓ
ÁLLAMI IDEOLÓGIA LEHET EGY ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETBŐL - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE
KLUBRÁDIÓ 92,6 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.09.21.
A Washington Post egyik legrangosabb külpolitikai elemzője, Ann Applebaum a szmolenszki tragédia lengyelországi utóéletén mutatja be, hogy mi várható Amerikában, ha Trump kerülne hatalomra. A Die Presse arról ír, hogy a bécsi magyar nagykövet cáfolja Csillag István volt gazdasági miniszter elemzését, amely szerint Magyarországon sokan létveszélyben élnek. Perényi János szerint a lakosság támogatja a hatalmat, mert különben simán leváltaná azt a szavazóurnáknál.
Washington Post
Az újság egyik legrangosabb külpolitikai elemzője a szmolenszki tragédia lengyelországi utóéletén mutatja be, hogy mi várható Amerikában, ha Trump kerülne hatalomra. Ann Applebaum, akinek a férje Sikorski volt lengyel külügyminiszter, emlékeztet arra, hogy 6 évvel ezelőtt repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett az akkori államfő, Jaroslav Kaczynski ikertestvére, valamint egy sor politikai és katonai vezető, akik a katyni mészárlás emlékművét akarták megkoszorúzni Oroszországban. Akkor még senki sem beszélt merényletről, ám a túlélő fivér menetközben meggondolta magát, talán azért, mert rájött, hogy az összeesküvés-elmélettel mozgósíthatja saját híveit. Így azt sulykolta, hogy 1989 óta titokzatos erők ellenőrzik az országot és a számítás bejött. A Jog és Igazságosság tavaly ősszel a felnőtt lakosság 18 %-ának szavazatával megnyerte a választásokat. Azóta pedig elszabadult a pokol, a kormány mindent megtesz, hogy alátámassza a maga teóriáját, bár ahhoz igencsak hiányoznak a bizonyítékok. A szerző itt kanyarodik vissza Trumphoz, aki politikai karrierje legelején szintén egy összeesküvés-elmélettel kezdett el házalni. Időközben ugyan feladta azt, de semmi garancia nincs arra, hogy nem veszi újra elő, ha elnök lesz. És akkor könnyen az állami ideológia rangjára emelkedhet a teória, ahogyan az Lengyelországban Szmolenszkkel történt. Vagyis mozgósíthatja az igazságügyi tárcát, a titkosszolgálatokat, az FBI-t hogy mindenáron igazolja a maga koncepcióját...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Szelestey Lajos
2016.09.21.
A Washington Post egyik legrangosabb külpolitikai elemzője, Ann Applebaum a szmolenszki tragédia lengyelországi utóéletén mutatja be, hogy mi várható Amerikában, ha Trump kerülne hatalomra. A Die Presse arról ír, hogy a bécsi magyar nagykövet cáfolja Csillag István volt gazdasági miniszter elemzését, amely szerint Magyarországon sokan létveszélyben élnek. Perényi János szerint a lakosság támogatja a hatalmat, mert különben simán leváltaná azt a szavazóurnáknál.
Washington Post
Az újság egyik legrangosabb külpolitikai elemzője a szmolenszki tragédia lengyelországi utóéletén mutatja be, hogy mi várható Amerikában, ha Trump kerülne hatalomra. Ann Applebaum, akinek a férje Sikorski volt lengyel külügyminiszter, emlékeztet arra, hogy 6 évvel ezelőtt repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett az akkori államfő, Jaroslav Kaczynski ikertestvére, valamint egy sor politikai és katonai vezető, akik a katyni mészárlás emlékművét akarták megkoszorúzni Oroszországban. Akkor még senki sem beszélt merényletről, ám a túlélő fivér menetközben meggondolta magát, talán azért, mert rájött, hogy az összeesküvés-elmélettel mozgósíthatja saját híveit. Így azt sulykolta, hogy 1989 óta titokzatos erők ellenőrzik az országot és a számítás bejött. A Jog és Igazságosság tavaly ősszel a felnőtt lakosság 18 %-ának szavazatával megnyerte a választásokat. Azóta pedig elszabadult a pokol, a kormány mindent megtesz, hogy alátámassza a maga teóriáját, bár ahhoz igencsak hiányoznak a bizonyítékok. A szerző itt kanyarodik vissza Trumphoz, aki politikai karrierje legelején szintén egy összeesküvés-elmélettel kezdett el házalni. Időközben ugyan feladta azt, de semmi garancia nincs arra, hogy nem veszi újra elő, ha elnök lesz. És akkor könnyen az állami ideológia rangjára emelkedhet a teória, ahogyan az Lengyelországban Szmolenszkkel történt. Vagyis mozgósíthatja az igazságügyi tárcát, a titkosszolgálatokat, az FBI-t hogy mindenáron igazolja a maga koncepcióját...
ITT OLVASHATÓ
VÁLTOZATOK A MEGHÁTRÁLÁSRA
NÉPSZABADSÁG ONLINE
Szerző : Bauer Tamás
2016.09.20.
A népszavazás természetesen jogellenes, hiszen mind a köztársasági alkotmány, mind az orbáni alaptörvény szerint csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésről lehet országos népszavazást tartani. A kormány által kezdeményezett, október 2-ára kiírt népszavazást viszont olyan kérdésben írták ki, amely nem a magyar törvényhozás, hanem az Európai Unió közösségi jogalkotására vonatkozik („Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”). Ugyanakkor – szemben az ellenzéki politikusok körében elterjedt vélekedéssel – a népszavazás nem értelmetlen, nem „okafogyott”, hiszen valójában abban kér állásfoglalást a magyar állam a polgáraitól, hogy egyáltalán befogadjon-e Magyarország menekülteket. A kormány népszavazási propagandája ugyanis arról igyekszik meggyőzni a magyar választókat, hogy a menekültek befogadása veszedelmes, az ország ne fogadjon be menekülteket. A népszavazás eredményétől – a nemleges szavazatok többségétől – a kormány kifejezetten politikai támaszt vár ahhoz, hogy az Európai Unióban folyó tárgyalásokon elutasíthassa menedékkérők fogadását más országokból, illetve megerősítést ahhoz, hogy a magyar határon ellehetetleníti menedékkérők bejutását.
A népszavazási kérdést úgy fogalmazták meg, hogy az ne a valóságos politikai szándékra, a menedékkérők fogadásának elutasítására, hanem a „kvótára”, az Európai Unió bármely országába érkező menekültek országok közötti újraelosztására, a menekültügyi eljárás lefolytatása, a menekültek átmeneti eltartása, elszállásolása, képzése, iskoláztatása jelentette terhek országok közötti arányos megosztására vonatkozzék. Mit is jelent a „kvóta”? Szolidaritást jelent, két értelemben. Egyfelől azt jelenti, hogy az unió tagállamai egyáltalán készek menedékkérőket fogadni. Erre valamennyi uniós tagállamot nemzetközi normák és egyezmények kötelezik. Éppen mert a kormány tisztában van ezzel, nem zárkózik el formálisan menedékkérők fogadásától, hanem a magyar–szerb határra érkezők kis része esetében lefolytatják az eljárást, és néhány menekült családot be is fogadnak (arra számítva, hogy előbb-utóbb engedély nélkül továbbutaznak Nyugatra). Orbánék azonban világossá teszik: ők egyetlen menedékkérőt sem engednének be Magyarországra vagy bárhova Európában. Szerintük a menedékkérőket az unió külső határán kellene megállítani, s nekik Európán kívüli táborokban kellene megvárniuk, amíg hazájukban elmúlik a veszély.
A népszavazás kiírásával Orbán ehhez az állásponthoz kéri a magyar választópolgárok támogatását akkor is, ha a népszavazási kérdés névleg csak a kvótáról, vagyis arról szól, hogy uniós döntéssel osszák el a menedékkérőket a tagállamok között. A népszavazás kiírásával, a népszavazásra feltett kérdés megfogalmazásával Orbán a menekültügyön túlmenő politikai célt is megfogalmaz. A menekültválság természeténél fogva olyan ügy, amely az unió tagállamainak közös fellépését kívánja meg. A menedékkérők szükségképpen az unió határain levő országokba – Görögországba, Bulgáriába, Olaszországba és a Balkánon keresztül Magyarországra, Horvátországba – érkeznek, de a fejlettebb országokba törekednek, s a menedék megadásában nélkülözhetetlen a tagállamok együttműködése. A kvóta ennek kézenfekvő megoldási módja. Amikor Orbán a menekültügyet nemzetállami hatáskörben kezelendőnek nyilvánítja, az Európai Unió szupranacionális voltát kérdőjelezi meg, holott ez az unió lényege.
Önmagában azzal, hogy a biztonság kérdését teszi a politika – a kül- és belpolitika – első számú, szinte egyedüli témájává, s abban az államnak és erőszakszervezeteinek szerepét teszi meghatározóvá, hogy ezzel kapcsolatban tartóssá tesz egyfajta rendkívüli állapotot, utat nyit a 2010-es kormányra kerülése előtt meghirdetett „centrális erőtér”, vagyis a monolit állami berendezkedés megvalósításának és széles körű elfogadtatásának. Azzal, hogy a menekülteket, vagyis az idegeneket, a más nyelvűeket, más vallásúakat, más kultúrájúakat jelöli meg a biztonságot fenyegető veszélyként, a nacionalizmust, a mások, idegenek kirekesztését teszi monolitizmusának, „centrális erőterének” politikai tartalmává, ha tetszik, küldetésévé. Amikor a menekültellenes népszavazást „nemzeti üggyé” nyilvánítja, a politikai alternatívaképzés elől szívja el a levegőt, a legalkalmasabb ügyben téve magát a nemzeti cél egyedül hivatott megfogalmazójává. A népszavazási aktus valódi célja tehát a hat éve épülő önkényuralmi berendezkedés megerősítése, visszafordíthatatlanná tétele.
Mit tehetnek ebben a helyzetben a politikai ellenzékben található demokratikus szervezetek, mozgalmak?
ITT OLVASHATÓ
Szerző : Bauer Tamás
2016.09.20.
A népszavazás természetesen jogellenes, hiszen mind a köztársasági alkotmány, mind az orbáni alaptörvény szerint csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésről lehet országos népszavazást tartani. A kormány által kezdeményezett, október 2-ára kiírt népszavazást viszont olyan kérdésben írták ki, amely nem a magyar törvényhozás, hanem az Európai Unió közösségi jogalkotására vonatkozik („Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”). Ugyanakkor – szemben az ellenzéki politikusok körében elterjedt vélekedéssel – a népszavazás nem értelmetlen, nem „okafogyott”, hiszen valójában abban kér állásfoglalást a magyar állam a polgáraitól, hogy egyáltalán befogadjon-e Magyarország menekülteket. A kormány népszavazási propagandája ugyanis arról igyekszik meggyőzni a magyar választókat, hogy a menekültek befogadása veszedelmes, az ország ne fogadjon be menekülteket. A népszavazás eredményétől – a nemleges szavazatok többségétől – a kormány kifejezetten politikai támaszt vár ahhoz, hogy az Európai Unióban folyó tárgyalásokon elutasíthassa menedékkérők fogadását más országokból, illetve megerősítést ahhoz, hogy a magyar határon ellehetetleníti menedékkérők bejutását.
A népszavazási kérdést úgy fogalmazták meg, hogy az ne a valóságos politikai szándékra, a menedékkérők fogadásának elutasítására, hanem a „kvótára”, az Európai Unió bármely országába érkező menekültek országok közötti újraelosztására, a menekültügyi eljárás lefolytatása, a menekültek átmeneti eltartása, elszállásolása, képzése, iskoláztatása jelentette terhek országok közötti arányos megosztására vonatkozzék. Mit is jelent a „kvóta”? Szolidaritást jelent, két értelemben. Egyfelől azt jelenti, hogy az unió tagállamai egyáltalán készek menedékkérőket fogadni. Erre valamennyi uniós tagállamot nemzetközi normák és egyezmények kötelezik. Éppen mert a kormány tisztában van ezzel, nem zárkózik el formálisan menedékkérők fogadásától, hanem a magyar–szerb határra érkezők kis része esetében lefolytatják az eljárást, és néhány menekült családot be is fogadnak (arra számítva, hogy előbb-utóbb engedély nélkül továbbutaznak Nyugatra). Orbánék azonban világossá teszik: ők egyetlen menedékkérőt sem engednének be Magyarországra vagy bárhova Európában. Szerintük a menedékkérőket az unió külső határán kellene megállítani, s nekik Európán kívüli táborokban kellene megvárniuk, amíg hazájukban elmúlik a veszély.
A népszavazás kiírásával Orbán ehhez az állásponthoz kéri a magyar választópolgárok támogatását akkor is, ha a népszavazási kérdés névleg csak a kvótáról, vagyis arról szól, hogy uniós döntéssel osszák el a menedékkérőket a tagállamok között. A népszavazás kiírásával, a népszavazásra feltett kérdés megfogalmazásával Orbán a menekültügyön túlmenő politikai célt is megfogalmaz. A menekültválság természeténél fogva olyan ügy, amely az unió tagállamainak közös fellépését kívánja meg. A menedékkérők szükségképpen az unió határain levő országokba – Görögországba, Bulgáriába, Olaszországba és a Balkánon keresztül Magyarországra, Horvátországba – érkeznek, de a fejlettebb országokba törekednek, s a menedék megadásában nélkülözhetetlen a tagállamok együttműködése. A kvóta ennek kézenfekvő megoldási módja. Amikor Orbán a menekültügyet nemzetállami hatáskörben kezelendőnek nyilvánítja, az Európai Unió szupranacionális voltát kérdőjelezi meg, holott ez az unió lényege.
Önmagában azzal, hogy a biztonság kérdését teszi a politika – a kül- és belpolitika – első számú, szinte egyedüli témájává, s abban az államnak és erőszakszervezeteinek szerepét teszi meghatározóvá, hogy ezzel kapcsolatban tartóssá tesz egyfajta rendkívüli állapotot, utat nyit a 2010-es kormányra kerülése előtt meghirdetett „centrális erőtér”, vagyis a monolit állami berendezkedés megvalósításának és széles körű elfogadtatásának. Azzal, hogy a menekülteket, vagyis az idegeneket, a más nyelvűeket, más vallásúakat, más kultúrájúakat jelöli meg a biztonságot fenyegető veszélyként, a nacionalizmust, a mások, idegenek kirekesztését teszi monolitizmusának, „centrális erőterének” politikai tartalmává, ha tetszik, küldetésévé. Amikor a menekültellenes népszavazást „nemzeti üggyé” nyilvánítja, a politikai alternatívaképzés elől szívja el a levegőt, a legalkalmasabb ügyben téve magát a nemzeti cél egyedül hivatott megfogalmazójává. A népszavazási aktus valódi célja tehát a hat éve épülő önkényuralmi berendezkedés megerősítése, visszafordíthatatlanná tétele.
Mit tehetnek ebben a helyzetben a politikai ellenzékben található demokratikus szervezetek, mozgalmak?
ITT OLVASHATÓ
A KÖZSZEREPLŐ TOLCSY BÁCSI NEM KÖZSZEREPLŐ SZERETŐJE IGEN NAGY TÉVEDÉSBEN VAN
KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.09.20.
Jófej leszek és eltekintek az alábbi történet potenciális ezotérikus vonatkozásaitól, külön és kiemelten a nyolcas számmal kapcsolatos vélt, avagy valós rettegéstől, mivel súlyosságát tekintve egy Kósa Lajos-féle spontán doorstep-performanszon is jóval túltesz az ügyön. Mivel tegnap nem volt alkalmam rá, most megragadom a lehetőséget. Hogy ne a menekültekre, migránsokra, kamunépszavazásra, gyűlöletkeltésre, a teljes kormánypárti gépezet vidéki haknijára és hazugságáradatára koncentráljunk, hanem az igazán fontos dolgokra.
Beszélhetnék arról is, hogy Matolcsy éppen ma gyengített egyet a forinton, de ittmaradt tegnapról az általa vezetett, az ország valaha legtekintélyesebb intézményei egyikének közleménye. Az MNB-ről van szó, amely (fene tudja, Habony éppen hol szívja az orrát) egy hét fáziskéséssel reagált a Népszabadság által felgöngyölített sztorira, amit valójában az MNB idióta kommunikációja buktatott ki a csontvázakkal teli szekrényből. Akarata ellenére. Ezért aztán már mindenki tudja, aki akarja, hogy Tolcsy bácsi vénségére becsajozott, válik polgármester feleségétől, és a nála 30 évvel fiatalabb Vajda Polihisztor Zita körül legyeskedik.
A nol. hu cikksorozata tehát felgöngyölítette az új szerető irigylésre méltó pályafutását 2010-től napjainkig. Az NGM-ben került közel Tolcsy bácsihoz, ahova pályázat nélkül vették fel. Mert csak. Már itt is kibukott a zsenialitása, hiszen tették innen oda: a belgazdaságért felelős államtitkárságról az energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkárságon keresztül a makrogazdasági főosztályig, a gazdaságtervezéstől a tervezés-koordinációig mindenhez értett ő. Ez az ide-oda dobálás jellemzően olyankor fordul elő, amikor valaki szakmai munkára alkalmatlan, de kirakni nem lehet. Mert csak. Tolcsy bácsi pedig vitte magával. A Nemzeti Bank legjobban fizetett 4-5%-os állományába került, bruttóban 1,7 milliót keresett, majd a Pallas Athéné Alapítványokban egyszerre sok szék került a feneke alá, de családtagjai sem maradtak ki a jóból. (Erről ITT és ITT is elmondtunk, mit gondolunk.)
A történet egy hét után, azaz tegnap vett még cinikusabb fordulatot, midőn az MNB – a sikersztori kirobbantója – közleményben tette helyre az idiótának nézett fejünket. Kiderült, hogy a Pallas Athéné Alapítványok elhatárolódnak minden olyan politikai célzatú támadástól, amely valótlan színben tünteti fel az alapítványok és tisztségviselőik munkáját. Tolcsy bácsi magánhomokozója A jegybank úgy véli, a Népszabadság lejárató cikksorozatában rendre személyiségi jogokat sért, mivel a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnál dolgozó, India-kutató/jógaoktató/igazgatóhelyettes Vajda Zita, valamint családtagjai nem minősülnek közszereplőnek...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: H. Andrea
2016.09.20.
Jófej leszek és eltekintek az alábbi történet potenciális ezotérikus vonatkozásaitól, külön és kiemelten a nyolcas számmal kapcsolatos vélt, avagy valós rettegéstől, mivel súlyosságát tekintve egy Kósa Lajos-féle spontán doorstep-performanszon is jóval túltesz az ügyön. Mivel tegnap nem volt alkalmam rá, most megragadom a lehetőséget. Hogy ne a menekültekre, migránsokra, kamunépszavazásra, gyűlöletkeltésre, a teljes kormánypárti gépezet vidéki haknijára és hazugságáradatára koncentráljunk, hanem az igazán fontos dolgokra.
Beszélhetnék arról is, hogy Matolcsy éppen ma gyengített egyet a forinton, de ittmaradt tegnapról az általa vezetett, az ország valaha legtekintélyesebb intézményei egyikének közleménye. Az MNB-ről van szó, amely (fene tudja, Habony éppen hol szívja az orrát) egy hét fáziskéséssel reagált a Népszabadság által felgöngyölített sztorira, amit valójában az MNB idióta kommunikációja buktatott ki a csontvázakkal teli szekrényből. Akarata ellenére. Ezért aztán már mindenki tudja, aki akarja, hogy Tolcsy bácsi vénségére becsajozott, válik polgármester feleségétől, és a nála 30 évvel fiatalabb Vajda Polihisztor Zita körül legyeskedik.
A nol. hu cikksorozata tehát felgöngyölítette az új szerető irigylésre méltó pályafutását 2010-től napjainkig. Az NGM-ben került közel Tolcsy bácsihoz, ahova pályázat nélkül vették fel. Mert csak. Már itt is kibukott a zsenialitása, hiszen tették innen oda: a belgazdaságért felelős államtitkárságról az energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkárságon keresztül a makrogazdasági főosztályig, a gazdaságtervezéstől a tervezés-koordinációig mindenhez értett ő. Ez az ide-oda dobálás jellemzően olyankor fordul elő, amikor valaki szakmai munkára alkalmatlan, de kirakni nem lehet. Mert csak. Tolcsy bácsi pedig vitte magával. A Nemzeti Bank legjobban fizetett 4-5%-os állományába került, bruttóban 1,7 milliót keresett, majd a Pallas Athéné Alapítványokban egyszerre sok szék került a feneke alá, de családtagjai sem maradtak ki a jóból. (Erről ITT és ITT is elmondtunk, mit gondolunk.)
A történet egy hét után, azaz tegnap vett még cinikusabb fordulatot, midőn az MNB – a sikersztori kirobbantója – közleményben tette helyre az idiótának nézett fejünket. Kiderült, hogy a Pallas Athéné Alapítványok elhatárolódnak minden olyan politikai célzatú támadástól, amely valótlan színben tünteti fel az alapítványok és tisztségviselőik munkáját. Tolcsy bácsi magánhomokozója A jegybank úgy véli, a Népszabadság lejárató cikksorozatában rendre személyiségi jogokat sért, mivel a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnál dolgozó, India-kutató/jógaoktató/igazgatóhelyettes Vajda Zita, valamint családtagjai nem minősülnek közszereplőnek...
ITT OLVASHATÓ
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)