2016. július 17., vasárnap

A BUGRISNAK SEMMI SEM TÚL DRÁGA ÉS SEMMI NEM MEGOLDHATATLAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.07.17.
 
 





KÖZMUNKAFOKOZATBA KAPCSOLVA

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.Ritók Nóra
2016.07.17.


Muszáj még egyet írnom erről a témáról. Különben, most úgy tűnik nekem, egyre többen nyilatkoznak, hogy a közmunka nem jó vonal. Bár úgy látszik, ez nem hatja meg különösebben a döntéshozókat, akik még mindig nyomják, betervezik, erőltetik, újabb csoportokat vonnak be ebbe az „úgy csinálunk mintha dolgoznának” és „úgy csinálunk, mintha fizetést kapnának” hazug rendszerébe. Lassan már csak a nyugdíjasok maradnak ki a közmunka lehetőségéből.

Érthetetlen nekem ez az egész. Számomra olyan „csakazértis” üzenete van. Mintha a hibás döntés belátásának lehetőségét kizáró dac működtetné. Azé, aki javasolta, aki kidolgozta, aki megszervezte, aki bevezette, aki ellenőrizte, aki (nem) mérte a hatását, aki hagyta, hagyja, hogy menjen tovább, mintha nem tudná, hogy egyszer vége lesz, mert fenntarthatatlan, és egyszer le kell vonni majd a következtetéseket. Minél tovább csúszik ez, annál nagyobb következményei lesznek majd.

Vajon hogy kezdődött? Egy íróasztalnál pattant ki valaki agyából, aki még sosem járt a kis falvakban, sosem találkozott generációk óta valós munkaviszonyban nem dolgozó emberekkel, és azt gondolta, elméletben, hogy jó lesz így? Vagy eleve hazug tények, elemzések adták az alapot ehhez, a munkanélküliek foglalkoztatásáról, átképzéséről? Aztán egy csapat továbbdolgozott az ötleten, a nélkül, hogy bárkinek közülük eszébe jutott volna a tesztelés lehetősége? És nem volt köztük senki, aki legalább egy év múlva javasolt volna egy valós értékelést, no, nem a bevontak létszámára vonatkoztatva, hanem mondjuk, a befektetés-eredményesség arányát megvizsgálva? Hol volt, hol van a minden rendszer bevezetésekor alkalmazott, jól bevált protokoll? Ha nem alkalmazták ezt, miért nem? Ha pedig igen, akkor hol vannak az adatok, amelyek alapján elvégezték?

Nekem az első pillanattól, innen a terepről nézve, rossz döntésnek tűnt. Amíg csak 5-8 embert mozgatott be, akkor még különösebben nem sok vizet zavart, de aztán erősebb fokozatba kapcsolt, a „teljes foglalkoztatást” megcélozva, ami ugye nem rossz politikai szlogen, és ezzel a „hazugság-vonat” elindult a lejtőn, megállíthatatlanul. Persze kellett ehhez más is, pl. a helyi vezetők maximális lojalitása, akik, bár látták, hogy ez nem ad valós megoldást semmire, mégis buzgón bizonygatták: csodás ötlet, újra fellendít mindent, lesz gazdaság, ihaj-csuhaj, hisz részesülni akartak a „Magyarország jobban teljesít” hatalmi mámorából. Ki vállalta volna, hogy szembeszegülve azt mondja: jobb lenne abbahagyni azonnal?! Emlékeim szerint talán egy, azóta lemondott polgármester volt csak, Baranyában, aki azt mondta, nem hazudik tovább, és kimondta: a közmunka értelmetlen pénzkidobás. Meg persze voltak sokan, akik alatt azóta bedőlt a testület, mert a hazugságok mesterséges fenntartását megelégelte maga a település is...


ITT OLVASHATÓ

PUCHÉK GYŐZTEK A KÉKSZALAGON , SZÁLASI MINISZTERÉNEK EGYKORI HAJÓJÁVAL

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Rádi Antónia
2016.07.17.


Nyilas pénzügyminiszteré volt, majd államosították, Rákosiék pártelitjének fényűzését is szolgálta, jelenleg pedig a Puch-család hajózik a Daruvár vitorlással, amely a hét végén összevont cirkáló osztály kategóriában megnyerte a Kékszalag versenyt a Balatonon. A kapitány Haris György egykori SZDSZ-közeli üzletember volt.

A II. kerületi Budenz utcában működik és tavaly-tavalyelőtt zéró árbevételt termelt Daruvár Hajózási Kft. A 2009-ben létrehozott cégecskének nemigen látszik más tevékenysége, mint hogy gardírozza a Daruvár nevű vitorlást. Hogy tulajdonolja-e, az nem egyértelmű, a kft fő tevékenysége „hajó, csónak javítása”, a tárgyi eszközállomány 13 millió forint, az éves beszámoló viccesen így fogalmaz a cég létrehozásának céljáról, hogy„a meglévő erőforrások optimális kihasználásával és a szinten tartáshoz szükséges fejlesztésével a gazdálkodás hosszú távon jövedelmezően, a piaci igényekhez igazodóan működjön”

A kft ügyvezetője Barinkai Péter, akit nemrég emlegettünk – Molnár Gyula új MSZP-elnök pályaívét bemutató cikkünkben – mint aki egy időben Wallis-csoporttal is együtt mozgott, de a Puch László volt MSZP-pártpénzemberhez kötődő pártszékházmutyi-cégben, a Horizont Zrt.-ben is érdekelt volt.
Kapcsolódó cikkek:
Puch bécsi biznisze: fúziós székházfiók
A bank viszi a székházpénzt, eladósorban a Népszava – kong a kassza Puch László után
A pártalapítvány esete a kiürített kiadóval: a Népszabadság nehéz napjai
Kis Oligarchatározó: Puch László
A KNYF nem biztosított megfelelő munkafeltételeket a politikusokat elszámoltató ügyésznek
Eltemetett ügyek – teljes kudarcot vallott a nyomozóhatóság a BKV-ügyben
BKV-ügy: A gyanúsítottak sűrűn emlegették az MSZP pénztárnokát
Pártpénztárnokot is találtak Hagyó ügyvédének határidőnaplójában
A Daruvár Kft. tulajdonosai a saját lábon álló következő generáció: Barinkai András és Barinkai Rudolf, Puch Eszter és ifjabb Puch László, valamint a svájci érdekeltségű, ám a családfőkhöz is köthető (egy időben szintén Horizont-részvényes) Bojtár 64-66 Ingatlanhasznosító Kft...

ITT OLVASHATÓ

A MAFFIAFŐNÖK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Lendvai Ildikó
2016.07.16.


A világsajtóban szerdán vezető hír volt: meghalt a leghíresebb maffiafőnök. Méghozzá börtönben. Ebből rögtön tudhatjuk, hogy nem nálunk, hanem Olaszországban. Már Petőfi is megírta: „Nem Pesten történt, amit hallotok,/ Ott ily regényes dolgok nem történnek”.
 
Nálunk nincs is semmiféle maffia, hiába írogatnak össze-vissza az elemzők „maffiaállamról”. Ez abból is látszik, hogy az illetőt Bernardo Provenzanonak hívták, becsületes magyar ember pedig ilyen névre nem hallgat. A Cosa Nostra vezérét 43 évig körözték, - a rendőrségnek az egyetlen, kezükben lévő régi fényképét évről évre kellett öregítenie -, de végül csak elkapták. Azóta ült, többszörös életfogytiglanra ítélve. Micsoda piti alak: képtelen volt a törvényeket úgy alakíttatni, hogy minden bűne törvényesnek számítson.
 
És nem fogják elhinni, hol fogták el: egy szánalmas pásztorkunyhóban. Először azt hittem, ez csak a vagyonnyilatkozatában szerepelt egy rugalmasan táguló villa helyett, de nem. Tényleg egy viskóban húzta meg magát, onnan irányította, mint a „főnökök főnöke”, „capo del capi”, az egész maffiát. És még egy kisvasút sem járt a közelben. Mondom, hogy piti.
 
Egyebekben azért alkalmazta a nekünk oly ismerős maffiamódszereket. Olyan Keresztapa volt, mint amilyet Coppola híres filmjéből ismerünk. Voltak területi helytartói, belőlük állt (nem vicc!) a maffia úgynevezett „parlamentje”. Hasznos szerepet töltött be a „consigliere”, vagyis „tanácsadó” és a pénzkezelésért felelős „contabile” is. Komoly főnök nem lehet meg a saját Habonya vagy Matolcsyja nélkül. A szicíliai maffiaelnök is tudta, hogy egyszerre kell kézben tartania az embereket és a vagyont. Így aztán két becenevet is kiérdemelt: nevezték mindenkin átgázoló „Traktornak” és a gazdasági mozgásokat szemmel tartó „Könyvelőnek” is. Bár ő valószínűleg soha nem mondott olyat, hogy „ne mi nyerjük a legtöbbet”. Bizony macerás, hogy a demokráciák legális világában viszont ennyire kell ügyelni a látszatra...
 

ÍGY MEGY TÖNKRE MINDEN ABBAN AZ ORSZÁGBAN, AHOL SZAKEMBEREK HELYETT NERTÁRSAK ÜLNEK MINDEN ÁLLAMI KULCSPOZÍCIÓBAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ BLOG
Szerző: H.A.
2016.07.17.

 





 

HOGYAN KÜZDJÜNK A SZEXIZMUS ELLEN A POLITIKAI ÉS CIVIL MOZGALMAKBAN?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Harsha Walia
2016.07.17.


Egy dolog szóban, az elvek szintjén kiállni a feminizmus mellett vagy a szexizmus ellen, és egy másik a hétköznapokban, a mindennapi élethelyzetekben vagy a különféle szervezetekben biztosítani a nők egyenjogúságát. Olykor éppen a legprogresszívebbnek tartott körökben szembesülünk vele, hogy sem az egyének, sem a kollektívák nem ügyelnek arra, hogy a férfiuralomból következő kommunikációs és működési rutint tudatosan megváltoztassák. A nőkkel szembeni diszkrimináció és az erőszak különféle formái ezekben a közegekben is jelen vannak, és az ellenük való fellépést még nehezítheti is, ha az adott csoportok feministának tételezik magukat. Erről a problémáról indult nemrég sorozat a Saját Szoba blogon, ebből adjuk most közre Harsha Walia, kanadai aktivista szövegét. Pontos leírását adja azoknak, a persze nem csak aktivista körökre jellemző problémáknak, amelyekkel már feltehetően mindannyian találkoztunk, és amelyek módszeres orvoslása nemcsak a nőket segíthetné hozzá egy szabadabb és teljes jogú léthez, de általában nyitottabb, toleránsabb, demokratikusabb és igazságos működést eredményezhetne minden szervezetben, legyen az egy munkahely vagy akár egy párt...

ITT OLVASHATÓ

A HABONY-FAKTOR VERSUS POLITIKAI ÁRNYÉKEMBEREK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Papp László Tamás
2016.07.17.


Habony lenne a politikai krimik, illetve a tényleges hatalom mögöttes valóságának árnyalakja? Akiről Frank Schätzing regénye, a Lautlos így szól:
 
“A császárok, királyok és elnökök, a pápák és a diktátorok hiába pózoltak a nyilvánosság előtt, a történelmi jelentőségű fényképeken mindig ott szerepel egy személy, egy szürke, teljesen jelentéktelen külsejű ember, aki csak áll és mosolyog, a vezér integető karja félig eltakarja, mégis ő az, aki eldönti, hogy a vezér feje mikor hulljon alá.
 
A hatalmasok elbuknak – de a helyükben máris ott teremnek a hatalomra törők, akikre azelőtt bizalmasként támaszkodtak, és akik általában úgy helyezkedtek el a hierarchiában, hogy a legkisebb kockázat mellett a lehető legnagyobb játékteret biztosítsák maguknak terveik megvalósításához. Ezek az emberek együttesen képezték azt a bizonyos árnyékot, amely kivívta magának azt az előjogot, hogy megválaszthatja, kinek az árnyéka akar lenni. Legyen szó akár a CIA-ról vagy a KGB-ről
.
Az árnyékharcosok kezében összpontosult a hatalom, és csak akkor vált kockázatossá a helyzetük, ha ők is a rivaldafény középpontjába kerültek.” (Frank Schätzing: Hangtalan. Atheneaum. 2009. 130.o.)
 
Nem valószínű, ugyanis Habony nem akar háttérben maradni – s minden, csak nem szürke és jelentéktelen: nagyon is rikító személyiség. Tekintsünk végig a fentebb linkelt – Habony Árpád magánéletét, feltételezett viselt dolgait rögzítő – leleplezéseken. Egyikről-másikról, bizonyos részükről joggal gondolhatjuk: valamelyik szemfüles kollégánk jutott Habony Árpád nyomára. A mázlista pályatárs belebotlott valamibe, illetve szorgos munkával kiásta azt. Igen, valamely hányadáról hihetjük ezt, de az összképről, az egészéről semmiképp...
 

ERŐSZAK, BÜNTETÉS ÉS BOSSZÚ: EZÉRT JÖTTÜNK EL AZ ISKOLÁBÓL

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.07.16.


Gyakran előfordul, hogy poszt, vagy komment tartalmát nem sikerül megérteni, esetleg szándékosan sikerül félreérteni, de ritkán lesz ez olyan mértékű, mint a legutóbbi posztom alkalmával. A legszebb az egészben, hogy a posztban leírt eljárást „félreértők” végül saját kútfőből eljutottak addig a megoldásig, amiről a posztban írtam, azzal a különbséggel, hogy ők a szülők Facebook profiljára akarták az infókat küldeni, és nem e-mailben. A lényegen ez szerintem nem változtat.
 
Sokan feszegették azt, hogy kinek a felelőssége a gyerek leckéjének számon tartása. Természetesen a gyerek felelőssége, de ha ez valamiért nem működik, márpedig ebben az osztályban osztályszinten nem működött, akkor nyilván nem az a megoldás, hogy hagyjuk az egészet a fenébe, és majd gyűlnek az egyesek. A hatodik osztály második félévi szülői értekezleten merült fel az értekezletet tartó tanárnő részéről, hogy a szülők kezdjenek valamit a problémával. Mire a szülők közül sokan felvetették, hogy amennyiben ők nem tudják, hogy mi a házi, nem tudják számon kérni a gyereken.
 
Mivel mi ezzel a problémával már három évvel korábban a fiam esetében szembesültünk, és kaptunk is rá megoldási javaslatot fejlesztő pedagógustól, amit ott (az iskola partner mivolta miatt) alkalmazni is tudtunk, és a megoldás működött, mert két hónapnyi „tréning” után a fiam rászokott a házi feladat felírására, így elmondtam a szülői értekezleten a módszert.
 
Ott konkrétan az volt a menetrend, hogy a fiamnak kellett felírnia a házi feladatot a leckefüzetébe, és kivinnie, az adott tanárral aláíratni. A másik iskolában sem működtek együtt a tanárok teljesen ugyanúgy. Volt, aki tényleg csak aláírta, pár tanár saját jegyzettel is hajlandó volt kiegészíteni, míg egy tanárnő (akivel az egész iskolának sok baja volt), állandóan kirohant a teremből, ezzel gyakorlatilag megtagadva a közreműködést...
 

ÖNÁLLÓ MELLHEZ KÚSZÁS - KÜZDELEM?

SZÜL(ET)ÉS MESE BLOG
Szerző: CsLKati
2016.07.17.


Új életre kelt a bonding videó...
Különböző fórumokon "Az újszülött küzdelme az anyatejért" címet kapta.

KÜZDELEM szó jelentése
Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KÜZDELEM szó jelentése, értelmezése:
(küz-d-el-em) fn. tt. küzdelmet, harm. szr. ~e.
1) Tulajd. ért. egymásnak ellenszegülő erők azon törekvése, hogy egymást legyőzzék.
2) Átv. ért. az észnek, és érzékiségnek egymással való ütközése. Mindkét értelemben a viszonyos ellenhatásnak tartós, folytonos, és nagyobb állapotát jelenti.

Mit látunk valójában a videón?
Az újszülött természetes, egészséges folyamatait látjuk közvetlenül születése után, illetve az édesanya természetes, egészséges reakcióit.
Mivel nekünk újszülöttként ez nem adatott meg és a legtöbb édesanyának anyaként sem, ezért nehezen tudunk mit kezdeni az itt látottakkal. Az újszülött nem küzd, hanem teszi azt, ami ösztönösen benne van. Szeretik egymást és minden porcikájukkal egymást erősítik és támogatják...


ITT OLVASHATÓ

HALLGATNAK A KIZSÁKMÁNYOLÁSRÓL

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.07.14.


Megélhetési politikusokkal a baloldal erőtlen marad, amely miatt már ma is súlyos árat fizetnek a leszakadt rétegek. Végső soron a társadalom egészének meggyengülése lesz a következmény.

Lakner Zoltán Négy fordulat címmel tett közzé esszét a Népszabadsagban. Nem lebecsülve a szerző jó szándékát, erőfesziteseit, megis azt kell mondanom: semmi különös; eggyel több lett az írások száma az elefántcsont toronyból. Mindenekelőtt a szociális célok erőtlen kituzesevel kapcsolatban van hiányérzetem. Nem érzékelem a baloldaliság tartalmának markáns kifejtését. Egyáltalán, hova tegyünk egy olyan balodali indíttatású elemzést, amelyben a kizsákmányolás kifejezés nem fordul elő, miközben a kizsákmányolás Magyarországon és világ számos részen rendkívüli méreteket ölt.

Ebben az összefüggésben általában is kérdéses kiindulópontnak tartom az 1930-as évek, összességében marginális hatású, agrár szocialista mozgalmaira, a munkastuntetesekre való hivatkozást. Szerintem fel kellene hagyni azzal a Rákosi-Kádár-rendszer propagandájából itt maradt illúzió keltessel, hogy ezek érdemben befolyásolták a Horthy-rendszer viszonyait.

Szembe kellene nézni azzal, hogy azok a második világháború utáni körülmények, amelyek a magyar társadalmat a rendszerváltásig jellemezték az évszázados gazdasági, kulturális stb. elmaradottság felszámolásában, a feudális kiváltságok lebontásában, nem a korábbi mozgalmakból következtek, hanem abból hogy a szovjet érdekszférához adatott meg tartoznunk. Illetve abból, hogy elodázhatatlan volt a nemzetközi állapotokhoz való legalább részbeni felzárkózás. (Ehhez képest is nagyon hiányolom azoknak a korábban kormányzási pozícióban volt liberális és szocialista értelmiségiek elemzéseit, amelyekben szembenéznének azzal, hogy milyen szerepük volt abban, hogy rendszerváltozás óta felerősödtek az ellentétes előjelű folyamatok; társadalmi méretekben nőtt az ország leszakadasanak mértéke a nyugathoz képest.)...

ITT OLVASHATÓ

"NINCS JOGOD, NINCS JOGOD!" - A LIGETI KOPASZOK ÜTÉSE TESTKÖZELBŐL

444.HU
Szerző: plankog
2006.07.15.


Komáromy Gergely ligetvédő aktivista gyomron vágásáról eddig egy távolról felvett, nehezen kivehető videófelvétel volt ismert - igaz, már az alapján is olyan egyértelmű volt az állami cég alvállalkozójának sunyi ütése, hogy a Városliget Zrt. közölte, feljelentik a verekedő biztonsági őrt.

Előkerült viszont egy videó, ami testközelből mutatja meg az eseményeket. Ezt Komáromy készítette, és pontosan kiderül belőle, hogy nem volt olyan békés az a beszélgetés közte és a fehér inges férfi között, ami az első videóból annak tűnt.
Amikor Komáromy azt mondja a bontást végző cég munkatársának, hogy akkor fog távozni, ha a rendőrök felszólítják erre, és ismeri a jogait, a cég embere azt mondja: Nincs jogod! Nincs jogod!

Rendőrök pedig egyáltalán nincsenek a tetőn. Ezután jön oldalról a cég másik emberének gyomrosa.

Ami csak megerősíti, amit ebben a cikkben írtunk...

ITT OLVASHATÓ

A GELLÉRT-HEGYBŐL A NEVE MARAD?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.07.16.


A Gellért-hegyet illető legfrissebb hírek egyik, hogy Orbánia kegyurának végrehajtó tanácsa kinézte magának. Vagy valakik a nevükben, vagy valakik maguknak, akik jól fekszenek a kegyúri Prokrusztész-ágyban. Vagy valakik, akik úgy érzik: ideje a sok nyalás és szopás jól megérdemelt jutalmát beseperni.

Abból a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy a Városliget, a Kossuth tér, a Széll Kálmán tér (alias Moszkvás) példája mutatja az események várható menetét. Függetlenül attól, hogy, természetesen csak a lakosság érdekében, mintegy saját kérésére fog az bekövetkezni. S attól is függetlenül, hogy statisztikailag a gyepszőnyeg is zöldfelület, és az az egyensúlyi növénytársulás, pihentető fasor, évszázados fészektartó is, amelynek a helyére kerül. Továbbá attól is függetlenül, hogy hivatalosan felújításnak, rehabilitációnak, infrastrukturális fejlesztésnek, vagy csak szimplán kiparcellázva lerablásnak hívják. Valamint a szakmaiságtól is teljesen függetlenül. Amelyre az említettek közül bármelyiket, és még talán egy tucatot lehetne példaként hozni. Ha a kertészet, illetve a parkgondozás jelenti a szakmai koordinátákat, akkor szakmaiságtól teljesen független például a Széll Kálmán tér „fásítása”, mely mára alig több, mint a tér burkolatba tűzött, és elszáradt faiskolai termékekkel való ellátása. Nagyjából úgy, mintha valaki egy Lego-terepasztalt valósított volna meg.

Korántsem téve bizonytalanná azt a feltételezést, hogy a tervező szakismerete, a zsebébe kapott papíroktól teljesen függetlenül, nagyjából ezt is fedte le. Egy műanyag terepasztalra való bigyók felpakolásának készségét. A papírok alatt pedig a tanfolyamok, képzések látogatási igazolását értve. Mielőtt valaki azt gondolná: korrupcióval gyanúsítok bárkit. Bizonyíték nélkül ilyet világért sem tennék. De ha így lenne: a világ minden pénze sem fog egy seggfejből szakembert varázsolni. Legfeljebb papíron. Ha tehát a Városliget hasonló tervezési koncepció mentén alakul, akkor megértem a biztonsági hústornyok jelenlétét. Abból a szempontból is, ami az egyszeri viccben a honvédségi őrségnek jutott szerepet jelenti. Elvégre az ilyen magas szakmaiságot minden erővel meg kell védeni az intelligencia beszivárgásától. Arra pedig azok a figurák, akik komoly bünti, és azonnali előállítás nélkül megúszhatják a belügyi erő lefújását, illetve
megfenyegetését pontosan az erre a feladatra legalkalmasabbak. A „Torna és Sportrészleg igazi várományosai. Akik majd csak feltűnnek a Gellért-hegyen is...


ITT OLVASHATÓ

ELEGEM VAN A HÜLYE PUCCSISTÁKBÓL

ELEGEM VAN BLOG
Szerző: Elegem van
2016.07.16.


...Ha tehát puccsolni akarunk, akkor nem vadászgépeket küldünk a főváros fölé, mert látványos ugyan, de minek. Szintén nem küldünk ki sorkatonákat az utcára, mert a kezdeti lendület után elbizonytalanodnak. Mivel maguk is a nép fiai, nem szívesen lőnek rájuk, a mimózalelkűek még képesek meg is tagadni a tűzparancsot. Pár óra alatt felfogják helyzetüket, kialakulnak a kvaterkázások, a népek viszik nekik a kaját, piát. Tök feleslegesen lézengenek, sőt könnyen átállnak. A tévé megszállására sem kell sok időt fordítani, ha már kezükben a hatalom, majd bejelentik, addig meg kinek mi köze a részletekhez.
 
Egyszemélyi vezetésű országban tehát rohadt egyszerű a puccsisták dolga: ki kell lőni a vezért. Ez a török puccs akkor lett volna sikeres, ha egy húszfős kommandó szépen teletömi golyóval Erdogánt, akinél ebből fakadóan keringési zavarok léptek volna fel. Ha ez megvan, a puccs vezére bejelenti a tévében, hogy Törökország szeretett vezérével végeztek az Iszlám Állam/kurdok terroristái. (Amelyik kézre áll, tök mindegy.) A török hadsereg nem tűrheti, hogy mocskos terroristák garázdálkodjanak az országban, ezért átveszi a hatalmat, biztosítva az ország területi egységét, népének biztonságát. Taps. A hatalom konszolidációja érdekében dísztemetés Erdogánnak, közben a terroristákkal együttműködők likvidálása. Taps. Új - természetesen nagyon demokratikus - választások kiírásának ígérete a helyzet normalizálása után. Taps. Az oroszokkal való kapcsolat rendezése, a NATO tagságból eredő kötelezettségek betartása mellett. Taps. A terrorista Iszlám Állammal szembeni erőteljesebb fellépés bejelentése. Taps. Fogadkozás a migrációs áradat megállításáról. Taps. (Európából: hosszan tartó taps.)
 
Természetesen minket, magyarokat nem érdekel, hogy a törökök miképp rendezik ügyeiket. Számomra például hót' mindegy, hogy Erdogan-e ott a góré vagy valami sokcsillagos, csak a hülyék dilettantizmusából van elegem.
 

ÖRÖMET TALÁLNI A MOSTANI MUNKÁDBAN? IGEN, LEHET!

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: ur.anita
2016.07.16.


Sok ember életében eljön az a pont, amikor unja a munkáját, nem tartja szellemileg, karrier szempontjából vagy éppen anyagilag kielégítőnek. Úgy érzi: toporog egy helyben, megrekedt egy bizonyos szinten, tovább kellene lépnie. Sok esetben azonban ez a továbblépés mégsem olyan egyszerű ügy. Szeretnél munkahelyet változtatni vagy állást váltani, de nem tudsz? Igen, ez egy létező opció: van, amikor pillanatnyilag a "maradni" az egyetlen lehetőség, mert minden más döntés túl nagy vakmerőség vagy hasonlóan kompromisszumos megoldás lenne, mint a mostani munkakörülményeid. A legokosabb, amit tehetsz, hogy megpróbálsz örömet, élvezetet, értelmet és fejlődési lehetőséget találni abban, ami most van. Öt azonnal bevethető ötlet következik!
 
Mindenféle okos és inspiráló, meg változásra ösztönző coaching-tipp ellenére szerintem igenis van olyan helyzet, amikor ugyan te már szíved szerint továbbállnál, egy egészen más szakmában dolgoznál, egy merőben más munkahelyen, egy teljesen új szakterületen, a mostanitól gyökeresen különböző körülmények között. De ezt most nem tudod megtenni. Mert például pillanatnyilag ennek bizonyos családi, pénzügyi, földrajzi vagy felkészültségbeli korlátai vannak. Vagy már az ezredik önéletrajzodat küldöd be a vágyott pozícióra, de még csak be sem hívnak egy interjúra... Vagy egyszerűen még nincs elég tőkéd ahhoz, hogy az álmaid vállalkozásába belefogjál. Vagyis: nem most van itt az ideje a váltásnak. Lehet, hogy félév múlva, ha meglesz végre a nyelvvizsgád; lehet, hogy egy év múlva, ha a gyereked iskolába megy; lehet, hogy két év múlva, ha lesz már elég pénzügyi muníciód... De nem most.
 
A legrosszabb, amit tehetsz az, ha a vágyott - és remélhetőleg bekövetkező - változásig hátralévő időt úgy töltöd el, hogy minden áldott nap egy nagy sóhajjal indulsz munkába, ha unod, utálod azt, amit csinálsz és már most a következő évi nyári szabadságot várod.
 
Mit tehetsz, hogy nagyobb örömet találj abban, amit most valamiért kevésnek, nem elég jónak, unalmasnak, fárasztónak, értelmetlennek vagy nem neked valónak érzel?
 
ITT OLVASHATÓ

HOGYAN VÉDJÜK A FÁKAT ÉPÍTÉSI TERÜLETEN?

MEGYERI SZABOLCS KERTÉSZ BLOGJA
Szerző: Megyeri Szabolcs
2016.07.16.


Egy építkezés mindig nagy hercehurcával jár, a területen teherautók, munkagépek járnak, törmelék hullik, a munkások akaratlanul is kárt tesznek ebben-abban. Bonyolultabb a helyzet, ha az építési terület fás, ligetes, parkos terület, ilyenkor a növényzet épségére is figyelni kell. Természetesen van egy bizonyos szintű kalkulált veszteség, a gyep biztos károsodik, de az egyszerűen újratelepíthető, a cserjék, dísznövények is gyorsan pótolhatóak, de a koros fákat nem lehet csak úgy újrateremteni, ezért rájuk fokozottan vigyázni kell. Természetesen jelen írásomnak a városligeti munkálatok adták a kiinduló alapot, de teljesen politikamentes, csupán a fák védelméről szóló okfejtés következik, görgessen lefele tehát mindenki gyorsan.

A városligeti bontandó épületek eltüntetésének, valamint a törmelék biztonságos elszállításának alapfeltétele, hogy az élő több évtizedes, évszázados fákat körbekalodázzuk. A kalodázáshoz bármilyen hulladék vagy rossz minőségű OSB lap, raklap, vagy olcsó fenyő deszka alkalmas, a lényeg, hogy a fának a törzse ne sérüljön. Ha le is törik egy egy ág, vagy vessző (ami elkerülhetetlen) akkor is a törzs háncs részének épségben kell maradnia, ennek sérülése ugyanis a fa pusztulását is okozhatja. A kalodázáshoz alkalmas alapanyagok, törött deszkák, rossz raklapok, és hasonlók, minden építkezésen bőségesen megtalálhatóak, így a fák törzsét védő kalodát külön anyagi ráfordítás nélkül is el lehet készíteni, nagyjából negyedórányi munkával törzsenként...

ITT OLVASHATÓ

AZ EGYENLŐSÉG ELLEN

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.07.16.


Először volt az athéni, majd a római polgárok egyenlősége a törvény előtt, majd az emberek egyenlősége Isten előtt, korunkhoz közelítve az erkölcsi egyenlőség (Kant), az állampolgári egyenlőség, a szociális egyenlősítés, a homogén jogok folyamatos terjeszkedése, majd mára az identitások egyenlősége, és az emberi értékválasztások védelme a bírálatoktól. Közben az egyenlőségnek érvényt szerzendő (kénytelenül) növekedett az állam, hiszen ami természetest vagy születéskorit meg kell változtatni, ahhoz kényszerrel kell élni a "privilegizáltakkal" és javaikkal szemben, és minél több a kompenzálandó egyenlőtlenség, annál szélesebb az állami felhatalmazás.

Ezzel együtt az egyenlőség és az állam párhuzamos növekedése a szabadságok folyamatos újjászervezését és újraosztását vonja maga után. Az adottságok egyre szélesebb körét vonják kompenzálás alá -- előbb a törvény, majd a materiális javak, legutóbb a képességeknek és az identitásoknak tulajdonított értékek körében --, ám ez az államtól való függetlenség radikális felszámolását igényli. A folyamatot alkalmas kontextusba helyezve az egyenlősítés szinonimája a társadalmi progresszió lett, amely mindenütt igazságtalanságot szagol, ahol nincs egyenlőség...

ITT OLVASHATÓ

MILYEN TERRORCSELEKMÉNYRŐL BESZÉLSZ, TE SZERENCSÉTLEN?

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NE HAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.07.16.
 
 


 

 

LENGYEL LÁSZLÓ MEGEMLÉKEZÉSE ESTERHÁZY PÉTERRŐL

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.07.17.


Van pillanat, amikor egy nemzedék, sőt egy kultúra hal meg egyetlen ember halálával. Esterházy mi voltunk. Jelképezett, képviselt bennünket, még azokat is, akiket nem jelképezett és nem képviselt. Nem könyv és cikk, nem mondat és szó – stílus.

Epé egy életstílus, egy civilizációs modor – egy jobb, másik Magyarország eleganciája. Szenvedésében és kínjában is könnyed, esendőségében is elegáns. Nem egyszerűen az ország szeretett vagy gyűlölt Írófejedelme volt, de állandóan érezhette a magyar átok és áldás késztetését: neked kell itt kimondanod a szabadító igét. Ez a lehető legkevésbé akaródzott neki, de kacérkodott is, mórikált is vele, tudnám, ha akarnám, tenném, ha volna értelme. Nem engedhetem ki a bennem élő kurucot, akit a bennem élő labanc zárt be, mondta nekem akkor, amikor megint nekilódultam, hogy valamiféle ellenállásra fölbuzdítsam. Mi voltunk ez is, ahogy bennünk vívódott a negyvennyolcas és a hatvanhetes, az ötvenhatos és a hatvannyolcas, na elmész te a vívódásaiddal, mondaná.

Valamennyien tudjuk, hogy a Hasnyál az undorító történelem is, amely a szemünk láttára lemészárolta. S vele együtt minket. Nem tudok senki mást, aki az elmúlt évtizedek magyar kultúráját így, ilyen könnyedén, erőlködés nélkül egyben tudta tartani.

Úgy vezérelt, hogy nem vezérelt. Csinálódott. Készült. Összeállt. Dolgozott rajta. Volt. Megjelent. Hallgatott. Hiányzott. Maga is meglepődhetett rajta, hogy egy ország lett belőle. Mit szólna hozzá Esterházy? Mit fog erről írni? Miért nem beszél? Hallottad, olvastad? Miatta és érte volt élvezet magyarnak lenni. Hiszen fordíthatták a világ összes nyelvére, mégis mi éreztük át leginkább szófordulatai, gondolatmenetei érzékletes humorát. Várhattuk, hogy holnap hogyan kacskaringózik tovább. Büszkék voltunk rá.

Közelebb állt hozzám emberileg, mint íróilag. Rossz, de igaz mondat. Egyik utolsó beszélgetésünkön azt mondta, hogy fáj neki, hogy sokan gőgösnek tartják, de távolságot kellett tartanom. Talán azért éreztem magamhoz közel, mert valamennyi emberi gesztusát értettem és éreztem, és mintha ő is így lett volna velem. Egykorúak voltunk, bár ő előbb járt ingyen a buszon, mint én, ahogy ezzel el is dicsekedett. Az ő Nagy Hasnyálja akaratlanul az én kis hasnyálam...

ITT OLVASHATÓ

TÖRÖKORSZÁG ÉS A KÉSZÜLŐ VÉSZFORGATÓKÖNYVEK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.07.17.


A péntek éjszakai törökországi puccskísérlet politikai következményeit ma még inkább csak sejteni lehet (a beindult tisztogatásról itt olvashatsz), az már teljesen más kérdés, milyen hatással van mindez az ott élők hétköznapjaira. Ezzel indul a heti blogajánló, aztán bemutatjuk a Kiss-család nagy kalandját és vállalkozunk egyet Spanyolországban.

A törökországi helyzet folyamatosan változik, bár a nagy kérdések alighanem eldőltek. Mármint a politikában, mert hogy a hétköznapokban mi lesz, az már egy másik kérdés. Nem csoda, hogy a Nagy utazás blog szerzője (aki egyébként kitűnő posztban követi az eseményeket péntek óta) is vészforgatókönyvekkel készül.
 
„Csendesek az utcák a környékünkön. A madárcsicsergés mellett gyerekek hangját és a szokásosnál talán valamivel lassabban elhaladó gépkocsik zaját lehet hallani a lakásunkból.
 
A TV-t még nem kapcsoltuk be, de már kiszortíroztuk a spájz tartalmát, és kész van a bevásárlólista is. Folyamatban a közeljövőre vonatkozó A-, B-, valamint C-terv kidolgozása és nemsokára elkészül az összes fontos iratot tartalmazó bőrönd is.
 
Nem mintha attól félnénk, hogy (újra) háborús helyzet fog kialakulni. De az utcai összecsapások valamilyen szinten biztos folytatódnak egy darabig és a fenti történéseket átélve úgy gondolom, hogy nem árt egy kis elővigyázatosság. (…)
 
Erdoğan beszédet mond Isztambulban az utcán összegyűlt, győzelemittas, skandáló tömegnek. Az egységet, a népet, a demokráciát élteti, és követeli, hogy az USA adja ki a történtek mögött álló Fethullah Gülent.
 
Az utóbbi 24 órában rengeteg nyilatkozatot és beszédet hallottam – férfiaktól. Hol vannak a női miniszterek, politikusok, vezetők? A konyhában a tűzhely mellett? (…)
A közösségi oldalakat és azok chat funkcióit egész nap korlátozták, de így is terjednek a (rém) hírek többek között arról, hogy hogy vágták le egy huszonéves katona fejét az egyik hídnál a felhevült civilek.”...
 

VALAMI BŰZLIK HUNNIÁBAN

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.07.17.


A lázadást a diktátor ellen Szijjártó Péter terrorizmusnak nevezi, ami felhatalmazná a magyar Erdogánt is a polgári jogok felfüggesztésére.
 
Találós kérdés a magyar demokratikus ellenzéknek: kiről van szó az alábbi idézetben?
 
Mindent egybevetve: ……. nem tartja a helyzetet teljes ellenőrzése alatt. A külpolitikája egy katasztrófa, a belpolitikában az elnyomás erősödik, a gazdaság nem működik rendesen. Megdöbbentő viszont, hogy ennek ellenére továbbra is milyen aktív tud lenni, és élvezi a közvélemény egy széles rétegének a támogatását. És, ha megint azt teszi, amit a múltban mindig, nevezetesen újra ellenségképet kreál, és felszítja a nacionalizmust, akkor túléli (…..) és még erősebb is lesz.”
 
A fenti idézetet a Neue Zürcher Zeitung szombati on-line kiadásában megjelent interjúból ollóztuk, amely Udo Steinbach egyetemi tanárral készült, aki az iszlám tudományok professzora, 1973 és 2006 között a Közel- és a Középkeleti Tanulmányok Központjának igazgatója volt a Marburgi Egyetemen (Németország).
 
A kérdésünk tehát a magyar demokratikus ellenzékhez: vajon kire vonatkoznak a professzor állításai?
 
Nem. A professzor nem Orbán Viktorról beszélt. Bár szavai valóban teljesen ráillenek a magyar Erdogánra. Steinbach professzor Recep Tayyip Erdogan török elnökről beszélt, aki ellen szombatra virradóra sikertelen puccsot kísérelt meg a török hadsereg egy része. (Az első kipontozott helyen Erdogan neve, a másodikon a puccs szó volt az eredeti szövegben.)
 
És még egy tanulságos, a magyar demokratikus ellenzék figyelmébe ajánlott megállapítás a professzortól arra a kérdésre, lehetséges-e, hogy a puccs megrendezett volt:
 
 

PUCCS VAGY A DEMOKRÁCIA HELYREÁLLÍTÁSA?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.07.16.


A magyar "ellenzékinek" vagy "függetlennek" nevezett médiában is puccsról beszélnek a török katonai hatalomátvételi kísérlet kapcsán. Az természetes, hogy az MTI ezerrel nyomja a nyilatkozatokat, mint amilyen a szlovák Fico megnyilvánulása, miszerint "Szlovákia támogatja a törökországi demokratikus folyamatokat, és elítéli az erőszakos puccskísérletet", és szerinte az EU-nak az Erdogan vezette török kormányt kell támogatnia. Az Erdogán vezette diktatúra lenne az a bizonyos demokrácia, amit az EU-nak védeni kell. Itt tartunk.
 
Úgy tűnik, mintha csak a diktatúra kiszolgálói vennék észre a párhuzamot a magyar helyzettel. A katonai hatalomátvétel nem szép dolog, de mi van akkor, ha a katonai hatalomátvétel demokráciaellenes hatalmat akar leváltani, és a diktatúrának akar gátat szabni? Nem mennénk bele abba, hogy a fellázadt török katonai vezetőknek mi volt a szándékuk, de az biztos, hogy Erdogan személyében nem egy alkotmányos rendszer demokratikus vezetőjét akarták megdönteni
 
Magyarországon Orbán Viktor döntötte meg a törvényes Alkotmányban rögzített rendet, majd egy alkotmányellenes új rendszer bevezetésével bízta meg saját magát. Ez akkor is törvénytelen, ha a 2014-es választáson legitimálta ezt a rendszer kollaboráns ellenzéke utólag, pénzért. Ez államcsíny volt, nem puccs, mert a törvényesen megszerzett hatalom birtokában döntötte meg Orbán az alkotmányos rendet. Erre senki nem szavazott, erre senki nem hatalmazta fel.
 
Felmerül a kérdés, ha a magyar honvédség nem operetthadsereg lenne, és a katonai vezetők között lenne egy tisztességes ember, aki ismeri az Alkotmányt, és betartja azt a követelményét, hogy "a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló törekvésekkel szemben minden polgárnak joga és kötelessége fellépni", s ennek alapján kiadja a parancsot az alkotmányos rend érdekében Orbán és bűntársai letartóztatására, akkor vajon mi történik? Puccs vagy a demokrácia megvédése?

ITT OLVASHATÓ

BREXIT: A VÁRVA VÁRT FORDULAT?

VÁLASSZUNK BLOG
Szerző: Válasszunk
2016.07.17.


A Brexit kapcsán három fő forgatókönyv merült fel. A visszakozás egy lehetőség. Az egyedüli kilépés, ami a britek alkupozícióját rontja. És az, hogy a kilépési tárgyalások elkezdése előtt felmerül, hogy más is kieshet, vagy kiszorulhat az EUból. Például azért, mert csak az eurozónából nem lehet kilépni és az eurozónán belül a válságkezelés sok eszköze kiesik. Az EU is tilthat más eszközöket. Ha ilyen helyzetben az angolok többet nyernek azzal, hogy egy mentőövet megfinanszírozva valakit kilépésre csábítanak, mint amennyibe a mentőöv kerül, akkor könnyen elindul a dominó.

Sem a görög, sem az olasz válságra nem adott megnyugtató választ az EU. A kilépés egyeseknek a lazább szabályok miatt megfinanszírozható mentőövet, másoknak pedig lehetőséget kínál, hogy az eurozóna emiatt esetleges válságát csak tompítva szenvedjék el. Erre az új helyzetre könnyen reagálhatnak az angolok. Az EU szkeptikus pártok támogatottsága a kezdeti pénzügyi pánik miatt ugyan EU szerte csökkent. De a tőzsdepánik után az angol tőzsde szárnyal. A font is elkezdett visszaerősödni, és az eurozónát fenyegető hírek kapcsán az euróval szembeni helyzete még tovább javulhat a fontnak.
 
Vajon az osztrák választás napjára ez hogyan befolyásolja a közhangulatot, az euroszkepticizmus megítélését? Mert érzésem szerint az olasz válság és a tény, hogy az angol gazdaság esetében az átmeneti pánik nem azonnali katasztrófával végződött ismét hat minden más EUs ország politikájára is. És bizony ez utóbbi a válsággócok mellett a francia és az osztrák EU tagság jövőjére is hathat. Ez esetben pedig az EU tárgyalási pozíciója rohamosan gyengülhet a kilépőkkel szemben...
 

HA ZAVARUNK, EL IS MEHETÜNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róber
2016.07.16.
 
 

 


A PUBLICISZTIKA VÉGE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.07.16.

 
Vannak helyzetek, amikor véget érnek a szavak. Nem lehet tovább mit mondani. Ady poétája előbb káromkodott, aztán csak fütyörészett. Amikor valakit megerőszakolnak, ordítania kell. Még akkor is, amikor körülötte azt mondják, mit ordibál ez itt. De amikor az erőszak megtörtént, már csak néma csönd van, és fájdalom. Nem lehet mit mondani.
 
A Városliget után nincsenek szavak. Aki ezt szó nélkül tűrte, az elveszítette morális értékét. Aki tiltakozott, és átgázoltak rajta, azt megfosztották minden emberi méltóságától. Annak lelkét megölték. Nemcsak Orbán kopaszai, durva rendőrei, a diktatúra hatalmi gépezete, hanem mindazok, akik ezt tűrték, elnézték, akik nem álltak melléjük, akik nem védték meg a tiltakozókat.
 
Akár így, akár úgy, az országot megerőszakolták, méltóságától megfosztották, megalázták és lélekben meggyilkolták. György Péter téved, amikor azt hiszi, hogy csak a kopaszok megjelenése volt erőszak. A fák ellen elkövetett erőszak is erőszak volt, a fák elleni erőszak is az emberek elleni erőszak. De maga a terv is az volt, az első tollvonástól kezdve. György Péter ne tagadja le, mihez adta el magát.
 
A rendszer kollaboránsai, akik kiszolgálják a rezsimet, mint György Péter és társai, ne legyenek válogatósak, ne tegyenek úgy, mintha a rendszer támogatása elfogadható lenne. Akkor sem lenne az, ha nem vágnák ki a fákat, ha nem vernék meg a tiltakozókat. Mert ez a rendszer maga az erőszak: a szabadság elleni támadás, az emberi mélltóság és az emberi jogok elleni erőszak.
 
György Péter nem tudja elválasztani magát a kopaszoktól, mert akiket szolgál, maguk a "kopaszok". Aki a kopaszokhoz tartozik, ne akarjon a rendes emberek közé is tartozni egyszerre. György Péter jelkép. Aki meg akarja érteni később, hogyan történhetett meg a NER, a györgypéterek habitusát kell tanulmányoznia. Nemcsak a Ligetben, hanem a parlamentben, a médiában, minden megalkuvó, szellemi és erkölcsi prostituált esetében, akiket szimbolizál György Péter.
 
Az erőszak nem akkor kezdődik, amikor elmegyógyintézetbe viszik, aki tiltakozik a fák kivágása ellen. Elmegyógyintézetbe az való, aki nem ülteti, hanem kivágja a fákat. Az erőszak ott kezdődik, hogy nem számít senki véleménye, akarata, joga, emberi mivolta, hanem erőszakkal végrehajtanak bármit, amit akarnak. Az erőszak ott kezdődik, ahol megszűnt a jog. A rendszer a nép akarata ellenére megtehet bármit...
 

A LIGETVÉDŐKNEK NEM SZABAD ÁTVENNIÜK A FIDESZ MÓDSZEREIT!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KALOCSAI KINGA
2016.,07.16.


Először akkor voltam kint a Ligetben, amikor márciusban a volt Kertem területén elkezdték kivágni a fákat. Ekkor a tiltakozások még a klasszikus polgári engedetlenség mentén zajlottak, az aktivisták, ligetvédők bemásztak a területre és megakadályozták a fakivágások folytatását. A rendőrség is megjelent a helyszínen, de nem történt intézkedés az aktivistákkal szemben, mert nem volt jogalapja, ugyanis ekkor még nem adtak ki birtokvédelmet a területre. A ligetvédőknek sikerült elérni, hogy távozzanak a munkagépek a területről, és ők maradhattak a területen, a rendőrség teljesen jogszerűen járt el.

A következő alkalom, amikor a helyszínen voltam szinte egész nap, az július 6. volt. Ez volt az a nap, amikor a ligetvédőket birtokvédelmi határozat alapján eltávolították a helyszínről. Miután kiértem, nem sokkal azután próbálták volna bevinni a markológépet, aminek sok ligetvédő az útját állta. A tömeg egy része békés maradt, de pár ember cselekedete elvesztette békés jellegét. Így történt ez annak a francia állampolgárnak az esetében is, aki miközben a rendőrség megpróbálta eltávolítani a markológép elől, elkezdett lábával rugdalózni és minden valószínűség szerint fejbe talált egy rendőrt. Egy idősebb hölgy ringlóval próbálta megdobálni vagy a rendőrséget, vagy a markológép kezelőjét.

De a legrosszabb helyzet délutánra alakult ki, amikor egy eredetileg békésnek tervezett
demonstráción egyszer csak elindult a tömeg egy része és a kerítés mentén felállított OSB lapokat elkezdték kidönteni, valamint a biztonsági szolgálat embereivel dulakodásba keveredtek. (A dulakodás szót szándékosan használom, mert itt nem az volt a helyzet, hogy az egyik fél nekiment a másiknak, hanem az, hogy mindkét fél elvesztette türelmét.) Pár ember ekkor megafon segítségével megpróbálta erőszakmentességre buzdítani a tömeg azon részét, akik már nem békésen demonstráltak, de a válasz, amit kaptak a tömeg ezen részétől, az volt, nem túl kulturált formában, hogy mit magyaráznak nekik erőszakmentességről és annak nincs is értelme. Majd a rendőrség felállt sorfalban és hangosbemondón megpróbálták bemondani, hogy hagyják el a területet (ezt a tömeg skandálásától nem lehetett tisztán érteni). Végül sokan leültek a földre és elkezdték skandálni, hogy mindenki üljön le. A demonstráció ekkor visszanyerte békés jellegét, és nem is került sor a tüntetés feloszlatására...

ITT OLVASHATÓ