2019. október 17., csütörtök

AZ I. ÉS A VIII. KERÜLETBEN IS MEGTÁMADTÁK A VÁLASZTÁS EREDMÉNYÉT - JÓZSEFVÁROSBAN MINDEN OLYAN EGYÉNI KÖRZETET IS, AHOL NEM A FIDESZES NYERT.

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2019.10.17. 


Miután a IX. kerületben a jegyző nem engedte hivatalba lépni a választáson győztes Baranyi Krisztinát, kiderült, hogy az I. és a VIII. kerületben is hasonló történt - tudta meg a Mérce. 

A Várnegyedben, ahol nagyon szoros eredménnyel, mindössze 121 szavazattal nyert V. Naszályi Márta, a vesztes polgármester Nagy Gábor Tamás személyesen jelezte utódjának: leadták a kifogást. Erről azonban az új polgármester még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott, így azt sem tudja, hogy pontosan milyen kifogással támadták meg a választás eredményét. 

Szintén nem tudnak semmit az okokról a VIII. kerületben, ahol Pikó András 269 szavazattal nyert Sára Botond előtt. Ott továbbá az összes olyan egyéni körzet eredményét is megtámadták, ahol ellenzéki képviselők nyertek. Ilyen egyébként a 12 körzetből tízben történt. 

Pikó András a Mércének elmondta, bár nehéz pontosan kiszámolni, de ha a Fővárosi Választási Bizottság a végsőkig kihasználja a határidőket, akkor az alakuló ülést november közepéig-végéig is kitolhatják.

A FIDESZ-VEZETÉS ÚTJA A BORKAI-PÁNIKTÓL A SEMMI PÁNIKIG

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF, PETŐ PÉTER
2019.10.17.


Semmi pánik – nyugtatta az ATV szerint a Fidesz-frakciót Orbán, noha péntek óta más sem volt a pártban, mint pánik. A Fideszben szokatlan zavart Kövér László döntése, a miniszterelnök közbelépése, valamint a váratlan bajt jelző adatok okozták. Összefoglaljuk, hogyan került nyomás alá a párt Borkai-ügyben, és miként választották azt a kimenetet, ami – az értelmezések szerint – jelentős károkat okozott nekik.

"Semmi pánik"

– mondta az ATV információja szerint a Fidesz-frakció Balatonalmádiban rendezett zárt ülésén Orbán Viktor, amikor az önkormányzati választás eredményét értékelte. Ugyanakkor más sem érződött a kormánypárton a voksolás előtti napokban, mint pánik. Ennek leglátványosabb jele pénteken Borkai Zsolt győri sajtótájékoztatójának meghirdetése, majd lemondása volt, amihez a Fidesz vezetésében uralkodó két ellentétes taktikai megfontolás vezetett. Vagyis lapunkhoz hasonló információk jutottak el, amelyeket a Népszava csütörtökön megírt.

Forrásaink szerint a pártközpontban az utolsó hét közvélemény-kutatási eredményeinek elemzéséből arra jutottak, Borkai a szex- és korrupciós botránya ellenére elég jól áll ahhoz, hogy újra megnyerje a győri polgármester-választást. Ebben nem tévedtek, vasárnap legyőzte ellenzéki kihívóját, a DK-s Glázer Tímeát. Ugyanakkor a választás közeledtével már az is látszott, hogy országosan komoly támogatottságvesztést okozhat a Fidesznek a hatalmas érdeklődést kiváltó ügy, a legutolsó, hétvégi számok már jelezték a veszélyt. Mint két nap múlva kiderült, ez be is jött...

A CEU-TÓL ORBÁN RÁHEL PELENKÁJÁIG: ÍGY NYÍRJA TOVÁBB A FÜGGETLEN SAJTÓ LEHETŐSÉGEIT KÖVÉR LÁSZLÓ

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.10.17.


A parlament fideszes elnöke az utolsó, még létező lehetőséget is megszünteti, hogy nem kormánypárti újságíró kérdést tehessen fel a miniszterelnöknek...

...A jelek szerint azonban nem tehetünk fel többé ilyen kényelmetlen kérdéseket, Kövér László házelnök szerdán megjelent friss rendelete értelmében a jövőben ugyanis be sem tehetjük majd a lábunkat arra a folyosórészre, ahonnan aa Miniszterelnök megközelíti az üléstermet. Sőt, egyáltalán nem is tartózkodhat majd újságíró az Országház főemeletének a kupolacsarnoktól délre eső területén – vagyis ott, ahol eddig a miniszterelnök mellett a parlamenti pártok képviselőivel is beszélgethettünk. Kamerával a képviselők kérésére már jó ideje nem lehet forgatni ezen a folyosószakaszon, de egy diktafonnal és/vagy jegyzetfüzettel még meg lehetett közelíteni a képviselőket – a velük folytatott (háttér)beszélgetések hasznos adalékát adták elkészült cikkeinknek.

Az új rendelet alapján a jövőben már hangfelvételt sem lehet készíteni, a szerkesztőségek munkatársai pedig az üléstermi sajtópáholyt is csak az erre kijelölt – politikusoktól elzárt - útvonalon közelíthetik meg. Mindezek fényében hétfőn már nem lesz hol és kitől megkérdeznünk, hogy a szigorításnak köze van-e a vasárnapi választási eredményekhez, vagy ahhoz, hogy lapunknak több kormánypárti képviselő is erős kritikát fogalmazott meg a Fidesz elnökség Borkai-üggyel kapcsolatos döntéseivel szemben...

A FIDESZ REJTETT VERESÉGE

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: ANDOR LÁSZLÓ
2019.10.17.


A 2019-es önkormányzati választásokon Orbán annál is nagyobb vereséget szenvedett, mint amiről a sajtó tudósít. A sajtó – természetéből következően – csak a látványos dolgokkal foglalkozik: ennyi meg ennyi fővárosi kerületet, ennyi meg ennyi várost vett el az ellenzék a Fidesztől. Van azonban a választásnak egy rejtett vonulata is, ami legalább olyan jelentőségű, mint az elvett kerületek vagy városok száma.

Ezt a rejtett vonulatot nem érdemes az ország összes településén megvizsgálni, elég csak a városokban. Már csak azért is, mert a magyar népesség 70 százaléka városban él. Jelen pillanatban Magyarországon 346 város van. Ha a vizsgálatba bevonom a budapesti kerületeket is, akkor összesen 369 önkormányzattal számolhatunk.

A helyhatósági választásnál nem csak az érdekes, hogy a Fidesz hány polgármesteri helyet vesztett el, hanem az is, hogy hány helyen gyengült, vagy veszítette el döntő szerepét. Ez pedig a képviselői helyek számán mérhető. Ugyanis sok olyan helyen is vesztett pozíciót, ahol a polgármesteri posztot, sőt, még többségét is megtartotta. Ez több szempontból érdekes.

Egyrészt azért, mert minél több képviselője van egy pártnak egy országban, annál jobban tudja megismertetni és érvényesíteni a szemléletét. Másrész azért érdekes, mert nem elég a polgármesteri poszt elnyerése. Ha a képviselőtestületben nincs meg a többsége, akkor kompromisszumokra kényszerül. Ez különösen fájdalmas a Fidesznek, amelynek a főnöke hiányzott az iskolából, amikor a kompromisszumot tanították. Harmadsorban azért érdekes, mert a képviselők száma alakította ki azt a helyzetet, amelyben a választás eredménye átfordította az addigi hatalmi viszonyokat. Ezért érdemes összehasonlítani a 2019-es választási eredményeket a 2014-es eredményekkel.

A Fidesz a legutóbbi választáson 34 polgármesteri helyet veszített. De ennél is több önkormányzatban (44) veszítette el döntésképes helyzetét, mert a fideszes polgármesternek nincs meg a testületi többsége. Vagyis a Fidesz igazából 78 önkormányzatot veszített el...

HOGY NÉZHET KI MAJD A TIBORCZ-ADÓ? - SOK LUXUSINGATLAN UTÁN EGY FILLÉR ADÓT SEM FIZETNEK MOST AZ ÖNKORMÁNYZATOKNAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.10.17.



Az új főpolgármester már elég sokat elárult arról, hogy milyen intézkedésekkel javítja majd Budapest helyzetét. Ehhez azonban forrás kell, amihez részben a belengetett Tiborcz-adó is alapot adhat. Az Azénpénzem.hu megvizsgálta ezzel kapcsolatban a jelenlegi jogi helyzetet, az önkormányzatok ingatlanadóztatással kapcsolatos gyakorlatát.

Az új főpolgármester, Karácsony Gergely komplett programot tett közzé. Mostanra kiderült, hogy az ebben szereplő ígéretek a teljes ciklusra vonatkoznak. Így például azt, hogy a 14 éven aluliak ingyenesen utazhassanak a közösségi közlekedés járművein, fokozatosan valósítják meg. Az ATV Egyenes beszéd műsorában Karácsony elmondta: az alakuló ülés valószínűleg november elején lesz, attól függően, hogy lesznek-e a választással kapcsolatban jogorvoslati eljárások (amelyek végét meg kell várniuk). Ennek napirendi pontjait már összeállították, amelyek között sok konkrét intézkedés lesz. Ilyen például, hogy a díjmentes utazás korhatárát egyelőre csak a jelenlegi 6 évről 7 évre emelik.

Az új főpolgármester a gyorsan megvalósítható intézkedések között említette a regisztrált álláskeresőknek ingyenessé tett tömegközlekedést, a rabszolgatörvény fővárosi cégekben alkalmazásának betiltását és a klímavészhelyzet kihirdetését. Csak a második körben jöhet a szociális védőháló működésének áttekintése a kerületi polgármesterekkel.

Mint elmondta: a magyar adórendszer rendkívül igazságtalan az átlagnál kisebb jövedelműekkel. Ők azok, akik miközben befizetik Európa legnagyobb áfáját, a legmagasabb adóterhet is kénytelenek viselni jövedelmük után. A lakhatási célú beruházásokra, bérlakások építésére, felújítására a forrást Budapest legalább részben a luxusingatlanok megadóztatásával teremtené elő
...

ITT OLVASHATÓ

„HOL VAN MAGYARORSZÁG? AZ A HARMADIK VILÁG?"

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.10.17.


Elég komoly felzúdulást keltett múltkoriban Világpolgár angliai posztja, finoman szólva is kapott hideget-meleget, de legalábbis alaposan megosztotta az olvasókat és a kommentelőket. Összeszedte az akkor és azóta felgyülemlett válaszait és posztban reagált a véleményekre.

„Szeretnék reagálni néhány kommentre és szeretném alátámasztani az előző cikkben írottakat tényekkel is. Egy felmérés alapján a turisták a magyarokat udvariasnak, az angolokat bunkónak tartják.

Nem látszik a Brexit eredménye?

Én nagyon sok bezárt üzletet láttam az utóbbi években, az újságok szerint elég sok munkahely és bank vont ki milliárdos nagyságrendű tőkét az országból. Tovább az angol font az utóbbi két évben máris óriásit zuhant. Szerintem csak a vak nem latja.

Konkrétan nagy cégek mentek tönkre, boltokat zárnak be. Nem akarok konkrét neveket emlegetni, utána lehet járni, ezek publikus adatok, rá lehet keresni, „companies bankrupted 2018 uk”.

Azért linkelnék pár, a témát taglaló írást, például a Guardianról, a CNBC-ről, a Financial Timesról vagy a BBC-ről.

Tehát ez nem csak vészmadárkodás, a helyzet igenis komoly. Ebben a cikkben például a fotót érdemes nézni, egész utcányi kiadó üzlet. Mindez érezhető az utcákon is mindenhol.

Munka a londoni Cityben

Ahhoz sok szerencsét. Lehet, hogy valakinek összejön, de alapból London nagyon drága. Ahhoz, hogy a Cityben valaki megvesse a lábát, valami nagyon komoly munka kell.

Amikor azt írom, hogy drága, akkor az nagyon komolyan drága, mint például New York vagy Svájc. New York drágább, a Central Park mellett például 5000 dollárnál kezdődnek az albérletárak, természetesen havonta.

London belvárosában ez könnyedén 2000-3000 font, kivéve, ha valaki egy szobát akar megosztani valakivel a külvárosban. Vagy szerencsével egy kis szobát. Ha 400-500 font körül megússza, akkor szerencsés.

New York külvárosában 2000 USD is reális ár, bár nem szobára, ennek is utána lehet járni. Tapasztalataim alapján ezek természetesen körülbelüli árak, de nagyjából lefedik a valóságot.

Marhaság, amit Magyarországról és az angolszász kultúráról írtam?

Orbánéknak igaza van abban, hogy korlátozni kell a bevándorlást.

Egyébként meg az se zavarjon senkit, hogy magyar bérekért velünk dolgoztatnak európai piacra az európai átlagbér töredékéért. Aztán meg jön a panasz, hogy keveset keresnek az emberek.

Tönkreteszik a mezőgazdaságunkat, rontják az élelmiszerek minőségét. Bizony sok olyan magyar probléma van, amit kimondottan a nyugati tőke okoz. Látszik, hogy nem veszik észre. Csak érzik, hogy az ország nem úgy működik, mint kéne...

ORBÁN MÁR MEGÍGÉRTE, MOST MEGKAPJÁK A MORZSÁKAT A NYUGDÍJASOK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2019.10.17.


Megjelent a kormányrendelet a nyugdíjasoknak járó idei nyugdíjprémium és egyszeri nyugdíjkiegészítés mértékéről.

Nincs meglepetés, a nyugdíjprémium és a kiegészítés mértékét Orbán Viktor már október 1-jén bejelentette az Idősek Tanácsa ülésén az Országházban. Ennek megfelelően a prémium idei számításánál 1,1 a szorzószám, vagyis a kormány 4,6 százalékos GDP növekedéssel számol az év egészére. A nyugdíjprémium ugyanis akkor jár, ha a bruttó hazai termék növekedése magasabb 3,5 százaléknál és egyben a költségvetési egyenlegcél is teljesül. Ilyenkor a 3,5 százalék és a tényleges GDP érték közti különbség a szorzószám, amivel az egyébként járó novemberi ellátás negyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot megszorozva kapjuk meg a nyugdíjprémium összegét. Ez 2019-ben 22 ezer forintos maximumot jelent. Az egyszeri összeg e körül alakul azoknak, akik 80 ezer forintnál magasabb nyugdíjat kapnak, az ennél kisebb ellátásoknál a prémium is kevesebb lesz. 

A nyugdíjkiegészítés alapja az éves infláció alakulása. Mivel az idén januártól életbe lépett nyugdíjemelés mértéke csak 2,7 százalék volt, miközben a KSH augusztusi adatai szerint 3,4 százalékkal emelkedtek az árak, a 0,7 százaléknyi különbözetet a novemberi nyugdíjakkal együtt egy összegben fizetik ki. A 135 ezer forintos átlagnyugdíjakkal számolva ez 11 ezer forintnál valamivel többet jelent. A nyugdíjasok többsége tehát összesen 33 ezer forintra számíthat pluszban...

BORKAI KÖZLEGÉNY MEGMENTÉSE

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.10.17.


Bár a Borkai-ügy nem ejtett végzetes sebet a Nemzeti Együttműködés Rendszerén, arra mindenképpen jó volt, hogy rávilágítson az Orbán-rendszer leggyengébb pontjaira. Egyértelművé vált például, hogy az egyszemélyi vezetés komoly hátrány olyan helyzetekben, amikor gyors, ugyanakkor megfontolt döntést kell hozni. Borkai szexvideója is kezelhető probléma lett volna, amennyiben nem várja mindenki a pártvezér-kormányfő döntését. Ebben az esetben azonban nem csupán a késlekedés okozott problémát, hanem az is, hogy Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében.

Talán tényleg igaza van Orbánnak abban, hogy sok magyar ereiben csörgedezik kipcsak vér, és - mint az a sztyeppei népeknél szokás -, ezért vár a kormánypárti tábor szinte mindig a törzsi vezér döntésére. Korábban többször megénekeltük már azt a meggyőződésünket, hogy a párt autokrata vezetési berendezkedése egyszer megbosszulja magát. Ez a rendszer ugyanis arra épül, hogy a vezér tévedhetetlen, ugyanakkor bármilyen kérdésben megkérdőjelezhetetlen az ítélőképessége. Orbánnak tényleg jó a politikai érzéke, ugyanakkor többször bizonyította már, hogy egy sajátos szűrőn keresztül látja a világot, ami megkérdőjelezi az egyszemélyi döntések helyességét...


ITT OLVASHATÓ

BORKAITÓL POKORNIIG: POLGÁRMESTEREK, AKIK KILÓGTAK A SORBÓL

INDEX
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM, SZÉMANN TAMÁS
2019.10.17.


Az önkormányzati választásokon a jelölt személye mindig viszonylag fontos, és idén is születtek egészen kiemelkedő és gyenge eredmények a helyi párttámogatottságokhoz képest. Budapesten Pokorni Zoltán és a 82 százalékos angyalföldi Tóth József személye tett hozzá legtöbbet az eredményhez, míg a józsefvárosi vesztes Sára Botond, vidéken pedig természetesen Borkai Zsolt teljesített pocsékul ahhoz képest, ami a Fidesztől helyben elvárható. Toplista a súlyosan alul- és felülteljesítő indulókról:...



LEZSÁK ALAPÍTVÁNYA 18 MILLIÁRDOT KAPOTT A KORMÁNYTÓL, HOGY FELÉPÍTSE LAKITELKEN A NÉGYCSILLAGOS HUNGARIKUM HOTELT

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2019.10.17.


Egy kedden megjelent kormányhatározattal újabb támogatást kapott Lezsák Sándor lakitelki Népfőiskolája. A következő három évben a kormány több mint 18 milliárd forinttal támogatja, hogy a parlament alelnökénél felépülhessen négycsillagos a Hungarikum Hotel. Egyébként a hotel tervezésére már korábban is elköltöttek 42 millió forintot.

A Lakitelek Népfőiskolán az elmúlt években egymás értek a közpénzből megvalósuló fejlesztések. Többek között épült turult mintázó lovarda, borkatedrális, termálfürdőt is terveznek és itt kap új székházat a Budai Vigadóból kiköltöztetett Nemzeti Művelődési Intézet is...

ORBÁN NEM MER BUDAPESTEN BESZÉDET MONDANI - RENDSZERE ÉLETKÉPTELENNEK BIZONYULT HOSSZABB TÁVON, DEMOKRATIZÁLÓDNI KÉNYSZERÜL, VAGY KI KELL MUTATNIA RENDSZERE VALÓDI LÉNYEGÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.10.17.


444.hu információja szerint Orbán Viktor nem mond idén beszédet október 23-án Budapesten. Volt már erre precedens, de akkor külföldi programjai indokolták ezt. Most ilyenről nem tudni, viszont nincs a programban idén Orbán-beszéd. Minden bizonnyal találnak majd neki valami elfoglaltságot, hogy indokolható legyen a NER vezérének csendje, de a távolmaradás vélhetően összefüggésbe hozható a Budapesten elszenvedett önkormányzati választási vereséggel. Orbán ebben a hangulatban nem mer kiállni Budapesten nyilvános beszédet mondani.

Az Orbán-beszédek koreográfiája eddig is a kínszenvedés kategóriájába tartoztak: vidékről szállították buszokkal a hallgatóságot, egyes esetekben pénzt kaptak a résztvevők, diákokat utaztattak, hogy legyen Orbánnak közönsége, a legtaszítóbb pedig, hogy a lengyel illiberális fasiszták jöttek éljenezni Orbánt. Most azonban gondot okozhatna a tartalom is. Hogyan állítaná be magát az 56-os magyarok örökösének az újabb diktatúra építője, aki az oroszokkal paktált le, és aki ellen Budapesten éppen most győztek 1956 demokráciát követelő fiataljainak örökösei?
A Moszkva-Brüsszel párhuzamok lejártak, ezekkel a hazugságokkal, uszításokkal szemben az Európai Unióban kellő ellenállás alakult ki, elegük lett belőle. S éppen most van napirenden, hogy a jogállami normák betartásához kössék az uniós támogatásokat. A multimilliárdos Orbán, aki köztudottan “nem foglalkozik üzleti ügyekkel”, nagyon is érzékenyen kezeli ezeket a felvetéseket, mert ezek első számú célpontja ő maga. Az Európai Unió demokratikus országai nem akarnak tovább fasisztákat és önkényuralmi rezsimeket finanszírozni. Orbán pedig tudja, hogy az EU támogatásai nélkül neki vége.

Ezért kell jó arcot vágni az önkormányzati választáson elszenvedett hatalmas vereség miatt, s ezért nem aktuális elnyomó birodalomnak hazudni a szabad demokratikus országok önkéntes társulását, az Európai Uniót. Ezért nincs mit mondania Magyarország fasiszta diktátorának 1956 október 23-án. Azt mégsem mondhatja, hogy a népnek joga van elzavarni a zsarnokot, és Magyarország helye a nyugati demokráciák között van, nem pedig a keleti diktatúrák között. Különösen nem az oroszok markában. Most érkezett meg a legótvarosabb diktatúrákat tömörítő Türk Tanács rendezvényéről, ahol kipcsaknak és törzsszövetségnek mutatta be Magyarországot. Magyarországnak semmi helye ott, mert a magyarok nem türk nép. Orbán még a magyar eredetet és identitást is meghamisítja és önkényesen átírja...

NYELVESPUSZI ERDOGANNAK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2019.10.17.



Orbán váltott egy-két nyelvespuszit Erdogannal, a pepszinvizsgálat eredménye pozitív lett, ami nem is csoda, hiszen ő volt a világon talán az egyetlen, aki támogatólag helyeselte a törökök kurdok elleni invázióját.
Hiába, Nagyurunk páratlan a világon, leszámítva persze korunk Purgly Magdolnáját, a Család birtokainak kezelőjét, a Nemzet Mosónőjét.
Persze aztán a hálátlan népek kikezdték a Haza Görcsét, és elkezdték kritizálni roppant logikus és ésszerű lépését.
Egyszerűen nem értették, hogy egy kilencmilliós ország (melyből öt-hatszázezer embert ő üldözött el agyament politikájával világgá) migráció-ellenes vezetőjének miért kell egy olyan katonai lépést támogatni, mely migránsok tömegeit eredményezheti.
Különösen akkor, mikor Erdogan még zsarolja is Európa államait, mondván, hogy ráereszti az Unió államaira a nála táborozó szíriai háborús menekülteket.
Egy ember ért csak itt a világpolitikához, tudjuk ezt már régen...

Természetesen Erdogan is magyarázza a bizonyítványát, ő azt mondja, hogy a török határok szíriai oldalán egy biztonsági sávot akar létrehozni, mely alkalmas arra, hogy odatelepítse a menekülttáborok arab lakóit, és ennek útjában állnak az ominózus területek lakói, a kurdok.
Ők ezidáig az amerikaiak támogatásával fegyverrel harcoltak az Iszlám Állam fegyveresei ellen, tönkretéve az Erdogan-család jól menő nyersolaj-bizniszét.
Most persze mindenki magyarázkodik, és Erdogan is országa biztonságára hivatkozik, amiben lehet is valami, hiszen azon a tájon él úgy húszmillió kurd, akik az elmúlt időszakok következményeként valamennyien nehéz szülés eredményei, hiszen állandóan elakadt a szülőcsatornában az újszülöttek kezében tartott Kalasnyikov, ha fiúk voltak, ha lányok - mindegy..


A kurdoknak hazájuk van, - ott, ahol laknak, de államuk nincs, és a térség országai nem is nagyon díjazzák saját államiságuk megteremtésére irányuló törekvéseiket.
Ők egyébként etnikailag sem illenek bele a térség népességébe, nem arabok és nem is törökök, hanem eléggé el nem ítélhető módon kurdok, akiknél a nők nem csak az aknamezőn mehetnek néhány lépéssel a férjük előtt, de az utcán is, ha olyanjuk támad...

SZEX, HAZUGSÁG, VIDEÓ - A GYŐRI PILLANGÓHATÁS ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK

HVG ONLINE
Szerző: GOMPERZ TAMÁS
2019.10.17.


Vasárnap igazolódott a káoszelméletben leírt effektus: a győri polgármester megdugott egy pillangót, Budapesten és néhány nagyvárosban elsöpörte a vihar a Fideszt. A rezsim ebből hamar levonta a számára legkényelmesebb következtetést, a kudarc egyedüli okának a Magyarország legismertebb seggéről készült alkotást jelölte meg, így kerülve meg a strukturális problémákkal való kínos szembenézést, konkrétan azt, hogy a vihar azért végzett náluk ekkora pusztítást, mert a párt parancsnoka a keresztény szabadság labilis lélekvesztőjére terelte fel a nem kifejezetten konzervatív életmódot folytató legénységet. Ha természeti csapás történt, akkor nem kell foglalkozni a vezér felelősségével.

Ennek ellenkezője zajlik az ellenzéki oldalon, ahol egyre többen képviselik azt az álláspontot, hogy a kampány utolsó két hetében minden más témát kiszorító botrány valójában nem játszott fontos szerepet a győzelemben, amúgy is hasonló eredmény született volna. Ez a vélemény szintén érthető, hiszen könnyebb bizakodni a jövőben és büszkének lenni a jelenben, ha a siker kizárólag a helyes stratégiának és a rengeteg munkának köszönhető, nem pedig egy kívülről érkező, talán soha meg nem ismétlődő segítségnek. Pár nap után ott tartunk, hogy ha szóba kerül a Borkai-ügy jelentősége, akkor néhányan megbántódnak, mintha az ő teljesítményük lenne megkérdőjelezve.

Holott nem. Ezért ők is nyugodtan olvassanak tovább, nem fogunk fanyalogni, nem leszünk ünneprontók. Az ellenzék komoly diadalt ért el, az orbánizmusban megkeseredett polgárok joggal éreznek némi elégtételt pár helytartó távozása láttán, ami nem következett volna be a széles körű megállapodások, az előválasztás bevezetése és a terepen elvégzett rengeteg munka nélkül. Ez tény.

Ettől még muszáj tárgyilagosan felmérni az erőviszonyokat, már amennyiben a végső cél a NER felszámolása, és nem az, hogy mostantól meglepően sokfelé, de azért messze nem mindenütt ellenzéki többség legyen a hatásköreitől megfosztott városüzemeltetési bizottságban. A végső cél felől nézve az önkormányzati választás egy hídfőállás elfoglalása a terepasztalon, a megszerzett pozícióknak annyi hasznuk van, hogy szerény ellátást biztosítanak a további hosszú menetelés alatt, miközben annak a veszélye is fenyeget, hogy ezzel a sikerrel az ellenzék nem közelebb kerül a kormányváltáshoz, hanem távolabb – ha félreértelmezi, mi történt és miért...

POZITÍVAN REAGÁLT A CEU KARÁCSONY GESZTUSÁRA

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2019.10.17.


„Bárcsak így gondolkodott volna Budapest korábbi főpolgármestere, amikor először támadták meg a CEU-t, lehet, akkor némileg másként alakultak volna a dolgok, mint ahogy végül alakultak” – reagált Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese Karácsony Gergely ma hivatalba lépett új budapesti főpolgármester bejelentésére, miszerint első teendői egyikeként levelet küld a CEU rektorának, s felajánlja a főváros partnerségét abban, hogy az egyetem – a jogszabályi keretek között – a lehető legtöbb tevékenységét őrizze meg Budapesten, megmentve a felhalmozott kulturális tőkét és tekintélyt. Ami tevékenységet csak tud Budapesten tart a CEU, s „ha a magyar programok valamilyen módon folytathatók lennének, akkor más helyzetet adódna, mintha a magyar részleg ellen is kormányzati összetűz zúdulna” – mondta Enyedi.

„Amellett, hogy igen jól esnek Karácsony Gergely szavai, nagyon nagy dolognak tartom, hogy Budapest főpolgármestere érti, hogy a CEU hasznára van a városnak” – mondta Enyedi Zsolt, aki azonban emlékeztetett arra, hogy az oktatás kormányzati hatáskör. „Ezért sajnos Budapest hozzáállása nagyon kis mértékben változtathatja meg a helyzetet”.

Azonban hozzátette: van olyan terület, amelyen talán több lehetőség nyílik, az pedig nem más, mint „a más típusú tevékenység” A CEU is úgy gondolja, hogy amennyire lehet Budapesten tartja, s ha lehet még fejleszti is a kutatási és a tudományt népszerűsítő tevékenységeit, némely szociális funkciókat, a felnőtt oktatás bizonyos területeit. „És ha egy támogató, de legalább semleges környezet van, akkor talán jobbak az esélyek ezek tényleges megvalósítására”. Minden bizonnyal a CEU ezt nem egyedül, hanem partnerekkel közösen fogja végezni, „s nyilván egy más légkörben partnerek is könnyebben adódnak majd”. Összességében tehát Enyedi Zsolt lát lehetőséget, de azt azért hangsúlyozza, hogy „a leginkább alapkérés tekintetében az országos hatóságoknak kellene lépniük”.

Mindenesetre az elmúlt hónapokban a CEU kénytelen volt előrehaladni, és sok tekintetben el kellett köteleznie magát Bécsben. „Ezek az elköteleződések mára már valószínűleg adottságnak tekinthetők” – fűzte hozzá...

A RÉGIÓBAN IS FORDULATOT HOZHAT AZ EGYSÉGES ELLENZÉK - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.10.17.



Óvatosan kezeli a világsajtó a magyar és a lengyel választásokat, de pozitív változást prognosztizál, ha az ellenzék egysége kitart addig.

A vezérlőkábeleket és ablakemelőket gyártó japán Hi-Lex walesi üzeme bezár, 125 munkatársát elbocsátja és a munkát átszervezve Magyarországra jön. A 2021-ig elkészült tervek szerint a gyártást itt folytatja – adta hírül a BBC. A maga területén piacvezető cég vezetése közleményben tudatta, hogy az autók iránti kereslet csökkenése indokolja döntésüket, ugyanakkor szakértők szerint a Brexitnek is köze van a gyártás átstrukturálásához. Az Audinak, a Hondának és a BMW-nek bedolgozó óriáscégnek 18 országban van leányvállalata, többek között már nálunk is a Nógrád megyei Rétságban.


Az illiberális demokráciák ingatag lábakon állnak

A prágai székhelyű Project Syndicate folyóirat a hétvégi lengyel és a magyar választásokból kiindulva leszögezi, hogy ugyan Magyarországon és lengyel barátainknál sem történt egyelőre kormányváltás, azonban az ellenzék erőre kapásával mindenképpen bebizonyosodott, hogy a legyőzhetetlennek hitt illiberális demokráciák is ingatag lábakon állnak. A lengyel választásnál sokkal nagyobb és fontosabb lépést tett a magyar ellenzék. Hisz egy olyan közegben sikerült győzedelmeskednie, ahol a kormánypropagandát fújó sajtótermékek nem bánnak kesztyűs kézzel az ellenzékkel, ahol Orbán sem hibázik – legalábbis a tudósítások ilyenről nem tudnak, ráadásul a gazdasági növekedés is a lehető legjobb. A nagy kérdés persze az, hogy vajon jótékony hatással lesznek-e a mostani példák a régió politikai berendezkedésére. Mindenesetre az nyugodtan kijelenthető, hogy a rossz sejtések ellenére a liberális demokráciáknak még egyáltalán nem fellegzett be – értékeli a megváltozott politikai helyzetet a BBC-nek írt lengyel szerző, aki többek között a Külkapcsolatok Német Tanácsának vezető elemzője.

Tragédia lenne, ha a rendszerváltás bölcsője egypártrendszerbe süllyedne

Szerkesztőségi vezércikkben foglalkozik a hétvégi választások eredményével a Financial Times, s bizony sokkal kevésbé bizakodó az autokrata rendszerek megdöntését illetően, mint a Project Syndicate. Jaroslaw Kaczynski győzelmét és az általa kiépített populista rendszert eleinte mindenki átmenetinek gondolta, azonban Orbán Viktorral összefogva, s a két politikus egymást erősítve a két ország illiberális és antidemokrata intézkedése tartós berendezkedésről tanúskodik. Egyenesen tragédiának nevezi a szerkesztőség egész Európára nézve, ha annak hatodik legnagyobb gazdasága, Lengyelország, akire úgy tekintenek, mint a 89-es rendszerváltás bölcsője, a kivívott demokráciából egypártrendszerbe süllyedne...

MINDENKI HÜLYE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.10.17.


Hoppál képviselő jó katona. Nem egy Borkai, aki méltatlan a sárga mezre, hanem az a harcos, aki a bajban is kitart az utolsó töltényig, majd belegyalogol az ellenséges ágyútűzbe. Hoppál képviselő megfejtette Budapest bukását, a fővárost a butaság és irigység buktatta meg vélekedése szerint. Hogy mit irigyeltek az ellenszavazók, azt nem lehet tudni, ám, mivel buták voltak, minden bizonnyal Hoppál képviselő eszét, esetleg a szépségét.

Ő egyébként ezzel lazán lehülyézi a nem Tarlósra szavazókat. Ezzel sincs gond, ők is, mármint a karácsonyisták is ezt gondolják az ellenérdekelt félről, sőt, aki meg nem ment el szavazni, arról közösen gondolják ugyanezt. Ez a rendszertani besorolás országos szinten is érvényes. Már eleve az volt a vélekedés, hogy csak az ostobák szavaznak a Fideszre meg az gyengeelméjűek, ha megfordítva is működik, akkor bízvást állapíthatjuk meg, hogy egy nagy tébolyda az ország.

Ez sem újdonság, rengetegen érzik így már évek óta, csak még az volt a bizonytalan, ki az ápolt benne, s ki az ápoló. A jelek szerint, s Hoppál képviselő szíves felfedezése nyomán az is hülye, aki nem rájuk szavaz, a többiek szerint meg vica versa, tehát mindenki hülye. Indiáni szempontból – akik tisztelték az eszementeket – áldott állapotban van kies hazánk, keresztényi szemmel pedig ez maga a Mennyország, mert, mint ismeretes a lelki szegényeké ez a jutalom.

Közkeletű ez a félreértés Máté 5:3-12 nyomán (Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa), amit mindenki úgy értelmez, hogy a félkegyelműek eleve a megváltás állapotában leledzenek. Nem erről van szó, és ezt elsősorban az überkeresztények miatt emlegetem föl, hogy mért nem részesülnek kegyelemben majd, ha eljön annak az ideje, és mért emészti majd őket a gyehenna tüze, és más ilyen cukiságok...

LAKNER ZOLTÁN A FIDESZ VÁLASZTÁSI KUDARCÁRÓL: "A KUBATOV-LISTA SEM VÉGTELEN"

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: TECZÁR SZILÁRD
2019.10.16.


A politológus szerint a Borkai-ügy miatt választási időszakban remegett meg a rendszer.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban Lakner Zoltán politológussal elemezzük az önkormányzati választások eredményét. Egy rövid részlet az interjúból:

Lakner Zoltán: Az elmúlt kilenc évben is többször beremegett a rendszer, legalábbis abban az értelemben, hogy bizonyos ügyekre látványosan nem volt válasza a Fidesznek. De ez sosem választási időszakban történt, a diáktüntetések vagy a net­adós tüntetések veszteségeit vissza lehetett hozni. Most közvetlenül a választás előtt talált meg a botrány egy olyan jelöltet, akit nem lehetett eltávolítani a Fidesztől, mert már nem volt idő helyettesíteni.

Magyar Narancs: Országos hatása lett a Borkai-ügynek?

LZ: Igen, de van két mélyebb oka is az ellenzék erősödésének. A tavalyi országgyűlési választás azért is érte sokként az ellenzéki választókat, mert azt tapasztalták, hogy a szavazatuk szinte semmit nem ér ebben a választási rendszerben, részben az ellenzéki pártok hibájából. Tudtuk, hogy az ország fele nem a Fideszt akarja, hogy komoly választói tömbök állnak Orbán Viktorral szemben, de a szétforgácsolódott ellenzék miatt ennek eddig nem lett következménye. Most igen...

ÍGY NÉZETT KI A BALHÉ KISPALÁDON, AHOL HELYIEK KÉRTÉK SZÁMON A VOKSTURISTÁKAT

444.HU
Szerző: BOROS JULI
2019.10.16.


Többször is írtunk róla, hogy az ukrán határhoz közeli falvakban az elmúlt években váratlanul megugrott a bejelentett lakosok száma. Vannak olyan települések, például Záhony, Kispalád vagy Tiszabecs, ahol sokkal többen szerepelnek a választói névjegyzékben, mint ahányan a településen élnek. A pluszt általában azok az ukrán-magyar kettős állampolgárok adják, akik valójában Ukrajnában, a határ közelében élnek, de bejelentett lakcímük van a magyar oldalon is. Választások idején gyakran buszokkal utaztatják őket, ilyenkor csak annyi ideig vannak Magyarországon, míg szavazatukat leadják. A helyzet annyira gyanús, hogy az már a választási bizottságnak is feltűnt. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke feljelentést is tett a rendőrségen közokirat-hamisítás alapos gyanújával.

A helyzet a vasárnapi önkormányzati választásokon már oda vezetett, hogy Kispaládon a helyiek útját állták a voksturistáknak, amiből kisebb balhé lett. Ahogy azt akkor is megírtuk, az RTL Klub a helyszínen forgatott, erről jelent most meg hosszabb riport. A felvételeken látszik, hogy a helybéliek meglehetősen indulatosan fogadták a határ túlsó feléről érkezőket, egy párt, akikről állították, hogy még sosem látták őket a települések, kérdőre is vonták. Egy idő után azt is megkérdezték tőlük, tudnak-e egyáltalán magyarul...

NEM SZABAD AZT MONDANI, HOGY „MÁRPEDIG ITT KELL TARTANI, PISTIKE, HA BELEDÖGLESZ IS”

24.HU
Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2019.10.17.


Drasztikusan nő azon 15 éves magyar gyerekek aránya, akik már egyszerű feladatok megoldására sem képesek: az elszomorító tünet hátterében tíz év elhibázott döntései állnak.
Egyentankönyv, egyentanterv, egyengyerekek: ezt ma már nem lehet így kezelni

– mondta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a 24.hu-nak az idei Oktatási és Képzési Figyelő megállapításai kapcsán. Az Európai Bizottság jelentéséből az látszik, hogy az egyes képzési területeken hogyan alakul az alulteljesítő 15 évesek aránya hazánkban és az EU-ban átlagosan.

A dokumentumban egymás mellett szerepelnek a 2009-es és a 2018-as adatok, és mint kiderül, az olvasás, a matematika és a természettudományok területén is drasztikus mértékben nőtt az alulteljesítő fiatalok aránya idehaza, miközben az uniós átlag szinte változatlan.

2009-ben a magyar 15 évesek 17 százaléka nem volt képes egyszerű olvasási feladatok megoldására, 2018-ban viszont már 27 százalék; ugyanez az arány a természettudományoknál 14-ről 26 százalékra nőtt.

A 15 évesek alulteljesítését azonban nem csak ezek az adatok jelzik, hiszen a PISA-felmérések eredményeiből is az látszik, hogy a háromévente zajló mérések alkalmával egyre rosszabbul vizsgáznak a magyar diákok ezen a három képzési területen...


ITT OLVASHATÓ

EINSTANDOK, KÖZVILÁGÍTÁS- ÉS BUSZBOTRÁNY VETETT VÉGET A FIDESZ URALMÁNAK PÉCSETT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2019.10.16.


Nem tolerálta tovább a pécsi lakosság, hogy a fideszes városvezetés balhés ügyletei miatt hátrányt szenvedjen a város, és lecserélte képviselőit. Komlón ellenzéki többségű testületet kapott az újraválasztott polgármester, a kormány kudarcos uszodaépítési projektje pedig ráégett a sásdi városvezetésre. Választási körkép Baranya megyéből.

A baranyai megyeszékhely is irányt váltott szeptember 13-án. A pécsi választók többsége ugyanis az ellenzéki összefogás jelöltjére, a korábbi fűtőerőmű-igazgató Péterffy Attilára szavazott. Sőt, a Mindenki Pécsért Egyesület jelöltjei a testületben is többséget szereztek.

A kampány során ugyan majdnem karaktergyilkosság áldozata lett Péterffy, végül azonban pont a Fidesz jelöltje, Vári Attila bukott bele a személyét érintő botrányokba. Az egykori sportolóról ugyanis kiderült, hogy „annyira pécsi, hogy lakhatási támogatást fizetnek neki”, és a szavahihetősége is megkérdőjeleződött egy rendőrségi ügy kapcsán.

Valószínűleg nem ez vezetett azonban a Fidesz vereségéhez. Az elmúlt években több olyan eset is napvilágra került Pécsről, amely egyenként is elég lehetett volna a szavazók elbizonytalanítására. Az első ilyen a vízmű „visszafoglalása” volt, ami diplomáciai vihart is kavart...


ITT OLVASHATÓ

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN MÉG NAGYON RÁFARAGHAT A BORKAI-BOTRÁNYRA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.10.17.


Financial Times 

A vezércikk azt hangsúlyozza a PiS sikerével zárult vasárnapi választás után, hogy Lengyelországnak nem szabad még inkább belesodródnia az illiberalizmusba, bár a konzervatív nacionalizmus szilárdan megvetette a lábát Közép-Európában. És ha Magyarországot is idevesszük, azt látni, hogy a jelenség vonzereje a vártnál tovább tart. Az biztos, hogy a Jog és Igazságosság részben követte a magyar példát, amikor kiterjesztette hatalmát. Így egyik első lépéseként kiherélte az alkotmánybíróságot. Fokozatosan megerősítette a bíróságok politikai ellenőrzését, ami kiváltotta az EU aggályát a jogállam miatt. A közmédia szerepét a varsói kormány jóformán a hatalom ünneplésére korlátozta. A párt azonban négy napja szabad és tiszta választáson győzött. Vegyíti a katolikus gyökerű társadalmi konzervativizmust és a nagyvonalú családtámogatást. Ez az a formula, ami nagyon bejön főleg azoknál, akik úgy érzik: a változások vesztesei. De akárcsak Magyarországon, a kormánypárt ez esetben sem csak egyszerűen felkarolja a jobboldali értékeket, hanem oly módon is növeli népszerűségét, hogy félelmet gerjeszt „másokkal” szemben. Korábban a muzulmán bevándorlók voltak terítéken, most az LGBT-jogok. Mindkét ország kiélezte a megosztottságot a városi és falusi lakosság között. A PiS azonban nem annyira EU-ellenes, mint a Fidesz és nem is terheli annyi korrupciós vád. De a magyar párt ezúttal is több mint 50 százalékot szerzett, mindazonáltal az eredmény az ellenzék feltámadásának kezdetét jelzi. Ezzel szemben a lengyeleknél fennáll a veszély, hogy az ország még inkább belesüpped az Orbán-féle illiberális kvázi tekintélyelvűségbe. Nyugati kormányok attól félnek, hogy folytatódik a vitatott jogi reform, megpróbálják pórázra venni a független médiát és manipulálják a választási szabályokat. Ám a Jog és Igazságosság jobban tenné, ha megpróbálná eltüntetni a belső törésvonalakat. Európa szemszögéből tragédia volna, ha demokráciából egyfajta egypártrendszerbe csúszna át a kontinens 6. legnagyobb gazdaságának, a 89-es kommunistaellenes felkelések bölcsőjének országában.

Úgy tudni, hogy a Fideszen belül erősödnek a bírálatok, mert Orbán Viktor késlekedve reagált a Borkai-botrányra. Olyannyira, hogy már a lázadás első jeleit lehet megfigyelni a pártban. Idáig nemigen szivárogtak ki értesülések a belső dolgokról, ám most úgy tűnik, hogy ez változik. Ennek megfelelően hírek szerint fideszes képviselők nem érnék be a győri polgármester kizárásával. Sürgetik, hogy a politikus váljon meg tisztségétől, még mielőtt a botrány ráég a pártra. Az egész ügy ugyanis, jachtostul, repülőgépestül, és egyáltalán: a városvezető luxus életmódját is ideértve, elbizonytalanította a kormánypárt híveit, annál inkább feltüzelte viszont az ellentábort. A bírálók a vereségért azonban a pártvezetést is okolják. Úgy vélik, hogy Orbán rossz stratégiát választott, amikor a választás utánra halasztotta a verdiktet Borkai kapcsán. Kifogásolják a félresikeredett miskolci, szegedi és gödöllői kampányt is – idézi a Népszavát az osztrák lap.

A tudósítás azt idézi elsősorban Karácsony Gergely nemzetközi sajtótájékoztatójából, hogy az új főpolgármester szerint győzelme modellként szolgál annak a Fidesznek a megveréséhez, amely immár 10 éve egyre inkább tekintélyuralmi módon kormányoz. Mint mondta, az ellenzéki együttműködésnek nincs alternatívája, minden érintett párt úgy látja, hogy ezen az úton csak előre lehet menni, a hívek nem díjaznák, ha szétesne az egység. Ezért az összefogásnak fenn kell maradnia a 2022-es választásokig és alternatívát kell nyújtania. Elismerte, hogy nehéz kötéltánc áll előttük, de a recept adott: közösen, sok munkával, a szavazópolgárok elégedetlenségének becsatornázásával. A jelentés arra is kitér, hogy a Fidesz okult a választásból és már tudja, hogy változtatnia kell irányvonalán. Ennek megfelelően Gulyás Gergely arról beszélt egy konferencián, hogy egészen páratlan módon kétpártrendszer alakult ki Magyarországon. Karácsony szerint ugyanakkor az ellenzéki települések nem lehetnek a politikai harc bástyái, de ha ezek az önkormányzatok új módon dolgoznak és elnyerik az emberek rokonszenvét, akkor az hozzájárulhat a sikerhez három év múlva. A hírügynökség megjegyzi, hogy most vasárnap nem rendült meg Orbán Viktor uralma, ám a politikus összecsap a Nyugattal a jogállam ügyében és autokratákhoz törleszkedik, miközben elfojtja az elégedetlenséget.

FAZ 

Szinte bizonyos, hogy semmiféle előrelépés nem lesz a mai uniós csúcson a 2027-ig szóló költségvetés ügyében. A visegrádiak kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy a szerkezeti, felzárkózási és egyéb támogatásokat csak akkor kapják meg, ha tiszteletben tartják a jogállami normákat. Ily módon várhatóan nem lesz semmi az illetékesnek biztosnak, Oettingernek abból a tervéből, hogy az év végéig létrejöjjön a megállapodás. Utána viszont a horvátok lesznek a soros elnökök, és magyarok, lengyelek éppen abban bíznak, hogy Zágráb majd érvényt szerez törekvéseinek. Ily módon azonban az ügy alighanem csak a 2. félévben, a német elnökség alatt jut nyugvópontra. Nagy küzdelem várható az ügyben is, hogy a németek mennyi pénzt adjanak be a közösbe a brit kilépés után. Berlini belső számítások szerint a mostani állás alapján az összeg 30 milliárd euróra emelkedne, noha már a tavalyi nettó 13, 5 milliárd is rekordnak számított. Így a Merkel-kormány szeretne többet visszakapni, ahogyan azt annak idején Thatcher is el tudta érni a maga javára, mert különben a többletterhet aligha tudja odahaza elfogadtatni a saját lakosságával. Élesen eltérnek a vélemények annak kapcsán is, hogy a jövőben mekkora legyen a tagállami hozzájárulás mértéke a mostani helyett, amely a GDP 1 %-ának felel meg. A magyarok itt a minél magasabb szint mellett vannak...

KARÁCSONY MINDEN FŐVÁROSI CÉG VEZETŐJÉT NYÍLTAN PÁLYÁZTATNÁ

INDEX / BELFÖLD
Szerző: NYG
2019.10.17.


Nem lepődött meg a választási eredményen Karácsony Gergely, aki szerint a Fidesz elfelejtett kampányolni – jelentette ki a vasárnapi önkormányzati választásokon aratott ellenzéki győzelem kapcsán az új budapesti főpolgármester az Index élő adásában. Szerinte az új helyzet a kormányt is arra kényszeríti, hogy együttműködést keressen a fővárossal.

- Az összes fővárosi cég vezetőjének megbízatása nyílt pályáztatás útján fog eldőlni.
- A patkányirtást ideiglenesen újra a Bábolna Bióra bízná, majd új közbeszerzést írat ki.
- Visszamondják a római-parti mobilgát építésére vonatkozó szerződéseket.
- Nem megy el a Puskás Aréna felavatására.
- Öt helyett három-négy helyettessel tervez. 99 százalék,hogy DK-s is lesz köztük, de konkrét személyekről egyelőre nem beszélt.
- A városligeti építkezéseknél a stratégiai cél leállítani azokat, amelyeknek még nincs hatályos építési engedélyük.
Hosszabb távon autómentesítené a pesti, majd a budai alsó rakpartot – de a város autós forgalmának visszafogása csak óvatos fokozatossággal érhető el.

Miért győzött az ellenzék?


Fideszes polgármesterek nem hívták a választás után, sok olyan fideszes politikus viszont igen, akikkel együtt kell majd működnie főpolgármesterként. Karácsony bízik abban, hogy ez működni fog, ezekkel az emberekkel „normális emberi viszonyban” van.

- A győzelem oka sokrétű. Nem magyarázható kizárólag Borkai Zsolt videójával, bár a főpolgármester szerint fontos volt, mert megerősítette az egyébként is létező hétköznapi megítélést. „Azt tudom, hogy sok fideszes politikus valóban így él" – mondta Karácsony, neveket nem mondva, mert ehhez nincs videófelvétele. Szerinte Borkai sok fideszes szavazót eltántoríthatott a szavazástól. (Igaz, a számok nem ezt mutatják, nagyjából annyian szavaztak a Fideszre, mint öt éve, a változás az ellenzékiek mozgósításában látható.)
- Fontosabb tényező a Fidesz rendszerszintű működése: a kormánypárt elfelejtett érdemben kampányolni, mert hozzászokott, hogy „az ellenzék tök hülye”. Amint azonban kiélezett versenyben kellett teljesítenie, gyengének bizonyult. „Lelepleztük a Fidesz valódi politikai arcát” – jegyezte meg Karácsony.
- A választók kikényszerítették a valódi együttműködést: ehhez a Jobbiknak szakítania kellett a rasszista politikájával, a baloldalnak pedig zöldebbé kellett válnia. Karácsony szerint így vált lehetővé, hogy lényegében Jávor Benedek 2010-es programját kínálhassa fel a budapestieknek. Mindehhez kellett az előválasztás is, amely nélkül Karácsony nem is szállt volna ringbe...

KÖVÉR-ORBÁN CSÖRTE A BORKAI-ÜGY MIATT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2019.10.16.



A házelnök utasította a győri polgármestert pénteken, hogy mondjon le, de a kormányfő a távolból megakadályozta ezt.

Teljes káoszt, valamint Kövér László – Orbán Viktor csörtét okozott a Fideszen belül Borkai Zsolt győri polgármester szexvideója – értesült a Népszava. Lapunk információi szerint ugyanis Kövér László házelnök volt az, aki pénteken arra utasította Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy még aznap mondjon le, a polgármester pedig ennek hatására hívta össze azt a sajtótájékoztatót, amelyet később töröltek.

Forrásaink szerint ennek hátterében az állt, hogy a kampány utolsó napjaiban nem volt, aki döntsön a győri polgármester sorsáról, mert Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Rómába utazott, hogy Silvio Berlusconival találkozzon, majd onnan Párizsba ment, és Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt...

BEBIZONYOSODOTT, HOGY A FIDESZ-GYŐZELEMHEZ NEM ELÉG AZ ADATBÁZIS

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2019.10.17.


Tarlós István soha nem kapott még annyi szavazatot, mint most, mégis bukás lett a vége. De nem egyedi eset az övé, és hiába hangoztatja a kormány és holdudvara, hogy sikert értek el, ez bukás, és el is mondjuk a két fő okát.

Napok óta hangoztatja a közmédia, hogy a Fidesz összességében is jóval több szavazatot kapott, mint az ellenzék. Ez számokban azt jelenti, hogy míg a kormánypártokra több mint 1 millió 800 ezer választópolgár, addig az ellenzéki pártokra 1 millió 360 ezer ember adta le a voksát. Közben a kormányközeli elemzőintézet, a Nézőpont honlapján olyan hírek vannak még a választást megelőző napokból, amelyek szerint „Tarlós győzelme nem kétséges” és „elfordulnak a baloldaliak Karácsonytól.”
Az eredmény ismert. Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely lett, a fővárosi kerületek többségében is az ellenzék győzött, valamint 23 megyei jogú városból megszereztek 10-et, öt éve ez a szám három volt. (Igaz, a 19 megyei közgyűlést öt éve, most is elvitte a Fidesz, de ez az a testület, aminek jelenleg szinte semmilyen hatásköre nincs, és döntően a kisebb településeken élők szavazatát konvertálja mandátummá.)

A Fidesz 13 év, a 2006-os választások után először veszített jelentős pozíciókat és döntő befolyást. Kialakult egy új politikai rend, aminek a nevét még nem tudjuk, csak azt, hogy már nem centrális erőtér, valami olyasmi, mint a centrálist megelőző duális erőtér, csak a baloldalon most nem egy tömb áll, hanem egy összeállt heterogén társaság, amelyben a Jobbik is ott van...

CSALÁSI IDILL. A LUXUS FÜGGETLENNÉ VEDLETT BORKAI FIA ÚGY ÁLL A SAJÁT LÁBÁN, MINT ORBÁN LÁNYA. KÖZPÉNZBŐL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.10.16.


...1. Homályosan szerzett, kapott 1 millió forint a gyereknek.

Nincs még vége, mert Hadházy Ákos tovább görgette a korrupciós győri álomcsalád ügyeit, most különös tekintettel a gyerekre. 
A fiú nemzetközi kapcsolatok koordinátora is. Sokoldalú a gyerek, sok-sok oldalról veszi fel a pénz. Hol máshol, mint a Győri Audi ETO Kézilabda Clubnál. Borkai apuka fideszes városvezetőként márciusban 13 millió forint önkormányzati támogatást javasolt, a szokásos évi apanázson felül a klubnak.

Különvéleményem: Majd egyszer csak valaki kideríti, mennyiből él az a kézilabda csapat, ahol magyar játékos nevét nemigen hallani, tele vannak külföldi sztárjátékosokkal, ők pedig nem – ők sem – a magyar átlagbérért sportolnak. Ez is lehet egy szép történet, és akkor még azt is megjegyezném, hogy a bizonyára politikailag teljesen független nagyszerű játékos Görbicz Anita kedves vendég szokott lenni a karmelita kolostorban. Például A független Magyarország napját ünnepelte együtt Orbánnal a krém: Nagy Feró, Sebestyén Márta. Eperjes Károly, Keresztes Ildikó, Szikora Róbert, Leslie Mándoki, Nagy László kézilabdázó, Görbicz Anita, Mocsai Lajos, Vincze Ottó (Görbicz férje), Király Gábor, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang.

Haladjunk tovább, csessze meg, mert botrányos dolgok történtek ott Győrben. Az eredetileg focista Ádám fiú sportmenedzser a női kézilabdázóknál, ám a 2019/2020-as szezonra szóló, TAO-támogatás iránti kérelemben már mint technikai vezető szerepel. A Győri ETO két ember fizetését oldja meg felerészben a sportcsapatoknak felajánlott társasági adóból: Bartha Csaba klubelnökét és Borkai Ádámét.

„Azt nem tudjuk pontosan, mennyit keres az ETO-nál a Borkai-fiú, csak azt, hogy kettejük teljes, éves bérköltsége 21,9 millió forint, aminek a kérelem szerint a fele lenne a támogatás. Két embernek ez átlagosan havi bruttó 900 ezernél többet jelentene, de persze nem biztos, hogy ők ketten ugyanannyit kapnak kézhez” – közölte Hadházy Ákos.

Az pedig már csak pitiség, hogy Borkai Ádámnak és Bartha Csabának nincs meg a szakmai jogosítványa, annak beszerzése folyamatban va
n. Sok a Borkai-szál az ETO felé!

Tehát:

2. A havi 1 millió mellé még a TAO-pénzből is kap minimum évi 10 milliót a korrupcióban kikupálódott srác – szakmai tudás nélkül.

Mi ez, ha nem a mocskok mocska, és ez a Borkai még végig bír menni Győrben, és sok helybéli pacsizik vele. Hiszen a luxus függetlenné vedlett, a szexturizmusban, lopásban jártas Borkai Zsolt fia éppen úgy áll a saját lábán, mint Orbán lánya. Közpénzből. Ez a magyar családi csalási idill. Mondják, nem undorítóan gáz?

Az önök véleménye

Majd ha minden parlamenti kèpviselonek lesz kozèpfokù nyelvvizsgàja , ( rendes ! nem vett !..) akkor lehet(ne) egyetemi felvètelihez kötni .Amùgy euròpa ” rothadò felèn” ez ùgy van, hogy mire diplomàzol, van 1-2- kozèpfokù nyelvvizsgàd , hiszen az 5-7 èv alatt van időd felkèszulni ! Mondjuk itt a feltètelek is adottak.. (Krisztina)

Azt hol lehet kezdeményezni,hogy bizonyos földrészeket átrendezzenek? Mi szeretnénk ázsiához csatlakozni.Vagy pedig visszavándorolni.De előtte eladjuk a balatont,meg mindent,hidakat,,épületeket. Lölő hamar megoldja az üzleti részét. Családonként viszünk egy bográcsot,némi besózott birkafejet,ebben hasznos tanácsokat fog németh sziszi adni,és már mehetünk is.De azt nem tudom,hogy az ukránok átengednek-e? (janos)

Azt mondja Mráz, hogy “a Borkai-ügy az ellenzéki szavazókat mozgósította, akik mindig is mondták, hogy a Fidesz ilyen, az előítéletre pedig megérkezett a bizonyíték”. Ja, így 10 + 4 év után pont az előítéletekre alapoztunk.

Kirgizbasi mosolya priceless
. (Éva)

A legnagyobb pofon nekik, ha normálisan és jókedvűen éljük az életünket és a lényegre koncentrálva építjük a várost, olyanra amilyenre szeretnénk: zöldre és emberközelire! Próbálják majd akadályozni, de józanul és kedélyünket nem elveszítve, valamint indulat és gyűlölködés nélkül, együttműködve mindenkivel , akivel csak lehet, sikerülni fog! (Vagyim)

AKI TILTAKOZIK A JOGÁLLAMISÁG KÖVETELMÉNYE ELLEN, AZT KI KELL ZÁRNI AZ EU-BÓL - MAGYARORSZÁG A "JOGÁLLAMISÁG" MEGVÉTÓZÁSÁRA KÉSZÜL AZ EURÓPAI UNIÓBAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.10.16.


Nincs annál abszurdabb, hogy a magyar igazságügyi miniszter tiltakozik a jogállamiság követelménye ellen az Európai Unióban. Ha egy igazságügyi miniszter nem a jogállamiság és a joguralom pártján áll, akkor mit képvisel az általa vezetett igazságügy? Varga Judit elfogadhatatlannak nevezte, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisághoz kötnék. Szerinte egyelőre nincs olyan tervezet, amely a kérdést jogi biztonsággal szabályozná, ez pedig egyértelmű vétót jelent.

Ha Varga Judit nem ismeri a jogállamiság kritériumait, hogyan lehet egy uniós ország igazságügyi minisztere? Ha nem tudja, milyen feltételekhez kötött a jogállamiság, mi ellen tiltakozik? A “jogállamiság” fogalma ellen, amelynek tartalma szerint nincs megfelelően definiálva? Önmagában a jogállamiság gondolata tiltakozást vált ki a magyar igazságügyi miniszterből és a magyar kormányból? Lehet, hogy a jogállamiság követelményeit tételesen fel kell sorolni ehhez a rendelkezéshez, noha az uniós alapszerződés és más alapdokumentumok tartalmazzák azt, és egy miniszternek tisztában kell lennie azzal.

Álláspontja inkább arra utal, hogy az illiberális Magyarország megkérdőjelezi az alapfogalmakat, a jogállamiság tartalmát. Kikezdi a szavak jelentését, és az illiberális rendszer jogállamiságot sértő alapjait akarja elfogadtatni, mint a jogállamiság részét. Ha a kormányzati pénzekkel kitömött Mészáros Lőrinc tulajdont szerez, s “üzleti alapon” zárja be a Népszabadságot, akkor az nem számít a sajtószabadság elleni támadásnak. Varga Judit a “törvényesített” törvénytelenséget akarja a jogállamiság részeként elfogadtatni, de tudja, hogy a javaslat kezdeményezői valódi jogállamiságról beszélnek.

A joggal való visszaélés tipikus esete az egész magyar illiberális rendszer kiépítése és működése. Példa erre a “lex CEU”, ahol törvényt hoztak az oktatási szabadság, a tanszabadság súlyos sérelmére, és elüldöztek egy nemzetközi egyetemet. Ilyen a magyar jogállamiság. A magyar jogállamiság az, hogy Orbán “Majd Hozunk Rá Egy Törvényt Oszt Jó Napot” Viktor testesíti meg a törvényhozó, végrehajtó hatalmat és az igazságszolgáltatást is, de ő maga a sajtó is, mint negyedik hatalmi ág, amely önmagát ellenőrzi (kivétel a korlátok közé szorított félszabad média fügefalevélnek)...