2019. július 12., péntek

JÓKORA POFONT KAPOTT A FIDESZ

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.07.12.


...Az ügy egyre nagyobb hullámokat ver idehaza: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének címzett csütörtöki levelében már odáig jutott, hogy megfenyegette az ellenzéki pártokat, hogy idehaza, a magyar Parlamentben állnak majd bosszút rajtuk, ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, „a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk”.

A Fidesz-frakció vezetőjeként ugyanis nehezen tud majd érvelni azokkal a képviselői javaslatokkal szemben, amelyek szerint bevándorláspárti politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót –írta, jelezve, hogy ez esetben viszont Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölhetné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságában nem töltené be ezt a posztot.

Erre válaszul Molnár Csaba, DK-s EP-képviselő kemény hangú levelet intézett Orbán Viktorhoz, amelyben a többi között leszögezi:” Fenyegetőzzenek amennyit csak akarnak! Ez minket eddig sem érdekelt és ezután sem fog.” Majd kifejti: „Nincs helye az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésében Európa ellenségeinek. A fideszes képviselők az EP-ben nem a magyar embereket, hanem kizárólag Önt és az Ön hatalmi érdekeit szolgálják. Ezért magyar hazafiként és büszke európaiként az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk az ellen, hogy az Önök tolvaj, magyar- és európaellenes, illiberális politikája Európában is teret nyerjen.”

AZ ELLENZÉKNEK TILOS, DE HA A FIDESZ CSINÁLJA, AKKOR NEM HAZAÁRULÁS

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2019.07.12.


...A magyar kormánypártok teljes szereptévesztését az is jól mutatja, hogy korábban ők is egészen

pontosan ugyanígy jártak el a szocialista jelöltekkel szemben.
- 2004-ben például úgy próbálták megakadályozni Kovács László uniós biztosságát, hogy egy nem is őt ábrázoló fotó alapján azt hazudták, munkásőr volt. A képet - ráírva Kovács nevét - minden EP-képviselőnek elküldték.

- 2010-ben pedig a Fidesz - illetve személyesen Deutsch Tamás - kampányolt Fazakas Szabolcs számvevőségi jelöltsége ellen, miközben Fazakas nemcsak magyar volt, de a néhány hónap múlva felálló Orbán-kormányban számtalan állambiztonsági múlttal bíró személy is miniszter vagy államtitkári posztot kapott.

De az más. Nekik lehet. Ha a Fidesz csinálja, akkor nem hazaárulás.

AZ ORBÁN ELLENI HARCBAN AZ ÉLETÜNK A TÉT

1000 LEÜTÉS BLOG
Szerző: HaFr
2019.07.12.


...A helyzet veszélyességének világos hirdetésére volna szükség az ellenzék oldaláról. A töketlen MSZP kollaboráns gyakorlata után üdítő látni, ahogy a Momentum és a DK végre arra kezdi használni az EP-t, amit a nemzet érdeke kíván: az Orbánnal szembeni ellenállásra, illetve a Néppárt és Merkel ostoba appeasement politikájával szembeni európai ellenállás élesztgetésére. Nem véletlenül reagált Orbán köre ilyen dühödten: a nagy mű még nincs kész, feltehetően még megakasztható. A mi szempontunkból: még nem veszett el minden, még van esély a bűnözők visszaszorítására és megtörésére.

ITT OLVASHATÓ

EGYKUTYÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.07.12. 


Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Ideje is volt, tolla is volt, hát akkor aláírta Áder János köztársasági elnök pénteken a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek elvételéről rendelkező törvénymódosítást. Miután Kövér László, az Országgyűlés elnöke is aláfirkálta, elküldte a parlament által elfogadott – 131 igen, 53 nem, 3 tartózkodás – törvényt az államfőnek. Öt egész napig gondolkodhatott Áder, jaj, mit is tegyen. Addig-addig törte okos fejét, amíg úgy döntött, jól van ez a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakítása. Hiszen ő ehhez is ért, meg aztán, ha a nagy többségnek tetszik, ő nem lesz gátja hazánk örömének. Nem kell azt elküldeni az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
Ha valakinek esetleg voltak kétségei, hogy ezt meg meri tenni, tévedett. Áder János köztársasági elnökként egy nagy tévedés. Nincs egyedül ezzel, hiszen Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek szárad a lelkén a nagy kezdeményezés és gaztett: elvették az akadémiai kutatóhálózatot, szemben az akadémikusok akaratával és Palkovics korábbi ígéretével.
És ha már megszületett ez torz agyszülemény, egyet is értett vele Áder, hiszen azért ül ő a Budavári Palotában, hogy ráérő idejében néha bólogasson a Fidesznek és Orbánnak. Ez a kötelessége. Nix gondolkodás, nix normális fej, járjon a keze, aztán ennyi. Büszke lehet magára Orbán és Áder közjogi méltóság, hogy Széchenyi örökségét, a nemzet szimbólumát kényük-kedvük szerint megcsonkolták...

TABUVÁ TETTE A KÁBÍTÓSZERFOGYASZTÁST AZ ORBÁN-KORMÁNY DROGSTRATÉGIÁJA

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2019.07.12.


Az érvényben lévő nemzeti drogstratégia szerint 2020-ra Magyarország drogmentes lesz, a területen dolgozó szakemberek viszont pont az ellenkezőjét látják: egyre könnyebben és olcsóbban lehet hozzájutni kábítószerekhez, a fiatalok között tarol a biofű, a rendőrség érdemben semmit sem tesz a szintetikus szerek terjesztése ellen. Az irreális célkitűzések miatt mégsem beszélhetnek nyíltan az olyan problémákról, mint a szegénység és a hajléktalanság, mert akkor szembemennének a hivatalos kormányzati kommunikációval. A tabusítás másik következménye, hogy a fogyasztók nem mernek résztvenni ártalomcsökkentő szolgáltatásokban, nem kapnak megfelelő tájékoztatást a drogozás veszélyeiről.

A Jogriporter Alapítvány megbízásából elkészült egy feltáró kutatás, ami a budapesti ártalomcsökkentés helyzetét térképezte fel. Azért az ártalomcsökkentésre fókuszált a kutatás, mert az új pszichoaktív szerek megjelenése és elterjedése világszerte új kihívások elé állította a drogszakmát, és a paradigmaváltásban egyre nagyobb szerephez jutott ez a típusú megközelítés. Ennek lényege, hogy nem követeli meg a teljes szermentességet, viszont igyekszik csökkenteni a drogfogyasztás kockázatait. Többféle szolgáltatást foglal magába: beletartozik az információnyújtás, a bulisegély, a tűcsere, a pszichoszociális intervenció (egyéni vagy csoportos konzultáció, családterápia és a drop in funkció. Egyfajta kapuként is funkcionál, belépteti a klienst – legyen szó bármilyen szenvedélyebetegségről – a szociális ellátásba, és továbbirányíthatja magasabb küszöbű ellátás felé.

A kutatás készítői, Kaló Zsuzsa, Felvinczi Katalin és Sárosi Péter, a fővárosi droghelyzetre és az ártalomcsökkentő programok működésére rálátó szakemberekkel készítettek fókuszcsoportos interjúkat. A megkérdezettek között volt szociológus, szociális munkás, jogvédő és kutató. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogyan látják a fővárosi drogszcéna változásait, a minisztérium és a rendőrség szerepét, hogyan változtak a drogfogyasztási szokások. A kutatás másik felében a droghasználatról folyó közbeszédet elemezték, aminek során a 2010 és 2018 közötti médiamegjelenéseket és parlamenti felszólalásokat nézték végig. Mindezt azért tartották fontosnak , mert az, hogy hogyan beszélünk, gondolkodunk a droghasználatról, alapvetően befolyásolja, hogy milyen drogpolitikák és intervenciós modellek születnek, illetve magát a szerhasználati szokásokat is...

DEMETER MÁRTÁRA LECSAPOTT A MAGYAR IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.07.12.


Csoda történt, talált egy bűnözőt a magyar igazságszolgáltatás. Ha valaki azt gondolná, hogy Mészáros Lőrinc strómant, az OLAF által bizonyítottan bűncselekményt elkövető Tiborcz Istvánt, nem a kínai vasút fedőnév alatt zajló vesztegetés és pénzmosás gyanúsítottjait, nem Matolcsyékat, nem Rogánt, nem Szijjártót a “keleti” és “déli nyitás” című szélhámosság leple alatt zajló nemzetközi pénzmosás miatt, hanem Demeter Márta ellenzéki képviselőt, aki tévesen azonosított egy “Orbán Flóra” nevű utast egy honvédségi repülőgép által szállított személyek között. Azt hitte, Orbán egyik lányáról van szó.

Demeter Márta mellett/helyett számos alkalommal azonosítottak egy “Orbán Viktor” nevű utast a honvédség repülőgépén, amelyen a hivatalos rendeltetésszerű használaton kívüli repülést hajtott végre, mert “Orbán Viktor” nevű utasnak semmi helye, semmi keresni valója a honvédség repülőgépein, hacsak nem a honvédelmi feladatellátás keretében foglal helyet rajta. De Orbán Viktor kvázi magánrepülégépként (jobb esetben: kormánygépként) használja a honvédség repülőgépét, ami törvénytelen és csalás.

"Demeter Márta tévesen azonosította “Orbán Flórát” Orbán Viktor lányával, de még így is kérdéses, ki volt a kérdéses időpontban szállított Orbán Flóra és mit keresett a repülőgépen."

Az országgyűlési képviselő ellenőrző funkciójával és jogaival összefüggésben ezt a kérdést nyugodtan felteheti, és ha téved a személy beazonosításában, akkor legfeljebb elnézést kér, és követeli, hogy az arra illetékesek azonosítsák az “Orbán Flóra” nevű hölgy kilétéről és repülésének jogcíméről. Ha ez a jogcím rendben van, akkor sem követett el semmit a képviselő, jogában áll ilyen kérdéseket feltenni.

Az is világos, hogy Demeter Márta tévedhetett volna “Nagy Piroska” nevű utas tekintetében a személy kilétét illetően, a kutyát nem érdekelte volna egy tévesen beazonosított “Nagy Piroska” személyiségi joga, Demeter Márta legfőbb bűne az, hogy Orbán Viktor egyik lányát gyanúsította meg azzal, hogy a honvédség jogcím nélkül reptette. Csak azért nem értjük a felháborodást, mert az Átlátszó számos alkalommal bizonyította, hogy Orbán magáncélokra használta a honvédség gépét, korrupt módon vette igénybe az OTP és más állami megrendelések útján gazdagodó oligarcha magángépét, ha éppenséggel nem Orbán magángépéről van szó, egy újabb stróman nevén...

CSATÁROK ÉS LABDASZEDŐK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.07.12.


...Nézzék meg jól ezt a két profilból ábrázolt emberi orcát! Benne van az egész ország és annak az országnak a tragédiája. Szinte ordítva mesélnek ezek a fejek, bár ha sokáig nézi őket az ember, erőteljesen elfárad. Nyilván az egész hatás elmaradna, ha nem írták volna alá azt, amit. De Kaminsky Funny Fanni odaírta. Nagyot is üt. A futballbuzeráns (nem sértegetni akarom, csak rögzítem, hogy hosszú évek kemény munkájával vívta ki magának ezt az elismerést) miniszterelnöknek – aki már évek óta nem foglalkozik nőügyekkel – az újonnan kinevezett nőnemű igazságügyi miniszterről most kivételesen nem a szabadságharc, a dzsungelharc, az utcai harc vagy a ketrecharc jutott eszébe, hanem a másik rögeszméje. A futball. Az ember, akinek elvileg egy országot kéne vezetnie – ám a hatalomba való görcsös és immár igencsak kényszerűség szülte kapaszkodás, a pusztítás és rendrakás címen előadott kétharmados megfélemlítés minden idejét elveszi -, már megint futballozik.

Újabban már egy nőről is a futball jut eszébe, egyáltalán nem is akar úgy tenni, mintha Varga Lakhatásitámogatás Judit elsősorban nem azért szolgált volna rá az ő kiemelt figyelmére a mindent beterítő fideszes tesztoszteronbűzben, mert kurva jól dekázik amellett, hogy a női princípiumát is irigylésre méltóan beteljesítette. Áder János mindent aláíró aláíróembernek természetesen nem volt kifogása a kinevezés ellen, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia kizsigerelése ellen sem lesz, nem beszélve az alapítványi iskolák beszántásáról, mert hiszen a CEU ellehetetlenítése sem hozta zavarba.

Úgyhogy nem maradt más hátra, mint megünnepelni a pillanatot. A narancsmezes honleány látványosan el van ájulva a megtiszteltetéstől, mint Jászai Gellért Mészáros Lőrinc barátságától. Felért a csúcsra. Nem akkor, amikor 37-szer rúgott a labdába anélkül, hogy az leesett volna, nem akkor, amikor a parlamenti bizottsági meghallgatásán új értelmet adott a Fidesz-hűségben gyökerező nagypályás arroganciának, és nem is akkor, amikor a – szintén a NER csöcsén lógó, közpénzzel kitömött – férjeurával tolt kispályás lakásbiznisz dacára alanyi jogon rászorultnak nyilvánította magát a havi 300 ezres lakhatási támogatással összefüggésben.

Varga Judit tegnap ért fel a csúcsra, a pezsgőspohárral a kezében, a feltétel nélküli lojalitásnak és az ötcsillagos szolgalelkűségnek örök mementóként szolgáló kenetteljes mosollyal az orcáján, ami remélhetőleg azóta sem múlt el neki. Azon sem csodálkoznék, ha a poharat eltette volna emlékbe. A hatalmas államférfiú, a sajnálatos módon elvetélt sztárfutballista és sufnijogászból lett maffiavezér beemelte őt a focicsapatába, és azt mondta neki, hogy csatár lehet. Nem azt emelte ki, hogy a Fidesz sokévi műanyagjogász felhozatalához képest szakmailag kimagaslóan felkészült és rendelkezik azzal a tapasztalattal, amivel egy potenciális igazságügyi miniszternek (és nem egy futballistának!) rendelkeznie kell. Hanem. Varga Juditra a megyekettes színvonalú futballcsapatként működő kormány csatáraként tekint a gazdája, és ez neki öröm és boldogság.

Aki a vak komondorok védőszentjeiből verbuvált kormányban nőként olyan meggyőződéssel állítja, hogy az Isztambuli Egyezmény politikai hiszti, ahogy ő, az bármilyen aljasságra képes. Azaz tökéletesen alkalmas a feladatra, ő a garancia egy rakás fontos dologra. Arra, hogy Magyarország a büdös életben ne ratifikálja azt az Isztambuli Egyezményt, hogy a büdös életben ne csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, és hogy abban a pillanatban, amikor a vezér kiadja az utasítást, a közigazgatási bíróságok taktikai és gyávasági okokból időlegesen jegelt felállítását szó nélkül tető alá hozza. Varga Judit csatár nem fog kérdezni, se visszakérdezni, egy darab önálló gondolata nem lesz, de amit a másik pezsgőspohár tulajdonosa elvár tőle, azt üzembiztosan fogja hozni. Annyival magasabb szinten áll a táplálékláncban, mint Kósa, hogy soha nem fog belebonyolódni saját értelmetlen eszmefuttatásaiba, nem fog hebegni-habogni és szénné égni a nagy nyilvánosság előtt. Ellenben megbízhatóan védi majd a hont a Sargentini-jelentésekkel, az igazsággal és a valósággal szemben. Migránsozik, ha kell, brüsszeli bürokratázik, ha kell, hazaárulózik, ha kell és ő lesz a csapat legagressszívebb játékosa.

Erről szól ez a kép. Ami számos nőtársa számára valószínűleg megalázó lenne, az Vargának maga a beteljesülés. Az a perverz szatíros miniszterelnöki tekintet, amitől nekem egy köcsögnyi hideg borsóleves száguld végig a hátamon, Varga Judit számára a karrierje csúcsa. Ő tényleg elhiszi, hogy egy olyan csapatban, aminek Orbán is része, valóban szükség van csatárokra, ettől van annyira elalélva, hogy nem győzi köszönni a bizalmat. Márpedig ahol Orbán az egyszemélyes csapat, ő legfeljebb hátvédnek vagy labdaszedőnek kell. Ahogy az összes többi is. Az utólag mindent ki- és megmagyarázó, katasztrófaelhárító, végsőkig lojális, önkritikátlan segédmunkásnak.

Készült az elmúlt tíz évben pár olyan fotó, ami ezer szónál jobban megragadja ennek a focialista, félfeudális auto- és kleptokárciának a tragédiáját, de ez minden szempontból díjnyertes. Tegyük is előkelő helyre abba a szimbolikus albumba, amibe majd elkerülhetetlenül bele kell nézni, ha egyszer olyan kormánya lesz ennek az országnak, amelybe nem csatárokat, droidokat, kesztyűbábokat igazolnak, hanem tisztességet, becsületet, feddhetetlenséget, hozzáértést, gerincet és szakmaiságot.

BALÁSY GYULA CÉGEI TÍZMILLIÁRD FORINTOS ÁLLAMI KERETSZERZŐDÉST KAPTAK MAGYARORSZÁG NÉPSZERŰSÍTÉSÉRE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: CSIKÁSZ BRIGITTA
2019.07.12.


A New Land Media Reklám Kft. és a Media Dynamics Kft. médiaügynökségi és kutatási feladatokat lát el itthon és külföldön a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Zrt. megbízásából.

Az uniós közbezserzési értesítő, a TED legfrissebb számában jelent meg a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Zrt. által kiírt közbeszerzés eredménye.

A nettó 10 milliárd forintos keretösszegű médiaügynökségi és kutatási feladatokat a New Land Media Reklám Kft. és a Media Dynamics Kft. kapta meg. A cégeknek évi kilenc átfogó kampányt kell megvalósítaniuk, azokból hatot külföldön. Egy kampány minimum négy, maximum nyolc hétig tart majd.

Az európai országok nagy része mellett kiemelt fókuszként szerepel a kampányokban Izrael, Kína, Oroszország, Amerikai Egyesült Államok és Kanada.

Az állami turisztikai ügynökséget Osváth Eszter vezeti, aki – mint a HVG-ben megjelent – korábban a közmédia egyik cégében Kálomista Gábor producer feleségével párhuzamosan volt vezető pozícióban.
Hogy a nonprofit zrt.-től a New Land Media Reklám Kft. és a Media Dynamics Kft. kapta meg a munkát, egyáltalán nem meglepő. Mindkét vállalkozás Balásy Gyula érdekeltsége, aki 2016 után lépett Csetényi Csaba és Kuna Tibor helyére a kormányzati propaganda kiemelt beszállítójaként...

A KÖZOKTATÁSSAL IS A TÁRSADALMAT AKARJÁK KORDÁBAN TARTANI ORBÁNÉK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.07.12.


„Az Orbán-rezsim teljesen tudatosan arra törekszik, hogy befagyassza a társadalmat, csökkentse a mobilizációt, s szigorú hierarchiát alakítson ki, úgy lehet ugyanis a legjobban irányítani – a polarizált, színes, önszervező társadalmat nehéz kordában tartani, minél kisebb körökből áll, annál nehezebben tudja a politika irányítani” – ez az alapja Kunhalmi Ágnes szocialista oktatáspolitikus szerint az alternatív iskolákat és a magántanuló rendszert szinte ellehetetlenítő köznevelési törvénycsomagnak is. Az iskola vonzó is legyen, ne csak kötelező – ez az igény többször is előjött a Kunhalmival folytatott beszélgetés alatt. De nem erre a pályára állítja rá az Orbán-rezsim a magyar oktatást.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának utolsó, rendkívüli ülésnapján 127 igen szavazattal, 57 nem és 1 tartózkodás mellett született meg az új jogszabálycsomag, a társadalmi ellenállás ellenére. Kunhalmi Ágnes igen kemény véleményt fogalmazott meg a Hírklikknek a csomagról, akit nem lepett meg, hogy másfél hónapos halasztás után ugyan, de a kormánytöbbség mégis elfogadta a közoktatásra vonatkozó új szigorításokat. Gyaníthatóan a halasztásnak az lehetett az oka, hogy a szöveges értékelés lehetőségét meg akarták teremteni nem csak az alternatív iskolák, hanem az állami oktatási intézmények számára is, mondta, s „ez a csomag egyedüli pontja, amivel egyet tudok érteni” – szögezte le.

„A csomag egésze vérlázító, de leginkább azok a részei, amelyek megnehezítik, madjhogynem ellehetetlenítik az alternatív iskolákat, illetve a magántanulói státuszt” – hívta fel a figyelmet...

BOJÁR GÁBOR: ORBÁN ELŐBB-UTÓBB KAP EGY POFONT - FEL KELLETT ÁLLNIUK A VENDÉGEKNEK A MINISZTERELNÖK TISZTELETÉRE, AMI NONSZENSZ. PAUL ANKA AZT ÉNEKELTE, HOGY SZERETI ORBÁN VIKTORT.

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Szerző: KLUBRÁDIÓ / BOLGÁR GYÖRGY
2019.07.12.



Nem vállal politikai szerepet, mert nem ért hozzá – mondja Bojár Gábor üzletember, az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója. Azt sem tudja, hogy az embereket mi rázhatná fel, mert amire eddig gondolt, az nem hatott. Úgy hitte, hogy a rendszerszintű korrupció felismerése megteszi a hatását, de úgy látszik, hogy az emberek beletörődtek. Ezek is lopnak, azok is lopnak, a különbséget pedig, hogy milliókról, vagy milliárdokról van szó, sokan fel sem fogják.

Már nem vagyunk Európában


Az sem rázta meg a magyarokat, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, sőt már meg is tette. A valódi EU-ban már nem vagyunk benne, mert az az eurózóna. Az Alaptörvényben szerepel, hogy a fizetőeszköz a forint. Nem tartozunk az Európai Ügyészséghez sem, és az is kétséges, hogy a schengeni övezetben meddig maradhatunk, ugyanis egy szabad belső Európa feltétele a közös külső határőrizet, a közös bevándorláspolitika. Márpedig Orbán ragaszkodik ahhoz, hogy ezek nemzeti hatáskörben maradjanak. A nemzetek Európája és a föderális Európa közötti különbséget megmagyarázni viszont nehéz dolog.

Az emberek nem látják, hogy merre megyünk. Hányan mondják azt, hogy én nem szívesen szavazok a Fideszre, de hát hogy néz ki ez az ellenzék. Nem Orbán a népszerű, hanem az ellenzék népszerűtlen – mondja Bojár Gábor. S persze a politikusok, úgy általában. Az ellenzéket, mint ahogyan a sajtót is, anyagilag szorongatja, teszi tönkre ez a rendszer. A választási szisztéma a kétpártrendszer felé sodorja Magyarországot, így az ellenzéki pártok rövid távú érdeke az, hogy azon belül vezető szerepet töltsenek be.


Orbánt a legyőzhetetlenség, a tévedhetetlenség mítosza tartja életben

Azonban ez a rendszer nagyon könnyen és nagyon hamar össze tud omlani. Egy nagy cégnél a független igazgatóság képezi a fékeket és ellensúlyokat, azaz ellenőrzi a vezetőt, mert ha hibázik, azt nagyon nehéz helyrehozni. Orbán Viktort nem kontrollálja senki, és ennek a helyzetnek maga is az áldozata, ugyanis így rengeteget tud hibázni. Igaz, ezeknek a melléfogásoknak a levét az ország issza meg...

BEJÖN A KORMÁNY SZÁMÍTÁSA? NAGYÍTÓ ALATT A KÖLTSÉGVETÉS

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: BODACZ PÉTER
2019.07.12.


Június 4-én terjesztette a parlament elé a 2020-as költségvetést Varga Mihály pénzügyminiszter. A nagy vonalakban a közvélemény elé tárt elképzelések szerint folytatódik a nagycsaládosok támogatása, illetve kedvezményeket kapnak a vállalkozók, miközben az eddigieknél többet szánnak tartalékolásra is. Legalább ennyire érdekes ugyanakkor mindaz, amiről nem, vagy csak szűkszavúan tesz említést a kormányzati kommunikáció.

Büdzsésorozatunk negyedik részében a makroadatok szintjén tekintjük át a tervezetet. Korábban nagyító alá helyeztük az oktatás és az egészségügy jövő évi helyzetét, a hadászati kiadásokat és az infrastruktúra-fejlesztésekre szánt költségvetést...



ORBÁN ÉS A „NIHILISTA BÖRLESZK” - KEDVENC SZERZŐJE HARARI. DE AKKOR VAJON NEM ÉRTI, VAGY DIREKT TESZ ROSSZAT?

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.07.12.


...Harari leckéje szerint a nacionalizmus először is szétverheti „korunk legnagyobb politikai és morális” vívmányát, azt az „internacionalista rezsimet”, amelyet „több évszázadnyi borzalmas vérontás” után a világháborúk elkerülésére kidolgoztak, s amelyet most egyszerre fenyeget az utolsó világháborúban győztes nagy- és atomhatalmak, Oroszország, USA és a britek nacionalizmusa.

A másik nagy és talán még közelibb veszély Harari jövő(rém)képében az ökológiai összeomlás, amelyet aztán végképp nem lehet „a mi országunk az első” felfogással elhárítani, mert „a nacionalista elszigetelődés a klímaváltozás kontextusában talán még veszélyesebb, mint az atomháborúéban”. Mégpedig azért, mert az utóbbi minden nemzetet közvetlenül pusztulással fenyeget, a globális felmelegedés pedig csak közvetve fenyeget pusztulással mindenkit, a közvetlen hatásai nagyon különböző módon érintik az egyes országokat.

Némelyiknek, mindenekelőtt Oroszországnak haszna is lehet belőle, miközben közvetlen kára származik abból, amit az emberi világ megmentése végett meg kell tenni: „ahogy a növekvő hőmérséklet sivataggá teheti Csádot, úgy változtathatja ugyanakkor Szibériát a világ kenyereskosarává. Ráadásul a sarki jég olvadásával az Oroszország uralta jeges-tengeri útvonalak lehetnek a világ kereskedelmének fő ütőerei, és Kamcsatka veheti át Szingapúrtól a világ keresztútjának szerepét. A fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrásokra való lecserélése is vonzóbb lehet egyes országoknak, mint másoknak. Kína, Japán és Dél-Korea az óriási mennyiségű kőolaj és földgáz bevitelétől függ. Ők boldogan megszabadulnának ettől a tehertől. Oroszország, Irán és Szaúd-Arábia viszont a kőolaj- és földgázexporttól függ. Összeomlik a gazdaságuk, ha az olaj és a gáz helyét átveszi a szél és a nap.”

Az sem véletlen az elkötelezetten EU-barát és az Európai Uniót „a világ legnagyobb multikulturális kísérleteként” féltő Harari szerint, hogy a klímaváltozás tagadása a jobboldali nacionalistákra jellemző: „Mivel a globális felmelegedés problémájára nincsen nemzeti válasz, egyes nacionalista politikusok inkább elhiszik, hogy a probléma nem is létezik.”

Harari egyik lényeges tézise az, hogy „az emberiségnek valószínűleg szüksége lesz valamiféle globális identitásra és lojalitásra”. Azt viszont a legkevésbé sem gondolja, hogy ennek köze lehet bármiféle világvalláshoz, mivel a tradicionális vallások Orbán kedvenc történésze szerint „a legtöbb esetben a probléma és nem a lehetséges megoldás részeit képezik”, és manapság nem a különböző nemzeteket összekötő identitás alapjaiként szolgálnak, hanem „a nacionalizmus szolgálóleányaiként” használatosak. A rabbik az izraelieket leginkább arra intik, azt nézzék elsősorban, mi jó Izraelnek, az ortodox pópák pedig az oroszokat, románokat arra figyelmeztetik, hogy az orosz és a román nemzet érdekét tekintsék elsődlegesnek.

A fosszilis tüzelőanyagokban és fagyos tundrákban szegény Magyarország egyértelműen azon országok közé tartozik, amelyek Oroszországgal ellentétben közvetlenül is a klímaváltozás vesztesei közé tartoznának. Amikor tehát Orbán Viktor a karbonmentesítés 2050-es céldátumát megvétózza, amikor 2030-ra az 1990-es szinthez képest csak azt a 40 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalja, amelyet az ország lényegében már 2013-ra elért, tehát a következő évtizedben csak annyit javítana a helyzeten, amennyit az elmúlt fél évtizedben rontott rajta – akkor úgy tesz, mint akinek Oroszország az első, Magyarország pedig nem számít. Illetve Magyarországból csak a Mészáros Lőrinc nevén lévő széntüzelésű Mátrai Erőmű számít, melynek leállítása önmagában 14 százalékkal csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.

Még a fosszilis energiahordozókat igen drágán és kockázatosan kiváltó atomenergia is csak akkor érdekli Orbánt, ha azzal Oroszországot lehet rendkívül kedvező üzleti lehetőséghez juttatni, és Magyarországot lehet neki még inkább kiszolgáltatni. (A több atomerőmű építésére készülő „testvéri” lengyel kormány példája lesz a legközvetlenebb cáfolata annak az emeletes hazugságnak, hogy csak az oroszokkal lehet ilyeneket építtetni.)

Két eset lehetséges. Egy: Orbán azért kedveli Hararit, mert fogalma sincs, mit jelent, amit ír. Ebben az esetben súlyos mentális kihívással küzdő ember kezében összpontosul a hatalom hazánk felett. Kettő: Azért kedveli Hararit, mert úgy véli, hogy igaza van. Ebben az esetben tudatosan teszi azt, amiről tudja, hogy katasztrofálisan rossz a hazájának, a magyaroknak, a családoknak, a most születő gyermekeknek. Ebben az esetben rosszakaratának tudatában lévő rosszakarónk kezében van hazánk sorsa.

ÁLLAMFÉRFI-KERESŐ – ROMSICS IGNÁC: HOSSZÚ TÁVON MINDIG A TÖRTÉNÉSZEK TÖRTÉNELME DIADALMASKODIK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: CSERI PÉTER
2019.07.12.



Bethlen István alakja köré nem épült és jelenleg sem épül kultusz: a mai baloldalnak minden bizonnyal túlságosan konzervatív, a jobboldalnak pedig túlontúl liberális – mondja a 168 Órának Romsics Ignác történész, akivel annak apropóján beszélgettünk, hogy az idén sokadszorra adták ki a Bethlen Istvánról még 1989-ben írt – új momentumokkal kiegészített – monográfiáját. Nem szereti az államférfi kifejezést, provokációnknak engedve mégis beszél arról, vajon annak tartja-e Bethlent, illetve Kádárt. Ahhoz, hogy a társadalomban konszenzus alakuljon ki Tiszáról, Bethlenről, Horthyról vagy Kádárról, szerinte hosszú időre van szükség, ami csak azzal rövidíthető le, ha a történetírás, az iskolai oktatás és az állami emlékezetpolitika szinkronban vannak egymással.

- Évtizedek óta foglalkoztatja Bethlen István alakja. Van, amit ma másképp lát vele kapcsolatban, mint az elején?

- Nincs. Csak ahhoz képest változott meg a véleményem, amit a kutatásaim megkezdése előtt gondoltam róla. Mielőtt történészként elkezdtem vele foglalkozni, egy idealisztikus kép élt bennem, azt gondoltam, hogy Bethlen tévedhetetlen volt. A portréjának elkészítése során jöttem rá, hogy számos elképzelése, törekvése irreálisnak bizonyult. Trianon revíziójának kérdésében például nem valósultak meg az elképzelései.

- Nyilvánvaló, hogy Bethlen alakja közel áll önhöz. De miért?

- Sem paraszti származásomból, sem a plebejus eszmék által meghatározott szocializációmból nem következett, hogy éveken át egy 20. századi konzervatív-nacionalista „nagyúr” életével és politikájával foglalkozzam. Ránki Györgytől, az MTA Történettudományi Intézetének akkori meghatározó vezetőjétől kaptam a feladatot 1979-ben. Az történt, hogy második könyvem (Ellenforradalom és konszolidáció. A Horthy-rendszer első tíz éve) szemlélete és néhány megállapítása heves vitát váltott ki a történettudomány akkori fellegvárában. Sokak szemében túl rózsásnak tűnt a kép, amit festettem. Mivel e tíz év kulcsfigurája Bethlen volt, Ránki számára adódott a folytatás. Azt javasolta, szánjak rá néhány évet, és vizsgáljam meg alaposan, ki is volt ez a Bethlen, mit akart, mi sikerült neki, és mi nem. Okos tanács volt, a mintegy tízéves kutatómunkából nagyon sokat tanultam.

- Egyetért azzal, hogy Bethlen megítélésének változásában kiemelkedő szerepet játszott az ön munkássága?

- A hetvenes évek végén, amikor elkezdtem Bethlennel és korával foglalkozni, még erősen kísértett Andics Erzsébetnek, Nemes Dezsőnek és társaiknak az ötvenes években kialakított kommunista emlékezetpolitikai álláspontja. E szerint 1919-től 1945-ig folyamatosan fasizmus volt Magyarországon, és a rendszer vezető politikusai fasiszták voltak. Ránki György és kollégái a hatvanas évek végétől kezdődően ezt a tudományos szempontból komolytalan nézetet jelentős mértékben árnyalták. Ám annak kimondása, hogy a Horthy-rendszer és különösen az 1921 és 1931 közötti Bethlen-korszak nem tekinthető fasisztának, még a hetvenes évek második és a nyolcvanas évek első felében is újdonságnak számított. Az előbb említett, 1978–79-ben íródott, de csak 1982-ben megjelent könyvemben képviselt álláspontommal az egyike voltam ezeknek az újítóknak. Akkor is úgy gondoltam, hogy az 1920 és 1944 közötti Horthy-rendszer „korlátozott polgári parlamentarizmus”, illetve a korban és térségünkben tipikus autoriter rendszerek egyike volt. Ezt a véleményemet, amely megfelelt és ma is megfelel a nemzetközi történetírás álláspontjának, korántsem fogadta el mindenki. Berecz János például, aki akkor az MSZMP KB ideológiai titkára volt, az állampárt elméleti lapjában (Társadalmi Szemle) még 1986-ban is azt bizonygatta, hogy „a Horthy-rendszer fasisztoid jellege”, illetve „hol nyíltabb, hol burkoltabb diktatúrája” ténykérdés, amelyről nem is érdemes vitatkozni. Ebben a megközelítésben természetesen Bethlen is a fasiszta, félfasiszta politikusok gyűjtőtáborába került. Akadtak tollforgatók, akik még ezzel sem elégedtek meg, hanem „vakmerő és gátlástalan tolvajként” jellemezve emberként is sárba próbálták rántani. Az állampárt uralma azonban ekkor már olyan ingatag lábakon állt, hogy kis túlzással mindent és mindennek az ellenkezőjét le lehetett írni. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ezekkel a munkáimmal döntő mértékben járultam hozzá egy hitelesebb Bethlen-kép megalkotásához. Kultusz mindazonáltal nem épült köré, és ma sem épül. A mai baloldalnak minden bizonnyal túlságosan konzervatív, a jobboldalnak pedig túlontúl liberális....


VIZSGÁLNI KEZDTE AZ EU A KORMÁNYKÖZELI ÜZLETEMBER ÉS MSZP-S PARTNERÉNEK ÜZLETEIT, AMIKRE A DIREKT36 IRÁNYÍTOTTA RÁ A FIGYELMET

DIREKT36
Szerző: SZABÓ ANDRÁS
2019.07.12.


A Czeglédy Gergő óbudai MSZP-elnök egyik vállalkozását is magában foglaló konzorcium tavaly augusztusban nyerte el azt a 36,2 millió forintos tendert, amely az északkelet-magyarországi csatornafejlesztés kommunikációjáról szólt. A megbízás értelmében a győztes cégeknek többek között szórólapokkal, kihelyezett táblákkal és lakossági fórumokkal kell reklámozniuk a beruházásokat.

Ez egyike annak a több mint húsz tendernek, amelyek miatt vizsgálatot indított az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF. Ez abból a levélből derül ki, amelyet az OLAF még februárban küldött Hadházy Ákos korábbi LMP-s, jelenleg független parlamenti képviselőnek. A levél nem részletezi, hogy az uniós társfinanszírozással megvalósuló csatornafejlesztési programon belül pontosan milyen tendereket vizsgál az OLAF, de mivel Hadházy Korrupcióinfó nevű oldalán megjelent információkra hivatkozik, így egyértelmű, hogy a kommunikációs pályázatokról van szó.

Hadházy a Direkt36-nak is megerősítette, hogy kifejezetten a csatornaberuházások kommunikációja miatt tett bejelentést az OLAF-nál. A vizsgálat megindításáról szóló levelet is a politikus továbbította a Direkt36-nak.

Az érintett pályázatok többségét egy Várnai Tamás nevű férfi cégei nyerték el. Várnai a Fidesz-közeli gazdasági kör tagja régóta: ő volt az ügyvezetője az első Orbán-kormány idején komoly állami megrendeléseket elnyerő Ezüsthajó Kft.-nek, tavaly decemberig pedig tagja volt a kormánnyal nyíltan szimpatizáló Tv2 igazgatóságának. Várnait az egyik ismerőse korábban úgy írta le, mint aki kapcsolatban van a kormányközeli üzleti kör meghatározó figuráival, köztük Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval és Mészáros Lőrinccel, a miniszterelnök gyerekkori barátjával.

Várnai konzorciumi partnereként vagy más győztes cégek alvállalkozójaként a megbízások résztvevője volt az MSZP-s Czeglédy Gergő is (aki nem rokona a csalással gyanúsított szombathelyi Czeglédy Csabának). Hadházy szerint a pályázatokat túlárazták, de az ellenzéki politikus azt is nehezményezte, hogy azok többségére csak egy ajánlattevő jelentkezett...

ALAPOSAN ÁTRENDEZTE AZ ERŐVISZONYOKAT A PANELLAKÁSOK DRÁGULÁSA

G7
Szerző: HAJDU MIKLÓS
2019.07.12.


A budapesti lakáspiac különös részét alkotják a panelek. Az évtizedeken át lenézett ingatlantípus megítélése az utóbbi néhány évben nagyot változott: ma már népszerű lehetőséget jelentenek nemcsak az otthont kereső vásárlók, hanem a befektetők számára is. A lakótelepi ingatlanok leginkább azért jöttek divatba, mert a lakáskeresők a magas árak miatt kényszerűségből a téglalakásokhoz képest jellemzően olcsóbb panelek felé fordultak. Ugyanakkor a felújítások és az egyre szélesebb körben elérhető műszaki megoldások (például hőszigetelés és légkondicionálás) is sokat javítottak a házgyári elemekből épült tömbök megítélésén.

A megélénkült kereslet a panelek árát is jócskán felverte, így aztán kérdés, hogy a téglaépületekhez viszonyított olcsóságuk megmaradt-e...

SZÜLŐK, SZAKÉRTŐK: AZ ÚJ OKTATÁSI TÖRVÉNY TÖBBET ÁRT, MINT HASZNÁL

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2019.07.12.


Az állami intézmények valóban hajlamosak kifúrni az átlagostól akárcsak minimális mértékben is eltérő nevelési igényű tanulókat. A szülők többsége ugyanakkor nem úri passzióból választja gyermekének a magántanulói státuszt.

A tervek szerint ma szavaznak a parlamentben a köznevelési törvény Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által az országgyűlésnek június 11-én benyújtott módosító javaslatairól. A csomag azzal híresült el, hogy ha törvényerőre emelkedik, ellehetetleníti az iskolakötelezettségüket magántanulói státuszban vagy az alternatív oktatási rendszerben teljesítő tanulókat és családjaikat. Bódis József oktatásért felelős államtitkár ezzel szemben elmondta, hogy amellett, hogy a kormány továbbra is elkötelezett híve a minőségi oktatásnak, a köznevelési törvény módosítási javaslatai nem hoznak majd jelentős változásokat a közoktatásban.

Pedig a tervezett változások az óvodás vagy iskolás korú gyermeket nevelő családok mindennapi életét vagy jövőbeli terveit is drasztikusan befolyásolhatják. A csomag egyebek mellett az alábbiakat tartalmazza:
- 4 éves kortól mindenkinek kötelező lesz óvodába járni. Vagyis az eddigi 5 helyett már csak 

- 4 éves korig kérvényezheti a szülő az óvodakezdési kötelezettség halasztását. 

- Az utolsó óvodai év iskola-előkészítővé válik, amelyben az óvodásoknak egységesített követelményrendszert kell teljesíteniük.
- Amely év augusztus 31-ig a gyermek betölti a 6. életévét, köteles elkezdeni iskolai tanulmányait. Ezzel ellentétes javaslatot az óvodapedagógusok nem tehetnek, legfeljebb a szülő kérvényezheti.
- A tankötelezettség csak iskolába járással teljesíthető, 2019. szeptember 1-től megszűnik a magántanulói státusz. Egyéni munkarend iránti kérelmet a szülő kérvényezhet, ebben bizonyítani kell, hogy az egyéni munkarend a gyermek számára előnyökkel jár.
- Megszűnik a szabad tankönyvválasztás intézménye.
- Az oktatási intézmények vezetőinek a kinevezését a továbbiakban nem véleményezhetik az érintett csoportok, vagyis a pedagógusok, a szülők és a diákönkormányzatok.
- A második évfolyam végétől minden oktatási intézményben kötelezővé válik az érdemjeggyel való osztályzás.
- A Nemzeti Alap Tantervben (NAT) meghatározott tananyag-tartalmat félévekre bontva kell szerepeltetni az alternatív iskolák kerettantervében.
- Biztosítani kell az átjárást az állami és az alternatív iskolarendszer között. Ennek érdekében az alternatív iskolák kerettantervi tantárgyi struktúrája legfeljebb 30 százalékban térhet el a központi kerettantervben részletezett tantárgyi struktúrától.
- A pedagógus munkakör betöltéséhez előírt szakképzettséget igazoló oklevél birtokában gyakornokként alkalmazható az is, akinek nincs nyelvvizsgája.

A tervezet szerint a kérvényeket a jövőben nem az intézmények vezetőihez vagy – az óvodakezdés elhalasztása esetén – a területileg illetékes jegyzőhöz kell majd benyújtani, hanem egy állami szervhez...

KOCSIS MÁTÉ – IRÁNY A NYÍLT DIKTATÚRA

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.07.12.


„A kommunizmus“ saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat – ezt még 2006-ban mondta Orbán Viktor Strasbourgban, az Európa Parlament néppárti tanácskozásán, egyszersmind sürgetve, hogy vonják meg a Gyurcsány-kormánytól a mintegy ezer milliárdos uniós támogatást. Utóbb a Fidesz ugyan közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy Orbán szavait félreértették, félremagyarázzák, mindez inkább csak mentegetőzésnek tűnt.

A történet, amely ugye immár tizenhárom esztendős, csak azért jutott most eszembe, mert a magyar kormánypárt képviselői lelkesen hazaárulózzák azokat a képviselőket, akik nem szavazták meg a Fidesz funkcióba jelölt politikusait az EU-ban. Kocsis Máté azonban nem elégedett meg ennyivel, a hazaárulót már túl gyenge jelzőnek találta, meg is fenyegette a Demokratikus Koalíciót azzal, hogy a magyar parlamentben fognak visszavágni, megfosztják bizottsági tisztségeitől Varju Lászlót és Vadai Ágnest.

Mielőtt gyorsan elítélnénk a Fidesz frakcióvezetőjét, annyit érdemes rögzíteni: tényleg nem könnyű eldönteni, hogy erkölcsileg igazolható-e, ha a magyar a magyart nem támogatja külföldön. Szívesen hajlanék arra, hogy ez bizony nem szép dolog, de ezen a logikán újra csak oda jutunk, hogy a Fidesz néppárti felfüggesztését sem lett volna szabad elfogadni, miközben ennek pontosan az ellenkezőjét írtuk, amikor ez aktuális volt. Szóval a kérdés az, hogy melyik a fontosabb: a jogállamiság megőrzésére való törekvés, vagy a honfitársi szolidaritás...

ORBÁN VIKTOR EKKORA VÁLLALÁST MÉG SOSEM FOGALMAZOTT MEG

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2019.07.12.


Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli szokásos rádióinterjújában a 2020-as költségvetés kapcsán beszélt a kormány hosszabb távú büdzséterveiről is. Megismételte azt a korábbi célját, hogy nullszaldós legyen a költségvetés egyenlege, de most tovább is ment, egyenesen többletes büdzsét szeretne látni. 


Többletes költségvetés a cél
"Nekem nagyobb ambícióim vannak és szeretném, ha az ország is ambiciózusabb lenne. A mostani célt csak egy közbülső állomásnak tekinteném" - jelezte arra a kérdésre, hogy a 2020-as költségvetésben soha nem látott alacsony költségvetési hiánycéllal terveznek.
Most egy olyan költségvetést alkotunk meg, ami 1%-os hiánnyal számol, de a hiány az hiány, akkor is ha 1%-os. Az én célom, hogy eljussunk oda, hogy ne hiánnyal fogadjunk el költségvetést- fejtette ki. Ha a 2020-ra kitűzött célokat elérjük, az jó, de nem az a végcél - fűzte hozzá.

"Meg tudjunk termelni annyi jövedelmet, amely az ország normális működéséhez szükséges és ne kelljen hiányt termelnünk, mert azt hitelfelvétellel kell pótolni" - utalt a miniszterelnök ismét a nullszaldós költségvetésre. Most először azonban ennél a célnál is tovább ment:

"Először el kell érni az egyensúlyt, utána pedig el kellene kezdeni többet termelni, nagyobb gazdasági eredményt elérni, mint amennyit elköltünk. Ezzel új történelmi korszak kezdődne Magyarországon, amikor hitelfelvevőből átmegyünk hitelnyújtóvá" - tette hozzá. "Az kevés, ha nem kell hitelt felvenni. Az a cél, hogy annyi pénzünk legyen, hogy mi adjunk kölcsön - érzékeltette. Sok ország van a világban, amely a pénzügyeit olyan jól szervezi, hogy ő ad kölcsön másoknak" - mondta. "A magánéletünkből tudjuk azt, hogy jobb kölcsönt adni, mert az kamatot szed, aki pedig kölcsönt kap, az kamatot fizet" - jelezte.

"Szeretném, ha átkerülnénk a bot jó oldalára"- érzékeltette Orbán Viktor...


ENNEK ÖRÜLHETTEK MOST A BEFEKTETŐK - 7-8 SZÁZALÉKOS ÉVES HOZAMOT TEHETNEK ZSEBRE

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.07.12.


Kamatemelkedést és a rövid hozamok megugrását hozta a piacokra a szuperállampapír, ami elszívta a likviditást. A hosszú lejáratú állampapírnál ugyanakkor jelentős volt a hozamcsökkenés, ez pedig kifejezetten jót tett az ezekbe fektető kötvényalapoknak. A hosszú kötvényalapok így 7-8 százalékos éves hozamot tudnak felmutatni.

Júniusban ellentétesen mozogtak a rövid és a hosszú állampapírok hozamai. Az új kamatadómentes szuperállampapír megjelenése elszívta a likviditást a piacról. A lakosság a Magyar Állampapír Plusz vásárlását jelentős mértékben korábban kibocsátott lakossági állampapírok visszaváltásával finanszírozta. Az állampapírok nagy részét pedig nem a Magyar Államkincstár hálózatában, hanem a bankokon keresztül váltották vissza (mint korábban megírtuk, azért ezt nem mindig saját elhatározásból és önként tették meg).

A végeredmény mindenesetre az lett, hogy a bankok mérlegében lévő lakossági állampapír-állomány felduzzadt, ezzel együtt pedig a bankközi likviditás szűkült. Ennek pedig az lett a következménye, hogy megugrottak a kamatok, és a diszkont kincstárjegy hozamok is emelkedtek. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)...

EGY ÁTVERÉS TÖRTÉNETE

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.07.12.


A külföldi munkavállalás mindig rejt magában némi kockázatot. A mai poszt erre próbálja meg felhívni a figyelmet. Noha szerzője (nevezzük Rózának) a cég nevét is megírta, szerintem ennél fontosabb maga a jelenség, azaz hogy érdemes vigyázni és előzetesen amennyire lehet, alaposan tájékozódni.

„Az eredeti hirdetésben több mint 170 órányi munkaidő, 250 eurós szállásdíj szerepelt, munkaidőnek pedig az általános felszolgáló volt megadva. Nos, ebből, nem sok valósult meg.

Ehhez képest ugyanis 120 órás szerződést adnak, a szállás 20 euróval igaz, de drágább volt, a munkakört pedig úgymond mindenesnek értékelték, de ezt „servicekraft” néven álcázták, munkaköri leírást nem adtak...

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/28. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.07.12 



P U B L I C I S Z T I K A


Váncsa István: Nix ugribugri

Sorra rúgják ki a dolgozókat a Nemzeti Táncszínházból, olvastuk a múlt hét második felében különféle netes oldalakon, azért rúgják ki őket, mert a hatalmi gépezet fogaskerekei közé apró homokszem került. A homokszem amúgy maga a Táncszínház, ami pech, mármint a Táncszínháznak és főképp a kirúgandó ügyelőknek, világosítóknak, díszítőknek, akik rosszkor vannak rossz helyen. Hogy rajtuk kívül még további csaknem tízmillió magyar van rosszkor és rossz helyen, az őket nem teszi boldogabbá. A színházat egyébként az Orbán-kormány alapította még az előző országlása idején, az Orbán-kormány adta neki lakhelyül a Várszínházat, onnan az Orbán-kormány hajította ki, és ugyancsak az Orbán-kormány szállásolta el egy hipermodern új épületben, amelynek a bérleti díját a színház nem képes és nem is lehet képes kifizetni, vagyis öles léptekkel halad a csőd felé. Nix ugribugri, hogy egy klasszikust idézzünk e helyt. A Táncszínház amúgy az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozik, a tőle legalább évi ötszázmilliós bérleti díjat követelő Millenáris Kht. pedig a miniszterelnökség alá, vagyis most a kormány egyik alárendeltje belezi ki a másikat, van ilyen. A politikus nem miniatúrákkal bíbelődik, hanem hegyeket mozgat, a magyar politikus meg pláne, égitesteket, sőt galaxisokat, járulékos veszteség nélkül az ilyesmi aligha megy.

Lipovecz Iván: Macron pókerjátszmája

Macron és Orbán nyírtak ki engem – panaszolta tele a német sajtót Manfred Weber, akinél színtelenebb és súlytalanabb csúcsjelöltet aligha választhatott volna magának az Európai Néppárt. Ám bármilyen hangzatos is a vád, csak részben helytálló. A francia elnök számára a bajor politikus valóban elfogadhatatlan volt – de ugyanígy bármely más csúcsjelölt is az lett volna. Macron ugyanis elvből vitatta ennek a szisztémának a jogosultságát: szerinte egyrészt sehol sincs lefektetve az EU dokumentumaiban, másrészt csak akkor lenne hiteles, ha az EP-választásokon határokon átnyúló listákra lehetett volna szavazni.

Mészáros Sándor: „Súlyos könnyedség”
Kovács András Ferenc 60

Hegyi Gyula: A béke követe?

Balázs Péter: Európa győztesei


Lakatos Júlia: Melyik út vezet Nyugat felé?
A pozitív integráció

Nemrég egy külföldi konferencián, amelyre az Európai Unió minden szegletéből hívtak szakértőket, amolyan bemelegítésképp arra kérték a résztvevőket, kis matricával jelezzék, hova tartozónak vallják magukat. Észak, dél, nyugat vagy épp kelet? Az első látásra ártalmatlan feladat pillanatokon belül a Csinibabából is ismerős mélyfilozófiai kérdések tömkelegét vetette fel. Hiába omlott le a vasfüggöny, a „Helsinki az már Nyugat?” jellegű elmékedés még ma is érvényes, és nem csak Kelet-Európában. Annyiféleképpen lehet ugyanis viszonyulni ehhez a kérdéshez.

Magyar László András: Magyarország és Hungaria

Kovács Zoltán: Alig kezelhető

Felcsuti Péter: Globális felmelegedés

Bizonyosságok és bizonytalanságok


Szemben azokkal, akik a gazdasági növekedés/fogyasztás megállítása mellett kardoskodnak, mások éppen a növekedés/fogyasztás elhúzódó leállása (secular stagnation) miatt aggódnak. Aggodalmaik oka, hogy a legutóbbi technikai forradalom (digitalizáció) nem fejti ki azt a húzóhatást a gazdaság és a termelékenység növekedésére, amit a korábbiak (gőz, vasút, robbanómotor, műanyagok) igen.

Szüdi János: Itt az idő


Marosán György: Veszélyzónába érkeztünk!


Még a 70-es évek végén – az OMFB munkatársaként – beszámolót hallgattam meg a harrisburgi reaktorbalesetről. Mint egykor a KFKI atomreaktoránál dolgozó fizikus, meghökkenve szembesültem a reaktort irányító, magasan képzett szakemberek tanácstalanságával. Fogalmuk sem volt a valóságos helyzetről, a zavarok okairól, és csak a véletlen szerencsén múlt, hogy elkerülték a súlyosabb katasztrófát. Hasonló problémák – „megspékelve” egy slampos társadalom viselkedési kultúrájával – Csernobil esetében már súlyos katasztrófához vezettek.

Huszár Ágnes: Nem tudomány, mítoszgyártás

Molnár Erzsébet: Gazdagság

V I S S Z H A N G

Karsai László: Válasz Jeszenszkynek

Földi Bence: Párhuzamos folyamatok

Szilasi György: Ideák

Haskó László: A tudomány nélküli állam

TGM: Aleksandar Tišma


P Á R A T L A N 

-hg-: ERŐSÍT

-átkai: CIRKUSZNEMZET

trepljov: ÖLELÉSRE VÁRVA

-iar-: HAZAFI, FÜGGETLENSÉG

-kunc-: KÖLCSÖN

Róna György: KETTŐS MÉRCE


A. G. úr: KACSA VAGY LIBA?

-sko: ELMEGY
(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/28. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.07.12.


I N T E R J Ú

Várkonyi Benedek: „Ez el lett fuserálva”
Interjú John Komlos gazdaságtörténésszel

F E U I L L E T O N

Szilágyi Zsófia: Nagy Lajos és Nagy Lajos (Érettségi csalásokról)

K R I T I K A

Darida Veronika: A létezés esztétikája

Michel Foucault: Az igazság bátorsága. Fordította Cseke Ákos. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2019, 480 oldal, 4995 Ft

Foucault részletesen kitér Szókratész enigmatikus búcsúmondatára („Tartozunk egy kakassal Aszklépiosznak”), melyben az önmagunkkal és a másokkal való törődés gesztusát, a hamis vélekedésekből való kigyógyulás bizonyítékát látja. Szókratész halála így lesz a parrhészia gyakorlása, mely egyúttal „olyan igazmondásformaként alapítja meg a filozófiát, mely kifejezetten a filozófus sajátja, a filozófusé, akinek van bátorsága ahhoz, hogy az igazság nevében az életét is kockára tegye, aki a halálra a lélek próbájaként tekint”.

Foucault Szókratész rendíthetetlenségéből talán önmaga számára is erőt merít, habár saját közeli halála (ahogy erről részletes leírást kapunk Hervé Guibert megrendítő halálnaplójában, a L’ami qui ne m’a pas sauvé la vie című regényben, ahol Muzil alakjában Foucault-ra ismerthetünk) legalább ennyire a testi fájdalom próbája lesz, melynek során csak néhány hűséges barátja és tanítványa marad mellette, a kórházi névtelenségben.

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Szeifert Natália: Ex libris

Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánul
Farkas Ildikó: A japán modernizáció ideológiája
Hidasi Judit–Vihar Judit (szerk.): Egy magyar lelkű japán – Hani Kjóko
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Antal Nikolett: „Nincs elég takaró”
Csepregi János: Morgensternt tiszta papírra – 1942. NOW Books&Music Kiadó, 2018, 178 oldal, 2790 Ft

Csepregi kötete kevésbé tekinthető lázadásnak (bár egyértelmű, hogy vannak ilyen céljai), a versek ugyanis sokkal inkább működnek a személyes, az egyéni nézőpontok, mintsem a kollektív, az egyetemes felől. Nem véletlen, hogy a személyességgel átitatott ciklusok, mint a Szublimál, az Így vonulunk ki vagy az Ahogy az már a régi könyveiddel történni szokott emelik oda ezt a kötetet, ahol a helye van: töredékes és töredelmes, rezignált fájdalommal átitatott, olykor megrendítő sorok összességébe. A versek vizualitása, a hozzájuk tartozó látvány is ezekben a ciklusokban válik igazán a sorok közé ivódó, masszív réteggé.

Konkoly Dániel. Már vártuk...
Seres Lili Hanna: Várunk. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2019, 64 oldal, 1800 Ft

A Várunk egyes versei mintha az élményközpontú költészet benyomását akarnák kelteni, ugyanis a kötet végén található egy lista, amely a verseket inspiráló műalkotások (Aladdintól a Werckmeister harmóniákig) mellett azokat az élményeket sorolja fel, amelyek bizonyos szövegeket inspiráltak. Kivétel azonban az első ciklus, melynek nem lehetnek valós referenciái, hiszen egy olyan világot jelenítenek meg, amelyben nem élnek férfiak (arról, hogy hová tűntek talán csak a ciklus címéből következtethetünk: Reumás hátország). Persze az is lehet, hogy az egész egy allegória, amely mintha a nacionalizmust pellengérezné ki („Régebb óta élünk itt, mint a fény”, A fény országa)

Büki Péter: Kamaszoknak mesélni?
Zalka Csenge Virág: Hősök és pimaszok. Pont Kiadó, Budapest, 2019, 152 oldal, 3255 Ft

Néhány évtizede újabb „hóbortok” jelentek meg: bibiloterápia, meseterápia stb. Aha. Hát a felnőtteknek maguknak ismét szüksége lett a mesékre, a mesélésre. A felnőtt és a kisgyermek élhet a mesén. De mi van a köztes generációval? Az identitásukat kereső kamaszokkal? Mi van azokkal, akiknek egy rossz „tálalás” ciki, s azokkal, akik kicikiznek minket?

A pimaszok, a kockulók, a Google nemzedéke. De hogyan lesznek Hősök? – Ja, és természetesen hogyan lesznek természetükből, élethelyzetükből adódóan pimaszok?! Ezt a kérdést boncolgatja Zalka Csenge Virág Hősök és pimaszok című kötete.

Erdőerőd
Bodor Ádám Verhovina madarai című könyvének olaszországi fogadtatása

Ádám Bodor: Boscomatto. Olaszra fordította Mariarosaria Sciglitano, Il Saggiatore Kiadó, 307 oldal, 22 euro

A tökéletes gonoszság logikája uralja Bodor Ádám könyvét, amelyet Mariarosaria Sciglitano nyelvi leleményekben gazdag, csodálatra méltó fordításában az Il Saggiatore jelentet meg. Ez az első alkalom, hogy a könyörtelen Bodor megveti a lábát Olaszországban. 1936-ban Erdélyben, a vámpírok földjén született, majd miután szülőföldjén komoly bajba keveredett, a román kommunista diktatúra elleni szervezkedésért börtönbüntetésre ítélték, áttelepült Magyarországra. Ezt követően lett a magyar nyelvű irodalom egyik legfontosabb szerzője, a kelet-európai irodalom kiemelkedő képviselőjének tartják.

A Verhovina madarai (alcíme: Változatok végnapokra) gyötrő és szenvtelen képek sora. Az olvasó útja során folyamatosan úgy érzi, hogy rátámadnak az embertelenség megtestesítői. A táj egyes részletei egymásba illenek, így alkot legalább annyira zavaros, mint amennyire jól szerkesztett mozaikot, az egyes darabok illeszkedésének és az egységes világképnek köszönhetően. (Leonetta Bentivoglio: Vámpír írások - Robinson - La Repubblica, 2019.02.03.)

Cserhalmi Luca: A szomszéd néni is
(Az „Így látjuk mi...” Az Öntárgyiasítás, női pozíciók című kiállítás augusztus 7-ig megtekinthető az Ybl Budai Kreatív Házban.)

Amikor a nők a nőkről vagy magukról (mint nőkről?) beszélnek, akkor a metafeminin műalkotásokon túl valami sokkal tágabb vagy másik végletként, valami sokkal személyesebb kontextus keletkezik, amelyet a kiállított művek is sugallnak. Benyomásokat közvetítenek, egyéni, emberi tapasztalatokat dolgoznak fel, vagy olyan archetipikus és örök motívumokhoz nyúlnak, mint az anyaság. Azokban az esetekben, amikor a női testet használják koncepciójukban, az csak ritkán válik átszexualizálttá, inkább jelzésszerű, emberi alakként jelenik meg.

Csengery Kristóf: Megunták a nagyokat?
(Jaap van Zweden, New York Philharmonic: Stravinsky, Debussy – Decca Gold)

Jaap van Zweden vezényletével a két mű mérnöki pontossággal, virtuózan, aprólékos részletgazdagsággal és pazar sokszínűséggel szólal meg. A felvételek méltók a világ egyik legprofibb zenekarához, amely mindent le tud játszani, és hosszú ideje híres arról, hogy luxuskivitelű előadásokat prezentál közönségének; olyan produkciókat, amelyekben tényleg minden hang a helyén van.

György Péter: Új szereposztás
A fekete modellek és a nevek

(Le Modèle Noir, de Géricault à Matisse, Musée d’ Orsay, március 26-július 21.)

A párizsi tárlat a különböző reprezentációkat mutatja be, amelyek nyilvánvalóan összefüggésben állnak a rabszolgaság 1848-as betiltásával, illetve a bemutatott művek földrajzi kontextusával. A kérdés az, miként ábrázolták a fekete modelleket a kortárs európai, illetve gyarmati társadalmakban, s miként azokon túl, a Másik példájaként. A feketék, azaz az afrikaiak Mássága testi kérdés volt, akár az emberi nem (bibliai elbeszélésre visszamenő) egységét feltételezték, akár a természetttudományos hipotéziseknek megfelelően a fajok eltérő eredetét vallották.

Stőhr Lóránt: Emberkísérletek
(Tim Wardle: Három egyforma idegen)

Véletlen találkozások, szélsőséges érzelmek, embertelen tudományos kutatás, nyomában emberi tragédiák – akár több filmre is elegendő történet rejlik az anyagban. Tim Wardle rendező azonban egyik történetet sem tudta hitelesen elmesélni. A három fivér jelleme közti különbségek utalásszerűek maradnak, az együttlétük egyik pillanatról fordul a tökéletes harmóniából az eltávolodásba anélkül, hogy a valódi okokat elmondanák.

Papp Lídia: Erdélyi coming out
(Székely Csaba: Öröm és boldogság, Spirit Színház, június 20.)

A szerző iróniával nyúl ehhez az összetett témához; öt egymástól teljesen különböző személyiségű meleg karakter történetén keresztül mutatja meg a kisebbségen belüli kisebbség mindennapi küzdelmeit és apró örömeit, hogy aztán a darab végére a különállónak tűnő mozaikdarabkák egy tragikus fináléban egyesüljenek. Jól működik ez a mozaikos, időben ugrálós történetvezetés. Nem hagyja lustálkodni a nézőt, a finoman adagolt információkból szeretnénk helyre tenni a szereplők közötti viszonyrendszert. Tudjuk, hogy a végén összefutnak a szálak, a darab dinamikája végig nyomozásra ösztökél.

Herczog Noémi: Oresztész és ISIS
(Milo Rau és a társulat: Oresztész Moszulban/Orestes in Mosul, NTGent, Wienerfestwochen, Bécs)

Okos és ritka gazdagsággal rétegzett mű RauOreszteiája. És ami a legszokatlanabb benne, korunk trendjeivel ellentétben nemhogy vállalja a tragikus hangvételt, de képes is megvalósítani (csak a Mad world visszatérő, nyálas dallamát tudnám feledni). Így az előadás elbizonytalanít abban a vigasztaló élethazugságunkban is, hogy az erős színházkultúra előfeltétele a diktatúra.

Fáy Miklós: Összesen három zongora
(Mozart: Piano concertos – Warner, 2019)

Időközben klasszikussá váltak az előadók, André Previn idén meghalt, Radu Lupu most jelentette be, hogy köszöni, ő is visszavonul, az egészségi állapota nem engedi meg a koncertezést, az emberek többé-kevésbé hozzászoktak, hogy a Lupu-koncertek elmaradnak, vagy épp kiugrási lehetőséget biztosítanak ifjabb titánoknak, ha tudnak élni a beugrás adta lehetőséggel. A lemez legalább nem változik – bár vannak, akik ezt is vitatják.

Siba Antal: Pöccre ütnek
(Erőszak amatőr felvételeken)

Eldurvult az utca, a közlekedésben (meg úgy általában mindenhol) mindent elural az erőszak, föl nem robbant kézigránátok jönnek-mennek, tegyük hozzá: a rendőrség pedig csak áll és néz. Ez a valóság.

Torma Tamás: Lovak a Várban
(A budai Vár)

Mindez nagyon szép, de persze a legtöbben tudjuk, hogy nem erről van szó. Itt is rendszerváltás folyik, ne legyenek kétségeink. Radikális koncepcióváltás, amiben a fenti érvek csak kitakarásul szolgálnak, kitakarásául annak, ahogy a fideszes hatalom makacs következetességgel foglal egyre több helyet a budai Várban.

I R O D A L O M

Mán-Várhegyi Réka: Váratlan fordulat

Reggel hasfájással ébredek, egyből a telefonomért nyúlok, hogy a menstruációs mobilapplikációban ellenőrizzem, mikorra várható a vérzés kezdete. A szűk kabinban félhomály van, egy aprócska emeletes ágy tetején fekszem, a faberakásos plafon legfeljebb harminc centiméterre lehet az arcomtól. Az applikáció nem indul el. Ekkor tűnik fel, hogy nem hallom Misi szuszogását. Az alsó fekhely üres, amiből arra a következtetek, hogy már korábban felkelhetett. Leereszkedem a földre, felveszem a köntösömet, lehajtom a fejem, hogy kilépjek a törpéknek tervezett folyosóra, óvatosan kimászom a keskeny fedélzetre. Csend van, a parton egy lelket sem látni, a kikötőben álló hajók finoman ringatóznak az alig-alig hullámzó világoskék vízen.

Berta Ádám: Az első turisták

Egyszer, még amikor súlyproblémáim voltak, majdnem kint ragadtam Angliában. A végére már úgy éreztem, nem is egy skanzenszabású halászfaluban vagyok, hanem kagylóhéjban, amely minden irányból szorít, teljesen összeprésel. Kimentem két hétre, turistának, aztán valahogy beszippantott a helyzet. Mondhatnám, hogy megtapadtam, sőt hó végére már keresetem is volt, de ez így mégse lenne igaz. Ha lett volna minimális lendületem, azonnal továbbállok. Nem azon erőlködtem, hogy ottmaradhassak, hanem az ellenkezőjén. Nyúlós lett az élet, a macskaköves díszlet körém fonódott. Időbe telt, amíg valahogy összeszedtem magam és kiműtöttem a hájpacni testem onnan, mert, mondom, durván rám telepedett az a közeg.

Pál Sándor Attila: Spitzer úr

Egy alkalommal egy jónevű, nemzetközi onkológus professzorokból álló team is meglátogatta Spitzer urat, s vagy egy hétig ettől volt hangos a világsajtó, feltételezték ugyanis, s állításuk szerint joggal, hogy a magyar csodaöreg úgynevezett inverz rákban szenved, anticancer, ahogy mondták, hogy tudniillik túlburjánzottak a rákos sejtek a testében, ám jelen esetben arról van szó, hogy ezek a rákos sejtek annyira jóindulatúak, hogy gyakorlatilag konzerválják Spitzer úr szerveit, mintegy óvó, tápláló burokként vonják őket be, éltetik, s még a véráramban is közlekednek ide-oda, ahol éppen megfogyatkoztak és kellenének. Egy hétig vizsgálták Spitzer urat, egy hétig voltak sztárok, majd csúnya felsülés lett a vége.

Ozsváth Zsuzsa: Random Access Memory

Különben gyűlöl. Röhejes, ahogy felstimmolja magát azon, hogy odáig van értem. Teljesen kikel magából, ostobaságokat vág a fejemhez, én vagyok a legocsmányabb nő a világon. Hazug, képmutató, unalmas, kelletlen, hideg, mint a hó. Mellkasán keresztezett karokkal áll előttem, és elfordul, hogy ne lásson. És közben a tarkómon meg-meglibben a tincs, de nem mozdulok, maradok cövek és a torkomban fojtogatom a röhögést. Hát nem akar szeretni, de muszáj neki.

Janáky Marianna: Franciaágy

Végül megrendeltek egy franciaágyat, másnapi szállítással. Nem is volt olyan drága, gondolta már az utcán az anya. A lányok nem így gondolták. Ráadásul Éva kocsija nem indult be, és a három nő hamarosan a megállóban toporgott a villamosra várva.

– Csak kellene már neked is egy pasi – lökte meg testvére csípőjét Ági, aki az „Istenem, jöjjön már” mondatot ismételgette.

– Nem is hiszel Istenben, hugi, de a villamos mindig jön, mint anya imái végén az ámen – mondta Ági mosolyogva.

És a villamos valóban jött, és az anya le tudott ülni, a lányai pedig elé álltak.

– Minek vered haszontalan kiadásokba magad, anyukám? – kérdezte Éva előrehajolva halkan.

– Mert? Azt hiszitek, hogy az égbe szóló jegyem már a pénztárcámban?

Bakos Gyöngyi: Belgrád rakpart

Bakos Gyöngyi: Huszonnégy

Egressy Zoltán: Nem kezdtem el

Egressy Zoltán: Check out

Egressy Zoltán: Ördögök
Sopotnik Zoltán: Galambjel, nyestmosoly