2016. november 6., vasárnap

HA A TEK IDEJÉBEN LEKOMMANDÓZZA KOVÁCS GERGELYT ÉS BŰNTÁRSAIT, AKKOR A DRÁMA NEM TUDOTT VOLNA KITELJESEDNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.11.06.


Régen fordult elő, hogy ilyen vidáman indult a vasárnapom. Vagy a keddem, péntekem. Pénteken történt ugyanis, hogy Kétfarkúék testületileg ellátogattak Pécsre. Ez már önmagában nemzetbiztonsági kockázatot jelent, de Bakondi és Nógrádi tanárprofesszor úr bizonyára mással voltak elfoglalva, ezért nem fújtak időben riadót. Pedig, ha a TEK a helyzet magaslatán van és idejében lekommandózza Kovács Gergelyt és bűntársait, akkor a dráma nem tudott volna kiteljesedni. Így meg de.

A merénylők különösebb gond nélkül megérkeztek Pécsre, kipakolták a festékeiket és nekiláttak kiszínezni a rommá töredezett járdát. Hogy ne ótvar ronda legyen, hanem vidám és színes. Ez pedig nem méltó egy ilyen súlyosan sorsüldözött, heroikusan hősies – esetleg hősiesen heroikus – komoly néphez, mint amilyen a magyar. Mi szeretjük a szürke egy árnyalatában játszó szürkét, a sorstragédiáink egymásutániságát szimbolizáló töréseket és repedéseket. Mi szeretünk szenvedni, ragaszkodunk a rusnyához, a lehangolóhoz és az ótvarhoz.

Honnan veszi magának a bátorságot egy viccpárt, hogy elvegye tőlünk a gyötrelmeinket? Hiszen ha ránézünk a porladó járdára, útpadkára, azonnal eszünkbe jut Mohács, Trianon és hasonlók. Egy kátyú láttan szinte halljuk a turul szárnyainak fennséges suhogását és tudjuk: mi aztán vagyunk valakik!

De szerencsére Pécs városa megvédte magát. Az éber Biokom alkalmazott meglátta a hazaárulással felérő járdafestést és tette honfiúi kötelességét. Kihívta a rendőröket. A Biokomos csávónak egyébként nem az lenne a dolga, hogy a töredezést és a kátyút őrizze, hanem az, hogy ne legyen töredezés és kátyú. De ő ilyen hülyeségekkel nem foglalkozik, mert első a haza védelme.

Jött is a rendőrség – hiszen ez a dolguk – és előállította mind a tíz Kutyapártos merénylőt. Hogy lássa a magyar paraszt, itt aztán rend van, nem csak a rend éber őrei érkeztek józan ész-halálában, hanem helyszínelők is. Halálos komolysággal jöttek, kirakták a bűnjelek mellé a kis táblácskákat (pusszancs, Horáció Kénnek), fotóztak, meg minden.

Amit meg kell jegyeznem: nem a rendőrök a hibásak. Nekik nincs választásuk. Küldik őket, menniük kell. Szerintem normálisak voltak...
 

A MAGYAR MÉDIARENDSZER PROBLÉMÁI

MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY
Szerző: Márték Médiaelemző Műhely
2016.


A médiarendszer szerkezeti szintű átpolitizáltsága

Az elmúlt évek legfontosabb és legveszélyesebb tendenciája a magyar médiarendszerben a nyíltan politikai kötődésű médiavállalkozások térnyerése. Ez a folyamat nem kizárólag a politikai jellegű médiumokat érinti; ezek esetében sajnos az akár szervezeti jellegű politikai kötődés sem újdonság, ami mégis új, az az érintett médiumok agresszív terjeszkedése; ennek legnyilvánvalóbb példája a Lánchíd Rádió. A szerkezeti szintű átpolitizáltság azért különösen veszélyes, mert a szórakoztató tartalmakat közlő médiumokra is kiterjed. Ez egyrészt korrupciós kockázatokat rejt, különösen az állami reklámbevételek átláthatatlan felhasználásával. Másrészt fontos mozgatója a politikailag elkötelezett médiabirodalmak gazdasági megerősödésének, a kereskedelmi bevételek átcsatornázásával a kifejezetten politikai jellegű médiumokhoz; például a Class FM az azonos tulajdonosi és reklámértékesítő háttéren keresztül finanszírozója lehet a Lánchíd Rádiónak és a Heti Válasznak. Harmadrészt politikai manipulációs lehetőségként is megjelenik, a szórakoztató tartalmak között és azokban elrejtve a közönség olyan részének elérésével, amelyre egyébként nem volna lehetőség; a Class FM híreinek súlyos kormánypárti elfogultságát a Médiatanács is megállapította. A folyamat egyáltalán nem ért a végéhez. A kereskedelmi televíziós piacon való pozíciószerzést (TV2) az állam jogalkotási eszközökkel – a reklámadó lebegtetésével – is megtámogatta.

Manipulált reklámpiac

A magyar médiapiac mérete, illetve a gazdasági válság reklámpiaci hatásai önmagukban is sérülékennyé teszik a médiarendszer finanszírozási alapjait. A bizonytalan gazdasági alapok minden esetben növelik a kormányzati befolyásolás kockázatát, és rontják a politikai és gazdasági érdekektől független, átfogó tájékoztatás esélyeit. A magyar médiarendszerben az elmúlt időszak egyik meghatározó médiapolitikai eszközévé vált a kormányzati hirdetések, illetve az állami tulajdonban lévő vállalatok reklámköltéseinek elosztása. Ez legnyilvánvalóbban a rádiós piacon hozott létre teljesen torz viszonyokat, ahol az egyes szereplők teljesítménye, hallgatottsága teljesen elvált a reklámbevételek nagyságától. Ez az országos kereskedelmi rádiós piacon jelentős mértékben hozzájárult egy politikailag támogatott szereplő (Advenio Zrt. – Class FM) monopóliumának kialakulásához. Az állami reklámköltések ráadásul a piaci reklámozók számára is üzenetértékűek: a kereskedelmi reklámok követik az állami reklámokat a preferált médiumokhoz. A gyenge reklámpiac és a torz reklámpiaci viszonyok mindezeken túl növelik az egyes médiumok kiszolgáltatottságát a piaci reklámozók irányában is..


ITT OLVASHATÓ

KI LŐHETI KI ROGÁN ANTALT ORBÁN VIKTOR MELLŐL?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.11.06.


Mondanánk, hogy szorul a hurok Rogán Antal nyakai körül, ám sokszor olyan érzésünk támad, mintha a propagandaminiszternek nem is lenne nyaka, annyira felülírják a fizika, a biológia, valamint a politika törvényeit a történtek. Rogán nyugodtan élheti életét a luxuslakásában, helikopterezhet, dubajozhat, mégis úgy tűnik, nem érzi a szorítást a nyakán. Meddig mehet ez így tovább? Egyszer vége lesz ennek, vagy már olyan magas a társadalom ingerküszöbe, hogy lényegében bármit megtehet a hatalom oltalmában? Ezúttal megpróbálunk válaszolni ezekre a kérdésekre.

Régóta rebesgetik ellenzéki oldalon, hogy az a politikai erő tud a kormány komoly kihívója lenni 2018-ban, amelynek sikerül kilőnie Orbán Viktor mellől Rogán Antalt vagy Habony Árpádot, esetleg Matolcsy Györgyöt. Ezekre a trófeákra már a Jobbik is ráhajtott azzal, hogy a letelepedési kötvények megszüntetését szabta az alkotmánymódosítás támogatásának feltételéül, így egyszerre szúrhatnak oda a miniszterelnöknek és a kötvénybizniszben érdekelt bizalmasainak. Matolcsy jegybankelnökként annak ellenére állja a sarat, hogy az utóbbi hónapokban számos botrányáról számolt be a sajtó, és keményen támadta őt az összes ellenzéki párt is.

Rogán, Habony és Matolcsy botrányainak egy töredéke is elég lett volna néhány éve ahhoz, hogy eltűnjenek a politika színpadáról, ám ma már nem a vállalhatatlan ügyek száma és súlyossága alapján söpörnek ki valakit a kormányból vagy a jegybank éléről, hanem az alapján, hogy a főnökük meddig kezeskedik értük. És amíg Orbán Viktor úgy látja, hogy a Fidesz a botrányok ellenére is fölényesen vezeti a pártok népszerűségi listáját, nem fog hozzányúlni egyik magas beosztású emberéhez sem. Ha ugyanis látványosan kivonná a közéleti harcok első vonalából Rogánt vagy Matolcsyt, akkor kvázi bevallaná, hogy csúnya dolog urizálni, vagy (szépen szólva) elvenni a közpénzek a közpénz jellegét...

ITT OLVASHATÓ

HÁROM NAP ÉS ELDŐL, LEHET-E EGY BETEGESEN HAZUDOZÓ MILLIÁRDOS AZ USA ELNÖKE! (ÉLŐ)

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KMÉRCE
2016.11.06.


Az évtizedes közéleti tevékenység és aktuális botrányok által megtépázott Hillary Clinton, vagy a valóságshow-sztár és demagóg ingatlanmágnás Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke? Erről dönt kedden az USA több mint 230 millió szavazókorú polgára. A verseny nagyon szoros, és egészen az utolsó pillanatokig nem lehetünk biztosak abban, kié is lesz a Fehér Ház. A Kettős Mércén az elkövetkező három napban élőben követjük a véghajrá eseményeit, és összefoglaljuk, mi mindent kell tudni a jelöltekről.

Cikkünk folyamatosan frissül, tartsatok velünk!

11.35 - Mi okozhat álmatlan éjszakákat Hillarynek?

Az email-botrány múlt pénteki kiújulása komoly károkat okozott Clintonnak, ám úgy tűnik, mostanra sikerül stabilizálnia a helyzetét. Mindettől függetlenül még rengeteg olyan veszélyforrás van, ami álmatlan éjszakákat okozhat a demokrata jelöltnek.
Ha a feketék részvételi aránya elmarad az átlagostól. Clinton választói koalíciójának egyik legfontosabb pillérét az afroamerikai szavazók alkotják. Ám a korai szavazatok (a választás napja előtt a legtöbb államban már lehetséges korai szavazatokat leadni) eddig azt mutatják, hogy a fontos államokban az afroamerikai szavazók részvételi hajlandósága elég alacsony. Ez persze megfordulhat a választás napján, ám addig is erősen nyugtalaníthatja a demokraták kampánystábját.


Ennek a fordítottja is igaz: ha az egyetemi diplomával nem rendelkező fehér szavazók részvételi hajlandósága megugrik, szintén Clinton győzelmi esélyét sodorhatja veszélybe. Ez a demográfiai csoport az ugyanis, amelyen belül Trump támogatottsága a legnagyobb.
Ha az egyetemi diplomával rendelkező fehér szavazók visszapártolnak Trump mellé. Ez a csoport általában inkább a republikánusok felé hajlik, de a kampány során Trump őrült stílusa elidegenítette őket. Egy pénteki YouGov felmérés szerint azonban visszaszerezte a vezetést Hillarytől ebben a csoportban.

Ha a fenti három esetből csak az egyik következik be, akkor Clinton még rendben van, ám ha kettő akkor már drasztikusan beszűkülnek a lehetőségei, három esetén pedig vége is a játszmának.

11.20 - Mi az az email-botrány?

Az ügy lényege viszonylag egyszerű: a kormányzati protokollt megsértve, a külügyminiszter Clinton saját magánszerveren keresztül folytatta hivatalos emailezéseit, amely akár veszélyes bűncselekménynek is számíthat. A Clinton-stáb szörnyen kezelte a dolgot, előbb próbálták elhazudni, ami újabb lovat adott azok alá, akik titokzatoskodó és korrupt politikusként tartják Clintont számon. Később azzal védekezett, hogy korábbi külügyminiszterek is jártak már így el, ami tényszerűen igaz is lenne, ha egy kampányban csak a tények számítanának.

Mindenesetre az FBI lezárta a nyomozást, miután úgy határozott, nincs elegendő bizonyítéka, hogy büntetőeljárást kezdeményezzen a politikus ellen. Múlt pénteken, másfél héttel a választások előtt azonban az FBI igazgatója levélben tájékoztatta a Kongresszust arról, hogy egy másik ügyben felfedezett bizonyítékok alapján újraindítja a nyomozást az e-mailek ügyében...


ITT OLVASHATÓ

ÖSSZEVISSZA BESZÉL A KORMÁNYZAT A PHARAON-ÜGYBEN, ÜZLETI MEGFONTOLÁSOK ÍRHATTÁK FELÜL A NEMZETBIZTONSÁGI KOCKÁZATOT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csikász Brigitta
2016.11.06.


A csalás miatt nemzetközi elfogatóparancsok alatt álló Ghaith Pharaont a belügyminiszter, Pintér Sándor szerint be tudták azonosítani. A belügyi tárca politikai államtitkára viszont már nem tűnik ebben annyira biztosnak. Elkaphatják, ha Magyarországra lép, de vígan mulat a seregélyesi falunapon, és találkozik a miniszterelnökkel. Sőt, cégcsoportjának egyik tagja épp az Orbán Viktor házával szemközti ingatlant vette meg, illetve a miniszterelnök vejével is üzletelt. Az összevissza beszéd mögött olyan komoly üzleti érdekek állhatnak, amelyek felülírhatják az ügy nemzetbiztonsági kockázatait is.

Pintér Sándor belügyminiszter október 3-án levelet írt (PDF) a Szaúd-Arábiai Királyság nagykövetének, Mohammed Abdulhadi Almatrafinak október 3-án, hogy a Ghaith Pharaonnal kapcsolatos hivatalos álláspontról tájékoztatást kérjen.

Ezen anyag alapján az Átlátszó mintegy két hete megírta, hogy az amerikai hatóságok a szaúdi milliárdost egy 1991-es bankbotrány miatt elektronikus csalással, panamázásra való szövetkezéssel, bűnpártolással és felbujtással gyanúsították, valamint körözték is. A levélben szerepel az is, hogy a Pharaonnal szemben indított FBI- és Interpol-körözések a mai napig érvényben vannak.
Csakhogy három különböző születési dátummal, ami miatt az Alkotmányvédelmi Hivatal többször kérte az FBI-t, hogy módosítsa a körözést, és egészítse ki azt „a felszínre került azonossági információval, illetve küldjék meg az érintett személy ujjlenyomatait”. Ez megtörtént, és mint Pintér Sándor írta, egyértelművé vált, hogy Ghaith Pharaon azonos azzal, akit az FBI keres, és akinek a tevékenységéről, Magyarországra történő beutazásáról soron kívüli értesítést kértek.
Mindezt az amerikai nagykövetség is megerősítette a 444-nek, mondván, hogy „az Interpol ún. red notice-ában Pharaon több személyazonossággal – két különböző születési dátummal és születési hellyel – is nyilván van tartva.” Ennek az lehet az oka, hogy a célszemély utazásaihoz többféle okmányt használ.

Kontrát Károly ehhez képest úgy nyilatkozott a Magyar időknek, mintha ez az azonosság még kérdéses lenne. Megjegyezte, hogy „amennyiben Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarországra lép, azonnal elfogják”...

ITT OLVASHATÓ

"A CSILIVILI CSOMAGOLÁS A BUTÁK BECSAPÁSÁRA SZÜLETETT"

OSZK BLOG
Szerző: Nemzetikönyvtár
2016.11.04.


Irodalmi és kultúrtörténeti programsorozatunk, a Könyvtárlat idén a Testes Évad jegyében zajlik, következő állomása, „testrésze” a LÁB.  Vajon mekkora az Ön ökológiai lábnyoma? És hogyan lép, mit tesz azért, hogy „kézben tarthassa” ennek nagyságát? Megkerülhetetlen kérdésekről van szó, ha ki akarunk lábalni abból a lassan tarthatatlan állapotból, amibe belefutottunk.

A témáról Vásárhelyi Tamás biológus tart előadást november 10-én 17 órától.

Vásárhelyi Tamással beszélgettünk

Egyre jobban hangzik mostanában az élethossziglani tanulás, lehet-e tanítani és meg lehet-e tanulni azt bármilyen életkorban, hogy miként figyeljünk oda a jobban a környezetünkre?

Vásárhelyi Tamás: Igen. Ebben mélyen hiszek. 1998-ban a kezdeményezésemre és szervezésemmel született az első Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia. Civil módra, vagy 300 környezeti nevelő munkájával, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület égisze alatt. Megjelent 130 oldalon, magyarul, majd angol nyelven is. Harmadik, javított bővített kiadása online elérhető a www.mkne.hu honlapon. A Stratégiában azt mutattuk be, hogy minden életkorban és minden társadalmi szerepben lehetséges a környezettel, a környezeti neveléssel foglalkozni. 

Mióta nem figyelünk oda a környezetünkre?

Vásárhelyi Tamás: Amióta az ember ember, sőt... Csak amíg nem voltunk ilyen rettentő sokan, amíg az ipari termelés következtében előállott dömping miatt nem neveltek minket át fogyasztókká, addig nem lett baj a természet csodálatosan gazdag kínálatának szükségszerű használatából.

Mikor kezdjük el a tudatos odafigyelést a környezetünkre? Tanítaná-e akár már az óvodában is?

Vásárhelyi Tamás:  Kodály azt tanította, hogy a zenei nevelést kilenc hónappal a születés előtt kell elkezdeni. Ez így van a környezeti nevelés esetében is. Egészséges, kiegyensúlyozott baba születése valószínűbb egy kiegyensúlyozottan élő, a természetben sokat tartózkodó kismama esetében. A szerető családban, a fák ringatózó lombjának árnyékában alvó baba jó környezetben van. És ha később tudatosan cselekszünk előtte nem a természet kárára, például ha még a mostanában olyan sok lakásban megjelenő bencepoloskákat, levéllábú poloskákat („mezei” poloskákat) sem nyomjuk agyon, vagy nem húzzuk le a vécén (10 l ivóvízzel!) a gyerek szeme láttára, hanem kitessékeljük az ablakon, akkor észrevétlenül is a természettel való jó kapcsolatra nevelünk.

Ugyanez érvényes a szelektív hulladékgyűjtésre, amit mindenki meg tud tenni otthon, és minden cselekedetünkre. Amit lehet, azt nem tudatosan, hanem „természetesen” kell megélni, megtenni. Az óvodában azután kap majd környezeti nevelést, ehhez nagyszerűen képzett, nagyszerű óvónőink vannak. A riogatással várnék azonban, amíg a gyerek nagy lesz, és tud tenni valamit a környezetrombolás ellen...

ITT OLVASHATÓ

BARTUS LÁSZLÓ: AZ ATV NYÍLTAN A JOBBIK MELLETT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.11.05.


Mint korábban megírtuk, minden jel arra utal, hogy Németh Sándor, az ATV tulajdonosa, a Hit Gyülekezete vezetője a liberális elvektől eljutott a szélsőjobboldalra, az SZDSZ-től indulva, az MSZP-t érintve, az MDF-en át, a Fidesz támogatásától elérkezett a Jobbikhoz. A Hit Gyülekezete új pártja minden bizonnyal a Jobbik lesz.

Vona után az ATV Magánszféra című műsorában szerepelt Novák Előd is, a kuruc.info legismertebb arca, holokauszttagadó, náci elveket hirdető szélsőjobboldali provokátor, akinek "emberi arcát" bemutatta az ATV. Novák a Jobbik taktikai cukisodása miatt már Vona pártjába sem fér be, de az ATV tulajdonosának ízlését már nem sérti.

Legújabban Bánó András támadt nyíltan Veres Jenőre, a Népszava munkatársára, hogy miért közöltek egy kompromittáló fotót Gyöngyösi Mártonról, amelyen az orosz titkosszolgálat által irányított hidfo.ru oldal újságírójával beszélget. A videó "A nap híre' című műsor "Bosszúból indítottak támadást a Jobbik ellen?" című ATV-s cikkben látható.

Az ATV-s interjúban Veres Jenő fel sem fogta, hogy Bánó András, az egykori liberális újságíró ellenségesen kérdez. Azt feszegeti, hogy a Népszava honnan szerezte és miért közölte a fotót. Miközben ő többször próbálta figyelmeztetni arra, hogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy ez a két ember mit keres azon a fotón, amelyen látható. Mi köze az orosz titkosszolgálatnak a Jobbikhoz? Ez a kérdés.

Ennyi erővel feltehetjük azt a kérdést is, hogy a Jobbikkal mind nyíltabban barátkozó Hit Gyülekezetének, s az orosz titkosszolgálat által irányított Russia Today propagandacsatornát egyik fő hírforrásként használó ATV-nek mi köze van az orosz titkosszolgálathoz. Hacsak az nem, hogy a liberális demokráciákat, a nyugati jogállamot, az emberi jogokat támadó minden szervezet eljut az oroszokhoz.

Az ügy érdekessége, hogy az ATV honlapján megjelent egy Gyöngyösit mosdató másik cikk is, amelyben Gyöngyösi azt mondta: "ha valaki elmondta volna neki, hogy Sz. Gábor nem csak újságíró, hanem szélsőséges politikai eszméknek a képviselője is, akkor biztosan nem találkozott volna vele". Az új szellemi irányzatnak megfelelően az ATV elfelejti megemlíteni, hogy Gyöngyösi Márton is "szélsőséges politikai eszmék" képviselője...

ITT OLVASHATÓ

EZZEL A SZÓRÓLAPPAL HIRDETIK A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYT AZ IRAKI PLÁZÁBAN

444.HU
Szerző:
2016.11.05.
 
 
A Magyar Nemzet nemrég megírta, hogy az Irakban található Erbil egyik plázájában nyithatott irodát az egyik magyar letelepedési kötvények forgalmazással megbízott cég.
 
A DK elnökségi tagja, Kakuk György nemrég a Family Mall nevű iraki plázában járt, ahol a kezébe nyomták az alábbi szórólapot az igazi Golden Chance-ről.
 

ELNÖK ÚR, AZ ISTENÉRT, VEGYEN EGY NORMÁLIS LEMEZJÁTSZÓT!

INDEX.HU - TECH
Szerző: Hegyeshalmi Richárd
2016.11.06.


A jó ízlésű, menő hipszterként számon tartott Barack Obama lemezjátszója úgy kiborította az audiofileket, hogy ha most vasárnap lennének a választások, és ő indulna rajta, akkorát bukna, mint az ólajtó. Expresszionizmus, ízléstelenség, aktív hangfal és akusztikai rémálmok egyetlen képen. 
          


Az Architectural Digest nemrég közölt egy fotósorozatot arról, hogy milyen körülmények között tengeti a mindennapjait Barack Obama a Fehér Házban. A mahagóni, a márvány, a baldachin, a formatervezés és a fejlett vizuális kultúra tobzódásában csaknem elsikkad a figyelem afölött, hogy az Egyesült Államok elnöke zenét is szokott hallgatni. Méghozzá lemezjátszón.

Egy olyan lemezjátszón, amit egy jóérzésű audiofil megvetésre sem méltatna.
Sajnos én csak annyira vagyok jóérzésű, amennyire Obama audiofil, és nem vagyok egyedül: a kérdéses fotó világszerte kiborította a vájtfülűeket. Mázli, hogy Obama nem most indul az elnöki székért, mert a globális hifis közösség népharagját elnézve ez az igazi világbotrány, nem Hillary Clinton hanyag emailkezelése...

BÉNA
Lássuk, milyen lehallgató berendezést állított össze a világ vezető szuperhatalmának elnöke...
...
USSR

Ehhez képest a Pink Floyd- és Deep Purple-rajongó Dimitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke megadja a módját a zenehallgatásnak:

ITT OLVASHATÓ

A MENEKÜLTEK TÁVOLTARTÁSÁRA ÖT PONTON AKARJÁK MÓDOSÍTANI AZ ALAPTÖRVÉNYT - NEMZETKÖZI SAJTÓ

KLUBRÁDIÓ 92,9MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.11.06.


Le Monde úgy tudja, hogy a menekültek távoltartására kedden csupán öt apró ponton akarják módosítani a magyar alaptörvényt, ám a szöveget úgy fogalmazták meg, hogy az bosszantsa Brüsszelt – írja a külföldi lap. 

A nemzetállam elsődlegességét hangoztató Orbán Viktor miniszterelnök a kvótareferendum érvénytelensége miatt folyamodik a szavazáshoz. Az egyik kezdeményező, Gulyás Gergely azt mondja, hogy a változtatások összhangban állnak az európai és a nemzetközi joggal. Ugyanakkor arra hivatkozva bírálja az unió áttelepítési tervét, hogy az érintettek 80 %-a nem talál helyet magának a befogadásra jelentkező országokban. A Fidesz alelnöke szerint ez mindent elárul az EU elképzeléséről, ugyanakkor megerősíti a magyar álláspontot. A Jobbik osztja, hogy át kell írni az alkotmányt, de csak azzal a feltétellel, hogy töröljék el a letelepedési kötvények rendszerét. Orbán Viktor ezt meg is ígérte, ám tagadta, hogy ily módon engedne a zsarolásának - tudósít a külföldi lap. Így most az LMP két képviselőjét győzködi, hogy támogassák az indítványt, mert akkor meglenne a kétharmad. A baloldal szerint a helyzet azt tükrözi, milyen nehézségekkel küzd a kormányfő hat év után. Bárándy Gergely felhívja a figyelmet, hogy az alkotmánymódosítás nem visszamenőleges hatályú, azaz nem érinti a tavaly jóváhagyott uniós programot. Ugyanakkor a jelek szerint Orbán arra számít, hogy az Európai Bíróság elutasítja a vonatkozó magyar keresetet. - számol be a Le Monde. 
Az újság nyugtalanítónak nevezi a magyar sajtóban végbemenő koncentrációt, így azt, hogy egy kormányfő közeli cég szerezte meg a Népszabadságot. A korábbi osztrák tulajdonos gazdasági okokra hivatkozva zárta be a lapot, ám Pető Péter főszerkesztő-helyettes szerint a valóság az, hogy Orbán Viktor vette le a térképről a legnagyobb ellenzéki újságot és számolta fel a szerkesztőséget, pedig az hírforrás volt az egész magyar média számára. Úgy fogalmaz, hogy a fejlemény fordulat a magyar demokrácia számára, amelyet 2010 óta tönkrevertek. Az új lapgazdának, a mindössze 6 hónapja működő Opimusnak semmiféle tapasztalata sincs az újságírás területén. Vásárhelyi Mária úgy látja, hogy a Fidesz mostantól információs monopóliumot élvez. A miniszterelnök az év végéig megszerzi a nagy regionális orgánumokat. Igaz, megmaradnak az internetes oldalak, meg tovább él egy-két lap, de ezekkel épp az a hatalom célja, hogy a sokszínűség látszatát keltse. Ám már nem zavarják a Fidesz uralmát, mert kicsi a közönségük.

Magyarországon a lakosság hatalmas többsége nem tud idegen nyelveket, nem használja az internetet és a televízióból tájékozódik. Az állami média a végrehajtó hatalomtól függ és Vásárhelyi szerint az olimpia idején sugárzott propagandadömping bizonyította, hogy milyen irányban igyekszik befolyásolni a közvéleményt. Az RTL továbbra is piacvezető, miután nem sikerült térdre kényszeríteni, de megpróbálják elcsábítani a bemondóit illetve igyekeznek távol tartani a riportereit az eseményektől. A Le Monde megjegyzi, hogy az újságírók kényszerzubbonynak tartják a vonatkozó sajtótörvényeket. Az ország 5 év alatt 48 helyet esett vissza a sajtószabadság nemzetközi rangsorában, amire sehol másutt nincs példa az unión belül. Brüsszel a jelek szerint mégsem kíván közbelépni. Vásárhelyi Mária erről azt mondja: lassanként felismerjük, hogy az európai közösséget kizárólag a gazdasági szálak tartják össze. Ez nagy csalódás azoknak az értelmiségieknek, akik oly sokat reméltek 89 után...


ITT OLVASHATÓ

84 ÉVES A MAGYAR TELEVÍZIÓZÁS DOYENJE...

LIBRARIUS BLOG
Szerző: Librarius
2016.11.05.


1932. november 5-én Budapesten született izraelita, polgári családban. Édesanyja Auschwitzban halt meg. Kalandos gyermekkort követően, 1952-ben végzett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ezt követően díszletmunkás volt a Magyar Néphadsereg Színházában. Az Idegen Nyelvek Főiskoláján angol sajtó szakon tanult és a Honvédelmi Minisztériumban fordítóként dolgozott, majd rövid ideig a Magyar Rádiónál, a Chemolimpexnél, a Kínai Népköztársaság Nagykövetségén.




Első televíziós szereplése 1958. augusztus 5-én volt, amikor angoltudása miatt kérték fel amerikai atlétákkal való interjú készítésére. Ez két okból is emlékezetesre sikerült:

"egyrészt a riporter és Rafer Johnson atléta közti magasságkülönbséget (hogy egy képkivágásba beleférjen a fejük) úgy hidalták át, hogy Vitray sámlira állt; másrészt abban a hiszemben dolgozott, hogy felvétel készül, csak utólag tudta meg, hogy élő adás volt (mint minden műsor az akkori MTV-n, mivel nem rendelkeztek rögzítéshez szükséges berendezésekkel)."

1959. december 1-jén a Magyar Rádió és Televízió Televíziós főosztálya Agitációs Propaganda Osztályán a sportrovat belső munkatársa lett. 1963-ban a Testnevelési Főiskolán sportszervezői oklevelet szerzett.
 

Első külföldi közvetítése 1960 januárjában Prágából a Csehszlovákia – Brighton-Tigers (angol-kanadai) profi együttes jégkorongmérkőzése volt. Első sportkommentátori sikerét ugyanebben az évben a garmisch-partenkircheni Műkorcsolya Európa-bajnokság közvetítése hozta meg. 1968. július 1-jétől főmunkatárs. Sporton kívül vezetett vetélkedőket,

1970-ben az első Hétnek, valamint az első Fórumnak is ő volt a műsorvezetője. Szerepelt a Gyula vitéz télen-nyáron című filmben, ahol egy riportert alakított.
 

1975. december 1-jétől a Szórakoztató és Zenei Főosztály osztályvezetője. 1981. július 1-jétől a Drámai Főszerkesztőség Dokumentum Dráma osztályvezetője. 1988. november 1-jén kinevezték a nyugdíjba vonuló Radnai János helyére a Sport Önálló Szerkesztőség élére, ahová rövid kitérő után – 1991. február 15-étől az M2 csatorna intendánsa lett – 1992. március 15-én visszatért...

ITT OLVASHATÓ

GRAFITTI

HUPPA BLOG
Szerző: Konok Péter
2016.11.05.


K. úr?
Igen
K. József?
Az vagyok.
Velünk kell jönnie!
Hogyhogy?
Le van tartóztatva.
Valami rosszat tettem?
A járdára firkált.
Én?
Ön. Tagadja talán, hogy 1976. május 17-én délután tizenhét óra harminchét perckor ön színes krétával ugróiskolát rajzolt a Budapest, Petrencei utca 26/A számú ház elé? Itt a házmesteri jelentés
Atyaéga fene sem emlékszikhétéves voltam
Mégis, mint képzelt?! Hogy az efféle járdafirkálás csak úgy elévül, mint valami sikkasztás, közpénzlopás, vagy nemi erőszak?!


(Háttér: Előállították a Kétfarkú Kutya Párt vezetőjét, Kovács Gergelyt szombaton Pécsen írták a párt Facebook-oldalán. Az aktivistákra, köztük Kovácsra a Biokom Kft. nevű helyű városüzemeltetési cég embere hívta rá a rendőröket. Az volt a problémája, hogy színesre festették a járdarepedéseket, ahogy Budapesten is rengeteg helyen megtették.)

ITT OLVASHATÓ

SZTÁLINNÁL JÁRNI

MANDINER BLOG
Szerző: Kömlődi Ferenc
2016.11.05.

 
A grúziai Gori Sztálin-múzeuma a történelemhamisítás nehezen felülmúlható remeke, virtuális valóság, ahogy Berija and Co. láttatni akarta. A földkerekség egyetlen helye, ahol a barokkból csúfot űző Joszif Visszarionovics is szép és jó.
 
Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, azaz Sztálin a rendkívül erős mezőnyben (Hitler, Lenin, Mao stb.) is valószínűleg teljes joggal rászolgál a „világtörténelem legnagyobb gonosztevője” címre, de mindenképpen dobogós.
 
Megítélése azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy szülővárosában, a Tbiliszitől 50 kilométerre, szűk másfél órás minibusz-útra lévő koszos-kopott Goriban rendületlenül áll és virul a generalisszimuszról elnevezett, Grúzia „legnagyobb fiának” idealizált emléket állító, a történelmet igen szubjektíven kezelő, Gulágról, ukrán éhínségről, Csekáról és NKVD-ről, kivégzés-cunamikról, Molotov-Ribbentrop paktumról, katyńi tömeggyilkosságról, hidegháborúról nagyvonalúan megfeledkező, kategóriájában mégis tökéletes múzeum.

Sztálinbarokk kimaxolva
 
A „béke bajnokának” szülőviskójától pár méterre, Berija szellemi bábáskodása mellett már életében, 1937-ben rendeztek kiállítást, az alapötletből pedig 1957-re nyerte el kései sztálinista barokk formáját a parkosított közterületen álló múzeum.
 
Október középső két hetében Grúziát és Örményországot járva értelemszerűen megnéztem a Sztálin előtti múltjából csak egy hegyen magasodó várromot megőrző, egyébként jellegtelenségében jellegzetesen posztszovjet Gorit is. A remek konyhájáról és több ezer éves borkultúrájáról (a grúzok szerint a világ első borkultúrájáról) ismert országban – Gori közelében is – akad ezer és egy más látnivaló, ősrégi monostorok és magashegyek, orosz változattól eltérő ortodox katedrálisok és ókori emlékek, de az ínyenc a Dél-Kaukázusban is ínyenc, s mi más lenne ínycsiklandozóbb falat egy ködbe, esőbe hajló októberi zord péntek délelőtt, mint ellátogatni a derék Joszif Visszarionovics szülővárosába, a nevét viselő múzeumba? És ha már ott tengek-lengek, napnál is evidensebb, hogy megpróbálok pár szelfit készíteni a diktátor remekbe éppen nem szabott, de annál idealizáltabb szobraival
 

GYARMATI ANDREA: MI KÖZE HARRY POTTERNEK A GYEREKGYÓGYÁSZATHOZ?

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Gyarmati Andrea
2016.11.06.


Hallgatom a panaszt, és közben figyelem a kislányt. 11 éves, vékony, törékeny alkatú, az a fajta, akit majd irigyelni fognak felnőttkorában a kortársai, hogy egyen bármit is, nem hízik. De most épp emiatt keresnek fel.

Az édesanyjából dől a panasz, hogy bántják a gyereket, csúfolják és csúnyának nevezik, és ő nem tud rajta segíteni. Lelki fájdalmak, mondjuk, amikor valakit meghurcolnak, gúnyolnak, és igazságtalanul kiközösítenek pusztán azért, mert másképpen fest, mint az átlag. Vagy akár azért is, mert tehetségesebb az átlagnál, és mindezt igazi, valódi nagy fájdalomként éli meg.


Márpedig egy gyereknek is lehetnek problémái

Egy gyerek – és erről sokszor esett már szó – ha egészséges és jól érzi magát a bőrében, nyitott a világra, érdekli a többi ember. Különösen a társai. Szeretne barátkozni és a többiek közé tartozni, de ha bántják, természetes, hogy inkább magába zárkózik, és elkerüli azokat, akik fájdalmat okoznak neki. Különösen nagy lesz a bánata, ha ebben az egész ügyben a családja sem áll ki mellette.

Vannak, sajnos nem kevesen, olyan felnőttek, akik azt állítják, egy gyereknek még nincsenek igazi problémái, és nem is lehet ebből következően komoly fájdalma. Pedig van, és mi szülők sokat tehetünk azért, hogy a gyerek ne sérüljön és hordozzon felesleges fájdalmakat a lelkében.

Van anyuka, nem egy ilyet ismerek, aki nagy teatralitással eltúlozza a dolgot, szidja az összes résztvevőt, ami véleményem szerint nem sokat segít a gyereken. Még csak nem is érti az indulatokat. Akkor sem, ha jogosak. Ezzel nem tudsz a gyereken segíteni. Ha azonban azt érzi, érzelmileg mellé álltál, meghallgatod és komolyan veszed a bánatát, megnyílik, és elmondja, ami a lelkét nyomja. Mindez segíthet abban, amire életkorilag még nem alkalmas. Nem érti, miért bántják, nem tudja megvédeni magát. Kirekesztettséget él meg, és elhiszi, hogy ő a hibás, ő a rossz..


ITT OLVASHATÓ.

AZ ÖLELÉSTŐL AZ ÖLRE MENÉSIG

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: HVG Extrapszichológia
2016.11.06.


„A testvérkapcsolatokra is ugyanaz igaz, mint a személyiség alakulására: az egészséges fejlődéshez szükséges a minimális frusztráció” – mondja L. Stipkovits Erika, akinek a napokban jelenik meg Ölelni és ölre menni címmel új könyve a testvérekről. A klinikai szakpszichológussal többek között a gyerekkori testvérkapcsolat felnőttkori hatásáról, a rivalizálásról és a jó testvérek mítoszáról beszélgettünk.
 
 
- A „család szent”, az „anya feltétlen szeretete” és más mítoszokhoz hasonlóan vannak-e ilyen kitételek a testvérekről, a testvérkapcsolatokról ma Magyarországon? Ha igen, mennyiben gátolják ezek az őszinte szembenézést a családban, akár csak a testvérünkkel, testvéreinkkel szemben?
 
- Valóban számos tévhit virágzik a „tökéletes” családról, a „tökéletes” testvéri szeretetről, a testvéri kötelességekről és jogokról. Hogy csak néhányat említsek: „minden szülő ugyanúgy szereti mindegyik gyerekét”, „a jó testvérek mindig szeretik egymást, és sohasem veszekednek”, illetve ezeken túl: a kisgyermeknek nem kell tudnia korábban született és meghalt testvéréről, vagy a problémás testvérkapcsolat megoldása a kapcsolat megszakítása, a testvér „megtagadása”. Ezek nagyon erős és makacs tévhitek, sajnos nincs is olyan család, ahol ne lenne egy-egy gondosan került téma, valamilyen tabu. Pedig ma már tudjuk, hogy ezek a tévhitek, ha igaznak fogadjuk el őket, aláássák önbecsülésünket, megnehezítik életünket, párkapcsolatunkat, sőt – mivel tudattalanul átadjuk ezt az örökséget a következő generációknak – gyermekeink testvérkapcsolatát is.
 
- Az utóbbi évtizedek kutatásai hangsúlyozzák, hogy testvéreink, vagy éppen nem létező testvéreink a szüleinkhez hasonlóan meghatározóak a gyermekkorunkban. Milyen szerepet töltenek be a testvérek a személyiségfejlődésünkben?
 
- Addig nem tudunk mindent magunkról, a gyermekkorunkról, amíg nem tekintünk a mélyére annak, milyen is kapcsolatunk a testvéreinkkel, vagy éppen milyen hatással van ránk a testvérünk hiánya. A kisebbek sokat tanulnak a nagyobbaktól, a nagyobbak pedig védelmezik a kisebbeket, kölcsönösen megtanulnak egy sor dolgot egymástól. Lényeges, hogy hányadik gyerekként születtünk, mekkora közöttünk a korkülönbség, milyen neműek vagyunk. A testvérkapcsolataink megkönnyíthetik, vagy éppen megnehezítik a kapcsolatainkat a kortársakkal, később a párunkkal, munkatársainkkal. Megtanítanak bennünket arra, hogyan osszuk meg a környezetünkkel a figyelmet, az elismerést, a szeretetet, sőt tárgyakat és tereket is. Elsősorban testvérünkkel tanulhatjuk meg, hogyan kell az egy szinten állókkal együttműködni feladatok elvégzésében, egészséges versenyben, és társas kompetenciáink fejlődhetnek a segítségükkel...
 

EGY KÜLÖNLEGES VÁLLALKOZÁS BUDAPESTEN...

IFL, AZ ŐSZINTE GAZDASÁG
Szerző: Szarvas Norbert
2016.11.05.


Bevallom, én nagyon szeretem a különleges vállalkozásokat. Leginkább azokkal tudok azonosulni, ahol az üzletmenetet az ügyfél szemszögéből rendezik be, profimaximalizálás helyett pedig vevő maximalizálásra fókuszálnak. Sajnos ma még nagyon kevés ilyen céggel találkozni...
 
Volt szerencsém azonban évekkel ezelőtt megismerkedni a MrSale öltönyáruházzal és elsú perctől kezdve megtetszett az, amit képviselnek. Ez még évekkel ezelőtt történt, és nem bloggerként, hanem szimpla emberként találkoztam a metrón a plakátjukkal. Ezután megnéztem a honlapjukat, elmentem az üzletbe, vásároltam, hírlevélre feliratkoztam és azóta is figyelemmel kísérem őket.
 
Nagyon röviden a MrSale egy öltöny szaküzlet, ahol a belépő márkától kezdve egészen a prémium szegmensig találhatunk magunknak öltönyt, inget, kiegszítőket. Mindezt jóval a piaci ár alatt (pl.: egy 80-100e forintos Styl öltönyt elhozhatsz 40-50e forintért). Outlet jelleg, viszont annál tapasztalataim szerint sokkal több. A termékek nem anyaghibásak, a vásárlás közben pedig lehetőségünk van profi öltözködési tancásadóval konzultálni. Tényleg úgy érzed magad, mintha bemennél az egyik prémium öltönyüzletben, ahol körbeugrálnak téged.
 
Nagyon örülök, hogy feltehettem nekik azokat a kérdéseimet, amik már régóta motoszkáltak bennem:
 

OFOE FILMKLUB: VAD KUNSÁG - A PUSZTA REJTETT ÉLETE

OFOE BLOG
Szerző: OFOE
2016.11.05.


Az OFOE Budapest Film Zrt-vel közösen szervezett Filmklubjának következő vetítésén Mosonyi Szabolcs idén készült, díjnyertes természetfilmjét vetítjük. Mivel 6 éves kortól ajánlják a filmet, érdemes gyerekeket is hozni.

Időpont: november 9. 17.30
Helyszín:
Kino Café Mozi
Jegyár: 700 Ft, a négy alkalomra érvényes bérlet ára: 2000 Ft

A vetítést követő beszélgetés vendége a film készítője,
Mosonyi Szabolcs.

A magyar természetfilm él és virul (részlet)

Ahogy régen, most is elkötelezett, szakmájukat értő és imádó szakemberek munkáján múlik a műfaj, és Mosonyi Szabolcs ilyen. Ő volt a Vad Szigetköz - A szárazföldi delta (2013) készítője és a Vad Magyarország - A vizek birodalma (2011) operatőre, új filmje pedig ehhez a tematikus vonalhoz kapcsolódik már címében is. A Vad Kunság – a Puszta rejtett élete a Nagy-Alföld egyik kistestvérét mutatja be, a Kunságot, ami első pillantásra olyan, mint a többi európai síkság. Egykor a szél, a folyók munkálták, mára lépten-nyomon az ember keze nyomát viseli, ám titkos életet él, ahol mindig történik valami. Nagy testű madarak lökdösik-taszigálják egymást, a fehér színű, sós tavak forgalma a nagy repülőterekével vetekszik, agancsok csattognak, akár a kardok. A legkülönösebb szerzet maga a főszereplő. Az aranysakál régen itt élt, de mivel üldözték, évtizedekre eltűnt. Ez a négylábú ragadozó azonban dacolva a veszéllyel visszatér és családot alapít, az ő életüket követi a laza szerkezetű, látványában lenyűgöző film (Vizer Balázs, port.hu).
 
Részletek a Mosonyi Szabolccsal készített interjúból

Vad hangulatú, tiszta természetfilmet akartunk készíteni, és a Kunságban a homokbuckás táj, na meg a sakálüvöltés megadja ezt az érzést. És persze rengeteg a jól filmezhető állat, a dámvadtól az üregi nyúlon át a túzokig. Különlegességnek számít, hogy le tudtuk filmezni a dámvadak bőgését, a barcogást, de szakmailag az aranysakálról készített felvételek a legértékesebbek. Az aranysakál nagyon óvatos állat, három napig a közelébe sem megy annak az ösvénynek, amin ember járt. Trükköznünk kellett, hogy filmre vegyük őket. Láthatatlan, fekete infrás vadkamerát szereltünk a fákra, és kitettünk elé egy döglött vaddisznót, hogy arra jöjjenek. A nappali felvételeket egy földbe ásott, szagmentes lesből készítettük. OSB-ből, detektívüveggel épült a les, amibe kívülről nem lehetett belátni, és egy kéményszerű, 6 méteres PVC-csőben a huzat a magasba vezette el az ember szagát, így közelebb mertek jönni a sakálok. ..

ITT OLVASHATÓ

NINCS FELÉPÜLÉS TŰCSERE NÉLKÜL

ADDICTUS BLOG
Szerző: Papp Éva Mária
2016.11.03.

 
Miközben a legújabb adatok szerint tovább nőtt a hepatitis C fertőzések száma, Rétvári államtitkár a parlamentben kijelentette, hogy a kormány "szakított" a tűcserével - azzal a programmal, ami a nemzetközi szakirodalom szerint egyedül képes a járvány megállítására. Azzal takarózik, hogy a kormány az ártalomcsökkentés helyett a felépülést támogatja, ez az érv azonban teljesen hamis. Olvass tovább, hogy megtudd, miért!

Rétvári Bence államtitkár a parlamentben egy interpellációra válaszolva kijelentette: "az elmúlt hat évben szakítottunk a tűcserékkel, és inkább a felépülés-központúság felé indítottuk el a drogmegelőzési politikát. A nemzeti drogellenes stratégia fő cselekvési területe: azok, akik még nem próbálták ki a kábítószereket, bennük erősítsük meg, hogy helyes utat követnek! Másrészről nyilvánvalóan, akik már valamilyen módon rabjaivá váltak, azokat megpróbáljuk leszoktatni, felépülés-központúan kisegíteni a függőségből. Éppen ezért szakítottunk a tűcserékkel, és inkább a felépülés-központúság felé indítottuk el a drogmegelőzési politikát." Az állítás szerint, amit oly buzgalommal próbál Rétvári úr bevésni a hallgatóság elméjébe, hogy kétszer is elismétli, a 2010 előtti átkos liberalizmus tűkkel segítette halálba a drogfüggőket, míg a jelenlegi nemzeti kurzus kiveszi a tűt a drogfüggők kezéből és felépüléshez segíti őket.

A maga primitívségében rendkívül logikusnak és vonzónak tűnik ez a tétel: minek segítenénk a drogost a drogfogyasztásban, ha le is tudjuk szoktatni a drogozásról? És mint a bonyolult társadalmi problémákra adott egyszerű válaszok többsége, ez is teljesen rossz.

Először is, a tűcsere programokat nem a szocialista kormányzat legitimiálta először Magyarországon, hanem az első Fidesz kormány, ami egyébként teljes pártközi konszenzusban megalkotta az első nemzeti drogstratégiánkat (2000-2009). A miniszterelnököt akkoriban Orbán Viktornak, az ifjúsági minisztert Deutsch Tamásnak hívták, a kábítószer-ügyekért felelős helyettes államtitkár pedig nem holmi drogliberalizátor, hanem egy konzervatív református lelkész volt. Ez a stratégia kimondta, hogy a tűcsere az injekciós drogfogyasztók körében a fertőzések (pl. HIV, hepatitis C) megelőzésének "egyetlen hatásos és költséghatékony eszköze". Az első Fidesz kormány építette ki, nagyon helyesen, az ún. ártalomcsökkentő programok pályázati támogatásának rendszerét, amelyeket nagyrészt civil szervezetek végeztek, hiszen a civilek hatékonyabban tudják elérni és bevonni a drogfogyasztókat, mint a merev hivatali folyamatokhoz kötött állami intézmények.

Másodszor, a jelenlegi kormányzat nemzetközi szinten többször is kötelezettséget vállalt a tűcsere programok támogatására, így például az Európai Unió drogstratégiájának és akciótervének elfogadásakor, de akkor is, amikor idén áprilisban az ENSZ közgyűlésén megszavazta azt a záródokumentumot, amely előírja a tagállamok számára a steril injektáló felszereléshez való hozzáférést. A nemzetközi fórumokon mást mutatunk kifelé, mint amilyen drogpolitikát idehaza valójában folytatunk.  
 
Harmadszor, a felépülés nem a tűcsere ellentéte. Sőt, többet mondok: tűcsere nélkül nincs valódi felépülés sem. Rétvári úr teljesen az eredeti értelméből kiforgatva használja a felépülés fogalmát, amelynek a hazai drogpolitikai diskurzusba való átültetéséért egyébként irónikus módon éppen a bezárt tűcserét üzemeltető Kék Pont Alapítvány igazgatója, Dr. Rácz József professzor tette a legtöbbet.
 
A felépülés fogalma a 20. század közepén a deinstitucionalizációs (a mentális betegségekkel élők totális intézményekből való kitagolását célzó) mozgalom sikere kapcsán terjedt el, mint a betegség-központú megközelítés alternatívája. Célja, hogy a mentális betegséggel élő személy (vagy esetünkben a drogfüggő) képessé váljon meghaladni a betegként való létezést, legyőzve a belső stigmát, amelyet a társadalomból kirekesztett helyzete teremtett. A felépülés egy folyamat, az egyén és a közösség fejlődésének folyamata, ami nem kizárólag a függőségből való felépülést jelenti, de a társadalom felépülését is a kirekesztő, büntető drogpolitikából (Észak-Amerikában például a feketék a rabszolgaságból épültek fel, az őslakosok a népirtások traumájából)...
 

ÉS MEGINDULT A MAGYAR ÁRADAT: ÖTVENHATOS MENEKÜLTEK, KIVÁNDORLÓK

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Szeghalmi Balázs
2016.11.06.


A KSH adatai szerint Ausztria felé  175 ezren, míg Jugoszlávia irányában csaknem 20 ezren hagyták el Magyarországot. Az ENSZ Menekültügyi Biztosságának adatai ettől kissé eltérnek, az általuk összesített létszám 197 ezer körül mozog. Hegyeshalomtól a Fertő tó környékén át Sopronig terjedt az a határszakasz, ahol a legtöbben távoztak hazánkból 1956 novemberében. Interjú Tischler János történésszel.
 
- Lehet-e megközelítőleg pontosan tudni, hogy 1956. november 4-ét követően hány magyar hagyta el az országot?
- A Központi Statisztikai Hivatal 1957-ben titkos felmérést készített arról, hányan hagyták el az országot a forradalom leverése után.

Az Ausztria és Jugoszlávia felé való menekülést az tette lehetővé, hogy az 1940-es évek végétől a két hosszú határszakaszon kiépített műszaki zárat (aknamezők, drótakadályok, őrtornyok, figyelő berendezések) 1956 nyarán a magyar kormány túlnyomórészt felszámolta.

Ráadásul a forradalom alatt

a határőrizet szétzilálódott, a szovjet csapatok pedig egy ideig ilyen jellegű feladatokat nem láttak el. Ezáltal a határ lényegében őrizetlen maradt, nyugaton egészen 1956. december közepéig-végéig, délen még 1957 első heteiben is.

A KSH adatai szerint Ausztria felé kerekítve 175 ezren, míg Jugoszlávia irányában csaknem 20 ezren hagyták el Magyarországot. Az ENSZ Menekültügyi Biztosságának adatai ettől kissé eltérnek, az általuk összesített létszám 197 ezer körül mozog...
 

SCHMIDT MÁRIA ÉS TÁRSAI: AKI MAGYAR, TŐLÜNK TART

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: fsp
2016.11.06.


Az előző átkosban is hazudtak 56-ról, de ez nem jelenti azt, hogy megint muszáj hazudni róla. Főleg, hogy a mai hazugságkommandók komisszárjai ugyanazok, akik évtizedekkel ezelőtt még mást hazudtak. Fotót megmásítani, halszagú zenét lopatni 50 millióért - a Schmidt Máriáknak könnyű ujjgyakorlat az ilyen.


Mint ahogyan a Don kanyarban sem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.

2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség. Ha sokat mantrázzák, talán sokan hajlamosak hinni ebben, de nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazság legyen belőle. Akik látták, mi történt 2006. szeptemberében a TV székháza előtt, majd októberben, a belvárosban, s mernek még emlékezni a megrázó képekre, tudják, hogy mi történt. Egy felheccelt tömeg támadt a rendőrökre, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak, és azt is tudjuk, hogy a tankot elkötő öregúr sem békés szándékkal érkezett.

Lehet sikertörténetnek beállítani a 2010 óta tartó ámokfutást, fülkeforradalomnak hazudni a megtévesztett választók szavazatát, ám ettől a lényeg nem változik: a munkahelyek száma nem nőtt, hanem csökkent, legföljebb a közmunkások és a külföldön dolgozó százezrek beszámításával hazudható többnek valamelyest. A közmunkából azonban nem lesz egzisztencia, a szigorúan őrzött, kivezényelt páriák közül alig néhányan találnak vissza a munka világába...

ITT OLVASHATÓ

ÍGY RAGADNAK KINT A MAGYAROK KÜLFÖLDÖN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.11.06.


Az volt a terv, hogy egy két-három év alatt megkeresünk annyi pénzt, hogy utána hazamehessünk, és új életet kezdhessünk. Számtalan magyar vágott ezzel a gondolattal neki a határátkelésnek, hogy aztán 4-5-6 év múlva döbbenjen rá arra, hogy már bőven meghaladta a maga számára kiszabott időkeretet, mi több, nem is olyan biztos már a hazatérésben sem. Szerintem erről ma beszélgethetnénk egy jót, de a heti blogajánló másik két írása sem kevésbé érdekes: az egyikben munkát keresünk Dániában, a másik pedig anyósok és menyek viszonyt feszegeti. Szerintem erről is lehet mit beszélni… Vágjunk is bele!
 
Kezdjük az utat Új-Zélandon, különösen, hogy Kláriék életét majdnem a kinti életük kezdetétől nyomon követhettük. Ami azt is jelenti, hogy idén öt éve, hogy ott élnek, és írják Az új álom című blogot.
 
„Az eredeti terv öt év volt, és azt gondoltuk, utána mi hazamegyünk. Ehhez képest, még mindig itt vagyunk és arra jutottunk, hogy három évet várunk még, és utána beadjuk a papírjainkat, hogy megkérjük az állampolgárságit. 
 
Pár hónapja szerencsésen meghosszabbítottuk a residencynket, így most már a státuszunk határozatlan idejű letelepedési vízum. :) Szépen nyugodtan megjártuk az ide vezető utat, kivártuk a 2 év work visát, majd jelentkeztünk residencyre, ahol is 2 évre megkaptuk, majd most meghosszabbítottuk, így már határozatlan időre kaptuk meg. A következő állomás az állampolgársági. 
 
Azért is döntöttünk így, mert Lili kiwi lányként született itt, és gondoltuk, még ha haza is megyünk, akkor is lehessen lehetőségünk arra hogy visszajöjjünk, ha például Lili szeretne majd itt tanulni valamit. 
 
És most mik a tervek? A terv hogy igazán nincs terv. Úgy néz ki, hogy most a közeljövőben nem megyünk haza, gyűjtögettünk, osztunk-szorzunk, hogy majd jó legyen.” 
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
 

MÉG MENNYI TRÁGYÁT KELL LENYELNÜNK, AMÍG EZ AZ ERKÖLCSILEG HULLA, MINDEN MOZDULATÁBAN KORRUPT CELEB ELTAKARODIK A VÉRBE?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.11.05.


...Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy az Orbán nevű elengedte Antonio kezét? Ugye Juhász Péter fejében sem fordult meg, hogy a Polt Péter-féle sóhivatal, a Hajdu János-féle TEK, a Pintér-féle belügy, vagy bármelyik Fidesz által kézivezérelt hatóság azon dolgozik, hogy Rogán mocskos ügyleteinek utánajárjon és tettenérje a celeb maffiózó egyik-másik-harmadik pénzt táskában hurcolászó bizalmasát? Ugye, nem? Juhász Péter pontosan tudhatja, hogy egyedül a nyilvánosság ereje az, ami itt bárkit lemondásra, megbukásra kényszeríthet. Semmi más. A rendszer maga a korrupció. Éppen ezért örömmel láttam, hogy végül is második nekifutásra Juhász eszmélt, még ha a karakterét gondosan gyilkoló, közpénzzabáló médiamunkások az Origótól a PS-en keresztül a Ripostig egy emberként visítottak fel örömükben. Más örömük nemigen lesz a szar tapicskolása közben, úgyhogy hajrá!

Viszont Rogán. Ilyen élőlényt se sűrűn hordozott a hátán az áldott magyar anyaföld, pedig Matolcsy is egy vaskos esettanulmány. Szóval nem járt Dubajban, Juhász hazudik, de Varga Valton Lajos meg járt Dubajban, tehát a történet fele ugye, igaz. Rogán még sosem hazudott, tehát nyilván most is igazat mond, és mindenki más hazudik. Zárójel: bevallom, kiábrándító volna és Juhász Péter eddigi értékes munkája, hitelessége (no, nem barnanyelvék szerinti hitelessége) is bánná, ha kiderülne, hogy Rogán nem volt Dubajban, illetve hogy nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ott volt. Azzal sajnos nem sokra megyünk, hogy én speciel tényleg nem láttam Rogánt Dubajban.

Ugyanakkor valaki magyarázza el nekem, mennyire lehet valaki sunyi, gyáva, ellenben példásan önérzetes szarházi, hogy – amint arra a nyakamat mertem volna tenni pár napja – megint perrel fenyegetőzzön? Mivel elfajultak a dolgok és nem lehet nyugodtan sunyulni, immár a büntetőfeljelentés a téma. Ennek semmi szégyenérzete nincs? Ennek az erkölcsi hajótöröttnek soha nincs az a pont abban a nyomorult életében, ahol már a saját ganéságától felfordul a gyomra? Ki ez az ember? Ki ez? Aki már lassan annyi pert indít, hogy megszámolni sem lehet, de aki baszik elmenni ezekre a perekre, mert derogál? Mi az, hogy egy miniszter azért áll ki sajtót tájékoztatni, hogy lesameszozza a beperelt ellenséget és kinyögje, hogy méltóságán aluli elmenni a saját maga indította perre?

Ennyi véletlen a büdös életben nincs, amibe ez mind belekeveredett. Annyi hazugság nincs, amennyi ennek a száját már el nem hagyta ebben az életben. Félnapos hazugságait estére meg nem történtté nyilvánítja, de amikor hazugságon érik, akkor visít, őrjöng, toporzékol és kényszeresen ismételget egy mondatot. Most már az lesz, hogy naponta felejelentget valakit, miután hülyének nézett egy országot? Nem engem, mindenkit. Az állami megrendelésekből hízó cég vezetője meghelikopterezteti Celebet és Celebnét (=kőkemény korrupció), Celeb Antal meg a sikeres üzletasszony felesége szoknyája mögé bújik. De csak azért, mert a hazugsága kiderült, mert a fotót már nem lehetett letagadni. Ha nem derült volna ki, már sokakat beperelt volna, kétség ne férjen hozzá.

Még mennyi trágyát kell lenyelnünk, amíg ez a zsé kategóriás, erkölcsileg hulla, minden mozdulatában korrupt celeb eltakarodik a vérbe, ahelyett, hogy feljelentgetne és a becsületéért sápítozna? Engem nem érdekel, hogy a Rogán által megkérdezett hatóságok mit állítanak azzal kapcsolatban, hogy Rogán mikor járt és mikor nem járt Dubajban. Nem érdekel, hogy a Rogán tenyeréből zabáló, valamikor független állami intézmények mit cáfolnak és mit erősítenek meg.

Engem az érdekel, hogy Juhász, b*meg, kapd elő azt a fotót, vagy azt a bármilyen típusú bizonyítékot, amivel beég ez a szarházi, mert ha nem, még nagyobb pofája lesz, és már nagyon elegem van abból, hogy sértett, kicsinyes, elvtelen takonygerincűek néznek hülyének, miközben a nyakamat szorongatják. Elegem van abból, hogy ebben az országban csak a Fidesz kiváltsága lejáratni, fenyegetőzni, hazudni, csak a közpénz- és lakájmédia joga hírt hamisítani, elhallgatni, átírni, kiszínezni. Hazudni, hazudni, hazudni...

ITT OLVASHATÓ