Szerző: DRAGOMÁN GYÖRGY
2018.04.19.
Hiába na, a jót könnyű megszokni. Adsz egy pofont a betonnak, szakad, mint a papondekli, rátoppantasz a völgyhídra, törik, mint száraz vekni. És így tovább, volt egy szaktárs, aki az őrületbe tudta kergetni az ilyen bökversekkel a fizikoterapeutákat, ment a végtagmasszírozás, hogy rekalibrálják az idegkapcsokat, ő meg csujjogatott, mint aki megbolondult, táncolni is akart hozzá, alig bírták lefogni. Azt mondják az okosok, hogy lassan ürül ki az agyból a harci drog, de igazából nem tudják, miről beszélnek, aki nem emelt fel fél kézzel egy tehervonatot, az el se tudja képzelni, milyen könnyfakasztóan jó érzés az irdatlan, féktelen erő. Ki nem álmodott arról kicsi korában, hogy óriás lesz, aki fákat csavargat ki tövestől, meg ilyenek? Nekünk, zúzóriás-kezelőknek ez nem álom, hanem a színtiszta valóság.
Majd meglátod, megtapasztalod.
Annyira jó, nem is tudom elmondani, hogy mennyire.
Most elvileg a gépkezelés trükkjeit kéne elmondjam neked, de az nem lényeges, arra rájössz magadtól is, megtanít majd szépen az interfész.
Én inkább rendes leszek, és felkészítelek arra is, amit nem mondtak el a tanfolyamon.
Az a helyzet, hogy nem az erőt nehéz kezelni, hanem a gyengeséget. S hogyha meg akarod tartani a képesítésed, akkor fel kell készüljél arra, hogy mikor vége a műszaknak, és elmúlik a röhögcsélés, akkor egyszerre csak nagyon-nagyon gyengének érzi magát az ember. Hetvenezer lóerőből egy lesz, mert egy ember úgy nagyjából annyira képes, na ezt nehéz elviselni. Kinyújtod a kezed, nézed, hogy remeg, nem hiszed el, hogy hozzád tartozik. Vagy elhiszed, és az még sokkal rosszabb...