2022. január 21., péntek

SZÁMOKBAN: A FIDESZ-KORMÁNYZÁS DRÁMAIAN LERONTOTTA A KÖZOKTATÁS TELJESÍTMÉNYÉT

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2022.01.21.


Az Orbán-rendszer 2010 óta példátlan mértékben átalakította a magyar közoktatást. Ilyen beavatkozás talán csak az 1945 utáni években történt. Eredményei lesújtók, ahogy látható
tizenegy friss, a régió országait és 2010-et 2020-szal összehasonlító grafikonon. Az állam negyedével csökkentette a közoktatásra kiadott pénzt, 2019-ben Európában utolsó lett a diplomás átlagbérhez viszonyított magyar tanárbér, Nógrádban már 25 százalék a korai iskolaelhagyók aránya. A volt szocialista EU-országok között a lemaradók közé csúsztunk.

Még a kései szocializmusban indult el a pedagógia gyerekközpontúbbá válása (bár tananyag-centrikussága megmaradt), bevezették a szabad iskolaválasztást (ami később erősítette az iskolai szegregációt), nagyobb önállóságot kaptak mind az iskolák, mind a pedagógusok.

A rendszerváltás utáni kormányok új és új nemzeti alaptantervet írtak, létrejött az egyházi és alapítványi iskolák hálózata. Hol a kistelepülési iskolák megmentése (például a Fidesz 1998-as első kormányában, Pokorni Zoltán minisztersége alatt), hol a pedagógiai módszertan megújítása és az iskola társadalmi mobilizációt segítő hatásának erősítése került előtérbe (Magyar Bálint kétezres évekbeli minisztersége alatt), de a két oktatásirányítás törekvései nagyjából egyfelé mutattak.

A Fidesz radikálisan fölforgatja a közoktatást

Olyan mértékű és a korábbi reformokkal gyökeresen szakító, ráadásul azonnal, a bevezetésre, a közoktatás hatalmas rendszerének fokozatos átalakítására nem ügyelő és az új szabályok miatti káoszt utólag foltozgató átalakítás, mint a Fideszé 2010 után, nem történt a rendszerváltás óta.

Ennek legfontosabb része az egységesítés és az erős állami kontroll megteremtése.

- Minden pedagógusnak be kellett lépnie a Nemzeti Pedagógus Karba.

- Az állami iskolákban gyakorlatilag megszűnt a tankönyvválasztás lehetősége.

- A tanterv és az arra épülő helyi tanmenetek minimálisra szűkítették a tanár lehetőségét arra, hogy alkalmazkodjon a különböző gyerekek igényeihez, fejlődésük különbözőségéhez.

- A korábban önkormányzati fenntartású iskolákat államosították.

- Irányításukra, az iskolaigazgatók kinevezésére előbb egy országos, majd a teljes irányításképtelenség miatt járási szintű oktatási központokat hoztak létre.

- Életbe lépett az állami pedagógus-előmeneteli rendszer (életpályamodell).

- A szakoktatásnak tíz év alatt három irányító minisztériuma is volt, jelenleg ez az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

- A korábbi szakmunkásképzők, jelenleg szakképző iskolák, amelyeket időközben szakközépiskolának is hívtak (a korábbi szakközépiskolákat először szakgimnáziummá keresztelték át) képzési idejét három évre csökkentették, és minimális lett az általános közismereti, nem szakmai tárgyak óraszáma.

- A közoktatásból még a NER első éveiben a Széll Kálmán Tervnek megfelelően nagyon jelentős forrást vont ki a kormány/parlament: a magyar állam tíz év alatt a negyedével kevesebbet költi a közoktatásra...

...SAJNÁLATTAL KONSTATÁLOM, HOGY ORBÁN FEJÉBEN SEMMILYEN GONDOLATOT NEM INDÍTOTT EL PÉLDÁUL AZ ALÁBBI KÉT SOR: „HAZA CSAK OTT VAN, HOL JOG IS VAN, / S A NÉPNEK NINCS JOGA.”

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.01.21.


Orbán most a költészet és a politika szoros kapcsolatáról delirál a szolgamikrofonba. Elmagyarázza, miért nagyszerű jelszó a „Magyarország előre megy, nem hátra”: azért – így a magyar miniszterelnök –, „mert a politika olyan, mint a költészet…Valamilyen rokonságban áll az irodalommal, s az irodalomban is az a jó, hogy sokfajta gondolatot indít el az ember fejében.”
A „Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra” speciel nekem valóban sokféle gondolatot indított el a fejemben, ám a sokféle gondolat konvergálni látszott egy felé, mégpedig a priápikus költészet vezérmotívuma, például egy bizonyos Ambrus „roppant szerszáma” irányába, amelyről Janus Pannonius dalol (De Ambrosio: „instrumento grandi”), esetleg ama két szerv felé, amelyről ugyancsak Janus Pannonius állítja, hogy folyton kívánják egymást: "Cur penem cunnus, cur contra mentula cunnum / Appetat…” vagy ama fertály direkciójába, amelyet Janus Pannonius, midőn serdülésnek indult, „mind többet kaparászott lágyéka táján”, s mellyel „gyakran nedvezi át álmom a gyolcs lepedőt”. Ugyanakkor sajnálattal konstatálom, hogy Orbán fejében semmilyen gondolatot nem indított el például az alábbi két sor: „Haza csak ott van, hol jog is van, / S a népnek nincs joga.”
Igaz, ahhoz, hogy a „sokfajta gondolat” közül legalább egyet elindítson az irodalom az emberben, ahhoz nem a disznófejű Nagyúr feje szükségeltetik, amelyből csak annyi képes kibugyogni, hogy „Add az aranyod, aranyod.”

VÖLNERT AZ ÜGYVÉDJE SZERINT TÖRVÉNYTELENÜL HALLGATTÁK LE, AZ ÁLLAMÉ LEHET A DEBRECENI REPÜLŐTÉR

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2022.01.21.


444: A bírót rúgják ki, mert ez vérlázító!


Nemrég a lap birtokába jutott a „Schadl-Völner ügy” 1734 oldalas nyomozati irata, amelyről cikksorozatban számolnak be. Az első részben megmutatták, hogy Schadl hogyan intézett egyetemi vizsgákat többek között Rogán Antal kabinetfőnökének, a második részben pedig azt, hogy az igazságügyi vezetők és az embereik mennyire hétköznapi módon szervezték és intézték a sötét ügyeiket. A harmadik részben arról írnak, hogy Schadl György ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben, ezért bosszúhadjáratot indított ellene.

24.hu: Völner ügyvédje: A politikus megfigyelése, követése és lehallgatása törvénytelen volt

Miután újabb részletek derültek ki a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál fideszes országgyűlési képviselőt érintő nyomozati iratokból, az államtitkári posztjáról lemondott politikus védője közleményt juttatott el a laphoz. Ebben többek között arról írt, hogy Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztése előtti megfigyelése, követése és lehallgatása törvénytelen volt, valamint soha nem kapott pénzt Schadl Györgytől.

Telex: Másfél hónapja nincs nyoma annak az építkezésnek, amelyre hivatkozva lezárták az Orbán hivatalához vezető utat

November 26-án teljes hosszában lezárták az I. kerületi Színház utcát. Itt található Orbán Viktor hivatala, a Miniszterelnökség épületegyüttese, valamint Rogán Antal irodája is. A közterület lezárását a Várkapitányság Nonprofit Zrt. a következővel indokolta, hogy megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság megújításának daruállítással is járó szerkezetépítési szakasza, de ennek máig semmi nyoma: a szolgálati autók, a hivatal dolgozói, valamint az ide érkező vendégek zavartalanul közlekedhetnek a közterületen a Karmelitánál.

Népszava: Az Orbán-kormány kivéreztette az önkormányzatokat, 214 milliárddal kevesebbet költhetnek, mint 2010-ben

A helyhatóságok az idén 3181 milliárd forintból, a GDP 5,6 százalékából gazdálkodhatnak. 2010-ben az arány még ennek kétszeresére rúgott. Egyes ellenzéki települések ma már ott tartanak, hogy ha áprilisban nem alakul egy, a településeket gyorssegélyben részesítő, új kormány, csődbe, ezzel pedig pénzügyi és jogi értelemben is kormányzati gyámság alá kerülnek.

Magyar Hang: Az államé lehet a debreceni repülőtér többségi tulajdonrésze

A kormány és Debrecen város együttműködése újabb ponthoz érkezett, a kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára.

A KÓRHÁZBA KERÜLTEK 40 SZÁZALÉKA OLTOTT? HOGY LEHET EZ, ÉS MIÉRT MUTATJA MINDEZ MÉGIS AZ OLTÁSOK HATÁSOSSÁGÁT?

TELEX
Szerzők: JOÓB SÁNDOR, TÖRÖK VIRÁG
2021.01.21.


Sokakat meglephetett Kásler Miklós január 9-i interjúja az Inforádióban, amikor a humánerőforrás-miniszter azt mondta: a negyedik hullámban kórházba került 17 ezer ember 60 százaléka nem volt beoltva, 40 százaléka viszont igen. Megtudhattuk azt is, hogy az intenzív osztályon összesen kezelt 1850 embernél 70 százalék volt az oltatlanok és 30 százalék az oltottak aránya. (Reméljük, ezek az adatok megbízhatók, mert a Kásler által közölt számok más területen nagyon nincsenek rendben, és igen magas kórházi halálozásra utalnak.)

A fenti adatok alapján első látásra elég magasnak tűnik az oltottak aránya a kórházban kezeltek és az intenzív osztályra kerülők körében. Vajon minek akkor az oltás, ha csak ennyi a különbség a kórházakban és az intenzíveken kezelt oltott és oltatlan emberek között? – tehetnénk fel nagyon laikusan a kérdést. Régen volt már, amikor matekot tanultunk, és most jöjjön egy kis alapszintű statisztika is: nézzük meg lépésről lépésre, miért lehet nagyon könnyen félreértelmezni ezt az adatot, ami egyáltalán nem az oltások hatástalanságát mutatja.

Induljunk ki abból, hogy amikor senki nem volt beoltva, értelemszerűen az összes kórházba került ember oltatlan volt. Minél több embert oltanak be, annál nagyobb a valószínűsége, hogy oltottak is kórházba kerülnek, hiszen a vakcinák nem adnak teljes védelmet, leginkább a súlyos, halálos szövődményektől óvnak meg minket. Ha mindenki be lenne oltva, abban az esetben 100 százalék lenne az oltottak aránya a kórházban kezeltek és az intenzív osztályos esetek között.

Mi a helyzet akkor, ha a lakosság 61 százaléka számít teljesen beoltottnak (azaz legalább 2 dózist kapott valamelyik vakcinából vagy egy adag Janssent), 39 százalék pedig oltatlan, azaz nem kapott semmilyen Covid elleni védőoltást. (Mostanra ugyan már a lakosság 62 százalékát oltották be, de mivel Kásler Miklós adatai 2022. január 3-ig szólnak, számoljunk az akkori átoltottsággal.)...


A FURFANGOS VÖLNER – KIPCSÁK NÉPMESE

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.01.20.


Nagyon megmérgesedett az Igazságos, amikor kiderült, hogy egyik főembere vesztegetési pénzeket fogadott el. Tombolt mérgében az Igazságos, annyira kijött a sodrából, hogy bírni is alig lehetett vele. Hát ebben az országban már egy vesztegetést sem lehet titokban tartani? Ezt kérdezte az összesereglett miniszterektől és a többi odaverbuvált lótifuti népségtől.



Próbálták csillapítani a dühkitörését az Igazságosnak, de hiába mondták neki, hogy majd csak lesz valahogy, ő csak kötötte az ebet a karóhoz és nem engedett a 48-ból. Mi lesz itt április 3-án, ha a lakosság megtudja, hogy mi nem csupa Grál-lovagok vagyunk, ahogyan én azt mindig mondom nekik, amikor szólásra emelkedem. Befagyasztom a csirkefarhát árát, hogy a kedvükben járjak, ez a Völner meg, vagy hogy is hívják a Varga Juci beosztottját, vesztegetési pénzeket fogad el. Mit mondok majd Feri bátyámnak a kocsmában, akit novemberben megdobtunk egy nyolcvanassal, és hamarosan hozzávágjuk a 13. havi nyugdíját, amit a Márki-Zay, aki akkoriban épp Amerikában volt, elvett tőle.

Ekkor már a fél udvar körülötte tüsténkedett, egymást licitálva próbálták kitalálni, mit is tehetnének, hogy az Igazságos kedve vidámmá legyen. Próbáltak vicceket mesélni neki, az egyik minisztere cigánykereket hányt, de az Igazságos csak verte tovább az asztalt és nyalogatta a szája szélét, ami nála nem a nyugodtság jele szokott lenni...

HIÁBA A TUDOMÁNY ÉS A TECHNOLÓGIA VÍVMÁNYAI, EGYRE ROSSZABBUL KEZELJÜK A KATASZTRÓFÁKAT ÉS A VÁLSÁGOKAT

QUBIT
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2021.01.21.


Az egyre összetettebbé váló politikai rendszerek nem tudnak fellépni a hirtelen feltűnő válságok ellen, ahogy a felelősöket is egyre nehezebb azonosítani egy-egy katasztrófa esetén. Pedig a krízis jelei általában szem előtt vannak, a tudomány figyelmeztetése helyett azonban a politikai és gazdasági érdekek dominálnak. De hogy lehet ebből kitörni?



A média, részben a hírfogyasztók igényeit kiszolgálva, részben a válságoktól gyötört világ állapotát tükrözve, tele van a legkülönbözőbb katasztrófák híreivel. Minden nap szembesülünk legalább egy, a világ valamelyik távoli pontján és az élet legkülönbözőbb szféráiban bekövetkező balesettel, összeomlással, válsággal. Életünk békés nyugalmát egy szempillantás alatt a félelem váltja fel. Ilyenkor rádöbbenünk sebezhetőségünkre, ahogy azt nemrég a tíz halálos áldozatot követelő Astroworld fesztivál egyik szemtanúja is megfogalmazta: „Ez nem koncert volt, hanem harc a túlélésért.”

Csak néhány példa az elmúlt évtizedekben bekövetkezett és egymástól sok szempontból különböző esetekre:

- menekülési pánikból fakadó katasztrófák (Astroworld fesztivál, izraeli zarándokok),
- a Hableány balesete,
- a Boeing repülőgépek lezuhanása,
- sífelvonók leszakadása,
- az ajkai vörösiszap-katasztrófa,
- a libanoni kikötői robbanás,
- a globális felmelegedés által felerősített erdőtüzek és természeti katasztrófák,
- a csernobili atomerőmű-baleset,
- a Deepwater Horizon olajfúrótorony katasztrófája,
- a 2008-as pénzügyi világválság,
- a covidjárvány,
- vagy a 2015 utáni menekültválság.

Ezek a kiragadott, de nagyságrendjük miatt a figyelmünket megragadó események kínálhatták az ötletet Niall Ferguson gazdaságtörténésznek, hogy Végzet – A katasztrófa politikája című új megjelent könyvében alaposan kielemezze a régi idők és a közelmúlt katasztrófáit. Azon túl, hogy a szerencsétlenségek kiiktathatatlannak tűnnek az életünkből, mintha még sokasodnának is – ez a táptalaja az egyre szaporodó világvégejóslatoknak. Amikor kirobban egy újabb krízis, az emberek ösztönszerűen elkezdik keresni az okokat és a felelősöket...

RÁHÚZTAK A CÉGEK TAVALYI BÉREMELÉSI TERVEIKRE - EGEKBEN AZ INFLÁCIÓS VÁRAKOZÁSOK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Azénpénzem
2022.01.21.


Egy frissen készült felmérés szerint a nagy vagy közepes méretű (sokszor nemzetközi hátterű) vállalatok az infláció megugrása miatt magasabb béremelést hajtanak vége a tavaly ősszel tervezettnél. A 12 vizsgált iparágban a fizikai dolgozók keresete átlagosan közel 10 százalékkal, a szellemieké 8 százalékkal nőhet.


A Cafeteriatrend online tájékoztatóján a meghívott vendég Nánássy-Kassim András, a Smartscale ügyvezetője azt a friss kutatást mutatta be, amely még neki is meglepetést okozott. (A cég béradatbázist kínál HR vezetőknek.) A társaság tavaly októberben szokás szerint felmérte, hogy a nagy vagy közepes méretű (sokszor nemzetközi hátterű) vállalatok az idei évre mekkora béremelést terveznek.

Mostanra kiderült, hogy azokat a terveket alaposan felülírta az élet. Korábban írtunk arról, hogy a minimálbér és a bérminimum jókora idei emelése feladta a leckét a munkaadóknak. Az első bejelentett bérmegállapodások (szokás szerint) meglehetősen dinamikus növelésről szóltak. Nemrégiben az Auchan közölte, hogy nála a bérek és a juttatások mértéke két lépcsőben január 1-jétől és július 1-jétől fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít.

A Smartscale által megkérdezett cégek azonban már októberben is tisztában voltak azzal, hogy jókora lesz a lehetséges legalacsonyabb bérek emelése. Ezeket a társaságokat egyébként sem érinti közvetlenül ez az állami intézkedés, hiszen alkalmazottaik eleve magasabb keresetűek. Mint Nánássy-Kassim elmondta: a tervezettnél magasabb ütemű béremelés oka a cégek szerint az infláció megugrása. Több olyan társaságról is tud, amelyek anyavállalatukkal most kezdtek egyeztetésbe a keresetek további növeléséről...

AZ ÉS 2022/3. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2022.01.21.


P U B L I C I S Z T I K A

Váncsa István
Finomhangolás

Öröm öröm hátán. „Holdtavas galagonyaliget”, „csodaszarvas kerti fűz szoborinstalláció”, „Hüvelykpiciny ligete kerti pihenő” és még számos egyéb, hasonlóképp elbájoló hortikulturális projekt, mindez az RTL Klub tudósítása szerint ugyanott, az Ybl-villa néven ismert épülethez tartozó parkban (Budapest, Budakeszi út 36/a), amely egyébként a Türk Államok Szervezetének (a továbbiakban TÁSZ) a tulajdona immár három esztendeje. Ennek ellenére a kert feltuningolásának sok száz milliós költségét a magyar adófizetők állják, ki más. A kerten belül különálló Tündérkert is létesül, mégpedig mindjárt három. Mindegyiknek meglesz a maga funkciója, így például a Tündérkert III. „Holdforrás, a vörösrézből készült mozgócsőrű vízköpő madarakkal”, ezek a tervező szerint a „Vízöntő axióma” megjelenítői, ami azt jelenti, hogy „a Vízöntő ráhullámzik a letűnő és a következő 2160 éves világhónap jegyeire, és egy időszakadékot hoz létre”, bár gondolom, az olvasó erre már magától is rájött.

Az Ybl-villát (amely egyébként nem Ybl Miklós alkotása, ám ez most mellékes) kormányzatunk hat éve vásárolta 1,4 milliárd forintért, majd a TÁSZ-nak ajándékozta. Viszont, ahogy erre a 24.hu rámutatott, türk barátaink azóta ide se dugták az orrukat. A kert csáberejének költséget nem kímélő felturbózása nyilván arra szolgál, hogy a tulajdonosokat néhanapján budai házikójukba csalogassa, e célból a Tündérkert I.-ben jurta is épül, bár a koncepciója nem éppen hétköznapi.Tovább

Nagy Boldizsár – Lattmann Tamás
Tömegbe lövetni. Szabad? Mikor?

Csepi Lajos:
Az elnök lobbizik

Kovács Zoltán
A far-hát-kérdés

Gadó Gábor
Ki van a boltban?

Kapócs Gábor – Bacsák Dániel
Krízishelyzetben
Miért van sürgősen szükség egy országos lelkiegészség-programra?

„Telt házzal működik a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia” – közölte az intézmény 2021. november 23-án, hozzátéve, a koronavírus-járványt megelőző időszakhoz képest 40 százalékkal emelkedett az esetek száma, köztük a szorongó, a depressziós és az önsértő gyermekek aránya is ugrásszerűen megnőtt. A Vadaskert Alapítvány igazgatója szerint „a pandémia katalizátorként hatott a serdülők és a családok problémáira, az amúgy is létező gondok a bizonytalanság és a krízis hatására még erősebben jelentkeznek”. Ezek már nem is vészjósló, hanem a katasztrofális valóságot leíró mondatok, ami mellé odatehetünk egy másik szomorú statisztikát is: az Eurostat adatai szerint 2020-ban az elmúlt tíz év csökkenő tendenciája után újra nőtt az öngyilkosságok száma Magyarországon, méghozzá jelentős mértékben, 1550 főről 1706 főre, ami 10 százalékos növekedést jelent. Egyetlen év alatt.Tovább

A klasszikus olvasó
Takáts József 60 éves

Hegyi Iván
Zalai felvágó

Berend T. Iván
Maga alatt vágja a fát?

Az Orbán-rezsim egyik legnagyobb ellentmondása, hogy szélsőséges nacionalizmusa, Nyugat- és Európai Unió-ellenessége, állandó Trianon-siralma és Nagy-Magyarország-nosztalgiája, a romániai, ukrajnai és szlovákiai magyar kisebbségek – egyelőre terület nélküli – visszacsatolása a nemzettestbe olyan magyar anyaországra épül, melynek nincs valódi önálló gazdasága. A magyar gazdaság ugyanis a Nyugat és az Európai Unió olcsóbb munkabért kihasználó fiókvállalkozása. Ennek tényeire és következményeire néhány kiváló közgazdasági tanulmány, melyeket alább idézni fogok, világosan rámutat. A közvetlen külföldi beruházások (FDI) Magyarországon az ország nemzeti jövedelmének 61 százalékát érik el, és a külföldi beruházással létrehozott multinacionális nyugati nagyvállalatok magyarországi leányvállalatai állítják elő a „magyar” feldolgozóipar termelésének több mint 70 százalékát.Tovább

Felcsuti Péter
Birkózás a hegemóniáért
R. Doshi: The long game

A politikai-gazdasági kérdések iránt érdeklődő ember számára tudott dolog, hogy a berlini fal leomlása és a Szovjetunió felbomlása óta a világ egypólusúvá vált, a vezető – hegemón – szerepet az Egyesült Államok tölti be. Tudott az is, hogy Kína kezdetben csupán a gazdaság, de ma már a többi kulcsfontosságú – katonai, nemzetközi politikai, technológiai – területet illetően is egyre erősebb versenyre kényszeríti az Egyesült Államokat, és ennek a versenynek a kimenetele különösen az elmúlt néhány év fejleményei – a 2008-as válság, Trump hatalomra jutása, a Brexit, a COVID-járvány kezelése – fényében egyáltalán nem egyértelmű, vagy éppen a pesszimisták vagy optimisták szerint (ki honnan nézi) valójában mégis az, mert Kína egy-két évtizeden belül bizonyosan letaszítja az egyeduralkodó Egyesült Államokat trónjáról.Tovább

Fercsik Marianna
Néger

Gáspárik Attila
Alföldi Róbert káposztástála

Hetényi Zsuzsa
Trancsír, avagy a Gellért-hegy bekerítve

Budapest köldöke, a Gellért-hegy ősidők óta vonzza a hatalmukat őrzőket, mert egy hegyre vagy erőd, vagy szentély épülhet. A városépítés lassú, átgondolt tervezést igényel. De mi van, ha felgyorsul a tervezés, és inkább egy haditerv részének látszik? Vár mállott, most kőhalom?

V I S S Z H A N G

Göbölyös N. László
Éljenek a láncok!

Béndek Péter
Szintézis

Haskó László
Szélmalomharc

P Á R A T L A N

Vargha János
ÁRSTOP, 1936

IVI
VITA

Ics
STADION? NO!

-n-a
HÁT

pá- ti-
KISZERA MÉRA

Lázár György
FAIRFIELDBEN MÉG HŐS

soproni
KÉT SZÖSSZENET

Szilasi György
ELFÚJTA

(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS

Szikszai Károly
BRIGÁDNAPLÓ

AZ ÉS 2022/3. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2022.01.21.


F E U I L L E T O N

Báthori Csaba
Szavak, szavak, szavak

I N T E R J  Ú

François Euvé
Az eszközként használt kereszténység
Interjú Tomáš Halíkkal

K R I T I K A

Visy Beatrix
Nature morte, betonból

Nagy Márta Júlia: Az elígért lány. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 114 oldal, 1999 Ft

Hogy ismerős fordulattal éljek: kezdetben volt a kert. Csakhogy Nagy Márta Júlia kötetében az ember környezetét, mindennapjait körülölelő természetet nemcsak idilli, nosztalgikus harmóniaként, valami ősi, bűn nélküli állapot múltjaként szemlélhetjük, hanem a teljesség lehetőségét felmutató jelen mindig magában hordozza az elveszettséget, a pusztulást, a szépben mindig ott bujkál a rút is. A szerző mint városi flâneuse a kertváros eklektikus látványaira, a vernakuláris építészet hol giccses, hol elfuserált, igénytelen, hol mégis megejtő és rendkívül emberi, esendő alkotásaira hangolódva építi verseinek világát, költői képeit. Organikusan és látszólag a külső elvárásoktól, költői trendektől mentesen, csak ahogy bejárt életterétől „tanulja”. S mindez szervesen „nő ki”, hajt virágot a hét évvel korábbi Ophélia a kádban című kötet utolsó, Zugló kialszik című ciklusából.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

Szántai Márk
Ex libris

Karl Ove Knausgård: Harcok (Harcom 6.)
Roy Jacobsen: Fehér tenger (Ingrid Barrøy 2.)
Anders Roslund: Szép álmokat (A névtelen lányok 2.)
Mattias Edvardsson: Jó szomszédok

Bazsányi Sándor
Nem fotótéma

Vonnák Diána: Látlak. Novellák. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 220 oldal, 2999 Ft

A választott helyszínek és témák sokféleségéből fakadóan bőven lehetne, de mégsincs ezekben a novellákban valamiféle politikaiügy-képviselet. Ami nem jelenti azt, hogy ugyanakkor ne válhatnánk politikailag (is) érzékenyebbekké a könyv olvasása során. Jobban mondva, olvasása után. Merthogy mindennek a civil társadalmi hozamnak az előfeltétele: olvasói érzékenységünk gyakorlása. Hogy tudniillik ne hiányoljuk vagy gondoljuk túl mindazt, amit Vonnák elbeszélői nem vagy csak mértékkel hoznak a tudomásunkra. De még olyan alkalmi eljárások is beleférnek ebbe a szikár prózába, amelyek sűrűbb előfordulással könnyen veszélyeztethetnék annak alapkarakterét. Ilyen például a Mozdulatlan víztükör című darab szándékolt párhuzama a változó korba lépő ember és a terhétől fokozatokban szabaduló vemhes állat között: „nők a vérszagban, kettőnek most kezdődik minden, egy birkózik, kettő elfáradt.” Vagy az Apály párdarabjának, a Dagály című novellának már-már bőbeszédűségig – a kötet nyelvi-szemléleti állandójához mérten afféle dagályosságig – menő vallomástrillája: „Az ottfelejtettség és az esetlegesség ösvényei után a tenger szégyentelen végtelensége, a hullámok tajtékos ki- és belélegzései mindig ujjongással töltenek el.”Tovább

Zsigmond Andrea
Nem beszél mellé

Gianina Cărbunariu: Hétköznapi emberek. Drámák. Fordította Csűrös Réka és Patkó Éva. UArtPress – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Marosvásárhely, 2020, 212 oldal, 2625 Ft

Több sejtésünk megfogalmazódik olvasás közben arról, kik a „hétköznapi emberek”, akikről a könyv a címét kapta. A kötetzáró darabban a korrupció ellen fellépő egyik szereplő ezt mondja: „hétköznapi emberek, akik hallották a történetemet, … eljöttek, hogy támogassanak”. Tehát nem a darabok nevesített szereplőiről van elsősorban szó! A könyvnek ez az egyik bravúrja. A szerző az olvasóknak is helyet kínál(t) benne, mindvégig: vagyis mi, a társadalom csendben lapító tagjai, akik a visszásságok ellen felléphetnénk, mi vagyunk a könyv valódi főszereplői.Tovább

Tóth Lili Rebeka
Kellemesen kényelmetlen

AU Műhely: Tervezési és építési folyamatok. VI PER Gallery, Prága, 2021, 220 oldal, 8990 Ft

A kiadó, a prágai VI PER, mely egyben építészeti galéria is, az elmúlt évben három alkalommal is kollaborált magyar vonatkozású projektekkel. 2021 januárjában jelent meg náluk Schmied Andi Private Views című könyve, mely a manhattani luxus világ felhőkarcolóinak kietlen élettereit mutatta be. A kötet akkora siker lett, hogy január óta most várható a negyedik ezerdarabos kiadása. A VI PER második magyar vonatkozású projektje az AU Workshop könyve és a kötet megjelenését megelőző Planning and Building methods című kiállítása tavaly júliusban. A harmadik pedig, a 2007-es Velencei Biennálé fődíjas magyar pavilonjában kiállító Andreas Fogarasi Up and Down című kiállítása, melyet november végéig lehetett látni a prágai kiállítótérben.Tovább

Kácsor Zsolt
Kollektív magány

Az ÉS könyve januárban – Identitás, nyelv, trauma – Tanulmányok Kertész Imréről. Szerkesztette György Péter. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 288 oldal, 3999 Ft

„Amikor kötetünk összeállításának gondolata megfogalmazódott, a kiindulópont egy új értelmezési tartomány megteremtésének reménye volt” – írja György Péter az Előszóban (mely előtt Takács Zsuzsa Rab-arc – egy kaddis emlékére című verse szerepel), úgyhogy az olvasás során ezt a deklarált szándékot tartottam szem előtt. Azt vizsgáltam, hogy a hét tanulmány közül melyek lehetnek azok, amelyek – szerény véleményem szerint – megfelelnek az említett szerkesztői elvárásnak, s úgy látom, ebből a szempontból csak két szöveg emelkedik ki magasan a mezőnyből: Radics Viktóriáé és György Péteré. De a maga nemében a többi is gondolatébresztő szöveg – arra tehát semmiképpen sem biztatnám az olvasókat, hogy az én felelőtlen felbujtásomra csak Radics és György munkáját olvassák el.Tovább

Földényi F. László
Uri Asaf, a képíró

(Uri Asaf: Midrás és kép, 2B Galéria, megtekinthető február 4-ig.)

A festményein jól nyomon követhető, mit értek teremtésen. Korábbi képeitől eltérően a mostaniakon feltűnően sok réteg rakódik egymásra. Látni, hogy a vászonra egyszer rákerült egy festmény; azután látni, ahogyan ezt Uri Asaf átfestette egy újabb réteggel; erre a második rétegre azután rákerült egy további, s a végén olyan összetett lett a látvány, hogy eldönthetetlen, egyáltalán hány réteg rakódott egymásra. Mindeközben pedig a festményeknek lett egy mélységük: ha sokáig nézem őket, mintha egyre mélyebbre pillanthatnék be valahová.Tovább

Sinkó István
Életbölcseletek két hangon

(Rácmolnár Sándor és Wechter Ákos kiállítása a Bartók32 Galéria és Kultúrtérben február 11-ig látható.)

Rácmolnár Sándor és Wechter Ákos olyasmire vállalkozik, ami a képzőművészet történetében nem túl gyakori tematika: a hívságos világ bajairól és azok okairól szórakoztató képi csevejt folytat. Bosch és Brue­ghel talán, vagy Daumier és Georg Grosz lehetnek az ősszülők. De a példák nem igazán helytállóak. Az ő társadalomról képben kifejezett vallomásuk a karikatúra és szatíra eszközeivel él. Realisták a maguk módján, az ábrázolásban is és a tematikában is. Rácmolnár és Wechter fabulákban beszél (rajzol, fest).Tovább

Csengery Kristóf
Szimfonikus gnóthi szeauton

(Saint-Saëns összes szimfóniája. Or­chestre National de France, vezényel Cristian Măcelaru, közreműködik Olivier Latry – orgona. Warner Classics)

A lemez tehát az alkotói „ismerd meg önmagad”, a személyiség keresésének és megtalálásának élménye, melynek révén, aki nem tudta, most ráébredhet, milyen nagyszerű zeneszerző Camille Saint-Saëns. A Francia Rádió kebelében működő Orchestre National de France színesen, karaktergazdagon, virtuózan játszik, fölényesen ismerve és közvetítve a művek stílusát és nagyságrendjét, a Magyarországon egyelőre ismeretlen, negyvenegy éves Cristian Măcelaru szuggesztív, határozottan irányító, erőteljes produkciókat létrehozó karmesterként mutatkozik be – nem igényel merészséget megjósolni, hogy később is fogunk hallani róla.Tovább

Stőhr Lóránt
Példaképtelenül

(Asghar Farhadi: A hős)

A főszereplő Rahim körüli hírverés természetesen nem a hősiességről szól, hanem az örök és olthatatlan vágyakozásról hősök után, akikkel az álomgyárak és a tévécsatornák elárasztják vásznainkat és képernyőinket. Asghar Farhadi iráni forgatókönyvíró-rendező filmjében ironikus fényben láttatja az internet által formált nyilvánosság hősteremtésre irányuló kényszerét, amely pillanat alatt hősként emel fel és gazemberként ítél el gyanútlan embereket.Tovább

Végső Zoltán
Az előadó mindig téved

(Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2022, nyitókoncert – Zeneakadémia, Solti Terem, január 8.)

Az Átlátszó egyfajta gyúanyag, mert ha folyamatos gondolkodás és a megnyilvánulási felület pásztázása zajlik, akkor a haladás garantált. Az Átlátszót övező vibráló alkotni vágyás, ami az újzenei értelmezés szerint az előadókra is kiterjed, rendkívül megkapó: talán nem is csak az elhangzó zenéket szeretjük meg, hanem azt a közeget, amely a művek megszületését indukálta.Tovább

Gergics Enikő
Nem, nem így

(Anton Pavlovics Csehov: Sirály, r.: David Doiasvili, Vígszínház, jan. 12.)

A hatáskeltés nyilvánvaló alkotói szándéka és annak rutinos kikényszerítése ellenére többször lankad az érdeklődésem. Nem érződik egyértelműnek, hogy tényleg van-e annyi tartalom a felpuffasztott vizualitás mögött, de ha ez a sokszor inkább hatásvadász, mint hatásos látvány arra indít, hogy keresni kezdjük a mögöttest, ott valószínűleg már működik valami.Tovább

Fáy Miklós
C-vitamin

(Donizetti: Az ezred lánya – Erkel Színház, január 14.)

Nem akarom magunkat sajnáltatni. Nagyon nehéz az ilyesmit végignézni, de végigcsinálni még sokkal nehezebb lehet. A közönség szíve jó, a legfárasztóbb poénokon is nevet valaki itt vagy ott, de alapvetően mindannyian érezzük: elátkozott színházban vagyunk egy elátkozott estén. Innen nem lehet nyerni.Tovább

Károlyi Csaba
Infokultúra

(Aréna – Az Inforádió beszélgetőműsora, hétköznaponként 18:00–19:00)

Presser visszatérő vendégként beszélt nagy kedvvel A padlás „lelkéről”, abból az alkalomból, hogy ezredik előadása volt a Vígben, szó esett a tervezett New York-i bemutatóról, a járványnak a színházra és a koncertekre gyakorolt negatív hatásairól, a Szent István körút 14. előadásáról, s arról, hogy szerelme a Vígszínház. Mesélt az Oláh Ibolyának írt dalokról, a megzenésített versekről is, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos neve is előkerült. Elképzeltem, hogy egyszer Parti Nagy Lajossal lenne beszélgetés az Arénában. Na akkor mondhatnánk, hogy „a tárgyilagosság szerethető”.Tovább

Siba Antal
Sztárok és legendák

(Sztárok, legendák)

Felejthetetlen szorozva kettővel, az tuti 2Felejthetetlen. Most nem írom le, hogy ki az a legenda, aki visszatér, mert nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni: ő maga sem hiheti el, hogy legenda, de az sem, aki ezt a promócikket megfogalmazta. Legenda valószínűleg mindenkiből lehet, de az élet keserves, és nem sokakból válik az. Már legalábbis a legutóbbi időkhöz képest, mert konkrét időponthoz, a tömegkommunikáció valamilyen eseményéhez nem köthetően, de tény, hogy újabban egyre több a sztár és egyre több a legenda.

I R O D A L O M

Jenei Gyula
Hétköznapok

A szörnyű az, hogy már én is előkészítettem a centit, de egyelőre még tartom az órát, nyelvtant éppen, pedig azt nem szeretek. (Bevallhatja-e ezt egy gyakorló tanár?) Szóval nyelvtanórán csörren a mobilom, illetve nem csörren, mert le van halkítva, a regula az regula, de érzem, hogy rezeg. Szünetben visszahívom a számot, s azt kérdi a szerkesztő úr, írnék-e idén tárcákat ide, az ÉS-be. Vannak kérdések, amikre nem lehet nemet mondani. Persze végigsuhan a fejemben, hogy esetleg vidéki kvóta lennék – de mindegy. Írnék.

Az viszont később hasít belém, hogy mi is az a tárca. Pedig tanítom, ahogyan több ezer magyartanár ugyanezt teszi az országban (ó, boldog tudatlanság!). Meg vitatkoztam is már róla sokat, írókkal, akik azt hiszik, csak a tárcanovella a tárca.

Sőt, írtam is tárcákat. Azt hiszem. De jegyzetnek hívtuk őket, mert az újságoknál, amiknél dolgoztam, a vastag és vékony lénia kettőse akkorra kiment a divatból. A rádióban meg nem is volt vonal, hiszen ott nem síkbeli elemekkel, hanem hanggal és idővel foglalatoskodtunk. Voltak, akik azt mondták az írásaimra, tárcák, mások meg azt, hogy nem azok. Csoda hát, ha a határok tekintetében gyakran bizonytalankodom? Így vagyunk ezzel sokan.Tovább

Gazdag Ági
Az írói válságról

Az írói válság a büdös nagy semmi, szokták gondolni. Gazdag termőföld, de mit sem ér vetemény nélkül. Munkakerülés. Vagy pazarlás, ez a legkedvesebb, ha innen nézzük. Tudniillik, magvak alusznak a felszín alatt. Vagy, mint az első Holdra szállás előtti évek. Kihalt bolygófelszín, senki se lakja, na és aztán, most már civilizációkat terveznek oda. Az írói válságban senyvedő olyasféle mellőzött, mint aki nem ezen a Földön, pedig nagyon is itt, és lehet belőle akármi. Megérhet, mint tölgyfahordóban a merlot, és elkorhadhat, mint a rekord, amire úgy emlékszünk – ha egyáltalán –, hogy: kísérlet. Holott, a be nem teljesült szerelem is szerelem, a szerelmes attól még szerelmes, ha nem is ér célba.Tovább

Vámos Miklós
Ötvenhét lépés

Miótától az anya csak egész ritkán bírja látogatni imádott fáit a kastély ősparkjába, hiányzik neki Elemér, a platán, Iván, a szibériai jegenyefenyő, József, a legnagyobb tölgyfa abból a kevésből, amennyi még él, mer a tölgyeket egyszer csak pusztítani kezdte a rejtélyes betegség, amelyik csak a tölgyfákat támadta, és a főkertész szerint, akit az anya Gábornak hívott, mer tényleg ez volt a neve, Gábor szerint a betegség külföldről jött ide, egyetlen gyógyszer van rája, a szekerce, ezér azokat a pusztuló tölgyeket, amikre má alig nőtt levél, sorba kivágták, az ősparkba meg a díszudvaron is, szétfűrészelték, aztán eltüzelték a kazánba, de venni is lehetett belőlük babába, mi is vettünk, nekem köllött fölhasogatni a babákat a kert végébe a tőkén, a baltával, aminek mindig leröpül a feje, fával fűtöttünk, szénre nekünk nem telt, ez a Gábor vót talán az egyetlen ember, akit az anya szeretettTovább

Grecsó Krisztián
Két Szív presszó

A szomszéd asztalnál gyanús társaság gyülekezik, mindenki festett szőke, a férfiak is, negyvenesek lehetnek, mint mi, mindenük színes és nagy: a medáljuk, az órájuk, a fülbevalójuk, a magas sarkuk, a mellük, a bicepszük, mintha mindent felfújtak volna. Olyanok vagyunk mellettük, mintha makettek lennénk, gyöngén összeragasztott modellek, liliputi statiszták, hozzájuk képest mindenünk kicsi és szürke. Ismernek mindenkit a kocsmában, az egyik férfi úgy kiabál föl a galériára, hogy fel sem nézett előtte.

– Semmi buzulás, köcsögök!

Aztán Imrét keresi, nem tudunk nem rá figyelni, muszáj őt nézni, és jól tudja, biztosan ezért húzza be a hasát, feszíti az izmait. Próbálom magam felsőbbrendűnek, műveltnek, de legalább tanultnak érezni, a szürkeségemet polgári erénynek és ízlésnek fogni fel, de kopottnak és kicsinek látom magam, az izmai tolakodóak, undorítóak és szépek, szeretnék én is ilyen izmokat, egy majdnem ilyen testet, hogy le lehessen győzni az időt, hogy ne rogyadozzon a mellem meg a hasam, hogy újra lássanak meg az utcán a nők, ha jövök. A férfi egy pendrive-ot ad be a pultba.

– Muzsika – hallatszik a mozdulatlan szájából, és rám néz. – Van kifogás?Tovább

Csősz Gergő
felejcs

Csősz Gergő
D-nek

Markó Béla
Hullámzás

Markó Béla
Csalánleves

Markó Béla
A boldogságról

Markó Béla
Az első sor

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ - TARTALOMJEGYZÉK

MAGYAR NARANCS
Szerző: Magyar Narancs
2021.01.19.


A SZERK.


A SZERK.
Kiáll-e?

Az előválasztás utáni kínos bénultságot levetkőzve mintha a feltámadás jeleit mutatná az ellenzék kampánya.

A SZERK.
Magyarország farhátra megy

A Farhát-kormány legújabb népélet-javító intézkedését rögzítő 06/2022. (01.14.) sz. korm. rend. szövege, s ez mindenképpen a dicsőségére válik, precízen kitér arra, hogy az a kereskedő, aki a rendelet valamely utasítását megszegi, milyen szankciókkal sújtható.

A SZERK.
Ők így csinálják

PTSD – csúnya betegség, az van nekik, szegény Fidesznek, poszttraumás stressz szindrómájuk, immár vagy negyedszázada.

PUBLICISZTIKA

UITZ RENÁTA
A szelíd forradalom
A társadalmiasított alkotmányozás kísértése

A múlt év végére az Alaptörvény lecserélése az egyesült ellenzék egyik legfontosabb, de mindenképpen a legjelképesebb választási ígéretévé lépett elő. A kezdeti kérdést – lehetséges-e egyáltalán egyszerű többséggel alkotmányozni? – felváltotta az annak mikéntjéről folyó nyilvános eszmecsere.

FEKETE ÉMI
„Nagyon nagy vita”
Van-e tudományos bizonyíték a homoszexualitás és a pedofília kapcsolatára?

Orbán Viktor január 14-i, idei első rádióinterjújának utolsó témája a „gyermekvédelmi népszavazás” volt. Az interjúban a pedofília először kontrasztként jelent meg: „van az a jelenség, hogy a gyerekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak” – mondta a miniszterelnök. Majd pedig a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „most egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt én most nem tartom fontosnak”.

EGOTRIP

CSERESNYÉSI LÁSZLÓ
Nyelv és neurózis
A propaganda dicsérete

Az alábbi írásban a propagandáról, a politikai agitációról és a manipulációról lesz szó. Talán meglepő, de a kollektív ideológiai agymosás története rövidebb egy évszázadnál, miközben maga a politikai manipuláció vélhetően azóta létezik, amióta létezik maga az állam.

BELPOL

INTERJÚ
„Valakinek ki kell fizetnie”
Zsiday Viktor befektetésialap-kezelő az inflációról

Az infláció, főleg a magas energiaárak tartósan velünk maradhatnak, miközben a kormány ármaximálási gesztusa cseppet sem enyhít az inflációs nyomáson. De mi gátolhatja meg az árak vágtatását?

A MAGYAR KÉTFARKÚ KUTYA PÁRT 15 ÉVES MŰKÖDÉSE ÉS POLITIKAI SÚLYA
Félre a tréfát

Ellenzéki oldalról az utóbbi időben hevesen támadták a kutyapártot, amiért külön listán indul a választásokon. Egyes kutatások szerint be is juthatnak a parlamentbe. Nagy kérdés, hogy az úgynevezett billegő körzetekben a megjelenésük mennyire rontja az ellenzéki összefogás esélyeit.

SZTRÁJKRA KÉSZÜLNEK A PEDAGÓGUSOK
Ha felmegy a bérnyomás

A fizetések elértéktelenedése mellett a kötelező oltás is fokozza a tanárhiányt a pedagógusok szakszervezetei szerint. A tervezett sztrájk épp a választási kampány legélesebb napjaira eshet.

KÉSZÜL AZ ELLENZÉK EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMJA
Nagyot sóhajtson

Hány milliárdból lehet megújítani az egészségügyet? A pluszforrások biztosítása mellett milyen változtatásokra van szükség? Politikusokkal és szakértőkkel beszélgettünk az ellenzék egészségügyi programjáról.

SZÍNHÁZ

INTERJÚ
„Nagyobb állat, mint a hangya”
Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója

Egy művészeti tanáccsal együttműködve vezeti a Miskolci Nemzeti Színházat, amelyet ma az ország egyik legjobb színházaként tartanak számon. Pályája alakulásáról, mesteréről, Székely Gáborról, az SZFE-ről beszélgettünk, de szóba került a politikai befolyásolás kérdése mellett Ókovács Szilveszter és a vidéki operatársulatok közötti vita is.

FILM

NEKROLÓG
A lovasságra várva
Sidney Poitier (1927–2022)

„Miért szereti annyira a fehér Amerika Sidney Poitier-t?” Clifford Mason drámaíró 1967-ben, a The New York Times hasábjain feszegette ezt az akkor időszerűnek számító kérdést egy „érted haragszom, nem ellened” hangvételű, értsd brutálisan megsemmisítő, vagy legalábbis annak szánt cikkben. Tényleg, miért?

TÉVÉSMACI
Kerti farkas

Amikor Sztupa és Troché megmentették Rin Tin Tint (Jr.-t, de ez nem fontos most), kézenfekvőnek látszott, hogy egy grandiózus lakomával ünnepeljék meg e kétségkívül rendkívüli eseményt.

ZENE

INTERJÚ
„Közösen zenélni még jobb”
Takács Dorina „Deva”

Csak 19 éves volt, amikor elkezdett dolgozni az első lemezén, amely idén januárban Csillag címmel jelenik meg. A népdalokat elektronikus zenével ötvöző fiatal előadó Hollandiában debütál albumával, és esélyes a Music Moves Europe díjra is.

RÉS A PRÉSEN
„Minden egyes nap”

Erdődy Orsolya menedzser-igazgató, BFZ

MI A KOTTA?
Piaszteres alapon

Klasszikus zenei programajánló a 2022/3. hétre

KÖNYV

POETA.DOC
Homokszobor

Szabó Lőrinc: Szétfúj a szél

KRITIKA

SZÍNHÁZ
Megnyíló életek
Nagymamával álmodtam

Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.

OPERA
Angyalbőrben
Donizetti: Az ezred lánya

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

KÖNYV
Szép magyar kaméleon
Haklik Norbert: Mona Lisa elrablása

Elkezdődik a mondat, és lehet érezni, hogyan fejeződik be: Haklik Norbert regényének mesélője joviális.

FILM
Vértelenül
Joel Coen: Macbeth tragédiája

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

FILM
Hiányos lázgörbe
Mr. Saturday Night

Robert Stigwoodról (1934–2016) nem mondható el, hogy személyével ne foglalkozott volna kellőképpen a Kádár-kori ifjúsági sajtó.

INTERAKTÍV

MEGSZŰNIK A DUNSZT.SK
Kinek a kultúrája?

Öt és fél év működés után megszűnik a Dunszt.sk szlovákiai magyar kulturális portál. A főszerkesztő kifáradásról és strukturális nehézségekről beszél, de politikai és társadalmi kérdések is felsejlenek a háttérben.

Egy hét kultúra 2022/3.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2022/3.

Rövid hírek: béka, ló, saurus...

Szüret 2022/3.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

VISSZHANG

VISSZHANG: KÖNYV
Lia Celi: Tizenkét pillangó

E könyv látszólag tizenkét prostituáltról szól, az éjszaka pillangóiról, ahogy a magyar cím sugallja.

VISSZHANG: FILM
355

Valakik ellopnak valakitől valamilyen csodafegyvert, ebben ma már nincs semmi rendkívüli, ha hétfőn délig nem kerül valami anyaszomorító gazember kezébe egy kiberfegyver, pánik tör ki hollywoodi középvezetői szinten, akár az ebédszünet is veszélybe kerülhet.

VISSZHANG: FILM
Veszélyes

A legjobb Mel Gibsonnak. Ki se mozdul a díszletből, annyi a dolga, hogy gondterhelt arccal telefonál, közben fölteszi az asztalra a lábát, lehúz egy pohár whiskyt, vagy bekap valami tablettát – ahogy az amcsi filmekben szokták.

VISSZHANG: FILM
Sikoly

Wes Craven hét éve halt meg.

VISSZHANG: LEMEZ
Víkingur Ólafsson: Mozart & Contemporaries

A tematikus lemezműsorokhoz élénken vonzódó fiatal izlandi zongoraművész ebben a 21 tracknyi válogatásban nem a kismesterekével váltogatja a nagymester műveit. (Nem mintha abban nem lenne fantázia: világosabbá válnának a nagyságrendek.)

VISSZHANG: LEMEZ
Bonobo: Fragments

Simon Green számára sokáig a turnézás szolgáltatta az ihletet, menet közben komponálta új számait, a Fragmentset azonban a járvány miatti kényszerszünetben rakta össze saját építésű Los Angeles-i stúdiójában, és részben itteni zenészekkel is vette fel.

VISSZHANG: LEMEZ
Billy Bragg
The Million Things That Never Happened

Egy Clash-koncert hatására fordult Billy Bragg a politikai aktivizmus és a punkzene felé, első szólólemezei a nyolcvanas években jelentek meg, kezdetben csupán egyetlen elektromos gitárral kísérte társadalomkritikával átszőtt dalait.

VISSZHANG: LEMEZ
Nick Cave & The Bad Seeds
B-sides and Rarities Part II.

Akik a kezdetektől követik Nick Cave-et, évtizedeken át éltek abban a hitben, hogy a lemez- (a kazetta-, a CD-) kiadás örökkévaló.

LOKÁL

VESZÉLYBEN A NAGYVÁROSI FELFEDEZŐK GERILLAHOBBIJA
Ereszen fel

A koronavírus, a karantén, az Instagram nyilvánossága tette egyre népszerűbbé az urbex mozgalmat, az elhagyatott, romos városi helyek látogatását és fotózását. A divattá válás azonban pont az urban exploring eredeti lényegére nézve veszélyes.

SPORT

ULTRÁK A NŐI FUTBALLMECCSEN
Nem akar elesni

Szeged női labdarúgócsapata, a St. Mihály 2021 utolsó mérkőzésén 3:0-ra legyőzte a Debrecent. Nyáron nagy eséllyel visszajut az NB I.-be, és akkor a Dél-Alföld legmagasabb szinten jegyzett futballklubja lesz. A novemberi meccsen olyan történt, ami eddig soha: megjelentek a szurkolók.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Fuszulykaleves Máréfalváról

Fuszulykaleves zöldekkel, lila hagymával

ÉTEL, KIHORDÓ
Empanada Buda

„Argentin konyha” alatt többnyire a steaket értjük.

MUNKÁHOZ LÁTOTT AZ ORBÁN CSALÁD EDDIG ISMERETLEN HARMADIK GENERÁCIÓJA A GÁNTI KŐBÁNYÁBAN

444.HU
Szerző: VÉG MÁRTON
2022.01.21.


Január 1-től új ügyvezetője van az Orbán család legnagyobb bányászati cégének, a gánti Dolomit Kőbányászati Kft.-nek Orbán Dávid személyében. Így már három ügyvezetője van a cégnek: Orbán Győző Bálint, aki Orbán Viktor miniszterelnök édesapja, Orbán Győző, a kormányfő öccse, és az 1987-es születésű Orbán Dávid, akiről eddig nem lehetett hallani, de több forrásból is úgy értesültünk, hogy Orbán Győző fiáról van szó, tehát a miniszterelnök unokaöccse. Korábbi székesfehérvári lakcíme is megegyezik Orbán Győző volt lakcímével.


Nem kis feladat ez Orbán Dávid számára, hiszen Magyarországon mintegy 10 olyan kőbányászattal foglalkozó cég van, amelynek bevétele meghaladja az évi egymilliárd forintot, az Orbán Viktor édesapjának többségi tulajdonában lévő Dolomit Kft. viszont még ebből az elit körből is kitűnik nyereségességével. Nyilvános adatbázisokból azonban úgy tűnik, hogy Orbán Dávid is otthonosan mozog ebben a világban.

Ugyanis 2017 szeptemberétől 2020 novemberéig az egyik tulajdonosa volt a győri Vörös Kavics Bányászati Kft.-nek.

A bánya rendelkezik: első osztályú (M1), másodosztályú (M2), harmadosztályú (M3) homokos kavics, kavicsos homok, homok, kavics elnevezésű, laboratóriumban minősített ásványi anyagokkal

- vall magáról a Győr-X védnevű bányában tevékenykedő Vörös Kavics Kft., amelynek tehát 3 évig Orbán Dávid is tulajdonosa volt. A bányatelek 15 hektáros, és a győri ipari park csak 1,7 kilométerre fekszik tőle...

„AZT AKARJÁK, HOGY RETTEGJÜNK” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2021.02.20.


A TARTALOMBÓL:

– Azt akarják, hogy rettegjünk – Nálunk semmi másról nem szól a kormányzati kommunikáció, csak hogy rettegjünk valamitől – mondta lapunknak adott interjújában Lakatos Márk. A stylisttal beszélgettünk koronavírus-fertőzéséről, melegellenes törvényről, a nagy port kavart indexes vitáról és arról is, melyik csatornánál lehet ma szerepet vállalni

– „Orbán nagy csalódás nekem” – A magyar miniszterelnök Putyin utasítására bomlaszt a Balkánon – mondja Marton Kati, Amerikában élő magyar író, újságíró. Interjú

 Teljesen abszurd, ami Magyarországon történik – Hajdu Szabolcs filmrendező nem értelmezhető filmes költségvetésekről, az emigrálás lehetőségéről és a politika miatti emberi tragédiákról. Interjú

 Alacsony kezdőbér, még rosszabb kilátások – Sok pedagógus végzettségű fiatal már azelőtt elhagyja a pályát, hogy egy napot a katedránál töltött volna

 Könyörgök, ne költözzön ide! – Megtelt az agglomeráció. Ahol a civilek felléptek érdekeikért, párbeszéd kezdődött az önkormányzattal

– Meleg fogadtatás – NER-közeli üzletemberek gazdagodnak a „pinkturizmusból”

– Újra felfedeztük a tervgazdálkodást – Ha sikeres a gazdaságpolitika, miért lesz hatósági áras a far-hát?

 Még csendes a háború Szabolcsban – Az egyik nyíregyházi választókerületben az sem biztos, hogy kit indít a Fidesz. Lejárató kampánytól tart az ellenzék

– „Nincs lény, amelyik odamenne, nemhogy a füstifecske” – Vakondhálóval elriasztott madarak a magyar szakaszról megközelíthetetlen Fertő tavon

– Orbán ellenfele lett az EP új elnöke – Várhatóan ezzel tovább fog éleződni a többség és a kisebbséghez tartozó fideszes képviselők, ezen keresztül a magyar kormány viszonya

– Az elnök, akinek a neje a helyettese – Tüske Amerika körme alatt. Daniel Ortegát Kína, Kuba és Venezuela is támogatja

– Retorikaképzés mesterfokon – A Szónok Születik Retorikaiskola két alapítójával és vezető trénerével beszélgettünk

– Fenyegetések valódi háború nélkül – Nem volt áttörés Oroszország és a Nyugat tárgyalásain, a párbeszéd folytatására azonban még van esély

– Fegyverbe öltözik a Balkán – Amerikai katonai támaszpont létesül Albániában. Szerbia az oroszokkal üzletel

– Tűzpróba – Márkos Tamás fotói a csíkszeredai romatelepről

– Zöldre festik a világot – Jó üzletté vált a környezetbarát termékek forgalmazása, hiszen a profit növeléséhez nem kell valóban megóvni a természetet, elég ráírni a csomagolásra, hogy „zöld”

– Árbefagyasztás az ókori Rómában – A hatósági árszabályozással már 301-ben is próbálkoztak – vajon milyen eredménnyel? Igaz a tétel, mely szerint „a gazdaságot csak gazdasági eszközökkel lehet sikeresen befolyásolni”?

 Szemét szemcsék – Sokszor nem az iparosodottabb településeken a legrosszabb a levegő minősége, hanem a kis falvakban, ahol alig van lehetőségük az embereknek a korszerű fűtésre. Pedig ezen az életük múlik

– Nem fogok röfögni? – A jövőben talán végtelen szervforrásra találhatunk az ólban

– „Antiszemita utcák” Berlinben – Még most is 290 köztér visel „antiszemita áthallású” nevet Berlinben – jelentette be december közepén a német fővárosnak az antiszemitizmus vizsgálatával foglalkozó megbízottja

– „Olyan békeharcos” – 1989. január 22-én, 33 éve hunyt el Weöres Sándor. Sebő Ferenc a költő számtalan versére írt zenét. Weöreshöz kötődő emlékeiről beszélgettünk

– A csapat kiesett, de egyeseknek jár a busás haszon – A hatósági ár közel kétszereséénjt végzi a PCR-teszteket a kézilabda-Eb helyszínén a Merkely Béla vezette Semmelweis Egyetem cége

Publicisztika:
– Szabó Antal: A rendszer születése, az alkotmány halála – Nernia krónikája 1.
– Dévényi István: Ütközetben eltűntek
– Gulyás Balázs: Citrushínár, sertésköröm, kompromat – Maga itt a kultúrhörcsög?
– Koncz Tamás: Legényanyák – Álláspont
– Lányi András: Vészjelzés
– Mangel Gyöngyi: Pazarlás, beszolgáltatás, osztogatás?
– Kalmár Benedek: Utolsó esély
– Nagy Attila Tibor: A gyurcsányi taktika – Ítélet Orbán felett
– Péter Tamás: Disznóvágás mulatósra – szintet lépett Orbánék plebejus kampánya
– Gazda Albert: Faüldözők
– Híd Jenő rajzol: Globális felmelegedés
– Szenczi Tóth Károly: Zugehör
– Pethő Tibor: Purcar, pacurar – Újbeszél
– Szerető Szabolcs: Bamba, a legnagyobb gólkirály – Szotyola
– Puzsér Róbert: Márki-Zay Péter jelenleg az egyetlen esély, amit igenis meg kell játszani
– Marabu: Csirke far-hát

Kritika:
– Monokróm univerzum – Bán András: Horváth Péter – Szabad szemmel
– Tizenegyezer élő dinoszauruszfaj – Steve Brusatte: A dinoszauruszok tündöklése és bukása
– Houellebecq helye Mary Poppins világában – Michel Houellebecq: Intervenciók 2020
– Csodálatos időutazás – Sarjú Banda: Kedvenceink
– Alkímia, textúra, illat – Yotam Ottolenghi: Zamat

Budai Hang mellékletünk

– Lenyilazott csüngőhasú – Juhász Árpád geológus a pápuák kannibalizmusáról, a népességrobbanásról és az atomenergia használatáról. Interjú

– Nem tűnik el a hegyoldalban – A Munkásőrség egykori parancsnoksága helyén épül, és Mátyás király korát idézi majd meg a kormány kedvenc alapítványa, a Mathias Corvinus Collegium új székháza

 Külső kopoltyúval a forrás mélyén – Megmenekült a beépítéstől a foltos szalamandrák budai élőhelye, a Jegenye-völgy

– Elmerültek a sötétségben – Egyedülálló természeti kincset rejt a Budai-hegység gyomra, a Molnár János-barlang mégsem a különleges adottságai, hanem a kutatásával és használatával kapcsolatos különös ügyek miatt lehet hungarikum

– Köríves utasáramlás – Lebontják-e a Déli pályaudvart? Sétára indultunk a létesítmény múltjában, és szemügyre vettük cementlapokkal pusztuló jelenét

– Ingoványos talajon – Miért vált politikai csaták terepévé a Mocsárosdűlő és az Óbudai-sziget?

– Szimbolikus tér, hamis identitás? – A Budavári Palota rekonstrukciója kapcsán egyre szaporodnak a kérdések, amelyekre (egyelőre) nem kapunk válasz

ITT OLVASHATÓ

PARK HELYETT HÉT EMELETNYI ÜVEG ÉS BETON: NER-HÁTSZÉLLEL JÖN BRUTÁLIS BEÉPÍTÉS A LIGET SZÉLÉN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2022.01.20.


Nagy erőkkel bontják a patinás Sacré-Coeur-zárda védett épületét az Ajtósi Dürer soron. A kultikus Dürer Kert egykori otthonából mindössze egy csonk marad, a területen két hatalmas irodaház és lakótömbök épülnek. A Garancsi István-féle Market-csoport ingatlanfejlesztése örökre elzárja a Liget egyetlen bővítési lehetőségét, pedig korábban a kormány is számolt azzal, hogy a teleknek kulturális funkciót adjanak – a magánérdek azonban erősebbnek bizonyult.

Kevés aggasztóbb jel van annál, ha egy ingatlanfejlesztés nevében szerepel a park szó, és ez az aranyszabály a Dürer Park esetében is érvényesül: az ilyen épületegyüttesek általában fényévekre vannak attól, amit a köznyelv parknak nevez, és a zöld fügefalevél alól ezúttal hét emeletnyi üveg, acél és beton kandikál ki.

Az Ajtósi Dürer soron járva ma még a bontás látványa a mellbevágó, mert az új épületek nem nőttek ki a földből, csak az első irodaház alapozásánál tartanak. A Sacré-Coeur (Szent Szív) nővérek egykori zárdája és internátusa viszont vészesen fogy, a bontógép egyre nagyobb darabokat harapdál ki a századfordulós téglaépületből. A zárda fővárosi védelem alatt áll, de a növekvő törmelékhegyet látva valószínűleg kevesen gondolnák, hogy védett értékről van szó, amit a maga egészében meg kellene tartani az utókornak. A nagyobb része azért megmarad, a bontás az egykori iskolai szárny körülbelül felének ledöntése után megáll – legalábbis ha minden az engedélyek szerint történik –, de a megtartásban nem lesz túl sok köszönet.

Budapest egyik legjelentősebb elpuskázott lehetősége előtt állunk: a Városliget bővítése egyedül ezen a területen lett volna megvalósítható. Ez a „volna” most már örökre volna marad. Annál dühítőbb, hogy ezzel néhány éve még a kormány is tisztában volt, de aztán más érdekek sorolódtak előre.

Az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatti épületegyüttes a mai 20 és 40 közöttiek számára a Dürer Kertet jelenti, Budapest elmúlt bő évtizedének kultikus zenei klubját és szórakozóhelyét, rengeteg meghatározó koncert és átsörözött este helyszínét. A kiürített egykori egyetemi épületben 2008-ban nyílt meg a szórakozóhely, ami 2020 májusában, az első járványhullám után még újranyílt, novemberben azonban végleg bezárt. Dürer Kert most is van, tavaly nyáron a Lágymányosi-öböl mellett, az egykori Rio területén nyitott újra, vonzó zöld környezetben, de a belvárostól sokkal messzebb. Nagy Zsolt ügyvezető akkor elmondta, hogy tulajdonképpen mindvégig a fejük felett lógott Damoklész kardja, mivel az épületet egy magáncégtől bérelték, 2014-ig csak éves periódusokra, akkor viszont ötéves szerződést tudtak kötni, és a tervezett fejlesztéseiket is elkezdték megvalósítani. Csakhogy az egykori Autoker Holdingos ingatlanfejlesztő, Ehud Amir által létrehozott projektcég közben a felhalmozódott bankhitelei miatt csődbe ment, felszámolás alá került, és 2018-ban az egész terület a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft-től a Garancsi István-féle Market és egy magántőkealap tulajdonába került. Ettől kezdve csak idő kérdése volt, hogy a Dürernek mennie kelljen, mivel a tőkeerős, kormányzati hátszéllel rendelkező tulajdonos képes bármilyen megálmodott fejlesztést végrehajtani. Az álma pedig két böhöm nagy irodaház és három lakótömb volt...