2019. január 28., hétfő

(RÉM)ÁLOMCSAPAT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.01.28.


Micsoda banda jött össze kilenc éve, amikor Orbán Viktor lett a kormányfő. Sokoldalú ember ő, ki is osztotta a szerepeket kedvenceinek. Ő a fővigyázó mester. Nem is tudom, miért nyavalyog a nép, hiszen annyian óvják országunkat, a magyar embereket, hogy nyugodtan hajtjuk álomra okos fejünket. Orbánék megvédenek mindent és mindenkit. Önök is így gondolják? Ugyan, mi bajunk lehetne? Lehetnének Magyarország aranycsapata, lehetnének Magyarország álomcsapata. Nem lettek, megpróbálom elmondani miért is.

Orbán Viktor vigyáz a demokráciánkra. Jogász lett, Soros-támogatással okosodott, hogy a komcsik helyett demokraták vezessék az országot, tette-vette magát a Liberális Internacionálé alelnökeként, aztán a ruszkik haza, térdre csuhások annyira megviselték személyiségét, hogy szépen lassan belefogott a diktatúra tanulásába. Mára eminens tanuló lett: a lopunk, csalunk, hazudunk, gyűlölünk, kirekesztünk, megbüntetünk egoista professzorává vált, és vitte magával csókosait.

Áder János vigyáz Orbán Viktorra. Addig jó neki, addig lehet, hogy a pecabot végét államfőként markolássza. A nem létező köztársaság fő állami horgásza, mindig segít maguknak kifogni a nagy halakat.

Kövér László a parlamentarizmusunk ékköve. Amikor a félresöpört ellenzéki Szabó Tímea, Vadai Ágnes, Tordai Bence demokratikus kisujját meglátja, annyira begyullad, hogy az egész karjukat megbünteti. Jó cselekedetében még bunkó is lesz: „Önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak (az MSZP-frakció – a szerk.) egyáltalán itt ülhetnek az Országgyűlésben”.

Pintér Sándor a szegény emberekre, a hajléktalanokra bukik. Meleg dutyiba kísérteti őket – jó szívvel, lelkesen.

Stumpf István társaival együtt az alkotmányosságunkra emlékeztet; megkreálták az alaptörvényt maguknak, azóta hajtanak a monarchiára.

Polt Péter a törvényességünkre kényes. Kiváló jogászként tudja, hogy a Fidesz-természet törvényei szerint a tárgyak és az ellenzékiek valamint a szegények lefelé esnek.

Szijjártó Péter kürtölő művészként naponta a Soros szimfóniát fújja. Basszus, mindig hamisan szól. Hajrá, Péter, gyakorolj! Kurva magas lovon ül, azért is utálják Európában, mert állandóan lóhátról beszél, onnan magabiztos, öntelt, másokat lenéző. Orbán babusgatója.

Matolcsy György díszpintydoktor (gratulálok a debreceni egyetemnek) félreteszi a pénzünket, nehogy elherdáljuk – addig is, amíg eljut hozzánk, felvásárolja az összes festményt, antik tárgyat, és befektet milliárdokért palotákba. Jut belőle a családnak is.

Selmeczi Gabriella az örökös nyugdíjőrzőnk. Hűséges Fidesz-asszony, akinek segítségével úgy elnyelte a föld a 3 ezer milliárdunkat, hogy abból csak kifli csücsök maradt. Azt eszi az ország harmada.

L. Simon László költő is. Közízlésünk formálója: „… iskolát alapítottam / és egy röhögő törpét követtem / akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk / gipszlenyomatokat…”

Semjén Zsolt rohadt migráns rénszarvast lő ki illegálisan, itthon ájtatos mosolya Orbán Viktoré. Ő segíti, mert az Isten már szégyelli a védett hatalmi személyét.

Czunyiné dr. Bertalan Judit gondoskodik arról, hogy senki ne legyen okosabb nála. A bolondját járatja saját magával.

Rogán Antal ülve alvás közben is változtatja vagyonnyilatkozatát, szépíteni próbálja, hogyan és miből lett ő pasa a budai Pasa parkban. Ártatlan, ő az, aki soha sehol egyetlen bűnözővel nem találkozott, nem beszélt.

Novák Katalin a nemzet kerítőnője, ha nincs férjed szerez neked egyet. Minimum.

Kásler Miklós csúcsra járat bennünket. Olyanná teszi az egészségügyet, az oktatást, hogy abba csúcs élmény lesz belehalni, megbutulni.

Bakondi György a Nemzet Tél Apója. Azzal foglalatoskodik, hogy hétfőn beültet egy autóba négy migránst, kedden mind a négyet átülteti egy másik autóba; szerdán aztán ezt a négyet átülteti egy másik autóba; csütörtökön (türelem, okos, jó munkához idő kell), mind a négy migránst átülteti egy másik autóba; pénteken átülteti őket egy másik autóba; szombaton is átülteti a négy migránst egy másik autóba, vasárnap is. Elkészül a jelentés a Vezérnek és Uniónak: vasárnap hétszer négy, azaz huszonnyolc migráns akarta kibelezni a magyarokat.

Kocsis Máté az egyik kedvencem. Radikálisként, zsidózóként, Horthy- és Hitler imádóként az elit Fidesz csapatban frakcióvezetésig tornászta fel magát. Mindenki érdeme szerint. Önálló gondolata azóta nincs. Egyszer volt, sajnálom, hogy kútba fulladt – mármint az ötlete. Tudják, drogtesztet akart bevezetni a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra...

ELEGÜK LETT A TŰZOLTÓKNAK, MERT ÉHBÉRÉRT KELL DOLGOZNIUK: DRÁMAI KÖZLEMÉNYT ADTAK KI

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2019.01.28.


„Elfogadhatatlan, hogy a KSH által közölt adatok alapján a költségvetési szektorban a közfoglalkoztatottak nélkül számolt nettó átlagkereset 245 ezer forint, ugyanakkor egy tapasztalt tűzoltó ennek töredékét, 160 000 forint körüli összeget visz haza” – hangzik az a közlemény, amelyet vasárnap délután az Országos Sajtószolgálaton keresztül adott ki az Egységes Tűzoltó Szakszervezet.

A közlemény szerint Magyarország vonulós tűzoltói a napokban kapták meg az illetményemelkedésükről szóló 2019-es parancsukat, a helyzet pedig drámai, egy hét éve a pályán lévő beosztott tűzoltó rendszeres havi illetménye nem éri el a nettó 160 000 forintot. Mindezt úgy, hogy a vonulós tűzoltók kötelező alap munkaideje havi 204 óra, szemben más munkavállalók 168 órás munkaidejével. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a hárompilléres életpályamodellből két pillér nem valósult meg.

"Azonnali béremelésre van szükség, hogy a szolgálatot ellátó állomány ne váltson munkahelyet. Továbbá az ígért pillérek bevezetése mellett a vonulós Tűzoltókkal szemben támasztott fokozott fizikai és pszichikai követelmények miatt korkedvezményes nyugdíjat kell bevezetni” – zárul a közlemény.

VEISZER ALINDA A KÖZMÉDIÁNÁL FOLYTATJA. SZLOVÁKIÁBAN

INDEX
Szerző: -KB-
2019.01.28.


A szlovák közmédia napközben magyar nyelven sugárzó rádiócsatornájához, a Pátria Rádióhoz szerződik Veiszer Alinda, aki 2011-ig vezetett kulturális és közéleti beszélgetéseket a magyar köztévében. A műsorvezető erről először a SZEMlélek műsorában beszélt.

Veiszer Alinda az Indexnek azt mondta: a Pátria Rádió már korábban ajánlott neki szerződést, eddig arról tárgyaltak, pontosan milyen műsort vezessen. „Egyelőre fél évre írtam alá egy heti három órás műsorsávra. Nem politikáról, hanem – ahogy régebben is – közéletről és kultúráról lesz szó, nyilván elsősorban a magyarországi ügyekről, de szóba kerülhetnek a felvidéki témák is. Teljesen szabad kezet kaptam” – mondta az Indexnek.

A műsor február 9-én indul, és szombatonként délután 3-tól 6-ig lesz majd hallható a Pátria Rádión; a magyarországi hallgatók online is követhetik az adást élőben, de utólag is visszahallgatható lesz a neten.

Veiszer a váltásról azt mondta az Indexnek:

"Nagyon örülök, ha valahol a környezetünkben van olyan közmédia, ahová betehetem a lábam, és nem vagyok tiltólistán."

Jó csapatba érkezem, a szó klasszikus értelmében újságírók közé.”...

MIRE JÓ A SZAKSZERVEZETEKKEL SZEMBENI MEGALAPOZATLAN KRITIKAÖZÖN?

MÉRCE
Szerző: FÖLDEÁK ANDRÁS
2019.01.28.


Soha hasonló demonstrációsorozat nem volt Magyarországon, mint most a decemberben induló, a január 5-i budapesti és január 19-i országos és nemzetközi rendezvényekben kicsúcsosodó tüntetések. Korábban egy-egy megmozdulás (pl. a pedagógusok nevezetes esernyős tüntetése) lehetséges, hogy nagyobb számú is volt, mint ahányan 5-én a Kossuth téren voltunk, de a kafetéria elleni tüntetés, a többszöri köztársasági elnöki palota elé vonulás, aztán a januári megmozdulások együtt egyedülálló láncot alkotnak.

És mit szól ehhez az értelmiségiek egy-egy hangadó képviselője? Beleköt, amibe csak lehet, vádaskodik és sérteget.

„…a szombati, országosra hirdetett demonstráció hatósugara és szervezettségi szintje meglehetősen alacsonyra sikeredett.” – írja Böcskei Balázs a 24.hu-n, Ne várjunk országos sztrájkot, mert az aligha lesz c. cikkében.

19-én Európa 10 és Magyarország 40 városában volt megmozdulás, Komlótól Monoron át Fehérgyarmatig, de azt is mondhatnám, hogy Londontól Berlinen át Szigetvárig, és persze kivétel nélkül minden megyeszékhelyen. Ez az alacsony hatósugár?

„… a vidéki mozgósításból (is) egyértelműen a pártok vették ki a részüket, és nem a szakszervezetek” – olvashatjuk ezt az állítást, ami egyáltalán nem igaz. Szegeden egyáltalán nem működtek közre a pártok, és nem is szólaltak fel. Ahol én voltam, Szentendrén ott a szakszervezeti beszédek után valóban csak 1-2 percben szólt összesen 4 párt képviselője. Az egyik legjelentősebb és a médiában is a leginkább középpontba állított tatabányai demonstráció fő szervezői a SZEF megyei szakszervezeti vezetői voltak. De sorolhatnám tovább Pécset, Miskolcot, Salgótarjánt, ami szintén szakszervezeti szervezés volt...

MÁGIKUS PILLANATOK

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.01.28.


Venezuelából jelentik: a helyzet a leggondosabb kezekben van. Ezek a leggondosabb kezek aztán ott rontanak rajta, ahol csak tudnak, súlyosbítják, élezik, nehogy véletlenül rövid időn belül elfogadható megoldás születhessen. Az ugyanis senkinek sem volna érdeke – egy válsággóc kialakulása Dél-Amerikában viszont sok érdekes lépésre nyújtana lehetőséget.

Persze, az alaphelyzet viszonylag érthető: Maduro elnök – elődje, Hugo Chávez nyomdokaiban haladva és művét folytatva – sikeresen nyomorba és éhezésbe döntötte az országot azzal, hogy kizárólag a kőolaj-kitermelésre alapozta a gazdaságot. Ezt – mármint a nyomort és az éhezést, nem a kőolajipart – megunta a nép, egyre mérgesedett a helyzet, mígnem a múlt héten Juan Guaidó parlamenti elnök köztársasági elnökké nem nyilvánította saját magát több százezer tüntető helyeslése közepette, azonban Maduro sem mondott le, tehát minden adott egy hosszabb vagy rövidebb polgárháborúhoz.

Amiben a nagyhatalmak bőkezűen és sietve támogatják úgy az egyik, mint a másik felet. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy

Venezuela a bolygó egyik legnagyobb kőolajtartalékával rendelkezik,

de annak is, hogy geopolitikai szempontból igen kényelmes helyen van, közel az Egyesült Államokhoz, a Karib-tenger déli partján. Kuba jobb helyen van, az igaz, mert még közelebb fekszik Miamihoz, de a szigetország mintha kissé elszegényedett volna a hidegháború végének köszönhetően és talán nem a leglelkesebben játszaná az előretolt helyőrség és támaszpont szerepét. Mondjuk hálátlan szerep ez: Venezuela is csak veszíthetne, ha elfogadná, akárki ajánlja neki.

De ajánlják, sőt, kényszerítenék is Moszkva és Washington részéről...

"ORBÁN FÉL" - BEJÁRTA MAGYARORSZÁGOT A GUARDIAN MAGYAR ÚJSÁGÍRÓJA ÉS ORBÁN-TÁMOGATÓ APJA

HVG ONLINE
Szerző: hvg-hu
2019.01.28.


John Domokos a brit Guardian videós újságírója, apja, János a kommunista Magyarországról vándorolt ki a hetvenes években Angliába, majd hazatért. Ma Orbánt támogatja. A fia nem. Közösen járták be Magyarországot, hogy lássák, mi a helyzet, és hogy ütköztessék véleményüket.


- Járnak Budapesten, Miskolcon és a vidéki Magyarországon is,
- voltak tüntetésen is.
- Az apa szerint a migráció Magyarország létét fenyegeti,
- Orbán fél, és
- meg akarja védeni az országot. Ezt állítja az apa.
- Az egyik legérdekesebb kisfilm ez a jelenlegi Magyarországról, „Orbán, az apám és én” címmel.

A videót – ami a lap populizmust körbejáró sorozatának egyik része – itt nézheti meg, javarészt magyarul beszélgetnek benne, az átkötőszövegeket angolul mondja a Guardian újságírója...

ORBÁN VIKTOR BESZÉDEI MEGÉRTEK EGY KIADÓS ELLENZÉKI BOJKOTTRA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.01.28.


Donald Trump elhalasztotta szokásos évértékelő beszédét, ám Orbán Viktortól dőreség lenne ilyen döntést várni. Mindkét politikus szereti a nyilvános megszólalásokat, főként, ha azok saját rajongótáboruk előtt zajlanak. A magyar kormányfő viszont nincs úgy sarokba szorítva, mint amerikai kollégája, aki elveszítette a szenátusban pártja többségét. Mégis, van némi hasonlóság Orbán és Trump között az őket körülvevő politikai atmoszférában. A magyar miniszterelnök Trumphoz hasonlóan igyekszik beszédeiben erős állításokkal, sőt olykor erősen vitatható mondatokkal hangsúlyozni, ura a helyzetnek, ám mégis az az ember érzése, hogy mostanában valami nagyon nincs rendben a Fidesz háza táján.

Ne legyenek kétségeink, februári évértékelőjében Orbán Viktor erős államférfiként fog mutatkozni, keményen osztja majd ellenfeleit, főként az EU vezető politikusait, az úgynevezett migrációt segítő erőket, valamint a liberális demokráciákat. Ugyanúgy a sajátjaihoz fog csupán szólni, ahogy eddig tette 2010 óta valamennyi fajsúlyos megszólalásában. Nem fogja a látszat kedvéért semmi jóval biztatni azokat, akik nem értenek egyet vele legfontosabb kérdésekben. Neki csak az a mintegy másfél millió szavazó fontos, akik elhiszik neki, hogy Soros Györgytől kell megvédeni az országot, hogy a rasszista propaganda ellenére nem lehet a jelenlegi magyar kormányt szélsőségességgel, netán antiszemitizmussal vádolni.

Orbán Viktor az idei két választáson is azok támogatásában bízik, akik szerint a jogállami intézmények ellehetetlenítésére tett lépesek az ország érdekeivel összhangban vannak, hogy egy jó hírű egyetem elüldözése még járulékos veszteségként sem értelmezhető, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak besorolása a NER-t kiszolgáló talpasok állományába, a nemzet érdekeit szolgáló intézkedés. Azok viszont, akik ízlésével és demokráciáról vallott nézeteivel ez nem összeegyeztethető folyamat, továbbra is nagy mennyiségben kapják Orbán Viktor személyes propagandáját a megszólalásain keresztül. Pedig igényük nincs rá...

HATALMASOK HATALMA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SEBES GYÖRGY
2019.01.27.


Petőfi Sándor sorai ma is érvényesek. Nem véletlenül, hiszen saját tapasztalatából indult ki. „Miénk a hatalom / Az emberszív felett: / Idézni egyaránt / Mosolyt vagy könnyeket”. 1844-ben vetette papírra e sorokat, amikor maga is a világot jelentő deszkákon igyekezett maradandót alkotni. A Színészdal című vers igazságát az élet igazolja napjainkban is, amikor színészeket nemcsak a színpadon láthatunk, hanem filmeken, tévében, meg különböző talk-showkban is. A kérdés csak az, hogy a költő szellemében működnek-e mindig. „Mi szép, mi szép, mi szép / A mi föladatunk! / Legyünk büszkék reá, / Hogy színészek vagyunk” – így Petőfi.

Mostanában azonban gyakran hideglelős érzéseink lehetnek, ha színészek lépnek fel tévéműsorokban. Tudják, amikor az ember szinte el sem hiszi, amit lát, s egyre kínosabban feszeng a produkciók közben. Ilyen az, amikor viccesnek szánt jelenetekkel és keretjátékokkal igyekeznek fenntartani a figyelmet, mint például a Duna TV szilveszteri műsorában. Vagy említhetnénk az RTL Klub Szenzációs négyes című, vetélkedőnek álcázott borzalmát, ami közben az egyik zsűritag, Alföldi Róbert is többször kénytelen volt megjegyezni, hogy az épp látott szám már minden képzeletet alulmúlt. Vagyis gyakran kiderül, hogy nevettetni, vagy szórakoztatni nem is olyan könnyű...

A RABSZOLGÁK HADA

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. SZÜDI JÁNOS
2019.01.26.


Nincsen abban semmi csodálnivaló, hogy a köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve – rabszolgatörvényként elhíresült – módosítását. Ha egy baráti társaság elfoglalja egy ország legfőbb közjogi méltóságai vezető pozícióit, az események menete nem is lehet más. Gondolják végig a köztársasági elnök sanyarú sorsát: az elfogadott törvény aláírására öt napot engedélyeztek számára az alaptörvény összeállítói. Nem számít, miről szól, nem számít mekkora a terjedelme, nem számít hányat küldenek át egy nap részére.

Elvárás lehetne, hogy a köztársasági elnök apparátusa a törvénykezés ideje alatt is dolgozzon, s mire megkapják a dokumentumot, már naprakészek legyenek. Lehetne, de nem teljesíthető ez az elvárás, miután sokszor az utolsó tárgyalási napon írják át a törvényjavaslatot, máskor pedig egy nap alatt fogadják el a törvényt. Már az is vitatható, hogy az Országgyűlés alkothat-e ilyen regulát? Vitatható, de minek, hiszen a köztársasági elnök is vastagon közrejátszott abban, hogy kiüresedjen a pozíciója, miután cinkos a jogállam diktatúrává szervezésében.

Az idei eseményekben sincs új, meglepő. Karácsony előtt, több mint egy tucat törvényt küldött át szignálásra a köztársasági elnöknek, a jó barát, a házelnök. Helyet kapott a csomagban az új egyházügyi törvény, a közigazgatási bíráskodást szentesítő törvény, a közigazgatást alapjaiban újraszervező törvény. Ezek a törvények méreteiknél fogva is hosszabb átfutási időt érdemelnének, tartalmukról nem is szólva. Ezért a legésszerűbb megoldást választotta a legfőbb közjogi méltóság, nem habozott, nem várt öt napot, aláírta majdnem az összest (a Számvevőszék foglalkozatási ügyeivel foglalkozó törvény kivételével), köztük a munka törvénykönyve néhány pontját érintő, két képviselő által, előzetes egyeztetés nélkül benyújtott módosítását is. Nem talált kifogásolni valót a köztársasági elnök, pedig jelen volt, amikor az Országgyűlés a törvényalkotás eljárási rendjét súlyosan megsértve – például a levezető elnök nem a házszabályban meghatározottak szerint vezette a parlament ülését, a szavazásnál nem alkalmazták a képviselői jelenlétet igazoló kártyákat – elfogadta ezeket a törvényeket. Valószínűleg osztja a másik két legfőbb közjogi méltóság-cimbora álláspontját, az ellenzéknek nincs joga egységes fellépéssel megakadályozni az ország érdekeit durván sértő törvények elfogadását.

A legnagyobb vihart kiváltó törvénymódosítás a munka törvénykönyve két „aprócska” kiigazítása: a munkaidőkeret felső határának tizenkét hónapról harminchat hónapra emelése, és a naptári évben elrendelhető kettőszázötven óra túlmunka évi százötven órával történő megtoldása. A szabályozás mind a két esetben alternatív megoldásként jelenik meg, így adódik a lehetőség a kormánypropaganda számára: „önként vállalható kereseti lehetőséget biztosítunk a munkavállalóknak, hogy ne kelljen Nyugatra menniük a túlmunkázásért.” Ezek az állítások azonban nem fedik a valóságot...

MUNKAKERÜLŐ PARLAMENTI BIZOTTSÁGI ELNÖKÖK LISTÁJA, PINTÉR-KÖRLEVÉL AZ ELLENZÉK KEZELÉSÉRŐL - HETI LAPSZEMLE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2019.01.26.


Azonnali: másfélszeres fizetésért sem járnak bizottságira

Ugyan magasabb fizetés jár azoknak az országgyűlési képviselőknek, akik valamelyik parlamenti bizottság elnökei vagy alelnökei, mégsem sikerült minden politikusnak legalább az ülések többségén részt venni az őszi ciklusban. Az egyik legnagyobb bizottsági hiányzó a KDNP-s volt nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós. Seszták ugyan a gazdasági bizottság alelnöke június óta, mégis mindössze három ülésen volt jelen az azóta megtartott tizenhét alkalomból. Hozzá hasonlóan a fideszes Tilki Attila sem volt túl gyakori vendége a költségvetési bizottságnak, holott annak ő az alelnöke. A kormánypárti politikus tizenöt ülés mindössze harmadán vett részt. Ellenzéki politikusok közt is találni példát. Mesterházy Attila a külügyi bizottság tizennégy üléséből mindössze négyen tette tiszteletét, vagy a DK-s Oláh Lajos, akit az európai ügyek bizottságában hatszor jelent meg személyesen a tizenhatból.
Index: Pintér-körlevél az ellenzék kezeléséről

Körlevelet írt Pintér Sándor belügyminiszter a tárcájának, hogy mi a teendő abban az esetben, ha ellenzéki képviselők megpróbálnak bejutni a Belügyminisztérium, vagy az az alá tartozó valamelyik intézmény épületébe. A körlevélben Pintér arról ír, hogy „az elmúlt időszak eseményei alapján feltételezhető”, hogy országgyűlési képviselők jogsértő módon akarnak belépni ezekre a helyekre. Pintér levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a képviselőket csak a megbízatásuk ellátásában kell támogatni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a képviselők oda csak munkaidőben léphetnek be, és ott tehetik fel a kérdéseiket, ahol az érintett szerv erre nekik lehetőséget ad. Amennyiben rendbontás van, azonnal tájékoztatni kell a közbiztonsági főigazgatót, akinek a feladata, hogy haladéktalanul mozgósítsa a rendőrséget.

Válaszonline: a norvég tiszteletbeli konzul ide már nem tudja követni Orbánékat

Lemondott posztjáról Magyarország trondheimi tiszteletbeli konzulja. Vánky Eszter még december 18-án írta meg az erről szóló levelét Szijjártó Péter külügyminiszternek, de a Bem térről azóta sem érkezett válasz. A távozása előtt az egykori tiszteletbeli konzul „növekvő aggodalommal” figyelte, hogy az utóbbi években „Magyarország kormánya mind jobban letért a liberális demokrácia jól bevált útjáról”, a közmédiát „a kormány szócsövévé változtatta”, ellehetetlenítette a kormánykritikus sajtót és rádiót, szükségtelen beruházásokkal „saját párthívei mértéktelen gazdagodását segítette elő”. Azt is írja, hogy az utolsó csepp a „rabszolgatörvény súlyosan szabálytalan elfogadása, a független bíráskodást megkurtító közigazgatási bíróság létrehozása, valamint mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselők törvényes tevékenységének megakadályozása, majd a köztelevízió épületéből történt erőszakos eltávolítása volt”.

HVG: műalkotásokat adott letétbe a múzeum a pécsi fideszes irodájába

Letétbe megkapta két Kossuth-díjas magyar festő alkotását Hoppál Péter, amivel maga a fideszes országgyűlési képviselő dicsekedett lelkesen a Facebookon. A sajátos műgyűjtési módszerrel megszerzett festményeket a Janus Pannonius Múzeum helyezte el a kormánypárti politikusnál, hogy „felékesítse” a tárgyalóját. A posztból nem derült ki, hogy térítés ellenében lehet-e nála a letét, hogy ennek milyen feltételei vannak és mások számára is nyitva állt-e a lehetőség, hogy a múzeum gyűjteményéből saját otthonukba vagy irodájukba szerezzenek hasonló módon értékes alkotásokat.
Napi: újabb hétmilliárd a kormány Várba költözésére

A Pénzügyminisztérium budai várbeli régi épületének újjáépítésére újabb nettó hétmilliárd forintot költenek. A második ütem kivitelezésére kiírt közbeszerzésen egyedüli érvényes ajánlattevőként az első ütem munkáit is elnyerő West Hungária Bau Kft. (WHB) és Garage Ingatlanfejlesztő Kft. alkotta konzorciumot hirdették ki győztesnek.

ITT OLVASHATÓ

MIÉRT CSÖKKEN A HALANDÓSÁG GAZDASÁGI VÁLSÁG IDEJÉN?

QUBIT
Szerző: RÁCZ JOHANNA
2019.01.28.


Az elmúlt száz év gazdasági válságainak idején a fejlett országokban meglepő módon csökkent a halandóság annak ellenére, hogy számos egészségügyi mutató romlott, ahogy várnánk is recesszióban. A kutatók újult erővel keresik a különös összefüggés okait most, hogy a legtöbb előrejelzés szerint küszöbön a következő hanyatlás.

Meglepő összefüggésre bukkant 1922-ben két amerikai szociológus az előző ötven év gazdasági és halandósági adatait böngészve. Az Egyesült Államokban felvett adatok alapján a szűkös idők nem jártak együtt a halálozás növekedésével, sőt éppen ennek ellentéte volt igaz: amikor a gazdaság prosperált, többen haltak meg, mint válság idején, ás még a csecsemőhalandóság is megnőtt.

Már több mint egy évtized eltelt a legutóbbi gazdasági válság kezdete óta, a nagy gazdasági világválság pedig csaknem kilencven éve elmúlt, de a kutatókat a mai napig izgatja a kérdés, hogyan hat a gazdaság teljesítménye az egészségre. Az összefüggésekből kirajzolódó fontos tanulságok segíthetnek a jogalkotóknak felkészülni a következő válságra, amelynek beköszöntése szinte törvényszerű, és a frissebb előrejelzések szerint már az év végén számítani kell rá.
Válság -> csökkenő halandóság

A két 20. század eleji szociológus, William Ogburn és Dorothy Thomas eleinte kételkedett az általuk talált összefüggésben, ezért megvizsgáltak két logikusan felmerülő magyarázatot. Lehetséges, hogy a válság hatása késleltetetten jelentkezik a halandósági mutatókban? Vagy egyszerűen csak a fellendülések idején gondosabban dokumentálták és iktatták a haláleseteket? A válasz: nem és nem. A válság idején csökkenő halálozás jelenségét nem ezek a tényezők okozzák.

Alig tíz évvel később eljött a nagy gazdasági világválság, hogy további bizonyítékot szolgáltasson. Edgar Sydenstricker szocio-epidemiológus 1933-ban számolt be arról, hogy a krízis évei után a teljes halálozási ráta soha nem látott alacsony szintre esett az Egyesült Államokban...

KI A FENE TELEFONÁL MÉG VEZETÉKESEN?

INDEX
Szerző: TÓTH BALÁZS
2019.01.28.


Valami nagyon nem stimmel a telefonálási szokásainkkal. Ma is nagyjából annyi vonal van bekötve, mint tíz évvel ezelőtt, de közben meredeken zuhan a kihasználtságuk, és naponta 3 percnél kevesebb a beszélgetések átlaga. Olyan technológiát tartunk életben, és költjük rá a pénzt, amely egyre kevésbé hoz bármilyen hasznot.

Hátborzongató visszanézni a 2008-as évre, amikor még csupán 1,3 millió háztartásban működött szélessávú nethozzáférés, és a 3,1 millió telefonkészülék nagy része rézvezetéken volt bekötve. Szerény 263 ezer felhasználó telefonált kábeltévés modemen keresztül. Pontosan tíz év kellett a teljes fordulathoz: mostanra csupán 264 ezer telefon maradt a rézdróton, a többi modern technológián, IP-alapon működik...

ADDIG NEM LEHET MEGNYUGODNI, AMEDDIG EGY EGÉSZ ORSZÁG NEM RETTEG ÉS GYŰLÖLKÖDIK ÖKÖLBE SZORULT VÉGBÉLNYÍLÁSSAL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.01.28.


Jóreggelt kívánok kedves és morcos embertársaimnak, olvasóimnak! Elsuhant a tegnapi szabadnapom, azzal a sebességgel, ahogy a kurvaboldog aranyélet suhan el mellettünk. Most meg belém hasított, hogy újra hétfő, ezért elfoglalom a helyemet az ültetvényen, szedem a gyapotot, tolom a talicskát, és lapátolok vidáman, serényen. Velem ellentében szorgos napja volt tegnap az állampártnak és csatolt nyúlványainak: nem tudták eldönteni, hogy a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjáról, vagy Ady Endre halálának századik évfordulójáról húzzanak le több réteg bőrt, szerintem sikerült megtalálni a cinikus arany középutat. Nem mondanám, hogy jókedvre derültem.

Gyönyörűséges és megható megemlékező beszédet tartott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és sztárjogász, tegnap ő volt a soros, hogy felvilágosult demokratát játsszon az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát hirdető kormány nevében. Jól fognak ezek a beszédek két uszítás között, kellenek a hivakozási pontok, amelyekkel el lehet kenni azoknak a gyűlöletkeltő propagandaeszközöknek a súlyát és jelentőségét, amelyek kísértetiesen hasonlítanak azokhoz, amelyekkel a hitleri Németországban a zsidók ellen uszították az embereket.

A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején, kollektív bűnösség nincs, de állami felelősség van. Tény, hogy a harmincas években az antiszemitizmus erősödése Magyarországot és a magyar társadalmat is elérte, ez a zsidóság tűrhetetlen jogkorlátozásában öltött testet, és tény, hogy a zsidók elhurcolása a német megszállás után történt, de mindez a magyar közigazgatás tevékenysége nélkül nem történhetett volna meg. A kormány mindig világosan fogalmazott, amikor a magyar állam felelősségéről volt szó.

Nem tudom, hogy mindeközben a drága doktorminiszterelnök úrnak hol röhögött éppen a vakbele, de biztos vagyok benne, hogy fideszbeszélül nincs semmi ellentmondás a kormány mindenkori világos beszéde és mondjuk aközött, hogy Orbán két éve már kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst. Akinek nem az elévülhetetlen bűneit, hanem a fantasztikus érdemeit szokás újabban méltatni. Akinek a kormányzása alatt fogadták el a zsidótörvényeket, amelyek súlyos vallási és faji diszkriminációt érvényesítettek a zsidó nemzetiségű magyar állampolgárok ellen. Gondolom, simán összefér a nagyszerű, kivételes államférfiú minősítéssel a tény, hogy mintegy 430 ezer magyar zsidót pusztítottak el a koncentrációs táborokban, mire vitéz nagybányai méltóztatott leállítani a deportálásokat. Gondolom, nem probléma az sem, hogy évről évre fideszes szaralakok nosztalgiáznak az úgynevezett Horthy-emléknapon, ahol a NER címzetes történészei vagy arról óbégatnak, hogy a zsidók deportálása egyszerű idegenrendészeti eljárás volt, hol azt fejtegetik, hogy a Horthy által aláírt zsidótörvények nem jogfosztást, hanem csak jogkorlátozást jelentettek a zsidók számára.Végül is Gulyás kolléga is jogkorlátozást emlegetett, úgyhogy helyben vagyunk. Vagyis az, hogy a zsidók számát faji alapon korlátozták az üzleti életben és az értelmiségi pályákon, hogy az állami állásokból teljesen eltávolították őket; hogy 1941-ben megtiltották a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötéseket, hogy később már a földbirtokaik átadására kötelezték őket, az nem jogfosztás, hanem jogkorlátozás. Az, hogy korábban a Csepel-szigeten kényszermunka-tábort hoztak létre, ahol az állam rendjére veszélyesnek minősített értelmiségieket, újságírókat, írókat, festőművészeket tartottak fogva bírósági ítélet nélkül, az a kivételes államférfiúság egyik ékes bizonyítéka. Naszóval nincs kollektív bűnösség, csak akkor, amikor a menekülteket kell homogén masszaként lebűnözőzni és leterroristázni, és egy egész országot megmérgezni a gyűlölettel. Mert addig nem lehet megnyugodni, ameddig egy egész ország nem retteg ökölbe szorult végbélnyílással, és nem koncolja fel az egyik fele a másikat...

ORBÁN A HOLOKAUSZT VÉGREHAJTÓINAK SZELLEMI ÖRÖKÖSE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.01.27.


Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából a Fidesz kiadott egy közleményt, és a világ egyedülálló népirtását is meggyalázva ezt az alkalmat is “migránsozásra” használja, s ezzel meghamisítja a holokausztot is. Ezt írták:

Egyetlen nemzedék sem felejtheti a holokausztot, ami a 20. században több millió ember, köztük több százezer magyar megsemmisítéséhez vezetett. A szabadjára engedett antiszemitizmus terrort, népirtást, és totális háborút hozott Európára és a világra. Azt hittük, hogy ez nem ismétlődhet meg, most mégis sok zsidó ember újra félelemben él Nyugat-Európában, mert a tömeges bevándorlással együtt az antiszemitizmust is rászabadították a kontinensre. Történelmi bűnt követnek el, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába és azok a magyar ellenzéki pártok is, akik a hatalom reményében képesek összeborulni az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel. Elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust Európában és Magyarországon is.”

A kontinensre nem a “tömeges bevándorlás” szabadította az antiszemitizmust, hanem a “keresztény antiszemitizmus”, amelynek a Horthy-rendszer volt az egyik letéteményese, és amely mintául szolgált a náci Németország zsidóellenes intézkedéseinek is. Az antiszemitizmus nem most érkezett el a “kontinensre”, hanem a kereszténység államvallássá tétele után a zsidóság sikertelen megtérítési kísérletét követően az egyházatyák gyilkos uszítása révén terjedt el. A “keresztény Európa” üldözései elől a zsidók sokszor az arabok és a muszlimok között találtak menedéket és védelmet. A zsidók ma sem a bevándorlóktól félnek, hanem az illiberális keresztényfasisztáktól, akik náci propagandát folytatnak és burkolt antiszemita gyűlöletkeltéssel tartják fenn a hatalmukat...

ÉLESBE FORDUL A FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTEK CSATÁJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2019.01.28.


Hosszú évekig csak beszéltek róla a politikusok és elemzők, ma viszont elstartolt az ország első előválasztása.

– Jó, hogy végre eljutottunk a XXI. századba – így fogalmazott lapunk érdeklődésére Virág Andrea, a Republikon Intézet elemzője arról, hogy ma elkezdődött Budapest és egyben Magyarország első előválasztása. A procedúráról hosszú éveken át beszéltek szakértők és ellenzéki politikusok, de eddig egyszer sem hirdették meg ezt a procedúrát. A Republikon Intézet már 2015-ben nyilvánosságra hozta javaslatát a miniszterelnök-jelölti előválasztásról. Ez négy éve elmaradt és a tavaly április országgyűlési voksolás előtt sem sikerült megszervezni, pedig akkor is többen javasolták. Nem véletlen ugyanakkor, hogy a hétfőn kezdődő és vasárnapig tartó történelmi voksolásra ennyit kellett várni, hiszen az előválasztás megannyi gyakorlati kérdést vet fel. Virág Andrea szerint is nehéz pontosan megmondani, hogy mire lehet számítani, hiszen hiába jól működő példa mondjuk az amerikai előválasztási rendszer, egy az egyben azt nem vehette át Budapest. Az viszont fontos – folytatta a szakértő –, hogy elindult a procedúra, és voltak, akik mertek új utat választani.

A közös ellenzéki főpolgármester-jelöltet kereső előválasztását az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Szolidaritás rendezi. A két induló: a szocialista Horváth Csaba, és a párbeszédes Karácsony Gergely. Voksolni többféleképpen lehet, az az 1400 ember, aki előzetesen regisztrált, online is leadhatja a szavazatát. Az, aki nem regisztrált, a hagyományos módon, hét utcai szavazósátorban továbbá a Párbeszéd valamint az MSZP összesen huszonöt irodájának egyikében szavazhat...

EZ TÖRTÉNT A MAGYAR LAKÁSPIACON

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.01.28.


Megjelentek azok az adatok, amelyek a magánszemélyek által kötött és a teljes lakás átruházásával járó adásvételeket tartalmazzák. Tavaly a három évvel korábbihoz képest a használt lakások ára több mint 30 százalékkal emelkedett, csökken a főváros súlya, törnek előre a kisebb települések.

A lakáspiac beindulásával kapcsolatban a legtöbb kritika korábban a lokalitást érte. Az ország bizonyos területein ugyanis alig nőttek az árak, és a forgalom is akadozott. Az OTP Lakóingatlan Értéktérképe azonban már az előző évben valamivel kiegyenlítettebb áremelkedést mutatott az országban: a községekben az előző évi adatokhoz képest a budapestihez hasonló, 19 százalékos drágulást mértek.

Most megjelent, hogy 2018 első három negyedévében pontosan mit történt a lakáspiacon (a teljes kiadványt itt találja). A KSH ugyanis minden magánszemélyek által kötött és a teljes lakás átruházásával járó adásvételről kiterjedt adatbázissal rendelkezik, minden hónapban begyűjtve az adóhatóság és az illetékhivatal minden információját. (Az ingatlanközvetítők sokszor alapvetően saját adatbázisukból dolgoznak.)..
.

ITT OLVASHATÓ

KETTEN A VILÁG ELLEN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Gábor
2019.01.28.


Noha a minap már átléptük a 2700. posztot a Határátkelő történetében, bizton állíthatom, hogy a maihoz hasonló még nem nagyon volt az elmúlt hét és fél évben. Gábor történetének címe az is lehetne, hogy Thaiföld alulnézetből, mert a magyarok által is kedvelt országnak egy egészen másfajta arcát mutatja meg.

„Az érettségi után pár pár évig segítőként, mentorként dolgoztam, roma gyerekeket tanítottam angolra és informatikára és különféle oktatási programokat szerveztem. 2017 áprilisa, amikor megérkeztem Thaiföld egy északi provinciájába, hogy az Uttaradit Rajabat egyetemen elkezdjem az üzleti szakot, egy új élet kezdetét és lehetőségét jelentette.

Egyik legjobb diákként végeztem az első évben. Emlékszem apám bátorító szavaira, hogy fontos az egyetem és támogatni foglak, mert megváltoztathatod az életed. Azonban ennek egyik napról a másikra vége szakadt, nem tudtak tovább anyagilag támogatni.

Nem volt időm kideríteni, hogy miért, lépnem kellett, mert egyetemistaként, mint sokan, én is máról-holnapra éltem. Ösztöndíjat nem kaphattam mivel nem vagyok thai állampolgár, diákhitelt sem igényelhettem.

A thai egyetemek sokkal szigorúbban veszik az előadásokon való megjelenést, ezért a munka, főleg vidéken, az egyetem mellett eléggé korlátozott: a szerencsésebbeknek a szülei finanszírozzák, sokaknak marad a diákhitel adósrabszolgasága.

A diplomás kezdő fizetés mindössze 12-13 000 Baht (100-110 000 Ft), ennyit egy kezdő motoros futár is megkeres, azonban a diplomás pályakezdőknek sem egyszerű: a diplomás munkaerőpiac, még a multicégeket is beleértve merev és urambátyám-rendszerű Thaiföldön, a junior állásokért újabb súlyos tíz- vagy százezrekkel kell a basáskodó főnököket megkenni. Hogy milyen alulfizetett munkák állnak rendelkezésre a diákoknak, azt később volt szerencsém megtapasztalni...

SE POSTA, SE TAKARÉK, SE ATM: MÉG A NYUGDÍJFELVÉTEL IS VESZÉLYBE KERÜL A KIS FALVAKBAN

HVG ONLINE
Szerző: GYÜKERI MERCÉDESZ
2019.01.28.


A takarékok áramvonalasítása a leromlott állagú épületekben, veszteséggel működő kirendeltségek bezárásával jár. A kistelepüléseken nem tudják, hogyan lehet pótolni a sokaknak az egyetlen bankolási lehetőséget jelentő szolgáltatást. Mindkét oldal azt mondja: hiányzik rá a pénz.

Kétségbeesetten keresi a megoldást a helyi takarékszövetkezeti kirendeltség bezárása után kialakult helyzetre Győrtelek polgármestere. A Mátészalka melletti, 1600 lelkes település vezetője, Halmi József tárgyalt olyan céggel, amely legalább egy bankautomatát hajlandó volna telepíteni, ami azért volna létfontosságú, mert Győrtelek egyike azoknak a falvaknak, ahol a posta sem működik már, így a takarékon túli egyetlen pénzfelvételi lehetőség is megszűnt. Az árajánlat alapján azonban az ATM havi 75 ezer forintos költséggel járna a falu számára – ezt pedig nem tudják kigazdálkodni. A takarék felajánlotta ugyan az önkormányzatnak, hogy vegye át a fiók épületét, ám ez sokat nem segítene – mondta el lapunknak Halmi József –, hiszen önkormányzatként nem nyújthatnak pénzügyi szolgáltatást.

A győrteleki polgármester szerint a takarékok leépítése nem csak azokat sodorhatja rosszabb helyzetbe, akik a fiókból vették fel eddig a járandóságukat (legyen szó nyugdíjról, vagy a közmunkások béréről), de azokat is, akik például államilag támogatott hitelt szeretnének felvenni. A nagybankok hitelezési politikájában ugyanis negatívumnak számíthat az, ha valaki rossz anyagi helyzetben levő településen kíván kölcsönt felvenni. Előfordul, hogy emiatt utasítják a kérelmet, amelyet aztán a helyi szövetkezeti fiókban sikerrel nyújt be – magyarázta a településvezető.

Amíg Győrtelek még keresi a megoldást, vannak pozitív példák is: Maroslelén a korábbi, rossz állapotban levő kirendeltséget költöztették új épületbe a takarék és az önkormányzat együttműködésében. A lőkösházaiak kezdeményezése is sikerrel járt. Mint arról a hvg.hu január elején beszámolt, a Békés megyei község polgármestere – több más településéhez hasonlóan – aláírásgyűjtést kezdeményezett a bezárt takarék megmentésére. Cikkünk megjelenése óta a Békés megyei település ígéretet kapott arra, hogy ha meg nem is marad a helyi fiók, azért a Békés Takarék a Takarékbank mobil bankfiókjával megfordul majd a településen...

RETUSÁLT TÖRTÉNELEM

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: TŐKÉS RUDOLF
2019.01.25.


A jó hír az, hogy a rezsim döntött, megünnepli az utóbbi harminc év kezdetének évfordulóját és feltehetően későbbi történéseit. A rossz hír az, hogy a miniszterelnök által jegyzett rendelet jó része hazugság, csúsztatás és félremagyarázás. Kíséreljük meg újragondolni, valójában mi történt, és miért a „rendszerváltoztatás” (nota bene: ezt most már nem rendszerváltásnak hívják) jött létre. Az 1002/2019 (I.9.) Kormányhatározat szerint „30 éve szabadon” emlékévet rendeltek el. Tehát a dolog immár hivatalos, és a történtekre így kell emlékezni. Miről van szó?

Elsősorban arról, hogy a magyar emberek figyelme „ráirányítódjon az akkori események világpolitikai súlyára”. Itt arról szó sem esik, hogy az akkori események, mint a Reagan–Gorbacsov-alkufolyamatok egyik mellékvágánya, a világpolitika szempontjából valahol a taccsvonalon voltak. Mindez a kelet-európai kommunista rezsimek pártvezérei mögött és felett történt. Az utóbbiak – lengyelek, csehszlovákok, magyarok – kínjukban lenyelték a békát. Aki nem, azt kivégezték, mint a román Conducatort. Ennyit a „világpolitikai súly”-ról.

Most következik a történelemhamisítás. A rendelet szerint „Nyugat-Európa (feltehetően a gonosz EU elődje) a második világháborút követően magára hagyta Közép-Európát”, de „ennek ellenére a közép-európai nemzeti közösségek – élve a történelmi lehetőséggel – maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket”. Mindebből persze egy árva szó sem igaz. Ugyanis nem Nyugat-Európa, hanem az Egyesült Államok volt az, amely nem vállalta az 1945-ös jaltai és potsdami egyezmények valószínűleg atomháború általi felrúgását Közép-Európa felszabadítása érdekében. Ilyen marhaság kimondására csak a fideszista Külügyminisztérium képes. Az ezt követő szöveg szerint „ennek ellenére a közép-európai nemzeti közösségek – élve a történelmi lehetőséggel – maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket”. Sajnos ebből egy szó sem igaz.

Ugyanis sem a vérbe fojtott 1953‑as kelet-berlini lázadás, sem a hasonlóan vérbe fojtott 1956-os magyar forradalom, sem az 1968-as prágai tavasz és a lengyel Szolidaritás vezette tömegmozgalom egymagában semmit sem változtatott a kelet-nyugati hatalmi egyensúlyon. Az utóbbihoz a szovjet rezsim gazdasági-politikai összeomlása, Gorbacsov józan esze és az amerikai „csillagháború” fenyegetése volt szükséges. Úgy látszik, a KÜM világpolitikai analfabétái ezt a mai napig sem értik, annak ellenére, hogy az akkoriban a Soros támogatta bel- és külföldi fejtágítók a Bibó-kollégisták addigi provinciális szellemi horizontját valós tényekkel és új perspektívákkal bővítették.

Hogy szót értsünk: a kormányrendelet célja az, hogy a „szabadságért és függetlenségért hozott áldozatok elfoglalhassák méltó helyüket a magyarság és Közép-Európa közösségi emlékezetében”. Úgy látszik, hogy manapság csak rendeletileg illik emlékezni. Ide tartozik „az 1989-es és 1990-es évek eseményeinek megismertetése” – elsősorban azokkal, „akik életkoruknál fogva nem tapasztalhattak meg Magyarország szabaddá válásának időszakát”...

A MAGYAR KORMÁNY NEM HAJLANDÓ ALÁÍRNI A VÉDELMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST AZ AMERIKAIAKKAL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KŐMŰVES ANITA
2019.01.28.


Az amerikai kormány magas rangú diplomatái egyre jobban aggódnak amiatt, hogy Orbán Viktor egyre határozottabban Oroszország felé irányítja Magyarországot, és hogy próbálja hazánkat fokozatosan függetleníteni az amerikai szövetségesi kapcsolatoktól. Az aggodalom egyik oka, hogy a magyar kormány közel másfél évnyi tárgyalássorozat után sem hajlandó aláírni az amerikai és a magyar kormány közötti, úgynevezett védelmi együttműködési megállapodás megújítását. Az Átlátszó munkatársa e cikk angol változatán együtt dolgozott a The Wall Street Journal riportereivel.

Az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt egy évben, a Trump-kormányzat megváltozott politikája nyomán sokat javultak. Ám konfliktusos ügyek maradtak: a CEU Bécsbe költözését az amerikai diplomáciának sem sikerült megakadályoznia, Ukrajna és a NATO miniszteri szintű tárgyalásait pedig továbbra is blokkolja a magyar kormány az oktatási törvény miatt.

Az is kiverte a biztosítékot az amerikaiaknál, hogy Magyarország az amerikai ügynökök által hazánkban elfogott orosz fegyverkereskedőket nem az Egyesült Államoknak, hanem Oroszországnak adta ki – mint az a Direkt36 cikkéből kiderült.

Az is feltűnt Washingtonban, hogy a magyar fegyverbeszerzésekből az amerikaiaknak nem jutott: decemberi bejelentés szerint helikoptereket az európai Airbustól, tankokat a németektől, mobil repülőgép-hangárt pedig a svédektől vesz Magyarország.

Eközben az amerikai kormány viszont több gesztust is tett az Orbán-kormány felé, mutatva, hogy vége az Obama elnöksége alatt jellemző kritikáknak. A vidéki magyar sajtó támogatására ígért kétszáz millió forintos pályázatot eltörölték, Mike Pompeo pedig fogadta Szijjártó Pétert tavasszal. David Cornstein nagykövet pedig még a CEU elkergetése után is úgy nyilatkozott a 168 órának: bízik Orbán Viktorban...

LÁZÁR JÁNOS VADÁSZTÁRSA, A HABSBURG FŐHERCEG IS KIRÍVÓAN OLCSÓN KAPOTT ÖNKORMÁNYZATI LAKÁST

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2019.01.28.


Nem csupán az I. kerület polgármestere és családja, illetve számos Fideszhez közeli fontos ember, de Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg is kedvezményes áron jutott önkormányzati bérlakáshoz a budai Várban – derítette ki a 24.hu.

A legmagyarabb Habsburgnak is nevezett József nádor ükunokája a Várnegyed előkelő részén, a Halászbástyához közeli Országház utcában, egy felújított műemléképületben bérel egy 117 négyzetméteres önkormányzati lakást, mindössze 71 ezer forintért havonta.

Ez a bérleti díj azért kirívóan alacsony, mert az egyik legnagyobb ingatlanportál adati szerint ebben az utcában, illetve ezen a környéken hasonló méretű lakásokért akár a főherceg részére megállapított bérleti díj tízszeresét is elkérhetik. A portál hirdetései közt négy kiadó lakást találtunk az Országház utcában, ezek közül az egyik 133 négyzetméteres lakás, amit 890 ezer forintos havi bérleti díjért kínálnak kiadásra. De ugyanitt egy 60 négyzetméteres ingatlant – vagyis feleakkorát, mint amiben az arisztokrata lakik – 380 ezer forintos bérleti díjért lehet kivenni.

A Habsburg-Lotharingiai Mihály által fizetett 71 ezer forintos havi bérleti díjért piaci alapon egyetlen lakást sem kínálnak bérlésre az I. kerületben. Az ingatlanportálokon elérhető hirdetések alapján ezért az összegért többnyire 15-20 négyzetméteres egyszobás lakásokat lehet kivenni, például a budai Várhoz képest kevésbé patinás XV. kerületben.

Bár a neve nem szerepel a kaputelefonon, az egykori császári család sarja megkeresésünkre elismerte, hogy a lakás bérleti szerződése az ő nevére szól. Mint írta, 2015 óta lakik a várnegyedben, az ingatlant lakásként és nem irodaként használja, és egyben ez a lakcíme is. Arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy milyen körülmények közt nyerte el a lakás bérleti jogát.

Az újabb kedvezményes bérlakás ügyében megkerestük az I. kerület független képviselőjét, aki régóta nyomon követi a bérbeadások alakulását a Várban. Veres Dávid azt mondta:

Nagy Gábor Tamás polgármester adott már bérlakást akciósan saját magának, a szüleinek, volt fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselőnek, minisztériumi osztályvezetőnek és a Rogán Antal minisztert helikoptereztető cégnek is. Ezt az urambátyám helyzetet feltétlen meg kellene szüntetni, ám erre csak egy új önkormányzat, és egy új polgármester lenne képes az összefonódások miatt.

A több mint kedvező áron kiadott lakás mellett említésre méltó, hogy miközben tavaly 150 ezer forintra ugrott az albérletek átlagos ára, és ezrek küszködnek a lakhatási válsággal, majdnem négyezer önkormányzat lakás áll üresen...

ÉS JÁTSZUNK TOVÁBB

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.01.28.


Legyen úgy, mintha. Ezzel a gondolattal játszott el a Fidesz-ből sarjadzó, de abból kiszakadni értelemszerűen képtelen ÁSZ, amelynek efféle létezése maga az abszurd, a törvénytelenség eleven bizonyítéka. Aztán mégis a törvényesség őre volna, röhej és zokogás. Innentől be kéne fejezni a felőle való gondolkodást, mert az ember nem Beckett vagy Ionesco, bár igény lenne rá. A valóság követelné az abszurd látást, mégis próbáljunk meg a realitás szemszögéből vizsgálódni. Nehéz lesz.

Ez az ÁSZ ez mostanában arra van, ha az ellenzéki pártok már nagyon elkanászodnak, ha túlzóan kinyílik a csipájuk, akkor egy kicsit megszorongassa őket, s ha olyan óhaj érkezik felsőbb helyről, lehetetlenítse is el működésüket teljesen arra hivatkozva, hogy túl olcsón béreltek irodát, vagy lekonyul a fülük. A színjáték azonban nem lenne komplett, ezért bejelentették azt is, hogy most a Fidesz meg az álkeresztények háza táján is vizsgálódnak, amitől az egész csürhe álmatlanul forgolódik biztosan.

Egy pártállamban bimbózó állampárt működését a tőle függő szervezet ellenőrzi, előadva itt nekünk a nagy hazugságot, és ámítva a világot, hogy a diktatúra az demokrácia, és mindenki bájosan mosolyog. Mindenki tudja, hogy ótvaros színjáték az egész, és mégis a nevét és az arcát adja hozzá, mindkét oldalról. Az előző diktátor legalább kimondta, hogy a krumplileves legyen krumplileves, kimondta magáról, hogy kommunista. Legalább egyenes volt, de ez a mostani még önmaga definíciójával sincsen tisztában, hogy milyen ing is van rajta épp...

ORBÁN OLYAN MÉRTÉKBEN BEINTETT AZ USÁ-NAK, HOGY FEBRUÁRBAN JÖN POMPEO - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2019.01.28.


- Életünket és vérünket, de zabot (Moszkvát és Pekinget) azt nem - üzente Orbán Washingtonba 

- A Fidesz erősen konfabulál, hogy kellő formában tudja tálalni híveinek a zsidók kiirtását

- Az FDP főtitkár asszonya kénytelen volt a nyílt színen, látványosan elhatárolódni nagy barátja, Orbán Viktor politikájától, csak kérdés, mennyire őszintén gondolta

Wall Street Journal

Magyarország nem kíván engedni az Egyesült Államoknak és nem hajlandó korlátozni az orosz, illetve kínai befolyást. Orbán Viktor azt közölte amerikai diplomatákkal, hogy Ausztria mintájára mindkét ügyben semleges akar maradni, ez pedig ráerősít azokra a félelmekre, hogy Washington régi szövetségese eltávolodik a tengerentúli irányvonaltól. A kormányfő közvetlen munkatársai azt mondták, hogy a politikus továbbra is kiemelkedő mértékben szándékozik kivenni részét a NATO-akciókból, és nagyra értékeli a szervezet által nyújtott biztonsági garanciákat, ám Moszkva és Peking kapcsán elutasítja az amerikai nyomást.

Orbán ezt a múlt hónapban hozta Cornstein nagykövet tudomására, miután Trump arra próbálta rávenni a szövetségeseket, hogy lépjenek fel határozottabban a számítógépes kínai kémkedés ellen, valamint az ukrán válságban. A magyar vezető azonban egyikre sem hajlandó. Egyidejűleg kifogásokat emelt az ellen a megállapodás ellen, amely szabályozná az amerikai egységek és hadfelszerelések áthaladását Magyarországon. Egy magyar illetékes szerint a miniszterelnök üzletelni kíván Oroszországgal és lázadozik, amikor a meg akarják mondani neki, hogy mi a helyes magatartás Kínával szemben. Ő ezt belügynek tekinti.

Az ellentétek miatt, amelyekbe beletartozik a CEU elűzetése, valamint az is, hogy nem Washingtonnak, hanem Moszkvának adtak ki két orosz fegyverkereskedőt, Pompeo külügyminiszter azt tervezi, hogy a jövő hónapban Budapestre jön. A lap idézi, hogy hivatalos amerikai értékelés szerint Magyarország az utóbbi két évben még közelebb került Moszkvához, mint az USÁ-hoz. Emiatt a Fehér Ház kezd elbizonytalanodni, hogy mennyire is számíthat a magyar félre. De azért próbálja rábeszélni a politikust, hogy engedjen, kis és nagyobb kérdésekben egyaránt. Ennek kulcseleme lenne a már említett katonai egyezmény, amelynek jóváhagyása hónapok óta késik. Budapest különféle, időnként ellentmondásos módon indokolta a halogatást. Ez volt azután az oka, hogy Pompeo a múlt héten felhívta Orbánt.

Washington Post/Yahoo/AP

Az egyik nagy nemzetközi jogvédő szervezet antiszemitizmus szakértője arra emlékeztetett a Holokauszt Emléknapján, hogy napjainkban az ilyesfajta veszélyeket nem csupán a politikai paletta szélén tapasztalni, mert pl. Magyarország és Lengyelország korábban a büszkén demokratikus nemzet volt, ám vezetőik napjainkban a tekintélyelvűség felé tartanak. Ira Forman a Human Rights Watch-tól hozzáfűzte, hogy a Fidesz, illetve a PiS eközben eltorzítja az igazságot, mert megfelelő mesével akar kirukkolni a történelemről és a vészkorszakról. A jelentés megjegyzi, hogy a világban új erőre kap a gyűlölet vezérelte erőszak, ugyanakkor a jelek szerint a fiatal nemzedékek egyre kevesebbet tudnak a zsidók, a romák és mások kiirtásáról. Egyébként tegnap, az auschwitzi láger felszabadításának évfordulóján szélsőjobbos tüntetés volt az egykori haláltáborban. Ezzel szemben a német külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Európában a populisták a nacionalizmust hirdetik, és szélsőséges provokatőrök megpróbálják bagatellizálni a holokausztot...

KI ADNA 16 TŰZOLTÓT EGY KÖVÉR LÁSZLÓÉRT?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.01.27. 


Szép jó estét mindenkinek! Lássuk a mai nap legfrappánsabb kommentjeit:

Én speciel sokkal rosszabbul élek mint 8 évvel ezelott, de biztos csak képzelem. Kéne szednem valami tudatmodositot. Biztos velem van a baj…(Éva)

Jaj, de borzasztó! Na nem a cikk, mert az fantasztikusan jó. Egyébként semmi különös nem történt, a váratlan (konvojos) látogatás szinte kötelezõ minden “kedves” vezetõnek. Rákosi elvtárs is meglátogatta váratlanul a szántóföldet, bizonyíték erre a jólismert kalászos fotográfia. Immáron eljött újra az 50-es évek boldogsága, a tervek túlteljesítése (lásd: hasítás), a felajánlások kora (lásd: sárga csekk és ötforintosok szatyorban), népünk vezérének gömbölyödõ fenekérõl nem is beszélve. Szép.(Tomas)

Többen látni vélték Gyurcsányt Párizsban, Gergényivel az oldalán. Soros maszk volt rajtuk,és hátizsákból,gumilövedéket osztogattak a rohamrendőröknek ,”szuvenír,szuvenír” kiáltásokat hallatva.Aztán ittak kissé,és táncoltak. Itthon tényleg egyre jobb. Ezek a szemét soroskommenyisták azt hazudták karácsony tájékán,hogy a Blahán,és országszerte több helyen, sorban álltak ingyen kajáért.Rothadékok! Azok az emberek nem elvitték,hanem odavitték a kaját,hogy küldjék el a párizsi tüntetőknek.Érthető?!Már 1944-ben is szolidárisak voltunk, a gettó felé terelt zsidók közé is,többen odapöckölték a cigarettacsikket,legalább dohányozzanak szegények. Mi ez ha nem szolidaritás?(János)

Ez a húzása O. V-nek megbocsájthatatlan részemről, hogy megosztotta az ország népét, kihasználta hiszékenységüket, s oda juttatta azországot, hogy egymást egy kanál vízbe megfolytanák. Ez a ő bűne.(Magdolna)

Vitatkozhatunk azon ,hogy kinek a “bűne” az ország népének a megosztottsága.Minek?Ha igazán kiváncsiak lennénk rá..meg van a válasz. Ez a nép ,vagy legalábbis egy nagy hányada..máról holnapra élt mindíg.Egy nagy hányadának megmondták,hogy mit tegyen,mit dolgozzon és legfőképpen azt ,hogy amit dolgozik az mennyit ér..ebben az országban.A legtöbben ebbe szoktak bele,,,ebben a légkörben nevelték a gyerekeiket is.Felnőtt több generáció amelynek ez volt a természetes.Elvárta/elvárja hogy más mondja meg mennyit ér a munkája…hogyan lesz otthona..mennyi lesz a fizetése ha elvégez egy bizonyos munkát..mit kell tennie hogy megéljen.Mert ez a hányad megélni akar.Várja hogy megmondják neki hogyan éri ezt el.Ennek a rétegnek elég ha valamit kap..akár a munkájáért ,akár alamizsnaként..de kapjon Nos nekik Orbán politikájából elég az amit igér.Akinek nem elég az elmegy,mert tudja ,hogy hogy tenni nem tud ez ellen .Neki van elképzelése arról hogyan “akar” élni.Neki nem elég az ,hogy itthon “hogyan lehet”.Sajnos azt gondolom,egy darabig nem változik semmi.Orbán azt a réteget amely csak megélni akar valahogy,túlélni a napot,…markába tartja és nem engedi és ők elegek lesznek arra ,hogy megtartsák a poziciójában.Mert nincs jobb!!!Nincs más ami eredményt hozhatna és ezért akik elégedetlenek evvel a helyzettel szép csöndben dühöngenek….de vagy elmennek innen…vagy,beletödődnek.Amíg nem tanulja meg ez a nép hogy rajta múlik az élete..hogy számonkérje az igéreteket…,hogy számonkérje hova teszik az adóját,..egyáltalán számonkérjen bármit is a hatalmon levőkön,…addig itt nem változik semmi.(Gabi)

Az evolúció során az emberi faj olyan mértékű változáson ment keresztül, hogy képes lett uralni a földi életet – az óceánok mélyét kivéve – az egész bolygón. Meghódította a földet, a vizet, a levegőt, végül a világűrt is, bár a természet törvényeit gyakran még mindig képtelen értelmezni. A fejlődés során kialakult intelligenciának köszönhetően a legfejlettebb faj képes lett társadalmakba szerveződni, képessé vált tagjainak védelmére, de persze támadására is. Képessé vált élőhelyének, önnön fajának elpusztítására is. És a fejlettség ezen szintjén még mindig képtelen tanulni a hibáiból, még mindig képes a legsötétebb, legaljasabb ösztöneinek engedelmeskedve félvakon, félsüketen beállni ordas eszmék mögé, nem gondolva bele, hogy saját jövőjét is kockára teszi…
Soha az oktatásnak, tanításnak akkora szükségét nem láthattuk, mint napjainkban…(Attila)
...

KAMPÁNY A NEVELŐSZÜLŐKÉRT

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.01.27.



Azt gondolom, a szociális munka egyik legnehezebb területe a gyerekek kiemelése a családból. Nemrég kérdezte tőlem valaki, hogy szerintem mikor indokolt? Azt válaszoltam, akkor, ha a gyereket abúzus éri, és ha életvitelszerűen bűnöző családban van. Minden más esetben küzdeni kell azért, hogy a családban maradhasson, és a családot kell segíteni abban, hogy megfelelően fel tudja nevelni a gyerekét.

Persze ezt így könnyű leírni, általánosítva, ám, ha az ember konkrét gyereksorsokat lát, mindjárt árnyalódik a kép. Könnyű lenne talán, ha azt látnám, hogy a kiemelt gyerekek élete sínre kerül. De nem így van, nincsen több sikersztorink az általunk követett, kiemelt gyerekek között sem. Általában visszakerülnek oda, ahonnan elindultak, a szociális gondoskodás ügyfeleivé válva. És a kör kezdődik elölről.

A nagy, állami gondozottakat nevelő intézeteket felváltották a lakásotthonok, ami egy zártabb, kisközösségben történő megoldáskeresés, és a törekvés arra, hogy innen nevelőszülőkhöz kerüljenek a gyerekek. (Épp most hallottam a hírekben, hogy a 23 000 állami gondozott gyerekből már 15 000 van nevelőszülőknél.) Valahogy mégsem működik úgy ez az egész, hogy ne a probléma újratermelése történjen.

Nem tudom, hogy kellene ezt jobban csinálni. Nyilván fontos lenne, hogy az okokkal többet foglalkozunk, és nem kerülnének kiemelésre gyerekek. Ha foglalkoznánk azokkal a családokkal, ahol nincs jó helyük a gyerekeknek. Hogy jó legyen nekik. És ha már kiemelésre kerülnek, akkor is másképp kellene. Én nem feltétlen a gondozási helyszínek méretét látom döntőnek a kérdésben. Hogy most 10, 5, vagy 1-2 kiemelt gyereket nevelnek. Hanem, hogy milyen szakemberekkel dolgoznak. Hogy van-e ott tudás arra, hogy segítsenek. És azt hiszem, itt van a bajom ezzel az egésszel. (Félreértés ne essék: nem az örökbefogadott gyerekekről beszélek, ahol a szülők mindent megtesznek, hogy megfelelő szakember segítse azt, amit ők nem tudnak megoldani.)

A kiemelt gyerekek speciális gondoskodást igényelnének. Speciális tudással. Mert a kiemelésig megélt időszakban (persze nem a csecsemőkről beszélek) annyi sérülés érte őket, ami meghatározza a további viszonyulásaikat, egész életüket, olyan terheket kaptak, amiket biztosan magukkal cipelnek egy életen át. Nincs semmi, ami ezt el tudná törölni. És ehhez szerintem nem elég egy olyan közeg, ahol fizikailag biztonságban él. Még egy olyan sem, ami szerető, támogató légkört biztosít. Ide olyan tudás kell, amit nem lehet egy tanfolyamon elsajátítani. Mert ez egy szakma. Sőt, több szakma jelenléte kellene elérhető, napi közelségben.

Pár hónapja egy érdekes esettel ismerkedtem meg. Egy településen jártam, az iskolában, ahol valami miatt, a pontos számra már nem is emlékszem, de talán kétszázat is meghaladta a nevelőszülőkhöz került gyerekek száma. Mesélték, hogy ott több intézmény is foglalkozik a nevelőszülői hálózat bővítésével, állami és egyházi is, meg talán még cég is, és afféle verseny alakult ki közöttük. Ha az egyik nem tartotta megfelelőnek a nevelőszülőt, vagy a feltételeket, a másik igen. És inkább a fizikai paraméterek voltak fontosak, és nem más. Így olyan szülők is kaptak nevelésbe gyereket, akik a saját gyermekük nevelésében sem működtek jól. A sok problémás gyerek a település iskolájában egyre nehezebb helyzetet teremt, a szülők nem igazán partnerek, egyre több a konfliktus, megoldások pedig sehogy sem körvonalazódnak.

Aztán kicsit figyeltem erre jobban…és most nem is az adatok a lényegesek, hogy azon a településen hány gyerek került nevelőszülőkhöz, vagy hány ezt szervező intézmény verseng egymással. Hanem az, hogy úgy tűnik, a leszakadó térségekben jelenséggé válik ez. A nevelőszülőség, mint megélhetési út jelenik meg. Sokfelé már így is keresik a nevelőszülőket, hogy a pénz van hívószóként benne. Nincsenek pontos adataim, bár valahol korábban láttam számokat arról, hol épül erősebben a nevelőszülői hálózat, és emlékezetem szerint a leszakadó térségekben sokkal több volt, mint az ország boldogabb felén. Azt sem tudom, ezek az adatok tartalmazták-e az egyházi fenntartók adatait, mert ezt minden területen valami nagy homály fedi. És azt sem, hogy a lakásotthonokkal mi a helyzet, lehet, ezen a téren is hasonló a kép.

Tudom, sok feltételnek kell megfelelni annak, aki nevelőszülő lesz. És nem akarok megbántani senkit, aki minden tudásával azon van, hogy jól csinálja. Aki nem a pénzért teszi. Azokat sem, akik segítik őket, ahol jól működik ez az egész. De abban, hogy ez ilyen tömegessé válik, és pont azokat a térségeket érinti, ahol kevés mozgástér van az élethez, ott azért vannak kétségeim.

Nyilván érthető a törekvés, hogy családban nevelkedve jobb lehet. Mégis, nekem döcög ebben a pénz, mint vonzerő. Mert megélhetésből, a más lehetőségek hiányából eredően, bemozgathat olyanokat, akik a saját gyerekük nevelésében is kívánnivalót hagynak maguk után. És átvesznek nevelésre olyanokat, akik az övéiknél is sokkal több sérülést cipelnek, sokkal nehezebben lehet segíteni őket.

Látok szegregálódó iskolákat. Ahol az egyik ok, hogy a beiskolázási körzetükben sok lakásotthon van. Sok problémás, kiemelt gyerek. Eltérő tragédiákkal, súlyos problémákkal, amelyek aztán együtt élve nem gyengülnek, hanem inkább erősödnek. Meghatározzák azoknak az iskoláknak a hangulatát, ahová járnak. És ez nem egy pozitív meghatározottság, sőt erősíti a szegregációs mechanizmusokat.

Tudom, hogy minden személyfüggő. Hogy lakásotthonban is lehet szívvel-lélekkel dolgozni. És nevelőszülőként is. De úgy érzem, a leszakadó térségek, ahol a problémák súlya alatt nagyon sok család mentálisan nincs jó állapotban, ott nem segít, ha a kiemelt gyerekek tömegesen kerülnek oda.

Ahogy ezt a blogot írom, elér egy hír. Egy kiemelt gyerek, aki a mi kapcsolatrendszerünkben volt, szökésben van, a rendőrség keresi, több mint egy hónapja. Annak idején mi jeleztük, hogy szerintünk a kislánynál a prostitúció veszélye áll fenn. Jól emlékszem a családsegítő reakciójára…lehangoló volt. Aztán a gyámhivatal lépett, és kiemelték, a testvéreivel együtt. Valószínű, már későn. Mert már megalapozódott valami, amitől nem tudott eltérni. Most valószínűleg az anyaotthonból szökött, nyilván magára hagyva a gyerekét, akit szinte gyerekként szült. Már állami gondoskodásból. Az ő példája pontosan mutatja azt a kört, amiről beszélek. Azt, amit nagyon nehéz megtörni.

Görgetünk és növelünk hát egy problémát itt is. Nézem az S.O.S gyerekfalvak híreit, honlapját…ott mintha másképp történnének a dolgok. Lehet, azt kellene megvizsgálni, ők mit, hogyan csinálnak, milyen módszerekkel, szakemberekkel és milyen indikátorokkal… és nem megélhetési lehetőséggé tenni a szegénységben a kiemelt gyerekek befogadását.

Mert az egészet (többnyire) egy bonyolult probléma okozza, amit meg kellene oldani: megvizsgálni, miért élnek családok generációk óta a szociális megélhetés zsákutcájában? Miért nem tud nekik adni annyit az oktatás, amivel tudnának változtatni? Szakmát szerezni, tervezni, másképp élni, felelősséggel nevelni a gyerekeiket, nem úgy, mint ahogy ők felnőttek. Hogy ne kelljen a gyerekeket kiemelni. De nem ez történik. Nincs ebben változás, nincs erre fókuszáló szociálpolitika, oktatáspolitika. Nincs rájuk szabott munkahelyteremtés, vagy törekvés a lakhatási szegénység megszüntetésére, esetleg az oktatási szegregáció csökkentésére, a szakképzés megfelelő átalakítására, stb. E helyett éves kampányt szerveznek a nevelőszülői hálózat bővítésére, épp ma bejelentett honlappal. Hogy a leszakadó térségekben élő, más munkához nem jutók nevelőszülőként dolgozhassanak egy olyan problémában, amit nem fognak tudni megoldani, mert nincs rá tudásuk, képesítésük.

Csak én látok itt ellentmondást? Persze tudom, az is fontos, hogy minél többen dolgozzanak, hiszen cél a teljes foglalkoztatás. De vajon megoldást adhat ez így?