2016. december 17., szombat

EZ EGY HAZUG, SZAR VILÁG

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.12.17.


Szeretném inni, hogy nem ilyenek vagyunk, hanem jobbak. Mások. Bátrabbak, összetartóbbak, bölcsebbek, szabadságszeretőbbek. Akarok hinni abban, hogy nem marad ez mindig így, hogy ennél fontosabb számunkra az alig ízlelt demokrácia. Ami most van, az csak átmeneti, hazug kép. Mert.

Mindenkinél okosabbak vagyunk. Akkor is, ha mi magunk az büdös életben nem tapasztaltunk meg valamit, a másik pedig igen. Ebben az országban a nők jobban tudnak borotválkozni, a férfiak pedig gyereket szülni.

Nem vitatkozunk, mert azt nem tudunk. Ahhoz érvek kellenek, az érvekhez tudás kell. Lófaszt! Mi megsértődünk. Azonnal és halálosan. Mert aki ellentmond, az ellenség. Az nekünk akar rosszat.

Valahol ott kell elkezdődnie. Amikor kidobnak egy újságírót a sajtótájékoztatóról, akkor feláll mindenki. Kivétel nélkül. És kimegy mindenki a teremből, magára hagyva a pökhendi faszokat. Amikor nem engedik fotózni az egyiket, mindenki leteszi a fényképezőgépét. Mert a sajtó felelőssége óriási. Az ellenzék felelőssége nem megkerülhető.

Ott kell elkezdődnie, amikor nem elég a mindennapi langyos moslék biztonsága. Amikor nem 1956 emléke fölött tépjük a mellünket. 1956-ot már amúgy is felzabálta a kormány, megerőszakolta Terror Maris, dalba hazudta a halszagtól bűzlő cinizmus.

Nem a múltban élünk, hanem most. A ma fontos és a holnap, nem Verecke, nem Trianon, nem a hátrafelé nyilazó nemzeti kibaszott büszkeség a semmire. Most kell megértenünk, hogy nem jön senki fehér lovon megmenteni minket. Most kellene felfogni mindenkinek, hogy nincs hová futni a saját hülyeségünk, lustaságunk, gyávaságunk, nagyképű ostobaságunk elől...

KORÁNTSEM EGYÉRTELMŰ A JÓ KIRÁLY, ROSSZ SZOLGA TRÜKKJE: ORBÁN ELŐSZÖR MÉG POÉNKODOTT A KIHAJÍTOTT ÚJSÁGÍRÓNŐ ROVÁSÁRA

MAGYAR NARANCS - NARANCSBLOG
Szerző: narancsblog
2016.12.17.


Csak később jött valakinek a nagy ötlet: előre a mátyáskirályosodás útján!

Az igazságos Orbán Viktor nem sólyom, csak ólommadár. Havasi Bertalan brüsszeli műsora után már senkit nem lepne meg, ha bejelentenék, valójában láncon és csirkefarháton tartja őt gazdája, és úgy hívja: Bodri.

Havasi Bodri.

Ha így van – miért ne lehetne így? – a táskahordozás-ügyi helyettes államtitkár akár büszke is lehetne, gondoljunk bele, milyen mélyről indult! 2012-ben szemétszedőként kezdte, hiszen országos hírnévre akkor tett szert, amikor elbüszkélkedett vele, hogy műtárgyként őrizgeti Orbán Viktor kólásdobozát... Akkor a fél ország ezen röhögött, így már nem veri nagydobra, mi mindent mentett ki még a főnök kukájából, inkább őrkutyaként értelmezi a sajtófőnöki teendőket, testalkatát és frizuráját leszámítva mindössze az különbözteti meg a testőröktől, hogy olykor-olykor elereszt valami vicceset. Szerinte vicceset.

„Nem tudom, megjelenik még Brüsszelben a Népszabadság, ön így tudja?”

Tegnap például ezt találta mondani, miután kidobta Orbán sajtótájékoztatójáról az érvényes akkreditációval rendelkező egykori Népszabadság-újságírót, jelenlegi bloggert, Halmai Katalaint, és ezt egy kollégája, a klubrádiós Nemes Gábor számon kérte. De minden bizonnyal azt is valamiféle humorbonbonnak szánta, hogy Halmai kirúgását ekképp indokolta: „Elég kicsi lenne a terem, hogyha minden blogírót meghívnánk és beengednénk”...


ITT OLVASHATÓ.

MENTORTÁRSAS ÉS RENDSZERHIBA - TÁRSASJÁTÉKOK FELNŐTTEKNEK EGY JOBB OKTATÁSI RENDSZERÉRT

TANÍ-TANI ONLINE
Szerző: Csempesz Péter
2016.12.14.



"Egyik mentoráltadnak egy délutánon keresztül segíted a dolgozatra való felkészülését. Legközelebbi találkozásotokkor örömmel újságolja, hogy a közös tanulás után négyest kapott matematikából. Ez a hír büszkeséggel tölt el."

„Játszva tanul a gyermek” – szól a mondás. Pedig a felnőttek is gyakran tanulnak játszva. Pontosabban a felnőttek tanulási motivációja is növelhető játékkal. A Motiváció Műhely társasjátékai a hátrányos helyzetű tanulók és az oktatási integráció problémakörét helyezik a középpontba. Ezek olyan „nehéz témák”, amelyek megértéséhez nélkülözhetetlen például az iskolarendszer működési mechanizmusainak ismerete. E „nehéz témák” unalmasnak tűnhetnek, ha például egy előadás keretében kell velük megismerkednünk. Játszani, társasjátékozni ugyanakkor a többség szeret. Nagyon leegyszerűsítve ez a felismerés volt az egyik első mérföldkő a Motiváció Műhely csapata számára, mielőtt társadalmi érzékenyítést célzó társasjátékok fejlesztésébe kezdtek. Ebben az írásban a Mentortársas és a Rendszerhiba című társasjátékokat mutatom be, melyek fejlesztésében magam is részt vettem. A cikkben elsősorban a játékok céljainak és főbb szabályainak bemutatására fókuszálok, emellett merítek saját játékvezetéssel kapcsolatos tapasztalataimból is.

Mentortársas 2.0

A Mentortársas 2.0 elnevezésű társasjáték hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok tipikus életútját követi végig az óvodáskortól a felsőoktatásig. A játék első verziója – a Mentortársas – 2013-ban készült el, majd 2015-ben megjelent a továbbfejlesztett változata, a Mentortársas 2.0. (Fejlesztők: Balázs Ákos, Csempesz Péter, Erdődi Noémi, Fejes József Balázs, Kelemen Valéria, Makádi Balázs, Márton Gábor, Németh Gábor, Steigler Anett, Szűcs Norbert, Táibl Ágnes. A dobozon látható képet Csébi Tamás, az Igazgyöngy Alapítvány diákja, a játéktáblát Kovács Lajos, az intézmény pedagógusa készítette.)

A játék célja, hogy a szereplők minél magasabb iskolai végzettséget szerezzenek, miközben saját bőrükön tapasztalhatják meg azokat a helyzeteket, amelyek a valóságban is részét képezik a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok életének. A játék során a résztvevők indirekt módon bővítik tudásukat a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok nevelése-oktatása, valamint a magyar oktatási rendszer működése kapcsán...


Rendszerhiba

A Mentortársas 2.0 képet ad az iskolarendszer diszfunkcióiról, ugyanakkor kevésbé villantja fel a lehetséges megoldásokat. Ez nem is lehet a célja, hiszen a játék kifejezetten személyes, megmutatja, mi mindent kell átélned szerencsétlen sorsú gyerekként, azonban a probléma megoldása – a szegénység csökkentése és egy jobban működő iskolarendszer kialakítása – nyilvánvalóan nem egy gyermek feladata. Hanem kié? Nehéz kérdés. A magyar államé, a mindenkori kormányé, a társadalomé, az embereké. Mindannyiunk közös feladata.

A Rendszerhiba elnevezésű társasjátékon azzal a céllal kezdtünk el dolgozni a Motiváció Műhely csapatával, hogy fejlesszünk egy olyan társasjátékot, ami megmutatja azt is, amit a Mentortársas 2.0 nem tudott: a megoldást, vagyis egy jobban működő oktatási rendszer kialakításának lépéseit. A játék kooperatív, vagyis a játékosok nem egymással versengenek, nem egymást akarják legyőzni, hanem közösen, együttműködve, egymást erősítve fejlesztik az oktatási rendszert. A játékot 3-6 fő játszhatja, 16 éves életkor felett (mindenkinek) ajánljuk. (Fejlesztők: Balázs Ákos, Csempesz Péter, Erdődi Noémi, Fejes József Balázs, Steigler Anett, Szűcs Norbert és Táibl Ágnes.)...


INGYEN ITT MÁR SENKI SEM HAJLANDÓ SEGGET NYALNI?

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2016.12.17.


Orbán János Dénes, Bencsik Gábor, Lánczi Tamás, Jeszenszky Pubi, GFG és a többi. A rendszer kedvezményezettjei írják a sok okosságot arról, hogy miért jó minden, ahogy van, miért kell jótevőnk jótevőjét, Vlagyimir Vlagyimirovicsot támogatnunk, miért görbül a sorosok orra, kit kell éppen eltaposni.

Bayer nyíltan kimondja, hogy egy "misi" alatt még zsidókat sem hajlandó beásni Orgoványnál.

Hol jön itt a nyalat szívből?

Ha egy jószándékú amatőr mindenféle érdek nélkül magyarázná el, hogy szép tágasak a kórházak, fülemüle trillázik a PISA-teszten, ízlik a népnek a migránspörkölt, akkor letorkolnák. Előbb a has jön, aztán a morál - mondta volt a marxista-leninista Bertolt Brecht (betilthatnák végre), mi az morál? - kérdezi a sok rezsimhörcsög. Megvan a tarifája a nyalásnak...

ÁLLAMPOLGÁRI NEVELÉS 6.

ÁTLÁTSZÓ - OKTATÁS BLOG
Szerző: andreaszakacs
2016.12.17. 



Huszonöt évvel a rendszerváltás után is élénk vita zajlik arról, hogy mit kellett volna jobban, vagy éppen másként csinálni ahhoz, hogy a mai Magyarország versenyképesebb, gazdagabb és demokratikusabb legyen. Sorozatunk célja, hogy egy, a demokrácia jövőbeni fejlődését segítő gyakorlatot, az állampolgári nevelés témakörét járjuk körbe. A hatodik részben áttekintjük a sokszor hivatkozott és példaértékűnek is tekintethető német állampolgári nevelést, mely az egyik legnagyobb múltra tekint vissza és jól kiépült intézményrendszerrel bír.

Azért érdemes Magyarország mellett a németországi állampolgári nevelési modellt is vizsgálnunk, mert az 1989-es magyarországi rendszerváltó elit előtt az a Németország lebegett példaként, amelynek állampolgári nevelési modellje fél évszázados múltra tekint vissza.

A két ország az elmúlt két és fél évtizedben tehát nem csak gazdaságilag és külpolitikailag kapcsolódott össze szorosan, hanem politikai struktúrákban is nagyban hasonlít: a különböző intézményrendszerek kialakítása során (választási rendszer, alkotmánybíróság) a német példát követte a magyarországi rendszerváltó politikai elit.

A német oktatás igencsak változatos utat járt be a 20. században, hiszen rendkívül eltérő állami rendszerek váltották egymást, kezdve a feudalizmustól a nemzeti szocializmuson át egészen a második világháborút követő szocialista és demokratikus Németország kialakulásáig.

A német oktatási rendszer elmúlt száz évének elemzéséből azonban egyértelmű látszik, hogy az állampolgári nevelés – még ha más fogalmakkal is írták le – nem a második világháború utáni demokráciák „,találmánya“. Az állampolgári nevelés valójában mind az öt, Németországban létrejövő társadalmi és politikai rendszerben létezett és megvolt a maga képe a ,,tökéletes” állampolgárról.

A mai német oktatási rendszerben az állampolgári nevelés több formában és néven is megjelenik tantárgyként: kortárs tanulmányok, állampolgári ismeretek, szociológia, politika.

Ezek azonban jellemzően kevesebb, mint heti egyszer jelennek meg az órarendben, miközben az oktatók szerint sokkal több ilyen típusú kurzusra lenne szükség hogy átfogóbb projekteket is megvalósíthassanak.

Az állampolgári nevelés azonban mára a német felfogásban nem csak egyszerűen egy iskolai óra – hasonlóan a matematikához, az irodalomhoz, vagy a történelemhez –, hanem sokkal inkább egy felfogás, amely alapjaiban határozza meg a tanárok oktatási szemléletét. Az állampolgári nevelés integrálódott a különböző tantárgyak tanítási elvébe, és az iskolái élet egyik meghatározó szervező elvévé vált. Ez a szemlélet azonban túlnyúlik az iskolai kereteken, a politikai szocializáció és az állampolgári nevelés a média különböző csatornáin keresztül is folyamatosan zajlik...

"HA A MÉLTÓSÁGOD ELVESZÍTED, NEKED ANNYI" - ÉN, DANIEL BLAKE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DÓSMARIANN
2016.12.17.


Nagyon kevesen tudják olyan szépen, annyi tisztelettel ábrázolni a társadalom peremére szorítottak mindennapi megpróbáltatásait, a méltóságért folytatott harcukat, mint Ken Loach. A brit rendező legújabb filmje, a Cannes-i Arany Pálmát elnyerő Én, Daniel Blake is épp annyira szól az elnyomó társadalmi rendszerek fogaskerekei között őrlődő emberekről, túlélésért folytatott küzdelmükről, mint az ő egymás iránti szolidaritásukról és arról, ahogy a megaláztatások közepette próbálják megőrizni a méltóságukat és megélni az emberi élet mindennapi szépségeit.

A film főhőse, Daniel Blake, egy szívroham következtében átmenetileg munkaképtelenné válik, legalábbis az orvosa szerint. A munkanélküli járadékot ilyen esetekben folyósítani hivatott hatóság azonban másként gondolja, és miután Daniel igennel válaszol szinte az összes olyan kérdésre, mint hogy “Tud 50 métert gyalogolni?” vagy “Fel tudja emelni a karját, mintha be szeretne nyúlni a zsebébe?”, visszautasítják a járadék iránti kérelmét.
A munkaképességi felülvizsgálat során a bűvös 40%-ot épphogy 1-2% híján el nem érő, itthoni tömegeknek biztosan nem kell magyarázni azt a tehetetlen dühöt, amit Daniel érez az interjú során, amikor a sablon kérdésekre adott válaszokon kívül semmit nem tehet vagy mondhat, ami érdemben befolyásolhatná az ügyét. De Daniel nem hagyja annyiban, fellebbezést nyújt be, és ezzel kezdetét veszi az a hónapokig tartó küzdelem, ami tűpontosan mutatja be a rendszert, amit a rendező szerint “épp arra hoztak létre, hogy megalázza és szenvedésre kárhoztassa a szegénységben élőket és az arcukba vágja, hogy a szegénységük az ő hibájuk.” Eközben Daniel a munkaügyi központban megismerkedik Katie-vel, aki egyedül neveli két kisgyerekét. Innentől kettejük mindennapi küzdelmein keresztül láthatunk bele a rendszer működésébe, és Katie tapasztalatain keresztül azt is megérthetjük, hogy nőként, egyedülálló anyaként viselve a szegénység terheit, az elnyomás milyen további formáival kell szembesülni... 

"EZ AZ EMBER PÓZ NÉLKÜLI" - 80 ÉVES FERENC PÁPA

KÖNYVESBLOG
Szerző: konyvesblog
2016.12.17.


Mi a közös Bagdy Emőke pszichológusban, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátban, Köves Slomó vezető rabbiban és Jolánban, a monori szegénytelep lakójában? Például az, hogy a Ferenc pápa útján című kötetben valamennyi megszólaló a szentatya egy-egy tanításáról mondja el véleményét. A könyv nagyszerűsége, hogy a vallását a mindennapokban aktívan nem gyakorló emberek számára is útmutatót, fogódzót adhat az élet nagy kérdéseinek megválaszolásához.

Egy szerény életvitelű jezsuita lépett a nyilvánosság elé 2013-ban. Bergoglio, az egykori Buenos Aires-i érsek ma Ferenc pápaként szól a tömegekhez. Hangja szelíd, de egyben határozott. Együttérez és irányt mutat: legyen szó társadalmi egyenlőtlenségről, menekültpolitikáról, vallási konfliktusokról. Kijelentéseire az egész világ odafigyel. Köztük az a tizenkét közéleti személyiség, aki tizenkét fejezetben, tizenkét nézőpontból közelíti meg a reformok pápájának gondolatait. A könyvben megszólalnak: Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vizi E. Szilveszter.

A Ferenc pápa útján az első, magyar szerzők által készített teológiai-közéleti könyv Ferenc pápáról. Solymári Dániel és Pallós Tamás december 21-én a Vatikánban személyesen adják át könyvüket Ferenc pápának, aki amúgy december 17-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

Olvass bele a kötetbe! 

KI HARCOL, KI ELLEN SZILVIÁBAN?

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.12.15. 


Sokan panaszkodnak, hogy a szíriai helyzettel foglalkozó cikkek csak összekavarják az olvasókat, mert senki nem mondja meg világosan, hogy kik is harcolnak ott, ki, kivel van, ki, kinek az ellensége. A felvetés jogos, hiszen aki most azt állítja, hogy ő tudja, ki áll a jó, ki a rossz oldalon – hamis kártyákkal játszik. Legfeljebb azt a kérdést lehetne feltenni, hogy kinek, milyen joga van arra, hogy fegyvert használjon. Ám ezt a felvetést, a felelet kínos volta miatt, a legtöbben átugorják.

A Vzgljad (Nézőpont, Pillantás, Nézet, Vélemény) című orosz üzleti újság még 2015 októberében megkísérelte összeállítani, hogy akkor ki kivel barátkozott, ki harcolt, ki ellen Szíriában, illetve Irakban. A piros nyilak a szemben állásra, a zöldek az együttműködésre utalnak. A nyilak vastagsága ennek mértekkét érzékelteti. Az ábra szövevényes volta önmagában is mutatja a helyzet bonyolultságát. Maga a szerkesztőség is jelezte, hogy csaknem lehetetlen feladatra vállalkoztak. Mindenesetre az orosz nyelvű szöveg megértését segítendő, ideírom a jelmagyarázat fordítását. (Ha a fenti 'ábra' szóhoz kapcsolt linkre kattint az olvasó, akkor nagyobb képen is tanulmányozhatja a helyzetet.)

– Középen, fekete: Iszlámállam-szervezet

– Balra fent, zöld: Aszad Szíriai Hadserege

– Jobbra fent, bordó: Iraki Hadsereg

– Alatta, narancs: kurd csoportok

– Alatta, világossárga: Hezbollah

– Alul, barnás: Az iráni Iszlám Forradalom Őrizőinek Hadteste

– Alul, balra, világosszürke: Szabad Szír Hadsereg felkelői

– Fölötte, sötétszürke: különféle radikális terrorista csoportok (Pl.: An-Nuszra Front, Iszlám Front, Az Iszlám Hadserege stb.)

Az ábrákban az imádkozó kéz mellett az adott csoportban uralkodó vallási felfogást jelzi: siíták, szunniták, alaviták, kurd jeziditák, szalafiták)

BOMBÁK: mely állam gépei, mely csoportokat bombázták. PIROS NYILAKBAN EGYMÁST KERESZTEZŐ TŐRÖK: közvetlen fegyveres összecsapások. PIROS NYÍL: fegyveres összecsapástól mentes szembenállás. ZÖLD NYÍL: szövetségesi kapcsolat. AZ ÉRINTETT ORSZÁGO ZÁSZLAI balról jobbra: Katar, Szaúd-Arábia, Oroszország,USA, Izrael, Törökország.

A csillagok jelentése: *Nem hivatalosan. **Törökország csak a szíriai kurdokat bombázza. Az iraki kurdokkal a törökök aránylag jó kapcsolatot tartanak (2015. októberi helyzet.) ***Az USA felfogása szerint. Amerika 500 millió dollárt fordított a Szabad Szír Hadsereg kiképzésére, amely önálló ellenzéki haderőt képvisel. Szíria és Oroszország azonban azt állítja, hogy semmi különbség nincs köztük és a terroristák között. ****Az Iszlám Forradalom Őrizőinek Hadteste Irán elit katona-politikai alakulata. Hivatalosan nincs jelen Szíriában, de sok megfigyelő tanúsítja jelenlétüket. Többek között az aleppói úton veszítette életét Huszein Hamedani tábornok...

AZ ISKOLAÉRETTSÉG FOGALMA

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: Nagy Éva
2016.12.16.


A gyerekek (és szüleik) életében fontos mérföldkő az iskolakezdés, ezért érdemes megfelelően felkészülni rá. Sokak számára a felkészülés elsősorban tájékozódást jelent, ehhez kívánok segítséget nyújtani az alábbiakban négy részes írásommal.

Az első részben összeszedtem, milyen kérdések mentén kell egyáltalán tájékozódni és honnan gyűjthet a szülő információt ezekkel kapcsolatban. Ezt követően az iskolába lépéssel kapcsolatos jogi szabályozási környezetet tekintettük át röviden, hiszen ez egy olyan keretet ad ennek az érzelmekkel sokszor nagyon erősen átitatott kérdésnek, ami fogódzót és korlátot is jelenthet, de mindenképpen alapjaiban meghatározza, mit is tehetünk. A harmadik részben pedig az iskolára való érettség vagy felkészültség fogalmát tekintjük át. Az utolsó részben pedig az iskolaválasztásról írok abból kiindulva, hogy mi is az, amit a gyermeknek meg kell az iskolában tanulnia és ebből következően mit nyújtson az iskola?

III. rész

A gyerekek óvodáskoruk végén egyre inkább megváltoznak viselkedésüket és gondolkodásukat tekintve is. A játékközpontú gyereki világból egy tanulásra, fejlődésre nyitott, másokat is figyelembe venni és alkalmazkodni képes kis emberré válnak, ezért ehhez a változáshoz igazodva a gyerekek ebben az életkori szakaszban mennek iskolába.

Az iskolaérettség egy komplex pszichológiai állapotot jelöl, amely tartalmát tekintve a következő területeket jelenti:

ORBÁN VIKTOR FEJÉBŐL PATTANT KI AZ ÖTLET, HOGY LEGYEN 197 LŐTÉR MAGYARORSZÁGON, AHOL BÁRKI KEDVÉRE LÖVÖLDÖZHET

444.HU
Szerző: anarki
2016.12.16.



Ha valami úgy hiányzik ennek az országnak, mint egy falat kenyér, az 197 darab lőtér, ahol bárki kedvére lövöldözhet.

A valós, és lássuk be, teljesen jogos lövöldözési igény kielégítésére némi meglepetésre maga a magyar kormány vállalkozott: Lázár János miniszterelnök-miniszter szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormány országos lőtérfejlesztési programot indít, amelynek keretében a következő három évben 197 lőteret hoz létre Magyarországon, összesen 27 milliárd forintból, vagyis egy lőtérre átlagosan 137 millió forintnyi közpénz jut.

A félreértés elkerülése végett: nem katonai lőterekről van szó, hanem olyan létesítményekről, ahová bárki bemehet lövöldözni, és amelyekből egyébként már most is van néhány tucatnyi az országban.

A Shooting Press néhány éve összesen 25 magyarországi lőteret sorolt fel a sarlóspusztai koronglőtértől a Waffenorg Kiképzési és Oktatási Bt. Kab-hegyi lőteréig.

Ezek a létesítmények a leggyakrabban sportegyesületként, esetleg „kiképzési központként” üzemelnek, és óránként néhány ezer-tízezer forintért, illetve 60-80 ezer forintos éves bérlet fejében biztosítanak önfeledt lövöldözési lehetőséget a legváltozatosabb fegyverekkel, amelyek között van forgótáras és automata pisztoly, sörétes puska és számszeríj is, nem beszélve az olyan, a lehető leghatékonyabb emberirtásra kifejlesztett assault weaponökről, mint az amerikai M16-os vagy a szovjet-orosz AK-47-es.

A lőterek weboldalai szinte egytől egyig felhívják a figyelmet arra, hogy szigorúan szakmai érdeklődők érdeklődésére tartanak számot, és aki nem szakmai érdeklődő, az be se lépjen az oldalukra...

PISA-FELMÉRÉS: EGY IGAZÁN ÉLETREVALÓ TESZT TANULSÁGAI

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Ur Anita
2016.12.17.


A múlt héten nagy sajtónyilvánosságot kapott a hír, így még azokhoz is eljutottak a legújabb PISA-eredmények magyar vonatkozású elemzései, akik nem különösebben érdeklődnek a magyar oktatás helyzete iránt. Én nem a közoktatási részét elemezgetném tovább, hanem a téma egy másik izgalmas vetületét nézem meg: miért is lenne az széles körűen jó mindenkinek, ha a magyar oktatás végre felzárkózna a globális trendekhez. Vagyis miért lenne elégedettebb (boldogabb?) a magyar, ha PISA-kompatibilisen lenne képes "működni"?

Nem vagyok mérési szakértő, annyira értek ehhez a szakterülethez, amennyire minden diplomás ért valamennyire a saját területe mérési módszereihez. Az oktatáshoz viszont ezer szállal kötődöm, a kompetencia-alapú oktatás, képzés bármilyen életkorban pedig az egyik mániám. Hiszek benne, ismerem az elméletét és a mindennapi gyakorlatát is ennek a módszertannak, és a kutatási-mérési eredményeken kívül a hétköznapi életből is tudok rengeteg konkrét példát hozni arra, hogyan és miért működik az, ha nem biflázást, utánzást, elméletet, tankönyvet tanítunk, "anyagot adunk le"; hanem gondolkodni, értelmezni, tudást felhasználni, önállóan cselekedni teszünk képessé valakit. 5 évesen, 15 évesen vagy 45 évesen egyformán. Egy szemléletről van szó ugyanis, nem egy technikáról. Egy szellemiségről és elköteleződésről, amit első körben az oktatáspolitikának kellene felvállalnia ahhoz, hogy végre sikeres oktatási reformot lehessen végrehajtani. Messze vagyunk ettől, nagyon messze...

Sok helyről hallom már évek óta a PISA-felmérés kritikáját, már a bevezetésekor is nagy volt a felzúdulás a diákok, tanárok körében egyaránt: a fő érv ez volt: "nem ehhez vagyunk szokva", "hol van ez leírva a tankönyvben", "ilyet nem is tanultunk/tanítottunk" - érthető hát, hogy nem megy jól, "miért nem azt mérik, amit mi tanítunk"... Ugyanezzel a vállalhatatlanul gagyi érvvel védi most is az álláspontját és magyarázza a menthetetlenül gyatra, romló eredményeket a döntéshozó oldal. Mivel a felnőttek jó része még életében nem látott PISA-tesztet, ezért mielőtt tovább olvasnál, melegen ajánlom, hogy

nézd meg ezt az összeállítást vagyis inkább kvízt

még jól is fogsz szórakozni - az indexesek csinálták, és tök jó, mert végre nem egy ködös, távoli, érdektelen izé ez az egész, hanem te is kipróbálhatod röviden, élesben, mi a PISA-teszt. Testközelből minden érdekesebb. És érthetőbb is:

AZ ELLENZÉK ELFOGLALTA A LENGYEL PARLAMENTET - TÖMEGTÜNTETÉS ROBBANT KI AZ ÉPÜLET ELŐTT

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2016.12.16.


Forradalmi hangulat Varsóban, a parlamentben az ellenzék elfoglalta az üléstermet, az épület előtt tömegtüntetés tört ki. Éjjel 3 után néhány perccel a rendőrség erőszakot alkalmazott a kijáratot blokkoló tüntetők ellen.

Lengyel ellenzéki képviselők pénteken este bojkott alá vették a lengyel parlament üléstermét, megbénítva annak munkáját. Elfoglalták a szónoki emelvényt és az ülést vezető elnöki emelvényt, miközben kórusban demokráciát, sajtószabadságot és a kizárt képviselő visszaengedését követelik, miután az ülést vezető elnök kizárt egy ellenzéki képviselőt a tanácskozásról, mert az a sajtószabadságot követelő papírlapot tett maga elé beszéde közben. A parlament egyelőre nem tudja folytatni a munkáját, az ülésteremben csak az ellenzéki képviselők maradtak, a kormánypártiak egy másik terembe vonultak és ott folytatják a tanácskozást az ellenzék nélkül a jövő évi költségvetésről. Az épület előtt spontán tüntetés kezdődött.

Az ügy előzménye, hogy a lengyel parlament kormánypárti többséggel megszavazta a szejm új házszabályát, amely – magyar mintára – jelentősen korlátozta a sajtó tevékenységét az épületben. Csak szűk, kijelölt helyen lehet a képviselőket kérdezni és videó felvételeket csak kijelölt stáb készíthet az épületben...

ANNYIRA REMÉLTEM, HOGY EGY REGGEL ERRE A HÍRRE ÉBREDEK


KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.12.17.

Mennyire reméltem, hogy ez egyszer bekövetkezik.

Tegnap este ellenzéki képviselők bojkott alá vették a parlament üléstermét. A levezető elnök tehetetlen volt a helyzettel szemben. A képviselők felálltak a helyükről, körbevették az elnöki pulpitust és sajtószabadságot és demokráciát követeltek.


A tiltakozást az robbantotta ki, hogy az ülést vezető elnök kizárt egy képviselőt az ülésteremből, mert az egy papírlapot tartott maga elé, amelyen a sajtó szabadságát követelte. Ezt követően az elnök kizárta az ülésről a képviselőt, mire a többi ellenzéki képviselő egy emberként állt fel, lehetetlenné téve így az ülés folytatását.

Ezek a hírek nem a magyar parlamentről szólnak, hanem Lengyelországból érkeztek. Külföldi lapok beszámolói: The Guardian, Spiegel, Deutschlandfunk, Aljazeera, Reuters, The Telegraph.

Miközben nálunk mindenki beletörődik mindenbe, Lengyelországban egyre duzzad az elégedetlenség. Az új – Beata Szydlo vezette – kormány számos, vagy inkább számtalan ponton a magyar kormány eszközeit alkalmazza. Korlátozzák a sajtószabadságot, az újságírókat megpróbálják a parlamenten belül egy adott területre visszaszorítani. Az ülésekről a kormánynak megfelelő – értelemszerűen kormánypárti – média közvetíthet.

Lengyelországban pontosan az történik, ami nálunk. Egy párt gyakorlatilag megszállta az országot, lépésről lépésre építik le a demokráciát és a demokratikus jogokat. Korlátozni akarják a média szabadságát, ezen keresztül pedig a polgárok azon jogát, hogy valós, és ne irányított információkhoz jussanak. A lengyel parlamentbe bejutott ellenzéki pártok képviselői azonban nem elégszenek meg a humorosnak szánt bekiabálásokkal, hanem teljes egyetértésben felálltak a – nyilván szintén jól kipárnázott – helyükről és gyakorlatilag belefojtották a szót a helyi Kövér Lászlóba.

A kormánypárt ezek után egyszerűen átvonult egy másik ülésterembe és az ellenzéki pártok részvétele nélkül elfogadták a jövő évi költségvetést.

Ez lehetne akár vicces is, ha nem lenne halálosan komoly. Magyarországon már végignézhettük és nézhetjük minden egyes napon a demokrácia leépítését, a sajtószabadság lábbal tiprását, egy populista, nacionalista párt és a hozzá kapcsolódó parazitapárt országromboló ténykedését. De ameddig ez Magyarországon szinte ellenállás nélkül megy végbe, Lengyelországban nem ez a helyzet. Ameddig Magyarországon az ellenzéki pártok idióta sajtótájékoztatókkal, senkit nem érdeklő üzengetésekkel és sehová el nem jutó monológokkal igyekeznek igazolni az ellenzékiségüket és képtelenek nagyobb – vagy akár kisebb – tömeget az utcára vinni, a lengyel ellenzéki képviselők képesek összefogni...


A TERMÉSZET A LEGJOBB DEKORÁLÓ, FŐLEG TÉLEN! 10 TÉLI KÉPPEL BIZONYÍTJUK

DEKORÉSÖN BLOG
Szerző: Dekorésön Staff
2016.12.16.



A természetnek vannak furcsaságai, veszélyei és szépségei is. Tulajdonképpen a lentebb lévő képek mind3-ra tesznek tanúbizonyságot, de az összes kép hozza a szépséget.

Hiszen nincs is szebb és jobb érzés mint mikor ülsz a meleg lakásba, kint szállingózik a hó és egy forró teát vagy forralt bort szürcsölsz. Sajnos ezeket a helyszíneket nem tudod látni a lakásodból (ha mégis, akkor pacsi, nagy mázlista vagy ;) ) de mi mégis elhoztuk most ide nektek. Gyönyörű látni, hogy ugyanazokat a helyszíneket 2 évszak különbséggel a természet milyen széppé, meghitté és karácsonyivá tudja dekorálni.

Szerinted is a természet a legjobb dekoráló?

Ha nem tudod még a választ akkor a cikk végére tuti meg lesz. :)

FELVILLANÓ PAKS2-REKLÁMOK: EMBERKÍSÉRLET JÓVÁHAGYVA

KARD BLOG
Szerző: Carnivore
2016.12.17.


A TV2-t nem büntetik a paksi erőművet népszerűsítő pillanatreklámok miatt. Ez azt jelenti, hogy az újabb kísérlet, amivel a Fidesz-közeli médiamogulok játszadoznak, jogszerűnek bizonyult. Ijesztő.

Kezdjük azzal, hogy idézzük az Index tudósítását a fejleményről, miszerint:

"A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a szóban forgó reklám miatt nem vetődött fel a reklámok tudatos észlelhetőségét előíró, a médiaalkotmányban (Smtv.) rögzített rendelkezés megsértése. A hirdetések ugyanis 0,7 másodpercig látszottak, amelyek a szakirodalomban elfogadott 0,23–0,5 másodperces érzékelhetőségi határértéken felül találhatóak, emellett azokat megfelelően elkülönítve sugározták a reklámblokkokon belül. A vizsgálat megjegyzi, ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon: 2015-ben például kilenc hasonló kampány futott a TV2 és a Super TV2 kínálatában."

Nos, azt látjuk, hogy a Médiatanács puszta méréstechnikai hókuszpókusszal keni el a dolgot. Vagyis: nem kívánták alkalmazni az etikai mércét, sőt, úgy sejlik, a jogi alapokkal is hadilábon állhattak. Így stratégiai döntést kellett hozniuk a kedvező ítélet érdekében: határértékre hivatkoztak, amelyet természetesen szépen be lehet állítani úgy, hogy az megfeleljen az elvárásoknak. Pitiánerség. Egyszerűen nem elegáns. Viszont hagyománytisztelő: a környezetszennyező cégek lobbija pont ugyanezt a módszert szokta kikényszeríteni. Ha túl nagy a szennyezés mértéke, akkor majd elintézzük, hogy még a
 határ alatt legyen...


TRUMP ÉPPEN FELGYÚJTANI KÉSZÜL IZRAELT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.12.16.


Akinek olyan barátja van, mint Donald Trump, annak már nem kell ellenség, mindhatnák az izraeliek. Mármint azok, akik nem feltétlenül szeretnének egy minden eddiginél véresebb intifáda áldozatai lenni.

Nem elég, hogy Trump minden diplomáciai előkészítés nélkül arra készül, hogy Jeruzsálembe költöztesse az amerikai nagykövetséget, amellyel egycsapásra világháborús feszültség keletkezik, hanem egy minden diplomáciai tapasztalat nélküli szélsőséges csődügyvédet jelölt izraeli nagykövetnek, aki már lekápózta azokat az izraelieket, akik békében akarnak élni, és nem akarnak mindenáron meghalni.

David Friedman el sem foglalta állomáshelyét, máris bizonyította totális alkalmatlanságát és a diplomáciai érzék teljes hiányát. Az Egyesült Államok nagykövetének nem dolga, hogy beavatkozzon Izrael belügyeibe, és az ország alapvető kérdéseit másképp megítélő izraelieket durván sértegesse. Ő minden izraelivel szemben képviseli az Egyesült Államokat, és nem saját magát.

Friedman ugyanis azt mondta, hogy azok "a zsidók, akik a kétállami megoldás támogatói, rosszabbak, mint a náci kollaboránsok". Azon túl, hogy ezek szélsőséges, minősíthetetlen mondatok, amelyek nem hagyhatják el diplomata száját, antidemokratikusak is, hiszen nem veszi tudomásul, hogy lehet másoknak más véleménye.

Emellett felesleges sértegetés, mert a terrorcselekmények hatására Obama sem tartotta időszerűnek a "kétállami megoldást", így nyilatkozott Angela Merkel, sőt korábban Jicchák Herzog, az izraeli Munkapárt vezetője is. Náci kollaboránsnak nevezni Izraelben bárkit azért, mert más véleménye van hazája biztonsági kérdéseiről és az izraeli-palesztin konfliktus megoldásáról, rendkívül durva támadás, amely az Egyesült Államok tekintélyét erősen megkérdőjelezi.

Friedman kirívóan antiszemitának nevezte Obama elnököt is, miközben korábban maga Netanjahu sem zárkózott el a kétállami megoldástól. Akkor ő is náci koncentrációs táborokban működő "kápókhoz" hasonló lenne? Az igazi kérdés azonban Jeruzsálem státusza. Izrael nyilvánvalóan nem engedheti meg, hogy Jeruzsálem legyen egy palesztin állam fővárosa is. Hasonló következményei lennének annak is, hogy az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözésével Amerika Jeruzsálemet Izrael osztatlan fővárosának ismerné el...

MAGYAR HÉTKÖZNAPOK BALIN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Ági
2016.12.17.



Talán emlékeztek még Ágira, aki hatvan napot töltött Balin, és kalandjai első részéről már olvashattatok itt, a Határátkelőn. Most jöjjön a folytatás, amiben megnézzük, milyen egy helyi temetés, kiderül, mást kínálnak-e a nemzetközi gyorséttermek helyi kirendeltségei, és azt is megtudhatjátok, miért mosolyog a Hold...

„Az egy-két hétig és a két hónapig tartó nyaralás között a legnagyobb különbség az, hogy ha két hónapja van az embernek, akkor nem kell rohanni a látnivalók és a programok után, elég csak sodródni az árral, és hagyni, hogy az események megtörténjenek velünk.

Van idő hétköznapi életet élni, és jobban megfigyelni, megismerni a környezetet. Ráadásul ha egyedül utazunk, akkor még mások igényeihez sem kell alkalmazkodnunk, tényleg azt csinálunk, amihez éppen csak kedvünk szottyan.

Egy fotó története

Egyik délután például elindultam csak úgy céltalanul. Persze vittem a kis fényképezőgépemet, biztos akad majd valami, amit érdemes lekapni. Az utcán üldözőbe vettem a mogyoró árus bácsikát, egyrészt, mert nagyon finom földimogyorót árul (még zöldek benne a mogyorószemek, nem pedig olyan szárazak és kemények, ahogy azt mi megszoktuk), másrészt meg azért, mert már korábban egyszer megpróbáltam lencsevégre kapni, de meglógott.

Ezúttal sikerült utolérnem, jól be is vásároltam, de pechemre pont elfáradt, ezért leült egy fa árnyékában a strandon. Leültem mellé, gondoltam, időm van, én bizony megvárom, míg megint útnak indul a vállán a megpakolt mogyoróállvánnyal.

Ültünk ott csendben egymás mellett az árnyékban, míg egyszer csak lepattant mellénk egy középkorú fickó, és előkapott egy sakk-készletet. Mire felállította a bábukat, addigra lett is játszópartnere, egy fiatal srác Belgiumból. Pénzben játszottak persze, különben unalmas..."

EZ IS MAGYARORSZÁG - A SZEGÉNYSÉGRŐL, AZ ELFOGADÁSRÓL...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Hollósy Gerti
2016.12.16.



Sokáig gondolkoztam, hogy megosszam – e ezt a történetet egyáltalán valahol. Végül úgy döntöttem, hogy mégis megteszem, mert számos tanulsága rámutat arra, hogy amilyen a világ egy kis faluban, olyan lehet tágabb viszonylatokban is. Kiderül belőle, hogy az embertelenséghez nem kell politika, sem jobb, sem baloldal, működik magától.

Számomra a tudatlanságról, a tolerancia és a segítőkészség teljes hiányáról, a megbélyegzésről és egy olyan fajta furcsa összezárásról szólnak végig az események, amikor a rossz úton járót is inkább elfogadják, minthogy megpróbálnák kicsit megérteni, azt aki más.

A történet helyszíne egy sajátosan elszigetelt, kis falu. A lakosságára jellemző, hogy a legkisebb dolgon is képesek marakodni, de mihelyt valami olyat kéne megérteni, ami szűk világukba nem fér bele, gondolkodás nélkül összezárnak.

Még a tavasszal ebbe az egyébként szép és csendes kis faluba költözött egy család, akik egy 12 éves autista kisfiút nevelnek. Azért költöztek ide, mert a gyereknek jót tesz a vidéki környezet, a táj békéje és nyugalma, szereti az erdőt, a mezőt, a nagy sétákat, a biciklizést.

Az albérletük tulajdonosa már a kezdetektől nem volt toleráns velük, nem mehetett ki a gyerek játszani a kertbe, nem lehetett cicája. Nem engedte őket bejelentkezni, még ideiglenesen sem, e miatt nem tudtak az orvosnál TAJ kártyát leadni, nem kérhettek semmilyen hivatalos segítséget, ha mondjuk éppen rászorultak.

Az autista kisfiú rosszul bírja a gyerek közösséget, ezért az anyukája, majd később egy hirdetéssel választott személy tanította. A tanulási képességével nincs semmi baj. Az autista gyermek egyik fő jellemzője, hogy nem érti a viccet, nem jól tűri a piszkálódást, a többi gyerek cukkolására egy idő után nem tud másképp reagálni csak agresszivitással. A kisfiút ennek ellenére nem lehet teljesen bezárni, időnként kijárt a nővérével a játszótérre, vagy elment a könyvtárba számítógépes játékot játszani, ami az egyetlen kedvtelése. (Az őt tanító nő kérésére, az alpolgármester külön engedélyével mehetett 1 – 1 órát számítógépezni . A nővére szintén a nő olvasó jegyével jutott könyvekhez, ezt csak azért nem értettem, mert a mai világban már öröm, ha az ifjúságból valaki olvas, falja a könyveket és ezt támogatni kéne.) Szóval a kisfiúnak voltak néha konfliktusai a többi gyerekkel, ami szerintem általában gyerekek közt előfordul. A falubeliek, szülők és mindenki más ezt nem úgy kezelték, hogy megpróbálták megérteni és elfogadni, hogy ez a gyerek más, megmagyarázni az értelmes gyereküknek, hogy ne cukkolják (esetleg utána olvasni az autizmusnak, bár tudom ezt túlgondolom) hanem felnagyították a konfliktusokat, rossz hírét keltették a gyereknek, pletykáltak róla, hogy üldözi a falubeli gyerekeket. Azért ez így nem igaz, voltak konfliktusok, de üldözésről szó sem volt.

Itt máris több együttélési hiba tetten érhető, a tudatlanság, nem nézünk ám utána semminek, aztán, hogy az emberek többnyire nem fogadják el a másságot, valamint az, hogy nincs bennük semmi segítőkészség. Összesen két gyerek próbált az autista gyerek védelmére kelni és később is barátkozni, játszani vele...

SZEREPTÉVESZTETT, GÁTLÁSTALAN, RETTEGŐ SENKIHÁZIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H.A.
2016.12.16.



2016. december 16., péntek 15:23 A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye (OS) 

Havasi Bertalan: 

"Sajtótájékoztatót újságíróknak szervezünk
A Miniszterelnöki Sajtóiroda a jövőben is a ténylegesen létező sajtóorgánumok számára tudósítói tevékenységet végző újságírók részére szervez sajtótájékoztatókat. Ezen kívül természetesen léteznek más kategóriák is: lakossági fórum, közérdekű adatigénylés, blogírás stb., de ez nem tartozik a Miniszterelnöki Sajtóiroda hatáskörébe, ezekkel más szervezeti egységek foglalkoznak. A sajtómunkának, a sajtótájékoztatóknak is megvan a maguk rendje, ezt a továbbiakban is érvényesíteni fogom."

 A miniszterelnök a sajtótájékoztató után egyébként személyesen fogadta Halmai Katalin magyar állampolgárt, és beszélgetett vele. Ezen amúgy a hölgy elmondta, hogy jelenleg “nem tudósít senkit” és “nem ír sehova”.

Ez itt nem több és nem kevesebb, mint aminek látszik. Az Orbán nevű Viktor felelős titkárának, testőrének és lelkes alattvaló-rajongójának, az önjelölt hajlott gerincnek, a magát valamiért miniszterelnökségi sajtóiroda-vezetőnek tituláló Havasi Bertalannak a magyarázkodása azok után, amit Brüsszelben művelt, és ami – legnagyobb pechére – nem maradt visszhang nélkül a magyar sajtóban. Igaz, hogy legfeljebb kesernyés öröm ez.

Az történt, hogy a brüsszeli csúcs után a zavaros szempár lábszagú budapesti mintára sajtótájékoztatót tartott akármiről, ahonnan Havasi kitessékelte az októberben eltaposott Népszabadság szabadúszó, ám februárig érvényes akkreditációval rendelkező újságíróját. A hvg.hu idézte Halmai Katalint, aki ezt nyilatkozta:

Gyülekeztünk a brüsszeli uniós nagykövetség sajtótermében, amikor a követség sajtósa odajött, és azt mondta, a Berci azt üzeni, hogy menjek el.

Az eset után a kipaterolt újságírót telefonon hívták, és megérdeklődték, vissza tudna-e menni, mert a miniszterelnök szeretne beszélni vele. Halmai vissza tudott menni, és elmagánbeszélgetett az Orbán nevűvel, de annyit lehet tudni, hogy szóba került a Népszabadság, és a magyar sajtó helyzete is. Fantasztikus...

ORBÁN UTÁN A NAV ELNÖKE KAPTA A LEGTÖBB KENŐPÉNZT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.12.16.


Az Alkotmánybíróság ítélete szerint a TAO közpénz. Minden, ami a TAO-ból épül és működik, közpénzből valósul meg. A TAO-t olyan cégek fizetik a miniszterelnök és a Fidesz-vezetők által jegyzett csapatok kasszájába, akik cserébe jelentős állami megrendeléseket, illetve kedvezményeket kapnak.

Ez azt jelenti, hogy az egész TAO-rendszer csúszópénzt jelent, amit egyedül a Felcsút finanszírozására találtak ki, de a látszat kedvéért mindenki másnak is adható. Mindezt bizonyítja, hogy a 2016-2017-es támogatás legnagyobb része Orbán felcsúti futball alapítványába került.

Maga a modell tipikus vesztegetés, a befolyással való üzérkedés és a hatalommal való visszaélés büntetőjogi tényállásának tipikus esete. A pénzt Orbán alapítványába kell befizetni, az ellentételezés az állami megrendelés vagy kedvezmény formájában történik. A pénzt Orbán kapja, a vesztegető az állami kedvezményért fizet.

A legnagyobb vesztegetési pénzt ezúttal is Orbán kapta, Felcsútra közel négyszer annyi támogatás ment, mint a második helyen álló klubhoz, 120-szor több, mint az átlag. A Felcsút a másodosztályban szerepel, a több tízmilliárd forintból még egyetlen jelentős játékost nem neveltek ki.

A rendszer korrupciós jellegét bizonyítja, hogy a második legtöbb TAO-t az adóhatóság, a NAV elnöke, Tállai András csapata kapta. Mindez azt jelenti, hogy Orbán megvesztegetése után az adóhivatal megvesztegetése áll a második helyen. A legtöbben az adóhivatalt akarják megkenni, hogy az adóügyeik kedvező elbírásált kapjanak. Mindent elmond, hogy 778 millió forinttal a mezőkövesdi aranylábú gyerekeket támogatták...

MEGINDULT A ROHAM A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYEKÉRT, PEDIG MÉG JÖVŐRE IS ÁRULNI FOGJÁK

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2016.12.17.


Offshore-paradicsomból hozták haza a Kun-Mediátor körözött brókerét, Marcsikát; milliárdos ingatlanvagyon rejlik az Erzsébet-programban; Mészáros Lőrinc nagy éve volt 2016. A hét legfontosabb korrupciós hírei.

Heti Top 5 – Átlátszó:
Évi 1,8 millió forint jogdíjat kap a tankönyvkiadásért felelős állami tisztviselő a saját tankönyveiért
Kastélyok, villák, székházak – így gyarapodott a miniszterelnöki vő környezete az elmúlt évben
Nyolc nagy építkezés indul a vizes vb miatt
Ezeket zsákolták be Mészáros Lőrinc rokonai, barátai és üzletfelei 2016-ban
Fél kézzel megállítják a repülőt a lakosság érdekében

Heti Top 5 – magyar sajtó:
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a Horváth András által feldobott ügyekben (444)
A földi Paradicsomból hurcolják el Kun-Mediátor Marcsikát (HVG444IndexBlikk)
Milliárdos vagyon mozog az Erzsébet-program ködében (Index)
Megindult a roham a letelepedési kötvényekért (MNO)
Ismerd meg Magyarország két legszomorúbb liftjét! (444)

NINCS INGYENLEVES

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.12.16.



...Balog Zoltán büszkén jelentette be, hogy 54 milliárd forint pluszforrás odaítéléséről döntöttek az egyházi oktatás számára. Ezt a pénzt iskolák rendbetételére, új intézmények, illetve tanuszodák, tornatermek építésére fordítják majd. Ezen túl a jövő évre várhatóan még kiírnak egy 80 milliárdos fejlesztési keretet.

Ezt a pénzt kizárólag az egyházi iskolák kapják. Arányaiban jóval több pénzt pumpál ide a kormány, mint az állami fenntartású intézményekbe. Szintén adóforintokból. Például azoknak a szülőknek az adójából, akiknek a gyerekei olyan állami iskolába járnak, ahol nincs tornaterem, de még normális fűtés sem, a padokat, táblát, krétát pedig a szülők kénytelenek pótolni az adózott jövedelmükből.

Mindeközben tegnap beszélgettem egy idősotthon demens-részlegének vezetőjével. Önkormányzati fenntartású az intézmény – nyugi, kedves Orbán-hívek, nem az önkormányzat és nem a kormány állja a költségeket, hanem a hozzátartozók, tehát nem arról van szó, hogy az állam nyakába varrja az ember az idős rokonait -, a havi térítési díj gyógyszerekkel együtt bőven meghaladja a havi 100 ezer forintot.

Mondom, mi van. 60 idős emberre – ezek közül sok súlyosan demens – 2 élő ápoló. Kettő. Miközben sok embert etetni, itatni kell. Egy demenciában szenvedő beteg általában vagy falánk, vagy egyáltalán nem eszik, nem is iszik. Etetni kell. Kanalanként, kortyonként imádkozni bele az ételt, a folyadékot. Mert különben éhen, vagy/és szomjan hal.

A betegeket pelenkázni kell. Az ágyban fekvőket két óránként forgatni, mozgatni, tornáztatni kell. A két ápolónak. Többre nincs pénz.

Mondom, mire nincs még pénz, például a demens osztályon. Felfekvés elleni matracokra. A kialakult felefekvés kezelésénél szükséges, automatikusan, váltakozó cellákat felfújó matracok. Nem tudom, mi ennek a hivatalos neve, de nem is ez a lényeg. Egyetlen egy ilyen matrac sincs jelenleg, viszont több mozgásképtelen (tehát az ágyban önállóan megfordulni sem tudó) beteg van.

Az osztály vezetőjének hihetetlenül nagy álmai vannak. Borzasztóan szeretne egy hangrendszert. Ez konkrétan 8 darab hangfal (6 szoba+ebédlő+folyosó), hogy ne legyen olyan ingerszegény a környezet. Hogy legyen egyfajta ritmusa a napoknak, déli harangszó – ezt többször kiemelte, sok idős embernek ez hiányzik, a déli harangszó – zene. Az jót tenne a lakóknak.

Aztán kellene pár darab öblös műbőr fotel (amit könnyű takarítani), ahol az ülni képes betegek biztonságosan eltölthetnének némi időt. Jó lenne tévé is minden szobába, de az már a soha meg nem valósuló álom kategória.

Tehát. Miközben a kormány a mi pénzünket szórja két marokkal (a maradékot meg ellopják) és milliárdokkal tömik Rogán szomszédjától kezdve a saját propagandaoldalaikon keresztül a Vajna tévéig az összes saját emberüket, miközben mindenhonnan az fog a képünkbe ugrani, hogy mennyire jól élünk, az idős, beteg honfitársaink méltatlan körülmények között tengetik hátralévő éveiket és agyonhajszolt, alulfizetett ápolók igyekeznek a saját egészségük árán is pótolni azt, amire nem jut pénz. És még ők a nagyon, de nagyon szerencsések szemben azokkal, akik nem jutnak be ilyen idősotthonba, mert nem tudják megfizetni és nincs hozzátartozójuk, aki segíthetne. Az önreklámozásra fordított milliárdokból igen sok otthont fel lehetne szerelni a szükséges dolgokkal. Igaz, abból sem G.Fodor, sem Vajna, sem Rogán, sem a szomszédja nem profitálna.

Miközben a kormány a mi adóinkból pénzeli az egyházi iskolákat, az állami fenntartású iskolák egy részében a minimális feltételek sem adottak a színvonalas oktatáshoz.

Jó lenne észben tartani mindenkinek, hogy minden ellopott forint életekben mérhető. Minden, nem a megfelelő helyre, hanem baráti zsebekbe, baráti zsebekből saját zsebbe csorgatott milliárdnak ára van és ezt az árat valakinek meg kell fizetni. Nincs ingyenleves.


FEHÉREK KÖZT EGY NEM EURÓPAI

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.12.16.



Elmondtuk már sokan és sokszor: Magyarországnak nem jó, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöke. Ezt most megint megismételjük: a nemzet faszagyerekének távoznia kell hivatalából.

Ezúttal nem azért kell eltakarodnia, amit már régen tudunk róla és tettestársairól: hogy szétlopták az országot, lerombolták a jogállamot, padlóra küldték az egészségügyet, az oktatást. Romlott a versenyképességünk, megvetett, lesajnált páriái lettünk a világnak.

Idáig azért kellett volna lemondania, mert mint egy király, a hozzá hű nagyurak között szétosztotta az országot. Csókosok kapták a zsíros falatokat, miközben a népnek még szerény alamizsnának sem nevezhető moslék jutott. Épp csak annyi, hogy ne haljanak éhen. Ennyi ember utoljára Horthy kormányzása idején éhezett és fázott Magyarországon, ekkora nyomor utoljára a múlt század húszas-harmincas éveiben volt.

Orbán és társulata megmásítja a múltat, elhazudja a jelent, ellopja a jövőt.

Most azonban van más is. Jelesül az, hogy Orbán utálja az Európai Uniót. Miniszterelnökként zavarja őt, hogy ott a döntések nem vezényszóra, hanem demokratikusan születnek. Nem tárgyalni jár Brüsszelbe, hanem hadakozni. Nem megegyezni akar, hanem ellenkezni.

Brüsszelt gyarmatosítónak tartja, amelyet sötét háttérhatalmak irányítanak.

Ezzel szemben a magyar emberek többsége – a felmérések ezt mutatják – minden gond és nehézség ellenére az Európai Unió híve. A magyar emberek, Brüsszelt akarják, nem Moszkvát. A versenyt akarják, a sokszínűséget, és nem az árvalányhajas, múltba révedő hátrafelé nyilazást.

A magyar emberek egy normális világban szeretnének élni. Nem olyanban, ahol mindenkivel harcban állunk. És azt is tudják, hogyha az Európai Parlamentben leordibálják Orbán fejét, akkor nem Magyarországot sértik meg, nem a magyar embereket bántják, hanem egy öntörvényű, mentális kihívásokkal küzdő embernek mondták a szemébe, hogy mit gondolnak róla.

A magyar emberek Európában akarnak élni, és nem Félázsiában.

Ha Magyarország jelenlegi miniszterelnökének ez nem tetszik, és emiatt ezt nem tudja képviselni, akkor távoznia kell az ország éléről. Az országnak Európára van szüksége. Nem talán volt korokra, hanem a XXI. századra.

Ennek képviseletére Orbán nem alkalmas. Ezt le kell írni százszor, ezerszer – addig, amíg minél többen meg nem hallják: Magyarország miniszterelnöke nem lehet olyan ember, aki a magyar emberek érdekeinek képviselete helyett saját démonaival vív értelmetlen, az országnak felmérhetetlen károkat okozó háborút.


AKIKBŐL BŰNBAKOT LEHET CSINÁLNI - KÓRHÁZI TAKARÍTÓK AZ EZER SEBBŐL VÉRZŐ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZERBEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.12.16.


„49 éves vagyok. Korábban egy iskolában dolgoztam, de aztán átjöttem ide, mert jobb volt a fizetés. Néha rémálmaim vannak.”

Bea takarítónő. Egy budapesti kórházban dolgozik, négy éve. Még véletlenül se szeretné, ha kiderülne, hogy melyikben. Most meg pláne nem, a botrányok miatt. Félti az állását, fél a felelősségre vonástól. Joggal – teszi hozzá, mert még ő is érzi, hogy a történetek, amiket mesél, és amiktől néha ő maga is elborzad, veszélybe sodornák az állását.

A Dél-pesti Kórház mosdójában öt napig feküdt egy holttest, mielőtt rátaláltak. Napokig szörnyülködött a sajtó, hogy történhet meg ilyen. Azonnal felelősöket kell találni, azonnal meg kell reformálni az egészségügyet – ez volt a konklúzió. Aztán alig néhány nappal később egy győri kórházban hasonló tragédia történt. Alapvető, rendszerszintű hibáról van tehát szó, ami nyilván bonyolult, rengeteg tényezőből áll, és valóban, azonnali megoldást követel. Mert senki sem halhat meg egy kórház mosdójában úgy, hogy napokig nem találják meg.

Mégis megtörtént, kétszer is.

Az ügyben egyedül érdemben megszólaló kormányzati szereplő, Ónodi-Szűcs Zoltán kifejtette, hogy szerinte nem a magyar egészségügy okolható az esetekért. Az egészségügyi államtitkár szerint ugyanis sokkal inkább az a probléma, hogy vannak olyan mellékhelyiségek Magyarországon, ahova emberek beszorulhatnak. Emellett fontos kérdésként azt is kifejtette, hogy hogyan volt ellenőrizve a külső cég által végzett takarítás - így hárítva át a felelősséget az omladozó egészségügyről egyből a takarítással megbízott cégre. Az államtitkár szavaiból egyetlen egy dolog fontos: felhívta a figyelmet arra, hogy bizony, egy egészségügyi intézményben nem csak orvosok és ápolók vannak. Hanem sok más ember is, akiknek a munkakörülményei szintén fényévekre vannak az ideálistól. Csakhogy ma a kórházi kisegítő személyzetnek egyetlen lehetősége van arra, hogy bekerüljön a hírekbe, és ez sajnos az a pont, ahol bűnbakot csinálnának belőlük egy olyan rendszerben, amely ezer sebből vérzik. Beszéljünk tehát egy kicsit róluk: