2023. február 7., kedd

AJÁNLÓK ÉS AJÁNLOTTAK – GÁBOR GYÖRGY PUBLICISZTIKÁJA

KLUBRÁDIÓ / SZABADSÁG KLUB
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.02.07.


És Orbánék szétverhetik az ellenzéki sajtó túlnyomó részét, arra vetemedve, hogy elhallgattassák mindazokat, akik nem értenek velük egyet, s a Fidesz tacepaójává alakítva át az úgynevezett közmédiát (bruhaha!), de hol van ez attól, ahogy a Fidesz Nobel-békedíj várományosa bebörtönözte a neki nem tetsző újságírókat, legtöbbjüket azonmód terrorizmussal vádolva meg.


Karinthy jól tudta, hogy a másik megajándékozásával előkészítjük és megalapozzuk önmagunknak a másiktól való még méltóbb megajándékozását.

Na de azért álljon meg már a menet, szerényebben, ha kérhetném! Mert addig rendben van, hogy Orbán és kormánya Nobel-békedíjjal kívánja megajándékozni Erdoğan török elnököt, hátha majd cserébe a magyar kormány fejének is előbb-utóbb jut még annál is méltóbb ajándék, mondjuk a Nobel-békedíj mellé egy irodalmi és egy fizikai is, de azért hátrébb az agarakkal!

Mert jó-jó, természetesen a kereszténységet is lehet a legádázabb politikai küzdelmek céljaira hasznosítani, bohócsipkába bújtatni, s az állami pénzből agyontámogatott luxuspüspökök pártos megnyilvánulásait ideológiai erőforrásként hasznosítani, de azért ez még messze nem ugyanaz, mint amikor Erdoğan kétszer is a nagy nyilvánosság előtt felolvasott egy verset, történetesen Ziya Gökalp pántörök aktivista költeményét, amelynek legszebb metaforikus burjánzása – amelyet egy bíróság vallási és faji gyűlöletkeltésnek és erőszakra való felbujtásnak minősített – ekképp hangzik: „a mecsetek a laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a szuronyaink, a hívek pedig a katonáink".

És persze lehet Budapest kellős közepén Gábriel arkangyalos szobrokat emelni az éjszaka takaró homályában, azt hirdetve, hogy Magyarországnak semmi, de semmi köze nem volt hatszázezer állampolgárának jogfosztásához, kifosztásához, bevagonírozásához, haláltáborokba történő leszállításához, vagy munkatáborokba való hurcolásához, netán a jeges Dunába való belelövésükhöz, fentiek mind a németek műve volt, de hol van ez attól, hogy a Fidesz friss Nobel-békedíjas aspiránsa visszavonta Törökország vatikáni nagykövetét, mert Ferenc pápa a törökök által végrehajtott örmény népirtás századik évfordulóján tartott misén, a Szent Péter-bazilikában az örmények elleni török genocídiumot a „20. század első népirtásának” nevezte, amit a Fidesz Nobel-békedíj várományosa azonnal kikért magának, visszautasította azt, s kijelentette, hogy Törökország a népirtás sötét foltjával sosem szennyezte be magát.

Aztán lehet bevezetni a rendeleti kormányzást egészen addig, amíg csak Orbánnak mindez konveniál, de hol van ez attól az önmaga ellen végrehajtott puccstól, amit maga Erdoğan elnök vezényelt le (s melynek hivatalos neve False Flag Operation – Hamis Zászlós Művelet), hogy aztán ennek ürügyén végrehajthassa páratlan tisztogatását és leszámolásait, több mint 50.000 ember bebörtönzését, 160.000 ember azonnali elbocsátását, s elrendelhessen megannyi kínvallatást.

És persze lehet orbáni módon saját káderekkel telepakolni az igazságszolgáltatást, kényszernyugdíjazni, s sírig hű pártkatonából ezer évre főügyészt kreálni, de a False Flag Operationt követő teljes vérátömlesztést végrehajtani, s kizárólag saját párttársak közül kiválogatni a megbízhatóan prejudikáló bírákat, mégiscsak sokkalta nagyobb dolog.

És Orbánék szétverhetik az ellenzéki sajtó túlnyomó részét, arra vetemedve, hogy elhallgattassák mindazokat, akik nem értenek velük egyet, s a Fidesz tacepaójává alakítva át az úgynevezett közmédiát (bruhaha!), de hol van ez attól, ahogy a Fidesz Nobel-békedíj várományosa bebörtönözte a neki nem tetsző újságírókat, legtöbbjüket azonmód terrorizmussal vádolva meg.

És persze lehet hosszú éveken át a rokoni, a baráti és a saját zsebeket EU-s pénzekkel teletömni, kisiparos módon, ám a Nobel-békedíj várományosa egyetlen üggyel érte el, hogy 100 milliárd dolláros korrupciós gyanúba keveredjék.

S szép-szép mindaz, amit a kormány tesz inflációt és forintromlást előidéző aktivitásával, de hol van ez a 2018-as török valuta- és adósságválsághoz képest?

Aztán lehet koncepciós vádakkal üldözőbe venni néhány könyvmoly-filozófust, teszem azt az MTA környékén, s rájuk állítani újságíróknak nevezett bérvádaskodókat, de mi ez ahhoz képest, amikor a Nobel-békedíj kandidátusa mindjárt egy ültében ezer akadémikust és egyetemi oktatót hajtott el a tudomány és az oktatás környékéről, mert az érintettek tiltakozni merészeltek a kurd városok elleni etnikai fellépések és sűrűn ismétlődő atrocitások miatt.

És persze lehet Németországot már nem létező országnak nevezni, Hollandiát operettállamnak, s Ukrajnát – gesztust gyakorolva Putyinnak – a senki földjének becézni, ám hol van mindez a Fidesz által Nobel-békedíjra javasolt példakép tökösségétől, aki Izraelt állami terrorizmussal vádolta, palesztin népirtást emlegetett, a cionizmust az emberiség elleni bűncselekménynek aposztrofálta, s Izrael államot nemes egyszerűséggel „Hitlernél barbárabbnak” mondotta volt.

S tudomásul kellene venni végre a fideszes szónokoknak, hogy a Nobel-békedíjhoz már nem elegendő a kódolt (ám könnyedén dekódolható) rasszista, antiszemita retorika, a Nobel-békedíj várományosához hasonlóan a beszédekben kerek perec kell felmondani a leghagyományosabb antiszemita sztereotípiákat, ahogy ez sosem állt oly távol Orbán nagy barátjától, a nagy Erdoğantól.

És persze miért lenne elegendő a Nobel-békedíjhoz az, hogy emitt egy rendőrt ültetnek minden pozícióba, lassan belőle farigcsálnak gimnáziumi- és orvosigazgatót (hisz maga mondta, egyikhez sem ért), továbbá miért lenne elegendő, hogy hirtelenjében nyugdíjba küldik a hadsereg tábornokait, amikor a törökök potenciális Nobel-békedíjasa tokkal-vonóval tisztította meg az összes fegyveres testületet a Csömöri úttól egészen a Filatori-gátig, vagyis a tábornokoktól és marsalloktól egészen a szakaszvezetőkig, a tizedesekig és az őrvezetőkig.

Ám megálljunk, óvnék az elfogultságtól! Kellő eleganciával lássuk be, hogy ami a fékek és ellensúlyok rendszerének szétverését illeti, ott az elért eredményeket és vívmányokat tekintve immár optimális közelségbe került egymáshoz a Nobel-békedíjra javasolt személy és a javaslatot tevők hatalmi köre.

Miután tehát Alfred Nobel szerint a Nobel-békedíj annak jár, „aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért”, jelen pillanatban még Erdoğan elnök áll közelebb ehhez az ideálhoz, de ha minden ily flottul és zökkenőmentesen halad tovább, akár már a jövő évben fölcserélődhetnek a szerepek – amint arra Karinthy is helyesen utalt –, s bizony mondom, egy év múlva Erdoğan elnök terjesztheti fel Nobel-békedíjra, továbbá közgazdasági, irodalmi, de akár még orvosi, kémiai és fizikai Nobel-díjra is az egész magyar kormányt, plusz az államtitkárokat, a kormánybiztosokat és azok teljes rokonságát.

És rögtön mi leszünk a legtöbb Nobel-díjjal rendelkező nép.

MAGÁNVAGYONOK A PÁRTKASSZÁKBÓL: ÍGY FIZETI MEG A TÁRSADALOM A DEMOKRÁCIA MŰKÖDÉSÉT

SZABAD EURÓPA
Szerző: HORN GABRIELLA
2023.02.05.


Háromrészes cikksorozatban mutattuk be a pártfinanszírozással kapcsolatos visszásságokat és pártok közötti paktumokat. Írtunk arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium továbbra sem adja ki a lélegeztetőgép-beszerzések fontos iratait, és hogy a Miniszterelnökség az autópálya-koncesszió részleteiről titkolózik. Tudósítottunk többek között a balatonföldvári strand beépítéséről, és beszámoltunk a helyiek aggályairól a Recsken nyíló kőbánya miatt. Ezek voltak a hét legfontosabb témái.

Magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből

Markában tartja-e a Fidesz az ellenzéket, és ha igen, milyen eszközökkel? Hogy működött egy nagykoalíció a pártfinanszírozás szürkezónájában, és hogy lett annak kizárólagos irányítója a Fidesz? 

Háromrészes cikksorozatunk az illegális pártfinanszírozás elmúlt harminc évét mutatja be a rendszer működtetőinek elmondása alapján, és egy demokráciát, ahol még azt is megvásárolhatod, hogy ki legyen a választáson az ellenfeled.

Ehhez kapcsolódóan: „…Egy részét le is fogják nyúlni”

A sorozat első részében részleteztük a 2010-es elsöprő Fidesz-győzelem utáni változásokat és a kampányok finanszírozási, elszámolási trükkjeit, valamint a piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködését a közpénzek eltérítésében. A második cikkben bemutattuk néhány fontosabb párt működését a szürkezónában, és a Fidesz 2010 utáni pénzosztó rendszerének innovációit. A harmadik részben ismertettük, hogyan tartja kézben a Fidesz az ellenzéket. A zárócikk arról is szól, hogy vajon a titkosszolgálatok csak látják vagy befolyásolják is-e a feketekasszák titkos pénzmozgásait, és hogy hogyan használja ki a Fidesz versenytársai önérdekeit arra, hogy számára kedvező politizálásra serkentse őket. Kitérünk arra is, hogy a DK-elnök politizálásában sokak szerint anyagi érdekek is előkerülnek.

Ehhez kapcsolódóan: „Micsoda szolgáltatás!”

Háromrészes sorozatunk megírásához több tucat, szigorú azonosíthatatlanságot kérő politikussal, pénzszerzővel, üzletemberrel, államigazgatásban dolgozóval, politikai háttéremberrel beszéltünk. Az idézőjelek közötti mondatok mind tőlük származnak. Hogy a pletykákat, városi legendákat, inszinuációkat ki tudjuk szűrni a hosszú háttérbeszélgetésekből, csak azokat az állításokat használtuk, amelyeket keresztinformációkkal meg tudtunk erősíttetni.

Ehhez kapcsolódóan: Hogyan tartja kézben a Fidesz az ellenzéket?
...

„MINDNYÁJAN UGYANAZT AKARJUK, DE MÉGSEM TUDJUK ELÉRNI” – NÉGY TANÁR EGYMÁS UTÁNI NAPOKON MONDOTT FEL

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2023.02.06.


Négy tanár egymás utáni napokon adta be felmondását az oktatási rendszer tarthatatlan állapota miatt. Közülük hárman december 1-je óta nem tartottak hagyományos órát, ezzel vállaltak szolidaritást az elbocsátott kollégáikkal. Ami mind a négyükben közös, hogy bármennyire is érezték a kollégáik megértését, végül egyedül maradtak a hosszú távú tiltakozásban. A távozó tanárok szerint ha nem változik semmi, év végén tömeges felmondásokra lehet számítani. Szerintük most éppen hullámvölgyben van a tanárok tiltakozása, de jöhet még felívelő szakasz, így nem szabad feladni a küzdelmet.


Négy, budapesti középiskolákban tanító pedagógus közösen eldöntötte: egymás utáni napokon adják be a felmondásukat, mert nem tudnak már részt venni a közoktatásban. Először Imre Szilvia, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanára mondott fel múlt hét szerdán. Majd csütörtökön Mező Csaba, az Óbudai Gimnázium tanára következett. Pénteken az iskolájában hetek óta a folyosón egyedül ülő Weszely Kinga, a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tanára szüntette meg a munkaviszonyát. Hétfőn a sort Chikán Katalin, a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium pedagógusa zárta. Mindannyiójukkal a felmondásuk napján beszélgettünk a személyes döntésük okairól, az idáig vezető útról és arról is, milyen jövőt látnak a pedagógustiltakozások előtt, és miért nem álltak melléjük a kollégáik...


TÍZ ÉVE LELÁTÓI RASSZIZMUS MIATT LEFÚJT EGY MECCSET, ELLEHETETLENÍTETTÉK A BÍRÓI KARRIERJÉT - NINCS NAP, HOGY NE GONDOLNÉK A JÁTÉKVEZETÉSRE – ÁLLÍTJA JÓNÁS KORNÉL

NÉPSZAVA
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2023.02.07.


Nagy visszhangot váltott ki, hogy Romániában a napokban lefújtak egy bajnoki futballmeccset lelátói rasszizmus miatt. Eszébe jutott erről az a tíz évvel ezelőtti Nógrádsáp-Diósjenő futballmérkőzés?


Rögtön.

És még mindig dühöt érzett?


Azt.

Miután 2013-ban lefújta a megye II-es meccset rasszista bekiabálások miatt, azt mondta: ahelyett, hogy kibeszélnék az ügyet, ellehetetlenítették. Ennyi év elteltével is úgy látja, hogy ez az eset törte meg bírói karrierjét?

Tíz évem volt átgondolni a történteket, de mára sem változott a véleményem. Ami tény: az eset előtt nem sokkal szinte csak felnőtt mérkőzést vezettem, a vizsgákat mindig sikeresen letettem, később viszont az ifikhez küldtek, ott is csak a legalacsonyabb osztályban tevékenykedhettem.

Ma is állítom, hogy azért igyekeztek ellehetetleníteni, mert lefújtam azt a meccset. Sikerült nekik. Évek óta nem volt síp a számban.

A foci volt a mindenem, nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a játékvezetésre. Benne van a véremben. Édesapám 31 éven át fújt. Az öccse 18, én pedig 20 évet húztam le bíróként. A fiam már biztosan nem viszi tovább a hagyományt.

A meccs 2013-ban volt, miközben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) már két évvel korábban meghatározott egy hosszú távú stratégiát, amelynek fő célja a rasszizmus elleni küzdelem. Pont, hogy kapóra jöhetett volna nekik a meccs félbeszakítása.

Abban az évben Magyarországon járt az UEFA, az Európai Labdarúgó-szövetség akkori elnöke, Michel Platini. Pletykát hallottam csak – igaz, az MLSZ egyik akkori vezetőjétől –, hogy "fentről" kiadták az ukázt: nem juthat el hozzá semmilyen rasszista incidens híre. Inkább a szőnyeg alá söpörték az ügyet. Persze ezt bizonyítani nem tudom.

Volt olyan bíró kollégája, aki kiállt ön mellett?

Kevesen, és ők is csak négyszemközt mondták el a véleményüket. Nyilvánosan senki sem mert megszólalni azóta sem. Már nem is fognak. Emlékszem, nem sokkal az eset után volt egy közös játékvezetői ebéd, ott voltak főemberek is, akik mindenkivel lekezeltek, kivéve velem és az édesapámmal.

Nem félt, amikor lefújta a meccset?

Időm sem volt rá.

A félbeszakítás után 60-70-en vártak az öltözőknél, üvöltöttek, fenyegettek, menekülnöm kellett a pályáról.

Aki kicsit is ismeri a futballt, főleg a magyar vidéki meccsek világát, biztos lehet benne, hogy az ominózus eset előtt is számos olyan meccset vezettem, amelyet lefújhattam volna ugyanilyen okok miatt. Korábban nem tettem ezt meg. Akkor viszont elegem lett. Sok volt. Egyszerűen úgy éreztem, hogy emberileg én ezt nem tűröm, és nem maradok tovább ezen a pályán. Érdekes egyébként, hogy a lefújás pillanatában azt sem tudtam, hogy a szabályok szerint járok-e el. Arról ugyanis korábban nem kaptunk semmilyen előzetes tájékoztatást a szövetségtől, hogy az UEFA-nak volt egy akkor már érvényben lévő rendelkezése, amely szerint egy játékvezető ilyen esetben azonnal félbeszakíthatja a meccset. Én ott a pályán csak azt tudtam, hogy förtelmes dolgokat kiabálnak, huhognak, banánt dobnak be, nem azt mérlegeltem, hogy van-e jogom félbeszakítani a meccset. A fegyelmi ülésen viszont utóbb azt állapították meg, hogy helyesen jártam el. Később viszont már azt hallottam vissza, hogy azt terjesztik a szövetségen belük, csak szerepelni akarok, különleges eset vagyok...

A RASSZIZMUST NEM LEHET PUSZTÁN ÉSZÉRVEKKEL LEGYŐZNI, AZ ÉRZELMEKET IS BE KELL VETNI

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2023.02.07.


Hogyan lehet csökkenteni a többségi társadalom előítéleteit, és mitől tudnak eltűnni a rasszokról alkotott, tudományosan nem igazolható sztereotípiák? Genetikus, szociálpszichológus, terepmunkás, érzékenyítő tréner a megoldás nyomában.


„Egyszer interjút készítettem egy parapszichológussal, aki a természetfeletti jelenségeket próbálta tudományosan megmagyarázni, és aki sok éven át szellemekben hívő embereknek szervezett kísértetvadász kirándulásokat kísértetjárta házakhoz és más hátborzongató helyekhez. Ez idő alatt persze egyetlen kísértetet sem látott és én azon gondolkodtam, vajon mikortól lehet azt mondani, hogy »kerestem, kerestem, de semmmilyen bizonyítékot nem találtam a szellemek létezésére«" – írja Adam Rutherford brit genetikus a Hogyan vitázz egy rasszistával című, 2020-ban megjelent könyvében.

A szerző nem véletlenül idézte fel a könyvben ezt az emlékét: ugyanezt gondolja azokról, akik ragaszkodnak a faji különbségek biológiai magyarázatához, és akiket szerinte jobban érdekel a rasszizmus, mint a tudomány. „Azt, hogy az elavult faji kategóriák a biológiában gyökereznek, nemcsak a nyíltan rasszisták, hanem sokszor a jó szándékú emberek is így gondolják, akiknek a kulturális-történelmi beidegződések miatt vannak olyan nézeteik, amelyeket a humángenetika egyáltalán nem támaszt alá: a feketék sportsikereinek semmi köze a származáshoz, a kelet-ázsiai diákok eleve nem jobbak matekból és a zsidók sem genetikusan bánnak jól a pénzzel” – írja a Rutherford ...

„NINCS MÁR TITKOM, AMIT NE MONDHATNÉK EL” – POLITIKÁRÓL VISZONT TÖBBÉ NEM BESZÉL A 80 ÉVES JORDÁN TAMÁS

VÁLASZ ONLINE
Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2023.02.07.


Keresztény, konzervatív családból indult, a liberális értelmiség emblematikus személyisége (majd egyesek szerint árulója) lett. Mérnökként végzett és bár a színművészetire sosem vették fel, színészként élte le az életét. Amióta az egykor befelé forduló gyerek a rivaldafénybe lépett, ember nem tolmácsolja nála jobban József Attilát. Jordán Tamással 80. születésnapja alkalmából beszélgettünk. Interjú.


– Fiatalon híresen jó emlékezőtehetsége volt, de mostanában már saját bevallása szerint egyre nehezebben megy a szövegtanulás. A gyerekkorából mennyire emlékszik?

– Kevés dologra. Egyre inkább cserbenhagy a memóriám, amire ékes bizonyíték, hogy a 80. születésnapom alkalmából rendezett ünnepségen, amikor egykori kaposvári színészbarátaim, Pogány Jutka, Molnár Piroska, Bezerédi Zoltán és Máté Gábor a negyven évvel ezelőtt Kaposváron futó darabok szövegeiből olvastak fel nekem, egyet sem ismertem fel. Pedig annak idején mindben szerepeltem. Vannak homályos emlékeim arról, amikor 2-3 évesen addig dédelgettem a frissen világra jött kiskacsákat, míg egytől egyig meghaltak a kezeim között. Ez Magyargencsen történt, ahová a háború elől menekültünk, miután nagyapám bútorgyárát lebombázták. Öten voltunk testvérek. Sok gombfoci- és focimeccsre emlékszem abból az időből, de az egyik legélesebb emlékem az, hogy apámmal és az öcsémmel kint voltunk a Sztálin-szobor ledöntésénél. Akkor már 13 éves voltam, Kossuth-címereket ragasztgattunk a teherautók szélvédőjére és mindig kaptunk valamit cserébe, egy csirkét vagy egy kiló krumplit… Addig nagyon hittem azt, amit az iskolában tanítottak. Büszke voltam arra, hogy nálunk szocializmus van és nagyon örültem, hogy pillanatokon belül kommunizmus lesz. ‘56 volt az, ami kijózanított. Amikor láttam a Sztálin-szobor ledöntését és azt az eufórikus örömöt, amihez hasonló, akkor úgy gondoltam, csak a Bastille lerombolásánál lehetett, láttam, ahogy az idegenek összeölelkeztek és mindenki boldog volt, az fantasztikus hatással volt rám...

SOKSZOR AZ ÜZEMANYAGOT SEM SZÁMOLTÁK EL, MÉGIS SZÁZMILLIÓKBA KERÜLT A POLITIKUSOK REPTETÉSE A KATONAI GÉPEKEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2023.02.06.


Karácsony előtt a Honvédelmi Minisztériumtól soronként beszkennelt adatokat kaptunk a politikusok repüléseinek költségeiről. Hosszas munkával sikerült használható táblázattá alakítanunk a számokat, amik több szempontból is megdöbbentőek. Egyrészt kiderül belőlük, hogy sok esetben még a katonai repülőgépek üzemanyag-fogyasztását sem számlázta ki a honvédelmi tárca Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Novák Katalin utazásai kapcsán. Másrészt viszont a delegációk fedélzeti ellátása gyakran horribilis összegekbe került. A külügyminiszter kairói útja során például 5,5 millió forint volt a delegáció fedélzeti étel- és italfogyasztása, plusz még 6,8 millió az internethasználat. De vannak érdekes adatok a miniszterelnök amerikai és horvátországi kiruccanásairól is
.

A Magyar Honvédség 2018-ban vásárolt 2 darab Airbus A319 (lajstromjelük 604 és 605) és 2 db Dassault Falcon 7X (lajstromjelük 606 és 607) típusú repülőt. A gépeket megvásárlásuk óta rendszeresen használják állami vezetők, leginkább Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter, de rajtuk kívül más kormánytagok, és időnként Novák Katalin köztársasági elnök is. A repülőutak költségét azonban szisztematikusan titkolják a kezdetek óta, most először lehet róluk némi fogalmunk...

MIÉRT VOLT OLYAN FONTOS ORBÁNNAK, HOGY EGY KGB-ÜGYNÖKÖT LEVETESSEN A SZANKCIÓS LISTÁRÓL?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2023.02.07.


Azt eddig is tudtuk, hogy “Kirill pátriárka” néven egy dúsgazdag oligarcha, köztörvényes bűnöző világfi, legújabban háborús bűnös vezeti a Putyin diktatúrájával összenőtt orosz ortodox egyházat. Az viszont most derült ki, hogy “Kirill” nemcsak üzleti alapon és ideológiai okok miatt kapcsolódik Putyinhoz, mert Putyinhoz hasonlóan “Kirill pátriárka” is a KGB-ben szolgált. Mihajlov fedőnév alatt kémkedett Svájcban az orosz diktatúra titkosszolgálatának. Nyilván nem itt kezdte, és nem is ez volt az egyetlen megbízása és munkája a KGB-n belül.

Mindebből könnyen összerakhatja bárki, aki egy kicsit tájékozott a kelet-európai és orosz világban, hogy a “Kirill” néven szélhámoskodó orosz oligarcha a KGB-nek köszönhetően lett pátriárka és az orosz ortodox egyház feje. Ez pedig azt jelenti, hogy az utódszervezettel is kapcsolatban állhat, illetve a KGB túlélte önmagát, a hálózat él, miután Oroszország kontroll nélküli vezetője is a KGB-ből érkezett, a legbizalmasabb embereivel együtt. Ezek közé tartozik az ugyancsak KGB-s Vlagyimir Gungyajev, “Kirill pátriárka” is, aki se nem főpap, se nem lelkész, de még nem is keresztény.

Nem szeretnénk kitérni azokra a részletekre, amelyeket a 444.hu is megírt, miszerint az orosz ortodox egyház az orosz állam engedélyével és támogatásával alvilági üzleti tevékenységet folytatott, egyebek mellett kőolajjal és cigarettával kereskedett, a tipikus orosz modellnek megfelelően, amelyben összefonódik az állam, az alvilág és a KGB-s gyökerű titkosszolgálat, a szervezett bűnözést a volt KGB-sek irányítják, amit szinte lehetetlen szétválasztani az ugyancsak KGB-sek által vezetett államtól és az üzleti élettől. Ehhez kell hozzáadni még a KGB-s ortodox egyházat.

Az orosz ortodox egyház égisze alatt folytatott alvilági üzleti tevékenységet irányította a KGB-s Vlagyimir Gungyajev, akit 2009-ben “I. Kirill” néven választottak – Putyin és KGB-s körei – az orosz ortodox egyház pátriárkájának. Gungyajev egy éppen olyan orosz oligarcha, alvilági bűnöző, volt KGB-s, mint a Putyinhoz közelálló összes orosz oligarcha, akinek “szolgálati területe” az ortodox egyház. Egy olyan egyházi vezetőt, főpapot képzeljünk el, mint Jézus papját, akinek eltitkolt magánvagyonát 6-8 milliárd dollárra becsülik. Ez az ember a messianisztikus orosz kereszténység feje.

Csupán kis kitérőként említjük meg, hogy Putyin már elhitte saját propagandáját, amit az orosz messianizmus történelmi gyökerei alapján volt KGB-sek találtak ki, miszerint Oroszország őrzi az igazi tiszta kereszténységet, s ezért küldetése van a világban, hogy ezt a tiszta kereszténységet átadja a világnak. Ennek akadálya a liberális Nyugat, amely a szabadság és az egyéni jogok miatt nem őrizte meg a keresztény identitását, hanem romlott és züllött, ezért bukásra és elpusztításra van ítélve. Ezért kell az oroszoknak elpusztítaniuk a Nyugatot, ennek első lépése lett volna Ukrajna.

Ennek a “tiszta” orosz messianisztikus kereszténységnek a feje a KGB-s oligarcha bűnöző, “Kirill” pátriárka. Ez az orosz kereszténység menti meg a világot, s ez az, amit az orosz hadsereg kínál.

Mindez egzotikus mese lenne a magyaroknak egy távoli országról, amelyben a KGB-ből érkezett, jól körülhatárolt érdekcsoport tartja a kezében a hatalmat, élén egy kontroll nélküli diktátorral és zsarnokkal, akinek kezéről nem csöpög, hanem ömlik a vér. Annak, hogy mégsem az, egyetlen oka, hogy Magyarországon egy hasonló önkényuralmi rendszer épült fel, a magyar diktátor pedig az orosz zsarnok egyik legfőbb szövetségese, akinek érdekeit képviseli az Európai Unióval és a NATO-val szemben, és az orosz érdekeket Magyarország érdekei fölé is helyezi. A kérdés az: miért?

LÁSZLÓ RÓBERT: "A DK KIZÁRÓLAGOSSÁGRA TÖREKSZIK AZ ELLENZÉKI OLDALON"

MAGYAR NARANCS
Szerző: AMBRUS VILMOS
2023.02.07.


Néhány kivételtől eltekintve azt is nehéz megmagyarázniuk az ellenzék szereplőinek, hogy mi a létjogosultságuk. László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével arról is beszélgettünk, hogyan próbál igazodási pont lenni a Demokratikus Koalíció, illetve mi az oka annak, hogy ennek ellenére nem tudtak új szavazókat szerezni.


László Róbert: A 2018-as országgyűlési választási eredmény nagyon világos leckét adott az ellenzéknek, sőt kettőt is, a 2022-es pedig csak tanácstalanságot eredményezett. Először is a 2018-as választás megtanította, hogy szétaprózódva nem tudnak szembeszállni a Fidesszel, tehát mindenképp meg kell valósítani az együttműködés valamilyen formáját. Vagyis 106 közös egyéni jelöltre és egy közös miniszterelnök-jelöltre van szükség. Ez legkésőbb a 2019-es önkormányzati választásra mindenki számára nyilvánvalóvá vált.

A másik 2018-as tanulság: a tízezer szavazókörben ott kell lenni húszezer szavazatszámlálónak. Emlékszünk, öt éve, a választás napján pár órán át akadozott a Nemzeti Választási Iroda adatközlése. Emiatt mindmáig sok százezer ember hisz a nyilvánvaló képtelenségben, miszerint akkor belenyúltak az eredménybe. Emiatt voltak akkor azonnal nagy tömegeket megmozgató tüntetések, és ez a percepció hozta el azt az állampolgári aktivizmust, ami először az előválasztást, majd a húszezer szavazatszámláló kiállítását megvalósította. A 2018-as választás után tehát rögtön megvoltak a célok. A 2022-es, minden korábbinál nagyobb vereség épp azért volt olyan sokkoló, amilyen, mert az ellenzéki oldalon mindenki úgy érezhette, hogy sikeresen megoldották az összes házi feladatot, sőt az előválasztással még túl is teljesítették.

A tavalyi választásnak nincs olyan leckéje, mint az előzőnek; maradt a kölcsönös hibáztatás és a bizalomvesztés
...


SZOFTPORNÓBA CSOMAGOLT KORMÁNYPROPAGANDA – FELELŐS-E A MÉDIA A NŐK MEGSZÉGYENÍTÉSÉÉRT?

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ VANESSZA
2023.02.07.


A marketingkommunikációban már évszázadok óta bevett gyakorlat, hogy nők testével próbálnak eladni szinte bármilyen terméket vagy szolgáltatást. Felmerül a kérdés, hogy vajon a politikában ez miért lenne másképp? Az ország egyik legnagyobb látogatottságú, KESMA-birodalomhoz tartozó hírportálja az utóbbi években „hatalmas mellek” „szexi bikinik” és „meztelen testek” közé bújtatva igyekszik terjeszteni a kormánypropaganda különböző üzeneteit feltehetőleg férfi olvasói számára.

Az Origónál naponta átlagosan akár több tíz ilyen szofterotikus tartalom is a hírportál címlapjára kerül, amely már számos más sajtóorgánum figyelmét is felkeltette (olyannyira, hogy még egy Chrome-kiegészítő is született a szoftpornó kiszűrésére annak, aki csak ezért látogatná a hírportált). Ezek a „hírek” azonban elképesztően tárgyiasító és szexista hangnemben számolnak be az érintett nőkről, amivel egyesek szerint a testszégyenítés kultúráját is előretolják a médiában.

De mégis hogy lett az Origóból Magyarország első, „nemzetstratégiai jelentőségű”, keresztény-konzervatív szoftpornó weboldala?
...

A MAGYAROK EGY RÉSZE ORBÁN BUBORÉKJÁBAN ÉL - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2023.02.07.


Magyarország egyik része Orbán Viktor narratíváján belül él, egy másik része azon kívül: az ország egyre mélyebben megosztott. Az osztrákoknak haszonélvezőként szembe kell nézniük az egykori rabszolgatartással: milyen kötelezettségeik vannak ma? Mely balkáni országokat kezelték a Habsburgok gyarmatként? Kirill orosz pátriárka KGB-kém volt, most utódja, az unokaöccse próbálja kimosdatni a vádak alól. Nemzetközi lapszemle.

Politicóban Bayer Lili Tamás Gáspár Miklósra emlékezik, azt írja, a filozófus búcsúztatásán megjelent többszáz fős tömegben ott voltak a kommunista idők egykori másként gondolkodói, és ott voltak olyan fiatalok, akiknek emlékeiben az erdélyi születésű marxista gondolkodó és akadémikus az elmúlt évek tiltakozó megmozdulásainak kedvelt szónokaként él. De amikor a temetésről távozók felszálltak a tömött buszra, volt, aki meghökkenten kérdezte: kinek volt most a temetése?

magyar társadalom egy része egyre inkább az Orbán Viktor által hangoztatott narratíván belül, egy másik része azon kívül él, az ország egyre mélyebben megosztott, két buborék létezik benne egymás mellett – írja Bayer Lili, és emlékeztet arra, hogy a kormányfő egykor maga is liberális disszidens volt, és ugyanazokban a körökben mozgott, mint Tamás Gáspár Miklós, mielőtt a nacionalista jobboldal felé vette az irányt.

Az, hogy Orbán is megemlékezett az elhunytról, mindkét oldalon kiváltott bizonyos értetlenséget, holott ez – vélekedik a Politico szerzője – bizonyára személyes gesztus volt, és maga TGM is úgy nyilatkozott egy alkalommal: szerinte Orbán magánjelleggel tisztel néhány olyan értelmiségit, akit most politikai értelemben gyűlöl.

Arra a kérdésre, hogy mitől olyan "sikeres" Orbán politikai értelemben, Tamás Gáspárt Miklós pár évvel ezelőtt azt válaszolta a Politicónak: abból a széles jobboldali szavazói bázisból húzott hasznot, amely már addig is létezett Magyarországon, de széttöredezett volt, vezetőre volt szüksége, és ő egyesítette ezeket az embereket, önbizalmat adott nekik. Orbánnak – mondta akkor TGM – volt bátorsága ahhoz, hogy felhasználja azokat a szunnyadó Nyugat-ellenes érzelmeket, amelyek a 1848-as liberális forradalmak leverése óta lényeges részét alkotják a magyar és a kelet-európai politikának.

Különböző európai országok kértek bocsánatot, és tettek gesztusokat gyarmattartó múltjuk, az annak során elkövetett bűnök miatt. A Der Standardban Daniel Moser innsbrucki politikatudós terjedelmes cikkben érvel amellett, hogy Ausztriának – illetve az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak – is lennének ilyen irányú kötelezettségei bizonyos múltbeli cselekedetek miatt.

Megemlíti, hogy a Habsburgok a 16. században uraltak olyan olyan területeket, ahonnan kiindulva rabszolgakereskedelem folyt, afrikaiakat vittek Amerikába. A 19. században a Monarchia képviselői jelen voltak az 1884-1885-ös berlini Nyugat-Afrika-konferencián, és bár gyarmati területekhez nem jutottak, kaptak bizonyos hajózási jogokat, és ezzel haszonélvező részeseivé váltak a kolonializmusnak – és részben ez a magyarázata annak, miként kerülhetett oly sok tisztázatlan sorsú, afrikai eredetű műkincs osztrák múzeumokba.

Daniel Moser fölveti azt is, hogy a Monarchia annak idején de facto gyarmatként kezelt kelet-, illetve délkelet-európai területeket is, nevezetesen Galíciát, Bukovinát, illetve Bosznia-Hercegovinát. Ez utóbbi terület 1908-as osztrák-magyar annektálása után olyan véderőt toboroztak a potenciális felkelések elnyomására, amely aztán az első világháború alatt szerbek ezreinek a bebörtönzéséért, illetve szerbek százainak a legyilkolásáért volt felelős – emlékeztet a professzor.

Frankfurter Rundschau a svájci szövetségi archívumból származó – és a Le Matin Dimanche, valamint a Sonntagszeitung által közzétett - információra hivatkozva azt írja, Kirill orosz pátriárka Mihajlov fedőnéven a KGB számára kémkedett, amikor Svájcban élt, az Egyházak Világtanácsánál képviselte a moszkvai patriarchátust. Az eddigiekhez képest annyi újdonság van a német lap beszámolójában, hogy Mihail Gungyajev, aki Kirill egyik utódja a genfi székhelyű pozícióban, nyilatkozatban tagadta a kémvádat, és azt állította: Kirill soha nem volt ügynök, a KGB azonban szigorúan ellenőrizte svájci tevékenységét. A mentegető kijelentés erejét azonban némileg csökkenti, hogy Gungyajev Kirillnek az unokaöccse.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

„NEM FOGADJUK EL A BÜNTETŐ SZEMLÉLETET” – AZ ORVOSOK SZERINT A BELÜGY NEM JÓ IRÁNYBA VISZI AZ EGÉSZSÉGÜGYET

TELEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2023.02.07.


...Ugyan meghirdetett reform továbbra sincs, az elmúlt időszakban mégis igen jelentős változások kezdődtek az egészségügyben. Január elsejétől a kórházakból szakápolási központokba helyezik át a tartós ápolásra szoruló betegek egy részét, vármegyénként a megyei kórházak alá rendelték a többi kórházat, és elkezdték átszervezni az orvosi ügyeleteket. Van persze gond is bőven: bár az orvosok 2020-tól nagyon jelentős béremelést kaptak, a gyógyításban nélkülözhetetlen szakdolgozók bérét nem emelték, és ezt a korábbi ígéretekkel ellentétben is csak az év közepén tudják majd megtenni a jelen állás szerint.

Azt viszont nem lehet mondani, hogy a kormányzat most nem egyeztetett volna a szakmával. Valóban jól dokumentált tárgyalások zajlottak tavaly nyár óta az orvosi kamarával és más szervezetekkel. Karácsony előtt például Takács Péter államtitkár több órán keresztül egyeztetett a MOK vezetésével, és ezt a kormánytól szokatlan módon egy nyilvános élő közvetítésben lehetett követni a Facebookon. A valódi egyeztetésre utal, hogy olyan is volt, amiben a kormány meghátrált: jegelte a magánorvosok állami kórházakban végzett, kötelező továbbképzéséről szóló elképzelést.

Az egészségügy nem most, hanem már a koronavírus-járvány idején a Belügyminisztérium irányítása alá került a nem éppen hatékonyságáról híres, Kásler Miklós-féle Emberi Erőforrások Minisztériumától. Akkor sokan ünnepelték, hogy a BM pragmatikusabban áll hozzá a dolgokhoz. Kiderült az is, hogy Pintér Sándor 2020-ban 270 millió forintért egy komoly tanulmányt is megrendelt az egészségügy átalakítására a tekintélyes Boston Consulting Grouptól. Az is láthatóvá vált azonban, hogy a BM nem tud kibújni a bőréből: a hatékonyság itt a katonás, hierarchikus irányítást jelenti, ami nagyon nem fér össze azzal, amihez az orvosok hozzászoktak...


SZIJJÁRTÓ KAIRÓI ÚTJÁN 5,5 MILLIÓ FORINT VOLT A DELEGÁCIÓ FEDÉLZETI ÉTEL- ÉS ITALFOGYASZTÁSA – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.02.07.


Plusz még 6,8 millió az internethasználat

A HM amúgy rengeteget dolgozott azon, hogy minél áttekinthetetlenebb formában adja ki az adatokat, mert véletlenül ilyet nem lehet csinálni. És 47 út még hiányzik és több útnál csak 0 forintos kiadás(oka)t tüntettek fel.


Orbán nagyot csúsztatott

Az érvet a fideszes holdudvar is hamar hangoztatni kezdte: két nappal később már Bayer Zsolt sorolta hosszasan a Hír TV-n futó műsorában azokat a német és osztrák egyetemeket, amelyek döntéshozó testületeiben állami vagy uniós tisztségviselők, tartományi vagy szövetségi politikusok ülnek.

“A politikus jelenléte azonban önmagában még semmit sem mond. A testület mérete, a tagok kiválasztási eljárása és a testület hatásköre együtt mondja meg, hogy van-e ebben kockázat.”

(Bohár Dánielnél iszonyatos acsarkodás megy a témában – Orbán gondolatmenetét csócsálgatva, rémületes színvonalon. Esély nincs arra, hogy felfogják a valóságot.)

Több mint húszéves rekord dőlt meg a magyar élelmiszerboltokban

Ennél nagyobb mértékű csökkenésre csak a 2008-as válságot követően, illetve a koronavírus járvány komolyabb lezárást hozó hónapjaiban volt példa.

Lantos Csaba és Navracsics Tibor soha nem látott, közel 6000 milliárd forintos energiatervet készít

És kikapcsolják a gravitációt is?  Amúgy meg tényleg tök jó témák, csak hát ne a NER venné a zsebére szájára őket…

Akkumulátorgyárak – érvek és ellenérvek a politikai vagdalkozáson túl

A kérdés nem egyszerű, az ismert ellenérvek ellenére is lehet létjogosultsága az akkumulátorgyártásnak.

Hadházy Ákos újabb pert nyert Bánki Erik ellen

A független országgyűlési képviselő nem sértette meg kormánypárti képviselő jó hírnevét azzal, hogy csaknem egy éve – egy posztban – az írta róla: “Ha az ügyészség használná a Google keresőt, Bánki Erik fideszes képviselő már a vádlottak padján ülhetne különösen nagy értékű csalás és hivatali visszaélés vádjával”. Emiatt Bánki korábban rágalmazás miatt is perelte Hadházyt, de akkor is vesztett.

Thürmerék akcióztak a Nyugatinál

A Munkáspárt szerint „ha Zelenszkij győz, fizikailag fogják a kárpátaljai magyarságot megsemmisíteni”. De úgyis Oroszország győz, és ha ha választanunk kell Kelet és Nyugat között, akkor Kelet mellé kell állnunk, mert

„ott van a normalitás, míg nyugaton sátánizmus, pedofília és gyerekkereskedelem van, azaz minden, ami már teljesen embertelen”.

Nem volt a fedélzeten orvos, vagy, ha igen, mélyen hallgatott.

Egészen elképesztő üzenetet küldött Zelenszkijnek Putyin zsoldosvezére

„Volodimir Olekszandrovics, leszálltunk. Lebombáztuk Bakhmutot. Holnap egy MiG-29-essel fogok repülni. Ha ennyire szeretné, találkozzunk a levegőben. Ha győz, magáé Bakhmut, ha nem, akkor a Dnyipró folyóig nyomulunk előre.”

Még egyszer, és nem utoljára: Oroszország támadta meg Ukrajnát. Nem, Zelenszkij nem szeretne egyikükkel sem találkozni.

3600 felett a földrengés halálos áldozatainak száma Törökországban és Szíriában, több mint 75 utórengést észleltek

Ez borzasztó. (A világvége-hangulatra ma még visszatérünk.) Magyarországról 55 fős mentőegység indult: A Hunor mentőalakulat személyzetét és 90 tonnányi felszerelését a Magyar Honvédség Airbus 319-es gépe szállította a Liszt Ferenc-repülőtérről a törökországi Adana repterére. Feltehetően nem csaptak el milliókat a fedélzeti fogyasztásra, pedig ők még meg is érdemelnék. A netezést meg ebben az esetben abszolút elfogadnánk.

ÉG- ÉS FÖLDRENGÉS - A 444 REGGELI HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2023.02.07.


Jó reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 reggeli (és nem az egyetlen) hírlevele.

4 kiemelt cikk a címlapról: