VÁLASZ ONLINE / PODCASTSzerző: VÖRÖS SZABOLCS2024.01.18.
Lassan 700 napja tart az orosz–ukrán háború teljesléptékű szakasza, ám áttörést nagyon rég nem ért el egyik fél sem. Az 1000 kilométeres frontszakaszon focipályányi területekért mennek a rohamok, borzasztó veszteségek mellett. Pontosan hogyan képzeljük el az állóháborút? Melyik félnek mire lenne szüksége, és miből fogyhat ki? Tényleg átvették az oroszok a kezdeményezést? HetiVálasz podcastunkban ezekre is válaszol Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, illetve Takács Márk százados, az NKE tanársegédje.
Részletek a műsorból:
Mi folyik most a fronton?
Takács Márk: „Állásháború. Az oroszok megragadták a kezdeményezést, azt történik, amire képesek: focipálya méretű területek cserélnek gazdát egy hét alatt. Északról dél felé haladva ezen főirányokban bontakozott ki az oroszok művelete: Kupjanszk környékén Szinkivka irányából támadják az Oszkil folyó átkelőjét; támadnak Bahmutnál; a Donyecki régió déli részén, Marjinka és Novomihajlivka térségében. A három kiegészítő irány: a Limantól keletre lévő erdő; a nyári ukrán ellentámadáskor kialakult kiszögellés Orihivnél; a Dnyeper keleti partján lévő ukrán hídfő Krinki falunál. Ezek nagyon kis harcászati léptékű területek, de ebben a háborúban van egy új jelenség: a szenzorokkal túltelített harcmezők miatt a felek annyira visszavetették egymás manőverező képességét, hogy ennél nagyobb léptékben csak szerencsés együttállás esetén tudnak műveletet folytatni. Az oroszok minden egyes arcvonal-kilométeren próbálnak nyomást helyezni az ukrán védőkre, a klasszikus felőrlő hadviseléssel visszavonulásra kényszeríteni őket: ha az ukránok egy métert is hátrálnak, az oroszok elfoglalják. Legutóbb Marjinkát – illetve a helyét – foglalták el és adták el győzelemként az információs térben. Így keletkezhet az érzete a sajtófogyasztóknak, hogy az oroszok támadnak és győznek. Közben iszonyatos veszteségeket szenvednek el: az ukrán hírszerzés szerint 25-27 ezer főt vesztenek egy hónapban. Ha a fele igaz, az is sok. 30 ezer főt képesek legfeljebb pótolni: fenn tudják tartani az erőiket, de nem képesek katonailag, a manőverező hadviselésig fejlődni.”
Változik-e a helyzet a két orosz harci gép – Berijev A50 és Il-22M – hétfőn bejelentett lelövésével?
Csiki Varga Tamás: „Az oroszok cselekvési szabadsága minimálisan változhat. Újra keletkezhetnek lyukak az orosz radarláncban, és a légtér ellenőrzése nem lesz olyan pontos. Ukrajnának el kell tudnia magyarázni, mennyire érzékeny eszközök vesztek oda – nemcsak az anyagi értékük jelentős, hanem a funkciójukban is nehezen pótolhatók –, noha ezt nehéz eladni a társadalomnak. Sokkal inkább azzal lehet megfogni a figyelmüket, hogy Ukrajna képes új eszközöket és új taktikai megoldásokat előhúzni a zsebéből – hathatós nyugati támogatással. Tudnak annyira innovatívak lenni, hogy meg tudják lepni az oroszokat, vagy legalábbis a fekete-tengeri flotta egységeit. Ezeket lehet olyan kalandértékű innovációnak feltüntetni, hogy bár a nyári ellentámadás nem hozta meg a várt hadműveleti áttörést, de az ukrán hadsereg él-rúg-csíp-harap, és képes tényleges védekezési eredményeket felmutatni.”
Milyen fegyverek kellenének ukrán és orosz oldalon a jelenlegi képességek fenntartásához – esetleg növeléséhez?
Csiki Varga Tamás: „Ukrán oldalon aknamentesítő eszközökre mindenképp szükség van, nagy mennyiségben. Ezek nélkül – amint azt a nyári ellentámadás megmutatta – megoldhatatlan a front áttörése. Bizonyos mértékű légierő-fejlesztés biztos, hogy kell – nem az F-16-osokra gondolok –, mert az áttörést nem csak tüzérséggel kell támogatni. Ez a két elem nem megkerülhető. Orosz oldalon még több dolgot kell előkotorni a spájzból, azokat modernizálni kell, mert bár legendás mesék vannak arról, mi mindent képes gyártani az orosz hadiipar – nyilván a legmodernebb eszközöket –, de ezt a gyakorlatban még nem nagyon látjuk. Mivel az egész frontszakaszon támadótevékenység folyik, ehhez sok eszköz kell, folyamatos utánpótlással. Amit biztosan fenn fognak tartani, az a rakétafegyverzet és a drónok.”
Takács Márk: „A személyi veszteségek 80 százalékát még mindig a tüzérség okozza, tüzérségi lőszerekből így bármennyi jöhet, mindkét félnek. Ha ’24-ben Ukrajna védekezni készül – ők is építik a saját »Szurovikin-vonalukat« –, ahhoz is tüzérségi lőszer kell. Orosz oldalon minden megvan a jelenlegi intenzitás fenntartásához: Észak-Koreából és Iránból megkapták a lőszert meg a Sahíd drónokat; embert tudnak még szerezni; a 60-as, 70-es évek színvonalán álló BMP-1-eseket és korai T-72-eseket ehhez a szinthez elegendő mennyiségben tudják gyártani. Ha szeretnének fordulatszámot növelni, ahhoz ukrán oldalon szükség van a besorozni tervezett félmillió emberre meg az iszonyatos mennyiségű haditechnikára, orosz oldalon pedig fejben kell nagyot előrelépni – de az nagyon nehéz.”
Mi a 700 napja tartó háború fő tanulsága, és milyen újdonságot hozott?
Csiki Varga Tamás: „Ez már a mi térségünk biztonságáról szól. Most is, és perspektivikusan még inkább. Újdonság, hogy az orosz agresszióra adott európai reakció – például 2014-hez, a Krím annektálásához képest – sokkal inkább megfelelő volt. Kelet-Közép-Európában – lengyelekkel, románokkal és a baltiakkal az élén – a biztonsági architektúrát – mely jelent intézményeket, szövetségeket, normákat, megállapodásokat – nem Oroszországgal együtt, hanem Oroszországgal szemben akarják kialakítani, kiépíteni. Azért, mert ezeket a normákat, megállapodásokat Oroszország bevágta a sarokba és azt mondta, hogy ezek mostantól nem számítanak. Kelet-Európára egy új katonai vasfüggöny fog ereszkedni – ha még nem ereszkedett le. Ez azt jelenti, hogy szinte minden ország a térségben nagyon komoly fegyverkezést hajt végre az orosz fenyegetés miatt. Persze ennek egy része történelmi elmaradás pótlása, egy része a szövetségen belüli lépéselőny megőrzése, másik része viszont valós fenyegetés percepciójából ered.”
