2019. március 27., szerda

ORBÁN NEM A KERESZTÉNYSÉGET, HANEM A HATALMÁT ÉS A LOPOTT HOLMIT VÉDI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.27.


Orbán a vasárnapi rádióinterjújában ezúttal is becsapja és félrevezeti a magyar népet. Hazudik a magyar embereknek. Azt mondta a Fidesz néppárti felfüggesztése kapcsán, hogy “a Fidesz eltávolítását kezdeményező pártok bevándorláspártiak, a Fidesz viszont meg akarja akadályozni a migrációt, ezért megtámadták a pártot, de a Fideszt nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni, ha nincs megoldás, akkor a Fidesz maga lép ki”. Orbán a demokráciától fél, mert egy demokráciában már nem lenne hatalmon, hanem börtönben lenne. Az európai ügyészségtől fél, az európai rendőrségtől, mert az véget vetne a családi lopásnak, és visszavetetné a lopott holmit. Ez az ő problémája, nem a bevándorlás. Kétségbeesetten hazudozik a bevándorlásról, mert ha nem tudja megfélemlíteni ezzel az embereket, akkor neki vége.

A Fidesz eltávolítását nem bevándorláspárti, hanem demokráciapárti pártok kezdeményezték, és nem azért, mert a Fidesz meg akarja akadályozni a migrációt, hanem azért, mert a Fidesz önkényuralmat hozott létre Magyarországon, felszámolta a jogállamot, és egy kleptokrácia szétrabolja az országot. Ennek részeként nincs sajtószabadság, s ha ellenzéki politikus megy a köztévébe, az rendbontásnak minősül, és a biztonsági őrök kidobják. Holott a közszolgálati televízióba naponta be kellene hívni és meg kellene hallgatni őket. Elüldözte Budapestről a világ egyik legjobb egyetemét, ami súlyosan sérti a tanszabadságot, az akadémiai szabadságot. Felsorolni sem lehet, Magyarországon nincs törvény, hanem Orbán a törvény. Amire akar, csináltat egy törvényt, oszt jónapot! Ez a baj, nem a bevándorlás.

Mindenek előtt pedig azért kezdeményezték a Fidesz kizárását a Néppártban, mert egy hazug plakátkampányt folytatott az Európai Unió ellen, amelyen az Európai Néppárt egyik vezetőjét neonáci elméletek alapján Soros György és a zsidó világösszeesküvés bábjának mutatta. Otromba és hazug támadást intézett saját pártcsaládja és “Brüsszel” ellen, amelynek Magyarország egyenjogú tagja, amely semmit nem erőltethet, és eddig nem is erőltetett Magyarországra, kizárólag az európai polgárok euro milliárdjait, amelynek nagy részét Orbán ellopta. Szó nincs a migrációról, ez hazugság. Európában és a magyar határon is véget ért a menekülthullám. Visszaállt a normális állapot, a határra érkezők közül minden ország, így Magyarország is a saját törvényei szerint azt enged be, akit akar.

Orbán legarcátlanabb hazugsága azzal a felméréssel kapcsolatos, hogy Magyarországon az emberek növekvő mértékben, 75-80 százalékban azt gondolják, hogy Magyarországnak az Európai Unió tagjának kell maradnia. Orbán erre azt mondta, hogy “az Európai Unió népszerűsége azért nő, mert 2010 óta Brüsszellel szemben nem szolgai módon viselkedünk, hanem a nemzeti büszkeség talaján állunk. Orbán szerint ezt az emberek érzik, és így ott szeretnének lenni az unióban, részt kívánnak venni a folyamatokban”. Ez közönséges hazugság. A magyarok azért támogatják az Európai Uniót, mert szeretik Európát, a szabadságot, a jogállamot, a jólétet, és alig van olyan család, amelynek valamelyik tagja ne az EU-ben élne vagy dolgozna. Azt az Európát szeretik, amit Orbán támad, és amit a NER képére akarna formálni...

CSAK AZ FÉL, AKINEK VAN MITŐL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.03.27.


Újabb kormánytagot kaptak lencsevégre a minap a Lázár János által már elesettnek minősített Bécsben. A kosz és mocsok, de még a bűnözés sem tántorította el Szijjártó Pétert attól, hogy ellátogasson az osztrák fővárosba és civilként is szemügyre vegye azt. A külügyminiszter persze messze nem az első volt a sorban, ugyanis még ezt megelőzően Kósa Lajos és Rogán Antal is tiszteletét tette civilben, sőt Orbán Viktor is kilátogatott, hogy roppanó virslit egyen pereccel. Igen érdekes azonban, hogy még itthon szinte alig, addig Bécsben szinte havi rendszerességgel jelennek meg kormánypárti politikusok civilben. Ezért hát felvetődik a kérdés: Magyarországon vajon félnek?

A köztörvényes bűnöző Nikola Gruevszkivel ugyanis előbb futhatunk össze valahol Budapesten, mint egy civilben az utcán közlekedő Áderrel, Rogánnal, Szijjártóval vagy Orbánnal. Nem kicsit furcsa ez egy olyan országban, melynek vezetője szerint Magyarország a világ egyik, ha nem a legbiztonságosabb országa. Ha ez igaz, akkor miért van szükség testőrök tucatjaira ahhoz, hogy a nép egyszerű gyermeke kitegye a lábát az ajtón? Fórumokra, iskolalátogatásra, de még Tusványosra, a „sajátjai” közé is csak kopaszokkal merészkedik, ami legkevésbé sem egy bátor miniszterelnök képét testesíti meg...

AKI A FIDESZRE VOKSOL, EURÓPA ELLEN SZAVAZ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2019.03.27.


Magyarországon egyetlen szélsőjobboldali, EU-ellenes párt maradt/van: a Fidesz. Noha lehetne értelmes vitát folytatni olyan kérdésekről, mint a föderatív Európa kontra nemzetek Európája, az állampárt tudatosan rombolja ennek minden lehetőségét.

Az EU jövőjének valódi, meghatározó kérdése: nagyobb föderativitás vagy a jelenleginél is lazább államszövetség irányába mozduljon el az Unió? A kérdés valódi, amiről érdemes lenne valódi vitát folytatni. Erre azonban Magyarországon az állampárt nem ad teret, amikor mindent igyekszik saját, végtelenül ostoba, két bites narratívájába erőltetni, hazaffy – migráncssimogató (nem létező) dimenzióba szorítani a világot. Ha pedig már ezt is túl bonyolultnak érzik, egyszerűen Birodalomról kezdenek beszélni – márpedig azt minden gyerek tudja – ha máshonnan nem, hát a Star Wars-ból -, hogy a Birodalom, az rossz.

Érdemes lenne például megtudni, mit is rejt valójában a Fidesz a nemzetek Európája szlogenje. Ugyanis jelen pillanatban ez úgy fordítható le: adjatok pénzt és kussoljatok! Mert a pénz, az nekünk jár!

Noha szuverenitásról, állami önrendelkezésről beszélnek, valójában csak a tolvajaikat féltik például a közös európai ügyészségtől. Lehet takarózni azzal, mennyire sérülne az ezer éves magyar államiság, ha egy uniós szervezet kezdené megkaparni az Uniótól ide áramló eurómilliárdok sorsát. Annyira félnek ettől, hogy még a royalvej, Tiborcz tízmilliárdos kistafírungozását is inkább velünk fizettették meg, csak nehogy belenézhessen a számlákba bárki, akit nem a NER etet tenyérből.

A tolvajlás nemzeti hatáskörben tartásán túl azonban semmiféle indokot nem hallottunk mindeddig az állampárttól a föderatívabb Unióval szemben...

GRATULÁLUNK KORÓZS LAJOSNAK A PARLAMENTI VERSÉRT!

A SZAVAZATOK EREJÉVEL... BLOG
Szerző: Dr. TÓTH ZOLTÁN
2019.03.27.



Hanyas vagy?

Hanyas vagy? ’28-as?

Mi félszavakból megértjük egymást.

Ugyanazt a nótát fújjuk, nem igaz?




Te azt mondod: STADION!

Én azt mondom: OKTATÁS!

Te azt mondod: PRÉMIUM A FOCISTÁKNAK!

Én azt mondom: Fizetés a tanároknak!

Te azt mondod: VIZES VB!

Én azt mondom: Vizes blokk az iskolába!

Te azt mondod: FOCI AKADÉMIA!


Én azt mondom: Tudományos Akadémia!

Te azt mondod: Költségvetési racionalitás!

Én azt mondom: Kutatási szabadság!

Te azt mondod: Szegregált oktatás!

Én azt mondom: Integrált oktatás!

Te azt mondod: Kirekesztés!

Én azt mondom: Befogadás!

UGYE, MI FÉLSZAVAKBÓL MEGÉRTJÜK EGYMÁST!

Te azt mondod: Fizetős egészségügy!

Én azt mondom: Nemzeti kockázatközösség!

Te azt mondod: Kórházi adósságállomány!

Én azt mondom: Alulfinanszírozás!

Te azt mondod: Amputáció!

Én azt mondom: Érsebészet!

Te azt mondod: Vágni, vágni, vágni!

Én azt mondom: Mofetta!

Te azt mondod: Sikertörténet a sürgősségi ellátás!

Én azt mondom: Tragédia a 30 perces kiérkezés!

Te azt mondod: Beteghordók és műtőssegédek!

Én azt mondom: Felmondási idő!

Te azt mondod: C.T.

Én azt mondom: Fideszes KORRUPCIÓ!

Te azt mondod: Lélegeztető gép!

Én azt mondom: Fideszes KORRUPCIÓ!

Te azt mondod: Röntgengépek!

Én azt mondom: Fideszes KORRUPCIÓ!

UGYE, MI FÉLSZAVAKBÓL MEGÉRTJÜK EGYMÁST!

Te azt mondod: Félj és reszkess!

Én azt mondom: Légy nyitott és elfogadó!

Te azt mondod: Térkő és szökőkút!

Én azt mondom: Fa, cserje és virág!

Te azt mondod: Mészáros Lőrincé a Balaton!

Én azt mondom: A gyerekeké a Balaton!


UGYE, MI FÉLSZAVAKBÓL MEGÉRTJÜK EGYMÁST!

Te azt mondod: Nemzeti tőkésosztály!

Én azt mondom: Oligarchák!

Te azt mondod: 3 éves munkaidőkeret!

Én azt mondom: Gazemberség!

Te azt mondod: 400 túlóra!

Én azt mondom: Rabszolgatörvény!

Te azt mondod: A munkaerő rugalmas kihasználása!

Én azt mondom: Kizsákmányolás!

Te azt mondod: Dolgozz többet, hogy többet kereshess!

Én azt mondom: 8 órában akarnak annyit keresni,
hogy tisztességesen meg tudjanak belőle élni!

Te azt mondod: Stratégiai megállapodás!

Én azt mondom: kilóra adtátok el a magyar munkást!

Te azt mondod: Tíz éve változatlan 28 500 forintos minimál nyugdíj!

Én azt mondom: 300 eurós Uniós minimál nyugdíj!

Te azt mondod: A rokkantak csalók!

Én azt mondom: Kártalanítani kell a megalázottakat!

UGYE, MI FÉLSZAVAKBÓL MEGÉRTJÜK EGYMÁST?

Te azt mondod: Családi adókedvezmény!

Én azt mondom: Azt csak a gazdagok tudják igénybe venni teljes körűen!

Te azt mondod: Családi adókedvezmény!

Én azt mondom: Családi pótlék emelés!

Te azt mondod: Családi adókedvezmény!

Én azt mondom: Anyasági támogatás emelés!

Te azt mondod: Családi adókedvezmény!

Én azt mondom: A GYES felemelése!

Te azt mondod: Befektetési célú lakásvásárlás állami támogatással!

Én azt mondom: Szociális bérlakást!

Te azt mondod: Gépkocsi vásárlás a luxusfeleségeknek!

Én azt mondom: Gépjárművásárlás és átalakítás támogatása a mozgássérülteknek!

Te azt mondod: CSOK a gazdagoknak is!

Én azt mondom: Albérleti támogatás a fiataloknak!

UGYE, MI FÉLSZAVAKBÓL MEGÉRTJÜK EGYMÁST!

Tisztelt ház!

Mindenki látja, hogy értékrendbeli különbségek vannak közöttünk! Önök csak a kiváltságosoknak akarnak jobb létet! Mi a szűkölködőknek is jólétet szeretnénk! Önöknek csak a gazdagok gyerekei számítanak!

Nekünk minden gyermek számít! Önök távolodnak Európától! Mi Európában fogunk maradni!

AZ ELVETEMÜLÉS SÖTÉT BUGYRAI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.03.27.


Megkésett szerettel üdvözlöm a kedves olvasókat! Akinek nincs kedve semmihez, az is vegye nyugodtan magára szívből jövő jókívánságaimat! Megint hétfő van, már a harmadik ezen a héten, nem pihenünk ma sem. Közben elhárítottuk a (nemzet)biztonsági üzemzavart, amiért elnézést kérünk, nem ígérhetjük, hogy többé nem fog előfordulni, de azon leszünk minden erőnkkel.

Szóval nem pihenhetünk, hiszen Matolcsy Rómeó is hat ember helyett dolgozik, el is szállt a forint a picsába. Vagy hogy is mondjam csak: unortodoxul bezuhant, de az végül is jó, ha a megfelelő irányból nézzük. Vagy legalábbis várható volt. Nem hiszem, hogy az egynapos jegybanki betétek utáni kamat emelése bármit is mondana a rezsicsökkentés nyelvét beszélő lelkes szurkolóknak, de a lényeg az, hogy 2011 óta ilyesmire nem volt példa, már kellett, mint egy falat kenyér. Jön az új monetáris irány, Matolcsy laza szigorításnak nevezte el. Az alapkamatot békén hagyta egyelőre, július elsejétől pedig 300 milliárd forintos keretösszeggel kötvényvásárlási programot indítanak, mert ugyanis a vállalati kötvényállomány Magyarországon töredéke a régiós vagy a nyugat-európai országokénak. Ezek szerint bár az adóparadicsom-státusz tekintetében az élvonalhoz tartozunk, ebben is rosszabbul teljesítünk. A lényeg az, hogy Matolcsy ügyködése így is egy abszolút sikertörténet (aki a számokra kíváncsi, az kattintson a második hivatkozásra), eddig élénkültünk, most óvatosan normalizálódunk, ezért a cél az árstabilitás elérése és fenntartása. Más szavakkal: az MNB igyekszik 3 százalék körüli szinten tartani az inflációt. Ez pedig azért lesz jó, mert növeli a vásárlóerőt, különösen úgy, hogy ugyan lassuló ütemben, de folytatódik a bérek emelkedése. Az újonnan hitelt felvevők, illetve a már meglévő hiteleiket törlesztők számára egyaránt érdemes lesz ennek fényében a fix kamatozású konstrukciókat igénybe venni, illetve arra váltani. Egyébként tényleg, őszintén nem bánnám, ha kiderülne, hogy a számfóbiás, csörgősipkás harácsoló félisten néha tudja, hogy mit tesz, és értelmes dolgokat is cselekszik. Beérem a kicsivel is.

Nem mindenki van így ezzel. Például a PestiSrácok nevű veszélyes hulladékanyag magát újságírónak tartó figurái nem érték be a kicsivel. Ilyen rosszízű moslékot régóta fogyasztottam, mint a hvg.hu birtokába került nyomozati anyagokból felbugyogó mizéria. Bizonyos Füssy Angéla a főszereplője a fojtogatóan hányingerkeltő sztorinak, őkelme nem először, de ezúttal egészen súlyosan telibehányta a sajtóetikát. Egészen konkrétan odáig fajult a szervilis lihegésben, hogy kiadta az ügyészségnek a neki súgó (MSZP-s) informátort, hátha Polték elmeszelik Czeglédy Csabát, vagyis hátha az ő ilyetén beavatkozásának és közbenjárásának köszönhetően eredményesebb lesz a nyomozás. Az tényleg a sci-fi kategóriája, hogy ez a derék asszonyság véresen komolyan gondolta, ő alakítani képes egy büntetőeljárást, miközben kétpofára méltatlankodott azon, hogy milyen kevés a „politikai szál” a büntetőügyben, pedig igazán lehetne több is benne. Az erkölcsi árvízkárosult, akit eddig sem lehetett még a legnagyobb jóindulattal sem újságírónak nevezni, frankón arra vetemedett, hogy a Polt Péternek címzett vaskos dokumentumban részletesen felvázolta saját, az eljárásban betöltött megkerülhetetlenül „jelentős szerepét”. Szerintem egészen elépesztő, hogy ezek a népségek az elvetemülés milyen sötét bugyraiban vergődnek, tényleg érdemes elolvasni Füssy nevűnek az informátorral folytatott levelezését, a NER minden gátlástalan aljassága benne van...

MANFRED WEBER MEGVONNÁ AZ UNIÓS PÉNZT AZOKTÓL A PÁRTOKTÓL, AMIK A EU ELLEN DOLGOZNAK

444.HU
Szerző:  CZINKÓCZI SÁNDOR
2019.03.27.


Az Európai Néppárt listavezetője a Weltnek beszélt arról, hogy a jövőben nem kaphatnának pénzt európai uniós forrásból azok a pártok, amelyeknek a célja az EU elpusztítása. Példaként Marine Le Pen pártját és a német AfD-t említette meg. 

Manfred Weber hozzátette, hogy Európát természetesen lehet kritizálni, ha vannak elképzeléseik arról, hogyan nézne ki az EU jövője. De hozzátette, hogy nincs még egy olyan intézmény a világon, ami annyira naiv, hogy a saját ellenségeit finanszírozza. Szerinte ezek az Európa-ellenes pártok az EU pénzéből fizetik a kampányaikat...

MA IS RÉMÁLMAIM VANNAK, HOGY ELVISZIK A GYEREKEIMET

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2019.03.27.



Két éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán. Barbarát ma is rémálmok gyötrik, a legkisebb fiú nehezen tanult meg járni és beszélni, a nagyobbak sokáig nem is hitték el, hogy az anyjukkal maradhatnak. A család azonban együtt van, maguk mögött hagyták Kesznyétent, és 120 kilométerrel odébb, Tiszaroffra költöztek. Az ügyükben eljáró Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) személyiségi jogi pert indított a hatóság ellen, amit másodfokon részben megnyertek. Abban bíznak, hogy egy kedvező kúriai ítélet legalább kellő anyagi elégtételt adhatna Barbaráéknak

Az ellenségemnek se kívánom, amin az első héten keresztülmentem Bencével, mire megszokott. Nem evett, nem ivott, majdnem kiszáradt, kórházba is került. Csak sírt, sírt, sírt, sírt”.

Takács Barbara ma is élénken emlékszik arra a napra, amikor hosszas pereskedés után, 2016-ban ismét magához vehette kisfiát. “Tállyáról hoztam haza, fogalmam se volt, merre van. Még jó, hogy a sofőr, aki elvitt, tudta, hol van egyáltalán letéve”. Bence születésétől fogva, 2014 májusától állami gondozásban, nevelőszülőknél lakott. Nagyobb testvéreit a tiszaújvárosi gyámhivatal már 2011-ben kiemelte a családból. A kisebbek, Juli, Józsi, Tibi és Szebasztián szintén nevelőszülőkhöz, a legidősebb Alex pedig gyermekotthonba került...


A VÁLASZTÁSOK ÓTA MÁR HÁROM CÉGBEN TETT SZERT TULAJDONRÉSZRE GELENCSÉR ATTILA FIDESZES KÉPVISELŐ

ÁTLÁTSZÓ 
Szerző: Átlátszó
2019.03.26.


Tévedés lenne azt hinni, hogy hazánkban csak Mészáros Lőrinc szellemi képességei múlják felül Mark Zuckerbergét, a szelíd somogyi lankák is teremnek zseniket. Az illető vagyonnyilatkozatát böngészve három, szépen termő vállalkozást és egy siófoki társas nyaraló haszonélvezetét kihozni figyelemre méltó teljesítmény. Mélyüljön el Gelencsér Attila, az Országgyűlés fideszes jegyzője cégügyeiben.


Úgy tűnik, Gelencsér Attila rendkívüli büszke arra, hogy a „randalírozó ellenzéki képviselők büntetéseit” nemrég hivatalból, nyilvánosan felolvashatta, mert az erről szóló videót még Facebook-oldalán is fontosnak tartotta közzétenni.

Az Átlátszó tavaly októberben számolt be Kaposvár országgyűlési képviselőjének cégszerzéséről, miután a vételár gyanúsan alacsony volt a Maza Tészta Kft. vélelmezhető értékéhez képest. Az írás megjelenése után egy helyi, neve titokban tartását kérő könyvvizsgáló jelezte, hogy szerinte erősen alulbecsültük a részesedés értékét. Általában a cég EBITDA mutatójának (adózás előtti eredmény plusz amortizáció) nyolc-tizenötszörösével szokás számolni, ami a jelen esetben a megszerzett harminc százalékra vetítve 31 és 59 millió forint közé tehető...

MEGSZAVAZTA A FIDESZ, HOGY MAGYARORSZÁG ADÓPARADICSOM-SZERŰEN MŰKÖDIK

EUROLÓGUS BLOG
Szerző: Eurológus
2019.03.26.



Hét országot, közöttük Magyarországot bírál az Európai Parlament által elfogadott jelentés azért, mert megkönnyítik a nagy cégeknek az agresszív adótervezést. Ezzel a Fidesz képviselői is egyetértettek, sőt, azzal is, hogy uniós hivatal vizsgálja az adóelkerülő gyakorlatokat.

Egyéves vizsgálati eredményét foglalta össze az Európai Parlament pénzügyi bűncselekményekkel, adókijátszással és adókikerüléssel foglalkozó különbizottsága, a vizsgálat megállapításait tartalmazó jelentést kedden nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament. A bizottságot azért hozták létre, hogy a Luxleaks, Football Leaks, Panama-iratok kapcsán megvizsgálja, a nagy cégeknek milyen lehetőségük van az Európai Unióban az adózás kikerülésére, vagy minimálisra csökkentésére. A dokumentum egy sor ajánlást fogalmaz meg.

Javasolják egy európai pénzügyi rendőrség és pénzügyi információs egység létrehozását, európai pénzmosás elleni szervezet felállítását, az aranyvízum- és aranyútlevél-rendszerek felszámolását és szerintük sokkal jobban kellene védeni a közérdekű bejelentőket és az újságírókat, és fel kellene állítani egy uniós alapot az oknyomozó újságírás támogatására...


ORBÁN IZRAELI IDEOLÓGUSA SZERINT “AZ EURÓPAI UNIÓ A NÉMET BIRODALOM ÚJ FORMÁBAN”

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.26. 


Yoram Hazony egy lapinterjúban azt mondta, hogy szerinte az “Európai Unió a Német Birodalom új formában”. Az orbánista propaganda örömmel kapta ki az izraeli filozófus szájából az “aktuális” mondatot, mivel Orbán Viktor Európai Néppártban való felfüggesztése annak köszönhető, hogy a német pártok (amelyek eddig bűnös módon fedezték) kiálltak mögüle, és elfogadták a tagpártok indítványát, hozzájárultak Orbán felfüggesztéséhez.

Orbán Viktor a kolostorában fogadta Yoram Hazony izraeli filozófust, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökét, akinek A nacionalizmus erénye című könyve elnyerte a 2019-es év Konzervatív Könyve díját, közölte Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke. A nemzetsratégiai propagandamédia beszámolója szerint a találkozón a jelenlegi populista hazugságok tézisei szerepeltek: “a nemzetállamok helyzete a birodalomépítési törekvések időszakaiban”. Mint ismert, Orbán a jogállam felszámolása miatt hangoztatott jogos európai kritikákat a magyar “nemzetállam” és az európai “liberális birodalom” konfliktusának igyekszik beállítani. Ehhez a hazugsághoz illeszkedik az izraeli filozófus nacionalizmust dicsőítő könyve, amely az ugyancsak illiberális Netanjahu “nemzetállami” politikájának alátámasztásául szolgál. Ez azonban nem minden.

Mivel az Európai Néppárt a legnagyobb pártcsalád az Unióban, s mivel a német pártok a legerősebbek az Európai Néppártban, ezért az Európai Unió, mint “birodalom”, az orbáni propagandában a “Német Birodalom” megjelenése egy “új formában”. Csakhogy a “Német Birodalom” első korszaka “Német Császárság” néven ismert, a második szakasza a weimari köztársaság, csupán a harmadik szakasza ismert “birodalomként”, ezen a néven, ez pedig a Harmadik Birodalom, 1943 és 1945 között ez a hivatalos elnevezés is. Ezért a “Német Birodalom” elnevezés a náci Németországot idézi fel az emberek tudatában, és az izraeli filozófusnak tulajdonított mondat azt a hatást kelti, mintha az Európai Uniót a náci Németországgal, a Harmadik Birodalommal állítaná párhuzamba, egy “új formában”.

Ez a párhuzam akkor is hamis, megtévesztő és csalárd, ha Yoram Hazony a “Német Birodalom” alatt az egymásnak homlokegyenest ellentmondó három korszakot együtt értette 1871-7ől 1945-ig, mert annak is része a náci Németország, és ez mindenképpen a mai Németország, és ami még durvább, az Európai Unió lenácizását jelenti. Emellett a “Német Birodalom” mindhárom korszakában a német nyelvterületet foglalta magában, s ez még igaz a náci harmadik Birodalomra is, amely elfoglalta Európát. Az elfoglalt területek nem voltak a Harmadik birodalom részei. Ezért az Európa nyugati felét teljes egészében magába foglaló Európai Uniót a “Német Birodalom” mai megjelenési formájának tekinteni, a legsúlyosabb sértés és legszélsőségesebb hazugság Európa szuverén államaival szemben. Méghozzá éppen a “nemzeti” függetlenség ellentéteként említve...

VÉGLEG MEGSZAVAZTÁK AZ EU SZERZŐI JOGI REFORMJÁT, JÖN A LINKADÓ ÉS A CENZÚRAGÉP

QUBIT
Szerző: BODNÁR ZSOLT
2019.03.27.


Véget ért a több mint két éve tartó huzavona az Európai Unió (EU) új szerzői jogi irányelve körül, és hiába álltak ki folyamatosan az internet történetének legendás alakjai a tervezet ellen, az Európai Parlament (EP) képviselői kedden 348-274 arányban megszavazták a szöveget, amelynek két cikkelye ellen lobbiztak keményen a techcégek.

A 11. cikkelyre linkadóként is hivatkoznak, mivel azt a gyakorlatot szüntetné be, hogy a tartalomgyártók által előállított cikkekre mutató linkeket, címeket és ajánlószövegeket ingyenesen közöljék más oldalak. Ez elsősorban a Google, a Facebook, a Twitter és a hasonló platformok ellen irányul, mivel a reformjavaslat mögött álló kiadók és médiavállalatok szerint a techcégek hasznot húznak az ő tartalmaikból – igaz, a tartalomszolgáltatók jelentős mértékben függnek a hírkereső oldalakon és a közösségi médiában megosztott linkektől, mert forgalmuk nagy részét ezek generálják. Hasonló intézkedések már buktak meg Németországban és Spanyolországban.

Az időközben 17-re átszámozott, korábban 13-ként ismert cikkely a cenzúragépezetet takarja, vagyis azt a javaslatot, miszerint az internetes platformoknak felelősséget kell vállalniuk minden, a felhasználóik által feltöltött tartalomért. Ennek bevezetése minden techcéget (videó- és fotómegosztók, közösségi oldalak) előzetes szűrők telepítésére kényszerítene, amelyek pusztán algoritmusok alapján, még a feltöltés előtt meggátolja a jogvédett tartalmak közzétételét. Ez a cikkely a zeneipar és a Youtube csatájából nőtte ki magát, a zenészek szerint ugyanis a Google rengeteget keres az ő szerzeményeiket felhasználó videókon, de alig fizet utánuk jogdíjat. Ez a cikkely a a mémeket és a paródiákat is veszélyezteti, hiszen azok sokszor létező, jogdíjas alkotásokat használnak fel...

RENDSZEREK, AMIKBE BELETÖRT ORBÁN VIKTOR BICSKÁJA

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2019.03.27.


Március elején viszonylag váratlanul kiderült, hogy Tarlós István olyan dolgot kért a miniszterelnöktől, amit nem tud teljesíteni.

A főpolgármester szerint jó lenne átalakítani a budapesti parkolási rendszert, ebből azonban kezelhetetlen politikai feszültség keletkezne, így – bár hiába nem tetszik egyiküknek sem – Orbánnal egyetértésben nem nyúlnak hozzá.

Ez a kijelentés nem lenne nagyon meglepő egy olyan országban, ahol a politika nem uralja az élet egyre több területét, ahol a hatalom nem igyekszik minél inkább saját mindenhatóságát bizonygatni az állampolgároknak. Magyarországon azonban más a helyzet.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kilencedik évére Orbán Viktor és a Fidesz számos területen kisebb-nagyobb konfliktusokkal átformálta a közállapotokat. A miniszterelnök új alkotmányt adott az országnak, ezt annyiszor módosította, amennyiszer szükségesnek látta, most is épp készül egy nagy revízióval; átalakította a tulajdonviszonyokat a bankrendszerben, médiában, közműszektorban; saját embereit, párttársait ültette szinte minden fontos pozícióba (Alkotmánybíróság, NVB, jegybank, ügyészség, köztársasági elnök etc.), korábbi barátját, politikai szövetségesét legyőzte; egy másik barátja a hazai közbeszerzések és uniós pénzek hátán a világ egyik leggazdagabb embere lett.

Lehetne még folytatni a sort, de talán már ennyiből is látható, hogy Orbán Viktor számára nincs lehetetlen Magyarországon. Legalábbis a konfliktusokat jellemzően nem kerüli el a miniszterelnök. Van azonban néhány terület, amibe különböző okokból, de az elmúlt kilenc évben beletört a miniszterelnök bicskája...

KARÁCSONY GERGELY SZERINT AZ MSZP ÉS A FIDESZ HÁTTÉRMEGÁLLAPODÁSA MIATT BRUTÁLISAN VESZTESÉGES A ZUGLÓI PARKOLÁS, Ő MOSSA KEZEIT

168 ÓRA
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2019.03.27.



Interjút adott az ATV-nek Karácsony Gergely zuglói polgármester, az MSZP-Párbeszéd-DK főpolgármester-jelöltje, amelyben elismerte, hogy a kerületi önkormányzat a helyi Fidesz és az MSZP háttérmegállapodása nyomán fogadta el a több 100 milliós veszteséghez vezető ajánlatot a parkolási rendszer kialakításakor. Ferencvárostól eltérően Zuglóban nem a visszaélésekkel van a probléma, hanem azzal, hogy az egész túl drága hiszen amíg más kerületekben egy-egy parkolóóra havi fenntartási díja hatezer forint, Zuglóban 69 (az eredeti interjúban 69000...- megjegyzés) forintba kerül darabonként. Karácsony Gergely elmondása szerint ez azért lehet így, mert volt ugyan ajánlattevő cég, amely kevesebbért vállalta volna, ezt a pályázatot visszavonták, „mert ott volt egy háttérmegállapodás”, a győztes, de drága ajánlatot pedig a a helyi Fidesz és az MSZP is elfogadta, miközben ő maga tartózkodott. Az ATV műsorvezetője, a 168 Óra hetilap volt szerkesztője, Krug Emília erre megkérdezte tőle, hogy miért tartózkodott ahelyett, hogy nemmel szavazott volna, amire Karácsony Gergely úgy felelt, a tartózkodás „jogi értelemben” nemet jelent, és ha nemmel szavaz, másnap ki kellett volna rúgnia a jegyzőt. Ezt valamivel később egyébként rossz döntéselőkészítésre hivatkozva meg is tette.

Egy polgármester egy olyan kerületben, ahol a testület 90 százaléka vele szembejön, hát hogy mondjam, nem mindenható

– védekezett a felelősségét firtató kérdésre. Ő javasolni fogja, hogy a kérdést nyissák meg újra.

A teljes interjút ide kattintva lehet megnézni.


REKULTIVÁCIÓ VAGY KÖRNYEZETPUSZTÍTÁS? FORRNAK AZ INDULATOK ÜRÖMÖN A BÁNYAFELTÖLTÉS MIATT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2019.03.25.



Fokozottan érzékeny ivóvízbázis és országosan védett víznyelő közelében zajlik majd az a bányafeltöltés, melyre minap adott ki engedélyt a szakhatóság. A határozat szerint naponta 23 nyergesvontatóval fogják szállítani az építési anyagot az ürömi kőbányába. Sokan vélik úgy Ürömön, hogy nemcsak az ivóvízbázis veszélyeztetése, de a megnövekedő forgalom miatt sem lett volna szabad kiadni ezt az engedélyt. A feltöltést kérelmező tulajdonosok szerint viszont a bányarekultiváció éppen a lakosság érdekét fogja szolgálni.

Még decemberben tette közzé a Pest Megyei Kormányhivatal azt a hirdetményt, mely szerint hatósági eljárás indul az ürömi kőbánya feltöltésének ügyében. Az eredeti terv szerint a Stonemine Kft. már az első évben 300 ezer köbméter inert anyagot szállítana a tulajdonában lévő bányába, s további tíz évig folytatná a bányarekultivációt.

Csakhogy Ürömön senki nem tudott a kérelemről, korábban a képviselő-testület sem foglalkozott az üggyel. Pedig az építőanyagok szállítása a város egyébként is túlterhelt útjain zajlana, jelentős por- és zajszennyezést okozva, s a feltöltésre országosan védett víznyelőbarlang közelében kerülne sor.

A hatósági eljárás megindulására az Átlátszó hívta fel februárban az ürömiek figyelmét. Az ügyet ezután a város környezetvédelmi bizottsága és képviselő-testülete is tárgyalta. Mindkét testület a tiltakozását fejezte ki a bányafeltöltés miatt.

A dolog furcsasága, hogy míg a környezetvédelmi bizottság ülésén Kelemen Márta képviselő szerint az önkormányzat nem kapott semmiféle értesítést a szakhatóságtól, addig Laboda Gábor polgármester ugyanaznap, a testületi ülésen már az ellenkezőjét állítja: szerinte az önkormányzat tudott a hatósági eljárás megindításáról és a „szokásos módon” tájékoztatta is a lakosságot...


A KORMÁNY KIÁLLÍTOTT EGY 300 MILLIÁRD FORINTOS, BIANKÓ CSEKKET

HVG ONLINE
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2019.03.26.


Olyan fejlesztésekre költi 2030-ig a Magyar Turisztikai Ügynökség az öt kiemelt turisztikai fejlesztési térségre kapott állami pénzt, amilyenekre csak akarja. Eddig 300 milliárd odaítéléséről döntött a kormány, de messze még 2030.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) gyakorlatilag szabad kezet kapott a kormánytól arra, hogy mihez kezd az öt kiemelt fejlesztési térséggel, illetve az ezekre a térségekre odaítélt magyar állami támogatásokkal – derül ki egy friss kormányhatározatból.

A határozatban azt írják, a 2017-2030 között a kormány döntéseivel biztosított forrásokat az MTÜ „szakmai álláspontja szerinti sorrendben és időrendben” költheti el, bármelyik térség „szakmailag indokolt” további fejlesztéseire, és egyes projekteket akár el is hagyhat. Sőt a kormány felhatalmazza az MTÜ-t, hogy a források „egyéb egyes turisztikai fejlesztések megvalósítása céljából kerüljenek felhasználásra” – vagyis az öt kiemelt térségre kapott pénzt tulajdonképpen arra költik, amire csak „szakmailag indokoltan” akarják.

Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnöknek kezelői megállapodás keretében kell felhatalmaznia az MTÜ-t arra, hogy a pénzeket „egyedi támogatói döntéssel” osztogathassa.

Az öt kiemelt turisztikai fejlesztési térségről öt kormányhatározat rendelkezik, a térségek:
- Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség,
- Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térség,
- Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség,
- Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térség,
- Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési térség...

AZ ADATOK AZT MUTATJÁK, HOGY NAGYON GYANÚSAN ÜZEMELTETIK A KERÜLETEK A PARKOLÁSI RENDSZERT

G7
Szerző: BUCSKY PÉTER
2019.03.27.


A budapesti parkolási rendszert évtizedek óta vádolják azzal, hogy elfolynak a bevételek, miközben az üzemeltetési költségek magasak. A 444.hu évek óta részletesen követi a budapesti parkolási rendszert övező visszaéléseket, nemrég egész estés tényfeltáró dokumentumfilmet is készítettek a kérdésről. A visszaélésre vonatkozó feltételezéseket erősíti, hogy a rendszert nagyon nehéz átlátni, még ahhoz is sokat kell dolgozni, hogy megtudjuk, egyáltalán mennyi pénz forog a budapesti parkolásban.

Ezért most összeszedtünk minden lehetséges adatot a budapesti parkolási rendszer, majd eddig sosem látott részletességgel kielemeztük, mit lehet kiolvasni a kerületi önkormányzatok és a parkolási cégek adataiból. Az eredmény egyáltalán nem megnyugtató. Például három kerület is veszteségesen üzemelteti a parkolási rendszerüket a 13-ból, miközben a legügyesebb 73 százalékos profitrátával dolgozik. Még ez is elmarad Bécstől, ahol a bevételek 83 százaléka a nyereség.

Számításaink szerint 2017-ben összesen közel nettó 16 milliárd forintot hagytak az autósok a fővárosi parkolási társaságoknál, ami azt jelenti, hogy az áfát is figyelembe véve már közel 20 milliárd forintot fizettek várakozásért az autósok. Ez rengeteg pénz, ha leosztjuk a 634 ezer budapesti autóra, akkor évi 21 ezer forint jön ki (igaz, ez legfeljebb a nagyságrend bemutatására jó*).

Másképp nézve a fővárosi önkormányzat összes bevétele 2017-ben 252 milliárd forint volt, ennek közel 8 százalékát teszi ki a parkolásra fizetett összeg. Ebből azonban alig lát valamit a főváros: 1,88 milliárd forint parkolási bevételhez jutnak a kerületektől a saját 7674 darab parkolóhelyük után, ám ezek után 809 millió költséget is kiszámláznak. Így parkolásból végeredményben 1075 millió forint bevétele van csak a fővárosnak.

Ennél sokkal nagyobb biznisz a parkolás a kerületeknek: nekik már 112 ezer parkolóhelyük van, és ezeken összesen 15,5 milliárd forint nettó bevételt értek el. A továbbiakban csak a kerületek által közzé tett, illetve kérésünkre megküldött adatokkal foglalkozunk, mivel nem tudtuk eldönteni, hogy mely esetben része ezeknek a fővárosnak tovább utalt összeg, és mikor nem*.

Óriási pénzek folynak el a parkolási rendszer üzemeltetésére: egyetlen év alatt 9,6 milliárdot költöttek erre a kerületek.

A fővárosi kerületek közül 13-ban van fizetős parkolás, a parkolóhelyek számát az alábbi térképen jelenítettük meg. Az önkormányzatok beszámolóikban szinte sehol nem tettek közzé információkat a parkolóhelyek számáról, csak közérdekű adatkérésünkre küldték meg őket...

A HITELESEKNEK NINCS MITŐL TARTANIUK? - KAMATDÖNTÉSRŐL PRO ÉS KONTRA

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.03.27.


Tizenegy év után tegnap szigorított először a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Nagyon óvatosan léptek, amihez támogatóan járult hozzá a nemzetközi környezet is. Így – bár akadnak ezzel ellentétes hangok – a lakáshiteleseknek nem lehet okuk komoly aggodalomra. Legalábbis egyelőre.

A jegybank tegnapi kamatdöntő ülésén a várakozásoknak – és korábbi ígéretének – megfelelően lépett a szigorítás irányába. Az egynapos jegybanki betét a korábbi mínusz 0,15 százalék helyett lett mától 0,05 százalék – még mindig a negatív tartományban. Az alapkamaton nem változtattak. A magyar mutató pedig még a térségben (a nem eurozóna-tagok között) is alacsonynak számít...

AZ ÉLET NŐKÉNT KÜLFÖLDÖN

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.03.27.


Vajon mennyiben más nőként külföldre menni dolgozni, mint férfiként? Vannak-e különleges kihívások? A válasz (miként az a mai posztból is kiderül) a kérdésre alighanem kettős, hiszen nagyban függ attól, milyen környezetből milyen munkára megy valaki külföldre.

A határátkelő magyar nők körében például meglehetősen népszerű választás a házi idősgondozás vagy betegápolás. Ezt a munkát sok esetben a kényszer szüli, a nők (pláne az idősebbek) azért mennek ki, hogy így próbálják meg egyensúlyban tartani a családi költségvetés
t.

„Mi tartjuk el a családokat, akik kijárunk” – mondta például az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete kiadványában az egyik megkérdezett. Ella 59 évesen kezdett németországi idős embereket ápolni, hogy a nyugdíj mellé jusson majd némi megtakarítás is.

Helyzete nagyon nem irigylésre méltó, amikor a szerző (Váradi Monika Mária) beszélgetett vele, akkor már 9 éve járt a faluja és a különböző németországi települések között – nem bejelentett munkákra, minimális német nyelvtudással.

Nincs ezzel egyedül, de a helyzetet jól jellemzi, hogy éppen a munka jellege és bejelentetlensége miatt egyáltalán nincsenek pontos számok arról, hány magyar élhet így.

(Régebben – az 1990-es, 2000-es években - egyébként az idősgondozás helyett inkább a németországi mezőgazdasági munkák voltak jellemzők. Akadt olyan nő, aki hat éven át minden nyáron kijárt dolgozni – nem ritkán embertelen körülmények közé.

Az idézett tanulmányban meséltek napi 16–20 órás munkákról. Előfordult, hogy a hazatérőket nem ismerték fel a családtagjaik, mert tíz kilókat fogytak, sötétbarnára égtek, de olyan is akadt, akinek a kézízületei mentek tönkre.) ...

SZLOVÁKIA – VEZET A HITELESSÉG

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MORVAY PÉTER
2019.03.22.


Szlovákiában a törvény szerint tilos a közvélemény-kutatások eredményeinek nyilvánosságra hozatala a választások előtti két héten belül. A komoly közvélemény-kutatók utolsó, március eleji felmérései azonban jól prognosztizálták nemcsak az elnökválasztás szombati első fordulójának kimenetelét, hanem – nagyjából pontosan – a százalékarányokat is Nem volt tehát meglepetés, hogy múlt szombaton Zuzana Čaputová jogász, korábbi civil aktivista, egy ideje a Progresszív Szlovákia nevű parlamenten kívüli balközép liberális párt alelnöke 40,57 százalékkal toronymagasan megnyerte az első fordulót. Az sem volt váratlan, hogy a legnagyobb kormánypárt, a Smer jelöltje, Maroš Šefčovič, aki ma az Európai Bizottság alelnöke, bejutott a második fordulóba – de csak 18,66 százalékot szerzett.

Leginkább azt övezte bizonytalanság, hogy ki lesz Čaputová ellenfele a második fordulóban. Ám itt is beváltak az előrejelzések. Vladimír Mečiar egykori bizalmasa és a szlovák bíróságok rettegett ura, a mára fasisztoid politikussá lett Štefan Harabin harmadikként végzett 14,35 százalékkal, így kiesett a versenyből. Abban sem tévedtek az elemzők, hogy az egyetlen versenyben maradt magyar jelölt, a harmadik kormánypárt, a szlovák–magyar Most-Híd elnöke, Bugár Béla csúnyán leszerepel majd. Most megszerzett 3,1 százaléknyi szavazata a felét sem éri el annak a 6,5 százaléknak, amit a párt kapott az utolsó 2016‑os parlamenti választásokon. A másik magyar jelölt, Menyhárt József, a parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártjának elnöke, végül nem is vállalta a megmérettetést. Még februárban visszalépett, miután a felmérésekből az derült ki, hogy nem számíthat többre egy-másfél százaléknál...


KLUBRÁDIÓ: KÜLFÖLDI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2019.03.27.


Néhányan nem megreformálni, hanem szétverni akarják az osztrák közszolgálati médiát, amelynek felügyelő testületét megszállta a politika, nyomulnak a populisták – erről ír az osztrák rádió és televízió szerkesztői tanácsának elnöke. Nem rúgják ki a Huaweit Európából, a kínai kormányzat világformáló terveinek európai fogadtatása pedig durva ébresztő – külföldi lapszemle.

A Reuters hírügynökség tudósítását felhasználva a New York Times hírt ad arról, hogy az Európai Parlament felszólította az uniós tagállamokat, lépjenek fel a pénzmosással szemben oly módon is, hogy beszüntetik a vízum-, illetve útlevélárusítást.

Ez a jogilag nem kötelező erejű állásfoglalás abban a dokumentumban található, amely az adóelkerüléssel szembeni küzdelem feladatairól szól, és amely adóparadicsomnak bélyegez hét EU-tagországot: Belgiumot, Ciprust, Hollandiát, Írországot, Luxemburgot, Máltát, valamint Magyarországot.

A tehetős külföldiek számára tartózkodási engedély, illetve állampolgárság megszerzését lehetővé tevő jogi formák ennél szélesebb körben, a 28 uniós tagállam közül 20-ban léteznek jelenleg.

Nem rúgják ki a Huaweit

Szintén olvasható a New York Times internetes oldalán az a Reuters-hír, amely szerint az Európai Bizottság nem volt hajlandó eleget tenni az Egyesült Államok felszólításának, hogy digitális hírszerzési kockázatok miatt zárják ki a kínai Huawei vállalatot az úgynevezett ötödik generációs mobiltechnológia bevezetéséből.

Az uniós végrehajtó testület csupán arra szólította fel a tagállamokat, hogy ez év végéig osszák meg egymással az 5G-vel kapcsolatos kibernetikai biztonsági vonatkozású adataikat, és hozzanak intézkedéseket a kockázatok kivédésére. A Reuters áttekintése szerint Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Litvánia, Németország és Portugália mellett Magyarország is már az idén ki akarja adni az engedélyt az 5G technológia megteremtésére...

AZ ELIOS EXVEZÉRE ÓRIÁSI NAPELEMPARKOT ÉPÍTENE

24.HU
Szerző: KOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2019.03.27.


A Veszprém megyei Herend határában, több mint 24,5 hektáron, 42 200 panel telepítésével építene 10,1 megawattos napelemparkot a White Energy Kft. A tervek szerint a napelemekkel termelt villamos energiát az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. fogadja, és a parkot 2019 novemberében üzemelik be – derül ki a projekt előzetes dokumentációjából.

Csak az összehasonlítás kedvéért: Magyarország legnagyobb napelemparkját Paks mellett hozta létre az MVM Zöld Generáció Kft. 51 hektáron, 20,6 megawattos beépített kapacitással.

A White Energy Kft.-t egy háromfős izgalmas hátterű csapat alapította még 2013 januárjában:
- az akkoriban még Simicska Lajos köreihez sorolt Kosik János, aki azóta a NER-felé lavírozik: egyik cégével a Tállai András-féle mezőkövesdi Zsóry FC támogatójaként exponálta magát,
- a Miskolc leggazdagabb emberei között emlegetett Mudra Kálmán, aki a MÁV Cargo milliárdos vagoneladási ügyében is felbukkant,
- Késely Dezső, Mudra üzlet- és vadásztársa. Lánya, Késely Dalma 89,6 hektár állami föld bérleti jogát szerezte meg földbérleti pályázaton Ángyán József összesítése szerint. Mudra és Késely – közös cégükön, az É-D Vascentrum Kft.-n keresztül – együtt üzletelt Glattfelder Béla volt fideszes államtitkárral a MÁV Vasjármű Kft. romjain.
- NAz ügyvezetést a szintén MÁV-os múlttal rendelkező Grafjódi Istvánra bízták. Ő azóta elhagyta a vállalkozást és jelenleg Magyarország külgazdasági attaséja Pakisztánban.

Az alapításától fogva egyetlen fillér bevételt sem termelő White Energy 50 százaléka 2017 májusában új tulajdonoshoz került: a Mudra-Késely párost az SRG Invest Kft. vásárolta ki, így a White Energy fele-fele arányban lett Kosik Jánosé és az Elios-botrányból ismert Sájer Gáboré.

Az Elios az a cég, amely tarolt a 2009 és 2014 közötti, uniós finanszírozású közvilágítási pályázatokon, és – amint ezt a 24.hu cikksorozatban feltárta – a nyerő széria hátterét vizsgálva az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) költségvetési csalás, sőt bűnszövetkezet nyomaira bukkant. Az OLAF a több mint 13 milliárd forintos brüsszeli támogatás teljes megvonását és a csalás feltárását javasolta a magyar hatóságoknak. Az OLAF jelentésében a főszereplők között említette Tiborcz Istvánt, a miniszterelnök vejét, aki 2009 és 2014 között igazgatósági tagként, azután egy évig résztulajdonosként volt érdekelt az Eliosban. A legfőbb ügyész ugyan tavaly év elején elrendelte a nyomozást, de azt bűncselekmény hiányában novemberben lezárták, az uniós támogatás megvonását pedig úgy kerülte meg a magyar kormányzat, hogy nem küldött számlát Brüsszelbe a vitatott Elios-projektekről, vagyis azokat a magyar költségvetésből finanszírozták...

SEMMIT NEM JELENTENEK A MEGEMLÉKEZÉSEK A ROMAGYILKOSSÁGOK TÚLÉLŐINEK

ABCÚG BLOG
Szerző: NEUBERGER ESZTER, PIVARNYIK BALÁZS
2019.03.26. 


A közösségi megemlékezések csak a médiának és a közvéleménynek szólnak, a megölt szeretteik emlékét az őrzi igazán, ha a családban senki nem felejti el őket – vélik a 2008-2009-es romagyilkosságok túlélői és hozzátartozóik. Mondják ezt leginkább azért, mert családtagként valódi lelki támogatást nem kapnak ilyenkor a közösségüktől – ide értve a településükön élő romákat is. A túlélők részben a távolság, részben az eltelt hosszú idő miatt már alig tartják a kapcsolatot egymással, pedig egyikük szerint össze kéne fogniuk. “Mitől féltek? Ha nem beszéltek, nem tudja meg ország-világ, hogy mi történik velünk!” – mondja a videóriportunkban Csorba Erzsébet...

A LEGSZEGÉNYEBBEKKEL FIZETTETIK A LEGTÖBBET: MÁSFÉLSZERES ÁRON TELIK MEG A FALUSI KOSÁR

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2019.03.27.


Tizennégy év alatt 30 százalékkal csökkent a kistelepüléseken az élelmiszerüzletek száma. Ha mégis van kisbolt, a helyiek sokkal borsosabb árakkal találkoznak.

- Napi szinten itt vásárolok: tejet, kenyeret, felvágottat – mondja a jutai kísérleti lakótelep melletti vegyesboltból kilépő Kolip Jánosné, majd hozzáteszi: - Igazából itt mindent lehet kapni, de azért a nagybevásárlások miatt bemegyünk Kaposvárra. 

A kisboltban tényleg mindenből akad, persze nem olyan a felhozatal, mint egy városi hipermarketben, de ha valakinek éppen kifogy valamije otthon, a falusi boltban jó eséllyel megveheti, s nem kell tíz kilométert autóznia a megyeszékhely széli diszkontba. 

- Két éve nyitottunk, s mára már pontosan tudjuk, mire van szüksége az embereknek – magyarázza a bolttulajdonos, Csonka József. – A többség a napi kisbevásárlás miatt jön, megveszik a reggelire és vacsorára valót, a vegyiáruból a mosogatót és a hypót, de dezodort például szinte sohasem adunk el. Azt is érezni lehet, hó eleje, vagy éppen vége van, ugyanis meglátszik a forgalmon, hogy fogy a pénze az embereknek. 

Csonkáék Kaposvártól délre, a belső-somogyi, halmozottan hátrányos helyzetű Hencsén is vittek korábban egy kisboltot, ahol a helyiek jellemzően csak felírásra tudtak vásárolni. - 

Amikor megkapták a közmunkásbért vagy a segélyt, többen összeálltak, felfogadtak egy autóval rendelkező ismerőst és bementek Kaposvárra vásárolni. Egy hónapra próbáltak bespájzolni – teszi hozzá Csonka József. – A napi minimumért jöttek csak hozzánk, s hitelbe vitték a tejet és a kenyeret. 

A pénz nagy úr, s a falusi kisboltok egyszerűen képtelenek versenyezni a városi diszkontokkal és hipermarketekkel. Miután sokan amúgy is ingáznak a munkahelyükre, nem helyben vásárolnak, ezért a kistelepülések vegyesboltjainak forgalma drasztikusan lecsökkent. Így viszont képtelenek kitermelni a folyamatosan növekvő bérköltséget, emiatt sokkal drágábban árulnak, mint a városokban a multik, ami miatt tovább apad a vevőkör. Sok faluban már fel is adta a vállalkozó, s bezárta a boltot, ezáltal éppen a leginkább rászorulóknak szaporodtak meg a gondjaik, hiszen az idősek közül sokaknak már az is gondot okozott, hogy a boltig elballagjanak, nemhogy utazni a kenyérért, tejért. 

- Csak a kenyeret – feleli Sándor a jutai bolt előtt, amikor arról kérdezzük, mit szokott helyben megvenni. És persze, ha elfogy főzés közben valami, akkor is eljövök, de ez tényleg csak szükségmegoldás. A várdai kisboltban körülnézve hasonló a látvány, mint Jutában: a szükséges minimumot pakolták ki a pocokra, a felvágottas pultban is csak a legalapvetőbb fajtákat látni, a tőkehúsos pedig éppenséggel üres. Oda csak csütörtökönként érkezik áru, az is csak csirke, ha valaki marhát vagy disznót akar, megrendelik neki külön. 

- Gyenge a választék, meg drágább is minden, mint a városban – mondja a zsákfalu egyik nyugdíjasa. – Persze megértem, kicsiben szereznek be mindent, így drágább nekik...

FELTÁLALTA INFORMÁTORÁT POLT PÉTERNEK A KORMÁNYLAP, CSAK VESSZEN CZEGLÉDY

HVG ONLINE
Szerző: GERGELY ZSÓFIA
2019.03.27.


Kiadta az ügyészségnek a neki súgó MSZP-s informátort a PestiSrácok újságírója, hátha így eredményesebb lesz a nyomozás, és méltatlankodva kevesellte a „politikai szálat” a büntetőügyben – derül ki a hvg.hu birtokába került nyomozati anyagokból. A kormánylap újságírója nemcsak az alapvető sajtóetikát rúgta fel, a Polt Péternek címzett dokumentumban leírja saját „jelentős szerepét” is az eljárásban. Az informátorral folytatott levelezéseit is megszereztük és lehozzuk, mert plasztikusan mutatják, hogyan gyárt cikket a NER-média.

A teljes magyar médiához hasonlóan a Huth Gergely főszerkesztésével működő PestiSrácok is kezdettől fogva követi a milliárdos költségvetési csalás miatt zajló Czeglédy-ügyet. Saját keresőjük tanúsága szerint újságírójuk, Füssy Angéla vitte a lapnál leginkább az MSZP- és DK-kötődéssel egyaránt rendelkező jogász-politikus ügyét, sorra publikálva a cikkeket az eljárás fejleményeiről. A lap újságírója azonban a hvg.hu birtokába került dokumentumok szerint aktívan beavatkozott a Czeglédy Csaba ellen zajló büntetőügybe, amikor az ügyészség előtt felfedte és kiadta saját szocialista belső informátorát, aki kifejezetten anonimitást kérve szállította neki az információkat...

A FIDESZ SZERINT AZ EURÓPAI UNIÓ: CSAK MIGRÁCIÓ ÉS MÁS SEMMI

ÁTLÁTSZÓ / PCBLOG
Szerző: PCBLOG
2019.03.26.


713 kormányzati irányítású és Kreml-barát orgánum Facebook-oldalán megosztott januári cikk alapján az látszik, hogy a hazai EP-kampányban a kormányoldal üzenetei főként a nemzetközi migrációval kapcsolatos manipulatív információk alapján támadják az Európai Unió elitjét és intézményrendszerét. Ennek egyik legékesebb példája volt a Jean-Claude Juncker ellen folytatott kampány, amely elvezetett a Fidesz Európai Néppártban történt felfüggesztéséhez. Jelentős változás azonban ennek eredményeként sem várható, hiszen a kormánypárti EP-kampány alapvető jellemzője a EU-kritika és a bármely téma bevándorlásra hivatkozó keretezése...