2021. augusztus 6., péntek

TÁVGYÓGYÍTÁS, HÁZILABOR, ADATLÁZ: ÍGY PROFITÁLHAT A JÁRVÁNYBÓL AZ EGÉSZSÉGÜGY

VÁLASZ ONLINE
Szerző: LAKY ZOLTÁN
2021.08.05.


A COVID-19 világszerte nagy terhet rakott az ellátórendszerre, ugyanakkor óriási lökést adott az egészségügy digitalizációjának. Sokan most jelentkeztek be először távkonzultációra, váltottak ki e-receptet, végeztek el magukon otthoni teszteket. Ezekből a trendekből rengeteg adat keletkezik, ami új dimenziókat nyit meg a kutatásban, és a mesterséges intelligencia fejlődését is fűti. Az egészségügy digitalizációjában óriási gazdasági potenciál is rejlik, és ebből ígéretes magyar vállalkozások is próbálják kivenni a részüket.


Túlzsúfolt COVID-osztályok, túlterhelt személyzet, olykor kilátástalan küzdelem és frusztrált páciensek – az egészségügyi dolgozókra és intézményekre számos országban rendkívüli terhet rótt az elmúlt másfél év. A járvány ugyanakkor olyan változásokat is elindított, amelyekből hosszú távon profitálhat az ágazat. Ilyen a felgyorsult vakcinafejlesztés, vagy épp a járványokon túl számos más területen, például a rákgyógyításban is ígéretes hírvivő RNS technológia sikere.

A legnagyobb változás azonban az egészségügy digitalizációjában történt. A legtöbb technológia már a járvány előtt is rendelkezésre állt, a főbb trendek évek óta látszódtak. A 2021 és 2027 közötti helyreállítási tervben az Európai Unió is prioritásként kezeli az egészségügy digitalizációját. Viszont a COVID jelentősen felgyorsította, egyes területeken pedig elengedhetetlenné tette az újítások gyorsabb adaptációját. Az alábbiakban öt területen vesszük számba, hogyan...

A KORRUPCIÓ NEM SZÜNTETHETŐ MEG AZ EMBERI HITVÁNYSÁGRA ALAPOZVA – VÁLASZ HANZÉLY ÁKOSNAK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: HORVÁTH VIKTOR
2021.08.06.


Hanzély Ákos arról írt cikket a minap az Átlátszóra, véleménye szerint hogyan lenne megszüntethető a korrupció piaci alapon. Most erre reagál Horváth Viktor író, műfordító, egyetemi oktató, aki 2012-ben Török tükör című regényével elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.


Hanzély Ákos szerint megoldás lehet, ha a konspiráción belülre helyezzük át az információgyűjtés feladatát és az abban résztvevőket „győzzük meg”, hogy a közösség céljait képviseljék. Mivel a korrupcióban/konspirációban résztvevők célja az egyéni haszonszerzés, ezért a „meggyőzés” is csak az egyéni haszon elvének figyelembevételével lehetséges...

„NEM TUDOK OKOT, AMIÉRT ELMENNÉK INNEN”

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Csilla
2021.08.03.


„Minden annyira gyorsan változik, én is, meg a világ is, nem tudhatom, hogy hova visz az utam.” Ismerős? Alighanem sokan vagyunk így, mint Csilla interjúalanya, Sándor, aki szoftverfejlesztőként dolgozik Svájcban. Lássuk, milyen tapasztalatokkal!

Csilla: Hogy kerültél ki Svájcba?

Sándor: Hogy kerültem ki Svájcba? Ez nem egy hosszú történet, eldöntöttem, hogy jövök, megpályáztam egy állást és egy viszonylag körülményes procedúra után, 8 hónapra rá hívtak, hogy megkaptam a munkát, bepakoltam egy bőröndbe, beültem az autóba és jöttem.

Nagyjából így, nyilván belülről egy kicsit kellett hozzá türelem, mire kivártam, hogy tényleg legyen olyan projekt, ami nekem megfelel.

Csilla: Milyen volt a felvételi a pozíciódra?

Sándor: Szerintem teljesen átlagos volt. Ugye én egy multinál dolgozom, ma már több mint 36,000 alkalmazottjuk van, és igazából nem mondanám, hogy különbség volt a felvételi procedúrában, mint ha mondjuk, Csehországba jelentkezek vagy bárhova máshova.

Csilla: Hogy néz ki egy napod?


Sándor: Teamekben működünk, ami annyit takar, hogy mindenkinek megvan a napi feladata és bizonyos feladatokat emberekhez rendelünk. Van egy digitális tábla, azon húzzuk a feladatokat mondjuk az elvégzendő oszlopból az elvégezve oszlopba.

Alapvetően minden reggel azzal indul, hogy megnézzük, ki mit csinált előző nap, ki mit fog csinálni aznap. Ha akad olyan probléma, ami akadályozza a munkavégzésben, akkor arról is említést tesz, de nem ott beszéljük meg, mert azzal az egész csapatot zavarná.

Elég sok meetingünk van, nagyon sok egyeztetés szükséges, hiszen külső bedolgozói is vannak a banknak. Vannak határidők, projektek - nyilván egy nagyobb évi projekt kisebb részekre van bontva.

Emellett vannak a követelmények, hogy amikorra elérjük azt a határidőt, minek kell teljesülnie, mi a prioritás, mi nem prioritás, stb.
...

AZ ÉS 2021/31. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.08.06.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán: Elvtársak, a prioritások!

A postás meghozta Magyarország kormányának a levelét, néhány napja ott hever reklámkiadványok és fotókkal gazdagon illusztrált áruházi értesítők közt az asztalon. Néha odaülök, kibontatlanul odébb tolom. Az ember sokáig képes ragaszkodni butaságot megtestesítő darabokhoz, így van a kormányzati megtévesztést tárgyiasító küldeménnyel is, a kormányfői kézaláírással hitelesített aljas levéllel. Ezekből lesz idővel az irodai szemét, jön a takarítónő, és miután hetek óta látta az asztalon, összekupacolja néhány további postai kacattal, és mondván, ne fogja tovább a port, jó érzékkel kidobja. Magára valamit is adó ember önvédelemből nem idéz a kérdésekből, mert fél, hogy egy váratlan pillanatban pont olyan lesz, mint akik fogalmazták. A végeredményt akár most is kihirdethetnék, hiszen közhiteles ellenőrzés nem lehetséges, jogi relevanciája nincsen, közjogi értelemben nem létezik: Orbán Viktor miniszterelnök és Kovács Zoltán kommunikációs szakalkalmazott hivatkoznak rá majd akkor, amikor jónak látják. Mondanak egy számot, és következtetéseket vonnak le. Tovább

Várkonyi Benedek: Mire jó a Mein Kampf?

Alex Ben-Ari: A Pegasus Izraelben


Gadó Gábor: Harmincöt év

Váncsa István: Soha nem látott mértékű támadás

Falus Ferenc: Új helyzet


A koronavírus-járvány másfél éve után a helyzet megváltozott: reményem szerint mostantól már kifelé megyünk belőle. Ócsai Lajos barátom (korábban az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője) még tavaly tavasszal azzal „biztatott”, hogy egy ilyen vírusnak négy évre lesz szüksége, mire belesimul a többi, minket gyötrő betegségek közé. Amikor 18 hónap helyett (az is hihetetlenül rövid idő egy új vakcina kifejlesztéséhez) 9 hónap után megkezdődtek Magyarországon is a tömeges oltások, akkor kezdtem reménykedni, hátha nem is lesz ez négy év, talán kettő is elég. Most fordulópontnál vagyunk...

Berend T. Iván: Nagy-Britannia?

Nyerges András: Színrebontás

Morbus redivivus

Csepi Lajos: Viharos pályázati siker

Turbucz Péter: A számkivetett pszichológus

Révész Géza

Gervai András: Akit az FBI és az ÁVH is megfigyelt

Szabad ember, „veszélyes” elme

Zseniális tudós. A matematika Mozartja1. A problémamegoldás hercege.2 A matematikatudomány történetének második leg­ter­mé­ke­nyebb szerzője: 1525 cikket jegyez,3 több mint ötszázat társszerzőkkel. 8 tudományos akadémia tagja4 és 10 egyetem díszdoktora.5 Autonóm, nyitott személyiség. Kitűnő humorú, rendkívül művelt ember, aki imád vitatkozni, politizálni. Kritikus szellem: kiáll az igazságáért, harcol a szabadságjogaiért.Tovább

Avar János: Múlthamisítás mártírral

Vitray Tamás: Olimpia – kizárólag tévénézőknek

V I S S Z H A N G

Deák Dániel: Jónás nyomában

Kenyeres Zoltán: Szerencsére?

P Á R A T L A N

A HIVATAL TÁJÉKOZTAT

-átkai: (H)ARCFESTÉS

aha: FIZETEK!

-na: BUBORÉK, HA PUKKAN

-y -n: GÉMES

- iTi -: DOMINÁLTUNK

-kunc-: STÍLSZERŰEN

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

AZ ÉS 2021/31. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.08.06.


F E U I L L E T O N

Magyar Miklós: Az anyakép Albert Camus-nél
Egy tévhit kiigazítása

I N T E R J Ú

Szále László: Identitásharcok – régen és most
Beszélgetés Borsi-Kálmán Béla történésszel

K R I T I K A

Deczki Sarolta: Magyar nemzeti hard-boiled krimi


András László: A vörös korona. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 350 oldal, 3990 Ft

Aztán megérkezik a városba Harmath Endre nyomozó, néhai matematikus. A kiábrádult, ötvenes férfi Raymond Chandler hősére, Philip Marlowe-ra hasonlít, és a világuk sem különbözik sokban egymástól: mindkettő korrupt, romlott és cinikus társadalom. Harmath valaha hitt a régi rendszerben, de látta, hogyan csinálnak karriert azok, akik érdekből csatlakoztak a párthoz. A gyilkosságokról külön elmélete van: “A legnagyobb bűncselekményeket politikusok követik el. […] A gyilkosságok döntő hányada nyilvánvaló. Nincsen mögöttük semmiféle etikai vagy racionális megfontolás.” (254.)Tovább

Török András: Atlantis Noster Non Mergitur


Daniel Defoe–Jakob de Bucquoi–Alexandre Olivier Exquemelin: Libertalia. Szabad közösségek – az újkor első demokratikus alaptörvényei. A szövegeket fordította, a jegyzeteket és a magyar utószót írta: Miklós Tamás. Kiadói és tipográfiai előszó: Kravjánszki Róbert és Miklós Tamás. Bo­rí­tó­terv: Harsányi–Lajta–Miklós. At­lan­tisz Kiadó, Budapest, 2021, 238 oldal, 4395 Ft

Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702) firenzei betűit szándékoztak új életre kelteni. Először is meg kellett szerezni a nagy nyomdász 1691-ben kiadott főművét. Egy római antikváriumban meg is találták. Kis Miklós, ahogy akkoriban szokás volt, egymástól kissé eltérően rajzolta meg a különböző méretű betűket – ezt átvette tőle az Atlantisz Antiqua betűtervezője, Kravjánszki Róbert, akinek neve többek között az egykori Medvetánc folyóirat szerkesztő csapatából lehet ismerős. Megjegyzendő, hogy ez évszázadokon át így volt szokásban, csak ez a finomság az asztali számítógépek megjelenésekor tűnt el, hiszen ott a számítógép nagyítja és kicsinyíti az egyes betűfokozatokat.Tovább

Mélyi József: Az idő: kép

(Hámos Gusztáv és Katja Pratschke Construction című kiállítása – némi augusztusi szünet után – szeptember 10-ig látható a Molnár Ani Galériában.)Tovább

Wagner István: Női panoptikum

(Die Malerin Mathilde Tardif – Panoptikum der Gesellschaft um 1900, Das Verborgene Museum, Berlin, Dokumentation der Kunst von Frauen e.V., meghosszabítva augusztus 22-ig, Ingrid von der Dollen azonos című katalógusának kíséretében, 128 oldalon 112 képpel, a tutzingi Edition Joseph Hierling kiadásában)Tovább

Stőhr Lóránt: Fekete sereg a Szavannán

(Nagy Viktor Oszkár: Becsúszó szerelem)

A jelen Magyarországának NER-kompatibilis ultrája a „pesti srác”: soviniszta, rasszista, homofób, vezérimádó, tekintélytisztelő. Ultráról szórakoztató filmet készíteni a mai Magyarországon ezért nem pusztán egy szubkultúra kritikus rajzolata, de egyenesen politikai tett. Bátor vállalás egy látszólag ártatlan vígjátéktól, a Becsúszó szerelemtől, hogy vaskos ecsetvonásokkal festi le a stadionban tomboló futballőrületet és figurázza ki a focira rátelepedett zavaros ideológiát.Tovább

Csengery Kristóf: A címzett hangján


(Schubert: Winterreise. Erato)

E sorok írója nem rajongója DiDonatónak. Olykor szellemi stréberséget érez megnyilvánulásaiban: valaki meg akarja mutatni, milyen művelt és okos. Az is zavaró, hogy az énekesnőnek néha nem sikerül lepleznie önmaga iránti elragadtatását, és ez sajnos nemcsak tetszelgő fotóiról sugárzik, de alkalmanként az előadások gesztusrendszerébe is beszivárog.Tovább

Molnár Zsófia: Variációk leltárra


(Catwalk Concert Productions és Soharóza: Dalok a kamrából; OPI: Budapest, Te!, Városmajor, július 8. és 22.)

Mert ha valami könnyednek tűnik és látszólag könnyedén befogadható, azaz a szórakoztató kategóriába sorolódik, attól még nem feltétlenül kell üresnek lennie – ahogyan a Soharóza spájza sem az. A Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott Dalok a kamrából az étkezés és étkeztetés aggodalmainak a karantén alatt változó tüneteit dolgozza fel látványosan és zengzetesen, emellett a szokásos módon szellemesen is. Vagyis Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra zenei vezető együttműködése ismét meghozta gyümölcseit (lásd a banán, barack és egyéb formájú hajcsavarókat).Tovább

Fáy Miklós: Nagy a halál

(Shostakovich: Symphonies – Deutsche Grammophon, 2021)

Furcsa, furcsa, nagyon furcsa szimfónia. Mintha Sosztakovics a maga képére formálta volna Mahler történetét, akinél a szívbajt diagnosztizálták, és egyszerre ráébredt, hogy épp a kilencedik szimfóniáját írja. Mivel úgyis dalciklus, gondolta, a sors átverhető, és nem hívta szimfóniának, hanem azt a címet adta neki, hogy Dal a földről. Csak hát utána mégis megírta a Kilencedik szimfóniát, és hiába próbálta egy újabb huszárvágással gyorsan megírni a Tizediket is, azt már nem tudta befejezni. Nagy a halál.Tovább

Grecsó Krisztián: Menyecskelakat


(18+-os reklámok a magyar csatornákon)

A tömegpropaganda mágiáját persze csak úgy lehet megérteni, ha az uszítást folyamatában értelmezzük, az elmúlt tíz év gyűlöletkeltésének ismerete nélkül a „korhatáros reklám”, mint a magyar gyerek erkölcsi védelmezője, nem értelmezhető. És ez a kidekázott, cinikus adagolás a rémisztő igazán. Lehet, hogy a nemváltó óvodásoktól meg a 18+-os reklámok ötletétől egy kicsit még szorongtak, meg van-e már ehhez eléggé kovászolva a nép, de a tehetséges és gonosz játékosok mernek kockáztatni.Tovább

Torma Tamás: Elveszti közpark jellegét

(Építkezések, szőlőskert a budai Várban)

De nem most kezdődött ez, akik érintettek vagy alaposabban követik az adagolást, nagyjából már kiismerhették a logikáját: a Nemzeti Hauszmann Program várátalakítási lépéseit csak sovány cseppekben csöpögtetik, egyszerre sohasem lehet több tételről beszélni, mindig csak a következőről. Arról viszont akkor ahogy a csövön kifér. Például ahogy meglepetésszerűen ellenzéki lett a kerületi önkormányzat, annak a fideszes érából örökölt, színes-ingyenes lapja, a Budai Polgár mellé hirtelen odanőtt a Várkapitányság még színesebb Budavári Séták című kiadványa. A Lovarda és az őrségépület fényezésén már túl vagyunk, most a Szent István-terem van soron.Tovább

Károlyi Csaba: A sztárinterjúzó

Köves Gábor: Végszónak sem rossz. 38 interjú. 21. Század Kiadó, Budapest, 2021, 383 oldal, 3990 Ft

A kérdező kulturális újságíróként tekint magára, bár novellákat is ír. Nem irodalmárként, főleg nem irodalomkritikusként kérdezi az írókat, és ez előny. Bár az irodalomkritikusok is „alulfizetett emberek”, ahogy Auster mondja, de most a mi szempontunkból az a lényeg, hogy ők legtöbbször valahogy az irodalomtörténet távlatába helyezik a kérdéseiket, és szinte elemeztetik a művet írójával, sokszor túl szakmai beszélgetést folytatnak. Köves üdítően tudja keverni olvasottságát és valóban sokirányú tájékozottságát az író személye iránti érdeklődésével. Rákérdez a mű fontos esztétikai problémáira is, miközben ugyanennyire izgatja a szerző magánélete, a házasságtól a vírushelyzetig minden.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

Benedek Szabolcs: Ex libris

Molnár Eszter Edina–Sidó Anna: Csáth Géza személyesen
József Jolán: A város peremén
Marsi József: Egy álom vége
Szávai Géza: Az életed, Polcz Alaine

Zsembery Borbála: Robbanókoktél

Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 112 oldal, 2999 Ft

A címadó szöveg disztópikus jövőkép, amelyben Budapest utcáit meztelen, indiánnak maszkírozott gyerekek tartják rettegésben. Az elbeszélő negyvenes, kiábrándult nő, aki végül csatlakozik a gyerekek csapatához, hogy segítsen nekik kitörni a „rezervátumból”, és kezükbe venni a saját jövőjüket. Ha nem is ez a legerősebb szövege a kötetnek, címadónak mégis jó választás, hiszen a szabadság, a szabadulás, a kitörés vagy kitörni vágyás motívumaiban jelöli meg a novellák fókuszát.Tovább

Szendi Nóra: A bús telemarketinges panaszai

Szarka Károly: Az én hibám. No­ran Libro Kiadó, Budapest, 2021, 318 oldal, 2990 Ft

A regény az olvasó idegeivel játszik, és a végsőkig feszíti a húrt, az utolsó negyedében aprócska elmozdulásokkal, bizonytalan, elhaló kísérletek sorozatán át mégis annak belátásáig juttatja el hősét, hogy ebben az „egyre (…) szarabb” világban „valahogy mégis lehet létezni”. (316.) Túlzás azt állítani, hogy az immár munkanélküli Fecske vágyai nyomába ered; a zárófejezet egy jelenetében mégsem sodródik, hanem úszik, szó szerint és metaforikusan is. Nincs egyedül: végre kettesben marad önmagával.Tovább

Gajdó Tamás: Küzdelem a feledés ellen

Zubornyák Zoltán: El nem me­sélt történetek. Kossuth Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 248 oldal, 3800 Ft

A sokféle műfajú írást – a miniportrék, anekdoták mellett vendégszövegeket is találunk Esterházytól és Ottliktól – a mesterek szellemisége tartja össze. A szerző a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Major Tamás utolsó osztályában végezte el, és Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Montágh Imre, Hegedűs Géza, Szabó István tanította. A kötetben Major személyiségének ábrázolása különösen sikerült.Tovább

Kálmán C. György: Megint Dante

Dante Alighieri: Komédia I. Pokol. Kommentár. Szerkesztette Kelemen János. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2020, 554 oldal, ármegjelölés nélkül

Az egyes énekekhez fűzött kommentárok tehát úgy épülnek föl, hogy egy rövid bevezetés ismerteti a cselekményt (és megadja a vázlatot is, hogy mely események melyik sorokhoz tartoznak); majd az eredeti, hiteles Dante-szöveg mellett olvasható a magyar változat, és ez után az egyes sorokhoz magyarázatokat fűznek a szerzők – van, hogy egy sorhoz többet is, van, hogy pár sorhoz nem szükséges. Itt egyrészt feloldják az utalásokat (a Dante-korabelieket éppúgy, mint a mitológiai, bibliai, vergiliusi és rengeteg más szövegre történő hivatkozásokat), másrészt rámutatnak a szövegen belüli kapcsolatokra: ide-oda küldözgetik az olvasót, hogy vegye észre a belső összefüggéseket.

I R O D A L O M 

Szív Ernő: Hacsek és Sajó Ukrajnában

És a fiúk nevettek, mint a boldog lovacskák. Dobogtak a csizmájukkal. Cincogott a hegedű. Úgy verték össze a tenyerüket, mint a gyerekek. Van színházunk nekünk is! A hosszú, elnyúlt épület, ami kocsma is lehetett, talán zsidó kocsma, vagy bolsevik gyűlések, rendezvények színhelye, belerecsegett a röhögésbe. A tréfamesterek hajlongtak, gyorsan eltették az üveg italt, aztán másnap besétáltak az egyik közeli, csöndesen nyújtózó aknamezőre. Volt ott valami tiltó tábla is, feszített drótok, de ki törődik ilyesmikkel. Fűre lépni tilos, persze. A drót alatt át lehet bújni, tessék csak. Hacsek úr! Sajó úr! Szíveskedjenek. Úgy nézett ki, hogy az aknamezők is kedvelik a tréfálkozást. A kikerics körül döng a dongó, errefelé is sárgáll a kutyatej. A folyton értetlenkedő Hacsek nem jutott el Moszkváig. Sem pedig a jól informált Sajó úr. Az az igazság, balzsamozni se igen lehetett volna őket.Tovább

Osgyán Edina: Rókalepke

Volt néhány év, amikor napi 18 órában vateráztam. Reggel felkeltem, kávé-cigi mellett leültem a géphez, este innen mentem aludni. Vettem, eladtam, a kettő között a sarki postára jártam. Nem jött be sok pénz, de nem is költöttem sokat. Inkább csak nézelődtem. Egy időben IKEA-s cuccokat böngésztem, például napokig csak szőnyegeket. Aztán néhány hétig fülbevalók, majdnem egy hónapig székek és fotelek, olcsón. Boldog voltam, amikor beütöttem a keresőbe, hogy Zara pulcsi, és megjelent több száz színes pulóver, amiket aztán egyenként végig­néztem. Folyamatosan kerestem és vártam, hogy mire, azt nem tudnám pontosan megmondani. Csak úgy. Egy könyvre, egy virágállványra, egy szoknyára, amitől aztán más lesz minden. Tovább

Légrádi Gergely: Matekóra

És miből van egy?, kérdezi a tanító néni. Belőlem, válaszolja az egyik kisfiú. A többi gyereket meglepi a válasz. Csendben figyelnek. Úgy tűnik, nem jut eszükbe hirtelen más, miből lehet még egy a világon. Vagy csak elgondolkodtak. Nekem szülőből van csak egy. Nem tudom, mennyi idő telt el, mióta apám elment. Az évszámot tudom, persze, de az idő, amely hol végtelen, hol meg sem moccan, nem tudom mennyit haladt azóta. És milyen irányban. Talán anyám tudja. Majd megkérdezem őt. Hátha ugyanaz az idő telik nála és nálam is. És kettő?, hangzik fel az újabb kérdés. Fül és szem, vágja rá valaki. Helyes, szól a tanítónéni, akkor két legót tegyetek egymásra. És a biztonság kedvéért mutatja is, hogy kell. Egy kézzel nyúlok az almáért, pedig abból is kettő van, mármint a kezemből, majd felszelem és cikkekre vágom. Remeg a kezem.Tovább

Mátyás Győző: Az álomlátók legendája

A legelső alkalom iszonyatos volt. A többi is persze, de az elsőnél a döbbenet, a borzalommal elegy ámulat tetézte a zsigerig hatoló félelmet. Dübörgés a föld mélyéből, fülsiketítő robajlással hasadt a mészkő burkolat, mintha a pokol nyílt volna meg. Az emberek az első pillanatban még menekülni sem tudtak, úgy érezték, a hirtelen támadt repedésekbe szorult a lábuk. A második alkalommal is a jeges rémület lett úrrá rajtuk, de már nem az ismeretlentől.

Napokig egy lelket sem lehetett látni az utcákon, mindenki rettegett, bezárkózott a házába, az emberek lehúzott redőnyök mögött imádkoztak a Mindenhatóhoz, hogy legalább üzenne, mi ez a veszedelem. Nem értettek semmit. Nem tudták, mi ez, hogy miért csapott le rájuk.

Először fondorlatokkal próbálkoztak. A szabó filcből, vászonból és posztóból varrta a bábut, az utolsó öltésnél tartott, mikor Krodig és Dromel érte mentek. Szalmával volt kitömve, a törek itt-ott átfúrta a filcet. Krodig szerint a posztó hamis volt, mert a végen a zárjegy extra minőséget garantált, ez meg csak amolyan deres posztó volt. De a célnak megfelelt. Még vászonkötény is lebegett a bábu derekán, tényleg úgy festett, mint egy pohos kocsmáros. Az lett volna a csel, hogy ezzel vezetik félre. Krodig és Dromel a templom előtti kőpadhoz cipelték a bábut, keltsen olyan hatást, mintha bóbiskolna. Hátha összetéveszti az élővel. Tulajdonképpen nem gondolták nagy ötletnek, de jobb se támadt.Tovább

Milanovich Domi: A leszbikus Dave Bowman


A hátam mögül a nevemet kiáltod. A berlini Szimpla bárból sétálok át a Freiluftkinóba. Azt mondtad, menjek előre, majd utolérsz a többiekkel. Egyenes derékkal kerékpározol, a telefonodat a kormányhoz szorítod. Fékezel, de a tincseid később állnak meg, mint ez a mondat.

Jól ismerem a hajadról szóló történeteket. Sőt, ismerem minden testtájad történetét. Hogy már megint miket mondott pinagyantázás közben a kozmetikusnő, miközben a forró csíkokat tépkedte a lábad között (együtt nevetünk a furcsa embereken). Hogy valahányszor viszket az arcod, rögtön megijedsz, nehogy az aknéd jöjjön vissza (együtt aggódunk a jövődért). Hogy kamaszkorodban egyszer kikerültél a Hunbasket címlapjára, védekező kosaras, karok a magasban, de anyád akkoriban nem engedte, hogy borotváld a hónaljad (együtt, bátran gyűlöljük anyádat). Aztán van olyan is, amit sosem mesélsz el teljesen. Ilyenkor inkább hallgatunk, és én addig simogatom a hátadat, amíg el nem álmosodsz. Tovább

Szálinger Balázs: Mikes Kelemen aggódik gazdájáért

Szálinger Balázs: Mikes Kelemen és a hosszú élet titka

Szálinger Balázs: Mikes Kelemen térdig érő hajtásoknak örül

Marno János: Kedves Péter

GYEREKPORNÓRA VADÁSZHAT AZ APPLE A SAJÁT FELHASZNÁLÓI ESZKÖZEIN

QUBIT
Szerző: HEGYESHALMI RICHÁRD
2021.08.06.


Az Apple új részleteket árult el arról, hogy hogyan próbálják felvenni a harcot a gyermekpornográfiával szemben. Elképzelésük szerint egy képelemző algoritmussal vizsgálnák az amerikai felhasználóik iOS-eszközeit (iPhone, iPad), illetve az iCloud Photos tárhelyét.


Az Apple által használt technológia az iCloud-ra való feltöltés előtt beszkenneli a kép tartalmát, és megállapítja, hogy a felvétel CSAM (child sexual abuse material, gyermekmolesztálásos tartalom) kategóriás-e. Ha igen, a rendszer riasztja a cég operátorát, aki megvizsgálja a felvételt, és eldönti, hogy szükséges-e felvenni a kapcsolatot a hatóságokkal.

A gyerekpornó-felderítés automatizálása nagy segítség lehet a gyermekmolesztálással szembeni harcban, de az adatvédelmi szakértők szerint aggasztó lehet, hogy a technológiát bármilyen más, illegálisnak bélyegzett tartalmak felderítésére is felhasználhatják – például tiltott tartalmak vagy politikai kommentek utáni kémkedésre. A szakértők szerint az Apple ezzel egy új eszközt adhat az autoriter kormányok kezébe, amit ők arra használhatnak, hogy a saját polgáraik után kémkedjenek...

NAGYOT DRÁGULT A GÁZ ÉS AZ ÁRAM - NÉGYSZERESÉRE EMELKEDÉSRŐL SZÁMOLT BE A MEKH

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.08.06.


A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) friss piacmonitoring riportja szerint nyár elején jelentős drágulás jellemezte az európai földgázpiacot, tavaly júniushoz viszonyítva négyszeresére nőttek az árak. Az áram ára is nagyot emelkedett.

Miközben szinte egész Európa le van maradva a földgázbetárolással, a magyar piacon gyorsított ütemben halad a folyamat, idén a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került a tárolókba – tette közzé a MEKH. Az extra betárolás forrása az Ukrajna és kisebb mértékben a Románia felől érkező import volt. Bár a hazai piac jellemzően olcsóbb volt, mint az osztrák, Ausztria felől mégis importáltunk, miközben Szlovákia felé a kiszállítás volt jellemző.

A gyorsaság jelenleg tényleg pénzt jelenthet. Nem is keveset. A hivatal friss piacmonitoring riportja szerint ugyanis a nyár elején jelentős drágulás jellemezte az európai földgázpiacot, tavaly júniushoz viszonyítva pedig négyszeresére nőttek az árak.

A magyar lakossági fogyasztók továbbra is Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhatnak – közölte az MTI-vel a MEKH a májusi árösszehasonlítása alapján. Mint tudatták: 27 európai uniós főváros, valamint Belgrád és London gáz és az áramárait vetették össze nemzetközi sztenderdek alapján.Az áremelkedést a MEKH elemzése szerint elsősorban az okozta, hogy az ázsiai kereslet annyira gyorsan nőtt, hogy globálisan szűkössé vált a gázpiac. A nyári karbantartások miatt a csővezetékes szállítók kínálata is korlátozott volt. Bár – jegyzik meg – Ukrajna felől lett volna elérhető szállítókapacitás, az Északi Áramlattal kapcsolatos nemzetközi tárgyalások előtt az orosz földgáz kínálata is csökkent...

MAGYAR NARANCS-AJÁNLÓ

MAGYAR NARANCS
Szerző: mancs.hu
2021.08.04.


A SZERK.


A SZERK.
Mennyit ér egy érem?

Na, elmentek ti a picsába – írta Budai Gyula Fekete-Győr Andrásnak adresszálva, de az egész ellenzék okulására az olimpia és egyáltalán a versenysport vonatkozásában, a reá oly jellemző kifinomultsággal – nem ironizálunk, tényleg szerfelett kifinomult bejegyzésről van szó, hisz azt írta, hogy p.csába (így biztos mást jelent).

A SZERK.
Zavartalanul

Nyilván önök is úgy vannak vele, mint mi, hogy évek (az idősebb kollégák évtizedek) óta valóságos ideggörcsben várják a japán zárszámadási törvény vitáját a tokiói parlamentben, és miután kiderül, hogy a hiány magas, napokig álmatlanul tanulmányozzák az apró betűs részt, hogy hol szaladtak el a költségek (vagy maradtak el a tervezett bevételek). Szegény japán adófizető barátaink!

A SZERK.
A harmadik

Magyarország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ne világelső, vagy legalábbis ne az élbolyban küzdő legyen a koronavírus-járvány elleni „háborúban”.

PUBLICISZTIKA

FARKAS ZSOLT
Komisszárkultúra – I. rész
Békés Márton: Kulturális hadviselés. A kulturális hatalom elmélete és gyakorlata – Kritikai olvasat

A Kulturális hadviselés hosszú távú politikai program- és stratégiajavaslat a „NER” (Orbán-Fidesz) számára, hogyan kell a magyar közintézményrendszer totális bürokratikus fideszesítését betetőzni a kultúra és az oktatás minden résztvevője, és végső soron mindenki gondolkodásának fideszesítésével.

VÁRHEGYI ÉVA
Csak semmi cicó!
A pénzügyi bűnözés virágkora

A Fogd a pénzt és fuss! botcsinálta bankrabló főhőse (Woody Allen) ezzel a felütéssel dugja a pénztáros orra elé a helyesírási hiba miatt zavaros, ám a „nálam van a stukker!” folytatás miatt egyértelmű felszólítást tartalmazó cetlit. A szimpla erőszakkal történő rablás ősi módszere már a múlté, a modern pénzvilágban egyre több lehetőség kínálkozik a tettlegességet mellőző lopásra.

KÜLPOL

INTERJÚ
„A közeljövőben emelkedni fognak az energiaárak”
Bart István jogász, klímapolitikai szakértő az EU klímavédelmi terveiről

Az Európai Unió az eddigieknél határozottabban küzdene a klímaváltozás ellen, és drasztikusan csökkentené a karbonkibocsátást. Az is biztos, hogy a még mindig viszonylag alacsony energiaáraknak előbb-utóbb búcsút mondhatunk – erről is beszélt lapunknak a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatója.

MIÉRT NEM TUD TRUMPTÓL MEGSZABADULNI A REPUBLIKÁNUS PÁRT?
A bázis hatalma

Donald Trump az elmúlt fél évben személyesen szinte alig van jelen az amerikai közéletben, mégis állandó tárgya a politikai vitáknak. Akár visszatér jelöltként 2024-ben, akár nem, politikája sokáig meghatározza a republikánusok irányvonalát – ez pedig nem biztató előjel az amerikai demokrácia állapotára nézve.

CSÚSZIK A MAGYAR HELYREÁLLÍTÁSI TERV JÓVÁHAGYÁSA BRÜSSZELBEN
Mikor lesz utalás?


Az Európai Bizottság szeptember 30-ig tolta ki Magyarország helyreállítási tervének értékelési határidejét. Korrupcióellenes garanciákat várnak a magyar kormánytól, a tét 2500 milliárd forint.

KINEK JÓ AZ ÉSZAKI ÁRAMLAT?
Feltartóztathatatlanul

Joe Biden feladta az amerikai ellenállást az Oroszországból közvetlenül Németországba vezető tengeri gázvezetékkel, az Északi Áramlattal szemben. A németeknek tett engedmény egyben orosz siker. Az áldozat Ukrajna.

BELPOL


KANNABISZ ÉS POLITIKA A DÉL-ALFÖLDÖN
A kender gyümölcsei


A különösen kreatív alföldi régió az olajozás és a borpancsolás után – mellett – immár a kendertermesztésben is figyelemre méltó eseteket produkál. Ahogyan az említett két korábbi törvénytelen tevékenység, úgy manapság a kannabisz-előállítás is elérte már a politika ingerküszöbét.

KÉPZŐMŰVÉSZET

INTERJÚ
„A pénz nem elég”

Spengler Katalin műgyűjtő

Megkerülhetetlen gyűjtő, a magyar kultúra egyik legbefolyásosabb szereplője. Egyebek mellett gyűjteményépítésről, a Centre Pompidou akvizíciós bizottságában vitt szerepéről és a Magyar Nemzeti Bank műtárgyvásárlási tanácsadójának a feladatairól kérdeztük.

KRITIKA

KÖNYV
Fogadás a fákra

Richard Powers: Égig érő történet

Lehetne akár kettős provokációnak tekinteni, ha egy környezetvédelmi témájú regényben mintegy mellékesen megjelenik, milyen is a jó könyv.

KÖNYV
Pogromok alulnézetből

Apor Péter: Forradalom a hátsó udvarban

Apor Péter legfőbb kutatási területe Kelet-Közép-Európa kultúrtörténetének vizsgálata a 20. század második felében, a térség nemzetközi folyamatokban betöltött szerepének áttekintésével kiegészítve.

LEMEZ
Verseny, társakkal

Beethoven – Complete Piano Concertos

A járványadatok ismeretében fölöttébb abszurd és érzéketlen dolog lenne Beethovent megtenni 2020 nagy vesztesének, de tény, hogy a komponista emlékéve jócskán megsínylette a (kultúr)élet leállását.

FILM
Helyzetgyakorlatok

Fliegauf Benedek: Rengeteg – Mindenhol látlak

Pályaindító film volt a Rengeteg, eredeti, szokatlan, izgalmas. Hét, egymással közvetlenül össze nem függő etűd, hét, visszatérő kört le­író párbeszéd, hét, ítéletalkotó reflexeinket próbára tevő, nyitott befejezésű, ám önmagukba zárult világok találkozásra való képtelenségét megjelenítő szituáció.

RÁDIÓ
Kebabpizza
Borízű hang a lelátóról – a 444 podcastje

A podcast a hangzó újságírás gonzója vagy punkja, s hogy ez felszabadító megújulása, vagy épp válságtünete, hovatovább hattyúdala-e az audiozsurnalizmusnak, az továbbra is a befogadói ízlésen múlik. Az mindenesetre kétségtelen, hogy ami izgalom ma ebben a műfajban vagy műnemben lehet, az leginkább a podcast háza táján keresendő.

TÉVÉTORRENT
Odalent, a fenéken
Time

Jimmy McGovern és a BBC háromrészes drámasorozata nem bíbelődik sokat az expozícióval: egyből behajítja nézőjét az addig büntetlen előéletű Mark Cobden (Sean Bean) börtönfelvételi procedúrájába.

SZÍNHÁZ
Városvarázs
Budapest, te!

Pelsőczy Réka rendezése felvillantja a lehetőséget, hogy milyen is lenne, ha friss szemmel, turistaként tekinthetnénk Budapestre.

ZENE


INTERJÚ
„Félig-meddig röhögtem”
Hegyi Olivér, Holi zenész, animátor

Rapben ritkán hallani ennyire zavarba ejtő érzelmességet, amelybe mégis rengeteg ön­irónia vegyül. A Take Me Please című, Friss Hús-nagydíjas kisfilmjéről ismert animátor, Hegyi Olivér nemrég adta ki első, punkosan nyers lemezét Sírunk és nevetünk címen, s a korong generációs látleletnek sem utolsó. Ön­ostorozó szövegekről, a harmincpluszosan kezdett rapkarrier előnyeiről, és arról a politikai szakadékról is beszélgettünk, ami a Fidesz-szavazó szülőktől választja el a korosztályát.

MI A KOTTA?
Psychopathia sexualis

Klasszikus zenei programajánló a 2021/31. hétre

VISSZHANG

VISSZHANG: KÖNYV
María Isabel Sánchez Vegara
David Attenborough; Coco Chanel; Jane Goodall; Frida Kahlo

Mivel játszott Jane Goodall gyerekként? Milyen volt a kis David Attenborough és az álla­tok viszonya? Hogyan lett világhírű divatmárka a Chanel, és mivel tűnt ki Frida Kahlo már a kezdetekben is?

VISSZHANG: LEMEZ
Emmanuel Pahud: Mozart & Flute in Paris

A nehézkes című kettős album első lemezén a lemezkészítésben fáradhatatlan és rendkívül invenciózus francia-svájci fuvolavirtuóz, a Berlini Filharmonikusok büszkesége a francia fuvolairodalomból sorakoztat fel kivételesen szép darabokat.

VISSZHANG: FILM
Jeges pokol

1994-ben mutatták be a feketére festett hajú Michael Caine-nel és a feketére festett öves Steven Seagallel a Lángoló jég című akciófilmet: Caine épp nagyon lent volt, Seagal pedig nagyon fent, így eshetett meg a történelmi kézfogó.

VISSZHANG: LEMEZ
Prince: Welcome 2 America

A legnagyobb posztumusz diszkográfiával valószínűleg Jimi Hendrix rendelkezik, de csak idő kérdése, hogy ez megváltozzon, ugyanis a 2016-ban elhunyt Prince örökösei egyre több cuccot szednek elő a páncélszekrényből.

VISSZHANG: KIÁLLÍTÁS
Világraszóló bajnokaink

A magyar olimpiai szereplések megítélése igazságtalan. Az első bajnokról, Hajós Alfrédról utcát neveztek el, de ki volt a második, mikor és hol? Egyáltalán: hány olimpiai bajnok nevét ismerjük? Mert sokkal kevesebbet őrzött meg az emlékezet, mint ahányat elfelejtett.

VISSZHANG: FILM
Idő

M. Night Shyamalan abszurd történetmesélésre és bombasztikus fordulatokra épülő munkássága enyhén szólva is megosztja a közönséget.

VISSZHANG: KONCERT
Quimby


A frontemberét nélkülözni kényszerülő zenekar februárban állt elő a Plusz-Mínusz című koncertfilmmel, amelyben vendégénekesek helyettesítették Kiss Tibit.

VISSZHANG: FILM
Az utolsó titkos ügynök

Jean-Claude Van Damme manapság három-négy évente kacsint ki a képernyőről, jelezve, hogy ő is ironikus szemmel néz saját hagyatékára – mindezt még mindig jellegzetes spárgájával és dagadó izmokkal teszi.

FILM

TÉVÉSMACI
Pacsirtaporta

Amikor Sztupa és Troché a beethoveneknek (nép, mint a hollandok) zenéltek, simán ment minden.

SZÍNHÁZ

RÉS A PRÉSEN
Minden innen indult el…
Gálvölgyi Dorka igazgató

Terézvárosi Fesztivál

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2021/31.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

Egy hét tudomány 2021/31.


Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

Szüret 2021/31.


Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

SPORT


VITRAY TAMÁS
A kobold
Az én Milákom

Nagyon kedvelem Milákot. Nagy dolog – mondhatja bárki, jóformán pillanatok alatt lett világsztár a zseniális úszófiú, aki szinte hendikep versennyé változtatta a 200 méteres pillangóúszás tokiói olimpiai döntőjét, és aki pillanatnyilag a magyar úszósport további sikereinek még „hosszújáratú” letéteményese.

KATASZTRÓFA

KÜZDELEM AZ ÉLELMISZER-PAZARLÁS ELLEN
Eszi, nem eszi

A világon előállított összes élelmiszer egyharmada hulladékká válik, mielőtt a termelőtől a fogyasztóig jutna. Az élelmiszer-pazarlás Magyarországon is jelentős, de jó néhányan vannak, akik megpróbálnak tenni ellene.

LOKÁL


A TÁRSASHÁZI ÁLLATTARTÁS VESZÉLYEI
Géppuskával Bodri ellen

Gyakori, hogy a szomszédban kutyás, macskás, netán kígyót tartó ember lakik, de mi a teendő, ha a lakóközösségből valakit sérelem ér? Milyen írott és íratlan szabályok szerint zajlik a kisállatos együttélés a társasházakban?

GASZTRO


CHILI&VANÍLIA
Az ojcówi pisztrángról

Chłodnik, 2021 – hideg céklaleves füstölt pisztránggal

KERTÉSZ LESEK
Leckerli Ínyenc Állomás – Törökbálint

Törökbálinti kiruccanás

„AZ EGYETLEN CÉL A HATALOM MEGTARTÁSA” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2021.08.05.


A TARTALOMBÓL:

– „Az egyetlen cél a hatalom megtartása” – Lakner Zoltán és Závecz Tibor az ország jobbra-balra rángatásáról, emodzsikról, a vidék felrázásáról és arról, hogy az ellenzéknek élesbe kell kapcsolnia, ha nyerni akar. Páros interjú

– Áteresztőképesség – Lepusztult egészségügy és hatalmas dugók nyomasztják az átlagosnál jobb módú bel-budai választókörzetet, ahol Kálmán Olga és Tordai Bence csap össze – Előválasztási sorozatunk 7. része

– Varsóig álmodjuk a bécsi gyorsvasutat – Ez összekötné a V4-ek országainak fővárosait, de a beruházás magyar szempontból legalább ennyire szólhat Budapest európai gyorsvasúthálózatba történő bekapcsolásáról

– Velencei-tó: viszlát, és kösz a halakat! – Mi lesz a tóval? Egy tüntetés, és ami mögötte van

– Garázsmenet – Utaslistával bizonyítanák a pécsi buszperben, kik a valódi felelősök

– Volt egyszer egy Északi – A Közlekedési Múzeum Volt egyszer egy Északi... a történet folytatódik című időszaki kiállítása a Helyzet-Képben

– Jaj a bajnoknak, ha érem nélkül tér haza? – Hosszú Katinka csalódást keltő tokiói szereplése – és ami mögötte van

– Ellenséges vakcinatörzsek – Örökre a primitív törzsi hajlamok fogják meghatározni az ember gondolkodását, vagy kiszabadulhatunk a csoportgondol fogságából? És egyáltalán: mi az a csoportgondol?

– Történelmi léptékben? – Orbán Viktor ígérete ellenére a kormány továbbra sem tett le a Liget-projekt eredeti tervek szerinti befejezéséről

– Hatvanezer megóvott élet – Vajon zajos siker vagy a múltbéli hibák újabb katasztrófát előkészítő megismétlése a jelenlegi brit járványkezelés?

– Ördögien hajtogatott proteinek – Franciaországban időlegesen betiltották öt kutatóintézetben a prionok kutatását, miután már a második kutató fertőződött meg a fehérjékkel, és egyikük már meg is halt. De mik azok a prionok?

– Arany János szellemalakban – Mikulás Ferenc magyar népmesékről, a pozsonyi csatáról készült animációs műről és első filmélményéről. Interjú

– A csopaki szomorú molnár – Gasztrolidérc a Víg Molnár Csárdában

 Érik az utódlási válság Kínában – Ki fogja vezetni az ázsiai országot az elkövetkezendő időszakban?

– Srebrenica 26 év után is neuralgikus pont – Szétveri Boszniát a népirtásvita?

– Pasinjan oroszokat hívna az örmény–azeri határra – Úgy tűnik, hogy az örmény–azeri konfliktus igazi nyertesei a mögöttük álló hatalmak

– Hosszú leépülés vár Belaruszra – Rácz András szakértő szerint a társadalom és a gazdaság nagy árat fizet Lukasenka hatalmon maradásáért

– Uralni akarják a testet – Változóban a sportvilág: 25 éve egy sérülten is ugró tornászt ünnepeltek, Tokióban a mentális egészsége megóvása miatt visszalépő Simone Biles a hős

Időgép – a Magyar Hang történelmi melléklete
– Károly Róbert pénze – Hogyan lépett a forint a pengő helyére, miért vesztett 2016-ig átlagban 7 százalékot az értékéből, mikor vált végre-valahára konvertibilissé? Kis pénz- és inflációtörténet címszavakban
– Kövérek és soványak focimeccse – Tömeges erőszakhullám söpört végig 1945–46-ban a magyar vidéken éppúgy, mint más környező országokban. Az áldozatok jelentős részét ráadásul a holokausztot épp csak túlélő zsidók képzeték. De milyen más okai lehettek az erőszaknak, ha nem csak az antiszemitizmus? A Forradalom a hátsó udvarban címmel idén megjelent könyv szerzőjével, Apor Péterrel beszélgettünk

– Egy győzelem utóélete – Harmincöt évvel ezelőtt volt a román labdarúgás eddigi legfényesebb pillanata: a bukaresti Steaua labdarúgócsapatának BEK-győzelme
– Talált tárgy: a sokoldalú ventilátor
– Egy kép anatómiája: Budapest, 1960. augusztus 20.

Publicisztika:
– Puzsér Róbert: Németh Szilárd: a fideszes politikusarisztokrácia identitáshazugsága megszemélyesül
– Ficsor Benedek: Az űrben nem hallják a sikolyunk
 Reichert János: Keresztény? Demokrata?
– Szerető Szabolcs: Ráolvasás – Álláspont
 Szabó Antal: Megint jőnek, posztolgatnak
– Steinmetz Ádám: Ki van Orbán Viktor zsebében? – Válasz Puzsér Róbertnek
– Nagy Attila Tibor: A kormányfő dossziéja – Ítélet Orbán felett
– Gaál Antal: Óvatosan föltennék egy kérdést
– Simányi Frigyes: Idegen testek a városszövetben
– Híd Jenő rajzol: Mindenre van magyarázat
– Pethő Tibor: Pánkó, Pankow, pánk – Ószleng
– Gazda Albert: Kandahár
– Szerető Szabolcs: Országimázs – Szotyola
– Dévényi István: Körötted csend
– Marabu: Szezonunk

Tárca:
– Fehér Anikó: A kert vége
– Benedek Szabolcs: Az amerikai nagybácsi – Az én hangom mélyebb

Kritika:
– Az öreg pákász és a róka – Fekete István: Vuk; Tüskevár
– Miért döntünk rosszul? – Olivier Sibony: Döntéshozatali csapdák
– Paleó, szép köntösben – Stephen Le: A táplálkozás százmillió éves története
– Kubai nyelvtörő – Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN ÁVH-JA: A TEK FIGYEL TÉGED

YOUTUBE
Szerző: JUHÁSZ PÉTER
2021.08.05.



Megtalált egy ember, aki állítása szerint felhasználói oldalról, belülről ismeri a Pegasus működését. Megosztom veled, amit ő is megosztott velem. Állítása szerint a magyar kormány külföldi államnak szolgáltatja ki magyar állampolgárok adatait, ami bőven kimeríti a hazaárulás fogalmát. Elmeséli azt is, miért tartják szent grálnak a szolgálatok a Pegasust, és azt is, hogy milyen módon megy az engedélyeztetés folyamata Izrael részéről. És persze elmondom a személyes következtetéseimet is, hogy kinek állhat érdekében egy ilyen eszköz használata, ha tudjuk, hogy a Fidesz belső ellenségeit is ezzel figyelték meg...

A MAI KULTÚRPOLITIKA LASSAN VISSZATÉR A KÁDÁR-RENDSZERBE

HÍRKLIKK
Szerző: BUDAI BALÁZS
2021.08.04.



A Magyar Népköztársaság kifinomult kultúrpolitikája a „Három T” elve mentén épült fel, azaz voltak tiltott, tűrt és támogatott alkotások és alkotók. A Fidesz elképzelése is hasonló, a támogatott kategóriában találkozhatunk Nagy Feróval és Kossuth-díjával, míg a tiltott kategóriába tartozik Galla Miklós, akinek elvették a Karinthy-gyűrűjét. A Wellhello pedig az új számával belépett a szürke, azaz a tűrt zónába.


Aczél György nevéhez fűződik a Kádár-rendszer „legnagyobb” kultúrpolitikai vívmánya a „Három T” elve. Ennek segítségével központilag lehetett befolyásolni a kulturális életet, ugyanis a hatalomnak tetsző alkotásokat segítették, hogy minél több emberhez eljussanak, míg a tiltott kategóriába esőknek esélyük sem volt nagy hírnévre szert tenni, a megtűrtek pedig saját szerencséjük kovácsai lehettek.

Ma Magyarországon ismét kirajzolódik ez a három vonal. Miközben a pandémia miatt sínylődtek a zenészek, aközben a Fidesz által kedvelt Tankcsapda autós koncertet tarthatott, Nagy Feró pedig saját bevallása szerint is azért kapott Kossuth-díjat, hogy „felidegesítse a liberálisokat”...

MINIMÁLBÉRBEN MÁR ELŐZI A MAGYART, DE ÍGY IS AZ ALACSONY BÉREKRE ÉPÍTVE SZÁGULD A ROMÁN GAZDASÁG

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2021.08.06.


Hiába mutatta be az egyik leglátványosabb felzárkózást Románia több szempontból is a 2010-es években, a gazdasági modell lényege még mindig az egyre hatékonyabb munkaerő olcsósága.


Habár az év első felében még elég borúsan néztek ki az EU közép- és kelet-európai tagállamaira vonatkozó gazdasági előrejelzések, a térségben Románia, Bulgária, Magyarország, Csehország és Lengyelország is meglepte az elemzőket a vártnál kisebb gazdasági visszaeséssel az év első három hónapjában.

A második negyedében aztán az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzések egyre optimistábbá váltak: az Európai Bizottság télen 4, tavasszal 4,2, júliusban viszont már 6,3 százalékos gazdasági növekedést becsült az idei évre Magyarországon. Még ennél is látványosabbak viszont az utóbbi években leginkább hasító régiós gazdaságára vonatkozó előrejelzések: a román gazdasági növekedésre vonatkozóan az Európai Bizottság 7,4 százalékra módosította a tavaszi 5,1 százalékos várakozását...

RESTAURÁCIÓ HELYETT VALÓDI MEGÚJULÁST A CIVIL SZFÉRÁBAN!

MÉRCE
Szerző: RÁCZ BÉLA
2021.08.06.


A napokban látott napvilágot a Civilizáció Koalíció által elkészített A Civil minimum 2022 programja. A dokumentum – bár számos fontos iránymutatást tartalmaz – alapjaiban nem illeszkedik a XXI. század elvárásaihoz. Nem előre tekint, hanem a visszaállítás szándéka vezérli – mintha nem telt volna el a világban is több mint egy évtized a civilek hazai talajvesztése óta. Ennél szerintem többre lenne szüksége Magyarországnak.

Sajnos ma ott tartunk, hogy elhisszük, a civil társadalom politikai szerepvállalásának ideje lejárt, ez a pártok dolga. Ennek elfogadásával sikerült visszaszorítani saját mozgásterünket, és lemondtunk a társadalmi kreativitásból és a cselekvőképességből származó lehetőségeinkről is.

Messziről nézve a civil szféra az (ál)demokrácia kelléke lett, mivel mellékszereplőként ugyan jelen vagyunk, de aktivitásunkat és kezdeményező képességünket elveszítettük. Pedig a valóságban a civil társadalomban nagyon is ott van a potenciál arra, hogy önreflexióval és megfelelő dinamikákkal magát a demokráciát is képes legyen megújítani, újragondolni...

KÉTSZER AD, AKI GYORSAN AD – KIVÉVE A KORMÁNYT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.08.06.


Már megszokhattuk, hogy a kormány szeret sütkérezni saját jóságának hitében, pontosabban abban, hogy azt hiszi, mi is elhisszük róla: jóságos. Jobb sorsra érdemes sajtótermékek korábban nem is győzték világgá kürtölni a hírt a hétvégére eső kifizető nap miatt a két nappal előbb érkező nyugdíjakról, vagy épp a mostani slágertémáról, az augusztusban kétszer utalt családi pótlékról. Nem mintha ez egy jottányit is változtatott volna az összegen.


Ám úgy tűnik, idén a diadalmámor elmarad.

Azok az újságok, amelyek az augusztusban kétszer érkező családi pótlékról szóló hírt közölték, azonnal mellé is tették, szeptemberben viszont egy fillér sem érkezik. Sehol egy hurrá arról, hogy a kormány ezzel akarja a családoknak megkönnyíteni az iskolakezdést. Merthogy nem is könnyíti meg. Ugyanis azt, amit a családok iskolaszerekre, kinőtt cipő, ruha helyett újra a családi pótlékból augusztus végén „eldorbézolnak”, szeptemberben majd a hasukon spórolhatják meg, hiszen akkor egy kanyi családi pótlék sem érkezik. (Mivel azt ez a jó kormány már augusztus végén kiküldte nekik.)...

ORBÁN TOTALITÁRIUS BANDITA, VAGY KONZERVATÍV VEZETŐ?

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2021.08.06.


A Foxnak adott interjú során Tucker Carlson kifejtette, Orbán visszavágott Joe Biden amerikai elnöknek, aki a tavalyi választási kampány során egy ízben Alekszandr Lukasenka belarusz elnökkel és az észak-koreai Kim Dzsong Unnal együtt a magyar miniszterelnököt is azon totalitárius banditák közé sorolta.


A nyugati liberálisok képtelenek elfogadni az ő nézeteiktől eltérő jobboldali véleményeket - ezt az állítást emeli ki címben a Fox News amerikai konzervatív tévécsatorna internetes portálján megjelent ismertetés arról az interjúról, amelyet Orbán Viktor adott Tucker Carlsonnak, a Fox műsorvezetőjének. A beszámoló alcímét annak az orbáni kijelentésnek szentelik, hogy nem számít emberi jognak a Magyarországra való bevándorlás. A miniszterelnök úgy beszélt országáról, mint amely „nemzet, közösség, család, történelem, hagyomány és nyelv” – írja a Fox.

Az interjúismertetés szerint Orbán visszavágott Joe Biden amerikai elnöknek, aki a tavalyi választási kampány során egy ízben Alekszandr Lukasenka belarusz elnökkel és az észak-koreai Kim Dzsong Unnal együtt a magyar miniszterelnököt is azon totalitárius banditák közé sorolta, akikkel az akkori elnök, Donald Trump körülvette magát.

Trump – emlékeztet a Fox – nem csak Orbánhoz állt közel, hanem – idézem – „miként a baloldal felé hajló Brookings Intézet állította”, a lengyel elnöknek is lényegbevágó segítséget nyújtott az elnökválasztás során a balos varsói polgármester legyőzéséhez azzal, hogy fogadta Andrzej Dudát. Az amerikai portál hangsúlyozza, hogy Orbán volt az első olyan európai vezető, aki támogatásáról biztosította Trump újraválasztását, Trump pedig méltatta Orbán határbiztonsági és terrorellenes politikáját, valamint azon törekvését, hogy világszerte megvédje és segítse a keresztény közösségeket.

Orbán az interjúban azt mondta, hogy Bidennek csak korlátozott ismeretei vannak Magyarországról, így nem értheti a szóban forgó kérdéseket, amikor ilyen megállapításokat tesz. A magyar kormányfő szerint az, amit Biden mondott, az „személyes sértés minden magyarral szemben”.

„A nyugati liberálisok képtelenek elfogadni, hogy a nyugati civilizáción belül létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapi életben sikeresebb” - idézi Orbánt a Fox portálja. A magyar miniszterelnök szerint „mi arra vagyunk példa, hogy sikeres, néha a baloldali-liberális kormányoknál sikeresebb is lehet egy olyan ország, amely a hagyományos értékekre, a nemzeti identitásra, a kereszténység tradíciójára támaszkodik”. Orbán szerint Biden és a Demokrata Párt nem tudja elfogadni azt, hogy Magyarország sikeresen védelmezi szerb és horvát határát.

A Fox beszámolója felidézi, hogy a washingtoni kongresszusban számos vezető demokrata párti törvényhozó bírálta Orbánt állítólagos idegengyűlölő nyelvezetéért, valamint azért, mert elfogadhatatlanul közel áll Oroszországhoz. Orbán most - fogalmaz a hírportál - hosszasan beszélt a kereszténydemokrata kormányzati ideológia fontosságáról, és azt állította, hogy az Egyesült Államok jelenlegi, általa baloldali liberális irányzatúnak nevezett kormánya számára is jobb, ha olyan partnere van, amely kereszténydemokrata, és hosszú távon élvezi a magyar nép támogatását.

Orbán amellett érvelt az interjúban, hogy az erős nemzetvédelemben és a határbiztonság megteremtésében nincs semmi idegengyűlölet.

„Természetesen, ha bajban vagy, és nincs senki közelebb, mint a magyarok, akkor segíteni kell. De azt nem mondhatod, hogy szép ez az ország, szeretnék idejönni és itt élni, mert itt szebb az élet. Nem emberi jog idejönni. Semmiképpen. Ez a mi földünk. Nemzet, közösség, család, történelem, hagyomány, nyelv” - fejtegette Orbán Viktor a Tucker Carlsonnak adott interjúban.

A riporter kitért arra, hogy az Egyesült Államok és más nyugati kormányok, amelyek most kiközösítik Orbánt és Magyarországot, egykoron ennek az ellenkezőjét tették, akkor, amikor Orbán még fiatal aktivista volt, és – idézem Tucker Carlsont – „bátran felszólalt a szovjet megszállás ellen az 1980-as években”. Ezzel a sztárriporter nyilván Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai temetésén elmondott beszédére utalt. Akkor egyébként már megszületett a megállapodás Budapest és Moszkva között a szovjet csapatok kivonásáról. Carlson szerint nem Orbán változott meg azóta, hanem az ő konzervatív vezetéséhez hasonló kormányokkal szembeni uralkodó világfelfogás – így váltotta fel az egykori általános támogatást az Egyesült Államok elnöke részéről a totalitárius bandita minősítés.

ORBÁNÉK CSORDULTIG TÖLTIK A POHARAT, DE JÓ LESZ VIGYÁZNI

HÍRKLIKK
Szerző: SEBES GYÖRGY
2021.08.06.


Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése azt tükrözi, hogy Orbán Viktor már nem mozoghat olyan pályán, mint eddig. Az erre adott budapesti válasz, amely egy kormányhatározat formájában jelent meg, nem más, mint önigazolás, magyarázkodás. Így értékelte a Hírklikknek a magyar kormány és Brüsszel közti mindenképpen furcsa párbeszédet Balázs Péter egyetemi tanár. A volt külügyminiszter és uniós biztos úgy látja, észrevehetően fogy a türelem az unióban.


Megszokott-e, hogy az uniós jogállamisági jelentésre, amely erős figyelmeztetésnek is tekinthető, kormányhatározattal válaszoljanak?

– Nem szokásos, de nem is meglepő. Engem a szovjet időkre emlékeztet a módszer. Nem a dolog lényegéről szól a reakció, hanem önigazolás, magyarázkodás. Egykor ugyanez történt a Szovjetúnióban, s hasonló Ceausescu Romániájában. Ezzel a határozattal önmagáról állít ki bizonyítványt a kormány, ahelyett, hogy megpróbálna válaszolni a különféle véleményekre. Az Európai Unióban erre megvannak a megfelelő csatornák és lépések...

AZ OLIMPIA AZ ÖSSZETARTOZÁSRÓL SZÓL? DEHOGY! | PARTIZÁNINFO

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.07.26.



Hajlamosak vagyunk úgy beszélni a sportról és a nemzetközi sporteseményekről, mintha az valamiféle olyasmi lenne, ami más társadalmi intézményektől, folyamatoktól különálló dolog lenne, amire ideális esetben nem gyakorol hatást semmiféle politikai-gazdasági érdek. De ez egy illúzió: sport sohasem létezett önmagában, az aktuális szabályait, formáját mindig a társadalmi körülmények határozták meg. Nincs ez másként a modern olimpiai játékokkal sem. A PartizánINFO legújabb, tokiói olimpiához igazított adásában először az elemzésünk társadalomelméleti keretét mutatjuk be, majd fokozatosan áttérünk a sportiparra, felidézve az újkori olimpiák és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elhallgatott történetét a különböző társadalmi-gazdasági átalakulásokkal összefüggésben. 

00:00 Bevezetés 
05:07 Főcím 
14:47 A sport, mielőtt üzletté vált 
21:00 A sport ideológiája 
27:27 A fegyelmezés szerepe a sportban 
34:14 Az alsóbb rétegek távol tartása a sporttól 
47:30 Neoliberális fordulat

NYÁLADZÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.08.06.


Határozat született arról, hogy tegnaptól minden kormányzati középületen jól látható és méltó helyen ki kell függeszteni a Nemzeti hitvallást, mert örülnünk kell az Alaptörvény tíz éves születésnapjának. Innentől fogva ez már kabaré, és tessenek is akként értelmezni, igaz a groteszk hangján, ami stíl attól nyeri az erejét, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy röhögjön tőle. Egyként fojtogatja és birizgálja a torkát mindkét inger, esetünkben pedig ezek küzdelmétől elhányja magát. Nem tudható ugyanis, mitől kellene boldognak lennünk az Alaptörvény korosodásától, ami szöveg nem konszenzuson, nem közös értékek alapján született, ilyképp nem egyéb, mint a fideszmaffia működési elveinek gyűjteménye, mint azt sorsának alakulása mutatja is.

Ezen belül a Nemzeti hitvallás nem tudható micsoda is. Ima, himnusz, vagy mi a műfaja az irodalomtörténetben, de leginkább megborult agyú, fejlődésben megrekedt kamaszok ábrándozásának tűnik. Érett férfiak ilyet maximum a romantika korában vetettek papírra, aztán, amikor elmúltak a borok gőzei, ők is elszégyellték magukat. Ilyen skrupulusok azonban szövegünk szerzőjét nem gyötörték, ült a vonaton a laptopja előtt, és odaszart valamit. Az Alaptörvény önmagában hordozza születésének jegyeit és körülményeit, a Nemzeti hitvallás viszont hatványozottan, a szerző tán épp havas hegycsúcsok között robogott, viszont a Montblanc csúcsán a jégtől nem Gina éteri alakja jelent meg előtte, hanem bőrtangás szőrös seggek képe.

Amikor Szájer József, a költő, művünk alkotója lecsúszott az ereszen, akkor nem csak önmagát húzta le a klozeton, hanem az Alaptörvény műmájer pátoszát is. Nem csak a világraszóló menekülés, hanem az abban megbúvó ordas hazugság is manifesztálódott akkor. Ha egy politikai közösség ad magára valamit, igyekszik elfelejteni, hogy létezése, tettei egyáltalán nincsenek összhangban azzal, amit amúgy az általa uralt társadalomtól elvár, a panelproliknál, mint amilyen én is vagyok, ezt úgy mondják, hogy vizet prédikál és bort iszik. Ebből fakadóan tudjuk, hogy hiába rakatja ki azt a pátoszos izét a falakra, attól még bűnbanda marad, amit pedig előad, az valami ótvaros színjáték, aminek tényleg a csúcsa a Nemzeti hitvallás kifüggesztésének elrendelése...