2019. február 7., csütörtök

"A LELKEMBEN A POPZENE MEGHALT" - LOVASI ANDRÁS-LEMZPREMIER A HVG.HU-N

HVG ONLINE / KULT
Szerző: BALLA ISTVÁN, NÉMETH RÓBERT
2019.02.07.


Isten, halál, elmúlás, gyerekkor – mélyen személyes szólólemezzel jelentkezett Lovasi András, aki generációja állapotáról is beszámol a Tűzijáték délben különös, minimalista hangszerelésű dalaiban. A lemezt a hvg.hu-n hallgathatják meg először.

„Volt, amikor rabul ejtett a popzene formalizmusa, az a jól körülhatárolt hatásmechanizmus, ahogy készül, ahogy fogyasztják az emberek. De ezt régen is próbáltam idézőjelbe tenni. Az utóbbi időben pedig már ez sem érdekel. Kettévált bennem a jó dal és a popzene. A lelkemben a popzene meghalt. A dal viszont egy örök forma, ami legfeljebb aktuálisan más-más ruhát ölt” – vallja Lovasi András, akivel a Kiscsillag zenekara (pop)koncertje előtt ülünk le beszélgetni új szólóalbumáról. (Aki csak a zenét hallgatná, görgessen le kicsit!)

Nem csak ezzel lep meg bennünket. Lesz itt még szó halálról, Istenről, és karácsonyi szerelmes dalról is. De ne szaladjunk ennyire előre.

„Csak ebből is nehogy refrén legyen”

Miközben a kikérjük a kávét és elrendezi a roadokat, elmeséli, hogy a lemez tulajdonképpen 18 éve, a Bandi a hegyről megjelenése óta folyamatosan készül. Ám a legtöbb eredetileg arra szánt szerzemény végül egy-egy Kiscsillag-lemezen kötött ki...

SZÁZ ÉV MAGYAR

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.02.07.


„Az, hogy magyar irodalom, azt jelenti, hogy magyar szerző úgy ír, hogy a horizontján magyar olvasó virtuális képe lebeg, és azt szeretné, száz év múlva szintén magyar olvasók, ítészek, kánonalkotók helyezzék el az ő életművét a magyar irodalom egészében. Aki így gondolkodik, az magyar író. Aki nem, az magyar író és még valami. Mert van egy másik ág, aki világhírű író szeretne lenni, de nem bír annyira idegen nyelvet, hogy azon a nyelven írjon, hanem magyarul írja, de gyakorlatilag egy németországi vagy franciaországi, amerikai olvasó képe lebeg az ő szeme előtt. Azt szeretné, hogy lefordítsák a művét, és azokon a piacokon fusson be. Ő az én alapállásom alapján nem tekintendő ebbe a körbe tartozónak. Nem azt mondom, hogy nem magyar író, csak azt, hogy ez egy üzleti vállalkozás az ő részéről, hogy világhírű akar lenni.”

A szükségesnél talán hosszabban idéztük Demeter Szilárd szavait. Nem akárki e veretes mondatok megfogalmazója, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum, ismert rövidítéssel a PIM nemrégiben kinevezett igazgatója.

Nem mosolyogni kell, hanem beleborzongani. Mert aki idáig abban a tudatban élt, hogy kétféle magyar író van, úgymint, jó és rossz, mostantól lássa be, hogy tévedett. Számszakilag nem változott semmi, továbbra is kétféle magyar író van, de a felosztás más lett: az egyik típusú magyar író szimplán csak magyar, míg a másik, szintén magyar, de emellett még valami más is. Az utóbbit a jelen kurzus nem szereti. Nem tiltja be őket, börtönbe sem küldené a képviselőiket, csak nem akarja nekik megbocsátani, hogy írás közben nem a magyar olvasó képe lebeg a virtuális horizontjukon. Pedig ez még írói képnek is szép volna, de ők erre sem figyelnek, mert egyedül az élteti őket, hogy külföldön is befussanak...

A LENGYELEKNÉL ÉRI MEG IGAZÁN GYEREKET VÁLLALNI

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2019.02.07.


Magyarországon mindig is sok pénz ment családpolitikára, ez különösen így van a Fidesz hatalomra kerülése óta. A kormány elsősorban a családi adókedvezményben hisz, amellyel az átlag körül kereső családok és a jómódúak járnak jól, közben a mindenkinek járó családi pótlék és a gyes összege tíz éve változatlan. A Fideszhez közel álló lengyel kormánypárt, a Jog és Igazgságosság (PiS) az elmúlt években szintén ráfeküdt a témára, de ők éppen a szegény családokat támogatják. Romániában is próbálkoztak családügyi kampánnyal, de az emberek valamiért nem voltak vevők rá. Vajon miért? Szikra Dorottya szociálpolitikussal beszélgettünk, aki nemrég egy román kollégájával írt tanulmányt a közép-európai családpolitikákról.

A magyar családpolitikáról szóló korábbi cikkeinket itt találja...


AZ ÚJ MAGYAR NEMZET FŐNÖK RÉGI KALANDJAI AZ IGAZSÁGGAL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: b1 blog
2019.02.07.


A most újraindult Magyar Nemzet címen megjelenő lap kalandos története során már minden volt. A viszonylag szabadabb hangú lap, amely a rendszerváltás előtt határozottan a változást szolgálta hamar a jobboldal, sőt a szélsőjobb birtokába került.

Ettől kezdve ismét nem hírlap volt a szó szakmai értelmében, hanem közlöny, propaganda faliújság és a Fidesz párt ökle és harci eszköze.

Innen folytatja most az újraindult lap Ballai Attila új főszerkesztő vezetésével.

Karaktergyilkosság, nemtelen hazudozás, lejáratás éppen úgy szerepelt a G nap előtti Magyar Nemzetben, mint a Fidesz gyűlöletpropagandáját szajkózó publicisztika.

Sokan úgy emlékeznek, hogy amikor Simicska szakított Orbánnal (G nap) akkor azok az újságírók, akik a lapnál maradtak felszabadultak és ettől kezdve igazi újságíróként viselkedhettek.

Vagyis, hétfőn még verőember vagy (persze mi legalább legyünk igazságosak, ki lelkesen, ki csak parancsra a fizetésért, ki önkéntes szorgalmúként, ki talán csak úgy ímmel-ámmal. Ki relatíve magasabb színvonalon, megbirkózva alannyal állítmánnyal, ki a bunkósbot forgatása közben jó dilettáns módra – mert a pártnak ez is elég volt), kedden már szelíd szavú finom lélekké válsz, mert most éppen arra van igény.

Persze, azért akadnak komolyabb jellemek is.

Itt van rögtön az új Magyar Nemzet címen megjelenő lap főszerkesztője, Ballai Attila.

Ő tudta mi a kötelessége. A Simicska-Orbán vita kitörésekor azonnal az erő mellé pártolt...

KELET VAGY NYUGAT? (18+)


MAGYAR HANG
Szerző: RAKUSZ LAJOS
2019.02.07.


2018 decembere mintha egy új korszakot indított volna. Lehet, persze, hogy ezt csak a remény mondatja velem, de talán érdemes végiggondolni: lehet, hogy az ország magára talál? Lehetséges, hogy ismét indul, de most már az igazi rendszerváltás? És ezt nem hibázzuk el?

A társadalom nagyon régen volt olyan rossz állapotban, mint napjainkban. Címszavakban:
– polgárosodás: lelassult;
– kivándorlás: 600 ezer fő, növekszik;
– egyéni teljesítmények: leértékelődtek;
– piaci verseny: helyett járadékvadászat;
– versenyképesség: lecsúszás;
– tudás, oktatás: leépítés;
– innováció: zuhanás, Bloomberg-lista: mínusz 6 hely;
– egészségügy: hanyatlás;
– szociális biztonság: felszámolva;
– nemzetközi presztízs: rossz;
– jogállam: nyomokban;
– munkajog: kiszolgáltatottság;
– sajtószabadság: alig van;
– hatalmi ágak függetlensége: megszűnt;
– elvszerűség: helyett populizmus,
– közszellem: fásult, megüli a félelem;
– termelékenység: az EU-ban csak Bulgária van mögöttünk;
– vásárlóerő: az EU-ban csak Bulgária van mögöttünk,
– korrupció: az EU-ban csak Bulgária és Görögország van előttünk.

Az itt vázlatosan felsorolt jellemzők összessége ma már oly távol áll a digitalizálódó Európai Uniótól, de korábbi önmagunktól is, hogy inkább egy keleti ország vonásait kezdi tükrözni. Mondjuk, Kazahsztánét, ahol miniszterelnökünk jobban érzi magát, mint Brüsszelben. A megválaszolandó kérdések:

Megállítható-e még az ország keletesítése?

Igen. A lakosság döntő többsége uniópárti, erősen kötődik a nyugati orientációhoz. Vlagyimir Putyinnak az az érdeke, hogy belülről gyengítsük az EU-t is és a NATO-t is. Kínának hazánk EU-tagsága fontos – gazdasági okokból. Orbán Viktort a pénz köti Brüsszelhez, de ez a szál gyengülni fog: kevesebb lesz, s jogállami követelmények lépnek életbe. A Bécs–Párizs tengely kiépülése ezt erősíti tovább. A legveszélyesebb tényező: a lakosság intellektuális képességeinek leépítése.

A digitalizáció fogadását egy ponton túl irreálissá teheti az, ha az ahhoz szükséges felkészültséggel, humán adottságokkal már nem rendelkezünk...

FELCSÚT TÁJMSZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2019.02.07.


Én megpróbáltam. Nekifutottam az átkeresztelt Magyar Időknek, mert hátha. Nem kérdés, senkit nem okolhatok a tulajdon tulokságomért, csak önmagamat. Nem tudom, miből gondoltam, hogy amennyiben a lepusztult külvárosi vizelde bejárata fölé kiírja valaki, hogy Notre Dame, attól bármi is változik. Nem változik. Akkor sem változna, ha az összes propagandaportált egy mozdulattal összevonnák és Felcsút Tájmsz néven lehetne hozzájutni a napi hazugság-gyűlölet koktélhoz.

Vicces volt a napokban kitört hülyeség-cunami, a viharsebesen lemondatott kereszténykonzerv-propagandagyár vezetője és az az eszeveszett óbégatás, ami követte a drámai eseményt. A bolydulat oka az volt, hogy bele lett taposva az önérzetes propagandisták hamvas lelkébe, amennyiben nem jótollú újságíróknak neveződtek ők. Ekkor betoppant Kocsis Máté és csodát láthattunk. Olyat már láttam nem egyszer – több kutya gazdájaként – hogy az eb kinyalja a tulajdon seggét. Olyat azonban még soha nem tapasztaltam, amit a propagandisták majomügyességgel előadtak: Kocsis Máté nyelvével nyalták ki a saját seggüket. Igazán szórakoztató mutatvány volt.

Felmerül azonban a kérdés: miért ennyire fontos a maffiának pátyolgatni a sérült lelkű pasasokat és pasasinákat, akik évek óta abban a hitben ringatóznak, hogy ők újságírók? Mert lelkük van nekik. Nem elég a fizetés, a teljeskörű védelem, már megint az van, ami ilyenkor lenni szokott: tisztelet kell, elismerés, szeretet, csodálat. Minden olyasmi, amihez saját jogon nem jutnak hozzá. Ez érthető is, az ember már csak ilyen. Mindig arra vágyik, ami nincs. Ez vitte előbbre a világot, ezért vagyunk képesek időről időre átlépni a tulajdon árnyékunkon. Tehát a propagandisták vágya érthető, a maffia fülvakargatása nem annyira. Eddig sem érdekelte őket, hogy a személyzet boldog-e, avagy sírva alszik el minden este a cselédszoba sarkában. Mennyiben más, miért fontosabb a propagandisták lelke, mint bárki másé?

Én erre egyetlen logikus magyarázatot találtam, bár eddig sem volt titok, nem most sikerült feltalálnom a langyos vizet. A maffiának mindennél fontosabb a propaganda. Fontosabb, mint az összes minisztérium, államtitkárság, fontosabb mint bármi. Eddig is tudtuk, hogy kormányprogram helyett kormánypropaganda van, de mégis eléggé keserves ilyen nyíltan szembesülni azzal, hogy erről szól minden. Szó sincs arról, hogy bárki, akinek ez dolga lenne, szakpolitikai kérdésekkel foglalkozna. Az fel sem merül, hogy akár az egészségügy javítása, akár az oktatás színvonalának emelése, akár az ország gyarapodása egy percig is szempont lett volna vagy lenne a jövőben. Mindössze arról van szó, hogy az emberekkel – a megfelelő számú szavazóval – el kell hitetni, hogy minden javul. El kell velük hitetni, hogy már most is remek minden, csak a rohadék ballibsik nyivákolnak megállás nélkül. Mert irigyek, mert csalódottak, hogy elveszítették a hatalmat.

A Fidesz legnagyobb kincse a propaganda. Ez az ő igazi kerítésük, ez hozta össze és ez tartja egyben a rendszert. Ez a legértékesebb vagyonuk. Ha nincs propagandagépezet, a kevésbé tájékozott hívek esetleg elkezdenének hinni a saját szemüknek, saját tapasztalatuknak. Ha nem lenne propaganda, azt sem tudnák Felsőtruttyoson, hogy egyáltalán léteznek migránsok. Most meg nemcsak hogy tudják, de rettegnek is tőlük ezerrel. Annyira, hogy közben fel sem tűnik, hogy nincs orvos a faluban, járhatatlanok az utak, tömegközlekedés alig van de azt sem tudják megfizetni, mert a közmunkásbér és a nyugdíj semmire nem elég, normális munka pedig nincs a környéken. Ha nem lenne propaganda, nem rohannának el szavazni Soros György ellen, de így elmennek, mert nehogy már az öreg amerikai zsidó nyerje meg a választást a jóképű Orbán Viktorral szemben. Pláne ne egy olyan öreg amerikai zsidó, aki be akarja hozni a migránsokat a faluba...

A POLITIKA DROG, VALLÁS ÉS MÁMOR

24.HU
Szerző: BITA DÁNIEL
2019.02.07.


Az őszi félévben Schiffer András, Karácsony Gergely, Vona Gábor és Lázár János vendégeskedett – ebben a sorrendben – az ELTE jogi karán egy politológushallgatóknak szóló szemináriumon. Lázár kivételével beleegyeztek, hogy a 24.hu újságírója is ott legyen, amikor nagyjából kéttucatnyi fiatal előtt tapasztalataikról beszélnek és kérdésekre válaszolnak. Miért viccelt Karácsony Gergely felesége azzal, hogy „hív a csajod”, ha Schiffer András telefonált? Mit mondott Orbán Viktor Vona Gábornak négyszemközt? Vágyott egyáltalán Karácsony a főpolgármester-jelöltségre, vagy újfent belebotlott egy pozícióba? Melyik könyvből lehet a legjobban megérteni az Orbán-rendszert? Mámorít a politika? És ha igen, hogyan lehet lejönni róla? Noha a szemeszternek csak most van vége, egyes előadások óta hosszabb idő telt el, így talán néhány válasz is más megvilágításba kerül utólag...

ÖSSZESEN 2,6 MILLIÁRDDAL TARTOZNAK A KAMUPÁRTOK, EBBŐL EDDIG 8169 (NYOLCEZEREGYSZÁZHATVANKILENC) FORINTOT SIKERÜLT BEHAJTANI TŐLÜK

444
Szerző: erdelyip
2019.02.06


A NAV által indított végrehajtási eljárások egy esetben, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt estében vezettek eredményre 8169 forint összeget érintően.”

Többek között ezt írta a NAV Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek, miután az a kamupártokkal kapcsolatos hatósági eljárásokról érdeklődött. Az adóhivatal szerint 17 párt összesen ~2,6 milliárd forinttal tartozik a költségvetésnek.


Az eddig sikeresen behajtott összeg tehát a kamupártok teljes tartozásának 0.00031296170075731963 százaléka.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy ezek az iparszerűen létrehozott pártok mennyit ártottak az ellenzéknek politikailag, de kíváncsi voltam, hogy mekkora pénzben kifejezhető kárt okoztak - mondta a 444-nek Szél Bernadett. A NAV Szélnek küldött kamupártos válaszában egyébként a MIÉP-et és a Momentumot is felsorolta.

A kamupártok elterjedését lehető tévő választási rendszert a Fidesz hozta létre a 2010-es győzelem után, és politikai értelemben ők is profitáltak belőle.

A szisztéma lényege, hogy az állam jelöltenként egymillió forintot ad kampányra minden olyan politikai formációnak, amelyik össze tudja gyűjteni az induláshoz szükséges mennyiségű aláírást, miközben a papírokat nem ellenőrzik alaposan, emiatt nagyon könnyű csalni (ahogy ezt ez a Bács-Kiskun megyei ügy tökéletesen illusztrálja). A nagyon gyengén szereplő pártoknak ugyan elvben vissza kell fizetniük a nekik kampányra kiutalt állami pénzt, de pont a Szélnek adott hivatalos válaszból is látszik, hogy az állami nem töri magát az ügyben.

Az utóbbi két választáson teljesen abszurd helyzetek jöttek létre az új rendszernek köszönhetően.

Így például a 2018-as választásra egy sor olyan párt igényelt százmilliókat a kampányra, amik 2014-ben is hasonló méretű összegeket vettek fel, majd 0,1-0,2 százalékos eredményt értek el, és nem mindig tudtak elszámolni a pénzeikkel.

- A 2014-es választás után az ÁSZ még feljelentett egy sor kamupártot, amiért azok nem tudtak elszámolni a kampánytámogatással, de az ügyészség szép csendben megszüntette az eljárások egy részét. A 2018-as választás után annyit változott a helyzet, hogy az ÁSZ már nem is ellenőrzi a kamupártokat.

- Míg 2010-ben összesen hat párt tudott országos listát állítani, addig 2014-ben már 18, 2018-ban pedig 23 párt volt képes erre, köztük olyanok is, akiknek logójuk sem volt, és egyébként sem végeztek érdemi politikai tevékenységet az állami támogatás felvételétől eltekintve.

Az közvetlenül a 2014-es választáson kiderült, hogy az új rendszer nagyon jól szolgálta a Fidesz politikai érdekeit...

"INKÁBB TESSÉK AKASZTANI!" MI IGAZ A TANUBÓL?

MAGYAR HANG 
Szerző: TOMPOS ÁDÁM
2019.02.06.


A tanú én vagyok. Bacsó Péter, az ötven éve, elkészültekor be nem mutatott kultuszfilm rendezője mondta ezt magáról. Másszor egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Rákosi-rendszer harcos kollaboránsa volt, aki „egy ideig bedőlt az egész kitalációnak”. Paradox módon azonban az ebben az időszakban játszódó, szatíra műfajába sorolható főművében, A tanúban pont hogy kitalációból van talán a legkevesebb, noha az abszurd és a groteszk jelenetek alapján épp az ellenkezőjére számítanánk.

Monori Lili, aki a filmben Pelikán elvtárs lányát játssza, lapunknak elmesélte: ma már alighanem kibogozhatatlan, hogy a rengeteg társszerző közül ki írta az egyes poénokat (a stáblistán egyedül Bacsó Péter jegyzi a forgatókönyvet), de két szállóige eredete egészen biztosan ismert.

A Monori Lilivel készített interjúnkat a Magyar Hang február 1-jén megjelent, idei 5. számában olvashatja.

A rendező egy dramaturgoknak tartott ideológiai fejtágítón hallotta Andics Erzsébet kommunista történésztől – az ÁVH alezredese, Farkas Vladimir anyósától –, hogy „az élet nem habos torta”. Azt pedig, hogy a „határ az égbolt”, a „mi bölcs vezérünk” Rákosi Mátyás mondta. Az „Elvtárs, a csákányt jó mélyre vágd” kezdetű csasztuskát pedig – amelyet Dezső disznó levágásakor énekelt a Pelikán örs – még a fiatal, kortársai által csak szektásan baloldalinak bélyegzett Bacsó írta egy soha el nem készült filmhez, mert – emlékszik vissza a rendező – „jött egy bőrkabátos ember, és a kópiát egy zsákban elvitte”.

Bőrkabátosok, azaz ÁVH-sok éppenséggel A tanúban is voltak, „nagy fekete autón” közlekedtek: sanszos, hogy épp Mindszenty József hercegprímás lefoglalt járművén, akiről a film börtönjelenetében bemutatott papot formázhatták. Bástya elvtársat pedig Bacsó Farkas Mihály honvédelmi miniszterről mintázta, aki tényleg kiüríttette az uszodát, amikor lubickolni akart reggelente (ráadásul éppen azt a medencét, ahol a kultuszfilm jeleneteit forgatták). A szocialista szellem vasútjának alapjául pedig az a valóságban is a Vidám Parkba kihelyezett ideologizált vurstli szolgált, ahol Engels gondolatai mentén lehetett végigszáguldani a társadalmi fejlődések különböző stációin...

MAGYARORSZÁG NEM RÉSZBEN SZABAD ORSZÁG, HANEM TOTÁLIS DIKTATÚRA, MIT KERES AZ EU-BAN?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.02.06.



Amit a Freedom House részleges szabadságnak gondol, az sem jog, hanem kegy. Nem szabadság, hanem Orbán akaratából és az ő kontrollja mellett működhet.

A Freedom House idei értékelésében Magyarország az első uniós állam, amely csak “részben szabad”. Ez csupán rögzíti azt a tényt, hogy Magyarország az Unió első fasiszta állama, de az intézet még nem fogalmaz helyesen. A valóság az, hogy Magyarország nemcsak “részben”, hanem teljes egészében nem szabad ország.

A Freedom House megállapítása ennek ellenére nagyon súlyos, mert az Európai Unió egy országát minősítette úgy, hogy a jogállam által biztosított szabadság nem teljeskörű. Valójában teljeskörűen nem szabadság. Az elemzés készítői ugyanabba a hibába esnek, mint a “hibrid-rendszer” elmélet kitalálói, akik a demokrácia hamis látszatának díszleteit valóságosként fogadják el, és a még “szabadnak látszó” elemekkel kapcsolatban nem veszik tudomásul, hogy azok nem függetlenek Orbántól, amelyekkel Orbán nem tud mit kezdeni, hanem az ő akaratából vannak, és azt a célt szolgálják, hogy ezt a látszatot fenntartsák. Ez nem jelentéktelen különbség, hanem a rendszer lényege, és a veszélyességének igazi kulcsa.

Már abban az esetben is feltehetnénk azt a kérdést, hogy mit keres Orbán Magyarországa az Európai Unióban, ha a Freedom House nem tévedne, és Magyarország valóban csak részben nem lenne szabad. Ilyet megtűrni az Európai Unióban elfogadhatatlan. Miféle európai értékekről beszélnek azok, akik napi politikai érdekeik alapján mindezt eltűrik, elnézik, és nem tesznek ellene semmit. Azok az erőtlen európai próbálkozások, amelyeknek már a kezdet kezdetén lehet látni a végét, hogy semmilyen eredményre nem vezetnek, kontraproduktívak, mert segítik Orbán konszolidálását és bebetonozását, legitimálják és az Unión belül másoknak is követendő példának mutatják, mint aminek nincs semmi következménye.

De ha a valóságot nézzük, hogy ami még demokratikusnak és szabadnak látszik, az is Orbán engedélyével és akaratából létezhet csupán, méghozzá addig, amíg ő akarja, és amíg erre szüksége van, akkor a valóság egészen elborzasztó és kétségbe ejtó. Az Unióban egy antiszemita, fasiszta diktatúra működik, amely teljesen elszemtelenedett, és nemhogy a kizárástól rettegne, hanem az egész Unió elfoglalását tűzte ki célul, és ehhez éppen a liberális demokráciát, a szabad választásokat használja fel. Ez a liberalizmus válsága, hogy megengedi ezt az illiberális populista hazudozóknak, akik földig rombolják azokat a jogállami normákat, amelyek a békés élethez és a jóléthez szükségesek.


Gondoljunk bele, hogy a szabad sajtóból az ATV Orbánt szolgálja, a Klubrádió és a 168 Óra Orbán kilóra megvásárol díszzsidaja kezében van, a Népszavát konkrétan Orbán tartja el, az Indexet akkor nyelné le, amikor akarja, a 444.hu Amerikából kapja a pénzt, elég lenne egy hét alatt elfogadni egy törvényt, hogy ilyen külföldi zsoldosújságok nem létezhetnek, és sorolhatnánk. Ezek a médiumok és a munkatársak pontosan tudják, hogy ez így van, és a munkahelyük addig van, amíg Orbánnak szüksége van a “demokrácia” hazugságához rájuk, vagy amíg nem lépik át az általa meghúzott határt. Az ellenzékiség látszata az ő érdeke, a rendszer erős támasza, és a legszilárdabb beton a NER alapkövébe. Senki nem úgy kommunikál és ír újságot, hogy ezt veszélyeztesse. Az egyenes cikkeket külföldön írják, pedig azok a lapok nem követik szorosan az eseményeket és nem tudnak magyarul. Nem Magyarország a legfőbb témájuk, nem Magyarország védelme a küldetésük.

Magyarország nyolc éve veszélyezteti Európát, és az Európai Unióban még nem tudták megváltoztatni azokat a szabályokat, hogy egy diktatúrát nem lehet az Unióból kidobni. Azóta Orbán megfertőzött az Unió más országait is, ezért már késő, nincs rá esély, hogy ezt megszavazzák. Az óra a liberális jogállam híveinek ketyeg, mert őket szorítják ki, őket vétózzák meg, és az ő szavazóikat fordítják velük szemben. Magyarországon semmi nem szabad. Nincs olyan szervezet, intézmény, cég, amely azt mondhatná, hogy független Orbántól, Orbánnak nincs eszköze arra, hogy neki ártson, vagy a szabadságát sértse. Nincs ilyen sajtó, semmi nincs. Ez egy erőszak nélküli, demokráciának álcázott totális diktatúra, mert minden Orbán kezében van. Bármikor bármivel és bárkivel azt tesz, amit akar. Taktikai okokból nincs erőszak...


A CSÚNYÁN VESZTESÉGES ÉS KIFIZETŐHELYNEK HASZNÁLT KERESKEDŐHÁZAK UTÁN A KORMÁNY ELŐÁLLT A PARTNERIRODÁKKAL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2019.02.07.


Néhány hónappal az alapítása után máris tendert nyert az Európa Ázsia Kft. Kínai gazdasági kapcsolatokat építenek majd, talán kisebb veszteséggel, mint a kereskedőházak.

Jó érzékkel alapították a Európa Ázsia Kereskedelmi és Befektetési Kft-t: a bejegyzése után néhány hónappal máris megnyert egy tendert. A tavaly augusztus közepén regisztrált cég a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) által pár nappal korábban kiírt Exportfejlesztési és Promóciós Partneriroda létrehozásáról szóló pályázati kiírásán indult, s egyedüli indulóként azonnal meg is nyerte a tendert - derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A budapesti céget a cégbírósági bejegyzések tanúsága szerint egy régóta itt dolgozó kínai üzletember, bizonyos Teng Wei Na vezeti. Az MNKH - az uniós közbeszerzési portál szerint - 23 millió forintot ad arra a vállalkozásnak, hogy külpiacokra segítse a magyar vállalatokat, különösen kis- és középvállalkozásokat, valamint üzleti lehetőségeket kutasson fel számukra nemzetközi partnerhálózat segítségével Kínában, Malajziában, Szingapúrban és Indonéziában.

Az alacsony vállalási ár igencsak fura: korábban 1,1 milliárd forintért hirdette meg az MNKH a partneriroda létrehozását; a minisztérium lapzártáig nem tisztázta, hogy nem elírásról van-e szó.

A kereskedőház zrt. ugyanis már korábban bejelentette, hogy több közbeszerzésben csaknem négymilliárd forintot költenének ázsiai kereskedelemfejlesztési partnerirodák létrehozására. Ennek szellemében a kínai mellett kiválasztották már a japán partnerirodát üzemeltető vállalkozót is, szintén 1,1 milliárdos összegért. Itt egy japán székhelyű cég, a Tokióban bejegyzett Garyu Trading International nyerte el a tendert, szintén egyedüli indulóként. Az ismeretlen hátterű cég három, szintén japán alvállalkozóval próbál majd piacot teremteni a magyar kis-és középvállalkozások számára Japán mellett Kambodzsában, Laoszban, Mianmarban, Thaiföldön, Vietnámban, Fülöp-szigeteken és Dél-Koreában. A korábban már bejelentett tervek szerint újabb közbeszerzések jönnek: a külügy 1,1 milliárdot költene el egy orosz és bő hatszázmilliót egy balkáni partnerirodára...

A KISTULAJDONOSOK BEFEKTETÉSEIT MÁR SENKI SEM KÉPES MEGVÉDENI

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2019.02.06.


Olvasom kedvenc napilapomban, hogy az ATM készülékek leszerelésével és a takarékszövetkezeti fiókok/kirendeltségek tömeges bezárásával több, mint kétezer hazai község marad a jövőben alapvető pénzügyi szolgáltatás nélkül. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi települések kétharmadában nincs, és nem is lesz mód pénzfelvételre, hitelügyletek lebonyolítására.

Nagy a kétségbeesés, hiszen úgy tűnik, hogy tovább gyengül a kistelepülések lakosság megtartó képessége és romlik a községek lakosságának életminősége.

A takarékszövetkezeti fiók a magyar falu elengedhetetlen tartozéka, olyan, mint a bolt, a kocsma és a heti piac. Közösségi tér, ahol - nem csak áru- és pénzforgalom realizálódik, hanem - információcsere is történik. Az ATM-es busz (mobil bankautomata) vészmegoldásként persze bevethető, bár a hírek szerint ma még nem jut megyénként egynél több négykerekű bank, és a „túrajárat” utolsó állomásaira gyakran kifogy belőle a pénz.

A helyi önkormányzatok és polgármesterek, közgyűlési elnökök, a magyar vidék – elsősorban kormánypárti – parlamenti képviselői ölbe tett kézzel konstatálták illetve 2013-ban szolgai módon megszavazták, hogy hogy a magyar állam - többségi tulajdont szerezve a szövetkezetek bankjában (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.) – szemérmetlenül kisajátítsa a magántulajdonláson alapuló szövetkezeti vagyont, ezzel megszerezve az egész rendszer feletti irányítás jogát.

A zsákmány értékes: több, mint ezer településen 1.600 szövetkezeti hitelintézeti fiók, cca. egymillió ügyfél. Napjainkban is folyik a takarékszövetkezetek integrációja (egyesítése) és 2020-ra - a Takarékcsoport keretében – egy nagy univerzális bank fogja működtetni az egykori szövetkezeti vagyont. Miért gondolja bárki (polgármester, közgyűlési elnök, helyi pártkorifeus), hogy Magyarország új, várhatóan egyik legnagyobb bankja a falusi emberek, a vidéki kisegzisztenciák érdekeit fogja szem előtt tartani?
...

NYOMTASS TE IS! - 81. SZÁM

NYOMTASS TE IS!
Szerző: Nyomtass Te Is!
2019.02.06.


Nagy tervek a vidéki sajtó felszabadítására

Elszánt hangulat uralkodott az ÚJRATERVEZÉS – Hogyan építsük újjá a vidéki nyilvánosságot? címmel megrendezett budapesti konferencián, amelyet a Nyomtass te is! hetilap és mozgalom szervezett a hétvégén. Az eseményen stratégiai megállapodást írtak alá a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalommal, amelytől azt remélik, hogy még több kistelepülésre tudják eljuttatni a valódi híreket.

Száznál is többen vettek részt – köztük szakértők, újságírók és vidéki független hírportálok szerkesztői – az ÚJRATERVEZÉS című konferencián.

Teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy túl kell lépni a vidéki médiahelyzet elemzésén, mert ezzel mindenki tisztában van. Mostantól a megoldásra kell koncentrálni.

Ennek a hatalomnak a hazugság és az általuk elfoglalt média az egyik tartóoszlopa – fogalmazott Márki-Zay Péter. Főleg vidéken kell radikális változást elérni ezen a területen – hangsúlyozta.

L. László János, a Nyomtass te is! alapító főszerkesztője úgy vélte, már néhány ezer ember hatalmas változást tudna elérni a vidéki sajtó helyzetében, és képes lenne létrehozni egy olyan hálózatot, amely érezhetően meggyengítené a fideszes média totális hatalmát. Kijelentette, hogy mozgalmuk eltökélt szándéka összekapcsolni azokat a kezdeményezéseket, amelyek javítanak a vidéki nyilvánosság jelen állapotán. Arra szólítanak fel mindenkit, hogy akik tényleg tenni akarnak a változásért, keressék velük a kapcsolatot.

A rendezvény négy szekcióban zajlott, külön járták körül a meghívottak a nyomtatott és az online média lehetőségeit, a közösségi média legújabb eszközeit, valamint a finanszírozás kérdéseit. Valamennyi szekcióban fontosnak tartották az egymástól elszigetelten működő helyi és megyei szintű médiumok összefogását, a tapasztalatok és a jó gyakorlatok megosztását. Egyöntetű álláspont volt az is, hogy vidéken kell folytatni a megbeszéléseket...

JOBBAN ODA KELLENE FIGYELNI, MERT TELJESEN ÖSSZEZAVARJÁK A DRÁGA HÍVEKET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.02.07.


...Ne keressék a G-nap utáni négy év Magyar Nemzet cikkeit az mno.hu webcímen, az ugyanis egyenesen a magyarnemzet.hu, Simicska Lajos NER-veresége után visszazabrált zsé kategóriás állami propagandaoldalra visz. Persze, hogyne, elő lehet kapirgálni az internet bugyraiból azokat a fránya cikkeket (egy célzott keresés esetén mindössze 21 ezer oldal között kell megtalálni a tutit), hát hiszen a jó öreg internet nem felejt. Csak hát nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ennyi erővel akár tényleg nekifoghatnának könyveket is égetni, innen már csak egy lépés, és kurvára fel se tűnne senkinek. Vagy ha fel is tűnne… Ahogy ezek a figurák megsemmisítenek mindent, ami nem az elvtelenségre épülő nemzeti szemétdombjuk éljenzéséről és dicsőítéséről szól, senki más nem tud úgy rombolni, pusztítani. Szóval visszavették, ami az övék volt, a magyaridok.hu nevű, érdeklődés hiányában felsült projektjük viszont ott virít a teljes termésével világ szégyenére. Most pedig ugyanazok az alakok, akik a lopott pénzből működő Magyar Idők silány olvasottságát eddig összerántották, ezután ugyanonnan folytatják, ahol abbahagyták és reménykednek abban, hogy a Magyar Nemzet nevű brand alá csatasorba állva jobban fogy majd a dohos portékájuk. Sok szerencsét hozzá!

Szükség is lesz rá minden fronton, mert bár a Századvég a Nézőponttal versenyt fut azért, hogy ki tud kedvezőbb számokat a főnök elé pakolni – közvetlenül a kivasalt Nemzeti Sport és a puritán reggeli közé -, ám a Medián mérései valami olyasmit is megmutatnak, amit a propaganda megrendelésére munkálkodók nem kötöttek az orrunkra. Mégpedig azt, hogy 3 hónap alatt félmilliónál is több szimpatizánsát veszítette el a Fidesz-KDNP nevű gazdasági érdekcsoport. Miközben az előbbiek azt mantrázzák, hogy semmi nem tépázta meg az állampárt hasító népszerűségét, pláne nem Soros utcára vonult katonái, a 3 hónap alatt félmillió mínusz akkor sem tűnik kevésnek, ha normális helyeken már az is gyalázat volna, ha összesen ennyien támogatnának egy Fidesz-szerű szélsőséges, korrupt pártot. Nekem mondjuk teljesen mindegy, hogy ki milyen számokban, felmérésekben és elemzésekben hisz, a Medián januári felméréséből az derül ki, hogy a vezető kormánypártot jelenleg a szavazókorú népesség 38 százaléka támogatja. A Nézőpont talán 39%-ot mért, szóval nem olyan nagy az eltérés, de nem is ez a lényeg, hanem ez: októberben ez a mutató még 45, decemberben pedig 41 százalékon állt. A kutatás legizgamasabb megállapítása éppen ezért az, hogy három hónap alatt 43-ról 52 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. Sejtem, hogy erről is Soros tehet, úgyhogy ne is cifrázzuk.

Meg arról is, hogy csúszik és természetesen drágul a Szeged-Csanádi Egyházmegye (Kiss-Rigó Lászlónak pacsi) 8000 férőhelyes stadionjának kivitelezése. A Market Zrt.-vel (Garancsi Kötélbarát István) kötött eredeti szerződés még nettó 9,3 milliárd forintról szólt, azóta kétszer módosították a megállapodást, így a létesítmény ára most már 12,7 milliárdnál jár. Vagyis hopp egy közel 3 és fél milliárdos drágulás, miközben a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit most basszák szét Palkovics mester fennforgásának köszönhetően, az MTA alapfinanszírozásának megszüntetésével. De ki a szart érdekel ez, amikor a Csepelt Újbudával összekötő, 2028 és 2033 között megépítendő híd engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére mintegy 4,1 milliárd forintot költenek az elvtik. Abba bele sem merek gondolni, hogy maga a híd mennyibe fog kerülni, ha egyáltalán még lesz mibű megépíteni. Amúgy ez egyházi stadion mese azért is vicces, mert kereszténynemzetiek, akiknek az egyik vesszőparipájuk az üldözött keresztények megsegítése konkrétan kétszer annyit költenek a szegedi stadionra (egy, azaz egy stadionra), mint amennyit 2016-2018 között az üldözött keresztények megsegítésére költöttek (6,7 milliárd forint). Állítólag ez a magyar kormány hiteles kereszténydemokrata válasza a migráció támogatása helyett, höhö. Stadionisztánnál semmi nem teljesít jobban, az már biztos is...

109 HELYREIGAZÍTÁSI PERT VESZTETT 2018-BAN A KORMÁNYKÖZELI MÉDIA

ÁTLÁTSZÓ / KORMÁNYPROPAGANDA
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.02.07. 


A Fővárosi Törvényszéktől kikért adatok szerint 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2.

Tavaly az országgyűlési választás előtt és miatt minden korábbinál nagyobb fokozatra kapcsolt a kormánypropaganda a közmédiában és az állami hirdetésekkel kitömött lakájmédiában is. Szinte nem volt olyan nap, amikor két sorosos-migránsos hír között ne jelent volna meg egy lejárató anyag valamelyik ellenzéki politikusról, amit aztán a Fidesz-barát médiabirodalom minden tagja átvett.

Ezek a lejárató “cikkek” többször nyilvánvaló hülyeségeket tartalmaztak, máskor konkrét hazugságokat. Az érintett ellenzékiek jelezték is, hogy jogi lépéseket tesznek emiatt, és később közülük többen is beszámoltak róla a Facebook-oldalukon, hogy megnyerték a helyreigazítási per(eke)t.

Kíváncsiak voltunk a pontos számokra, ezért közadatigénylésben kértük ki a Fővárosi Törvényszéktől, hogy 2018-ban a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2 ellen hány darab sajtó-helyreigazítási kereset érkezett, és hány ilyen pert vesztettek el részben vagy egészben ezek a szerkesztőségek.

A Fővárosi Törvényszéktől kapott adatok szerint 2018-ban összesen 109 alkalommal marasztalta el a bíróság ezt a nyolc szerkesztőséget...

A SZÁMŰZÖTT UTCÁK TÖRTÉNETE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: HORVÁTH ALADÁR
2019.02.01.


Harminc éve, 1989. február 2-án alakult meg a Miskolci Gettóellenes Ideiglenes Bizottság, amely Horváth Aladár miskolci tanító vezetésével Európa első roma polgárjogi mozgalmaként sikerrel akadályozta meg a város szélére tervezett cigánygettó felépítését. Ebből az alkalomból közöljük a polgárjogi harcos írását a 2010-es évek legdrámaibb kitelepítési akciójáról, a számozott utcákban élt miskolci romák elüldözéséről.


A miskolci számozott utcák története 1909‑ben kezdődik. Ekkor épült fel a 100 háznak nevezett épületegyüttes a vasgyár munkásai számára.

A 80-as években a gyár veszteséges lett, megvált a munkásteleptől, átadta azt a városi tanácsnak, mely jóval kevesebb gondot fordított rá, mint régebben a gyár. A lakásokat a gyártól, majd a tanácstól nyomott áron meg lehetett venni. A munkanélküliség megjelenésével az új tulajdonosok egyre nehezebben tartották szinten otthonaikat. Megkezdődött a telep hanyatlása. Akinek módjában állt, elköltözött, a városban lebontott épületek szegény lakóinak, főleg cigányoknak adtak itt cserelakást.

A hírhedt utcák fiatalkoromban még elviselhető állapotú telepet alkottak, tisztességes felújítási programmal az egyik legszebb kertvárosa lehetne Miskolcnak. A város azonban tudatosan elhanyagolta ezt a negyedet, ahol azután idővel összesűrűsödött az etnikai elkülönítés és a nyomor: embertelen lakáskörülmények alakultak ki...

LAKÁST AD EL VAGY KIAD? MEGINT VÁLTOZTAK A SZABÁLYOK - ÉRDEMES LEHET HAVONTA LEOLVASNI AZ ÓRÁKAT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.02.07.


A lakást kiadók az idén megszabadulhatnak némi papírmunkától, de a törvénybe újonnan bekerült passzus nem használható annyira széles körben, mint azt remélhetnénk. A bérbeadás szabályozása nem csak ezen a pontos módosul. Adózási változás a lakáseladási rendelkezések terén is akad.

A bérbeadásról egy sokak számára korábban ellentmondásosnak tűnő gyakorlatot tett egyértelművé a törvény. A 2019. január 1-jétől hatályos rendelkezés szerint ingatlan bérbeadásakor nem minősül bevételnek az ingatlan használatához kapcsolódó, más személy által nyújtott, e személytől vásárolt szolgáltatásnak (így különösen a közüzemi szolgáltatásnak) a bérbeadó által a bérbevevőre - az igénybevétellel arányosan - áthárított díja. Ez magyarul azt jelenti, hogy ha a bérlő a bérbeadónak az aktuális fogyasztás (esetenként mért) árát fizeti meg, és a bérbeadó is így rendezi a számlákat, nem kell külön „lepapírozni” az egészet. (Arról, hogy a lakáskiadás adózása tavaly miként változott, és milyen költségelszámolási lehetőségek vannak, itt írtunk résztesebben.)

Az adóhatóság (NAV) álláspontja szerint azonban ez az igazán kedvező új rendelkezés sokszor nem alkalmazható. Ilyen, ha a bérlő fix díjat fizet, vagy ő ugyan mindig változó összeget, de a közműszolgáltatónak a bérbeadó átalányt (nincs havi óraleolvasás vagy bemondás). Mindkét esetben csak költségelszámolással lehet érvényesíteni a közműköltségeket.

Az adótörvénybe bevett új passzus ugyan sugallhatna mást is, de a NAV szerint mégsem alkalmazható például a társasház által kötött biztosításra és a társasházi takarítás díjára, a közös képviselőnek kifizetett díjazásra, és persze a lakók által a felújítási alapba fizetett összegre sem. Nem merülhet fel továbbá az új szabály alkalmazása a bérlőre áthárított társasházi közös költségre, még akkor sem, ha az tartalmaz rezsielemeket (például vízdíj, szemétdíj). Ezek persze a bevétellel szemben külön költségként elszámolhatók...

AKASZTÓS VARGÁBÓL A JOBBOLDAL ÁRULÓJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CZENE GÁBOR
2019.02.07.


Varga István esete elrettentésül szolgál a fideszeseknek: senkinek eszébe se jusson nyilvánosan bírálni a kormányoldalt, még kevésbé dicsérni az ellentábort.

Korábban is akadtak erősen necces megnyilvánulásai Varga István ügyvédnek, de – mivel nem a saját táborát gyengítette – ezekből semmiféle baja nem származott. Most azonban, amikor arról beszélt, hogy inkább a „másik oldalon” lát igényes, jó tollú újságírókat, Népszavával kezdi a napot, valamint Indexet, Élet és Irodalmat, Magyar Narancsot olvas, azonnal menesztették a fideszes médiaholding éléről.

A jól odamondogató antikommunista Varga Istvánt pillanatok alatt kinevezték a jobboldal árulójává. Kocsis Máté fideszes frakcióvezető szerint „tényleg sok Népszavát, Indexet és Magyar Narancsot olvashat Varga István, talán így ivódott bele az »odaátiak« oktalan felsőbbrendűség-kultusza”...

A NAGYVÁROSOK JELENTŐS RÉSZÉBEN LEGYŐZHETŐ A FIDESZ

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2019.02.07.


Már hónapok óta formálódik egyfajta együttműködés az ellenzék pártjai között a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban. A cél, hogy az októberi önkormányzati választásokra egy polgármesterjelölt-kihívója legyen a Fidesznek. A Republikon Intézet friss elemzése és javaslata szerint a Fidesz nemcsak Budapesten, hanem a megyei jogú városok jelentős részében is legyőzhető. A hvg.hu által most bemutatott dokumentum egy lehetséges megoldást vázol fel.

Miközben az ellenzéki pártok Budapesten előválasztással keresik Tarlós István esélyes kihívóját az októberi főpolgármester-választásra (az első fordulót Karácsony Gergely nyerte, a második fordulót a nyáron tartják), az alsóbb szinteken – megyeszékhelyek, megyei jogú városok – ugyanezek a pártok egyeztetések formájában közeledtek egymáshoz...

Szombathelyen már össze is fogott az ellenzék, közös jelöltben állapodott meg októberre az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum. A közös ellenzéki polgármester-jelölt az MSZP-s Nemény András lesz, az összefogást a Jobbik és a Kutyapárt is támogatja.

- Pécsett a Momentum, az MSZP és a DK bejelentette, hogy Péterffy Attila független polgármesterjelölt mögé sorakoznak fel az őszi önkormányzati választáson.

Egerben is formálódik az összefogás, ott a Jobbik politikusa, Mirkóczki Ádám indulna, a baloldal pedig nem indítana mást. A jobboldali politikus szerint most nem egymással kell hadakozni az ellenzék pártjainak...

ITT OLVASHATÓ

EGY BUDDHISTA KOLOSTOR BELÜLRŐL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Balázs 
2019.02.07.


Tulajdonképpen amolyan soron kívüli poszt következik ma, ami nem volt előre betervezve, hiszen két napja még úgy volt, hogy Balázs hosszabb időre elvonul egy buddhista kolostorba és majd utána számol be az élményeiről. Nos, a hosszabb időből rövidebb lett, így következzen ma a beszámoló, nem kevés érdekességgel és tapasztalattal.

„Eldöntöttem, hogy 14 napot fogok a Dui Suthep hegyen található International Budishm Centerben tölteni. Alapvetően két féle buddhista meditációs program létezik, ez a Vipassana, avagy “insight meditation” elveit követi, abszolút ingyenes (adományokból tartják fent).

Miért jelentkeztem?

Szerettem volna egy kicsit távol lenni a világtól, lecsendesülni és befelé figyelni. Már pár hónapja esténként gyakoroltam a meditálást otthon, noha nagyjából összesen napi 15-20 percet, lefekvés előtt. Általában segített, hogy elcsendesüljenek a gondolataim és el tudjak aludni, s némi békességre leljek.

Ezért gondoltam, hogy ha már utazom, itt lenne az ideje mélyebben megismerkedni magammal és a meditációval. Olvasva a soraimat, jókat mosolygom a gyermeki naivitásomon.

Hogy néz ki egy ilyen elvonulás?

Sok különböző szabály van, amit be kell tartani, mindegyiknek az a lényege, hogy elengedj minden olyan dolgot, ami megzavarna abban, hogy csak magadra figyelj.

Sokan ezek miatt nem mernek belevágni, hiszen már első olvasásra nehéznek tűnnek. A buddhista szerzetesek 227 szabályt követnek, nekünk ez csak 9-re volt csökkentve, a legfontosabbakra.

A meditáló az elvonulás alatt nem gyakorolhat semmilyen más metódust (thai-chi, fitness, yoga)

A meditáló az elvonulás alatt nem dohányozhat, illetve ihat alkoholt.

A meditáló az elvonulás alatt nem ehet ételt 12.00 után.

A meditáló az elvonulás alatt nem beszélhet a többi meditálóval, csak vészhelyzet esetén.

A meditáló az elvonulás alatt nem írhat, olvashat, hallgathat zenét, használhat telefont illetve internetet.

A meditáló az elvonulás alatt udvariasan kell üljön, a térdén, oldalt vagy keresztbe tett lábakkal.

A meditáló az elvonulás alatt nem irányíthatja a lábfejét Buddha képek, szerzetesek vagy más meditálók felé.

A meditáló az elvonulás alatt le kell üljön, ha a szerzetes is ülő helyzetben van.

A meditáló az elvonulás alatt, ha valamit ad a szerzetesnek, azt két kézzel kell tegye...

"HOGYAN HAGYHATTAM VOLNA CSERBEN A SAJÁT LÁNYOMAT?"

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: SOMBOR JUDIT
2019.02.07.


Sokadik próbálkozásra sikerül időt egyeztetnünk. Kérik, hogy tizenegy után jöjjünk, mert nem tudják, hányszor kell ugraniuk az éjszaka folyamán, és muszáj pihenniük egy kicsit. A balesettel új időszámítás kezdődött számukra – közel két éve ápolják otthon éber kómában fekvő lányukat. Nem érzik tehernek. Azt mondják: bármilyen is Sári, az övék, és amíg velük van, boldogok. Részlet a Magyar Hang 2019. február 1-jei számában megjelent riportból.

Fél órával előbb érkezünk a sződligeti házhoz. Nem dudálunk, várunk, nem akarunk zavarni. Márti azonban észreveszi az idegen kocsit, és sarkig tárva a bejárati ajtót, kiszalad elénk. Odabent hibátlan vintage stílus fogad, nem ilyen látványra készültem. Mások vagyonokat fizetnek, hogy lakberendezők megálmodják és megcsinálják helyettük a legújabb trend diktálta enteriőrt, itt viszont minden egyedi, saját kezű alkotás. Szürkéskékben és drappban pompáznak a falak, a lomizott és újragondolt bútorok, a horgolt díszpárnahuzatok.

– Mi lambériáztunk, mi festettünk. A kanapét és a székeket vázig szétszedtem, átkárpitoztam – szólal meg Márti. – Valahogy bennünk van, hogy mindig teremtünk valami újat. A gyerekeket is arra tanítottuk, hogy amit tudnak, csinálják meg, mert amit magukra szabnak, amiért megdolgoznak, abban jobban fogják érezni magukat...

101 EMBER HALT MEG MAGYARORSZÁGON KIHŰLÉS MIATTEZEN A TÉLEN

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2019.02.07.


A Magyar Szociális Fórum adatai szerint ezen a télen eddig összesen 101 ember vesztette életét kihűlés miatt.

A 2018. szeptember és 2019. február 3. közt fagyhalált halt polgártársaink többsége fűtetlen lakásokban halt meg, vagy kórházba szállítás során, illetve odaérkezés után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Korábban már megírtuk, idén is rengeteg embert fenyeget a fagyhalál, többek közt azért, mert a tűzifa ára elszabadult.

A hajléktalantörvény életbelépése, azaz 2018. október 15. óta összesen 94-en fagytak meg.

Egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban már 114 halálos áldozata volt a hidegnek Magyarországon, és bár valamelyest valóban csökkent a kihűléses halálok száma, a Magyar Szociális Fórum arra hívta fel a figyelmet,
hogy a fagyhalál tömeges társadalmi jelenség maradt.

A rendszerváltás óta több mint 8000 ember halt meg hazánkban a téli időszakokban, a hideg miatt...

JÖN POMPEO, DE ELŐTTE BOLTON FELSOROLTA SZÍJJÁRTÓNAK AZ AMERIKAI PANASZLISTÁT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.02.07.


- Orbán Viktor jól meglátta, hogy milyen politikai és gazdasági érdekek nyújtanak neki védelmet a felszíni nyugati bírálatokkal szemben, bár a CDU új elnök asszonya most azt mondta, hogy nem lehet szó nélkül hagyni a magyar demokrácia állapotát 

- Az európai konzervatívok és szociáldemokraták úgy gondolják, hogy Salvini felsült a Populista Internacionálé tervével, de ha a liberálisok megtámogatják, könnyen Vestager lehet a befutó a Bizottság következő elnökeként a két nagy pártcsalád jelöltjével szemben

- Nem tud mit kezdeni Ady Endrével a mai Magyarország, ahol a romák a társadalom érinthetetlen kasztját alkotják

Yahoo/AFP

Eldőlt, hogy a jövő héten Budapestre jön az amerikai külügyminiszter. A hírt a Fehér Ház jelentette be, és a francia hírügynökség az utazást annak jeleként értékeli, hogy az Egyesült Államok a viták után igyekszik kiépíteni a kapcsolatokat a nacionalista Orbán Viktorral. Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó közölte, hogy találkozott Szíjjártó Péterrel, és olyan kérdéseket vitattak meg, mint a védelmi együttműködés, az energiahordozók beszerzési forrásainak bővítése, a rosszindulatú orosz befolyás ellensúlyozása, valamint a sziklaszilárd NATO-elkötelezettség fenntartása. Jelezte, hogy ezek a témák lesznek napirenden az USA idei politikájában, valamint Pompeo magyarországi megbeszélésein is.

A Trump-kormányzat hajlandó együttműködni Orbánnal, akit Obama erősen mellőzött, ám a politikus néhány húzása bosszantja a mostani washingtoni vezetést is. Így a State Department bírálta, hogy Magyarország Moszkvának és a nem az USÁ-nak adott ki két feltételezett orosz fegyverkereskedőt. Ugyancsak csalódottan kommentálta, hogy a CEU kénytelen nagyrészt Bécsbe települni.

Guardian

Orbán Viktor átlépte az összes vörös vonalat és senki sem állította meg. Még a hetekig tartó tüntetések is hiábavalóak voltak, a kormányfő láthatóan élvezi az unió támogatását, ami megvédi a bírálatoktól. Így értékeli a helyzetet vendégkommentárjában egy Berlinben dolgozó magyar újságírónő. Diseri Dóra rámutat, hogy sok magyar még mindig kívülről várja a megváltást, azaz, hogy európai politikusok, vagy EU-intézmények nyomást gyakorolnak a miniszterelnökre. De nem jött senki, még Merkel sem. Inkább elfordította a tekintetét, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy szemet hunyt a magyarországi demokrácia visszacsúszása fölött. A CDU-nak egy sor kérdésben szüksége van a Fidesz támogatására, Brüsszelben és Németországban egyaránt. Azon felül kitapintható a rokonszenv a magyar párt és a CSU között. A berlini kormánykoalíció változatlanul törékeny, ezért nem kockáztatja meg, hogy élesebben bírálja Orbánt és a politikáját.

Ám alighanem még fontosabbak a gazdasági szempontok. A nagy német autógyárak számítanak a politikai stabilitásra, valamint a kedvező kétoldalú kapcsolatokra, hogy profitot termeljenek a magyar üzemekben. Bár az nagyon nagy kérdés, hogy ki fog ott dolgozni, mivel a tömeges kivándorlás folytán nagy a munkaerőhiány. Erre találta ki a magyar kormány a rabszolga törvényt, ami azután kiváltotta az utcai megmozdulásokat. De a lényeg, hogy a Fidesz továbbra is maradhatott a Néppártban, minden jogsértés dacára. És mindaddig fölöttébb rugalmasak lesznek a vörös vonalak, amíg Orbán extra helyeket szavatol Strasbourgban az EPP számára,továbbá gondoskodik vonzó ügyletekről a német autós cégek számára. Így mindenki számára világos, hogy milyen gazdasági és politikai érdekek pajzsa mögött tudja megvédeni magát a magyar vezető bármiféle komoly bírálattól. Az eredmény az, hogy továbbra is, minden akadály nélkül a nemzeti populista zászlóvivő szerepében léphet fel az európai választások előtt, saját illiberális demokráciáját hirdetve.

Süddeutsche Zeitung

A német kereszténydemokraták új elnökasszonya fontosnak nevezte, hogy ne hagyják annyiban a Kelet-Európában tapasztalható kedvezőtlen fejleményeket, így a magyar és a lengyel jogállam leépítését. Ám 30 évvel a fal lebontása után arra is figyelmeztetett, hogy a Nyugat részéről hiba, ha fölényeskedve lép fel, mert a Szolidaritás, II. János Pál és a magyar határnyitás nélkül nem lehetett volna elérni a német újraegyesítést. Márpedig ezért köszönet jár a térség lakóinak. Kramp-Karrenbauer Brüsszelben tett bemutatkozó látogatást és arra szólított fel mindenkit, hogy védjék meg a demokráciát és az Európa-tervet a populistáktól.

Jelezte, hogy az európai választási kampányban a biztonságra és a migrációra kívánja helyezni a hangsúlyt, ideértve hogy jobban meg kell védeni a külső határokat, mert meg kell őrizni a schengeni vívmányokat. Kifejtette, hogy a bevándorlás továbbra is az egyik legnagyobb kihívás lesz kontinensen. Fontosnak nevezte a közös védelmi politikát, amely elvezethet akár az európai hadsereg felállításához is. Ám óvott attól, hogy a szoros gazdasági kapcsolatok miatt bárki véglegesnek tekintse a békét a földrészen.

Sürgette, hogy mindenki határozottan és félelem nélkül, minden kishitűséget és csüggedtséget elhagyva álljon ki Európa mellett. Fontosnak minősítette, hogy az EU a polgárok érdekeit szolgálja. Mint mondta, az unió sikere azon múlik, hogy mennyire erősek az egyes nemzeteket összetartó kötelékek...

ITT OLVASHATÓ

AZ IGAZSÁGOS MEGJAVÍTOTTA A JOBBOLDALI SAJTÓT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.02.07.


Nagyon megmérgesedett az Igazságos, amikor megtudta, hogy nem jók azok az újságok, amiket olvasni szokott. Igénytelenek és színvonaltalanok, bezzeg a másik oldalon jobban írnak, érdekesebben. De még ennél is jobban bántotta az Igazságost, hogy azok, akiket ők nem kedvelnek, hitelesebbek, mint azok, akiket szeretnek.

Tessék minálunk is olyanokat írni, amik érdeklik az embereket. Ez volt az első gondolata az Igazságosnak, és nagyon örült, hogy hiába nem mai gyerek, néha még neki is eszébe jut valami eredeti.

Vagy legalábbis olyan, ami annak látszik. Merthogy a gondolat, miszerint tessék minőséget produkálni, már néhai Zsdanov elvtárs fejéből is kipattant. Zsdanov elvtárs, aki nem emlékezne rá, Sztálin elvtárs kulturális ügyekben illetékes jobbkeze volt. Ő mondta anno, mert hát mikor máskor mondta volna, hogy „Írók, alkossatok remekműveket”.

Szólt is az egyik illetékes emberének az Igazságos, hogy lépjen az ügyben. Mert az tűrhetetlen, hogy a polgári oldalon analfabéták írják a sajtót. Nem azzal van a baj, hogy hazudnak, hanem, hogy senkit nem érdekel, amit írnak. Ezért van, hogy az övéik a Népszavát olvassák, az Élet és Irodalmat, a Magyar Narancsot, és nem az Origóval kezdik a napot, hanem az Index-szel.

Először a Varga Istvánt kellett lapátra tenni. Mindenki belepisil a medencébe, de ez a Varga a trambulinról brunyált bele...

KIS JÁNOS: DIKTATÓRIKUS ÜZEMMÓDBA ÁLL AZ ORBÁN-REZSIM

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.02.07.


Részletes, rendszerleíró esszét közöl Kis János filozófus, SZDSZ-alapító, benne az Orbán-rendszer bemutatása mellett az is, milyen lehet egy lehetséges ellenállás.

A magyarországi változásokra címmel írt dolgozatot Kis János a Magyar Narancs hetilapba, egy rövid előzetes a lap online felületén is megjelent. Kis legerősebb megállapítása az, hogy:

"Aminek jelenleg tanúi vagyunk, az megítélésem szerint az Orbán-rezsim diktatórikus üzemmódba állításának a kezdete."

A filozófus a decemberi, botrányos parlamenti üléstől indítja írását (amikor az ellenzék az elnöki pulpitust, a Fidesz pedig a túlóratörvényt fogadta el), amivel az ellenzék megtalálta a kitörési pontot.

"Minden Fidesz-kádernek és minden megfé­lem­lített köztisztviselőnek melegen ajánlom, hogy figyelmesen nézzék végig Tordai Bence (Párbeszéd) videóját, és vigyázó szemüket Orbánra vessék: bepillantást nyerhetnek abba, hogy milyen lesz az erős ember abban az órában, amikor éppen felfogja majd, hogy pünkösdi királyságának befellegzett" – írja Kis.

De ettől még messze vagyunk, teszi hozzá, mindenesetre új időszámítás kezdődött, ugyanis kiderült, hogy a tetszhalott ellenzék él, és vannak még erkölcsi-politikai tartalékai Kis szerint.

"A DK-tól a Jobbikig terjedő ellenzék képesnek bizonyult összehangolt és szolidáris cselekvésre"...

MAGYARORSZÁGRA JÖN AZ AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTER - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 ,Hz
Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.02.07.


Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a jövő héten Magyarországra utazik, adta hírül a Fehér Ház miután Szijjártó Péter külügyminiszter John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval tárgyalt.

Erről számol be a France 24 az AFP alapján. A magyar-amerikai katonai együttműködésről, az energia diverzifikációjáról, az orosz befolyás jelentette konfrontációról és a NATO-ban töretlen szerepvállalásunkról egyeztettek. Bolton Twitter-üzenetben közölte, remek 2019-es célokat tűztek ki Pompeo útja előtt. A tudósítás megjegyzi, hogy Orbán, aki az Unió migrációs politikájával szembement, elsőként dicsőítette Trumpot. S hogy az amerikai külügyminiszter akkor érkezik hazánkba, amikor Orbánnak tüntetések sorozatával kell szembesülni a rabszolgatörvény kapcsán. Az amerikai elnök mindig is hajlandóságot mutatott az együttműködésre, szemben az Obama kormányzat hűvös távolságtartásával, noha most is akadtak nézetkülönbségek. Itt a két orosz fegyverkereskedő oroszoknak történt kiadatását illetve a Soros elleni támadás ürügyén a CEU Bécsbe üldözését emeli ki a cikk.

A Washington Post Mike Pompeo minapi brüsszeli beszédét igencsak kritikusan ítéli meg, nem köntörfalaz, egyenesen rossznak mondja. Mert miközben a "multilaterialis" kapcsolatokról beszélt, a kétoldalú kacsolatokat dicsérte. És Trump után szabadon feltette a kérdést, az a világrend, amiben ma élünk – vajon helyes-e? Ami viszont Magyarországot érinti: az Európai bizottság agytrösztjének számító European Political Strategy Centerben tartott diskurzuson kiderült, a résztvevőket a Brexitnél is jobban aggasztotta Orbán illiberálisdemokráciája, azé az országé, amit Trump Amerikája a karjaiba fogad. Mike Pompeo figyelmébe pedig azt ajánlották, hogy ha Európa épp olyannak látja Trumpkormányzását, mint Hszi Csin-pingét, akkor már rég odaveszett Amerika vezető szerepe a világpolitikában.

Az EU-ellenes populisták egyre kiterjedtebb hatalomra jutása nap mint nap megnehezíti a gyorsan változó külpolitikai krízisek kezelését, egységes uniós álláspont kialakítását – írta a New York Times a Reuters alapján. A névtelenségbe burkolózó diplomaták ezt az uniós külügyminiszterek hét eleji találkozója után szűrték le, hisz három, igencsak lényegi kérdésben nem sikerült közös nevezőre jutniuk. Venezuela ügyében, az Arab Ligával tervezett migrációs kérdésben és az orosz-amerikai felmondott rakéta egyezmény megítélésében. Magyarországot is kiemeli az elemzés, hisz minden migrációs kérdést megvétóz, legutóbb az ENSZ migrációs paktumát, majd az Arab Ligával tervezett uniós megállapodást. Ugyanakkor szövetségese, Lengyelország mindig az amerikaiak pártját fogja az oroszok ellenében, bármiről legyen szó.

Baj van a motorházban – érzékeltette plasztikusan az egyik résztvevő. Pedig Frederica Mogherini külügyi biztos igencsak agilis vezetési stílusa azt diktálná, hogy Amerikához hasonlóan például bizonyos szankciók gyorsan életbe lépjenek. A 28 tagállam közötti egység megteremtése azonban egyre több akadályba ütközik, míg korábban az uniópárti szemlélet és az együttes gazdasági sikerek ösztönzőleg hatottak, ma ezek aligha jelentenek összetartó erőt. Az uniós választások közeledtével pedig ez a helyzet romlani látszik, hisz minden tagország kampányérdekeinek megfelelően cselekszik. Tavaly Jean-Claude Juncker javaslata, hogy elegendő legyen a többségi szavazat elérése külügyi kérdésekben - csődöt mondott, mert nem hajlandóak a tagállamok feladni vétójogukat. A kimerítő, több napos egyeztetés után az egyik külügyminiszter úgy fogalmazott, az eredmény híján ilyenkor az ember már csak a Red Bullban bízhat...