2020. október 15., csütörtök

„FEJENKÉNT SZÁZEZER FORINTOS ALAPJÖVEDELEM KELL” – VITATKOZZUNK KARÁCSONYÉKKAL!

VÁLASZ ONLINE
Szerzők: SZABÓ TÍMEA, KARÁCSONY GERGELY
2020.10.11.


Kicsi, de főpolgármestert adó párt társelnökei küldtek írást lapunknak, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése mellett érveljenek. Karácsony Gergely és Szabó Tímea szerint még csak adóemelés sem kellene ahhoz, hogy mindenki zsebre vághasson százezer forintot havonta. Akkor is, ha nem dolgozik. Lapunk többször foglakozott már a témával: tavaly megállapítottuk, hogy 2020 fontos politikai témája lehet az alapjövedelem, később a volt tőzsdeelnök a Válasz Online hasábjain ajánlotta a kormány figyelmébe az intézkedést, legutóbb pedig Filippov Gábor és Balázs Zoltán mondta el podcastunkban, miért nem tartják támogathatónak azt. Karácsonyék régóta kampányolnak az alapjövedelem mellett, múlt héten pedig megjelent a Megújuló Magyarországért Alapítvány tanulmánya, mely konkrét számításokkal is előáll. Ez a részletes dolgozat képezi Karácsonyék most közölt, rövidebb írásának az alapját. Vitaindítóként közöljük tehát a Párbeszéd társelnökeinek kiáltványát, amelyre és az annak alapját képező tanulmányra pedig az ellenzői táborból Mike Károly közgazdász válaszol lapunk hasábjain. Minőségi vita következik...

ENYEDI ILDIKÓ: MEGYÜNK A DIÁKOK UTÁN

MAGYAR NARANCS
Szerző: KÖVES GÁBOR
2020.10.14.


Ő is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amikor az intézményre hatalmi erővel rákényszerített kuratórium Vidnyánszky Attila elnökletével felszámolta az egyetem autonómiáját. A diákok kiállásáról, a tanárok helytállásáról, Vidnyánszky szerepéről és A feleségem történetéről is beszélgettünk.


Magyar Narancs: Azzal, hogy felmondott, nem viszi tovább mesterszakon az idén végzett filmrendezőosztályát. Fennáll a veszélye, hogy hat fiatalnak megbicsaklik ettől a képzése?

Enyedi Ildikó: Most még nagyban dolgozunk a diplomafilmjeiken, egy intenzív félév még mindenképpen előttünk áll. Szinte már hagyománya van az egyetemen, hogy egy fél vagy háromnegyed évet még rá kell húzni, a pályázatok miatt csak így tudják a diákok elkészíteni a diplomafilmjüket. Bár mi szigorú ütemtervvel épp befejeztük volna a filmeket időre, a vírus áthúzta a tavaszi forgatások lehetőségét. Hivatalosan már végeztek, de még nem diplomások. Hogy utána mi lesz? Ha hívnak, bármelyik futó osztályba megyek ingyen kurzust tartani. Nagyra becsülöm azokat a kollégákat, akik ottmaradtak az osztályukkal. Ha másodéves az osztályom, nem biztos, hogy felállok, de idén végeztek a diákjaim, a mesterképzés két éve van még hátra. Most személyenként gondolom végig Gigor Attila osztályvezető társammal, kinek mit tanácsoljunk, miben segíthetünk, hogy kinek mi legyen a következő lépés. A diákokkal együtt, közösen próbáljuk kitalálni. Van köztük még nagyon zöld diák is, aki az érettségiről zuhant be három éve, neki és még másoknak is nagyon kellene a mesterképzés.

MN: Pszichésen hogyan érinti a jelen helyzet a végzőseit?

EI:
Egy rendezőnek a jég hátán is meg kell élnie, teljesen abszurd körülmények között is. Arra is kondicionálni kell magát, hogy akár éveket kell várnia arra, amit szíve szerint már kezdene forgatni, de arra is, hogy ha nem is áll még készen, felpörgesse magát, mert a helyzet úgy hozta, hogy kezdeni kell. Ez egy hektikus szakma, nagyon sokfajta méltatlan és abszurd helyzettel. Azt érzem, talán a rendező szakos diákok vannak a legkevésbé veszélyeztetve most, szemben a legtöbbet veszítő színészekkel vagy a szakma jellegéből adódóan szintén sérülékenyebb operatőrhallgatókkal. Egy olyan helyzetet hozott az élet és a kormányzat, amelyben tisztázniuk kell a belső értékrendjüket, prioritásaikat. Fontos döntéseket kellett és kell hozniuk. A döntési képesség pedig a rendező legfontosabb munkaeszköze. Ha úgy tetszik, ez egy extra kurzus, köszönjük szépen!

MN: Kivételek mindig vannak, de Magyarországon majdnem minden filmrendező az állami pályázati pénzektől függ. Már ha filmet akar rendezni. Nem tart attól, hogy az egyetemük autonómiájáért küzdő, a NER erőszakos egyetemfoglalása ellen tüntető diákok a majdani pályázatok elbírálásakor hátrányt fognak szenvedni?

EI: Van egy középkori német mondás: „Veszélyben és nagy szükségben a középút a halálba vezet.” Az én generációm nem lett úgy próbára téve, mint a szüleimé vagy a nagyszüleimé. Ezek a fajta veszélyek, amelyekkel most ezek a fiatalok szembesülnek, azt hiszem, még bőven abba a kategóriába tartoznak, amely megerősíti az embert, nem az életük forog veszélyben. Ha a rendszer megjegyzi a neveket, hát akkor megjegyzi. Ha ez kockázat, akkor kockázatosan kell élni!
...

ZUHANHAT A LAKÁSKIADÁS HOZAMA - TÖMEGES ELADÁS NEM VÁRHATÓ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2020.10.15.


Akár 25 százalékkal is csökkenhettek a befektetési céllal vásárolt lakások kiadásából származó hozamok 2020-ban az egy évvel korábbihoz képest. A Takarék Index elemzői ennek ellenére rövid távon nem számítanak a befektetésnek szánt lakások tömeges értékesítésére.

A koronavírus-járvány hatása érzékenyen érintette a nagyvárosok és különösen a budapesti belváros lakásbérleti piacát – állapította meg a Takarék Index elemzése. A rövid távú kiadást alapvetően befolyásolta, hogy a nemzetközi turizmus drasztikusan visszaesett, amit a hazai nem tudott pótolni. A hosszú távú kiadói piac esetében pedig az egyetemek korlátozott működése, a külföldi diákok elmaradása, a turizmus és így a szolgáltatási szektorban dolgozók számának csökkenése mérsékelte a bérleti igényeket.

Az ingatlanközvetítő hálózatok adatai szerint a főváros több belső kerületében (VI., VII., IX. kerület) akár negyedével is nőtt a hosszú távra kiadó lakások száma. Emellett a rövid távú lakáskiadás belengetett szigorítása is befolyásolja ezekben a kerületekben a kiadási célú ingatlanbefektetéseket.

A kínálat növekedése és a kereslet csökkenése alacsonyabb bérleti díjakat eredményezett, amiről már a nyáron érkeztek adatok. A Duna House (DH) jelentése szerint a bérleti díjak Budapesten 15-30 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, és vidéken is hasonló volt a tendencia. A KSH által az ingatlan.com adatai alapján készített lakbérindex ugyan nem mutatott ilyen jelentős visszaesést, de 6 százalékos csökkenés itt is látszott a bérleti díjakban 2020 júliusa és az előző év azonos időszaka között...

HATÁRÁTKELŐS NYÁLCSORGATÁSOK

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelők
2020.10.15.


Az embernek az étkezési szokásaival, a gyerekként megszokott ízekkel nehéz szakítani – sokszor keressük azokat az ételeket, hangulatokat, melyek meghatározták fiatalkorunkat. Ez talán még fokozottabban érvényes külföldön, ahol az ízek az otthonra is emlékeztetnek minke
t.

Más kérdés, hogy az, ami az emlékeinkben él, mennyire igaz, mennyire szépíti meg az azóta eltelt idő. Ennek egyik klasszikus példája a Túró Rudi, aminek kapcsán nemrég Boglárka írt egy posztot, és amiről érdekes (és szerteágazó) beszélgetés alakult ki a Határátkelő Fb-oldalán.

Mi a helyzet a Túró Rudival?

Az Egyesült Királyságban élő Hajnalka (akinek a nyitóképet is köszönhetjük) például azt írta, hogy neki nyolc év után semmi sem hiányzik, ami magyar, mindent megkapnak, amire szükségük van, és nem ragaszkodnak a magyar márkákhoz.

„Ha vettünk is csalódtunk. Egyébként sem a pöttyös az igazi! Ezt nem győztem a fiataloknak is mondani, amíg a Bőrgyógyászati Klinikán dolgoztam” – viccelt.

Mindenesetre elég komoly „minőségellenőrzési vita” alakult ki ennek kapcsán. Krisztián szerint például a mai Túró Rudi gejl és fos, egyébként is a Leith Walkon található lengyel boltban van eredeti (és finom) orosz.

András a saját márkás rudik mellette tette le a voksot, mondván, közülük több sokkal finomabb is, mint a pöttyös, nemcsak jelentősen olcsóbb. Angela pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rudit otthon is meg lehet csinálni, már egész jó receptek vannak.

Botond azt írta, neki egyáltalán nem hiányzik, sosem szerette: „Nem tudom, miért van oda mindenki érte”. Ibolya is azon a véleményen volt, hogy senkinek sem hiányzik a Túró Rudi.

„Először is lehet kapni a magyar boltokban! Másodszor hiába lett ’hungarikum’, a más nemzetiségűek nem csorgatják a nyálukat érte. Harmadszor ez már rég nem a klasszikus Rudi, csak valami kutyulék” - fogalmazott.

Anitának sem hiányzik a rudi, „de tegnap este egy hónap otthonlét után kinyitottam a hűtőt és kerestem. De hát ez nem anyu hűtője”.

Erzsébet egy trükköt is elárult, merthogy a rudi szerinte télen jól szállítható és a mélyhűtőben sokáig eláll.

Péter egyszerűen csak „cukor vacaknak” minősítette az édességet, mondván, egy 30g-os pöttyös Túró Rudiban 11g a cukor és a bevonat is gáz, mely nem valódi csokoládé, hanem „kakaós étbevonómassza”, ami a csokoládé gyengébb minőségű helyettesítő terméke, melyben a kakaóvajat a lényegesen olcsóbb hidrogénezett növényi zsírral helyettesítik...

BIDEN VILÁGPOLITIKÁJA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: DOBOZI ISTVÁN
2020.10.09.


Ha november 3-án Joe Biden diadalmaskodik az elnökválasztáson, amire jó esélye van, akkor a világpolitikában páratlanul járatos elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Trump elnök négyéves kormányzása alatt az Egyesült Államok a liberális nemzetközi rend támaszából annak fő rombolójává vált, ami Washington globális szerepének és befolyásának hanyatlását vonta maga után, az űrbe Amerika stratégiai riválisai nyomultak be. Anti-Trumpként határozva meg magát Biden az amerikai nemzetközi politika restaurációja mellett száll síkra; az ügyletközpontú trumpi vonallal szemben értékalapú, demokrácia- és emberijog-hangsúlyos világpolitikát követne. Mit jelenteme mindez a Biden-kormány szövetségi kapcsolatait és a fő stratégiai versenytársakhoz, Kínához és Oroszországhoz fűződő viszonyt illeően? Jól járna-e Bidennel Kelet-Európa és Magyarország?
...

SZEPTEMBERIG SEM JUTOTT ÁT A VÁMON A 300 MILLIÁRD FORINTNYI LÉLEGEZTETŐ MAGYARORSZÁGON

444.HU
Szerző: haszanz
2020.10.15.


Frissítette a Központi Statisztikai Hivatal a külkereskedelemről szóló beszámolóját, már az augusztusi adatok is szerepelnek benne. Nem egy óriási esemény általában, de most mégis figyelmet érdemel. Az adatokból ugyanis az látszik, hogy szeptemberig nem importáltunk annyi lélegeztetőt, mint amennyit saját bejelentése szerint tavasszal vásárolt a Külügyminisztérium.

A külügy márciusban és áprilisban vett 16 863 darab lélegeztetőt több mint 300 milliárd forintért. Ennyit messze nem kellett volna a legrosszabb forgatókönyvvel számolva sem, azzal indokolták a túlvásárlást, hogy a biztonság kedvéért rendeltek sokkal többet.

Az általunk korábban kikért szerződésekben szereplő dátumok alapján a 300 milliárd forintért vásárolt eszközöknek már régen meg kellett volna érkezniük Magyarországra. Ehhez képest a KSH adatai szerint idén szeptemberig összesen csak 193,7 milliárd forintért importáltunk lélegeztetőgépeket...

PÉNZT NEM AD RÁ, VISZONT ÁTVENNÉ A FŐVÁROSI NAGYBERUHÁZÁSOK EGY RÉSZÉT AZ ÁLLAM

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2020.10.15.


A kormány szívesen befejezné a biodómot, átalakítaná a belvárosi Duna-partokat, továbbvinné a budai fonódót és megépítené a Gellérthegyi siklót.


Egészen másként ítélte meg a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának mai ülését a kormány megbízásából tárgyaló Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, illetve Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes. 

Fürjes szerint a megbeszélés sikeres volt, mivel számos kérdésben közös nevezőre jutottak, míg más vitás ügyeket végre sikerült lezárniuk. Ezek közé tartozik a Lánchíd felújítása, amelyhez a kormány 6 milliárd forint támogatást ígért, de az erről szóló kormányhatározatot eddig nem sikerült úgy módosítani, hogy kizárólag az átkelő rekonstrukcióra is felhasználható legyen. Az eredeti ígéret szerint a híd, az alagút és a 2-es villamos aluljárójának felújításához együtt adta volna a támogatást a kormány. Fürjes mindenkit újfent megnyugtatott: a főváros megkapja a pénzt, igaz csak a felújítás utolsó számlájára, miután a főváros kifizette az addigi munkálatokat. A kormány ragaszkodik ahhoz is, hogy a hídon legfeljebb 18 hónapig korlátozzák majd a forgalmat. Ez viszont minden bizonnyal drágítja majd a felújítást...

30 EZER TOJÁS, 7 EZER TÚRÓ RUDI A PUSKÁS AKADÉMIÁNAK

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.10.15.


Meg még egymillió forint harcsára, nagy halom pénz a több tízezer kilogramm Fornettire, százezrek gyógyszerre és WC-papírra, félmillió forint süteményre. Megnyugodhatnak hát azok a cégek és magánszemélyek, amelyek (akik) a Puskás Akadémiának adakoztak a tao néven ismert adózási forma révén. Nem mintha eddig nyugtalanok letettek volna: lemondtak ők már ezekről a forintokról régen, amolyan kötelező dézsmaként számoltak vele, olyan adóval, ami a középkorban volt szokás, amikor a király dézsma kivetésével védte meg (sarcolta) az alattvalóit...

„LÉTEZIK A HÁTTÉRHATALOM, TEHETSÉGNEK HÍVJÁK” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: Magyar Hang
2020.10.15.


A TARTALOMBÓL:

– „Politikai bosszú volt” – Valójában nem az ellenzéki polgármestereket bünteti a kormány, hanem az érintett térségben élőket – mondja Pikó András. Interjú

 Létezik a háttérhatalom. Tehetségnek hívják – Egészen egyszerűen nem értem, hogy mi ezzel az iskolával, ezzel a csodával a baj – mondja Gálvölgyi János. Interjú

– Ezt meg kell beszélnünk – Hogyan lesz klímastratégia ötven budapesti véletlenszerű összetereléséből? 

– Függőségi viszonyt kényszerítenének az orvosokra – Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász szerint több tízezer szakember átverése még visszaüthet

– Esély az erdélyi kopónak – Egykor medvére vadásztak vele, most a kihalás szélén áll

 Elhantolt zöldügyek – Az ökogazdaság után a környezetvédelmi központ sem kell a kormánynak 

– Tököl helyett Berettyóújfaluban lesz „a rabkórház” – Már csak két hétig működik a tököli rabkórház

 Rugalmatlan járványügy, rugalmas háziorvosok – Akár egy hét is eltelhet, mire megérkezik a jánjványügyi határozat a kontaktokról

– Mini Svájc lett Kóspallag? – Itt választották meg az ország egyik legfiatalabb polgármesterét, az akkor 26 éves Plachi Attilát. Mi történt ott az eltelt idő alatt?

– „Itt demokrácia van, de csak a Fidesznek!” – Kihalt városok, átmozgatott falvak: így maradt meg a kormánypártok kétharmada a borsodi időközi választáson. Riport

– A politikai status quót is letarolja a bejrúti robbanás? – Mostanra mindegyik vallási közösség többet szeretne harapni a hatalmi tortából, mint ami eddig az ország alkotmánya alapján megillette

– Megváltozott a status quo Karabahban – Szintet lépett a kaukázusi konfliktus, ám a fő kérdés még mindig az, hogy a népek önrendelkezése vagy a határok megváltoztathatatlansága élvez-e prioritást

– Rabszolgatörvény vagy Indonézia új esélye? – A versenyképesség javítása, az olcsó munkaerőt kereső nagyvállalatok bevonzása, a Kínánál is jobb befektetési környezet megteremtése – ilyen célokkal született az a salátatörvény Jakartában

– Trump-értékelő III.: Az orosz rulett – Moszkva annak idején megkönnyebbüléssel fogadta Donald Trump győzelmét, és most is azért szorít, hogy maradjon

– Szétfeszíti a szlovák kormányt az abortuszvita – Hónapok óta nem nyugszanak a kedélyek

– Fűző nélkül – Mit éreztek a Monarchia asszonyai, amikor testük valódiságával szembesültek? Czingel Szilvia kulturális antropológus-néprajzkutatóval beszélgettünk új kötete kapcsán

– Sci-fi NER 2215-ből – Pintér Béla új, Vérvörös, törtfehér, méregzöld című, erősen NER-kritikus, az Oidipusz-mítoszt groteszk csúfondárossággal felhasználó disztópiájáról

– Valami bűzlik Európában – A poloskák az utóbbi években tömegesen lepik el a lakásokat így ősszel. Mi történt?

– Ha dinófestményt akar, keresse Mr. Csotonyit! – Julius Csotonyi a világ leghíresebb, sőt egyeduralkodó dinoszauruszfestője (az ő kifejezésével paleofestője). Családjával ötéves korában, 1978-ban költöztek Magyarországról Kanadába. Interjú

– Számomra egyértelmű, hogy élni kell – Csak a jó irodalom hasznos a nemzet szempontjából – mondja Háy János. Interjú

 Hekkszentélyek – Hekkezni a Balatonnál már rég nem „proli” szokás. Hiába tengeri hal, több évtizedes magyarországi fogyasztása hagyományos étellé emelte a sült hekket. Gasztrolidérc a Balaton körül

– Magyarok töltik meg a vendégszektort a Fradi BL meccsein? – A Barcelona hazai drukkereit összefogó szervezet akciót indított a jegyekért

Publicisztika:
– Lányi András: Dúró Dóra darál
– Dévényi István: A szerencsi napfény íze
– Gulyás Balázs: A középszerű Dömdödöm lázadása – Maga itt a kultúrhörcsög?
– Szerető Szabolcs: Pofon Szerencsen – Álláspont
– Várkonyi András: Stadionok árából bérlakások?
– Pápay György: Egy választás, amelyből nem tudtunk meg semmit – Több a zászló
– Nagy Attila Tibor: Az ellenzék szerencsi csatavesztése
– Kovács Bálint: Gordiuszi szalagok – Mi áll a Hegyi-Karabahban kiéleződött katonai konfliktus hátterében?
– Híd Jenő rajzol: A szerelem is vírus
– Wekerle Szabolcs: Tüntibb – Újbeszél
– Gazda Albert: Monó
– Szerető Szabolcs: Szelíd Balkán – Szotyola
– Puzsér Róbert: Orbán terve: a felelősség áthárítása vagy az egészségügyi rendszer bedöntése?
– Marabu: Riadó

Tárca:
– Szekrényes Miklós: Kivéd
– Haklik Norbert: Sörténelem IV.

Kritika:
– Hanyatló hírnevünk nyomában – Jeszenszky Géza: Az elveszett presztízs: Magyarország megítélésének megváltozása Nagy-Britanniában (1894-1918)
– Jelentős szerepet játszik – Mucsi Zoltán – Bérczes László beszélgetőkönyve
– A népiek elkötelezettje – Petrik Béla: Borbándi Gyula
– Ne csak fantáziáljunk! – Justin J. Lehmiller: Mondd el, mire vágysz!
– Császári erkölcsök, intelmek egy korszakhatár széléről – Rövid könyv az imperatorok életéről és erkölcseiről – Epitome de Caesaribus. Fordította és a kommentárokat írta: Sólyom Márk

ITT OLVASHATÓ

HA EZ ÍGY MEGY TOVÁBB, SÓ SEM LESZ, AMIVEL BE LEHETNE HINTENI AZ ÖSSZNÉPI NYOMORÚSÁGOT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.10.15.


Jó estét kívánok! Ameddig le nem kapcsolják az internetet. Mert akkor a demokrácia és a jogállamiság, valamint a szellem világosságának nagyobb dicsőségére szakítani leszek kénytelen ezzel a hagyománnyal. Is. Egyelőre csak az SZFE hatalmi megszállásának tető alá hozását vezénylő gépesített lövész izmozik azzal, hogy ő akkora nagy és bátor ember, hogy még az internetet is képes lekapcsoltatni az SZFE kollégiumában, de azért jó tudni, hogy ez még nem a vége, ő bármeddig hajlandó lesz elmenni. És tényleg: a Vas utcai épületben már vissza se kapcsolták az internetet, a hálózati kábelt is leszerelték a portán (így vezetékes internet sem elérhető). A hallgatók személyes holmijait kipakolták a nagy fórumok fő helyszíneként használt Ódry Színpadról, a termet bezárták, a portától pedig elkobozták a kulcsot, így oda már nem tudnak belépni.

Majd ha a vizet, villanyt és gázt is kikapcsoltatja Szarka nertárs, az lesz az igazán hősies. Nem ötleteket akarok adni a hatalmi gőgnek, arroganciának és valóságot tagadó elvetemülésnek, inkább csak rezignáltan megállapítom, hogy ahol az intellektus és az erkölcs hiánycikk, ott törvényszerűen túlteng az erőszak. Vagyis ahol ésszel nem megy, ott gyáva erővel szokás lerendezni a mocskos ügyleteket. Hogy Varga Juditnak legyen még eggyel több oka azért hőzöngeni, hogy el van nyomva, meg van támadva, sőtpláne soha nem látott össztűz alá van véve az orbánista jogállam. Pedig ha ez nem demokrácia, akkor semmi nem az. Sajátosan Duna-parti, az elnyomórendszerváltás utáni közvetlen állapotokat idéző, egész Európára veszélyt jelentő, de legalább szuverén, szabadságharcos és félreismerhetetlenül nemzetifideszes. Ennek a szabadságharcos, nemzetifideszes, semmi mással össze nem téveszthető, kétszínű kocsmapolitizálásnak két példáját hadd hurcoljam ide...

MEGINT KIVÉGZETT EGY ÚJSÁGOT A NER - JÖN MAJD AZ ÚN. SZAKMAISÁG, FÜGGETLENSÉG, TOVÁBBÁ A TÉNYEK FIGYELEMBEVÉTELE.

B1 BLOG
Szerző: nickgrabowszki
2020.10.15.


Jogi eszközökkel vagy a közpénzek magánosításának útját folytatódik az Orbán-rezsim eszeveszett térfoglalása. Csak az utóbbi hetekben a Színművészetit, az Indexet, a Libri nevű könyvkiadó és -kereskedő cégcsoportot vagy a komplett egészségügyet vonták az érdekkörükbe.

A legújabb fejlemény szerint a Médiapiac nevű lap esett áldozatául a terjeszkedésnek. A vásárló, egy Boros Bánk Levente nevű NER-stróman és -propagandista egy másik kormányagitkának nyilatkozva nem árulta el (meg se kérdezték tőke), hogy honnan volt pénze az akvizícióra. Azt viszont igen, hogy hogy miért szüksége a NER-nek a Médiapiacra:

"Ez a lap lehetőség arra, hogyfüggetlen, szakmai értelmezését adjuk Magyarország és a világ médiapiaca működésének, ez az ars poeticánk. Eddig ugyanis elsősorban a balliberális narratíva érvényesült ebben a kérdésben, akár a hazai kontextust, akár a magyar médiapiac nemzetközi megítélését nézzük. Így például ha Brüsszelben az utóbbi években terítékre került a magyar média témaköre, akkor csak a szakma balliberális szegmense volt jelen, a saját álláspontjával.
"

Ami egészen magyarul azt jelenti, vettek egy lapot, amit a civilizált világban az asztalra lehet tenni, mint a józan ész ellensúlyát: azért foglalták el a Médiapiacot, hogy abban le
 tudják tagadni a médiapiac elfoglalását.

A Boros nevű ember erősen kárhoztatta
- a fals értelmezéseket,
- a tények figyelmen kívül hagyását,
- a szakmaiság megerőszakolását.

Aminek okán azonmód ki is rúgta a Médiapiactól a lap addigi összes munkatársát.

Hogy a régi néven működő vadonatúj lap mennyire lesz "független", azt jól előrejelzi, hogy a Boros a közpénzekből finanszírozott ún. Médianéző Központ igazgatója...

ŐSZINTÉN A HÁLAPÉNZRŐL

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2020.10.15.


A hálapénzrendszert a hiány, és a félelem generálja. Nem jó a betegnek, nem jó az orvosnak, árt a magyar egészségügynek. Ám a felszámolásához nem elegendő, hogy a közelmúltban elfogadott törvény kriminalizálja az adását és az elfogadását, az okokat kell megszüntetni. Az orvosok hálapénz elleni, több mint egy évtizedes küzdelméről, a miértekről és a hogyanról dr. Dénes Tamással, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnökével beszélgettünk.


Az Országgyűlés egyhangú, 165 igen szavazattal fogadta el 2020. október 6-án a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete hogyan vélekedik a törvényről?

– A törvény megítélése nem egységes. Vannak, akik már évek, akár évtizedek óta küzdenek a hálapénz-mentes, tisztességes béreken alapuló rendszerért. A csoport ezt az eredményt tartja szem előtt, és azt vallja, hogy kompromisszumra kell törekedni a törvény azon részeivel kapcsolatban, amelyek így, ebben a formában nem elfogadhatók, mint például a békeidőben történő kirendelés. Vannak, akik teljes mértékben elutasítják a törvényt a negatív elemek miatt, és azt vallják, ahhoz, hogy béremelést adjon a kormány, és megszüntesse a hálapénzt, nem kell új jogállás az egészségügyben. Teljes mértékben igazuk van, csak azt kell látni, hogy ez az új jogállás nagy valószínűséggel egy politikai szándék a közalkalmazotti jogviszony (teljes) felszámolásában, és nem biztos, hogy ebben a kérdésben kompromisszumra kész a kormány. Egy dologban mindkét fél egyetért, hogy ebben a formában nem lehet elfogadni a törvényt...

LŐTTEK AZ ORVOSBÁRÓKNAK? VENDÉGÜNK LANTOS GABRIELLA EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER, POLITIKUS

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2020.10.15.


Volt már Lázár János és Bajnai Gordon embere, pár éve félmilliós olvasottságú cikket írt az orvosbárókról, most pedig politikus lesz Pálinkás József új pártjában. A HetiVálasz, a Válasz Online podcastjának vendége Lantos Gabriella egészségügyi menedzser.


Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, a legegyszerűbb, ha felkeresik Lybsin-oldalunkat. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett, iTunes-on (más néven Apple Podcasts), TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található...

KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS, BOLTZÁR, KARANTÉN - EURÓPA ELBUKOTT, VISSZATÉRNEK A TAVASZI INTÉZKEDÉSEK

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2020.10.15.


Kijárási korlátozás, boltzárak, a nem egy háztartásban élők érintkezésének teljes tiltása, városok teljes lezárása - csak néhány azok közül az intézkedések közül, amelyeket az elmúlt napokban a legnagyobb európai országokban hoztak. A szigorúsági szintek már gyakorlatilag a tavaszi állapotoknak felelnek meg, a különbség abban van, hogy sok országban ezeket csak a legfertőzöttebb területekre rendelik el. Ezek általában a fővárosok és nagyvárosok, így az egyes országok lakosságának 20-30%-a is érintett a tavaszihoz hasonló szigorúságú lezárásokban, és az érintet területek száma napról-napra nő. Úgy néz ki, Európa kísérlete a laza járványkezelésre ősszel kudarcot vallot, így nem maradt más választás, mint lépcsőzetesen visszatérni a tavaszi útra. Európában Magyarország már kirívó esetnek számít a laza járványkezelésével...

FORTYOG A PSZICHOLÓGUS SZAKMA, TÁMAD A KORMÁNYOLDAL

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.10.15.


Pszichológus hallgatók százai is csatlakoztak azokhoz a – már végzett és praktizáló – pszichológusokhoz, akik közös állásfoglalásban álltak ki a kisebbségekkel foglalkozó Meseország mindenkié meseantológia mellett, tiltakozva a kötetet ért támadások ellen – tudta meg a Hírklikk. Ők egy külön aláírási listán csatlakoztak az állásfoglaláshoz. A kötet körüli harc nem látszik csillapodni: a kormánypárti média a mesekönyv ellen fellépő Bagdy Emőke mellett folytat kampányt, megragadva az alkalmat egy adag liberálisozásra. A mellette indított petícióhoz ellenőrizetlenül lehet csatlakozni.


Közel 1300 végzett és praktizáló magyar pszichológus írta már alá azt az állásfoglalást, amely határozottan kiáll a hazai közéletben nagy viharokat kavaró Meseország mindenkié mellett, szakmai érvekkel támasztva alá annak jogosultságát, illetve hasznosságát. A könyv – ahogy mi is többször beszámoltunk róla – részben ismert mesék átiratait tartalmazza, amelyekben a főhős a kisebbséghez tartozik (például roma vagy homoszexuális), de a végén mégis ő győz. A kötet elleni – a kormánypárti és azt támogató oldalon – óriási, könyv-megsemmisítésig fokozódó éles támadok nyomán született a megfogalmazói által állásfoglalásként meghatározott dokumentum, amelynek célja – mint írják – a pszichológiai tévhitek és téves információk eloszlatása...

„TRUMP EGYSZER CSAK AZT MONDTA, HOGY HÍVJUK FÖL VIKTORT!”

NÉPSZAVA
Szerző: HORVÁTH GÁBOR
2020.10.15.


Elégedett az elért eredményekkel az Egyesült Államok távozó nagykövete. David Cornstein szerint Trump elnök szereti a magyarokat és kormányukat.


Mi volt a fő célja Budapestre érkezve és büszke-e az elért eredményre? 

Különbség volt aközött, ahogyan az Obama-kormányzat bánt Magyarországgal és ahogyan a Trump-kormányzat teszi. Első számú célom a kapcsolatteremtés volt, mert előtte szinte ellenséges volt a viszony, amivel egyáltalán nem értettem egyet és persze Trump elnök sem. Ezen akartunk változtatni, mert nagyon nehéz bármit is elérni, ha nem tudunk párbeszédet folytatni, megadni egymásnak a tiszteletet. Most, hogy hamarosan távozom az országból, örömmel mondhatom, hogy a helyzet sokkal jobb, mint amikor ideérkeztem. 

Ahogyan érkezésekor nyilatkozta, az egyik fő célja a CEU Budapesten tartása volt. E tekintetben láthatóan kudarcot vallott. Voltak-e más olyan területek is, ahol fel kellett adnia a kiinduló pozícióit? 

A CEU-ról másfél éve döntöttek és az ezzel kapcsolatos véleményem nem változott. Borzalmasan érzem magam amiatt, hogy az egyetem a Bécsbe való távozás mellett döntött. Ez szomorú volt a város, az egyetem, a diákok, a tanári kar szempontjából, és ma is bármit megtennék, ha ezt vissza lehetne csinálni. Nem tudom, hogy a kudarc mennyiben volt David Cornsteiné, mert a folyamatban az egyetem kuratóriuma és a magyar kormány vett részt, mi a magunk részéről igyekeztünk előmozdítani a megállapodást, de sajnos nem sikerült. Akárcsak az üzleti életben, az embernek nagykövetként is vannak céljai, álmai, de számot kell vetnie azzal, hogy egyes álmaiból aztán megbánás lesz. Ezért kár, de amit az üzleti pályámon és a diplomáciában eltöltött korlátozott időm alatt is megpróbáltam elérni, az az, hogy több legyen a nyereség, mint a veszteség. Azt hiszem, ez sikerült. Vannak még területek, ahol szeretnék változást látni, ilyen például az orosz energiahordozóktól való függés lazítása. A Krk-szigeti kikötő megnyitásával megindulhat Magyarországra a cseppfolyós földgáz (LNG), ami kiválthatja az eddig Oroszországból érkezett mennyiség 10-15 százalékát. Ez a mostani helyzethez képest javulás lesz, de még további lépésekre lesz szükség. Azt is szeretném, ha kicsit javulna az Ukrajnával kapcsolatos helyzet, hogy könnyebben tudjanak együttműködni a NATO-val. Ezt egyelőre annak ellenére sem sikerült elérni, hogy Ukrajnában új vezetés van. Azt hiszem, mindkét országnak jobb lenne, ha meg tudnának állapodni és remélem, hogy meg is fognak...

ORBÁN SZABADULNA A FELELŐSSÉGTŐL, A JÁRVÁNY AZONBAN EGYELŐRE NEM ENGEDI EZT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.10.15.


Nehéz eldönteni, hogy a sötétben tapogatózik, vagy a zavarosban halászik az Orbán-kormány. Valószínűleg mindkét állításban van igazság, ugyanis a koronavírus-járvány kapcsán is a jól bevett fideszes módszereket alkalmazza a rezsim. Egyrészt nem igazán érdekli a valóság, másrészt a tényektől függetlenül Orbán Viktor már eldöntötte, hogy miként fog alakulni Magyarország sorsa a következő hónapokban. Csakhogy erről a koronavírust még nem tájékoztatták…


Szinte minden nap megdől egy rekord az operatív törzs által nyilvánosságra hozott adatok alapján. Még a laikusok számára is nyilvánvaló, hogy egyre intenzívebbé válik a járvány, és szinte kiszámíthatatlan, mikor fordulnak meg a trendek. A szakemberek véleménye ma már vajmi keveset számít, a kormány az előre kidolgozott menetrend szerint cselekszik, vagyis a korábbi védekezési protokoll előírásain kívül semmilyen korlátozó intézkedést nem léptet életbe.

Mindezt a tavasszal elkezdett és a nyáron lezárult nemzeti konzultáció adataira hivatkozva teszi, vagyis lényegében azt mondja, hogy mivel az emberek nem szeretnének újabb szigorításokat, ezért nem is lesznek ilyenek. Úgy cselekszik (illetve nem cselekszik) a kormány, mintha egy kívánságműsor része lenne a járvány. A kormánypárti média folyamatosan sulykolja, hogy működnie kell az országnak, ezért nem zárják be a hivatalokat, vendéglátóipari egységeket, termelő üzemeket, valamint az oktatási intézményeket...

A 168 ÓRA OKTÓBER 14-I SZÁMÁNAK LAPAJÁNLÓJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 ÓRA
2020.10.13.


Az orvosok szinte hinni sem akarták, hogy a miniszterelnök csont nélkül elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértáblajavaslatát. Eszerint az orvosok fizetése már jövő januártól 613 ezer és 1,7 millió forint között lesz, két éven belül pedig 875 ezer és 2,4 millió közé emelkedik. A feltűnő gyorsasággal elfogadott új törvényszöveg azonban felülírta az örömüket...


Kórházak dőlhetnek be

Az egészségügyi szolgálat jogintézményét bevezető törvénymódosítás egyes részletei időzített bombaként működhetnek, ellehetetleníthetik a betegek ellátását a hazai egészségügy érdekvédelmi szervezetei szerint. A kamarák és szakszervezetek átfogó tárgyalásokat sürgetnek, hiszen egyelőre tisztázatlan az alapellátók helyzete, miközben a jogszabály maradéktalan betartása szakrendelőket és vidéki kórházakat dönthet be, működésképtelenné tehet több magánegészségügyi intézményt.

Gyorsan, amíg a járvány kitart…

Történelmi léptékű ugrásnak, extra átalakításnak mondják az orvosi fizetések háromlépcsősre tervezett emelését. A dolgot az is színezi, hogy Orbán Viktor (és az őt képviselő Pintér Sándor) tárgyalófélnek tekintette az eddig dacos és kemény Magyar Orvosi Kamarát. Mi a nagy félelem oka? Megoldja-e az extra emelés a rendszer kínzó gondjait? Kitarthat-e az összeborulás, miután elmúlik a járvány? Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt kérdeztük.

CEU: kései győzelem

Az Európai Bíróság a múlt héten helyt adott az Európai Bizottság kifogásainak a lex CEU ügyében indított kötelezettségszegési eljárásban. Határozatában a bíróság kinyilvánította, hogy az uniós joggal összeegyeztethetetlen, hogy az Európai Gazdasági Térségen kívüli külföldi felsőoktatási intézmény csak akkor működhet Magyarországon, ha az anyaországban is oktat, illetve ha az anyaország szerződést köt az Orbán-kormánnyal. Ez sérti az Európai Unió szerződését a Kereskedelmi Világszervezettel csakúgy, mint a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, valamint a belső piaci szolgáltatások uniós alapelveit. A határozatról, a CEU jövőjéről és saját kutatásairól az egyetem új társadalomtudományi rektorhelyettesét, Bátory Ágnest kérdeztük.

Kilakoltatási hullám Nyíregyházán

Évtizedes lakbér- és közműtartozás miatt a napokban összesen több mint tíz családot lakoltatnak ki Nyíregyháza Huszártelep városrészében. A helyi kisebbségi önkormányzat és ellenzék embertelennek nevezte az eljárást, hiszen a tél küszöbén, a tomboló járvány idején kényszeríti lakhelyük elhagyására a zömmel kisgyerekes családokat.

Könnyelmű adósok

A családtagokkal együtt egymillióan lehetnek azok, akiket érint a hitelmoratórium meghosszabbítása. Gondot okozhat viszont, hogy az adósok nem rakják félre, hanem felélik, „elfogyasztják” az így megtakarított összeget.

Kötélhúzás a végsőkig

Október 15-16-án az Európai Unió tagországainak csúcsvezetői Brüsszelben újabb találkozót tartanak, amelynek az egyik legégetőbb témája az EU-brit kapcsolatok Brexit utáni alakítása, azon belül elsősorban az átfogó kereskedelmi megállapodás megkötése. Jövő év január elsején ugyanis letelik az átmeneti időszak. Az Egyesült Királyság ez év január 31-én kilépett ugyan az unióból, de egyelőre minden érdemi változtatás nélkül élnek az üzleti tevékenységet és a magánszemélyek életét befolyásoló korábbi szabályok. Hogy születik-e végül alku a jövőbeli partnerségről, még most sem tudható.

Tűzoltás Délen

A Kreml urának a lehető legrosszabbkor jött a karabahi háború, ezért igyekszik tető alá hozni valamilyen működő tűzszünetet a Kaukázusban védence, Örményország és a törökök által tüzelt Azerbajdzsán között. A kirgizisztáni belső konfliktustól sikerült teljesen távol tartania magát, fehérorosz bábját pedig a jelek szerint engedményekre próbálja rábeszélni. Vlagyimir Putyinnak nagyon kellemetlen lenne ugyanis, ha Oroszország nyugati és déli határai mentén egyaránt felfordulás és káosz uralkodna, miközben kezd reális eséllyé válni az a forgatókönyv, hogy a november 3-i amerikai elnökválasztás véget vethet a Donald Trumppal való sajátságos viszonynak, amelyben az orosz elnök lubickolt, mint hal a vízben.

Boldogtalanok

Alföldi Róbert az eldurvult, hazugsággal, képmutatással teli emberi kapcsolatokról, az önelégült hatalmaskodásról, a behódolásról vagy éppen a lázadásról beszél a Figaro házasságának megrendezésével, ami úgy látszik, fölöttébb izgatja, mert Beaumarchais vígjátékát negyedszer állította színpadra.

Az orvoslás évszázadai

A Semmelweis Egyetem 250 évét bemutató tárlatot a legjobbkor rendezték meg, miután távozik az ember a kiállítótérből, sokkal hatékonyabban mossa meg a kezét, mint előtte bármikor. Márpedig ez – akárcsak a névadó idejében – most életmentő lehet.

AZ EURÓPAI NÉPPÁRT GYÁMOLÍTJA ORBÁNT? - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI MÉDIASZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2020.10.15.


Orbán és az EPP számíthatnak egymásra, utóbbi felelős a magyar autokrata rendszer kialakulásáért. Kivonulhat az RTL Klub Magyarországról.Nemzetközi médiaszemle.


Mannó István írországi nagykövet több uniós tudósításra reagálva véleménycikket írt az Irish Timesban - a szerinte sértő megjegyzéseket kifogásolva. Az újság legfrissebb számában egyszerre két ellenvéleményt is közreadtak válaszul, ám nemcsak egy ír városkából, de még Amszterdamból is üzentek neki az újság hasábjain. Hamisnak vélve a nagykövet azon állítását, hogy a magyar nép három egymást követő választáson adott felhatalmazást a kormánynak. Igen ám, csak elfelejtette a nagykövet hozzátenni, írja az egyik reagáló, hogy a 2010-es elsöprő győzelemnek köszönhetően úgy írták át az alkotmányt és a választási törvényt, hogy az a pártjuk javát szolgálja. Így fordulhatott elő, hogy továbbra is őrzi aránytalanul nagy parlamenti többségét ahhoz képest, hogy a szavazatok kevesebb, mint 50%-át szerezte meg. Nem véletlenül indította el még 2018-ban a 7-es cikkelyes eljárást, és kérte nemrég az EB ismét annak aktiválását. A cikk szerzője, John McHugh, ír egyetemi professzor, még azt is figyelemmel követte, hogy az Orbán-féle rendeleti kormányzást az úgynevezett egészségügyi válságkormányzás követi. Úgy tűnik, az írországi magyar nagykövet azért aggódik, hogy az újság olvasói a tudósítások alapján nem tudják kialakítani elfogulatlan véleményüket – írja Hugh, szerinte azonban neki inkább azért kellene aggódnia, hogy összeomlik teljesen a demokrácia Magyarországon. Az Amszterdamból írt véleménycikk pedig Orbán Viktor bevándorlókat sértő és megbélyegző szóhasználatát kifogásolja, amikor muszlim megszállókról beszél, sőt, gyakorlatilag minden bevándorlót terroristának nevez. Nem ártana annak ismeretében felülbírálni ezeket a kifejezéseket, hogy Magyarország az 1000 éves keresztény örökség letéteményesének tartja magát.

A független média végnapjai?

A 92,9 megahertzes frekvenciát is az utolsó pillanatban kapták meg, s most megint harcolniuk kell érte, holott 2010 óta egyfolytában azért küzdenek, hogy életben maradjanak – írja rádiónkról a dán Jyllands-Posten berlini tudósítója Solveig Gram Jensen. A hírigazgató el is mondta a tudósítónak, hogy az egyik legnagyobb bűnnek azt tartja a médiahatóság, hogy pár nappal később érkezett meg hozzájuk a zenei és beszélgetős műsorok arányára vonatkozó jelentés. Márpedig a médiahatóság csak kormánypárti delegáltakból áll. Innen kezdve politikai kérdésnek tekinthető a Klubrádió frekvencia-engedélyének meghosszabbítása, illetve annak megtagadása. Urbán Ágnes médiaelemző és a Corvinus Egyetem professzora azt gondolta, lesz annyira okos a Fidesz, hogy hagyja működni a rádiót. Mint ahogy ez a kommunizmus idején volt, hogy a kisebb, kormánnyal kritikus médiumokat elengedték, mert ezzel tudták bizonyítani, a rendszer bírálható. Így azonban elég világosan látható a kitűzött cél: azaz a maradék független média tönkretétele. S gyakorlatilag a német Bertelsmann tulajdonában álló RTL Klub az egyetlen, ami a nagy médiacégek közül még talpon maradt, 1 milliós táborával. Noha, teszi hozzá a cikk, az RTL Klubnak elsődleges célja a szórakoztatás, s nem feltétlenül az, ami a független médiumoké. És Urbán abban sem biztos, hogy az RTL mostani formájában fogja folytatni munkáját, hisz üzletemberekként gondolkodnak, nem úgy, mint a politikusok. Ha kapnak egy jó árajánlatot, akkor a Bertelsmann valószínűleg eladja a magyar leánycéget.

Örök téma: korrupció

Oroszországot, Bulgáriát és Magyarországot azon 19 vezető exportőr ország közé sorolta a berlini Transparency International, amelyek nem tesznek semmit azért, hogy megakadályozzák a nemzetközi piacokon a cégek közti korrupciót – írja a Szabad Európa/Szabadság Rádió. Holott az EOCD ezt tiltja és szankcionálnia kellene. Az amerikaiakat, a briteket és a svájciakat azonban dicséret illeti meg. A koronavírus pandémia idején a helyzet továbbsúlyosbodik, mert ezek a korrupciós ügyek legfőképp az egészségügyet érintik.

Visszajön a CEU?

A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjút Michael Ignatieff, a CEU rektora, miután a magyar kormány elvesztette azt a pert, ami Bécsbe üldözte az egyetemet. Ignatieff fájlalja, hogy későn született meg az Európai Bíróság döntése, de ami késik, nem múlik. A cikk szerint Varga Judit azt nyilatkozta, mint mindig, ezúttal is végre fogja hajtani az ítéletet a magyar kormány. S akkor vajon visszaköltözhet az egyetem? – teszi fel a kérdést az írás.

Az EPP a Fidesz gyámja

Orbán Viktor mindig számíthat a németekre, ezen belül az Európai Néppártra, így nem csoda, hogy továbbra is blokkolja az uniós költségvetés elfogadását – írja a német Tagesschau, s az amerikai Rutgers Egyetem professzorát, David Kelement szólaltatja meg. Ezért állítja, hogy az EPP tehető felelőssé az elmúlt 10 évért, amelynek során Orbán az Unió értékeit ásta alá és így építette ki a magyar autokrata rendszert. Ha kizárták volna a Fideszt a pártcsaládból, nem itt tartanánk. S ebben Angela Merkelnek is van felelőssége.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

ÍGY VÁLT KORONAVÍRUS-GÓCCÁ A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA

ÁTLÁTSZÓ / ERDÉLY
Szerző: SIPOS ZOLTÁN
2020.10.14.


Bár nagy a zűrzavar, valószínűleg nem túlzás 30-ra becsülni a fertőzöttek számát. Az operával egy épületben működő színház alkalmazottai napokig folytatták a próbákat, miután kiderült, az opera társulatában sokan megfertőződtek. Kronológiát készítettünk az eseményekről.


A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem könnyű összerakni, hogyan történhetett meg az, hogy a Kolozsvári Magyar Opera, majd a nagyrészt ugyanazon épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatában sokan megfertőződtek...

OKTÓBER ELSŐ KÉT HETÉBEN TÖBBEN HALTAK MEG KORONAVÍRUSBAN, MINT ELŐTTE NÉGY HÓNAP ALATT

24.HU
Szerző: MOLNÁR DÁVID
2020.10.15.


Szerdára meghaladta az ezret Magyarországon a koronavírus miatt elhunytak száma. 

A rendelkezésre álló (nem túl bőkezű) adatokat három grafikonon ábrázoltuk. Az elsőn

- a barnás vonal mutatja az elhunytak életkorát

- a fekete azt, hogy az addig elhunytaknak mennyi volt az átlagéletkora,

- a vízszintes tengely felosztása pedig azt jelzi, hogy melyik hónapban hányan haltak meg: 

minél szélesebb az adott hónap sávja, annál több halott tartozik ahhoz az időszakhoz.

Az átlagéletkoros vonal eleje az alacsony mintaszám miatt nem mérvadó: mindössze nyolc halott adataiból jön ki a márciusban kezdődő időszak legalacsonyabb átlagéletkora (61,8 év), amiben egy 41 éves nő mellett a 37 éves korában meghalt budapesti brit nagykövet-helyettes halála is szerepet játszott. Müller Cecília nemrég azt nyilatkozta, minimálisan csökken az elhunytak átlagéletkora, amit grafikonunk is alátámaszt: a legmagasabb az érték április végén volt (78,1 év), amiben közrejátszott, hogy csak a Pesti Úti idősotthonban 29 halálos áldozat volt abban az időszakban. Október elején 76,7 év volt az addig elhunytak átlagéletkora, ami a napokban 76,3 évre csökkent. Ha csak az októberi halottak adatait nézzük, az átlagéletkor alig éri el a 75-öt...

AZ ÚJ VEZETÉS LECSERÉLTE A ZÁRAKAT A TEREMBEN, AHOL AZ SZFE HALLGATÓI EDDIG A FÓRUMAIKAT TARTOTTÁK

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2020.10.15.


Szarka Gábor kancellár
szerdán beszélt arról, hogy az internet lekapcsolásánál messzebb is kész elmenni, hogy felszámolja a hallgatói ellenállást a Színház- és Filmművészeti Egyetemem (SZFE). Másnap délelőtt a hallgatók már azt vették észre, hogy

a gondnokok elzárták előlük az Ódry Színpadot, azt a termet, ahol eddig a fórumaikat tartották. A bent tárolt holmijaikat pedig kipakolták.

A kulcsok az üzemeltetéshez kerültek, de hogy biztos ne tudjanak visszajutni, a zárakat is lecserélték. Az Ódry Színpadot korábban soha nem zárták, a hallgatók nem is tudtak róla, hogy van hozzá kulcs, így most ide nem tudnak visszamenni, pedig itt egyszerre akár 70-en is össze tudtak gyűlni úgy, hogy ne legyenek túl zsúfoltan.

Emellett az internetmegvonáson is szigorítottak: a Vas utcai épületben leszerelték a portról a hálózati kábelt, így ott már nem tudnak fellépni a hálózatra. A wifi a Szentkirályi utcai épületben továbbra sem elérhető, de ott legalább a vezetékes internet működik reggel 7-ől este 6-ig.

A hallgatók azt mondják, hogy az ilyen fegyelmező szándékú lépések ellenére nem adják fel a tiltakozást, például már vannak hősugárzóik arra az esetre, ha legközelebb a fűtést kapcsolnák ki.

VÉGLEG ELVETTÉK A NETET AZ SZFE VAS UTCAI ÉPÜLETÉBEN TILTAKOZÓKTÓL

TELEX
Szerzők: IVÁN-NAGY SZILVIA , PRESINSZKY JUDIT
2020.10.15.


Nem kapcsolták vissza az internetet a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületében, mostanra pedig már a hálózati kábelt is leszerelték a portán, így vezetékes internet sem elérhető. A hallgatók személyes holmijait kipakolták a nagy fórumok fő helyszíneként használt Ódry Színpadról, a termet bezárták, a portától pedig elkobozták a kulcsot, így oda már nem tudnak belépni – tudta meg a Telex.

„Az a mondás, hogy további rendelkezésig nem mehetünk be, minden ajtaját lezárták. Wifi a Szentkirályi utcai épületben sincs, vezetékes internet pedig csak a nappali órákban, mert este hattól reggel hétig és hétvégén azt is lekapcsolják"

– mondta Szurdi Panna hallgató.

Az internetkorlátozást kellemetlennek élik meg, és nagyban nehezíti a munkájukat, mert az utómunkákhoz szükség lenne szélessávú hozzáférésre, ugyanakkor azt is mondta, számos felajánlást kaptak, hogy valahogy megoldják ezt a helyzetet, és ez nem rettenti el őket. Az internetkorlátozás miatt kerestük Szarka Gábort is, az egyetem új kancellárját, amint választ kapunk tőle kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.

Az SZFE új vezetése két napja jelentette be, hogy a mai nappal véget ért a tanköztársaság, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítják. Az internetet még aznap este lekapcsolták az egyetem épületeiben, ehhez Szarka Gábor kancellárnak személyesen van köze – ezt ő maga mondta a szerdai RTL Híradóban...

AKKOR LESZ ITT NORMÁLIS VILÁG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.10.15.


Őnagysága soha nem olvasna a gyerekeinek abból a mesekönyvből. Tudod, abból, amiben érzékenyítenek a libsik. Igaza van Őnagyságának, védeni kell a gyerekeket. Mármint az ő gyerekeit, mert más gyerekei ki a faszt érdekelnek. Ráérnek az Őnagyságák gyerekei megtudni, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint ők. A Nemőnagyságák gyerekei között lehetnek olyanok, akiknek elváltak a szülei, esetleg két anyjuk van, sötétebb a bőrük, nem tudnak járni, nem látnak, nem hallanak, éhesen fekszenek le esténként, fene tudja. Mindenféle lehet közöttük, jobb arról nem tudni, keveredni meg úgysem fognak velük, attól megóvja őket a dada, az elit óvoda és a méregdrága iskola. Ott majd megtanulnak úszni és lovagolni, nyelveket tanulnak és már régen használják a saját tabletjüket, laptopjukat, okostelójukat, amikor a Nemőnagyságák gyerekei próbálnak elaludni a hideg lakásban, mert ameddig alszanak, addig sem éhesek. Belőlük, az Őnagyságák gyerekeiből lesz valaki, a helyesen nevelt gyerekekből helyesen élő felnőttek lesznek, lesz majd szép autójuk és nagy lakásuk, jó állásuk a minisztériumban és minden vasárnap mennek a templomba, hogy hálát adjanak, amiért ők Őnagysága gyerekei lehetnek, akiknek soha nem olvasott senki mesét abból a veszélyes könyvből.

A Nemőnagyságák gyerekei is elvégzik persze az iskolát, legalább a nyolc osztályt vagy a hatot, ha már abban a korban vannak, hogy mehetnek közmunkásnak. Persze a Nemőnagyságák gyerekei is járhatnak gimnáziumba és akár egyetemre is, csak nagyon okosnak és szorgalmasnak kell lenni, ami önmagában még nem elég, de lehet jelzáloghitelt felvenni a szülői házra és ott a diákhitel is, amit ötven éves korára akár vissza is fizethet az ember, de ha ügyes és szerencsés, akár sokkal előbb is, sőt, még a szülőket is tudja támogatni havonta némi euróval vagy fonttal.

A Nemőnagyságák gyerekei, akiknek kiskorukban olvastak abból az átkozott könyvből, ezért felnőtt korukban nem tudnak beilleszkedni a Normális, Fehér, Keresztény, Heteroszexuális Társadalomba, jobb, ha messzire futnak innen. Olyan országba, ahol nem a bőre színe, nem a szerelme neme, nem a családi háttér, nem a politikai nézet és nem a templombajárás a szempont, hanem csak az, hogy milyen ember, milyen szakember. Esetleg milyen barát. Ha a Nemőnagyságák gyerekei, akiket az Átkozott Könyv megfertőzött, itthon találnak maradni, és nem tudják jól titkolni a szégyenüket, akkor szabadon gúnyolhatók, üldözhetők, meg lehet őket rugdosni egy kicsit, és hasonló jogos retorzióra számíthatnak. Ha esetleg úgy alakul az életük, fontos tudniuk, hogy a templom környékén nem koldulhatnak, mert oda rendes Őnagyságák és Őnagyságák gyerekei járnak, akiket mindenképpen meg kell védeni a romlottaknak még a látványától is. Akkor lesz itt normális világ, különben nem...