MAGYAR NARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.03.22.
A terror napján nehéz másról beszélni. Híreket mondunk mégis, köztük az oktatásügy nagy fordulataival és a rendeleti költségvetés közelgő rémével.
Terror
A nap mindent beárnyékoló híre a brüsszeli terrortámadás. A reptéren és a metróban robbanó bombák jelenlegi tudásunk szerint 34 áldozatot áldozatot szedtek, és mintegy 200 ember sebesült meg. Köztük két magyar is van, egyikük a kormány alkalmazottja. A merényletet magára vállalta az Iszlám Állam. A belga hatóságok pedig közzétették az egyik gyanúsított fotóját: a jobboldali férfit keresi a rendőrség...
ITT OLVASHATÓ
2016. március 22., kedd
UNIÓS PÉNZEK NÉLKÜL EGY NAGY NULLA A MAGYAR GAZDASÁG
TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.03.22.
Közel egy hónappal ezelőtt írtuk arról, hogy az uniós források mesterségesen felgyorsított lehívásával a magyar gazdasági „csoda” kártyavárszerűen omolhat össze. Friss adatok pedig alátámasztják feltevésünket. Az elmúlt években a beruházási ráta, és ehhez kapcsolódóan az építőipar teljesítménye jelentősen javult, idén év elején azonban az uniós projektek kifutásával brutálisan bezuhant az ágazat teljesítménye: a visszaesés 20 százalékos.
De még az uniós pénzek mellett sincs miért örülni. Amit a kormány hatalmas sikerként könyvel el - a magyar reformok működnek szlogen mellett -, az inkább egy nagyon aggasztó folyamat eredménye: miközben az Európai Unió történetében ilyen mértékű támogatást még egy közép-európai ország sem kapott, Magyarországnak az elmúlt hat évben 1,5 százalékos átlagos növekedést sikerült összehoznia ebből. Ez pedig nagyon szerény ütemnek mondható. EU-transzferek nélkül ez évi maximum néhány tized százalék lett volna, tehát semmit sem sikerült volna előrelépni a válság után.
Önmagában véve tehát a magyar gazdaság teljesítmény közel a nullával egyenlő, ehhez pedig egy teljesen hibás modellre épülő unortodox gazdaságpolitika is kellett. A valós eredményeket azonban sikerült feljavítani a brüsszeli pénzeknek köszönhetően...

ITT A DOKUMENTUM ARRÓL, MI VÁLTOZIK A KLIKKBEN: SEMMI - RÉTVÁRI BEJELENTÉSE KAMU VOLT
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.03.22.
Kedd reggel haknizta végig a sajtót Rétvári államtitkár azzal, hogy a kormány meg fogja szüntetni a KLIK-et. Csakhogy Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszternek válaszolnia kellett Szabó Tímea PM-es képviselő korábbi írásbeli kérdésére - a 15 napos határidő lejárta után, azaz ma. A kérdés pedig ez volt: „Milyen új szervezet jön létre a KLIK helyett?” Balog miniszter pedig átadta a válaszolás jogát Rétvári államtitkárnak, aki ezzel élt is, a válaszból pedig kiderül, semmi nem változik lényegében...

MOST SEM SEGÍT A DÜHÖDT FELELŐSKERESÉS
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.03.22.
Borzalmas, ami Brüsszelben történt, minden halál borzalmas, a terror pedig sokkoló, a gyilkolás célja az, hogy rémületet és indulatot keltsen, hogy fokozza a feszültséget, és a társadalmat olyan rossz döntésekre kényszerítse, amelyek azután tovább igazolják a terrort.
Alig telt el két óra a brüsszeli terrortámadások után, és Gyürk András fideszes EP-képviselő máris megírta, hogy Brüsszel a hibás, nem sokat késett Kósa Lajos sem, hogy a menekültválságot tegye felelőssé. Földi László állítólagos nemzetbiztonsági elemző, pedig kimondta minden pánik alapmondatát: „Ha Európa vezetői nem lépnek, mind bele fogunk pusztulni”.
Nagyon nehéz kimondani, de sajnos a helyzet az, hogy nem tudunk minden terrortámadást megakadályozni. Nyilván voltak olyan terrortámadások, amelyeket meg lehetett volna, és lesznek is olyanok, amiket emberi mulasztás miatt nem sikerül majd, de a mostani nem feltétlenül figyelem-, pénz- vagy energiahiány számlájára írható.
A mostani terrortámadás előzménye a francia támadások egyik kitervelőjének, Salah Abdeslamnak az elkapása. Nem tudhatjuk pontosan, hogy félve Abdeslam árulásától társai élesítettek egy későbbre időzített, félig-meddig kész tervet, vagy bosszú volt-e az elfogás miatt a terrortámadás. De azt tudhatjuk, nem független az elfogástól a támadás, hiszen Abdeslam újabb támadásra készült, feltehetőleg pont arra, amit nélküle végrehajtottak.
Tehát a szolgálatok tudhattak a bekövetkező veszélyekről és mégsem tudták megelőzni. De ebből nem azt a következtetést kell levonni, hogy nem tettek meg mindent, vagy a tehetetlen politika okozta a támadásokat. Hanem azt kell észrevenni, a terroristák pontosan azt akarják, ne tudják elkapni őket, ismerik a titkosszolgálatok módszereit, ezért nem is lehet minden esetben elkapni őket...

HÁROMSZÁZNEGYVENNYOLC EMBER, MEG A FÉLMILLIÓ FÉSZBUKOS
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.03.22.
Helyi fogantatású első osztályú láblabda csapatom minapi elképesztő bajnoki mérkőzését háromszáznegyvennyolc mindenre elszánt rajongó tekintette meg a helyszínen. A többiek széknek öltöztek. Olyanok ők, mint az a félmillió, aki örökös miniszterelnökünk fészbúk oldalát követik tűzön-vízen át.
Miattuk tart itt a magyar labdarúgás, és miattuk az ország. Az előzőeknek teljesen mindegy, mi történik a pályán, ők rajonganak, az utóbbi tömörülésnek – akik kiteszik az ország lakosságának fél százalékát mint kétharmad – meg az is jól van, ha épp a töküket vagdossa le a nagyméltóságú csorba bicskával, csak azért is szeretik őtet.
Hát persze, hogy rohad szét minden. Mindez azért jutott eszembe, mert Orbán saját bejáratú homokozója, amely a Századvág névre hallgat, arra a megállapításra jutott, hogy a magyar közoktatásból alsó hangon hiányzik százmilliárd forint. Ami elképesztő. Nem a hiány, hanem, hogy ez a tömörülés, amely szopja magába a közmilliárdokat, ilyen megállapításra vetemedett...

TERROR
JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.03.22.
Szerző: Benedikty Béla
2016.03.22.
Nem vagyok vérszomjas. Sőt, irtózom mindenféle erőszaktól, nemcsak a testi fenyítéstől, egy szúrós tekintettől is. Meggyőződésem, hogy erőszakkal semmit nem lehet megoldani. Hogy a bűnösöket bíróságnak kell jogerősen elítélnie.
BÉKEIDŐBEN!
Most nincs békeidő. Jó volna végre megérteni, háború van. Ilyenkor nincsenek megoldandó dolgok, az embereket itt Európában nem megvédeni kell, hanem el kell hárítani a fejük felől a háborút.
Fölösleges milliárdokat költeni a védekezésre, fölösleges abba az ostoba illúzióba ringatnia magát az Európai Unió szakértőinek, hogy a sok rendőr majd elrettentő hatást fog elérni. A terroristák halálra röhögik magukat ezen az elrettentésen. Az esetleg rájuk váró bírósági tárgyaláson is halálra röhögik magukat, sőt azon is, ha kilátásba helyezik a szakértők, hogy a terrorista esetleg meghalhat, midőn eltalálja egy esetleg eltévedt golyó. Nem érdekli ugyanis, hogy esetleg meghalhat - ezt eddig még nem tetszett észrevenni?
TV2: KUDARCOS HABONYIZMUS A NEVED
A POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT BLOGJA
Szerző: feher.b
2016.03.22.
Szerző: feher.b
2016.03.22.
Hatalmas pofára esés a TV2 Juhász Péter elleni kampánya és ez így van jól. Juhász feltehetően több száz embertől kapott adományokat, amiket így a tévés akció elleni tiltakozásnak is felfoghatunk.
A habonyizmus, ez a hazug, aljas, népbutító elmebaj megkapta a neki rég dukáló pofont. Nem csak azért, mert szerencsére vannak még riporterek, akik nem adják a nevüket ehhez a borzalomhoz, hanem azért is, mert az első nagyobb akciójával látványos kudarcot vallott. Ha minden igaz, a bolsevikok sikerrel intézték el, hogy Juhász most már csak a fideszes korrupciós ügyekkel foglalkozzon és napi anyagi problémák ne nehezítsék az életét. Ez pár napja, az inkriminált riportok előtt még aligha volt biztos, így mi, akiket érdekelne a szennyes, innen is köszönjük, hogy hitelt adhattunk a cirkuszotokhoz, Andy és Árpi.
Így jutunk el a következő témához, ami a demagógiára, sőt, gyűlöletre alapozó amerikai negatívkampány-kultúra. A politikai elitünk, bár alapvető feladatait – úgy mint jó kormányzás, működő egészségügy, átlátható államigazgatás, modern oktatási rendszer – nyilvánvalóan képtelen ellátni, gyűlöletkampányok és lejáratás terén azonban kétségkívül világszínvonalon teljesít. Így volt ez az MSZP és Ron Werber esetében, de nincs másként a fideszes Finkelstein – Habony páros kapcsán sem. Az egész pedig csak arra jó, hogy tovább csökkentse a közélet és a közügyek iránti érdeklődés amúgy is alcsony szintjét...
A KORMÁNY BLÖFFÖL, A TANÍTANÉK MOZGALOM KÉSZÜL A SZTRÁJKRA
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.03.22.
Ma reggel két hír is megjelent a kormány oktatáspolitikájával kapcsolatban. Az egyik a tananyag csökkentéséről, a másik pedig a Klik megszüntetéséről szól. A magyar média egy része úgy vette át ezeket a híreket, mintha valóságos bejelentésekről lett volna szó, pedig valójában, egyetlen konkrétum, dátum, változásról szóló ígéret sem hangzott el.
Rétvári nem beszélt arról, mit jelentene pontosan a Klik megszüntetése. Milyen hatáskörök hova kerülnének? Csupán táblacseréről lenne szó az intézményeken, vagy valóban megszűnne a központosítás, a felülről jövő kontroll? Visszakapnák az iskolák az önállóságukat, és ha igen, ez mit jelentene? Ugyanígy a tananyag- és az óraszámcsökkentésről sem hangzott el semmi konkrétum, csak az, hogy ezek lesznek. Azt pedig számos alkalommal láttuk az elmúlt években, mi történik, ha egy tiltakozómozgalom hisz a kormánynak, és leáll, hogy kerülnek bele apró módosítások a törvénybe, miként marad ki a megígért ráfordításnövelés „véletlenül” a költségvetésből. Az egészségügyi dolgozók jól tudhatják például ezt, hiszen a tiltakozások után az ápolóknak, orvosoknak tavaly többször is megígért béremelésből és a szakorvosoknak megígért minimálbérből végül lényeglében nem maradt semmi idénre.
Tehát addig, ameddig nem látjuk törvénybe írva, nem látjuk elfogadva, és nem látjuk a konkrétumokat, ez csupán maszatolás, amelynek célja, hogy gyengítse a tiltakozómozgalmat. Mert mibe kerülne egy konkrét törvénytervezet benyújtani a Fidesznek? Vagy legalább a sajtóban állítani valami konkrétat? Ha pedig ez nem történik meg, akkor mi is a bejelentés?
De még ennél is nagyobb gond, hogy a kormány az azonnali követelésekre se válaszol. Még mindig nem tudják a most 11.-esek, miből fognak jövőre érettségizni, a tankönyvekről és a pedagógusok kötelező óraszámáról még csak ígéretek sincsenek, nem hogy megoldási javaslatok. Pedig a Civil Közoktatási Platform Azonnali követeléseinek minden konkrét követelése valóban azonnal, rendeletmódosítással (tehát törvénymódosítás nélkül) teljesíthető...

KIOLVASZTÁS, KOGNITÍV DISSZONANCIA
GEO BLOGJA
Szerző: Geo
2016.03.21.
Szerző: Geo
2016.03.21.
Nagyon sokáig azt hittem, hogy a politika a nézetek világos ütköztetéséről, tárgyszerű vitákról szól - pedig már tanultam marketinget.
Az un. "márkahűség" legjobban a sportban figyelhető meg - nemzedékről nemzedékre képes öröklődni egy csapathoz való kötődés, a drukkerség.
Kevésbé erős a kötődés, de a legtöbb család ugyanolyan márkájú autót vásárol, mint amilyen a régi volt. Valahol a két példa közt helyezkedik el a pártszimpátia - tán közelebb a drukkerséghez. Az nyilvánvaló, hogy máról holnapra nem szokták megváltoztatni az emberek a véleményüket: a rögzült hűségnek előbb ki kell "olvadnia", majd csak ezt követően képes kialakulni egy új kötődés. Ezt lassítja az, amit kognitív disszonanciaként szoktak emlegetni, amikor korábbi tudásunk, hiedelmünk, meggyőződésünk ellentétbe kerül a tényekkel. Ilyenkor keresünk kifogásokat - "a labdára ment, nem is volt 11-es"; "igen, a mieink is lopkodgatnak, de mégsem olyan gazemberek"....; "de sokkal jobb a belső design-ja, sokkal jobb helyen van a szivargyújtója" - amit amúgy csak ritkán használok, stb.
A fenti tudálékoskodásból két dolog következik:
A NÉPSZAVAZÁST MEGGYALÁZÓ VERŐLEGÉNYEK MEGÚSSZÁK, AZ ELLENÜK TILTAKOZÓT ELÍTÉLIK
FALRAMENTAPARLAMENT
Szerző: vagogabor
2016.03.22.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: vagogabor
2016.03.22.
A hatalom azt hiszi, hogy verőlegények kirendelésével megakadályozhatja a népszavazást, és elkerülheti a népítéletet. A nyilvánvaló választási csalás ellen tiltakozót pedig elítélik, és a volt szervezetére ráküldik az adóhatóságot.
Amikor Kubatov Fidesz alelnök tagbaszakadt legényei elcsalták a vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazást, a magyar jogállamot felbecsülhetetlen kár érte. A Nemzeti Választási Irodának 38.880 forint kára volt abból, hogy a faláról Gulyás Márton lefeszítette a névtáblát. Mégis az utóbbi eset tettese állt ma bíróság elé.
Amint reggel kilenckor befordultam a Markó utcába, nem tudtam eldönteni, hogy itt most egy tüntetés készül, vagy tárgyalás lesz. Több mint százan várakoztak a bejárat előtt. Ott volt Gulyás Márton aktivista baráti körén túl, szinte az összes örökmozgó utcai politizáló figura, a magyar média ellenzékibb fele, és számos civil érdeklődő is. Annyian voltunk, hogy a tárgyalóterembe nem is fért be mindenki.
Ha nincs a védőbeszéd, a tárgyalás merő unalom lett volna. Egy órán keresztül azt hallgatta a tisztelt publikum, legalább három szemszögből megvizsgálva, hogy milyen ügyesen forgatta az ácskalpácsot és a csavarhúzót a tábla feszegetésekor Gulyás. Még szerencse, hogy az ügy súlyának megfelelően száz oldalasra hízott peranyagot nem ismertette egészében a bíró.
Gulyás a politikai beszédnek is beillő védőbeszédében elismerte tettét. Ám most a táblák helyett, inkább tettének okát feszegette:
ITT OLVASHATÓ
MSZP: TÉNYLEG A DK AZ ELLENFÉL?
EURÓPA KÁVÉZÓ
Szerző: Európa Kávézó
2016.03.21.
Néha elgondolkodtató hírek érkeznek az MSZP tisztújításáról,
Az odáig rendben van, hogy megindul a 2018 előtti utolsó helyezkedés. Ilyen a politika, ilyen a pártok belső élete: ambíciók ütköznek.
Csak az nem világos, hogy a jelöltek egy része miért a DK-hoz és Gyurcsány Ferenchez képest, a szövetséges pártot ekézve próbál pozíciót fogni, és miért nem csak a Fideszre és annak vezetőjére összpontosít?
Sok sikert kívánunk innen, a kávézóból a Magyar Szocialista Pártnak, amely komoly téttel fut neki az idei tisztújításnak.
Amelyik csapat bekerül az elnökségbe, az fogja elvinni a pártot a következő választásra. Rajtuk lesz a kormányváltás felelősségének egy része, ugyanakkor nekik lesz bérelt helyük a 2018 utáni országgyűlésben. (Ha addig a nép máshogy nem dönt az Orbán-rezsim sorsáról.)

EGY ZSENI, AKIRE SZARIK A VILÁG ÉS MÉGIS ZSENI
EGY NAP A VÁROSBAN BLOG
Szerző: szucsadam
2016.03.22.
Vagy öt éve írtam egy meglepő élményemről: 300 forintért vásároltam egy DVD-t az egyik hiperben, otthon megnéztem, és teljesen maga alá gyűrt a film. Ez volt aSynecdoche, New York, magyarul a Kis-nagy világ, Charlie Kaufman legfontosabb műve.
Ritkán írunk filmekről a blogon, ezért luxusnak tűnhet kétszer ugyanarról az alkotásról írni. Mégis erre készülök épp. Több okból is.

Egyrészt mert többször is megnéztem a filmet az elmúlt években, és egyre inkább zavarba jövök tőle. Egyre kevesebbnek érzem az eredeti posztot, szeretném azt kiegészíteni, pontosabban jobban megérteni, miért csinál ki teljesen minden alkalommal. Mert kicsinál.
Másrészt most pénteken lesz egy ezzel kapcsolatos budapesti program, de ezt a poént majd a poszt végén lövöm le.
ITT OLVASHATÓ
A HATALOM (IN)DISZKRÉT BÁJA
GONOLATOK-IDEÁK
Szerző: Greenbrain
2016.03.22.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Greenbrain
2016.03.22.
marabú rajza |
Le kell ülepednie néhány történésnek, hogy egy idő elteltével komolyan foglalkozhassunk azzal, ami történt, lássuk, milyen következményekkel járnak az események.
A közszolgálati televízióból természetesen nem tudtuk meg, hogy a március 15-i beszéd a jelenlevőkből milyen reakciót váltott ki. Azt azonban megtudtuk, hogy a szinte hermetikusan elzárt területre csak a kevesek, a kiválasztottak léphettek be. Találunk videót a neten arról is, hogy biztonsági emberek elhessegetik a nemkívánatos tudósítókat a miniszterelnök közeléből; nehogy véletlenül kiderüljön a pőre igazság.
Nem is akarom minősíteni a miniszterelnök beszédét, megtették ezt nálam avatottabb politológusok, közéleti emberek az elmúlt napokban. De azt azért mégis csak kikérem magamnak, hogy totálisan hülyének és oktalannak nézzenek, olyannak, aki nem ismeri a magyar történelmet, és nem élte meg az elmúlt fél évszázadot tudatosan (különös tekintettel az elmúlt 25 esztendőre).
ITT OLVASHATÓ
MŰVÉSZI MADÁRHÁZAK A BETONRENGETEGBEN
ECOLIFE BLOG
Szerző: Jachimek Anett
2016.03.22.
Ilyet még biztosan senki nem látott! A dán művész, Thomas Dambo hulladékok, feleslegessé vált anyagok és tárgyak felhasználásával készít a madarak számára extra menedékeket.
A környezet védelme az ember felelőssége — hirdeti munkáival Thomas. A városban eldobott szemetekből készít menedéket a város veszélyeinek kitett madaraknak. Azt reméli, tevékenységével inspirálhatja az embereket, hogy ők is tegyenek valami jót: például azzal, hogy nem szemetelnek és nem károsítják az állatok élőhelyeit.
MITŐL NÉPSZERŰ DONALD TRUMP?
DANUBE INSTITUTE
Szerző: Árpási Botond
2016.03.22.
Szerző: Árpási Botond
2016.03.22.
Donald Trump a szuperkedd után megerősítette vezető pozícióját az elnökjelöltségért folytatott versenyben. Egy váratlan fordulatot leszámítva Trump Clintonnal fog összecsapni novemberben, de a republikánus demagóg nem nyerhet − írja Freddy Gray a The Spectator honlapján megjelent cikkében, amelyben a szerző Trump népszerűségének okait vizsgálja.
Trump sorra győzedelmeskedik, de ellenfeleit a vereségeik még mindig nem kovácsolják egységbe. Úgy néz ki, a Republikánus Párt a második helyen álló Ted Cruz mögött áll, de messze nem egységesen.
Kivéve egy váratlan, drámai fordulatot, Donald Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje a november 8-i elnökválasztáson. Az, hogy egy demagóg lesz a világ legerősebb államának vezetője, jelzi, hogy valami nincs rendben az Egyesült Államokban, olvasható az írásban. Trump Amerikájában a kapzsiság nem csak jó, de kívánatos is, ahogyan a gonoszság gyönyörűnek számít. „Ismét naggyá tesszük Amerikát” − idézi a szerző a jelölt-aspiránst.
ITT OLVASHATÓ
TANÁROK ÉS TÜNTETŐK GYŐZELME: MEGSZŰNIK A KLIK!
CSEPELIEK BLOG
Szerző: csú
2016.03.22.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: csú
2016.03.22.
Teljesül a pedagógusok kérése, nyáron teljesen megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, közismer rövidítésével a KLIK - jelentette be Rétvári Bence (képünkön) az ATV ma reggeli műsorában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a csatorna Start című reggeli műsorában beszélt arról, hogy a tavaszi ülésszakban egy új szabályozást alakítanak ki, hogy szeptemberre már egy sokkal kevésbé központosított, teljesen új rendszerrel indulhasson a tanév.
ITT OLVASHATÓ
SZULÁK, COOKY ÉS KASZA TIBI LESZ A NAGY DUETT ZSŰRIJE
COMMENT:COM
Szerző: SAJÓ D.
2016.03.22.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: SAJÓ D.
2016.03.22.
Mozgalmas napok vannak a TV2-nél, miközben távoznak a munkatársak a Tényekből, készülnek a szórakoztató műsorok, sajtótájékoztatón jelentették be, kik lesznek az idei Nagy Duett zsűritagjai. Liptai Klaudia és Majka a helyszínen megjelent Szulák Andrea és Kasza Tibi mellett Cookyt is zsűritagként mutatta be. A maratoni hosszúságú sajtótájékoztatón ezen kívül már nem volt új érdemi információ, de a - viszonylag szórakoztatóan - folyamatosan egymást húzó Liptai-Majka duó közül utóbbinak végén sikerült kicsit kiborítania az egyik szereplőt.
Na, nem mintha ezen nem lehetett volna jót mulatni.

Aki esetleg lemaradt volna róla, itt van a 12 énekespáros névsora
ITT OLVASHATÓ
HAVONTA NÉHÁNY TERRORTÁMADÁS - MI LESZ ÍGY A GYEREKEINKKEL?
CAFÉBLOG - ANYÁM BOROGASS!
Szerző: BÉVÉ
2016.03.22.
ITT OLVASHATÓ
Szerző: BÉVÉ
2016.03.22.
Néha úgy érzem, egy olyan világra kellene felkészítenem a gyerekemet, amit én sem ismerek egyáltalán.
Mintha bármit is tudnék mondani. Mintha most erre már megint lehetne valami értelmeset reagálni. Valami biztatót. Valami pozitívat. És nem lehet. Megint nem lehet.
Párizs, Isztambul, Brüsszel, éppen Budapest még nem.
De hát arra mindenki jár.
Nem akkora ügy elmenni Brüsszelbe vagy Párizsba. Nyaralni, dolgozni, tanulni, vagy csak úgy. Egy párizsi szerelmes hétvége, egy brüsszeli megbízás. Talán amikor mi voltunk egyetemisták, nagy dolognak számított egy francia ösztöndíj, bár semmiképp sem lehetetlennek, de ma rengetegen tanulnak külföldön. Számtalan anyuka repked Európán keresztül-kasul, csak hogy lássa a gyerekeit, akik új helyen nevelik az unokáit. Gond nélkül mennek a kamaszok is várost nézni, kirándulni, okosodni. Mi is mehetünk családdal, miért ne mennénk?
Vagy nem mehetünk? És ha nem, akkor hova nem? Hiszen biztonság nincs sehol, egyáltalán sehol, de persze, ha már, akkor a kisebb, jelentéktelenebb országokat javasolják.
ITT OLVASHATÓ
AZ ÉLET JÁTÉKSZABÁLYAI III.
AZ ÉRTÉKÖRZŐ BLOG
Szerző: Az értékörző
2016.03.21.
Szervusz! Köszönöm, hogy ismét velem töltöd ezt a kora estét. A mai cikkben folytatjuk az élet játékszabályainak az ismertetését. Fontos ismételten hangsúlyoznom, hogy ezeknek a törvényeknek a helyes alkalmazása drasztikus mértékben változtathatja meg az életedet, méghozzá pozitív irányba. Fontos hangsúlyoznom, hogy az alkalmazásuk! Ha csak ismered őket, vagy csak olvasol róluk, akkor az ugyanolyan, mint ha soha nem hallottál volna felőlük.

12. Az érzelem törvénye
Ez a törvény az mondja ki, hogy a döntéseidet 100%-ban az érzelmeid, és nem pedig a logika vezérli! Érzelmileg hozol egy döntést, majd szépen elkezded bebeszélni és bizonygatni magadnak, hogy ez egy logikus döntés volt. Amikor állást foglalsz mondjuk két történész véleménye között, akkor az alapján döntesz, hogy melyiknek a mondandója áll közelebb a gondolatvilágodhoz és a hitrendszeredhez, hiszen minél több bennetek a közös, annál jobban vonzódtok egymáshoz. A logika vagy a tudás semmilyen szerepet nem játszik a döntéseidben.
1.5 MILLIÁRDOS RÉGÉSZETI MEGBÍZÁST NYERT EGY FIDESZ-KÖZELI TAKARÍTÓCÉG
ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ErdélyiK
2016.03,22.
2016.03,22.
A debreceni Déri Múzeum régészeti tenderén lett befutó a takarítással és építkezéssel foglalkozó Tömb 2002 Kft., amely egy botrányos, még az első Orbán-kormány idején történt ingatlanosztáson keresztül hozható kapcsolatba a fideszes Halász Jánossal.
Halász János 2000 és 2002, majd 2003 és 2005 között volt a Fidesz-frakció szóvivője, 2015. novemberében pedig újra ő kapta ezt a megbízást. Halász mindig is aktív politikus volt: az első Orbán-kormány idején néhány hónapig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára volt, 2006 és 2010 között a Kósa Lajos által vezetett Debrecen alpolgármestere volt, majd 2010 és 2013 között az EMMI parlamenti államtitkára, 2013-tól pedig kulturális államtitkárként tevékenykedett. 2015 novemberében újra ő lett a Fidesz-frakció szóvivője.
2012-ben a Magyar Narancs írt részletesen a hajdúböszörményi TÖMB 2002 Kft.-ről, ami 2010 után sorra nyerte a különböző közbeszerzéseket, feltűnően sokszor versenytárs nélkül. A cég megbízásai nagy részét a a Hajdú-Bihar megyei önkormányzattól nyerte el azután, hogy a közgyűlés Fidesz-többségűvé vált, de az EMMI-nek is dolgoztak.
Hogy mi köze Halász Jánosnak a Tömb 2002 Kft.-hez? A fideszes politikus és a sikeres vállalkozás közötti kapocs egy 2001-es, botrányos ingatlanügy.
A LEGITIMÁCIÓ KÉRDÉSE
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.03.21.
A magyar közéletet eluralta a hisztéria. Nemcsak a pártok híveit kerítették hatalmukba irracionális indulatok, hanem az ellenzéki politikusokat is. A mai ellenzék választási stratégiája ösztönlények szintjén mozog. Nélkülöz minden elméleti alapot és logikai felépítményt. Mellőz minden racionalitást, mintha társadalomelmélet és politikatudomány nem létezne. Az nem elméleti alapokon álló stratégia, hogy „fogjunk össze, és együtt váltsuk le Orbánt, mert erre kényszerít bennünket a választási törvény”. Ez az állat ösztönös reakciója, ha felvillanó fényt lát.
Aki le akar váltani egy kormányt, még inkább egy rendszert, annak tudnia kell, hogy minden rendszer addig marad fenn, amíg a legitimációját nem kérdőjelezik meg. A hatalomgyakorlás kulcsszava a legitimáció. Az a hatalom, amely nem rendelkezik legitimációval, megbukik. Olyan rendszert, amelynek nincs legitimációja, csak erőszakkal lehet fenntartani. Ezért csak azok képesek egy fennálló rendszert megdönteni, illetve egy kormányt leváltani, akik hiteles módon képesek a fennálló hatalom legitimitását megkérdőjelezni.
A legitimitás a hatalomgyakorlás jogosságát jelenti, amelyet elfogadnak az alávetettek, vagy elutasítanak. Ettől függ a polgárok engedelmességi készsége, a társadalmi konszolidáció. A legitimitás teszi lehetővé, hogy egy hatalom folyamatosan konszolidálja a társadalmat. A konszolidáció mindig azt mutatja, hogy a többség elfogadta egy hatalom legitimitását. Senki nem kérdőjelezi meg az elvet és jogot, amelyből a rendszer legitimációja származik.

KÉT LEHETSÉGES VEVŐ LAJCSI BIRTOKÁRA (RBK ILLETVE HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM)
VÁLASZTÁSI PROGRAM KÉSZÍTÉS BLOG
Szerző: VPK
2016.03.21.
Boldogasszonypuszta
Az egyik lehetséges vevő:Honvédelmi Minisztérium (Tatáról 12 km LIBEGŐVEL)
Felhasználás:Honvédségi pihenőpark,lovas kiképzés,sportbázis( Leung Ting Wing Tsun elnevezésű keleti harcművészet kiképzőbázis)
A másik lehetséges vevő: RBK (Rogán baráti köre),erről nem lehet többet írni,mert esetlegesen a miniszterelnök válásához vezetne,ami kockázatos.
Megközelítés M1 pihenőtől szintén Libegővel.

BORZASZTÓ ÁLLAPOTOK A DÉL-PESTI KÓRHÁZBAN
PRAXIS BLOG
Szerző: Praxis
2016.03.22.
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre.
Tisztelt Praxis!
91 éves nagymamám 3 hete fekszik Dél-pesti Kórháza Belgyógyászatán. Eredetileg a szívével került be, kisebb ritmuszavarral.
A három hét alatt nem sikerült tájékoztatást kapnunk az állapotáról! Egyszerűen nem érzik az orvosok, sem a nővérek, hogy kommunikálni kellene a hozzátartozókkal. Nem, nem várnám azt, hogy órákig csevegjenek velünk, de egy alap tájékoztatást elvárnánk. Ha nagyon erőszakosak vagyunk, akkor kapjuk a tájékoztatást, hogy még vizsgálják! /hozzáteszem harmadik hete/.
Persze állapotához és korához képest jól volt, nem értettük, miért a hosszú ideig való bent tartása.
Két napja rosszul lett, feltételezhetően nem kapta meg az inzulinját. Persze válasz erre sincs az orvosok, egymásra mutogatnak. De mi okozta a rosszullétét, válasz nincs! Ha van, akkor azt úgy erezzük, hogy titkolják! Hetek óta homály fedi a betegséget!
Mi hozzátartozók fogadjuk el, hogy idős emberről van szó! De könyörgöm, miért nem engedik haza, ha nincs rá pénz, vagy ápoló, hogy tisztességesen élje le a hátra levő idejét és ne a szarba, húgyba fetrengve egy pelenkában...

GAZEMBEREK! "BÁTRAN" HAMISÍTJÁK A HÍREKET
OFFFOREVER BLOG
Szerző: guma
2016.03.21.
Orbán csak "hivatásos" csápolókkal ünnepel? Előttük bátran férgezi az ellenfeleit!? Csillag Ádám videója.
ITT LÁTHATÓ
Szerző: guma
2016.03.21.
ITT LÁTHATÓ
TANÁCSTALAN KÖZTÁRSASÁG
PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.03.21.
Szépen elment a nap a dicsőséges 133 nap említése nélkül, már Tormay Cecile hívei sem háborognak, alábbhagyott a Kohnbélázás, már Szamuelyről sem esik szó.
Utoljára a Legfőbb Hadúrnak, vitéz kőbányai Orbán Viktornak jutott eszébe kiiktatni a forradalmak sorából Károlyistól-mindenestől a vesztett világháború utáni tömegmozgalmakat, az izgága osztályáruló gróf őszirózsás forradalmát, Népköztáraságát és a négy hónapot éppencsak megéltTanácsköztársaságot.
Ahhoz képest, hogy milyen rövid ideig tartott, elég sokat varrtak a nyakába a nemzeti felelősségből.
Természetesen Orbán nem feledkezett meg a csőcselék tombolásának méltatásáról, 1956 magasztalásáról és a nemzet fejlődésének csúcspontjáról: a fülkeforradalomról sem.
Az értékelést egy ostoba, félművelt ember adta, nem is érdemelne több szót, ha nem mutatna rá az ország egyik legnagyobb bajára: a múlttal való szembenézés hiányára.
A szembenézés szükségszerű lenne, még akkor is, ha az a múlt sem nem dicsőséges, sem nem sikeres, sőt - esetenként igencsak szégyellnivaló, de mégiscsak a mi multunk.
Hát akkor talán valamit a Tanácsköztársaságról:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)