2016. május 19., csütörtök

VÍZES VILÁGBAJNOKSÁG A BIBÓ SZAKKOLÉGIUMBAN?

SZABOSZABOLCS BLOG
Szerző: szaboszabolcs
2016.05.19.


Talán mindenki tisztában van már vele, hogy a 2017-ben Budapesten megrendezésre kerülő vizes világbajnokság költségvetése úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. Majd mindjárt részletesebben írok erről is, de azért először célszerűnek tartom tisztázni, hogy ez az egész vizes vb olyan tipikusan magyar történet. Megy a hazudozás, a ferdítés, össze-vissza beszél mindenki, és a világbajnokság megrendezése érdekében hozott törvényhez is már kétszer kellett hozzányúlni az elfogadása óta Reszelgetik, de nagyon nem jó irányba. Ez a minapi parlamenti vitán is kiderült.
 
De akkor kezdjük a költségvetéssel. Az a helyzet, józan paraszti ésszel nem magyarázható meg: miért költünk majd 90 milliárdot egy vizes világbajnokságra? Természetesen nekem nincs ellenemre az úszás, a vízilabda, a toronyugrás, a szinkronúszás, meg a többi vizes sport, még nézni is szoktam őket a televízióban, de azért mindennek van határa.  Nem árt emlékeztetni rá ugyanis, hogy amikor 2013-ban elnyertük a 2021-es világbajnokság rendezését, majd ezt követően bemutatták az új uszoda komplexum látványtervét, akkor 8 milliárdos uszodáról beszéltek Vígh László kormánybiztos, és az elfogadott 1750/2013-as kormányrendelet is 14 milliárdos projektről szól. Mert ugye az eredeti tervek szerint 2021-ben rendeztünk volna világbajnokságot, de már 2017-ben állnia kellett volna mindennek, mert elvállaltuk egy junior világbajnokság rendezését 2017-re. Aztán jött a rendezvény előrébb hozása (vagyis 2015 márciusában kiderült, hogy nem 2021-ben, hanem 2017-ben rendezzük meg). Azóta folyamatosan erre hivatkoznak, de hát mint már említettem: az eredeti tervek szerint is állni kellett volna mindennek 2017-ben, mert vállaltuk egy junior vb megrendezését. Vagyis kamu az egész gyorsítási kényszer. Egyszerűen nem dolgoztak bő egy évig az ügyön. Persze ha már adott volt a rendezvény, akkor egyesek jónak látták, ha jól megnyomják a költségeket. Előbb az uszodakomplexum költsége nőtt az egekbe (ez már jóval 20 milliárd felett tartott 205 tavaszán, majd rövidesen megbízták Orbán haverjának a cégét (Market), hogy 38 milliárdért legyen szíves építkezni, majd a költségkeret a az 50, majd a 60, majd a 80, most meg lassan a 90 milliárdot.  És senkinek kétsége ne legyen, elfogja ez még érni a 100 milliárdot. Ebből pedig fél évig nevetve el lehetne üzemeltetni a teljes magyar felsőoktatást, miközben sok helyen a legelemibb feltételek sem adottak az oktatáshoz és kutatáshoz.

Miért nőtt meg ennyire a projekt költsége? Mert minden kutyafülét beleraknak a projektbe, és teljesen ellenőrizhetetlen az egész. Erre mondják azt, hogy kapcsolódó beruházás. Most már több mint 200 ingatlan helyrajzi száma szerepelt a törvény mellékletében, ahol vagy a szokásos hatósági eljárások nélkül, vagy azok extrém felgyorsításával lehet eltapsolni a közpénzt. Ide sorolták a teljes pesti rakpartot a vascipőktől a Mozaik utcáig, szinte a teljes Margit-szigetet, sok-sok egyéb budapesti ingatlant, meg kis túlzással fél Balatonfüredet. A legviccesebb, hogy a mostani törvénymódosítással már a Ménesi út 12. is bekerül a törvény mellékeltébe. Hogy ott mit akarnak kezdeni, arról halvány fogalma sincs senkinek, de hát kit érdekel. Az egész felsorolás egyébként rettentően slendrián, tele van hibával (amire az előterjesztő képes volt azt mondani a vitában, hogy hát azt neki a Fővárosi Önkormányzat adta, sajnos nem nézte át. És akkor mégis mit csinált Bánki Erik előterjesztőként? Tudta egyáltalán, hogy mit ír alá?)
 

LÁZÁR MÉG A KORRUPCIÓT IS ELLOPNÁ

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.05.19.


Miután Lánczi András, Orbán tanácsadója és a Corvinus újdonsült rektora elmondta, hogy amit korrupciónak hívunk, az a Fidesz politikája, és Lentner Csaba is elmondta, hogy az MNB alapítványainak pénze arra kell, hogy a Fidesz gondolatai legyenek az egyedüliek az országban, most Lázár Jánoson volt a sor, hogy elmondja, amit korrupciónak látunk, az nem is az: arra kell majd felkészülni, hogy kormánypárti politikusok korrupciós ügyekbe fognak még keveredni. De csak azért, mert a kormánypárti korrupció pusztán az ellenzék "politikai terméke" lesz.

Tehát, ha esetleg azt látná az olvasó a hírekben, hogy eltűnt pár száz milliárd forintnyi közpénz, nem kell megijedni, mert bár ha el is tűnt, ez nem más, mint az ellenzék politikai terméke. Inkább fel kéne háborodni, hogy az ellenzék kicsinyes bosszúból politikát csinál a közpénz tervszerű ellopásából...

ITT OLVASHATÓ

LASSAN MONDOM, HOGY MINDENKI MEGÉRTSE: IÓ-, CIÓ, KOR-RUP-CI-Ó

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.05.19.


Reménytelen szemantikai küzdelembe bocsátkozott néhány napja Lánczi András, Corvinus új rektora és a Századvég Alapítvány elnöke. Szinte naponta értelmezte újra ugyanis a korrupció fogalmát, és ehhez felhasználta a kormányt tökéletesen kiszolgáló állami televíziót és Magyar Időket épp úgy, mint a hatalommal kritikus HVG-t, és legújabban a Figyelőt. Nem részleteznénk ezeket a nyilatkozatokat, csak összefoglaljuk Lánczi mondandójának esszenciáját, mely így szól: Ami kívülről korrupciónak látszik, az belülről a Fidesz politikájának lényege. Lánczi szerint ugyanis a Fidesz csak klientúrát épít, egy nemzeti vagyonos réteget, a gonosz ellenzék pedig ezt a nemes célt nevezi korrupciónak...

ITT OLVASHATÓ

CSAK AHHOZ NEM VAGYTOK HÜLYÉK, AMIHEZ ŐK AKARJÁK?

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.05.19.










 


 

































ITT OLVASHATÓ

ÚJABBAN KARINTHYT OLVASOK...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Aczél Gábor
2016.05.19.


Újabban Karinthyt olvasok.

Ő Európa huszadik századának valóságát vélte-érezte minden képzeletet felülmúló kalandnak, magam összemérhetetlenül csekélyebb képzelőerővel a huszonegyedik századot röstellem itthagyni anélkül, hogy változtatni próbálnék rajta bármíly keveset.

Mert Karinthyval vallom: a világot nem hagyhatjuk meg olyannak, amilyen, s amiként ő remélte, én is remélem, hogy előbb-utóbb törvénybe (esetleg alaptörvénybe, lánykori nevén alkotmányba) iktatják ebben a mi országunkban “az emberi szolidaritásnak azt a minimumát, aminek be nem tartása éppen úgy gazságnak minősül mint a gyilkosság”.

Szóval Karinthyt olvasok megint.

És Európa ide, migránsok oda, Orbán amoda, olykor könnyesre röhögöm magam.

FORRÁS: KMH

PÉNZMOSÁS, JÁRULÉKCSALÁS, SZÁMLAGYÁRTÁS, SZOFTVERKALÓZKODÁS - NYOMTALANUL ELTŰNT STRÓMANOK, 2. RÉSZ

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csikász Brigitta
2016.05.19.


Milliárdokat, százmilliókat keresnek nyomtalanul eltűnt embereken, akik nagy összegek tisztára mosásában működhettek közre. A milliárdos adócsalásba keveredett Eclipse strómanjának tartott Katzenbach Imre rettegésben élt, és végül mindent hátrahagyva tűnt el hat éve. Idén januárban egy önkormányzati szocialista politikusnak, Sápi Attilának veszett nyoma. Szerencsésnek mondhatja magát a stróman, ha börtönbüntetéssel megússza a kalandot lebukás után.
Évek óta semmilyen hír nincs az Eclipse Zrt. strómanjáról, akiről előző cikkünkben írtunk. Közzétettük a férfinak tulajdonított levelet is, amely szerint többször életveszélyesen megfenyegették. Soraiból az tűnik ki, hogy ezt szerinte azon céges körből kapta, amelynek éveken át segédkezett: a nevét adta különböző cégekhez és ügyletekhez, így százmilliós utalásokhoz is, és rendszeresen vett fel nekik hatalmas összegű készpénzt bankfiókokban.

Az Eclipse-ügyben, mint beszámoltunk róla, egyelőre nincs felelős. A büntetőeljárás 2010-ben indult, miután kipattant, hogy az eredetiségvizsgálatot támogató informatikai rendszereket szállító vállalkozásnál több milliárd forintos adócsalás történt. Idén márciusban ítéletet hirdetett volna a Fővárosi Törvényszék – immár megismételt eljárásban –, de az elmaradt, mert az ügyészség társasági adó tekintetében is csalást állapított meg és benyújtott még egy vádiratot. A 2013-as elsőfokú ítélet a vádlottakat bizonyítottság hiányában felmentette...

ITT OLVASHATÓ

ARRÓL KÉNE INKÁBB SZAVAZNI, HOGY A MAGYAROK AKARNAK-E A FIDESSZEL EGY ORSZÁGBAN ÉLNI?

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.05.19.




ITT OLVASHATÓ

ETIKUS FULDOKLÁS

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: Tóth Ilona
2016.05.19.


Tisztelt rögtönítélő pedagógus etikai bizottság! Mielőtt részletesen elmondom bűneimet, előre is méltányos ítéletet kérek. Ha választhatnék, inkább négyeljenek fel, és tűzzenek ki az ország északi, keleti, nyugati, de leginkább a déli, szögesdrótos részére. Azt nem akarnám, hogy felakasszanak - ne legyen népünnepély -, mert megszegtem az etikai kódexet...

ITT OLVASHATÓ

BAZI NAGY GÖRÖG LAGZI

HELLO MAGYAROK! BLOG
Szerző: Sztogi
2016.05.19.


2002-ben mutatták be elöszőr a Bazi nagy görög lagzi amerikai-kanadai romantikus vígjátékot, amely egy görög-amerikai család életét mutatja be esküvőszervezésük közepette. S mivel a forgatókönyvet a görög származású főszereplőnő, Nia Vardalos írta, a történet több eleme is visszaköszön a valós görög esküvői előkészületekben is. Azért tegyük hozzá gyorsan, hogy a hétköznapi görög esküvők kevésbé giccsesek és feltűnőek, mint ahogy azt a filmvásznon láthattuk. Az idén márciusban megjelent Bazi nagy görög lagzi 2. apropóján pedig eldöntöttem, bemutatom, hogy is néz ki a mindennapokban egy igazi görög esküvő:

ITT OLVASHATÓ

MAGYARKÉNT JAPÁNOK KÖZT LONDONBAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Cecília
2016.05.19.


Egy japán elektronikai cég londoni irodájában dolgoztam összesen 7 évig, és ez alatt az idő alatt öt főnök- és három igazgatócsere volt, mivel ugye ők mind expatok voltak és max. 2-4 évet töltöttek egy-egy kihelyezett országban.

Az első időszak tulajdonképpen nem is a munkával, hanem inkább azzal telt, hogy megismerjem a japán munkamorált, hogy mit várnak el tőlem, azt hogyan várják el, hogyan állnak az alkalmazottakhoz, stb...

Amikor beléptem a céghez, éppen nagy átszervezések voltak, kiszervezték („outsourcing-olták”) a feladatok nagy részét Indiába. Ezzel egy időben ment a leépítés is, a kezdetben teli irodában 2 hónap alatt csak én, a főnököm, és egy másik japán kolléga maradt.

Az első főnököm, Takenaka-san, egy tipikus japán szalarimen. Az a fajta, aki reggel besétál az irodába, kinyitja a laptopját, hoz egy pohár vizet és délig ugyanabban a pozícióban ül egy hang nélkül és vagy a monitort bámulja, vagy emailt ír. Néha elmegy meetingre. Ebéd után ugyanez.

Egyszer megfigyeltem, hogy órákon keresztül meg sem mozdult, meg is néztem, jól van-e. Munka után veszi a táskáját, köszön és elmegy. Nem volt egy szószátyár típus, az biztos...

ITT OLVASHATÓ

HÉT MONODRÁMA-AJÁNLAT

7ÓRA7 BLOG
Szerző: 7óra7
2016.05.19.


Sokan gondolják azt, hogy az nem is igazi színház, amikor csak egy ember van a színpadon. Most megmutatjuk, hogy tévednek...

ITT OLVASHATÓ

A MAGYAR POLGÁR EGY PÁRTBA TÖMÖRÜLT A MAFFIÓZÓKKAL ÉS A LUMPENEKKEL

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.05.19.


A magyar polgár, akinek a saját teljesítményére büszkének, erkölcsösnek, hazafinak, és adott esetben istenfélőnek kellene lennie -- de mindenképpen ilyennek vagy hasonlónak, ha hazája legjobbjait akarná követni, és még eljutnak a füléig egykori szeretett tanárai szavai, a klasszikus magyar kultúra legjobbjainak üzenetei, és hazája történelmének tanulságai -- feladta igényét a kiválóságra. Egy talán jobb sorsa hivatott pártvezér-miniszterelnök mára kocsmai színvonalúvá silányult eszméi és politizálása, egy kis pénzzel kiegészítve, elég volt számára ahhoz, hogy sutba dobja azt az életét, amelyre a gyerekei és unokái büszkék lennének. Követte vezérét, és máig kitart vele a borgőzös, hazug gondolatokban, amelyek nem precedens nélküliek ebben az országban, és rendre szégyenletes, gyakran gyilkos fordulatokat okoztak a történelmünkben. Talán a lelke mélyen még táplál valamit a hagyományos eszményeiből, de feladta, hogy azokat a nemzet érdekében győzelemre vigye. A polgári felelősségét és kiválóságát adta ezzel fel, azt, ami a saját közvetlen érdekein túlmutat. Megelégszik ezzel a politikai minőséggel -- feladta a felelősségét, tehát feladta a polgár voltát.

A magyar polgár lealacsonyodott: egy pártba tömörült a maffiózókkal és a lumpenekkel, akiktől egyformán távol áll az anyagi érdeken felüli élet, a kiegyensúlyozott, civil közösségi lét, távol áll minden, ami nem érdek és egoizmus, ami szép, és ami jó, és akik a politika sikerét a szerzés hatékonyságával mérik...

ITT OLVASHATÓ

JÖN A TOTÁLIS ÁLLAMOSÍTÁS A KÖZOKTATÁSBAN

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.05.19.


Vége van annak a bizonytalan, de visszatekintve szép időszaknak, mikor még nem körvonalazódott világosan, mi fog történni az iskolarendszerrel. A kedden ismertetett tervek szerint teljes államosítást hajt végre a kormány a közoktatásban, ugyanis azokat az iskolákat is állami kézbe veszik, amelyek egyelőre még az önkormányzatok igazgatnak. Még akkor sem maradhatnak a települések az iskolák üzemeltetői, ha jobban ellátják a feladatot, mint maga a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), amely a változtatások után Klebelsberg Központ néven fog tovább működni.

Az új szabályozás nem hagy túl nagy teret az iskolaigazgatóknak a pedagógusok alkalmazásánál. Nem lesz ugyanis javaslattételi, csak egyetértési joguk. Az igazgatókat a központ nevezi majd ki, míg a tankerületi vezetőket a szakminiszter...

ITT OLVASHATÓ

AZ IGAZSÁGOSSÁG FORRADALMA: ALAPJÖVEDELEM VAGY BARBÁRSÁG

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Scheiring Gábor
2016.05.19.


Egy kísértet járja be a világot – az alapjövedelem kísértete. Küzd ellene a régi világ számos hatalma: jobboldali és liberális politikusok, valamint offshore járadékaikból élő oligarchák. Legfőbb ideje, hogy a baloldal világosan állást foglaljon az alapjövedelemmel kapcsolatban, és a baloldalra jellemző bénultsággal szembe az alapjövedelem ügyét állítsa.

Kevés divatosabb téma van ma baloldali és liberális körökben, mint a progresszív politika helyzetén fanyalogni. E fanyalgások jó része, bár persze jogosnak tűnhet, érdemi elemzés és jövőkép hiányában általában a progresszív politikusok képességeinek becsmérlésében merülnek ki. E sorok szerzőjétől sem áll távol, hogy a létező baloldali eliten köszörülje nyelvét. Ám mégiscsak félrevezető valami olyasmit számon kérni, amiről vagy nem tudjuk micsoda, vagy rosszabb esetben idejétmúlt politikai képek alkalmazását jelentené. Tevékenykedjenek akár mozgalmak, akár pártok keretén belül, a progresszió szervezőinek nem a képességével, többségüknek még csak nem is az elkötelezettségével van baj. Társadalmi válságunk mély megértésének hiányában érthető, ha a mozgósító jövőkép is hiányzik, mely képes lenne a baloldal szétforgácsolt erői között a cselekvő szolidaritás hídjait megépíteni. Éppen ezért a legfontosabb feladat ma az elemzés és a jövőképalkotás, mely a hathatós mozgalomépítés és politikai cselekvés alapja.

Nemcsak Magyarországon van súlyos válságban a baloldal. Ha szétnézünk Európában, lesújtó képet látunk. A huszadik század legtekintélyesebb progresszív szervezetei, a német és francia szociáldemokrácia pártjai teljes zűrzavarban vannak. Politikai teljesítményük leginkább az erősödő jobboldali hegemóniához való alkalmazkodásban rejlik, amit mindennél jobban mutat a német SPD kisebbségi koalíciós partnerként tanúsított reálpolitikai magatartása. Eredmények időnként persze még ebből is kijönnek, az egységes minimálbér bevezetése fontos siker Németországban. Ám mindez aligha elég ahhoz, hogy a társadalom többségének képzeletét ezek az egykor hatalmas politikai szervezetek megragadják. Az angol baloldal pártja Jeremy Corbyn megválasztásával a gyökeres szervezeti megújulás rögös útjára lépett, ám kritikusa legalább annyi van belül, mint kívül. London visszaszerzése egy bevándorló buszsofőr gyerekéből lett jogvédő polgármester megválasztásával hatalmas teljesítmény, ám egyelőre nem tudni, hogy az ország többi részén mennyire lesz sikeres Corbyn mozgalma. A baloldal megújításának Európában egyedülállóan egyértelmű jeleit egyedül a spanyol Podemos és a görög Syriza mutatja/mutatta. Az amerikai baloldal helyzete az európaitól gyökeresen eltérő, itt Obama vezetésével a bevándorló kisebbségek és a városi kozmopoliták politikai tábora egyelőre győzedelmesnek tűnik, ám e sokszínű koalíció jellegéből fakadóan aligha lesz a gyökeres társadalmi változás hordozója...

ITT OLVASHATÓ

TOBORZÓ

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.05.19.


Ennél nettóbb címet nem is adhattam volna a mai cikknek. Persze, írásrutinból menne, hogy megírok egy témát, és végül hozzákapcsolom a Kossuth téri állandó tüntetést, de minek: jobb az egyenes út, ebben is. Mindenben.

E hét vasárnapján, május 22-én ismét Demokrata Tábort építünk egy hétre a Kossuth tér közepére. Igen, tudjuk, nem buktattuk meg még Orbánt, de jelzem: más sem. Végig lehetne menni épp, hogy mi mindennek a jelképe a Kossuth tér, és az ott tartott állandó sátras tüntetés, de valszeg Olvasóim ezzel rég tisztában vannak. Önismétlésbe meg csak akkor bonyolódom, ha az feltétlenül szükséges. Úgyhogy csak azt mondom el, SZÁMUNKRA, akik részt veszünk benne, mit jelent. Először is: bátorságot. Belemászni a Rezsim arcába annak székhelyén, ahol még a segglyukunkat is folyamatos megfigyelés alatt tartják, nagyjából ilyesmit jelent: ide lőjetek. Na persze nem fizikailag, bár elnézve az időnként feldúltan arra rodeózó Kövérlaca házelnök sunyi pillantásait, igény az volna rá.

Akik ott megjelennek, bekerülnek a TEK nyilvántartásába, minél többet vannak kinn, annál magasabb prioritással. A mi fizimiskánk rég benn van minden arcfelismerő szoftverben, szerintem már a mozgásunkból, éjszaka is meg tudják állapítani bárhol Budapesten, merre járunk. Csakhát mi épp azért tesszük, amit, hogy a Rezsimnek világos legyen: nem sikerül mindenkit megfélemlíteniük, megvenniük, elaltatniuk. Más dolog egy délutáni sokezres tüntetésen való részvétel kockázata, és más egy kisebb létszámú szünetmentesé: utóbbinál mindig zajlanak provokációk, vagy épp éjjeli rendőrakciók, mint azt velünk ötször megcsinálták korábban. De hát ez ezzel jár, aki ott van, ismeri a kockázatokat és mellékhatásokat. Röviden is mondhatom, alapvetően miért vagyunk kint, sőt, meg is mutathatom, mint azt élőben is szoktuk: ezt Neked, Viktor...

ITT OLVASHATÓ

BÓDIS KRISZTA: "SÜRGŐSEN EL KELL KEZDENI BESZÉLGETNI"

HVG ONLINE - ÉLET+STÍLUS
Szerző: Ligeti Léna
2016.05.18.


Van-e recept a jóságra, és mitől virágzik a gonosz? Ki lehet-e hozni egy prostituáltat a rettenet világából? Tompítható-e a média érzéketlensége? Hogy válik az alkotás a társadalmi felemelkedés eszközévé, és támogatja-e mindezt a hatalom? Bódis Krisztával, a Van Helyed Alapítvány vezetőjével beszélgettünk, aki nemrég azt is elvállalta, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar nagykövete lesz.

Bódis Kriszta:

...Ha a rám gyakorolt hatásokról kellene beszámolnom, akkor sokáig beszélgetnénk. Igen fontos számomra, hogy ne csak elfogadjak nézeteket és gondolatokat, hanem magam is gondolkodjak, és hogy ne pillanatnyi és anyagi célokért éljek. Így az életem csupa kihívás, kérdés és öröm. Még akkor is, vagy inkább azzal együtt, hogy küzdelmes és kudarcokkal tarkított. Simon Wiesenthallal értek egyet – hogy válaszoljak a Zimbardo apropóján feltett kérdésére – „ahhoz, hogy a gonosz virágozzék, csak annyi kell, hogy a jók ne tegyenek semmit.”

Az emberek többsége jónak hiszi magát, és ezzel nincs is baj, talán igaz is. És az emberek többsége ezért nem is tesz semmit. De jónak lenni nem létállapot. Sokkal inkább cselekvés, folyamatos gyakorlás, sőt döntések sorozata. Egyszerre munka lelki szinten, és a hétköznapokban. Minden egyes pillanatában tetteinkkel és megnyilvánulásainkkal teszünk hozzá a világban létező úgynevezett jóhoz. Ha azt gondoljuk, jónak lenni könnyű és természetes, akkor nem ismerjük az emberi pszichét. Tehát nem elég jót akarni, tanulni is kell jónak lenni. Ehhez sokat segít az amerikai szociálpszichológia, mert bátor kérdéseket tesz fel. Például ki gondolná magáról, hogy felsőbb utasításra képes akár embert is ölni? Szörnyűség, nem? Arra csak a gonosz emberek képesek, gondolnánk. Igen ám, de számos megkérdőjelezhetetlen kísérlet bizonyítja, hogy az emberek többsége, 68%-a így működik. Az ember többek között így is működik. Ezzel együtt az is igaz, hogy tudatos lények lévén képesek vagyunk befolyásolni a saját válaszainkat. Ehhez szükséges, hogy elfogadjuk önmagunkat, vagyis a saját működésünk árnyoldalait, és azt, hogy akarjunk rajta változtatni. Én elég korán eldöntöttem, hogy nem szeretnék abba a bizonyos 68%-ba tartozni, és mindent elkövetek, hogy ez így legyen...

ITT OLVASHATÓ

AMNESTY: NINCS ÖSSZHANGBAN A KORMÁNYOK MENEKÜLTPOLITIKÁJA A KÖZVÉLEMÉNNYEL

HUPPA BLOG
Szerző: HUPPA, MTI
2016.05.19.


Számos országban a közvélemény sokkal szívesebben látja a háborús övezetekből menekülőket, mint a kormányok – áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban ismertetett átfogó globális tanulmányában, amely szerint globális átlagban az emberek 80 százaléka kész befogadni hazájába menekülteket.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének megbízásából a GlobeScan közvélemény-kutató és tanácsadó hálózat 27 országban összesen 27 ezer ember megkérdezésével mérte fel a lakosság hozzáállását a menekültek befogadásához. A vizsgálat Magyarországra nem terjedt ki. Az AI az adatok felhasználásával új indexet állított össze, amely különböző súlyozásokkal azt méri, hogy a megkérdezettek hány százaléka hajlandó befogadni menekülteket hazájába, városába, szűkebb lakókörnyezetébe, illetve saját lakásába. A Refugees Welcome Index ennek alapján nullától 100 pontig terjedő skálán rangsorolja a vizsgált országokat.

A felmérés alapján összeállított listát Kína vezeti 85 ponttal, utána Németország, Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália következik a felső ötös mezőnyben 84, 83, 76 és 73 ponttal. A lista utolsó, 27. helyére Oroszország került alig 18 ponttal. A vizsgálatba bevont másik kelet-európai ország, Lengyelország a 24. helyen áll 36 ponttal. A globális felmérés szerint a megkérdezettek átlagosan 10 százaléka lenne hajlandó befogadni menekülteket saját otthonába. Az átlagon belül Kínában az így nyilatkozók aránya 46 százalék, Nagy-Britanniában 29 százalék, Görögországban 20 százalék volt, Oroszországban azonban csak 1 százalék...

ITT OLVASHATÓ

INTŐ JELEK A NYUGATNAK - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ BLOGJA
Szerző: Szelestey Lajos
2016.05.19.


Szélsőjobbos államfője lehet Ausztriának, Nagy-Britannia kiléphet az unióból és sem Marine Le Pen, sem Donald Trump győzelme nincs kizárva. Sátorváros alakult ki a magyar-szerb határon, közben az unió arra sürgeti tagállamait, hogy fogadják be a kötelezettségüknek megfelelő számú menekültet...

ITT OLVASHATÓ

PÁRT ÉS KAMPÁNYFINANSZÍROZÁS

A SZAVAZATOK EREJÉVEL BLOG
Szerző: Dr. Tóth Zoltán
2016.05.18.


Párt és kampányfinanszírozás.

A demokratikus államokban a pártok az alkotmányok első rendelkezései között szerepelnek. A megfogalmazások különbözőek, de a lényeg az, hogy legalább két (vagy több) párt vetélkedik a közjogi hatalomért, a parlamenti képviseletért és a parlamenti többség birtokában a kormányzati (végrehajtó) hatalomért.

A demokratikus államokban párton egy olyan társadalmi vagy civil szervezetet értünk, amely képes az emberek számára megfogalmazni és képviselni egy átfogó gazdasági, politikai és társadalmi alternatívát, amely a választásokon elnyeri a választópolgárok többségének a támogatását.

A nem demokratikus államokban „a párt” a hatalom centrumában van, és közvetlenül gyakorol közhatalmat. Mindezt úgy teheti meg, hogy érdemi versenytársa nincs a politikai arénában, a választások formálisak, előre ismert a parlamenti többség és a kormányzati hatalom birtokosa.

A nem demokratikus államokban „a párt” egy uralmi központ, amelynek ideológiai-filozófiai irányultsága, továbbá az érdek és értékrendje kizárólag a gazdagokhoz, a tulajdonosokhoz köti a regnálókat, mert maguk is azok, vagy azok akarnak lenni...
ITT OLVASHATÓ

MAGYARORSZÁG EGY ELSZEGÉNYEDŐ, LESZAKADÓ, KILÁTÁSTALAN HELYZETBE HOZOTT ORSZÁG, ÉS A BALOLDAL NEM AKAR SEMMIT

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Bruck András
2016.05.18.


Üres szó és hazugság folyik mindenhonnan.

Úgy néz ki, Magyarországon már csak az összeomlás segít. És talán az azt követő káoszból kijön valami.

Van egy elszegényedő, leszakadó, kilátástalan helyzetbe hozott ország, és a baloldal nem akar semmit. Pedig mindig beszélnek, de csak akkor érteni őket, ha egymást marják.

Egy-egy hasznos szó azért időnként elhangzik: negyedik köztársaság, alkotmány, jogállam, sajnos csupa olyasmi, ami pár emberen kívül már senkit nem érdekel...

ITT OLVASHATÓ


NINCS NAGY BAJ, A FIDESZ CSAK IRODALOM

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.05.19.


Visítunk itt libsibolsik, mint magam is. Nemzethalált vizionálunk, hörgünk és átkozódunk, holott csak annyi van: igen olvasott emberek üveggyöngyjátéka folyik csupán, amikor kormányzó erőnkről immár villámgyorsan derül ki, tök mást állítottak egy éve, egy napja, egy órája, mint most épp.

Nem hazudnak ők, csak a Füst Milán-féle igazságot nyomatják titokban, ezzel is hozzájárulva a nemzet szellemi és erkölcsi gyarapodásához. A rejtőzés indokolt, mert mi lenne, mi is lehetne, ha Németh Szilárdról kiderülne, valójában egy túlművelt birkózó ő, egy filozopter, aki népének él, érette, s általa. Igaz lehet ez az ő karakterével, efelől nem nyitok vitát.

Hogyan is venné ki magát, ha kijelentené az axiómát, miszerint: semmi sincs egészen úgy. Ugyehogy belezavarodna a nép egyszerű gyermeke, akit meg kell óvni a nagy igazságoktól, mert remegő kis lelke nem bírná el annak súlyát.

Így, s ezért elöljáróink inkább vállalják annak ódiumát, hogy hazug mocsoknak nevezzék őket, mintsem bevallják, csak az ősz mester által fölfedett lételméleti alapvetést ültetik át a gyakorlatba, arra ügyelve, hogy ne derüljön ki, milyen okosak is ők...


ITT OLVASHATÓ

A KÉPVISELŐNEK AZÉRT NINCSEN KEZE, MERT AKKOR NEM CSAK HAZUDNI FOG, HANEM LOPNI IS...OH, VÁJUNK CSAK!

FALRAMENT A PARLAMENT BLOG
Szerző: vagogabor
2016.05.18.


Elcsípett a média egy parlamenti beszélgetést. Ebben nem az a legérdekesebb, hogy a kormánypárti képviselők azon sajnálkoznak, hiába volt Fidesz csicska Áder János köztársasági elnökként, Orbán mégsem enged neki még egy ciklust. A felvételre adott válaszreakció mutat be mindent, amit a kormány arroganciájáról tudni kell.

Két kormánypárti képviselő Rubovszky György és Vas Imre beszélget politikai ügyekről egy bizottsági ülés szünetében. Mi van ebben furcsa? Semmi. Arról disputálnak, hogy hiába kedvezett Áder János a még a vétóival is a Fidesznek a „Viktor nem engedi”, hogy újraválasszák. Ez sem újdonság a politikát figyelők számárára. Rubovszky az igazságügyi bizottság elnökeként azt is ecseteli, hogy az egyik ellenzéki javaslatot, akár a házszabály ellenében is elkaszálja. Ezt testközelből tapasztaltam: mindegy mit ír a házszabály, az a házszabályszerű, amit a többség annak gondol. Ott volt a teremben a
Hírtv kamerája, de Rubovszky akkor nem félt tőlük, mert szerinte „nem képes ilyen mennyiségű hangot rögzíteni”. Semmi meglepő. Pontosan tudtuk, hogy annyi értenek meg a huszonegyedik századi technikákból, mint egy neander-völgyi az atomfizikából.

Ami leginkább bicskanyitogató volt ebben a felvételben, az a kádéenpés mameluk reakciója a Hírtv-nek, amikor szembesítették az általa mondottakkal
:

ITT OLVASHATÓ

ÁTVERTÉK A TANÁROKAT, A DIÁKOKAT ÉS A SZÜLŐKET

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: Dr. Szabó Szabolcs
2016.05.19.


A Fidesz-kormány mindenkit madárnak nézett: a köznevelési kerekasztal csak arra volt jó, hogy látszategyeztetéseket folytassanak saját magukkal, miközben a valódi bajokkal nem hajlandók foglalkozni. Ez szégyen, politikai hiba, és a diákokkal, a gyerekekkel, az ország jövőjével szemben elkövetett bűn – írja közleményében Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője.
 
A Fidesz-kormány hónapokig tartó kommunikációs kacskaringók után arra a következtetésre jutott, hogy a Klikkel minden rendben van. A hazudozás után  világossá tették, hogy a Klik megmarad, mindössze a szervezeti felépítését alakítják át.
 
A szakmaiság teljes nélkülözése, hogy nincs válasz a legalapvetőbb kérdésre sem: miért pont 56 tankerület jön létre? Félő, hogy az országgyűlési választókeretek összevonásával alakították ki ezeket a tankerületeket. Ezzel az átszervezéssel sem az iskolák, sem az iskolaigazgatók nem kapnak több önállóságot vagy döntési jogkört.

Az iskolák fenntartásának teljes államosítása után pedig a működtetést is kötelező jelleggel elveszik a települési önkormányzatoktól, miközben az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy a Hoffmann Rózsa által kidolgozott állami rendszer kifejezetten drágább és rosszabb hatékonyságú, mint az önkormányzati működtetés.
A Klik által működtetett rendszer csak kikapcsolt fűtésről, hiányzó krétáról és vécépapírról, elégtelen technikai feltételekről, és működésképtelen karbantartó rendszerről híres, éppen ezért vette vissza több települési önkormányzat a működtetés már az elmúlt években is.
Helyben sokkal hatékonyabb.
 
A Fidesz-kormány a tiltakozók kifárasztására játszott, és mindenkit madárnak nézett. Az úgynevezett köznevelési kerekasztal csak arra volt jó, hogy látszategyeztetéseket folytassanak saját magukkal, miközben a valódi problémákkal nem hajlandók érdemben foglalkozni...

ITT OLVASHATÓ

LEGYÜNK MINDNYÁJAN MATOLCSY UNOKATESTVÉREI!

MOST & ITT
Szerző: Föld S. Péter
2016.05.18.


Matolcsy György jegybankelnök nagy családból származik, elmondása szerint csak az unokatestvérei több mint százan vannak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a rokoni kapcsolatnak számos más fokozata is van, jó esély van arra, hogyha eldobunk egy követ, Matolcsy valamelyik rokonát találjuk fejen.

Nincs szebb és jövedelmezőbb, mint egy összetartó, egymást segítő, nagy család.

Ha mindnyájan Matolcsy rokonai lehetnénk, már rég nem lenne semmi gondunk. Bankunk lenne például, mint Szemerey Tamásnak. Aki, mint köztudott, egyike a száz Matolcsy-unokatestvérnek. Növekedési és Hitel Banknak hívnák e pénzintézetet, amelyen keresztül a Magyar Nemzeti Bank alapítványai százmilliókat költenének társadalmilag hasznos célokra. Olyanokra, mint teszem azt, a tanzániai sajtószabadság tanulmányozása, vagy, ami talán még ennél is hasznosabb, Matolcsy György Sakk és póker című könyvének kiadása.

De jutna ebből a pénzből, 400 milliós hitel formájában, annak a kecskeméti illetőségű Duális Képzési Központnak is, melynek vezetője szintén egy unokatestvér, Szemerey Szabolcs...


ITT OLVASHATÓ

KÖZLEMÉNY

MAGYAR NARANCS - ELSŐ VÁLTOZAT BLOG
Szerző: Kálmán C. György
2016.05.19.


Ha gumiégetőt terveznének a Margit-szigetre, annak is megvolna a megfelelő kommunikációja. Például ez.
 
A Margit-sziget Projekt Intéző Bizottságának közleménye
(Utalások erre meg erre.)
 
Végre megszületett a várva várt döntés, egész Budapest, sőt az ország is fellélegezhet.
Nyílt, nemzetközi tervpályázaton, a szakma legszélesebb köreinek bevonásával (Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Hortobágyi Hagyományőrző Egylet, Erdélyi Lovas Szövetség) a Bizottság meghozta azt a döntést, hogy a Margit-sziget egy részét gumiabroncs-égetővel gazdagítja. A beruházás jóval kevesebbe kerül majd, mint hogyha az égetőmű az egész szigetet elfoglalná (voltak ilyen tervek is, de a Főpolgármester közbelépett, és kiharcolta, hogy a jelenlegi beépítetlen területnek csak kisebb részén létesüljön az új mű).
 
A gumiégető nemcsak a legszebb magyar hagyományok folytatója, de ma már elképzelhetetlen olyan modern európai főváros, amely ne büszkélkedhetne hasonlóval. Egy gumiégetőmű a legalkalmasabb egy új társadalmi szerződés megkötésére és gyakorlatának kialakítására, amelyben a pirotechnikai szaktudás absztrakt eszméje melletti retorikai elkötelezettség és a kulturális piacokon való jelenlét napi problémája többé nem játszható ki egymás ellenében. Megépítése olyan esemény, amely lehetőséget kínál az abban részt vevő intézmények közötti kooperációra, közös stratégiájuk kialakítására, mert a „szövetségi politikák” ebben az esetben nem az inkompetens, politikai-kulturális tőkéjét vesztett állam kontextusában, hanem az intézmények között lesznek kialakíthatók...