2016. február 28., vasárnap

ETTŐL A "POLGÁRMESTERESTŐL" TÉNYLEG MINDENKI MEGŐRÜLT - ÍGY ZÁRULT A KAMPÁNY SALGÓTARJÁNBAN

MANDÍNER
Szerző: Redakció
2016.02.28.


Vasárnap eldől, hogy Szeged mellett lesz-e még egy megyeszékhely, amelynek baloldali polgármestere van, vagy a Fidesz a 2014-es bukta után visszahódítja-e Salgótarjánt. A Jobbik lényegében az egész kampányt takaréklángon tolta végig, a Munkáspárt elnökének, Thürmer Gyulának viszont épp az az egyik célja, hogy a Jobbikot lenyomva harmadik helyen végezzen a választáson. Az MSZP több száz aktivistával, a Fidesz ingyen étellel és ingyen borral zárta a kampányt.
Nagy divat volt a mostani kampányban az autós felvonulás, ahol az aktivisták és a szimpatizánsok a megfelelő lufival, zászlóval feldíszített autóval vonulgattak fel-alá, keresztbe-kasul a városban. 
ITT OLVASHATÓ

CSAK RÖVIDEN (4)

A HUNVALD-ÜGY BLOG
Szerző: Hunvaldugy
2016.02.28.


Jóreggelt, jó reggelt. Tudom ugyan, hogy fogadatlan prókátornak mi a fizetsége, de azért hadd tegyek már egy szolid észrevételt a keddi, Nemzeti Választási Irodánál történtekkel kapcsolatban. Többen kifogásolták, illetve megjegyzést tettek fészbukon, itt, ott meg amott, hogy Nyakó István lehetett volna jóval határozottabb, erélyesebb, tökösebb, stb., stb. a megjelent kopaszokkal szemben. Aha, mind a tízzel, tizenöttel szemben.

„Nyakó István elmondta, kedden háromnegyed hat körül érkeztek az irodához, még sötét volt. Azt hitte biztonsági őr felvétel van, mert akkor már ott álltak a „kopaszok”. A politikus azt mondta, nagyon hamar kiderült a szándékuk, mert rögtön nyomdafestéket nem tűrő szavakat kezdtek használni, és provokatív megjegyzéseket tettek a politikusra."

Szóval álljunk már meg egy baráti pillanatra! El tetszettek gondolkodni azon, hogy milyen érzés lehetett jó  5 órán át összezárva lenni egy ilyen kis helyiségben ennyi pöpec, nagy- méretű tánc- és illemtanárral? Akik folyamatosan beszólogattak, cukkolták, fenyegették Nyakó Istvánt? Nos? El tetszettek képzelni a szitut? Milyen volt? Na ugye....

ITT OLVASHATÓ

ŐFELSÉGE A NÉP

TUAREG
Szerző: Szabó Gábor
2016.02.28.



Helye van minden demokratának mindenütt, tüntetésen, neten, ez eddig oké. Virágozzon száz virág, a sokféleség erősebbé tesz, ez is rendben. De március 15-e sorsfordító lehet, ha el nem szabjuk. Úgyhogy beszéljünk erről kicsit.


Demokrata önmaga fölött csak egy Felséget ismer el: a Népét. Ha a Nép szabad versenyben,tisztességes és egyenes szándékát, akkor azt mindenki tudomásul veszi, és aszerint cselekszik. Orbánt épp azért nem fogadhatja el demokrata az ország vezetőjének, mert amilyen körülmények között választást nyert, az minden volt, csak NEM szabad, tisztességes, és egyenlő. Ám a demokrata térfélen azóta a választás óta zajlik a szereplőválogatás. Jönnek-mennek különböző emberek, felvillannak, eltűnnek, civilkednek, pártoskodnak, mondom: nincs ezzel baj, nagy választékbólkönnyebb a választás. Ám a demokrata ellenzék szereplőválogatása a Kossuth téri esernyős tüntetésselvégetért. 


ITT OLVASHATÓ

MIRE SZÁMÍTHAT, AKI HOLNAP NEM MEGY SULIBA?

VÁLASSZUNK BLOG
Szerző: Válasszunk
2016.02.28.

Van aki szerint fenyegetés, hogy a holnapi nap tanítási nap. Nem, nem az: Hiszen a többieknek joga van ott lenni, joga van a biztonságukat garantáló minden intézkedéshez. Semmi plusz feladat, teher nem jelentkezik a tanároknál a normál tanítási naphoz, vagy mondjuk egy influenza járványhoz képest azért, mert el kell látniuk a feladatukat. Azonban a tiltakozásnak könnyen lehetnek következményei. Méghozzá durva következményei is. Méghozzá olyan következményei, amiket a gyerekek hosszabb időn át nyögnek, ellenben a szülő nem sokat tehet a bekövetkezésük esetén.
Nem a KLIK, a kormány, a Fidesz vagy a KDNP vezetése fogja ezt kezdeményezni és nem is a hatóságok fognak fellépni a felügyelet nélkül otthon maradó gyermekek miatt. Ha a szülő otthon marad szabin vigyázni a gyerekére, akkor sem az állami megrendelések elvesztését kockáztatja a munkahelye. Azonban nem lehet mindenki biztos minden főnöke, tanára pártszimpátiájában, és a pártszimpátiától függetlenül is lehetnek olyanok akik elítélik a tiltakozásnak ezt a módját. Olyan emberek véleménye változhat meg rólunk, gyermekeinkről akik jóindulatának, jó véleményének kiszolgáltatottak vagyunk.
ITT OLVASHATÓ

HATVAN ÓRA NEMALVÁS UTÁN SZÜLTEM

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: Tünde
2016.02.28.


Nagyon sok szüléstörténetet olvastam, és még szülés előtt eldöntöttem, hogy majd én is megírom az enyémet. Egészségügyi dolgozóként sok szülést láttam, szóval tisztában voltam a folyamattal, meg azzal is, hogy túl lehet élni. Mondjuk komplikációt is láttam, szóval azért volt bennem félelem.

Négy évvel a megismerkedésünk után a párommal úgy döntöttünk, itt az idő. A fogamzásgátló abbahagyása után elkezdtem hőmérőzni. Hát, elég összevissza görbék lettek. Néhány hónap után megmutattam egy szülésznek, aki azt mondta, hagyjam a fenébe és csináljunk egy folliculometriát. A tizedik naptól kétnaponta jártam ultrahangra. Szépen növögetett egy tüsző, és a 18.(!) napon ovuláltam. Közben csináltam az ovulációs tesztet, ami erős pozitív lett, ahogy kell. Ebben a hónapban azonban nem sikerült. Következő hónapban nem jött meg. Halvány pozitív teszt, de még nem szóltam Apának, majd következő nap, ha már erősebb a két csík. Viszont másnapra halványabb lett, mint volt. Tudtam, hogy vége. Még két nap és megjött. Szomorú voltam, de legalább már tudtam, nem reménytelen a dolog. Jött az új hónap, de nem akart pozitív lenni az ovulációs teszt. Teszteltem, teszteltem és a 20.(!) napra ovulációt jelzett. Ez volt a 7. hónap és sikerült!

ITT OLVASHATÓ

HOFFMANN RÓZSA MESÉI

VARÁNUSZ
Szerző: Fabius
2016.02.28.

Szomorúság üli az én szívem mikor az oktatás mai állapotára nézek. Mindenhol csupa lázongás, elégedetlen tanárok, szülők és gyerekek hada, akik nem értékelik amit értük az elmúlt években elkövettem. Elkövettünk. Sztrájkolnak is, basszus, és nem csak kinn a téren, ahol majd megunják és hazamennek, hanem otthon is, ahonnan nem mennek el. Például hétfőn. Például iskolába.
Nemtom eldönteni, hogy zala megyei templomutálók ezek vagy csak ostobenkó parasztok.

ITT OLVASHATÓ

SALGÓTARJÁNBAN MEGÁLLHAT AZ IDŐ

VASTAGBŐR
Szerző: laspalmas
2016.02.28.


Fantasztikus anyagokkal kampányolnak a szoci jelölt ellen.
Salgótarján ma polgármestert választ. Négy jelölt van:
– Fekete Zsolt (MSZP-DK, jelenlegi alpolgármester)
– Simon Tibor (FIDESZ-KDNP)
– Thürmer Gyula (Munkáspárt)
– Hulitka István (Jobbik)
Valakik rettentő erőkkel kampányolnak Fekete ellen.

ITT OLVASHATÓ

HÉTFŐN NEM MEGYEK ISKOLÁBA, TANULNI FOGOK, EZÚTTAL OTTHON - EGY KÖZÉPISKOLÁS DIÁK LEVELE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kettős Mérce
2016.02.28.


Kaisinger András végzős középiskolás diák a facebookon írta meg, miért csatlakozik hétfőn a Nem leszek suliban naphoz. András a NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 12/C-s diákja, szövegét engedélyével közöljük újra.

Kedves Barátaim! Hétfőn nem megyek iskolába.

Nem azért, mert lógni szeretnék - a hét legkönnyebb napja ez az én esetemben.

Nem is azért, mert vicces vagy menő dolognak tartanám azt, hogy ebben az országban a kisembernek ilyesmihez kell folyamodnia ahhoz, hogy meghallják a hangját.
Ez az ügy ugyanis egészen másról szól. 

Azért maradok távol, mert a valóság ismeretében ez az egyetlen felelősségteljes döntés, amelyet tanulóként meghozhatok...

ITT OLVASHATÓ

LONDON MEGCSINÁLTA

ZÖLDHULLÁM BLOG
Szerző: zsoltmelinda
2016.02.28.

Hatalmas áttörést mutatnak a Transport for London adatai a brit főváros közlekedésében. Az elmúlt másfél évtizedben csaknem 50 százalékkal csökkent az autóval ingázók száma, közben a kerékpárosoké háromszorosára nőtt.
Míg 2000-ben 137 ezer autóst számoltak, 2014-ben már csak 64 ezret, ugyanebben az időszakban a biciklisek száma 12 ezerről 36 ezerre emelkedett.

ITT OLVASHATÓ

STADIONT KAPOTT A KLIKK - ÉS A KÖZPONTI KRÉTARAKTÁR IDEÁJA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.02.27.


Minden rendben, minden a legnagyobb rendben. Pölöskei Gáborné, aki az államelnök úr kishúga – és tudja, és ezt is tudja – került a valamilyen halom élére, amelyet KLIK-nek becéznek. Lecserélték hát a madámot, mintha ettől jobb lenne, holott rossebeket. A kuplerájt kéne bezárni, az azonban nem megy.

Ellenben milyen jó, hogy mindent meg lehet oldani családon belül. A lánytestvér azonban rácseszett, a kockás kis szoknyácskáit, blézereit beteheti a naftalinba, de ez lesz az ő legapróbb baja. Hírlik, hogy izgul aranyom a reá váró feladat miatt, hogy azt abszolválni tudja-e, de segítünk, mert úttörők vagyunk. Nem.

Olyan ez, mint a magyar láblabdázás, amelyet feltételek nélkül kell imádnia a magyar férfinépnek akármilyen szar is – legalábbis Csank örökös mesteredző szerint -, szóval az van, hogy abban a közegben is folyamatosan rakosgatják az edzőket hol ide, hol meg oda, és mégse tudnak fotbalozni az ezüstlábúak. Úgy gané az egész, ahogyan van...

ITT OLVASHATÓ

AXL RÖVIDEN

ZIZZENETEK BLOG
Szerző : Padre Axl
2016.02.28.



Axl röviden

Orbán évet értékelt. Semmi olyat nem mondott, amit eddig már ne mondott volna el. Minden mondatát cáfolja maga az ország, menj le az utcára, hallgasd az embereket, a buszon, vagy egy kocsmában. Az a mondás járja, hogy zuhanó repülőn nincs ateista. Ennek analógiájára itt a sajátom: Magyar kórházban nincs Fidesz szavazó.



ITT OLVASHATÓ

AZ ÁLLATOKAT MÁR SZERETIK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AN
2016.02.27.


Peter Ronai és Holly Ostrov Ronai szerint mindenki élete drága, az embereké és az állatoké is, de az állatok nem tudják megvédeni magukat.

De vannak helyek, ahol az emberek sem. Most csak abban reménykedhetnek a magyarok, hogy ha az embertelen Orbán-rendszer állatbarát intézkedéseket hoz, és megvédi az állatok jogait, akkor egy idő után az embereknek is követelhetik majd az állatjogokat, mert az emberi jogokat lábbal tapossák. Annál is inkább bízhatnak ebben, hogy Kövér és társai a magyar embereket állatoknak nézi.

ITT OLVASHATÓ

ŐFELSÉGE, A NÉP

TAUREG BLOG
Szerző: Taureg
2016.02.28.


Helye van minden demokratának mindenütt, tüntetésen, neten, ez eddig oké. Virágozzon száz virág, a sokféleség erősebbé tesz, ez is rendben. De március 15-e sorsfordító lehet, ha el nem szabjuk. Úgyhogy beszéljünk erről kicsit.

Demokrata önmaga fölött csak egy Felséget ismer el: a Népét. Ha a Nép szabad versenyben, tisztességes és egyenlő viszonyok között kinyilvánítja a szándékát, akkor azt mindenki tudomásul veszi, és aszerint cselekszik. Orbánt épp azért nem fogadhatja el demokrata az ország vezetőjének, mert amilyen körülmények között választást nyert, az minden volt, csak NEM szabad, tisztességes, és egyenlő. Ám a demokrata térfélen azóta a választás óta zajlik a szereplőválogatás. Jönnek-mennek különböző emberek, felvillannak, eltűnnek, civilkednek, pártoskodnak, mondom: nincs ezzel baj, nagy választékból könnyebb a választás. Ám a demokrata ellenzék szereplőválogatása a Kossuth téri esernyős tüntetéssel végetért. Hidegben, esőben 30 ezer ember gyűlt össze a Kossuthon, mert a Szakszervezetek hívták. Nagyságrendileg több ember, mint amennyit bárki más össze tud hozni utcán. És más a súlya közvéleménykutatások semmire sem kötelező otthoni jobbhíján ikszelgetésének, mint odamenni a Hatalom arcához, és beleordítani: Orbán Takarodj!

ITT OLVASHATÓ

NE MENJÜNK MÁSHOVÁ, ÉLJÜNK OTT, AHOVÁ SZÜLETTÜNK

FÜLESBAGOLY BLOG
Szerző: Bagolyhír
2016.02.28.


Szabó Tibor, a Magna Cum Laude dalszerző-gitárosa nyilatkozott zenei gyökerekről, dalírásról, fontos projektekről Kiss Lászlónak.
 
Nem kell különösebb ügyeskedés, hogy az ember a Magna Cum Laudéval kapcsolatos friss hírekre leljen, szem előtt vagytok, dolgoztok, felléptek, s néha bizony nem akárkikkel egészül ki a csapat – hogy álltok most, merre mozdul épp a Magna?
 
Jó pár éve határoztuk el, hogy meghívunk egy-egy koncertünkre olyan zenészeket, akikre felnézünk, és akiket példaképnek tekintünk. Elsőként Révész Sanyira esett a választásunk, akit én személy szerint is nagyon nagyra tartok. Bíztunk a kedvező válaszban, de őszintén mondom, hogy leesett az állunk, amikor az első szóra igent mondott. 2007-ben Békéscsabán játszottunk együtt, felemelő volt, exkluzív volt, nagyon jól sikerült: ő a Színezd újra című dalunkat énekelte, mi a Piramis Ajándékát játszottuk. Annyira bevált ez a fúzió, hogy két év múlva már Lukács Lacival álltunk egy színpadon, Pesten, s hogy tényleg gyönyörűen végződjék a 2009-es év: a PeCSa-beli évzáró bulin Nagy Feró volt a vendégünk. 2010-ben pedig Pataky Attila is vállalt egy fellépést...
 

A BUDAPESTI TIZENKETTŐ: HÁZ A SZIKLÁK ALATT (1858)

SMOKING BARRELS BLOG
Szerző: FilmBaráth
2016.02.28.


Egy újabb legendával lettünk szegényebbek, Psota Irén is itt hagyott bennünket. Iszonyatos energiákat mozgatott meg szerepeiben a kiváló színésznő, akinek nagy tisztelője voltam, annak ellenére, hogy sajnos nem nagyon láttam színpadon, a filmjei közül pedig csak néhányhoz volt szerencsém. Operettrajongó lévén természetesen a Csárdáskirálynőben láttam először, amelyben ő játszotta Cecíliát, ami Honthy Hanna legendás szerepe volt az Operettszínház színpadán, ő viszont a saját karakterére formálta. Őszintén bevallom, a könnyedebb műfajból ismertem eddig a filmes munkáig,  A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig és a Napfény a jégen, Az oroszlán ugrani készül nem a filmművészet csúcsa, viszont nagyon szórakoztató darabok. Persze tudtam, hogy ő első osztályú drámai színésznő (örök fájdalmam, hogy korom okán nem láthattam színpadon a legnagyobb szerepeiben), és régen igen míves mozis alkotásokban szerepelt, de eddig mindig halogattam a megtekintéseket, vagy olyan fiatalon láttam őket, hogy semmi emlékem nem maradt róluk. Az ő emlékére néztem meg Makk Károly (aki egyébként a férje volt) filmjét, amely nagyon nem könnyű darab, a görög sorstragédiákat idézi az emberi lélek legmélyebb bugyraiba elvezető történet.

ITT OLVASHATÓ

"MÁR MEGVOLT A JELÜLTÜNK A SZEREPRE, DE GÉZA ÖSZTÖNÖSEN TUDTA HOZNI SAULT" - A SAUL FIA CASTING DIRECTORÁVAL BESZÉLGETTÜNK

VOUS - PONT TI
Szerző: Tóth Mariann
2016.02.28.


A Saul fia soha nem látott sikereket élt meg, de már az elkészítése sem a szokásos módon zajlott.
Csak a szereplőválogatás másfél évig tartott, az egyetlen női karaktert pedig 1500 lány közül választották ki.
A film casting directorával, Zabezsinszkij Évával az Oscar-gála előtti, izgalmakkal teli napokban beszélgettünk.


ITT OLVASHATÓ

ELKÉPESZTŐ LÁTVÁNY: ILYEN EGY MÚZEUM A VÍZ ALATT

TREND BLOGSzerző: trendblog
2016.02.27.

Európa legelső vízalatti művészeti múzeuma megkapta első szobrait. A látványra nehéz szavakat találni.
A Museo Atlantico néven indult projekt elkezdte első fázisát, vagyis megérkezett a szobrok legelső szállítmánya a vízalatti kiállításra. A Kanári-szigetek partjainál létrehozott különleges múzeum
12 méterrel a vízszint alatt tárul fel a látogatóknak.
 
A jelenlegi tervek szerint idén decemberben készülhet el teljesen a múzeum, melyet ezután búvárok és üvegfenekű hajókkal érkező turisták is megnézhetik.
A kiállításban szereplő szobrok egyrészt az ember és természet közötti kapcsolatot, másfelől pedig korunk nagy problémáit hivatottak bemutatni. Nem véletlen, hogy az első alkotások között egy
menekülteket szállító gumicsónak is helyet kapott.

ITT OLVASHATÓ

NINCS PÉNZ A TANÁROK FIZETÉSÉRE 2.-3.

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: Benedikty Béla
2016.02.27.


Máris jött egy fontos, érdemi kérdés: adnék-e tanácsot a miniszterelnöki hivatal műkincsvásárlása ügyében.
Persze, hogy adnék. Ismerik a mondást, van az a pénz meg mindennek ára van. Amióta nyugdíjaztak, elég rosszul élünk, ennivalóra sem mindig telik, de emiatt nem tudnának megvenni. Azért viszont sokmindenre hajlandó volnék, ha a fiaimat segíthetném, úgyhogy néhányszáz milliós ajánlaton elgondolkoznék. Nem a tanácsom kerülne ennyibe, azt akár ingyen is adnám, lehetnének, akik majd épülnének általa, hanem az a szörnyű erőfeszítés, amivel a gyomromat és az idegeimet kellene legyőznöm. Az kerülne sokba.

ÁRAM NÉLKÜL A KÉSZPÉNZ NÉLKÜLI RENDSZER ÖSSZEOMLIK

IDŐK JELEI BLOG
Szerző: THEA
2016.02.27.


A készülő szép új világ igen törékenynek ígérkezik.
Miközben a világot fokozatosan rákényszerítik a készpénz felszámolására, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy egy teljes mértékben digitális rendszer még nagyobb kiszolgáltatottságot jelent majd a lakosságra nézve, főleg válság idején, de alapvetően minden időben.
Az áramellátás elakadása esetén, történjen egy nagyobb vihar vagy célzott támadás eredményeként, a kereskedelmi és pénzrendszer azonnal leállna, a kétségbeesett lakosság pedig az államhoz szaladna segítségért.
Akik rendelkeznek némi vagy akár sok vésztartalékkal, főleg élelmiszerek és alapvető szükségletek terén, egy ideig ki tudnák húzni a többséghez képest, de a társadalom, mint olyan, elég gyorsan összeomlana.
Ennek fényében, vagyis a rendszer sérülékenységének tudatában, vajon tényleg a készpénz teljes eltörlésére készülnek?

ITT OLVASHATÓ

ÉTELEINK ERDŐRŐL-MEZŐRŐL, AVAGY 7 EHETŐ GYÓGY ÉS VADNÖVÉNYÜNK

TÁPLÁLKOZÁS-NEVELDE
Szertző: Skerlecz Petra
2016.02.27.


Sziasztok!
Tavasszal az erdőn, mezőn sétálgatva rengeteg gyönyörű növénnyel találkozunk, ezek közül számosat gyógyteaként alkalmazunk, másoknak csak látványában gyönyörködünk, de vajon valamelyiket közölük táplálkozásunkba is beépíthetjük? Ennek a kérdésnek jártam utána mai bejegyzésemben. (A medvehagyma is természetesen ide tartozik, de ennek közkedveltsége révén, ezt most nem említem.)

ITT OLVASHATÓ

A PARADICSOMTÓL A POKOLIG

CSODAKAMRA BLOG
Szerző: PekZo
2016.02.27.


Ha hollywoodi szuperfilmként reklámoznák, Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című művének plakátja minden bizonnyal világító betűkkel tartalmazná "a látnoki rendező újabb lélegzetelállító alkotása" feliratot, és ezek még mindig csak üres szavak lennének, amik megközelíteni sem képesek a festmény valóságát. A kép pontos célját és az ábrázolás indokait, eredetét jó páran próbálták már megfejteni több-kevesebb sikerrel. Habár a magyarázatok hasznos társai a festmény labirintusában tévelygő utazónak, felfogni így is nehezen lehet azt a tobzódó kreativitást, amit Bosch művei sugallnak.

Haladjunk sorjában, nézzük meg először, mi az, amit biztosan tudunk a képről! Jelenleg a Prado Múzeumban Madridban lehet megcsodálni a három táblából szerkesztett képet (triptichon), melynek már a mérete is elég impozáns, hiszen a táblák 220 cm magasak és a három tábla együttes szélessége közel négy méter (97,5+195+97,5, vagyis összesen 390 cm)...

ITT OLVASHATÓ 

A MEGBOKROSODOTTAK

BIRCAHANG BLOG
Szerző: BircaHang
2016.02.27.


A ballibizmus súlyos bukása miatt a patkányok menekülnek a süllyedő hajóról.
Egyre nyilvánvalóbb: nem tartható tovább az a demagógia, mely baloldali köntésben uktrajobbos politikát próbál eladni. Azaz baloldalnak azt nevezni, hogy mindig a nagytőkének van igaza és a kisembernek meg kuss van. Ezt utoljára hitelesen Horn tudta előadni, az utolsó hiteles ballib politikus.

A ballibek értelmesebb része – SZDSZ – levonta már a tanulságot és megszüntette saját magát. A butább rész – DK – még erőlködik. A kettejük között az MSZP áll, melyben már megérett a felismerés a balra nyitás és a liberalizmussal való szakítás szükségességét illetően, de a gyakorlatban ezt nem merik megtenni, rettegve a ballib agytröszt bosszújától.

De van egy negyedik út is, a megbokrosodottak útja. Jellemző képviselőjükről, Bokrosról nevezve így őket. Ők azok, akik rájöttek: jobb levetni a baloldali köntöst, helyette vállalni a jobboldalit, hogy tovább lehessen nyomni ugyanazt: a nyugat kiszolgálását, a gyarmati modellt, a kisemberek lenézését...

ITT OLVASHATÓ

A SZEGÉNYSÉG TÉRSÉGI BÉLYEGE

HAJDÚ ONLINE
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.02.27.


A beszédesség azért állja meg a helyét, mert tükröt tart elénk, a szegénység és az elmaradottság sajátos megjelenítésével. Bár 2013-ban változtattak a definíción, és ennek a hatására jóval kevesebb gyerek kerülhet ebbe a kategóriába, a meghatározáshoz olyan feltételeknek kell teljesülnie, mint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság (ami ugye az egy főre jutó jövedelemhez kötött), és a következőkből kettő: a szülők nyolc osztálynál nem magasabb végzettsége, a munkaviszonyban töltött meghatározott idő, és a lakhatási körülmények elégtelensége. Nos, ahol az ezek alapján készült statisztika magas számot mutat, az beszédesen mutatja a probléma mélységét is.

A veszélyesség pedig azért kapcsolódik ide, mert pontosan jelzi a jövőt. Aki közelről látja ezeknek a gyerekek a körülményeit pontosan tudja,hogy a családi átörökítés innen milyen jövőképet körvonalaz. Aki pedig az iskolarendszerben is látja ezeket a gyerekeket, az azt is érzékeli, hogy a jelenlegi oktatási rendszer nem sokat tud változtatni a sorsukon.

Ezek a gyerekek otthonról nem kapnak elég muníciót ahhoz, hogy megfeleljenek a mai iskolarendszer elvárásainak. Sem a fizikai környezetben, sem a családból megkapható tudásokban. Mert ezekkel a szülők sem rendelkeznek megfelelő szinten, legtöbbjük ugyanolyan sikertelen volt az iskolában,anno, mint a gyerekük most. A szülők munkaerő-piaci szempontból nem szereztek elég tudást, így nem kaphattak megfelelő munkát, és nem tudják átörökíteni sem a tanulási, sem a munka iránti motivációt.

Az iskolarendszer pedig, aminek előírt jellemzője lenne az esélykiegyenlítés, messze nem felel meg ennek a célnak. A szegregáció felerősödött, a szabad iskolaválasztás megnyitotta, az egyházi iskolarendszer visszaállítása pedig szélesre tárta a kaput a kedvezőtlen oktatási elkülönülés kialakulása előtt...

ITT OLVASHATÓ

ÉHEZŐ MŰVÉSZEK

24 HU POSZ ITT
Szerző: Karafiáth Orsolya
2016.02.27.


Ma úgy tett a média, mintha Sickratman esete csodásan egyedi lenne. Holott évek óta jönnek a kérések, panaszok, hol a Facebookon, hol magánlevélben. Ki munkát keres egyre kétségbeesetten, ki tanítványokra vadászik, más meg végső kétségbeesésében pénzt kér. Hiszen bizonytalan munkákkal, amikből legkorábban mondjuk egy hónap múlva jutna pénzhez, nem tudja megmenteni az albérletét. Művészek, igen.

Akkor szorul össze leginkább a szívem, amikor kitűnő zenészek a hangszerüket, erősítőiket értékesítik, aztán megpróbálnak a fellépéseken kölcsöncuccal játszani. És sokan alaposan kihasználják, hogy ez az általános helyzet. Egyre lejjebb viszik a fellépési díjakat, hiszen mindig akad, aki annyiért is megcsinálja. Nálam is próbálkoztak már azzal, hogy vezessek le moderátorként egy teljes estet, és mikor a honoráriumot firtattam, azt mondták, kapok vacsorát. Végül kinyögtek egy nevetséges összeget, és ők sértődtek meg, hogy javasoltam, keressenek mást helyettem.

Sajnos, a legtöbben nincsenek alkupozícióban, és így belemennek a minimumba. És a csapda bezárul. A legtöbb helyen nem fizetnek a kiállító alkotónak, hiszen örüljön, forog a neve. A fotósok szemét is ezzel akarják kiszúrni. Igen ám, de fillérekből nem lehet sminkest, stúdiót bérelni, nem lehet klassz gépet venni. Pénz nélkül előbb-utóbb nincs semmi. De visszatérve azokra, akik felhasználták a nyilvánosságot pénz és munkakeresésre: sajnos ugyanettől a nyilvánosságtól nem csak segítséget (mert ilyen is volt), hanem lesajnálást kaptak. Pedig gondoljunk bele, mekkorának kell lennie az elkeseredésnek, hogy valaki kérjen! Persze nem mindegy, hol és hogyan kér az ember...

ITT OLVASHATÓ

A MAGYAROKNAK NEM JÁR A NYUGDÍJ?

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.02.28.


Bármikor dönthetnek úgy, hogy nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva csökkentik vagy visszatartják a nyugdíjakat - írja a 24.hu.

Az atv.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik legnagyobb, külföldi érdekeltségű biztosító hazai csoportja úgy próbál a nyugdíjcélú életbiztosításra ösztönözni, hogy azt állítja: az Alaptörvényben már nem szerepel a társadalombiztosítás intézménye. Az állam bármikor dönthet úgy, hogy drasztikusabban csökkenti a nyugdíjakat, mert a nyugdíjra nincs alkotmányos garancia, nem jár alanyi jogon az állami nyugdíj.

A portál utánajárt és ugyanerre a következtetésre jutottak a nyugdíj-biztosítási szakértők is. Szerintük az, hogy a jogi szabályozás már szociális hozzájárulási adónak hívja a nyugdíj-biztosítási járulékot, azt jelenti, hogy a kormányoknak nem feltétlenül kell a nyugdíjra fordítaniuk az adónak minősülő összegeket...

ITT OLVASHATÓ