2019. február 26., kedd

TEGYÜK FEL, HOGY A VALÓSÁG AZ EGY KOCKA

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: Mirtill
2019.02.26.



Tárgy:Kocka

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Büdös van itt. Fertő. Ne jöjjön. Hiába találták fel a klórmeszet, a hipót, itt nálunk mindent beborít most a mocsok, úgyhogy maradjon kend a tisztaságban. Ráadásul, amíg az emberek meg nem okosodnak, addig ránk is kérgesedik a kosz. Azt meg a tata tanúsítja, hogy minél vastagabb rajtunk a retek, annál fájdalmasabb a letakarítása. Amikor ő gyerek volt a dédi esténként a lavórban eléggé fájdalmas művelet keretében bányászta ki a napi koszból. A hódfarkú tetőcserép érdesebb fele szolgált előbb bőrradírként, majd szappanként, és amikor az egységesen vörös színű bőrig leásott a koszrétegeken át a dédi, akkor ért véget a többnyire sírással kísért tisztogatási művelet.

Képzelje el, amikor majd egy ország népét kell csutakolni. Akkor lesz ám sírás-rívás, meg fogcsikorgatás (persze fogcsikorgatás csak az udvari sleppnek, mert az alattvalók fogát már rég kiverte az illiberális demokrácia, hogy a reggeli után hátha leszoknak az ebédről is). Most például hallgassa/nézze csak meg milyen szívhez szólóan pityeregnek a tudós urak, amiért az önkényúr egyik samesze nem csupán megcsiklandozta az baksisért nyújtott markukat, hanem megkínálja őket a proliknak biztosított közmunka gyönyörével is. Most sajnálják már, hogy a Kádár rendszerben a jó koszt miatt kevés krumplit evett a magyar értelmiség és a gerincüknek nem jutott a keményítőből.

Bezzeg, amikor a Horthy térdén miniszterelnökségbe lovagolt könyvtáros előbújt a Vörös Zászló Érdemrend alól, felfüggesztette a szocializmus építését és a csendőrfattyú komáival kb. másfélmillió melós munkáját, ezzel önbecsülését és kenyerét elvette, nem szipákoltak. Eszükbe se jutott, hogy a gondoskodó államot szétrabló kizsákmányoló állam szociális terrorja őket is utoléri és a tudomány elefántcsont tornyáról turulmadarat röptetnek sámándob kísérettel a Jézuskához a Tízparancsolattal takarózó gömbölyű hűbéresek, ők meg mehetnek a gecsemáni kertbe kigyomlálni a szociális érzékenységet a krisztusi tanokból és elpalántálni a Soros ösztöndíjasok által keltetett gyűlöletet.

Ne tévessze meg kendet a magyar sportnak nevezett kismocsok. Az csak egy színes életkép. Az egymást fehérre mosó politikus bűnözők, a szürkegazdaságba átlopott közpénzekből fekete, barna és sárga bőrű sportolókat vásárolnak a maguk szórakoztatására, mert a kocsmaasztali kockás abrosszal pallérozott ízlésüknek megfelelően festenek a fűtött zöld műfüvön és nem olyan feltűnő a fejük felett röpködő szürke szotyolahéj felhő a biodíszletként stadionba toloncolt, térdepeléshez szoktatott gyerekhadnak.

A beszerzésről jut eszembe. Azt se gondolta volna kend, hogy a nagy migránsozás közepette hazalopják a Venezuelában konzervált Gyöngyösbokrétás Horthy rendszert cserkészestől, papostól, ludovikás vezérőrnagyostól. Persze a csúcs innováció az újmagyar Brunson pap az USA-ban, aki a fütyijével kötődik a magyarsághoz.

Nyugodjon meg kend. Nem ott és nem úgy van a hamisság, ahogy kend tudni véli. Egy kocka felől jön a szag. Mondták. Azt hiszem így mondták, hogy tegyük fel, hogy a valóság az egy kocka. Úgy ahogy van. Cakompakk. Most nálunk a népnek több mint az egyharmada az a kocka alatt nyög és semmit nem lát a kockából. Azt se tudja, hogy van, csak szenved, máról holnapra vegetál. A zemberek nem is látják őket, úgy ellapulnak a kocka alatt. Eddig megvan? Néhány ezren olyan magasan hordják az orrukat, hogy szintén nem látják a kockát. Aztán vannak, akik oldalról nézik. Igen ám, de a kocka minden oldala más színű. Attól függ, ki honnan nézi, olyan színűnek látja az egészet. Ez a valóságlátás alapesete.

De az alapeset ritka. Mert azon kívül, hogy már gyárilag is sok a színtévesztő/színvak, ráadásul különböző felbérelt vállalkozások színszűrőkkel, tükrökkel/trükkökkel és giga poszterekkel megtévesztik az embereket, mi több olyanok is vannak, akik pénzért azt látják, amiért fizetnek. Most az államot kézbentartó pribékek mindent lefestettek nemzeti színűre, állandóan váltogatják a színszűrőket és ezzel a vibrálással piszkosul felidegelnek mindenkit.

Nos, ilyenféléket beszéltek az emberek, amíg vártuk a gázpalack cserés autót a községháza előtt vagy három órát, de aztán jött a kenyeres autó és mondta a sofőr, hogy arra aztán hiába várunk, mert a kátyúktól elszállt a futóműve, és ő látta mikor húzatták felfelé a trélerre, úgyhogy ma már biztos nem hoznak palackot.

Miattunk meg ne aggódjon kend. Mi már ott tartunk a kereszténydemokratikus átalakulásban, hogy a hungarocell és a petpalack füstjét a szervezetünk egyből az engedelmes és alázatos alattvaló kifejlődéséhez nélkülözhetetlen vitaminná és ásványi sókká alakítja. Így nem kell se 800 forintos almát, se 1700 forintos petrezselyem gyökeret vásárolni a dédinek, hanem azt a kis aprót, amit nyugdíj gyanánt kap a három gyerekkel dekorált 47 év munkaviszony után, viheti a pap bácsinak a perselybe. Mert az a két milliárd, amit a templomkert füvesítésére terveztek nem lesz elegendő, mert ennek az Istennek az idejében itt biztos, hogy fű nem terem.

Bütyökfalva, 2019. február 26.

Mirtill


ORBÁN RENDSZERE AZZAL FENYEGET, HOGY MAGYARORSZÁG EURÓPA PERIFÉRIÁJÁRA SZORUL - DOBREV KLÁRA ÚGY VÉLI, HOGY KÖTELESSÉGE KÜZDENI ORBÁN ELLEN

VÁROSI KURÍR
Szerző: Városi Kurír
2019.02.26.


...A DK EP-listavezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a programnak a szociális Európára vonatkozó részét ismertette. A szociális Európa érdekében be kell vezetni az európai családi pótlékot, ami minden európai gyereknek egységesen járna; a juttatás a tagállami családi pótlék mellett járna – közölte Dobrev Klára.

Úgy fogalmazott: az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetése nem európai, hanem emberi minimum. Ez a két kiegészítő juttatás akkor járna, ha egy tagállam nem képes vagy nem akarja a saját állampolgárainak biztosítani a tisztességes megélhetéshez szükséges jövedelmet – fűzte hozzá, megjegyezve: „ma például Magyarországon a családok több mint egynegyede él a létminimum alatt”.

Azt mondta: ezeket a juttatásokat az úgynevezett európai multiadóból lehetne finanszírozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a legnagyobb és a leggazdagabb cégek képesek leginkább kikerülni az adófizetést. Ezt főleg azért tehetik meg, mert az államok egyenként tárgyalnak velük, ezért az országok zsarolhatóvá válnak – érvelt a politikus. Amennyiben az összes tagállam közösen tárgyalna, akkor sokkal hatékonyabban és sokkal határozottabban lehetne fellépni az adóelkerülés ellen –tette hozzá...

MAGYARORSZÁGON MENEKÜLNEK A GYEREKEK AZ ÁLLAMI ISKOLÁKBÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.02.26.


A fejlett országok lázasan kutatják a választ arra, az oktatási rendszert érő kihívásra, amit a negyedik ipari forradalom jelent. A gyerekekben meg kell erősíteni ugyanis speciális készségeket, vagyis a kooperációs képességet, a problémamegoldást, a kreativitást, a kommunikációt. Az iskolák ezért elmozdultak az önálló, személyre szabott, rugalmas tanulás irányába – vagyis már nemcsak egyszerű tantárgyi ismeretátadás folyik, hanem a gyerekek projekteket visznek, maguk is kutatnak. A magyar kormány ettől eltérő utat választott: az iskolákat államosította, a 2011-es megszorító csomag, a Széll Kálmán-terv óta pedig

tartósan hiányzik legalább százmilliárd forint a már korábban is forráshiányos ágazatból.

A pedagógusok, szülők, oktatáskutatók egy része tudja, hogy valamit tenni kell. És próbálkoznak is. „Ha nem értesz egyet a kollektív büntetéssel, a megalázással, a megfélemlítés- és büntetésalapú neveléssel, ha túlzásnak gondolod azt, hogy egy általános iskolás korú gyerek reggeltől délutánig iskolában töltse az idejét, majd utána otthon még legalább 2-3 órányit tanuljon naponta, ha nem tartod életszerűnek, hogy a mai gyerekek ugyanazt a tananyagot tanulják ma, mint a szüleink, ha azt tapasztalod, hogy az iskolában kapott tudás nagyon felületes, csak érintik a témaköröket, a hangsúly az információk megjegyzésén van, ha nem tapasztalsz nyitottságot az iskola részéről az esetlegesen felmerülő problémák során, ha szerinted nem az érdemjegy az egyetlen értékelési módszer” – olvasható például egy tanulócsoport beharangozójában, ami jelzi azt is, miért keresi egyre több szülő az állami iskola helyett ezt a lehetőséget.

2015 végén bejárta a sajtót az a hír, hogy az egyik legsikeresebb magyar startup, a Prezi társalapítója, Halácsy Péter iskolát hozott létre. Ebben az újragondolt iskolában nincs osztályzás, nincsenek tantárgyak, a diákok csak azt tanulják, ami érdekli őket, és még hibázniuk is szabad. Az alapítók arra törekszenek, hogy úgy készítsék fel a gyerekeket az új világra, hogy megőrizzék bennük a kreativitást és a kíváncsiságot. Halácsy néhány éve azt mondta: reményei szerint a Budapest School az egész magyar közoktatásra hatni fog.

Igaza lett: hat. Bár nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Az állami közoktatásra ugyanis semmilyen hatást nem gyakorolt, annál nagyobbat a szülőkre és az innovatív pedagógusokra. A Budapest School modellje futótűzként terjed a középosztály körében. De mi is ez a modell? A Budapest School a törvényben biztosított magántanulói lehetőségre épül. A recept leegyszerűsítve így szól: végy egy klasszikus iskolát – ez lehet állami is –, írasd be a gyermekedet, majd jelentkezz abba a magántanulói csoportba, amelyet kiszemeltél magadnak (ilyen a Budapest School, a zuglói Égigérő Fa, a Padlás, a FreeMind és még számos egyéb). A magántanulói csoportokat olyan szülők és pedagógusok hívják életre, akiknek szűk az állami oktatás által előírt keret. Ha sikerül néhány jó pedagógust megnyerni az ügynek, és találnak egy közösségi teret, ahol a foglalkozásokat meg lehet szervezni, már indulhat is a magántanulói csoport. Ez persze nem olcsó mulatság: a havonta fizetendő hozzájárulás (leánykori nevén: tandíj) ötvenezer és kétszázezer forint között szóródik...

ÉRDEKES OKBÓL VÁLTHATTAK FŐIGAZGATÓT A JÁNOS KÓRHÁZ ÉLÉN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.02.26.


„Megindult a hatalmi pozíciók újrafelosztása; korábban már kiszorították az előző kurzus által kinevezett vezetőket, most már ahhoz, ha valaki előbbre akar jutni, csak jól felkészült szakember rovására teheti azt meg, ahogy ez történik a János kórház főigazgató-váltása esetében is” – adott egy lehetséges magyarázatot a héten nyilvánosságra került cserére László Imre, a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa. „Számomra érthetetlen, felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy egy olyan kvalitású szakembert eltávolítanak a kórház éléről, mint amilyen Kázmér Tibor” – mondta.

Hétfőn robbant a hír, hogy pénteken felmentették Kázmér Tibort, a Szent János kórház eddigi főigazgatóját, s helyére Takács Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetőjét helyezték már február 26-tól. „Kázmér Tibor – aki csoporttársam volt a Közgazdaságtudományi Egyetemen – nagyon jó kombinatív képességű, felkészült szakember, aki a feladatát maximálisan és jól végezte” – adott egy gyors jellemzést László Imre, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyen kvalitású szakembert eltávolítanak a posztjáról.

Hozzátette, hogy nincsenek személyes tapasztalatai az új főigazgatóról, de elfogadhatatlan az, hogy egy jelenlegi minisztériumi főosztályvezetőt pályáztatás nélkül neveznek ki egy ilyen nagyságú kórház élére, még akkor is, ha korábban bizonyos területen dolgozott ebben az intézményben...

TORDAI MEGFOGADJA POLT PÉTER TANÁCSÁT

HÍRKLIKK
Szerző: MVZS
2019.02.26.

.
„Ha már egyszer Polt Péter Legfőbb Ügyész tálcán kínálta fel a lehetőséget, akkor élünk is vele, és módosítót nyújtunk majd be a büntetőeljárási törvényhez” – közölte a Hírklikkel Tordai Bence. A Párbeszéd politikusát azután kerestük meg, hogy Facebook oldalán nyilvánosságra hozta azt az egyperces videót, amelyen az Elios-szal kapcsolatos OLAF jelentés nyilvánosságra hozataláról kérdezte Polt Pétert a Parlament folyosóján.

Polt Péter két markos testőr kíséretében sétált a Parlamentben, amikor Tordai nekiszegezte a kérdést, amit a PM politikusa azzal indokolt Facebook posztjában, hogy „miután a fideszes legfőbb ügyész megfutott Jávor Benedek kérdései elől az EP-ben, és nem válaszolt érdemben azonnali kérdéseimre az ülésteremben, a folyosón, két testőrön keresztül folytattam a faggatózást: tovább védi-e Polt Orbán Viktor vejét az Elios-botrányban?”.

A Legfőbb ügyész egy nyakatekert választ adott erre, miszerint „az OLAF jelentés nyilvánosságra hozatalát a bűntőeljárás szabályai szerint lehet elrendezni, e szerint az OLAF feljelentésének a részét képezi és azt az érdekeltek ismerhetik”. Tordai, mint „érdekelt állampolgár” (hiszen – mint mondta – 13 milliárdot loptak el az Elios-ügy kapcsán) többszöri kérdésére sem kapott választ. Polt ugyanakkor azt mondta, hogy Tordai „képviselőként tud előrelépni: adjon be indítványt be a büntetőeljárási törvény módosítására, s ha módosítják, mint jogalkalmazó ő nyilvánosságra hozza majd”...

AIRBNB - ÚJABB KORLÁTOZÁS , EZ MÁR A VÉG?

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2019.02.26.


2019. január 6-án lépett életbe a VII. kerület rendelete Erzsébetváros építési szabályzatáról, amelyben a kerület 2 millió forint + ÁFA parkolóhely megváltási díjat (50 megkezdett négyzetméterenként) ír elő azok számára, aki rövidtávú szálláshely-szolgáltatási engedélyt szeretne kiváltani.

Az Airbnb típusú szálláskiadás további bővülésének korlátozását nem csupán Erzsébetváros akarja elérni.

A VI. kerület 2018-tól parkolóhely megváltáshoz (1,5 millió forint szobánként) köti az engedélyek kiadását, a VIII. kerület egy ideje már társasházi jóváhagyást kér új szolgáltatás engedélyezéshez, illetve ugyancsak Józsefvárosban 2019-től emelt összegű építményadót szednek az Airbnb típusú szálláshelyet kiadóktól. Ez utóbbi inkább az Airbnb bevételek önkormányzati dézsmájának tekinthető, mintsem igazi bővülési korlátnak, de az, hogy korábban a VI. és most a VII. kerület (részlegesen a VIII. kerület is) megálljt parancsolt az Airbnb terjedésének, mindenképpen figyelemreméltó.

Az Airbnb típusú szálláshelykiadás számos (elsősorban gazdasági) előnye mellett számos hátrányt, negatív hatást is okoz, amit többnyire nem a kiadó érzékel, hanem a környezet szenved el.

Az Airbnb hasznosítás miatti hosszú távú bérleti piacról hiányzó lakások okozta bérleti díj emelkedést az albérletekben élők, a fokozott zaj és egyéb szennyezést a közvetlen szomszédság, az Airbnb piac bővülésének negatív hatását a szállodai vendégforgalomra a szállodák és egyéb szálláshelyek.

A rövid távú szálláshely-szolgáltatás piaca az elmúlt évek alatt látványos robbanást produkált.

A szállásférőhelyek száma 2014 és 2017 között két és félszeresére növekedett, Pesten gyakorlatilag elérte a szállodai férőhelyek számát. [1] Kihasználtságban és a vendégéjszakák számában ugyan még mindig a szállodák a jobbak, de ha a következő ábra azt jelzi, hogy nem alaptalan a szállodák félelme: az Airbnb térnyerése megállíthatatlannak látszik. A 2018-ban publikált közgazdasági kutatás adatai szerint a rövidtávú szálláskiadás részesedése a szálláshelyek piacán 2017 végére már meghaladta a 30%-kot (2014 végén még csak 13,7% volt)...

KALTENBACH JENŐ: AMI ITT KIALAKULT, ANNAK SEMMI KÖZE NINCS A DEMOKRÁCIÁHOZ

MAGYAR HANG
Szerző: TORKOS MATILD
2019.02.26.


Magyarországon korábban is, mindig is piszkos kis alkuk döntötték el, kinek mi lesz a sorsa. Nem általános, mindenkire jellemző szabályok alapján dőltek el emberi sorsok, hanem ilyen-olyan kibúvók segítségével, urambátyám-viszonyok alapján. A szocialista korszakban is így volt ez, ma sincs másként, ma sem a jog uralkodik. Ha hazánkban a jog uralkodna, akkor az a gyengéket, a kiszolgáltatottakat védené a hatalmasokkal szemben. Ezzel szemben itt a jogot fordítva alkalmazzák, az a hatalmasok eszköze akaratuk érvényesítésére – így látja az egyszerű állampolgárok szemszögéből helyzetünket Kaltenbach Jenő jogtudós, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapító tagja.

A volt kisebbségi jogi ombudsmannal, a Független Rendészeti Panasztestület elnökével az európai parlamenti választás valódi tétjéről, a jogállamiságunk sanyarú helyzetéről a köztelevízió székházában országgyűlési képviselők ellen – mindenféle következmények nélkül – elkövetett példátlan jogsértésről beszélgettünk.

Legutóbb akkor hallottunk önről, amikor kiderült, ön is alapító tagja a Márki-Zay Péter kezdeményezésére létrejött Mindenki Magyarországa Mozgalomnak Bod Péter Ákos, Elek István, Lukácsi Katalin, Kész Zoltán, Mellár Tamás és Magyar György mellett

– Az utóbbi időben eléggé visszahúzódtam, a Párbeszéd tagja vagyok ugyan, de aktívan nem igazán veszek részt a párt munkájában. Szoktam segíteni annak, akiről úgy gondolom, hogy megérdemli. Például Karácsony Gergelynek, a csapatában is benne voltam miniszterelnök-jelöltsége idején. Amikor szóltak a mozgalom alakulásáról, és megkérdezték, nincs-e kedvem csatlakozni, úgy gondoltam, miért ne. Ez a személyi összetétel tisztességesnek tűnik. Nem hiszem, hogy manapság az úgynevezett jobb- és baloldalra lenne értelme kettéosztani a politika világát. Magyarországon ma sokkal inkább a tisztességesek és a tisztességtelenek között húzódik a választóvonal. Sok jobb- és baloldali embert ismerek, aki tisztességes, és nagyon sok olyat, aki meg nem. Az uralkodó osztály legnagyobb részét nem tartom annak

Egyre többen mondják az ellenzékben, hogy nemcsak kormányváltásra van szükség, hanem a NER lebontására is, ehhez pedig egy új ellenzékre lenne szükség. Alakul ilyesmi?
– A kormányváltás elengedhetetlen ahhoz, hogy itt valami történjen, mert amíg a mostaniak bitorolják a hatalmat, addig itt nem lesz kilábalás. Minden tisztességes, józan gondolkodású embernek látnia kell, hogy milyen lelki, szellemi, morális károkat okoznak az országban. Egy egész generáció nő fel abban a szellemben, hogy itt csak csalással, lopással, tisztességtelen, hazug közélettel lehet érvényesülni. Nézze meg a Fidesz ifjú titánokból álló táborát, hány olyan figura van ott, aki bármire képes. Az, hogy egy hírhamisítóból tévéelnök lehet, csak a banánköztársaságokban vagy a legsötétebb diktatúrákban fordul elő, nem Európa közepén...

NINCS MENEKVÉS - ÖNNEK IS MIGRÁNSOZÓ LEVELET KÜLD ORBÁN VIKTOR

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2019.02.26.


"Orbán Viktor levelet küld a választóknak, amelyben felhívja a figyelmet az Európai Bizottság állítólagos beismerésére."

Mint a portál felidézi, Orbán Viktor már több alkalommal küldött levelet: 

- tavaly májusban megköszönte a részvételt a választásokon és újrakezdte a bevándorlóországos mantrát, 

-  idén januárban az EP-választásra hívta fel a figyelmet, 

- de kért már pénzt is a fideszesektől tavaly év végén. 

- Ráadásul a nemzeti konzultációk alkalmával szintén levelez a választókkal...

A HALÁL RENDSZERE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.02.26.


...Évről-évre egyre többen fizetnek magánellátásért, ugyanis nem szeretnének fiatalon, az állami egészségügy valamely romos intézményében meghalni. Ezeket az embereket valahogy nem hatják meg a Kásler Miklós által időről-időre bemutatott statisztikák és a nagyszerűbbnél nagyszerűbb, a nemzet sikereiről árulkodó beszámolók sem. A gond az lehet, hogy ők a saját szemüknek hisznek. Családtagjaik mesélték, esetleg ők maguk is átélték, hogy mit jelentenek a valóságban Kásler és minisztériumának hazug szavai. Aki megteheti – van rá pénze –, az életet választja a halállal szemben, ami ebben az esetben a magánegészségügyet jelenti az államival szemben. Ők a szerencsések. Nekik talán nem kell elfogadniuk, hogy édesanyjuk, vagy testvérük az egészségügyi rendszer működésképtelensége miatt volt kénytelen kínhalált halni valamelyik magyarországi kórház húgyszagú, fűtetlen kórtermében.

Sokaknak azonban ez jelenti a valóságot, és ez elől akkor sem tudnak elmenekülni, ha az lenne minden vágyuk. Ameddig Orbán Viktort, vagy Szijjártó Pétert az adófizetők pénzén bármiféle késlekedés nélkül, szinte azonnal ellátják a Honvéd Kórházban, addig a legtöbben azért imádkozunk, hogy valamelyik rokonunk kórházba kerülése ne legyen egyenlő a halálával. Ez ma már ugyanis elkerülhetütlenül a mindennapok része lett. A kormány úgy züllesztette le a magyar egészségügyet – már korábban sem volt túl jó állapotban –, hogy ezrek halálát okozta ezzel. Ez azonban nem volt elég nekik, többet akartak. Szétbarmoltak olyan rendszereket is, amelyek évtizedek óta a körülményekhez képest igen jól teljesítettek. A katasztrófavédelem létrehozázásával megnehezítették a tűzoltók dolgát, nem beszélve azokról a mentősökről, akik az egységes segélyhívó rendszer működésképtelenségének köszönhetően hibát hibára halmoznak.

Mint azt már korábban is leírtuk jó párszor: ezek nem véletlen, esetleges hibák, sokkal inkább emlékeztetnek egy jól kidolgozott terv részleteire. Orbánéknak egyszerűen nem éri meg a betegek, idősek és gyengék életben tartása, így hát inkább a halálba segítik őket. Pontosan tisztában van ezzel minden miniszter és képviselő is, akik a Fidesz-KDNP színeiben asszisztálnak ehhez, azonban ameddig számukra ez kifizetődő – márpedig jól láthatóan az –, addig nem fognak hátat fordítani ennek a rendszernek. Jó pénzért képesek legyinteni arra, hogy több ezer honfitársuk hal meg országszerte, az ő intézkedéseiknek köszönhetően. Ez jelenti ma a kereszténydemokrata kormányzást, amelyre elviekben több millióan szavaztak április 8-án
.

ITT OLVASHATÓ

FOGALMUNK SINCS, MIHEZ KEZDJÜNK A WIZZAIR-GENERÁCIÓVAL

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2019.02.26.


Bár magyarok százezreit érinti, kevesen szoktak higgadtan, szakszerűen, mégis érthetően beszélni a magyar kivándorlásról. Emiatt nem csak az elmúlt évek “Wizzair-generációjáról”, de a száz éve elköltözött felmenőinkkel is nehezen tudunk mit kezdeni. Ezen próbál változtatni az új, “Mit tudunk a kivándorlásról?” című kötet, amely a 20. század magyar migránsaitól a kivándorlók párkapcsolati problémáin át a berlini magyar prostituáltak helyzetéig egy sor érdekes, kivándorláshoz kapcsolódó témát jár körbe.

Hová és milyen célból vándoroltak ki magyarok az elmúlt években? Miért nem lehet pontosan megmérni, mennyien vannak? Mitől érzik magukat sikeresnek odakint? Megsínyli-e a párkapcsolat a migrációt, vagy éppen megerősödik tőle? Hogyan alakul a Kanadába, Angliába vándorló romák sorsa, és miként lesz egy magyar nőből Berlinben prostituált? Beérik-e még Magyarországgal az erdélyi magyarok, vagy inkább ők is nyugatra mennek?

Többek közt ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület új, “Mit tudunk a kivándorlásról?” című kötete, amely a szervezet 2016-17-es, Gólya presszóban tartott műhelybeszélgetéseiből nőtt ki. Ezekre migrációval, kivándorlással foglalkozó szakértőket hívtak meg, hogy beszéljenek kutatási eredményeikről. A könyv fejezetei az ott elhangzott beszélgetéseik leiratát tartalmazzák, így élvezetesebbek és közérthetőbbek a szokásos tudományos szövegeknél, itt-ott még érdekes sztorizgatások is előjönnek bennük.

Ezzel azt szeretnék elérni, hogy végre ne úgy gondolkozzunk a magyarok kivándorlásáról, “mint egy különlegességről, egy furcsa nép sajátos sorsáról, hanem mint egy megérthető, kezelhető társadalmi folyamatról, amely illeszkedik a globális mintázatokba” – mondta Kováts András, a Menedék igazgatója a kötet bemutatóján.

A kivándorlásról való értelmes párbeszédet az is nehezíti, hogy az elmúlt évek “Wizzair-generációját” – ahogy Kováts egyik Angliába kivándorolt interjúalanya nevezte – hol az Orbán-kormány elől menekülő ellenzéki tömegként, hol egyszerű, szerencsét próbáló fiatalokként próbálják ábrázolni, akiknek semmi bajuk a magyarországi viszonyokkal.

De nemcsak velük, hanem még a 20. század elején, a 30-as években, a második világháború után, vagy az 56-ban kivándorolt felmenőinkkel sem tudunk mit kezdeni. Erről szól a kötet egyik legérdekesebb fejezete, amelyben Fejős Zoltán történész, a Néprajzi Múzeum volt főigazgatója beszél a kivándorlás emlékezetéről. Ebből egyrészt kiderül, mekkorát tévedett József Attila azzal, hogy az 1900-as évek elején “kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”, hiszen valójában csak 400 ezren lehettek. Másrészt, hogy mégis mennyire fontos a Hazám című vers, amely Fejős szerint a magyar kivándorlástörténet egyetlen “emlékezeti helye” manapság.

Miközben az olaszok, a lengyelek vagy a németek múzeumban mesélik el a saját kivándorlásuk, vagy akár ezzel együtt a hozzájuk érkező bevándorlás történetét, Fejős szerint itthon legfeljebb hozzá hasonló megszállottak foglalkoznak ezzel. “Nem tudunk az egészről beszélgetni. Kik ezek, mik ezek? Kivándorlók? Emigránsok? Még a régieket is ideértve, aztán a későbbiek már egyre problémásabbak” – idézik a kötetben...

MÉSZÁROS LŐRINC ÉS TIBORCZ ISTVÁN VAGYONKEZELŐJE 30 EZER NÉGYZETMÉTERNYI INGATLANT SZERZETT MEG TAVALY

444
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2019.02.26. 


Vidám hangulatú közleményt adott ki kedden Mészáros Lőrinc ingatlankezelő cége, amiben tavaly nyáron Tiborcz István miniszterelnöki vej is meglátta a lehetőséget, de mellette az OTP ingatlanfejlesztési alapja is beszállt.

Tavaly ugyanis az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. (Appeninn Nyrt.) tulajdonában álló ingatlanok száma 18-ról 41-re nőtt, így 47 százalékkal, közel 63 000 négyzetméterről,

93 000 négyzetméterre emelkedett a vállalat kereskedelmi ingatlanokból álló portfóliójának bruttó kiadható területe...

SAJTÓIPARI BETANÍTOTT MUNKÁSOK

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.02.26.


Kérem szépen, ne tévessze meg magukat a látszat, nem álltam be tihanyi visszhangnak. Pedig elég sok visszhangszerű dolog lesz ebben az írásban, kezdjük azzal, hogy olyasmit dolgozok fel, amit eredetileg az Abcúg írt meg, azt másodközölte némely kommentárokkal a 444, most én foglalkozom vele. Nem, nem olcsó ismétlést tetszenek látni: ugyanis a téma megérdemli, hogy elemezzék.

Szóval, adott ez a mi sajtóhelyzetünk. Áldatlan, ilyen pocsék még sosem volt. Az én szempontomból úgy tűnik, csöppnyi Dávidként harcol az életben maradásért a maroknyi – lassan valóban maroknyi, egy kézen megszámolható! – független orgánum a kormánymédia Góliátjával. Mi nyomorgunk, ők dúskálnak, mi betegre dolgozzuk magunkat (nem túlzás: havonta körülbelül 400 gépelt oldalnyi anyagot adok le és meg is jelenik, sőt, ha tehetném, vállalnék még plusz munkát, mert nagyon kevés a bevétel), ők dúskálnak és a napi tíz sorokért, amiket nem is minden nap írnak meg, még a gyakornokok is havi nettó háromszázezret visznek haza. Én ennyit harminc év szakmai múlttal sem kapok, sőt, még a közelében sem járok, soha nem is jártam – akkor sem, amikor négy lapnak dolgoztam egyszerre. Most kettőnek dolgozom, ugyanis „átalakult a médiapiac”.

A tartalom? Épp most zongorázom a különbséget, igaz, nem hangszeren, hanem billentyűzeten. Arra még majd külön kitérünk, miért a legnagyobb baj a tartalom, illetve annak lényegtelensége: de azt azért körülbelül mindenki tudja, mennyire hihet a kormánymédiának.

Szóval lehet, hogy valamennyit dolgoznak ezek az ifjú titánok és titániák, csak az nem újságírás, hanem – akárhogyan is tiltakoznak ellene – propaganda, ők nem szerkesztőségbe járnak, hanem hivatalba és nem újságírók, hanem híripari szakmunkások és hivatalnokok. Tulajdonképpen betanított munkások. És ahogy a Wartburg-gyárban sem készül Maybach, pedig elvben az is gyár, ott is munkások dolgoznak, csak éppen, hm, kicsit másképp, úgy ők sem lesznek soha képesek rendes sajtót írni. Élvezhetőt. Gurul ez is, „sajtónak látszó tárgy”, ahogy a Trabant meg autónak látszott, de azért nem szabad versenyen indulni vele. Legalábbis nem bölcs gondolat...

MAGYARORSZÁG AZ EZER BLÖFF ORSZÁGA

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.02.26.


A Professzorok Batthyány Körének elnöke, Náray-Szabó Gábor szerint nincs baj a sorosozással, mert az nem az értelmiségnek szól. Vagyis, nem gond, hogy a kormány hazudik, mert nem is akar igazat mondani, egyedül az a fontos, hogy hasson azokra az emberekre, akiknek a szavazatait ilyen ostoba hazugságokkal meg lehet szerezni.

Két évvel ezelőtt, 2017 februárjában Fürjes Balázs, a vizes vb-ért felelős kormánybiztos azt mondta a tévében, hogy a Dagály uszoda látványterve csak blöff volt. Ezzel akarták elnyerni a nemzetközi szövetség tetszését, de valójában tudták, hogy nem ilyet fognak építeni, hanem olyat, amit végül felépítettek. Vagyis egy korszerű, tetszetős, minden szempontból kiváló épület helyett egy dobozhoz hasonlító valamit.

A kormánybiztos ezzel azt is elismerte, hogy szándékosan vezették félre a nemzetközi úszószövetséget, mert így akartak előnyökhöz jutni másokkal szemben. Blöff volt tehát a szép terv, amit előkaptak valahonnan. Maguk sem gondolták komolyan. Talán kimásolták egy szaklapból, kölcsönvették egy kolléga munkájából. Ráadásul a vizes vb költségei is négyszeresére emelkedtek, az eredetileg 25 milliárd forintos összeg 100 milliárdra nőtt. Ez is blöff volt tehát, amit nem kell komolyan venni, mert nem azért mondják, mintha így is gondolnák.

Ez a Nemzeti Együttblöffölés Rendszere. Az Ezer Blöff országa, ahol nem a teljesítmény számít, hanem az, amit teljesítménynek hazudunk. Átverünk másokat, fifikásan próbálunk előnyökhöz jutni, s közben még büszkék is vagyunk magunkra, hogy milyen ügyesek voltunk. Más országokban is vannak ügyesek, de ezeket ott ügyeskedőnek nevezik, és nem a vállukat lapogatják, hanem megbélyegzik őket. Nem dicséretet kapnak, hanem pénzbüntetést, súlyosabb esetben börtönbe kerülnek...

KÜLÖNLEGES NYELV LENNE A MAGYAR?

KLUBRÁDIÓ / SZÓSZÁTYÁR
Szerző: KÁLMÁN LÁSZLÓ, NÁDASDY ÁDÁM
2019.02.25.


A magyarnak is vannak sajátosságai, van, amiben egyedi, ám ugyanezt el lehet mondani minden nyelvről. Vagyis nem különlegesebb, mint bármely más nyelv.

Valamilyen szempontból minden nyelv különleges, így aztán egyik sem az. Körülbelül hétezer nyelv van a világon, mindnek van valamilyen sajátossága.

A magyaré például az, hogy szabad a szórendje, ezért a szavak logikai szerepük szerint kerülhetnek a mondatba. Ezzel persze nem áll egyedül, de mondjuk az angoltól jelentősen különbözik.

Szószátyár című műsorunkban É. Kiss Katalin akadémikus mondott példákat illusztrálásképpen. Majd Kálmán László és Nádasdy Ádám beszélgetett a különböző nyelvek jellegzetes tulajdonságairól.

Megállapították, hogy a nyelv eszközei végesek, hasonló célok eléréséhez ebből az eszköztárból mást és mást használnak. Az tehát nem igaz, hogy a magyar valamiféle különleges nyelv lenne. Pontosan olyan érdekes és gazdag, mint más népek nyelve.

DOBREV KLÁRA TETEMRE HÍVJA A FIDESZ NŐIDEÁL-KÉPÉT?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2019.02.24.


...a keresztényi emberség olyan apostolai, akik a kormány közelében sertepelnének képtelenek felfogni egy viszonylag egyszerű tényt. Azt, hogy a világ nem a szellemi cölibátusban begyepesedetten nőgyűlölő, a nőket legfeljebb a szexuális vágyakat is kielégítő szülőcsatornának látók szerint épül fel. Elvégre még emlékezhetünk arra, amikor a családon belüli erőszak kapcsán gyakorlatilag azt fejtegették a Fidesz oldalán, hogy a „fekszel, vagy pofon lesz” szemlélet szinte már rendben is van. Arról is kár lenne elfeledkezni, hogy a vak komondor büszke pofon-tulajdonosa a Fidesz képviselőjeként gondolt otthon rendet tenni. De a házelnöknek is volt már olyan kiszólása, ami alapján a NER nőideálja egy hülye lombik. Márpedig ilyen ideológiai alapon valószínűleg zsigerből, a saját szellemi disszonanciák következtében sem hiszik el, hogy valaki, nőként, a saját jogán is bírhat politikai ambíciókkal. Elvégre a saját részükről csak kvóta-nőként ismerik a pozícióban levő hölgyeket.

Személy szerint, Dobrev Klára eddigi megjelenései miatt, el tudom képzelni, hogy van saját véleménye a politikáról. Talán nem véletlen, hogy már közel két éve is felmerül a komolyabb politikai szerepvállalása. Azt is el tudom képzelni, hogy a saját politikai véleménye talán nem esik olyan messze a DK állásfoglalásaitól, hogy ne tudná az utóbbiakat, illetve az utóbbiakat is, képviselni. Miközben az eddigi megjelenéseinek a puszta ténye is jelenthetne némi kontrasztot a jelenleg hivatalos „first lady” láthatatlanságával összevetve. Ha nem tudnánk, hogy nagy néha Lévai Anikó is közszerepel. Amely közszereplések száma is megnövekedhet Dobrev Klára ellenzéki listavezetése nyomán. Ebben az esetben azonban lemoshatatlan lesz az, hogy a Fidesz lohol a kommunikációs események után. Letolt gatyában sprintet futva. Mert a saját hívekkel nyilván el fogják fogadtatni, hogy Lévai Anikó nem egyfajta kommunikációs revansként fog gyakrabban feltűnni a közképernyőkön. De valójában eddig sem nagyon a politikai önállóságával tűnt ki. Még akkor sem, ha gazdasági szakemberként a miniszterelnök talán a fasorban sincs a neje mögött.

De az sem kizárt, hogy még jobban „el fogják dugni” Lévai Anikót. Kihangsúlyozva, hogy konzervatívéknál a nők nem ugrálnak, hanem engedélyt kérnek orrot fújni. Ami kétségtelenül szimpatikus lesz sok szavazójuknak. Különösen, ha nem nők, illetve nők, de felmentést keresnek a saját tanult tehetetlenségükre. Miközben Dobrev Klára listavezetőnek jelölése egyértelműen kommunikációs hátrányba hozta a kormánypártot. A klerikális lobbiplatformját pedig különösen. Elvégre Semjén Zsolt nem is olyan régen diagnosztizálta betegnek azokat, akik nem teljesen értenek egyet a jelenleg regnáló magyar közhatalom lombik-szemléletével.

A PETÁRDA-EFFEKTUS

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. SZÜDI JÁNOS
2019.02.26.



Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincsen. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít.

Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, amikor például – közérzetjavító intézkedésként – bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. Mind a mai napig emlékeznek az öregek a háromhatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradikolbászra”. Orbán ígérgetni tud, az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárának elszólása: „ígéret kategóriában megoldottuk.”

A mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Álló csillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán Viktor? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!

Nézzük a bejelentéseket: Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tíz millió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mind a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Róza – az ígérgető – tizenkilenc éves, hajadon lányának például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flóra – az osztogató – másik, hajadon, tizennégy éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.

Lépjünk tovább...


MIKÉNT ZÁRNAK KI EGY PÁRTOT A NEMZETKÖZI PÁRTCSALÁDJÁBÓL? KÉRDEZZÉK ORBÁNT!

HVG ONLINE
Szerző: EÖRSI MÁTYÁS
2019.02.25.


Egy régi emlék.

Akkor most elmesélem, annak idején hogyan is került sor a Jörg Haider vezette Szabadságpárt kizárására... Honnan is? Csak igen kevesen emlékeznek már arra, hogy a Szabadságpárt – bizony – a Liberális Internacionáléban kezdte nemzetközi pályafutását. Ne itt és ne most firtassuk, helyes vagy helytelen döntés volt-e akár a Szabadságpárt, akár a Liberális Internacionálé részéről, hogy a felvételi eljárás egyáltalán megindulhatott és tagságot eredményezett, e helyütt vegyünk mindössze annyit tudomásul, hogy a pártcsaládok növekedni akarnak, nagyobb befolyásra akarnak szert tenni, és ennek során az ideológiai határokat is rendre feszegetik abban az értelemben, hogy egy ideológiailag nem mindenben megfelelő párt még belefér-e a keretekbe vagy sem.

Sőt, a „mindenben megfelelő” kategória a valóságban nem is létezik, nagyon is különböző profilú pártok alkotják a Liberális Internacionálét is. Ha az ideológiai azonosság követelmény lenne, akkor értelemszerűen nem lehetne a Liberális Internacionálénak két párt is tagja Hollandiából (VVD és D66), Finnországból (Centrumpárt és Svéd Néppárt), Svédországból (Liberális Párt és Centrumpárt), Dániából (Liberális Párt és Szociálliberális Párt), Marokkóból (Populáris Mozgalom és Alkotmányos Unió) és három (!) Szenegálból (Szövetség a Köztársaságért, Szenegáli Demokrata Párt és Rewmi). Hasonló volt a helyzet Magyarországgal is: az 1990-es évek elejétől 2001-ig két párt is képviseltette magát a Liberális Internacionáléban: az SZDSZ és a Fidesz. Szemben a felsorolt országokkal, Ausztriával, ezzel a fontos és gazdag országgal mindig hadilábon állt a Liberális Internacionálé. Vagy nem volt tagpárt, vagy igen gyenge volt, még a parlamentbe sem jutott be. Így érthető, hogy az 1970-es és 1980-as években a magát a szélsőjobb felől középre átpozicionáló, a szociáldemokratákkal koalícióra lépő Szabadságpárt közeledését a Liberális Internacionálé szívesen fogadta.

A Szabadságpárt az 1980-as évek végén, a 90-es évek elején – nevetni fognak – éppen a migráció kérdésében vált egyre illiberálisabbá és távolodott el a liberális értékektől. Ahogy a Szabadságpárt népszerűsége odahaza és kétes híre külföldön erősödött, egyre többen vetették fel az Liberális Internacionáléban, vajon nem lenne-e jobb megszabadulni tőle. Az az igazság, senki sem vitatta, hogy a Szabadságpártnak egyre kevesebb köze van a liberalizmushoz. Olyannyira nem, hogy Szájer József például a Liberális Internacionálé kongresszusi beszédében is sürgette az FPÖ kizárását.

Mégsem akadt olyan tagpárt, amely hivatalos indítványt tett volna a Szabadságpárt kizárására. Miért tette volna bárki is? Melyik, a Liberális Internacionáléhoz tartozó pártnak okozott politikai kárt az, hogy egy, a migráció kérdésében populista és veszélyes szólamokat hangoztató Szabadságpárttal egy pártcsaládba tartozott? Talán van valakinek a legcsekélyebb emléke is arról, hogy valamelyik kiemelkedő tekintélyű, a hazai liberalizmus élő lelkiismeretét megtestesítő értelmiségi, egyetemi oktató, újságíró vagy bárki más felvetette volna, hogy neki nehézséget okoz az SZDSZ vagy a Fidesz támogatása, mert amíg ez a két párt itthon liberalizmusról papol, addig külföldön neonáci párttal csemegézik egy tálból? Nekem bizony a legcsekélyebb ilyen emlékem sincs...

MÉG A KILENCVENES ÉVEKBEN IS TÖBB LAKÁS ÉPÜLT - AZ ÁLLAMI ÖSZTÖNZÉS ENNYIT TUDOTT SEGÍTENI

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.02.26.


2018-ban összesen 17681 új lakás épült, ami 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban – adta hírül a KSH. Kétségtelen tény, hogy a 2015 óta nő a lakásépítések száma, azonban még így sem sikerült utolérni a 2010-es közel 21 ezres számot, de a kilencvenes évek legrosszabb éveiben is ennél több lakás épült. 

A KSH legfrissebb adatai szerint összesen 17681 új lakás épült 2018-ban, ami 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban (14389 új lakás). Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba, ahol 40, illetve 39 százalékkal több lakás épült. Továbbra is kiemelkedő Győr-Moson-Sopron megye lakáspiaca, ahol az összes új lakás 14 százaléka található. Ugyanakkor több alföldi és észak-magyarországi megyében is számottevően élénkült a lakásépítés 2018-ban.

A magánszemélyek által épített lakások aránya az egy évvel korábbi 51-ről 46 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 53 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy 8203 lakást építtettek a magánszemélyek, míg a vállalkozások 9312 darabot. Siralmasan kevés, mindössze 41 önkormányzati lakás épült. Ennél csak 2017-ben épült kevesebb, összesen 23 önkormányzati lakás. Hasonlóan alacsony, száznál kevesebb önkormányzati lakás 2010-ben (52), 2013-ban (55) és 2012-ben (60) épült, míg a kétezres évek elején bőven ezer fölött is volt ez a szám (2002-ben 1258, 2003-ban pedig 1394).

Az új lakóépületekben használatba vett otthonok 53 százaléka családi házban, 38 százaléka többlakásos épületben, 5 százaléka lakóparkban található. Átlagos alapterületük 1 m2-rel 99 m2-re csökkent...

A MEGVALÓSÍTOTT AMERIKAI ÁLOM - KIS CSAVARRAL

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.02.26.


Az amerikai álom elérése Magyarországról indulva sem elérhetetlen, de ahogyan Sándor írja, nekik például 10-15 évnyi energiába került a kiköltözés és az új élet felépítése és nem kis szerencse is kellett hozzá. A poszt végén ráadásul felmerül egy érdekes kérdés is. (Ismét egy régi szerzővel találkozhattok egyébként, első írása közel hat éve jelent meg a blogon, itt olvashatjátok el.)

„A Határátkelő kérésére ragadtam billentyűzetet. Azt kérte, hogy írjam meg, mi történt az elmúlt pár évben velünk, mióta az eredeti cikk megjelent rólunk.

Nem emlékszem, hogy ténylegesen leírtam a történetünket, ezért röviden összefoglalom az előzményeket.

Egy látogatás…

1996-ban jöttünk az USA keleti partjára látogatóba. Angol nyelvtudás nélkül, mindenféle kivándorlási szándék nélkül.

Három hetet töltöttünk kint egy rokoni családnál, ahol férj-feleség magyar volt, de a gyerekeket már inkább csak angolul tanították. Görcsösen asszimilálódni akartak.

Mivel a beilleszkedésük jól haladt, de nem álltak jól anyagilag, a munka, gyereknevelés jól lekötötte az idejüket. Sok időt töltöttünk a családdal, sikerült belelátni a mindennapjaikba, gondjaikba, örömeikbe.

Sikerült pár kirándulást beiktatni a három hétbe (New York, Niagara, Boston) sok érdekes dolgot láttunk, sikerült összehasonlítani az otthoni életünket az itteni viszonyokkal, de amikor elbúcsúztunk, nem volt szándékunk visszajönni.

…és következményei

Pár hónappal később még egyszer átgondoltuk a helyzetet, és egy újabb rövid látogatás után kiköltöztünk egy nagyon kisvárosi környezetbe. A motiváció leginkább kalandvágy volt, látni akartam, hogy mennyit ér a magyarországi tapasztalat, be tudunk-e illeszkedni, és sikerül-e otthoni egzisztenciát teremteni. Zöld kártya nélkül persze csak rövidtávban gondolkodhattunk.

Én beiratkoztam egy itteni egyetemre, leginkább azért, hogy gyorsabban tanuljak angolul, ezzel pedig együtt járt, hogy több évig legálisan tartózkodhatott itt az egész család.

Végigcsináltam az egyetemet, de egy szerencsés véletlen kellett ahhoz, hogy találjak egy olyan munkát, ahol az alkalmazó cég szponzorált bennünket. A cég egy fémipari gyár volt. A munkához nem kellett egyetemi tudás és nem volt valami fényes semmilyen szempontból, de nem volt más választásunk...

LEHET-E PÉTAINRE EMLÉKEZNI? - EMLÉKEZETPOLITIKAI ESETTANULMÁNY FRANCIAORSZÁGBÓL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SOÓS ESZTER PETRONELLA
2019.02.22.


Gyakran és sokak által hangoztatott közhely, hogy a magyar társadalom nem dolgozta fel a XX. századi nagy traumáit, nincs egységes történelmi tudata, aminek részben az az oka, hogy nem volt ideje és lehetősége elvégezni a munkát, hiszen trauma rakódott traumára, diktatúra diktatúrára. A diktatúrát 1945 után már elkerülő franciák talán kicsit jobban haladnak a múlt feldolgozásával, mint mi, magyarok. Ugyanakkor a francia út sem volt buktatóktól mentes. Ez az út ugyanis hasznos, de alapvetően hamis politikai mítoszokkal, heves vitákkal és elnöki gesztusokkal volt kikövezve. És e buktatók mentén jutottunk el oda, hogy 2018 novemberében Emmanuel Macron mintegy váratlanul belecsúszott a „Pétain-csapdába”. Olyan történelmi csapdába, amely még Nicolas Sarkozy elnöksége idején sem számított igazán annak. A sárga mellényes mozgalom kitörése és annak érdekessége miatt nem igazán volt idő és lehetőség e téma részletes átbeszélésére még a külpolitika iránt érdeklődők között sem. Pedig igen sokat tanulhatunk belőle.

Pétain, de Gaulle és a háborús mítosz

Messziről indul ez a vita, illetve Philippe Pétain megítélésének története. Azon marsallok közé tartozott, akik nagy tekintélyt szereztek az I. világháborúban, főként a verduni csata megnyerése után. Később ez a dicső múlt valamiféle tekintéllyel és történeti legitimitással is felruházta, amikor politikai pályára lépett.

1940-ben számos támogatója volt. Valójában csak kevesek nem akarták a tűzszünetet a német hadisikerek után, s bizony a francia állam, vagyis a Vichy-rezsim nagyon is törvényesen, parlamenti szavazással jött létre. Pétain a jogköreit nem magához ragadta, hanem formális felhatalmazás révén kapta. A formális jogi legitimitást nézve tehát ekkoriban Vichy volt a legitim Franciaország, nem pedig a de Gaulle-féle Szabad Franciaország. A de Gaulle-féle ellenállás kezdetben alig pár embert jelentett, ahogy a híres július 18-i felhívásról is elmondható, hogy a maga idejében kevesen hallották meg, inkább szimbolikus a jelentősége, mintsem érdemi. Volt tehát annak oka, hogy az Egyesült Államok és mások sokáig nem akarták Charles de Gaulle-t elfogadni mint a Francia Köztársaság hivatalos képviselőjét. A jogi-formális legitimitás egyértelműen Philippe Pétain és a vichyi Franciaország mellett állt. Charles de Gaulle számára csak a karizmatikus legitimáció lehetősége állt nyitva, s az, hogy új mítoszt teremtsen, amelyben ő képviseli a köztársaságot a tömeges és sikeres francia ellenállás élén.

A háború végére de Gaulle elérte, hogy a szövetségesek ne csak Franciaország legitim képviselőjének ismerjék el, hanem egyben hozzá kössék a jogi folytonosságot is, mondván, a köztársaság valójában nem szűnt meg, annak a lángját jogfolytonosan de Gaulle és a szabad franciák vitték tovább. Ez jogilag természetesen nem volt igaz, de ez a történet mégis ezerszer sikeresebb lett, mint például az olyan konkuráló narratívák, mint a „kard és a pajzs”, amely szerint Philippe Pétain otthon passzívan védekezett, míg Charles de Gaulle a harc által megteremtette a növekvő francia mozgásteret. Életben tartotta ugyanakkor ezeket az elképzeléseket valamennyire az, hogy de Gaulle nem akart Pétainből politikai mártírt csinálni, halálbüntetését életfogytiglanra változtatta, s még elnökként is elismerte az idős marsall verduni, tehát I. világháborús érdemeit. Egyébként Pétaint 1945-ben nem csak egyszerűen halálra ítélték: elvesztette polgári jogait s a hadseregben viselt rendfokozatát is. A marsall, akiről a 2018‑as politikai vita szólt, így már valójában nem is marsall...


96 EZERÉRT BÉRELT PARKOLÓ: ZSÍROS ÜZLETET KÖTÖTT SCHMIDT MÁRIA CÉGÉVEL A KORMÁNY

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: GERGELY ZSÓFIA
2019.02.26.


Havonta nettó 101 millióért, így évente több mint 1,2 milliárd forintért bérli az Orbán-kormány a saját kormánybiztosának ingatlancégétől a belváros legfrekventáltabb részén található irodaházat, ahová 2021-ig átköltöztették az Agrárminisztériumot – derült ki a szerződésből, amit a hvg.hu-nak sikerült megszereznie. A megállapodást szakértőkkel vizsgáltattuk át, akik szerint kevés ilyen nagyvonalú konstrukciót látni az ingatlanpiacon. A kormány viszont arra hivatkozik, hogy csak Schmidt Máriáék épülete felelt meg az igényeiknek, mert a tárcának közel kell maradnia a Parlamenthez, és ezt az épületet a rendőrség jobban tudja védeni.

Kétséget kizáróan közérdekű, vagyis a nyilvánosságra tartozó adat, mennyiért és hogyan bérli az Orbán-kormány a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó cégtől azt az ingatlant, ahová ősszel átköltöztették az Agrárminisztériumot. Mégis szabályosan harcolnunk kellett, hogy megismerhessük a szerződést: miután a minisztérium passzolt, a bérletet intéző kormányszervhez fordultunk, mikor itt sem kaptunk választ, pert indítottunk az adatokért a Fővárosi Törvényszéken. Gulyás Gergely ezután az egyik kormányszóvivői tájékoztatón már azt mondta, hogy bírósági kényszer nélkül is kiadják az információkat, erre hivatkozva újra kikértük a szerződéseket.

A nyilvánosan elhangzott miniszteri ígéret után végül – egyes részek kitakarásával – kiadták magát a bérleti szerződést. Viszont hiába kértük újra, nem kaptuk meg annak a pályázatnak a dokumentumait, aminek eredményeképpen a választásuk pont a Vigadó Palota Irodaházra esett. Annyit árultak csak el, hogy „nemzetközileg elismert ingatlantanácsadó cég bevonásával végzett piackutatás előzte meg” az ingatlan kiválasztását. A „szűkített listán fennmaradó három épületet szigorú szempontrendszer szerint” minősítették, melyik felel meg a tárca „kiemelt közintézmény jellegéhez és működéséhez”, és Schmidték ajánlata „kielégítette valamennyi vizsgált kritériumot”.

Az irodaházat a kormánybiztos érdekeltségébe tartozó Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (röviden: a BIF) üzemelteti. A tőzsdén jegyzett, milliárdos ingatlanhasznosító társaság fő részvényese a Pió-21 Kft., amely teljesen családi cég: a többségi tulajdonosa Schmidt Mária, mellette lányának, Ungár Annának és fiának, Ungár Péter LMP-s képviselőnek van részesedése. Így az ingatlanbiznisszel végül a kormánybiztos és ellenzéki képviselő fia jár jól. Nem jelentették be előre, hogy évekre ide költözik a tárca, de sikerült megtudnunk, és megírtuk, hogy már javában hurcolkodtak át a Duna-parthoz közeli épületbe...

ÉSSZERŰSÍTETT TAO LÁTVÁNY-CSAPATSPORT TÁMOGATÁS ÉLT 42 NAPOT - BÉKE PORAIRA!

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2019.02.25.


Gulyás Gergely 2019. február 7-én bejelentette, a kormány úgy véli, hogy az 50 milliárd forintban maximált TAO támogatási keret nem elégséges a látvány-csapatsportok számára, ezért annak 125 milliárd forintra emeléséről döntött. Mint Gulyás elmondta (nem szó szerint idézem) az 50 milliárd elég a stadionok és egyéb létesítmények fenntartására, de működtetésükre már nem, ezért döntött a kormány a társasági adó terhére adható támogatás felső keretének felemelése mellett.

Ugyanez a kormány 2018 decemberének végén még úgy vélte, hogy az 50 milliárd forint elegendő, nem csupán a létesítmények fenntartására, de a működési költségekre is. Legalábbis erre lehet következtetni a 2018. december 27-ei Magyar Közlönyből, ahol az a kormányrendelet megjelent, ami az 50 milliárdos maximumot megállapította.

Hát, ez nem tartott sokáig. Mármint a józan belátás, hogy talán nem kéne zsákszám önteni az adófizetők pénzét néhány, pontosan 7 darab úgynevezett látvány-csapatsportba, elsősorban (ne legyünk szemérmesek) a fociba.

Gratulálok! Felelős közpénzfelhasználás, a miniszterelnöki hobbi finanszírozásának ésszerű korlátok közé szorítása, s mind, ti csalfa remények, a józanság felbukkanását illetően, Isten veletek!

(Nem sajnálom a focistáktól a foszlós kalácsra és pármai sonkára valót bizisten, de csak óvatosan a koleszterinnel!)...

A SEMJÉN ZSOLTOT KITÜNTETŐ SAFARI CLUB ELNÖKE IS BAGÓÉRT BÉREL ÖNKORMÁNYZATI LAKÁST

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2019.02.26.


Nemrég számoltunk be róla, hogy Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg – Lázár János vadásztársa – kirívóan jutányos áron bérel önkormányzati lakást a budai Várban, csakúgy, mint az I. kerület polgármestere és családja, illetve számos más, Fideszhez közeli fontos ember. A kiváltságosok sora azonban nem ért véget.

A 24.hu kiderítette, hogy a főhercegen kívül egy másik nagy vadász, Halmágyi-Takács István, a Safari Club elnöke is a Várnegyed előkelő részén, a Halászbástyához közeli Országház utcában jutott hozzá egy eredetileg 84 négyzetméteres, majd 165 négyzetméteres területűre növelt bérlakáshoz, amiért az önkormányzat tájékoztatása szerint kevesebb mint 64 ezer forintot fizet havonta.

A Safari Club az elmúlt években többször is bekerült a hírekbe. A vadászati világszervezet 2016-ban Las Vegasban Az Év nemzetközi törvényhozója díjjal tüntette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest. Az állami hírügynökség szerint Semjén a vadvilág megőrzésének előmozdításáért és a fenntartható vadászat szabadságának támogatásáért vehette át az elismerést.

Ezt megelőzően Halmágyi-Takács István mint a Safari Club International Közép-magyarországi Egyesületének elnöke személyesen tüntette ki a kormányfő helyettestét, ez alkalomból tiszteletbeli tagságot is kapott Semjén a szervezetben. 2018-ban a KDNP elnöke – saját svédországi vadászbotránya után – a Parlamentben látta vendégül a világszervezet vezetőjét, amiről videó és készült. A felvételen Halmágyi-Takács István közvetlenül a miniszterelnök-helyettes jobbján ült...

ITT OLVASHATÓ

MEGNEVEZNEK MINKET

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.02.26.


Ha valaki Magyarországot támadja, azt nevén fogjuk nevezni.” – Ezt mondta Hollik István fideszember, a csürhe egyik jelentéktelen figurája. És, bár fogalma sincs róla, mert setét, mint a tajtékos éjszaka, ezzel a dumával elnácult, elkommunistásodott, vagy a kettő sajátos elegye. Nem tudni, mi ő, milyen szerencsétlen teremtménye a jóistennek, ilyen iszap leginkább, ami bugyborékol. Az, meggondolva, akibe a pártközpontban beletöltötték a masszát, és most pöfög.

Egyébiránt az Echo Tv “Őszintén” című műsorában hirdette meg a kirekesztést, megjelölést, s emiatt, hogy ez a tévé ilyen című műsorral, sőt, a prostisrácok általi beszámolással tálalja a manust almával a szájában, így együtt kínosan komolytalanná teszi az egészet. Ámde valamit csak fölvillant Hollik elvtárs mérhetetlen sötétségéből, aki úgy fenyeget, hogy azt sem tudja, mit beszél, és ettől fémes ízt érez az ember a szájában. De majd én tovább gondolom helyette a szavai értelmét.

Elsőként egyébként Dub hadnagy ugrik be Hollik elvtársról, aki a frontra menet azzal riogatta Svejket, hogy majd megismeri őt a rossz oldaláról is, másodjára pedig Goebbels elvtárs, aki Nürnbergen a pártgyűlésen nevezte néven a zsidókat, mint az ország és a német nép ellenségeit. Valljuk meg, ez a két kép így együtt a groteszk és az abszurd képzetét kelti az emberben, a sírva nevetés ellentmondásait, csak momentán cserepes a szám és méla a kedvem, ezért nincs érkezésem egyikhez sem.

Azt nem mondta Hollik elvtárs, hogyan leszünk megnevezve, esetleg Proust módján, aki elindította, hogy helynevek, a név, és kimondta a varázsigét, miszerint Combray. Vagy csak úgy zakatolósan leszünk megbillogozva, hogy Kovács István, esetleg csoportosan, hogy a malomtulajdonos kulákok. Hogy elrebegik suttogva a nevünket mágiát alkalmazva, s hitük szerint így kerítve hatalmukba a lelkünket, vagy csak egy kitűzőt kapunk, sárgát, csinosat, hogy őt lődd a Dunába...

A NÉMET UNIÓPÁRTOK MIND INKÁBB KI VANNAK AKADVA A MAGYAR PROVOKÁCIÓ MIATT, DE EZ NE TÉVESSZEN MEG SENKIT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2019.02.26.


- Valami érlelődik a Néppárton belül a Fidesz miatt, de senki se gondoljon küszöbön álló szakításra 

- Nem ártana, ha Németország tekintettel volna Európa jövőjére és belemenne bizonyos kompromisszumokba Macron tervének valóra váltására, mert különben széteshet az unió

- Közép-Európa lényegesebb a német gazdaság számára, mint Kína, de a jó kilátásokba belezavarnak az illiberális rendszerekből következő hátulütők, lásd a korrupciót

Die Presse

A CSU elnöke nyitva hagyta a kérdést, hogy mi lesz a Fidesszel az Európai Néppártban, miután a magyar párt újból nekiment Junckernek, mondván, hogy az Soros embere. A német uniópártokon belül fokozódik a harag Orbán Viktor idegenellenes kirohanásai miatt. Söder szerint egyáltalán nem biztos, hogy a magyar kormánypárt maradhat a konzervatív pártcsaládban. Csak annyit mondott, hogy majd meglátjuk a végén. A CDU főtitkára pedig kijelentette, hogy a Bizottság elnöke elleni támadások semmiképpen sem felelnek meg a német kereszténydemokraták álláspontjának. Arról azonban még nincs döntés, hogy követeljék-e ultimátumban a magyarok kizárását.

A helyzet igen kényes főként az uniópártok számára, mert ha kirakják a Fideszt, az ronthat a Néppárti jelölt, Weber esélyein, mármint hogy ő legyen a Bizottság következő első embere. Maga az érintett Prágában megismételte, hogy elfogadhatatlanok a Junckert és Sorost ábrázoló plakátok, de nem tartja szükségesnek, hogy megváljanak a magyar tagszervezettől. Ebben egyetért vele a cseh kereszténydemokraták vezére is. A magyar kormányt azonban nem érdeklik a bírálatok, Szíjjártó ismét azt állította, hogy a Bizottság elnöke a Soros-tervet valósítja meg. Ugyanakkor az Európai Tanács korábbi vezetője, Van Rompuy kijelentette, hogy ha Orbán folytatja a jelenlegi politikát, akkor semmi kétség sincs afelől, hogy nincs helye az EPP-ben.

Der Standard

Paul Lendvai szerint senki se tévesszen meg, hogy a legújabb orbáni provokáció miatt úgy tűnik: véglegesen kiéleződött a feszültséget a megosztott Európai Néppárton belül, a felháborodás csupán látszat. Hiába ábrázolják Magyarországon Junckert Soros szövetségeseként, azaz az ország ellenségeként. A kereszténydemokrata többség nem meri eltávolítani Orbán pártját, mert szüksége van a 12 magyar voksra, amikor meg kell választani Webert. De nem hiteles az sem, amikor a szociáldemokraták, Timmermansszal az élen, a konzervatívok képmutatását kifogásolják. Ők sem mennek a szomszédba egy kis alakoskodásért, amikor az Orbán-rezsimet vagy a lengyel kormányt ostorozzák a jogállam megsértése miatt. Hiszen lehetséges volna egy jogállamban az a gusztustalan színjáték, amit a hatalmon lévő, magát szociáldemokratának nevező román párt művel? Még Johannis államfő is tehetetlen az apparátust uraló korrupt klikkel szemben.

Hogy Timmermans, aki Budapesten járt az MSZP támogatására, tudta-e, hogy a magyar párt vezetői vesztegetési ügyekbe keveredtek és független sajtóforrások szerint budapesti vezérük, továbbá ismert képviselők titokban együttműködnek a Fidesszel? Bukarestben, Budapesten és Pozsonyban az ún. szociáldemokratáknak semmi közük azokhoz az értékekhez, amiket egykor Kreisky, Brandt és Palme testesített meg. És amíg a baloldali, illetve liberális EU-politikusok nem foglalkoznak olyan behatóan keleti pártbarátaik erkölcsi és jogállami alapelveivel, mint a nacionalista jobboldali populisták üzelmeivel, addig rossz címke alatt lépnek fel.

New York Times

Elképzelhető, hogy felbomlik a német-francia szövetség, mert a két ország nem tud megegyezni abban, merre vezesse tovább Európát. Az EU kemény időket él át a Brexit, a különutas olasz kormány, valamint amiatt, hogy Magyarország és Lengyelország lassan a tekintélyelvűségbe csúszik át. A májusi választásokon még inkább nyomulhatnak a populisták. Ilyen körülmények között kísértő, hogy reménysugárnak tartsuk a Berlin és Párizs által közzétett tervet, miszerint közös költségvetése lenne az euroövezetnek. Ezt mindenképpen úgy kell tekinteni, hogy a két állam lépéseket tesz a látszólag megállíthatatlan szétesés megállítására.

Csakhogy a német és a francia vezetés egyre inkább szembekerül egymással, főként amiatt, hogy alapvetően eltér egymástól az Európa jövőjéről vallott képük. Abban egyetértenek, hogy a földrész békéjét fenyegető veszélyek kívülről jönnek, csakhogy tökéletesen különbözik a véleményük a követendő politikáról. Legyen szó az Amerikával zajló kereskedelmi vitáról, az Északi Áramlat 2-ről, vagy a védelem- és biztonságpolitikáról. Nyilvánosan persze Macron és Merkel roppant barátságos, egyikük sem figyelmeztet politikai válságra, legalábbis jelenleg. De mivel a kancellár elveti az új európai szerződés tervét, a két állam óhatatlanul más irányba megy. A felbomló unióban Franciaország és Németország feladata volna, hogy egyben tartsa a dolgokat. Ehhez német részről kompromisszumra volna szükség, ami egyetértést és tetteket jelent...