Az 24.hu tárta fel a szolnoki, helyi ügyekkel kapcsolatban az európai uniós korrupcióellenes hivatal az OLAF jelentésének azon részleteit, amelyekből kiderült, Orbán veje szervezetten csalta el a városi világításra telepítendő ledlámpák körüli tendereket. A feltárt tényekre, és arra, hogy az OLAF az ügy miatt összesen 13 milliárd eurós büntetést kíván kiszabni Magyarországra a többi ellenzéki párt is reagált.
Jávor Benedek, a Párbeszéd EP képviselője “politikai atombombának, atomcsapásnak” tartja a kormánypártokra nézve rendkívül kínos jelentést a választások előtt. Emlékeztetett:
A 24.hu által megszerzett jelentés szerint az a mód, ahogy a [Tiborcz István által] irányított Elios Innovatív Zrt. bonyolította a pályázatokat, szinte minden eresztékében szabálytalan, megkárosította az önkormányzatokat, Magyarországot, az EU-s adófizetőket…, működésében pedig megfelel a szervezett bűnözés kritériumainak.
Az ominózus kijelentésre reagálva Jávor is megismétli, már az OLAF is megállapította, hogy “a magyar miniszterelnök családja bűnszervezetként működik. “...
Kétségkívül az áprilisi választás főpróbájának tekinthetnénk a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás akkor is, ha nem tennék az egészen sajátos körülmények különösen élesé a versengést az ellenzék és a kormánypárt között. Ezt a város azonban nem engedheti el sem a Fidesz, sem az ellenzéki összefogás csak úgy, hiszen hatalmas lélektani előnyhöz jut az, aki ilyen kevéssel az országos választások előtt behúzza ezt a fontos megyei jogú települést. Ráadásul minden kampánymódszert élesben lehet tesztelni, ami áprilisban kifizetődő lehet majd a szemben álló felek számára. 1. Rendkívül sajátossá teszi a február 25-i választást az a körülmény, hogy Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás óta egyetlen választáson sem győzött a baloldal, és előbb Rapcsák András, majd az ő halála után Lázár János felségterületének számított a település. Ezért legyinthetnénk is a közelgő megmérettetés kapcsán, hogy ezúttal is meggyőző fölénnyel nyer majd a Fidesz jelöltje, hiszen a kormánypárt országosan is igen jól áll a közvélemény-kutatások mérései alapján. Ráadásul a tavaly novemberben elhunyt Almási István polgármestert 2012-ben több mint 52 százalékkal választották a város élére, így három ellenfele összesen nem ért szerzett annyi szavazatot, mint a kormánypárt (és Lázár János) jelöltje. Ezúttal azonban egy erős jelölt áll szemben Hegedűs Zoltán alpolgármesterrel. Márki–Zay Pétert ráadásul lényegében minden ellenzéki erő támogatja, így nem lehet előre győztest hirdetni a versengésben. És ami fontos, hogy ez a választás még nem egy kibővített nemzeti konzultáció lesz, hogy azt a Fidesz tervezi áprilisban, hanem két polgármesterségért küzdő fél vetélkedése.
2. Márki-Zay személye azért teszi egészen sajátossá a mostani választást, mert lényegében ő is „fideszes”. Ő ugyanis azon kormánypártból kiábrándult konzervatív értelmiségiek reprezentánsa, akinek elege lett az agresszív retorikából, aki nem tudja összeegyeztetni keresztény értékrendjével a rászorulók vegzálását, a politikai ellenfelek megfélemlítését, aki nyíltan kimondja, hogy Lázár János hűbérbirtokává válta város és környéke. Ráadásul a kormánypárt kampány csak ráerősített azokra a kritikákra, melyek az ellenzéki jelölttől érkeztek. Kőkemény lejárató kampányt indítottak a vállaltan vallásos, hétgyerekes családapa ellen pusztán azért, mert be merte vállalni az indulást a kormánypárt jelöltjével szemben. Vásárhelyen nehéz megítélni, hogy az emberek mit gondolnak a kampányban zajló acsarkodásról, mivel itt kevesen vállalják fel nyíltan a véleményüket, ugyanis számos példa volt rá, hogy azoknak, akik szembe mertek szállni Lázár Jánossal vagy valamelyik emberével, elveszítették egzisztenciájukat, nem egy esetben el is kellett költözniük a városból...
ÁTLÁTSZÓ Szerző: BECKER ANDRÁS - Videó: PÁPAI GERGELY 2018.02.07.
Akármit lehet tenni, mindig lesz különbség, ha csak két iskolája is van egy településnek: lesz egy jobb meg egy rosszabb. Ha laknak ott romák is, az ő gyerekeik nagy valószínűséggel inkább az utóbbiba fognak járni, ahol gyengébb az oktatás minősége, kevesebb a siker, de legalább a többségi gyerekekkel keverten töltik azt a nyolc évet. Ugyanakkor jelentős a többségi igény a „különtanulásra”. Mivel az explicit faji elkülönítést számos törvény és nemzetközi egyezmény tiltja, Kelet-Magyarországon az egyházakra hárult a szegregált oktatás megteremtésnek kényes feladata: a református és a görögkatolikus egyház sorra indít új iskolákat, amelyek aztán elszívják a jobb helyzetű gyerekeket az állami intézményből, ahol így csak a „problémás” gyerekek, meg az „etnikum” marad. Nyíradonyban mindez ráadásul egy végiggondolt, koherens fejlesztési koncepció keretében történik, amit eddig több mint egymilliárd forinttal finanszírozott az unió. 2012-ben 680 millió forint uniós forráshoz jutott Nyíradony az ÉAOP-5.1.1./A-09-2f jelű pályázaton „szociális célú városrehabilitációra”. A pályázat támaszkodik a 2010-ben elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégiára (ISV), amely 50%-ot meghaladó arányú roma lakossággal azonosítja is azt a városi szegregátumot – Bokrétás: a város Bokrétás utcáig tartó peremterülete -, ahol beavatkozásra van szükség.
A 2010-es dokumentum még a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyerekek egyenletes elosztásáról beszél, és stratégiai célként nevezi meg a telepfelszámolást. Az ISV kötelező része (volt) az „Anti-szegregációs Terv”, ebben többek közt ezt olvassuk:
„Nyíradony Város Önkormányzata elsődlegesen az alacsony státuszú lakosság lakhatási körülményeinek javítását, a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok közoktatási esélyeinek növelését a foglalkoztatásuk növekedését kívánja ösztönözni, elérni.”
A hivatkozás alapján azt gondolhatnánk, hogy ezeket a progresszív stratégiai célokat valósította meg a 680 milliós „szociális célú városrehabilitáció”, de már maga a projektleírás is arra utal, hogy időközben nemcsak kormányváltás, de stratégiaváltás is történt.
A 2012-es pályázat célkitűzései ugyanis a deszegregációt már a gettón belül tervezik megvalósítani: „A projekt keretében megújulnak a közterületek, játszótér és park kerül kialakításra, új közösségi szolgáltatások jelennek meg.” Egyebek mellett tornaterem és szociális blokk épül, „mely új funkcióként jelenik meg az akcióterületen.”
A pályázatnak vannak furcsa elemei is, például az iskola melletti élelmiszerüzlet és büfé felújítása, „mely pozitív hatást gyakorol az itt élők elégedettségére”, de ez is belesimul a kimondatlan koncepcióba, amelynek fő célja a telep bizonyos mértékű komfortosítása, és olyan új funkciók kialakítása, amelyek révén a telepieknek kevesebbet kell feljárni a központba...
VÁROSI KURÍR - BANÁNKÖZTÁRSASÁG/GÉPNARANCS Szerző: ADORJÁN GYÖRGY 2018.02.07.
Gajdicsolásról akkor beszélünk, amikor valaki habzó szájjal, előítéletektől fertőzötten, vagy akár kidülledt szemekkel mondja a magáét, anélkül, hogy tudná, miket beszél.
Honnan is ered ez az elnevezés, és ki a névadó, arról pár sorban a 444 ad némi tájékoztatást. Hogy közben mi játszódhat le a névadó agyában, azt videofelvételek tudják hitelesen ábrázolni, melyekből mindenki levonhatja maga számára a neki tetsző következtetést. Innen csak egy ugrás a gajdicsolás keveredése, a meggondolatlanul kimondottakkal. Ezek gyűjtőneve egyébként: a butaság.
Olyan csicska- papagájokkal is színesítve, mint Habony Árpád, Andy Vajna, Lázár János, Rogán Antal vagy Kósa Lajos.
Ők azok, akik a másként gondolkodók verbális erőszakkal történő lúzerezésével, a gyűlölettel turmixolt mondanivaló másokra való ráerőltetésével kommunikálnak.
De, hogy gajdicsolnak itt mások is, a gyűlölettől átitatott, habzó szájjal, az egy percig sem vitás:
pávatáncos alaphang
„Létrejött egy bizarr nagykoalíció: az embercsempészek, az emberjogi aktivisták és a brüsszeli bürokraták koalíciója. Ez a koalíció nem azon dolgozik, hogy véget vessen a népvándorlásnak, épp ellenkezőleg: azért dolgozik, hogy biztonságosan, gyorsan és jogszerűen ideszállíthassa és betelepíthesse közénk a migránsokat. Kétes dicsőség, hogy a kiagyalók és a szálak mozgatói között nyíltan, bevallva és programadóként hazánk is képviselteti magát egy híres és hírhedt fia által.”
a házelnök
Nemrég megjelent az interneten egy hangfelvétel, ahol elhangzott a szájából: jó, “ha az ellenzék nem rúg labdába”
a párt alelnök
Nézzük és hallgassuk az ATV-ben a fideszesek emblematikus szellemóriását, akinek szavaiból és arcvonásaiból csak úgy sugárzik a gajdicsolás.
a külügyér
Megerősítette, amit egyszer már gajdicsolt, korábbi nyilatkozatát, ami szerint, ha az ENSZ február 5-én egy migrációpárti javaslatot ad ki, akkor Magyarország ki fog lépni az ENSZ globális migrációs csomagjának tárgyalásáról. „Írjon elő az ENSZ amit akar, mi megvédjük Magyarország határait és a schengeni határokat!” – mondta „az ENSZ globális migrációs csomagjának terve kísértetiesen hasonlít a Soros-tervre”.- tette hozzá...
JÖVŐ NEKED BLOG Szerző: Együtt Program 2018.02.07.
Mi lenne, ha az iskola tényleg a XXI. századra készítené föl a gyerekeinket? Ha nem arról menne a vita, hogy miért nincsen elég kréta, hanem végre arról, hogy hogyan lehetne a digitális eszközökkel izgalmasabbá tenni a tanulást? Ha a gyerekeink nemcsak játszanának okos eszközökön, hanem megtanulnák, hogy mi mindenre lehet értelmesen használni? Ha a tanárok több támogatást kapnának ahhoz, hogy hogyan építsék be a digitális tudást a mindennapi tanításba, akkor a tanulás végre élmény lenne, nem pedig nyűg. Egy tablet nyújtotta lehetőségekkel a gyerekek az iskolapadból is fölfedezhetnék az egész világot! Ezért ígéri az Együtt, hogy az oktatásban minden diáknak és tanárnak biztosítani fog egy tabletet az állam. És lesz segítség az okos eszközök okos használatához is.
Attól, hogy egy gyerek nyomogatja a gombokat egy kütyün, még nem biztos, hogy tudja is azt használni. Sokszor a szülők sem ismerik jól az újabb technológiákat, ezért nincs, aki megtanítsa a kicsiket okosan használni az okos eszközöket. Ez ma az oktatás feladata lenne. Bár láthatóan inkább a magolást és a hittant akarják a gyerekek torkán lenyomni a mai iskolákban.
A mai fiatalok biztosan használni fognak tabletet, számítógépet, okostelefont. De az nem biztos, hogy tudják, mitől biztonságos vagy éppen veszélyes egy honlap. Mire lehet és mire nem lehet használni ezeket az eszközöket. Ezeket maguktól nem biztos, hogy megtanulnák.
A tabletet mindenféle tantárgyhoz föl lehet használni. Interaktív feladatokkal a természetismerettől kezdve a matematikán át az irodalomig mindenre találhatunk jó megoldásokat. A hosszú papírlapok és munkafüzetek helyett egy eszközön ott lehet minden gyakorlófeladat. Az olvasmányt el lehet küldeni mindenkinek, a gyerek maga rákereshet, hogy akkor melyik madár az erdei pinty, aminek a hangja biztosan nincsen benne a biológia tankönyvben, a tableten viszont meghallgathatja. Az ellenőrzés (vagy önellenőrzés) is sokkal könnyebb elektronikus formában.
Persze ehhez az kell, hogy a tanárok is tudják, hogy mik a lehetőségeik, ők maguk is hozhassanak létre programokat, gyártsanak feladatokat. Ezért egy ilyen országos fejlesztési programot a tanárok szakmai felkészítésével és a digitális tartalmak bővítésével kell kezdeni. Persze nem kell mindent nulláról kitalálni, hiszen több országban ez már hétköznapi gyakorlat – tanuljunk hát tőlük!...
KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ Szerző: Swan Edgar 2018.02.06.
Drága barátom, Viktor! Tudom, hogy elfoglalt vagy, mert hamarosan megkoronáznak, de remélem, jut egy kis időd magadra is. Meg rám is. Képzeld, nagy változás van nálunk a faluban! Elzavartuk a polgármestert. A zavarást szó szerint értsd ám, mert úgy rohant, mint a kenguru. Igaz, kellett is neki, mert a Terike paradicsomkaróval kergette és aki ismeri Terikét, az tudja, hogy ő aztán nem viccel. A múltkor egyedül emelte meg a traktor utánfutóját, hogy a Sanyi ki tudja cserélni a defektes kereket. Ha nem sikerült volna, szerintem Terike simán felszántotta volna önerőből azt a másfél hektárt, ami még hátra volt aznapra. Traktor nélkül. Szóval érdemes futni előle, ha feldühödik. Márpedig most fel volt dühödve, de nem csak ő, az egész falu ideges lett.
Úgy volt, hogy amikor megválasztottuk polgármesternek ezt a mostanit, az előzőt megint csak el kellett zavarni, mert lopott, mint a szarka. A közösből. Ezt már meséltem neked, biztosan emlékszel rá. Ez a mostani olyan jó mulya ember, nem sok hasznát vettük amúgy másra, mert nem ért semmihez. Gondoltuk, ha nem fog lopni, már az is jó, akkor matasson el a hivatalban, nem sok vizet zavar. Legalább úgy érzi, valami fontos dolga van. Lopni csak nem fog, mert még sose csinált olyat. Meg hát mit lophatna el az ócska íróasztalon, meg a széken kívül, amin ücsörög? A közös pénzhez csak nem nyúl?
Arra meg ki a fene gondolt, hogy azért nem lopott eddig, mert nem volt rá módja. Na ugye? Szóval közfelkiáltással megbíztuk a polgármesterkedéssel aztán ment mindenki a dolgára, mégse silbakolhatunk ott álló nap fölötte. Nem is volt semmi baj egy darabig. Reggel ment szorgalmasan az irodájába, elmatatott estig, aztán meg ment haza. Havonta beszámolt a falugyűlésen – azt a kocsmában szoktuk tartani, hogy valami élvezet is legyen benne – hogy mit végzett addig.
Akkor kezdődtek a bajok – bár mi ezt csak utólag láttuk be -, amikor azzal állt elő, hogy az unokatestvérét oda venné titkárnőnek, mert egyedül nem boldogul az adminisztrálással. Mi meg úgy voltunk vele, hogy szegény Piroskának tényleg csak meg kell élni valamiből. Ő se ért semmihez – ez olyan családi hagyomány lehet náluk -, de jószándékú asszonyka, nem sok vizet fog zavarni. A fizetését meg majd lecsippentjük a falu költségvetéséből, nem olyan nagy ügy az. Igen ám, de aztán előkerült egy másik unokatestvér, az meg a postaládákat akarta lecserélni a faluban. Az már kezdett kicsit sok lenni, mert összesen egy postaládánk van, a Sári ura hozta külföldről és azt is csak azért hagytuk meg, mert beleköltözött egy cinkepár és minden évben ott költik ki a fiókáikat. Nem engedtük a postaládát, erre két hét se telt el, megint jött az unokatestvér, hogy akkor a lámpákat cserélné le az út mellett, mert ez sokat fogyaszt, az meg majd nem fog, amit ő hoz helyette. Addig-addig győzködött mindenkit – meg hát már volt a fejünkben is egy kicsi, mert harmadik órája falugyűltünk a kocsmában -, hogy belementünk.
Azt meg kell hagyni, nem hazudott a fickó. Tényleg nem fogyasztanak azóta sokat a lámpák, merthogy nem is égnek. Tök sötétben botorkálunk hazafelé minden este. Kérdeztük a polgit, hogy ezzel akkor mi lesz, de az csak széttárta a karját, hogy nem ő szerelt, hanem a rokona, de közben sajnos ők már összevesztek, azt se tudja, hol lakik a jómadár.
Ekkor már eléggé zúgolódott a falu, mert közben a polgi hol a saját, hol a Piroska fizetését emelte meg, merthogy sok a munka és meg kell fizetni a dolgozót. Hát azt meg is, de hogy ezek ketten mit dolgoztak, azt elképzelni se tudom. Éreztük mi, hogy valami nem stimmel, de akkor néztünk nagyot, amikor év végén elkezdte széthordani az ajándékcsomagokat. Ilyen csomagokat csinálunk minden évben egymásnak. Mindenkinek azt teszünk bele, ami hibádzik a portán. Tavaly mi például mákdarálót kaptunk, mert az asszony azért nyúzott, de sose volt érkezésem bemenni a városba hogy vegyek neki. A Juciék meg gumicsizmát kaptak, mert ha eső van, máshogy nem nagyon jutnak el az udvar végébe, aztán valamelyikük beletrappolt egy százas szögbe, léket kapott a járgány.
Szóval minden évben összeadunk egy kis pénzt, kihúzzuk a kalapból hogy ki kit ajándékoz meg és rá szoktuk bízni a polgira, hogy szerezze be a csomagba valót. Be is szerezte, be is csomagolta, szét is hordta. Csak mindenhol azt mondta, hogy ezt ő vette és reméli, majd rá fognak szavazni a választáson. Egyszóval a mi pénzünkön kampányolt saját magának.
Akkor telt be végleg a csupor, amikor a falugyűlésen számon kértük a dolgot, hogy már ő, meg a Piroska a legmódosabbak a faluban, mert úgy megemelték a saját fizetésüket, meg rákérdeztünk a sötét lámpákra és a karácsonyi ajándékokra, mert mégse kampányoljon már az asszony mákdarálójával, erre még neki állt feljebb. Először elvörösödött, de mint a paradicsom, úgy nézett ki a feje. Aztán ordítani kezdett, hogy mi hogy képzeljük, hogy őt elszámoltatjuk, amikor itt ő a főnök. Meg hogy mi őt megtámadtuk és vegyük tudomásul, hogy mostantól nem is tartozunk a faluhoz, szedjük a cuccunkat és takarodjunk innen.
Na, ekkor bőszült fel a Terike. Elsőre a hamutartót vágta a falhoz, de másodjára felmarkolta a paradicsomkarót, amit a Tivadar farigcsált falugyűlés alatt, hogy ne hiába töltse az idejét. Még jó, hogy nem a kisbaltát kapta fel Terike, mert ha azzal tarkón suhintja a dicsőséges volt polgármesterünket – mert hirtelen le is váltottuk közös akarattal – az már nem nagyon futkározott volna sehova. Így megúszta egy lábtöréssel, az is csak azért lett, mert nem látta a kátyút, ugyanis nem működött a lámpa. Igaz, kapott pár pofont is, de attól semmije nem tört el, a monokli meg felszívódik pár hét alatt.
Úgyhogy most nincs polgármesterünk, de majd találunk magunknak egy másikat. Ma lesz a választás, úgyhogy lassan el is köszönök, mert előtte még meg kell éleznem a kapát. Hogy jól fogjon, ha szükség lesz rá. Márpedig szükség lesz, mert mindjárt itt a tavasz.
Te jól vagy, egykomám? Igazán adhatnál magadról hírt néha. Tudod, én mindig itt vagyok mögötted. A kapával.
JÓREGGELT EURÓPA BLOG Szerző: BENEDIKTY BÉLA 2018.02.06.
...Aztán még ideteszek egy részletet egy másik írásból (Kolozsvári Szalonna - 2018. február 6. Tamás Róbert: Semmi másról nem szól az egész ország, mint a fideszes pártkatonák feneketlen pofátlanságáról): "Ha a pedagógusok jobb oktatási feltételeket keresnek, akkor azonnal jön valamelyik seggnyaló és kijelenti, hogy a pedagógusok szóvivőjének a nagyapjának a keresztlánya nyilas volt. Ha a diákok tüntetnek, akkor is találnak egy szülőt, testvért, nagyszülőt, szomszédot, aki valami módon mocskolható.
Soha nem szempont, hogy bármin is változtassanak úgy, hogy az az ország lakóinak jó legyen. Soha. És soha nem képesek értelmes választ adni, nem az adott témára reagálnak. Mindig személyében támadják azt, aki kritikát gyakorol, változást szeretne, vagy akár megvalósítható ötlettel áll elő.
Semmi másról nem szól az egész ország, mint a fideszes pártkatonák feneketlen pofátlanságáról. És arról, hogy itt bizony sem civil szervezet, sem bármilyen tömörülés, sem pedig mezei polgár nem nyithatja ki a száját. Mert akkor megfenyegetik, megalázzák, eltiporják. Erről szól maga a Fidesz: elfoglaltuk az országot, a miénk. Itt sem véleménye, sem kérése, sem ötlete nem lehet senkinek, mert az veszélyes. Hová is vezetne az, ha tűzoltók, tanárok, diákok, szülők, buszvezetők, ápolók, vagy egyszerű alattvalók mindenféle igényeket támasztanának a kormánnyal, vagy akár az önkormányzatokkal szemben? Még a végén rájönnének, hogy joguk van ehhez. Még rászoknának, hogy elvárásaik is lehetnek, nem csak a pénzt kell termelniük az urak fizetésének és úri életének biztosítására. Még a végén vérszemet kapna a jobbágyság és elkezdenének gondolkodni azon, hogy ez így bizony csak annak a néhány pártkatonának jó, akik felmásztak a biztonságos polcokra. Így kell ezt. Csírájában eltaposni az önállóskodást. Ez egyáltalán nem szentendrei kuriózum. Mindenhol ez megy, az egész országban. Csak az nem látja, aki nem akarja."
Ehhez már csak egy kérdést tudok hozzátenni: kinek van kedve ma Magyarországon olyat összehozni, mint a fenti flashmob? Öröm bűvös égi szikra, Elysium lánya te, Áldozati lángot szítva Vár hívőid serege.
Ki tud itt örülni az életnek? A büdös bunkó szotyolaköpködő és a seggnyalók, akiknek a kulturális szintje a megye kettő? A baromfiszaros udvarra esetleg kihallatszott a Jó ebédhez szól a nóta. Megjöttek a fehérvári huszárok. Hátizsák, pantallón kívül hordott ing a tokától induló sörhason, kolbásztöltés, pálinka szlopálás, az öltözködési és gasztronómiai legfelső szint a virslizabálás sötétkék öltönyben egy bécsi utcán.
Szombaton a Bibó István Közéleti Társaság (BIKT) éves közgyűlésén voltam Budapesten, ahol három fergetegesen jó előadást hallgathattam végig. Elsőként Kuncze Gábor, a BIKT elnöke értékelte a mai politikai helyzetet. Ezt követően Balázs Péter, volt külügyminiszter az aktuális külpolitikai kérdésekről értekezett. Az éves közgyűlések során szokták átadni a Bibó Istvánról elnevezett Demokrácia-díjat, amelyet ebben az évben tiszteletbeli elnökünk, a BIKT megalapítója Kende Péter akadémikus kapta meg. A közgyűlés utolsó szónoka Bodnár Zoltán egyetemi docens volt, aki az Orbán-rendszer gazdaság- és bankpolitikáját elemezte.
A rendezvényen a legnagyobb örömömre Bálint György is megjelent, akit én már 2011 óta ismerek személyesen. Korábban is volt vele egyszer kapcsolatom, még az “átkos”-ban, amikor én mint egy megyei napilap újságírója kértem tőle egy cikket. Abban az időben nálunk az volt a szokás, hogy minden hónapban a munkatársak számára biztosítottak egy egész oldalt, azaz 6 columnát arra, hogy azt a tetszésüknek megfelelően töltsék ki tartalommal. Ez volt “Az én oldalam” című rovat. Természetesen jómagam is megkaptam ezt a lehetőséget, amit igyekeztem jól kihasználni. Ez időben különösen sokat foglalkoztatott a kertészet, hiszen én is műveltem egy hobbikertet, több-kevesebb sikerrel. Bálint gazda már akkor egy meglehetősen jól ismert és elismert kertészmérnök volt, az időszakos kerti munkálatokról szóló tanácsait mindig elolvastam, illetve a tévében megnéztem. Nos, gondoltam egyet és még az anyaggyűjtés időszakában levélben kértem tőle egy cikket. Kevés idő elteltével egy nagyon kedves levél kíséretében meg is érkezett az önvallomása, amit 1987. október 12-én a Naplóban közreadtam... ITT OLVASHATÓ
Egyeszségre jutott az IG Metall szakszervezet és a német elektromos és acélipar. Mindkét oldalt megkapta, amit szeretett volna. A béremelési követelésnél akár még fontosabb is lehet, hogy az IG Metall szakszervezet elérte, hogy a munkások heti 28 órás munkahéttel tervezhessenek. Történetük egyik legkeményebb tárgyalássorozatán van túl a német acél- és elektromos ipar. A sztrájkokkal tarkított hercehurca vége az lett, hogy a szakszervezeti és a munkáltatói oldal is megkapta, amit akart: a munkavállalóknak tehát lehetőségük van átmenetileg 28-ra csökkenteni a heti munkaóráik számát, és egy elfogadhatónak tűnő béremelést (hosszabb távon nagyjából 7,7 százalékot) is elkönyvelhetnek. Ezzel szemben a munkáltatóknak lehetőségük van munkaerőhiány esetén hosszabb időre is befogni az arra hajlandó alkalmazottakat. Tehát mindenki elégedett, bár összességében az egyeszség kiharcolása nem volt gyerekjáték – és a vita komoly veszteségeket is hozott az iparnak. Mi történt? ... ITT OLVASHATÓ
MAGYAR NEMZET ONLINE Szerző: B. MOLNÁR LÁSZLÓ 2018.02.07.
Forrong a pedagógustársadalom. Az oktatás alacsony színvonala, a tanárok és a diákok leterheltsége egyre mélyebbre taszítja az ország jövője szempontjából fontos ágazatot. Ám az Orbán-kormány illetékesei kizárólag a lényeget figyelmen kívül hagyó „igazukat” mantrázzák: a pedagógus-életpálya vonzó, a béreket rendezték, megháromszorozódott a felsőfokú pedagógusképzésbe jelentkezett fiatalok száma. Ezzel szemben tény: a legfrissebb adatok alapján egyre kevesebb fiatal akar katedrára állni. Nem az a lényeg, hányan jelentkeznek egy képzésre, hanem hogy mennyien helyezkednek el utána a pályán. Ebben a tekintetben egyáltalán nem állunk jól. Kijelenthető az is, hogy az életpályamodell ugyanúgy megfeneklett, mint a nagy garral bevezetett, de félresiklott bérrendezés. Csak a 2014-es választási évben volt fontos a pedagógusjuttatásokat a mindenkori minimálbérhez kötni, ám ez 2015-ben azonnal kikerült a törvényből. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának első embere és Palkovics László oktatási államtitkár most újra fűt-fát ígér – több pénzt, iskolafejlesztéseket, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedéseket, eszközvásárlásokat –, de valós céljuk az, hogy megosszák a pedagógustársadalmat, és a diákokat is egymás ellen fordítsák. Ugyanakkor nem hajlandók olyan fórumon tárgyalni, ahol a fejükre olvashatnák felfújt lufikhoz hasonló ígéreteiket, szembesítenék őket a valós helyzettel...
GONDOLATVILÁGBAN BLOG Szerző: Andrew_s 2018.02.06.
Az egyházaknak kiosztott milliárdokkal lehet, hogy valóban szavazatokat akart vásárolni a Fidesz. Erről nyilván mindenkinek meg lehet a maga véleménye. Ahogy arról is, hogy egy ideológiai szervezetet támogatni mennyire lenne a híveknek, a tagoknak a feladata, és mennyire a társadalom egészének. Azért akkor, amikor egyes egyházak arcai állnak ki kampányolni, akkor ezt a vásárlásos történetet is nehéz lehet fenntartásokkal kezelni. Még akkor is, ha most éppen Köves Slomón van, a jelek szerint, a magyarázkodás sora. Azt követően, hogy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség rabbija szórólapon ajánlotta mindenki figyelmébe Hollik Istvánt (KDNP). Aztán elengedett egy nyilatkozatot arról, hogy majd lenne kedve beszélgetni Horthy szerepéről Hollik Istvánnal. Hogy miért nem az ajánlás előtt? Csak. Akár szért sem, mert eszébe sem jutott? Lehet, hogy sosem fogjuk megtudni. Talán nincs is jelentősége ennek a válasznak. Mert nagyjából olyan, mint amikor egy apróbetűs, sokadik oldalon megjelent helyesbítés jelenik meg valamiről. Amivel kapcsolatban, a jelen esetben, Radnóti Zoltán is nyílt levélben fejezte ki értetlenségét, sajnálatát...
VÁROSI KURÍR - VOKS2018 Szerző: Városi Kurír 2018.02.07.
Lévai Katalin ősszel alapított Lendülettel Magyarországért nevű nyugdíjas pártja nevében bejelentette, nemcsak Ő indul jelesül Zuglóban, mint országgyűlési képviselőjelölt, de mind a 106 körzetben állítanak jelölteket. A hírre Juszt László nagyon sarkosan reagált facebook oldalán. “Mind a 106 körzetben elindul Lévai Katalin pártja.”
“Ad 1. Azt sem tudtam, hogy ennek a politikai prostinak pártja van.
Ad 2. A volt MSZP-s miniszter mostanáig a „Válasszunk! 2018”, azaz V18 egy olyan frissen alapított, új csoport tagja volt, mely olyan tagokból áll, akik különböző kormányokban tevékenykedtek, így jobboldali szereplői is vannak, mint Bod Péter Ákos és Mellár Tamás. Azt vállalták, hogy segítséget nyújtanak az ellenzéknek egy közös választási program kidolgozásában. Ehhez képest a hölgy most éppen az ellenzék szétverésén dolgozik.
A volt szocialista miniszter és EP-képviselő Zuglóban elindul az országgyűlési választásokon, abban a körzetben, ahol a szocialista Tóth Csaba nyert 2014-ben.Mennyit kaphatott ez a politikai prosti (elnézést kérek a kurváktól, nem őket akartam bántani), aki most egy másik sarokra állt ki? Ahogyan drága Hofi Géza mondta: “ebbe már ültem egy kicsit, most ebbe is beleülök…”Felhívom a kishölgy figyelmét, hogy a fidesznél az árulást szeretik, de az árulót nem. “ Na ugye?
HATÁRÁTKELŐ BLOG Szerző: Határátkelő / Elisa Scarton 2018.02.07.
A szerelemért külföldre költözni rendkívül romantikus, de legalább ennyire kihívásokkal teli dolog. Különösen, ha a partnerünk országába költözünk, azaz nem csak a párkapcsolatban, hanem a környezetünkben is meg kell szokni, „be kell lakni” egy új kultúrát. Vajon fel lehet-e erre készülni, és ha igen, akkor hogyan? Az ilyen történet nagyjából ott kezdődik, amikor a hollywoodi filmek véget érnek, annál is inkább, mert egy ilyen költözés a sok boldogság mellett bőven tartogathat nehézségeket is.
Őszintén szólva nekem ezen a téren nincs tapasztalatom, az ausztrál Elisa Scartonnak viszont van. Ő Olaszországba költözött, hogy együtt lehessen olasz férjével, és szerencsére megírta élményeit, és tanácsait, ezekből következzen most egy kivonat.
Elvágni (de legalábbis meglazítani) a szülőföldedhez fűző köteléket, majd beilleszkedni egy új kultúrába, nyelvbe, városba nem kis feladat. Ráadásul ezt előre megélni lehetetlen, tehát a legalaposabb felkészülés mellett a feladat nagysága valójában majd csak a megérkezés után csapódik le bennünk, amikor az első időszak izgalma kissé elcsendesül és jönnek a hétköznapok.
Persze ettől függetlenül érdemes készülni (különben ennek az írásnak sem lenne túl sok teteje), lássuk, hogy Elisa szerint hogyan!
Egy ingatlanos cég megvett egy lepukkant sufnit, és addig ügyeskedett, míg lakóépületté minősíttette. Pedig bejárata sincs, és a kormányhivatal is írásba adta, hogy lakhatásra nem alkalmas. Mindez több család életét is tönkretette a környéken. A hivatalok most már azt mondják, hogy semmit nem tehetnek. Galamb Zoltán eleinte még szorongott, amikor hozzá csöngettek be éjjel a rendőrök, hogy mi ez a balhé. Amikor előtte parkoltak le a NAV-osok egy trélerrel, hogy jöttek az autóért. Amikor arra ment haza, hogy nála kapcsolják le épp az áramot az elműsök.
Ma már egykedvűen veszi ezeket tudomásul, újra és újra elmagyarázza mindenkinek, hogy az nem is úgy van, nem őt kell keresni. Az utcában lakók meg már rég tudják.
GALAMB ZOLTÁN TELJESEN VÉTLEN, DE IRTÓZATOSAN MEGSZÍVTA EGY INGATLANMAFFIA-GYANÚS CÉG ÜGYESKEDÉSÉT, ÉS AZ EGÉSZET AZÓTA SEM ORVOSOLJÁK A HIVATALOK.
Az egész ügynek még egy rendszerváltás előtti helyzet ágyazott meg: Galambék kispesti, a sínek melletti telkének végében minimum ötven éve áll egy műhely, saját villannyal. Egy szaki használta, a sínek felől járt be oda dolgozni, jogilag minden osztatlan közös tulajdonban volt és van.
Ez addig csak simán kellemetlen volt, amíg a műhely műhelyként működött. A pokol később jött: évekkel ezelőtt egy ingatlanos cég megvette a romos műhelyt, és beköltöztetett oda egy hatgyermekes családot. akik elkezdték terrorizálni a környéket.
Hogy valakinek elviselhetetlen szomszédai vannak, az sajnos előfordul, ám itt ennél többről van szó: egy lakhatásra alkalmatlan sufnit sikerült valahogy lakóingatlanná nyilvánítani. Ahhoz, hogy kiderüljön, a történetben valami nem kerek, az kellett, hogy Galamb úr egyik idős szomszédja feladja a küzdelmet a terrorcsaláddal, és hetven év után (!) elköltözzön. A helyére pedig beköltözzön valaki, aki azt hitte, nyugalmat vett a családjának a kispesti házzal. Aztán amikor rájön, hogy nem így lett, nem hagyja magát, és elkezd utánajárni a dolgoknak. Ő Dankó József, aki amikor kikérte a papírokat mindenhonnan, majd be- és feljelentéseket tett, vizsgálatokat kért, akkor egészen hihetetlen történetekbe ütközött bele...
Dobszay Benedek ferences tartományfőnök egy párt vezetőjének szavaira reagálva megjegyzéseket fogalmazott meg a médiában egyre gyakrabban előtérbe kerülő témában. Az alábbi írás a Jel című lap elektronikus kiadásában jelent meg. A kiadó hozzájárulásával a teljes szöveget közzétesszük az alábbiakban, eredeti megjelenési helyén ide kattintva olvasható a véleménycikk.
A jelen választási kampányban induló egyik párt vezetője kijelentette, hogy kormányra kerülése esetén bizottság állna fel, hogy kivizsgálja az egyház(ak) pedofíliával kapcsolatos ügyeit. Egyházi személyként nem feladatom belefolyni a napi politikai vitákba, az ügy megszólítottjaként azonban véleményt formálhatok, főként hogy magával az alapkérdéssel egy-egy egyházi elöljárónak bizonyosan dolga van.
Az egyháznak a visszaélések kérdésével (megelőzés, korábbi ügyek kivizsgálása) foglalkoznia kell, de a politikai térben most előkerült felvetésbe nem kellene beleállnia. A jelen kampány egyik célja talán pont az, hogy az egyház exponálja magát egy olyan témában, amelyben objektíve igen nehéz jól megnyilatkozni, így megszólalásával – a vele szembeni ellenérzéseket betöltve – sokakat maga ellen fordíthat.
A jelen felvetés éppúgy a populizmus megnyilvánulása, és alkalmas a választók hergelésére, a differenciálatlan, egy csoportot (közösséget, intézményt) egységesen megbélyegző gondolkodásmód terjesztésére, mint a „migránsozás”, a „cigányozás”, a politikai elit korrupcióval való egységes megbélyegzése vagy épp a bankvilág differenciálatlan elítélése. A téma ilyetén felvetése a választási kampányban ugyanúgy alkalmas a gyűlöletkeltésre, és az abból származó politikai előnyök kiaknázására, mint az előbbiek.
Nem kisebbítve bármelyik visszaélés súlyát, és minden esetben megkövetelve a szükséges eljárást, fontos lenne a közbeszédben egyértelműen elkülöníteni a kisgyermekek és a 14–18 év közötti fiatalok ellen elkövetett eseteket. A két visszaélésforma gyökerében más aberráción, problémán alapul, és más kezelést igényel. Amikor a köznyelvben papi pedofíliaként beszélünk a klérus egy tagja által elkövetett – egyébként nyilvánvalóan elítélendő – szexuális abúzusról, amögött gyakran serdülésen túl lévő fiatallal szemben elkövetett szexuális cselekmény vagy közeledés áll. Az egyházi jog ugyanakkor jóval szigorúbban és kiterjesztettebben értelmezi a szexuális bűncselekmények fogalmát, mint a világi. Utóbbinál például a 14. életévét betöltő személy esetében – feltételezve, hogy az illető már képes dönteni arról, hogy szabad akaratából létesít-e szexuális kapcsolatot – csak abban az esetben beszél bűncselekményről, ha az az illető akarata ellenében vagy aszimmetrikus (pl. pedagógus-diák) viszonyban történik. Ezzel ellentétben az egyházi jog minden esetben bünteti, ha a klérus embere 18 év alatti személlyel létesít szexuális kapcsolatot, akár ha az annak beleegyezésével is történik...
- Több ezer gyereket kértek meg, hogy rajzolják le az álommunkájukat
- Vágyaik és a munkaerőpiaci kereslet között jelentős eltérés van
- Azt, hogy mik akarnak lenni, leginkább a szüleik és a média befolyásolja
Eddig viszonylag kevés kutatás készült általános iskolások körében a nemi sztereotípiákról. Két évvel ezelőtt a World Economic Forum alapítványa, az Education and Employers egy kisfilmet készített Redraw the Balance néven, ebben nyolcéveseket kértek meg arra, hogy rajzoljanak le egy sebészt, egy tűzoltót és egy pilótát. Hatvanegyen rajzoltak férfiakat, öten nőket.
Nemrégiben a World Economic Forum Draw the Future (Rajzold le a jövőt!) nevű, átfogóbb kutatásában 7-11 éves kisiskolásokat kérdeztek meg arról, hogy mik szeretnének lenni, ha felnőnek. A gyerekeknek le kellett rajzolniuk az álommunkájukat, valamint meg kellett indokolniuk, hogy miért azt a foglalkozást választották: ismernek-e valakit, akinek az a munkája, és ha nem, honnan hallottak róla?
20 országból több mint 20 000 gyerekrajz érkezett be a kutatókhoz, akik a következő eredményekre jutottak:
- A gyerekek már fiatal koruktól alkalmazzák a nemi sztereotípiákat minden országban.
- Az, hogy mivel akarnak foglalkozni később, már hétéves korukban kialakul, és ez az
elképzelés viszonylag keveset változik 18 éves korukig.
- A gyerekek vágyai nem illeszkednek a munkaerőpiaci kereslethez.
- Az iskolában kevesebb, mint 1%-uk találkozott az álommunkájuk egyik odalátogató képviselőjével...
Magánegészségügyi birodalmat épít az Affidea Diagnosztika Kft. Ennek újabb lépéséről számoltak be kedden Budapesten. Az ország legnagyobb képalkotó diagnosztikai cége, az Affidea egy hete megvásárolta a piac egyik legjelentősebb foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóját, a Főnix-Med Zrt.-t és annak egy leányvállalatát. A fúziós felvásárlással az Affidea az eddigi CT-, MR vizsgálatok mellett további mintegy 30 szakorvosi területen járóbeteg-ellátást és országos lefedettségű vállalat-egészségügyi szolgáltatásokat is kínál. A most létrejött vállalkozásnak több mint 3000 alkalmazottja és országos hálózata van. Ez az eddigi legnagyobb, szakmai befektető által végrehajtott akvizíció a magyar magánegészségügyi piacon.
Leitner György, az Affidea Diagnosztikai kft. igazgatója, aki mostantól a Főnix-Med Zrt. vezérigazgatói feladatait is ellátja az újságíróknak azt mondta: az új vállalkozás reményeik szerint sikerre van ítélve. A vezérigazgató azonban arról nem akart beszélni, hogy mekkora bevétel többletet remélnek attól, hogy a munkaegészségügyi piacot uraló három nagy cég egyikét, a Főnix-Med-et vásárolták meg. A felvásárláshoz a cég kizárólag saját forrásait használta fel...
Ismert, hogy az Európai Unión belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a női képviselők parlamenti aránya, és a rendszerváltás óta nem is nagyon mozdult el ez az arány a 10 százalék körüli szintről, miközben a női politikusok száma a legtöbb tagállamban növekvő tendenciát mutat. A női kvóták esetleges bevezetése körüli vita újra és újra fellángol a hazai közéletben, legutóbb a Közös Ország Mozgalom szorgalmazott lépéseket ebben az ügyben, míg a parlamenti pártok közül korábban az LMP állt ki azért, hogy több nő kerüljön a magyar Országgyűlésbe (a párt miniszterelnök-jelöltje Szél Bernadett).
Mikor jöhet az első női kormányfő?
A közelgő országgyűlési választások kapcsán többször felvetődött az ellenzéki pártok berkeiben, hogy egyfajta megoldás lehetne a Fidesszel szemben, ha női miniszterelnök-jelöltet állítanának.
A korábbi Policy Agenda–Zoom.hu-kutatások is azt támasztják alá, hogy nagyon durva, sokszor szélsőséges a politikai közélet Magyarországon, ugyanakkor ezzel a választók többsége nem szimpatizál.
A női politikusoktól viszont mérsékeltebb, konszenzuskeresőbb stílust remélnek,
ezért is aktuális és érdekes a felvetés.
Arra a kérdésre, „Elképzelhetőnek tartja, hogy a következő 5 évben női miniszterelnöke legyen Magyarországnak?”, a válaszadók 47 százaléka igennel, 44 százaléka nemmel válaszolt. Vagyis a határozott állásponttal rendelkezők többsége elképzelhetőnek tartja, hogy öt éven belül nő lesz Magyarország miniszterelnöke...
Eddig is jelentős, több százezres tömeg regisztrált a határon túlról, a választásokon pedig már csaknem félmillióan vehetnek majd részt, ami az anyaországban élők részvételének fényében befolyásolhatja majd az eredményt. Még Amerikai Szamoáról is bejelentkezett valaki. Ma 7 millió 943 ezer 177 magyarországi lakcímmel rendelkező, továbbá állandó anyaországi lakcím nélkül 338 ezer 563 magyar állampolgár, azaz összesen 8 millió 281 ezer 740választópolgár szerepel a Nemzet Választási Iroda (NVI) választójegyzékében. Mindez persze korántsem jelenti, hogy ennyien is vesznek majd részt április 8-án az országgyűlési választáson, hiszen kizárólag a külhoni, tehát a nem Magyarországon élő választásra jogosultak szavazási hajlandóságáról van hivatalos visszajelzés.
Márpedig a határon túli magyar állampolgárok regisztrációs hajlandósága – mint azta Magyar Nemzet hétfőn megjelent cikkeis taglalta – az elmúlt időszakban erősödött, így egyelőre úgy tűnik, sokkal többen vesznek majd részt az amúgy is megnövekedett választói csoportból az anyaországi választáson, mint négy évvel korábban...
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, ha bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el, márpedig a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben - írja a 24.hu. A lap megszerezte az OLAF jelentést. Ezek szerint az Elios Innovatívhoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki. A lap hozzáteszi: ez 5 évtől akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Nemrég derült ki, hogy az OLAF kifejezetten komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által különböző önkormányzatoktól elnyert 35 közvilágítási projektje kapcsán. Olyannyira, hogy 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta a szervezet...
A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben. Az ügyet különösen kényessé teszi, hogy a cég Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltsége volt 2014 és 2015 áprilisa között.
(Előzőleg a Simicska Lajos-féle Közgép befolyása is érvényesült a cégben.)
Nemrég derült ki, hogy az OLAF kifejezetten komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által különböző önkormányzatoktól elnyert 35 közvilágítási projektje kapcsán. Olyannyira, hogy mint lapunk elsőként megírta: 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta a szervezet.
A csalás elleni hivatal nem magányos résztvevőket fedezett fel a történetben, hanem egész hálózatot, az Elios Innovatívval tulajdonosi vagy személyi szálakon összekapcsolható cégeket és tanácsadókat. Némelykor összeférhetetlen szerepkörben.
Az OLAF komplett jelentést készített a visszaélésekről, amit a magyar kormánynak is megküldött, azt javasolva, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben, amit az ügyészség el is rendelt. A cég ügyei miatt egyébként nem először nyomoznak, az LMP feljelentésére már 2014-ben elkezdődött az első vizsgálat. A kormány nem akarta a mostani OLAF-vizsgálatot nyilvánosságra hozni – szemben azzal, amit a négyes metró beruházásáról készített a hivatal.
A 24.hu viszont megszerezte a jelentést.
Cikksorozatunk első részében azt dolgozzuk fel, milyen pályázati visszaélések fordultak elő, milyen módszereket alkalmaztak, illetve milyen csalási mintákat térképezett fel az OLAF. Módszer
Az Elios Innovatívhoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy
szervezett csalási mechanizmust építettek ki.
A szóban forgó, 2012-es csomagba tartozó pályázatokat egyrészt úgy írták ki, hogy a feltételeknek az Elios Innovatív vagy konzorciuma feleljen meg. A hasonló közvilágítási projekteknél többnyire csak annyira szokták megszabni a feltételeket, hogy bizonyos számú és típusú lámpára van szükség. Ezeknél a projekteknél viszont elvárták, hogy a pályázó cégnek legyen LED lámpákkal kapcsolatos komolyabb előélete. Márpedig az Elios volt az egyetlen cég, amelynek 2012-ben volt már nagyobb LED-es tapasztalata, még a legelső, hódmezővásárhelyi tenderből.
A pályázatoknál visszatérő „rendszertelenségek” jelentkeztek, amelyek ismétlődése miatt szervezett csalást gyanít az OLAF.
Ott van például az, ahogy 17 pályázatban nagyon hasonló módon játszották ki a feltételeket. A pályázatot kiíró cég megkérte a jelentkezőket, hogy számolják ki a belső megtérülési rátájukat, vagyis azt, hogy milyen feltételek mellett térül meg a befektetés.
Az Elios minden esetben olyan pályázatot adott be, amelyik nem felelt volna meg az elvárt megtérülésnek, ha nem alkalmaznak egy apró trükköt az utolsó pillanatban.
A megtérülési rátát 50 ezer világított órával, 15 évre kellett volna kiszámolni, mert ennyi lett volna a lámpák élettartama. A pályázat beadása előtti utolsó pillanatban viszont lehetőségük volt egy végső módosításra. Ezért a képletben használt 50 ezer világított órát minden pályázatban átírták százezerre. Mivel a valóságban ezeknek a lámpáknak az élettartama csak körülbelül 60 ezer óra, a pályázat beadásánál jelzett kapacitás 40 százaléka elvileg megmarad, hiába nem létezett sohasem. Így viszont a lámpáknak van 40 százaléknyi maradványértéke, és mivel a beadott pályázat belső megtérülési mutatója épphogy megfelel az elvártnak, a duplázott kapacitással a pályázat költségei is a duplájára ugrottak. Így sikerült elérni azt, hogy elvileg megfeleljen a szerződés az elvárt alacsony energiaáraknak, de a lehető legtöbb munkaköltséget számolták fel érte.
ÁTLÁTSZÓ BLOG Szerző: BECKER ANDRÁS - PORTULA ANTAL 2018.02.06.
Két nap alatt közel félezer olvasói hozzászólást töröltek Mészáros Lőrinc vidéki napilapjainak Facebook-oldalairól. Három központi cikk okozta azt a kommentvihart, amit a Mediaworks közösségioldal-felelősei végül csak így tudtak kezelni. Egyszerre került a Mediaworks regionális hírportáljaira és azok Facebook-oldalaira három olyan, szerzői névvel nem jegyzett központi cikk, amelyeket érezhetően az országgyűlési választási kampány részeként publikáltak.
Előbb a Hatalmas összeg van Gyurcsány eltitkolt bankszámláján című anyag jött ki február elsején, majd másnap reggel még egy, az előző napi témát folytató írás, a Gyurcsánynak legalább két éve van számlája az osztrák elit bankban című; délután pedig az Orbán Viktor kivégzésével szórakozik az MSZP pécsi elnökségi tagja címmel szörnyűködtek a Mediaworks-lapok egy MSZP-elnökségi tag ostobácska Facebook-posztján.
Miután ezek a cikkek felkerültek a 12 megyei és egy városi (Dunaújváros) napilap online változatára, nyomban posztolták is azokat a hírportálok Facebook-oldalaira. Úgy tűnik, a központi tartalomszórás aktorai nem számoltak az olvasói reakciókkal, ezért meghagyták a hozzászólások lehetőségét a cikkek alatt.
Ám hamar szembesülniük kellett azzal, hogy a kommentelők egy része vitatta a cikkek tartalmát, kritizálta azok lejárató célzatát, illetve
felháborodott, hogy az utóbbi hónapokban már sokadszorra olyan, politikailag célzatos anyagokkal bombázzák, amelyekre nem tart igényt. A Mediaworks központi tartalomgyártóira nézve nem éppen hízelgő kommentekkel a cég Facebook-oldalainak kezelői és szerkesztői nem szálltak vitába, egyszerűen törölték azokat.
Az olvasói vélemények ehhez hasonlatos mértékű tisztogatására eddig még soha nem került sor a cégcsoportnál: a 13 hírportál Facebook-oldalairól összesen 488 olyan olvasói megszólalást tüntettek el, amelyek e három cikkhez kapcsolódtak...
MAGYAR NARANCS ONLINE Szerző: narancs.hu 2018.02.07.
Leszavazták a javaslatot, hogy a TAO-pénzeket oktatásra és egészségügyre is lehessen költeni. A fideszes többségű gazdasági bizottsága leszavazta azt az MSZP-s javaslatot, amely kiterjesztette volna a TAO támogatást az oktatásra és az egészségügyre is, derült ki az RTL Klub kedd esti híradójából.
Jelenleg a vállalkozások dönthetnek úgy, hogy társasági adójuk egy részét sport- vagy kulturális egyesületeknek adják. A legtöbb TAO-pénz eddig a fociba, azon beül is Felcsútra jutott, az így kapott milliárdokból épült meg például Orbán háza mellett a felcsúti aréna. A TAO-felajánlásokról már több bíróság is kimondta, hogy az közpénznek minősül...
Voltaképp a vak sors hozta így, hogy ezek négyen összekeveredtek valahogyan a városszéli ház első emeletén. Ha ábrándos kiskamasz leányok volnánk, akik kis piros szívecskékkel rajzolják tele az emlékkönyvük titkos, behajtott fülecskéit, akkor úgy is gondolhatnánk rájuk, mint akik úgy éldegéltek a létezés peremén, mint a rövidlátó hangya és a cimborái a kesztyű ujjaiban. De nem vagyunk süldő lyánykák, következésképp egy vén homlessz összes cinizmusával mutatjuk be, mit csámpáztak össze ezek négyen élet címszó alatt az utóbbi fél évben, mivel dr. Cz.-t még a nyáron hűsölni vitték messzi tájakon. Mert akkor még kurvára sütött a Nap, és a fakabátoknak eszébe ötlött, hogy jé, ennek meg érzékeny a bőre. Vagy csak a fáraó nem nézte jó szemmel, hogy túlnyüzsgi magát.
Rohadt meleg volt tehát, amikor a halál szele először legyintette meg a lakókat, és először J.-nek emelte meg a kalapját egy telefon álcáját öltve magára. Ez a J. közel volt a hetvenhez, de még dolgozni járt alkalmanként, hogy élhessen kicsit. Nagy mahomet manus volt, aki minden műszak után összeadta a hurka ujjain, hogy hány tonnát mozgatott meg, és ekkor nagyon embernek érezte magát.
Ő nagyon szeretett élni, és tudott is a saját tempójában, fröccsöket gurgulázva a torkán, míg el nem fehérült a szája is neki. És ilyen ünnepeken, amelyek hétköznapok voltak valójában, óriási öblösséggel dicsérte a fáraót, és ócsárolta a vereseket, akikből tulajdonképp dr. Cz. is vétetett. De ezzel ez a J. egyáltalán nem foglalkozott, csak a nyári telefon után, de akkor nagyon.
Ez a dr. Cz. adott munkát ennek a J.-nek. Rendszeresen hívogatta a cége, hogy ide menjen dolgozni meg oda, az elcseszett nyári napon viszont jött a telefon, hogy ne menjen ez a J. dolgozni sehova, és soha már. Hallgatta ez a J. a Szokolján a Kossuthot veszettül, amiből is megtudta, hogy dr. Cz.-t nem azért vezették hosszú szíjon hűsölni, mert fölhólyagosodott a háta, hanem, mert szüzeket vacsorált.
Kicsivel később a riadólánc azt is kiderítette, hogy ezen a meleg napon a dr. Cz. által munkába küldött összes J.-t hazazavarták a szalagok mellől, a gyárcsarnokok hűvöséből, sőt azt is, hogy sem J., sem a hasonszőrűek nem kapnak többé semmilyen munkát, mehetnek tehát Isten hírével a vérveres nuniba...
- Az amerikai elnök is úgy látja, hogy aki más véleményen van, mint ő, az áruló - ez a virtigli populisták receptúrája - Még egyáltalán nem biztos, hogy a nacionalista-populista politika segíti-e a keleti országok gazdasági felzárkózását
- A magyar és a lengyel gondok intő példát jelentenek az unió számára, hogy alaposan meg kell fontolni az új felvételeket
Egy harvardi szakértő szerint az amerikai elnök a diktátorok klasszikus nyelvét használja és olyan populisták nyomában jár, mint Putyin és Orbán Viktor. Hiszen mindkettő azt állítja, hogy ő, és csakis ő képviseli az igazi népet. És aki nem ért egyet vele, az áruló. Yascha Mounk annak kapcsán fejtette ki véleményét, hogy Trump igyekszik aláásni a demokratikus normákat, illetve intézményeket, és legutóbb hazaárulóknak minősítette azokat a demokrata képviselőket, akik nem állva tapsolták meg jelentését az unió helyzetéről. A politikus egyre agressszívabb bohóckodását persze lehet úgy tekinteni, mint a puszta pánik bizonyítékát. Hiszen megvan minden oka, hogy saját állításával ellentétben ne akarjon válaszolni az orosz beavatkozás ügyében nyomozó különleges megbízottnak. Ez persze természetes, mivel még ügyvédei is kényszeres hazudozónak tartják, és félnek, hogy a végén vádat emelnek ellene a vizsgálat félrevezetése, illetve az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.
Ha nem hajlandó vallomást tenni, akkor Muellernek be kell idéznie, akkor pedig a politikus egyedül áll a bizottság előtt. vagy bírósághoz fordulhat, abban bízva, hogy közben majd csak történik valami. Csakhogy a különleges ügyész megy a maga útján, a törvényeket és a tényeket követi, így lassan bekeríti Trumpot. A pánik tökéletesen ésszerű válasz abban a csapdahelyzetben, amibe az elnök került.
A kommentár úgy látja, hogy bár fizikai valójában már 28 éve lebontották, gazdasági értelemben azonban még nagyon is áll a Berlini fal, és nem csupán Németország két része, hanem a kontinens két fele között is. Sőt utóbbi tekintetben még rosszabb a kép. Csak a csehek jutottak el a belépés óta a nyugati GDP 80 %-ig, az indulási érték 65 % volt.A magyarok és a lengyelek azonban csak 63 %-nál járnak, a bolgárok meg mindössze 43 %-nál. A keleti gazdaságok felzárkózása lényegesen lelassult a 2008-as válság óta. Amióta nem érkezik oly nagy mértékben a nyugati tőke, mint korábban, azóta a motor akadozik. És az új tagállamok szavazói is hajlamosak arra, amire az egykori NDK-sok, hogy ti. a bajban olyan politikai erőket támogassanak, amelyek egyszerűbb megoldásokat kínálnak. Egyelőre azonban nem biztos, hogy a mind inkább nacionalista és populista kormányok politikája csökkenti-e a fejlettségbeli különbséget az EU két oldala között. De az egyértelmű, hogy ezek az államok bosszantják a Nyugatot és lehet, hogy ezzel csak még inkább megrendítik a külföldi befektetésekre épülő modellt.
Az Economist kutató részlegének összeállítása szerint Kelet-Európában nincs egyetlen ország sem, amelyet teljes mértékben demokratikusnak lehetne tekinteni. Ők részben saját maguk hozták létre a falat a nyugattal szemben, a korrupció és a rossz kormányzás révén, de közrejátszott a kialakulásában a tartós nyugati bizalmatlanság is. A kommunista, illetve a hideg háborús örökséget sokkal nehezebb kiheverni, mint ahogy azt bárki gondolta volna annak idején. ITT OLVASHATÓ