Szerző: Szabó Imre
2017.08.31.
Az Orbán-rezsim értelmiségi hátterű ellenzékében mintha konszenzus lenne arról, hogy a jelenlegi kormány a Kádár-rendszert akarja visszaállítani. A Momentum 1948-1989 közti utcanévtáblákkal fogadja az Orbánnal találkozó Putyint, az MKKP az iskolaigazgatók elleni kormányzati bosszúhadjáratra reagál úgy, mintha az a „szocialista oktatás” visszatértét jelentené, prominens író nyilatkozik arról a hvg.hu-nak, hogy „Újra Kádár-kor van”. Bármennyire sokat halljuk mostanában, ez a párhuzam nem csak hamis, hanem az ellenzéknek politikailag is káros, mivel rosszul írja le a rendszer természetét, és egy szűk értelmiségi csoportot leszámítva nem találhat visszhangra. De miért is nem érdemes Orbánt Kádározni?
1. Orbán politikájának eredete és lényege az antikommunizmus
Az Orbán-rezsim ellenzéki diagnosztikájában a leggyakrabban elkövetett hiba, hogy nem veszi komolyan azt, amit Orbán állít saját magáról és rendszeréről. Márpedig a miniszterelnök egy szóval sem említette, hogy szimpatizálna a Kádár-korszakkal, vagy általában véve bármilyen kommunista vagy szocialista rendszerrel. Bár a retorikában az utóbbi években valóban a liberalizmus vette át a főellenség szerepét a kommunizmustól, a rendszer teremtéstörténetében és törzsszavazói bázisában továbbra is az antikommunizmusé a főszerep.
És nem is arról van szó, hogy Orbán valójában kommunista, csak titkolja.
Az a 1,5 millió szavazó, aki tűzön-vízen át Orbánra szavaz, éppen azért tesz így, mert őbenne látja egy egyenlősítő rendszer visszatértének a legnagyobb gátját.
Emiatt szavaznak rá a budai villanegyed rettegő nyugdíjasai, vagy az a sikeres 50-es korosztály, akinek a politikai ébredése az 1980-as évekre esett, és aki a haldokló Kádár-rendszerben látta fiatalkori előrejutásának kerékkötőjét. Ez volt az a réteg, akinek Orbán az egykulcsos adóval vagy a nemzeti középosztályt támogató családpolitikájával is igen sokat segített...