2018. november 23., péntek

HÁZMESTERORSZÁG

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2018.11.23. 



Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a velemeny@888.hu e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted.” A 888-ban, Házmesterország kormányának egyik internetes portálján olvashatjuk ezeket a veretes sorokat. Nem kell magyarázni, tudjuk, miről van szó. A legsötétebb korok legaljasabb embereiről, akiknek a szelleme ma is köztünk él.

Eszembe jut Irénke néni, a migránsvadász.

Irénke nénit a TV2 Mokkájában mutatták, még három évvel ezelőtt, a drága hölgy a déli határszakaszon teljesített szolgálatot. Önkéntes szolgálat volt az Irénke nénié, nem járt érte fizetség, tán még a költségeit is maga állta.

Régen besúgónak, nyilas házmesternek mondták volna a hivatalos okiratokban Friedrich Irene néven szereplő élőlényt, aki teljes harci díszben, lelkesen mesélte a Mokka riporterének, hogy miként telik egy napja. Hogyan kutatja fel a migránsokat, köztük gyerekeket, s adja őket a hivatalosságok kezére.

Családokat, a reménytelenségből a semmibe menekülő embereket.

Őrület, de van benne nemzeti együttműködő rendszer. Egy hetvenéves öregasszony távcsővel és mobiltelefonnal felszerelkezve, létrára mászva kémleli a migránsokkal teli horizontot. Bozótban kúszik, nyomot keres, mint egy indián – vicces volna, ha nem lenne véresen komoly.

Magyarországon vagyunk, az Irénke nénik országában. Akik félnek az idegenektől, mert úgy tudják, hogy veszélyt jelentenek az országra, de nem félnek attól, amitől valóban tartaniuk kéne. Az Irénke nénik simán lenyelik, hogy a miniszterelnök saját lábon álló vejének vállalkozása mindent visz. Hogy Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István cége milliárdokért építhette fel a vizes vb létesítményeit, ráadásul egy olyan megbízás alapján, ami már kiírása előtt törvénytelen volt. Hogy Magyarország legjobban kereső gázszerelője az élet császára, Rogán propagandaminiszter helikopteren jár vidéki lakodalomba, a miniszterelnök magánrepülőgépen utazik kedvenc futballcsapatának külföldi meccseire.

Hogy Magyarország kormánya köztörvényes bűnözőt bújtat és menedékjogot ad neki.

Az Irénke nénik országában mindent meg lehet tenni. A szükségesnél drágábban építeni – uniós pénzből természetesen – mert az Irénke néniket az sem érdekli, hogy Kósa Lajost debreceni polgármester korában miért hívták Mr. 20 százaléknak.

Hogy stadiont építenek kórházi ágy, falusi kisvasutat iskola helyett. Hogy a független legfőbb ügyész felesége havonta ötmillió forintot keres az ugyancsak független Magyar Nemzeti Bankban.

Az Irénke nénik nem az országot szennyként ellepő korrupciótól, a hatalmi ágak kóros és káros összefonódásától, hanem a kilátástalanság elől menekülő – bennünket messze elkerülő – emberektől féltik az országot. Nem Garancsit, Mészárost, Tiborczot, Orbánt, Rogánt, vagy éppen Kósát dobják fel, hanem a határon egy szál ruhában menekülő szerencsétleneket.

Sunyi, álságos, földszintes világnézetük van az Irénke néniknek. Kegyelmet, könyörületet nem ismernek, a vészkorszak lett volna az ő világuk. Amúgy templomba járó, jó keresztények ők, könny szökik a szemükbe, ha meghallják a magyar himnuszt.

Ha a 888 olvasója vagy, jelentsd fel az egyetemeden oktató liberális tanárokat, a 888 majd szépen megírja. Jelentsél fel mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, érez, mint ahogyan azt a Kedves Vezető és a belső Párt kívánatosnak tartja. Nyomd fel a tanáraidat, kozmetikusodat, orvosodat, anyádat, apádat, gyerekedet!

Legyél te is házmester, leplezd le a nép ellenségeit!


HÁNYFÉLEKÉPPEN LEHET MEGÁLLÍTANI AZ ÖREGEDÉST?

QUBIT
Szerző: KUBINYI ENIKŐ
2018.11.23.


Megduplázódott a várható élettartam a fejlett országokban az utóbbi két évszázadban. Eleinte a csecsemőhalálozás csökkenése miatt növekedett az átlagéletkor, de az 1950-es évektől már nem csak a gyerekkori, hanem a 70 év feletti mortalitás is erősen visszaesett. 

Különösen hosszú életre számíthatnak az ún. kék zónák lakói, a japán Okinava, az olasz Szardínia egyes részei, a görög Ikaria, a Costa Rica-i Nicoya és a kaliforniai Loma Linda területén élők. Noha a lakosok genetikailag nem különböznek a környező populációktól, életmódjuknak és intenzív szociális kapcsolataiknak köszönhetően sokáig élnek. Az egészséges étkezés, iskolázottság, a fizikai tevékenység hosszú, egészséges élettel jár, de fontos szerepe van a gyerekkori körülményeknek és a szülők egészségének is.
Mennyiség és minőség

A különböző korcsoportok egészségi állapotának javulása egyértelműen örömteli civilizációs vívmány. Vegyük észre azonban, hogy a várható élethosszal (lifespan) nem jár kéz a kézben a várható egészséges élettartam (healthspan). 2000 és 2015 között 5 évvel nőtt a várható élethossz, az egészséges élettartam viszont csak 4,6-tal.

Egy átlagos ember élete 16-20 százalékában időskori betegségekkel küzd. A nőknél, az alacsony szocioökonómiai státuszú egyéneknél, az elhízottaknál és a kövéreknél nagyobb ez a szám, ők még hosszabb ideig betegek. Mivel az evolúció nem készítette fel fajunkat a hosszú életre, az idős életkor a halálos betegségek, a rák, az ér- és idegrendszeri betegségek legnagyobb rizikótényezője. A hosszabb élet tehát az időskori betegségek elterjedésével is járt a nyugati típusú társadalmakban...

AZ ÁLLAM NEM FOGLALKOZIK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK GONDJAIVAL - ÖSSZEOMOLHAT A RENDSZER

MAGYAR HANG
Szerző: BODACZ PÉTER
2018.11.23.


Tizennégy hónap – átlagosan ennyi idő alatt teljesítendő munkát végez el egyetlen év alatt egy egészségügyi szakdolgozó. A helyzet már most is kritikus, és sajnos az is látható, hogy javulásra nincs, összeomlásra azonban egyre több esély van, ráadásul néhány éven belül. A rendszer ezer sebből vérzik: az okok között a nevetségesen alacsony bérek, az egészségügyi óriásberuházások, eszközbeszerzések ellenére is pocsék munkakörülmények, az egészségügyi vezetés totális koncepciótlansága találhatók.

Nem meglepő, hogy a szakdolgozói pálya nem vonzó, sőt, tömegesen mondanak fel az ápolók. Aki marad, fizikailag, mentálisan, lelkileg kiégett, számukra egyedül a közelgő nyugdíj jelenti a motivációt – röviden így foglalható össze a hazai egészségügyi rendszer szakdolgozóinak helyzete.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) nemrég publikált felmérése alapján 55 ezer betöltött szakdolgozói állás van regisztrálva, de legalább még 25 ezerre lenne szükség. Ám – mint azt Irinyi Tamás, a szervezet Csongrád megyei elnöke lapunknak elmondta –, a munkaerőhiány valójában lényegesen súlyosabb gond, szerinte legalább kétszer ennyi szakdolgozóra lenne szükség.

Ezt az OECD számai, de a gyakorlati tapasztalatok is alátámasztják. A szervezet 2017-es összesítése ezer lakosra 6,2 ápolót mutat ki (ez országosan körülbelül 62 ezer ember), míg három orvost. Azaz egy orvos mellett mindössze két nővér dolgozik, miközben az ideális négy lenne (az Egyesült Királyságban és Németországban 3, Kanadában 3,9, Írországban 4,5 az egy orvosra jutó ápolók száma, a 34 országot tömörítő OECD-átlag 2,75. Az ezer lakosra jutó nővérek száma pedig rendszerint meghaladja a tízet.) Ez alapján tehát körülbelül hatvanezer szakdolgozó hiányzik a magyarországi ellátásból...

FÉLSÜKET ÉS ALIG LÁTÓ EMBEREK LESZNEK KÉNYTELENEK KATONÁK LENNI

HIRKLIKK
Szerző: SZEKERES IMRE
2018.11.23.


Keveset lehet tudni arról, hogy mi zajlik a Magyar Honvédségnél és ez így lenne jó, ha egyébként minden rendben lenne. Nem szokás a nyilvánosság előtt beszélni a honvédség képességeinek részleteiről, és mindenkinek mértéktartóan kell nyilatkoznia, legyen ma vagy korábban a Magyar Honvédség vagy a Honvédelmi Minisztérium kötelékében. Ezért ismételt aggodalmamat csak és kizárólag a Honvédelmi Minisztérium vagy a kormány által nyilvánosságra hozott információk alapján fejezzem ki: ez így nincs rendjén:...

GRUNDFOCI

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.11.23.


Lehetne például piramisokat építeni. Ha jó nagy egy ilyen piramis, mint például a Kheopsz, akkor az elég drága lehet, abból már érdemes ellopni a megfelelő százalékot, mégsem filléreskedik az ember.

Aztán van még a zikkurat, abba is jó sok építőanyag kell, meg nagy területen terpeszkedik.
A masztabát nem ajánlom, nem elég drága. A diadalív nem rossz ötlet, dehát abból nyilván úgy is lesz minden városban, a csúti potrohos kertigipsz minden egyes húzása egy-egy diadal, itt van például ez a macedón csirkefogó, mit összehőbörög a sok hülye, ha csak egyvalaki agyvérzést kap miatta, már tiszta nyereség. A diadalívvel is az a baj, ami a masztabával, nem kerül sok pénzbe.
Nem nagyon tudok mást ajánlani. Ezek a fent említettek is hasznosabbak ugyan egy futballstadionnál, de alig kimutathatóan, meg aztán messze nem kerülnek annyiba, a legnagyobb hátrányukról nem is beszélve: a fenntartásuk nem költségigényes. Úgyhogy gyenge kis kísérletek ezek is arra, hogy valami hasonlóan kártékony disznóságot tudjak ajánlani a stadionok mellé. Egyszerűen nem jut eszembe semmi. Baromi nehéz ám olyat építeni, ami csak a nevében foglalja magába az építés fogalmát, valójában viszont minden egyes tégla felrakásával, minden köbcentiméter beton beöntésével a rombolást szolgálja. Na jó, van még az a Várkert, arra tényleg el lehetett költeni egy hatalmas vagyont úgy, hogy semmi hasznát nem veheti senki, viszont rohamosan emelkedik majd a fenntartási költsége, pedig csak Ybl Miklós emlékirataiból kellett volna elolvasni a vonatkozó passzust, ő sem tartotta valami nagyra ezt a meghatározhatatlan díszítményt - bár azt elismerte, nem volt könnyű kitalálni. A Kossuth tér és a többi helyrehozhatatlan rombolás, a fák tömeges kivágása hatalmas károkat okoz ugyan, de hol vannak ezek a stadionépítésektől.
Világos, ugye? Nincs semmilyen építmény, ami egy ilyen országban, mint a miénk nagyobb károkat okozhatna. És természetesen fölöslegesebb sincs, dehát ez értelemszerű. Hallhatók persze mindenféle dumák a futball nevű sport ugrásszerű fejlődéséről, azok komolyan vételéhez nemcsak mániákus elmebetegnek kell lenni, nagyon hülyének is. Írhatnék ide most egy pofás kis szociológiai elemzést a sport és a gazdasági berendezkedés, a sport és a társadalmi mentalitás viszonyáról, de ezt valószínűleg akkor sem tenném, ha értenék hozzá, így meg aztán végképp kénytelen vagyok arra szorítkozni, hogy néhány közismert, a többé kevésbé olvasott laikus szintjén lévő megállapítást tegyek...

ZÁRVA TARTÓ ÜZLETEK, MEGDUPLÁZOTT ÁRAK - ALTERNATÍV BLACK FRIDAY MEGOLDÁSOK

CHIKANSPLANET
Szerző: Ifj.  CHIKÁN ATTILA
2018.11.23.


A Black Friday mára igazi amerikai hagyománnyá nőtte ki magát: a hálaadás utáni nap reggelén felkerekednek az emberek, családok, és elözönlik a bevásárlóközpontokat, hogy minél jobb vételeket üssenek nyélbe. A fekete péntek egyre nagyobb hangsúllyal megjelenik a magyar kereskedelmi palettán is, egyes statisztikák szerint idén már nagyjából a hazai webshopok 80 százaléka rendez Black Friday-t. Jellemzően óriási a költekezés ezeken a napokon – ez azonban nagymértékű szennyezést is jelent: a termékek csomagolóanyagai, az utakra vonuló nagyszámú szállító járművek mind-mind kiveszik részüket a környezet terheléséből – arról nem is beszélve, hogy ezen a napon sokan impulzusvásárlóként olyan termékeket is megvesznek, amelyekre nincs is igazán szükségük. Nem véletlen tehát, hogy a Black Friday ellenzői kampányszerűen megvalósítják a saját különféle színekben pompázó, alternatív péntekjüket: a fenntarthatóságot és a fogyasztói tudatosságot népszerűsíti például a kék, a zöld és a ragyogó (bright) péntek, de olyan boltokat is találunk, akik ezen a napon bezárnak, kirándulni küldik dolgozóikat vagy duplájára emelik áraikat.

Ünnepi szezon kick-off

A Fekete Péntek eredetét illetően sokféle verzió él a köztudatban. Az egyik, közkedvelt – és kissé rózsaszín – változat szerint a Black Friday tulajdonképpen a profit napja: miután a boltok az év nagy részében a kimutatásokban piros színnel jelölt vesztességet jegyeztek, a hálaadási bevételek hatására visszatért az üzlet a fekete zónába, azaz nyereségesre fordult a működésük. Az igazság azonban az, hogy az üzletek a legnagyobb profitot hagyományosan a karácsony előtti szombaton termelték. A Black Friday név valójában két kevésbé bájos történethez kötődik: először 1869-ben használták arra a napra, amikor Jay Gould és Jim Fisk nagyszabású ügyeskedéseiket követően bedöntötték a részvénypiacot, illetve az 1950-es években kapták fel a rendőrök Philadelphiában a hálaadást követő napon tartott Katonaság-Tengerészet meccs nyomán a városban kialakuló káosz megjelölésére. A gyorsan terjedő kifejezésre hamarosan lecsaptak az üzletek, és előnyükre igyekeztek formálni – ekkor kezdődött a már hagyománnyá vált, hálaadásnapot követő nagy leárazások péntekje.

A nagy akciók napja évről évre egyre korábban kezdődik: Amerikában a boltok már a hálaadás estéjén kinyitják kapuikat, ám a helyzet Magyarországon is ebbe az irányba tart: a kedvezményes nap hivatalosan csak november 23-án kezdődik, de már számos üzletben elindították a leárazásokat, emellett hírlevelekben és előugró ablakokban biztatják a fogyasztókat arra, hogy feliratkozzanak a fekete pénteki akciós termékek listájára, de olyan is van, aki novemberben igazi akció-maratont rendez, és szinte minden nap valamilyen új leárazást hirdet meg.

Nálunk egyébként az esemény inkább az online térben népszerű, elsősorban a webáruházak hirdetik meg: a GKI Digital felmérése szerint tavaly a webshopok 62 százaléka kapcsolódott be az akcióba, idén ez az arány akár 80 százalék is lehet. Elképesztő az érdeklődés és az igény a magyarok részéről: a Google Trends statisztikái azt mutatják, hogy az elmúlt két évben Dél-Afrika és az Egyesült Államok után országunkban keresnek rá az internetezők a legtöbb alkalommal az elnevezésre. Ennek nyomán idén már arra is számítani lehet Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító-ügyvezetője szerint, hogy a fekete péntek idén először lenyomja a karácsonyi előtti ajándékvásárlási hajrát is, vagyis a novemberi forgalom magasabb lehet, mint a decemberi.

A nagy mennyiségű online rendelés azonban rengeteg csomagolóanyagot, végső soron tehát szemetet jelent. Továbbá – a hirtelen megnövekedett forgalom miatt – az átlagosnál több járművet állítanak forgalomba a szállítás miatt – ezen elképesztő logisztikának a kulisszái mögé pillanthatunk be a Staveley Head oldalán.
Vannak azonban, akik egy fenntarthatóbb fogyasztói kultúrát igyekeznek támogatni – akár úgy is, hogy lemondanak a Black Friday kétségtelenül kiemelkedőnek számító bevételeiről. Nézzük meg ezeket!

Az ellenkampányok árnyalatai:...

ELKEZDŐDÖTT: BONTJÁK A BALATONI KEMPINGET MÉSZÁROSÉK, LUXUSSZÁLLODA ÉS VILLAPARK ÉPÜL

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2018.11.23.


A jegyző szerint nem adásvétellel szerezték meg a Balaton egyik legnagyobb és legkeresettebb kempingjét. A tulajdonos idén került be a 100 leggazdagabb magyar közé.

Egy hete került a Konzum Nyrt. tulajdonába az eddig is Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist, mely magán-, illetve önkormányzati tulajdonban lévő kempingeket üzemeltet.

A 2018-as szezonban 10 balatoni kempinget és egy vendégházat működtető társaság az előzetes becslések szerint 1,715 milliárd forint bevételre számít. Az egyik legforgalmasabb és legnagyobb kemping a balatonszemesi Vadvirág, megy a 24.hu által kiszúrt önkormányzati jegyzőkönyv tanúsága szerint bezár, helyére Mészáros egyik üzlettársa, az idén a 100 leggazdagabb magyar közé avanzsáló (és rögtön a 26. helyne landoló) Jellinek Dániel cége, a Cape Town Real Estate Zrt. épít luxuslakóparkot és szállodát.

A kemping érdekes módon került a Cape Town tulajdonába: Kelemen Csilla balatonszemesi jegyző szerint azért nem az elővásárlási joggal rendelkező önrkományzaté lett a 17-18 hektáros terület, mert nem adásvétellel került új tulajdonosához. „A hitelező bankok tulajdonába került az ingatlan, a jelenlegi tulajdonos nem adásvétellel szerezte meg a tulajdonjogot, az elővásárlási jogot pedig csak akkor érvényesíthette volna az önkormányzat, ha adásvétel történik” olvasható a jegyzőkönyvben...

ÁTLAGOS PÉNTEKI NAP: ÖSSZESZEDTÜK A PÁRTÁLLAM MAI USZÍTÁSAIT, HAZUGSÁGAIT ÉS LOPÁSAIT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.11.23.


Orbán Viktor bődületeset hazudott Gruevszkivel kapcsolatban, Dúró Dóra a nem létező burkás nők ellen visel hadjáratot, Mészáros Lőrincék luxushotelt építenek egy kemping helyére a Balatonnál. És ez még nem  minden.

Átlagos pénteki nap: a miniszterelnök az adóforintjainkból felépített közmédiában alákérdezős-benyalós kérdéseket kap egy propagandistától, majd folyékonyan hazudik a mikrofonba
.

A miniszterelnök arra hivatozik Gruevszki menedékkérelmével kapcsolatban, hogy a volt macedón kormányfő annak idején segített megvédeni Magyarországot a menekültáradattól.

„Én ismerem ezt az embert, nélküle sokkal nehezebb lett volna megvédeni Magyarországot a menekültektől, kerítést épített és feltartóztatta a menekülteket. Gruevszkire mi úgy tekintettünk mint szövetségesünkre”

- ezt mondta a péntek reggeli rádiós beszédében a kormányfő.

A tények kedvéért: a magyar határon a kerítés 2015. augusztus 29-ére épült ki. Október közepére megszűnt dél felől a menekültek beáramlása (mellesleg: a kormány azóta törvénytelenül tartja fönn a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet”-et, hiszen nincs tömeges bevándorlás). Ehhez képest a macedón határkerítés 2016 tavaszára készült el, de a hírek még azon is többször átmentek csoportosan a menekültek.

(Kósa Lajost meg sem említjük, aki értetlenkedett egyet az ismét fideszesre állított HírTV-ben, hogy miért pont erről az ügyről kérdez mindenki.)

Átlagos pénteki nap: Dúró Dóra valahogy fel szeretné hívni magára a figyelmet és megpróbál xenofóbiában versenyre kelni a nácikat is megszégyenítő Fidesszel. A Jobbik egykori és a Mi Hazánk nevű szélsőjobbos párt jelenlegi képviselője Facebookon írta meg, hogy elindított egy törvénymódosítási folyamatot, aminek az a célja, hogy betiltsa Magyarországon a burkaviselést. Ugyan egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány nő visel burkát Magyarországon, de az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának ülésén Dúró javasolta, hogy szavazzanak a szabálysértési törvény módosításának törvénytárgysorozatba-vételéről. A bizottság fideszes képviselői megszavazták csont nélkül, az ellenzék nem volt jelen. (Korábban megírtuk: a Mi Hazánkat valószínűleg a Fidesz hozta lére a Jobbik és a szélsőjobboldal uralására.)

Az indoklás felül a szokásos-fideszes terrorral riogatós propagandavonatra: a politikus szerint a teljes testet fedő burka alkalmas arra, hogy terrorcselekmények elkövetésekor álcának használják, ezért a viselése túl nagy kockázatokat rejt magában...

METOO UTÁN AZ ÉLET: MÉG MINDIG FÉLNEK A NŐK BEVALLANI, HOGY SZEXUÁLISAN ZAKLATJA ŐKET A FŐNÖKÜK

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.11.23.


Valamivel több mint egy év telt el a metoo-mozgalom elindulása óta. Az évforduló kapcsán nem volt nehéz elmélkedni azon, hogy vajon globálisan hozott-e bármilyen pozitív, kézzel fogható eredményt az, hogy nők százai-ezrei álltak nyilvánosság elé. Az viszont már más kérdés, hogy vajon mennyivel jutottunk előrébb (ha egyáltalán…) egy év alatt.
Valójában ugyanis szinte lehetetlen felmérni, hogy vajon tényleg volt-e olyan, hosszútávon is értékelhető, a társadalom minden rétege számára hasznos elmozdulás, amely segíthet fellépni a nők elleni erőszak, a munkahelyi zaklatás ellen.

A Kavanaugh-ügy mindenesetre adhat okot némi jogos szkepszisre.

Annyit talán elmondhatunk: közösségi szinten bizonyos, hogy soha nem esett még ennyi szó egyszerre a nők elleni erőszakról.

Magyarországon ennél azért valamivel könnyebb átlátni a helyzetet. És ezzel párhuzamosan könnyebb borúsabban látni a helyzetet. Hazánkban ugyanis a kezdeti fellángolás hamar apátiába süllyedt – nem függetlenül attól, hogy a kevés számú nyilvánosságra került esetnek sem lett igazi, hosszú távon is érezhető következménye (lásd Sárosdi Lilla és Marton László ügyét, előbbi jelenleg már külföldön él családjával, utóbbi visszakerült a színházi életbe).

Folyamatok persze elindultak, a közbeszédben is viszonylag sokáig jelen volt a kérdés, sokan hallottak a konkrét esetekről – csakhogy széleskörű igény a változásra nem alakult ki.

Ennek okai persze összetettek, és túlmutatnak jelen cikk határain, de azért érdemes talán néhány szempontot felvetni:
1. Magyarországon továbbra sincs politikai szándék arra, hogy egységes és hatékony fellépéssel vessenek gátat a nemek közti egyenlőtlenségeknek.

2. Ugyanígy nem fontos politikai topik a nők elleni erőszak kérdése sem (sem a kormánypártoknál, ahol szándék sincs például az Isztambuli Egyezmény ratifikálására, sem az ellenzéki térfélen, ahol hangsúlytalan ez a téma).
3. Mindazok a civil szervezetek, akik viszont nagyon is foglalkoznak a bántalmazás, zaklatás, egyenlőtlenségek kérdéskörével, forrás- és humánerőforrás-hiánnyal és egyre inkább a megbélyegzéssel küszködnek, vagyis lényegében alig tudják fenntartani magukat.
4. Bár elindult egyfajta töredezett diskurzus a téma megértése, kanonizálása céljából, ez azonban elhalt, nem függetlenül attól, hogy a társadalom számára túlzottan ‘elméleti’ kérdésfelvetésekről volt szó, amelyekkel szemben berögzült hagyományok (vakkomondorozás) állnak.
5. A metoo-mozgalom hatására elinduló diskurzus egy viszonylag szűk réteg számára vált csupán létkérdéssé. Beszédes adat a Závecz Research Intézet kutatásából: a válaszadók 69 százaléka szerint a nyilvános kiállások hatására semmi sem változott.

És itt jutunk el a jelenig: fogalmunk sincs arról, hogy merre tovább...

FURFANGOSAN SZÍVATNÁ MEG A KORMÁNY : A JÖVŐBEN AZ EBÉDSZÜNET NEM SZÁMÍTANA BELE A MUNKAIDŐBE

444
Szerző: haszanz
2018.11.23.


Számos meglepetést fog még okozi a kormány az állami szférában dolgozóknak a róluk szóló törvényjavaslat módosításával

A Gulyás Gergely által beterjeszett javaslatból az már kiderült, hogy a kormánytisztviselők alapszabadságát 25-ről 20-ra csökkentik. Vagyis egy héttel többet kell dolgozniuk, mint eddig. A családosoknak járnak ugyan plusz napok, mint az első házasság után járó egyszeri öt nap, vagy az apáknál a hosszabb szabadság a gyerekszületés után, megemelik a gyerekek után járó pótszabadságot, de a szakszervezetek szerint a gyermekesek esetében még így is csökken(het) a szabadság napjainak száma 1-3 nappal.

De nemcsak ez van. A szövegben elbújtatva a kormány hozzányúlna a munkaközi szünethez is. Ez klasszikusan az ebédidő, vagy rövidebb cigiszünetek, ilyesmik. A jelenlegi szabály szerint „ha a napi munkaidő a hat órát meghaladja, a kormánytisztviselő részére a munkaidőn belül – a munkavégzés megszakításával – napi harminc perc, valamint minden további három óra munkavégzés után a kormánytisztviselő részére legalább húsz perc munkaközi szünetet kell egybefüggően biztosítani.”

Ehhez képest jön az újítás:

a munkaközi szünetet a munkaidőn túl kell biztosítani a kormánytisztviselők részére.

Ráadásul a szövegben az is szerepel, hogy

a kormánytisztviselőnek a munkaközi szünetet úgy kell igénybe vennie, hogy – szükség szerint a munkaközi szünet megszakításával is – vezetője rendelkezésére tudjon állni”.

Vagyis a munkaidőn túl kiadott munkaközi szünetben is készenlétben kell állni...

DIÁKOKAT BUZDÍT SAJÁT TANÁRAIK FELJELENTÉSÉRE A HABONY ÁRPÁD KEZÉBEN LEVŐ KORMÁNYZATI PROPAGANDAOLDAL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: MOLNÁR RICHÁRD
2018.11.23.


Sztálin legjobb tanítványai az ideológiai elhajlás nyomait keresik az egyetemeken. Miközben az ELTE-n nem volt működő projektor a tanórához, egy gólya szerint inkább azzal volt gond, hogy a tanár a kormányt kritizálta.

Úgy tűnik, tényleg csak szerény kezdet volt az autonóm felsőoktatás ellen indított háborúban a Közép-európai Egyetem (CEU) működésének ellehetetlenítése, valamint a társadalmi nemek tanulmánya szak (közkeletű nevén genderszak) egyetlen tollvonással való megszüntetése. A kultúrharcként is emlegetett ideológiai tisztogatás az irodalom, a könnyűzenei élet, a filmipar és a tudomány után megkezdte működését a felsőoktatásban, ennek pedig csalhatatlan jele, ha a kormányzati médiabirodalom néhány cikkben egyértelműen körülhatárolja az új ellenséget.

„Vajon normális az, hogy 2018-ban az ország egyik legjobb egyetemén kormányellenes, balliberális propagandát kell hallgatnunk az órákon? Normális az, hogy a rendes tananyag helyett olyan információkat kapunk, amelyek befolyásolhatják döntéseinket?” – írta múlt héten a Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó tulajdonában lévő 888.hu fizetett alkalmazottja, Zelenka Dóra, aki mellesleg az ELTE bölcsészkarának elsőéves, kommunikáció szakos, azaz elvben újságírónak tanuló hallgatója. A leendő médiamunkást állítása szerint egy november 14-i egyetemi előadás ihlette meg.

A szerző egyetemi hallgatóként, egy első évfolyamos diákhoz illő tévedhetetlen szakmai hozzáértéssel és tapasztalattal többek között azt írta, a magyar felsőoktatással valóban vannak gondok,

a probléma forrása viszont néhány felsőoktatási intézmény tanári karában keresendő.

A bájosan amatőr véleménycikk szerint miközben az óraadó oktató azon „sivalkodik”, hogy az ország legnagyobb költségvetésű állami egyetemén nem jut elég pénz projektorra (kivetítőre) és villanykörtékre, „az persze nem zavarja a tanárokat, hogy havonta több mint félmilliót keresnek átlagosan”. Ráadásul az órán Soros György egyetemét, a CEU-t és a genderképzést is dicsérték.

A cikk megjelenése után a bepanaszolt tanár, Hammer Ferenc, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense igyekezett tényekkel megcáfolni a hallgató szavait. Az oktató hétfői közleménye szerint a 888 szerzője által kifogásolt mondatok nem rendes előadáson, a tananyag részeként hangzottak el, hanem azután, hogy Hammer Ferenc nem tudta megtartani előadását, amely az „osztályhelyzet vizuális konstrukcióit bemutató vizuális órai elemzés” lett volna...

TUDJUK MIT TETTÉL AZ OROSZOKKAL - A DK NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

HUPPA
Szerző: hj
2018.11.23.



Die Presse: A NATO szivárogtatott?

A lap – és számos más sajtóorgánum – hírügynökségi jelentések alapján idézte a HVG cikkét, amely szerint Nikola Gruevski szökésének részleteit a NATO szivárogtatta ki, hogy figyelmeztesse Orbán Viktort: a szervezet pontosan tudja, „miket csinál Orbán az oroszokkal és Putyin szövetségeseivel közösen”. A jelentés rámutatott, hogy Szijjártó Péter nem kívánt részletekkel szolgálni arról, hogy ki állt a szöktetés hátterében, és kérdésre csupán annyit mondott, hogy NATO-tagállamok részéről nem érkeztek jelzések. A HVG titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a részletek kiszivárogtatása mögött „egyértelmű politikai döntés áll”. Albánia és Montenegro a NATO tagja, és számos jel utal arra, hogy a részletek a NATO útján szivárogtak ki idézték a hírügynökségek a HVG értesülését.

Die Freie Welt: Soros mindenhol

A német blog- és véleményportál híre szerint Kartharina Barley német igazságügyi miniszter szerdán, Berlinben fogadta Soros Györgyöt. „Nálunk, Európában is egyre nagyobb nyomás nehezedik a nyitott társadalomra. Ma Soros Györggyel arról beszéltem, milyen jelentőséggel bír az élénk civil társadalom demokráciánk jövője szempontjából. Sok forog kockán” – idézte a cikk a miniszter Twitter bejegyzését, majd rendkívül ellenséges kommentárt közölt, amelyben többször megemlítette, hogy Barley védelmébe veszi a globális migrációs paktumot, és „tudjuk, honnan fúj a szél”.

The Guardian: Bannon, a mozgalmár

Steve Bannon aligha jut messzire az európai jobboldali populisták számára tervezett támogatásával, mert 13 uniós tagállamból kilencben nemzeti törvények tiltják az ilyen jellegű külföldi részvételt, ahol ez nem áll fenn, hogy az érintett pártok vezetői nem tartanak igényt az együttműködésre, és így gyakorlatilag csak Olaszországban és Hollandiában valósítható meg az elképzelés – írta a lap az érintett országok választási törvényeinek tanulmányozása alapján...

EGYENLŐK ÉS MÉG EGYENLŐBBEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.11.23.


...M. Richárd ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bizonyítás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt csütörtökön elrendelte a férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.

Richárd védelmezettként jóformán azt tett az elmúlt másfél évben, amit csak akart. A bíróság az ő oldalára állva ismét okot adott arra, hogy kételkedjünk a független ítélkezésben. A baleset után pár hónappal jogosítvány nélkül furikázott a belvárosban egy több tízmilliós kocsival. Ez sem érdekelte a nyomozó hatóságokat és az sem, hogy mégis miből futja neki erre. Miközben egy egyértelmű halálos baleset elkövetője, egészen mostanáig a lakásában várhatott – a talán felmentő – ítéletre, addig Czeglédy Csaba immár másfél éve kénytelen rácsok mögött várni azt, hogy egyáltalán a vádemelés megtörténjen. A rácsok mögött már kétszer is megbüntették, egyszer amiatt, mert túl sok könyvet halmozott fel a cellájában, egyszer pedig amiatt, mert borostát növesztett.

Ez jelenti ma az igazságszolgáltatást Magyarországon. Nincs az a köztörvényes bűn, amit ne lehetne elsikálni a megfelelő kapcsolatokkal. Magyarországon a jogegyenlőség megszűnt létezni. Diktátorok, háborús bűnösök és gyilkosok országa lettünk. Egy ország, ahol a hatalommal rendelkezők saját képükre formálják nemzetüket. És teszik mindezt a magyarok többségének beleegyezésével.

HÁROM ÉVIG KÜZDÖTT A BUKÁS ELLEN GRUEVSZKI, ÉS ORBÁN VÉGIG SEGÍTETTE - ITT AZ ÁTLÁTSZÓ ÖSSZES CIKKE A TÉMÁBAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KŐMŰVES ANITA
2018.11.23.


Az Átlátszó évek óta követi Nikola Gruevkszki történetét Macedóniában, aki 2006 és 2016 között volt hazája miniszterelnöke. A Kreml-barát Gruevszkinek egy 2015-ben kezdődött súlyos politikai válság söpörte el a hatalmát, hiába próbálta foggal-körömmel megtartani a miniszterelnöki széket. Politikai szövetségese, Orbán Viktor eközben mindvégig kitartott mellette, és a bukás után sem hagyta magára barátját, hiszen Gruevszki politikai menedékjogot kapott hazánkban. Összegyűjtöttük a Gruevszki-ügyről az elmúlt években az Átlátszón megjelent cikkeket.

Orbán az elmúlt években sem csak erkölcsileg támogatta Gruevszkit. Az Investigative Lab Macedonia és az Átlátszó közös oknyomozásából kiderült: a magyar kormányzati körökhöz közel álló emberek médiacégeket vásároltak Macedóniában, amelyek ezután segítettek a „sorosozós” propaganda terjesztésében.

Cégiratokból kiderült: Schatz Péter, a Szlovéniában is terjeszkedő Ripost társtulajdonosa, és egy másik egykori MTVA-s vezető, Adamik Ágnes az elmúlt évben többségi tulajdonrészt szereztek több mint féltucat macedón sajtótermék kiadóiban. A kormányközeli magyar befektetők által kiszemelt macedón médiatermékek hosszú ideje támogatják a konzervatív VMRO-DPMNE korábbi macedón kormánypártot, és gyakran terjesztenek provokatív tartalmú álhíreket ellenzéki és civil csoportok lejáratására...

ÉSZREVETTE EGY TANÁR: FŰ ALATT CSÖKKENTETTÉK A GARANTÁLT BÉRÉT

INDEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2018.11.23.


Furcsa dologra lett figyelmes egy Budapest környéki iskolában dolgozó tanár. Elkezdődött az új tanév, fizetése megérkezett a bankszámlára, kicsivel több is, mint az előző tanévben.

A pedagógus azonban megnézte az idei évre szóló kinevezési dokumentumát, amelyben érdekes változást vett észre. Meglepődve vette észre, hogy a papír alapján az előző tanévhez képest közel 10 ezer forinttal csökkent a garantált alapilletménye, amelyet törvény határoz meg a képzettsége és a munkában eltöltött évei alapján.

A tanár szerint kollégái nagy részének fel sem tűnt a változás, hiszen a bankszámlára mindenki megkapta eddigi fizetését - pedig fontos dologról van szó. A garantált illetmény nem módosítható, nem csökkenthető, ha pedig ezt teszik, az törvénysértő, mondta a pedagógus az Indexnek. Most tulajdonképpen az történt, hogy garantált illetményét fű alatt visszaállították a 2016-os szintre, és erről sem őt, sem kollégáit nem tájékoztatták.

A dolgok megértéséhez menjünk vissza egy kicsit az időben. A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nevéhez fűződő reform részeként jelentős béremelést ígértek a pedagógusoknak 2010 után. Már az elején látszott, hogy több mint 100 ezer tanárnak egyszerre ilyen mértékben nem tudják megemelni a bérét, ezt ugyanis nem bírná a költségvetés.

- 2013-ban így az a döntés született, hogy négy lépcsőben emelik a tanárok bérét.
- A kormány már 2015-ben alkalmazott egy trükköt. Addig ugyanis a minimálbérhez volt kötve a tanárok alapbére: ennek 100-265 százalékát vették a garantált alapilletmény kiszámításához. A minimálbér azonban folyamatosan emelkedett, túl sok pénze lett volna így a tanároknak.
- 2015 óta így már nem a minimálbér, hanem csak egy "vetítési alap" felszorzásával számolják ki a tanári fizetéseket.
- Ez a vetítési alap a 2014-es minimálbérnek felel meg (101 500 forint), és azóta sem változott.

A négyütemű béremelés 2017 szeptemberében ért véget, de itt is történt egy módosítás. A béremelés utolsó elemét már nem kaphatta meg mindenki: ezt a keretet 2017 szeptemberétől az iskolaigazgatók elvileg a tanárok teljesítménye alapján, az egyes pedagógusok között különbséget téve oszthatták ki. Egy kikötés volt, hogy a garantált alapilletménye senkinek nem lehet kevesebb az előző tanévre vonatkozó, 2017. augusztus 31-ig érvényes összegnél.

Ehhez minden iskolának el kellett készíteni egy saját teljesítményértékelési rendszert, amelyben figyelembe veszik a tanár oktató-nevelő munkáját, munkafegyelmét, képzettségét, iskolán belüli vagy kívüli pluszmunkáját és egyéb helyi szempontokat. A célja ennek az, hogy valamennyire objektív módon határozzák meg, ki kap több-kevesebb vagy semmilyen emelést...

FORRADALMI VÁLTOZÁS A BALESETI KÁRBEJELTŐNÉL - JÖN A 30 MILLIÓS GARANCIA A BIZTOSÍTÁSOKRA IS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.11.23.


Egységes garanciarendszer bevezetését szeretné az MNB a biztosítóknál is, így az ügyfelek pénze ugyanúgy 30 millió forintig védett lehetne, mint az OBA-nál – derült ki a biztosítók tegnapi konferenciáján. Januártól jön a kék-sárga papíralapú baleseti bejelentő mellett az okostelefonos app, amivel digitálisan intézhetik az autósok a kárbejelentést.

Januártól a MABISZ E-kárbejelentő applikációjával is intézhetik az autósok a baleseti bejelentést az eddigi papíralapú kék-sárga nyomtatvány helyett – jelentette be Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke a szektor tegnapi konferenciáján. Mint elmondta, a forgalomban lévő gépjárművek száma hazánkban a kétezres évek óta folyamatosan, 2013. óta pedig gyorsulva növekszik. A közúti balesetek száma a megnövekedett forgalom miatt 2013. óta enyhén emelkedik, ami a biztosítókhoz bejelentett kgfb-károk számában és az egy kárra jutó kárfelhasználásban is megfigyelhető.

Jelenleg közel 5 millió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés van, évente több mint 160 ezer kár keletkezik – hangsúlyozta a MABISZ elnöke. Ez legalább 320 ezer ügyfelet jelent évente. A lakosság közel 80 százaléka internetfelhasználó, 65 százalék okostelefont használ; a baleseteknél már most is azonnal előveszik az autósok az okostelefont fényképek készítéséhez...
 

ITT OLVASHATÓ

NEM CSAK PÉNZKÉRDÉS A HAZATÉRÉS

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.11.23.


Kicsit folytatva a minapi, hazatérésről szóló posztot, arra gondoltam, megnézhetnénk kicsit, hogy ti, a határátkelők mit gondoltok arról, pénzkérdés-e és ha igen, mekkora összeg az, ami motiválna a Magyarországra visszaköltözésre. Sok hosszabb-rövidebb vélemény következik, némelyik emailben érkezett, némelyik a Facebookon. 

Visszamennék a régi fizetésemért is, ha…

„Nem a legfiatalabb generációhoz tartozom. Épp az ötvenes éveimet tapostam, amikor egy fideszes vezetésű közintézményből kirúgtak. Az idáig vezető útról most nem beszélnék, pedig az is megérne egy misét! Nem sok választásom maradt, mint a külföld.

Nagyon sokan vagyunk, akik tudjuk, hogy nem is létezhet a nyomoron kívül más választás. Ha nem vagy „narancsos”, a teljes megsemmisítés a cél. Utánad nyúlnak, kirúgatnak vagy eleve fel sem vesznek!

Ott álltam diplomásan, egyedül, több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátam mögött – munkanélküliként.

Azóta eltelt 6 év. Azóta is külföldön dolgozom. Azt talán mondanom sem kell, hogy két és félszer annyi a fizetésem egyszerű alkalmazottként, mint otthon volt diplomásként. Megbecsülnek! Elismerik a munkám, szeretek itt lenni!

...és itt térnék vissza az alapkérdéshez! Mégis van az a pénz? Nekem ez nem elsősorban pénzkérdés. Pont olyan, mint a „Sargentini-jelentés”. Az nem a migrációról szól (elsősorban), ez pedig nem a pénzről szól elsősorban.

Én visszamennék akkor is, ha a régi fizetésemet kapnám (>200e), ha... eltakarodna ez a velejéig romlott, korrupt agymosott banda.

Szeretem a hazám, a családom, a szomszédaim, a volt kollégáim.......Hiányoznak! Még ha sokaknak nem tetszik is, de nekem is ez a hazám! (Zsuzsa) ...

LENDÜLET ÉS LENDÜLETVESZTÉS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2018.11.23.


Magyarország főbb makrogazdasági adatokból összeállítható big datája (hogy korszerűek legyünk, kevésbé trendin szólva: összképe) ebben az esztendőben irigylésre méltó teljesítményről árulkodik. A növekedés üteme az előző évhez képest is gyorsult, 4,5 százalék körül várható, s ezzel előkelő helyet tudunk kivívni az uniós országok sorában. Ugyanakkor a külső egyensúly érdemben, bajt okozó mértékben még nem romlott, emellett az államháztartás hiánya a bruttó hazai termékhez viszonyítva a maastrichti előírás alatt maradt, és várhatóan mérséklődik az államadósság rátája is. Bővült a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, nőtt a nemzetgazdaság termelékenysége, a beruházások dinamikája két számjegyű volt.

A javuló tendenciát a lakosság is élvezhette, hiszen a reálkeresetek érzékelhető mértékben emelkedtek. Bár az infláció megerősödött, a reáljövedelmek a GDP ütemét is meghaladva szaporodtak. Költekeztek ezért a háztartások rendesen, a kiskereskedelmi forgalom a múlt évinél is dinamikusabban bővült, miközben tovább nőtt a lakásépítés is.

Magyarország valóban jobban teljesített, mint a NER éveiben bármikor. Most már „csak” az a kérdés, hogy ez a feljavult trend folytatható-e, folytatódik-e, tényleg az unortodox gazdaságpolitika beérésének vagyunk-e a tanúi, aminek eredményei szilárd alapot teremtenek a magyar Kánaán további sikeres építéséhez. Erre abban esetben tudnánk jó szívvel igennel válaszolni, ha a felsorolt eredmények valóban (legalábbis nagyobb részt) annak lennének köszönhetők, hogy megerősödött a magyar gazdaság saját – idegen forrásoktól független – növekedési képessége. Jó lenne, ha ez történt volna, mert akkor kevéssé kellene szoronganunk a világgazdaság fellegeitől.

Bár a kormányzat szerint a négy százalék fölötti növekedési dinamika 2022‑ig tartható lesz, valószínű, ezt ők sem hiszik. Különben nem lamentálnának oly’ sokat arról, hogy javítani kell a versenyképességet, tudásalapú növekedési pályára kell átállni, ahol nagyobb a hozzáadottérték-termelés stb. Hiszen ha így is négy százalék a magyar gazdaság évi potenciális növekedése (a konvergenciaprogramban ezt írták le), akkor nem kell tartanunk attól, hogy beragadunk a közepes fejlettség csapdájába. Ha ez persze nincs így, és nincs így (az MNB szakértői ugyanekkor 1,4–1,6 százalékra teszik a magyar gazdaság saját erős növekedési teljesítményét), akkor sürgősen irányt kellene váltani. Meg kellene erősíteni a növekedés belső tényezőit, ami jelentős ember(eleven)tőke-befektetéseket igényelne (oktatásba, egészségügybe, szociális szférába, környezetvédelembe), és el kellene érni, hogy a (holt)tőkebefektetések a vállalati szektorban, a piac hajtóerejének engedelmeskedve, magas ütemben felpörögjenek. Ám mivel momentán és a közeljövőt tekintve mindennek az ellenkezője történik, nem látok esélyt arra (és ezzel nem vagyok egyedül), hogy a 2018-ban mutatkozó kedvező gazdasági tendenciák a közeljövőben folytatódhatnak. A második éve négy százalék fölötti GDP-dinamika különös körülmények együttállásának volt köszönhető, kakukktojás a magyar növekedési pályán, nem pedig a folytatódó, folytatható trend. Hogy miért, ahhoz meg kell néznünk, mi húzódik meg a kedvező számok mögött...

KERESZTAPA I-II. - MAGYAR HANG AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2018.11.22.


A Magyar Hang 28. száma jelenik meg november 23-án, pénteken. Még több tartalommal, változatlan áron! Ízelítő!

– Szkopjéban sokan úgy vélik, a macedón kormány hagyta meglógni a börtönbüntetésre ítélt volt miniszterelnököt, sok jel utal arra, hogy a „menekülés” valójában kompromisszum eredménye volt Nikola Gruevszki és a jelenlegi vezetés között. Ha nem kerül haza, Gruevszki az igazán súlyos bűncselekményekért már aligha fog felelni. Például azért a megfigyelési akcióért, melynek során hosszú éveken át húszezer embert, köztük újságírókat és ellenzéki politikusokat hallgattak le. Riport Macedóniából.

– Kellemetlen ma Magyarországon élni – interjú Schiffer Andrással. Az LMP volt társelnöke szerint a fideszes Döbrögiktől tényleg van miért helyben félni, az ellenzéki oldalon viszont nem látja azt a csapatot, amellyel érdemben lehet segíteni az országon.

– A szemétszállítási üggyel a hatalom politikai akarata egyértelműen az volt, hogy egy évvel az önkormányzati választások előtt „kicsinálják” – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Gémesi György. Gödöllő polgármestere azt is elmondta, hogy pártja, az Új Kezdet, az önkormányzati választáson nem indít jelöltet a megítélésük szerint jó munkát végző polgármesterekkel szemben.

– Szolgáltató diplomácia – Egészen riasztó hírek érkeznek mostanában arról, hova süllyedt a magyar diplomácia

– Amíg a ház áll…” Köddé vált épületek nyomában a Ferencvárosban

– Kiemelkedő szerep hárulna társadalmunk lelkének felemelésében az egyházakra, ám azok jelenleg képtelenek megfelelni ennek az elvárásnak. Miért van ez így, s miként segíthetnénk elő a pozitív változást? Gégény István írása Hajrá, Magyarország rovatunkban

– Depressziós nemzet – Bár az Európai Unióban élen járunk az öngyilkosságok és a pszichés zavarok lakosságra vetített arányát tekintve, egyre nehezebben juthatnak ellátáshoz a rászorulók

– Családok tízezreinek lehet jelzálog az otthonán – Nagy bajban lehetnek a szocpolosok: az állam magától nem törli a bejegyzett tilalmakat akkor sem, ha minden feltétel teljesült

– Mindenki kukája Miskolc szívében – Apartmanház lehet a város legmagasabb épületéből

– Diktatúrává változott Magyarország. Vagy mégsem? Hogyan lehetne hitelesen megragadni színpadon mindazt, ami ma idehaza velünk (és többnyire nélkülünk) történik? Mi okozza passzivitásunkat, ha tiltakozni kell, mitől olyan bonyolult a NER (miközben bizonyos vonásaiban primitív módon egyszerű)? Miért nem tudunk hitelesen beszélni arról, ami ma Magyarországon uralkodik? Erre próbáltunk meg két nemrégiben bemutatott előadás nyomán választ találni.

– Mi egy vérből valók vagyunk… Riport Dunaszerdahelyről a Mol Football Academy átadása kapcsán

– A többség rá sem merne gondolni, hogy egy fogyatékkal élőtől rendeljen kávét és ételt, amit ráadásul fogyatékkal élők készítenek neki. A Kézenfogva Alapítvány most egy büfékocsival szeretne ezen változtatni.

– Előremenekül a Merkel–Macron tandem – Erősödnek a nemzetek Európájában gondolkodók, ám a reformok a föderális Európa irányába haladnak.

– Díszvendégnek jó volt hazánk Sanghajban – sok a baklövés a kínaiakkal való kapcsolatkeresésben

– Folytatódik az arénaláz – Se engedélyezett terve, se kijelölt területe, se pontos dátuma nincs még a következő sportberuházásnak– Publicisztika: Ficsor Benedek az örökségvédelem megszüntetéséről; Dévényi István a Kötöttfogásról; Szerető Szabolcs Orbán Viktorról, az SZDSZ-ről és a magyar népről; Torkos Matild a felderítetlen Elios-ügyről; Ujkéry Csaba válasza Vona Gábornak; Majláth Mikes László hímekről, nőstényekről és a HÓNER-ről; Hegyi Zoltán folytatja a mindenes feljegyzéseit; Gazda Albert az újborokról; Puzsér Róbert a kritizálókról, Marabu karikatúrája Gruevszki kiadásáról és Győrffy Ákos tárcája

És még sok izgalmas olvasmány!

MADARAT TOLLÁRÓL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.11.22.


...embert barátjáról ismerhetjük meg, habár a mostani esetben sokat megérne tudni, hogy konkrétan mit is jelent a barátság észak-macedón relációban.
Merthogy Orbán számára semmit, az majdnem biztos, ez az ember olyan mint Disraeli Angliája: nincsenek ellenségei és nincsenek barátai, csak érdekei vannak.
Majdnem biztos vagyok benne, ha megkapirgálná valaki a felszínt, találna alatta valami értéket, és ne tessék ezt erkölcsi értelemben képzelni.
Jómagam inkább egy-két hotelre tippelnék Ohridban...
Rossz nyelvek szerint a baltás gyilkos kiadatása mögött is egy-két üzemelő azeri olajkút állt, de lehetett szállongó pletykákat hallani horvátországi szigetről, yacht-kikötőről, ukrajnai ingatlanokról, erdélyi kastélyról, és magyarember szerint nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.
Hogy ezt az egész akciót körbehazudozta, az nem okoz meglepetést, ez az ember még azt sem fogja soha beismerni, amit rábizonyítanak, nemhogy az ilyen csűrhető-csavarható ügyeket.
Viszont ha létezne pofátlanságmérő, hát annak már annyi lenne régóta, túlterhelésből kifolyólag.

Ez ez ember a grundfocin szocializálódott, először felpofozta a tornából felmentett labdatulajdonost, majd az így megszerzett labda új tulajdonosaként megmondta, hogy ki játszhat vele, persze azzal a feltétellel, hogy ő lesz a gólkirály és ő írja a szabálykönyvet.
A többiek meg belátták, hogy nem érdemes vele ujjat húzni, ez az ember ugyanis semmitől sem riad vissza, ez (kis "e"-vel...) bizony elmegy a falig, sőt néha-néha - elszántsága bizonyítékaképpen bele is veregeti a fejét - persze óvatosan, de látványosan.
Aki meg nem látta be, az sok virágot szokott kapni Mindenszentekkor...
Amit ezzel a szerencsétlen macedón miniszterelnökkel tett, azt a nemzetközi jog és az európai közösség arculköpésével egyenlő.
A diktátoroknak az a szerencséjük, hogy ellenfeleik betartják a szabályokat, ők meg késsel - baltával hadonászva érvényesítik érdekeiket.
Egészen addig lesz ez így, mígcsak egyszer a demokratikus közösség túl nem lép a doktriner megalkuváson és nem húzza meg azt a két lépést, melyet az állás már évek óta felkínál az azonnali matt érdekében.
Ha nem ezt teszik, akkor az ő játékszabályai szerint játszanak, azok szerint pedig csak ő nyerhet...

KÉT OROSZ FEGYVERKERESKEDŐT CSALTAK MAGYARORSZÁGON TŐRBE MAGYARORSZÁGON AMERIKAI ÜGYNÖKÖK, DE AZ ORBÁN-KORMÁNY MOSZKVÁNAK ADTA ÁT ŐKET

444
Szerző: PANYI SZABOLCS
2018.11.23.


- 2016. november 9-én egy titkos akcióban elfogták két orosz fegyverkereskedőt egy tököli fegyverraktárnál

- Az oroszok egy mexikói drogkartellnek akartak eladni nagyrészt a magyar honvédségtől származó fegyvereket, amelyekkel amerikai helikoptereket is le tudtak volna lőni
- Az üzlet csali volt, valójában az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) csalta csapdába az oroszokat
- Súlyos börtönbüntetés várt volna rájuk az Egyesült Államokban, de az amerikaiak hiába kérték kiadatásukat a magyar államtól
- Az Orbán-kormány ugyanis végül Oroszországnak adta át őket

A két orosz fegyverkereskedő még egyszer utoljára körbevezette a mexikói drogkartelltől jelentkező vevőket a Budapest melletti raktárban. A bemutatott fegyverek egy jó része a Magyar Honvédségtől származott, és egyértelmű volt, hogy a drogkereskedők mire akarják használni őket. A kartell emberei eleve azzal keresték meg az oroszokat, hogy „Mexikóban gond van az amerikai helikopterekkel. Zavarják a csempészetet”. A főként New Yorkba irányuló kokainszállítmányokat nemcsak a rivális bandáktól, de az Egyesült Államok hatóságaitól is meg kell védeniük, és ezért akartak maguknak fegyvereket vásárolni.

Úgy tűnt, hogy hosszú tárgyalás után, 2016. november 9-én végre összejön az üzlet. A kartell emberei elégedetten távoztak a raktárból, ahol megmutatták nekik a fegyvermintákat: többek közt Kalasnyikov- és Skorpió-típusú gépfegyvereket, gépágyúkat, valamint különféle páncéltörő, légiharc- és légvédelmi rakétákat. A két orosz eladó, az évek óta Magyarországon élő Vlagyimir Ljubisin és azonos nevű fia pedig annyira zsebükben érezték az üzletet, hogy már az esti ünneplésre készültek. A mexikóiakkal kötött alku értelmében nem csak rendszeres fegyverbeszállítói lettek volna a kartellnek, hanem abban bíztak, hogy hamarosan ők maguk teríthetnek Európában több tonna kokaint...

OROSZORSZÁGON KERESZTÜL, HABONY KÖRÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL KAPOTT MAGYAR PAPÍROKAT A SZÍR DIKTÁTOR PÉNZEMBERE

DIREKT36
Szerző: ZÖLDI BLANKA
2018.11.22.



Három szíriai állampolgár jelentkezése érkezett 2014 őszén egy letelepedési kötvényeket árusító céghez: Bassar al-Aszad szír diktátor pénzembere, Atiya Khoury saját maga és két gyermeke számára akart magyar tartózkodási engedélyt igényelni.

A jelentkezésükhöz azonban nem szíriai, hanem orosz lakcímet adtak meg. Kérelmüket így az Oroszországban kötvényt árusító, VolDan nevű cég intézhette, amelynek a működésében Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz kötődő emberek vettek részt.

Az, hogy a VolDan kezelte Khoury kötvényes jelentkezését, a Direkt36 birtokába jutott céges iratokból és e-mailekből derült ki. Ezek a dokumentumok bizonyították azt is, hogy a VolDan működésében Shabtai Michaeli, egy Habonnyal kapcsolatban álló grúz-izraeli üzletember, valamint a tanácsadót korábban képviselő Kosik Kristóf ügyvéd irodája is részt vett.

A letelepedési kötvényprogramot a Habonnyal régóta közeli viszonyban lévő Rogán Antal fideszes politikus kezdeményezte még 2012 őszén. A 2013 és 2017 között működő programban 250-300 ezer euróért juthattak magyar tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez EU-n kívüli állampolgárok. Közel 20 ezer külföldi használta ki ezt a lehetőséget.

Dél-Moszkván keresztül Magyarországra

A magyar hatóságok szerint minden jelentkező szigorú biztonsági ellenőrzésen esett át. A Direkt36 és 444 azonban feltárta, hogy a programon keresztül magyar papírokhoz jutott több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára.

Köztük volt Atiya Khoury, Bassar al-Aszad szír diktátor egyik legfontosabb pénzembere is, aki 2016 nyara óta szerepel Magyarország szoros katonai szövetségesének, az Egyesült Államoknak a szankciós listáján. Az amerikai pénzügyminisztérium szankciós dokumentumai szerint Khoury a szír rendszer támogatására mozgatott készpénzt Oroszország, Libanon és Szíria között, és emberi jogi jogsértések miatt is felelősség terhelheti. Az Európai Unió is elrendelt szankciókat a szíriai rezsimmel szemben, de Khoury az EU-s listán nem szerepel.

Khoury 2014 végén mindössze tíz nap (négy munkanap) alatt kapta meg a magyar tartózkodási engedélyét, majd 2017-ben – amikor már az amerikai szankciós listán szerepelt – letelepedési engedélyt is szerzett, amellyel korlátlan idei tartózkodhat Magyarországon. A magyar papírok intézésében két kötvényes cég is segítette...

MÉSZÁROS LŐRINC BIZALMASA HIRTELEN TULAJ LETT AZ EGYKORI SIMICSKA-BIRODALOM LEGNAGYOBB CÉGEIBEN

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2018.11.22.


Egyetlen, veszteséges vállalkozása volt Vörös József ügyvédnek idén október közepén. Aztán hirtelen változott a helyzet: két hét leforgása alatt tulajdonos lett az egykor Simicska Lajos birtokában lévő cégek nagy részében.

Simicska Lajos egykori cégbirodalmának jelentős része Mészáros Lőrinc bizalmasához került. Azt még tegnap szúrta ki a 24.hu, hogy Vörös József ügyvéd – aki korábban Mészáros Lőrincet egy földárverésen képviselte, és a felcsúti fociakadémiát üzemeltető alapítvány jogi képviselője – átvette az Euro Publicityt Nyerges Zsolttól. De nem csak a közterületi reklámozással foglalkozó cégnél bukkant fel.

Az Opten adatai szerint az ügyvédnek október közepén csak egy cége volt, a VRS Gold Kft. A 2015-ben bejegyzett cég jogi tevékenységgel, üzletvezetéssel, tanácsadással és kommunikációval foglalkozik, első két évében veszteséges volt. A hírekbe korábban akkor került be, amikor az RTL kiderítette, hogy három MNB-s alapítványtól is fizetést kap (hogy mennyit, az nem derült ki). Idén levideóztuk azon a különgépen, amelyen Mészáros Lőrinc és több üzlettársa utazott a Chelsea–Vidi-meccsre. A sport egyébként sem volt ismeretlen számára: úgy lett a Postás SE elnöke, hogy nagyjából húsz percet töltött előtte a klubnál.

Még október 25-én történt meg, hogy egyedüli részvényes lett a Mezortban – az agrárcég korábbi részvényesei Simicska Lajos és felesége, valamint Nyerges Zsolt voltak.

November 8-a volt aztán az igazán nagy nap – hogy ez csak később derült ki, annak az az egyszerű oka, hogy a változásokat mostanra jegyezték csak be a céginformációs rendszerbe. Simicska Lajos egykori cégei közül Vörös érdekeltségébe került
- az Euro Publicity,
- a Pro A Kft. és a Pro B. Kft., amelyeknek korábban 70 százalékos tulajdonrészük volt a Közgépben
- de a B-Reklám Kft. is szerepel a listán, mivel ennek a tulajdonosa a Pro A és a Pro B
- a Megapolis Media Zrt., amely a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori kiadóját tulajdonolja,
- az óriásplakátokkal foglalkozó Publimont Kft. és a szintén a reklámpiacon utazó A Plakát Kft.
- és a Mundus Invest Zrt., amely többek között a Hung-Isternek is a tulajdonosa.

A villamos energia elosztásáért felelős Mavirhoz is köze van Vörösnek: ott felügyelőbizottsági tag február óta...

ÁTADVA, KITILTVA, MEGBÜNTETVE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.11.23.


Félmilliót kóstál egy bohócorr, elsősorban azért, mert Polt Péter kapta. Kövér pedellus elvtárs taksálja ennyire, egészen pontosan 504.900 forintra, de, hogy ez miképp jött ki neki, milyen furmányokkal, azt én nem tudom. Mindenesetre Tordai Bence, a Párbeszéd báránykája kell ennyit fizessen, mivel az egyik Országgyűlés-béli szeánszon nevezte Poltot bohócnak, majd egy ilyen szép, piros cuccot vitt oda a legfőbb legfőbbnek – ügyésznek nem hívnám, a többi bizonytalan -, levideózta, majd annak rendje és módja szerint közzé is tette.

Most fizethet, de magunk közt szólva még jól járt, mert Kövér pedellus elvtárs ott helyben le is lövethette volna, hadserege már van hozzá és az elszántsága is kellően buzog. Csak bele kell nézni a tébolyult szemeibe, meghallgatni olykor, miket delirál össze, és jobb helyeken már vasalnák is élire a kényszerzubbonyt, itt, minálunk meg közjogtalan méltóságon aluli tábornok. Amióta kötelet ígért minden fideszen kívül álló organizmusnak, tudjuk, hogy gyilkos szándékok munkálkodnak benne, s hogy ne legyen belőle tűzparancsot kiadó eszelős, a nyilvánosság tartja vissza egyelőre.

Ezt viszont igyekeznek teljességgel eltüntetni, mert arra például egyáltalán nincs épeszű magyarázat, hogy a tegnap mindnyájunk legteljesebb gyönyörűségére átadott, a legrészletesebb és legkegyelmesebb nevén “Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémiájának Utánpótlásközpontja” nagy avatási ceremóniájára mért nem engedték be az Euronewst, hogy mi a szartól féltek. Igaz, a hermetizálás annyira jól sikerült, hogy Détári Lajos sem sem volt képes bejutni a falak mögé annak ellenére, hogy odabent pályát neveztek el róla. Nem jelzett vissza időben, oda be nem tehette a lábát.

Ez is mutatja, hogy a NER másképp működik, mint akármely kezdő diktatúra, már belakta magát, mondhatni. Itt olajozottan mennek a dolgok, minden a helyén, mindenki tudja a feladatát. Mint egy száz éves pénztárgép, úgy csörög, csattog és kattog a NER, olyan szenvtelenül és félelmetesen. A kitiltó kitilt, a cerberus be nem enged, a népek pediglen tapsolnak. Ezt a kitiltási mániát egyébként Kövér pedellus elvtárs hozta olyan nagy divatba, hogy szerte Neriában elterjedt, az origója viszont maga Orbán Viktor Mihály volt, ő kezdte, hogy csak azzal áll szóba, aki megkérdezi tőle, mit kérdezhet...