Szerző: BŐTÖS BOTOND
2019.11.16.
Az 5,3 milliós Szlovákiának 22 ezer fős, a majdnem 40 milliós Lengyelországnak 58 ezer férőhelyes „nemzeti” stadionja. A csehek legutoljára tizenkét éve akartak „nemzeti” stadiont felépíteni, de végül azzal az indokkal utasították el, hogy a 10,6 milliós ország 1,3 milliós fővárosába egy 40 ezer fős stadion megalomán elképzelés. A csehek azóta is megvannak „nemzeti” stadion nélkül. Sőt, egy poros, külvárosi prágai reptéren tavaly fellépett a Rolling Stones is – lám, ahhoz sem kellett „multifunkcionális, nemzeti tér”.
Az új Puskás Aréna esetében félrevezető a sokszor említett „nemzeti” jelző is. Ez az elnevezés – a folyamatosan újrajátszott törzsi Vérszerződés-giccsdalok ellenére – a kormányzati lopás sikosítója: csupán fájdalommentesebbé teszi a műveletet.
Mert milyen kormány az, amely az emberek boldogulása helyett presztízsberuházást valósít meg – minden áron? Parancsuralmi.
Elég, ha az új épület szimbolikus terét nézzük: az új Puskás pontosan a totalitárius kommunista diktatúra idején felépített Népstadion helyén épült meg. Ez a tény is azt tükrözi, hogy Magyarországon az idő megállt és a nép demokratikus gondolkodása Észak-Korea vagy Fehéroroszország szintjén megrekedt.
Ahogy a 20. században, úgy a 21. században is a nép lemond az ellenvéleményről, lemond a politikai ellenzékiségről és lemond a szabad és független sajtóról is, úgy hagyja magát elvarázsolni, ha piros-fehér-zöld csillámport szórnak a szemébe.
Pedig a posztkommunista örökség, a Népstadion ikonikus, de korszerűtlenné váló épületének elbontásával lehetőség nyílt volna Magyarország számára, hogy a jelenlegi városi trendeket követve a valódi igényeknek megfelelő stadiont építsen – szerényebb méretben a város szélére...
