2019. június 12., szerda

NEM GYÜTTMENTEKRE VÁGYIK AZ ELNÉPTELENEDÉSSEL KÜZDŐ FALU

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2019.06.12.


Mit tehet egy néhány száz fős falu, ha a lakosság negyede elvándorol? Erre a kérdésre kereste a választ a Baranya megyei Alsómocsolád, és bár a bölcsek kövét nem találták meg, kidolgoztak egy programot, ami megkönnyíti az újonnan érkezők beilleszkedését. Hiába ugyanis a telekvásárlást és az építkezést támogató intézkedések, sok esetben azért végződik kudarccal a letelepedés, mert az emberek nincsenek felkészülve a vidéki élet kihívásaira, elmagányosodnak, felélik tartalékaikat. Alaposan megnehezíti a letelepedni vágyók dolgát, hogy alig van eladó ingatlan a faluban, a jobb állapotú házak árát pedig felnyomta a rengeteg infrastrukturális fejlesztés és a külföldiek érkezése.

“Ha egy 130 ezres városból eltűnik 20 ezer ember, az nem annyira érzékelhető, mintha egy 300 fős faluból elköltözik 50”

– szemléltette Dicső László, a Baranyai megyei Alsómocsolád polgármestere, mekkora változásokon ment keresztül a falu az elmúlt évtizedekben. 1990-ban még 380-an éltek a faluban, 2015-re ez a szám 283-ra csökkent, azaz 25 év leforgása alatt eltűnt a lakosság negyede. A népességfogyásnak kézzelfogható jelei voltak: megszűnt az általános iskola és a posta. Jó eséllyel ugyanerre a sorsra jutott volna a bolt és a kocsma is, ha nem lép közbe az önkormányzat. Mivel ez egy öngerjesztő folyamat, egy ponton már azért költöznek el a faluból, mert helyben nincs bolt vagy iskola...

ÍGY HOZZÁK BE A VENDÉGMUNKÁSOKAT MAGYARORSZÁGRA

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2019.06.12.


A nagy munkaerőhiány miatt egyre több külföldi munkavállaló érkezik Magyarországra, hívta fel a figyelmet nemrégiben a Work Force. A munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég ügyvezetője, Csákvári Róbert szerint a problémára

- a bérek és egyéb juttatások látványosabb emelése,
- a jobb munkakörülmények biztosítása,
- mobilszállások telepítése,
- a rugalmas munkaidő,
- valamint a munkaerőimport együttesen kínálnak csak megoldást.

Ami a bővülés ütemét illeti, tavaly szeptember végéig 150 százalékkal több külföldi érkezett Magyarországra munkavállalás céljából, mint az azt megelőző évben. A Work Force maga is hoz be külföldről dolgozókat, a közvetített vendégmunkások 80 százaléka Ukrajnából, 10-10 százaléka pedig Romániából, illetve Szerbiából érkezik – tudtuk meg.

A cég szerint az, hogy éppen ebből a három országból toboroznak, nem jelenti azt, hogy ezekre az országokra szakosodtak volna. Sőt arról sincs tudomásuk, hogy a piac többi szereplőjénél bárminemű szakosodás lenne. Tapasztalatuk szerint az építőipartól a termelő és gyártó cégekig számos vállalat alkalmaz külföldi munkaerőt.

Konkrét munkára hozzák be a vendégmunkásokat

Jellemzően Romániából, Ukrajnából, Szerbiából érkeznek nagyobb számban külföldi munkavállalók, vagyis abból a három országból, ahonnan a Work Force is toboroz...

A 2008-ASNÁL KISEBB LAKÁSÁRZUHANÁSRA SZÁMÍT AZ OTP - MARKÁNS VÁLTOZÁSOK INDULTAK IDÉN

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.06.12.


A lakások drágulását tulajdonképpen már csak a kormányzati intézkedések tartják fenn – derül ki az OTP elemzéséből. A befektetők szerintük így is lassan elfordulnak a lakáspiactól. Fogy a szufla, de a friss családtámogatási lépések újabb löketet adnak a piacnak.

Egyre több becslés szerint haladja meg a lakások jelenlegi árszínvonala az egyensúlyi szintet (ezt a budapesti árakkal kapcsolatban a jegybank is megállapította már). Ráadásul az eddigi drágulásban is nagy szerepet játszó, befektetési célú vásárlók tömegével csábulhatnak el – áll az OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében – a nagyobb hozammal kecsegtető befektetések felé (a nemzeti kötvény elszívó hatásáról itt írtunk). Így a további erőteljes áremelkedés esélye egyre kisebb, noha a bank szerint a pozitív irány még évekig kitarthat.

A bérleti hozam az elmúlt öt év alatt mindenhol csökkent. Ennek oka, hogy a bérleti díjak 2014 óta átlagosan 50 százalékkal nőttek (a legkevésbé, 30 százalék alatt a II. kerületben és Győrben, míg a legjobban, 70 százalék felett a VII. és VIII. kerületben, valamint Pécsen és Szegeden), az ingatlanok viszont ennél jóval nagyobb ütemben drágultak...

ÉLET EGY DÁN CSALÁDDAL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Kay
2019.06.12.


Hogyan él egy dán család, miként telnek a hétköznapok? Mire érdemes figyelnünk, ha akár hosszabb távon, akár csak rövidebben beengednek minket az otthonukba? Kay írásából kiderül.

„Mindenekelőtt nem árt tudni, hogy az átlag dán családnál nem nagyon van velük együtt élő háztartási alkalmazott. A tehetősebb kisgyermekesek között akad, aki au pairt alkalmaz és viszonylag elterjedt a heti bejárónő intézménye, de a mindennapi háztartási munkákat a családtagok végzik.

Szóval ne lepődjünk meg, ha esetleg mégis egy dán családhoz kerülünk, hogy ebből nekünk is ki kell vennünk a részünket. (Érdekesség: a statisztikák szerint a dán férfiak a legszorgosabbak a házimunka terén egész Európában.)

Jó, ha tudunk főzni

Nyilván a mosogatás, takarítás senkinek nem okoz leküzdhetetlen gondot, de az is előfordulhat, hogy egy-egy alkalommal nekünk kell főzni, amire azért nem árt előzetesen felkészülni. A dán családokban teljesen bevett szokás, hogy akár a gyerekek is beállnak alkalmanként egy egyszerűbb étel elkészítésébe.

Külföldiként furcsa lehet, hogy sokszor 8-9 éves gyerekek használnak például méretes késeket. Ez azért lehetséges, mert a dán iskolában megtanítják nekik a főzés alapjait, így könnyen előfordul, hogy a munkából későn hazaérő szülők megkérik a gyerekeket, vágják fel a salátát vagy hámozzák meg a krumplit.

Szóval ha valaki például au pairnek meg egy dán családhoz, ne lepődjön meg, ha néhanapján rá kerül a sor...

MIKÖZBEN PUSZTUL A BALATON, MÉSZÁROS EGYRE CSAK GAZDAGODIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.06.12.


...Lássuk, mi történt még a mai napon. Noha a családok éve már véget ért, a Fidesz mégis képes még így, utólag is rontani a családok helyzetén. Történt ugyanis, hogy az LMP képviselője, Ungár Péter javaslatot adott be a parlamentnek, amelynek értelmében 100 ezer forintra emelték volna az ápolási díjat mindenki számára. Na, vajon mit tett a fideszes kétharmad? A kereszténység védelmezője, a nemzet megmentője? Igen, gond nélkül leszavazták a javaslatot, 112-51 arányban. Ez azt jelenti, hogy az ápolási díjban részesülők nagy többsége továbbra is 38-és 58 ezer forint közötti havi támogatással számolhat. Már aki kap egyáltalán. Szép, mit ne mondjak.

Mészáros Lőrinc ma is tökéletes napot zárt, kiderült ugyanis, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának 50%-a az oligarchához köthető cégek felelőssége lesz, amivel akár 295 milliárd forintot is kereshet a kisgömböc – arról már nem is beszélve, hogy haverok és családtagok is érdekeltek az üzletben. Ez a pénzösszeg azonban nem egy összegben, csupán 5 év leforgása alatt fog majd megérkezni a felcsúti gázszerelő számlájára. Nem érdemes azonban csüggednie Mészárosnak, hiszen a vasútvonal felújítása mellett szerencsére őket érte a megtiszteltetés, hogy megépíthessék a Magyarország-Szeged gázvezetéket. A közbeszerzés nettó értéke 22 milliárd forint, amelytől az ajánlatkérő 30 százalékkal eltérhet, írja az MTI, tehát akár több mint 22 milliárd forint is ütheti Mészáros markát. Hát nem nagyszerű?

Tiborcz István megkezdheti a rettegést – mint ahogy ez megtörtént, amikor a HVG riportere elől egy kisbuszba menekült -, hiszen feljelentést tesz a rendőrségen a Párbeszéd I. kerületi képviselője vele szemben. Ennek oka pedig nem más, mint hogy a Budavári Önkormányzat áprilisban lemondott egy több százmillió forintot érő vári műemléképület elővásárlási jogáról, méghozzá – mit ad isten – pont Tiborcz javára. Micsoda véletlenek, ugye. V. Naszály Márta és Karácsony Gergely egy közös sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy feljelentést tesz hűtlen kezelés és károkozás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. Nagy csodákra persze nem kell számítani, elég, ha Polt Péter feltűnik az ügy környékén és máris megszüntetik a nyomozást. Egy próbát azért talán megér, addig is szó van az uniós pénzeket elcsaló és abból meggazdagodó Orbán vőről.

Pusztítják a Balatont építkezők: az utóbbi három-négy évben beruházási hullám sújtja a tópartot, ami látványosan megviseli az élővilágot. Súlyos károkat okoz a természetben az is, hogy a hatóság folyamatosan magasan tartja a vízszintet – mondta Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

Tehát a nagy többségében kormányközeli vállalkozók egyszerűen tönkreteszik a Balatonpartot, lassan, de biztosan kiirtják a növényzetet, amelynek eltűnésével az addig ott élő állatok is eltűnnek, talán örökre. Fontosabbak ugyanis a szállodaláncok és apartmanok, amelyek milliárdokat termelhetnek Mészárosnak és a hozzá hasonló, a kormány által felhízlalt milliárdosoknak, aminek a levét megint az egyszerű emberek isszák meg. Az elmúlt évek, évtizedek pusztítását nem lesz egyszerű helyrehozni, már ha egyáltalán az még lehetséges lesz. De érdekel ez bárkit is kormányszinten? Egy dolog a fontos, minnél több pénz...

MEGNÉZTÜK, HOGYAN KÉSZÜLNEK A MÁV EMELETES VONATAI MINSZKBEN

INDEX
Szerző: SIMOR DÁNIEL, TENCZER GÁBOR
2019.06.12.


A MÁV összesen 19 darab emeletes motorvonatot rendelt a svájci Stadlertől, darabját öt és fél milliárd forintért. A jelenlegi 200 helyett, 600 hely lesz az új vonatokon, melyekkel a forgalmas elővárosi vonalakat szeretnék tehermentesíteni. Az érintett vonalakon két vasúti alagút is van, ezeket valószínűleg majd meg kell nagyobbítani, hogy beférjenek a vonatok. A szerelvények a Stadler minszki gyárában készülnek, az elejétől a végéig megnéztük hogyan.

A Stadler motorvonatokat szerződés szerint a Dunakeszi Járműjavítóban szerelik készre. Ez a felállás várhatóan változni fog, mert a kormány azt tervezi, hogy eladja a magyar gyárat az orosz Transzmasholdingnak.

A videó elkészítéséhez elfogadtuk a Stadler felajánlását, a vonatgyár fizette újságíróink utazásának és kint tartózkodásának költségeit. A videó enélkül nem készülhetett volna el, ugyanakkor a videó teljes egészében szerkesztőségi tartalom, készítésére a cég semmilyen befolyással nem bírt.

NYUGDÍJAS? NE PIHENJEN!

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KLUBRÁDIÓ / RÓZSA PÉTER
2019.06.12.


Évek óta, tendenciózusan szűkíti a nyugdíjasoknak adható kedvezmények körét a kormány – mondja Korózs Lajos. Most éppen az üdülési támogatásokat készülnek megszüntetni.

Megszüntethetik az Erzsébet-programnak azt a részét, amely a nyugdíjasok és a fogyatékkal élő gyermekek üdülésének állami támogatásáról szólt. Ez a kormány által benyújtott egyik salátatörvény tervezetéből derül ki. Tavaly még 43 ezer nyugdíjas, és 9 ezer gyermek részesülhetett ebben a kedvezményben.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke tendenciát lát emögött a döntés mögött. A szociális célra szolgáló ingatlanvagyon jelentős része eltűnt az utóbbi években, változtak a tulajdonosok, az üzemeltetők. Egykori SZOT-ingatlanokról van alapvetően szó, vagyis szakszervezeti vagyonról. 369 üdülője és egyéb ingatlana volt a szakszervezeti szövetségnek, köztük olyanok, mint a lillafüredi Palota szálló.

A kormány 150 milliárd forint értekben bocsátott ki utalványokat 2013 és 2015 között, amelyek haszna körülbelül 10-12 milliárd lehetett, ebből az utalványokat kibocsátó cég mindössze 3 milliárdot adott át szociális célra. Korózs Lajos szerint az a kérdés, hogy hová tűnt a többi pénz...

EGY AKADÉMIA ELNÖKE HOGYAN LEHET ANNYIRA VAK, HOGY FIDESZ-KÉPVISELŐKNEK KÖNYÖRÖG? AZ MTA ELNÖKE LEVELET ÍR A FIDESZ-KÉPVISELŐKNEK, MINTHA BÁRMILYEN MÉRLEGELÉSI JOGUK LENNE - AZ MTA LEGITIMÁLJA A DIKTATÚRÁT, AMELY KIVÉGZI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.06.12. 


Minden tisztelet a tudósoknak, akik harcot vívnak Orbán önkényuralmával, hogy megmentsék a Magyar Tudományos Akadémiát. Küzdelmük azonban vereségre van ítélve, és amikor a vereséget elszenvedik, még azt sem tudják majd mondani, hogy “mindent megtettünk, amit megkövetelt a haza”. A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis nem hajlandó szembenézni a valósággal, s nem hajlandó a valóságot nevén nevezni.

"Önvédelmi harcuk során minden megnyilvánulásukkal az ellenfeleiket legitimálják és erősítik, mert konokul úgy tesznek, mintha egy demokráciában egy kormányzati tévedés áldozatai lennének, és úgy tesznek, mintha Magyarországon bármilyen demokratikus és jogállami intézmény létezne, amely megvédhetné őket."

Orbán célja egyértelmű, felszámolni minden önálló és szabad tudományos intézetet, magát a Magyar Tudományos Akadémiát is. Azért megy ez ilyen lassan és körülményesen, mert meg akarják őrizni ennek a diktatórikus akciónak a hamis látszatát, és úgy akarják elvágni az MTA torkát, hogy az ne legyen nagyon véres. Ne látszódják a kivégzés. Az MTA pedig ehhez a hamis látszathoz asszisztál, amikor úgy tesz, mintha nem látná a torkára helyezett kést és a gyilkos kezet. Ha az MTA tudósai, köztük képzett és zseniális társadalomtudósok, nincsenek tisztában ennek a rendszernek a lényegével, és azt képzelik, hogy a “Magyar Országgyűlés” nevű díszletparlamentben valódi, demokratikus döntések születnek, hogy az egy népképviseleti szerv, ahol az ott ülő képviselők önálló felelős döntéseket hoznak, akkor alkalmatlanok a tudományos feladataik ellátására is. Ha pedig ezt tudják, és mégis eljátsszák, mintha ez egy jogállami demokrácia lenne, akkor leplezik azt, ami történik, és cinkosaik a “gyilkosaiknak”.

Lovász László, az MTA elnöke levelet írt a parlamenti frakcióvezetőknek, amelyben arra kéri a parlamenti frakciókat és a parlamenti képviselőket, hogy fontolják meg az MTA kivégzésének első lépcsőjének szánt törvénytervezet elfogadását. Lovász László tiszteletre méltóan érvel, igaz és okos dolgokat ír, amelyeket szándékosan nem idézünk, mert ezek az érvek semmit nem érnek. Nem arról van szó, hogy a Fidesz kétharmados többségű frakciója (amely úgyis eldönt minden parlamenti szavazást), ne lenne tisztában ezekkel az érvekkel, vagy bármilyen érveket figyelembe vennének (mivel tudják, hogy nem kell és nem szabad önállóan mérlegelniük semmit, ezért vélhetően el sem olvassák az ilyen leveleket és érveket, mert a munkájukat nem ezek az érvek és megfontolások, hanem Orbán parancsai irányítják. Ezért a Magyar Tudományos Akadémia elnöke ezzel a levelével csak azt a hamis látszatot kelti, mintha ez nem így lenne, és ezzel meghamisítja a valóságot, és demokratikus látszatot ad az MTA kivégzésének.

Orbán Viktor fasiszta rendszere annyiban különbözik a múlt századi fasiszta rendszerektől, hogy ugyanazt teremti meg más eszközökkel. Nem fegyveres rohamcsapatok szállják meg az MTA épületét, és nem verőlegények választják le a kutató hálózatot az MTA-ról (ez is csak az első lépés), az MTA elnökét pedig nem lógatják fel az MTA előtti fára, hanem demokratikusnak és törvényesnek látszó jogi trükkökkel teszi ugyanezt. Ezt csak azért teheti meg Orbán, és hozhatja létre ezzel a módszerrel ugyanazt a végeredményt, mert senki nem meri venni a bátorságot, hogy leleplezze és nevén nevezze ezt az álnokságot, és ezt a csalást. Ellenkezőleg, a társadalom legkülönfélébb rétegei, szervezetei, attól való hamis félelmükben, hogy ők látszanak majd szélsőségesnek és civilizálatlannak, asszisztálnak ehhez a primitív látszathoz, és minden ilyen alkalommal legitimálják egy fasiszta diktatúra, Orbán Viktor fasiszta önkényuralmának lépéseit...

AKKOR DÖBBENT RÁ AZ ORSZÁG: MÁR ITT TARTUNK!

HVG ONLINE
Szerző: RÉVÉSZ SÁNDOR
2019.06.12.


Miért kavart akkora botrányt Orbán Viktor 1989. június 16-i beszéde? Milyen jogos és jogtalan kifogások merülhettek fel vele kapcsolatban? Miként mondhatott ő beszédet, amikor a megállapodás szerint politikai szervezetek nem is delegálhattak szónokot? Miért ragadt meg a közemlékezetben, hogy Orbán „küldte haza” azon a napon az oroszokat? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ Hegedűs Istvántól, a Magyar Európa Társaság elnökétől, aki 1989-ben „a legmérsékeltebb antikommunista” volt a Fidesz vezetésében.

hvg.hu: Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma rengeteg fontos interjút őriz, amelyeket ön vagy az édesapja, az archívum egyik alapítója és a temetést szervező Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) egyik kulcsembere, Hegedűs B. András készített. Mi lesz most ezekkel, miután az 1956-os Intézetet beolvasztották a Veritas Intézetbe?

Hegedűs István: Én nagyon szeretném, ha a Veritas Intézet nem tudná felhasználni ezeket az interjúkat, miután, azt hiszem, teljes joggal bizalmatlanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ez a kormány által létrehozott úgynevezett kutatóintézet miként hasznosítaná őket, miként élne vissza velük, miként manipulálna kiragadott, megtévesztően tálalt idézetekkel, az interjúalanyok által bizalmi alapon megosztott információkkal, véleményekkel. Én interjúkészítőként és örökösként remélem, hogy az archívum eddigi gazdái megtalálják ennek kivédésére a jogi lehetőségeket. Az összes ezzel kapcsolatos tiltakozást, szolidaritási nyilatkozatot aláírtam. Bármi történik, az ellenállást, a tiltakozást mindenképpen folytatni kell...

SEMJÉN PORNÓT ADNA A NÉPNEK, NÓGRÁDI PARTIBA VÁGNÁ A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.06.12.


Rogán Antal mellett Semjén Zsolt jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely úgy módosítaná a médiatörvényt, hogy megengednék a tévécsatornáknak, hogy – igaz, kódolva – esténként pornóműsorokat sugározzanak. Sokan megütköztek azon, hogy a kereszténydemokraták szent embere ilyen frivol elképzeléshez adta a nevét, de vannak, akik szerint Semjén pornóügyben tett szerepvállalása mögött nemes elgondolás áll, jelesül az, hogy a családbarát kormány ily módon is segítené a több magyar gyerek születését.

Ha így is volna, akkor innen üzenjük Semjén Zsoltnak, hogy valamit nagyon benézett. Azoknak, akik késő este a pornócsatornákra tévednek, nem a nemzet felvirágoztatásán és új magyar állampolgárokkal való bővítésén jár az eszük, hanem valami egészen máson, olyan valamin, aminek semmi köze a kormány által elvárt demográfiai változáshoz. A több gyerekhez nem pornó kell, hanem a mostaninál nagyobb létbiztonság, a jelenleginél versenyképesebb jövedelem, és úgy általában, kiszámítható egzisztenciális viszonyok.

Nem ez az első eset, hogy a keresztény értékrendre oly büszke Fidesz holdudvarának valamely prominense morálisan ingoványos talajra téved. Nógrádi György, a Fidesz biztonságpolitikai szakértője tavaly novemberben arról beszélt, hogy ő bizony befogadna menekültet a lakásába. Annyi volna a feltétele, hogy a befogadandó menekült olyan jól nézzen ki, mint az ukrán szépségkirálynő. És ezt a szép menekült nőt – Nógrádi György elmondása szerint – két-három hét elteltével átvenné a baráti köre...

„AZ IDŐ ELŐTT ELCSÁBÍTOTT INFORMATIKUS SZAKMÁJÁNAK SEGÉDMUNKÁSA LESZ”

HVG / ÉLET + STÍLUS
Szerző: BALLA ISTVÁN
2019.06.12.


Noha óriási szüksége van a gazdaságnak informatikusokra, máig nagyon kevés a jelentkező, ráadásul sokan a felvettek közül is idejekorán engednek a jól fizető cégek csábításának, és „félig képzetten” hagyják ott az egyetemet. Ez még az elitképzésnek számító Műegyetemen is jellemző – mondja Tevesz Gábor a BME tanszékvezető helyettese, aki lapunknak beszámolt a tavaly indított új alapképzés, a BProf tapasztalatairól is.

hvg.hu: Minden munkaerőpiaci felmérés azt mutatja, hogy mintegy 30 ezer informatikus hiányzik a gazdaságból. Fel lehet ezt valahogy tölteni legalább középtávon? Van elég hallgató e szakterületeken?

Tevesz Gábor: Egyértelmű, hogy sokkal több informatikust kellene képezni. Ehhez több jelentkezőre lenne szükség. Jelenleg a középiskolások körében általában a természettudományos, a műszaki és az informatikai szakmaterületek kevésbé népszerűek. Nehéznek tartják az ezeket megalapozó tárgyakat a diákok. Ebből következik, hogy a jelentkezési számok alacsonyabbak, mint kellene. Ellentétben más felsőoktatási intézményekkel, a Műegyetem szerencsésnek mondható e tekintetben: hozzánk elegen jelentkeznek, gyakorlatilag a teljesítőképességünk felső határán vagyunk. Egyébként az említett 30 ezres számba éppúgy beletartoznak a magasan képzett informatikusok, mint a különböző informatikai „betanított munkások”. Még olyan fiatal ez a terület, hogy nem alakult ki az a terminológia, ami megfelelően rétegezné ezt a szakmát. Mondjuk, azt mindenki érti, hogy a villamosipari szakember a villanyszerelőtől indulva a technikuson át a villamosmérnökig terjedő skálán különböző szinteket jelent. Az informatikusoknál is van egy ilyen hierarchia, ám most a szó egy gyűjtőfogalom, mindenkire azt mondjuk, hogy informatikus...

ITT OLVASHATÓ

A HUAWEI ÉS TÖBB MÉSZÁROS-ÉRDEKELTSÉG IS ALVÁLLALKOZÓ LESZ A BUDAPEST-BELGRÁD VASÚTVONAL ÉPÍTÉSÉNÉL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: CSIKÁSZ BRIGITTA
2019.06.12. 


Többek között a Huawei, valamint Mészáros Lőrinc, illetve gyerekei és veje érdekeltségei lettek az alvállalkozói a Soroksár és Kelebia közötti vasútvonal fejlesztést megkapó CRE Konzorcium-nak. A CRE egyik tagja egyébként – mint ismert – a családfő vállalkozása, az RM International Zrt.

Nemrég jelentették be, hogy a kormány lehívja a kínai hitelt a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére. A beruházás kivitelezőivel pedig május 24-én aláírták a Soroksár–Kelebia-vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést. A vasútvonal építése a tervek szerint 2023-ra fejeződhet be, és a Figyelő három évvel ezelőtti, elhíresült számítása szerint a jelenlegi körülmények között 2400 év alatt térülne meg a beruházás, melynek kalandos történetéről tavaly októberben írtunk részletesen.

A 152 kilométeres szakaszra vonatkozó, a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. által kiírt tendert – mint az Index is megírta – a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő vasútépítő cég, az RM International Zrt. nyerte el két kínai vállalkozással konzorciumban. Ezek a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft.

A beruházás értéke nettó 2 milliárd USD, azaz mintegy 588 milliárd forint.

Az RM International Zrt. ügyvezetője – az Opten céginformációs adatbázis szerint – Mészáros Beatrix, tagjai pedig Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Mészáros és Mészáros Kft. és az R-Kord Kft. Nagy valószínűséggel az RM Internationalt erre a munkára hozták létre, mert 2017-ben semmilyen árbevétele nem volt. Hogy 2018-ban miként alakult a cég árbevétele, még nem látszik...

„A MAGYAR KORMÁNY IS OKA EURÓPA GYENGESÉGÉNEK” - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KLUBRÁDIÓ / KÁRPÁTI JÁNOS
2019.06.12.


A NATO korábbi európai főparancsnoka lesújtó képet fest Európáról, szerinte a kontinens problémáinak egyik oka a magyar és a lengyel autoriter kormányzás növekvő autoriter jellege; a Bloomberg beszámol arról, hogy a magyar parlament a helyén tartotta Handó Tündét; a Der Standard pedig arról ír, hogy a magyar sajtóban különösen kevéssé érvényesül az ártatlanság vélelme. Kárpáti János lapszemléje.



Handó Tünde marad


A Bloomberg amerikai hírügynökség beszámol arról, hogy az Országgyűlés nem volt hajlandó elmozdítani Handó Tündét, a bírósági szervezetrendszer Orbán Viktor miniszterelnök által kijelölt vezetőjét, akivel szemben a tevékenysége fölötti felügyelet ellátására hivatott bírói tanács azt a bírálatot fogalmazta meg, hogy a bírák kiválasztásakor visszaél a hatalmával. A tudósítás emlékeztet arra, hogy a kormányfő a múlt hónapban engedményt tett az Európai Uniónak, amikor bizonytalan időre elnapolta azon terveinek a megvalósítását, amelyek az igazságszolgáltatás fölötti befolyásának a további növelését célozták. A Bloomberg ezt nem részletezi, de itt egyértelműen a közigazgatási bíróságok létrehozásának az elhalasztására utal. Megjegyzi azonban, hogy a mostani parlamenti szavazás arról tanúskodik: Orbán védőgyűrűt von azon intézkedéssorozat köré, amelyet az elmúlt évtized során végrehajtott a bíróságok tekintetében, és amely holtpontra juttatta az EU-val való kapcsolatait.

Orosz-kínai kapcsolat, gyengülő Európa

Ugyancsak a Bloomberg honlapján olvasható James Stavridis amerikai nyugalmazott tengernagynak, a NATO európai erői egyik korábbi főparancsnokának a véleménycikke a kínai és az orosz stratégiai törekvésekről. A szerző szerint Moszkva és Peking egymáshoz való közeledése növekvő globális veszélyt jelent. A hidegháború alatt Kína és Oroszország óvatos távolságot tartott. Az elmúlt években azonban, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin alatt, mind jobban közelednek egymáshoz – állapítja meg az aktív katonai pályafutása után stratégiai szakértőként is elismert Stavridis. A XXI. század legfontosabb geopolitikai trendjének tekinti az orosz-kínai közeledést, és azt valószínűsíti, hogy ez idővel olyan egységes blokk létrejöttéhez vezet, amely domináns szerepet fog betölteni az eurázsiai kontinensen.

A kínai-orosz párkapcsolatban van bizonyos logika. Kína felemelkedőben levő globális hatalom, hatalmas létszámú lakossággal, viszont híján van sok létfontosságú természeti erőforrásnak. Oroszország ezzel szemben hanyatlik gazdaságilag, és hanyatlik a lélekszám tekintetében is, ellenben gazdag lelőhelye fának, víznek, ásványoknak, aranynak, olajnak, földgáznak. És mindkét országban autoriter állam működik, gyakorlatilag egypártrendszerben és egyszemélyi vezetés alatt – állítja fel a képletet a tengernagy. Mint hozzáteszi, Peking és Moszkva egyaránt ellenszenvvel viseltetik a demokrácia terjesztési szándéka, az emberi jogok nyugati támogatása – és különösképpen az Egyesült Államok – iránt, ami szerinte már elégséges közös pont akár formális katonai szövetség megkötéséhez is.

Stavridis felhívja a figyelmet arra, hogy az oroszok és a kínaiak egyre gyakrabban tartanak közös hadgyakorlatot – nem csupán a csendes-óceáni térségben, hanem a Balti- és az Északi Jeges-tengeren is. Szerinte a katonai együttműködés erősödése mindkét félnek hasznos, de hosszú távon Peking lesz az irányadó tényező. Az oroszokat mindenesetre óvatosságra inti az amerikai elemző, mondván, a kínaiak úgy ácsingóznak a végtelen, lakatlan és forrásgazdag Szibériára, mint kutya a marhaszeletre.

Európát illetően James Stavridis meglehetősen lesújtó képet fest a távlatokról. Szerinte a kontinensre különböző megosztó erők hatnak, és ezek közül hármat emel ki: északon a Brexit, délen az olaszok elégedetlensége, keleten pedig Lengyelország és Magyarország egyre növekvő tekintélyuralmi jellege csökkenti Európa azon képességét, hogy partnere legyen az Egyesült Államoknak. Ez az európai gyengeség csak növeli Moszkva és Peking szemében a partneri együttműködés értékét. Az eurázsiai kontinens perifériáján fekvő kisebb államoknak szóló kínai Selyemút-kezdeményezés csáberejét csak növeli, ha abba Oroszország is bekapcsolódik – olvasható a Bloomberg által közölt véleménycikkben...

NINCS MÁS KIÚT, BEZÁR BIGE LÁSZLÓ SZOLNOKI GYÁRA - CSÁNYI SÁNDORT SEJTIK A HÁTTÉRBEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARNITZ ISTVÁN
2019.06.12.


Egyesek hatósági segédlettel, ingyen szeretnék megszerezni a vagyonomat - véli Bige Lászó nagyvállalkozó, aki nem alkuszik, így inkább bezárja nagy múltú szolnoki vegyigyárát.

A végkielégítések kifizetésével napokon belül megkezdik a szolnoki Bige Holding – az egykori szolnoki Tiszamenti Vegyiművek – dolgozói elbocsátását – tudtuk meg Bige László tulajdonostól. A kiváltó ok a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 31-i határozata, amiben bizonyos, a kénsavgyárukban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva megtiltották az üzem működését. A lapunk birtokába került dokumentum az úgynevezett óleumtorony szigetelése és betonszarkofágja sérüléseinek megszüntetését, bizonyos tartályok műszaki hibáinak feltárását és kijavítását, a tárolt veszélyes anyag mennyiségének a megengedett szint negyede alá csökkentését és minderről biztonsági jelentés készítését írja elő. Bige László a határozat megállapításait egészében szabálytalannak és végrehajthatatlannak tartja. 

A legkirívóbb ellentmondás – amire a Bige Holding június 4-i válaszlevele is rávilágít -, hogy a felsorolt hiányosságok elhárítása szintén veszélyes üzem, amit ugyanakkor a határozat tilt. A veszélyes anyagok szintcsökkentése nemcsak hogy ellehetetlenítené a termelést, de – a tilalom miatt - egyenesen bűncselekmény, az erre utasítás pedig felbujtás - vélik. 

A többi felhánytorgatott hiányosság szakértőik szerint a legkevésbé sem csökkentette a biztonságot, azok normál karbantartással orvosolhatók. E munkálatok a tilalomig zajlottak is. Mi több: a hatóság kifejezett élet- és robbanásveszélyes helyzetet teremtett azzal, hogy a tiltás a már kiszerelt, kamionokra pakolt késztermékek kiszállítására is vonatkozott. Mint azt Kubola Imrétől, a Bige Holding ügyvezetőjétől megtudtuk, az ezzel kapcsolatos, sürgős kérésük nyomán a már előkészített áruk kiszállításra végül mégis lehetőséget kaptak. Ugyanakkor arra, hogy miként hidalják át az elhárítás tilalmát, a hatóságtól nem kaptak támpontot. Levelük hasonlóképp kifogásolja, hogy a rendelkezés a kénsavüzemmel együtt kriolitgyárukra is vonatkozik, miközben utóbbinál semminemű gond nem akadt. A dokumentum, amiben határidők sincsenek, így számukra végrehajthatatlan - fogalmazott Bige László...

A CSERNOBILI HAZUGSÁGOK KÉNYELMETLENÜL ISMERŐSEK A KLÍMAVÁLTOZÁS KORÁBAN


444.HU
Szerző: plankog
2019.06.12.


A titkaink és a hazugságaink határoznak meg minket. Amikor feltűnik az igazság, akkor csak hazudunk és hazudunk, amíg már nem is emlékszünk, hogy van-e ott egyáltalán igazság. Pedig ott van. Minden hazugság, amit elmondunk, adósság az igazság felé, és előbb vagy utóbb ezt az tartozást ki kell fizetni. Így robban fel egy RBMK reaktormag. Hazugságokkal.

A Csernobil című sorozat utolsó részének kulcsjelenetében mondja ezt Valerij Legaszov atomtudós a bíróság előtt. Ez a drámai tetőpont: ki meri-e mondani valaki, hogy a katasztrófáért nemcsak az erőművet vezető egyének felelősek, hanem a szovjet állam is, amiért elhallgatták és titkosították, hogy nincsenek megfelelő biztonsági intézkedések a reaktorban. Hogy az atomfizikai magyarázat mellett legalább olyan fontos a politikai. Ha van abszolút tabu, akkor az állam felelősségének feszegetése az, a sorozat főhőse pedig megteszi, amiért azonnal el is viszi a KGB.
Kifordul a néző felé

A valóságban egyébként nem pontosan ez volt a helyzet, az igazi Legaszov nem vett részt ezen a tárgyaláson, a monológ ebben a formában nem hangzott el. A sorozat készítői dramaturgiai okokból választották ezt a megoldást, mert úgy érezték, ezeket a szavakat az eddigre már alaposan megismert karakter szájából kell hallania a nézőknek. Az viszont igaz, hogy Legaszov tényleg öngyilkos lett, és valóban neki köszönhetően ismerték meg a Szovjetunióban, hogy milyen nagy baj volt az atomreaktorokkal...

MEGUNTÁK A KORRUPCIÓT A CSEHEK, 300 VÁROSBAN TÜNTETTEK BABIS LEMONDÁSÁÉRT

24.HU
Szerző: 24.hu
2019.06.12.


Andrej Babis A legtöbben Morvaország legnagyobb városában, Brünnben gyűltek össze, ott mintegy hatezren demonstráltak. Más településeken jellemzően néhány száz fős tiltakozások voltak. A demonstrációkat meghirdető Millió pillanat a demokráciáért nevű civil szervezet ezúttal nem tartott tiltakozást Prágában, ahol egy héttel ezelőtt becslése szerint 120 ezer ember vonult az utcákra Babis, illetve Marie Benesová igazságügyi miniszter távozását követelve. A következő tüntetést a fővárosban június 23-ára tervezik. A demonstrációknak alapvetően két okuk van. Az első a Gólyafészek nevű szabadidőközponttal kapcsolatos ügy, amelyben az európai uniós pénzekkel, támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják a cseh kormányfőt. A rendőrség az eset kivizsgálása után áprilisban vádemelést javasolt Babis ellen. A másik ok pedig az, hogy az Európai Bizottság ellenőrzései alapján készült könyvvizsgálói jelentések szerint Andrej Babis politikai és vállalkozói tevékenysége összeférhetetlen. Bár Babis az Agrofert holdingot 2017 februárjában két vagyonkezelő alapba helyezte, az uniós ellenőrök szerint a kormányfő továbbra is befolyással van a - jelentős uniós támogatásokhoz is jutó - cégeket érintő döntésekre. A demonstrálók azért követelik Marie Benesová távozását is, mert szerintük kinevezésének legfőbb célja tulajdonképpen az volt, hogy nyomást gyakoroljon Pavel Zeman főügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni vádemelésről a Gólyafészek-ügyben. Benesová április végén lett az igazságügyi tárca új vezetője, miután elődje saját kérésére távozott. cseh miniszterelnök lemondását követelő tüntetések voltak kedd este háromszáz csehországi városban - közölte a cseh média...

ITT OLVASHATÓ

A NYUGDÍJASOK LETTEK A MAGYAR MUNKAERŐ-TARTALÉK, AKIK A HALÁLUKIG DOLGOZHATNAK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: UNYATYINSZKI GYÖRGY
2019.06.12.


Drasztikusan csökken a fiatalok, így a fiatal munkavállalók száma, hiányukban az Orbán-kormány a nyugdíjkorhatárral és a nyugdíjasokkal machinál.

A 2019-es öregségi nyugdíjkorhatár 64 évre emelésével tovább nőtt az esélye annak, hogy akik 1955-ben születtek, azok jelentős hányada meg sem érheti a nyugdíjas kort - derül ki a KSH adatsoraiból. Az Orbán-kormány a 2013 óta tartó korhatáremeléssel döbbenetes mértékben növelte az idősek foglalkoztatását, ezen felül pedig kiterjesztette a munkavállalási lehetőséget a nyugdíjasokra. A kettő együtt pedig 222 ezer munkavállalót jelent 2010-hez képest. Ezzel szemben a 39 év alatti munkavállalók száma fokozatos csökkenést mutat. Csaknem félmillióval dolgoznak kevesebben.

2010-ben a gazdaságilag aktív állampolgárok száma 4,201 millió volt, ami tavaly elérte a több évtizedes rekordnak számító 4,641 milliót.

A 440 ezer munkavállalói többlet fele tehát a nyugdíjkorhatár közelében vagy afölött jár már.

A születéskor várható élettartam 1955-ben a férfiaknál 64,77 év, a nőknél 68,67 év volt a KSH szerint. Bár az orvostudomány fejlődése sokat javíthat ezen, ennél a korcsoportnál sokan nem érik meg a nyugdíjas kort sem...

KÜLÖNÖS DOLGOK ZAJLANAK A SZÁZMILLIÁRDOKKAL KITÖMÖTT MAGYAR ÉPÍTŐIPARBAN

G7
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.06.12.


Továbbra is hihetetlen ütemben termelik a pénzt a legnagyobb magyar – jelentős részben kormányközeli – építőipari cégek. Bár a szektor vezető vállalatainak hosszú idő után először csökkent a profitrátája 2018-ban, nemzetközi összevetésben még így is bevételeik kiemelkedően magas része maradt meg nyereségnek. Márpedig a bevételek nagyon gyorsan növekednek, amit jól mutat, hogy tavaly már legalább 40 olyan építőipari vállalat volt az országban, amelynek forgalma meghaladta a 10 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 34-gyel...

PÉNZESŐBEN FÜRDIK A NER: 14 INFOGRAFIKA ARRÓL, MEKKORA ÜZLET ORBÁN VIKTOR CSALÁDTAGJÁNAK ÉS A FIDESZ BARÁTJÁNAK LENNI

HVG ONLINE
Szerző: OROSZI BABETT
2019.06.12.


A NER-hez kötött legismertebb vállalatok Orbán Viktor kormányra kerülése óta akkorát növekedtek, amekkora emelkedést csak ritkán látni. Mészáros Lőrinc cégei mellett látványosan kilőttek az Orbán Viktor családjához, valamint Andy Vajnához, Garancsi Istvánhoz, Szíjj Lászlóhoz, és Paár Attilához köthető társaságok is. A számokat látva nehezen hihető az, hogy Magyarországon piacgazdaság működik.

• 2010 óta a NER-hez köthető legismertebb vállalatok (Mészáros Lőrinc cégcsoportját nem számítva) összesen 196 milliárd forint nyereséget termeltek, a tulajdonosok ebből 155 milliárdot fizettek ki maguknak osztalékként

• Az Orbán-család résztulajdonában álló vállalkozásokból 2010 óta több mint 10 milliárd forintot vettek ki, ennek egy része az Orbán-családhoz vándorolt, a család tehát már többszörös milliárdos

• A Duna Aszfaltból 45 milliárd forintot lapátoltak ki 2010 óta, a Las Vegas Casino Kft./Zrt.-ből 38 milliárd forintot, a Közgépből 37 milliárd forintot

• Szíjj László Duna Aszfaltja az Orbán-kormány kezdetén még csak 20 millió forint osztalékot termelt az üzletembernek, tavaly már 13 milliárd forintot, a különbség 650-szeres

• A Garancsi István többségi tulajdonában álló Market Zrt. 6 milliárd forint nyereséget termelt, amíg át nem vette Orbán Viktor barátja, a tulajdonszerzés után viszont a nyereség 15 milliárd forintra nőtt


Jó helyre megy a befizetett adónk? – a legtöbb magyar és európai állampolgár fejében előbb-utóbb megfordul ez a kérdés, a magyarországi közbeszerzések eredményeit látva pedig joggal merül fel a “nem” válaszként. Itthon rendre ugyanazok a cégek nyerik a milliárdos munkákat – olyan vállalatok, amelyek így vagy úgy, de a NER-hez köthetők. A közpénzből finanszírozott megbízások pedig igen jól fizetnek, elég csak Mészáros Lőrinc szárnyalására gondolni...

SZABAD SZEMMEL – EURÓPÁNAK DÖNTENIE KELL, A MAGYAR TUDOMÁNY SZABADSÁGA FOROG KOCKÁN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.06.12.


FAZ 

A müncheni Lajos-Miksa Egyetem egyik professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy a Tudományos Akadémia ügyében készülő törvény felszámolná Magyarországon a kutatás szabadságát. A vendégkommentár szerzője, Martin Schulze Wessel, akinek szakterülete Kelet-Európa történelme, emlékeztet arra, hogy az Orbán-kormány csak nemrégiben kényszerítette ki a CEU egy részének távozását. A Parlament előtt lévő javaslat azonban még inkább átalakítaná a magyar tudományos életet. Annak értelmében ugyanis az MTA elveszítené kutató intézeteit, azokat egy állami szervezet alá rendelnék, a vagyonukkal együtt. A következmények azonban beláthatatlanok lennének, bár a miniszterelnök ékesszóló retorikával a nagyobb hatékonyságra hivatkozva indokolta az Akadémia önállóságának felszámolását. Csak éppen adós maradt érdemi érvekkel. A szóban forgó intézmények ugyanis rendszeresen jó minősítést kaptak a nemzetközi testületektől. A hatalom igazi célja az, hogy elbitorolja a tudományt, szétverje annak önállóságát. Merthogy az intézmény egyelőre őrzi autonómiáját a hatalomnak az egész társadalomra kiterjedő uralmi törekvéseivel szemben. Hogy hová vezethet ez a politika, azt jól látni az 56-os Intézet esetén. Orbán a tudomány és a társadalom területén is csupán barát-ellenség-képben tud gondolkodni. Ez a logika azt diktálja, hogy aki szembeszegül az elképzelésével, azt állami eszközökkel kell korlátozni, akadályozni, illetve legyűrni. Ebben a helyzetben az MTA több száz munkatársa küldött „segélykiáltást” Manfred Webernek. Európának döntenie kell. A magyar tudomány szabadsága forog kockán.

Kovács Zoltán tiltakozott, mert a portál a napokban olyan véleménynek adott hangot, miszerint a magyar kormány megpróbálja foglyul ejteni a teljes sajtót, sőt, ez ügyben csápjait már külföldre is kiterjeszti. Az államtitkár fontosnak tartotta megemlíteni mindjárt a legelején, hogy a súlyos állításokat tartalmazó jelentést egy olyan amerikai civil szervezet hozta nyilvánosságra, amely pénzt kapott Soros Györgytől. Továbbá több magas rangú tisztségviselője is a Nyílt Társadalom Alapítványnál dolgozott, vagyis az egész hóbelevanc a Soros-világ része. Ennek megfelelően Magyarországon csakis balliberális szerkesztőségeket támogat. És hiába is próbál semlegesnek látszani, befektetőként politikai céljai vannak. Kovács arra is hivatkozott, hogy a magyar sajtó sokkal színesebb annál, mint ahogy azt egyesek beállítják. Lásd az RTL és az Index népszerűségét. Azt is kifejtette, hogy a magyar sajtójog teljes mértékben összhangban áll az EU-normákkal. 

Válaszában Harlan Mandel a Médiafejlesztési Befektetési Alaptól figyelemre méltónak tartja, hogy Kovács még csak nem is foglalkozott érdemben a fő kérdéssel, tehát, hogy a magyar állam ellenőrzése alá vonta a sajtót. A magyar válasz ezzel szemben nagyon jól illusztrálja, hogy ez a fajta hatalom nem fogad el semmiféle bírálatot. Viszont Orbán forgatókönyvének részeként megint jött a szokásos hablaty Sorosról, miközben nem lehet tagadni, hogy Fidesz közeli üzletemberek előbb megszereztek, majd egy kormánypárti alapnak ajándékoztak majdnem 500 orgánumot. Hogy az amerikai alapítvány kinek ad pénzt és honnan, az teljesen nyilvános. Az sem titok, hogy a független, tényekre épülő újságírást támogatja, a politikai sokszínűség, a kormányok elszámoltathatósága és a jogállam jegyében. De ha Kovács Zoltán számára fontos a magyar sajtószabadság, akkor csak nézze meg a Freedom House és a Riporterek Határok Nélkül idei jelentését, mert aszerint Magyarország ebből a szempontból már rosszabbul áll, mint Sierra Leone...

V MINT VALAMI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.06.12.


Pintér Sándor belügyes és sms-betyár tegnap egyszer csak megjelent a Hableánynál. Besuhant, bezúgott egy hajó orrában állva, akárha altengernagy fehér lovon, és kacska ujjaival mutatott valamit. Mint majd meglátjuk, sok minden lehet az a valami, ám mielőtt szemiotikailag alámerülnénk a hadonászás fölfejtésébe, elsőként azt a kérdést kell föltennünk, hogy mi az anyánk valagát mutogat egy belügyminiszter egy hajó orrában. Mért lobog a zsíros haja a menetszélben, miközben halottakat emelnek ki az orra előtt egy hajóroncsból és a roncsot magát, ami nem film, nem hősi vágta, hanem a letaglózó valóság maga.

Az elcsigázott és megrendült búvárok a parton ülnek, próbálnak magukhoz térni a sokkból, úgy általában megüli az egész közeget a gyász és kísérő jelenségei, ez meg belehajókázik a képbe. Megérkezik, mint valami győzelmes hadvezér vagy félszemű és féleszű kalóz, rajzfilmfigura netalán rémálom. Táj és érzelemidegen a manus, egy fölösleges paca, mert viselkedni ezek nem tudnak, gondolataik, szívük pedig sose volt. Mielőtt kiveséznénk, hogy mit hadonászik a belügyes, kérem, nézzék meg alaposan a mellékelt képet, fókuszáljanak a központi alak – úgymint Pintér et. – kezére, amelyet feje elé/fölé emel, megmutatva a nagyvilágnak és a kameráknak, hogy rögzüljön bennünk örök időkre.
Megvan? Köszönöm. Láthatjuk, hogy két ujját mutatja a napnak és a csillagoknak, így az első, ami fölmerül az emberen, hogy két korsó sört rendel a hajópincértől, esetleg két martinit felrázva, nem keverve, de olajbogyóval, vagy stílszerűbben két házifőzésű kisüstit demizsonból szervírozva. Ezt is gondolhatnánk, de nem gondoljuk. A lapok tegnap úgy háborodtak fel a képet tálalva, hogy Pintér belügyes “V” betűt formázva ujjaiból suhan be a tudósításokba, amely közkeletűleg – legalábbis Churchill és a második világháború óta – a győzelem jele, a viktóriáé. Ebben az esetben nem lehet tudni, mi a rossebet győzött le Pintér belügyes, hogy minek örül, mint egy kretén kóbor kutya...

RENDŐRSÉGI ENGEDÉLLYEL TÁVOZHATOTT A VIKING SIGYN

INDEX
Szerző: TEG
2019.06.11.


"A BRFK szakértők bevonásával a menetrend szerint Magyarországra érkező Viking Sigyn szállodahajón 2019. június 10-én Visegrádon újabb szemlét tartott. Hibát az első szemle során sem vétettek a rendőrök. A Viking Sigyn távozására kiadott engedély jogszerű és szakszerű volt, az semmilyen negatív hatást nem gyakorolt a további eljárás menetére. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb tájékoztatást nem kívánunk adni."

– válaszolt a BRFK a hvg.hu levelére, amiben a lap azt feszegette, hogy nem befolyásolta-e a munkát, hogy a baleset után nem sokkal a hajó elhagyta Magyarországot...

HÚSZ ÉVE JELENT MEG BARTUS LÁSZLÓ “FESZ VAN” CÍMŰ KÖNYVE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.06.11.


Húsz évvel ezelőtt jelent meg Bartus László “Fesz van – A Hit Gyülekezete másik arca” című kultikus könyve, ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatát a szerző a floridai Naples-ben. Mint elmondta, a “Fesz van” kiállta az idő próbáját, időtlen “klasszikussá” vált, amely ma éppen olyan időszerű, aktuális, és éppen olyan élvezetes olvasmány, mint húsz évvel ezelőtt volt. Azóta sem született a karizmatikus mozgalom visszaéléseiről hasonlóan alapos szociológiai jellegű munka, amely bemutatja egy rendszer működését, és magában foglalja a diktatórikus rendszerek működésének általános sajátosságait is. Ezért is időtálló a könyv, amely hamarosan újra a könyvesboltokba kerül. Nagy érdeklődés előzi meg a könyv előkészület alatt álló angol nyelvű amerikai kiadását is.

"Felnőtt egy új generáció, amely már csak hírből ismeri a könyvet, és fontos, hogy megismerje a diktatúrák természetét – mondta a szerző. – Annál is inkább, mert Magyarországon önkényuralom működik, és a Fidesz, valamint az Orbán-rendszer működése ugyanolyan, mint a Hit Gyülekezete. Nem véletlen, hogy a két kompatibilis rendszer és az egymástól függetlenül ugyanúgy működő két diktátor, Németh Sándor és Orbán Viktor, egymásra talált. Biztos lehet mindenki abban, hogy Orbán környezetéből valaki egy ugyanolyan könyvet tudna írni, mint a Fesz van” – tette hozzá Bartus László.

A Fesz van című könyv újbóli megjelenését külön izgalmassá teszi, hogy Németh Sándor pszichikai terrorra, megfélemlítésre és totális kontrollra épülő rendszere, és a Hit Gyülekezete ugyanúgy túlélte a Fesz van-t, ahogy a kommunista diktatúra is több mint húsz évvel túlélte a Tanú című filmet, amely hasonlóan a rendszer szatírikus ábrázolása volt. Ezért a könyv nem a régmúltról, hanem a jelenről is szól, ahol a Fesz van-ban olvasható abszurd sztorik, kacagásra és sírásra késztető történetek naponta ugyanúgy megtörténnek a Hit Gyülekezetében. A könyv újbóli megjelenése azért is izgalmas, mert Németh Sándor a könyv megjelenése idején még az SZDSZ támogatója volt, Magyarországon jogállam működött, és nem rendelkezett akkora hatalommal és pénzügyi erővel, mint ma. Ma szinte törvények fellett áll, mint Orbán...

HANDÓ TÜNDE NAGY NAPJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SIMON ZOLTÁN
2019.06.11.


Polt Péter kitüntette, a parlamenti fideszes többség megmentette, és még a Fővárosi Törvényszék elnöki pályázatát is visszadobhatta.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének nagy napja volt kedden. Az Országgyűlés az igazságügyi bizottság javaslatára elutasította az Országos Bírói Tanács (OBT) kezdeményezését, hogy fosszák meg tisztségétől Handó Tünde OBH-elnököt. Emellett a június 10-i "ügyészek napja" alkalmából Polt Péter legfőbb ügyész Pro Cooperatione Emlékéremmel tüntette ki Handót a "két szervezet közötti építő jellegű együttműködésért". A Ház döntése után 14 törvényszéki és ítélőtáblai elnök állt ki egy nyilatkozatban Handó mellett, aki épp a tegnapi napra időzítette már jó előre borítékolható döntését: ismét eredménytelennek nyilvánította a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki tisztségére kiírt pályázatát, továbbra is bizonytalanságban tartva az ország legnagyobb bírósági szervezetét. 


Az Országgyűlés 54 igen, illetve 120 nem szavazattal utasította el az OBH-elnökének menesztéséről szóló OBT-kezdeményezést. A bírói tanács május 8-án határozatot hozott arról, hogy kezdeményezi Handó Tünde tisztségétől való megfosztását a parlamentnél; a tanács több jelentésben feltárt törvénytelenségek, illetve amiatt, mert az OBH-elnök - kétségbe vonva az OBT legitimitását - több mint egy éve nem tesz eleget az OBT felé fennálló törvényi kötelezettségeinek... 

ITT OLVASHATÓ


KANADAI KUTATÓK: A TORNAÓRÁKON VILÁGSZERTE EGYMÁS ELNYOMÁSÁRA OKTATJÁK A DIÁKOKAT

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNAA
2019.06.11.


A testnevelésórákon világszerte népszerű kidobós játék nem más, mint az elnyomás nem is túl kifinomult eszköze, amivel a diákok megalázzák, tárgyiasítják és bántják egymást – jelentették ki a kanadai Brit Columbia-i Egyetem kutatói múlt héten egy vancouveri konferencián. A kidobós játék a társadalomtudósok szerint nem a fizikai agresszió levezetését segítő katartikus élmény, hanem az agresszió elsajátításának az eszköze. Eredményeit a Joy Butler pedagógiaprofesszor vezette kutatók a European Physical Education Review című szaklapban publikálják majd. társadalomkutatók eredetileg csak a középiskolás diákok tornaórákkal kapcsolatos elégedettségét akarták felmérni. A kidobós csak azért keltette fel külön is a figyelmüket, mert erről a játékról a tanulók egybehangzóan azt állították, hogy gyűlölik. Miután alaposabban is kikérdeték az érintetteket, válaszaikat egybevetették Marion Young társadalmi elnyomásról szóló, az 1990-es években felállított kritériumaival. Az átfedés megdöbbentő volt.

A társadalmi elnyomás kritériumai Young szerint a következők:

- Kihasználás: mások erőforrásainak vagy munkájának öncélú hasznosítása.

- Marginalizálódás: a kevésbé megbecsültek partvonalra állítása.

- Tehetetlenségérzés: A marginalizálódottak autonómiavesztése.

- Kulturális imperializmus: A vezetők értékrendjének és szabályainak normaként való beállítása.

- Erőszak: Az alacsonyabb rangú csoportok váratlan és indokolatlan támadásoknak való kitettsége. 

A párhuzamot a vancouveri kutatók szerint tovább erősíti, hogy a kidobós játékban a csapatkapitányok általában maguk választhatják csapatuk tagjait, ami tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a két csapat között egyenlőtlenek lesznek az erőviszonyok. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csapatkapitányok tendenciózusan az erősebb fizikumú, erőszakosabb diákok közül kerülnek ki, mindez garantálja, hogy a játék lényegévé az agresszió és nem a kooperáció válik...

ITT OLVASHATÓ