2019. június 6., csütörtök

MAGYAR BÁLINT: ÚJ, TRAGIKUS ÖSSZECSAPÁSOK JÖNNEK ORBÁNÉKKAL


KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: Klubrádió / 
2019.05.06.


A helyzet tovább fog romlani Magyarországon, legalábbis, ha a jogállami működés a mérce, az ország még sok ügyben veszíteni fog az Orbán-rezsimmel szemben, de már látszanak a ragadozó kormányzatot fenyegető, elsősorban külső erők – véli Magyar Bálint volt liberális oktatási miniszter. Szerinte a rezsimet belülről csak akkor lehet kikezdeni, ha az ellenzék az őszi önkormányzati választáson megnyeri Budapestet, és az új főpolgármester megérti, rendhagyó szerep vár rá. Kitért az emberarcú fideszesekre is, akik szerinte félreértik az Orbán-jelenséget.

Borúlátó a magyar demokrácia jövőjét illetően, legalábbis, ha nem túl hosszú távra tekint, ám látja az autokrata fideszes rezsim lehetőségének határait is Magyar Bálint szociológus, az SZDSZ alapító tagja.

A kilencvenes években oktatási miniszterként is működött liberális politikus szerint a Fidesz hatalmi vágyaiból következik, hogy továbbra is megpróbál minél több intézményt, még autonóm társadalmi, szakmai közösséget maga alá gyűrni. Az orbáni rendszer mindent ellenőrizni akar, főleg, ha azt remélheti, újabb pénzek, külső támogatások felett szerezhet ellenőrzést. Ebbe a sorba illik szerinte a Magyar Tudományos Akadémia államosítása, az 1956-os Intézet ellehetetlenítése, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum fideszesítése az intézmény élére ejtőernyővel érkezett új orbánista igazgató közreműködésével.

Büntethetetlenséget akar

Magyar Bálint alapvetése szerint a magyar kormányzat bűnszervezet, amelynek egyik fő törekvése, a pénzek ellopásán és tisztára mosásán túl, hogy saját büntethetőségét kizárja. Ezt itthon sikerült elérnie az igazságszolgáltatás részbeni megszállásával, a törvények átalakításával, és azt szerette volna, ha uniós fenyegetések miatt sem kell aggódnia. Ezt szolgálhatta volna, ha az EP-választásokon az Orbán által preferált populistáknak sikerül áttörniük, és a magyar rezsim vezetője Európában is a laposztók közé kerülhetett volna. Ez azonban elmaradt, nem sikerült olyan blokkot összehozni, amelynek erejével Orbán hatékonyan zsarolhatta volna az Európai Uniót. Sőt, a mérsékelt, illetve a liberális és zöld erők győzelmét hozta a voksolás, és az látszik, hogy az EU változóban van, de nem úgy, ahogy azt Orbán remélte.

Vegetáriánus oroszlán

Bár az Európai Bizottság nemrég is, amikor többek között korrupcióellenes ajánlásokat fogalmazott meg a magyar kormány ellen, úgy kezelte az Orbán-rezsimet, mintha az egy demokratikus rendszer lenne, látszanak már a jelei, hogy változhat az EU hozzáállása. Amit eddig tett például az említett brüsszeli központú testület, az olyan mintha egy oroszlánt próbálnak meggyőzni arról, legyen vegetáriánus. Az EU-nak szembe kell néznie azzal, hogy Orbánnál hagyományos módszerekkel nem tud nála eredményt elérni. Ez a felismerés érik az EU-ban, az egyik következménye pedig többek között az lehet, hogy megváltozik az uniós támogatásokat módja, és ha pénzeket vonnak meg, azt nem az egész országgal teszik, hanem csak a kormányt nem engedik hozzáférni a támogatásokhoz.
Beképzelt, makacs ürge

Magyar Bálint szerint a jövőben az EU várhatóan nem olyan lesz, mint egy rossz társasház, ahol néhány beképzelt, makacs ürge megvétózhatja, amit a józan többség eldöntött volna, vagyis olyan új uniós rendelkezések is átmehetnek, amelyek Orbánéknak egyáltalán nem tetszenek. Új pénzügyi, jogi, elszámoltathatósági szabályozások várhatók, ha nem is azonnal, ezek pedig fenyegetést jelenthetnek majd a hatalmával visszaélő, bűnöző státuszú magyar kormányzat számára. Olyan szorítás jöhet kívülről az Orbán-rezsim számára, ami változtathat a mai magyar belpolitikai helyzeten is. Eközben a hatalom részesei úgy érzik, bármilyen belpolitikai váltás után, amelynek tisztességes igazságszolgáltatás és bűnüldözői tevékenység lenne a velejárója, nem tudnák elkerülni a sorsukat.

Az elszámoltathatósággal kapcsolatban hozzátette, szerinte a hatalom kényszerhelyzetbe, lefelé vezető spirálba húzta magát, mostani bűnözői szerepéből már nehéz kilépnie, nem tudja magát tisztára mosni, és büntetlenséget biztosítani a tagjainak, ezért ódzkodik az Európai Ügyészséghez csatlakozástól is. Még a szomszéd országokban is látszik azonban, hogy az Orbán-kormány szándékaival ellentétesek az európai trendek, Romániában sorra ítélik el és börtönzik be a korrupt politikusokat, de Macedóniában is megbukott Orbán szövetségese, akinek a hazájában szintén bíróság elé kellene állnia – helyette Magyarországon tartózkodik, a rezsim védelmét élvezve...

MIRE ELÉG A NYUGDÍJEMELÉS? - VANNAK, AKIKNEK EGY KILÓ PARADICSOMRA SEM FUTNÁ A HAVI PLUSZ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.06.06.



Már egy hónapja tudjuk, hogy jövőre alighanem ismét alacsonyabb mértékű lesz a januári nyugdíjemelés, mint a várható drágulás. Az Azénpénzem.hu megnézte, a mostani árak alapján mire lehet elég a plusz az idősebbeknek ellátásuk nagyságától függően, és az ország egyes területein.

A következő évben csak az ideihez hasonló mértékben, 2,8 százalékkal emelik januárban a nyugdíjakat – derült ki a kormány által közzétett makrogazdasági prognózisból. A parlamenthez már benyújtott költségvetés ugyanekkora mértékkel készült (nem is számítottunk másra). Annak ellenére, hogy minden előrejelzés szerint legalább 3 százalékos lesz a jövő évi drágulás.

Kérdés persze, hogy majdan milyen számokat tesznek közzé a statisztikusok. Mármint hivatalosan. Sokan buktak ki azon, hogy a KSH 2018-ra a nyugdíjas inflációt pontosan annyira hozta ki, amennyit a kormány az idei nyugdíjemeléshez meghatározott. Ilyen jelenség nem zárható ki jövőre sem. Mint korábban kiszámoltuk, egyetlen tizedszázaléknyi különbség 3,6 milliárd forintot jelent az idősebbek zsebében, vagy az államkincstárnál megtakarításként.

A nyugdíjasok lázadozását jelezheti, hogy – mint arról a Népszava beszámolt – öt kérdést adott be magánemberként a Nemzeti Választási Bizottsághoz hétfőn délelőtt Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője, de a népszavazási kezdeményezéseket valamennyi országos hálózattal rendelkező idősszervezet támogatja. Az egyik kérdés annak eldöntésére szolgál, hogy a 134 ezer forintos átlagos nyugdíj alatti juttatásokat nagyobb ütemben, míg az efölötti ellátásokat alacsonyabb mértékben emeljék-e meg. Ezzel együtt azt szeretnék elérni, hogy a legmagasabb nyugdíj ne lehessen több a nyugdíjminimum harminckilencszeresénél. Ezt a szorzót a miniszterelnök és az államfő pénze és a mindenkori köztisztviselői illetményalap (38 650 forint) különbözete alapján számították ki.

Havi 57 ezer forintos „kompenzáció” is lehet

Érthető a nyugdíjasok békétlensége. Míg ugyanis a következő évi emelés az átlagnyugdíjasoknak nem egészen havi 3,8 ezer forintot hoz, annak akinek az időskori ellátása kétmillió forint, 57,5 ezer forinttal (egy év alatt több mint 690 ezerrel) „kompenzálják” az áremelkedést. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy ekkora összeget nem költhet el olyan javakra az ellátott, amelyek az inflációs kosárban szerepelnek. A legfrissebb adatok szerint 1 millió és 2 millió forint közötti nyugdíjat az idén 23-an kapnak. Ez a szám azonban a járulékplafon eltörése miatt folyamatosan nőhet...


TÉRKÉPEN AZ ORSZÁGOS LAKÁSÁRAK - NEHÉZ ELHINNI AZT, AMIT LÁTUNK

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2019.06.06.


Bár tavaly azt hihettük, hogy 2017-re lezárult a lakáspiac meredek fellendülése, a 2018-as adatok ismét gyorsuló forgalombővülést és áremelkedést mutatnak. Egyre több becslés szerint haladja meg azonban a jelenlegi árszínvonal az egyensúlyi szintet. Ráadásul az eddigi drágulásban is nagy szerepet játszó befektetési célú vásárlók tömegével csábulhatnak el a nagyobb hozammal kecsegtető befektetések felé, így a további erőteljes áremelkedés esélye egyre kisebb, noha a pozitív irány még évekig kitarthat - áll az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében. 

Az országos lakásár-szint 2018-ban, az előző évit meghaladó mértékben, 18 százalékkal nőtt a NAV ingatlanforgalmi adatai alapján. Ezzel reál értéken tavaly kerültünk a korábbi csúcs, a 2008-as szint fölé, ám Budapesten ez már 2016-ban bekövetkezett. A fővárosban már közel 50 százalékkal magasabb a reálár-színvonal mint a 2008-as érték. Tavaly minden településkategóriában jobban nőttek az árak, mint 2017-ben. Budapesten 21 százalék, a megyeszékhelyeken 18 százalék, a kisebb városokban 13 százalék, míg a községekben 14,5 százalék volt az éves drágulás üteme.

Az árak mindenhol tovább emelkedtek
Budapesten tavaly elsősorban az olcsóbb, külvárosi kerületek (XXI., XIX., XV., IV. és XVIII.) drágultak legjobban. Emellett - hagyományos jelenségként - továbbra is a rangsor élén állnak a befektetési céllal leginkább keresett pesti belvárosi kerületek (VII., V. és VIII.) is. 30% feletti árnövekedéssel kiemelkedik a VII. és a XXI. kerület.

A megyék között továbbra is Győr-Moson-Sopron a legdrágább, 323 ezer Ft/m2-es átlagárral, és még Pest megye van 300 ezer Ft/m2 felett. "Míg 2017-ben öt megye érte el a 200 ezres szintet, tavaly már csak hat megye maradt ez alatt. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád megye, 85 ezer Ft/m2 árszinttel. A legdrágább megyeszékhely 2018-ban is Győr volt 330 ezer Ft/m2-rel, de tavaly már Debrecen, Kecskemét, Veszprém és Székesfehérvár is átlépte a 300 ezres szintet" - mondta el Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. "Az országos átlagár tavaly 346 ezer Ft/m2 volt, a főváros nélkül számított vidéki átlag pedig 228 ezer Ft/m2" - tette hozzá az elemző...

A 40 ÉVES HVG-NEK MONDTÁK: AZ ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA OLYAN, MINT AZ ATEISTA PÁPA

HVG ONLINE
Szerző: HVG
2019.06.06.


Ezt Kornai János közgazdász, a Harvard és a Corvinus Egyetem professzora mondta 2016-ban az idén 40 éves hetilapnak.

Ünnepel a HVG, születésnapja van, a negyvenedik. Ebből az alkalomból születésnapi összeállítással jelentkezik a csütörtöki lap, a HVG 40-ben:
- címlapok 1979 óta,

- interjú a Nemzetközi Sajtóintézet elnökével, Markus Spillmann-nal,
- felmérés a HVG olvasóival és
- „nekünk mondták” összeállítás.

1979-ben például azt mondta nekünk Nagy Tamás, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyettese, hogy „az árak és a bérek arányában kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota”.

Tölgyessy Péter 1990-ben (aki akkor az SZDSZ frakcióvezetője volt) úgy fogalmazott, „a Fidesz a magyar történelem kurucos, radikális hagyományait követi”.

Orbán Viktor 1994-ben úgy fogalmazott a lapnak, hogy „A Fidesz semmiképpen sem jobboldali, hanem centrista. (…) Ha a Fidesz nyerné a választást, természetesen a liberális pártokkal ülnénk le tárgyalni.”

Esterházy Péter író 2014-ben arról beszélt, „a gőg, az arrogancia, a dölyf és a pökhendiség az erő képzetét kelti, pedig csak bizonytalanságból és gyávaságból fakad”.

A címben is idézett Kornai pedig 2016-ban mondta, hogy

"Az illiberális demokrácia olyan, mint az ateista pápa".

Részletek a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban.

A DUNA ASZFALT ÉS A COLAS KAPTA MEG A KÖZGÉPTŐL ELVETT M4-ES GYORSFORGALMI ÚT SZERZŐDÉSÉT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: CSIKÁSZ BRIGITTA
2019.05.06.


125,3 milliárd forintért építheti meg a Colas és a Duna Aszfalt az M4-es gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti, Szolnokot elkerülő szakaszát. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-től elnyert munkába beletartozik egy új Tisza-híd megépítése is.

Az uniós közbeszerzési értesítőben, a TED-ben megjelent tájékoztató alapján a szerződést a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. idén május 17-én írta alá a cégekkel. A tenderről idén márciusban az eredményhirdetéskor írt a G7.

A beruházás két részből áll. Az első, 18,6 kilométeres szakasz megépítését a Colas Közlekedésépítő Zrt., a Colas Hungária Zrt. és a Duna Aszfalt Kft. végezheti el. Ráadásul az eredetileg becsült nettó 52,6 milliárd forint helyett 67,89 milliárdért.

A gyorsforgalmi út második, 8,5 kilométeres szakaszának a kivitelezését a Duna Aszfalt Kft. egyedül kapta meg. A cég szintén a becsült érték feletti összegért vitte el a közbeszerzést: nettó 41,4 milliárd forint helyett 57,4 milliárdért.

Összesen tehát 125,3 milliárd forintot fizet ki a NIF Zrt. az M4-es folytatására.

A G7 kiszámolta, hogy az első szakasznál egy kilométer megépítése 3,7 milliárd, a második szakasznál pedig 6,7 milliárd forintba kerül...

HATSZÁZNYOLCVANEZER DÜHÖS EMBER - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KLUBRÁDIÓ / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.06.06.


Hadházy aláírásgyűjtése sikersztori. Megsínyli Vajna halálát a filmipar. Vucic Orbán-féle médiát akar. Dél-Korea a Dunára figyel. Nemzetközi lapszemle.

Küszködik a magyar filmipar Andy Vajna halála óta – állítja cikkében az amerikai Variety folyóirat. „A kém, aki dobott engem” producere, Adam Goodman elmeséli a lapnak, hogy amikor Vajnához fordult segítségért a budapesti forgatás érdekében, úgy nyílt meg előtte minden kapu, mint például a főpolgármesteri hivatalé, mintha kettévált volna a Vörös Tenger – érzékelteti az egykori helyzetet plasztikusan az amerikai producer. Vajna pár nap alatt minden engedélyt beszerzett. A Budapesten született és 56-ban emigrált magyar producer karrierjét is bemutatva a cikk hangsúlyozza, hogy hollywoodi kapcsolatainak köszönhetően kezei közt a magyar filmipar reneszánsza következett be, s olyan eredményeket tudott elérni, mint Saul fia, s emellett sikerült kiépíteni azt a filmipari üzleti struktúrát is mintegy 30%-os kedvezményeket adva, amelynek köszönhetően Nagy Britannia után hazánk lett Európa második legjelentékenyebb filmforgatási központja. Halála után vákuum keletkezett a magyar filmiparban – ezt már Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója nyilatkozta, aki szinte azonnal felkereste Orbán Viktort, hogy bebiztosítsa a további támogatásokat.

Hadházy sikersztorija

Az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásunkhoz összegyűjtött 680 ezer aláírás – sikertörténet a nemzetközi sajtóban, az AP amerikai hírügynökség tudósítását még a Trump-párti Fox News tv és a San Francisco Chronicle is átvette. Idézik Hadházy Ákost, aki szerint ennyi dühös ember szeretné látni, hogy a Fidesz által ellopott uniós pénzek hová kerültek. Persze a kormány indoklása sem hiányzik a tudósításból, miszerint a magyar ügyészség szuverenitása tartja vissza Orbán szerint a kormányt a csatlakozástól. 28 uniós tagállamból 22 csatlakozott a 2020-ban működését megkezdő ügyészséghez. Az adatvédelmi törvény értelmében az aláírásokat - miután Trócsányi miniszter átvette azokat - meg fogják semmisíteni...

ÚJRAKEZDÉS MALLORCÁN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.06.06.


Ma ismét egy régi szerző esetében vesszük fel az elejtett fonalat. Róbert hat éve írta meg a történetét (itt olvashatod el ismét), ami akkor ott végződött, hogy az angliai Brightonban éltek, de erősen gondolkodtak a továbblépésen, főleg azért, mert nem szerették volna ott felnevelni a gyermeküket. Mint kiderült, nem is ott nevelik.

Hat év telt el azóta, hogy megjelent az írásom a Határátkelőn. Akkor még az angliai Brightonban éltünk, építgettük a karrierünket, utazgattunk, gyakorlatilag éltük az életünket, mint mindenki más.

Egy baleset következményei

Nem sokkal azután az életünk nagy fordulatot vett, nyaralás közben autóbaleset, hosszú-hosszú lábadozás. Megterhelő volt fizikailag, szellemileg és anyagilag is.

Sok helyen olvassa az ember, hogy ha külföldre mész köss biztosítást – nem viccből. Mi azon csúsztunk el, hogy azt gondoltuk, egy hosszú hétvégére felesleges (hahaha, az élet meg persze az orrunkra koppintott).

Szóval a baleset után nagyon sok változás állt be az életünkben. Én kénytelen voltam munkát váltani, úgyhogy az irodai munka ugrott és boltvezetőként dolgoztam. Párom néhány hónap lábadozás után visszament dolgozni és ahogy az angol mondja slowly but surely vissza is tudott szokni bele.

Utána szerencsésen sikerült teherbe esnünk, ami mindkettőnknek nagyon boldog időszaka volt az életében. Nagyobb lakásba költözés, babacuccok vásárlása, várakozással teli öröm – mindenki tudja, akinek van gyereke...

EZ A 24 ÓRA MEGVÁLTOZTATTA A VILÁGOT


24.HU
Szerző: BBC HISTORY
2019.06.06.


Gavin Mortimer hadtörténész a BBC Historyban megírta a D-nap nagy jelentőségű eseményeit, óráról órára. Cikkét rövidítve közöljük.

00:00
Kezdődik a D-nap


1944. június 6-án, nem sokkal éjfél után a szövetségeseknek a német megszállás alatt lévő Európa elfoglalására kidolgozott terve – az Overlord-hadművelet – a végrehajtás fázisába lép. A történelem legnagyobb partraszálló hadműveletének célterülete az észak-franciaországi Normandia, siker esetén pedig a „D-nap” (a hadművelet első napja) a náci rezsim végének a kezdete lesz.

00:15
Amerikai Pathfinderek mutatják az utat


120 amerikai célkijelölő ejtőernyős (Pathfinder) átrepül a La Manche-on Normandia fölé. A Pathfinderek aztán egy órát kaptak, hogy fluoreszkáló jelzések és radarirányzékok segítségével kijelöljenek a Cotentin-félsziget egy több mint 130 km2-es területén egy sor földet érési zónát (Drop Zone, DZ) a 82-es és a 101-es ejtőernyős hadosztály hamarosan érkező katonái számára.

Nyolcvan kilométerrel keletre a 22. független ejtőernyős század 60 brit Pathfindere ér földet, hogy hasonló feladatot hajtson végre az inváziós zóna keleti szélén. Harminc percük van három zóna létesítésére, fények és (az Eureka néven ismert) transzponder földi radarok segítségével, hogy Ranville, Merville, Trouffeville és Troarn körzetében földre szállhasson a 6. légi hadosztály 4255 ejtőernyőse.

00:31
Az angolok hidakat foglalnak el


Az oxfordshire-i és a buckinghamshire-i könnyűgyalogság őrnagya, John Howard és 180 embere 00:16-kor hat Horsa vitorlázógéppel leereszkedik Normandiában két kis híd közelében az Orne folyónál (Ranville-híd) és a Caen-csatornánál (Bénouville-híd). A „Deadstick” hadművelet célja a hidak elfoglalása és megtartása az erősítés megérkezéséig.

Howard vitorlázóján ott van Den Brotheridge hadnagy 25. szakasza is; a hadnagy kivezeti a katonáit a gépből, majd át a 30 méteres nyílt terepen a Bénouville-hídig. „Utánam, 25-ösök!” – kiáltja, és rohan át a hídon, amikor elkaszálja őt egy géppuskasorozat. Brotheridge a szövetségesek első halottja a D-napon, de 00:31-kor a két híd már az angolok kezén van. A híd melletti kávéházat kinyitják az örvendező tulajdonosok, meg egy üveg pezsgőt is.

01:15
Érkezik a légi hadsereg


A legnagyobb amerikai ejtőernyős akció a 101-esek 6600, és a 82-esek 6400 katonájával indul meg, akik 882 repülőgépről ereszkednek le a Frank Lillyman Pathfinderei által megjelölt inváziós zónáira a nyugati szélen vagy jobbszárnyon.

Az ejtőernyősök feladata az, hogy elfoglalják a stratégiailag legfontosabb helyeket, és megvédjék azokat bármilyen német ellentámadástól. Ez lehetővé teszi a szövetséges páncélos és gyalogos egységek számára, hogy hadállásokat foglaljanak el az öt inváziós partszakasz – Utah, Omaha, Gold, Juno és Sword – körzetében, aztán tovább nyomuljanak a szárazföld belseje felé...

ÜZENET LŐRINCNEK: „A LOPÁS ÉS A HAZUDOZÁS NEM MUNKA!”

HÍRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2019.06.06.


„Egy évvel ezelőtt világosan megmondtam, pontosan előre jeleztem, hogy valós munka nélkül nincs valós eredmény, a ruhák nem készülnek el maguktól, a lopás és hazudozás ugyanis nem munka” – ezúttal Mészáros Lőrincnek üzent Herczeg Zoltán.

Az ismert divattervező és civil aktivista arra reagált a közösségi oldalán, hogy néhány napja kiderült: finoman szólva sem szárnyal a 2Rule márkanéven futtatott nemzeti mezbiznisz. Mészáros sportruházati cégének, a Magyar Sportmárka Zrt.-nek a saját tőkéje mínusz 125 millió forint, a negatív eredmény miatt alig pár százezer TAO-forintot tudnak a felcsúti fociba visszaforgatni.

Az anyag, a minta, a grafika, a varrás, a szabás nem működik parancsszóra, a varrógépek nem indulnak el maguktól Orbán utasítására, se Mészároséra. Dolgozni kell, dolgozni és dolgozni, gondolkodni, alkotni, teremteni, stratégiázni és taktikázni, és dolgozni és dolgozni és dolgozni és termelni és eladni és újra termelni és újra eladni és eladni és eladni és újra termelni. Ez a divatipar, ez a ruhaipar – olvasható a bejegyzésben...

MEGJELENT A NYOMTASS TE IS! 98. SZÁMA

NYOMTASS TE IS!
Szerző: Nyomtass Te Is!
2019.06.06.


Erővel venné el a kormány a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteit augusztus elsejével. Palkovics László Innovációs és Technológiai Minisztériuma (ITM) csak az uniós választásig akart várni azzal, hogy bekeményítsen a magyar tudományosság sorsáról szóló vitában

De miért lenne ez baj, nem mindegy, hogy kinek a kezében van az MTA kutatóhálózata? Nagyon is fontos kérdés ez, hiszen nem véletlenül garantálják normális országokban a kutatás szabadságát. A politika ugyan mindenhez érteni vél, de azt mégsem tudja előre megmondani, hogy mit érdemes kutatni, milyen területen születnek majd jelentős eredmények. Ezt rá kell bíznia a tudósokra. A történelem azt bizonyította, hogy soha nem vezetett jóra, amikor a politikusok közvetlenül beleszóltak a tudomány ügyeibe.

A következő uniós pénzügyi ciklusban óriási pénzek érkezhetnek Magyarországra kutatás-fejlesztésre. Sokak szerint igazából ez izgatja a kormányt. Szeretné, ha ezek a pénzek nem tőle független intézményekhez kerülnének, hiszen úgy nehezebben férhetnének hozzá a forrásokhoz...

HUMÁNUS ROBOTIZÁCIÓ – A 168 ÓRA 2019. JÚNIUS 6-I SZÁMÁNAK LAPAJÁNLÓJA

168 ÓRA
Szerző: 168 Óra
2019.06.05.



Senki nem látja még tisztán, milyen hatása lesz a munkavállalókra a negyedik ipari forradalom során a robotizációnak és a mesterséges intelligencia mindennapos alkalmazásának. Korábban óriási fenyegetésnek tartották az új technológiákat, amelyek miatt munkahelyek milliói szűnhetnek meg, és minden korábbinál nagyobb méreteket ölthet a munkanélküliség.

Előre a káoszba

Az országnak biztosan rossz, ha a képviselők megszavazzák azt a törvénytervezetet, amely szerint szeptember elsejével államosítják az MTA kutatóhálózatának ingó és ingatlan vagyonát, sőt még a döntést is: mit szabad kutatni, mit nem. Az Európai Parlament megválasztásának másnapján nyilvánosságra került tervezet alighanem még abban az illúzióban fogant, hogy a kormány európai befolyása erősödik a választás eredményeként. Ennek azonban az ellenkezője történt, így maga a kormány és annak klientúrája is jelentős forrásokat veszíthet, ha ragaszkodik az akadémiai kutatóhálózat bedarálásához. A Palkovics László vezette innovációs tárca által benyújtott javaslat szerint az Akadémiát köteleznék arra, hogy a kutatóintézetekhez kapcsolódó vagyont ingyenes használatba adja a kormány alá rendelt új intézménynek, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak. A forrásokról egy olyan grémium, a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács döntene, amelyet Palkovics miniszter vezetne, sőt a tagokat is ő maga választaná ki. Barát József elemzése.

A világhír huszadrangú ügy

Egykori kemény utcai verekedések hőseként érkezett a kultúrharc mezejére, a Petőfi Irodalmi Múzeum élére. Demeter Szilárd sosem tagadta, hogy Orbán Viktor feltétlen híve, a bemutatkozó állománygyűlésen mégis azt hangsúlyozta, ez semmiféle elvárással nem jár. Demeter sokoldalú ember: filozófus, rock-punk zenész, regényt ír, újságíróként is feltűnik. Nem politikus, legfőképpen nem irodalmár. Nem tagja egyetlen irodalmi klánnak sem, ennek ellenére literatúránk jelentős alakjai a kinevezését elutasítással kommentálták. Amint Demeter megérkezett, azonnal pénz is állt a házhoz: a PIM költségvetési előirányzata a Prőhle Gergely alatti 2,9 milliárd forintról 6,2 milliárdra szökkent. Demeter ma már irodalmi tényező, Erdélyben erős a médiabefolyása, Pesten pedig pénzosztó. Buják Attila az interjúban azt is megkérdezte, sikerrel járhat-e az irodalom államosítása.

Az egészséges növény folyton nő

Számomra nem az a kérdés, hogy egy ember miért foglalkozik közügyekkel, inkább az az érthetetlen, ha valakit nem érdekelnek a közéleti problémáink – mondja Románné Bolba Márta evangélikus lelkész. A napokban kerül a mozikba Takács Mária rendező A Mandák-ház lelkésze című dokumentumfilmje, amely a józsefvárosi evangélikus gyülekezet vezetőjének életét mutatja be. A címszereplő azt tervezi, hogy a filmmel körbejárja az országot, egyúttal társakat keres, akiket országos hálózatba szeretne szervezni. A „cselekvő hit” közösségének tagjai azok lehetnek, akik hajlandók a saját környezetükben megkeresni és megoldani olyan egyedi, konkrét ügyeket, amelyek mögött valójában rendszerszintű problémák állnak. Ezt hívja Bolba Márta politizálásnak. Cseri Péter portréja.

Humánus robotizáció

Senki nem látja még tisztán, milyen hatása lesz a munkavállalókra a negyedik ipari forradalom során a robotizációnak és a mesterséges intelligencia mindennapos alkalmazásának. Korábban óriási fenyegetésnek tartották az új technológiákat, amelyek miatt munkahelyek milliói szűnhetnek meg, és minden korábbinál nagyobb méreteket ölthet a munkanélküliség. Úgy tűnik azonban, hogy a technológiák fejlesztéséhez, irányításához, karbantartásához továbbra is szükség lesz az ember aktív közreműködésére, ráadásul a digitalizáció inkább a hatékonyságot növeli, semmint a munkanélküliséget gerjeszti. Sok állás megszűnik ugyan, viszont újak is születnek, olyanok, amelyekről ma még nem is tudunk. A mesterséges intelligencia térnyerésével a munkaerőpiacon a fizikai erő elveszíti a dominanciáját, felértékelődik az együttműködésre és a kommunikációra való képesség, valamint a nyelvtudás. Összeállításunkban Sőregi Tibor, a NIDEC GPM Hungary Kft. vezetője azt mutatja be, hogy az elmúlt tíz évben lényegében mindent megváltoztatott az automatizáció a cég berceli gyárában, ahol az egykori munkavállalók nagyjából fele áldozata lett a megállíthatatlan modernizációnak. Akik viszont túlélték az átalakulást, több szempontból is jól jártak, például jóval többet keresnek, mint korábban. Aki látni szeretné, hogyan is működik élesben a mesterséges intelligencia, elég, ha beül egy kávéra az Enjoy Budapest Caféba, ahol nem kell borravalót adni a pincérnek. Mivelhogy robot. A kávézó tulajdonosa szerint a robot-ember együttműködés a jövőben az egyik leghatékonyabb munkavégzési forma lesz. Kéz a kézben kell majd dolgozniuk, egyik sem lehet meg a másik nélkül. Ónody-Molnár Dóra és Szabó Brigitta írásai.

Vissza az őserdőbe

Ungváry Rudolf író, publicista most megjelent Balatoni nyaraló című könyvében kitekint a múltra: egy ház valós történetén keresztül a magyar polgárosodás elmúlt kétszázötven évét idézi fel. Regényét olvasva azonban jobban ráláthatunk a jelenünkre is, sőt kilátás nyílik a társadalmi megbékélés esélyeire is. Sándor Zsuzsanna interjúja.


LAKÓKOCSIS ROADTRIP AZ USA-BAN: 13 ÉRDEKESSÉG AZ ÚTRÓL

SABLONMENTES BLOG
Szerző: OKOS TÍMEA
2019.06.05.



5000 km lakóautózás négy tagállam végtelen útjain, 240 km gyaloglós városnézés és túrázás 8 nemzeti parkban a perzselően forró kősivatagos Badwatertől a 2500 méteren található havas fenyvesekig Sok helyen jártunk, még több csodát láttunk: összefoglaló bejegyzés a 3 hetes lakókocsizásról sok-sok képpel, személyes sztorival és a végén térképpel, hogy merre is jártunk pontosan.

2961 mérföldet, azaz 4766 km-t tettünk meg a lakókocsival. Ez napi átlag 227 km, azaz mintha minden egyik nap elmennénk Budapestről Bécsbe, a másik nap pedig vissza – három héten keresztül folyamatosan. Szerencsére Poldi jól bírta az autózást; az utak egyharmadában aludt, a másik harmadban jól elvolt magában és a játékaival, illetve én is igyekeztem bandázni vele, szórakoztatni. Persze – ahogy minden embernek – neki is voltak nyűgösebb napjai, amikor leginkább csak a harmadik opció jött számításba, de összességében szerintem sokszor jobban bírta, mint mi...


RETTEGHETNEK A BANKOK: ÉVI TÍZEZREKET SPÓROLHATUNK MEG EZZEL A KÁRTYÁVAL

MAGYAR HANG
Szerző: FACSINAY KINGA
2019.06.06.


Úgy tűnik, igazi vetélytárs jelent meg idehaza a pénzügyi szolgáltatások piacán, amelytől van félnivalójuk a hagyományos bankoknak. A brit startup cég, a Revolut forradalmasítja pénzügyeinket, és alapszinten valóban ingyenes bankolást tesz lehetővé. S ami a gyengélkedő forinttal induló nyaralási szezon előtt különösen fontos: olyan kedvező árfolyam mellett lehet használni a neobank kártyáját külföldön, ami egy négytagú család egyhetes spanyol, olasz vagy adriai üdülése esetében 10-20 ezer forintos megtakarítást jelenthet. Ha valaki sokat utazik, egy évben több tízezer forint átváltási költséget spórolhat meg.

Azért jövünk ki sokkal olcsóbban ezzel az új kártyával, mert a jegybanki középárfolyamhoz nagyon közeli devizaváltási kurzuson számol. Míg a hazai bankok a külföldi bankkártyás fizetéseknél egészen brutális árfolyamot képesek kialakítani, így például eurónként rátesznek akár tíz forintot is a középárfolyamra, addig a Revolutnál ez a plusz csak fillérekben mérhető. Nem csoda, hogy az újító cégnek már most 50 ezer magyar ügyfele van (a nagyvilágban négymillió felhasználója lehet), s különösen a fiatalok imádják, mert csak egy okostelefon kell hozzá...

BALATONI SZABADSTRANDOK - 2019

BALATONTIPP BLOG
Szerző: Balatontipp
2019.



Balatonakarattya Gumirádli szabadstrand

A Gumirádli egyedüli ingyenes strandja a Balatonkeneséből kivált, és azóta önálló községként működő Balatonakarattyának. Olyan igazi retró strand – s mindezt nem elsősorban pozitív értelemben gondolom.


Balatonberény Csicsergő sétányi szabadstrand

A község szabadstrandja közvetlenül a fizetős községi strand mellett, annak keleti szélénél található. A parti településeket összekötő úttól, illetve a balatoni bicikliúttól csak egy parkoló és egy sportpálya választja el.

Balatonfenyves Központi szabadstrand

Balatonfenyves legnagyobb szabadstrandja a település központi részén működik, a vasútállomástól a partra vezető utca végén jobbra és balra is elnyúlik. A teljes hossza kb. egy kilométer, a szélessége szakaszonként változik.

Balatonfenyves Csalogány közi szabadstrand

Balatonfenyves második legnagyobb szabadstrandja a település észak-keleti részén található. A területe mintegy 200×70 méteres. A kétszáz méter hosszú, betonnal, kövekkel kiépített part teljes hosszában használható fürdésre.

Balatonfenyves István király utcai szabadstrand


A bejáratnál álló vendéglő miatt Fenyőstrandként is emlegetett fürdőhely Balatonfenyves észak-keleti szélén található, a Bélatelep-alsói vasútállomástól 2-300 méterre.

Balatonfenyves-alsó szabadstrand

A Balatonfenyves-alsói vasútállomás szomszédságában található a településrész szabadstrandja, amit az utóbbi években jelentősen korszerűsítettek.

Balatonföldvár “Központi” szabadstrand

Nyugati irányba haladva, a város parti szakaszának közepén, a mólóhoz vezető hangulatos kapu után kezdődik a település középső szabadstrandja. Valójában nincs is szó kijelölt fürdőhelyről, csak…

Balatonkenesei Alsóréti szabadstrand

Balatonkenese ingyenes strandját az Alsóréti Üdülő Egyesület tarja fenn az önkormányzat támogatásával. Belépődíj nincs, de korábbi tapasztalataink szerint szívesen fogadnak egy százast adományként a vendégektől. A helyet mondhatnánk családiasnak, már csak azért is, mert a mérete talán két házhelynek felelne meg.

Balatonlelle Határ utcai szabadstrand

Balatonlelle-felsőn, a Balatonszemessel közös határon van egy kisméretű szabadstrand a Határ utcánál. Gyakorlatilag egyetlen 20-25 méter széles, 60 méter hosszú telek, aminek a Köztársaság utca…

Balatonlelle Szirom közi szabadstrand

Balatonlelle keleti határától fél kilométerre, a Balatonlelle-felsői vasútállomás közelében található a Szirom közi szabadstrand. A Köztársaság utca kanyarodó szakaszánál, egy fákkal, bokrokkal övezett keskeny úton…

Balatonmáriafürdői szabadstrandok

A község önkormányzatának szabadstrandjai a település mintegy 8 kilométer hosszúságban elnyúló tóparti területrészein, közel egyenletes távolságban helyezkednek el. Nyugatról kelet felé haladva az alábbi szabad…

Balatonőszödi szabadstrand


A kormányüdülő szomszédságában egy 300 méter hosszú, 8 hektár nagyságú ligetes rész biztosít lehetőséget ingyenesen a fürdésre a községben és a környéken élőknek. A terület 2012-ben hivatalosan nincs strandként kijelölve,…

Balatonszárszó – Bendegúz téri szabadstrand

Balatonszárszó kisebbik kijelölt fürdőhelyként működő szabadstrandja, a “Bendegúz téri” közvetlenül a parti főútról, a Balatoni Bringakörút részeként is használt Jókai utcáról nyílik

Balatonszárszó – “Móricz strand” vagy Móricz utcai szabadstrand

Balatonszárszó nagyobbik ingyenes strandja a közvetlenül a parton futó Móricz Zsigmond utcát választja el a Balatontól a tóra merőleges Örs utca és a Bulcsú utca elágazója között.

Balatonszemes Berzsenyi utcai szabadstrand

A strand maga ingyenesen használható, belépődíjat fizetni csak a strandon keresztül megközelíthető élményfürdőbe kell.

Fonyód Városi – Tungsram szabadstrand

Fonyód egyik sokak által kedvelt ingyenes szabadstrandja a város központja és Bélatelep között félúton, mindegyiktől 1-1 kilométerre található. Városi strandként és a Tungsram strandként is ismert. A szabadstrand koordinátái 46.7449 E 17.5439

Fonyód-bélatelepi szabadstrand

A Fonyód-bélatelepi szabadstrand egy igazi titkos csoda. A közvetlenül a vasúti átjáróból nyíló bejárata alapján el sem lehet képzelni, hogy az összesen közel egyhektáros területen mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő helyet.

Keszthely Déli szabadstrand Balaton

A Helikon strandtól a bicikliúton déli irányba haladva jutunk el a város utolsóként megmaradt szabadstrandjához. A bicikliút melletti murvás úton a hely autóval is megközelíthető.

Örvényesi Vadkacsa szabadstrand

A vízimalmáról és a templom melletti finom vizű forrásáról ismert községnek kellemes strandja van. A 71-es főúton a falun áthaladva tábla jelzi az elágazást a központtól mintegy egy kilométere lévő fürdő felé. A nem túlságosan nagy, családiasnak mondható strand ingyenesen fogadja a vendégeket.

Siófoki Aranyparti szabadstrand

Szabadi-Fürdőteleptől majdnem Siófok közepéig húzódik az Aranyparti szabadstrand. A hossza 3,5-4 kilométer. A szélessége 20-30 méter a villák, szállodák és a Balaton között. Ettől csak a belvároshoz legközelebb eső, a Szent István sétány előtti rész tér el, ami egy mólóval védett öböl.

Siófoki Balatonszabadi szabadstrand

A Siófok-Balatonszabadi-Sóstó vasútállomás szomszédságában, a Baross utca és a Vasút utca találkozásánál találjuk Siófok keleti részének kisebbik szabadstrandját. Nagyon hasonlít a tihanyi Gödrösi szabadstrandra abban, hogy minden elválasztás nélkül közvetlenül az út mellett helyezkedik el, így szinte belebotlik az ember, és a fürdőzőket látva neki is megjön a kedve a strandolásra.

Siófok Szabadstrand a pesti vonathoz – Aranyparti – Balaton

Képzelni sem lehet jobb helyet a kényelmes spórolásra a siófoki Aranyparti szabadstrand Halápy János utca és a Csúszda utca közötti részénél. A strandolni akaró nyugdíjas nagyszülők így akár még a fővárosból is minden kiadás nélkül elugorhatnak egy fürdésre a Balatonra az unokákkal. Elég csak otthon felszállni a m
egfelelő vonatra. Igaz, metró nincs, de a vasútállomás az alig 300 méterre van a parttól.

Siófoki Újhelyi strand – szabadstrand

A Sió-csatorna hídja után, az Erkel utcából jobbra letérve, a Bethlen Gábor utca végén találjuk az Újhelyi strandot. Ez korábban fizetős strandként működött. A kerítés, a kapu most is erre utal, de belépődíjat továbbra sem szednek

Siófok Ezüstparti szabadstrand

Siófok dél-nyugati részén, a város központjától mintegy 500 méterre Zamárdi irányába tovább haladva, az Újhelyi strand után megkezdődik egy kb. 2,5 kilométer hosszúságú szabadstrand, amit egyetlen helyen szakít csak meg zárt terület.

Szántód Beach Party szabadstrand

A Juhász Gyula utca végén 20-30 méter széles, mintegy 50 méter hosszú sáv hiányzik a nádasból, amin ki lehet jutni a mélyebb vízhez. A keskeny parti sávban egy “étterasz”, fagyizó, esti koktélbüfé működik. A strand szárazföldi része ennél szerencsére sokkal nagyobb, mert jobbra és balra is elnyúlik a nádas mellett.

Szántód Rigó utcai szabadstrand

A mintegy 100×100 méteres terület túlnyomó része nyitott pázsit. Az északi oldal keleti sarkánál lévő bejárat mellett egy házikó áll, amiben a büfé és a WC van. A betonozott partról több ponton lépcső vezet a vízbe. A meder az első métereken kicsit iszapos, de beljebb megfelelő minőségű. A strand füves felületének közel egésze nyitott a nap és ezzel az UVB sugarak előtt.

Tihany Gödrösi szabadstrand

A Balatonfüred felől érkezve a félsziget bejárata után nem sokkal találjuk az ingyenesen működő Gödrösi strandot. A közvetlenül a parton futó út mellett kevés hely van a napozásra, a nagy zaj, a balesetveszélyes közlekedési helyzetek miatt nem igazán tartozik a békés helyek közé.

Tihany Somosi szabadstrand és más szabadstrandok

A hajóállomástól a rév felé továbbhaladva, a balról lévő villákat, szállodákat elhagyva érjük el a Somosi-öböl szélén fürdésre használt partszakaszt. Keskeny betonplázs lejárókkal, az út másik oldalán büfé, egy öltöző és egy WC-blokk zuhannyal.

Zamárdi Bácskai utcai (központi) szabadstrand

A város 10 km-es partszakaszán több, ingyenesen használható, kisebb-nagyobb szabadstrand található. A leghosszabb közöttük a település központjának nyugati széle előtt húzódó Bácskai utcai szabadstrand, ami nevét is a keleti szélét jelentő utcáról kapta. Az utóbbi években Központi strand néven együtt szerepel a nálunk Kiss Ernő utcai strandként bemutatott folytatásával

Zamárdi Kiss Ernő utcai (központi) szabadstrand Balaton

A település központja előtt található szabadstrand hosszúságában talán rövidebb a szomszédos Bácskai utcai strandnál, a szélesebb parti sáv miatt mégis jóval nagyobb annál. Bőségesebb az éttermi és büfé kínálat, különböző fizetős játékokból is itt található több. Az utóbbi időben Központi strand néven együtt szerepel a nálunk Bácskai utcai strandként bemutatott folytatásával.

Zamárdi Keszeg utcai szabadstrand Balaton

A Keszeg utcai szabadstrand a Balaton egyik legszebb panorámájú strandja. A település dél-nyugati sarkán, Szántód határában található. Gondozott pázsit, vöröskőből épített és részben betonozott parti rész, több lejáróval, teniszpályával és megfelelő szolgáltatásokkal.

Zamárdi Jegenye téri szabadstrand – Balaton

A település keleti részén, a Munkácsy Mihály és a Jegenye utca parti találkozásánál található strand egy időben különösen vonzó lehetett a gyerekeknek cölöpökből kialakított öböl…

Zamárdi Klapka utcai szabadstrand Balaton

A város keleti felében, a Klapka utca végén található strand csak a komolyabb vizesblokk és játszótér miatt komolyabb a Gyöngyvirág utcai társánál. Itt is egy…

Zamárdi Gyöngyvirág és Pipacs utcai szabadstrand Balaton

A Gyöngyvirág és a Pipacs utca végétől megközelíthető strand a város keleti szélén található. A két utca között egy nádas zárja el a nyílt vizet egy szép, tószerű öblöt…

Zamárdi – T-Beach szabadstrand Balaton

A település 10 km-es partszakaszán több ingyenesen használható, kisebb-nagyobb szabadstrand található. A város központi részétől Siófok felé haladva, a Táncsics utca végében találjuk a T-Beach…

2019-ES BALATONI STRANDBELÉPŐ ÁRAK

CSODÁLATOS BALATON BLOG
Szerző: Csodálatos Balaton Blog
2019.06.


...ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK A FIZETŐS BALATONI STRANDOKAT ÉS AZOK EGYSZERI BELÉPÉSRE JOGOSÍTÓ, 2019-ES FŐSZEZONI, FELNŐTT NAPIJEGY ÁRAIT!

A fürdőhelyek túlnyomó többségénél lehetőség van gyermek, nyugdíjas, illetve egyéb kedvezmény igénybevételére, illetve az elő- és utószezonban is engedménnyel válthatjuk meg a belépőnket, így érdemes érdeklődni a jegypénztárakban ezekről.

Több strandnál az interneten keresztül is megvásárolhatjuk a belépőket, elkerülve így a sorban állást, és akár olcsóbban is lehet így élvezni a Balaton hűsítő vizét.

Fontos figyelembe venni azt is, hogy a legtöbb strandnál a parkolásért is fizetni kell.

Település / Strand / Felnőtt ár / Ft

Ábrahámhegy: Ábrahámhegyi strand600


Alsóörs: Alsóörsi strand900
Alsóörs: Pelso Camping700 (a főszezoni árakról még nem született döntés)

Badacsony: Badacsonyi strand700
Badacsony: Bányász strand550 (a főszezoni árakról még nem született döntés)

Badacsonytomaj: Badacsonytomaji Városi strand700

Badacsonytördemic: Herczeg Ferenc strand500

Balatonakali: Balatonakali strand700

Balatonakarattya: Bercsényi strand600
Balatonakarattya: Lido strand500
Balatonakarattya: Bezerédj strand550

Balatonalmádi: Budatava strand900
Balatonalmádi: Wesselényi strand900
Balatonalmádi: Káptalanfüredi nagy és kis strand 900/600

Balatonberény: Községi strand 700
Balatonberény: Naturista strand1200

Balatonederics: Balatonedericsi strand600

Balatonföldvár: Nyugati strand500
Balatonföldvár: Keleti strand800

Balatonfüred: Esterházy strand1350
Balatonfüred: Kisfaludy strand950
Balatonfüred: Széchenyi strand1500

Balatonfűzfő: Tobruk strand700
Balatonfűzfő: Fövenyfürdő800

Balatongyörök: Balatongyöröki strand1000

Balatonkenese: Vak Bottyán strand700

Balatonlelle: Napfény strand800

Balatonmáriafürdő: Központi fizető strand700

Balatonszárszó: Központi strand800

Balatonszepezd: Központi strand550
Balatonszepezd: Szepezdfürdői Ifjúsági strand450
Balatonszepezd: Víriuszi strand450

Balatonudvari: Balatonudvari községi strand 500
Balatonudvari: Fövenyesi strand500

Balatonvilágos: Balatonvilágosi strand600

Csopak: Csopaki strand (május 18-tól) – 1000

Fonyód: Panoráma strand500

Gyenesdiás: Diási játékstrand – 1000 (szombat-vasárnap 1100)
Gyenesdiás: Gyenesdiási Lidóstrand – 650 (szombat-vasárnap 700)

Keszthely: Városi strand950
Keszthely: Libás strand 600
Keszthely: Helikon strand600

Pálköve (Balatonrendes): Pálkövei strand 600

Révfülöp: Császtai strand500
Révfülöp: Szigeti strand500

Siófok: Siófoki nagystrand1000
Siófok: Sóstói strand600

Tihany: Sajkod strand500
Tihany: Napsugár Beach500
Tihany: Plage185000

Vonyarcvashegy: Lido strand1000

Zánka: Zánkai strand (május 30-tól) – 600

A strandbelépők 2019-es árait az üzemeltető önkormányzatoktól, illetve bérlőktől kértük le.

Listánk kizárólag a CsodalatosBalaton.hu 
forrásmegjelöléssel és hivatkozás elhelyezéssel használható fel...

VARGA MIHÁLY SZERINT NEM GOND A GYENGE FORINT, MERT MAGYARORSZÁGON IS SOK A LÁTNIVALÓ

INDEX
Szerző: EF
2019.06.06.


Interjút adott Varga Mihály a Figyelőnek, amelyben többek közt szóba került az is, mit tanácsol a vakációzni vágyó magyaroknak, mikor vegyenek eurót 325 forintos euróárfolyam mellett. A pénzügyminiszter frappánsan kivágta magát:

"Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon"

– mondta. A beszélgetésben persze ennél komolyabb témák is szóba kerültek, megkérdezték például Vargát arról, mikor vezetné be az eurót. A pénzügyminiszter nem mondott pontos dátumot, de azt azért elárulta, hogy e tekintetben "talán valamivel optimistább", mint Matolcsy György, aki szerint csak évtizedek múlva jöhet el ez a pillanat. Szerinte a mostani kormányzati ciklus végére Magyarország teljesíteni fogja a maastrichti kritériumokat, amelyek az euróbevezetéshez szükségesek, így a lehetőség legalábbis ott lesz...

FELÉRTÉKELTÉK A FIDESZES MÉDIABIRODALMAT: 14 MILLIÁRDOT ÉRT AZ ÖNKÉNTESEN ADOTT AJÁNDÉKCSOMAG

G7
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.06.05.


Közzétette története első pénzügyi beszámolóját a kormányközeli médiatermékeket összefogó, tavaly év végén életre hívott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA). A kormány által nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánított szervezet kevesebb, mint négy hónapos működés alatt – saját értékelése szerint – 14 milliárd forintot meghaladó vagyont halmozott fel. És miután ezt teljes egészében ajándékba kapta, így lényegében pont ekkora, tehát több mint 14 milliárd forint profitot ért el.

Ahogy az a hasonló szervezeteknél lenni szokott, a KESMA beszámolója sem túl részletes, néhány érdekesség azonban kiderül belőle. Az alapítványnak év végén 17 médiavállalkozásban volt érdekeltsége. Mostanra ez a szám 19-re emelkedett, mivel időközben elkezdték átszervezni a csoportot, úgy, hogy végső soron a vállalatokat bepakolják a korábban a Népszabadságot is működtető, majd bezáró Mediaworks alá...

TUDÓSOK LÁZADÁSA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2019.05.31.


A hatalom és tudósok viszonya meghatározó egy ország életében. A tudomány szolgálhatja mindenki érdekeit, és szolgálhatja kizárólag a hatalmon lévőket. Akkor szolgálja a közt, ha nagyfokú szabadságot élvez, ehhez megkapja a szükséges és elégséges támogatást, eredményeihez hozzá lehet férni, a köz javára hasznosulhatnak. Művelői általában nem a saját zsebükből fedezik azt az utat, amely reményeik szerint elvezet a kitűzött célhoz, szerencsés esetben annál is tovább. Nem zárható ki azonban az sem, hogy a befektetés nem térül meg. A tudomány művelője szerencsés esetben megrendelést kap, s a megrendelő fizet, még szerencsésebb esetben talál szponzort, aki fantáziát lát az elképzelésében, és támogatja annak megvalósítását. Ördögi kör: a tudás nem érvényesülhet pénz nélkül, illetve ahol nincs tudás, nem termelődik pénz.

A tudomány szabadságáról

A tudomány szabadsága ott teljesedhet ki, ahol az állam megfelelő környezetet hoz létre a műveléséhez. A feltételek megteremtésének legalább három lába van. Az egyik, az állam saját maga lép fel megrendelőként. A másik, az állam megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a kutatások megvalósulhassanak, eredményei hozzáférhetővé váljanak, ösztönzi a kutatókat, hogy legyenek kreatívak. A harmadik, ösztönzi a kutatásban érdekelteket a szponzori feladatokban való részvételre, a kutatási eredmények hasznosítására. Ezek egymást segítő megoldások. Az a szerencsés, ha jelen van mind a három.

Ha a hatalom a tudományt igába kívánja hajtani, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy a tudomány művelői az államnak fontos megrendelések teljesítésében vegyenek részt, eldönti, mi az, amire szükség van, s mi az, ami felesleges, mit támogat, s mit nem.

Nem lehetnek demokratikus viszonyok ott, ahol az állam kisajátítja a tudományt.

A tudomány művelője választhat, marad és kiszolgálja az államot, vagy másik hazát keres. Az első döntés azzal járhat, hogy jobb szándéka ellenére olyan kutatások részesévé válik, amelynek eredményei katasztrófához vezetnek. Nem ritkán nagyszerű koponyák önként vesznek részt – hírnév, anyagi elismerés, belső meggyőződés alapján – a lehető legszörnyűbb kutatási eredmények létrehozásában.

Magyarország és a tudomány művelőinek kapcsolatát jól jellemzi, hogy az itt született kilenc Nobel-díjas közül ketten (egyikük irodalmi Nobel-díjat kapott) voltak, akik akkor kapták meg az elismerést, amikor Magyarországon éltek, és a díjazott munkásságuk is a hazai tevékenységükhöz köthető.

Tudósok válaszúton:...


ENNYI PÉNZT VESZ EL AZ ORBÁN-KORMÁNY A NYUGDÍJASOKTÓL

HÍRKLIKK
Szerző: Klubrádió
2019.06.06.


Egyre jobban szakadnak le a nyugdíjasok, hisz az ő jövedelmük átlagosan 2,8 százalékkal fog emelkedni, míg a várható béremelés 10-12 százalék is lehet.

A költségvetés benyújtásakor az is kiderült, hogy a kormány 2,8 százalékos inflációval számol jövőre, vagyis ennyivel akarja emelni a nyugdíjakat is. A béremelés mértéke évek óta 10-12 százalék, és ez várható jövőre is. Ez tehát azt jelenti, hogy egyre jobban nyílik az olló az aktívak és a nyugdíjasok jövedelme, életszínvonala között – figyelmeztetett a Klubrádiónak nyilatkozva Hegyesiné Orsós Éva.

Az „Életet az éveknek” Országos Szövetség elnöke szerint a nyugdíjas társadalmon belül is nőnek a különbségek, mintegy 600 ezer embernek van 100 ezer forint alatti nyugdíja, a középréteg is kezd leszakadni, aki pedig félmillió forint feletti nyugdíjat kap, az akár elégedett is lehet. Némi reményt adhat, hogy jönnek az önkormányzati választások, ilyenkor a kormány kicsit mélyebben szokott a zsebébe nyúlni, de a nyugdíjkorrekció csak novemberben szokott lenni, ha nem jól becsülték meg az infláció mértékét.

Egyébként ha nem ezt a metódust használnák, hanem a régebbi, svájci indexálást, akkor körülbelül 7 százalék lenne a nyugdíjemelés...