2016. július 16., szombat

VALAMI, VALAHOL, NAGYON ELROMLOTT

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.07.16.
 
 

A MOSZKVAI METRÓ-2 LEGENDÁJA

PASSPORT BLOG
Szerző: Statler & Waldorf
2016.07.16.


A moszkvai metró a világ egyik legkiterjedtebb hálózatának számít a maga 200 állomásával és több, mint 300 km-es hosszával (a budapesti metró nagyjából 40 kilométerére 52 állomás jut). Itt található a világ legmélyebb állomása, a 74 méterrel a föld alatt megbújó Park Pobedy. 

Nem, a megbújó” nem a leghelyénvalóbb kifejezés a hatalmas és díszes állomásokra, melyeknek az egyik fő feladata a szovjet rendszer mindenhatóságának a hirdetése volt. A rendszer szerencsére kiveszett, az állomásokat sűrűn díszítő mozaikokról is lassan foszlanak le a vörös csillagok és Lenin – Sztálin portrék. Nem mellékesen a metró jórészt mélyépítésú, atomcsapás esetén is óvóhelyet nyújt a lakosságnak, illetve annak egy részének.

A földalatti hálózat viszont a világvárossal együtt terjeszkedik tovább, legendákat és kultikus regények, filmek ihletadója. A nem kevéssé megosztó Dimitrij Glukovszki Metro Trilogia világa (nekem nagyon bejött) is erre a hatalmas hálózatra épül, és már ott is szerepel a rejtélyes Metro–2 vagy kódnevén a D–6 rejtélye (A D–6 egyébként csak az egyik feltételezett vonala az M2-nek)...

ITT OLVASHATÓ

ÉSSZEL FELFOGNI EZT MÁR NEM LEHET...

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.07.16.


Ilyen hát, amikor az ember először nem is tudja, mit mondjon. Annyiszor sújtott le közelünkben a tomboló erőszak, hogy azon kapjuk magunkat: az együtt érző mondatok akaratlanul sablonossá válnak, és felfoghatatlan rutinnal fogunk hozzá az esemény feldolgozásához.

Másfél év alatt ez a harmadik alkalom, hogy valami vigasztalót, lélekemelőt, önbizalomerősítőt kéne mondanunk egymásnak egy szörnyű franciaországi terrortámadás után.

A tompaság szállt meg minket csütörtök este, amikor kiderült, hogy valahol fájóan közel hozzánk, értelmetlen düh ölt meg közel száz embert. Mi, magyarok még épp a gyászmunka kezdetén jártunk: Esterházy Péter hagyatéka, példája járt a fejünkben, amikor Nizzából érkeztek az első hírek. Mire felébredtünk, 84 halottat számláltak a dél-franciaországi városban. 

Hogyan találhatnánk erre szavakat, mi értelme is volna újraismételni mondatainkat?
Épp a hét elején mondta Barack Obama öt dallasi rendőr temetésén, hogy amerikai elnökként túl sok gyászbeszédet tartott, túl sok áldozat hozzátartozóját ölelte magához, és mostanra látja, milyen alkalmatlanok, hiányosak a mondatok, amelyeket a vak erőszak ellen talál.

Mi is tudjuk sorolni a fontos és igaz állításokat, amelyekkel a terrorra reagálni szoktunk. Nem szabad összemosni egy hit nevében elkövetett gyalázatos bűnöket a vallással és annak békés hívőivel. Ezzel együtt az iszlám hittudósainak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy Mohamed nevében gyilkolnak a legnagyobb könyörtelenséggel szemünk előtt, és ezzel nekik nagyon is van dolguk.

Felhívhatjuk a figyelmet, hogy a sikeres integráció csökkenti a veszélyeket, hogy az egzisztenciális kilátástalanság és kitaszítottság gyűlöletet szül. Beszélhetünk általánosságban a menekültek és a terroristák összekeveréséről, amely csak ront a helyzeten. És beszélhetünk az adott eset kapcsán konkrétan a francia külvárosokban kallódó, az állam és saját közösségeik által elhagyott harmadgenerációs bevándorlók gyilkos indulatairól.

Mégis hiányosak a szavak, mert ésszel, rációval nem lehet megközelíteni egy olyan ember tettét, aki szórakozó tömegbe hajt bele teherautóval, hogy minél több embert rántson magával a halálba...

ITT OLVASHATÓ

ŐSZI STÍLUSTIPPEK ARMANITÓL

FASHION BLOG
Szerző: Gabor Szakacs
2016.07.16.


Giorgio Armani tehetségével és kitartásával a divat élvonalába küzdötte fel magát, neve ma már egyet jelent a kifinomult olasz eleganciával. A négy évtizede fáradhatatlanul alkotó divattervező egyedi látásmódját, letisztult szabásvonalait és klasszikus stílusát milliók imádják. Legújabb Privé Fall 2016 Couture kollekciója a határozott, céltudatos és sikkes nőknek készült. Egy rendkívüli gyűjtemény egy cseppnyi hollywoodi csillogással az őszi szezonra.

Úgy tűnik, Giorgio Armani nemcsak reklámarcnak kérte fel korunk egyik legnagyobb színésznőjét, hanem divatháza hivatalos múzsájának szerepére is leszerződtette az Oscar-díjas Cate Blanchettet. Armani 2016-os őszi couture kollekciója Blanchett sallangoktól mentes, nőies, visszafogott stílusát idézte meg. A fekete bársonyok, a fémesen csillogó selymek, a minden részletre ügyelő, mesés hímzések és a szikrázó Swarovski kristályok előkelő ruhakölteményekben keltek életre. A háremnadrágok találkozása a fekete-fehér art deco mintákkal a 30-as évek stílusában különleges élménnyel gazdagították az Armani Privé bemutatójának vendégeit. Armani éppen annyit mutat a női testből, amennyit az alkalom megkíván, nem villant, nem okoz botrányt, ehelyett kecses, finom és magával ragadó. Nadrágos összeállításai határozottságot és magabiztosságot sugallnak, estélyi ruhái pedig Hollywood aranykorát, az előkelő vörös szőnyeges események hangulatát hozza el nekünk. Az Armani Privé kollekció kiváló ihletforrás lehet az őszi szezonra, az alkalmi szettek rajongóinak egyenesen kötelező!

ITT OLVASHATÓK

EZÉRT VEDD LE AZONNAL A SZÜLETÉSI DÁTUMODAT A FACEBOOKRÓL

24.HU BLOG
Szerző: Rátfai Gábor
2016.07.16.


Nyugodtan adja meg bárki nyilvánosan az adatait, de csak akkor, ha egyik nap arra szeretne ébredni, hogy nincs a bankszámláján egy árva peták sem.
 
Sokan nem törődnek vele, hogy milyen adatokat osztanak meg magukról a Facebookon, és boldogan kiírják, hogy most egy hónapig Hawaiin lesznek. Aztán mikor hazajönnek, és látják, hogy ki van pakolva a ház, nem nagyon értik, hogyan történhetett.
Azt viszont már kevesebben gondolnák, hogy a születési dátumuk megadása is okozhat komoly fejfájást.
 
Biztonsági szakemberek szerint célszerű eltakarítani a mindenki által látható születésnapot a közösségi oldalról, mert már a nevünk, és ez az egyetlen, hozzá kapcsolható adat is elég ahhoz, hogy illetéktelen kezekbe kerülve rossz célokat szolgálhasson. Megtörténhet ugyanis, hogy a kiberbűnözők ellopják a személyazonosságunkat, ez pedig olyan kellemetlenségekkel járhat, mint például a bankszámlánk leürítése,  ami azért eléggé el tudja rontani az ember napját...
 

A KIS FEHÉR HÁZ, EGY ALIGÁTOR ÉS A BÖRTÖN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: P. Elliot
2016.07.16.


A cím alapján gyanús, hogy aki azt adta (én…), annak megártott a meleg, de erről szó sincs. Sokkal inkább egy egyhónapos amerikai nyaralás pár kiragadott emlékéről, amit szerencsére törzskommentelőnk, P. Elliot most megoszt velünk, jó szokás szerint sok fotóval megspékelve. Induljunk hát el!
 
„Floridáról szóló poszt már volt több is, most kicsit én is beszámolnék arról, milyen volt a vakációnk. Egy hónapot töltöttünk el Floridában és egy-két déli államban, kicsit írnék két kedvencemről, Key Westről és St. Agustine-ról.
 
Amikor megérkeztünk Key Westre, hotelt kerestünk, megtaláltuk a kedvencünket (The Inn), de igencsak drágállottuk, felment az ára. Úgy döntöttünk, hogy na nem… igaz, hogy az úszómedencéje egy álom, de mit képzelnek.
 
Elmentünk egy másikba, a nővérem kedvenc hoteljébe, ott meg hozzátettek napi egy százast az itteni árhoz, pedig emez szebb. Erre visszamentünk az Inn-be és lefoglaltuk három éjjelre, vasárnap reggelig leszünk itt.
 
A szoba szép, kényelmes, maga a hotel is, a medencéje ugye fantasztikus, kókuszpálmák veszik körül, meg más növények, tényleg gyönyörű. Kinn csavarogtunk a városban, aztán bejöttünk medencézni, éjjel 11-ig van nyitva csakúgy, mint a bár.
 
Átjöttünk Miamin, gyönyörű város, elég régen jártam arra, egyszer még jó lenne visszamenni. A Key West felé vezető úton befelé a tenger zöldeskék, smaradg színű, nagyon sok a kicsi sziget, láttam teknőskórházat, ahol a sérült állatokat gyógyítják, állat szupermarketet, ezen mulattam a legtöbbet, vajon miket árulhatnak ott? Jó, kutya-macska-madáreleség. És még mi? Ha lesz időm, benézek visszafelé..."
 

6 PONT BRÜSSZEL FRISS MENEKÜLTÜGYI JAVASLATÁNAK KORMÁNYPÁRTI (FÉLRE) ÉRTELMEZÉSÉRŐL

ÁTLÁTSZÓ - PC BLOG
Szerző: pcblog
2016.07.15.


Botrányosnak minősítette az Európai Bizottság szerdán ismertetett áttelepítési keretprogramját Lázár János, aki szerint a javaslat túlmegy a kötelező betelepítési kvótán. A Political Capital gyorselemzésében pontokba szedte, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait miért érdemes a népszavazási kampány részeként kezelni:

ITT OLVASHATÓ

BÚCSÚ ESTERHÁZY PÉTERTŐL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Mészáros Márton
2016.07.15.


1950. április 14-én, Budapesten született, abba az Esterházy családba, amely sok neves államférfit adott Magyarországnak. Nagyapja, Esterházy Móric gróf rövid ideig kormányfő volt, édesapja "csak" EP-nek köszönhetően vált ismertté. Halála után fia írt róla a Harmonia cælestisben, később a Javított kiadásban dolgozta fel azt a traumát, hogy az apa a belső elhárítás ügynöke volt az előző rendszerben. Csakhogy az '50-es években az Esterházy nevet viselni nagy kockázattal járt, ezt Esterházy Péter már egyévesen megtapasztalta. Ugyanis ennyi idős volt, amikor a családot kitelepítették Hortra.
 
Élete első két évtizedében valóban nem tűnt úgy, hogy Esterházy Péter az írás mellett teszi le a garast. Az ELTE-n matematikusi képesítést szerzett, csak akkoriban kezdett el írással foglalkozni. Első kötete, Fancsikó és Pinta címmel elbeszéléseinek gyűjteményét tartalmazta. Lojalitásáról és az általa képviselt művészet értékállóságáról is beszél az a tény, hogy Esterházy egész életén át a Magvető Kiadó szerzője maradt. Első kötetét, csakúgy, mint negyven évvel később utolsó művét, a Magvető adta ki. Termékeny pályafutása alatt jelentek meg elbeszélései, kisregényei, publicisztikai írásai, esszéi, komédiái és drámái, de néhány éve esszéi mellett cikkeinek válogatása is helyet kapott egy kötetben.
 
Esterházyt olvasni mindig kihívás, de minden alkalommal maradéktalanul megéri. Könyveit, a papíron megelevenedő történeteit tulajdonképpen alig lehet értékelni anélkül, hogy ne beszélnénk róluk szuperlatívuszokban. EP igazi különlegessége az őstehetség megfoghatatlansága, túlburjánzása volt. Ha valamiről írt, akkor nem csak a tökéletesen megkomponált szerkezetet, a legprecízebb mondatokat láttuk, még csak nem is a szüntelen nyelvi lelemény lebegett a szemünk előtt. Több volt annál, amit a könyvek felszíne mutatott: minden gondolatot, amit leírt, pontosan tudott, értett, érzett. Kevés olyan írója van a magyar irodalomnak, aki ennyire tisztában lett volna azzal, amiről írt. És ezáltal kevés olyan irodalomélményben lehet részünk, amelyet maradéktalanul értünk és érzünk is. „Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá" - ehhez a sokszor idézett sorhoz egy életen át tartotta magát.
 
Esterházy Péter a kortárs magyar próza megkerülhetetlen alakja volt. A Harmonia cælestis és a Javított kiadás mellett a Kis Magyar Pornográfia, a Fuharosok, vagy a Csokonai Lili néven megjelent Tizenhét hattyúk az irodalomtörténet szerves részévé épültek. Tragikusan korai távoztával a szív segédigéi most nem találnak állítmányt.
 

A HÉTTORONY ÁRNYÉKÁBAN

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.07.16.


Hogy pontosan mi történt Törökországban, annak még jó zágoni Mikes Kelemen uram sem volna a megmondhatója, jóllehet ő is élt át arrafelé meleg helyzeteket, hatalomátvételeket, puccsokat. Van annak hagyománya Törökhonban. Annyi biztos, hogy egyes katonai alakulatok – nem elhanyagolható létszámban és erővel – péntek este fellázadtak Erdogan elnök ellen.

A puccskísérletet a legfrissebb hírek szerint leverték ugyan, de a harcok reggel kilenckor még folynak, eddig ezer sérültről és 754 halottról tudunk, de a gyakorlott hírelemző tudja, hogy ezek a számok törvényszerűen növekedni fognak, nem is kicsit. Este a hadsereg lezárta Isztambul két kulcsfontosságú hídját a Boszporuszon, valamint páncélosokkal megszállta a repülőtereket, a stratégiai pontokat, a jelképes fontosságú területeket, mint például a legendás Taksim tér és az ankarai parlament körzete. Eddig tipikus katonai hatalomátvételnek tűnik, a legjobb huszadik századi hagyományok szerint végrehajtva. Azonban még így is van pár érdekes momentuma.

Az egyik a légierő szerepe. Ilyen jellegű cselekményekben a légierők alakulatai általában nem szoktak részt venni, a fegyvernem drágasága és kiemelt fontossága többnyire biztosítja a feltétlen lojalitásukat bármely, őket üzemeltető rendszer iránt. Itt azonban komoly légiszázadok álltak a lázadók oldalán, Isztambul fölött köröztek, arról megoszlanak a vélemények, hogy bombázták-e a várost (véleményem szerint nem, de lélektani hatás kedvéért alacsonyan húztak át a lakott terület fölött, és hangrobbanásokat keltettek), valamint kétségtelen, hogy az ankarai parlament bejáratát érte valamiféle bombatámadás, habár az nem biztos, hogy repülőbomba volt. Azt a hotelt viszont, amiben Erdogan elnök lakott nyaralása idején, pár perccel sietős távozása után porig bombázták, ez tény. A kormányerők oldalán is harcoltak vadászgépek: egy harci helikoptert, mely a katonai elhárítás épületét próbálta megsemmisíteni, épp egy ilyen vadász lőtt le. A légierő egyáltalán nem elhanyagolható szerepe az eseményekben arra mutat, hogy nagyobb volt hadseregen belül a puccs támogatottsága, mint bárki hinné. És hadseregen kívül is komoly erők állhattak mögötte...

ITT OLVASHATÓ

MÉG AZ SEM VIGASZTAL, HOGY AKÁR OTT LESZNEK, AKÁR NEM, A FIZETÉSÜKET ÉS EGYÉB JUTTATÁSAIKAT MEGKAPJÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.07.15.
 
 

ÉS A FIDESZ - MOST ÉPPEN KÓSA - FOLYTATJA...

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.07.16.


Vénségemre is hitetlenkedem: nem hiszem el, hogy létezhet ilyen gátlástalanul aljas hatalom, létezhetnek ilyen gátlástalan gazemberek.

A Fidesz szívós és következetes: valamikor 1993-94 táján a „pártot” irányító „Disznók Különbizoccsága” úgy döntött, gazemberek lesznek – és tényleg.  S a lejtőn nincs megállás – de hol az alja?

Kósa Lajos július 15-én a Liget-projektről szóló ótvaros handabandázása közben, mintegy futólag, mellékesen, megvádolta „Brüsszel politikus urait”, hogy „felelőtlen politikájuk már eddig is európai életek százaiba került”.

De ha egy gépezet beindul, akkor az nem áll meg, a megbízást teljesíteni kell – hát fogta magát, és hazalátogatott, Debrecenbe. És a cívisvárosban Kósából, az üresfejű, gátlástalan emberből a bűnszervezet imígyen zagyvált, uszított...

...Biztosra veszem, hogy Debrecenben – polgárváros! – elhangzottak olyan újságírói kérdések, amelyekről a Fidesz ellenőrizte média nem számolhatott be.

Például:
  • Azt, hogy „nem kérünk a migránsokból”, úgy kell értenünk, hogy nem tekintjük őket menekülteknek, és a „magyar kormány” álláspontja szerint ott dögöljenek meg, ahonnan migráncskodnak?
  • Értelmezné azt az állítását, hogy „a támadások mindegyike bevándorlókhoz” köthető? Európában nincs és nem is volt, nem is lesz nem muszlimok által elkövetett terrorcselekmény?
  • A „támadások mindegyikének köze van az iszlám radikalizmushoz” – elmondaná bővebben, hogy érti ezt? Mi a viszony lényegi tartalma a bevándorlóknak emlegetett menekültek és az „iszlám radikalizmus” között? A migránsok nem éppen az iszlám terror elől menekülnek?
  • Miért gondolja fölháborítónak azt az uniós igényt, hogy a leginkább támogatott tagállamok is vállaljanak arányos részt a terhekből..?
  • Mi a Fidesz tényleges célja a menekültellenes uszítással?
Voltak még kínos kérdések, és Kósa nyilván kutyaszorítóba került, mert hazugságaira – kizárólag szakmai-erkölcsi okokból – a különböző irányultságú orgánumok munkatársai szívósan visszakérdeztek. Hamarosan megtudjuk, mi lett a „sajtótájékoztató” vége: Kósa menekült-e el, vagy az újságírókat zavarták ki…

ITT OLVASHATÓ

POZSONYI ÓTVAR

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.07.16.

 
„Az elhunyt Esterházy Péterről tett ki Facebook-oldalára több mint megosztó postot a több hazai médiumban publikáló, vagy szakértőként megjelenő író, publicista, Pozsonyi Ádám."
 
A Blikkből való ez a mondat, ők találtak rá Pozsonyi úr (?) Facebook bejegyzésére. Mely postot az ihletett, hogy tegnap meghalt egy ember. Aki történetesen író volt. Nagy író.
 
Ezen persze lehet vitatkozni, mert mindenkinek jogában bármiről és bárkiről bármit gondolni. A tisztességes emberek világában azonban ennek a vitának nem most, a gyász óráiban van itt az ideje.
 
Pozsonyi Ádám nem szakértő. Nem író, és nem publicista. Pozsonyi Ádám egy ótvar. Hogy miért, az nemcsak a mostani megszólalásából, de abból a cikkből is kiderül, amelyet Könyvkommandók címmel 2010. október 19-én írtam róla Nol-on:

ITT OLVASHATÓ

UBEREZÜNK

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.07.16.


Gyurcsány Ferenc az egyik közösségi honlapon adta közre a következő bejegyzését: "Be lehet tiltani az Ubert. Meg mindent. Tiltsátok be a facebookot is! Meg az Instagramot. Menjünk visszafelé! Mondom, meg fogjuk verni a Fideszt. És újra lesz Uber" Ez az indulatos kirohanás azt követően keletkezett, hogy Fekete Zoltán az Uber hazai ügyvezetője bejelentette azt, hogy július 24-től átmenetileg felfüggesztik az Uber tevékenységét Magyarországon. Fekete szerint ezt a lépésüket az váltotta ki, hogy a szintén július 24-én hatályba lépő jogszabály ellehetetleníti a hazai tevékenységüket, mert az abban szereplő szigorú intézkedések miatt sok taxis veszíthetné el nem csupán a vállalkozói igazolványát, hanem a súlyos büntetés mellett a gépkocsiját is. Mindemellett az Uber számára is súlyos szankciókat helyez kilátásba abban az esetben, ha törvénysértést követnek el.
 
Ezeknek a kijelentéseknek azért voltak ám komoly előzményei is, amit nem árt felidézni. Az közismert, hogy az Uber egy nemzetközi cég, amely az okos telefonokra feltelepített alkalmazás segítségével a náluk regisztrált és számon tartott taxisok számára közvetített ki megrendeléseket. Ilyen fuvarok esetében az Uber taxisok bizony nem mindig adtak számlát, vagy nyugtát az utasaik számára, így mivel annak nem volt nyoma, ezért alkalmassá vált az adócsalásra is. Egy másodpercig sem állítom azt, hogy minden Uberes taxis ezt cselekedte, de a NAV által is bizonyított tény az, hogy sokan jártak el így, ami nyilvánvalóan csípte azon nem Uberes taxisok szemét, akik viszont jogkövetőként normálisan adóztak. Még mindig emlékezhetünk a taxisok fővárosi tüntetéseire, amelynek során követelték a kormánytól azt, hogy az Uberes taxisoktól is követeljék meg a törvényes működést. Kétségtelen az, hogy itt mos kenyérharcról volt szó, és ebben a tekintetben a kormánynak volt kompetenciája arra nézve, hogy igazságot szolgáltasson. A parlament hozott is egy olyan törvényt, amit Fekete Zoltán „Uber-gyilkos” törvénynek nevez. Lehet ezt a törvényt kritizálni, hiszen ahány ember van hazánkban, annyian látják másképpen ezt a helyzetet. Én viszont úgy értékelem, hogy ez a jogszabály megpróbálta a törvényes keretek közzé szorítani az időközben megjelent Uber tevékenységét is...

ITT OLVASHATÓ 

UNIÓS NEM A 3-AS METRÓRA - TARLÓS MÉLYPONTON

MAGYAR NARANCS - LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON BLOG
Szerző: Király Dávid
2016.07.16.


A 3-as metró felújításának uniós finanszírozására mondott brüsszeli nem Tarlós István politikai karrierjének mélypontja. Budapest és az ország legnagyobb forgalmú vasútvonalának ügye – kiváltképp a főpolgármester számára – már azt megelőzően kudarcba fulladt, hogy a rekonstrukció elkezdődött volna.

Az, hogy az óriásberuházás sokkal inkább szolgálja majd a Fidesz, a kormány és barátai, mintsem a metrón utazók érdekeit, már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor a kabinet letiltotta a főváros vezetését új, korszerű metrószerelvények vásárlásáról és belekényszerítette Tarlósékat az évtizedekkel ezelőtti technológiát képviselő orosz szerelvények felújításnak hazudott, az ilyenkor minimálisan elvárható közbeszerzést is nélkülöző megvásárlásába – rendkívül drága hitelből. Tarlós-kormány: 0-1.

Ugyancsak alulmaradt a főpolgármester a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében. Hiába lett volna olcsóbb a BKV számára vadonatúj járműveket vásárolni, az ehhez szükséges kormányzati hitelgarancia megvonásával a városvezetés arra kényszerült, hogy 150 busz üzemeltetését szervezze ki magánvállalkozásoknak, ami túl azon, hogy évente több mint kétmilliárd forinttal drágább, mint a vásárlás, a buszparkjának elöregedésével küzdő, a Fővárosi Önkormányzat saját tulajdonában lévő BKV versenyképességét is tovább csökkenti az ágazatban. Tarlós-kormány: 0-2.

Aki ismeri Brüsszel döntési mechanizmusát közlekedésfejlesztési ügyekben, az tudja, hogy az Európai Unió nem támogat vonalfelújítást. Bármely uniós város akkor pályázik sikerrel uniós pénzekre, ha a tervezett beruházás a település közlekedési hálózatának fejlesztését szolgálja. Ilyen volt Budapesten a 4-es metró megépítése, a budai fonódó villamoshálózat kialakítása vagy az 1-es villamos fejlesztése és felújítása – mindegyik jórészt uniós pénzből valósulhatott meg, hiszen hatékonyabbá és elérhetőbbé tette Budapest közösségi közlekedését...

ITT OLVASHATÓ

ESETLEG A PÜSPÖK ÚR HABONY ÁRPÁD KIFIZETÉSI LISTÁJÁN VAN?

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.07.16.
 
 

ÚJ KORMÁNYZATI SZEREPOSZTÁS: VARGA LESZ A JÓ, LÁZÁR PEDIG A ROSSZ ZSARU

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.07.16.


Úgy tűnik, Orbán Viktor szükségét érezte annak, hogy valódi választ adjon arra az eshetőségre, mely szerint 2018 után nem tarthatja meg kényelmes többségét a Parlamentben. Talán nem is az időközi választásokon elszenvedett vereségek aggasztják igazán, hanem azok a háttérben még csak készülődő konfliktusok, melyek tovább rombolhatják a kormányhoz hű szavazók morálját. Azzal, hogy Varga Mihályt és Lázár Jánost kiemelte az első vonalból, és tulajdonképpen közvetlen helyettessé tette meg őket, felkészült több variációra, miközben csökkentheti a kormányon belüli feszültségeket.

Aligha a szenzációkeltés volt az elsődleges célja a legutóbbi Heti Válasz elemző cikkének, mely arról értekezett, hogy Orbán Viktor B tervvel készül a 2018-as választásokra. Nem mintha korábban nem lettek volna alternatív elképzelései, ám a Fideszt a vezér határozott stratégiája repítette a 2010-es kétharmados győzelemtől a mostani ingatag helyzetig, ami azt a látszatot keltette a választópolgárokban, hogy Orbán Viktor olyan győztes típus, aki minden körülmények között megtalálja az ideális megoldást..

Lényegében 2014-ben is megtette ezt, amikor olyan változtatásokat eszközölt a választási szabályokon, aminek következtében nem egészen 45 százalékos eredménnyel kétharmados többséget tudott kicsikarni a törvényhozásban, amit persze azóta elveszített. A sikerhez az is kellett, hogy a kampányban teljesen amortizálja az ellenzék egyetlen vezéralakját, Bajnai Gordont. Tudja, hogy 2018-as sikere is attól függ, hogy szét tudja-e forgácsolni az ellenzéki erőket a kampányban, illetve legalább meg tudja-e ismételni legalább a négy évvel korábbi eredményt...

ITT OLVASHATÓ

A SIVATAG GEOMETRIÁJA - JELENNÉ VÁLT JÖVŐ DUBAIBAN

MANDINER BLOG
Szerző: Kömlődi Ferenc
2016.07.16.


A modern építészet iránti rajongás vitt Sri Lankára menet félúton, árny nélküli forróságban, Ramadán böjtjén a sivatag és tenger övezte Dubaiba. Kicsit félve vártam, mert a közel-keleti arab világ másik kirakatvárosa, a katari Doha néhány éve − a phuketi hedonista éjszakából a csadoros valóságba, 40 plusz fok és Ramadán helyett márciusi szürkeségbe csöppenve, a mutatós skyline, a fényárban úszó felhőkarcolók ellenére − csalódást okozott.

Hamar kiderült, hogy Dubai teljesen más:

ITT OLVASHATÓ

70 ÉVE HÓDÍT A BIKINI

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.07.16.


Vajon Jacques Heim divattervező tudta-e, amikor 1932-ben megálmodta a két részes fürdőruhát, időzített bomba terve született meg agyában? Valószínűleg, mert a II.világháború után megtervezte az „Atomot”, egy atomnál nem nagyobb kétrészest és ez ihlette az 1946-ban megjelent bikinit.

Abban az évben a Csendes-óceáni Bikini-korallsziget, ahol az amerikai atomkísérletek folytak, címlapon jelentek meg szerte a világon, és egy ugyancsak francia fürdőruhagyártó, bizonyos Louis Réart is megpróbálkozott egy „merész és ugyanolyan keskeny” női strandöltözékkel, mint amilyen a híressé vált sziget. A „Bikini” feltalálója mondhatjuk „jókor volt jó helyen”, azonnal szabadalmaztatta és sikere azóta is töretlen.
 
A modell akkor olyan sokkoló hatást váltott ki, hogy egyetlen hivatásos manöken sem volt hajlandó felvenni. Réart ezért Micheline Bernardinihez, a Casino de Paris meztelen táncosnőjéhez fordult segítségéért. A fotók természetesen hatalmas botrányt váltottak ki, amelyet a sajtó meglovagolt, a bikinit „közerkölcsöt sértőnek” nevezte. Egyes katolikus európai országok, köztük Olaszország, Spanyolország és Belgium be is tiltották nyilvános viselését. 1948-ban még a híres Atlanti-óceáni francia fürdőhely, Biarritz polgármestere is kitiltotta a strandokról. Ausztrália is hordhatatlannak minősítette, miként Hollywood is. Például az igéző szépségű Lana Turnernek is el kellett takarnia bikinijét valami „decensebb” kiegészítővel. A különböző konzervatív amerikai nőegyenletek nyomására egy időre ki is tiltották a bikinit a filmekből. Még a politika is belekeveredett a dologba. Maurice Thorez-nek, a Francia Kommunista Párt akkori vezetőjének felesége a dolgozó nő újabb megalázási eszközének minősítette...
 

MEGŐRÜLT A VILÁG?

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.07.16.


...Egy hétig nagyjából el voltam szeparálva a hírfolyamtól. Erre ma reggel kinyitom az internetet és amit látok az úgy ver le a lábamról, mint egyszeri belvárosi polgármestert a felé guruló terhelő vallomások. Egy beteg fasz Nizzában gázolt halálra ártatlanokat, mert csak, és megtehette ezt a válsághelyzet ellenére. Erdogan Ratyipot megpróbálták megpuccsolni az éjjel, tankok vadászgépekkel keringőztek Ankarában és Isztambulban, amíg az Erdogan hívek meg nem verték a puccsistákat, néhol szó szerint. Itthon meg Vizoviczki nagyfőnök adott ki "közleményt", miszerint őt látásból sem ismerheti a rogántonyó annak ellenére, hogy az V. kerületben halászott a zavarosban, és a 13 oldalas Alku Ajánlatban arról beszélt, "egy országgyűlési képviselő-polgármesternek juttatott, milliárdos kárt okozó, rendszeres, nagy összegű kenőpénzekről számolt volna be, amennyiben nem teszik lehetővé, hogy kijöjjön a börtönből."

ITT OLVASHATÓ

HA KI AKARJÁK VÁGNI A LIGET FÁIT, AKKOR KIVÁGJÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.07.16.

 

KEREKES SÁNDOR NIZZÁBÓL: A MEGFELELŐ VÁLASZ

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Kerekes Sándor
2016.07.16.


Kerekes Sándor, a Kanadai Magyar Hírlap szerzője Nizzában nyaralt, amikor csütörtökön újabb iszlamista terrortámadást hajtottak végre Franciaországban – a harmadik ilyen támadásról van szó 18 hónap alatt. Sándor, illetve kanadai felesége Janet biztonságban van és az alábbi írást küldte lapunknak.

Hosszas beszélgetés után Janettel, a tegnap esti tömeggyilkosságról, és persze a tehetetlen düh hatása alatt is egyben, azt hiszem, hogy fel kell adnom a korábbi álláspontomat, amely többnyire a pacifizmus felé hajazott és habár ellenezve minden vallást, azért az ”élni és élni hagyni” alapján állott. Mára radikális lett belőlem és most elmondom, hogy hogyan tennék, ha a válaszadást rám bíznák.

Ehhez pesze nem árt tudni néhány alapvető dolgot.

Ha hinni lehet William L. Shirernek, (The Collapse of the Third Republic (1969)) márpedig ha van akinek hinni lehet, akkor az éppen ő, nos, a francia haderő néhány szerencsés, de véres első világháborús sikertől eltekintve kétszáz éve nemigen győzött csatában. Sőt, mint Shirer bőségesen dokumentálja a könyvében, a francia vezérkar részben gyávaságból, részben szándékos politikai célzatossággal hagyta veszni az országot 1940-ben a németeknek. Az utolsó nagy hadisikerei a franciáknak még Napoleon idejében történtek. Mindez annak ellenére, hogy a francia haderő nagyobb, modernebb és sokkal jobban felszerelt volt mint a németeké. A kettő között a különbséget és azzal együtt a győzelmet, a németek vakmerősége és a francia vezérkar gyávasága jelentette.

Mindezt úgy, hogy a fiatal tehetséges francia őrnagy, De Gaulle, könyve a modern páncélos hadviselésről, (Vers l’Armée de Métier 1934) volt az a forrás ahonnan a németek alkalmasínt az eredeti ötletet merítették a maguk páncélos hadviselési technikájához és a nagysikerű ardenni rajtaütéshez. Eközben pedig Franciaországnak nagyobb, modernebb és gyakorlottabb hadereje volt páncélosokban, repülőgépekben és tengeri flottában, amelyeket harc nélkül átengedtek a németeknek. De már a háború elött megnyilvánult az alapvetően gyáva alapállása a francia vezérkarnak, amikor a Ruhrvidék kiürítésekor engedtek a blöffölő Hitlernek.

Franciaország most a korábbihoz hasonló helyzetben van, habár a nemzetközi kontext nagyon más. De a sok provokációt türelemmel és fájdalommal tűrte, eddig a humanizmus felülkerekedett a dühön és a bosszúvágyon. Ez azonban nem mehet így tovább!

Az iszlám minden egyes eltűrt provokáció után csak agresszívebb lesz és nem fog megállni a gyilkolásban addig, amíg valaki meg nem állítja őket.

Most ennek az ideje érkezett el Franciaország számára....

ITT OLVASHATÓ

PÉTER

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: Benedikty Béla
2016.07.14.


Szerette a fiaimat. Nagyokat fociztak a római-parti kertben. Én már rég kidőltem, ő még akkor is játszott velük. 
Az én nagyobbik fiam nevét kapta az ő kisfia. Azt mondta egy ilyen gyerek neve jó lesz az övének is.
Szerette a fiaimat. Szerette a fiaimat.
Az istenit neki, most mit mondjak? 
 

NUIT DEBOUT, ÖSSZEFOGÁS, "HORIZONTALITÁS"

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KMÉRCE
2016.07.16.

 
Xavi Espinet interjúja Frédéric Lordonnal, a francia baloldalon nagy népszerűségnek örvendő közgazdásszal és szociológussal, a CNRS kutatásvezetőjével még április 23-án jelent meg a barcelonai El Critic c. lapban. Tárgya a Lordon aktív részvételével is indult Nuit debout mozgalom volt, amely elsőként a párizsi Köztársaság teret "foglalta el" éjszakánként, majd onnan terjedt szét az egész országban. Sőt annak határain túlra is, miközben a Munka Törvénykönyv módosítása ellen tavasszal indult változatos, szervezett és spontán tiltakozások egyik jelképes és különös bázisa lett. (Az új "munkatörvényt" ugyan azóta elfogadtatta a parlamenttel a "szocialista" kormány, és a mozgósítást a szakszervezetek nyárra felfüggesztették, de forró őszt ígérnek...) Az interjú magyar fordítása elsőként a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában jelent meg.
 
Xavi Espinet: Ön szerint mi késztette a kormányt egy új munkatörvénykönyv előterjesztésére, és mi a szimbolikus jelentése az El Khomrinak[1] is nevezett törvénynek?
 
Frédéric Lordon: Nem látok más magyarázatot, mint a teljes ideológiai elvakultságot. Ez a baloldalinak mondott kormány a valóságban az V. Köztársaság összes eddigi kormánya közül minden területen a legjobboldalibb politikát folytatja. Ha bizonyos távolságtartással figyeljük az eseményeket, akkor jól látszik, hogy történelmi léptékű politikai változás tanúi vagyunk. A következményeket hamarosan – de legkésőbb a 2017-es választásokon – és rendkívüli jelentőségüknek megfelelően észlelni fogjuk. Lényegében a szemünk előtt megy végbe a francia szociáldemokrácia történelmi felszámolása, ami, valljuk be, tulajdonképpen fellélegzés. De ahhoz, hogy a felszámolás megtörténhessen, a szociáldemokráciának a lehető legjobboldalibb irányt kellett követnie. Rövidre fogva, a Szocialista Párt neoliberális fanatizmusa vezette a kormányt e törvény előterjesztésére – pedig ezt még a Sarkozy-kormány sem merte volna megkísérelni. Jól mutatja azt az intellektuális bomlást és szétesést, illetve ideológiai iránytévesztést, amelyben a párt téblábol. A baloldalhoz már csak a terminológiai tehetetlenségi erő köti. De túl az ideológiai bezártságon, a párt teljesen elveszítette a kapcsolatát a tömegekkel, a társadalom valóságával, nem veszi észre, mennyire ellehetetlenültek az emberek életkörülményei, nem veszi figyelembe, hogy a létbizonytalanság és a munkahelyi viszonyok eldurvulása milyen szenvedést okoznak az alkalmazottként dolgozóknak. Mindez együtt vezetett el ahhoz az őrült gondolathoz, hogy ezt még lehet tovább fokozni, amit ezzel a törvénnyel tovább is fokoztak...
 

ZSARUK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.07.15.


A Ligetvédők harcával kapcsolatban sokan fölvetették: miért nem állnak a Nép oldalára a rendőrök? Miért hagyják, hogy kopasz bűnözők csicskáztassák Őket? Persze, tudom, ez tabutéma. De nem nálam. Nosza.
 
Rengeteg rendőrt ismerek. Három évnyi Hatalom elleni terepharc, többtucatnyi feljelentés, nyomozás, házkutatás, rabosítás, sok tüntetés szervezése, és azok közül számos erőszakos feloszlatása, meg ilyesmik után az lenne a meglepő, ha nem ismerném a zsaruk világát. Ismerem, alaposan és közelről. És egyáltalán nem lehetetlen, hogy átálljanak egy kritikus helyzetben. Éppúgy utálja többségük a Rezsimet, mint mi, éppúgy károsultja annak a diktatórikus szabadrablásnak, mint mi, éppúgy aggódik a saját, családja és hazája jövőjéért, mint mi. És éppúgy szeretne olyan országban élni, ahol a demokratikus jogállam törvényeinek kell alávetnie magát, nem pedig politikai megrendelésre sorozatgyártott ügyészi parancsoknak.
 
De tisztázzuk: nem fognak átállni, amíg nem érzik az erőt bennünk. Álltam már sokszor rendőrsorfallal szemben, pár centiről nézve farkasszemet velük. Hallottam már sisakos rohamrendőrtől, egymásnak feszülés közben: legyetek már elegen, vazze! Mutogatta már készenléti rendőr a középső ujját a Parlament felé velünk együtt, nettó módon kifejezésre juttatva Orbánról, meg a Rendszeréről alkotott tömör véleményét. Mi szóltunk rá, hogy vigyázzon magára, mert az orrunkban növő szőrszálat is sejtenként megfigyelik a TEKlegények. Úgyhogy épp ezért nem fogok konkrét zsarukról beszélni, mert nem a velük való kibacás íratja velem a cikket...
 

MIBŐL LESZ MATOLCSYÉKNAK REJTÉLYES ÜVEGPALOTÁJA A BALATONNÁL?

ATLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondó
2016.07.16.


Heti Top 5 – Átlátszó:

Hiába kapott a cég milliós bírságokat, tovább ömlik a szennyvíz a Tiszába
Etikai vizsgálatot kértek Maxin ügyvédjére
Az államot hibáztatja a biznisz bedögléséért Hunvaldék cége
Így próbálják Schmidt Máriát kiszorítani a projektjéből
Immár jogerős: közé kell tenni a nemzeti konzultációk eredményeit


Heti Top 5 – magyar sajtó:

Indul a kereskedőházi biznisz, összesen kb. hatmilliárdból (MNO)
Matolcsy fia a Balatonnál építtet 40 milliós mezőgazdasági melléképületet (NOL)
A hirtelen házi őrizetbe került Vizovicki bevédi Rogánt (444)
Még mindig haragszik Orbánra Simicska (NOL)
Büszke a HÖK-tevékenységére Török Márk (Index)

Legjobb rádiós anyagaink:

SOS! Nagyon felszökött megint Orbán stadionláza

Ingyenes hetilap közpénzzel kitömve – mennyibe kerül a Lokál az adófizetőknek?

Lopott autók is átmennek az eredetiségvizsgálaton

Hogyan verte át az ügyvéde az áfacsalót?

Végre megtudhatjuk, merre kószáltak az értékes festmények!

ITT OLVASHATÓ