2024. március 26., kedd

MIATTA SZAR HELY EZ AZ ORSZÁG: POLT PÉTER / PARTIZÁN 2016.05.15.

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2016.05.15.



Sok minden és mindenki miatt tart ott az országunk, ahol. De a legnagyobb gazemberek közül is kiemelkedik a főügyészünk, Polt Péter. Nem pusztán a 2010-es 2/3-os Fidesz győzelem kapcsán, hanem már a 2000-es évektől kezdődően dolgozott szisztematikusan azért, hogy a Fidesz korrupciós bűncselekményeinek egyike se kerüljön bíróság elé. Ezért szól róla és politikai pályafutásáról a slejm eddigi leghosszabb adása.

HANGFELVÉTELEK MUTATJÁK, MENNYIT VÁLTOZOTT VÖLNER, MIUTÁN ROGÁNÉK BERENDELTÉK A KARMELITÁBA

TELEX VIDEÓ
Szerző: TELEX
2024.03.25.



A Telex értesülései szerint 2021. november 3-án, két nappal Schadl György elfogása előtt Rogán Antal berendelte Völner Pált a Karmelitába. A találkozón figyelmeztethették a miniszterhelyettest, hogy szakítsa meg a kapcsolatot Schadl Györggyel, mert nyomoznak ellene, és megfigyelik. Erre utalnak az ügy nyomozati iratai is, Völner ugyanis rögtön ezután megpróbálta lepattintani a végrehajtói kar elnökét. Rogánék nem tagadják, hogy november 3-án Völner a Karmelitában járt, de szerintük ez csak egy munkamegbeszélés volt. A lehallgatások hangfelvételei alapján azonban Völner és Schadl viszonya egy csapásra megváltozott a találkozó után.

VÉGIGJÁRTUK A VÖLNER-CSALÁD ÉS SCHADLÉK INGATLANJAIT | OLIGARCHIA 2022.01.11.

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2022.01.11.



Cégeken és ingatlanokon keresztül milliárdos vagyont halmoztak fel az elmúlt év egyik legjelentősebb korrupciós botrányának főszereplői, illetve családtagjaik. Völner Pál esetében a fia gazdagodott - ma már egy értékes cégen keresztül részben az övé például egy kikötő is, Schadlnál pedig a végrehajtásból érkező milliárdos bevételek és egy jelentős ingatlanvagyon gyarapította a kasszát. Az eddig ismert erzsébetvárosi és V. kerületi ingatlanok mellett Schadl Györgyéknél találtunk két irodaházat is, mindkettőt végrehajtók használják. Hogy miért épp Schadltól bérlik, arról viszont senki nem akart beszélni. Völner Pál fiának is vannak ingatlanjai, az egyikben működik az esztergomi Régió TV, de a szomszédban nyitott irodát a helyi Fidesz is. Elvileg Völner Pált is itt lehet elérni - de Völnernek nyoma sincs, sem itt, sem máshol. Nyergesújfalun emellett Völner kapcsán egy villát is emlegettek, de kiderült, hogy az nem az övé - hanem fia üzleti partneréé, aki épp nemrégiben nyert meg egy 220 milliárd forintos közbeszerzést.

TELEX: ÖNMAGÁBAN EZ A FELVÉTEL NEM LESZ ELEGENDŐ A VÁDEMELÉSHEZ – JOGÁSZ A MAGYAR-FELVÉTELRŐL

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2024.03.26.


„Önmagában ez a felvétel, más bizonyíték nélkül nem lesz elegendő ahhoz, hogy egy büntetőügy a vádemelésig jusson” – mondta a Telexnek Ambrus István, az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének docense arról az alig kétperces hangfelvételről, amit kedd reggel hozott nyilvánosságra Magyar Péter.

A 2023 januárjában készült felvételen a jogász szerint egyetlen állítás – Varga Judit volt igazságügyi miniszter szava – szerepel csak, és semmilyen további, konkrét bizonyíték nincs az elkövetésre, azaz arra, hogy Rogán Antal vagy más kormányzati szereplő közbenjárására, javaslatára az ügyészség kihúzott volna részleteket a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagából.

Ambrus azt mondta, alapvetően a nyomozó hatóság mérlegelésén múlik, hogy indít-e eljárást a felvételen elhangzott állítások miatt. Ha úgy értékelik, hogy fennáll a bűncselekmény gyanúja, akkor indíthatnak nyomozást, ám nincs olyan kötelezettségük a hatóságoknak, hogy hivatalból eljárást kezdeményezzenek az ügyben. Amennyiben az ügyben feljelentést tesznek, a bűncselekmény gyanújának hiányában ilyenkor is van lehetőség a feljelentés elutasítására.

„Az ügyészség valamennyi, a felvételen és a dr. Magyar Péter tanúkihallgatásán elhangzott állítást elemzi, értékeli és további bizonyítási cselekményeket végez”

– írta kedd délutáni közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség. Azt állítják ugyanakkor, hogy fizikai képtelenség az ügyészségi iratok eltüntetése és átírása. A közlemény szerint valamennyi, az ügyészségen megjelenő adat, és annak sorsa dokumentálva van, ráadásul ezeket az adatokat nem csak egy helyen tárolják.

Magyar Péter sem kapott választ arra a kérdésére, az ügyészség milyen nyomozati lépéseket kíván tenni. Erről beszélt kedden az ügyészségi meghallgatása után. Szerinte nem tehet mást az ügyészség, mint hogy tanúként behívnak kormánytagokat, és a miniszterelnököt is meghallgatják.

De miért is lehet problémás az, amit Varga Judit elmondott a közzétett felvételen? A volt igazságügyi miniszter szavaiból az derült ki, hogy az ügyészség odaadhatta Rogán Antaléknak a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagait, akik „magukat kihúzatták”, vagy legalábbis ezt javasolták az ügyészeknek. Azt is mondta Varga, hogy az Igazságügyi Minisztérium egyik főosztályvezetője, Martonovics Bernadett is bement az ügyészségre átnézni a dokumentumokat.

Az ELTE oktatója szerint ugyanakkor a

a kormánynak, az igazságügyi miniszternek semmilyen jogköre vagy lehetősége nincs arra, hogy bármilyen módon közbeavatkozzon az ügyészség munkájába.

Ez azt jelenti, hogy nem kaphatják meg a nyomozati dokumentumokat, és javaslatot sem tehetnek az ügyészségnek arra, hogy módosítsák az iratokat...


MAGYAR PÉTER: A KORMÁNY VÁLLALJA A FELELŐSSÉGET ÉS TÁVOZZON A HIVATALÁBÓL

MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2024.03.26.


A kormány és Polt Péter távozását követelte Magyar Péter a kedd estére meghirdetett demonstráción. Egyúttal bejelentett egy újabb tüntetést is április 6-ára. A NER-ből kiugrott jogász egész nap szolgált fejleményekkel: reggel nyilvánosságra hozta a már korábban ígért hangfelvételt, azután az ügyészségen hallgatták meg, estére pedig megszervezte a demonstrációt.


Ez nem egy jobb- vagy baloldali tüntetés, ez egy nemzet demonstrációja, mert egy nép azt mondja, hogy elég volt – ezzel kezdte a beszédét kedden kora este a Legfőbb Ügyészség épülete előtt Magyar Péter. Szavai szerint Magyarország a legnagyobb politikai, morális és jogi válságába süllyedt néhány hét alatt pedofil bűncselekmények eltussolásával, kegyelmi botránnyal, korrupt végrehajtókkal és korrupt kormánytagokkal, adófizetői százmilliókból fenntartott rogáni propagandával és kézivezérlésű titkosszolgálatokkal.

Felidézte, hogy az ügyészségen átadott egy hangfelvételt, amelyen hallható az akkori regnáló igazságügyi miniszter – aki a volt felesége, Varga Judit –, aki elmondja, hogy büntetlenül és szemberebbenés nélkül belenyúlhattak ügyészségi iratokba. Szerinte a mögöttük lévő ügyészek nem tehetnek mást, mint tanúként meghallgatnak több kormánytagot, majd később magát a miniszterelnököt is. Felsorolta, hogy milyen büntetési tételek várhatók az általa felsorolt bűncselekményeknél, mire a tömeg skandálni kezdte, hogy „Börtönbe!”. Szerinte független vizsgálat és valódi felelősségre vonás csak akkor várható, ha Polt Péter legfőbb ügyész haladéktalanul távozik a hivatalából...

MAGYAR PÉTERÉK NEM HAGYNÁK, HOGY AZ ELMÚLT 30 ÉV LEGNAGYOBB POLITIKAI BOTRÁNYÁT IS ELTUSSOLJÁK

SZABAD EURÓPA
Szerző: SZALAI BÁLINT
2024.03.26.


Magyar Péter március 26-án estére tüntetést hirdetett, sok ezer ember vonult át a Legfőbb Ügyészség épületétől a Vértanúk terére. A rendőrség minden környező utcát lezárt. Magyar beszédeiben számonkérte a kormányt, amiért egy hangfelvétel alapján Rogán Antal belenyúlhat az ügyészségi iratokba, illetve követelte a Völner-Schadl-ügy pártatlan kivizsgálását.

Magyar Péter március 26-án reggel nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amin volt felesége, az akkori igazságügyi miniszter beszél arról, hogy Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy ügyészségi irataiba.

A felvételen többek közt erről beszél az igazságügyi miniszter és akkori férje:

Magyar: „Mármint a Rogánék?”
Varga: „Igen, semmi rossz, de…”
Magyar: „De erre mondta a Martonovics Detti, hogy semmi rossz, de kihúzattak dolgokat…”
Varga: „Persze, magukat kihúzatták… A Martonovics Detti…”
Magyar: „Az eredeti doksiban, vagy csak ami megjelent?”
Varga: „Javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be…”
Magyar: „És most azt mondják, hogy a te embered menjen be, és nézze meg, hogy mi van benne, és van-e még bármi, ami lehet benne?”
Varga: „Hát… Igazából az a baj, hogy új dokumentumok is már vannak benne, mert látszik…”

Itt olvashat bővebben is erről a felvételről.

Magyar a felvétel nyilvánosságra hozatala után este hatra tüntetést hirdetett a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé, ahonnét az eredeti tervek szerint a Parlament elé vonultak volna át. Végül a rendőrség tiltása miatt a közeli Vértanúk terére vonultak a jelenlévők, miközben a Kossuth tér is megtelt, sokezer ember gyűlt össze.

Magyar a Legfőbb Ügyészség előtt beszélt a közelmúltbeli pedofilbotrányról, a korrupcióról, és arról is, hogy valaki már a nyomozás alatt figyelmeztethette Völner Pál egykori igazságügyi államtitkárt, és hogy Polt Péter legfőbb ügyésznek és helyetteseinek azonnal le kellene mondania. Poltról a tömegnek jellemzően még erősebb kritikája volt, sokan börtönben akarták látni a jelenlegi legfőbb ügyészt.

ITT OLVASHATÓ 

MAGYAR PÉTER HANGFELVÉTELE NEM GYENGE - VARGA JUDIT, A GAZDATEST

DAVE VILÁGA
Szerző: Dave
2024.03.26.



Magyar Péter nyilvánosságra hozta az egyik hangfelvételt, és nem gyenge az anyag. Varga Judit arról beszél benne, hogy Rogán Antal kihúzatta magát a Völner-Schadl iratokból. Varga Judit azóta újra posztot egyet, és Hadházy Ákos is megszólalt. Megint.

HATALMAS TÖMEG TÜNTETETT BUDAPESTEN, MAGYAR PÉTER ÁPRILIS 6-RA ÚJRA AZ UTCÁRA HÍVTA AZ EMBEREKET

NÉPSZAVA
Szerzők: B.Z., P.L., Á.B.
2024.03.26.


Magyarország a rendszerváltás utáni élet legnagyobb politikai, morális és jogi válságába süllyedt néhány hét alatt – jelentette ki Varga Judit NER-rel szakító exférje, akit több mint tízezer ember követett a ma esti demonstrációra. Elég parázs volt a hangulat, de úgy tűnik, Orbán Viktort ez nem érdekelte, meccset nézett közben.


Kezdésre több száz ember gyűlt össze Budapesten a Markó utcában arra a tüntetésre, amelyet Magyar Péter hirdetett meg a Schadl–Völner-ügyben végzett független vizsgálat követelésével. A tüntetők a Legfőbb Ügyészség épületétől az Országházig, a Kossuth térre vonulnak, ahol már az Orbán-kormány lemondása lesz a jelszó.

Helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint ahhoz képest, hogy meccsnap van – Magyarország Koszovót fogadja egy barátságos futballmérkőzésen – egész sokan jelentek meg. Eleinte a Gábor Áron rézágyúja bömbölt a hangszórókból, aztán jött az A jó lovas katonának... is. Jobb hangulatot csinál mint a Grund, az tény ¦ kommentálja ezt munkatársunk.

Magyar Péter kezdés után tíz perccel lépett a tüntetők elé. Hatalmas ováció fogadta.

Úgy érzem, hogy egyre többen gondolják Magyarországon, hogy elég volt – kezdte a beszédét.

Azt hangoztatta, nem egy politikai, ez nem egy jobboldali és nem egy baloldali tüntetés, ez egy nemzet demonstrációja, mert egy nép most azt mondja, elég volt. Azt hangoztatta, Magyarország a rendszerváltás utáni élet legnagyobb politikai, morális és jogi válságába süllyedt néhány hét alatt: pedofil bűncselekmények eltussolásával, elnöki kegyelmi botránnyal, korrupt végrehajtókkal és korrupt kormánytagokkal, adófizetői százmilliárdokkal fenntartott rogáni propagandával, kézivezérléssel működő titkosszolgálatokkal...

MAGYAR PÉTERÉK A KORMÁNY LEMONDÁSÁT KÖVETELIK | ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A TÜNTETÉSRŐL

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2024.03.26.


Ma este 6 órára tüntetést hirdetett meg Magyar Péter a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé. A tervek szerint ezután a Kossuth térre vonulnak, hogy a kormány lemondását követeljék. 

A Partizánon is élőben közvetítjük az eseményeket: Tóth Jakab a helyszínről tudósít, a stúdióban pedig Gulyás Márton beszélget meghívott vendégeinkkel. Itt lesz velünk Magyari Péter, a Válasz Online újságírója, Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője, Bita Dániel, a 24.hu főszerkesztő-helyettese, valamint Ruff Bálint politikai tanácsadó, a Vétó című műsorunk műsorvezetője.



RÁCZ ANDRÁS: A MAGYAR PÉTER-FÉLE HANGFELVÉTELRŐL - VARGA JUDIT ÉRZÉKELHETŐEN TELJESEN ALKALMATLAN VOLT A POSZTRA, AMIT BETÖLTÖTT

FACEBOOK
Szerző: RÁCZ ANDRÁS
2024.03.26.


Harmadjára hallgatom újra a hangfelvételt. Egészen elképesztő felelőtlenség (és ostobaság) ilyen jellegű információkról otthon beszélni.

Aki nem tudja tartani a száját, az ne vállaljon olyan munkát, ahol titkot kell tartani.
.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy a NER prominensei ilyen kötetlenül fecserésznek otthon olyan dolgokról, amiknek egyrészt eleve meg sem szabadott volna történniük (nyilvánvalóan bűncselekmények ugyanis), másrészt pedig, ha már sajnos megtörténtek, akkor mélyen és örökre hallgatniuk kellene róla.
.
Erős a gyanúm, hogy Varga Judit bármiféle politikai karrierjének akkor is vége, ha a történtek miatt nem vonják felelősségre.
.
Leginkább azért, mert a hangfelvételből kiderült, hogy Varga végletesen fegyelmezetlenül kezelte a tudomására jutott érzékeny információkat. Ergo, teljesen és tökéletesen alkalmatlan volt arra a posztra, amit betöltött. (Ami nyilván felveti annak a felelősségét is, aki kinevezte).
.
.
UPDATE: nyilván igazságügyi miniszterként normális országban az lett volna a feladata, hogy megakadályozza, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténjen. Vagy, ha erre nem képes, akkor le kellett volna mondania. Normális országban tehát azért lett volna alkalmatlan a poszt betöltésére, mert ezeket nem tette meg. A fenti írás arról szól, hogy Varga még a mostani, abnormális körülmények között IS alkalmatlan volt miniszternek, hiszen még arra sem volt képes, hogy ne fecsegjen.

AMERIKAI NÉPSZAVA: A HANGFELVÉTEL EGYETLEN ÉRDEKES RÉSZE, HOGY „POLT NEM URA A HELYZETNEK”

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.03.26.


Magyar Péter nyilvánosságra hozta a feleségével zajlott beszélgetésén készített titkos felvételét, amelyet nem lehet csupán egyetlen irányból értékelni. Ami elhangzik rajta, az Orbán fasiszta rendszerének jogállamellenes működése, amivel szembe kell néznie annak is, aki ezt önmagának is hazudva tagadta. De normális embernek ebben semmi új nincs.

Az elhangzottak csak abból a szempontból, s kizárólag amiatt jelentenek botrányt, hogy ez a közönséges bűnszervezet, az Orbán által vezetett szervezett bűnözői csoport, eljátssza a demokráciát, a jogállamot. Mert ha nem játszanák el, akkor ebben semmi botrányos nem lenne. Ez a rendszer így működik, a felvétel csupán a működési zavarokra mutat rá.

Azok is nyilván abból a hazug kettősségből fakadnak, hogy egyik oldalon demokráciáznak, miközben a demokráciának írmagja sincs, viszont az ostoba képmutatás miatt helyenként ereszt a rendszer. Vannak rendőrök és ügyészek, akik ki tudják játszani, de csak bizonyos mértékig, mert ugyan van ügy, ami nem lehetne, de azért Rogánt kihúzzák belőle.

Fejtörést az okoz, hogy nem tudnak mindent kihúzni belőle, és fájdalommal állapítja meg az igazságügyi miniszter, hogy nem tudják az ügyet eltüntetni, mert az ebből a célból ott tartott pártkatona, Polt Péter legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek. Nem is értjük, hogy miért engedték, miért lett belőle ügy, feltételezhetően azért, mert Völner nem hagyta abba.

Ennek a felvételnek a legfőbb tanulsága Orbánnak az, hogy nem lehet lezser diktatúrát csinálni, amíg ő a fasiszta világforradalommal van elfoglalva, a háta mögött ég a ház. A bűnpártolás céljára tartott legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek. Vagy nem jól igazították el, mert az Orbán-család bűncselekményeit jól fedezi, azt senki nem piszkálhatja.

Szakszerűtlenséget leplezett le Magyar felvétele, hogy amikor szabad utat kap egy NER-es nyomozás, mert valaki nagyon elpofátlanodik és saját zsebre lop, Orbán pedig nem tűri a konkurrenciát, akkor kihúzzák belőle a fontos neveket, de Polt nem eléggé alapos, ezért a később bekerülő terhelő információk és nevek benne maradhatnak.

Ez az, ami megengedhetetlen egy jól szervezett fasiszta diktatúrában. Az Európai Unió testületei előtt minősíthetetlen hangnemben jogállamiságról handabandázó Varga Judit a felvételen erre mutat rá: a legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek, nem manipulálja eléggé jól a nyomozati anyagokat, rosszul végzi a munkáját, mert nem csal elég megbízhatóan.

Tetszettek volna rendes nyílt diktatúrát csinálni...

444.HU: MAGYAR PÉTER ORBÁNT IS BEIDÉZNÉ TANÚNAK, TÜNTETÉST HIRDETETT

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2024.03.26.


Magyar Péter kedden átadta az ügyészségnek a hangfelvételt, amit mondatról mondatra végighallgattak az ügyészekkel. A kihallgatás után azt mondta, ez az utóbbi 30 év legnagyobb nyilvánosságra került botránya, amire ennyire egyértelmű bizonyíték áll rendelkezésre. Elmondta újra, hogy Varga Juditot hiába kérte, hogy jöjjön be vele tanúskodni. Furcsának találja, hogyan lehet az, hogy a kormány egy mondatban sem reagál a felvételen elhangzó mondatok valóságtartalmára.


A Fővárosi Nyomozó Ügyészség előtt azt mondta, arra nem kapott választ az ügyészségtől, milyen nyomozati lépést terveznek tenni. Szerinte több kormánytagot, sőt a miniszterelnököt is be kell idézni tanúként, mert jóval többet tudhatott az ügyről, mint a volt felesége. Magyar azt mondta, ebben az ügyben egyelőre ennyi hangfelvételt talált. Elmondta azt is, hogy Gulyás Gergelynek semmilyen szerepe nem volt a Völner-Schadl-ügyben.

Egyben tüntetést hirdetett kedd este 6-ra a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé, hogy az ügy kivizsgálását követeljék. Majd átvonulnának a Kossuth térre, hogy a kormány lemondását követeljék.

Azt mondja, a tüntetésre várja Gulyás Gergelyt és a Fidesz becsületes tagjait. Egyben bejelentette azt is, hogy pártjával elindul az európai parlamenti választásokon, és olyan eredményt ér el, ami „a Holdról is látszik”. Erről több párttal is tárgyal, de ezeket egyelőre nem szeretné megnevezni. Annyit árult el, hogy ezek között nincsenek parlamenti pártok. A főpolgármester-választáson várja Szentkirályi Alexandra visszalépését. Vitézy Dávidról pedig azt mondta, hogy nagyon szorosak a kapcsolatai a kormánypárttal...

24.HU: KI AZ A MARTONOVICS DETTI, AKIRŐL MAGYAR PÉTER ÉS VARGA JUDIT BESZÉLT?

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2024.03.26.


A Magyar Péter által közzétett hangfelvétel szerint Martonovics Bernadett kormányfőtanácsos is tudott arról, hogy Rogán Antalék „kihúzatták magukat” a Schadl-ügy ügyészségi irataiból. Az igazságügyi tárcánál egykor fontos posztot betöltő nő neve a nyomozati iratokban többször felbukkan, például ő volt az elnöke annak a vizsgáztató bizottságnak, amely átengedte Schadl György egyik végrehajtójelölt pártfogoltját. Martonovicsot még akkor is foglalkoztatta a minisztérium, amikor Völner Pál volt államtitkár és a végrehajtók volt elnöke ellen vádat emeltek.


Az Igazságügyi Minisztérium korábbi vezető kormányfőtanácsosának, Martonovics Bernadettnek a neve is elhangzik – igaz, a felirat alapján Martinovicsként – azon a hangfelvételen, amelyet Magyar Péter tett közzé kedd reggel azelőtt, hogy belépett a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahol ismét a Völner-Schadl-üggyel kapcsolatban hallgatják ki. Magyar a felvételen akkori feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel beszélget, állítása szerint azután, hogy Varga azt mondta a kormányról, hogy az egy maffia, amiből nem lehet kilépni.

Az alig kétperces felvételen Varga – Magyar Péter felvetésére – Rogán Antallal kapcsolatban azt mondja: „magukat kihúzatták” a Schadl-ügy ügyészségi irataiból. Ekkor került szóba Martonovics neve is. Magyar Péter ugyanis a kormányfőtanácsosra hivatkozva azt mondja:

De erre mondta a Martonovics Detti, hogy semmi rossz, de kihúzattak dolgokat.

Erre Varga Judit helyeselve hozzátette: „Persze, magukat kihúzatták.”

A beszélgetés alapján Martonovics Bernadett, az igazságügyi tárca Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztályának korábbi vezető kormányfőtanácsosa is tudott arról, hogy az ügyészségi dokumentumokból kihúztak részeket a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjével kapcsolatban.

Martonovics neve a Völner Pál és Schadl György elleni nyomozati iratokban is többször szerepel. Pozíciójából eredően rendszeres kapcsolatban volt Schadllal, ugyanis végrehajtójelölteket is vizsgáztatott. Ő volt az elnöke például annak a bizottságnak, amely átengedte a végrehajtók elnökének egyik pártfogoltját, majd a történtek után az iratok szerint telefonon panaszkodott, hogy „minden rendben van, de ez egy katasztrófa volt, nem tudott semmit.”

A 24.hu által megismert nyomozati iratokban szereplő feljegyzésben az olvasható róla:

"A vizsgálóbizottság tagja volt Martonovics Bernadett is az Igazságügyi Minisztérium delegáltjaként, aki a vizsga folyamán jelezte, hogy a jelölt semmit nem tudott, a dolgozata már nem a hatályos jogszabályok alapján készült, azonban Schadl György elérte Martonovics Bernadetten keresztül, hogy a jelölt mindenképpen sikeres vizsgát tegyen a bizottság előtt"...

SZABAD EURÓPA: MAGYAR PÉTER HANGFELVÉTELE: ROGÁNÉK KIHÚZATTÁK MAGUKAT AZ ÜGYÉSZSÉGI IRATOKBÓL

SZABAD EURÓPA
Szerző: FAZEKAS PÁLMA
2024.03.26.


Alig két perc hosszúságú az a hangfelvétel, amelyet Magyar Péter nyilvánosságra hozott, bizonyítandó az ügyészségen egy hete tett kijelentéseit, egyebek között azt, hogy Rogán Antal és/vagy az emberei belenyúltak a Völner–Schadl-ügy ügyészségi irataiba. A felvételen az hangzik el, hogy Rogánék átnézték az iratokat, kihúzatták belőle magukat, és javasolták az ügyészeknek, hogy mit még kéne kihúzni. Cikkünk frissül.

Az egykori igazságügyi miniszter volt férje egy nappal a hangfelvétel nyilvánosságra hozása előtt arról beszélt egy interjúban, hogy a felvétel 2023 januárjában készült a lakásukon, amikor azt tanácsolta Varga Juditnak, hogy nyújtsa be a lemondását. Magyar Péter állítása szerint Varga Judit erre azt felelete, hogy ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni (ez a mondat nincs rajta a hangfelvételen – a szerk.), és elmesélt pár dolgot.

A felvételen, amelyet a rossz hangminőség miatt feliratozva tettek közzé Magyar Péter Facebook-oldalán, a Schadl–Völner-ügyről beszélget a házaspár, majd az alábbi párbeszéd hangzik el az iratokkal kapcsolatban:...

VÁLASZ ONLINE: NEM RENDSZERBUKTATÓ FELVÉTEL, BÁR RENDES DEMOKRÁCIÁBAN ELÉG LENNE EGY POLITIKAI VÁLSÁGHOZ

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2024.03.26.


A Magyar Péter által ma reggel nyilvánosságra hozott felvétel nem őszödi beszéd, nem várható tőle, hogy Rogán Antal magángéppel meneküljön miatta az országból. A Varga Judit szájából elhangzottak ettől függetlenül egyáltalán nem jelentéktelen mondatok: normális demokráciában, jogállamban nagyon súlyos következményekkel, akár börtönbüntetéssel is járhatnának. Most tehát az ügy hatósági kezelése fog választ adni arra, ami az ügy legfontosabb közéleti tartalma: hogy létezik-e még a magyar jogállam. Vélemény.


Magyar Péter kedd reggel közzétett hangfelvétele kellemetlen hangulatú beszélgetés. Sokszor belefojtja a szót akkori feleségébe. Aki nem ismeri a Schadl-botrányt, a jogi kereteket, a mai politikát, abból nem sok hatást válthat ki.

Éppen ezért alkalmatlan arra, hogy önmagában forradalmi hevületet, sokkot, elementáris dühöt okozzon. Nem őszödi beszéd ez, amelyben a miniszterelnök azt mondja, hogy „hazudtunk”. Egy halkan beszélő nő azt próbálja elmondani, hogy megpróbáltak valakik valamit, nem teljesen sikerült, miközben egy férfi hosszabb összefoglalókkal vág közbe.

Értő fülek számára azonban a szövegnek van jelentősége. Akármilyen kurta, akármilyen szaggatott is a gondolatmenete, kiderülnek belőle fontos dolgok, amelyek normális demokráciában, jogállamban nagyon súlyos következményekkel járhatnának.

Elhangzik ugyanis, hogy a kormány egyes politikusai kihúzattak számukra kellemetlen részeket egy nyomozati anyagból.

Erről pedig a hivatalban lévő igazságügyminiszter tudott. Ez a legsúlyosabb állítás a szövegben. Ilyennek nem szabadna megtörténnie, ha pedig megtörtént, akkor bizony bűncselekményt követtek el, akik ebben részt vettek. A kegyelmi ügyet kirobbantó, Vidéki prókátor néven publikáló ügyvéd össze is szedte az eset jogi hátterét. Bűnpártolás és hivatali visszaélés: ezek súlyos bűncselekmények, börtönbüntetés fenyegeti elkövetőiket. Az elhangzottak nyomán teljesen indokolt lenne, ha az ügyészség legalább tanúként beidézné Varga Juditot, Rogán Antalt és a többi embert, akiknek a neve elhangzik a felvételen.

Varga Judit azt állítja, hogy nem mondta komolyan ezeket, csupán ráhagyta Magyar Péterre, hogy legyen az, amit hallani akar, mert akkori férje megfélemlítette.

A hangfelvétel alapján Varga azonban nem azt mondja, amit Magyar a szájába ad. Ha szaggatottan is, de magától beszél. Kettőjük kapcsolati dinamikája ettől még lehetett nyomasztó, a volt miniszter tarthatott amúgy a férje haragjától. Az egész történetet nekünk, kívülállóknak pont azért nehéz értelmeznünk, mert összekeveredik a magánéleti és a közéleti jelentőségű szál.

Ideális esetben nem kellene, hogy e szálak érvénytelenítsék egymást: fel lehet háborodni az ügyészek politikai befolyásolásán akkor is, ha közben valaki szolidaritást érez Varga Judittal egy rossz kapcsolat miatt. Illetve nem kell Magyar Pétert akarni miniszterelnöknek ahhoz, hogy elfogadjuk: a magyar igazságszolgáltatás alkotmányban előírt függetlenségét súlyos támadás érhette. Varga és Magyar is csomagban árulja azonban érveit, amikor Varga egy másik este könyvdobálós vitatkozását köti össze a felvétellel, Magyar pedig új politikai mozgalmának sikerét kapcsolja hozzá.

Ám nekünk nem kötelező csomagban fogyasztanunk mondandóikat.

Nem érvényteleníti Magyar felvételeit, ha nem szimpatikus számunkra titokban rögzíteni házastársunk szavait, és nem érvényteleníti Varga szavainak súlyát a felvételen, ha egyébként elhisszük neki, hogy szenvedett akkoriban...

MAGYAR PÉTER HANGFELVÉTELE: VARGA JUDIT SZERINT ROGÁNÉK KIHÚZATTÁK MAGUKAT A SCHADL-VÖLNER-IRATOKBÓL

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2024.03.26.



Kedd reggel megjelent Magyar Péter hangfelvétele. A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit exférje erről a felvételről előzetesen azt mondta, hogy az 2023 januárjában készült az otthonukban, miután Varga arról beszélt neki, hogy egy maffiakormányban van, amiből nem lehet kiszállni. Magyar azt ígérte, a felvételből ki fog derülni, hogy Varga első kézből kapott információkat a Völner–Schadl-ügyről, és a beszélgetésben Rogán Antal neve is szóba kerül.

Az alig kétperces felvételen Magyar Péter Varga Judittal beszélget, a Schadl-Völner-ügyről és az ügy iratairól. Ez így hangzott:

Varga: „Annyi, hogy a Dani menjen át az ügyészségre, és kérdezze meg, hogy milyen…”
Magyar: „Ja, hogy mi van meg?”
Varga: „Mert náluk is van egy példány ezekből.”
Magyar: „És ti nem láttátok, vagy a sajtó meg már látta.”
Varga: „Hát, sőt már valószínűleg odaadták, és elvileg ők ezt anno átnézték.”
Magyar: „Mármint a Rogánék?”
Varga: „Igen, semmi rossz nincsen, de…
Magyar: ”De erre mondta a Martinovics Detti, hogy semmi rossz, de kihúzattak dolgokat…„
Varga: Persze, magukat kihúzatták… a Martinovics Detti… (…) Javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be”...

PARTIZÁN: RENDKÍVÜLI: MINDEN, AMIT A MAGYAR PÉTER ÁLTAL KÖZZÉTETT HANGFELVÉTELRŐL TUDNI KELL

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2024.03.26.



Közzétette Magyar Péter azt a korábban beígért hangfelvételt, amin egykori felesége, a korábbi igazságügyi miniszter Varga Judit arról beszél, hogy Rogánék “javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni” a Völner-Schadl-ügy irataiból. 

Rendkívüli élő adásunkban Szurovecz Illéssel, a Partizán munkatársával, valamint Miklósi Gábor újságíróval beszéljük át, mit lehet jelenleg tudni a publikált hangfelvételről.

MAGYAR PÉTER FACEBOOK OLDALA - TÖRTÉNÉSEK, FELVÉTELEK, ESEMÉNYEK

FACEBOOK
Szerző: MAGYAR PÉTER
2024.03.26.


Add tovább! Találkozzunk ma 18.00 órakor a Legfőbb Ügyészség épülete előtt, az V. kerületi Markó utca 16. számnál, ahonnan átsétálunk a Kossuth térre és együtt követeljük az utóbbi évtizedek legnagyobb korrupciós és politikai botrányának kivizsgálását, a kormány és a legfőbb ügyész lemondását! Gyertek, a hazának szüksége van rátok! Csak magyar zászlót, kokárdát és fáklyákat hozzatok! Mutassuk meg, hogy nem félünk!

GUARDIAN: KORMÁNYKÖRÖKBEN HÁROMNAPOS JELENSÉGNEK TARTJÁK MAGYAR PÉTERT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2023.03.26..


Magyar Péter-jelenség: Háromnapos csoda vagy valódi messiás? Ki lesz Szlovákia következő köztársasági elnöke? A dán miniszterelnököt javasolja az Európai Tanács elnökének az EUROPEUM kutatója. Nemzetközi lapszemle
.

Háromnapos csoda vagy valódi messiás?

"Itt az idő”: a volt kormányzati bennfentes felkavarja a magyar politikát. Ezzel a címmel számolt be tegnap – még kora délután, tehát az ominózus hangfelvétel mai közzétételének kilátásba helyezése előtt – a The Guardian című londoni lap a Magyar Péter-jelenségről. Az elmúlt hetek fejleményeit egészen az államfői kegyelemgyakorlásig visszamenően áttekintő terjedelmes írás szerzője Bayer Lili.

Néhány héttel ezelőtt Magyar Péter még szinte teljesen ismeretlen volt, most pedig ő uralja a vitákat és a címlapokat, amivel súlyos kellemetlenségeket okoz a Magyarországot régóta vezető Orbán Viktor miniszterelnök kormányának – olvasható a cikkben. Magyar a The Guardian kérdésére sms-ben azt válaszolta, hogy nem tervezte a politikába való belépést. A hosszas belső küzdelmet gyors és hirtelen döntés követte. "Egyszerűen arra jutottam, hogy kötelességem nyilvánosan elmondani az igazságot a kormányról és az oligarchákról" – idézte a szerző, és hozzátette, hogy ez az átalakulás bombaként robbant, és megragadta a képzeletét sok olyan magyarnak, aki már elvesztette a reményt, hogy bármi valóban változást idézhet elő az Orbán által régóta uralt országban. A magyar vezető több mint egy évtizede központosította hatalmát, és mind jobban kiterjesztette befolyását az igazságszolgáltatásra, a médiára, az egyetemekre és a kulturális intézményekre, miközben szoros kapcsolatokat alakított ki Moszkvával, Pekinggel és a világ szélsőjobboldali mozgalmaival – emlékeztetett a The Guardian.

Magyar Péter a brit lapnak azzal érvelt, hogy amíg a korábbi felesége a kormány tagja volt, neki nem adódott lehetősége arra, hogy nyilvánosan fellépjen. Az elnöki kegyelem botrányának a kezelése azonban számára az utolsó cseppet jelentette a pohárban, mert akkor világossá vált, hogy a kormányzó párt üzenetei teljességgel képmutatóak.

A cikk kitért arra, hogy Magyar Facebook-bejegyzései vezető kormányzati személyeket vettek célba, elsősorban a nagyhatalmú Rogán Antal minisztert, aki Orbán kommunikációs gépezetét irányítja, valamint felügyeletet gyakorol a titkosszolgálatok fölött. Magyar Péter éveken át személyes barátságban volt Gulyás Gergellyel – állítólag ő mutatta be Varga Juditnak. A londoni lap név nélkül idézett egy forrást, aki még Brüsszelből ismerte Magyar Pétert, és azt mondta róla, hogy mindig erőteljes karakter, jó debattőr volt, erős nézetekkel. "Azt hiszem, Európa-párti, klasszikus jobbközépet képviselt, semmiképpen nem a mai Fideszt" – mondta Magyar Péterről ez a cikkben meg nem nevezett személy.

Ami a magyar politikai közeget illeti, a The Guardian szerzője megszólaltatta László Róbertet, a Political Capital intézet választási szakértőjét, aki szerint az ellenzéki pártok rossz állapotban vannak, a magyar gondolkodásban erős a "messiásvárás", olyan erős vezető iránti vágy, akit követni lehet, de az elemző kétli, hogy Magyar lehetne ez a vezető. Kormánykörökben pedig azt mondták a londoni lap újságírójának, hogy nem szentelnek különösebb figyelmet Magyar Péternek, úgymond háromnapos jelenségnek tartják.

Ki lesz Szlovákia következő köztársasági elnöke?

Most nézzük északi szomszédunkat. Az EurActiv brüsszeli hírportál értékelése szerint Szlovákia korábbi nyugatbarát külügyminisztere, Ivan Korčok meglepetésszerű győzelmet tudott ugyan aratni az elnökválasztás első fordulójában, de nem lesz könnyű dolga, hogy az április hatodikai második menetben legyűrje Peter Pellegrinit, Robert Fico miniszterelnök koalíciós partnerét. A portál emlékeztet arra, hogy a Fico-kormány az európai fősodortól eltérő, barátságos politikát folytat Oroszország irányában.

Korčok mindenesetre az első fordulós eredmények láttán azt hangoztatta, hogy azok közül sokan, akik korábban a mostani kormánykoalícióra szavaztak, immár nem értenek egyet a kormány külpolitikájával. "Elzárkózunk, megsértjük legszorosabb partnereinket, felégetjük azokat a hidakat, amelyek a hozzánk legközelebb állókkal, a Cseh Köztársasággal és Lengyelországgal kötnek össze bennünket" – mondta. Szlovákia – teszi hozzá az EurActiv – egyre inkább elszigetelődik, és távol tartják ukrajnai, illetve uniós és NATO-megbeszélésektől.

A portál megszólaltatja Grigorij Mesežnikov és Radoslav Štefančík szlovák elemzőt, akik szerint több kérdéstől függ a második forduló kimenetele. Ezek egyike, hogy Korčok meg tudja-e szólítani az első fordulótól távol maradókat. További kérdés, hogy kire szavaznak majd a legnagyobb nemzeti kisebbséget alkotó magyarok. A legdöntőbb viszont az lesz, hogy milyen választói magatartást tanúsítanak – vagyis a szavazási urnákhoz járulnak-e másodszor is - azok, akik az első fordulóban Štefan Harabin oroszpárti volt igazságügyi miniszterre voksoltak, és aki 11,7 százalékkal a harmadik helyen végzett. Az EurActiv által ismertetett közvélemény-kutatási előrejelzések Pellegrini szoros győzelmét valószínűsítik.

A dán miniszterelnököt javasolja az Európai Tanács elnökének az EUROPEUM kutatója

Végül egy másik brüsszeli portál, az EUObserver olyan véleménycikket közölt a minap, amely amellett érvel, hogy Mette Frederiksen dán miniszterelnök legyen az idén esedékes uniós tisztújítás nyomán az Európai Tanács, vagyis az EU-tagállamok csúcsvezetőiből álló testület elnöke, a mostani belga Charles Michel utódaként. A cikk szerzője Hugo Blewett-Mundy, a prágai székhelyű EUROPEUM politológiai intézet vendégkutatója. Legfőbb érve az, hogy az agresszív orosz magatartás megfékezése érdekében Európán belül egyetértésre kell jutni, és Frederiksen az, aki a nyugati politikusok közül a legjobban érti a keleti tagállamok aggodalmait, ő lehetne a legalkalmasabb Ukrajna támogatását illetően Párizs, Berlin és Varsó között a nézetek összecsiszolására.

„ELKERGETIK A KIVITELEZŐT, BEJÖN HELYETTE VALAKI, Ő LESZÁMLÁZZA AZT A MUNKÁT, AMIT TE MÁR ELVÉGEZTÉL” – ELSZÁMOLÁSI VITA NAGYBAN

SZABAD EURÓPA
Szerző: BÁTHORY RÓBERT
2024.03.26.



Befuccsolt a kisvárdai vár felújítása, amire az unió 2,2 milliárdot adott. A megrendelő januárban bontotta fel a szerződést a kivitelezővel, többek között arra hivatkozva, hogy folyamatosan tologatta a határidőket, egészen addig, amíg ki nem futottak az időből. A várat felújító Korintosz Kft. ügyvezetője viszont azt mondta a Szabad Európának: a megrendelő Kisvárdai Várfürdő Fejlesztő Nonprofit Kft. időhúzása miatt esett kútba a befejezés. Vozák László, a kivitelező cég ügyvezetője szerint ráadásul Kisvárda meghatározó alakjai már évekkel ezelőtt azt mondták neki: jobb lenne, ha levonulna a területről, és átadná más vállalkozónak a vár felújítását. Nem tette. Most úgy számolja: legalább félmilliárddal tartozik neki Kisvárda önkormányzati cége. A hányattatott sorsú vár felújítására 2,2 milliárdot adott az unió, de az ingyenpénz ellenére sem sikerült befejezni, pedig már tavaly át kellett volna adni. Elszámolási vita nagyban a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramon belül.


„Puszira megcsináltuk nekik a színpadot. Arra egy fillért nem kaptunk. A tetőtérben a vendégszobákat.”

Vozák László fut a pénze után. Úgy számolja: legalább 581 millió forinttal tartozik neki Kisvárda egyik önkormányzati cége, az, amelyik uniós pénzből megrendelte a vár felújítását, de utoljára másfél éve fizetett. A hányattatott sorsú vár felújítására 2,2 milliárdot adott az unió, de az ingyenpénz ellenére sem sikerült befejezni, pedig már tavaly át kellett volna adni.
Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban 18 kastélyt és 12 várat újítanak fel. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinálja a programot. Céljuk a műemléki védelem alatt álló épületek fenntartható hasznosítása, valamint közreműködés a fejlesztésükben, felújításukban. A program honlapja szerint a kastélyok felújítása sokkal jobban halad, mint a váraké. A program január 1-jétől a Miniszterelnökségtől átkerült a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM).

Vozák László annak a Korintosz Kft.-nek az ügyvezetője, amelyik 2019-ben közbeszerzésen megnyerte az 550 éves vár felújítására kiírt pályázatot. A cég több mint harminc éve műemlékeket újít fel. Jó hírük van a szakmában, Kisvárdán sem ismeretlenek. Nagy elánnal vágtak bele ebbe a melóba is.

„Igazából azért állt meg az építkezés folyamata, mert idestova több mint másfél éve nem fizet a megrendelő egy vasat sem”

– magyarázta a kivitelező, aki csak a Szabad Európa stábját engedte be a várba...

„MINDENTŐL MEGSZABADULTAM, AMI OROSZ” – ÍGY VÁLTOZOTT A HARKIVI LÁNY KÉT ÉV HÁBORÚTÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2024.03.26.


Hogyan változtat meg két év háború? Személyiséget, életet, környezetet, napi rutint – mindent. Mi válik elérhetetlenné, és mi normává? Két napon át sétáltunk Harkivban egy helyi színházigazgatóval, aki megmutatta nekünk azokat a helyeket, amelyek a háború előtt voltak fontosak számára. Meg az azóta azzá váltakat is. Már ha állnak még. Két év háború egyetlen emberbe sűrítve. Ez itt Tetjana Holubova története.


Ígéretes évnek indult. Véget ért a járvány, feloldották a lezárásokat. Minden adott volt, hogy a 2018-ban alapított független színház, a Nafta igazán fejlődni kezdjen. Tetjana Holubova, a tősgyökeres harkivi kultúrmenedzser 23 évesen, 2020-ban vette át az intézmény vezetését. Elődje úgy döntött, inkább a színpadon szerepel többet. Akkor már hetven alkalmazottjuk volt. Nem teljes munkaidőben; állandó társulat helyett mindig adott darabhoz toboroztak szereplőket, zenészeket. Belekóstolt ebbe-abba, de az eredetileg politológus Holubova számára a Nafta lett az élet értelme. Nem tipikus nyolcórás munkahely, de neki éppen ez volt jó benne.

A megelőző napokban már érezni lehetett, hogy közeleg. Benne volt a levegőben, ahogy Tanja mondja. Egy nappal előtte, ironikus módon, a kollégáival stresszkezelési foglalkozást tartottak a Naftában. Mindenki erről beszélt, muszáj volt valahogy levezetni. Arra azonban, ami és ahogyan történt, nem számított. Nem is értette, mi történik pontosan. Azt hitte, hamar vége lesz. Emiatt inkább az ismeretlentől félt. Pár órával később, 2022. február 24-én kora reggel az egész világ megtudta, mi történt: Oroszország megtámadta Ukrajnát. És nekiment Harkivnak...

HATALMAS ÁRROBBANÁS ÉRTE EL A BALATONT, A HELYI FIATALOK NAGY RÉSZÉNEK ESÉLYE SINCS LAKÁS- VAGY HÁZVÁSÁRLÁSRA

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2024.03.26.


54 tóparti és tóközeli településből 38-ban minimum duplájára, háromban több, mint háromszorosára nőttek az ingatlanárak. Húsz településen egymillió forint feletti összegért adnak egy négyzetmétert.


Nemcsak a tóparti települések lélekszámára voltak nagy hatással a járvány miatti demográfiai folyamatok, hanem a térség ingatlanpiacára is. – Összességében óriási árrobbanás történt a Balatonon, ami fáziskésésben volt a lakáspiaci áremelkedéshez képest – mondta a Népszava megkeresésére Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. – Akkor lódultak meg az árak a Covid idején, és azt követően, amikor a nagyobb városok lakáspiacain az őrületes drágulás 2019 második felétől kezdve lassulni kezdett. Ez pedig mára azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy aki egy Balaton-parti településen lakik, és helyben szeretne maradni, de valamilyen élethelyzet változás miatt nagyobb ingatlanba költözne, annak lehet, hogy kicsit odébb kell mennie, hogy megfizethető áron találjon magának lakást.

Az ingatlan.com lapunk kérésére összeállított statisztikájából kiderült, hogy a vizsgált 54 tóparti és tóközeli településből 38-ban minimum duplájára, háromban több, mint háromszorosára nőttek az ingatlanárak,

a teljes régióban – a háttértelepüléseket is beleértve – pedig 88 százalékos volt az emelkedés.

A legkisebb növekedés értelemszerűen az amúgy korábban is legdrágább településeken – Alsóörsön 42, Szántódon 47, Balatonfüreden 57, Balatonföldváron 62 százalékos drágulás – volt tapasztalható. Ezzel szemben Balatoncsicsón 243, Balatonberényben 232, míg Balatonrendesen 206 százalékos volt a drágulás. Már 20 olyan település található, ahol az átlagos négyzetméterár meghaladja az egymillió forintot, a legdrágább Tihany 1,8 milliós átlagárral. A klasszikus, tóparttal rendelkező települések közül 597 ezres négyzetméterárral a minimális, néhány tízméteres partszakasszal rendelkező Balatonfőkajár a legolcsóbb, s Badacsonytomaj 754, Balatonmáriafürdő 765, Badacsonytördemic 766, Balatonszárszó 798 ezerrel tartozik a leginkább megfizethető települések közé...

A MAGYAR KORMÁNY JÓ HÍRNEVE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.03.26.


Nagy Márton miniszter perrel fenyegette meg a SPAR-t a magyar kormány jó hírnevének megsértése miatt. Mielőtt tisztába tennénk, ez miért is képtelenség, idézzük azért fel ezt a csudálatos történetet, amely ím, lassan eljut a végkifejletig. Minden az extraprofitadóval kezdődött, ami sarc nem egyéb, mint a magyar kormány útonállása a neki nem kedves cégekkel szemben kettős céllal. Elszedni a pénzüket, és elűzni őket az országból, vagy, ha már kivéreztek, olcsóért fölvásárolni azokat.

Ez egy nyílegyenes folyamat a NER-ben, ami annyira nyilvánvaló, hogy már az EU-hoz fordultak a Magyarországon regnáló multik (legalábbis jórészük), bemutatva a közösségnek, milyen maffiamódszerekkel működik a Fidesz. Ha úgy vesszük, ez az egész annyira transzparens, hogy már szót sem érdemelne, ha a magyar kormány nem lenne annyira hülye, hogy mindezek után is neki áll feljebb. Unalomig ismerjük a Ryanair-rel való affért, aminek csak a folyománya, hogy ennek vezére Nagy minisztert leidiótázta. De volt ott is per.

Mégpedig azért, mert a kormány egyik kinyújtott karja, a fővárosi kormányhivatal, mint hatóság háromszáz millió forintra büntette a légitársaságot, mert az tovább passzolta az utasokra a rá kivetett extraprofitadót. Aztán kiderült, a büntetés jogtalan, tehát lehetne olyan tapasztalat, hogy nem jó ómen minden hülyeség miatt pörösködni a multikkal, mert esetleg nem lesz jó vége. Illetve a vége mindig az, hogy a fogyasztó, lásd, mint fentebb, az utasok fizetik meg a magyar kormány rablóhadjáratait. A SPAR-ral sem lesz ez másként.

Illetve ezzel az osztrák céggel annyival nagyobb a baj, hogy a rabláson túl – mint ismeretes – azt is a nagyvilág elé tárták, Orbán Viktor szeretett volna egy rokonnak részesedést a cégből a SPAR-vezér állítása szerint. Így ez volna az, amivel kormányunk jó hírneve csorbult, bár ilyenje nem nagyon van már – ha volt egyáltalán -. Emlékezzünk az Uniónak panaszolt maffiamódszerekre, hogy az egyéb bajokat (külpolitika, jogállam, etc.) ne is említsük, tehát sokkal inkább mondható az, elképesztően rossz a magyar kormány híre.

Azon már túl sokat rontani nem lehet. Viszont abból, amit még alább előadunk, meglátjuk, ez a lehetetlen küldetés is sikerül nekik, mert a SPAR-ral kapcsolatban most indul útjára a gyönyör. Kiindulásként az az érdekesség, hogy Nagy miniszter hatóságnak képzeli magát, s mint ilyen, abban a tévedésben van, hogy egy céget, illetve annak a vezérét utasítgathatja akármire is. Pedig állítólag ezt tette, ha igaz az a kijelentése, amit előadott, miszerint „múlt héten behívtam a SPAR vezetőjét, és elmondtam neki, hogy minden kijelentésnek következménye van”.

Ez annyira szép, hogy ugyanebben a mondatban maga jó miniszter urunk cáfolja is meg, midőn egy vessző után pedig ezt visítja: „fáradjanak ide, és mondják el, mire alapozzák ezeket a kijelentéseket, amiknek következményei lesznek”. No most, vagy behívatta azt a nyüves cégvezért, vagy most ábrándozik arról, hogy fáradjon hozzá, mert a kettő együtt nem megy. A logika szerint sem áll meg ez így, de, ha ez még fel sem tűnne, az mindenképp, hogy ebben a mondatban kétszer is elhangzik a „következményei lesznek” fenyegetés...

AMERIKAI NÉPSZAVA: SÚLYOS MORÁLIS AGGÁLYOK TERHELIK MAGYAR PÉTER TITKOS CSALÁDI HANGFELVÉTELÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.03.26.


Amikor ezt a cikket írjuk, még nem hozták nyilvánosságra Magyar Péter bizonyítékként bemutatásra kerülő hangfelvételét, csupán a Gulyás Balázs által készített interjú jelent meg a Facebookon. Nem titkoljuk súlyos csalódottságunkat, mert Magyar Péter többes számban beszélt, hangfelvételeket ígért, ehhez képest egyetlen felvételről van szó.

Ezt az egyetlen felvételt is ő maga készítette egy családi vita alkalmával. A felvételen nem kormánytagok szerepelnek, hanem egyetlen akkori kormánytag, a volt felesége. Ez nem más, mint kettejük beszélgetése vagy veszekedése, amely 2023 januárjában zajlott. Ez a korábbiakhoz képest sokkal kevesebb, mint amit Magyar lebegtetett.

Azt mindenki tudja, hogyan működik ez a bűnszervezet, a kuriózum az lenne, ha erről a lakosság tudomást szerezne oly módon, hogy az érintettek belső titkos beszélgetéséről egy hangfelvétel nyilvánosságra kerülne. Mindenki ezt remélte, valami ilyesmit ígért Magyar Péter, ehhez képest a feleségével zajlott veszekedés egyetlen hangfelvételéről van szó...