2019. május 27., hétfő

MAGYARORSZÁG BESZOPTA A MANTRÁT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.05.27.



Magyarország beszopta a mantrát: a magyarok több mint fele elhitte, hogy akkor jár jól, ha azokra szavaz, akik majd védelmi pénz fejében megvédik azoktól, akiknek eszük ágában sincs őket megtámadni.

Orbán Viktor sikeres politikus. Pártja, a Fidesz háromszor egymásután kétharmadot szerzett, az utolsó három országgyűlési választáson rajt-cél győzelmet aratott. Most ne firtassuk, hogy mennyire volt tisztességes és törvényes, ahogyan nyerni szoktak, mennyi volt benne a gyanús elem, a szabálytalanság.

Nem abban az értelemben sikeresek, hogy jót tettek volna az országgal. Mondjuk, ha fejlesztették volna az egészségügyet, növelik az oktatás színvonalát, csökkentik a szegénységben élők számát. De semmi ilyet nem tettek, épp ellenkezőleg: talán az Orbán-kormány által mostanság preferált Horthy kormányzó idején volt ennyi szegény ember az országban, mint most. Az egészségügy romokban, nincs hét, hogy – stílszerűen szólva - ne gurulna ki egy csontváz valamelyik kórházból. Az oktatás a padlón, aki teheti, elsősorban a politikai és a gazdasági elit tagjai, magániskolába járatja a gyerekeit...


A PARLAMENTEN KÍVÜLISÉG AD HITELT AZ ELLENZÉKNEK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.27.


A Momentum az európai parlamenti választáson bebizonyította azt, amit a rendszerrel a parlamentben kollaboráló, Orbánt legitimáló ellenzéki pártok (elsősorban a DK) soha nem hitt el. Van élet a parlamenten kívül is, lehet támogatást, népszerűséget és hitelességet szerezni Orbán pénze, és a rendszer legitimálása nélkül is. Attól függetlenül, hogy a Momentum nem elvi okokból maradt ki a parlamentből, de ennek következménye az, hogy nem arattak még ennél is nagyobb sikert. Ha a Momentum elvi okokból mondana fel minden együttműködést a rendszerrel, így bojkottálán Orbán rendszerét, a csaló választásait, és nyíltan a NER legitimációját támadná, még nagyobb lenne a támogatottsága.

Magyarországnak elege van Orbán hazugságaiból. Egyedül vidéken van még bázisa, ahol az emberek csak a megszállt közmédiát s Orbán elrabolt vidéki sajtójából tájékozódnak, melyet központi propaganda működtet. Ellenzéki alternatíva nincs, mert az Orbánnal kollaboráló pártok nem hitelesek. Akik Orbán pénzén politizálnak, abból élnek, azok óhatatlanul az Orbán által meghúzott keretek közé szorulnak, azok Orbán rendszerét legitimálják, és a demokrácia hamis látszatát keltik. Az európai parlamenti választás némileg kivétel ez alól, mert ezt az Európai Unió írja ki, nem a törvénytelen és illegitim Orbán-rendszer. A rendszerrel való bárminemű együttműködés nemcsak hiteltelenné teszi ezeket a pártokat, nemcsak lusták és kényelmesek lesznek, eléldegélnek, hanem erodálódnak is.

Az MSZP túlélte önmagát, de lassan a szavazók is halálra ítélik. Gyurcsány Ferenc pártja elsősorban innen erősödött, amennyivel gyengült az MSZP, annyival erősödött a DK. A DK-ban alkalmasabb és jobb, életre valóbb politikusokat látnak, mint az előregedett, elfásult, elsekélyesedett MSZP-ben. De a DK örvendetes erősödése még nem azt jelenti, hogy az országban szerezte több hívet, ez még erősen arra utal, hogy a baloldalon van egy átrendeződés. Az mindenképpen pozitív fejlemény, hogy a megosztottság csökken, nem sok kis támogatottságú párt van, hanem kezdenek a baloldalon is egységes tömbbé válni. A DK ezt a folyamatot azzal erősíthetné, ha néppártosodna szilárd baloldali és liberális elvekkel, hogy a sokszínűség ne sok kis pártban, hanem egy nagy balliberális tömegpártban jelenjen meg.

Ehhez tovább kell lépni a DK-ban tomboló személyi kultuszon, és Gyurcsány Ferencnek el kell döntenie, hogy egy személye imádásra épülő kis szektát akar működtetni hobbiból, vagy egy komoly tömegpártot akar szervezni Orbán fasiszta rendszerének felváltására. Ehhez meg kell szüntetnie azt a látszatot, hogy a DK a Gyurcsány-család és barátai magánvállalkozása, el kell túrnie a kritikát, a párton belüli szabad véleménnyilvánítást, a szabályozott, ám demokratikus vitát. Már az is megpezsdítette az életet, hogy a felesége lett a listavezető, és nem ő, vagy nem valamelyik húséges unalmas fegyver(táska)hordozója. Ez a legnagyobb kihívás számára és a DK számára, ha az ő retorikai képességeit kamatoztatva, egy sokféle gondolatot, gyakorlatias vezetőket is befogadó párttá meri szervezni a DK-t, kiengedve a konyhájából azt...

ORBÁN ELKEZDHET VISSZASOMFORDÁLNI A NÉPPÁRTIAKHOZ

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.05.27.


Rövidesen színt kell vallania a Fidesznek az európai politikában, így komolyan megkavarhatja a magyar belpolitikát is az uniós választás végeredménye. Ugyanis annak ellenére nem érezheti magát győztesnek Orbán Viktor, hogy eggyel több képviselőt küldhet az Európai parlamentbe, mint öt éve. A kormányfő taktikai hibái oda vezettek, hogy akik számítanak rá nem elég erősek, akik pedig ejteni akarják, továbbra is meghatározzák az EU politikai irányvonalát. Egy lehetősége azonban maradt Orbánnak, ha nem akarja teljesen elveszíteni politikai súlyát a kontinentális erőtérben: Visszakönyörgi magát a néppártiak közé. Ennek viszont ára van. Nem kicsi, nagyon nagy.

Állítólag Orbán Viktor 60 százalék körüli eredményt várt el pártjától a vasárnapi EP-választáson, ám végül ennél kisebb arányban verték az ellenzéket. Az elért 52,33 százalék azért így is elég sokat mond arról, milyen hatékonyan mosta át az emberek agyát az állampárt, mennyire sokat számít az, hogy a Fidesz lassan tíz éve uralja a közbeszédet, és milyen sokat hozott a konyhájukra, hogy szinte totálisan letarolták a hazai sajtót. A magyar társadalom végletes kettészakadása tetten érhető volt már a tavalyi parlamenti választások végeredményében is, ám a mostani adatok arról tanúskodnak, hogy a nagyvárosok és kistelepülések viszonylatában tovább nyílik az olló a kormány és ellenzékének támogatói között.

A Fidesz ezúttal is a régen alkalmazott, és az utóbbi választásokon szinte változatlan formában megismételt mechanizmusok szerint gereblyézi össze a számára a győzelemhez szükséges szavazatmennyiséget. Nemzeti konzultációk és egyéb közpénzből finanszírozott kampányok segítségével ülteti el a kollektív tudatunkban azokat a témákat, melyek a kormány számára egyrészt fontosak, másrészt hatékonyan kommunikálhatók. A párbeszédnek álcázott agymosás mások fontos hozadéka a Fidesz számára, hogy folyamatosan tudja frissíteni a támogatói adatbázisát, és lényegében előre tudják, mennyi szavazattal számolhatnak az adott voksoláson...

EP-VÁLASZTÁS ’19: LE PEN NYERT, DE MACRON SEM ZOKOG

FRANCIA POLITIKA BLOG
Szerző: SOÓS ESZTER PETRONELLA
2019.05.26.


Tegnap este egy dolog teljesen egyértelmű volt: papírforma szerint alakult az élen a sorrend, a Nemzeti Tömörülés és Marine Le Pen ha kicsivel is, de nyert. Le Pen logikusan és természetesen azonnal támadásba lendült, követelte a Nemzetgyűlés feloszlatását, az elnöki párt pedig igyekezett minimalizálni az egy százalékot el nem érő különbséget-vereséget. Vagyis elindult az értelmezési verseny. De hova vezethet mindez? Gyorselemzés a franciaországi EP-választás eredményéről 5+1 pontban.

1. Macron (és Le Pen) belpolitikailag kényelmes helyzetben

Korábban már írtam arról, hogy az élen a konkrét sorrendnek sok belpolitikai jelentősége nincs. Ez továbbra is igaz: nincs súlyos belpolitikai jelentősége, mert Emmanuel Macron számára Le Pen remek 2022-es mumus, sőt, szükséges ellenfél, akit fel lehet mutatni, mint veszélyt (“nézzétek, ez a veszély még nyerni is tud, emlékeztek 2019-re?“). Le Pennek is kell Macron, hiszen Le Pen bázisa szemében Macron mindent megtestesít, amit utálni lehet és kell.

Itt érdemes megjegyezni, hogy nincs belpolitikai determinizmus sem – gondoljunk csak arra, hogy Nicolas Sarkozy pártja a 2009-es, Le Pené a 2014-es EP-választás győztese volt, rá három évre mégsem lett egyikük sem elnök…

2. Az EP-választás eredménye arra utal, hogy megerősödött a globális / lokális törésvonal Franciaországban
A franciaországi EP-választás igazi érdekessége a másodvonal tartós, azaz nemcsak 2017-re érvényes átrendeződése. Az “igazán érdekes dolgok” 15% alatt történtek: a republikánusok összeomlása és a zöldek erősödése remek hír azoknak, akik a régi pártrendszer bontásán, és az új megszilárdításán ügyködnek (ez praktikusan az RN és az LREM, vagyis Le Penék és Macronék).

Mind az RN, mind pedig az LREM a globális / lokális, szuverenista / föderalista, progresszív / nacionalista törésvonal, nem pedig a hagyományos jobb-bal törésvonal mentén szervezné a francia és az európai politikai életet (ki-ki tudományos és politikai meggyőződése alapján nevezi el az új törésvonalat, mint az elnevezések sora is mutatja). Így nekik a republikánusok és a szocialisták agóniája, illetve a baloldal belső versenye, átrendeződése főnyeremény...

NEM, NEM, SOHA!

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. SZÜDI JÁNOS
2019.05.27.



...A fent említett iromány szerint a magyar királyok egykori koronája megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát is. Megtestesíti tehát mindazt, amely elvezetett az ország háborús vereségeihez, milliók fronthalálához, több százezrek elhurcolásához, emberi mivoltuktól való megfosztásához, többségük meggyilkolásához, az ország szétdarabolásához, lerombolásához, időszakonként visszatérően száz meg százezrek kivándorlásához.
Nagy Magyarországot nem kellett szétszedni. Nagy Magyarország szétesett. Szétesett, mert vezetői mindent megtettek, amit nem kellett volna és semmit nem tettek meg, amit meg kellett volna tenni, hogy ez ne történjen meg. Menekült a magyar nemzettől – a közös korona alól – minden nemzet, amelyik megtehette. A szlovákok, a horvátok, a szerbek, saját államot akartak, létre is hozták. Nem kérdezték a magyarokat. Nem akartak a magyarokkal közös határok közt maradni. Menekült a magyar is. Egy 2013-ban készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a „magyar gént” hordozók száma négy millió körül lehetett. Magyar művészek, tudósok tízezrei alkottak és haltak meg határainkon kívül.
*
A döntés megszületett. Kerüljön a lövészárok méltó helyre. A város szívébe. Oda, abba a környezetbe ahonnan száműzték Nagy Imre a mártír miniszterelnök, József Attila a költőóriás, Károlyi Mihály az első magyar köztársasági elnök, Kossuth Lajos a lánglelkű kormányzó szobrát. Oda, ahol eloltották az 56-os sortűz áldozatainak emlékére lobogó örökmécsest. Oda, ahol egyetlen éjszaka kivágtak több tucat hársfát, felszámolták a lombok alatti parkot. Az itt kezdődő, sokat látott Andrássy út fogadja be az új lövészárkot. A bejáratnál felsorakoztatott tanulóknak az osztályfőnök megmutathatja majd a döntéshozó ízlésének megfelelően fekete márvánnyal beborított teret, amelyre – az ország háza mellé – rekonstruálták egy letűnt dicstelen korszak relikviáit. Visszatért a hősi pátosztól megfosztott, magába roskadt, megtört emberként ábrázolt Kossuth és a szintén ebbe a pozícióba merevített Batthyány kormány tagjainak szoborcsoportja, a Szerbiának – és így a világnak – hadat üzenő, az ország koporsójába ezzel sok-sok szöget beverő miniszterelnök, Tisza István szobra is. A bejáratnál felsorakoztatott tanulók lelkét átitathatja a himnuszba öntött sorstragédia kiváltotta önsajnálat, a bűnbakkeresés, a magyar felsőbbrendűség tudata. A nemzet szentélyébe történő belépés előtt, az állam alattvalójává előléptetett tanerő – minden bizonnyal készül hozzá tanári segédkönyv – könnyes szemmel elmagyarázhatja a rábízott ifjúságnak a revizionizmus jelmondata: „Nem, nem, soha!” mának szóló üzenetét.
*
A döntés megszületett. A döntés inspiráló! Ki kellene használni a döntés adta lehetőséget. Süllyesszük múltunk minden szégyenét a földbe. Hozzunk mellé egy közös, egy valóban nemzeti döntést az árkok betemetéséről. Születnie kell egy másik közös, valóban nemzeti döntésnek: hazánkban nem lehet tovább, nem lehet többé diktatúra. Nem, nem soha!


A VIDÉK A KULCS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.05.27.


A tegnapi választásokon a Fidesz mindent bevetett, amit csak tudott, legyen az törvényes vagy törvénytelen eszköz. Határontúliak buszoztatása, az ellenzék plakátjainak ellopása, a választás helyszínein „kinnfelejtett” plakátok és még lehetne sorolni. A Fidesznek nem volt elég, hogy milliárdokat tolt bele a kampányába, 0-24 mosta az emberek agyát és a polgármestereket jóformán megfenyegette, hogy hozzák a számokat, máskülönben ősszel repülnek. Tényleg mindent bevetett, ennek ellenére sem volt képes hozni a 14 mandátumot, amelyet előre prognosztizáltak. A DK és a Momemntum megerősödött, miközben az összefogás ellen küzdő pártok jóformán megszűntek létezni. A csillagok nem úgy állnak, ahogy Orbán szeretné, annak ellenére sem, hogy óriási győzelemről beszélt este 11 óra körül.

Ha ez még nem lenne elég, akkor azzal is szembesülnie kellett Orbánnak, hogy az áhitott nagy populista hatalomátvétel sem történt meg az EP-ben. Ugyan Salvini és Le Pen nyerni tudott – utóbbi megegyező számú mandátumot szerzett Macron pártjával – mégsem beszélhetünk arról, hogy a bevándorlásellenes – populista, nacionalista – erők hatalomra jutottak volna és ezentúl ők képviselnék Európa szavazóinak többségét. Sőt, még az is kérdésessé vált, hogy a Fidesz maradhat-e a Néppártban, hiszen mint kiderült, vezető pozcíciója megtartásához nincs szüksége a kormánypárt megszerzett 13 képviselői helyére. Manfer Weber is üzent, akinek szavait én mondjuk már képtelen vagyok komolyan venni, hiszen mondott ő már sok mindent, aztán soha nem történt semmi.

A kérdés azonban az, hogy a Fidesz Néppártból való kikerülését követően mégis hol fognak a keresztény Európa megvédéséről, valamint a magyar emberek megvédéséről óbégatni? A komolyabb pártcsaládok egyike sem fogja őket befogadni, hiszen az EP-ben a 13 megszerzett helyükkel jelentéktelenek. Salviniékhez még csatlakozhatnak, azonban még ez sem elég semmihez, hiszen a szövetségük mindössze a hatodik legerősebb az EP-ben, bőven lemaradva a Zöldektől. A Fidesz tehát hazai sikerként elkönyvelheti a tegnapi győzelmét, azonban az európai szintéren ez nem oszt, nem szoroz.

És arról még nem is beszéltünk, hogy tisztán még ilyen eredményre sem lettek volna képesek, amivel vélhetően ők is pontosan tisztában vannak. Nem véletlen hát, hogy a kétharmad adta lehetőséget kihasználva átírtak mindent, csak hogy a saját erejüket növeljék és esélytelenné tegyék azt, hogy bárki is legyőzhesse őket egy választáson. Tudták, hogy ha csak nem állnak úgy a csillagok – mint ahogy az megtörtént az őszödi beszéd, a gazdasági válság, valamint a menekültválság kapcsán – akkor a büdös életben nem képesek elegendő embert maguk mellé állítani ahhoz, hogy tisztességesen, törvényes keretek között nyerjék meg a választásokat.

Mégis, ha a felhasznált pénz és hatalom tükrében nézzük a Fidesz eredményét, már nincs ok akkora örömre. Ez látszódott Orbán arcán is, amikor elmondta győzelmi beszédét 11 óra körül. Többre számított, azt hitte, hogy az EP választásokon is meglesz a kétharmad és lesöpör mindenkit az útból. Hitte, hogy a pénz és hatalom elegendő ahhoz, hogy mindenkit hülyének nézzen. Hiszen látta azt Törökországban és Oroszországban is egyaránt, mégis tévedett. A DK és a Momentum előretörésére talán még ő sem számított...

ORBÁN MEGBUKOTT EURÓPÁBAN, MEGINDULT A LEJTŐN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.27.


Akár bukásként is értékelhető a Fidesz európai parlamenti választási győzelme, miután Orbán megmozgatott mindent, bevetette a teljes arzenált, csúcsra járatta a bevándorlásellenes propagandát, ijesztgetett és fenyegetett, ennek ellenére egymillió szavazattal kapott kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Pedig ezúttal nem is a Fideszre kérte a szavazatokat, hanem magára. A saját személyére és a “programjára”, de a magyarok egynegyede sem szavazott Orbánra. Irdatlan pénz, totális propagandagépezet, az országon végigzavart aktivisták, megmozgatott tömegek, önkormányzatok, élet-halál kérdésre kiélezett kampány, már ez sem elég Orbánnak.

"Orbán Magyarországon is sokkal jobb eredményre számított, 60 százalékot akart, 15 mandátumot. De európai számításai sem jöttek be. Kiutáltatta magát a Néppártból, amely simán győzött, és nélküle is többségben vannak, erősödtek a zöldek és a liberálisok, demokratikus nagykoalíció alakulhat, ahol a nacionalista illiberális hazudozóknak nincs helyük. Orbán kiszorult a senki földjére."

Az európai parlamenti választás bizonyította, hogy Orbán nem jó politikus, eltaktikázta magát, elpackázta a nagy lehetőséget, mert túl hamar és túl gyarsan akarta fasizálni Európát, ami azt mutatja, hogy elszakadt a valóságtól. Nem jó diktátornak sem, mert annyira a végletekig hajtja a hazug “migránsozó” és “sorosozó” propagandát, ami kontraproduktívvá válik, ellentétes hatás vált ki egy idő után. Minden ember belefárad egy idő után a félelembe és a rettegésbe, ezért egy idő után már nem akar jobban és többet félni. Orbán pedig elkezdte súrolni ezt a határt.

A diktatúrák életében van egy ív, amit befutnak: van eleje, közepe és vége. A felszálló ágban a szerencse fiai, minden bejön nekik, minden a kezükre játszik, aztán elérik a csúcsot, amikor minden a kezükben van, elbízzák magukat, nagyokat álmodnak, azt képzelik, bármit megtehetnek. Majd innen elindul a hanyatlás, és megfordul a “trend”. Semmi nem jön be nekik, minden ellenükre játszik, nem hoznak sorban ösztönösen jó döntéseket, hanem hibát hibára halmoznak. Képtelenek a hatalom eszközeit változatosan használni, csak arrogánsan tudnak mindenre reagálni, csak az agresszivitást ismerik, és mindez egyre inkább ellenük fordul.

Nem tudjuk megállapítani, hogy Orbán e folyamat melyik stádiumában van jelenleg, mert ennél sokkal többet néztünk ki belőle. Ravaszabbnak, taktikusabbnak gondoltuk, de ez az ember lecsupaszodott, és a nevetsésgesség szintjére jutott. Azért nem írjuk le teljesen, mert nagy bukások után sokszor volt képes önkorrekcióra, amire az utóbbi időben már nem. Ha ennek jelét adta volna, neki legutóbb a Sargentini-jelentés után vissza kellett volna vennie, az undorító és mocskos pávatánca képmutató jeleneteit kellett volna bemutatnia, hogy a helyzetét stabilizálja és a lehetőségeit hosszabb távon megőrizze, de ehelyett megkeményítette magát, és egy felcsúti vak ló mintájára ment neki a falnak...

A NÉPPÁRT SZAKADÁSÁBAN BÍZNAK A FIDESZBEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2019.05.27.


Nagyobb esélyt lát arra, hogy az Európai Néppárt balszárnyáról néhányan otthagyják a frakciót, mint hogy a Fideszt kizárják – mondta egy magas rangú kormányzati forrás a Népszavának.

Természetesen az EP-választás Fidesz szempontjából pozitív vonásait igyekeztek kidomborítani kormányzati forrásaink első értékeléseikben. (Hogy milyen könnyű tipikus „egyrészt-másrészt” módon gyökeresen eltérő értékeléseket adni az eredményről, arra a BBC elemzője adott tökéletes példát, Katya Adler szerint például a francia eredményeket látva egyszerre mondhatjuk azt, hogy Macron komoly kudarcot szenvedett, mert legyőzte a szélsőjobboldali Marine Le Pen, ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ahhoz képest, hogy a francia elnök fájdalmas reformintézkedései miatt micsoda elégedetlenségi hullám tört felszínre már hónapok óta, Macron mozgalma csak hajszállal kapott ki, míg Le Pen nem tudta kellőképpen kiaknázni a kormányellenes hangulatot: mindenki kedve szerint választhat, melyik értelmezést fogadja el.)

Mint ismert, a Fidesz a mandátumok számát tekintve javított az öt évvel ezelőtti eredményén, de európai szinten elmaradt az Orbán Viktor által bevándorlásellenesnek nevezett erők áttörése. Sőt, a legvalószínűbb, hogy bár a Néppárt és a szociáldemokrata frakció is veszített helyeket (mindketten 37-37 mandátumot), de a 108 képviselői helyet (39-el több, mint öt éve) szerző liberálisokkal és a 16 helyet javító zöldekkel még így is kényelmes többségük lehet, míg Matteo Salvini bevándorlásellenes blokkja hiába küldhet 35 képviselővel többet az EP-be, mint öt éve, így is csak 71 tagú lesz a frakciójuk, ami nem sok mindenre látszik elégnek...

UGRÁSSZERŰEN NŐTT A NEM UNIÓS ÁLLAMPOLGÁROKNAK KIADOTT TARTÓZKODÁSI ENGEDÉLYEK SZÁMA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BÁTORFY ATTILA
2019.05.27.


A legfrissebb Eurostat-statisztika szerint Magyarország 2017-ben 117 ezer nem uniós állampolgárnak adott tartózkodási engedélyt, amely a 2016-os adattal összevetve a legnagyobb, 120 százalékos növekedést mutatta egész Európában. A közzétett alapadatok azonban nem árulják el, hogy kiknek adott Magyarország engedélyt, ezért mi utánamentünk. 

Ez az adat csak a teljes számot mutatja meg, azt nem, hogy mely unión kívüli ország polgárának milyen okból adott egy ország tartózkodási engedélyt. Az Eurostat hat kategóriát ad meg a tartózkodási engedély kibocsátásának okaként: családi ok, tanulmányi ok, javadalmazott tevékenység, menekültstátusz, védelem és “egyéb ok”. Ez utóbbi lesz nagyon érdekes, mivel az Eurostat meghatározása szerint az “egyéb ok”:

ellenőrzés alól felmentett diplomata vagy konzulátusi hivatalnok, (…); illetve nem menedékjog miatt az ország által önkényesen kiadott tartózkodási engedély”...


MEGBUKTATTÁK AZ OSZTRÁK KANCELLÁRT - MEGSZAVAZTÁK A SEBASTIAN KURZ ELLEN BENYÚJTOTT BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNYT

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2019.05.27.


Megvonta az osztrák parlament a támogatást Sebastian Kurztól és a kormányától.

Azt már a délelőtt sejteni lehetett, hogy ez fog történni. Akkor jelentette be ugyanis az Osztrák Szabadságpárt ideiglenes vezetője, Norbert Hofer, hogy a képviselőik valószínűleg megszavazzák a bizalmatlansági indítványt. Csak azért nem lehetett eddig teljesen biztosra venni ezt, mert a végső döntést a frakció hozta meg.

Azt még másfél hete jelentette be Sebastian Kurz, hogy előrehozott választást fognak tartani szeptemberben. Addig is a szélsőjobboldali Szabadságpárt nélküli kormányt hoztak létre, a Kurz vezette Néppárt tagjai mellé független szakértőket bevonva, miután Heinz-Christian Strache, a kisebb koalíciós párt elnöke belebukott a korrupciós botrányba....

NYITVA A KAPU A DK-NAK ÉS A MOMENTUMNAK A CENTRÁLIS ERŐTÉR MEGTÖRÉSÉHEZ

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2019.05.27.


Nagyot fordult a magyar belpolitika, sőt, az ország helyzete is a tegnapi nappal, de még nagyobb változások indukálója is lehet a tegnapi EP-választások eredménye. Pontról-pontra szedjük össze, mi történt tegnap, és mi történhet még.

- A Fidesz nyert, de azért nagy örömre nem lehet oka. 60 százalékos szavazatarány, kétharmados mandátumarány, az ellenzék megsemmisítése és 2 millió szavazó volt a cél a Fidesznél. Ebből semmi se jött össze. Ami már csak azért is értelmezhető kudarcként, mert az elmúlt 5 évben brutálisan megnőttek a Fidesz lehetőségei a magyar állam, a média, az önkormányzatok elfoglalásával. Sőt, még európai szinten is elég rosszul alakult a dolog. Nem lett szélsőjobboldali áttörés, lényegében minden szélsőjobboldali erő elmaradt az előzetes várakozásoktól, és a liberális és a zöld pártok is erősödtek. Emellett egy olyan ALDE-Macron-Néppárt-szocdem koalíció fog létrejönni, amely nem fogja kedvelni Orbánt. Méghozzá azt az Orbánt, aki minden valószínűség szerint pártcsalád nélkül marad.
- Az ellenzék háza táján akár a tökéletes tisztulásra is van esély. A tegnapi katasztrofális eredmény után nincs értelme sok pénzt rakni az LMP feltámadására, de a DK az MSZP, a Momentum pedig az LMP és a Jobbik fiatal szavazóinak egy részét is felszívhatja. A következő hónapok közvélemény-kutatásai bármelyik ma vesztes pártot a megszűnés szélére lökhetik...

INOTAI ANDRÁS: ITT SZELLEMI NÉPIRTÁS FOLYIK - AZ EURÓPAI NÉPPÁRTNAK NINCS SZÜKSÉGE A FIDESZRE, ORBÁNNAK MOST FEL VAN ADVA A LECKE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Szerző: KLUBRÁDIÓ / SZÉNÁSI SÁNDOR
2019.05.27. 


Magas, átlagosan 50 százalék feletti volt a részvétel az európai parlamenti választásokon. A legkésőbb belépett országokban viszont elmaradt ettől. Úgy látszik nem érzik az emberek, hogy nem csak belpolitikai, hanem európai kérdésekről is szól a szavazás. Magyarországon különösen lehetett látni, hogy a választást belpolitikai célra használta a kormány.

A migráció, amit a kampány fő témájává tettek, kettős hazugság – állítja Inotai András professzor emeritus közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének volt igazgatója. Egyrészt azért, mert nincs, másrészt azért, mert ha lenne, nem tudnánk a határon megállítani. Más országokban ennél fontosabb kérdésekkel foglalkoztak a kampányban, mint például a Brexit, az Európai Unió jövője, egy esetleges válság, vagy a Trump és Putyin elleni fellépés.

Az Európai Parlament két vezető pártja a néppárt és a szocialisták negyvennél is több helyet veszítettek, azért ketten együtt sem teszik ki az ötven százalékot. Erősödtek viszont a zöldek és a liberálisok, így az Európa-párti erők többségben vannak. Az Európai Néppárt jelölheti a bizottsági elnököt, jelen állás szerint Manfred Webert, azonban még négy másik fontos pozícióra kell jelöltet találni, tehát a pártok egyezkedhetnek, osztozkodhatnak. Az EPP balra nyithat.

Orbán Viktor két vasat tart a tűzben, maradhatna a néppártban (ahol a Fidesz tagságát felfüggesztették), vagy kapcsolódhatna Matteo Salvinihez, esetleg megpróbálhatna önálló frakciót alakítani. Inotai András szerint az Európai Néppárt nem engedheti vissza a Fideszt, mert akkor el kellene temetni az európai demokráciát. Nem is érdeke, hogy visszavegye, hiszen a Fidesz 13 képviselője nem hiányzik a frakcióból.

A professzor szerint a közösség liberális irányba mozdul. Világosan látszik, hogy azokra a célokra, amelyekre eddig adtak támogatást, kevesebb jut majd. A pénz pedig nem „ajándék” lesz, hanem fokozatosan átalakul hosszú lejáratú hitellé. Az ellenőrzés pedig szigorodik.

Inotai András szerint az unióból történő kilépés veszélyes gondolat. A Brexit is mutatja, hogy mennyire. Az embereknek abba kell belegondolniuk, hogy milyen lenne az unión kívül. Újra lezárulnának a határok, nem jönnének befektetők. A nacionalista országok Európája háború veszélyével is fenyegetne.

A jelenlegi magyar politikáról a professzor úgy vélekedett, hogy folyik az emberek tudatos elbutítása, egyfajta szellemi népirtás zajlik. Amit ezen a választáson láttunk az egy agymosott társadalom reakciója.

BUDAPESTEN MEGBUKOTT A FIDESZ

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.05.27.


Orbán Viktor azt mondta a választás éjszakáján, hogy a magyarok azzal bízták meg a Fideszt: állítsák meg a bevándorlást. És bármennyire is túlzó, manipulatív ez a kijelentés, van azért alapja, hiszen a kormánypártnak nem is volt más mondanivalója, vagyis a választók ez alapján szavaztak rá. A legtöbben például Szabolcs- Szatmár megyében, ahol tényleg legfeljebb hírből láttak-hallottak bevándorlókról, vagyis, ha visszafordítom, illetve felfejtem az orbáni mondást, arra kell jutnunk, hogy az emberek a félelmeik okán adták a Fideszre a voksukat. Hogy ide ne jöjjenek idegenek. Az, hogy ma Magyarországon egy ilyen hazug állítás elegendő az abszolút győzelemhez, inkább csak a társadalom mentális állapotára jellemző.

Félreértés ne essék: nem akarom bántani a Fideszes választókat, mindenkinek szíve joga oda húzni az ikszet, ahova akarja, de muszáj rögzíteni, hogy az állampárt olyan szlogennel kampányolt, ami hazug, és kizárólag az emberek félelmeire, idegen-ellenességükre apellált. Ez sem tilos, nem ütközik jogszabályba, legfeljebb erkölcsileg megítélhető – erre vonatkozott a társadalom mentális állapotára való megállapítás.

Természetesen most is lehet relativizálni a Fidesz erejét, beszélni arról, hogy itt tényleg nincsenek egyenlő pályák, ezáltal egyenlő esélyek, de tudomásul kell venni, hogy ez így van, nincs erő, ami ezen változtatni tudna. A Fidesz korlátlan mennyiségű pénzt tud felhasználni a kampányához, akcióiban számolatlanul jelenik meg az állami pénz, ráadásul arra is képes, hogy a vetélytársak, az ellenzéki pártok forrásaihoz is hozzányúljon. Ami a médiafelületeket illeti, totális fölényt alakított ki, kiváltképp a kisebb településeken, ahol a lakosok még azzal a hírrel sem tudnak találkozni, hogy a bevándorlók egyáltalán nincsenek úton Magyarország felé. Sorolhatjuk persze mindazon elemeket, amelyek irreálissá teszik a hazai választásokat, de egyelőre ennél többet nem tehetünk; feltehetően ugyanezt fogjuk tapasztalni ősszel, az önkormányzati választások esetében is...

A FIDESZRE SZAVAZTAM, NEM ARRA KELLETT VOLNA?


444.HU
Szerző: akiraly
2019.05.26.


Az ország talán legszegényebb régiójában, borsodi településeken (Csenyéte, Lak, Szakácsi, Szikszó) kérdeztük meg a szavazókat, hogy milyen szempontok alapján választanak a 2019-es európai parlamenti választáson. Már csak egyetlen szempont létezik.

WELCOME: TIBORCZ BÁTYJA IS TISZTSÉGET KAPOTT A MÉSZÁROS-FÉLE MKB-CSOPORTBAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2019.05.27.


Egyre több jel utal arra, hogy az Orbán Viktorhoz legközelebb álló két üzleti egység, vagyis a Tiborcz család és a Mészáros-csoport között teljes az átjárhatóság. Az érintett felek elsőként az Appeninn Nyrt.-ben lettek hivatalos társak, majd – miként az Átlátszó kiszúrta – most májusban a felcsúti lobbi által ellenőrzött MKB Bank új informatikai cége felügyelőbizottságában tűnt fel egy Tiborcz. Igaz, nem a méltán népszerű István, hanem a bátyja, Péter.

Az MKB Bank tulajdonosi ábrájából kiderül, hogy Mészáros Lőrincnek mára – közvetve – 48,62 százalékos részesedése lett a pénzintézetben (a Metis Magántőkealapon és egy Rkofin nevű kft.-n keresztül). Állandó társa, a Duna Aszfalt-birtokos Szíjj László (a Blue Robin Investments haszonhúzójaként) 32,9 százalékot tudhat magának, de időközben az a Minerva Befektetési Alapkezelő Zrt. is az ő ellenőrzése alá került, amely további 9,99 százalék felett rendelkezik (az Eirene Magántőkealap gazdájaként).

Mészáros és Szíjj együtt tehát bő 91 százaléknyi MKB-részvényt kezel, sőt van még egy 3,1 százalékos „bankdarab” a Pantherinae Pénzügyi Zrt.-nél is; utóbbi céget tavaly decemberben szerezte meg az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő, melynek elismert tulajdonosa nem más, mint Vida József, a Takarékbank főnöke. Aki úgy egyébként a központi Mészáros-vállalatként jegyzett Opus Globalban is igazgatósági tag.

Az eddigi, cégnevekkel dúsított körmondatokon csak azért vezettük végig az olvasót, hogy tudatosítsuk: az MKB ma már szőröstül-bőröstül a felcsúti lobbié. És mivel ez az érdekkör a Fidesz-időszak minden pillanatában terjeszkedik, nyilvánvalóan a bankcsoportjuk is állandó bővülésben van. A pénzintézet május 10-én tájékoztatta a szakmai közvéleményt, hogy MKB Digital Zrt. néven új informatikai vállalkozást jegyeztetett be – a tisztségviselőkről azonban nem volt szó a hivatalos kommünikében.

Az Átlátszó viszont kiszúrta, hogy miközben az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot alapvetően régi MKB-arcokkal töltötték fel, utóbbi testületbe – Balog Ádám elnök-vezérigazgató és Nyemcsok János általános vezérhelyettes mellé – bizonyos Tiborcz Péter is bekerült.

Ő pedig nem más, mint Tiborcz István bátyja, akinek látványos üzleti aktivizálódására idén februárban már felhívtuk a figyelmet. Ez a pozíciószerzés tehát igazolja, hogy az Orbán Viktorhoz legközelebb álló két bizniszegység, vagyis a Tiborcz család és a Mészáros-csoport között teljes az átjárhatóság. Pláne, hogy az érintett felek már a tőzsdei Appeninn Nyrt.-ben is egymás üzlettársai lettek.

A most MKB-felügyelőbizottsági tisztséghez jutott Tiborcz Péter 2015-ig a NAV informatikai fejlesztési főosztályának vezetőjeként szolgálta a hazát. Korábban energetikai tanácsadóként foglalkoztatták a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, ezt megelőzően, a 2006–2010-es ciklusban pedig a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke volt (ebből az időszakból egy fényképet is megőrzött róla az internet)...

EURÓPA IS EGY MACSKA, CSAK EGY KICSIT NAGYOBBACSKA

HVG ONLINE
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2019.05.27.


...Az ellenzéki küldöttek között van maroknyi tisztességes, alkalmas, jó ember, akiknek fontos szerep juthat az Európai Parlamentben. A teljes listát ma még nem ismerjük, mert hátra van némi elég undorító kenyérharc, amiben a legnagyobb lúzerek eldöntik, hogy akarnak-e még valamit a világtól, vagy már csak kinyalogatnák a bödön aljáról, amit lehet. Pedig minden kijuttatott agysejtre szükség lesz, ugyanis a rekordszámban szavazó polgárok helyesen érzik: életbevágó, milyen döntések születnek a következő öt évben. Különös fintor, hogy az európai döntéshozatalba több beleszólása lesz Magyarország nem fideszes felének, mint a hazai történésekbe.

Európa súlyos kihívások előtt áll. Azazhogy álldigál, egyik lábáról a másikra billegve és zavartan nevetgélve. Védelmi-katonai, gazdasági, szociális és technológiai, sőt futurológiai kérdésekre kell választ adni. Valamint arra az izgalmas dilemmára, hogy mi a teendő a határokon belül szárba szökkenő kánságokkal és/vagy maffiaállamokkal.

Hogyan billenthető vissza az erőből lejtőssé hajlított pálya? Hogyan léphet közbe az EU, ha a tagállami kormányok gazdasági, média- és politikai monopóliumot építenek ki? Vannak szabályok arra, ha ilyet cégek csinálnak – ezeket teszi épp próbára a Facebook és a Google, amelyeket uniós intézkedések sorozata igyekszik kordában tartani.

Magyarországon csak az ellenzék vezető erejét termelte ki a szembenállás mindazzal, amit Orbán Viktor képvisel. Európában viszont többséget szerzett az a vonal, amely liberálisként azonosítja magát. De legalábbis anti-illiberálisként. Bizony, pupák, beleértve az Európai Néppártot. Azzal nyertek, és csak azzal nyerhettek, hogy elhatárolódtak Orbán Viktortól. Ami a magyaroknak sláger, az odakint fülsértő ricsaj. Nem sikerült bevenni Európát. Magyarország nem győztes, hanem bokszzsák.

Idehaza magasan győzött a Fidesz. Tünet maga az eredmény is, és a módszer, amivel létrejött. Győzelme azonban drága volt. Amit megnyert, az nem más, mint nevezés egy gladiátorviadalra. Ahol nem az oroszlán szerepét fogja játszani.

És most joggal remélhetjük, hogy elviszi végre a cica. Vagy az oroszlán, aki szintén egy macska. Csak egy kicsit nagyobbacska.

KISBEFEKTETŐK TRAGÉDIÁJA: AKKOR ÜLÜNK AZ INGATLANVONATRA, AMIKOR MÁR KÉSŐ?

PORTFOLIO
Szerző: HUSZÁK DÁNIEL
2019.05.27.


Őrült ütemben öntötték az elmúlt években a pénzt az ingatlanalapokba a magyar befektetők, a legkomolyabb hozamokról viszont úgy tűnik, lemaradtak. Az ingatlanmánia jól láthatóan hozzájárult az egyébként főleg kereskedelmi ingatlanok bérletéből hasznot húzó ingatlanalapok értékesítéséhez, erre a jelenségre pedig tudatosan felültek a bankok és brókerek is. 


Ingatlanalapok: suffering from success
2008-ban kirobbant a világgazdasági válság, az ingatlanalapok befektetőin pedig olyan pánikhangulat lett úrrá az ingatlanpiaci összeomlás miatt, hogy a PSZÁF átmenetileg korlátozta a befektetési jegyek forgalmazását, mert félő volt, hogy a rohamosan megszaporodott pénzkivételi igényeket az alapkezelők már nem tudták fedezni. Az MNB és az ingatlan-alapkezelők által is vitatott lépés nem sokat javított a hangulaton, a következő években több százmilliárd forint hagyta el az ingatlanalapokat.

Aztán jött az alacsony kamatok világa, helyreállt a gazdaság, felmentek a bérleti díjak és beindult az ingatlanmánia: 2013-tól 2018 végéig 400 milliárd forintról egészen 1545 milliárd forintra nőtt az ingatlanalapok kezelt vagyona...

HARMADÁVAL ESETT A CÉGES NYUGDÍJPÉNZ - BÁNHATJÁK, AKIK FELSZÁMOLTÁK MEGTAKARÍTÁSUKAT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.05.27.


Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest majdnem harmadával kevesebb munkáltatói befizetés érkezett az önkéntes nyugdíjpénztárakba. A tagok száma is csökkent, a kasszák működése veszteségessé vált. Úgy tűnik viszont, hogy közben a magánnyugdíjpénztárak köszönik, jól vannak.

A cafeteria idei brutális átalakítása rakétát kötött a SZÉP-kártyákra (ez nyilvánvalóan cél is lehetett, hiszen az adókedvezmény szinte csak ott maradt meg). A tavalyihoz képest 2019 első negyedévében 50-70 százalékkal nőtt a plasztikra feltöltött pénz, ami a feltételek alapján nem meglepő. Ahogy az önkéntes pénztári befizetések drasztikus visszaesése sem. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) arról tájékoztatott, hogy tagjainál a céges nyugdíjpénz 31 százalékkal esett vissza.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen közzétett adatai szerint 2019 első negyedévében a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 31,3 százalékkal csekélyebb az egy évvel korábbinál. Az ÖPOSZ számai abban is visszaigazolódtak (bár ennek a szektorban nyilvánvalóan nem örülnek), hogy közben az állami támogatással, azaz az évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adókedvezménnyel támogatott egyéni befizetések stagnáltak...

MUNKALEHETŐSÉGEK MÁLTÁN: IDE NEM MEGGAZDAGODNI JÖSSZ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.05.27.


Harmadik részéhez érkezik a máltai életet bemutató sorozatunk, amit az évek óta a szigeten élő Karesz jegyez. A bevezető rész (ha nem olvastad, itt megteheted) és a múlt heti, közlekedésről szóló írás után (az pedig itt található) most jöjjön az a téma, ami talán a legtöbb embert érdekelhet: az álláslehetőségek.

„Ez az a témakör, ami nagyon sokakat foglalkoztat érhető módon és igyekszem reális képet festeni a helyzetről, de hangsúlyoznám, hogy egyéni pozitív és negatív élethelyzetek, lehetőségek, problémák mindig és mindenhol adódnak, amelyekből nem szabad általánosítani.

A magam részéről: én már itt élek évek óta, de látom azokat a trendeket, amik miatt gyakorlatilag minden második ide költöző külföldi egy éven belül már el is megy inkább.

Arányaiban itt a legmagasabb a bevándorlók aránya, ugyanakkor a kivándorlóké is. Az EU-n kívülről érkezettek nagyobb arányban maradnak, mint az EU-n belülről jöttek és nagyjából ugyanabban a munkakörben és fizetési szinten maradnak, ahova érkeztek.

Ugyanakkor a kormányzat továbbra is számít a gazdasági bevándorlókra, hiszen nélkülük nem tudnák folytatni azt a gazdasági fellendülést, építőipari túlkeresletet, ami jelenleg megfigyelhető, de azért érdemes alaposabban átgondolni, hogy mire és mennyiért megy el az ember dolgozni.

Angol nélkül nem érdemes

Elég sok munkalehetőség van Máltán, főleg a nyári szezonban (kb. márciustól október végéig), de ehhez azért minimum angolul kell alapszinten jól beszélni és megérteni, amit mondanak nekünk.

Angol nyelvtudás nélkül tényleg nem ajánlom senkinek, hogy belevágjon. Más az, ha kézzel-lábbal el kell magyarázni valamit turistaként, máshogy is állnak az emberhez, mint ha az a nagy harci feladat, hogy úgy helytálljon egy-egy munkakörben, mint bármelyik helyi tenné (akinek persze még megvan a helyi nyelv, a máltai ismerete is)...

GYŐZELMI SIRATÓÉNEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.05.27.


Jó reggelt! Jól kiszavaztuk megunkat. Jutalmul megint én vagyok a reggeli ügyeletes. Tegnap ugye az Európai Parlamentbe küldtük a képviselőket – jó, tudom, némelyiket ki hová küldte, én is – és én sem az utcákon, sem a szavazóhelyiségben egy fia uniós zászlót nem láttam. Más látott? Mert én azt gondoltam, ha már az EP-választást tartjuk éppen és nem őfényessége születése napját ünnepeljük, akkor minimum kellett volna látnom ilyesmit.

Igazmondó Orbán Viktort megint egy aprócska csínyen kapták rajta. Jávor Benedek érdeklődött, hogy ha már a Paks 2 építése 10 ezer munkahelyet hoz létre – ez volt az egyik érvnek látszó kormányzati hazugság – akkor miért is építenek 8 ezer orosz munkavállalónak szállást, de még kultúrházat is. Hát ez van kérem. Felcsút híres szülötte azzal csimpaszkodott fel a politikába, hogy ruszkik haza, most azzal marad bent, hogy ruszkik, gyertek haza. Gondolom, a fennmaradó 2 ezer munkahelyet testvériesen elosztják a család és a szomszédság között. Aki meglepődik most, az a fideszes szavazó...

SZABAD SZEMMEL – ORBÁN NEM JUTOTT A VÁRT ÜTŐKÁRTYÁHOZ A NÉPPÁRTTAL SZEMBEN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.05.27.


Wall Street Journal 

Az Európa-párti erők megőrizték a többséget Strasbourgban, az euroszkeptikusok a vártnál kisebb mértékben jöttek fel, miközben a választási részvétel meghaladta az előjelzéseket. De az valószínűnek látszik, hogy most a bizonytalanság időszaka kezdődik az EU-ban, noha az uniónak helyt kellene állnia az USÁ-val és Kínával szemben. Az együttműködést szorgalmazó politikai közép gyengült, a viszont erősödtek a zöldek, valamint a Brüsszellel szembenálló pártok, utóbbi megnehezít bármiféle koalíciós tárgyalást. Mindenképpen látnivaló az elitellenes irányvonal. A CDU-CSU 7 %-kal szerepelt gyengébben, mint 5 éve. A német szociáldemokraták 12 %-ot vesztettek és a párhuzamosan tartott brémai helyi választáson búcsút inthettek egyik erődjüknek. Ezzel szemben a környezetvédők megkétszerezték helyeik számát és valamelyest javított eredményén az AfD is. Nem kizárt, hogy ezek után Berlinben felbomlik a koalíció. A franciáknál a szélsőjobbos Nemzet Gyűlés várhatóan egy mandátummal többet szerez, mint Macron En Marche-a. A győztes Le Pen máris kijelentette, hogy hagyományos erők kudarca megerősíti: a törésvonal a nacionalisták és a globalisták között húzódik, ez határozza meg a politikát az országban. Ennélfogva az államfő számára nehezebb lesz, hogy kiálljon a nacionalisták ellen, az integráció elmélyítése mellett. Annál is inkább, mert a spanyoloknál, olaszoknál és lengyeleknél szintén azt látni, hogy a választók nem kérnek a két nagy tömegpártból. Ily módon a liberálisok nélkül nem lehet stabil többséget kialakítani az EU-ban, de vezetőjük, Verhofstadt máris jelezte, hogy lesznek feltételeik. Ez kihat majd a vezető posztok elosztására is. A Néppártnak most el kell dönteni, hogy kirakja-e a Fideszt, ez esetben a pártcsalád kénytelen jó egy tucatnyi helynek búcsút inteni. A szociáldemokraták ugyanezzel a dilemmával kerülnek szembe a román tagpárt miatt. A liberálisok pedig a cseh kormányfő vezette ANO miatt vannak nehéz helyzetben. Főleg, mivel egyidejűleg szeretnék magukhoz csábítani Macron pártját. A Polgári Szabadságjogok Európáért nevű elemző intézet egyik szakértője szerint a legmegnyugtatóbb az volna, ha a három frakció megválna a problémás tagoktól és a közös értékek alapján összeállna a zöldekkel. Ám ez felveti, hogy a belső ellentétek miatt akadozna egy ilyen együttműködés. Ez pedig azonnal előrevetíti a szélsőjobb kedvező szereplését 5 év múlva.

FT 

Jól tartotta magát a középjobb, illetve –bal, de több országban is előretörtek a szélsőjobbos, nacionalista körök, bár messze nem olyan mértékben, ahogyan azt remélték, illetve amennyire a másik oldal félt tőle. Ugyanakkor megmutatták izmaikat a zöldek és a liberálisok, ily módon az Európai Parlament az eddiginél sokszínűbb, következésképpen töredezettebb lesz. De forradalmi változásra nem kell számítani Strasbourgban. A fontos kérdésekben az összes nagy pártcsalád megosztott. Ezért már eddig is alkalmi többségekkel igyekeztek megtalálni a megoldást. Immár az EU-párti erőkre hárul a feladat, hogy összeálljanak és fegyelmezetten együttműködjenek. Ennek első próbája lesz, hogy meg tudnak-e állapodni közös bizottsági elnökjelöltben. Ellenben hamar kiderülhet, hogy a nacionalisták képtelenek közös frontot létrehozni. Az osztrák botrány rávilágított, mennyire nem értenek egyet az orosz kapcsolat ügyében. De ugyanilyen vitás kérdés a migráció. Ezek a pártok a voksok nagyjából 23 %-át gyűjtötték be. De több helyen áttörést értek el, így Olaszországban, a franciáknál Le Pen megverte Macront, ám nem valószínű, hogy emiatt az államfő módosítana irányvonalán. Nagy-Britanniában a Farage-féle új Brexit Párt lenyomta a konzervatívokat, de ez nem sokat számít. Magyarországon a Fidesz kényelmesen nyert, ám Orbán nem jutott a várt ütőkártyához az EPP-vel szemben. Az mindenképpen a legerősebb frakciót adja, a magyar párt nélkül is. Ennélfogva gyorsan halványulnak a miniszterelnök reményei, hogy a konzervatívok akkor majd jól szövetségre lépnek a nacionalista szélsőjobbal. A lengyeleknél a PiS megőrizte előnyét, ám az ellenzék így is fel van dobva. Dániában nagy pofont kapott a szélsőjobb, a spanyoloknál a Vox valamennyivel több helyet mondhat magáénak, mint idáig, de lendületet vesztett, miután kiábrándítóan szerepelt a múlt hónapban a parlamenti választáson. A mostani erőpróba egyik tanulsága, hogy Európa támogatói készek pártot váltani, mert hallatni akarják a hangjukat. Jelentős következményei lesznek a németeknél és a franciáknál a zöldek előretörésének. A briteknél az EU-párti tábor összesített eredménye messze felülmúlta azt, amit a Brexit követői össze tudtak hozni. Mozgalmas az európai politika, de nem minden a nacionalisták szája íze szerint alakul...

ORBÁN, SALVINI ÉS A HAVEROK: MARAD A TAGADÁS ÉS A VÉDEKEZÉS

HVG ONLINE
Szerző: GYÜKERI MERCÉDESZ
2019.05.27.


Színesebbé vált az EU újjáalakuló parlamentje, a nagy frakciók mellett komolyabb szerepet kaphatnak a kisebb pártcsaládok és az euroszkeptikus, szélsőséges erők is. Ám ez legfeljebb a tárgyalási taktikát változtatja meg, az irányt aligha.

Ahogy eddig, ezután is harcba indul majd Orbán Viktor, amikor Brüsszel vagy Strasbourg felé tart. Hiába ugyanis a mostani győzelem, az offenzíva helyett állandó védekezésre kényszerül majd, akár a Fidesz elnökeként, akár kormányfőként. Az Európai Parlament paradoxona ugyanis ez: a törésvonal nem a bal- és a jobboldal – vagy éppen, használjuk csak a Fidesz szólamait, a migrációt támogató és az azt ellenző erők – között húzódik, hanem az európai integrációt támogató, illetve az azt szétverni igyekvő erők között. És a vasárnapi eredményből világosan látszik: az euroszkeptikusok alulmaradtak az EU-párti erőkkel szemben.

Persze ez az Európai Parlament egészen más lesz, mint minden eddigi. Akármennyire is győztesként lengeti a kék zászlót a leginkább a hagyományos konzervatív erőket egyesítő Európai Néppárt vezetése, és elégszik meg lassan örökössé váló második helyével a baloldali S&D, kénytelenek szembesülni azzal, hogy a közvetlenül választott EP történetében először már ketten sem teszik ki az abszolút többséget a testületben. Vagyis minden korábbinál fontosabbá vált a liberális ALDE (velük az Európát belpolitikai kudarcai előli menekülőútként is használó francia államfővel, Emmanuel Macronnal) és a Zöldek, akik – mint azt a választás utolsó óráiban is világossá tette csúcsjelöltjük, Ska Keller – épp annyira tartják a frontot a klímaváltozás elleni küzdelemben és a környezetvédelemben, mint a jogállamiságért folytatott harcban.

És akkor négy név, amely bizonyítja, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek nem lesz sok keresnivalója ezen az oldalon:...

A FIDESZ TOTÁLISAN LETAROLTA A LEGSZEGÉNYEBB TELEPÜLÉSEKET, ÁTLAGOSAN 94 SZÁZALÉKOT SZERZETT

G7
Szerző: FABÓK BÁLINT
2019.05.27.


A legszegényebb magyar településeken lényegében totálissá vált a Fidesz-KDNP fölénye a vasárnapi szavazás alapján. Húsz emberből mindössze egy nem szavazott a kormánypártokra, és ez még a tavalyi parlamenti választáshoz képest is számottevő változás.

A tavalyi választás után több cikkben is feldolgoztuk, hogy a Fidesz a szegényebb falvak szavazói között a leginkább támogatott. A tíz legszegényebb magyar falu alapján egy év alatt ez a trend tovább erősödött. Most a legkevésbé fideszes faluban is több mint 85 százalékot kapott a kormánypárt, tavaly ez a tíz település átlagának felelt meg.

Ezúttal a KSH adatai alapján néztem meg, hogy az egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó-alap alapján melyek a legszegényebb települések Magyarországon. Közülük hat Borsodban, a szlovák határ közelében van, három Baranyában, egy pedig Somogyban, éppen a legszegényebb Pálmajor...

BIZOTTSÁGI ELNÖKJELÖLTEK VITÁJA (EURONEWS)

EURONEWS
Szerző: Euronews
2019.05.15.



Az elnökjelölek vitája

ITT NÉZHETŐ MEG

MI A NER-T AKARJUK MEGDÖNTENI


444.HU
Szerző: SARKADI ZSOLT
2019.05.27.


Hatalmasat ünnepelt vasárnap este a Momentum, a párt, amelyik a legnagyobb meglepetést okozta az európai parlamenti választáson. A két képviselői hely a párttagokat is meglepte, és bár nagyon örültek, tudják, hogy nem dőlhetnek hátra, amíg Orbán a miniszterelnök.

- Vasárnap este egy egész ország lepődött meg azon, hogy a Momentum a legmerészebb becsléseket is felülmúlva megszerezte a szavazatok majd 10 százalékát az európai parlamenti választásokon.
- Ez a szavazatarány két képviselői helyet jelent, a listavezető Cseh Katalin mellett a listán második helyen szereplő alelnök, Donáth Anna is kijutott az Európai Parlamentbe.
- A képviselők azt mondták, a klímavédelem és a zöldügyek érdekében fognak harcolni, de nem tűnnek el a magyar politikából sem, pozíciójukkal a magyarországi korrupció ellen is keményebben küzdhetnek.
- A párt vezetői és aktivistái vasárnap este a Dürer Rendezvényházban ünnepeltek, de tudják, addig nem lehet teljes a siker, amíg a NER-t meg nem döntik.

TÚL A CSÚCSON

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2019.05.27.


Nincs meg a Fidesznek a kétharmad, ez is öröm a baloldaliak egy részének, én meg a nemzet szégyenének tartom, hogy annyi is van, amennyi.
Véget értek az európai parlamenti választások, van némi átrendeződés nemzetközi szinten, de Macron kivételével mindenki úgy interpretálhatja az eredményt, ahogy úri kedve tartja.
Az európai zöldek ünnepelnek, a liberálisok elégedettek, a többiek meg ülhetnek babérjaikon, vagy elődeik babérjain.
A nagy változás, miszerint az európai szélsőjobb markáns áttörést produkál, és ezzel megerősíti Orbán nemzetközi pozícióit nem következett be, így a nagy pávatáncosnak most főhet a feje, hogy lavírozza vissza magát az európai fősodorba.
Megoldja majd, ne legyen kétségünk, hacsak Európa új vezetői nem ütik a fejét egy bunkósbottal, mikor ki akar mászni a pöcegödörből, de ez nem valószínű, arrafelé mindenki pragmatikusan gondolkodik, és tudja, Orbán vinne magával tizenhárom szavazatot, ami magában nem sok, mégis rontaná az alkupozíciókat.
Meg aztán az se rossz tanács egy hatalmon levő politikusnak, hogy barátaidat tartsd magadtól minél távolabb, ellenséged, meg minél közelebb...

ORBÁN EGYSZERRE SÍRHAT ÉS NEVETHET

INDEX
Szerző: MIKLÓSI GÁBOR
2019.05.27.


Az egész országot letaroló Fidesz 52,33 százalékkal magabiztosan nyerte a 2019-es EP választást, és szinte minden szavazókörben az első helyen végzett. A kiemelkedő részvétel és a kormánypárt(ok)ra leadott 1,795 millió szavazat azt jelzi, hogy a párt nagyon sikeresen mozgósította a híveit: háromból két ember, aki tavaly Orbánékra szavazott, ezt most a belpolitikai szempontból lényegében tét nélküli EP-választáson is megismételte. A Fidesz csak Budapesten és Csongrádban nem érte el az 50 százalékot. A választás legfontosabb tanulságait ebben a cikkben foglaltuk össze.

Orbán Viktor és a Fidesz értelemszerűen igyekeztek a választást Európa, Magyarország és a kereszténység megmaradása szempontjából döntő jelentőségűnek beállítani. Az, hogy ezt ilyen sokan el is hitték, jól mutatja, hogy a Fidesz rendelkezésére álló, lényegében korlátlan állami erőforrásokkal milyen hatékonyan működtethető a propagandagépezet, valamint – főleg a kistelepüléseken – a függő helyzetben lévő csoportok mozgósítása.

Orbán örülhet, mégsem lehet igazán elégedett

Bár érkeztek a Fideszen belülről információk, hogy Orbán Viktor ennél is jobb eredményel lett volna igazán elégedett, belpolitikai szempontból nincs oka kesergésre. A mindinkább az európai színtérre koncentráló, a világpolitikában is komolyabb szerepre vágyó miniszterelnök mégsem lehet igazán elégedett, és az eredményt ünneplő rövid beszéde alatt ez az arcán is tükröződött.

Az Európai Néppárttal, annak vezető politikusaival való konfliktusa és a választás előtti konkrét megnyilvánulásai nyilvánvalóvá tették, hogy azt szeretné, ha az Európai Parlamentben jelentősen megerősödnének a migrációt ellenző erők, és ez az Európai Bizottság politikáján is nyomot hagyna. Csakhogy Orbán számítása nem jött be, az Európai Parlamentben nem neki kedvezően alakultak az erőviszonyok...

MEGOSZTOTT ORSZÁG, ELBIZONYTALANODÓ KORMÁNY, KAVARGÓ ELLENZÉK

HVG ONLINE
Szerző: HONT ANDRÁS
2019.05.27.


Orbán Viktor igazából egyetlen dolognak örülhet a vasárnapi választás után: Magyarországon visszaállt a centrális erőtér. Ez hosszú távon még jól jöhet neki. Amúgy ez a választás a 13 mandátum dacára sem a Fidesz diadalmenete volt.

A miniszterelnök vasárnap késő este szokatlanul rövidre fogott értékelő beszédében úgy fogalmazott, hogy a Fidesz a 2019-es európai parlamenti választáson rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet aratott. Az első megállapítás, mármint a rekordrészvétel az EP-választások hazai történetében tényszerűen igaz, a Fidesz rekordgyőzelme viszont tényszerűen nem az. Illetve nagyon-nagyon sokáig és sokat kell forgatni a tényeket, hogy a kijelentés úgy-ahogy megállja a helyét.

Ért már el jobb eredményt a Fidesz, mégpedig a 2009-es EP-választáskor, akkor – még a NER előtti időkben – 56,63 százalékot kapott a párt. Amennyiben pedig a szavazatszámot nézzük, úgy pontosan tudjuk, hogy a vasárnapi 1 777 757-nél jóval több embert tudnak Orbán Viktorék elérni. Gondoljunk csak arra, hogy tavaly áprilisban kétmillió-hatszázezernél is több belföldi voksot gyűjtött be a párt. Úgyhogy a mostani 52,14 százalék egyáltalán nem tekinthető fényes diadalnak, alig hét tizedszázalékkal javított öt évvel ezelőtti eredményén...

A KIESŐ PÁRTOKNÁL IS NAGYOBBAT BUKOTT A NEMZETI VÁLASZTÁSI IRODA - ELSŐ -SZIGORÚAN SZEMÉLYES- BENYOMÁSOK

HÍRKLIKK
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2019.05.27.


1.Orbán itthon győzött, Európában a tervei viszont vesztettek. Európában az inga visszalendült, Magyarországon nem. Itthon a Fidesz a szavazatszámokat tekintve is abszolút többséget szerzett, bár a vágyott kétharmadot sem a mandátumok, sem a szavazatok számában nem érte el.

2. No pasaran. Az Uniót lazítani, szétverni akaró erők nem törtek át. Az Orbán által folyton jövendölt "lázadás éve" most is elmaradt. Orbán máris elkezdte a visszatáncolást a Néppártba: egy-két napja azt nyilatkozta, lelkesen kampányolt a Néppártnak. Ó, hogyne.

3. Itthon átrendeződött az ellenzék. Kár, hogy ugyanazt a tortaszeletet osztottuk újra. A nagy és váratlan mértékű sikert elérő DK-nak és Momentumnak jár a gratuláció, méltán örülnek. A vesztesek -az én pártom és velük én is- méltán keserűek. Ma még szabad örülni és szabad sírni. De holnap mindnyájunknak újra kell gondolni mindent. Ez a politikai felállás nem működik, nagyon változó belső arányokkal, de az együttes ellenzéki tábor nem nő. Az év végi felbuzdulást nem sikerült ébren tartani, nemzeti ellenállássá, mozgalommá szélesíteni.

4. Az LMP szavazóit felszívta a Momentum, az MSZP szavazói egy részét a DK. A választók (többek között a téli csalódás után) új szereplőket kerestek: ezt találták meg a Momentumban, és a DK-nál Dobrev Kláriban.

5. A Fidesz most valamivel több, mint 52%-ot ért el, ám a mandátumot szerző ellenzéki pártok összesen nem 48-at, hanem kicsit több, mint 39-et. Ha az ellenzékinek nem tekinthető 3 %-os Mi Hazánkat nem is számolom, akkor is elmorzsolódott 5-6%, részben a be nem jutó kis pártoknál, részben a többiek egész mandátumhoz nem elég "maradék" voksaiból. Ez több mint 160.000 szavazat, amelynek fele az újraosztásnál a Fideszt gyarapította. De vigyázat! Ez nem csak matematika, és főleg nem csak technika. Az EP- kampányt is megzavarta, hogy túl sok hír szólt önkormányzati mandátumok osztásáról-szorzásáról...

6. Közös lista híján is szükség lett volna az ellenzék értelmes kommunikációs szereposztására, legalább öt olyan mondatra, amit az Európa-pártiak közösen gondolnak. És legfeljebb még egyre, ami csak az illető párté.Az utolsó percben vagyunk, hogy az önkormányzati választásra szövetkező pártok mindenütt kinyögjék azt az öt mondatot az önkormányzatok jövőjéről.

+1 pont: Aki még a kieső pártoknál is nagyobbat bukott ma, az a Nemzeti Választási Iroda, órákon át képtelenül a részvételi adatok közlésére. Viszont legalább a Magyar Nemzetet jól informálták...