2022. január 9., vasárnap

SZABAD SZEMMEL: LEHÚZHATJÁK IDÉN A ROLÓT A POPULISTÁK - VÉGZETES LEHET AZ IDEI TAVASZ ORBÁN VIKTORNAK ÉS A BARÁTAINAK

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2022.01.09.


Profil


Elképzelhető, hogy több európai populista párt is lehúzhatja a rolót az idén, mert bajban vannak Orbán barátai, de a magyar vezetés is páratlan kihívással szembesül a tavaszi választáson. Így a budapesti tudósítás nagyon is célzatosnak nevezi, hogy a miniszterelnök az EU-ellenességre teszi a tétjét, bár azt már nem köti a nagyközönség orrára a politikus, hogy uralmát nem kis részben éppen az unió finanszírozza. Még akkor is, ha a Bizottságnak végre van eszköz a jogállami kifogások érvényesítésére, így leállította a 7 millió euró kifizetését a járvány gazdasági következményeinek enyhítésére felállított alapból. Sőt, még további jelentős összegeket is visszatarthat.

Mindazonáltal, hogy így tesz, az nem 100 %, de Brüsszel immár keményebb hangot használ és a jogállam ügyében az új német kormány részéről is határozottabb fellépésre lehet számítani, mint korábban Merkeltől. De Orbán odahaza is volt már könnyebb helyzetben, mert most minden eddiginél nagyobb a lehetőség, hogy véget vessenek uralmának. Ezért azután önti a pénzt a szavazópolgárokra. Ez azonban nem változtat azon, hogy továbbra is támadja Európát, a migránsokat és a LMBT-közösség tagjait.

Ám eközben Magyarország olyan nehézségekkel kénytelen szembenézni, mint hogy pl. az egészségügy siralmas állapotban van. A ragály 36 ezer áldozatot követelt, míg az osztrákoknál csupán 13 ezret, noha a két ország lakosságának száma nagyjából azonos. Orbán ugyanakkor tovább élezi az EU ellenes hangulatot. Szeme előtt a népek Európája, a keresztényi kontinens lebeg, noha ily módon a Felvilágosodás előtti időket idézi.

Ugyanakkor Márki-Zay Péter pont azokat a rétegeket tudja elszipkázni, amelyeknek már elegük van a hatalom nagyotmondásábóll, a szabad sajtó visszaszorításából, az EU ostorozásából. Ugyanakkor Orbán mellett szól a nagyarányú médiafölény, nem beszélve az államgépezetről, mert az már jó ideje gyakorlatilag a Fidesz transzmissziós szíja.

De az illiberális demokrácia továbbépítéséhez a politikusnak győznie kell a választáson. Különben odalesz az új Európa koncepciója, meg az is, hogy az egyesült európai jobboldal hozhassa létre a 2. legnagyobb frakciót az EP-ben.

Washington Post

A vezércikk szerint Európa sorsa múlik a Nyugat és Oroszország most kezdődő tárgyalásain. Az elemzés emlékeztet arra, hogy a világ most sok tekintetben ugyanolyan helyzet előtt áll, mint egykor Hitler miatt: egy brutális diktátor összeesküvés elméletekre alapozza hatalmi igényét, a birodalom visszaállítását ígéri, és újra fejleszti hadseregét. Fenyegeti a szomszédjait, a demokráciát okolja a válságért és megoldásért cserében azt követeli, hogy írják át a nemzetközi politika szabályait. Továbbá rajzolják át a térképeket, de úgy, hogy az neki jó legyen.

A másik fél belemegy a béketárgyalásokba, mert abban bízik, hogy ily módon elkerülheti a háborút, ám igazából megjutalmazza az agressziót. Az összehasonlítás persze túlzás, de tényleg sok az egybeesés. Ennek megfelelően Bidennek és szövetségeseinek komolyan kell venniük a párbeszédet, mert ha Moszkva kerekedik felül, akár a zöld asztalnál, akár a hadszíntéren, az tartósan destabilizálná a kontinenst.

A szakadatlan orosz propaganda arra kényszerítette az USÁ-t és a többieket, hogy foglalkozzanak az orosz sérelmekkel, holott azok teljesen képtelenek, a követelések jogtalanok. Washington megalapozottan utasította el az igényeket. Putyin viszont a retorikával valószínűleg csupán leplezi, hogy uralni kívánja Ukrajnát, nehogy ott győzzön a demokrácia és alternatívát kínáljon az orosz kleptokráciával szemben.

De ha hajlandó érdemi dialógusra, akkor lenne mit megvitatni: a középhatótávolságű atomfegyverek, illetve a Közép-Európában állomásoztatott hagyományos ütőerő ügyét, mert az elnök mind a két egyezményt megszegte- A megállapodásnak azonban alapvető előfeltétele, hogy Moszkva mérsékelje a katonai fenyegetést.

Amerika nem teheti meg, hogy engedményeket ad a Kremlnek a fegyverek árnyékában. Ha pedig Oroszország megtámadja Ukrajnát, akkor Bidennek segítenie kell, hogy Kijev megvédhesse magát. Fel kell sorakoztatnia a NATO-t és el kell érni, hogy Putyin nagy árat fizessen.

Project Syndicate

Miután csapatokat küldött Kazahsztánba, nagyon úgy néz ki, hogy Putyin egyetért a cárokkal, illetve Leninnel és Sztálinnal, mármint hogy a birodalom minden áldozatot megér, legyen szó akár vérről, akár anyagiakról – írja Nyina Kruscsova, aki nemzetközi kapcsolatokat tanít a tengerentúli New School-on. A néhai szovjet párt- és állami vezető dédunokája bevallja, neki sincs fogalma arról, mit tervez a Kreml szfinxe a különböző hadszíntereken, de aligha azt követi, amit közvetlen elődje, Jelcin felismert, hogy ti. a szovjet birodalom fenntartása hozzájárul az oroszok nyomorához és rendőrállamban tartja őket.

Lehet persze, hogy nem az egykori hatalmas államot igyekszik visszaállítani, de igen elszántnak tűnik, hogy visszaszerezze az uralmat a korábbi tagköztársaságok fölött. Az azonban sokba fog kerülni. A katonai kiadások már így is megugrottak. Továbbá főként a Krím megszállása megkérdőjelezte a 2. világháború utáni békerendet.

A szocializmus összeomlása lehetővé tette a kormányok számára, hogy óriási alapokat csoportosítsanak át a fegyveres erőktől a társadalmi programok javára. Ez szavatolta az orosz gazdasági átmenet pénzügyi alapjait, de a nyugat példátlan fellendülését is. A legnagyobb haszonélvező azonban Kína volt, mert hihetetlen mértékben vissza tudta szorítani a szegénységet.

Az orosz nép azonban nemigen hajlandó feladni a jólétét a nagyhatalmi státuszért, ez Putyint is meggyőzhetné, hogy intsen búcsút birodalmi álmainak. De ha nem, akkor jobb belátásra bírhatná, hogy újrakezdődhet a vetélkedés Pekinggel. Ám cseppet sem biztos, hogy nála a józan ész kerekedik felül. Hiszen már most is figyelmen kívül hagyja az orosz történelem tanulságait.

Project Syndicate

Egyes kormányok nemzetük történelmi hősiességét propagálják, mások inkább az áldozat szerepét emelik ki, de a kettő között nincs is akkora különbség, amilyennek az az első pillantásra látszik. Viszont a lényeg mindkét esetben, hogy a történelmet a fennálló hatalom legitimizálására próbálják felhasználni, ahogy azt Kína, Oroszország is csinálja. Ezt emeli ki Ian Buruma, író, történész, aki 14 éven át tanított a new yorki Bard College-ban.

Hszi Csin-pinghez hasonlóan Putyin is uralni kívánja az emlékezetpolitikát. Azaz elfedi a sztálinizmus rémségeit, és kiemeli az orosz népnek a fasizmus felett aratott rettenthetetlen győzelmét. De a politika nyugaton is gyakran felhasználja a történelmet, gondoljunk csak arra, mekkora vita zajlik manapság Amerikában a rabszolgaságról.

Az orosz elnök a múlt dicsőséges fejezeteire helyezi a hangsúlyt, vagyis hogy az emberek ne arra emlékezzenek, mennyit szenvedtek saját uraiktól. Ám ennek a felfogásnak sok a hátulütője, mert a nemzeti felsőbbrendűség érzete elvakítja az embereket, így nem látják saját hibáikat és nem érzékelik, miként bánnak másokkal. Egyúttal erősítheti a kiválasztottság érzetét.

Legalább ennyire veszélyes ugyanakkor, ha valaki áldozatnak állítja be saját országát. Ily módon ugyanis azt táplálja a közvéleménybe, hogy bosszút kell állni a korábban elszenvedett gazságokért és nem szabad elfeledni a régi ellenségeket. A megalázottság sebei gerjeszthetik a kollektív megtorlás vágyát. A kínai kommunisták azt sugallják, hogy az ország csakis az ő segítségükkel akadályozhat meg bármiféle újabb sérelmet a külföld részéről.

Putyin narratívája az, hogy egyedül ő képes megvédeni az oroszokat az ellenségektől, ahogyan azt Sztálin is tette Hitlerrel szemben. Ám amikor a történelmet propaganda eszköznek tekintik, akkor állandóan ellenségeket kreálnak, ezt pedig folyamatosan felveti a háború kockázatát.

MEGHATÁROZÓ BOTRÁNYOK ÉS ÁTRENDEZŐDÉSEK A KAMPÁNY ELŐTT

TELEX / VIDEÓ
Szerzők: FÁBIÁN TAMÁS, LENGYEL-SZABÓ PÉTER
2022.01.09.



A Völner-ügy az ellenzék gyengeségét, a Városháza el nem adása körüli történet pedig a fideszes politikai- és propagandagépezet erejét mutatta meg. A Telex Magyarázó legújabb részében mutatunk négy kulcsügyet 2021-ből, amelyek meghatározóak lehetnek a következő hónapok kampányában is.


ROSSZ HÍRÜNK VAN: BEFELLEGZETT A NAGY SZUPERÁLLAMPAPÍR-TRÜKKNEK

PORTFOLIO
Szerző: PALKÓ ISTVÁN
2022.01.08.


Jelentősen romlott a hozamkörnyezet az elmúlt hónapokban, magával vonva az újonnan felvett babaváró hitelek kamattámogatásának emelkedését. Ezzel megszűnt az a lehetőség, hogy aki babaváró hitelt vesz fel, az még a gyermekvállalás elmaradása esetén is nyereségesen fektetheti be a kölcsönösszeget szuperállampapírba, a mostanság hitelt felvevőknek ugyanis jóval nagyobb kamattámogatást kell visszafizetniük 5 év múltán, mint akik korábban éltek a lehetőséggel.

Hogy működött eddig a konstrukció?

ÉS AKKOR CSÚNYA VÉGET ÉRT A KAZAH REZSICSÖKKENTÉS - A HVG HETI GAZDASÁGI ÖSSZEFOGLALÓJA

HVG
Szerző: hvg.hu
2022.01.09.


Vérbe fojtott tüntetések árán érték el a kazahok, hogy a kormányuk ne törölje el a cseppfolyósított gáz árának felső korlátját; egyre több szakmában nagy a bérfeszültség; véget ért a BlackBerry telefonok története. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Ritkán történik meg, hogy a fél világ Kazahsztán belpolitikai eseményeit figyelje, de most így indult az év: miután a kazah kormány lépcsőzetesen feloldotta a cseppfolyósított gáz eddigi árplafonját, az ár pillanatok alatt elszabadult, és a duplájára nőtt. Óriási tüntetések kezdődtek erre válaszul, a tiltakozók elfoglalták egy időre Almati repülőterét is, a miniszterelnök lemondott.

A kormány kényszerhelyzetben volt, hiszen a világpiaci áremelést valamiből ki kellett gazdálkodnia – már csak azért is, mert épp a mesterségesen alacsonyan tartott ár miatt sokan úgy alakították át az autójukat, hogy benzin helyett azzal működjön. Végül újra maximálták az árat, de közben szétverték a tüntetéseket, behívták az orosz csapatokat, a rendfenntartó erők pedig figyelmeztetés nélkül lőhetnek...


ITT OLVASHATÓ

AZ SZÁMÍT NŐNEK, AKIT ESTE 11-KOR NŐNEK KEZELNEK A HÉV-MEGÁLLÓBAN?

444.HU / PODCAST
Szerző: plankog, BOTOS TAMÁS
2022.01.08.


Az elmúlt években Magyarországon is fölerősödtek a viták a nemi szerepek, társadalmi nemek, vagyis a genderkérdések körüli. A kormány a saját politikai szempontjai alapján használja ki a témát, ugyanakkor a hagyományos konzervatív-liberális törésvonalon túl is megjelennek egymásnak feszülő értelmezések, álláspontok.

Egyedülálló vita jött össze a 444 stúdiójában, közvetlen érintettekkel.

Vendégünk Vay Blanka, akinek ősszel jelent meg Saját ketrec című könyve saját transzneműségének történetéről. Vay Blanka a Szabad nem blog szerkesztője, Berlin és Magyarország között megosztva él.

És nálunk járt Balogh Zsófi, a Partizán műsorvezetője, aki baloldali szempontból kritizálja az LMBTQ-mozgalmat. Balogh Zsófinak Zsófilter címmel futott heti műsora ősszel, emellett énekesnő és nőjogi aktivista.

Vitájukon szóba kerül:

  • Mi a baloldali kritika lényege a mozgalommal szemben?
  • Mit jelent a genderidentitás?
  • Honnan jön az LMBTQ különböző betűivel jelölt csoportok szövetsége?
  • Mit jelentenek a nem bináris identitások?
  • Mi az a kritika, ami még belefér, és mi a transzfóbia?
  • És hogy mit jelent nőnek lenni.

Balogh Zsófi említett videója: Inkluzivitás mindenek felett? | Az önmaga ellen forduló nőmozgalom

Vay Blanka említett interjúja a Könyves magazinban: Komoly hagyománya van annak, hogy az emberek titokban boldogtalanok

Beszélgetés a Partizánon Balogh Zsófi vezetésével a témában: Súlyos probléma, hogy ezt a vitát átengedtük a jobboldalnak | Betlen Anna és Perintfalvi Rita

Videóriport 2017-ből a 444-en Vay Blankáról: Elsírtam magam és azt mondtam, nőként szeretnék fölkelni 

ITT HALLGATHATÓ MEG

A VÁLASZTÁSI CSALÁS NEM NEMZETI HATÁSKÖR - AZ ORBÁNI DIKTATÚRA KIZÁRÓLAGOS HATALOMÉPÍTÉSE TÖBB LÁBON ÁLL, MELYEK TUDATOSAN ERŐSÍTIK EGYMÁST

NÉPSZAVA
Szerző: PALOTÁS JÁNOS
2022.01.08.


„Minden magyar állampolgár egyben az Európai Unió állampolgára is! Ez azt is jelenti, hogy a magyar állampolgárok számára a magyar jogrendszer által biztosított jogok és kötelezettségek mellett az Unió is jogokat és kötelezettségeket biztosít úgy, hogy közben az Európai Unió joga elsőbbséget élvez a nemzeti jogrendszerünkkel szemben. A magyar jog alkalmazása mellett, az orbáni rezsim bűneinek felszámolásával szembeni eljárások egyik alappillére kell, hogy legyen az Unió jogrendszere által biztosított jogaink kikövetelése mind a magyar bíróságokon, mind az unió szervezeteinél és az unió bíróságán!” Az orbáni diktatúra kizárólagos hatalomépítése több lábon áll, melyek tudatosan erősítik egymást. Meghatározó elemek ezek közül:
– a választási környezet alakítása a diktatúra céljainak támogatása érdekében; – a média feletti példátlan befolyás kialakítása; – az államhatalmi szervek feletti uralom megtartása az általa kinevezett döntéshozók elmozdíthatatlanságával; – a gazdasági háttér biztosítása a közpénzek korrupciós felhasználásával oly módon, hogy az akár függőségi helyzetet is teremtsen azon gazdasági szereplőknél, akik nem tartoznak az Orbán hátterét biztosító, és Orbán által ellenőrzött NER rendszeréhez.
Az alábbi írás elsődlegesen a választási rendszerrel kapcsolatos orbáni visszaélések semlegesítésének lehetőségét és egyben kényszerét kívánja bemutatni. Ugyanakkor a választással megszerezhető vagy megtartható hatalom nyilvánvalóan kihatással van az orbáni rendszer többi építőelemére is...

AZÉ AZ ORSZÁG, AKI LEVADÁSSZA

24.HU
Szerző: KÁCSOR ZSOLT
2022.01.08.


Mivel a hatalomból ma nagyon sokan vadásznak, bátran kijelenthető, hogy a közös vadászatok mára a NER-vezetők seregszemléi és társasági életének a részei lettek – állítja Majtényi György történész, akivel az Egyetértés Vadásztársaság – Horthy, Rákosi, Kádár és napjaink vadászai című könyve apropóján készítettünk interjút...


A FING FILOZÓFIÁJA

QUBIT
Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2022.01.09.



Mióta van ember, fingik, és mióta fingik, tűnődik rajta, hogy ezt vajon mi okozhatja. A legősibb fennmaradt vicc is pont erről szól: Krisztus előtt 1900 körül a sumérok is egy fingós poénon röhögték halálra magukat. A vicc nem öregedett jól, és a következőképpen szól: „mi az, amire emlékezet óta nem volt még példa? Az, hogy egy fiatalasszony ne fingjon a férje ölébe”.

A témában minden jelentősnek mondható kultúrkörben akadt szakértő: egyesek úgy gondolták, hogy szellenteni ártalmas, mert minden ilyen alkalommal a lélek egy része távozik a testből (a Démétér-kultusz hívei és Püthagorasz görög filozófus követői ezért is kerülték a babfogyasztást), mások isteni jelként fogták fel, megint mások pedig kiváló szórakozásnak, amit művelni és hallgatni is páratlanul szórakoztató. Akárhogy is viszonyultak a szellentés szakrális jelentőségéhez, abban elég sokáig általános egyetértés uralkodott, hogy a fingós vicceknek helyük van a művészetben, ennek megfelelően Arisztophanésztól Chauceren és Shakespeare-en át kifejezetten népszerűnek számítottak, Sarah Silverman amerikai humorista pedig egyenesen „a komédia jelnyelvének” nevezte a jól elhelyezett fingós poénokat. Persze nem mindenki rajong a műfajért: hiába röhögött ezeken a vicceken az egész világ, a viktoriánusok annyira megbotránkoztatónak tartották őket, hogy még az Ezeregyéjszaka meséiből is kihagyták Abu Haszán történetét...

A NAGY BEVÁSÁRLÁSUNK EGY ÉVE MÉG 16 EZER FORINT SEM VOLT, MOST 18 EZER FORINT KÖRNYÉKÉN VAN

G7.HU
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2022.01.09.


Kaptál az elmúlt 12 hónapban nettó 14 százalékos béremelést? Ha nem, vagy csak ennél kevesebbet, akkor a mi nem hivatalos számításaink szerint ugyanannyi pénzből már csak kevesebb élelmiszert tudsz megvásárolni, mint egy éve. Az élelmiszerinfláció ténye már régóta nem meglepetés, ütemének gyorsulása azonban talán még az előzetes várakozásokat is felülmúlja.

Mi a G7-nél 2020 eleje óta minden hónapban monitorozzuk 42 alapvető élelmiszer aktuális (nem akciós) árát két (illetve 10 hónapja már négy) üzletben, ugyanazzal a saját módszertannal, és ebből a 42 termékből egy olyan kosarat is összeállítottunk, amelyet minden hónapban virtuálisan levásárolunk (a termékek listája erre a csillagra kattintva látható*, a módszertanról pedig erre a csillagra kattintva lehet olvasni*).

A nagy bevásárlásunk összesített költsége 2020 december 31-én az Aldiban 15 809 forintba került, 2021 december 31-én viszont ugyanezért már 18 160 forintot kellett fizetnünk.

Az Aldiban így 14,9 százalékos (szubjektív alapú, nem hivatalos) éves drágulást mértünk.

A Lidlben ugyanazok a termékek ugyanabban a mennyiségben 2020 végén 15 594 forintba kerültek, most viszont már 17 537 forintba,

ez 12,5 százalékos emelkedés.

Az Aldiban hét olyan terméket találtunk, amely 2020 és 2021 december 31-én is ugyanannyiba került (alma, banán, sertéspárizsi, WC papír, zabital, rizs és szénsavas ásványvíz), és csak egyetlent, amelynek ára éves összehasonlításban csökkent: a Coca-Cola literje 228 forint helyett 214 lett.

A 42 termékből így 34-nél mértünk áremelkedést az Aldiban, a spagetti tészta és a kígyóuborka áll a lista élén, ezek most kétszer annyiba kerülnek, mint 2020 végén.

A Lidl sokkal vegyesebb képet mutat, mint az Aldi, ott nyolc termék ára volt alacsonyabb (vöröshagyma, fehérrépa, banán, sárgarépa, narancs, burgonya WC papír és szénsavas ásványvíz), csak négy maradt változatlan (alma, sertéspárizsi, zabital és TV paprika), vagyis 30 termék drágult. A kígyóuborka (75%) és a spagetti tészta (50%) viszi ott is a prímet.

Érdemes megnézni, hogy az árváltozások dinamikája hogyan alakult 2021-ben. Az alábbi grafikonon azt ábrázoltuk, hogy az egyes hónapokban a fogyasztói kosarunk összesített költsége hogyan aránylott az egy évvel korábbi értékekhez – vagyis az adott üzletben mi mekkora inflációt, esetleg deflációt érzékeltünk...

MIÉRT NEM ZAVARTUK EL EDDIG ORBÁNÉKAT?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2022.01.09.


Egy kicsit is magára valamit adó országban egy ilyen kormány már régen megbukott volna. Vagy, ha nem bukik meg magától, akkor a nép zavarja el, persze csak békésen.


Úgy is fogalmazhatnék: ez egy normális, a demokrácia főbb elveit betartó országban bizonyosan bekövetkezett volna. Először nagy eséllyel akkor, amikor a kétharmados erőfölényüket kihasználva, a társadalom véleményét mellőzve, a parlamenti pártokat teljes egészében kihagyva egy új alkotmányt fogadtak el, alaptörvénynek nevezve az amúgy – jó indulattal is – csak tákolmánynak nevezhető jogi „alkotást”. Azt már sorolni sem tudom, hogy az azóta eltelt időben hányszor lehetett, kellett volna elzavarni ezt a társaságot, amely a tizenkét esztendeje alatt egy önálló, saját világot épített fel. Ez a világ mindent átalakított, nem hegyeket, de intézményeket mozdított el, kinevezett egy sor Mohamedet, akihez elvitte a hegyeket. Értsd: semmit nem bízott a véletlenre, pénzt, paripát, fegyvert biztosított önmagának, milliárdossá tette a hozzá hű embereket, a hozzá hű emberek pedig pontosan tudták, mi a dolguk. Csak éppen mi nem tudhattuk, mi a dolguk, például a sok-sok pénzzel, de ezt hagyjuk is, mert olyan útra tévedünk, ahol szintén velük találjuk szemben magunkat.

Tehetetlenül és tétlenül néztük végig ez a tizenkét évnyi hadjáratot, nem tudtunk semmilyen védvonalat felépíteni vele szemben, ráadásul készséges utat is biztosítottunk számukra, elsősorban azzal, hogy csak néztünk, hallgattunk, vagy – legjobb esetben is – csak morogtunk. Ennek az országnak lett egy olyan vezére, amilyet már megfogadott önmagának: soha nem fog a csúcs közelébe sem engedni, és aztán mégis, engedelmesen meghajoltunk előtte, és a magunk módján még fel is segítettük a trónra. Ez a magunk módján azt jelenti, hogy hiába láttuk a törekvéseit, azt, hogy végletesen a mi megosztásunkra törekszik, ezáltal elérve, hogy még véletlenül se érje baleset, készségesen meghajoltunk előtte: itt vagyunk, tedd ezt velünk. És tette...

ORBÁN, ÉS AZ ÉLIRE VASALT ORSZÁG

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2022.01.09.


Jól ébredt a kedves vezető szombaton. Kellemesen meleg volt a paplan alatt, a gyomra sem rendetlenkedett, a zsíros böfögést szódabikarbónával fojtotta le az este, így azon kezdett tűnődni nagyot nyújtózva, mit is üzenjen az ő népének kellően magvasat így az ünnepek után. A Mikulást, kisjézust és mind az összes aprószenteket már eljátszotta, kinézve a jégvirágos ablakon látta, hogy Magyarország előre megy nem hátra. Úgy suhant az űrben Magyarország, mint valami csillagrakéta szupergyújtással, amikor a galaxisok a sebességtől tésztává nyúlnak, és megszűnik a tér.

Körülnézett a paplan alól a kedves vezető, látta a félhomályban a sarokba állított kevlármellényt, az amúgy trottyos szárú gatyája is kisimulva feküdt a szék hátán, cipői párhuzamosan alatta, az aktuális nyakkendő is élire vasalva pihent. Felfedezte a rendet a rendetlenségben, így született meg a fejében az aznapi evangélium, amit szeretett népe elé tár a Facebookon, s ami ez: „Most az európai nagy rendezetlenségben egy rendezett ország van. Ez Magyarország”. Ez a suta közlendő jutott az eszébe, ízlelgette, csócsálgatta, s amikor már savanyúan böfögött föl félig emésztetten, kiokádta mielénk.

És most itt fekszik egy zavaros és bűzös tócsa formájában arra sarkallva az embert, hogy megfejtse, mit is akart mondani a költő, amikor voltaképp semmit sem. Ideplaccsantott valamit. Orbán viszont mindeközben a rendelésünkön fekszik a a pamlagon csukott szemmel, így törnek fel belőle a képzetek. És mi jó doktorbácsihoz méltón, szemüvegesen és szakállasan fejtjük meg lelkének torzulásait, amik viszont hatalmasak. Nem kellett volna, hogy fasiszta pszichopata legyen a gyerekkori verések miatt, mégis az lett, kaphatott volna villanyvasutat de nem kapott, futballozhatott volna, nem tudott.

Nem szereti a pocakos tábornokokat mint emlékezhetünk, mert kilóg a hasuk a sorból. Nem bírja el a más véleményt, mert vitatkozni rendetlenség. Milyen jó is az, megálmodni valamit, amit Semjén éjszaka törvénytervezet formájában benyújt, délelőtt a bátor harminchármak megszavazzák, estére már alá is írja a schmittádernovák. Ez igen, ez ügymenet, a fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk, a krumplileves pedig legyen krumplileves, ahogyan Magyarország előre megy, nem hátra. Rákositól Kádárig terjed a rend, megspékelve Horthy különítményeseivel mint Kubatov-kopaszok.

Katonák az utcákon és a kórházakban, kórházparancsnokok, iskolarendőrök, drótkerítés, GYODA, alaptörvény asztala, nemzeti hitvallás, ötszáz újság ugyanazzal az interjúval karácsonyra, haptákban álló operatív törzs, háton cipelt libernyákok, békemenet, és az élettől leválasztott kedves vezető, aki már rég nem találkozott igazi választóval, hanem csak neki tenyésztett szavazóval. Mint ahogyan újságíróval sem. A rendetlenség elől függöny mögé bújik, ha valami kellemetlen lehet, oda el nem megy. Az erkélyen fogadja a kiválasztottakat, az élet és az ország messzire van.

Elnézem a beteget itt a pamlagon, aki valamikor a kollégiumban eldöntötte, hogy gazember lesz, és a fogadalmát állja is, csak beleőrült. Jujj, jön a birnami erdő, odakint szivárvány van, színes ruhájú és színes bőrű emberek, eszmék és hitek sokasága, sok a tábor, sok a zászló, felhők szállnak az égen irányítás nélkül. Hát hova vezet ez, mi lesz, ha nincs nagy, közös vezérlő eszme, mindenki azt gondol, amit csak akar, élnek, mint az állatok, vagy épp, mint az emberek. Az ilyeneknek nem lehet kiáltani, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, az ilyenek leszarják a dakota közmondásokat.

„Most az európai nagy rendezetlenségben egy rendezett ország van. Ez Magyarország.” Itt tartunk, illetve itt tart Orbán Viktor egyedfejlődésében, ideológiai zűrzavarában, amikor igazi vezérlő eszméje sohasem volt. Minden álca volt és hamisság ma is, a liberalizmus, a polgárság, a kereszténység, semmi sincs, csak az ego. Szállnak ki a gőzök a fejéből a pamlagon, egy, kettő, három, Orbán Viktor a legnagyobb a világon, a tyúkszaros udvartól az univerzum trónusáig. És csak most látom magam is, ahogyan fekszik a pamlagon, duci kis ujjai lógnak bele a csordultig telt éjjeli edénybe.

EGY VISSZAUTASÍTHATATLAN AJÁNLAT

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Susan
2022.01.08.



Télen kiruccanni Hawaiira még akkor sem kis élmény, ha az ember ezt (az egyébként szintén nem pocsék időjárásáról ismert) Kaliforniából teszi, mint tették azt Susanék. Posztja nem csak néha egészen izgalmas kalandokról szól, de megismerkedhettek kicsit a sziget történelmével is...

A SZÁMOK NEM HAZUDNAK: ÖT GRAFIKON ORBÁN MAGYARORSZÁGÁRÓL

SZABAD EURÓPA
Szerző: WIEDEMANN TAMÁS
2021.12.31.


Az év azon cikkeiből válogattunk, amikor közérdekű adatok elemzésével igyekeztünk bemutatni egy-egy jelenséget: több vagy kevesebb, siker vagy kudarc az adott témában a kormány tevékenysége. Beszéljenek a számok, nézzük a tényeket!


„Magyarországon a gyermek az első”

A kormányzati kommunikáció szerint a gyermekek védelme és a családok támogatása kiemelt cél. Ennek érdekében emelte meg a kormány 2017-ben az anyatej után járó állami támogatást. A literenkénti ár a korábbi 1800 forintról 2700 forintra nőtt. A cél az volt, hogy megállítsa az évek óta tartó trendet, miszerint egyre kevesebb anyatejet adnak le azok az édesanyák, akiknek több tejük van, mint amennyit a gyermekük elfogyaszt.

Az anyatejgyűjtő állomásokon olyanok juthatnak ingyenanyatejhez, akiknek nincs vagy kevés van, esetleg ikergyermekeik születtek, vagy örökbe fogadott csecsemőt gondoznak. Az emésztési nehézségekkel küszködő csecsemők is jogosultak anyatejre, mert számukra nem alternatíva a tápszeres táplálás.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint 2010-ben még 106 ezer liter anyatejet adtak le, ez 2020-ra 26 ezer literre csökkent. Az elmúlt tíz évben tehát negyedére zuhant az édesanyák által leadott tej mennyisége. A kormánynak nem sikerült a csökkenő trendet megállítania...

VÉRES LÓFEJ AZ ÁGYBAN

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2022.01.07.


Elkezdődött az év, hogy finoman fogalmazzak, nem minden politikus számára egyforma várakozásokkal.
A Fideszes elit - és Orbán maga is - enyhe izgalommal várja a választásokat, hiszen minden elővigyázatossági intézkedésük dacára számukra kellemetlen események következhetnek be.
De nincs gond, mire a fideszes potentátok hivatali ideje lejár, mindegyikük matuzsálemi korban lesz, krőzusi vagyonnal, hacsak meg nem zakkan valamelyik ellenfelük és szépen sorban be nem csukdázza őket, eleinte vizsgálati fogságba.
Ennek során a vizsgálati fogság orbáni értelmezését követhetnék, mely szerint ez adott esetben a tényleges életfogytig tartó elzárással lehetne egyenlő.
Az meg már minden képzeletet felülmúlna, ha egy esetleges győzelem esetén az ellenzék úgy bánna a gránitszilárdságú Alaptörvénnyel, mint a Fidesz bánt az Alkotmánnyal, pedig hát ez lehetne a követendő eljárás.
Mindenesetre errefelé az év úgy kezdődött, hogy Olaszországban meghalt Homonnay Gergely ellenzéki aktivista, tisztázatlan okból és körülmények között.
Az év úgy szokott folytatódni, ahogy elkezdődött, úgyhogy sok optimizmusra nincs okunk, talán az ad némi reményt, hogy a haláleset kivizsgálását nem a magyar hatóságok végzik, melyekről nem szívesen mondanék véleményt, így éhgyomorra most nincs kedven szégyenkezni az országom miatt...