Szerző: SZEKA
2018.05.18.
Orbán szokása szerint kettős játékot űz. Ezt egyelőre büntetlenül megteheti, mert új kormánya még nincs, a régi pedig már nem csinál semmi lényegeset. Egyfelől itthon tovább pörgeti a migránskereket, örömmel konstatálja, hogy a Soros Györgyhöz kötődő szervezetek, alapítványok, oktatási intézmények ellehetetlenülnek, illetve elhagyják az országot, ugyanakkor a külföld felé békülékenyebb üzeneteket is küld. Azok, akik paradigmaváltást látnak ez utóbbi jelenség mögött, valószínűleg úgy gondolják, hogy Orbán kész bizonyos kompromisszumokra annak érdekében, hogy ne közösítsék ki saját pártcsaládjából, illetve ne essen el uniós forrásoktól.
Sokkal valószínűbb azonban az a változat, hogy a németek és franciák kettős nyomás alá helyezték Orbánt. Angela Merkel inkább az Európai Néppártból való kizárással fenyegeti az illiberális magyar kormányfőt, Emmanuel Marcron viszont egyértelművé tette számára, hogy ezzel a politikával a perifériára szorul. A felek közti párbeszéd mindenesetre sokkal intenzívebbé vált a választásokat követően, mint amilyen azt megelőzően volt. A zárt ajtók mögött elhangzottakról a magyar fél hivatalosan csak általánosságokat, és nyilvánvaló füllentéseket kommunikál, a franciák és németek pedig a nemzetközi sajtón keresztül szivárogtatnak ki néhány részletet.
Ezekből a töredékes információkból is jól látszik azonban, hogy az EU csúcsvezetői nem akarják mindenáron a radikálisok közé lökni Orbánt, egyúttal kizárni Magyarországot minden együttműködésből. Ez nem lenne jó sem a magyaroknak, sem az Európai Uniónak, hiszen további nemzeti eszkalációkat indítana el, ugyanakkor az Orbán-kormány politikája miatt nem akarják hátrányos helyzetbe hozni az országot. Főként Macron viselkedésén látszik, hogy megértette Orbán taktikáját, illetve a motivációit, ezért személyre szabott módszert alkalmaz.
Nem erősíti azzal, hogy Magyarországra látogat, mint például Erdogan vagy Putyin, de minden lehetőséget megragad arra, hogy személyesen beszélgessen el Orbánnal. Ez imponál a magyar kormányfőnek, ugyanakkor nem valószínű, hogy egyszerű bájcsevegések zajlanak ezeken a találkozókon. A francia elnök ugyanis a „húzd meg, ereszd meg” taktikával próbál Orbánból némi együttműködést kipasszírozni. Vannak eszközei, hiszen erős a befolyása az EU-ban, ugyanakkor segítségére lehet a közvetlen meggyőzésben Angela Merkel is, akivel közös nevezőre jutott már ezeknél nehezebb kérdésekben is.
Egyszóval, ha valaki konszolidációnak látja a jelenlegi folyamatokat, az téved is, meg nem is. Nem tudjuk ugyanis, hogy az új kormány beélesítése előtt milyen engedményekre kényszerítette Macron és az Európai Néppárt Orbánt, hiszen, a puding próbája az evés, és ezt a pudingot még fel sem szolgálták. Az azonban biztos, hogy a magyar kormányfő soha nem fogja beismerni, hogy bármiben is kompromisszumra jutott volna a „hanyatló nyugat” bármelyik vezetőjével is. A harcias retorika ezért itthon biztos megmarad, ám az nem biztos, hogy ezt következetes végrehajtás is követi majd. Ha úgy tetszik, az uniós csúcsvezetők megmenthetik a hazai civileket, a CEU-t, a szabad sajtót, a bírói függetlenséget, ám Orbán biztosan épp olyan tántoríthatatlan vezetőként fog tetszelegni, mint amikor hadat üzent a liberális demokráciáknak...