2016. április 29., péntek

VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Susan
2016.04.29.


Közhely, és itt Határátkelőn is sokszor elhangzott már, hogy Amerikának rengeteg arca van, ezért képtelenség róla általánosságban beszélni. Nem is ez a célom, hanem pontosan abból adni egy kis ízelítőt, mennyire színes és változatos nemcsak az USA földrajza, történelme, hanem az egymás mellett élő kultúrák is.
Nehéz pontosan körülírni, miért és hogyan, de – annak ellenére, hogy hagyományos értelemben vett határok nincsenek - valahol megérzi az ember, amikor átlépünk (átautózunk) két szövetségi állam képzeletbeli határán (na jó, a Welcome táblák egy kis segítségül szolgálnak :)).
Közel 9 éve élünk Kaliforniában, és bár eddig csak töredékét fedeztük fel ennek az államnak (egy autós túránkról már írtam itt HA-n valamikor), idén a tavaszi szünetben úgy döntöttünk, tágítjuk a horizontot, és ellátogatunk pár, a „szomszédságunkban” levő államba, az igazi „Vadnyugatra” (legalábbis egy részére). Az útiterv: Grand Canyon és Antelope Canyon, Arizona – Monument Valley, Zion Nemzeti Park, Utah – Las Vegas, Nevada.

ITT OLVASHATÓ

VACSORÁK YONATÁNNAL -1. RÉSZ

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Kerekes Sándor
2016.04.29.


Yonatán a semmiből került elő, de nem váratlanul. Ezer mérföldekről válaszolt kanadai hirdetésemre, Izraelből, s mint a nejem mondta, a stílusa majdnem tökéletes volt amivel teljesen elbűvölt bennünket. Bérbevette a házunkat emailben, anélkül, hogy valaha is láttuk volna egymást. Mire úgy fél év múlva személyesen is találkoztunk vele, már szinte barátok voltunk és ezt a befejezetlen állapotot egy vacsorameghívással kívántuk beteljesíteni.
Ez volt a kezdet.
Azután a környékünket annyira attraktívnak találta, hogy a közelben gyorsan vett egy lakást, ahova hamarosan beköltözött. Vacsora-találkozásaink így három éve tartanak, és emailváltásokkal kiegészített szavai nyomán lassan kibontakoztak egy különös történet részletei. Yonatán elragadó asztaltárs, tele érdekes tapasztalatokkal, különösen a korához képest. Időnként elhallgat, mintegy összeszedni a gondolatait, majd egy teljesen kerek, mélyenszántó, szinte nyomdakész esszében bontja ki a felvetett témában a véleményét. Jópár hónap eltelt már a kölcsönös meghívásokkal, amikor először megemlítette, hogy neki is magyar felmenői vannak.
”Mi a fene! Hát már neked is, Yonatán?”

ITT OLVASHATÓ

TEJTÜNTI

KAPITALIZMUS  BLOG - HVG
Szerző: Ansinn
2016.04.29.


Tüntettek a tejtermelő gazdák az alacsony tejárak miatt. Állításuk szerint a beáramló rengeteg olcsó importtej tisztességtelenül, áfacsalással érkezik az országba, ezzel nem tudnak versenyezni. A szabadpiac híve akár egyet is érthetne velük: a mindenkire egyformán érvényes szabályok a verseny lényegéhez tartoznak, csak így nyerhetnek a vevőket legjobban kiszolgálni képes eladók. Csakhogy van itt valami zavaró tényező: nem a NAV, vagy a Nemzetgazdasági, esetleg Vidékfejlesztési Minisztérium elé vonultak – ezek tehetnének valamit az illegális import, az áfa csalások ellen –, hanem a budaörsi TESCO elé.
Ha egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor nyilvánvaló, hogy nem is lenne miért követelőzni, hiszen a hónap elején hirdették meg a hatóságok a nagy áfa- és tejhamisítás elleni akciót, kommandóval, meg mindennel. Amúgy az agyondicsért EKÁER – a közúton szállított áruk elektronikus nyomon követését biztosító – rendszerben elég nehéz lehet pont a speciális feltételeket igénylő tejet és tejterméket illegálisan fuvarozni, de ne becsüljük alá a magyar ember találékonyságát. Mindenesetre gazdáink feszt állítják, hogy olyan olcsón, ahogy a külföldi tej és tejtermék a boltokba kerül, tisztességesen nem állítható elő. És ezt most a TESCO-n gondolták számon kérni, amíg a rendőrök el nem hajtották őket. Sőt, folytatni is akarják!
ITT OLVASHATÓ

MEGSZŰNIK A 2000 - ÉLET A SZELLEMI LÉTMINIMUM ALATT

HVG ONLINE - KULTÚRA
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2016.04.29.


A rendszerváltás legfontosabb lapjai közül – a Beszélő és a Holmi, a Magyar Lettre Internationale megszűnése után – most leáll a 2000 is. (Összehasonlításul: a még a Magyar Népköztársaság és a Magyar Szocialista Munkáspárt által régen alapított folyóiratok – a Kortárs, a Valóság, a Jelenkor, a Tiszatáj, az Alföld, a Mozgó Világ – még megjelennek; közülük azok, amelyeket már a jobboldal működtet, biztos és ragyogó jövő elé néznek, habár olvasóik nem nagyon vannak.)

Akármi is a véleménye valakinek a rendszerváltásról és ezekről a szerintem kitűnő folyóiratokról, annyit megállapíthat: az, ami a magaskultúrában (beleértve a művészetek mellett a filozófiát, a bölcsészet- és társadalomtudományt) 1989 óta újdonság volt, intézményesen megszűnőben van...

ITT OLVASHATÓ


A NEMLÉTEZŐ ELIT UTÁNZÓI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.04.29.


Nemrégiben "elit konferenciát" tartottak, amelyre Gerendai Károly szervező szerint "azok kaptak meghívást, akik az elitet képviselik". Vélhetően tévedésről van szó, mert igazi elit Magyarországon nem létezik vagy nem ismerjük vagy az "elit" fogalma nem tisztázott. Nem akarnánk megbántani senkit a résztvevők közül, köztük valóban sok szakmai kiválóságot, de az "elit" egyik ismeretető jele éppen az, hogy ilyen konferenciákon nem vesz részt.
 
Gyanítható, hogy sokkal többen voltak jelen olyanok, akik elithez tartozónak hiszik magukat vagy az igazi elitet próbálják helyettesíteni. Sokkal nagyobb szolgálatot tett volna a konferencia a köznek, ha ezeket az értelmiségieket megpróbálja lebeszélni arról, hogy átvegyék az elit feladatát.
 
Az elit kiválóságokból álló, különleges képességekkel és rendkívüli pénzügyi adottságokkal egyszerre rendelkező emberek összessége, akik meghatározó befolyással és hatalommal rendelkeznek, így képesek egyetlen döntésükkel vagy mozdulatukkal befolyásolni vagy megváltoztatni egy egész ország életét és közfelfogását. Attól tartok, ebben a teremben egyetlen ilyen ember sem volt.
 
A jelenlevők nincsenek sem döntések, sem döntéseik végrehajtásához szükséges eszközök és képességek birtokában. A magyar elitválság legjobb kifejezője ez a konferencia. Igazi elit ilyen társaságoktól távol, elegáns könyvtárszobákban vagy zárt klubok kártyaasztalainál találkozik egymással, és nem saját alkalmatlanságukat vitatják meg, hanem szavakból értik egymást, s hoznak a világot megváltoztató döntéseket...

ITT OLVASHATÓ

A MAGYAROK FELE HAGYNÁ EL MAGYARORSZÁGOT MEGDŐL AZ ELVÁNDORLÁSI REKORD IS

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Caius Csaevola
2016.04.29.


Soha nem hagyták még el annyian Magyarországot, mint a tavalyi évben. A hivatalos elvándorlók száma 33 ezer körül van, ami olyan, mintha egy megyeszékhelyünk, például Salgótarján teljesen kiürült volna. A statisztikák ráadásul csak azokat mérik, akik jelezték kiköltözési szándékukat, így a valós szám akár ennek többszöröse is lehet.

A kivándorlás tehát ahelyett hogy stabilizálódna, minden évben egyre nagyobb méreteket ölt, ráadásul egyre nő az országot tartósan elhagyni szándékozók köre is: a Randstad kutatása szerint a magyarok fele hagyná el az országot, ha találna jó állást külföldön. A fiatalok és a képzettek külföldi munkavállalási hajlandósága pedig még ennél is magasabb. A 34 év alatti férfiaknak 79 százaléka gondolkodás nélkül menne külföldre, ha felkínálnának neki egy jó lehetőséget...

ITT OLVASHATÓ

A TÖRTÉNELMI LECKE, MELYET MÉG NEM TANULT MEG ORBÁN VIKTOR

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.04.29.


Miért bujkál manapság egy csomó fideszes potentát a sajtó elől? Erre mondják azt, hogy szájbarágós kérdés. Persze hogy azért bujkálnak, mert rettegnek a kínos kérdésektől, de azért az is rémesen ciki, ha valaki cinikusan röhögve a képünkbe vágja, hogy a jegybanki függetlenség miatt nem lehet semmit kezdeni Matolcsy Györggyel és a pénznyelő MNB-s alapítványokkal. Döntsük el, melyik a jobb opció: újságírókat kitiltani a Parlamentből, vagy amikor úgy tesznek politikusok, mintha teljesen rendben lenne, hogy a jegybankelnök a saját rokonságát és baráti körét pénzeli alapítványi forrásokból? Esetleg együtt alkalmazni ezt a két módszert? Úgy tűnik a hatalom ez utóbbira esküszik.

Ki emlékszik már arra, amikor Kubatov Gábor a kopaszokkal felturbózott Erdősiné-sztori után elérhetetlenné vált? És ma már azzal a szinte teljesen feledésbe veszett történettel ki törődik, amikor Vida Ildikó, az adóhivatal azóta leköszönt elnöke az amerikai kitiltási botrány kirobbanása után igyekezett elszökni a nyilvánosság elől, ám a schwechati repülőtéren elcsípte az RTL Klub riportere? A kínos helyzetbe került politikusok és magas beosztású tisztségviselők olykor lényegében illegalitásba vonulnak annak érdekében, hogy senki se tudja őket színvallásra késztetni kínos ügyekben. Legújabban Matolcsy György vonult belső emigrációba azt követően, hogy nyilvánosságra kellett hoznia a Magyar Nemzeti Bank hat közpénzből létrehozott és működtetett alapítványainak költéseit.Hogy tökéletes legyen a körkörös védelem, ellenségesnek titulált sajtóorgánumok munkatársait tiltották ki a Parlamentből, azért hogy véletlenül se kerüljenek szorult helyzetbe kormánypárti politikusok, amikor a jegybank elnökének ügyeiről kezdenek faggatózni a firkászok...

ITT OLVASHATÓ

A (KÖZ)MUNKA ÜNNEPÉRE - EGYENLŐ JOGOKAT A KÖZMUNKÁSOKNAK!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Vendégszerző
2016.04.29.


A Közmunkás Mozgalom a Jövőért 2012 szeptemberében alakult a Magyar Szegénységellenes Hálózat támogatásával, budapesti közmunkások pártfüggetlen érdekvédelmi szervezeteként. Május elseje számunkra is a munka ünnepe lenne, hasonlóképpen a többi munkáshoz. Munkát követelünk, munkavállalói jogokat, emberhez méltó munkakörüményeket és méltó megélhetést, és egyenlő jogokat!

Mára már országos hírnévre tettünk szert, több település közmunkásaival és álláskeresőivel tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen járunk vidékre, ahol személyesen találkozunk velük, és a FB oldalunkon keresztül is sok visszajelzést kapunk. Gyűjtjük a közmunkával kapcsolatos problémákat és azokra megoldásokat keresünk. Egyéni esetekben, önkéntes jogászok bevonásával segítjük közmunkások érdekeinek védelmét, és önszerveződéssel kampányokat bonyolítunk le olyan ügyekben, amelyek Budapesten vagy országosan fontosak a közfoglalkoztatottak számára. Heti rendszerességgel találkozunk és munkacsoportokon keresztül valósítjuk meg kampányainkat...

ITT OLVASHATÓ

FŐSZERKESZTŐI LEVÉL

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: Benedikty Béla
2016.04.29.


Ez itt egy főszerkesztőnek a levele. Egy diplomatikus (értsd meghunyászkodott) közhelygyűjtemény. Egyvalamit végképp nem értek: ezt minek kellett megírni?
 
A Népszabadság még mindig a legnagyobb példányszámban megjelenő politikai napilap (én nem növelem az eladott példányok számát). Kineveztek főszerkesztőnek egy sportújságírót. Az angol gyakorlat szerint aki jó bobbynak (közrendőrnek), abból nem kell főtisztet csinálni, mert az már meghaladná a képességeit. Nem tudom, mi a helyzet Nagy-Britanniában, ha valaki bobbynak sem jó...
 
Erre a levélre éppúgy vonatkozik Abody metonímiája a levéltetűről, mint pártunk és kormányunk megnyilvánulásaira - elemzése azt a tévképzetet keltené, hogy elefántot nézünk...
 

ORBÁN PAPÍRT KAPOTT RÓLA, HOGY HAZUDIK

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Első kézből
2016.04.29.


A riválisait előszeretettel lehazugozó miniszterelnök pecsétes papírt kapott róla, hogy valótlanságokkal rágalmaz másokat.

A Fővárosi Törvényszék szerint Orbán hazudott, amikor azt állította, hogy az Altus Zrt. pártcélokra használta volna az Európai Bizottságtól legálisan elnyert megbízásából származó pénzt.

Hazudott továbbá, amikor azt állította, hogy az Altus a megbízást politikai megfontolásból nyerte el.

A bíróság eltiltotta Orbánt a további hazudozástól, valamint 270 ezer forint perköltséget megfizetésére kötelezte, és nyilatkozatban is ki kell fejeznie sajnálkozását...

Jókora pofon ez annak az embernek, aki a karrierjét a riválisai lehazugozására építette fel. A kilencvenes évek elején ő honosította meg a kifejezést a magyar közéletben, ami akkor szokatlan durvaságnak számított. Orbán még liberális álruhában, Antall Józsefnek vágta oda a parlamentben: „a miniszterelnök hazudik”.

Ne felejtsük azt sem, hogy a megalázó vereséggel végződő 2006-os választások után Orbán évekig nem volt hajlandó nevén nevezni a hivatalban lévő magyar miniszterelnököt, csak „beteges hazudozóként” utalt rá. Pitiáner alávalóság, ami már akkor sem Gyurcsányról, csakis Orbánról árulkodott...

ITT OLVASHATÓ

A (KÖZ)MUNKA ÜNNEPÉRE - EGYENLŐ JOGOKAT A KÖZMUNKÁSOKNAK!

KETTŐS MÉRCE
Szerző: Vendégszerző
2016.04.29.

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért 2012 szeptemberében alakult a Magyar Szegénységellenes Hálózat támogatásával, budapesti közmunkások pártfüggetlen érdekvédelmi szervezeteként. Május elseje számunkra is a munka ünnepe lenne, hasonlóképpen a többi munkáshoz. Munkát követelünk, munkavállalói jogokat, emberhez méltó munkakörüményeket és méltó megélhetést, és egyenlő jogokat!
Mára már országos hírnévre tettünk szert, több település közmunkásaival és álláskeresőivel tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen járunk vidékre, ahol személyesen találkozunk velük, és a FB oldalunkon keresztül is sok visszajelzést kapunk. Gyűjtjük a közmunkával kapcsolatos problémákat és azokra megoldásokat keresünk. Egyéni esetekben, önkéntes jogászok bevonásával segítjük közmunkások érdekeinek védelmét, és önszerveződéssel kampányokat bonyolítunk le olyan ügyekben, amelyek Budapesten vagy országosan fontosak a közfoglalkoztatottak számára. Heti rendszerességgel találkozunk és munkacsoportokon keresztül valósítjuk meg kampányainkat.

2013.02.06-án megtartottuk az első demonstrációnkat a BM előtt és nyílt levelet adtunk át a sajtó osztály képviselőjének, amelyben a céljainkat ismertettük velük. Azóta is kapcsolatban állunk a Belügyminisztérium felelős osztályával, akiket panaszainkkal, ötleteinkkel, követeléseinkkel rendszeresen megkeresünk. Közmunkások részére angol és német nyelvtanfolyamot, számítógép-kezelő tanfolyamot, majd álláskereső klubot szerveztünk. 

ITT OLVASHATÓ

KIS BESUGÓKÁTÉ

K ÚR ÍR
Szerző: Szeletommy
2016.04.29.



Kérem szépen, mit tegyen a hazafi, ha enkeble mélyindulatjával szolgálná a hont, de sehol egy harcmező, ahol kifolyhatna belőle az ifjúi vér, ahol fújó paripák száguldanának át a holttestén a kivívott diadalra, de még egy rohadt várfal sincs, ahonnét Dugovicsként csukafejest ugorhatna egy törökkel? Besúgászatra adja a fejét, pedig hát az is egy mesterség.
Tanulni kell azt.
Mert az igaz, hogy tejjel-mézzel folyónk hadban áll, már hat éve, mikor, kivel, de hadban, most épp a terrorizmussal, viszont terroristánk sincs. Nem grasszál a Rákóczi úton az IRA, nem petárdázgat az ETA de még a Vörös Hadsereg Frakció sem suvasztja el a gazdaság nagyjait. Nertársak, ki kell mondanunk: terrorválság van, abban az értelemben, hogy ínséget szenvedünk mindenféle és fajta terroristában. Szélsőjobboldaliak ugyan vannak, de hallga! Azokat nem szabad feljelenteni, még terroristának sem szabad nevezni, mert ők perelik be az embert, és még meg is nyerik az eljárást, akkor is, ha egyik kezükben Kalasnyikovval, másikban gyújtóbombával videóztatják magukat égő vályogházak előtt. Ők csak radikális nemzeti hazafiak.
De akkor kik a terroristák? Hogyan néznek ki? Buzog a nemzetben a nagy, löttyös harci indulat, hogy ellenük fordulván vérdiadalt végyen bűzhödt tetemeiken.
Kérem szépen, megtaláltam az eligazítást. Mégpedig a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága honlapján.
Ehol vagyon, forgassátok érett ésszel, józanul:

ITT OLVASHATÓ

PROGRAM NÉLKÜL MARADHAT A DÉL-KOREAI FESZTIVÁL

LUMENS BLOG
Szerző: Hegyi Fanni
2016.04.29.


Huszonegyedik alkalommal rendezik meg Dél-Koreában a Busan Nemzetközi Filmfesztivált – könnyen lehet azonban, hogy a szervezők nem tudják majd kitölteni a tíznapos programot, a koreai filmkészítők jelentős része ugyanis bojkottálni fogja a rendezvényt. Már 2014 óta húzódik a vita a város vezetése és a koreai filmkészítőket tömörítő szervezetek között, akkor ugyanis a kormányzat nem akarta levetíteni a Sewol kompkatasztrófáról készült dokumentumfilmet. A filmkészítők most ezzel a bojkottal kívánnak fellépni a cenzúra ellen, a függetlenség mellett.
Együtt tiltakozik az egész koreai filmipar
A Busan Nemzetközi Filmfesztivált (BIFF) október 6. és 15. között rendezik meg a déli kikötővárosban, ám a szervezőknek nem lesz könnyű filmeket választani a programra. Kilenc filmkészítőket tömörítő szervezet – köztük a Koreai Filmproducerek Társasága – fogott ugyanis össze az országban azért, hogy a szólásszabadság nevében bojkottálja a rendezvényt. A szervezetek tagjaikat a közösségi médián és telefonon keresztül invitálták április első hetében szavazásra, ahol mindenki nyilatkozhatott arról, egyetért-e a bojkottal. A tagok több mint fele részt vett ezen a szavazáson, s mintegy kilencven százalékuk egyetértett a megmozdulással.

MINDENKI MEGVÉDI MATOLCSYT

HÍRNARANCS
2016.04.29.
Szerző: narancs.hu


A kormány védelmébe vette a szerintük nagyszerű Matolcsyt. Vona Gábornak esze ágában sincs megszabadulni a radikálosoktól, a kormány pedig enged a taxisoknak. Hírek.
Miután múlt pénteken az MNB 260 milliárd forinttal kitömött alapítványai nyilvánosságra hozták költéseiket és abból kiderült, hogy például 280 ezer forintos négyzetméter áron rendeltek szőnyegeket, a kormány védelmébe vette a jegybank elnökét, Matolcsy Györgyöt. Szijjártó Péter péntek reggel az M1 műsorában arról beszélt, hogy Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az 1924 óta létező MNB eddigi összes elnöke közül Matolcsy szolgálta leginkább a nemzeti érdekeket, hiszen évente 50–100 milliárdot spórol a költségvetésnek. Szijjártó meglátása szerint az, hogy az MNB alapítványai kutatási tevékenységet folytatnak és kiadványokat publikálnak, teljesen megfelel az európai gyakorlatnak. A miniszter az MNB egyéb kiadásairól nem beszélt, ám csütörtök este a kormányszóvivő még ennél is tovább ment. Kovács Zoltán Kálmán Olga vendége volt az ATV-ben (a teljes beszélgetés itt nézhető meg). Amikor a műsorvezető arról beszélt, hogy az Országgyűlés elfogadott egy olyan törvényt, amely titkosította volna, hogy mire mennek el az alapítványok pénzei, alighanem médiatörténeti párbeszéd zajlott le:
Kálmán Olga: Önök ezt megpróbálták eltitkolni!
Kovács Zoltán: De sikerült?
...

ITT OLVASHATÓ

A SZABAD BUDAPESTHEZ KEVÉS TARLÓS TÁVOZÁSA

MAGYAR NARANCS - REPUBLIKON
Szerző: Király Dávid
2016.04.29.

Budapestet felfalják, Budapest önmagát falja fel. De van megoldás.

Egységes belváros, összevont kerületek, megszüntetett kétszintű közigazgatási rendszer Budapesten. Ezúttal a Tarlós főpolgármestersége utáni időszakra készülő Magyar Liberális Párt vette elő a fővárosi citykoncepciót. Az elképzelés nem új; bő másfél évtizede a néhai SZDSZ vetette fel, de néhány éve még a Fidesz fővárosi közigazgatási reformjavaslatai között is szerepelt.
A citykoncepció forrása valójában a józan ész. Elég, ha csak a 23 részre szabdalt város abszurditására, vagy épp a Budapesten tevékenykedő önkormányzati képviselők nehezen védhető számára gondolunk.
Nem sok jóra lehetett számítani a Fidesz kétharmados többségétől 2010-ben, de a fővárosi közigazgatási rendszer észszerűsítése az önkormányzati törvény módosításával a kevés kellemes csalódás közé tartozhatott volna.

ITT OLVASHATÓ

UNORTODOX CSALÁDTÁMOGATÁSI RENDSZER

VILLÁMNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.04.29.



Egyszerre gyarapszik a Matolcsy család, a Mészáros család, az Orbán család. Ki állíthatná meg őket?

A Matolcsy unokatestvérének érdekeltségébe tartozó vs.hu közismerten félmilliárdnál is többet kapott, az unokatestvér felesége pedig egyenesen az egyik alapítvány igazgatója lett. A Matolcsy felesége által vezetett Balatonakarattyán a jegybanki alapítványok 860 millióért vettek gyermeküdülőt, a település művelődésszervezőjének fiát (!) pedig kinevezték az egyik alapítvány igazgatójának. Két alapítvány kuratóriumában is tisztséget vállaló, szintén Balatonakarattyához kötődő úriember pedig így vallott a családhoz fűződő viszonyáról: „A Matolcsy családot, így Matolcsy Gyöngyit is régóta ismerem. Családjainkat többgenerá­ciós barátság köti össze.”
legtöbb pénzt az alapítványoktól egy olyan cég nyerte, amelyet egy Mészáros Lőrinc leendő vejeként emlegetett bölcsész fiatalember vezet. Nekik segít be az egyik építkezésbe Orbán Viktor vejének volt cége.


ITT OLVASHATÓ

MEGJELENT A KALÁKA SZÉPIRODALMI FOLYÓIRAT MÁJUSI, ÜNNEPI SZÁMA!

                                                                         Megjelent a
                   Kaláka Szépirodalmi Folyóirat
                                                             2016. május 1.
                                                      ünnepi száma.

                                                                                    Jó szórakozást kíván:
                                                                                    A Szerkesztőség.

                 Éljen Május elseje!


BUDAPEST AZ INSTAGRAMON (10 FOTO)

MAI MANÓ HÁZ BLOG
Szerző: Mai Manó Ház
2016.04.29.


Az Afrikából indult és lassan az egész világot átívelő The Everyday Projects kampányhoz csatlakozott 2014-ben a Capa Központ. Céljuk az volt, hogy a hazai, fiatal fotóriporterek megmutassák a főváros mindennapi, “igazi” arcát. Az elmúlt hétvégén megrendezett Fotóutca Fesztivál alatt is készültek az új képek, amelyeket a fotográfusok az @everydaybudapest Instagram oldalára töltöttek fel folyamatosan. A fotográfusokra bízott, készülő képfolyamot így az interneten is folyamatosan lehetett követni, de egy különleges vetítésben is bemutatták a főváros rejtett vagy éppen nyílt, de semmiképp nem közhelyes arcát.

A We Love Budapest oldalán jelent meg nemrég egy cikk, amely a Budapestet fotózó izgalmasabb/egyedibb Instagram bloggerek feedjeit emelte ki. Az Everyday Budapest projektet kibővítve - olyan Budapestet fotózó Instagram bloggereket választottunk ki, akik karakteres, a főváros építészeti kincseit, megismételhetetlen hangulatait, színeit bemutató fotográfiákat készítenek...

ITT OLVASHATÓ

A FŐKUTYA ÚJ HOBBIT TALÁLT MAGÁNAK

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: Gulyás Erika
2016.04.29.


Az ország legtöbb polgármestere szerint vérlázító szöveg, cinikus kommunikációs taktikával fűszerezett tervsorozat készül a magyar önkormányzati rendszer teljes és végleges felszámolására. (Borbély Lénárd csepeli polgármesternek eddig a szavát sem hallottuk a folyamatról. - A szerkesztő megjegyzése) A települések szabadságának és önállóságának megfojtása évek óta tart, de az utóbbi hónapokban felgyorsultak a folyamatok.

A lépésenként bevezetett központosítás: a feladatok és pénzek járási hivatalokba és megyei kormányhivatalokba telepítése, az oktatás államosítása az éppen most megbukott KLIK-kel, a kórházak elvétele a városoktól, mindez csak a kezdete volt az önállóság teljes felszámolásának...

ITT OLVASHATÓ


UBER? BETILTANÁM! - TARLÓS ISTVÁN A MANDINERNEK

MANDINER BLOG
Szerző: Stumpf András
2016.04.28.


A Fideszben is van néhány ember, aki mindenféle porokat szed a stílusomtól, de szeretném megnyugtatni: ez tudatos” – mondja a Mandinernek Tarlós István. A főpolgármester szerint vicces, hogy olyanok kritizálják, „akik irodalmi alapműveket sem ismernek, az interneten pedig olyan nyelvezetet használnak, hogy jutasi őrmesterek belepirulnának”. Tarlós beszélt az Alstom-szerződésről, Orbán Viktorhoz való viszonyáról, és arról is, hogy Lázár Jánosban értékeli, hogy nem alattomos. Interjúnkból kiderül: a főpolgármester a Mandinerről szerzett tudomást a Tütü bárról, amit aztán nyolcszor is felemlegetett Vitézy Dávidnak beszóló monológjában...

ITT OLVASHATÓ

DE SIKERÜLT?

PKP BLOG
Szerző: Fehér Balázs
2016.04.29.


Itt van ez a botrányos videó, nem is botrányos ez már, hanem olyan mélyen van, hogy érinti a földmagot. Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy hazudozik, hogy abba tíz „nem lesz gázáremelés” belepirulna. Bemegy az ember a stúdióba, és addig beszél félre, amíg letelik a műsoridő (gyakori fideszes taktika egyébként, lásd még: Chewbacca-védelem).
 
Tessék mondani: ha a Nemzeti Bank 160-ért vett devizát 256-on ad el, hogy a kerbankoktól a devizehitelesek jó drágán vehessék, az minek nevezhető? Nem Önök tetszettek annak idején bevezetni a luxusprofit fogalmát? Ha voltak limuzin-szocialisták, akkor kendék micsodák, esetleg magánrepülős-fideszesek? Itt már véget ér a józan ész, szürrealizmus a köbön, újbeszél, gumifogalmak, gátlástalan csúsztatások mennek tőgázzal...
 

HÁZIPÁLESZ, AZ ÖRÖK IFJÚSÁG ITALA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2016.04.29.


Most, hogy a magyar egészségügy – miután Gyurcsány fölrobbantotta kalasnyikovval hadonászva emúúttnyócévig permanensen – romokban hever, holott harmincadik századi módon omlik a vakolat a műtőkben, egyszóval ebben az idilli állapotban ártunk és ormányunk szűkölve bizonygatja, hogy neki és számára csak ez a fontos.

Az ’egésség. Mindenről ez jut eszébe, két marokkal őrzi a nulla egész kilenctizedesek testi fejlődését, akik hamarosan elhajítják járókereteiket, és hófehér atlétában futballoznak a gyomként szaporodó stadionokban, oly annyira, hogy talpaik is egymáshoz érnek. Igaz, hogy eközben megjön az étvágyuk, és fölzabálják az ifjak jelenét és jövőjét, de sebaj.

A központi bizottság mégis életben hagyja őket, mert mérhetetlenül nagy a lelke neki. Mint az a napokban a hozzáértők okos gyülekezetében kiderült, csakis ezért, a népek ’egésségéért épülnek a fedett sportlétesítmények, és aki ebben hibát talál, az sorosbérenc kockásinges rohadék. Vannak egypáran, ezt kérem jegyzőkönyvbe foglalni.

Most meg ez is. A Unijó, amely a baloldal biztatására ront a magyarra rá, már megint belegyalogolt a mi nemzeti italunkba, a szent házi pálinkába, mondván, idézem: „A magyar adójogszabályok kedvezőbb helyzetbe hozzák a házi gyümölcspárlatokat és a növényi alapú gyomorkeserűt, ezért újabb jogi eljárást indított az Európai Bizottság.”

ITT OLVASHATÓ

DOORSTEP POLGÁRTÁRS

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.04.28.


- Látom, ma sincs jobb dolguk, mint provokálni. Maguk mindig falkában lebzselnek itt? Azért jöttem ide, hogy ne válaszoljak maguknak semmire. Van még valami kérdésük?
 
- Miről lehet önt kérdezni?
 
- Bármiről. Bármiről, amiről csak akar. Én meg bármire nem fogok válaszolni. De legközelebb talán hozzon magával egy másik fejet. Ami most magán van, azzal még a Kossuth tér környékéről is kitiltják.
 
- Mit gondol? Matolcsy Györgynek ön szerint le kellene mondania?
 
- Mármint melyiknek? Tudja, rengeteg Matolcsy Györgyöt ismerek, de egyikről sem tudok semmit. Maradjanak már a piros vonalon belül! Ne mászkáljanak már nekem itt szerteszét, mint a bodobácsok a napsütésben! Pontosan mennyi is van magukból? Mi is volt a kérdés?
 

TÉNYLEG GYURCSÁNNYAL KELL ÉRVELNI SÁNDOR MÁRIA ELLEN?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.04.28.


A Heti Válasz közöl eheti számában portrét Sándor Máriáról. A cikket a hetilap egyik legérzékenyebb szerzője, Élő Anita (aki az én tanárom is volt) jegyzi. A cikk ezzel a szöveggel indít:

„Hogyan lett egy budai építészcsalád gyermekéből apácajelölt, majd fekete ruhás nővér, az egészségügy bérharcának jelképes alakja, Gyurcsány Ferenc előretolt éke?”

Azon az apróságon lépjünk is túl, hogy a nem elhanyagolható bérharc mellett Sándor Mária az egészségügy rendbetételéért is küzd, ami mind jobb-, mind baloldalnak évtizedes célja. De mi az, hogy Gyurcsány Ferenc előretolt éke? Magának a szerzőnek is tudnia kell, hogy ez egy hazugság.

Aki követi Sándor Mária pályáját, tudja, volt már LMP-s, Jobbikos, PM-es, MSZP-s rendezvényen. És nem csak úgy randomra. Amikor elkezdte aktivista karrierjét, határozottan leszögezte, bárkihez elmegy, ha segít a céljában, nem válogat a pártok között, aki kiáll az egészségügyért, a dolgozókért és a betegekért, ahhoz elmegy...

ITT OLVASHATÓ

SZÁMVETÉS: EGY ÁTDOLGOZOTT ÉLET JUTALMA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.04.28.


A mai poszt a nyugdíjas-korú embereké, akik - ha egészségük engedte - negyven évnél is többet gürcöltek, húzták az igát abban a hitben, hogy egyszer azért majd eljön az ő idejük is, eljön a nyugdíjas-kor, amikor majd reggel addig alhatnak, ameddig csak akarnak, lesz idejük a hobbyjukra, csendesen, de jó hangulatban élhetnek, míg meg nem halnak.
A bátrabbak még abban is reménykedtek, hogy mire ők nyugdíjba mennek, addigra oda jutunk, hogy mint a német vagy angol nyugdíjas, ők is mehetnek világot látni, pihenni, szemlélődni, szórakozni.
Merthogy a nyugdíjas nem a halál előszobájában szeretne kegyelemkenyéren élni, hanem családja és jóbarátai körében, hasznosan, nyugodtan és értelmesen.
Na, ez nem jött össze neki, sajnos.

A fiatal nem gondol az öregségre, hiszen az az öregek problémája, ahhoz neki nem sok köze van - azon kívül, hogy szereti a nagymamáját, a nagyapját, esetleg.

Az elfoglalt és saját problémáikkal küzdő szülők mellett az unokák a nagyszülőktől kapják a feltétel nélküli szeretetet, nekik van idejük leülni velük beszélgetni, elmenni bicajozni, sétálni, velük ballagnak haza kézenfogva óvoda után - szóval elég szoros a kötődés, és ez nagyon jó dolog.
Ez az idős kor jutalma, és az idős ember utolsó ajándéka leszármazottainak, mely sokszor többet ér, mint a vagyon, habár az se baj, ha marad az utódoknak - legyen mit eltapsolni.
Azt szoktákl mondani,hogy az ember a gyermekeiben él tovább, de én azt hiszem, hogy az unokáiban méginkább, hiszen azt a kapcsolatot nem árnyékolják be nézetkülönbségek, hamarabb megy a megbocsátás és a megértés is könnyebb talán.
Ha az élet nem azt hozta volna, hogy idős emberek sokasága kiszolgáltatottá és megnyomorítottá vált, akkor talán nem is lenne baj, de a rendszerváltás itt is megtette a magáét, és amit az megkímélt, azta mai kurzus veri szanaszét...


ITT OLVASHATÓ