Szerző: POTTYONDY EDINA
2021.09.28.
Megspórolom a jegyed a Vadászati Világkiállításra...
Az európai politikától megoldást igénylő, különösen fontos kérdések közül hármat emel ki. Az első, a legsürgetőbb az úgynevezett északír jegyzőkönyv ügye, vagyis az EU-ból távozott Nagy-Britannia és az unió közötti viszony ellentmondásai. London választ vár arra a követeléslistájára, amelyben a szerinte újratárgyalandó pontokat sorolta fel még júliusban. Ez volt tehát az első, és most előbb mondom a harmadikat: a tagországoknak a jövő év elején dönteniük kell a fiskális szabályok reformjáról.
A második nagy kihívás pedig, amit a végére hagytam, nem más, mint a Magyarországgal és Lengyelországgal fennálló jogállamisági vita. Ezzel kapcsolatban a Politico szerzője - egy meg nem nevezett, magas beosztású német tisztségviselőt idézve - megállapítja: Merkel kezéből kicsúszott ez a téma, és Németországnak most ki kell alakítania ezzel kapcsolatban a korrigált álláspontját. Brüsszelben az Európai Bizottságra nyomás nehezedik az Európai Parlament részéről, hogy ne adják oda a pénzt ennek a két szóban forgó tagországnak a helyreállítási alapból. Egy uniós ország államfőjének egyik tanácsadója viszont úgy véli: ezzel olyasmit adnának az EU kezébe, amiben nem illetékes - nevezetesen a tagállamokon belüli alkotmányossági kérdések megítélésének a jogát. Ez a tanácsadó - akit a Politico idéz - azt hangsúlyozza: a sok európai parlamenti propaganda ellenére az EU-nak nem jogállamisági mechanizmusa, hanem csalás elleni mechanizmusa van, ami az európai adófizetők védelmét célozza. Eközben a parlamenti viták a lengyelországi és magyarországi politikáról általános jelleggel szólnak.
A Politico elemzője emlékeztet arra: Merkelnek mindig sikerült megőriznie ezzel kapcsolatban az EU egységét, bár ennek néha bizonyos elvek áldozatul estek. Most viszont „némi eszkalálódás elkerülhetetlennek látszik, külünösen Orbán Viktor esetében, akiről megállapítják, hogy túlságosan sok vörös vonalat lépett át” - fogalmaz az elemző, és hozzáteszi: Orbán ugyanakkor a jövő áprilisi választásokra tekintettel arra fog törekedni, hogy erős pozíciót foglaljon el Brüsszellel szemben.
Magyarországon és Lengyelországban a kormányzó jobboldali populisták közül néhányan az EU-ból való kilépésről beszélnek. Vajon blöffölnek-e? - tette fel a kérdést egyik minapi tudósításában az AP amerikai hírügynökség. Idézte Marek Suskit, a Jog és Igazságosság elnevezésű lengyel kormánypárt egyik vezető politikusát, aki arról beszélt: Brüsszel hűbérurakat küld, hogy térdre kényszerítse az országot, de a lengyelek harcolni fognak a brüsszeli megszállók ellen, miként annak idején harcoltak a náci és a szovjet megszállók ellen is. Riszard Terlecki, ugyanennek a pártnak a vezetőhelyettese pedig kijelentette: országának el kell gondolkodnia azon, mennyire tud együttműködni az EU-val, és drasztikus megoldásokat is mérlegelnie kell. Terlecki később visszavonta ezeket a szavait.
Az AP szerint nem világos, hogy az ilyen beszéd valódi kilépési szándékot jelez, vagy csak tárgyalási taktika, de az tény, hogy ez a retorika élesedett az elmúlt hónapokban, mióta az EU pénzbüntetésekkel kezdte sújtani a jogállami normákat megsértő tagországokat. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az amerikai hírügynökségnek a múlt héten nyilatkozva arról beszélt, hogy Magyarország szuverén nemzet, és nem hagyja, hogy akár az Európai Bizottság megzsarolja.
Cseh Katalin liberális EP-képviselő felháborítónak nevezte, hogy fideszesek nyíltan beszélnek az EU-ból történő távozásról, amivel lerombolnák az elmúlt időszak legnagyobb magyar vívmányát. Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alapítvány elemzője szerint azonban inkább politikailag végiggondolt egyensúlykeresésről van szó az uniós forrásokat érintő veszteségek elkerülése érdekében - annak a jegyében, hogy „ha nem adtok pénzt, akkor tudunk nektek még több kellemetlenséget okozni”.
Az AP felhívta a figyelmet arra, hogy friss felmérések szerint mindkét országban jóval 80 százalék fölötti azok aránya, akik az unióban akarnak maradni, és ez a jelek szerint hatással van az érintett kormányokra: mind Orbán Viktor, mind Jarosław Kaczyński nyilatkozatban erősítette meg a bennmaradás szándékát. Hegedűs Dániel szerint Magyarországon az EU-ellenes retorika valószínűleg olyan kísérleti léggömb, amivel felmérik, mekkora tömegtámogatással vállalhat a kormány konfliktusokat az EU-val szemben, a választások közeledtével.
Most, hogy az afgán helyzet stabilizálódni látszik, és úgy tűnik, véget ér Afganisztán történetének az a fejezete, ami majd „második tálib hatalomátvétel” címmel kerül be a történelemkönyvekbe, töprengjünk el kicsit. Mi várható? Vége van egyáltalán a válságnak? Mi lesz az ellenállók sorsa? Feltámad a középkor?
Sőt, írásomban egy nagyon fontos magyar vitára is ki fogok térni, ami már ennél is messzebb vezet: de előbb lássuk nagy vonalakban a jelenlegi helyzetet.
Szeretném leszögezni, hogy álláspontom szerint az afgán válság nem megoldódott, hanem stabilizálódott és állandósult. Semmiféle kérdésre nem érkezett válasz, semmilyen probléma végére nem tett pontot az új kormányzat – ellenben rengeteg újat okozott. A nemzetközi közösség pedig egyszerűen diplomáciai-geopolitikai okokból veszi tudomásul a kialakuló valamit, amit rendszernek nem neveznék, ugyanis még a következetes fanatizmusában is következetlen. Városonként, falvanként, de akár utcasarkonként is más a tálib rendszer jellege: Hilmend tartományban betiltják még a borotválkozást is, Heratban felkötött emberrablók holttesteit akasztják emelődarura, Kabulban bezár az egyetlen sofőriskola, amelyik még adott jogosítványt hölgyeknek, a megmaradt afgán sajtó papír és pénz hiányában online megjelenésre vált, ugyanakkor Mesz Ajnakban a helyi tálib parancsnok nem töri össze az ezer éves Buddhákat, beéri annyival is, hogy kartonpapírral eltakarja őket, viszont Nooruddin Turabi börtönminiszter (ilyenjük is van, és ha van, bizonyára azért, mert szükség támadt rá) azt közölte, hogy a kézlevágás, csonkítás a büntetési rendszer része marad, de most már nem biztos, hogy nyilvánosan hajtják végre. Aránytalanul több a rossz hír, mint a jó, de az is világos, hogy senki nem engedelmeskedik maradéktalanul a kabuli kormánynak, még a leghűségesebb tálibok sem, ha két saroknyit eltávolodtak az elnöki palotától.
Alakulhatott volna másképpen?
Igen, két esetben...