Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.09.29.
Politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége - Orbán Viktor, Katolikus Rádió, szeptember 29.
Orbán Viktor mai rádióinterjújában egyszerűen azt mondta: politikai értelemben nincs jelentősége a vasárnapi népszavazás érvényességének. Azt is hozzátette, hogy csak a nemek aránya és annak győzelme számít, és aki nem szavaz, az kivonul a közügyek intézésből (mintha a bojkott nem lenne a közügyek intézésének egyik formája).
Hát rég láttunk ilyen gyenge próbálkozást a miniszterelnöktől. Ha mindegy, hányan vesznek részt rajta, akkor minek népszavazást tartani? Miért nem aláírásgyűjtésnek vagy nemzeti konzultációnak nevezik akkor, ahogy az elmúlt években megszokhattuk? Akkor mire föl ez az egész túltolt kampány, a mindenhonnan felbukkanó plakátok?
Az 50 százalékos arány, amelyet egyébként a Fidesz emelt ilyen magasra, azt mutatja, érvényes-e a népszavazás. Ha nem éri el ezt a szavazatok száma, akkor nem az. Akkor nem csupán jogi-, hanem politikai értelemben is vereséget szenved a Fidesz.
Ugyanis ez egy cél, és amikor a Fidesz belekezdett a népszavazási kampányba, azt választotta, hogy eléri ezt a célt. Erről nyilatkoztak korábban fideszes vezetők, ezért költöttek el a mi adófizetői pénzünkből 15 milliárd forintot (kb. háromszor annyit, mint az összes szervezet és párt a 2014-es választásokon), hogy érvényes legyen a népszavazás. Ha ez nem sikerül, az bukás, lehet bárhogy is csűrni és csavarni a szavakat.
Persze egy ilyen bukás nem azt jelenti, hogy az emberek megszerették a menekülteket, vagy a nem létező kötelező kvótákat akarják. A nagy arányú nem szavazat arról beszél majd, hogy a magyar emberek egy nagy része nem szereti ezeket. Az érvénytelenség pedig azt mondja ki, a Fidesz nem tudott elég politikai támogatást gyűjteni magának, egy 40 százalék alatti részvétel pedig azt jelenti, hogy óriási vereséget szenvedett a kormánypárt.
Hiba lenne előre tippelni a vasárnapi eredményeket, mint Horn Gyula mondta egykor: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. De bűzlik Orbán mondataiból az érvénytelenség...
ITT OLVASHATÓ