2022. május 25., szerda

BOD PÉTER ÁKOS: OLIGARCHIAKELTETÉS ZAJLIK, AMI NEM FOGJA A NEMZETET FELEMELNI

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
2022.05.24.


Milliárdosok tüntetnek a világgazdasági fórumon, hogy nagyobb adót fizethessenek? Ez megmosolyogtató lehet, de Nyugaton van hagyománya a társadalmi felelősségvállalásnak, mondta a Reggeli gyorsban Bod Péter Ákos közgazdász. Szerinte Magyarországon megcsontosodik a rendszer, egyre szemérmetlenebbek leszek a gazdagok, és ettől erőszakossá és teljesítményt gátlóvá válik a rendszer. 

Az idei világgazdasági fórum mesgyéjén jelentkezett a 2010-ben létrejött a Patriotic Millionaires nevű szervezet, amelynek célja, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek további növekedésének veszélyeire hívja fel a figyelmet. A politikai, gazdasági egyenlőtlenség ugyanis komoly társadalmi veszélyeket hordoz, ezért a nagy jövedelműek magasabb adójáró, magasabb minimálbérről, adóelkerülésről illetve a vagyonkoncentráció veszélyeiről is beszélnek a világ gazdasági elitjének.

Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke a Reggeli gyorsban elmondta, aki korábban Magyarország képviseletében maga is járt Davosban, elmondta, hogy két év óta először jött össze a globális elit, hogy megvitassák a világ dolgait, így érdekesnek nevezte, hogy ennek az összejövetelnek a mesgyéjén ilyen gondolatok is megfogalmazódnak. Arról is beszélt, hogy a davosi fórumnak korábban megvolt a jelentősége, de most meggyengítette a járvány.

Amikor 2020-ban a világgazdaság válságba került, és a kormányok beleöntöttek egy halom pénzt a gazdaságba, az egyik szándékuk az volt, hogy a sérült rétegeket, sérülékeny helyzetben lévő embereket megvédjék, de az olcsó pénzzel, a leszállított hitelkamatokkal felpumpálták a tőzsdét is, ami még gazdagabbá tette a gazdagokat.

És bár most ez a trend megfordult, és megemelkedett a kamatszint, a tőzsde lefele tart, szerinte nem kell sajnálni a gazdagokat. "Nagyon fura ez a világ, mert amikor a kormány segíteni akar a gazdaságon, akkor gyakran nem szándékolt hatásokat is előhív, például hogy hullámzó a gazdasági egyenlőtlenségnek a mértéke".

Magyarország ebben az egyenlőtlenségben Bod Péter Ákos szerint "közepesen áll Európában". Az egyenlőtlenség nőtt a jövedelmi csúcson és az alján lévők között. Csehországban nálunk kisebb az olló, máshol meg nagyobb, mondta a szakember, aki szerint nem is ez a lényeg, hanem az, hogy "ki a szegény és az lesz-e mindig. Ebben Magyarország helyzete romlott. Aki szegénynek született, nagyobb valószínűséggel marad lent, aki pedig gazdagnak, annak a gyerekei nagyobb valószínűséggel maradnak fent". Ez szerinte más, mint az, hogy a társadalomban vannak tehetősek és kevésbé tehetősek. A lényeg, hogy aki lent van, annak van-e esélye hogy középosztályba felemelkedjen.

Felmerült Mészáros Lőrinc neve, de Bod Péter Ákos szerint nem ő a jó példa, hiszen ha valahol a gazdasági teljesítményt, a versenyt hagyják kibontakozni, az sokakat felemel, illetve ha az oktatás hatékony és mindenkire kiterjed, akkor "megkapja a sanszot". Ezzel szemben "a mi viszonyaink között az erőszakosság és a politikai kapcsolat számít. Azt is megállapította, hogy Magyarország ilyen szempontból nincs annyira rossz helyzetben, mint Oroszország, "de látjuk, hogy oligarchiakeltetés zajlik". Az pedig nem fogja a nemzetet felemelni, mondta.

Tehát szerinte, aki arra hivatkozik, hogy "lopnak, lopnak, de legalább nem a külföldieké a pénz, hanem a mieink", akkor szerinte tudni kell, hogy ez a fajta gazdagságcsinálás már középtávon is visszahúzza az országot. Rövid távon meg csak annyi látszik, hogy néhányan szép nagy autókkal kezdenek járni. Ez pedig leszivárog - "nem csupán a négy öt oligarcha, hanem a helyi kiskirályokig", és őket pedig látják az emberek.

A saját történetét is elmesélte, hogy a hétvégén meg szerette volna nézni a Fertő-tavat, de egy sorompó az útját állta. "Nem lehet bemenni, mert építkeznek, és tudjuk, kik zárják le". ugyanez szerinte a Balaton elkerítése is: amikor rezsimmé válik valami, egyre szemérmetlenebb lesz

Amerikában és Nyugat-Európában sokkal nagyobb hagyománya van annak, hogy milliárdosok lemondanak a vagyonuk egy részéről, amikor elértek egy szintet, vagy örököltek, akkor tudják, vannak társadalmi kötelezettségeik. Ezzel szemben a kelet-európai milliárdosok sokkal hivalkodóbban élnek. Bod Péter Ákos attól fél, hogy "most jön a rondább rész. Ha a rendszerré csontosodik valami, elveszti a szemérmességét, mindent ő akar. Ez egy erőszakos, és a teljesítményt gátló rezsim" - mondta a közgazdász.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

EGYRE NEHEZEBB AZ ESÉLYTEREMTÉS, A GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM...

FACEBOOK
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.05.24.


Annyira furcsa érzés így dolgozni…

Az Igazgyöngy ügyét, az esélyteremtést, a gyermekszegénység elleni küzdelmet úgy érzem, egyre nehezebben lehet képviselni a rendszeren belül, ugyanakkor kell, hiszen a megoldásokat csak a rendszer működésében lehet megtalálni, ott, azokban a hézagokban, ahol azok felfejlődtek.

Nem lehet a munkánk egy civil „zárvány”, a kezdetektől arra törekedtünk, hogy a megoldást közösen, a helyi intézményrendszerrel együtt keressük. Helyi beágyazódással kell dolgoznunk, nem egymás ellen, hanem egymást támogatva. Ezt kell folyamatosan szem előtt tartanunk, és így szervezni a munkát.

Mindeközben folyamatos veszteségérzésem van, mindenben, a közoktatás „rendteremtő” 
átszervezésében, a kultúrában, az egészségügy működésében, az esélyteremtés folyamatos nehezülésében, a fókuszok átrendeződésében, a problémákat elfedő sikerkommunikációban, ami mind csak nehezíti a munkát. És veszteségérzésem van a partneri viszonyban működésben, a szakmai szempontok kiszorulásában, az ideológiai átrendeződésben is.
Tudom, ha befognám a szám, és csendben alkalmazkodnék mindenhez, elengedném ezt az egész megoldáskeresést, és elfogadnám a központi utat, nem tépelődnék ennyit. De nem 
megy.

Túl sokáig hallgattunk így is erről az egészről, amit társadalmi leszakadásnak hívunk. Túl sokáig fogadtuk el, hogy nincs is probléma, megoldódott a különféle pályázati programok hatására.

Most, hogy nehezedik a gazdasági helyzet, emelkednek az árak, nincs szakképzett munkaerő, stb. mindenben kihangosodik a leszakadás problémaköre is. És mindenki túl akarja élni, mindenki keresi az utat ehhez.

Nagy kérdés, hogy ebből hogyan lesz olyan rendszer, egy olyan működés, amiben a túlélést valahogy mindenki megtalálja.

AMIRŐL A SHREK, A SUSOGÓS MELEGÍTŐK ÉS A VERESPATAKI BÁNYATÜNDÉR MESÉLNEK - KULTÚRA A KAPITALIZMUSBAN

MÉRCE
Szerző: FORDULAT
2022.05.25.


Baloldali YouTube csatornákon, weboldalakon bevett gyakorlat, hogy filmek, könyvek vagy kiállítások ideológiáját értelmezik, kritizálják vagy javítgatják. Ehhez képest a Fordulat legutóbbi lapszáma egy olyan megközelítést kínál, ami a kultúra jelentését és termelését egységében kezeli.

De mit is jelent ez konkrétan? Ha például a Shrek elemzésére adnánk a fejünket a lapszám által ajánlott módszerrel, akkor nemcsak azt kellene megvizsgálnunk, hogyan zsákmányolja ki a mesevilág szereplőit egy elnyomó uralkodó a profitráta fenntartása érdekében. A filmen belüli uralmi viszonyok leleplezése mellett érdemes lenne figyelni a film termelésének a módjára is.

Például azt elemezni, hogyan használta a DreamWorks a Shrek gyártását az engedetlen rajzolóinak büntetőtáboraként? És hogy a DreamWorks vállalat alapvetően milyen filmipari körülmények között működik az egyébként hegemóniaciklusának végén járó USA-ban? Ezt aztán érdemes lenne összekötni azzal a jelenséggel, hogy a centrumban tevékenykedő filmipar hogyan helyezi ki a termelés egy részét a posztszocialista országokba, hogy olcsóbb munkaerőhöz és forgatási helyszínekhez jusson. Hogyan támogatják ezt az érintett államok mérhetetlen adókedvezményekkel, és végül hogyan terhelik ennek a költségeit az alsóbb társadalmi osztályokra?

Aztán nyilván arról is érdemes lenne beszélni, hogy hogyan jut el a Shrek a közönséghez, elsősorban mozihálózaton keresztül. Hogyan hat vissza adott esetben generációk életérzésére és világszemléletére ez az ironikusan bemutatott, a film által varázstalanított mesevilág? Kik lesznek azok, akikre hatással van? Milyen érzéseket kelt a közönségekben, és ezt hogyan tudjuk megérteni? Miért szeretik ennyire sokan húsz év után is, és hogyan lesz belőle rengeteg mém, amiket aztán a kommunista forradalom elmesélésére is fel lehet használni redditen, de arra is tökéletesek lehetnek, hogy kifejezzük, hogy utáljuk a hétfőket (pedig nem a hétfőket utáljuk, hanem a kapitalizmust)...

AZ ÚJ NÁDAS ERŐSZAKOS ÉS SZÓRAKOZTATÓ, TELJESEN FELSZABADULT

KÖNYVES MAGAZIN
Szerző: VALUSKA LÁSZLÓ
2022.05.23.


Nádas Péter: Rémtörténetek

Jelenkor, 2022, 480 oldal

Hogyan lehet folytatni az írást a nagyon személyes összegzőmunka, a Világló részletek után? Megjelent Nádas Péter új regénye Rémtörténetek címmel, amely sötét történeteket mesél a hétköznapokról, amikor az ösztönök kontrollálhatatlanul tesznek tönkre életeket. A hét könyvéhez a hetvenes években kezdett jegyzeteket készíteni az író, majd a berlini levéltárból visszakérve azokat, megírta thrillerszerű regényét, hogy a Gonoszról, a bűnről beszéljen - rengeteget káromkodva.

Nádas Péter életműve kerek egésszé vált, miután legszemélyesebb könyve, a Világló részletek megjelent. Amikor a Jelenkor Kiadó sajtóközleményében azt írta, hogy új könyve meglepetés, azt kivételesen tényleg így kell érteni: nemcsak az olvasókat, hanem a kiadót, sőt azt hiszem, önmagát is meglepte vele. A Rémtörténetek írása, jegyzetelése, mint az majd a hamarosan megjelenő interjúnkból is kiderül, már az 1970-es években elkezdődött, vagyis azután, hogy megjelent első novelláskötete, A Biblia, amiről podcastunkban is beszélt, illetve azelőtt, hogy 1977-ben az Egy családregény végét kiadták volna. A jegyzeteket akkor félretette, majd az elmúlt évtizedben összes kéziratát és szövegét a berlini levéltárnak adta, ahonnan ki kellett kérnie, mert nem hagyta nyugodni az ötlet.

Amikor először hallottam arról, hogy Nádas Péter újabb regénybe kezdett, meglepődtem: életműve úgy építkezik a kezdetek óta, mintha előre pontosan megtervezte volna pályáját, aminek sarokkövei az Egy családregény vége, az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek vagy a Világló részletek. Ez utóbbi után nehéz volt elképzelni, hogyan folytatja az írást, ha egyáltalán még akar írni. Tarr Béla A torinói ló után nem rendezett több filmet, művészi szempontból elvégezte programját....


Összefoglaló 

Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.

A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.

A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.

Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához 
kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.

"Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek."

VILÁGTALÁLKOZÓ - BALÁZSOVITS EDIT ÉS BOKROS LAJOS (KLUBRÁDIÓ)

KLUBRÁDIÓ
Riporter: KADARKAI ENDRE
2022.05.22.



A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére. 

A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától. Készítők: Warholik Zoltán, Rózsahegyi Gábor

A NYUGDÍJKORHATÁR EMELÉSE NEM MENTI MEG A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZERT

PORTFOLIO
Szerző: FARKAS ANDRÁS, NyugdíjGuru News
2022.05.25.


A Magyar Nemzeti Bank "Fenntartható egyensúly és felzárkózás 2022. május" címen közzétett 
javaslatcsomagja több módosítást is javasol a nyugdíjrendszerben és a nyugdíjcélú öngondoskodás piacán. A javaslatok részben átfedésben vannak az MNB 2019-ben közzétett, 300 pontot tartalmazó versenyképességi programjában fölvázolt változtatási elképzelésekkel, részben új elemeket is tartalmaznak. Cikkem első részében megvizsgálom az MNB javaslatai közül a korhatár emelését és a valorizáció átalakítására vonatkozó javaslatot.

A javasolt változtatások a nyugdíjkorhatárral, a nyugdíjszámítással, a nyugdíjkorhatár betöltése utáni munkavégzéssel, a nők kedvezményes nyugdíjával és a gyermekvállalásnak a nyugdíjrendszerben való hangúlyosabb elismerésével kapcsolatosak. A vitairat demográfiai fordulatot tart szükségesnek, ennek során évente 110 ezer újszülöttnek kell megszületnie, és bár ennek elősegítése nem klasszikus jegybanki feladat, ebből az MNB szerint "nem engedhetünk". Emellett a lakossági megtakarításokat a nagy állami újraelosztó rendszerek, így mindenekelőtt a nyugdíjrendszer finanszírozásába is a jelenleginél nagyobb mértékben kell bevonni.

A javaslatokból kitűnik, hogy az MNB törekszik az elmúlt évtizedekben megreformált  európai nyugdíjrendszerekbe beépített automatikus kiigazító mechanizmusok magyarországi bevezetésére. Ezek az eljárások a nyugdíjrendszerekben olyan előre meghatározott szabályokra épülnek, amelyek automatikusan - külső politikai, jogalkotói beavatkozás nélkül - változtatnak a nyugdíj megállapítási vagy karbantartási feltételein, ha az automatikus kiegyenlítő mechanizmus működtetéséhez kiválasztott indikátorok értéke változik, így biztosítva a fenntarthatóságot és a méltányosságot. (Ezekről az automatikus mechanizmusokról bővebben ebben a cikkemben írtam.)

A javaslatokról érdemes lenne átfogó társadalmi vitát nyitni - hiszen kivétel nélkül mindenkit érintő változások lehetőségéről van szó -, ennek azonban az MNB 2019-es versenyképességi anyagát kísérő társadalmi vita (hiánya) tükrében most sem számottevő az esélye...

ITT OLVASHATÓ

FURCSASÁGOK SORA ÖVEZI MÉSZÁROS LŐRINCÉK AUTÓPÁLYA-KONCESSZIÓJÁT

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2022.05.25.


Mészáros Lőrincék 35 évre elnyertek valami nagy autópályás koncessziót – nagyjából ez a pongyola megfogalmazás fedi le azt, amit valóban tudunk. Hiába van szó nagyon sok közpénzről is, nyilvános adatok egyelőre nincsenek a megtérülési számításokról. Bár a Transparency International jogerősen pert nyert, és tudomásunk szerint létezik erről egy 43 oldalas dokumentum, a Nemzeti Koncessziós Iroda nagyon nem szeretné kiadni a számításokat. A koncessziót számos furcsaság övezi. A Strabag például, bár sikeresen elindult a tenderen, végül nem adott be ajánlatot. Ezentúl már nem az állam, hanem a nyertes jelölheti ki az alvállalkozókat, és a nyertes itt nemcsak fizet egy igencsak perspektivikus üzletért az államnak, hanem pénzt is kap érte.


A 35 éves hazai autópálya-koncesszióról fogunk írni ebben a cikkben, de először kezdjünk más piacokkal.

- Szörppiac – Itt sok a szereplő, sok a vevő (végfogyasztók, büfék, menzák, láncok), sok a gyártó. Van hazai, van külföldi termelő, rengeteg tranzakcióval versenyeznek egymással a szereplők. Nem annyira jellemző a közösségi bevásárlás, ezernyi magánszerződéssel dőlnek el a piaci részesedések. Két üzleti év között nem szoktak a szereplők eltűnni, vagy éppen megtriplázni a forgalmukat.

- Autópiac – Maga az autópiac nagyon nagy, de ha megjelenik egy közületi vevő, például a rendőrség, akkor ő jobb árat érhet el, ha egyben vásárol meg egy egész flottát. Így kedvezőbb az ár, a vevő így költi el hatékonyabban a közpénzt. Közös lehet a szerviz, és ha a rendőrt áthelyezik Szigligetről Miskolcra, nem kell új autóhoz hozzászoknia. Egy egész termékciklusig meghatározhatja a rendőrség autóállományát egy győztes típus, de aztán leamortizálódnak az autók, és a következő tenderen csere is bekövetkezhet, jöhet egy új típus.

- Autópálya – Ahol egy nagyobb koncesszió, működtetés, vagy autópálya ügye dől el, még koncentráltabb a piac. Itt csak egy vevő van a piacon, az állam. És ha van egy nagy autópálya-építés, tényleg indokolatlan lenne 5 kilométerenként másik szállítóval dolgozni. Egy cég épít majd autópályát öt évig, aztán lehet, hogy egy másik újabb öt évig. A piacon akár 0 és 100 százalék között is mozoghat az adott szereplő piaci részesedése...

VÉSZHELYZET

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.05.25.


Honatyáink és anyáink tegnap dobpergés közepette és sűrű imádság mellett módosították a törvények törvényét (by: Vejkey képviselő a KDNP színeiben). Méltóságos, sőt kegyelmes urunk azonmód élt is az általa kínált lehetőséggel, és vészhelyzetet hirdetett. Olyan ez a tempó történelmi párhuzamot vonva, mint amikor a Nagy Honvédő Háború során a szovjet csapatok a novemberi hetedikei díszfelvonulás után a Vörös térről azonmód indultak a frontra hazát védeni. Ekképp védi erősen jótevőnk és mi egyetlen örömünk drága hazánkat és benne nyomorult életünket. Ilyen tempót sehol máshol a világon nem tudnak, ilyen alaptörvény – szerencsésebb helyeken alkotmány – máshol nincsen.

Mert ők barbárok hozzánk képest, törzsi szinteken vannak, ahogyan Vejkey képviselő narratíváját tegnap már megmutattam, és mégsem tudunk kikeveredni a témából. Mert itt az újabb cukkolás, a pofánk vagdosása, amikor azt látjuk, a törvények törvénye arra van és működtetett Neriában, hogy napi érdekeket szolgáljon. Belekerült tegnap a háborús vészhelyzet kihirdetésének lehetőségéről szóló passzus, ami semmi egyébre nem kell, mint arra, hogy Semjén Zsolt éjszaka törvényeket fabrikáljon bíbelődve, amit aztán a rengeteg bátrak hajnalhasadtával el is fogadnak. Mint a tankok a Vörös téren annak idején, hogy el ne feledjük, mert ez adja magát messzeringó jelentésekkel nekünk.

Minderre az új módosításra a józan észre hallgatva az ég egy világon semmi szükség nem volt, profánul szólva eddig is azt csináltak, amit csak akartak, ahogyan a vírus miatt is meg lett hirdetve ugyanez, és emlékeink szerint még annak sincsen vége. Dupla vészhelyzetben leledzünk momentán, amivel már George Clooney sem tudna mit kezdeni Ross doki képében, s ha most azt gondolnák, hogy könnyedén, mintegy lazázva fogom föl én ezt az egészet, azt kell mondanom, nem igazán. Sírokzokog, csak nem látszik annyira, s ha párhuzamokkal kell élnem, akkor megidézem a klottgatyás Kázmért, akinek keresztapja azt mondta a leszúrt és alig szuszogó malacról, most sír a legjobban.

Rángott a lába a szerencsétlennek, szeme kifordult és fönnakadt, míg el nem szállt belőle a lélek egészen. Így sírunk és döglünk meg mi is. Mert mindez, ami történt, hogy a kegyelmes úr kényelmi szempontjai miatt, miszerint könnyebben és gyorsabban lophasson és gyalogolhasson át a népeken, értelmezésükben rendben lévő, ebben semmi különös nincs, hiszen erre kaptak kétharmados felhatalmazást. Ezt viszont már Varga Judittól idéztem, aki az Unió pofájába vágta – ami nem nóvum -, hogy nekik ne dirigáljanak, mert a magyar bávatag nép azt akarja, arra szavazott, amit itt ők előadnak. S ha ugyan eddig érvelhettünk azzal, nem is, nem is, mára kiderült, hogy de, bizony. Őket akartuk mi, szavunk sem lehet...

MÉG KEVESEBB LESZ AZ AKCIÓ - HÉTVÉGÉN VÁLTOZNAK A SZABÁLYOK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Azénpénzem
2022.05.25.


Mint sok háziasszonytól hallhatjuk a panaszt: az utóbbi hónapokban kedvenc élelmiszerboltjukban a korábbinál számban kevesebb, mértékben pedig csekélyebb az akció. Ez az infláció és az árstop következtében van így, a hétvégétől viszont az új fogyasztóvédelmi szabályok miatt látszódhat majd kevesebb akció.


Uniós irányelvek alapján számos fogyasztóvédelmi szabály változik vagy lép be újonnan május 28-ától. Törvényben rögzítik például a kettős minőség (amikor a nyugati országokban ugyanazt a terméket más tartalommal árulják) tilalmát is. (Erről részletesen itt olvashat.) A legfontosabb új szabály azonban alighanem a kamuakciók és vélemények tilalma.

Az új szabályok a termékek fogyasztóknak (a magánszemély vevők) meghirdetett akciós árainak, leértékeléseinek és árkedvezményeinek kereskedelemi kommunikációjára, valamint az akciós árak feltüntetésére vonatkoznak mind a hagyományos, mind az online kereskedelemben. Ezentúl nem elég csak az akciót kiírni, fel kell tüntetni a korábbi árat is. Mégpedig nem is akárhogyan.

A kormányzati tájékoztatás (ezt a 13 oldalas eligazító anyagot itt nézheti meg) szerint a leértékelés napját megelőzően meg kell nézni az előző 30 nap legalacsonyabb árát, ez lehet a korábbi ár. Megállapításánál az akár csak pár óráig alkalmazott árat is figyelembe kell venni. Ha az üzlet az adott termék leértékelését követően pár nap múlva ismét árat emel, majd újra az előző akció szintjére csökkenti az árát, és mindez 30 napon belül történik, úgy ezt a megismételt árcsökkentést már nem hívhatja akciónak, hiszen a megelőző 30 nap legalacsonyabb árához képest – amely az akciós ár – nem történt árcsökkenés...

MIHEZ KELL ORBÁN VIKTORNAK AZ ÚJABB VESZÉLYHELYZET? VÉGIGVETTÜK A LEHETŐSÉGEKET

HVG
Szerzők: GYÜKERI MERCÉDESZ, WINDISCH JUDIT
2022.05.25.


Huszonnégy órát sem adott magának és a kormánynak Orbán Viktor arra, hogy bejelentsék az első intézkedéseket, amelyeket az ukrajnai háború miatt szerda nulla órától életbe lépett veszélyhelyzet jegyében meghoznak. A tervek nyilván jó ideje megvannak, már csak a körítés kellett ezek bevezetéséhez. Hogy pontosan mit találtak ki, egyelőre nem tudni, azért megnéztük, mi jöhet szóba. Részben találgattunk, és valószínűleg nem minden tippünk jön be, de abból indultunk ki, hogy az elmúlt tizenkét évben olyat még nem láttunk, amikor Orbán Viktor kormánya valamit ne mert volna meglépni.


Villámgyorsan megteremtették a lehetőséget Orbán Viktor miniszterelnöknek arra, hogy ismét rendeleti úton kormányozhassa az országot, amint tette azt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt: a parlament kedd délután fogadta el azt az Alaptörvény-módosítást, amely a szomszédban zajló háború esetén is lehetőséget ad veszélyhelyzet kihirdetésére, majd Novák Katalin államfő délután fél 6 körül már alá is írta a jogszabályt, ahogy az egy Facebook-posztjából ki is derült.

Rá negyed órával Orbán Viktor bejelentette – szintén a Facebook-oldalán –, hogy éjféltől háborús veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány. Azzal érvelt, hogy gyors döntésekre van szükség, az országot és a családokat meg kell védeni.

Felvetődik a kérdés, hogy a negyedik kétharmad birtokában vajon mi szükség van rendeleti kormányzásra. A parlament eddig sem feküdt keresztbe a kormánynak, a kabinet ilyen többséggel a háta mögött bármilyen intézkedést átvihet. Azonban míg egy kormányrendelet átfutási ideje – kis túlzással – 5 perc is lehet, addig az Országgyűlésnek a kivételes eljáráshoz is 24 órára van szüksége, és ott még kicsit várni kell a köztársasági elnökre is. Korlátozás az is, hogy sürgős eljárással egy félévben négy törvényjavaslatot lehet elfogadtatni. Ebből egyet már ellőtt a kormány, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénynél ugyanis ilyen tempót kért.

De valószínűleg itt nem csak az idő játszik be: rendeleti kormányzással Orbán Viktor a leginkább cselekvő arcát tudja mutatni – amit amúgy is szeret –, pszichésen pedig emelik a tétet, így a társadalom is könnyebben elfogadhat meredekebb intézkedéseket...

JÓKORA AGGODALMAT OKOZOTT A MAJOMHIMLŐ, DE JELENTŐS JÁRVÁNYRA KEVÉS AZ ESÉLY

QUBIT
Szerző: TÓTH ANDRÁS
2022.05.25.


Immár több mint 131 igazolt megbetegedést okozott több európai országban, emellett az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és Izraelben a majomhimlő, egy Közép- és Nyugat-Afrikán kívül ritka, emberek közt nehezen terjedő vírusos fertőzés. Az Egészégügyi Világszervezet (WHO) által kedden közölt információk szerint 106 további eset áll vizsgálat alatt, és a járvány egyelőre kontroll alatt tarthatónak, illetve limitáltnak tűnik.

Az először 1958-ban azonosított, a himlővírusokhoz tartozó kórokozónak a jelenlegi megbetegedésekhez köthető, nyugat-afrikai változatai influenzaszerű tünetekkel és jellegzetes kiütésekkel járó, viszonylag enyhe megbetegedést okoznak, amiből a legtöbben néhány hét alatt felgyógyulnak. Az embert bizonyítottan először 1970-ben, a Kongói Demokratikus Köztársaságban (Zaire) megfertőző kórokozó terjedése a WHO szerint közeli kapcsolatot igényel, így az egészségügyi dolgozók, a fertőzöttekkel együtt élők és szexuális partnereik vannak kitéve a legnagyobb kockázatnak. Ezért úgy vélik, hogy a járványügyi válasznak is a fertőzöttekre, valamint közeli kontaktjaikra kell összpontosítania, és jelenleg Sylvie Briand, a WHO globális járványügyi vészhelyzetekre való felkészülésért felelős vezetője szerint különösen fontosnak tűnik a nemi úton való terjedés megfékezése...

EGY SZEMÉLYBEN GULLER ZOLTÁN DÖNT AZ ELTITKOLT TURISZTIKAI TÁMOGATÁSOKRÓL

24.HU
Szerző: MÁZSÁR TAMÁS
2022.05.25.


Pert nyert a 24.hu a Magyar Turisztikai Ügynökséggel szemben, két év után így derült ki, hogy a vezérigazgató korábbi nyilatkozatával ellentétben nem egy szakmai grémium, hanem ő maga dönt az egyedi támogatásokról. Az ügynökség a bíróságon azzal védekezett, hogy Guller Zoltán gondolatai nem közérdekű adatigénylés tárgyai, végül azonban ki kellett adniuk, hogy kik vesznek részt a pályázat nélkül kiosztott állami támogatások elbírálásában.


Több mint két év és egy jogerősen megnyert per után a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elárulta, kik vettek részt az egyedinek nevezett, titokban kiosztott turisztikai támogatások odaítélésében. Kiderült, hogy Guller Zoltán MTÜ-vezérigazgató korábbi nyilatkozatával ellentétben a támogatásokkal kapcsolatos döntéseket minden esetben ő maga hozza meg.

"Fontos megjegyezni, hogy ezekben az esetekben is ugyanolyan pályázati dokumentációt várunk, mint egy-egy pályázati kiírásnál, a beérkező igényekről pedig egy szakmai grémium dönt"


– így fogalmazott Guller 2020-ban a Világgazdaságnak adott interjúban az egyedi támogatásokról azt követően, hogy birtokunkba került dokumentumok alapján megírtuk: fű alatt osztja az adófizetői százmilliókat az állami turisztikai ügynökség. Az MTÜ vezetőjének nyilatkozata után, még 2020 márciusában közérdekű adatigénylést küldtünk az ügynökségnek, hogy megtudjuk, kik hozzák a döntéseket...

KIK AZ INFLÁCIÓ NYERTESEI ÉS VESZTESEI?

MAGYAR NARANCS
Szerző: VÁRADI BALÁZS
2022.05.24.


Társadalmi feszültségekhez, tüntetésekhez, sztrájkokhoz vezethet, ha nem mérséklődik az infláció.
Fölfúvódás – a latin eredetiben ezt jelenti az „infláció” szó. Ha az állam és a bankok gyorsabban növelik a pénzkibocsátást annál, mint amennyi eladó jószág és szolgáltatás van a piacon, akkor nemcsak egy-két dolognak megy fel az ára, hanem az árak és a bérek összességükben is elindulnak felfele. Egy „kosárnyi” dolog ára (ez a „kosár” átlagos vásárlási szokásokat igyekszik magában foglalni) egy év alatt 5, 10, 20, 50 százalékkal fúvódik fel, vagy épp 10 ezerrel, ahogy az 1946-ot megélt dédi meséli. Magyarországon most, huszonkét év óta először, az MNB előrejelzése 2022-re 10 százalékot meghaladó inflációt is lehetségesnek tart. Az olvasók közül felnőttként csak a negyven évnél idősebbek tapasztaltak meg itthon ilyet, úgyhogy talán nem árt egy gyorstalpaló: ki nyer, ki veszít vele, és hogyan hat a politikára?

Nem arról értekeznék most, hogy hogyan definiáljuk és mérjük az inflációt (többféleképpen és nehezen); arról sem, hogy mi okozza (a Covid-enyhítő osztogatás, a háború, Matolcsy vagy a hanyatló Nyugat); és arról sem, hogy hogyan és milyen áron tudja a gazdaságpolitika visszaszorítani, ha épp azt akarja (monetáris és fiskális intézkedésekkel, amelyek fájnak).

Az viszont, amit mostanában a boltban látunk, már nem az az 1–4 százalékos enyhe emelkedés, amelyet csak a közgazdászok és a szakszervezeti bértárgyalók tudnak megkülönböztetni a 0 százalékos árstabilitástól. És nem is az történik, hogy csak egy-két speciális termékfajta ára ugrik meg, mert rossz a termés vagy felemelte az állam az adóját. Ha még nem is ér 20 százalék fölé, mint 1990 és 1996 között, ez bizony már infláció a javából...


ANNYI PÉNZT ÖNTÖTT AZ ÁLLAM A MAGYAR STARTUP ÖKOSZISZTÉMÁRA, HOGY AZ MEGFULLADT

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2022.05.25.


A kapitalista gazdaságokban a legtöbbet nyerni és veszíteni a kockázati tőkebefektetésekkel lehet. Az Egyesült Államokban a Szilícium-völgy, vagy az izraeli high-tech gazdaság mind arra épülnek, hogy vagyonos befektetők óriási összegeket kockáztatva tudnak globális technológiai nagyvállalatokat felépíteni rövid idő alatt.

Bár a világ legfejlettebb technológia alapú gazdaságaiban is vannak állami programok a high-tech iparág támogatására, ezek nem a kockázati tőkét, hanem alapvetően a kutatásokat, az egyetemeket, a kutatóhelyeket támogatják, illetve konkrét megrendeléseket adnak magáncégeknek az elérni kívánt technológiai megoldásokra. A piaci verseny ezekre a sokszor valóban csillagászati összegű megrendeléseknek az elnyerésére vállalkozik, de a befektetést nem az állam, hanem a piaci befektetők adják. A fejlett gazdaságokban ma már egyértelmű az Egyesült Államokon át Finnországig, hogy az államot a kockázati tőkepiacra nem szabad iránytó szerepbe engedni – ez a vita a fejlett országokban 1990-es évekre eldőlt.

Magyarország ezzel szemben más úton jár: az állam leépíti a kutatóhelyeket, segédmunkás béren fizeti az egyetemi oktatókat és a kutatókat, megnehezíti a bejutást a felsőoktatásba, kivonja a pénzt a felsőoktatásból, emiatt a tehetséges fiatalok sokaságát ösztönzi az ország elhagyására. Tehát mindent megtesz azért, hogy az innováció tankönyvekben leírt és a gyakorlatban is működő modelljei szerint a fejlődés motorját jelentő intézményeket ellehetetlenítse...

AMERIKÁBAN A BARÁTOK GAZDAGODÁSÁRA ÉS A HATALOM MEGTARTÁSÁHOZ HASZNÁLJÁK ORBÁN MÓDSZEREIT - a klubrádió nemzetközi lapszemléje

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.05.25.


A nemzetközi média egyik fő híre, hogy Orbán Viktor vétó kilátásba helyezésével blokkolja a megoldást az olajembargóval kapcsolatban, továbbá háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki, Brüsszelbe küldött levélben közölte, hogy a jövő hétfőn és kedden tartandó EU-csúcsot nem tartja alkalmasnak a szankciós vita eldöntésére. Ursula von der Leyen a napokban újra beszélni akar a magyar kormányfővel. Orbán amerikai konzervatív csodálói számára a politikai büntetéskiszabás a szokványos ügymenet részévé vált, a gazdasági hatalmat pedig a politikai hatalom megszilárdítására használják. Nemzetközi lapszemle.

A Moszkva ellen tervezett uniós olajembargóval kapcsolatban mégsem várható megegyezés napokon belül, ahogy azt hétfőn a német gazdasági miniszter mondta. A nemzetközi média egyik fő híre, hogy az újra miniszterelnök Orbán Viktor, aki vétóval blokkolja a megoldást, amellett, hogy háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki, Brüsszelbe küldött levélben közölte, hogy a jövő hétfőn és kedden tartandó EU-csúcsot nem tartja alkalmasnak a szankciós vita eldöntésére. Ennek nyomán Ursula von der Leyen, az Európa Bizottság elnöke a davosi világgazdasági fórum hallgatósága előtt valószínűtlennek mondta a tagállamok találkozójától korábban remélt áttörést.

A brüsszeli bizottság vezetője a Reutersnek adott nyilatkozatában igyekezett oldani a csalódást, és azzal érvelt, hogy a magyarokkal folytatott tárgyalás túlságosan szakmai, technikai jellegű, és így nem alkalmas arra, hogy bevigyék a csúcsvezetők politikai vitájára.

Politico című amerikai portál európai kiadásának ugyanakkor azt mondta, hogy ő maga a közeli napokban beszélni fog Orbánnal, legalábbis szükség esetén bármikor kapcsolatba léphetnek telefonon.

Az olajfegyver kockázatainak a témakörénél maradva, érdekes szempontra hívja fel a figyelmet a Der Standard, a Bécsi Gazdaságkutató Intézet, a Wifo tanulmánya alapján. Ausztria ugyan alig vásárol orosz kőolajat, olajellátása mégis függ bizonyos mértékben a Kreml jóindulatától. A gáz esetében más a helyzet, ott a beszerzési koktélban jelentős az orosz komponens. Az osztrákokhoz érkező olaj 40 százaléka Kazahsztánból jön, csakhogy orosz területen keresztül. Csővezetéken jut el Novorosszijszk fekete-tengeri kikötőjéig, onnan hajóval szállítják Triesztbe, végül újra csővezeték juttatja el Schwechatig. Ha tehát az oroszok ellenintézkedést akarnak tenni, akkor ők is bármikor elzárhatják a csapot - figyelmeztet a Der Standard.

Van az ukrajnai háborúnak egy másik, már most is jelentkező és súlyos gondokat okozó infrastrukturális leágazása: az oroszok blokád alatt tartják Ukrajna kikötőit, így a hatalmas tételt jelentő ukrán gabonatermés nem jut el a világpiacra.

Wall Street Journal arról ír, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a davosi fórumon szorgalmazta az Európai Uniónál és az Egyesült Államoknál is, segítsenek kifejleszteni azt a szárazföldi szállítási kapacitást, amellyel a lengyel kikötőkig gyorsan el lehetne juttatni az ukrán gabonát. A szovjet időkből hátrahagyott ukrán vasúti nyomtáv szélesebb, mint az európai, és ezt az akadályt sürgősen el kellene hárítani. A lapnak adott interjújában a lengyel kormányfő emellett arra is felszólította az amerikaiakat, hogy szállítsanak több és hatásosabb fegyvereket, úgy például korszerű sorozatvető rakétarendszereket Ukrajnának.

Kim Lane Scheppele princetoni professzor a New York Timesban arról írt az amerikai konzervatív politikai aktivistákat tömörítő CPAC Budapesten tartott konferenciája apropóján, hogy a rendezvényen tartott beszédében Orbán Viktor egyebek közt hangsúlyozta: soha nem szabad az ellenfél szabályai szerint játszani. Ezt ő maga el is kerülte: 2010-es hatalomra jutása óta új alkotmány írt, új törvények százait hozta meg. Orbán politikai hosszú életének az a titka, hogy olyan szabályokat alkalmaz, amelyek messze túllépnek a szociális, illetve a konzervatív kultúrán. Saját szabályait a materiális kedvezményeket illetően is érvényesíti, hatékonyan használja a politikai elégtétel módszerét azzal, hogy gazdasági értelemben fájdalmat okoz ellenlábasainak, miközben pénzügyi előnyöket juttat a hozzá hűségeseknek.

Úgy tűnik - írja Kim Lane Scheppele -, hogy amerikai konzervatív csodálói ezt megjegyezték. Donald Trump elnöksége alatt az olyan, republikánus többségű államokban, mint például Florida, a politikai büntetéskiszabás a szokványos ügymenet részévé vált. Bizonyos republikánusok, miként Orbán is, kormányzati stratégiává tették az elégtételt, és a gazdasági hatalmat a politikai hatalom megszilárdítására használják. A szabály egyszerű: fizessenek az ellenfeleid, prosperáljanak a barátaid.

Nem tudjuk, melyik fél volt hatással a másikra, de Orbán és republikánus csodálói között a kapcsolat személyes jellegű, és az elmúlt években egyre inkább kiterjedt - állapítja meg a jogász-politológus professzor. 2010-ben republikánus tanácsadók segítették Orbánt választási győzelemre, Trump pedig Orbán olyan barátaival vette körül magát, mint Gorka Sebestyén vagy Kurt Volker. Alex Azar volt egészségügyi miniszter a konzervatív politikát hirdető konferenciákon vett részt Novák Katalin akkori családügyi miniszterrel, a minap beiktatott új köztársasági elnökkel együtt - sorolja a személyi kapcsolódások példáit Scheppele. Vannak-e korlátai a politikai elégtételnek? - teszi fel a kérdést. Válasza szerint igen, ott, ahol még működik az alkotmányos kormányzás.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ 

TIBORCZ ISTVÁN: TOVÁBBRA IS AKTÍVAN KERESSÜK A BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEKET

PORTFOLIO
Szerzők: BÁN ZOLTÁN, FERKÓ NIKOLETT
2022.05.25.


Rekorderedménnyel zárta a BDPST Group a tavalyi évet - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában Tiborcz István. A cégcsoport többségi tulajdonosa szerint ez is bizonyítja, hogy a társaság nagyon jó formában van, most érett be az elmúlt évek munkája. Arról is beszélt, hogy hosszú távra köteleződtek el pénzügyi befektetőként a Gránit Bank megvásárlásával - a befektetés a stratégia első lépése volt, ezt további, előkészítés alatt állók követik majd. Ebbe illeszkedik a Diófa Alapkezelő akvizíciója is. Hosszú távú versenyképességük kulcsát az innovációs és technológiai újításokban látja. Továbbra is aktívan keresik a befektetési lehetőségeket, amelyet elmondása szerint a BDPST Group organikus növekedésének köszönhetően tehetnek meg...

A VILÁG LEGRÖHEJESEBB HAZUGSÁGA: “HÁBORÚS VESZÉLYHELYZET” MAGYARORSZÁGON

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.05.25.


Magyarország lassan az afrikai banánköztársaságok szintjére süllyed, és közröhej tárgya lesz. A népirtó oroszokat támogató “békeharcos” elveszítette stratégiai nyugalmát, és mire az orosz hadsereg visszavonult és feladta az egész Ukrajna elfoglalásának tervét, “háborús veszélyhelyzetet” jelentett be, Mintha Magyarországot bármilyen háborús veszély fenyegetné. Orbán azzal a nevetséges demagóg hazugsággal magyarázta a döntést, hogy ez lehetővé teszi a “kormánynak”, hogy azonnal reagáljon. Vajon mire? És mi akadályozná meg az azonnali reagálást enélkül?

Egész véletlenül a járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet megszűnése és a háborús veszélyhelyzet bevezetése éppen egy időre esett, ami azt jelenti, hogy csak hamis indokot cseréltek, a lényeg a veszélyhelyzet fenntartása. Veszélyhelyzet eddig sem volt, most pedig különösen nincs. Veszélyhelyzetre azért van szükség, hogy a “kormány” rendkívüli felhatalmazást kapjon, hogy bármit (is) megtehessen. Most már kizárt, hogy Orbán Viktor nem elmebeteg, mert az ún. “kormány” (vagyis egyszemélyben ő maga) eddig is bármit megtehetett, amit akar. Mi szükség erre?

De Orbánnak ez nem elég. Kell neki a tudat, hogy mindenre fel van hatalmazva. Minden diktátor elmebeteg, egyik sem százas. Orbán mentális leépülése viszont riasztó. Valójában emiatt kellene veszélyhelyzetet hirdetni, hogy egy komplett elmebeteg idióta vezeti az országot. Ez tényleg veszélyhelyzet, ami 12 éve fennáll, viszont az állapota – mint minden diktátornak – súlyosbodik. Ezért a hatalmat a veszélyhelyzetre hivatkozva azonnal el kellene venni tőle, nem pedig az eddigi korlátlan hatalmat még korlátlanabb felhatalmazással megtoldani...

„PORLIK, MINT A SZIKLA”? NAGY A TÉT MAGYAR SZEMPONTBÓL A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁSON

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2022.05.25.


Holnapután lezárul a romániai népszámlálás első, önkitöltéses fázisa: erdélyi szervezetek nagy erővel mozgósították a magyarokat, hogy minél többen rögzítsék adataikat az interneten. Úgy tűnik, a kampány sikeres volt, mert a magyarlakta megyékben átlagon felül volt az aktivitás. Ez azért fontos, mert Romániában a törvény bizonyos kisebbségi jogok helyi érvényesülését 20 százalékos számarányhoz köti. Az sajnos nem kérdés, hogy a romániai magyarság fogyott a tíz évvel ezelőttihez képest, várhatóan 1,1 milliós lesz a közösség lélekszáma. Rossz hír, hogy a szórvány, különösen a nagyvárosok magyarsága tovább fogyatkozott. Ugyanakkor a magyar állam által épített új óvodákba még a vegyesházasságokban született gyerekeket is szívesen adják, ami várhatóan csökkenti az asszimilációs veszteséget. Nagykép...

MIHEZ KELL ORBÁN VIKTORNAK AZ ÚJABB VESZÉLYHELYZET? – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.05.25.


Az elmúlt tizenkét évben olyat még nem láttunk, amikor Orbán Viktor kormánya valamit ne mert volna meglépni

Villámgyorsan megteremtették a lehetőséget a miniszterelnöknek arra, hogy ismét rendeleti úton kormányozhassa az országot.

Magyarországot egy szorongó ember tettei alapján ítélik meg

Hát, mi nem ezt a jelzőt használnánk.

“Orbán Viktor jelenleg az orosz olajjal kapcsolatos embargó ügyében feszíti a feltételeket és igyekszik sokat keresni az ügyleten. A parlamenti választás előtt ugyanis nagyon kiköltekezett, tehát minden uniós pénzre szüksége lenne, de ehhez nem hajlandó teljesíteni a többi tagállam által elfogadott feltételeket.”

A honvédelmi minisztérium alá kerülhet a kormányban a sport

Hogy miért pont oda, azt az Orbán Viktorhoz közelálló lap sem tudja.

Titkosították, ki írja alá Varga Judit tárcájánál a megfigyelések engedélyezését

Teljes a káosz és a ködösítés a nemzetbiztonsági célú titkos megfigyelések körül.

Nincs bizottság, a turisztikai ügynökség vezére döntött a támogatásokról

Pert nyert a 24.hu a Magyar Turisztikai Ügynökséggel szemben, két év után így derült ki, hogy a vezérigazgató korábbi nyilatkozatával ellentétben nem egy szakmai grémium, hanem ő maga dönt az egyedi támogatásokról.

Furcsaságok sora övezi Mészáros Lőrincék autópálya-koncesszióját

A transzparenciahiány a külső szemlélőnek tehát ott zavaró, hogy nem tudhatjuk, mi lesz a matek: ki, mikor, miért, mennyi pénzt fizet, és kinek? Hogy fognak a felek elszámolni?

Most egy majdnem kétmilliárdos közbeszerzést húzott be a 4iG

A közlemény szerint a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. 3D alapú adat infrastruktúra kialakítására és az E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában tárgyú projektekben kialakított informatikai alkalmazások továbbfejlesztésére hirdette meg a tendert.

Busásan keres Orbán Viktor kötélbarátja a boltosokon

Az online pénztárgépek piacának legfontosabb szereplője Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a cége, mely tavaly is jókora osztalékhoz juttatta a tulajdonost.

Cáfolják a tudósok Palkovics szélerőmű-tilalom melletti “szakmai” érveit

Holmi tudományos tények eddig se rendítették meg a téma kormányzati felelősét…

Leminősítették a kollégái a magyar ombudsmant

Több jogkört is megvont a Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége a magyarországi alapvető jogok biztosától.

Huth Gergelyék kivesznek 50 millió forintot a PestiSrácok anyavállalatából

A PestiSrácok anyavállalatának magas profitja azért is érdekes, hiszen Huth Gergely tavaly egy alapítványon keresztül gyűjtést indított arra hivatkozva, hogy a KATA adónemmel kapcsolatos szigorítások miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Egy anyává tett gyerek, egy különös frigy és egy alföldi kisváros

Miközben a nagy korkülönbségről seregnyien nyilvánítanak véleményt, arról – a településen nyílt titoknak számító „részletről” – szinte senki nem ejt szót: a most 18 éves feleség 13-14 éves korában teherbe esett.

Migrációs világháborúra törekedhetnek az oroszok

Oroszország óriási hasznot szerez azon az élelmiszerválságon, amelyet Ukrajna elleni inváziójával maga idézett elő, miután ezzel gyakorlatilag kiütötte a gabona világpiacáról legfontosabb versenytársát.

Megjelent az első drámai áruhiány Szerbiában

Szerbiában áruhiány alakult ki a hatósági áras kristálycukorból, szakértők szerint azért, mert az emberek pánikvásárlásokba kezdtek. A megoldás a hatósági ár eltörlése lehetne, miután a cukor nem nélkülözhetetlen élelmiszer.

MAGYARORSZÁG ÁLLAMFORMÁJA: VESZÉLYHELYZET

FACEBOOK
Szerző: HADHÁZY ÁKOS
2022.05.24.


Sötét nap ez. Az elcsalt választás után létrejött "parlament" ma megszavazta az új kormányt és úgy módosította a Tákolmányt, hogy a kormány az oroszok ukrajnai agresszióját használva ürügyül teljhatalmat adhasson saját magának. A kormány megköszönte és ki is hirdette a vészhelyzetet, tehát saját korlátlan teljhatalmát.

Orbán a járvány után új ürügyet keresett tehát a rendeleti kormányzáshoz, amiről Kövér már 2013 óta álmodozik. Gondolom újra megtiltják, hogy rendőrök, tűzoltók, egészségügyi dolgozók felmondjanak, valószínűleg a tanárokat is hozzácsapják ( A mai nap másik tragikus híre, hogy felmond az állampolgári engedetlenséget először bejelentő tanár. Neki sietnie kell, ha tényleg lépni akar....)
Gondolom, korlátozni fogják ismét a gyülekezési és sztrájk jogot. Az is biztos, hogy az információ adást is ugyanúgy (vagy még jobban) korlátozzák majd , mint a járványra hivatkozva tették.
Egy azonban biztos. A kormány teljhatalmat kapott és a fentieket, vagy ezeknél cifrább dolgokat bármikor megteheti. A parlament pedig az eddiginél is jelentéktelenebb színjátékká silányul.

FÖLTŰNT-E?

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.05.24.


Tudom, sok most a fennállás, a jövés-menés, ki és be, az (ön)elszámoltatási kedv, az innovatív ötletelések az ellenzéki kampányból visszamaradt pénzek termékeny újrahasznosításáról, csak úgy zubognak a nagy kitárulkozó konfessziók arról, hogy jobb is, hogy nem minket választottak a nekünk oly kedves választók, azok a nekünk oly kedves választók pedig, akik mégis voltak oly kedvesek és ránk szavaztak, továbbra is nekünk oly kedves választók maradnak, de valójában megkergült idióták, semmi egyebek, s miközben jobbnál jobb és színvonalasabbnál színvonalasabb disputák élénkítik a közéletet, egyedül azt nem tudom, föltűnt-e az ellenzéki pártok mindenre elszánt héroszainak, hogy mindeközben miket beszél a jelen és a jövő kiemelten legfontosabb stratégiai ágazatáról, tudniillik az oktatásról a leendő oktatási miniszter, miként alázza agyon, s veszi triplán nulla semmibe a köbgyökön az ország pedagógusait az a múlt minden nagy titkát a farzsebében hordozó, vagyis meneszthetetlen miniszteriális tényező, akinek amúgy annyi köze van a közoktatáshoz, mint csuklóbilincsnek, vezetőszárnak és gumibotnak egy nyáresti, hullócsillagos-göncölszekeres forró szerelmi vallomáshoz, egy csónakban ringatózva a Balatonon, s feltűnt-e, hogy ugyanez az alak miket röffent az egészségügyről, jóllehet az egészségügyhöz is épp annyi köze van, mint vízágyúnak és paprika spray-nek az urológiához, a szülészethez vagy a csípőműtéthez; meg azt sem tudom, föltűnt-e, hogy miket beszél a leendő kulturális miniszter, aki büszkén elszavalja, hogy nem akarja senkire sem ráerőltetni a saját esztétikai értékrendjét, ám közben az egyetemek lenyúlásától utólagosan is elalél, az SZFE „átalakítását” szakmailag remeknek és irányadónak tartja, s a CEU elűzését a létező legjobb világ létező legjobb intézkedésének; aztán nem tudom, föltűnt-e, ki lesz az a nemzeti főtolvaj, aki mostantól majd a titkosszolgálatokért felel, minden bizonnyal a maffiatársak segédletével, s kedvére és főnökének utasítására mostantól eltűntethet papírokat, lenyelhet vagy épp kreálhat ügyeket, s persze Völnerek lehetnek és továbbra is kellenek, mint a falat kenyér, hiszen Völnerek nélkül az Orbán-rezsim még csak félkarú óriás sem lenne, mert a Völnereken nyugszik a rendszer, tokkal-vonóval, ellopott, lenyúlt milliárdokkal, szajrékkal, korrupcióval, megvásárolhatósággal, pofátlan balatoni kastélyokkal, tengeren úszó dubai nyaralókkal vagy épp svájci széfekben megbúvó jóléttel, de nem ám kikotyogni egyiket sem, meg hát a letelepedési kötvényeknek is van nemzetbiztonsági kockázata, legyen is, semmi baj, csak a magánzsebekbe befolyó pénzek ne apadjanak egy cseppet sem; s nem tudom, feltűnt-e, de épp annak az „igazságügyi” (jól hangzik, nemde?) miniszter asszonynak a kezdeményezésére módosítják az Alaptörvénynek nevezett gránitszilárdságú papírmasét, aki hivatali feletteseként olyan szeplőtelen, hamvas, makulátlan, szűzies, ártatlan és érintetlen maradt a fent említett Völner úr aggasztó közelsége ellenére, hogy a miniszter asszony ragyogó tisztaságához képest a Vesta-szüzek az amszterdami vörös lámpás negyed nevezetes kirakataiba ültethető kéjhölgyek, nos hát e „hókarú” (λευκώλενος) miniszter asszony (ha miniszter asszony véletlenül nem tudná, ki ez a „hókarú”, a kultúráért felelős miniszter, amúgy híres és megbecsült Odüsszeia-szakértő majd elmondja neki) éppen azon fáradozik, hogy a vészhelyzet kihirdetését lehetővé tegye immár bármelyik miniszter rossz emésztésének, savtúltengésének, székrekedésének, ciklustól függő vagy ciklustól független hangulatfluktuációjának függvényében, a mérsékelt, a kontinentális, az óceáni és a mediterrán éghajlati övezet minden változására tekintettel addig, amíg a gravitáció fennáll, hogy a hamvas tisztaságú miniszter asszony boldogságtól elfúló hangon végül elsuttoghassa a neki oly kedves fülekbe: és ismét egy lépéssel közelebb a vágyva várt Ermächtigungsgesetz-hez!
Persze tudom én, hogy a fentieket nem könnyű összefüggően és érthető nyelven elmagyarázni azoknak a kedves választóknak, akik „nem biztos, hogy rosszul döntöttek, amikor ennek az ellenzéknek most nem adtak felhatalmazást a kormányzásra” – hogy a végén citálhassam a jó ideje magába feledkezett politikai bölcsességet a szakadék szélén, mielőtt kettőt hátralépne…

MOSTANTÓL EZT HÍVJUK NORMÁLISNAK - A 444 NÉGY FONTOS CIKKE MA REGGEL

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2022.05.25.


Jó reggelt, köszöntünk mindenkit az éjfélkor életbe lépett háborús veszélyhelyzet első napján. Orbán Viktor tegnap azt mondta, hogy ma már jönnek is az új döntések.

4 fontos cikk:


OLAJEMBARGÓ + MAGAS IMPORTVÁM = MAGYARORSZÁG MEGREGULÁZÁSA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.05.25.


„Orbán kezéből eltűnik a zsarolóeszköz, miután a németek is támogatják, hogy az EU tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra. Egy ilyen szerződésen kívüli lépéssel ugyanis megkerülhetővé válik a magyar vétófenyegetés” – szögezte le a Hírklikknek Szent-Iványi István. A külpolitikai szakértő, korábbi EP-képviselő azt tartaná célszerűnek, ha ezzel egyidőben magasabb vámot vetnének ki az orosz olajimportra, hiszen akkor még anyagilag sem érné meg a magyar kormánynak a vásárlás. Nagyon erős pedagógia eszköz is lenne mindez Orbán megregulázására, megszégyenülésével és további elszigetelődésével járna együtt. Azt nem tudni, hogy lesz-e belőle valami, a javaslatot az Európai Bizottságnak kell megtennie, s a szakértő arra számít, hogy az indítvánnyal a jövő kedd-szerdai csúcson állnak majd elő...