2017. január 13., péntek

IVÁNYI GÁBOR: VISSZAFELÉ HALAD AZ ORSZÁG

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Juhász Dániel
2017.01.13.


Annak ellenére, hogy az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség továbbra is fenyegetett helyzetben van, nem adják fel küldetésüket, a nehézségekkel dacolva folytatják a legelesettebbek megsegítését. Iványi reméli, hogy legalább a kiegyezés 150., valamint a reformáció 500. évfordulójára tekintettel idén felülkerekedik valamiféle józan felismerés a társadalomban arról, hogy 

abban az irányban, amerre az ország az utóbbi években fordult, nincs megújulás.

A pénzügyi nehézségek ellenére rendületlenül folytatja a hajléktalan-, menekült, család- és idősellátást, a rászoruló családokat támogató Hétköznapi Hősök Programot és az egy évtizede útjára indított Tanulással és Sporttal a Hajléktalanság Ellen akciót az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET). Iványi Gábor lelkész, az Oltalom és a MET elnöke a tavalyi év tevékenységeiről, valamint a szervezetek előtt álló kihívásokról tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: már lassan harminc éve végeznek szolgálatot a legelesettebbek között, az utóbbi években viszont különösen nagy teher nehezedik rájuk. Mint fogalmazott, az Oltalom és a MET nem tartozik "a kormány által kedvelt és támogatott" szervezetek közé - ennek a mindennapokban is megérzik a hatását.

Intézményeik - éjszakai szállók, népkonyha, nappali melegedő, menekültszálló, férfi és női átmeneti szálló, speciális hajléktalan-ellátás, Családok Átmeneti Otthona, Oltalom Kórház, Fűtött utca, iskola, öt idősotthon - éves szinten több mint egymilliárd forint bevételkieséssel küszködnek. "Főiskolánk évek óta nem kapott állami ösztöndíjas helyeket, ez legalább 250 millió forintos bevételkiesést jelentett. A Főváros 2010-ben egyoldalúan felmondta a szerződéses együttműködést az Oltalommal, ez évente 50 millió forint kiesést jelent" - mondta Iványi. Hozzátette: azzal, hogy a 2011-es új egyházügyi törvény által alkotmánysértő módon elvették az egyházi státuszt a MET-től, az egyszázalékos adófelajánlásoktól is elestek.

A MET egyházi státusza változatlanul rendezetlen, annak ellenére is, hogy minden megszabott feltételnek megfelelnek. Ráadásul hazai és nemzetközi bíróságok is a MET javára döntöttek az ügyben. "Reméljük, hogy idén, a reformáció és a kiegyezés évfordulójának évében a kormány végre a magyar Alkotmánybíróság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság döntésével összhangban kegyeskedik visszaadni egyházi státuszunkat. A MET nem néhány éve alakult, 1981-ben, egy elég nehéz időszakban ismerték el egyházként. Elképesztő, hogy épp a rendszerváltó Fidesz csavarja ki a kezünkből ezt a jogot" - fogalmazott Iványi..

SOROS ALAPÍTVÁNY ÁLTAL TÁMOGATOTT KEZDEMÉNYEZÉSEK LISTÁJA A FACEBOOKON

FACEBOOK
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.01.11.


Kedves Mindenki,
elindítottam egy listát a facebookon,naponta frissítve.
Itt:

Az a célom, hogy a kormány civileket támadó akciójának tükröt tartsunk azzal, hogy a Soros támogatott szervezetek, magánszemélyek a tevékenységükkel megmutatják magukat, és egyben közösséget is vállalnak. A tevékenységek pontosan mutatják azokat a területeket, ahol az állam sikertelen, és azt is, hogy mindnek helye van egy demokráciában. Hogy egyik sem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.

Az első nap alig valaki jelentkezett, de rengeteg megosztás volt. A második napon már többen....most 29-nél tartunk, de ennél sokkal, sokkal többen vagyunk. Én is felírhatnék kapásból vagy ötvenet, de ez nem így szerveződne, hanem azoknak kellene ide feliratkozni, akik érintettek.Akikben van civil kurázsi. Akik értik, ez most többről szól...

Tudom, nem mindenki facebookos.
De mindenkinek van a kapcsolatrendszerében olyan, aki az.
Kérlek, nézzétek meg, és akit ott nem ért el, az csatlakozzon. Persze ha érez belülről indíttatást.
Köszönöm szépen: Nóri

Remélem, az egyre bővülő lista bátorságot is ad azoknak, akik hezitálnak. Vagy keresik az okot, miért NE írják fel magukat. (Mert ők nincsenek kipécézve. Mert most nem kapnak támogatást Sorostól. Mert ők csendben szeretnének maradni, észrevétlenül, stb.) Sajnálom, hogy nem értik, ez sokkal többről szól. A civilek feladatainak megmutatásáról, az állam működési hibáiról, a közösségvállalásról. Mert most csak azok vannak kipécézve, akik a demokráciadeficitben hallatják hangjukat. Holnap majd azok is, akik más területeken dolgoznak. Most azok, akik kaptak Soros támogatást, holnap azok, akik más külföldi pénzekből működnek, majd azok is, akik az 1%-ból. Mégis, sokan félnek.
Pedig azt is látni kell, hogy csak a tömeg hathat.
Egyenként nem megyünk semmire.
Persze lehet még egy darabig félrefordulni, elbújni, hallgatni. Nézni, hogy mások tudnak-e kialakítani valami jobb pozíciót. Mindenkinek persze....Jó magyar szokás. Ha megy, akkor "én is, mi is!", ha nem, akkor "á, én bele sem szálltam, nyilvánvaló volt a kudarc". Hogy talán ő is kellett volna a sikerhez? Az ő bátorsága, kockázatvállalása? Ebbe bele sem gondol.
Az első poszt több mint 66 ezer embert ért el. 765 megosztással, 40 kommenttel. A második több mint 4 ezret, a kommentekben itt indult meg igazán a jelentkezés.
Most megosztom újra.
És folyamatosan frissítem a jelentkezőkkel.

A Soros Alapítvány által támogatott kezdeményezések:
1.) Igazgyöngy Alapítvány (Szociális kompetenciafejlesztő módszertan elterjesztése a Tanoda-platformban.Integrációt elősegítő kooperatív módszerek alkalmazása a tanodákban.Közösségfejlesztő és munkahelyteremtő kezdeményezések kialakítása a szegregátumokban. Halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyerekek oktatási módszertanának fejlesztése.)
2.) Pesthidegkúti Waldorf Iskola (Alternatív felső tagozatos tanterv kidolgozása)
3.) Esti Nóra, „Add a két kezed” Alapítvány (más külföldi forrásokból)
(Waldorf pedagógiával a hátrányos helyzetű gyerekekért)
4.) Gosztonyi Gábor (S.O.S Gyermekfalvak) (a CEU Business School (MBA)-n végzett ösztöndíjjal)
5.) Harsányi Sulyom László (színházi produkciók létrehozása Soros támogatással)
6.) Kósa Márta (Óvodai felzárkóztatás (roma gyerekeknek))
7.) Élménylelő Ifjúsági Egyesület (Integráció, mint közösségi élmény - iskolai és civil együttműködés az integráció élményszerű megtapasztalásáért.Gyerekek mindenek felett álló érdeke - a szociális és a civil szféra együttműködésének ösztönzése.)
8.) Alapítvány az Emberi Jogok és Béke Oktatásért(egy mini kutatási projekt támogatása)
9.) Kötelék Alapítvány (Tanulási és magatartási zavarral küzdő, elsősorban állami gondozott fiatalok fejlesztése)
10.) Mérték Médiaelemző Műhely (elemzések, rendezvények, oktatási programok a médiaszabadság erősítéséért).
11.) Józsefvárosi Tanoda (cigány gyerekek délutáni fejlesztése, hogy jó középiskolákba tudjanak bekerülni, ott megállni a helyüket és a felsőoktatásba továbbtanulni...)
12.) Polgár Alapítvány (a futball tehetség programunkban hátrányos helyzetű gyerekeknek 6 havi ösztöndíjra)
13.) Bodóczky István (képzőművészeti katalógusra)
14.) Csobánkai Csepp Tanoda (Mesélő anyák program, a kisgyermekes fiatal anyák meseolvasási szokásainak ápolása)
15.) Romano Instituto Alapítvány - Bari Károly magánkiadásban megjelent cigány folklór gyűjtésének készülő weboldalunkon való hozzáférhetővé tétele
16.) Lokálpatrióták a XV. Kerületért Egyesület. A nevében a munkája. (Soros támogatás nélkül is szeretne ide tartozni..):)
17.) Hétszínvirág Iskola ( pedagógiai program fejlesztése)
18.) Önfejlesztő Iskolák programja (amellyel a pedagógiai kultúra jelentősen megváltozott több száz iskolában)
19.) Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola (az iskola elindítását szervező pedagógusok munkájának támogatása 1992-től)
20.) Amrita OBK Egyesület (cigány középiskolások, egyetemisták tanoda típusú intézményének támogatása)
21.) Collegium Martineum (cigány középiskolai kollégium elindulásához az épület berendezésének támogatása)
22.) Faág Baráti Kör Egyesület (állami gondozott fiatalokat támogató közösség elindulásának segítése)
23.) Demokratikus Ifjúságért Alapítván (DIA) (Vitázz a demokráciáért! vitakultúrafejlesztő program több, mint 30 középiskolában országszerte. Az iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) hatékony megvalósítása középiskolákban (pedagógusképzés, folyamatos mentorálás), az IKSZ támogatása fogadószervezeteknél)
24.) Kunterbunte Welt (Soros támogatás nélkül szeretnének csatlakozni..A mi civil összefogásunk német/nemzetiségi német és egyéb családi programokat kínál, versenyeket szervez, könyvkiadást támogat, kiáll az esélyegyenlőség megteremtéséért.)
25.) A SZETA Egri Alapítványa ( átmenti gyermekotthon és Béke-telepi settlementház kialakítására, továbbá 1999-2001 között Utcagyerek program megvalósítására )
26.) A Civil Kollégium Alapítvány (a közösségszervezés hazai elterjesztése, a lakóhelyi, vagy tematikus (hajléktalanságban élők, roma csoportok, sérültek, fiatalok, LMBTQ szerveződések stb.) közösségi érdekérvényesítésének erősítése)
27.) Partners Hungary Alapítvány (a Lépésrő lépésre gyermekközpontú módszertan terjesztése Magyarországon. Hatékony konfliktus és agressziókezelési módszerek óvodai és iskolai bevezetése; A szülők/helyi közösség és az oktatási intézmények együttműködésének erősítése hátrányos helyzetű településeken; A roma kisgyermekekkel foglalkozó szakemberek (pedagógusok, védőnők, szociális szakemberek) szakmai hálózatának fejlesztése, számukra ingyenes továbbképzések biztosítása ( Reyn Hungary ).
28.) AKUT Egyesület (Helyi roma közösségek fejlesztése, érdekérvényesítésének, önszerveződésének elősegítése.)
29.) Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület (Közvetítés és tolmácsolás a menedékkérők és az érintett hatóságok (pl.:Rendőrség, MÁV , Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) között.)
30.) Rádi Orsolya (magánemberként és egykori Lauderben tanítóként. Ösztöndíjat kaptunk.)
31.) Iparművészeti Főiskola Tanárképző Tanszék ("A vizuális nevelési módszertani központ" fejlesztésére)
32.) Freskófalu projekt (Induláskor útiköltségtérítés Budapest-Bódvalenke, 2012-ben a Sárkányünnep felének finanszírozása)
33.) Gyermekmédia Egyesület (2008 óta tesz a gyerekek fejlesztéséért és lehetőségeinek bővítéséért és küzd a médiában megjelenő erőszak és előítéletes gondolkodás, a hátrányos megkülönböztetés ellen, a gyerekjogokért és azért, hogy a jövő generációja képes legyen megszűrni a rázúduló információkat, véleményt alkotni és bátran kimondani, kiállni az érdekeiért)
34.) Heindl Péter (Gandhi Gimnázium indításának szervezése, a magyarmecskei általános iskola speciális roma nemzetiségi foglalkozásainak támogatása, a mánfai Collegium Martineum beindulásának és működésének támogatása, több Soros-finanszírozású előítéletkezelő trénerképző tréningen való részvétel biztosítása, a Szent Márton Caritas Alapítvány és a Számá dă Noj Egyesület fenntartásában működő tanodák és közösségi házak támogatása a finanszírozási szünetekben, az Amrita Egyesület tanodájának támogatása, jogi képviselet a Soros-támogatott TASZ-tól és a Helsinki Bizottságtól)
35.) NIOK Alapítvány (Civil Inkubátor Ház, frissen alakult civil szervezetek fejlesztése, segítése; Nonprofit Szakmai Könyvtár létrehozása, működtetése, 3 nonprofit.hu, az ország legolvasottabb nonprofit oldalának elindítása; Soros-NIOK Iroda-civil szervezetek számára szolgáltatások, köztük jogi, könyvelési, pályázatírási, menedzsment tanácsadások, képzések, közel egy évtizeden keresztül; szakkönyvek kiadása adománygyűjtésről, civil szervezetek működtetéséről)
36.) Néprajzi Múzeum (Soros támogatással dolgozhatott a Roma Múzeumot előkészítő munkacsoportja, Szuhay Péter és kollégái, ez biztosította egy nagy gyűjtemény létrehozását, fejlesztését, segítette kiállításait, kiadványait (például: "A világ létra, melyen az egyik fel, a másik le megy" Képek a magyarországi cigányság 20. századi történetéből - kiállítás és antropológiai fotóalbum; Romák Közép- és Kelet-Európában - kiállítás).
37.) Séllei Nóra, (egyetemi oktatóként: az Open Society Institute Research Support Scheme-jének egyéves ösztöndíja egy feminista irodalomtudományi monográfia megírására; a CEU három rövidebb-hosszabb (egy héttől egy évig terjedő) kurzusfejlesztési és továbbképzési ösztöndíja; egy kanadai konferencia-részvétel támogatása)

MAGYARORSZÁG ERŐSÖDIK - MEGINT TÚLSZERETI MAGÁT A KORMÁNYPROPAGANDA

TÉNYTÁR BLOG
Szerző OrianaF
2017.01.13.


„Magyarország erősödik!” – szól a kormány legújabb öntömjénező üzenete. Üzenik ezt, miközben az orvosok elvándorlása nem lassul, a kórházi technikai dolgozók évek óta kimaradnak a béremelésből, a tanárokat pedig átvágják a fizetésükkel, miközben nyíltan felvállalják, hogy tesznek a jövő generáció nevelőinek véleményére. Gazdasági sikerekről beszélnek, miközben a növekedést az uniós transzferek biztosítják, és annak növelése után az EU-ban még mindig itt az egyik legalacsonyabb a minimálbér. 10 milliót adnak otthonteremtésre, amelyet a beruházók tesznek zsebre, és azt hirdetik, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, miközben az ország megyéinek felében nincs más lehetősége a munkavállalóknak, mint a közmunka.

Növekszik a gazdaság
Mi is írtunk korábban a magyar gazdasági „csodáról”, és az unortodox gazdaságpolitikáról, mint „csodaszerről.” 
Például az IMF elüldözése olyan bizalomvesztést eredményezett, amelynek következtében 2011-ben Magyarország kikerült a befektetésre ajánlott országok listájáról a három nagy hitelminősítőnél (azóta kettőnél visszakerültünk, és a kormány sikerként kommunikálja, hogy nagy nehezen sikerült valamennyire kikalapálni, amit évekkel ezelőtt elrontott, reménykedve benne, hogy a választók emlékezete nem terjed addig).
A 2012-es recesszió alátámasztotta a módosult gazdaságpolitikával szembeni aggályokat, miközben a fiskális kiigazítások pénzt vontak el a kulcságazatoktól, és a Fidesz adópolitikája büntette az alacsony jövedelműeket.
A versenyképesség tovább zuhant, hiszen törvényi szintre emelkedett a korrupció, átláthatatlan a közbeszerzési rendszer, és még sorolhatnánk a negatív tényezőket, például, hogy a vállalati szférának megint úgy kell béreket emelnie, hogy az nem jár együtt a termelékenység/hatékonyság javulásával.
A magyar kormány sikerként éli meg a gazdasági növekedést, pedig kis utánajárással tudható, hogy ezt a növekedést az uniós transzferek biztosítják, illetve jól látható, hogy 15 év alatt Magyarország zsákutcába került, miközben a régiós versenytársaink, (mint például Szlovákia) sorra húznak el mellettünk...

TANULJUNK A DON-KANYARBÓL, TANULJUNK 100 EZER HONFITÁRSUNK HALÁLÁBÓL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.01.13.



Tavaly a Saul fia című film Oscar-díja kapcsán nagy volt a felbuzdulás, rengetegen vetették fel a kérdést, hogy miért nincsen film a Don-kanyarról is. Mintha magyar állampolgárok holokausztban halt halálát és a Don-kanyarban halt halálát szembe kéne állítani. Nem kell, mindkettő a nemzet tragédiája, és igen, ahogy tavaly is mondtam, a Don-kanyarról is kéne egy film. Már csak azért is, mert ami ott történt, körülbelül 100 ezer honfitársunk halála az, amiből tanulnunk kéne, a jelenre és a jövőre nézve is.

A Don-kanyarról tényleg nem lehet normálisan beszélni. Nem lehetett a Kádár-korszak alatt, mert nem volt szabad arról beszélni, hogy a szovjet katona ölte a magyart. De ma sem jobb a helyzet, hiszen ma meg nem lehet arról beszélni, hogy mi az a politikai vezetés és az a politika, ami a doni tragédiához vezetett.

Pedig ez sovinizmus. Nem patriotizmus, ami büszke a hazájára, örül a sikereknek és támogatja honfitársait a nemzeti kötelék révén, hanem az a sovinizmus, ami hamis jelszavak mentén ellenségeket keres, háborús retorikát űz, ember és ember élethez való joga között különbséget tesz, és elhiteti honfitársaival, hogy jobbak vagyunk más népek fiainál és lányainál.

A Don-kanyarban egy rosszul felszerelt magyar sereg a szövetséges nácik által végül magára hagyva omlott össze a szovjet túlerő súlya alatt. Miközben itthon ment a propaganda a bátor seregről, az óriási magyar hadi fölényről, a magyar katonák legyőzhetetlenségéről, kint mínusz 30 fokban, gyengébb fegyverzettel, akadozó ellátmánnyal, rossz infrastruktúrával, utánpótláshiánnyal, rossz politikai döntések közepette küszködött az a második és harmadik magyar hadtest, amely január 12 és 14 között nem bírt el a szovjet túlerővel, és felbomlott.

A 200 ezres hadseregből márciusra alig 70 ezer ért a 100 kilométerrel hátrább meghúzott új frontvonalig.

A többiek nagy része meghalt vagy hadifogságba került.

Mindez pedig egy olyan nacionalista politikai logika következménye volt, amely háborúval akart kárpótlást szerezni a trianoni tragédiáért. Előbb a Jugoszlávia elleni felesleges, majd a Szovjetunió elleni, szintén felesleges hadüzenettel a nácik oldalán keveredtünk bele egy olyan háborúba, ami nem a miénk volt. Persze lehet mondani, hogy belekényszerültünk ezekbe a háborúkba. De ez a belekényszerülés egyenes következménye volt a két világháború közötti revizionista politikának.

Annak a magát nagyobbnak mutató Magyarországnak, ami elhitette az emberekkel, hogy ez a nemzet jobb más nemzeteknél, ezért nem érheti vereség...

A MÚLT NÉLKÜLI EMBER

TOVÁBBI EGY BLOG ÉS KÉSZ
Szerző: Kész Zoltán
2017.01.13.



Minden kornak és kultúrának megvan a maga hőse, legyen az valóságos vagy csak kitalált, mesebeli karakter. Például a tengerentúlon az újra divatba jött Supermanért lelkesednek, amíg Mongóliában az egykor nagyon is valóságos Dzsingisz kán a non plus ultra. Nálunk pedig a szintén hús-vér Múlt Nélküli Ember a sztár, aki mindent visz (egy ideje bizony szó szerint is).

Mivel nincs múltja és jövője, felmerül a kérdés, hogy akkor mije is van neki. Nos, jelene, az mindenképpen van, ugyanis a pillanat totális uralása tölti ki az életét. Tulajdonságai spirituális adottságokból eredeztethetőek.

Amit lehet róla tudni mégis, az pár Kerényi-féle bizarr freskón megtekinthető. Csak annyi bizonyos, hogy 1989-ben fél kézzel kizavarta a szovjet csapatokat Magyarországról, a másik kezével pedig demokráciát teremtett, amit aztán elloptak tőle, és csak 1998-ban kapta vissza, de az igazságot 2010-ben szolgáltatta a történelem.

A múlt köde mégis sok mindent megevett. Ez a homály felemésztett egy rakás Soros-ösztöndíjat és működési támogatást egy frissen alakuló párt üzemeltetéséhez 1988-ból. Szőröstül-bőröstül felzabált egy kemény szavú, kérlelhetetlen, radikális tankönyvliberálist, egész pártjával együtt! Megevett egy konszolidáltabb, a "csuhásokat" már nem gúnyoló, polgárira hangszerelt, szabadelvű és polgári középpártot is, amelyben a Múlt Nélküli Ember a nyugati értékekre hivatkozva hencegett, még mindig antikommunista álarcban...

A KORMÁNY MEGTÉVESZTI A KÖZVÉLEMÉNYT A MENEKÜLŐK ŐRIZETÉRŐL

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2017.01.13.



Lázár János a tegnapi kormányinfón bejelentette, hogy a kormány „visszaállítja az idegenrendészeti őrizet intézményét”, és így „menekültkérelme elbírálásáig senki sem mozoghatna szabadon az országban”. Orbán Viktor ma mindezt megismételte. A kormány terve egyszerre értelmetlen és totálisan jogellenes. A Magyar Helsinki Bizottság öt pontban bemutatja, miért.

1. Nem lehet visszaállítani azt, amit soha nem szüntettek meg. Magyarország – az Európai Unióban szinte egyedülálló módon – évek óta tömegesen tartja fogva a menedékkérőket. Az elmúlt évben gyakran előfordult, hogy jóval több menedékkérő volt fogdán, mint nyitott táborban. Idén január 9-én például 225-en voltak őrizetben, miközben csak 163-an nyílt befogadó állomáson.

2. A menedékkérők legfeljebb menekültügyi, nem pedig idegenrendészeti őrizetbe kerülnek. A kettő nagyon hasonlít, de más a jogalapja. Idegenrendészeti őrizetbe csak a már kiutasított, jogellenesen tartózkodó külföldiek kerülhetnek, olyanok nem, akiknek az első menedékjogi eljárásuk még folyamatban van. A menedékkérők idegenrendészeti őrizetét korábban a strasbourgi bíróság és az Európai Bizottság is jogellenesnek nyilvánította, erre vezette be az Orbán-kormány 2013-ban – Európában elsőként – a menekültügyi őrizet speciális jogintézményét.

3. Az uniós és a magyar jog régóta lehetővé teszi a menedékkérők legfeljebb 6 hónapos (kisgyermekes családok esetén maximum 30 napos) fogvatartását, ennek egyik indoka lehet a nemzetbiztonsági veszély. Az őrizetet azonban csak kivételesen, szigorúan egyéni és részletesen kifejtett indokok alapján lehet elrendelni és fenntartani. (Ugyanúgy, ahogy egy magyar állampolgárt sem lehet börtönbe zárni csak azért, mert „a szeme se áll jól”, vagy ahogy nem lehet Vas megye egész lakosságát sem lecsukni pusztán azért, „mert a vasiak közt szép számmal akadnak bűnelkövetők”.) Sem az uniós jog, sem az Európai Emberi Jogi Egyezmény, sem a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé a menedékkérők tömeges, egyéni vizsgálat és indokolás nélküli fogvatartását. Magyarul, ha felmerül a gyanú, hogy egy menedékkérő terrorista, őt a menedékjogi eljárás idejére őrizetbe lehet és kell venni. Nem lehet azonban ezen a címen – egy nagyon vegyes csoportot egyöntetűen megbélyegezve – minden menedékkérőt vagy akár a menedékkérők többségét bezárni. Ez a tömeges jogellenes fogvatartás olyan példája lenne, ami a demokratikus Európában sok évtizede óta nem létezik.

4. A terrorizmus valós veszély Európa számára, ami ellen az államoknak közösen, hatékony nemzetbiztonsági, titkosszolgálati és bűnüldözési eszközökkel kell fellépni. A közelmúltban a szélsőséges iszlám nevében elkövetett európai terrorcselekményeket jellemzően már Európában született, uniós állampolgárok követték el – nem menekültek, nem menedékkérők. Jellemzően még csak nem is szírek, irakiak vagy afgánok. (A Magyarországra érkező – vagy inkább itt áthaladó – menedékkérők többségét ők adják 2015 óta.) 2016-ban a Magyarországon védelmet kérő menekülők közül tízből négy nő vagy gyermek volt. Érthetetlen, a kormány miért gondolja, hogy a szír kisgyermekes családok, iraki egyetemi hallgatók vagy családjuktól elszakadt afgán gyerekek bezárása csökkentené a terrorveszélyt Magyarországon. A nemzetbiztonsági szűrés már most is a menedékjogi eljárás része, amit az illetékes szakhatóságok már ma is a legjobb tudásuk szerint végeznek.

5. A menedékkérők őrizete rendkívül sokba kerül a magyar adófizetőknek. A fogdák és a több száz fős őrszemélyzet fenntartása a sokszorosa annak a költségnek, amit egy menedékkérő nyílt szálláson, általában igen szerény körülmények között való elhelyezése jelent. Amennyiben valóban mindenki őrizetbe kerül, úgy további több száz-, akár ezerfős fogvatartási kapacitásokra lesz szükség, ami további hatalmas költségeket ró a magyar adófizetőkre – teljesen feleslegesen...

ORBÁN SZERINT MINKET IRIGYEL A NYUGAT - VIKTOR, MIKOR VOLTÁL UTOLJÁRA GRAZBAN?

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Batka Ziltán
2017.01.13.


Orbán szerint nálunk jobb az élet, mint Nyugaton. Vajon mikor volt a vezér utoljára Grazban? Lehet, hogy újra szét kellene néznie arrafelé.

A dolog úgy indult, hogy jött egy fiatal, áramvonalas politikus, aki képes volt bármikor, bármilyen helyzetben hazudni, mint a vízfolyás. Ez Orbán Viktor, aki pár tucat plusz szavazatért szemberebbenés nélkül megcáfolja a gravitációt, vagy letagadja Ausztrália létét.

És van a CÖF-ös Marika néni, aki viszont férjével, Feri bácsival huszonöt éve nem volt nyugaton, akkor is a Mariahilferstrasszén hűtőért, szóval az emlékeik mára porosabbak, mint a liszteskamra kulcsa.

Ennek a két halmaznak a metszéspontjából alakult ki a mai Fidesz és 2017 Magyarországa. Nemzeti trikolóros pántlikával átkötött, supershopos giccs és tragacs ország, ami a benne élőknek pont annyira szép és hasznos, mint a nagymamáinkra rátukmált háromszázezres birkautánzatú műszőr paplan, ami után még sokáig fizethetjük a mama helyett a részleteket.

Egy skizoid, tényeken és valóságon túli ország, ahol a vezér szemrebbenés nélkül mondhat olyant a nyájának a péntek reggeli Kossuth rádiós igehirdetésében, miszerint Magyarországnak már jobban megy, mint a Nyugatnak.

A probléma csak az, hogy ez már a korábbi orbáni mércével mérve is akkora kamu, hogy az helyből leveri a kolompot. Ráadásul Orbán láthatóan hisz benne. És ez itt a bibi.

Ha a megfáradt tekintetű, időnként hetekre "eltűnő" vezér magától jön rá egy üres szobában merengve az ilyenekre, akkor is ott az opció, hogy bevesz egy (több) tablettát, kifújja magát, feláll a székéből, az ablakhoz megy, és szemügyre veszi a grazi kis utca mindennapjait.

Bizony, kátyúmentes vadiúj utakon vadiúj autókat lát, a járdán jól öltözött embereket, akiknek még színházra, mozira, családra is van idejük és valahogy eszük ágában sincs elszökniük onnan a virágzó Magyarországra. Ha költöznek, ahogy Graz nagy szülötte, Schwarzenegger tette, úgy csak még nyugatabbra mennek...

IGAZÁBÓL ELLENÜK HARCOL NÉMETH SZILÁRD ÉS A FIDESZ

CEGLÉDI ZOLTÁN BLOGJA
Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.01.13.


Nem Soros Györgyöt, hanem először a legszomorúbb, legnyomorultabb helyzetben lévőket fogják tönkretenni, végül pedig az egész magyar nemzetet.

Hétfő este, az egyik belvárosi pláza előtti tér. Fiatal nő áll a reklámoszlop előtt, körülötte óvodásforma kislány szaladgál. Közelebbről látszik, hogy az anyuka arcán könnyek csorognak, halkan sír. Kérdezzük, mi a baj - elmondja, hogy elmaradt a lakásuk bérleti díjával, és ki akarják rakni őket. Azért jött ki az utcára, hogy pénzt kérjen, látható, hogy nem csinált még ilyet, a hatalmas baj hozta ki.

Persze, adunk neki, most így lehet a leggyorsabban segíteni, de közben végigbeszéljük a lehetőségeit. Amelyek elég szűkösek. Ha "hivatalos" segítséget kér, akkor azonnal elindul a rendszerben a jelzés, aminek a nagyon hamar bekövetkező vége az, hogy elveszik tőle a kislányát. Egy ilyen pici gyerekkel a hajléktalanszálló nem opció, az csak Tarlós István fröcsögő sajtótájékoztatóin jelenik meg a Grand Hotel szinonimájaként, az anyaotthon szintúgy csak rövid távú megoldás, és a belépés pillanatától elindul a visszaszámlálás, aminek a vége ugyanúgy a gyerek elvétele.

Miközben törvény rögzíti, hogy Magyarországon egyetlen gyereket se vehetnek el a szüleitől azok szegénysége miatt. Csak épp a hivatalosságok tesznek erre, a jogalkotó meg kifejezetten sportot űz abból, hogyan lehet minél többféle, sokszor bagatell indokkal is igazolni azt, hogy a gyereket kiemelik a családból. A nemrég elfogadott gyermekvédelmi törvény alapján már akkor is, ha a szülők nem jelennek meg a szülői értekezleten!...

A LÁSZLÓ PETRA-ÍTÉLETTŐL ÉS A CIVILEK VEGZÁLÁSÁTÓL HANGOS A KÜLFÖLDI SAJTÓ

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2017.01.13.



A New York Times/Washington Post/CBS/AP azt írja, a szegedi bíróság kockáról kockára elemezte a felvételeket annak az operatőrnőnek az ügyében, aki másfél éve két menekültet megrúgott, egy harmadikat pedig valószínűleg elgáncsolt. Ezek után bocsátotta 3 évi próbára László Petrát.

Az ítélet hangsúlyozza, hogy a tények cáfolják a vádlott állítását, miszerint önvédelemből cselekedett, amikor a tömeg áttörte a rendőrkordont. Az asszony viszont, aki biztonsági okokból csak videolánc segítségével vett részt a per utolsó aktusában, abban bízik, hogy a fellebbezés után a következő fok felmenti majd.

Yahoo/Guardian/AFP


László Petra annak idején közfelháborodást váltott ki, mivel elbuktatott egy férfit, aki karján a kisgyerekével rohant, egy másik kislányt pedig megrúgott Röszke közelében. Utána kiderült, hogy a Jobbikhoz közel álló tévének dolgozott, de a társaság azonnal elbocsátotta. Az asszony azóta halálos fenyegetéseket kapott. A tárgyaláson azt vallotta, hogy gyűlöletkampány szenvedő alanya lett, de nagyon sajnálja, ami történt, élete azóta kisiklott. Egyébként mind a vád, mind a védelem fellebbezni kíván. Emlékezetes ugyanakkor, hogy a spanyol főváros kisebbik labdarúgó csapata utánpótlás edzőként alkalmazta azt a szír trénert, akit László Petra elgáncsolt, a kisfia pedig Cristiano Ronaldo oldalán léphetett pályára a Real Madrid egyik meccse előtt.

Die Welt

A képek annak idején bejárták a világot: az operatőrnő kitette a lábát a rendőrök elől szaladó menekült elé. Az asszony viselkedése általános felzúdulást keltett. Hogy mit csinált, azt más újságírók örökítették meg a helyszínen. Azóta elvesztette az állását a szélsőjobbos Jobbikhoz tartozó internetes tévénél, de a bíróság enyhe ítéletet szabott ki, bár nem fogadta el azt az érvet, hogy mindössze önvédelemről volt szó...

AMIKOR BESÜL A SZUPERFEGYVER

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Viki
2017.01.13.



A nyelv, a kommunikáció alapvetően határozza meg nem csak a mindennapjainkat, hanem az önbecsülésünket is. Márpedig ha ez a „szuperfegyver” nem, vagy csak korlátozott hatékonysággal működik, akkor nagyon gyorsan ijesztő változásokon mehet át a személyiségünk is, miként ezt a mai poszt szerzője, Viki írja. Bevallom, erősen elgondolkodtatott a posztja, kíváncsi lennék a ti tapasztalatotokra ezen a téren.

„Ez most nem az a sztori, amikor valaki nyelvtudás és tervek nélkül fejest ugrik az ismeretlenbe. A párommal azoknak iskolázott, értelmiségi kivándorlóknak a táborát bővítjük, akik remek állást és jó egzisztenciát hagytak maguk mögött egy egészségesebb társadalmi közeg, szélesebb perspektívák és leendő gyerek(ek) jobb boldogulása reményében. És persze csillapíthatatlan kalandvágyból.

A kiutazásunkat közel egy éves előkészület előzte meg, ami magában foglalta a pénzügyi, elméleti és pszichés felkészülést. Vagyis nem csak gyűjtöttünk és a célországban való letelepedés jogi, gazdasági vonatkozásaival ismerkedtünk, de lélekben készültünk arra is, hogy valószínűleg az első időszak komoly életminőség-romlással jár majd.

Mivel azonban mindketten a mélyszegénységből jutottunk el idáig, tudtuk, hogy képesek leszünk különösebb nehézség nélkül elviselni az átmeneti létbizonytalanságot.

Felkészültünk arra, hogy az itthoni kertes albérletből valószínűleg társbérletbe kényszerülünk majd „odakinn”, hogy egy táskányi ruhából fogunk élni hónapokig, a legegészségesebb helyett a legolcsóbbat vesszük mindenből és felkészültünk arra is, hogy a nyelv miatt elképzelhető, hogy az elején nem tudunk elhelyezkedni a szakmánkban. Érintőlegesen tehát a nyelvi nehézségekre is gondoltunk.

A nyelv fontossága

A nyelv, az önkifejezés képességének fontosságát csak mostanában értettem meg igazán. A fenti mondatokat leírva azt sugallom magamról, hogy intelligens ember vagyok, aki képes magát választékosan, árnyaltan kifejezni, ezáltal jó kapcsolatokat kialakítani.

Élő beszélgetésben ehhez általában párosul egy optimális helyzetfelismerő-képesség és emberismeret, az eredmény pedig a beszélgetés során kialakuló összhang, adott esetben szimpátia. A szimpátia pedig tudjuk, hogy hatalmas erőforrás.

A kommunikáció számomra egy olyan szuperfegyver, aminek segítségével még egy félbehagyott bölcsészdiplomával is képes voltam remek munkahelyekre bekerülni.

Az anyanyelvemen képes vagyok hatékonyan szemléltetni kompetenciámat anélkül, konkrétan az érdemeimről beszélnék. Persze ez még nem egy beugró a Google-höz, mindenesetre jó alap egy állásinterjúhoz. Lássuk akkor, hogy mi van, ha nem az anyanyelven folyik a beszélgetés..."

LÁZÁR JÁNOS MEGGYŐZ MINKET

POLDI BÁCSI MEGMONDÓJA BLOG
Szerző: Poldi bá

2017.01.12


Íme, a paródia, amelynek minden hangja eredeti!

Nem tettem ugyanis mást, mint hogy összevágtam egymás mellé a mai, túlságosan hosszú Kormányinfó egyes jeleneteit. Azért tettem, mert gyanúsan sokszor hallottam Lázár Jánostól ugyanazokat a szófordulatokat, kíváncsi voltam, hogy ha ezek egymás mellé kerülnek, az milyen lesz.

Az eredmény meglepő:

EZEK SZERINT AZ ÉRZÉKENY LELKŰ NEMZETI OLDAL HADAT ÜZENT A HABONY NEVŰ ILLEGÁLIS MUNKANÉLKÜLINEK?

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.01.12.



Miután szétvertem a fél laptopot (a másik fele még működik) Lázár János univerzális kormányzati szürkeállomány mai penetráns kormányinfója közben – egy ilyen notóriusan félrebeszélő, bőrünk alá bemászó, ugyanazzal a lendülettel a pofámba vigyorgó gazembert és ennyi szervilis újságírót egy helyen látni, hallani keményen megviseli az embert – mégis lehiggadtam annyira, hogy kirakjam a Németh Szilárd artikulálatlan hörgése után az özönvíz című legót.

Mivel szűk három nap leforgása alatt a Fidesz húgyagyú vasöklének több ízben is sikerüt hülyét csinálnia magából anélkül, hogy a táboron akárcsak egy halk ejnyebejnye is végigmorajlott volna, Lázár János mindenminiszter, a magyar kormány Simicska Lajosa (mielőtt bárki félreértené, a többiekhez viszonyított majdhogynem kiemelkedő intellektuális képességeire és páratlan dörzsöltségére gondoltam) világossá tette, hogy a birkózó kolléga egy idióta. Vagy hát buta, mint a föld, de legalább szép. Ja, nem. Ezt így nem mondta, de valami hasonlót. Én meg azt mondom, hogy ezek megint hülyének néznek. Elegem is van belőle, és utálom is. Ami nem hírértékű, de a leltárhoz mindenképpen szükséges.

Nem véletlen, hogy Lázár önszántából egyetlen árva szót nem ejtett az elmúlt két nap legnagyobb vihart kavart, a külföldről (Soros által!) támogatott civil szervezetek átvilágítását érintő, Németh Rezsi által tolmácsolt szándékokról (a migrációs bullshit valahogy megint felkúszott az első helyre), de a vérszegényen udvarias újságírók egyike-másika szóba hozta, úgyhogy tegyük Rezsiszilárd mellé Lázár sunyi kinyilatkoztatásait és nézzük meg, hogy néz megint mindenkit kreténnek a Fidesz, és hogyan hazudtolják meg egymás baromságait:


HOL MARAD A MEA CULPA?

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2017.01.12.



Most, hogy a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump beteg emberek hazugságainak minősítette azokat a kiszivárogtatásokat, amelyekkel be akarták mocskolni őt a vezető amerikai médiumok,

– most hogy Donald Trump nem volt hajlandó válaszolni a szerinte valótlan információkat terjesztő CNN, az itthon ikonként kezelt, bár a New York-i gondolkodó középosztály által csupán közönséges propagandaadónak tekintett hírtelevízió riporterének kérdésére,

– még most sem olvasom, és nem hallom azokat a bocsánatkéréseket, amelyeket a magukat liberálisnak tartó újságíróknak és egyszerű hívőknek kellene közzétenniük amiatt, mert az elmúlt napokban, sőt hetekben vehemensen közreműködtek egy világméretű karaktergyilkosság álhíreinek terjesztésében és védelmezésében a hivatásszerűen működtetett médiában csakúgy, mint az internet közösségi oldalain.

Azt kérdezem tehát: „Hol marad a mea culpa? Hol marad a, mea maxima culpa, az én bűnöm, én igen nagy bűnöm megvallása?”

Hol marad legalább annak érzékeltetése a televíziókban, a rádiókban, a nyomtatott újságokban és persze a Facebookon, a Twitteren, meg a többi hasonló felületen, hogy a magukat hivatásosnak tekintő újságírók és az ellenőrizetlen információkat nyakló nélkül terjesztő közemberek – ifjak és kevésbé ifjak, családanyák, családapák, nagyapák és nagymamák – immár nyilvánosan magukba szálltak az amerikai választásokhoz kapcsolódó sejtetések, csúsztatások, elhallgatások, a nyilvánvaló képtelenségek tömegének közreadása miatt?

Hol marad annak bevallása, hogy közülünk sokan egy olyan, tőlünk távoli eseménysorozattal kapcsolatban ragadtatták magukat már-már hisztérikus kirohanásokra, amelyek körülményeire gyakorlatilag nem volt rálátásunk?

Hol marad annak tudatosítása, hogy a nyugati világ vezető újságjai és hírügynökségei bizony maguk sem olyan pártatlanok, mint amilyennek magukat beállítani igyekeznek, s mint amilyennek itteni apostolai mondják őket?

Hol marad annak fel- és elismerése, hogy ha nem bizonyultak elfogulatlannak ezek a médiumok – mi több tudatosan vállalták az ellenőrizetlen információk továbbítását, a közönségük félretájékoztatását – az Amerikai Egyesült Államok közéletének legfontosabb mozzanatával, az elnökválasztással kapcsolatban, akkor ezt miért ne tették volna meg a múltban az országuktól távoli eseményekkel összefüggésben is, s miért ne tennénk meg bármikor?

HOGYAN SZÁMOLT LE ORBÁN VIKTOR IZRAELI ESZMETÁRSA, BENJAMIN NETANYAHU AZ OTTANI CIVIL SZERVEZETEKKEL?

ÁTLÁTSZÓ - VILÁGTÉRKÉP BLOG
Szerző: atlatszo
2017.01.12.



Izraeli mintára takarítaná el a civileket a kormány, írtuk. A folytatásban azt mutatjuk be, hogyan visel Benjamin Netanyahu, Izrael miniszterelnöke kétfrontos háborút a szabad társadalom ellen: egyfelől bátorítja a jobboldali kormányzattal összejátszó és általuk irányított álszervezeteket, hogy támadják az emberjogi és civil csoportokat, másrészt a kormány hatalmi pozícióját kihasználva próbálják elnyomni a legitim politikai vagy társadalmi aktivitást.

Ismerkedjünk meg Gerald Steinberggel, akinek önéletrajzából kiderült, hogy a 2000-es évek elején tanácsadóként dolgozott az izraeli Kormányhivatalban, és tagja volt a Netanyahu-kormány Miniszterelnöki Hivatalának is. Munkahelyének weboldalán közzétett héber nyelvű önéletrajzából az is kiderült, hogy Steinberg dolgozott az izraeli Külügyminisztériumnak is mint tanácsadó, igaz, az angol nyelvű változatból ez az információ már hiányzik. Az önéletrajz 2006-ban elvégzett frissítése után azt is megtudhattuk, hogy Steinberg a Miniszterelnöki Hivatal részeként működő Nemzetbiztonsági Tanácsban is munkát vállalt. Mint tanácsadó.

De ki ez a Steinberg?

Gerald Steinberg az NGO Monitor nevű szervezet alapítója, vezetője. A napjainkban meglehetősen ellentmondásos hírű, jeruzsálemi civil szervezet 2001-ben alakult és 2007-ben vált önálló, pénzügyileg is független intézménnyé. A szervezet alapító okirata szerint az intézmény célja, hogy az arab-izraeli konfliktus keretén belül vitákat kezdeményezzen a különböző civil szervezetek tevékenységéről.

Az intézményt több akadémikus, diplomata és újságíró is kritizálta elfogult tevékenysége miatt, más újságírók viszont elégedettek az NGO Monitor teljesítményével, mert fellép az általuk “Izrael-ellenes csoportoknak” nevezett szervezetek ellen.

Láthatjuk: Steinberg, az NGO Monitor megalapítása után, évekkel később, az izraeli Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt. De mindez miért olyan fontos most? Hogy ezt megértsük, először is azt kell megvizsgálni, mi volt a fenti többszörös tanácsadó feladata. Erről szól ez a cikk.

A tanácsadó feladatkörének ismeretéhez szükséges, hogy pontosan értsük a civil szervezet fogalmát vagy ahogy az angol elnevezés rövidítéséből ismerik az NGO-kat, azaz a nem kormányzati (felügyeletű) szervezeteket (non-governmental organization). E csoportokat, munkájuktól függően, nevezik még civil-, vagy emberjogi szervezeteknek is. Feladatuk speciális: azt a munkát végzik el, amelyet a mindenkori kormányzat nem tud elvégezni, már csak abból az okból sem, hogy ezek a szervezetek a mindenkori kormány és államhatalom által elkövetett törvénysértéseket, visszaéléseket vizsgálják, jogsegélyszolgálatot végeznek...

SARKA KATA KIS HÍJÁN KGB-S VIDEÓRA KERÜLT TRUMPPAL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.01.12.



Miután egyre nyilvánvalóbbak az amerikai titkosszolgálati jelentés állításai arról, hogy az oroszoknak Trumpról zsarolásra alkalmas és kompromittáló szexvideói vannak a birtokában moszkvai szállodákban zajlott perverz szexpartikról, a történetet a legváratlanabb helyről erősítette meg a magyar celebek celebe, Sarka Kata.

Trump kétségbeesett tagadásai pontosan olyanok, mint amilyenek a kampányban előadott cáfolatai voltak ("Wrong!"), melyek után öt perccel bemutatták a videókat azokról az állításairól, amelyeket tagadni próbált. De az ominózus moszkvai szépségkirálynő választáson jelen volt egy férfiügyekben abszolút megbízható és szavahihető tanú, Sarka Kata, akit szintén megpróbált a szobájába felvinni Trump. Ahogy ebből a videóból kiderül.

A történet teljesen életszerű, még a magyar szépség mentegetőzései is azok, hogy ő nem volt olyan szerencsés, mint Trump, aki a felesége, Melania nélkül volt jelen, mert az ő nyakán ott lógott a férje, Hajdú Péter. Ha Sarka Kata tudta volna, hogy Trump eddigi feleségei is hasonló előzmények után lettek feleségek, s Trump ennyi idő után korábban már váltani szokott, még sajnálhatta is volna, hogy nem előbb találkoztak, amikor ő még szabad ember volt. Lehetne Magyarországnak egy First Lady-je a Fehér Házban.

Ha az nem is jött volna össze, arra számíthatott volna, hogy az orosz titkosszolgálat exkluzív videófelvételeire felkerül, mint azok a hölgyek, akik végül elfogadták Trump szobára hívását. Ha Trump valóban zsarolható az oroszok által, és nem nekik tetszően viselkedik, esetleg a felvételek nyilvánosságra is kerülhetnek. Sarka Kata tehát hálás lehet Hajdú Péternek, hogy a sarkában volt, mert ha az éjszakai kaland után nem lett volna belőle később First Lady, mostTrumppal együtt izgulhatna, hogy ne kerüljenek elő az orosz titkosszolgálat rejtett kamerás felvételei...

MÁR AZT IS A FIDESZ MONDJA MEG, HOGY KI MARADJON TALPON

KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL... BLOG
Szerző: Fedor
2017.01.12.


Eljutottunk odáig, hogy a közszolgálatinak becézett állami tévében már egy szórakoztató vetélkedőben is számít a párthovatartozás. Kinél előny, kinél hátrány, lehet találgatni, hogy melyik az ellenzéki opció. 

Varga Dánielnél például hátránynak bizonyult, hogy a Jobbik színeiben önkormányzati képviselő Csepregen:

Régóta ki szerettem volna próbálni magam a „Maradj Talpon” televíziós kvízműsorban. Nemrégiben elhatároztam, hogy jelentkezem, be is hívtak meghallgatásra. A casting-on mindenki nagyon kedves volt, ki kellett töltenem egy tesztet és készítettek egy interjút. A válogatás végén a munkatárs elmondta, hogy valószínűleg jöhetek játszani, megállapodtunk január 11.-ben.

Január 4-én felkeresett egy telefonos munkatárs, hogy pontosítsunk néhány adatot, és tájékoztatott arról, hogy a korábban már egyeztetett napon várnak a stúdióban felvételre. Erről egyébként ugyanezen a napon egy e-mailt is kaptam, amiben pontos részleteket is közöltek (kezdés, helyszín, öltözködéssel kapcsolatos elvárások stb.), a levelet pedig ezzel a mondattal zárták: „Várunk szeretettel, és számítunk rád!”

Egészen ma délutánig úgy hittem, kipróbálhatom magam a műsorban, amikor is telefonon keresett egy újabb munkatárs, aki tájékoztatott arról, hogy felső vezetői döntés alapján mégsem mehetek a kvízjátékba. Elmondta, hogy ő nagyon röstelli a dolgot és nem is igazán érti, hogy miért két nappal a felvétel előtt derült ez ki. Amikor rákérdeztem a dolog miértjére, a válasz az volt, hogy a munkahelyem miatt. Két mondattal később azonban kibújt a szög a zsákból, a munkatárs közölte, hogy politikai okok vannak a háttérben. „Csak nem az a baj, hogy az egyik politikai párt tagja vagyok?” A válasz hallgatás volt, végül a munkatárs még egyszer elnézést kért tőlem és csak annyit mondott, hogy talán majd pár év múlva jöhetek játszani. Legkorábban 2018 tavasza után – gondoltam magamban.

A játék szabályzata alapján a szervezőknek joguk van eldönteni, ki mehet játszani és ki nem. Ez eddig rendben is van, de az én esetemben még e-mailt is küldtek arról, hogy szeretettel várnak a megadott időpontban a megadott helyen. A válogatón egyébként külön rákérdeztem arra, hogy nem probléma-e, hogy önkormányzati képviselő vagyok, és az Országgyűlésben dolgozom tanácsadóként. Akkor elmondták, hogy ez egyáltalán nem gond, hiszen számos önkormányzati képviselő, polgármester és országgyűlési dolgozó fordult már meg náluk...

MENNYIÉRT FIGYELSZ IDE?

444.HU
Szerző: Bede Márton
2017.01.12.



Most, amikor a média állapotán keseregni és apokalipszist vizionálni nemcsak egy szűk kör kiváltsága, hanem szinte globális szórakozás, jó érzés tisztában lenni azzal, hogy a mélypontot, ahol ma állítólag vagyunk, a kereskedelmi média a startpisztoly eldörrenése után alig néhány másodperc alatt elérte.

Az első modern napilapnak az 1833-ban indított New York Sunt tartják, amelynek alapítója, Benjamin Day elsőként jött rá, hogy egy újságot nem feltétlenül az árából kell eltartani, hanem inkább a reklámokból. A Sun első számának címlapsztorija a MELANCHOLY SUICIDE című cikk volt, erről a szalagcímről pedig fordítás nélkül is egyértelmű, hogy a 2017-es Facebookon is sok kattintást vonzana. Day így tulajdonképpen nemcsak a modern média, hanem a kattintásvadászat, a „clickbait” szülőatyjának is tekinthető.

Day forradalmi újítását kortársai is értékelték, a New York Sun így hamarosan vetélytársakat kapott. A legerősebb ezek közül az 1835 májusában útnak indított New York Herald volt. Az olvasók figyelméért és a hirdetők dollárjaiért véres verseny indult, amelyben a küzdő felek egyre szenzációhajhászabb sztorikat vetettek be. 1835 augusztus 25-én, alig három és fél hónap alatt a Sun el is jutott a csúcsra, illetve hát a mélypontra:hatrészes cikksorozatot indítottak, amely a Holdon felfedezett emberszerű kis lényeket mutatta be.

A minden álhír ősatyjának tekinthető cikksorozat hajszálpontosan úgy működött, mint a ma az interneten terjedő hazugságok. Még teljesen kamu forrásmegjelölés is volt benne, több mint másfél évszázaddal a Mindenegyben blog születése előtt...

ZENÉVEL A KIEMELKEDÉSÉRT: ÖKÖLRÁZÁS HELYETT SZIMFÓNIA

MANDINER BLOG
Szerző: Meszleny Zita
2017.01.12.


Venezuelai mintára született meg a hátrányos helyzetű gyermekeket a zene, a muzsikálás segítségével kiemelni és fejleszteni szándékozó Szimfónia program. A fiataloknak nem csak hangszertudása, hanem a magatartása, koncentrációs képessége is javult a program hatására. A zene ugyanis jobbá teszi az embert – derül ki riportunkból.

„Megjöttek a fiúk, a tarnabodi fiúk” – szól az ének a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti központjából. A dalszöveg azonban kicsit sántít. Nem csak fiúk és nem is egyedül Tarnabodról érkeztek a fővárosba.

Húsz roma gyerek három kis faluból – az észak-kelet magyarországi Tarnabodról, Alsózsolcáról, Szendrőládról – a Szimfónia program keretében utazott Budapestre, a másnapi fellépésre.

Nyomorból a zenébe

Távolról érkeztek a gyerekek, távolról ered a Szimfónia Program ötlete is. A programot Venezuelában El Sistema azaz A rendszer néven alapította José Antonio Abreu. A zongorista és közgazdász hangszert adott a nyomornegyedek gyermekeinek kezébe. Az így kialakuló zenekarok közösséget nyújtottak a csellengő fiataloknak, ahol megtapasztalhatták: a közös cél eléréséhez – a szimfónia megteremtéséhez – mindenkire szükség van, mindenkinek játszania kell a maga szerepét. A zenekar a társadalom működésének mintája lett. Az eredmény pedig nem maradt el. Ahol a program megjelent, ott csökkent a társadalmi feszültség, javult a közbiztonság. A program immár negyven éve, állami segítséggel működik az országban. A siker hallatán számos ország döntött úgy: saját képére formálva megvalósítja a maga El Sistemáját.

Hogy is maradhatott volna épp Magyarország ki, ahol legkésőbb Kodály óta a jelszó: „A zene mindenkié!” A cél világos volt. Az ország szegény, főleg romák lakta településein élő fiatalok kezébe hangszert adni, hogy a sikerélmény, a próbák adta rendszer és a zenekar közösségi ereje csökkentse az iskolai lemorzsolódást, és célokat, lehetőségeket nyújtson a muzsikus gyerekeknek.

A Máltai Szimfónia 2013 nyarán Monoron született. A szervezők hegedűszóval járták a telepet, csalogatták a gyerekeket a programba. Jelentkező rengeteg, hangszer azonban annál kevesebb állt rendelkezésre. Sokaknak csak kartonból és fából összetákolt hegedű jutott. A hatás azonban így, már ebben a kísérleti, pár hónapos időszakban is meglátszott. A fiataloknak nem csak hangszertudása, hanem a magatartása, koncentrációs képessége is javult. A helyi iskola oktatóinak is feltűnt a változás, üdvözölték a programot.

Az igazi fellendülést a 2014-es év hozta. A kezdeményezés európai uniós támogatást kapott, így rövidesen tizenöt dél-dunántúli és észak-magyarországi iskolában foghattak a diákok ceruza mellett hangszert is a kezükbe. A zenetanárok mellett pedig szociális munkások is foglalkoztak a tanulókkal. A gyerek iskolai, próbai viselkedését ugyanis csak a családi, egészségügyi és szociális háttér ismeretében lehet megérteni. A Szimfónia Program nem csak a diákokat, hanem az egész családot segítette...

MIT TEGYEN EGY MAGYAR, HA CIVIL?

AMERIKAI  NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.01.12.


Ha a magyar civil, és némethszilárdi értelemben vett álcivil, akkor az azt jelenti, hogy nem politizál, nem vonul Orbán parancsára az utcára megfélemlíteni honfitársait, hanem embertársait segíti. Ebben az esetben viszont a rendszer útjában áll, a létezése tagadja a NER-t. Ő az, akit el kell, s ha kell, el is fognak takarítani.

Lázár János, Orbán rendszertkozmetikázó bűntársa, a korszakos zseni Németh Szilárdnak csak a szavait enyhíti, de nem a lényegét tagadja. Majd elmagyarázzák neki, hogy azt kell csinálni, amit mond, csak nem úgy kell mondani. Nem azért mondta neki valamelyik fideszes fejes, talán mag a nagyvezér, hogy "ezeket el kell takarítani", hogy aztán ő ezt így adja tovább. A "civil szféra szabályozásra szorul", ez a megfelelő kifejezés. Ami felszámolást jelent. Mert hogy is képzeli bárki, hogy anélkül létezhet, hogy arra a vezér adott volna parancsot vagy engedélyt?

Az igazán fontos nem is az, hogy ezek mit mondanak, és hogyan csomagolják be a diktatúrájukat, hanem az, hogyan kell erre reagálni. Semmiképpen nem úgy, mint az összes civil magyar, akik gondosan ügyelnek arra, hogy ne szerveződjenek semmiféle gyanús csoportosulásba, s főleg ne segítsenek senkinek. Megvan nekik a maguk baja. Ettől ők még civilek, csak nem civil szervezetek.

Ezért úgy gombolyítjuk tovább a kérdést, hogy az a civil, aki nemcsak civil, hanem civil szervezet, s mivel rendes emberekből álló civil szervezet, ezért saját kormánya nem támogatja a tevékenységét, viszont a tevékenysége annyira hasznos, hogy mások támogatásra méltónak találják, az vajon hogyan reagáljon Németh Szilárd szívből jövő szavaira, amely pontosan kifejezi a NER lényegét és züllött természetét?

Semmiképpen ne úgy, ahogy azok a civilek, akik meghúzzák magukat, és próbálják kitalálni a zsarnok gondolatait, még meg is előzik azt. Magatartásukkal majdhogynem előidézik, ami még meg sem történt. Nagyon vigyáznak arra, hogy semmi bántódásuk ne legyen, veszteség ne érje őket, ezért inkább a zsarnok terveinek élére állnak, csak ne kelljen konfrontálódni vele. S hogy lelkifurdalásukat enyhítsék, azonosulnak is azzal. Ezek azok, akik magukra rántják a diktatúrát...

EZ A POCSKONDIÁZÓ KOMMENTVILÁG NEM VEZET SEHOVÁ

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: Gazda Albert
2017.01.11.


Az, hogy egyre több újságnak, blognak, személynek lesz elege abból, ami bejegyzései, cikkei, facebookos megnyilvánulásai alatt zajlik, egy természetes folyamat része. Egy olyan folyamaté, amelynek az elején járunk. Nincs ebben semmi magyarosan különleges, a jelenség nemzetközi. Azon a vitán túl vagyunk, hogy kell-e moderálni, helyette ott tartunk, hogy új hullámos amerikai nagyszájtok éppúgy leszámolnak a kommenteléssel, ahogy hazai újságok, parányi blogok vagy átlagos megmondóemberek.

Több oka van ennek. Először is kiderült: az internet szabadsága sok tekintetben illúzió. Az ostobaság, a gazemberség, az erőszak szabadsága nemritkán pusztán önsúlyánál fogva elpusztítja a szellem frissességét. Másfél évtizedes rutin, közösségek sorának építgetése-istápolása – a Művelt Alkoholista, a Jégkorongblog, a Cink környékén –, az ebből kinőtt máig tartó barátságok ellenére, de a történtekből fakadó tapasztalatok alapján állítom: létre lehet hozni, egy ideig karban is lehet tartani ép-egészséges kis szigeteket. Ám bármennyi munkát és jó szándékot is fektetünk ezekbe, a hosszú távú sikerre nincs garancia. Ami tönkremehet és elpusztulhat, az tönkre is megy és el is pusztul. Néhány troll elég, hogy kikezdje és megsemmisítse több tucat, száz vagy ezer tisztességes ember játékát – és akkor a politika vagy a bármilyen más csoportok szervezte beavatkozásokat még szóba sem hoztuk.

A konklúzió az eddigiek alapján: az internet tágas, bármit megtehetsz és bármit elmondhatsz a felületein. De teremtsd meg hozzá a magad felületeit. Az enyémeken én vagyok a főnök, és ha megakadályozlak abban, amit művelsz, az nem cenzúra, hanem jogos önvédelem.

Ám ezzel még koránt sincs vége. Ha csak ennyit akartam volna elmesélni, bele sem kezdek. Puzsérnak ugyanis van egy ilyen megjegyzése is: „Ez azonban már nem szólásszabadság és nem tökösség kérdése – ez már lelki egészség kérdése. Bokszoló és bokszzsák vagyok egy személyben – elfogadtam. Állom az ütéseket, még akkor is, ha sokkal többet kapok, mint amennyit adok. Azt azonban nem várhatják el tőlem a mélyen tisztelt felhasználók, hogy az általam működtetett felületeken a nap minden órájában azt olvassam, hogy »ostoba vagy, leülhetsz«, hogy »egy elkurvult celeb lettél, Puzsér«, továbbá hogy »nocsak, hát van az a pénz« – és mindezt egy végeláthatatlan futószalagon, az év minden napján, a nap minden percében, elviselhetetlen monotóniával, rettenetes, lélekromboló mennyiségben. Elfogytam, felőrölt a kommentfal – felzabált a saját szektám.”

Ami a személyes szálat illeti, nagyjából erről van szó: ez így kétségkívül lelki egészség kérdése is. Amit nem esik jól elviselni, azt meg sem kell próbálni tolerálni.

De van itt még egy nagyon fontos ellentmondás is. El van itt bújva a lényeg. Itt ásatott el a kutya. Az emberek – írók, olvasók, bloggerek, kommentelők, facebookozók – sokasága gondolja ma, hogy amit az általa látogatott felületeken lát, az a közösség, a társadalom véleményének kivetülése, összegződése. Rengetegen hiszik, hogy a virtuális valóság tükörképe a valóságos valóságnak. Mintha azt is elhinnénk, hogy amit a szomszéd vagy a Híradó mond, az általános igazságok kikezdhetetlen gyűjteménye. Noha azt nem hisszük, mert már megtanultuk, hogy mennyit ér. Az internetet sajnos még nem tanultuk meg.

A kommentelés fenntartása melletti érvként is gyakran hangzik el itt-ott, hogy az embereknek jogukban áll elmondani a véleményüket, és az igazságnak fordít hátat, aki nem kíváncsi rájuk. Badarság. A kommentszekciók nem tükröt tartanak. Torzképeket gyártanak. Akarattal és akaratukon kívül is többet hazudnak, mint a legagyonmanipuláltabb média. Többet és gátlástalanabbul – ám kevésbé tetten érhetően. Egyelőre. A folyamat azonban, amelynek kapcsán elmerengtem, megy tovább. Puzsér Róbert döntése csak apró állomás ezen a vonalon. Voltak már nagyobbak ennél – és lesznek még nagyobbak is..


AKKOR MÁR AZ IS EMBERSÉGESEBB LENNE, HA AKTÍV EUTANÁZIÁBAN RÉSZESÍTENÉK ŐKET

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.01.12.


Az állami fenntartású idősotthonokból nyolcezer-valahány férőhelyet átad a kormány az egyházaknak. Ezt Lázár János, a nemzeti oldal nemzeti kormányának nemzeti minisztere vetette oda, mintegy mellékesen az idei első kormányinfón.

Azt tudhatjuk – akit érdekel – hogy elképesztően kevés állami fenntartású idősotthoni hely van jelenleg is. Aki most csodálkozik rá erre a témára, annak jelzem: az állami fenntartás nem azt jelenti, hogy ingyen látják el az időseket, ezért éppen úgy fizetni kell – gondozásért, külön a gyógyszerért és minden egyébért – mint a magánfenntartású intézményekben. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy az állam az üzemeltető. A mesék iránt fogékony honfitársaink szerint létezik az országban néhány ingyenes hely és akinek nincs, vagy nem elegendő a nyugdíja, nincsen hozzátartozója, akiről le lehetne nyúzni a bőrt, nincs ingatlan a nevén, aminek az árából fedezni lehetne az ellátását és valami isteni csoda folytán képes volt addig életben maradni, ameddig megüresedik egy ilyen ingyenes hely, az talán bejuthat.

Mindenki más fizet és mindenki más vár a sorára. A szerencsések, akik meg tudják fizetni a frekventáltabb magán fenntartású intézményeket – havi 250 ezer forint és a csillagos ég közötti összegben – azok hamarabb, akik csak az állami fenntartású otthonok ellátását tudják megfizetni – gyógyszerekkel együtt ez is bőven 100 ezer forint alaphangon – azok kihalásos alapon, több év várakozás után, akik nem rendelkeznek havi 100 ezer forintot meghaladó nyugdíjjal és nincs olyan hozzátartozójuk, aki ki tudja pótolni a szükséges összegig a térítési díjat, azok soha a büdös életben nem jutnak be egy idősotthonba. Se.

Nyolc év óta egyetlen egy férőhellyel sem bővült az állami fenntartású idősotthonokban a férőhelyek száma, a várakozási listák horror-hosszúak, a lakosság elöregedése folyamatos. Ennek örömére a még meglévő férőhelyekből nem keveset leráz magáról az állam, átadva bizonyos egyházaknak a feladatot. Miután pontos információ Lázár odavetett szavain kívül nincsen, csak találgatni lehet, hogy vajon a nagyvonalúság meddig terjed? Ingatlanok is járnak a feladat mellé? Lehetőleg értékes ingatlanok? Az egyházak – és nyilván az Orbán Viktor kegyelméből elismert egyházak – hogyan és miből fogják finanszírozni ezeknek a helyeknek a fenntartását? Ez azért kérdés, mert nem kevés állami támogatásra szorulnak szegények, ha az omlani készülő, de ilyen-olyan állami keretből megújult templomokra és egyéb alányúlásokra gondolunk.

Mi lesz vajon az egyházi otthonba való bekerülés feltétele? Aktív hitélet? Mennyibe fog kerülni? Ki fogja tudni megfizetni? Most az történik, hogy a jelenleg állami fenntartású 40-45 ezer férőhely nagyjából 20 százalékát az állam átadja az egyházaknak. Ezekre a helyekre a várakozási idő most is 6 hónap és két év között van. Mégpedig úgy, hogy sok esetben be sem fogadja az otthon a kérelmet, mert valamilyen okból nem tartja indokoltnak, vagy lehetségesnek az elhelyezést. Elméletben senkitől nem lehet megtagadni az elhelyezést azért, mert az illető nem tudja megfizetni a térítési díjat. Elméletben nem is tagadják meg senkitől. Legfeljebb aki nem tud fizetni, nem kerül sorra.

Tudom, hogy mindenről Gyurcsány tehet, de történetesen az Orbán-korány vezette be nem oly régen (2015 tavaszán) azt a rendeletet, melynek értelmében az állami és önkormányzati fenntartású intézmények minden férőhely után egyszeri belépési díjat kérhetnek. A felső küszöb 8 millió forint. A belépési díjtól függetlenül természetesen fizetni kell a havi költségtérítést is...