2020. december 3., csütörtök

RÁADÁS: A HAGYOMÁNYOS CSALÁD HAMIS MÍTOSZA

444.HU
Szerző: SÁROSI PÉTER
2020.11.26.


A kormányzat által hirdetett családideál egyedülállósága és univerzalitása egy mesterségesen teremtett mítosz, amivel ideje leszámolni.

Ha az ember egy múzeum klasszikus antikvitást bemutató szobrai között sétál, áthatja az ünnepélyes visszafogottság érzése. A hófehér márványalakok tiszteletet parancsolnak, még ha az emberi test meztelenségét is ábrázolják. Tökéletes arányok, harmónia és tisztaság: ezek a klasszikus művészet fő értékei számunkra.

Legalábbis ezt tanuljuk az iskolában. Pedig az ókori görög szobrászok a legritkább esetben hagyták meg hófehéren a szobraikat. Azok eredetileg a maguk korában különféle élénk, néha kimondottan rikító színekben pompáztak. Amikor a modern kor embere megtalálta őket, eltemetve, akkor a restaurátorok az eredeti festék maradványait is kosznak vélték és lecsiszolták.

Így gyakorlatilag nem egyszerűen megtisztították és restaurálták a szobrokat, de egyben megteremtettek egy fiktív, sosem létezett klasszikus antikvitást.Ami sokkal inkább hasonlított a 19. századi európai klasszicista eszményhez, amire a diadalmas, a “primitív” és “sötét” afrikai és ázsiai kontinenst meghódító és “civilizáló” nyugati fehér ember világnézete nyomta rá a bélyegét. A gyökerei sem lehettek tehát mások, mint hófehérek. Ez még mindig tükröződik abban, ahogy kollektív felháborodást okoz, ha a klasszikus görög hősöket esetleg nem hófehér bőrű színészek játszák. Blaszfémiát kiáltanak azok, akik a fehér márványszobrok között nőttek fel. Pedig az egykori görög számára a bőrszínnek vajmi kevés jelentősége volt, és a nem tulajdonítottak felsőbbrendűséget azoknak, akiknek világosabb volt a bőre embertársaikénál.

Ugyanez figyelhető meg abban, ahogy az európai ember Jézust ábrázolja: hófehéren, szőke hajjal, kék szemmel. Pedig a történeti Jézus nagy valószínűséggel közel-keleti vonásokkal rendelkezett: barna bőre, sötét haja és arcszőrzete, sötét színű szeme volt. És közben kinevetjük az etióp keresztényeket, amiért ők fekete embernek ábrázolják Jézust: pedig az ő ábrázolásuk semmivel sem viccesebb, mint az európaiaké.

Eric Hobsbawm “A kitalált hagyomány” címmel könyvet is írt arról a jelenségről, ahogy a változástól félők olyan hagyományokat, tradíciókat teremtenek maguknak, amelyek valójában fikción alapulnak...

BESZÉLNÜNK KELL A MI HAZÁNKRÓL

JELEN
Szerző: CEGLÉDI ZOLTÁN
2020.12.03.


2009-ben már megtanulhattuk, mire vezet, ha szélsőjobboldali pártot „megsemmisítő ignoranciával”, meg gumikesztyűs eltartással büntet a baloldali-liberális nyilvánosság. Agyonnyeri magát. A 11 évvel ezelőtti EP-választás valódi győztese a Jobbik volt, amely az előzetesen „mért” számok többszörösét hozta szavazatban. 2009 januárjában csak 1, májusban is alig 3-4 százalékra adták, ehhez képest ért el 14,77 százalékot. Gyorsan ideteszem a slusszpoént is, tíz évvel később, a tavalyi EP-n fordított irányú volt a meglepődés. A cukiságkampányon túlesett, Spinoza-házban átszellőztetett, belvárosilag megmárkázott Jobbiknak még az utolsó körben is 9-13 százalék közt jósoltak. A vége 6,34 lett. Eközben a Mi Hazánk 3,29 százalékon debütált.

Becsapja magát, aki azt hiszi, hogy a darálós párt nem létezik, pláne, hogy nem veszélyes az ellenzékre.

Ó, dehogynem. Brutális méretű fogadókészség van arra, amit és ahogy a Mi Hazánk tesz. És nem, nem azért, mert „a magyarok ilyenek”, hanem mert a létező pártalakulatok kevéssé hajlandóak elmondani, hogy ez rossz, és hogy ők nem ilyenek.

Orbán pártjának már jó huszonkét éve egyszerre esély és veszély a fogócska a széljobbal... 

FRISS NARANCS AJÁNLÓ

MAGYAR NARANCS
Szerző: Magyar Narancs
2020.12.02.


T A R T A L O M


A SZERK.

Kutyaszorítóban

Magyarország kormánya hétfőn délután mintegy a nevére íratta fő kultúrkomisszárjának öklendezését, amikor – az egyik miniszterelnök-helyettes kezével – kormányzati pecsétet ütött Demeter Szilárd éppen aktuális nekináculására.

Közösen

Vasárnap a Momentum küldöttgyűlése felhatalmazta a párt elnökségét, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártokkal közös listát állítson.

Nyerteseik közt kisorsolják

"A Szerencsejáték Zrt. az alaptevékenységével nem összefüggő területeken is igyekszik maradandó értékteremtő munkát végezni” – olvasható minapi közleményükben.

PUBLICISZTIKA

HEGEDŰS DÁNIEL
Mindenki ellen

Felülkerekedett a hübrisz és a diplomáciai hozzá nem értés

LÁSZLÓ CSABA
Vissza a startvonalra

Mit veszít Magyarország, ha kimarad az uniós mentőcsomagból?

Gyerekkorunkban mindannyian játszottuk a Ki nevet a végén? című játékot. A vicces együttlét drámai fordulata, amikor pár lépéssel a célba érés előtt egyszer csak kiütnek minket, és irány vissza a startvonalra. Ilyenkor a kicsiknél bizony gyakran eltörik a mécses. Sírásba fullad a vidám családi szórakozás.

EGOTRIP

Vajda Mihály: Szókratész, a ki nem végzett
Irigylem az öreget

Hol az ördögben kódorog az öreg? Mindjárt nyolc óra. Tudja-e egyáltalán, hogy kijárási tilalom van? Nem tudom soha, mit ért és mit nem ért. Magyarul ugyebár nem tud, én pedig nem vizsgáltam meg, mit kommunikál az „operatív törzs” angolul is. Ha egyáltalán…

BELPOL

„Sokszor nehéz humorosan hozzáállni”
Kovács Gergely önkormányzati képviselő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke

A választási törvény módosítása a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot is nehéz helyzetbe hozta, és bár az ellenzéki összefogástól elzárkóznak, drukkolnak a győzelmének. Kovács Gergelyt, a párt elnökét kérdeztük.

SORKÖZ

KÖNYVMELLÉKLET – INTERJÚ

„Túlélőkké válhatunk”
Edith Eva Eger pszichoterapeuta, író

Világhírű könyvét, A döntést idén nyáron Bill Gates is ajánlotta, hogy segítsen leküzdeni a válság lelki nehézségeit. Új könyve, Az ajándék életrajzi elemekből és terápiás esetekből álló gyakorlati útmutató. Erről beszélgettünk vele.

KÖNYVMELLÉKLET

Az Anschluss blöffje
Éric Vuillard: Napirend

„Ha a náci párté lesz a parlamenti többség, ez a választás lesz az utolsó a következő tíz évben, és talán a következő száz évben is” – kalapozott Hermann Göring 1933 februárjában kampánytámogatásért a 24 legnagyobb német iparmágnásnál. A gyárosok rezzenetlen arccal járultak Hitler kasszájához. „A korrupció kitörölhetetlen tétel a nagyvállalatok költségvetésében” – így kezdődik a Napirend.

KÖNYVMELLÉKLET – INTERJÚ

„Ő a Führer!”
Éric Vuillard író

A harmincas évek groteszk nagypolitikai játszmáiról, a német nagyipar Hitlert finanszírozó urairól, a nácikkal kedélyeskedő brit előkelőségekről és az ausztriai bevonulás napján lerobbant német hadseregről olvashatunk a Goncourt-díjas fekete komédiában, a Napirendben. A szerzőt a nagyvállalatok felelősségéről, a forrásairól és könyve fogadtatásáról kérdeztük.

KÖNYVMELLÉKLET – SIKERLISTA

A gyógyulás csalóka jelei
Minimum tizenegyes!

Amikor tavasszal, a járvány első hulláma idején, a kiadók későbbre halasztottak egyes megjelenéseket, több szavazónkban is felmerült a kérdés: lesz egyáltalán elég jó könyv a lista összeállításához? Idén ez volt a negyedik – ebből a harmadik magyar irodalmi – szavazás, és könyvekben a jelek szerint nem volt hiány.

KÖNYVMELLÉKLET

A ló néz
Dezső András: Magyar kóla

A Zichy Jenő és a Nagymező utca sarkán álló 31.-es számú épület – bár pirosra festett kapuja tele van graffitikkel – tisztes polgári háznak tűnik. Arra végképp nem gondolna senki, hogy az 1920-as évek végén ebben a házban olyan illegális tevékenység folyt, ami egy fiatal báró halálához vezetett. Az épületben ugyanis kokainbarlang volt, a ma kocsmaként használt pince pedig szado-mazo kínzókamraként működött.

KÖNYVMELLÉKLET

Kuruc kori énidő
Szilágyi István: Messze túl a láthatáron

Szétszálazható és újra összerakható nagyepika az, amit Szilágyi István imponáló magányában művel.

KÖNYVMELLÉKLET – KRITIKA

Hármaskönyv
Sjón: CoDex 1962

Trilógiaként reklámozzák az izlandi szerző legújabb regényét, amelynek darabjai hazájában három különálló kötetként jelentek meg 1994-ben, 2001-ben és 2016-ban.

KÖNYVMELLÉKLET – KRITIKA

Látni tanulunk
David Hockney–Martin Gayford: A képek története gyerekeknek

„Az emberek szeretik a képeket” – hangzik el ez a naivan jelentőségteljes mondat, de ne bizonytalanítson el senkit, ennek a könyvnek (mely egy nagy ívű projekt része) még a sutaság is jól áll.

KÖNYV

Háy János: A cégvezető

Van egy titokzatos elbeszélő, annyira titokzatos, hogy végig rejtély marad, hogy ki (mi) ő.

KÖNYV
Götz Eszter: Marosi Miklós építészete

Első ránézésre inkább fotóalbumnak, ha úgy tetszik, „művészeti albumnak” tűnik a kiadvány, és ha e formátumot tekintjük, nem lehet kifogásunk.

KÖNYV
Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis

Mintha egy feszes tempójú film peregne a szemünk előtt: 1978-ban járunk egy szovjet laboratóriumban, ahol Rudolf Ivanovics Majer elmélyülten végzi pestissel kapcsolatos kutatásait.

KÖNYV
Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj

Ezt a könyvet olvasni olyan, mint a whiskyt műjégkockákkal inni.

KÖNYV
Závada Pál: Wanderer

„Nagy munkái tölgyei közt szelíd nyíresnek érezhette” zsoltárfordításait, feltételezte Szenci Molnár Albertről Németh László.

KÖNYV
Ali Smith: Ősz

Napjaink valósága maga a szürrealizmus.

ZENE

LEMEZ
Shirley Bassey: I Owe It All to You

Még egyáltalán nem lejárt lemez, duruzsolja Shirley Bassey új albuma legemblematikusabb dalában, a You Ain’t Heard Nothing Yetben.

LEMEZ
Rossini – Amici e rivali

Két dudás egy csárdában, sem két tenor egy operában meg nem fér – vélhetjük, ám az utóbbi esetben elég nagyot tévedünk.

LEMEZ
Pink Floyd: Delicate Sound of Thunder

A Pink Floyd 26 éve nem készített lemezt és nem turnézott, mégis el lehet adni újra és újra a régi lemezeket mindenféle modern csomagolásban.

LEMEZ
Véletlenül
Attila Gyárfás Trio: Randomity

A fiatal dobos triója kockát vetett, de nem Julius Caesar, hanem Mallarmé módján.

LEMEZ
A fordulat éve
Marilyn Manson: We Are Chaos

„Új lemeze ismét felvillantja valami másnak a lehetőségét (…), simán kibontható lett volna egy markáns, az énekes életkorához méltó lemez. Ehelyett szép lassan betöltik a múlt sötét madarai” – írtuk Marilyn Manson kettővel ezelőtti lemezéről 2015-ben, s az még mindig jobb volt, mint a két évvel későbbi. A Heaven Upside Down ugyanis egy rossz paródia; comb­fixes, géppisztolyos apácák őrjöngtek a beharangozó videoklipen, de a Say10, Kill4Me, Jesus Crisis számcímek is arra utaltak, hogy Manson a veterán sátán szerepében egyszerűen szánalmas.

MI A KOTTA?
Kiáltsatok!

Klasszikus zenei programajánló a 2020/49. hétre

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2020/49.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

Egy hét tudomány 2020/49.

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

Szüret 2020/49.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

RÁDIÓ
Közte csont
Török politikatörténet a Klubrádióban

Ha a világpolitika aktuális tendenciáit vizsgáljuk, alighanem az egyik legérdekesebb alakulástörténet a török állam útkeresése, geopolitikai helyezkedése és szerepvállalása szűkebb vagy tágabb régiójának fegyveres konfliktusaiban.

Emlékszel, volt nyár

Kulturális programajánló a 2020/49. hétre

TÉVÉSMACI
Szerecsensólyom
Amikor Sztupa és Troché az elveszett holmik után kutattak, szimpla, bár elég intenzív keresgélés volt az csupán. Nem egy konkrét tárgyra mentek, mint az ember általában, amikor hirtelen nem találja a máskor mindig a keze ügyében lévő tárgyait, jellemzően a szemüvegét vagy a fésűjét.

SZÍNHÁZ

TÁNC ONLINE
Groteszk angyal
Grotesque Gymnastics: A kudarc anatómiája

A szép hosszú műfaji megjelöléssel (avantgárd cirkuszi realtime dokumentumreality-kísérlet) felcímkézett előadás végeredménye egy többszereplős online performansz lett, mely valóban nem tudta eldönteni, hogy cirkuszi előadás, színpadi mozgásos melodráma vagy realtime dokumentumfilm legyen.

RÉS A PRÉSEN
„Aztán mindenki felnőtt…”

Stern Lili performer, az SZFE hallgatója

KATASZTRÓFA

KORONAVÍRUS ELLENI VAKCINÁK A LÁTHATÁRON
Az alagút vége

A nagy esetszámú klinikai vizsgálatok első eredményei alapján több, újonnan fejlesztett védőoltás hatásosnak bizonyult a koronavírus ellen. A magyar kormány a közös uniós beszerzés mellett kerülő úton is próbálkozik.

LOKÁL

NÓGRÁDI KISFALVAK KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJÉN
Ahol az alma aranyat ér

Jobban félnek a koronavírustól, mint a tavaszi első hullámban, de még jobban félnek az éhezéstől és a hidegtől. Nem véletlenül: munka csak elvétve akad, az élelmiszer drága, tűzifát venni biztosan nem tudnak. Nógrád megyei településeken kérdeztük az ott élőket mindennapi küzdelmeikről.

FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉS EGY SZOCIÁLIS OTTHON KÉT DOLGOZÓJÁNAK
Méltóság nélkül meghalni

Fertőtlenítővel itattak meg véletlenül egy ellátottat, aki emiatt meghalt a Békés megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrumban. A 2018. áprilisi esetet vádmódosítás után halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssé minősítették.

SPORT

INTERJÚ
„Legalulról a dobogókői kilátóig” – interjú Valter Attila kerékpárossal
Valter Attila kerékpáros

Mesélt a Giro d’Italia fizikai és mentális nehézségeiről, a csapathierarchiáról, az íratlan szabályokról, valamint arról is, hogyan szívta fel magát a 20. szakaszra, amelyen 9.-ként ért célba.

NEKROLÓG
Maradona emlékműve
Diego Maradona (1960–2020)

Ahogy mindenről készül statisztika, bizonyára nemsokára kimutatják majd azt is, hogy a 21. századra átalakult virtuális és valós médiavilágokban összességében még soha senkiről nem jelent meg annyi megemlékezés, mint a néhány napja elhunyt Diego Maradonáról.

TUDOMÁNY

REJTÉLY VAGY HOAX: A VÖRÖS HIGANY
Varrógép a boncasztalon

A nemzetközi fegyverbiznisz Szent Grálja a nagypályás szélhámosok kedvence volt. Soha senki nem látta, de hatalmas pénzeket kértek érte a feketepiacon.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Magyar citrom

Ki gondolná, hogy a Schönbrunni-kastély pazar parkjában található Orangerie (Narancsház) nemcsak építészeti látványosság, hanem évi több száz kiló, különleges citrusféle is terem benne egy kiváló, gondos főkertész felügyelete mellett, ami aztán Bécs legprominensebb és legkiválóbb séfje, Heinz Reitbauer konyháján landol a legfinomabb formákban.

ÉTEL, KIHORDÓ
Madhouse

Október közepén az év nagy dobására készültek az Anker köz 1–3. alatti csarnokban, ahol valaha a nagyon menőnek számító Anker Klub működött, tavaly pedig a skót BrewDog sörfőzde.

MIKROFILM

FILM
Vidéki ballada az amerikai álomról

Ron Howard (RH) bizonyos állatok (bálna), lények (hableány) és foglalkozások (tűz­oltó, űrhajós) ábrázolásában jó, más dolgokban, például szegénység, ember-ember közti érzések, kevésbé.

FILM
Kinek a háza?

Bol és Rial a háború sújtotta Dél-Szudánból menekültek az Egyesült Királyságba.

TÉVÉSOROZAT
Jó reggelt, Verônica!

Az Instituto Igarapé kutatása szerint 2018-ban Brazíliában gyilkolták meg a legtöbb nőt Dél-Amerikában. Az esetek nagy része családon belül történik.

FILM
A mama mozija
Edoardo Ponti: Előttem az élet



Nem először látjuk Émile Ajar (Romain Gary) 1975-ös Előttem az élet című regényének adaptációját.

RÖVIDFILM
Blue Danube Filmfesztivál
Végtelen pillanatok Eflatun Serbay Çelebi: Jam Tomorrow

Ebben az animációs rövidfilmben nincsenek emberi arcok, a mű mégis pont a szerfelett emberi voltával vonja magára a figyelmet. Hétköznapi, két állapot közti helyzetek elevenednek meg: megnyomjam-e a csengőt; elküldjem-e az üzenetet; meg merjem-e fogni a kezét?

FILM
Sutka
Mihail Idov: A humorista

A humor létállapot. A folyamatos (és elsősorban ön-)reflexió állapota, a kevésbé válaszokat kereső, mint inkább a termékeny kérdezésre, a dolgok elrendezettségének megkérdőjelezésére igényt tartó filozófia rokona. A vicc nézőpont, amelyről egyetlen képben tárul fel bonyolult összefüggések esendő természete.

INTERJÚ
„Ő olyan, mint egy földönkívüli”
Susanne Bier filmrendező

Az Oscar-díjas dán rendező egy Zoom-ablakban jelentkezett be, hogy az HBO-n futó új sorozatáról, a Tudhattad volna kulisszatitkairól beszélgessünk. Végre megtudhattuk, halott-e a Dogma.

BUKÁS - MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: Magyar Hang
2020.12.03.


A TARTALOMBÓL:

– Brüsszel megállította Szájert – Mi is történt?

 A brüsszeli „lecsúszás” és a Fidesz morális összeomlása – Mik voltak a Szájer morális bukását megelőző legnagyobb botrányok a kabinet háza táján? Összeszedtük a legemlékezetesebbeket

 „Az oxigén finomabb az ételnél” – Bő fél éve, a pandémia kezdete óta hiába próbálunk bejutni egy olyan magyar kórházba, ahol Covid–19-fertőzötteket kezelnek. Hétszáz kilométert kellett utaznunk, és Székelyföldön ez első kérésre sikerült. Egy műszak testközelből az udvarhelyi kórházban, ahol csak koronavírusos betegeket ápolnak. Riport

– „Elismerést a tanároknak!” – Horváth Péter: Pánikhangulatot nem érzek, de fokozott a pedagógusok igénybevétele – 100 százalékos táppénzre és több asszisztensre is szükség lenne. Interjú

– „A pedagógus akkor is dolgozik, ha halott” – A tesztelést sok tanár helyesli, de egyeseket visszatartott a hatvanszázalékos táppénz vagy a kétkedés

– Az egész szakmánk viharfelhőkkel van tele – Kútvölgyi Erzsébet a szunyókáló nézőkről, Reviczky Gábor ökléről, ifjabb Vidnyánszky Attila tehetségéről és egy „kleptomán öregasszonyról”. Interjú

– Hosszan elhúzódhat a vétó miatti vita – A német nagyvállalatok is jelezték nemtetszésüket Orbánnak, de még nem lefutott a játszma

– Elsikkasztott nyugdíjak: távozik a sárosdi otthon vezetője – Nem ez az első eset, hogy az SZGYF rendszerében működő intézményeknél eltűnik az ellátottak pénze

– Az úton akkor kell végigmenni, ha elkészült – „Csodát csak az láthat, aki hisz benne”. Gádoroson legalább macskát nem aszfaltoztak le, igaz, mást sem

– A szomszéd tehene, rések a pajzson és baráti kifizetőhelyek – Választójogi szigorítások: mi lesz a kicsikkel?

– Ausztria, a „laboratóriumunk” II. – Ahol a járványcsúcson is 60 százalék körüli az intenzív osztályok kihasználtsága

 Halálos fenyegetés és fegyveres razzia – Súlyosbodnak a kárpátaljai magyarság elleni támadások 

– Folytatódik az Északi Áramlat 2 építése – Németország ellentámadásba lendült, és keményen harcol az amerikai beavatkozás ellen

– Gyilkosságtól sem riadnak vissza az iráni atomalku ellenzői – Mi lehetett az iráni atomprogram atyjának tekintett tudós kivégzésének valódi oka?

– Kicsoda valójában a Kreml hangos bírálója, Bill Browder? – Újabb vereséget szenvedett a vitatott körülmények között meghalt orosz könyvvizsgáló, Szergej Magnyitszkij egykori munkaadója

– Formálódik a felvidéki magyar egység – Drága lecke volt, de úgy látszik, tanultak a szlovákiai magyar pártok abból, hová vezet, ha nem fognak össze

– Tömeggyilkosság Mohácson? – Mit találtak a mohácsi tömegsírokban a kutatók? Hogyan ölték meg a szultán katonái a civileket? Interjú Varga Szabolcs történésszel

– Kultúrkáderhiány – Miközben a NER simán letarol jóformán mindent, ami az útjába kerül, a kultúrával mintha nem tudna mit kezdeni

– A királynő gyalogja – A sakkról szóló Vezércsel című sorozat lehengerelte a világot, a játék újra divatossá vált miatta. Polgár Juditot is kérdeztük a sorozatról

– Szociális távolságtartás a kréta korban – Hogyan viselkedtek a sok millió évvel ezelőtt kihalt dinók?

– Halászhálós maffia – Amikor szervezett bűnözésről esik szó, kevesek gondolnak azonnal a halászhajókra

– Se labdarúgó, se tánczenedalnok – Ki volt Méliusz József?

– „Érdekes lett volna, Ady hogyan reagál Trianonra” – A Corvina Kiadó Megmondja sorozatában ezúttal Karinthy Frigyes szatíráit, rövidebb humoros írásait olvashatjuk. Király Levente szerkesztőt kérdeztük. Interjú

– Helló halak! – a Bűvös Szakács négyoldalas melléklete

Publicisztika:
– Pápay György: Mindennapi sorosozásunk – Több a zászló
– Dévényi István: Az utca nevelt
– Reichert János: Or-bán, Rá-ko-si!
– Szerető Szabolcs: Szájer bukása, a rendszer válsága – Álláspont
– Tamás Péter: Állam az államban – Vendégoldal
– Kukorelly Endre: Nyugodt alvás, izgatott ébredés. Hazám sorsa – Vendégoldal
– Híd Jenő rajzol: Hoppácska!
– Pethő Tibor: Frászáldás – Ószleng
– Gazda Albert: Rendkívül arcátlan politikusok
– Szerető Szabolcs: Futball a gyász idején – Szotyola
– Puzsér Róbert: A kormányzóképesség vége
– Marabu: Juventus

Tárca:
– P. Szathmáry István: Pocsolyalakó
– Benedek Szabolcs: A kazetta kitört füle

Kritika:
– Bepillantás az ultrák világába – Tobias Jones Ultra – Az olasz futball sötét oldala
– Elszámol, amíg… – Bertók László: Együtt forog (Firkák a szalmaszálra 2)
– Egy életről szóló élet – David Attenborough: Egy élet a bolygónkon
– Kizárólag az utókornak! – Janikovszky Éva: Naplóm 1938–44
– Egy meg egy meg egy… – Dalinda: Átjárók

ITT OLVASHATÓ

"ORBÁNNAK TUDNIA KELLETT SZÁJER ÜGYEIRŐL, ŐT KELLENE FAGGATNI"

KLUBRÁDIÓ / A LÉNYEG
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2020.12.03.


Elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ne tudott volna a Szájer József ellen indított belga rendőrségi eljárásról – mondta a Klubrádió kérdésére Sophia in ’t Veld holland szociálliberális EP-képviselő. Az Újítsuk meg Európát frakció tagja hozzátette, az igazi felelősség Orbáné.

Hogy mekkora a botrány Szájer József körül Brüsszelben, mutatja Sophia in ’t Veld holland európai parlamenti képviselő Klubrádiónak adott nyilatkozata is. Az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) képviselőcsoport tagja szerint nehezen kerülhetik el az ember figyelmét az elmúlt napok történései, ha járatos Brüsszelben.

A liberális, EU-párti EP-frakcióban ülő holland politikus szerint most ugyan mindenki Szájer Józseffel, a vasárnap lemondott fideszes EP-képviselő botrányával van elfoglalva, de ez nem helyénvaló, mert sokkal inkább Orbán Viktorra, a magyar kormány és kormánypárt vezetőjére kellene fókuszálni. A képmutatás valójában Orbáné, mert ő tudta, mi történt. Igenis tudnia kellett mindenről, arról is, hogy Szájer József ellen belga rendőrségi eljárás indult – mondta a holland politikus.

Sophia in ’t Veld szerint valamiféle megállapodás volt Orbán és Szájer közt, afféle egyezség. És ezért most a miniszterelnök szavahihetősége került veszélybe. Ő határozza meg a politikai irányvonalat és az azt kivitelező apparátust is. Kormányfőként ő az, aki mindenben dönt. Minden rajta áll. Ez is – mondta Sophia in ’t Veld. "Most mindenki Szájert bírálja, de én azt gondolom, erről Orbánt is meg kellene kérdezni, hisz ő az ország vezetője" – nyilatkozta a Klubrádiónak Sophia in ’t Veld, a holland 66-os Demokraták szociálliberális párt tagja.

Az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) tagja elmondta a véleményét a néppárti képviselőcsoport fideszes tagja, Deutsch Tamás kizárásáért indított belső aláírásgyűjtésről is. A holland politikus szerint – aki tehát másik pártcsalád frakciójában ül – Deutschnak, sőt az egész fideszes delegációnak már rég távoznia kellett volna az Európai Néppártból, illetve annak frakciójából.

MEGTUDTUK: FÉLIG LEBONTJÁK A KOSSUTH TÉR LEGRÉGEBBI PALOTÁJÁT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2020.12.02.


Az ország első nagy, dualizmus kori államigazgatási épülete volt a Földművelésügyi Minisztérium palotája, amely máig eredeti funkcióját őrzi. A Válasz Online megtudta, hogy a házat most úgy állítanák helyre, hogy félig lebontják, és az elbontott részeket visszaépítik. Megkérdeztük Wachsler Tamást, miért döntöttek így, és hogy mi marad meg a palota nagyközönség számára ismeretlen belső tereiből. A megoldás a műemlékvédelem határait feszegeti, mivel az épület eredeti anyagának jelentős része odavész, de előnyös változások is lesznek. Végigelemezzük, hogy mi lesz jobb, miért kár és mi az, amin még a bontási-újjáépítési logika mellett is lehetne változtatni.

Jövőre hajmeresztő látvány tárul majd a szemünk elé a Kossuth téren, az Országház épületével szemben: a Földművelésügyi Minisztérium hatalmas palotáját várhatóan nemcsak kibelezik a felújítás során, hanem jelentős részben lebontják. Lesz egy különösen rémisztő fázis, amikor irdatlan építési gödör tátong majd a megtartott utcai frontok mögött. A látvány nem műemléki felújításra emlékeztet majd, hanem inkább durva fászádizmusra – bár a puszta homlokzatoknál azért jóval több megmarad.

Ezt a jövőképet vetíti elő a Válasz Online szerkesztőségének eljuttatott levél, amelynek írója arra figyelmeztet, hogy a készülő beruházás (a szerző véleménye szerint) megsérti az örökségvédelmi törvényt. A kiemelten védett műemlékek esetében – mint ez a ház – a védelem ugyanis a műemléki érték egészére kiterjed, a törvényhez tartozó kormányrendelet pedig kimondja, hogy a műemléki értéket a maga fizikai valójában kell megőrizni, tehát eredeti anyagában és szerkezetében, nem csupán külső formáját tekintve. A rendelet persze kivételeket is felsorol, például ha a részleges bontás szükséges a méltó használathoz.

Bármit is mond a törvény, Magyarországon rendre nem tartják be ezeket az alapvető normákat a műemlékek esetében. Az elmúlt évekből több egyértelműen rossz példát lehetne említeni arra, hogy egy védett házból csak egy csonkot hagynak meg felújítás címen. Ez történik a Vigadó melletti szecessziós Mahart-házzal, amit úgy alakít luxusszállodává a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó BDPST Zrt., hogy azt az UNESCO is aggályosnak találta; vagy a Lónyay utca 26. számú klasszicista lakóházzal, amelynek nagy részét egyszerűen eldózerolták. A Bem téri Radetzky-laktanyára is hasonló sors vár, igaz, ott már a műemléki védettséget is leszedték az épületről.

Ez az aggasztó trend jutott volna el a Kossuth térre?
...

MAJKA: ÉLETEK MÚLNAK A HÜLYESÉGEN, ÚGYHOGY A HÜLYÉKET EL KELL KÜLDENI A FENÉBE

HVG / ÉLET + STÍLUS
Szerző: FEKŐ ÁDÁM
2020.12.03.


Majoros Péter rapper/műsorvezető hirtelen a koronavírus-járvány egyik arca lett, aki a maga stílusában ment neki az álhírterjesztőknek, miközben hitelesen bemutatta, mit él át egy fertőzött – hiszen heteken át maga is küzdött a kórral. Szerinte Müller Cecília is ilyen nyersen magyarázna néha, csak neki nem szabad. Interjú.

Már Kossuth-díjat is javasoltak Majoros „Majka” Péternek, aki az utóbbi időben nem rapperként, de még csak nem is műsorvezetőként szerepelt sokat, hanem a YouTube-ra feltöltött koronavírus-naplójával. Majka már több mint három hete jól dokumentálva küzd a betegséggel, miközben szerinte még mindig nem beszélünk eleget arról, hogy a koronavírus a haláleseteken túl milyen szenvedéseket okoz. A rapper közben fontolgatja, hogy a YouTube-ra költözik, és azt is megfejtette, miért pont tőle hajlandók meghallgatni az emberek, hogy mit érdemes tudni a Covidról...

ÉPÍTENI MUSZÁJ, ÉLNI NEM

MAGYAR HANG
Szerző: LÁNYI ANDRÁS
2020.12.03.


A kicsavart latin szállóige (Hajózni muszáj, élni nem muszáj) jut eszembe, amikor behúzott nyakkal, öles léptekkel elosonok a Dózsa György út fölé tornyosuló betonszörny alatt – ha ez megépül, én a környékét is el fogom kerülni. A Néprajzi Múzeumnak szánt, nyomasztó méretű homorú gördeszkapálya örök időkre elzárja a várost a ligettől. Mögötte hangulatos leszállóhely épül ufók számára, ez lesz a Magyar Zene Háza (valóban újabb házra van a legnagyobb szüksége a magyar zenének?). A maradék Városliget túloldalán, ahol a fogságtól tébolyult állatok szoronganak szűk ketrecükben, már ott pöffeszkedik a biodómnak nevezett óriási buborék – a budai dombokról is jól látható. A tervezett ár sokszorosáért felhúzott, homályos rendeltetésű blöff-épület megálmodója pedig szabad lábon távozhatott az állatkert éléről! Ezzel azonban nincs még vége; a kormányhű bércivilek kara Baán László intésére bármikor unisono követeli a folytatást: Nemzeti Galériát, színházat, technikatörténeti múzeumot, tavat és mesterséges csatornát az egykori park helyére!

De most nem a mindenkitől cserben hagyott Városligetről akarok írni. (Karácsony Gergely! Egyszer még a fejedre olvassák választási ígéreteidet.) Ki emlékszik már a múzeumi negyed koncepcióra? Az épületek negyede sem múzeumi ott: múzeumi negyedre amúgy sincs semmi szükség, ők sem gondolták komolyan. Az építtetők hol ezzel, hol azzal hozakodnak elő, és közben lepereg róluk minden józan érv. Úgy látszik, muszáj legrégibb történelmi parkunkból Disneylandet csinálni. Mégis, miért muszáj? Miért kell a kultúra pénzét acélba-üvegbe ölni? És tömegsport helyett ugyanígy: üresen tátongó stadionokba, sportcentrumokba, ameddig a szem ellát, Felcsúttól Szilvásváradig, a Soroksári úttól az Óbudai-szigetig.

A budai Várban a királyok által sosem lakott királyi palota épületegyüttesének visszaállítása száz évvel ezelőtti állapotába, fél ország letérkövezése, kilátástalan kilátók, felesleges autópályák, a folyók árterét beszűkítő párhuzamgátak: Magyarország ma építkezés sújtotta terület. Eleinte azt hittem magam is, hogy az építési láz magyarázatát a miniszterelnök és az őt majmoló helyi kiskirályok nagyzási hóbortjában kell keresnem. Azonban nem erről van szó...

NEMZETI ERKÖLCSÖK RENDSZERE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARKÓ BEÁTA
2020.12.02.


"Keresztény magyar embernek lenni szeretet és küzdelem egyszerre” – jelentette ki Csömörön a felcsúti nemzetvezető októberben az éppen aktuális templomavatóján.

Nap mint nap látjuk az ő hősies küzdelmét a keresztény erkölcs követésében, látjuk, milyen erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megfeleljen a keresztény morál elvárásainak. Az őt motiváló keresztényi mozgatórugó politikusi tevékenységét is ugyanúgy vezérli, ahogy magánemberként sem feledkezik meg egy percre sem keresztényi mivoltáról.

Immár tíz éve azon fáradozik, hogy hazáját is a saját képére, kereszténységgel átitatott országgá formálja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint akár a közeli, akár a földrajzilag messzire küldött munkatársai megválasztása, hiszen ők a mélyen keresztény felcsúti nemzetvezetőn túl, az egész országot, Mária országát képviselik.

Peru Magyarországtól távol fekvő ország, ám oda is gondosan kiválasztott embert küldött a magyar nép képviseletére. Feltételezni sem merünk mást, mint hogy K. Gábor – szintén – keresztény nagykövet, a messzi dél-amerikai országban, talán a honvágytól kínozva kezdett pedofil képeket gyűjteni a számítógépén. Már 19 000 darab fotó szerepelt gazdag gyűjteményében, amikor az Interpol által egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat felgöngyölítése során ő is horogra akadt, ezért a felcsúti nemzetvezető saját milíciájának kellett őt hazamenekíteni. Mivel Magyarország (keresztény) jogállam, le is csapott rá a törvény szigora, és 1 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A tavaly őszi önkormányzati választások előtt a Nemzeti Erkölcs Rendszerének egy másik keresztény politikusa, a győri polgármester – aki miatt, ha olvasóink emlékeznek, anno külön személyre szabott törvényt hozott a keresztény magyar parlament – egy luxusjachton pihente ki fáradalmait kellemes hölgytársaságban. Sajnos keresztény és nős ember létére, mint kiderült, a hölgy nem a felesége volt. Ez a mulatság – egyelőre – a politikai karrierjébe került, a jelöltségtől vissza kellett lépnie.eresztény magyar embernek lenni szeretet és küzdelem egyszerre” – jelentette ki Csömörön a felcsúti nemzetvezető októberben az éppen aktuális templomavatóján.

Nap mint nap látjuk az ő hősies küzdelmét a keresztény erkölcs követésében, látjuk, milyen erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megfeleljen a keresztény morál elvárásainak. Az őt motiváló keresztényi mozgatórugó politikusi tevékenységét is ugyanúgy vezérli, ahogy magánemberként sem feledkezik meg egy percre sem keresztényi mivoltáról.

Immár tíz éve azon fáradozik, hogy hazáját is a saját képére, kereszténységgel átitatott országgá formálja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint akár a közeli, akár a földrajzilag messzire küldött munkatársai megválasztása, hiszen ők a mélyen keresztény felcsúti nemzetvezetőn túl, az egész országot, Mária országát képviselik.

Peru Magyarországtól távol fekvő ország, ám oda is gondosan kiválasztott embert küldött a magyar nép képviseletére. Feltételezni sem merünk mást, mint hogy K. Gábor – szintén – keresztény nagykövet, a messzi dél-amerikai országban, talán a honvágytól kínozva kezdett pedofil képeket gyűjteni a számítógépén. Már 19 000 darab fotó szerepelt gazdag gyűjteményében, amikor az Interpol által egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat felgöngyölítése során ő is horogra akadt, ezért a felcsúti nemzetvezető saját milíciájának kellett őt hazamenekíteni. Mivel Magyarország (keresztény) jogállam, le is csapott rá a törvény szigora, és 1 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A tavaly őszi önkormányzati választások előtt a Nemzeti Erkölcs Rendszerének egy másik keresztény politikusa, a győri polgármester – aki miatt, ha olvasóink emlékeznek, anno külön személyre szabott törvényt hozott a keresztény magyar parlament – egy luxusjachton pihente ki fáradalmait kellemes hölgytársaságban. Sajnos keresztény és nős ember létére, mint kiderült, a hölgy nem a felesége volt. Ez a mulatság – egyelőre – a politikai karrierjébe került, a jelöltségtől vissza kellett lépnie...

KÖZEL EZER FERTŐZÖTT VAN INTENZÍVEN, TÖBB, MINT CSEHORSZÁGBAN, BELGIUMBAN VAGY AUSZTRIÁBAN

444.HU
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2020.12.03.


Mióta az internetre költöztették a kormányinfót, egy nappal előre el kell küldenünk a kérdéseinket a Miniszterelnökségre. Az első alkalommal még szinte minden kérdésünket felolvasták, bár sokkal egyszerűbb kitérő választ adni, ha nincs lehetőség visszakérdezésre.

Ezen a héten a tíz kérdésünkből már csak kettő fért bele.

Néhány hete megkérdeztük, miért nem tartanak olyan online kormányinfót, ahol élő szóban lehetne kérdezni. Gulyás Gergely miniszter azt mondta, ehhez komoly technikai fejlesztésre lenne szükség.

A tíz kérdésünkből hat a járványról szólt, de csak azt olvasták fel, amelyikben az intenzív osztályon levő fertőzöttek számáról érdeklődtünk. Mint kiderült, 993-an vannak. Ezt csak a múlt csütörtöki, 961-es adattal tudjuk összevetni, akkor is külön kérdésre árulták el.

Az operatív törzs napi jelentéseiben ugyanis nem szerepel ez az adat, pedig fontos lenne tudnunk, mennyi súlyos beteget kell ellátniuk a kórházaknak. A lélegeztetőn levők számát elárulják (most 663), de a két szám nem fedi egymást, sőt: külföldön és Magyarországon is egyre inkább igyekeznek csak akkor gépre tenni a betegeket, ha már elkerülhetetlen. A múlt heti és a mai adatok alapján az intenzíven levők 67 százaléka van lélegeztetőn.

Miközben nálunk 993-an vannak intenzíven, a legutóbbi adatok szerint a hasonló népességű Csehországban 656-an, Ausztriában 691-en, Belgiumban pedig 829-en...

70 MILLIÁRD FORINT TÁMOGATÁS JUTOTT ERDÉLYBE

AGROFÓRUM
Szerző: MTI / AGROFÓRUM
2020.12.02.


A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrejött gabonafeldolgozó üzemet látogatta meg.


A miniszter elmondta: Magyarország az elmúlt években 70 milliárd forintnyi beruházásösztönzési támogatást juttatott Erdélybe, amelynek segítségével 135 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre mintegy 6000 kisebb, közepes és nagy vállalat. Az idén 53 mezőgazdasági nagyberuházás jött létre, együttesen 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a magyar kormány 20 milliárd forint támogatást biztosított. Mindennek köszönhetően lehetővé vált az erdélyi gabonatárolási és gabonafeldolgozási kapacitás jelentős, 40 ezer tonnás növelése. “Ez azt jelenti, hogy az itt élő gazdálkodóktól meg tudják vásárolni a terményeket, azokat fel tudják dolgozni, és úgy tudják értékesíteni a piacokon. Ez hatalmas előrelépés az itt élő gazdálkodók számára” – fogalmazott a miniszter...

SZÁJER JÓZSEF ÚTJA AZ ISZLÁMKUTATÓ NAPLÓJÁTÓL A BUKÁSÁIG

24.HU
Szerző: MOLNÁR PÉTER
2020.12.02.


...amikor mindent megtettünk azért, hogy megállítsuk a Fideszben a hatalomközpontosítást, ami 2010 óta az egész országban is épül, Szájer József, szűk Fidesz-alapító körben azt mondta, hogy szívesen csatlakozott volna a Fidesz alternatív szárnyához, de a megítélése szerint ez esélytelen volt. A Fidesz akkori belső ellenzékének az esélye viszont nagy részben éppen azon is múlt, hogy hányan csatlakoztak hozzá.

Szomorú, hogy Szájer József a hatalom-központosítás építésében való részvételt választotta, először a Fideszben, aztán az országban. A hatalom-központosítás, és annak a sajtószabadságot egyre súlyosabban csorbító része (ami a ’48-as 12 pont elsőjének fényében semmiképpen sem egyeztethető össze a megőrzendő hagyományainkhoz hű konzervativizmussal), nem csak lehetővé, hanem elkerülhetetlenné is tette a bűnbakképző gyűlöletkeltést, a hatalmi visszaélésekről való figyelemelterelés eszközeként. A központosított hatalom egyik fontos építője és fenntartója, a kormány által éppen támadott kisebbséghez tartozásának reflektorfénybe kerülésével maga is a gyűlöletkeltés céltáblájává vált...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁNRA NEM CSAK A SZÁJER-ÜGY ÉGETT RÁ, A VÉTÓJA IS A TOTÁLIS CSŐD FELÉ SODORJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.12.03.


A kormányfő kissé elszámította magát a nagy hősködésben: amíg itthon ex-párttársa miatt kénytelen magyarázkodni, addig a nemzetközi színtéren a nyílt ellenállása szépen lassan értelmét veszti.


Le Monde 

A román miniszterelnök azt tanácsolja Orbán Viktornak, hogy az csak ne beszélje az összes kelet-európai állam nevében. Ludovic Orbán egyben pár napon belül már harmadszor ismételte meg, hogy Budapest és Varsó álljon el a vétótól. Egyszerűen szinte felfoghatatlannak nevezte, hogy miért ne lehetne a jogállam tiszteletben tartásától függővé tenni a támogatásokat. A bíróságok függetlensége, a korrupció ellenes küzdelem teljesen normális. Viszont a helyzet olyan, hogy nem lehet késlekedni, mert ösztönözni kell a befektetéseket és segíteni kell a gazdasági kilábalást. Emellett a két országnak tekintettel kell lennie saját polgárainak érdekeire is. Elárulta: román részről győzködik ugyan a magyar kormányt, de nem írhatják elő számára, hogy mit tegyen. De bizakodik, mert a budapesti álláspont teljesen ésszerűtlen és mindenki más lázadozik ellene. Európa jövője forog kockán. De még a Néppárt is hiába próbálja eltéríteni álláspontjától a Fideszt. Az esetleges kizárás szükségességéről viszont nem kívánt véleményt mondani. 

FAZ

A lengyel kormányfő úgy látja, hogy az EU szívesen veszi fel a kesztyűt országa és Magyarország ellen. Morawiecki a lapnak adott interjúban azonban azt hangsúlyozta, hogy a mostani vitában az unió az, amely túllép a saját értékein. A jogállami mechanizmussal az a baja, hogy az szerinte önkényes és politikai szempontok alapján is be lehetne vetni. Úgy hogy ha valakinek nem tetszik a lengyel vezetés, a szabályozás segítségével nyugodtan pellengérre lehetne állítani. Ráadásul megkerüli az alapszerződéseket. Továbbá jogbizonytalanságot idéz elő. 

De a koronaválság leküzdéséhez nagyon jó volna, ha véget érnének az ideológiai alapú támadások egyes tagállamok nemzeti szuverenitása ellen, azaz nem szabadna feltételekhez kötni a támogatásokat. A központ senkire nem kényszeríthet rá semmit az egységes piacon. Az a szovjet rendszer volt, ahol mindent a KB határozott meg. A szövetségesek egyenjogúsága és függetlensége valójában kizsákmányolást, függő viszonyt és újgyarmatosítást takart. Látszatdemokrácia, amelyben a nép nem élhet az értékei szerint. Tanulni kell belőle. 

De hogy merre dől el a jogállami vita, az megszabja az EU jövőjét. Ezért a maga részéről védeni kívánja a nemzetek Európájának gondolatát. Brüsszelnek azonban el kell fogadnia a sokszínűséget, tehát hogy a tagállamok sokfélék lehetnek. Viszont elutasítja, hogy a támogatásokat önkényes szempontok alapján ítéljék oda. Mert annak igencsak romboló hatása lehet. 

A kormányfő arról is beszélt, hogy a brüsszeli szubvenciók 75 százaléka visszakerül nyugatra a befektetőkön keresztül. A korrupciót azonban nem szabad megengedni. Megjegyezte, hogy a jelenség elleni harcban a lengyel kormány igen sikeres. Arra ugyanakkor nem adott egyértelmű választ, hogy megfelelő kompromisszum volna-e, ha Brüsszel leállítaná az eljárást a 7-es paragrafus alapján. Viszont nem fél attól, hogy Biden alatt romlanának Amerikával a kétoldalú kapcsolatok.

A portugál kormányfő az unió következő soros elnökeként azt mondja, hogy legkésőbb a jövő héten dűlőre kell jutni a költségvetés, illetve a gazdasági újjáépítése program kapcsán, máskülönben lebénul Európa gazdasága. Miközben a tagállamoknak rettenetesen kell a pénz, hogy megküzdjenek a járvány következményeivel. Antonio Costa hangsúlyozta, hogy ez most nem az az időpont, amikor intézményi kérdéseket lehetne megvitatni. Gyors választ kell adni a ragályra, a gazdasági válságra, valamint a munkanélküliségre. Nincs vesztegetni való idő és nem is lehet tovább halogatni a megoldást.

Magyarország és Lengyelország 220 milliárd eurót bukhat, ha tovább ugrál a vétó ügyében. Ám jelenleg úgy áll, hogy csak egyre nagyobb lesz a szakadék a két ország, illetve a többiek között, utóbbiak el vannak szánva arra, hogy semmiképpen sem engednek. Ezért most arra készülnek, hogy Budapest és Varsó nélkül hozzák létre a gazdaságösztönző csomagot. A Bizottság egyik illetékese azt közölte, hogy áthidaló megoldásként külön alapot létesítenének, annak keretében vennék fel a közös hitelt, a támogatást pedig a 25-ök kapnák. Azaz a két hepciáskodó kormány kimaradna belőle. Ugyanakkor csak erősödne a dobpergés a további tagságuk ügyében. 

A másik opció, hogy megy tovább a két pénzügyi csomag előkészítése, így ha sikerül megállapodni, akkor azonnal be lehet élesíteni mind a kettőt. Addig pedig, ha a januártól szükségbüdzsé lép életbe, a magyar és a lengyel támogatások a sor végére kerülnek. Egyelőre azonban az derült ki Morawiecki és az Európai Tanács elnökének minapi telefonbeszélgetéséből, hogy Varsó nem hajlandó jobb belátásra térni. Márpedig itt az egész EU jövője a tét, figyelmeztetett az uniós francia és a spanyol nagykövet. 

Ugyanakkor Magyarország és Lengyelország nem sok segítségre számíthat a közvetlen szomszédságból sem. A térséget keményen sújtja a vírusválság, úgy hogy még Szlovénia is visszafogta a hangot. Beavatottak szerint Jansa boldog, hogy mennyi pénz jutna neki a két forrásból.


Hogy a Bizottság külön mentőcsomag felállítását fontolgatja, az jól jelzi, milyen súlyos viszály alakult ki a magyar és a lengyel vezetéssel. A kiszivárogtatott bejelentés egyben fokozza a nyomást a két kormányra. De hát a makacskodás azzal fenyeget, hogy kisiklik a két terv, akkor pedig sokmilliárd euró fagy be, noha arra égetően szükség volna a megfeneklett gazdaságok újraindításához. Ugyanakkor az EU még egyet teker azzal a szorítón, hogy jelezte: a jogállami mechanizmust akkor is bevethetik, ha szükségköltségvetés lép életbe, azaz a két ország ez esetben is eleshet a szubvencióktól, ha nem hajlandó eleget tenni a közös normáknak.

Az unió olyan vitába keveredett a magyarokkal és a lengyelekkel, ami a gazdaságát és az egységét egyaránt fenyegeti, amikor amúgy is küszködik a Covid-19-cel. És már csak pár napja maradt, hogy elhárítsa a válságot. Budapest és Varsó 1,8 milliárd sorsát tartja kézben (fogva), mert hallani sem akar a jogállami feltételekről. Hogy rábírják őket a vétó feladására, az EU mérlegeli, hogy nyilatkozatot ad ki a jövő heti csúcson és abban biztosítékokat ad, hogy bármiféle eljárás elfogulatlan lesz, és szükség esetén az Európai Bíróság mondja majd ki a döntő szót. 

Ebben a helyzetben a legjobb forgatókönyv az volna, ha Orbán és Kaczynski jövő hétfőig visszakozna. Akkor nincs semmi baj. A 2. legjobb megoldás, hogy három nappal később szánják rá magukat erre a lépésre. Ez esetben megmenekül a költségvetés és a mentőcsomag is, bár januártól azért a költségeket átmenetileg az idei keret alapján fedezik, ami megszorításokkal jár. 

A legrosszabb az volna, hogy a két kormány nem hátrál meg, mert akkor nincs megállapodás és a tagállamoknak a nemzeti jövedelmük alapján be kellene fizetniük a maguk részét a közös kalapba. Új pályázatok nem indulhatnak, de a magyarok és a lengyelek is 50-75 százalékkal kevesebb pénzhez jutnának, mint a most lejáró hétéves időszakban. Ugyanakkor meghiúsulna a történelmi gazdaságösztönzés is, benne a közös hitelfelvétellel. Itt jutna azonban szerep a kibővített együttműködésnek, annak révén az első utalásokat a jövő év közepén lehet folyósítani, ez megfelel az eredeti elképzelésnek.

Európa meg tudja kerülni a belengetett magyar és lengyel vétót, amihez azonban fel kell készülnie a politkai bypass-műtétre, hogy mielőbb átmenjen a gazdasági mentőcsomag. Mert ugyanis Budapest és Varsó cinikus módon meg akarja lőni, hogy a támogatásokat a jövőben a jogállam betartásához kössék. A többieknek azonban nem szabad engedniük, hogy a két ország, amúgy a szubvenciók legnagyobb kedvezményezettjeként túszul ejtse a szervezetet. 

A közép-európai illiberális nacionalista duó, Orbán és Kaczynski azt hiszi, hogy rákényszerítheti akaratát a 25-ökre. Azaz hogy azok a jövő heti csúcson majd visszalépnek a jogállami mechanizmus ügyében, amelyről a tandem azt állítja, hogy politikai fegyverként az ő önkényes megbüntetésükre szolgál. Miközben évek óta módszeresen lebontják a bíróságok, az állami intézmények és a sajtó függetlenségét, de most azt hiszik hogy az utolsó pillanatban hatástalaníthatnak minden módszert, amely kikényszerítheti az igazságszolgáltatás autonómiáját. Megpróbálják kihasználni a járvány miatt előállt vészhelyzetet, hogy szabad kezet kapjanak, és így továbbra is büntetlenül alávághassanak az európai demokratikus értékeknek. De túl lehet járni az eszükön. Pl. úgy, hogy a kibővített együttműködés keretében, vagy a kormányközi megállapodás formájában jön létre a 750 milliárdos gazdaságélénkítő terv. Jogilag mindkét út göröngyös, de hozzá kell látni az előkészítéshez, még akkor is, ha az ilyen módszerek a legtöbbször nem tényleges szándékokat tükröznek, csupán az ellenkező partnerekre próbálnak nyomást gyakorolni. Németország aligha fordul szembe stratégiai lengyel szövetségesével. De azt is meg lehet csinálni, hogy a közösség extra biztosítékokat ad a két kormánynak, hogy a jogállami mechanizmus politikai szempontok nélkül, jogi felügyelettel működik majd és tiszteletben tartja az arányosság követelményét. De ha a másik fél még ekkor sem hajlandó engedni, akkor túl kell lépni rajtuk. Hiszen rettenetesen kell nekik a pénz. Trump már lelép a színről, és nincs barátjuk az EU-n kívül. Azon kívül a lakosságuk támogatja a támogatások és a jogállami elvek összekapcsolását. Így kerek-perec meg kell mondani Orbánnak és Kaczynskinak, hogy a többiek nélkülük mennek tovább, ha sokat akadékoskodnak a rettenetes gazdasági helyzet kellős közepén.

A Szájer-ügyhöz hasonló politikai földrengés még nemigen érte az orbáni rendszert az eltelt 10 évben, ugyanakkor a szexbotrány jól mutatja a képmutatást és a kettős erkölcsöt egy olyan országban, ahol a miniszterelnök Európa ellen uszít és morális bunkót lenget a melegek ellen. Hogy négy fal között egy politikus kivel, hány emberrel szexel, jár-e gruppenpartikra, az magánügy a toleráns és szabadelvű Európában. Kivéve, ha az illető nyilvánosan pont az ellenkezőjét hirdeti, mint amit a hálószobában művel. Onnantól kezdve az már politikum. Márpedig Szájer nagyon is derék, konzervatív nézeteiről ismert. Ő vette bele az alaptörvénybe a család homofób meghatározását. Ráadásul ő a rendszer egyik legfontosabb szereplője, ezért duplán súlyos a mostani eset. Hiszen rajta kívül az alapító atyák közül már nem sokan aktívak: Kövér, valamint a hírhedt, rasszista Bayer Zsolt. Ők hárman véd- és dacszövetséget alkotnak Orbánnal. Emellett Szájer fontos kapcsolatépítő volt Brüsszelben, a kormányfő Európa-politikájának pillére. Bár nem uszít és nem is terjeszt összeesküvés elméleteket, mint a Parlament elnöke, de soha nem hagyott kétséget ultrajobboldali nézetei felől. Az EU-ban gyakorta vehemensen képviselte Orbán nacionalista, etnicista és keresztény-fundamentalista ideológiáját. A homofóbia idáig nem volt annyira pregnánsan jelen a magyar politikában, mint a lengyeleknél. A kormányfő nem süllyedt le Bayer vagy Kövér szintjére. De az utóbbi időben úgy tűnt, hogy lengyel példára ő is a melegellenességet állítja retorikája középpontjába. Októberben már párhuzamot vont a homoszexualitás, illetve a pedofília között. A Szájer-affér igen rosszkor jön, hiszen a jogállam miatt éppen EU-ellenes kampány zajlik. Orbán azzal vádolja az uniót, hogy az a politikai korrektség diktatúráját akarja bevezetni. De a miniszterelnöknek ajánlatos volna pontosan elemeznie a skandalum hatásait, hiszen a Borkai-féle unga-bunga parti tavaly nagy szerepet játszott abban, hogy a Fidesz csattanós pofont kapott az önkormányzati választásokon.

Orbán legfontosabb brüsszeli embere bukott meg a kábítószeres szexösszejövetelen. Márpedig a szex, a drog és a képmutatás veszedelmes koktél a politikában, különösen egy olyan párt esetében, amely a hagyományos családi értékek védelmét írta a zászlajára. Ennek megfelelően most szorult helyzetben van a Fidesz. A hivatalos sajtó persze azt vette át a politikus nyilatkozatából, hogy fogalma sincs, miként került a hátizsákjába az extasy. Ezek a jelentések egy szóval sem említik, hogy meleg gruppenparti volt a háttér. De hogy az ügy mennyire kellemetlen, az már csak abból is kerül, hogy a főnökség mennydörgő hallgatásba burkolózik. Független, illetve ellenzéki sajtóorgánumok azonban a Borkai-afférral állítják párhuzamba a történteket. Hiszen a tavalyi botrány során végzetes kép kerekedett ki a kormánypárt kettős erkölcséről, a vélhető korrupcióról. Ennek következménye volt azután a gyatra választási szereplés. Szájer sztorija persze más, mert itt nincs szó arról, hogy a politikus megvették és egyelőre nem is lesz választás. Mégis kínos a dolog, mert a Fidesz nagy politikai tőkét fektetett a melegség és a kábítószer elleni kampányba. A nemi kisebbségek ellen ugyancsak hadjárat folyik, ráadásul mostanában csak tovább erősödött. Ezzel együtt hiú ábránd várni, hogy most majd vita indul a pártban azokról az ellentmondásokról és nagy hazugságokról, amelyek a Fidesz soraiban is fokozták a türelmetlenséget. (Beavatottak szerint Szájer nemi orientációja nyílt titoknak számított.) De már látszik, hogy miként igyekeznek elterelni a figyelmet: a közeli média azt az elméletet terjeszti, hogy Szájer a német titkosszolgálat áldozata lett, hogy meggyengítsék a kormány ellenállását a vétó kapcsán.

Az ereszcsatorna lefolyóján végződött orgia, pedig Szájer éveken át magyar rendszer urának hangja volt Brüsszelben. Azon kívül pártjában sem akárki. Most persze nagyrészt hallgat a hivatalos Magyarország, mint ahogy a hozzá közel álló sajtó is. Az ellenzék viszont többé-kevésbé leplezetlen kárörömmel fogadta a fejleményt. Főleg az a csapásirány, hogy a Fidesz a konzervatív-keresztény értékek védelmét hirdette meg. És leginkább az Alkotmányban, amely egyébiránt jelentős mértékben Szájer kezemunkája, a család a férfi és nő szövetségeként jelenik meg. De a belga fővárosban is alig palástolt kajánsággal vették az incidens hírét, hiszen aláása Orbán önképét, mármint hogy a kereszténység és a család értékeinek védelmében száll szembe az EU terhes nyomulásával LMBT-ügyben. A Magyarországgal szembeni düh egyébként is új szintet ér el, mivel a Bizottság a budapesti blokád miatt kénytelen szükségköltségvetésre felkészülni.

„Amit egy őskonzervatív különösen szeretett”-címmel az újság vitatja Szájer magyarázatát, hogy félrelépése magántermészetű. Nem csak azért, mert a muri a szigorú járványügyi korlátozások közepette zajlott, hanem mivel a politikus igencsak kivette részét az új alaptörvény megalkotásából. A szöveg pedig minden, csak nem haladó. Ám közben megy a vita, hogy van-e még helye a Fidesznek a kereszténydemokraták soraiban. Részben a vétófenyegetés, részben pedig amiatt, hogy nagy felháborodást váltott ki Deutsch Tamás dehonesztáló megjegyzése Manfred Weberről. A kizárására irányuló javaslathoz azonban nem csatlakoztak a francia, olasz, spanyol és görög néppárti képviselők, de a CDU-delegátusai közül is csupán ketten írták alá. Egyébként is kétségtelen, hogy a kérdést a német párt vezetői döntik el, márpedig ők továbbra is úgy gondolják, hogy párbeszéddel jobb belátásra tudják téríteni Orbánt és övéit a jövő csütörtöki csúcstalálkozó előtt. Ámbár legújabban terjed az az elmélet is, hogy a Fidesz azt szeretné, ha kitennék a szűrét.

Hogy egy választott képviselőt meztelen férfiakkal egy orgia közepén vesznek őrizetbe, azt az illetőnek legalább odahaza, a feleségének kell megmagyaráznia. Az meg különösen ostoba, hogy a legszigorúbb korlátozások idejére időzítenek egy ilyen partit. A politikusoknak példát kell mutatniuk. De az meg már kifejezetten kínos, hogy a lebukott a nemzeti-konzervatív Fidesz embere, aki azzal traktálja honfitársait, hogy a házasság szent, a melegség gusztustalan. Az már csak hab a tortán, hogy a párt különösen kemény intézkedéseket hozott a drogfogyasztás visszaszorítására. Mégis szinte szükségszerű, hogy pont Szájer bukjon le egy ilyen szeánszon. Hiszen alighanem a melegek között vannak azok, akik a leginkább gyűlölik a maguk fajtáját. Emellett a Fidesz mostanában keményebben lépett fel az LMBT-közösség ellen. A botrány igen rossz pillanatban vágott be, hiszen az ország éppen blokkolja a költségvetés, illetve a koronaalap elfogadását, ily módon pedig a perifériára került az EU-ban. Azon kívül a győzelemhez szokott párt tavaly már megismerhette, milyen az, amikor elfogy a választók türelme. A kiváltó ok a Borkai-ügy volt.

A magyar vezetés próbálja bagatellizálni a Szájer-féle szexorgia miatt kirobbant botrányt, igyekszik elhárítani magától a képmutatás vádját. Csak éppen utóbbi különösen nehéz, hiszen a politikus nagy szerepet játszott abban, hogy életbe lépett egy sor korlátozás az LMBT-közösség tagjai ellen. Az ellenzéki pártok ugyanakkor lecsaptak a történtekre, azt bizonyítéknak tekintik, mármint hogy mennyire álságos a Fidesz. Ugyanakkor a jelek szerint a hivatalos politika arra jutott: a legjobb taktika, ha figyelmen kívül hagyják ezeket a megjegyzéseket. Más források inkább arra játszanak, hogy az ország valamelyik ellensége csalta lépre Szájert.

A kommentár – A képmutató Szájer úr címmel – megállapítja, hogy Orbán bizalmasa Brüsszelben pont azt a társadalmi nyitottságot élvezte, aminek pártja odahaza véget akar vetni. Közben pedig fütyült a járvány miatt elrendelt tilalmakra. De tulajdonképpen nem is kellene azzal foglalkozni, hogy egy EP-képviselő mit művel a takaró alatt, illetve intim estéken. Ám mégis lényeges, hiszen megpróbált meglépni a hatóságok elől. Márpedig itt a nemzeti-tekintélyelvű Fidesz egyik alapítójáról van szó, aki ily módon a legszemélyebb hajlamát tette ki közszemlére. Pont azt, amit a kormánypárt éppen kiközösíteni próbál. Ez pedig cinikus. A nyílt társadalom, a liberalizmus és a Felvilágosodás elleni felháborodásában a magyar vezetés kusza agyszüleményekbe bonyolódik, mármint hogy dekadens nyugati összeesküvések fenyegetik a magyar családok üdvét. De itt Orbán egyik legszorosabb szövetségesének a politikai pályafutása ér látványos véget. Ez pedig azért fontos, mert Szájer lélegzetelállító módon bizonyítja képmutatását. Nem a szexparti volt illegális, hanem hogy a legszigorúbb kijárási tilalom idején kerítettek rá sort. Hogy ő maga fogyasztott-e kábszert, az még nyitott. Viszont úgy érezte, hogy rá nem vonatkozna a törvények. Az meg egyenesen égbekiáltó arcátlanság, hogy amikor lebukik, a mentelmi jogára hivatkozva akar kibújni a felelősségre vonás alól.

Orbán Viktor nyilatkozatban tagadta meg Szájer Józsefet, miközben a hatalompárti sajtó szájfogót tett fel a botrány ügyében. Annál beszédesebb viszont a brüsszeli parti házigazdája, aki azt mondta, hogy két rendező elv volt: kötelező a csoportos szex, viszont senki sem használhat óvszert. A 29 éves PhD-hallgató azt mesélte, hogy ezt pont úgy kell elképzelni, mint egy kocsmában. Tehát isznak, beszélgetnek, csak időként azért szexelnek is. (Szájer táskájából a leginkább tiltott kábítószerek közé tartozó extasy tabletta került elő.) A szervező azt is elmondta, hogy nála rendszeresen szoktak lenni ilyen bulik. Csak olyan nem mehetett hozzá, aki aids-es vagy koronafertőzött. De a lényeg a szabad szerelem. Hozzá mindenki azért jár, mert kötetlen szexet akar, és kizárólag férfiakkal.