2021. április 2., péntek

„A FÜLÉHEZ TARTOTTAM A TELEFONT. AZOK VOLTAK AZ UTOLSÓ SZAVAI” – COVID-OSZTÁLY AZ OTT SZOLGÁLÓ PAP SZEMÉVEL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2021.04.02.


Előbb a fehér védőanorákot kell felvenni, majd a maszkot, az arcvédő pajzsot, végül a dupla pár kesztyűt. Nincs reverenda, nincs papi gallér, nem látszik az arc, a szem, még a kereszt sem. Azután néhány szentképet venni a gumikesztyűs kézbe, rajta a telefonszámmal és azzal: Benkó Attila kórházlelkész 0-24 órában hívható. A győri Szent Imre Plébánia fiatal papja három és fél éve mondott igent püspöke felkérésére. Elképzelése sem lehetett róla akkor, hogy a pandémia idején nemcsak az Isten szavát, de sok családét is közvetítenie kell majd a kórtermekbe. Hónapok óta ő az egyetlen civil, aki beteheti a lábát a győri megyei kórházba. Nagypénteki interjú a drogfüggő asztalostanoncból, majd csőszerelő munkásból lett 38 éves katolikus pappal...

HÉTVÉGI OLVASNIVALÓ A BŰNBAK PEDAGÓGUSOKTÓL A 2022-ES VÁLASZTÁSI ESÉLYEKIG

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.04.02.


Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. 

Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.

JÁRVÁNY ÉS VAKCINA


Pfizer, Szputnyik, Sinopharm – mennyire védenek a vakcinák a brit és a dél-afrikai variáns ellen? – Két táblázatban minden, amit a Magyarországon és a világon forgalomban lévő jelentősebb vakcinákról most tudni lehet. Összeszedtük az információkat arról is, hogy mennyire hatásosak a különféle oltóanyagok a koronavírus variánsai ellen. Milyen hatásfokkal akadályozzák meg a tünetmentes terjedést, és mennyi idő után alakul ki az oltottaknál a védettség?

A keleti vakcinák miatt nem lehet eldönteni, a legrosszabbak vagy a legjobbak vagyunk-e – Március közepére Magyarországon halt meg a második legtöbb koronavírusos ember a világon lakosságarányosan. Ugyanakkor itt lett a második legmagasabb a beoltottak száma az EU-ban. A keleti vakcinák beszerzése kellett ahhoz, hogy az első tragikus adat mellé a pozitívat is oda lehessen tenni.

Ha kell, a pedagógusokból is lehet bűnbakot csinálni – Hónapokig tudomást sem vett róluk a kormány az oltási tervben, majd amikor mégis, azt üzenik róluk: elveszik az oltást az idősek elől, és amúgy sem mindenki pedagóguspárti az országban. Rendőröknél, politikusoknál, katonáknál ez nem volt kérdés.

MÁS JÁRVÁNYA

Chile megmutatta mi történik, ha egy ország akkor nyit, amikor még nem oltottak be elég embert – A dél-amerikai országban a lakosság több mint egyharmada már kapott legalább egy oltást. Ennek ellenére naponta dőlnek meg a fertőzési adatok, és kénytelenek voltak ismét szigorú járványintézkedéseket hozni.

A járvány legkeményebb szakaszában tesztelik, hogy Merkelnek mennyi hatalma maradt az utolsó pár hónapra – Ahhoz képest, hogy tavaly a németek védekeztek a legjobban, a harmadik hullámban szinte mindent elrontottak, amit lehetett. És az sem segít, hogy beindult az utódlási harc.

2022

Bármi megtörténhet: hazugságmentes bevezetés a 2022-es választási esélyekbe – Új blogunk a közvélemény-kutatások dzsungelében igazít el a 2022-es választások előtt. Kezdetként megmutatja, miként olvasson adatokat mint egy pro, mi a legbiztosabb infó a verseny jelenlegi állásáról, miként számolhatja ki Ön is blogunk segítségével pillanatok alatt, hogy milyen parlamenti többség várható egy-egy friss adat alapján, és miért nem a levélszavazatok meg a választási iroda szoftvere nyeri meg a 2022-es választást.

A tévében és a falunapon, hangosan vagy észrevétlen, mindenhol ott a NER – Milyen társadalmi érdekek hajtják a Fidesz népszerűségét? Milyen csoportokra támaszkodik a hatalom elsősorban? Hogyan szivárog be oda, ahová nem is gondolnánk? És hol vannak hajszálrepedések?

Az ellenzéki összefogás torkán akadt az online előválasztás – Szinte már minden részletben megállapodtak, de arról továbbra se tudnak megegyezni, hogy lehessen-e személyes regisztráció nélkül is szavazni a neten. A Momentum és a DK között megy leginkább a küzdelem.

NAGY SZÁMOK

A logaritmus kit érdekel?! Tiszta fejjel tudjon gondolkodni! – „Van egy olyan érzesem, hogy a hatalomnak nem érdeke, hogy kreatív, alkotó elmék kerüljenek ki a gimnáziumokból.” Az egyre gyengülő követelményrendszer és a módosuló tananyagok erre utalnak. Interjú Gerőcs László matematikatanárral.

Dollármillárdok égtek el a Wall Street hírhedt befektetőjének ámokfutásában, amit a nagy bankok is simán finanszíroztak
– A hedge fundok történetének egyik legnagyobb bukása zajlott le pár nap alatt, és sokan azon aggódnak, hogy továbbgyűrűzhet az amerikai tőzsde egészére. Milliárdokat bukó bankok, egy csalásért már elítélt befektető és Isten útjai is előkerülnek az Archegos Capital sztorijában.

LÉTREJÖTT AZ ÜZBÉG-MAGYAR BURGONYAKUTATÓ KÖZPONT, DŐL A KÖZPÉNZ VADÁSZATI PROGRAMOKRA

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.04.01.


Telex: Orbán kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ

Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ, tudatta a hírt Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán. Az Agrárminisztérium témában kiadott közleménye szerint Nagy István kiemelte: „a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben”.

24.hu: Százmilliárdokat adott a kormány a NER elitképzőjének, már látszik, hogy hová folyik tovább a pénz

A kormány hatalmas vagyonnal ruházta fel a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), amely Kárpát-medence-szerte nyújt az oktatást kiegészítő képzéseket az általános iskola felső tagozatától az egyetemig. Az MCC-t működtető Tihanyi Alapítvány megkapta a Richter- és Mol-részvények 10 százalékát, valamint a kollégium által használt gellérthegyi ingatlant is. A részvények értéke nagyságrendileg 280 milliárd forint körül van, az éves hozam 7–8 milliárd forint környékén várható. A költekezés is megindult: a plakátkampányos Balásy Gyula legalább 1,4 milliárdot szakít, de százmilliók mennek utazásra is.

Népszava: Szépen hízik a NER-gömböc – Mészárosé a kelet-magyarországi áramhálózat is


Adásvételi szerződést írt alá az Opus Energy Kft. és az E.ON Hungária Zrt. az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) százszázalékos részvénycsomagjáról – közölte szerdán az Opus, ami Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozik. A Titász az ország észak-keleti ötödén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18,7 ezer négyzetkilométeren üzemeltet 25,4 ezer kilométer villamosenergia-hálózatot. Rendszerük közel 400 településen több mint 760 ezer háztartás és üzleti vevő ellátását teszi lehetővé.

Mfor: Tízmilliárdok vándoroltak az éjjel a költségvetésben – sportra megint bőven jutott pénz


Közel 50 milliárd forintot rendezett át a költségvetésben egy kormányhatározat. Falvak helyett városok, vasútfejlesztés helyett vadászati-lovas és vallási rendezvények kapják a pénzt, és természetesen, újabb milliárdok gurulnak át sportcélokra. 16,3 milliárd forint a Magyar Falu Programból a Modern Városok Programba kerül át, de az alapon belüli átrendezéseknek köszönhetően sportlétesítmény-fejlesztések támogatására is jut újabb 862 millió forint.

444: Tíz tonna szarvasagancsból készíti el Szőke Gábor Miklós a vadászati világkiállítás „nemzet egységét szimbolizáló” kapuját

A Semjén Zsolt által megálmodott, elképesztő közpénzeket felemésztő Egy a Természettel elnevezésű kiállításhoz egy 16 méter magas, 20 méter széles kapu készül, amely a leírás szerint a magyar vadászok összefogását és a nemzet egységét szimbolizálja majd.

KARÁCSONY GERGELY: A KORMÁNY ALJAS POLITIKAI BOSSZÚJA A FŐVÁROSIAK BÜNTETÉSE

FACEBOOK
Szerző: KARÁCSONY GERGELY
2021.04.01.


Kompenzáció. Gyakran használjuk ezt a kifejezést, miután a kormány végképp lenullázta az önkormányzatok bevételeit. Számunkra azt jelenti: kiegyenlítés azok után a kormányzati elvonások után, amelyek újabb és újabb terhetek jelentettek az önkormányzatoknak egy súlyos válság közepén. A kormány azonban másként értelmezi ezt a szót.

Így lehetséges, hogy a kormánypárti vezetésű önkormányzatok célzott állami támogatást, és uniós fejlesztéseket kapnak, miközben az ellenzéki városokat pedig kifosztják és üres ígéretekkel etetik. Tavaly a kormány 139 milliárd forinttal több adót szedett be a budapesti cégektől, miközben az előző évhez képest 39 milliárd forinttal kevesebb iparűzési adóbevétele volt a fővárosnak. Egy év alatt ez elképesztő mértékű változás.

A miniszterelnök szóban kompenzációt ígér, kinevez egy miniszteri biztost, 
aki országos körutazása után kijelenti, hogy nincs miért kompenzálni az önkormányzatokat. Kineveznek egy államtitkárt Budapestre, aki a tárgyalásokon azt mondja: az maga a kompenzáció, hogy a kormány nem rúgja fel a másfél éve kötött egészségügyi fejlesztésekről szóló szerződését a Fővárossal. A miniszteri biztos és az államtitkár szerint az a kompenzáció, hogy majd ömlik az európai uniós fejlesztési pénz az önkormányzatoknak. Kegyet gyakorolnak azokkal az uniós forrásokkal, amelyek a városok fejlesztésére és nem presztízsberuházásokra szeretne költeni a főváros. A fejlesztési pénzeket a villamoshálózat bővítésére, a környezetbarát járművekre, vagy zöld infrastruktúra fejlesztésre használná a főváros, ezzel nem lehet kompenzálni a kormány által elvont adóbevételeket. Az adóbevételekből a főváros működését lehet fenntartani, az uniós forrásokból pedig nagyívű fejlesztéseket lehet megvalósítani.

A kormányzati elvonások és a kompenzáció hiánya aljas politikai bosszúk. Csakhogy ezekkel nem a városvezetést büntetik, hanem a budapestieket, hiszen az ő alapvető jogaik sérülnek, amikor nem utazhatnak megfelelő állapotú járművekkel, amikor a közszolgáltatások ellátása veszélybe kerül. A járvány és a válság összefogást követel, nem sárdobálást. Mikor fogják ezt végre megérteni?!

EGYETEMI PUDING: MEGNÉZTÜK, MI A TAPASZTALAT AZ ELSŐKÉNT MODELLT VÁLTOTT CORVINUSNÁL

HVG
Szerző: BALLAI VINCE
2021.04.02.


Hajszálnyit engedett a kormány a modellváltó egyetemek és új alapítványi fenntartóik sokat vitatott viszonyában. Kicsit több teret enged a szenátusoknak, és rugalmasabbnak mutatkozik az alapítványok kuratóriumi tagjainak kijelölésében, de várhatóan így is lesz mindegyikben politikus, és továbbra is elvárják a tudománnyal nehezen összegyeztethető üzleti szemléletet.


Nagyobb autonómiáról, a fizetések emeléséről, a nagyobb gazdasági mozgástérről, a bürokratikus akadályok elhárulásáról, rugalmasabb működésről, az oktatási színvonal, a nemzetközi versenyképesség javulásáról szólnak azok az ígéretek, amelyekkel a kormány januárban pár hét alatt meggyőzött három nagy vidéki egyetemet, és csinált kedvet további nyolc számára, hogy válasszák a felkínált modellváltást, mikor állami helyett alapítványi fenntartásba kerülnek. Az újabb modellváltó egyetemekről végül a kormány eredeti terveihez képest több hetes csúszással nyújtották be a vonatkozó törvényjavaslatokat, szerda éjjel...

„ANYA, AZ LEHET, HOGY ÉN IS AUTISTA VAGYOK? MERT OLYAN VAGYOK, MINT MISI A MESÉBEN”

24.HU
Szerzők: GRÁD-KOVÁVCS MÁRTA, IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS
2021.04.02.


Egy család, két diagnózis: Vince egy 10 éves magasan funkcionáló autista kisfiú, míg édesanyja depressziós, Instagram-oldalán pedig mindkettőjük életéről őszintén és tabuk nélkül beszél. Április 2. az autizmus világnapja, ennek apropóján egy budaörsi kirándulás keretében minket is beavattak a jó és rosszabb napok rejtelmeibe.


"Vince és Guszti mára nagyon összenőttek. Már megy hívás nélkül mindenhova, és jól felismeri a különböző helyzeteket, például amikor jön egy újabb dühroham. Tudja, mikor kell ráugatni, hogy kizökkentse, és mikor hozzábújni és megnyalogatni a kezét vagy az arcát. Egy igazi érzelmi támasz."

Vince 10 éves, magasan funkcionáló autista kisfiú, Guszti pedig hű társa, egy Jack Russel-foxi keverék kutya. Összesen hat lábon, összehangolt léptekkel meglehetősen komoly iramot diktálnak a budaörsi Kő-hegy lábánál, a kisfiú anyukájával igyekszünk minden fiatalos lendületünket bevetve utolérni őket. Imre Barbi az auti morzsák Instagram-oldalon tabuk és közhelyek nélkül beszél mindennapjaikról, követőit elindítva a megismerés, ezáltal a megértés felé vezető úton...

RENDEZETT SOROKBAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.04.02.



Valamikor kollégiumi nevelő is voltam halványuló emlékeim szerint. Nohát, az volt ám a móka és kacagás. Így visszanézve, akárha Hans Castorp a hóviharban, én is elmondhatnám, hogy „sokat tanultam itt a fentiek között kicsapongás és a józan ész terén, mindent tudok az életről”. Mert ha ugyan nem is varázshegyen, de egy kis dombocskán állott az épület, ahol laktunk mi a fiúkkal, külön az iskolától és a nagyüzemszerű igazi kolesztól. Vacsorázni, meg reggel iskolába úgy kellett leballagni, át az utcákon, keresztül a csábos külvilágon, és hát, az én kedveseim úgy vonultak mint a kamaszfiúk, azaz, akár valami disznócsorda vagy legalábbis egy hömbölgő hódító hadsereg.

Egy bazi nagy naplóban kellett dokumentálni, mit is csinálunk mi ott fönt a dombon, és az ilyen utakat a suliba úgy rögzítettem az utókornak és az igazgató bácsinak, hogy rendezetten, fegyelmezetten, jól fésülten, frissen és illatosan, szolidan, mozgalmi dalokat dudorászva haladtunk a reánk váró étkezésre vagy felemelő iskolai feladatok elvégzésére. Azt mégsem tűrte volna a napló, hogy az én drágáim bagóztak, csajokról dumáltak ordenáré stílben, és minden olyat elkövettek, amit kamaszfiúk el szoktak úgy általában. A napló mást mutatott, és mindenki boldog volt: igazgató bácsi is, hogy komoly nevelő munka folyik a dombon, és a fiúk is.

Mert nem nyektették őket, amikor egyébként semmi rosszat nem tettek. Jó gyerekek voltak amúgy, de megvoltak a domb szabályai, mit lehet, mit nem, és soha nem lépték át a Rubicont. Csakhát az a napló. Ami arra való volt, hogy elfödje az igazat, és úgy mutassa a világot, mint valami idilli kifestőkönyvet, amelyben az élet olyan, akár decens illemórákon vagy vecsernyén a lebukó nap csalfa fényeinél. Permanens és általános, ész és érzelem nélküli bambaság tükröződött belőle, amit azonban így követelt meg a rendszer. Minden bizonnyal azt is tudtuk a rendszerrel, hogy egymás képébe hazudunk, az élet pedig máshol van, nem a bazi nagy naplóban...

MÁRCIUSI FEKETE KRÓNIKA - FEHÉR PÖTTYÖKKEL

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2021.04.01.


Egy és ugyanazon folyamatnak különféle szélső pólusai lehetségesek, s nagyon nem mindegy, hogy a folyamat egészére nézve, melyik pólus felől szemlélődve vonunk le összegző következtetéseket. Az itt olvasható elemzésben megkíséreljük a járvány miatt kialakult helyzetnek azt a négy sarokpontját leírni, amelyek március utolsó napjaiban a legfontosabbnak tűnnek. A lehetséges következtetések levonásával pedig kivárunk az utolsó bekezdésekig.


1. Kiutak és remények

Március folyamán jelentősen előrehaladt az ország lakosságának beoltása. A februári utolsó napon még 677 682 fő kapta meg az első oltását, s további 249 499 volt azoknak a száma, akik a második beoltásuk nyomán védettnek tekinthették magukat. Ezek az adatok március 30-án az alábbi módon alakultak: összesen 2 milliónyian kapták meg az oltást, amiből a második oltás utániak száma 700 ezer főre emelkedett. A korábbi állapotokhoz képest, ez nagyon jelentős előrelépés, hiszen egyetlen hónap alatt csaknem háromszorosára növekedett azoknak a száma, akik már valamiféle védelmet kaphattak. A részletekben nem veszhetünk el, csupán jelezni tudjuk, hogy ebben az előrelépésben kulcsfontosságú momentum lehetett a háziorvosok nagy létszámú és üzemszerű bekapcsolása, aminek hátterében persze ott munkálhatott az orosz és a kínai vakcinák rendszeressé vált beszállítása is. A raktárakban halmozódó készletek felhasználása is folyamatossá lett, s a kormány nem is mulasztotta el naponta százszor is közhírré tenni: a beoltottsági gyakoriságot tekintve, a világ élvonalába emelkedtünk...

TÖBB MINT KILENCEZER ÚJ FERTŐZÖTT ÉS TÖBB MINT 260 HALOTT EGY NAP ALATT

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2021.04.02.


Napi új fertőzöttek száma: 
több mint 9000

Napi új halálos áldozatok száma: 
több mint 260

Az első dózissal oltottak száma: 
2 156 680


Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 
863 000

– jelentette be a körülbelüli péntek reggeli fertőzöttségi adatokat Orbán Viktor a Kossuth rádióban, aki szerint most már arányszámot kell nézni. Ennél pontosabb számokat nem mondott a miniszterelnök, vélhetően ezt később hozzák nyilvánosságra a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlapon.

Két-három hét, mire átbillenünk, lassan elérünk azt a látványos hatást, amit az oltások elhoznak a halottak és fertőzöttek számában, mondta Orbán. Április 13-a lehet, amikor meghaladjuk a hárommillió beoltottat szerinte. A miniszterelnök szerint húsvétkor vissza kellene vennünk a családi találkozásokból, mert nagy bajok is lehetnek. Orbán arra kér mindenkit, hordja a maszkot közterületeken, azok szabadabban mozoghatnak, akik már be vannak oltva, de vigyázzanak ők is, mondta.

Szerdán minden korábbinál rosszabb napi halálozási statisztikákat közöltek, összesen 302-en haltak meg. Ez a magas szám valamelyest csökkent csütörtökre, amikor 258 volt az új halálozások száma.

A csütörtöki operatív törzsön Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője azt mondta, hogy az elmúlt héten 7 százalékkal több esetet diagnosztizáltak, mint egy héttel korábban, a regisztrált fertőzöttek átlagéletkora pedig 45,77 év volt. A legtöbb fertőzött is a 40–49 év közötti korosztályba tartozott, területi megoszlásban pedig Budapesten és Pest megyében jegyezték fel a legtöbb új esetet. Azt is mondta, az oltási kampány húsvétkor is folytatódik, a 65 év feletti idősek mellett a várandós nőket is oltják. Egy nappal korábban Müller Cecília mondta azt, hogy „kutya kötelessége” mindenkinek egyéni szinten megtenni mindent azért, hogy ne terheljük tovább az egészségügyi ellátórendszert.

Az operatív törzs egyébként húsvéti szünetre megy, csak kedden térnek vissza a nyilvánosság elé. Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma továbbra is tombol.

A Magyar Orvosi Kamara csütörtökön egy videóban szólította fel az embereket, hogy maradjanak otthon húsvétkor. „Magyarországon 5 percenként meghal egy ember koronavírusban. Tégy azért, hogy ne te legyél a következő!” – írják ebben...

MÉG MINDIG VANNAK OLYANOK, AKIK NEM TUDJÁK, HOGY REGISZTRÁLNI KELL AZ OLTÁSRA

444.HU
Szerző: FŐDI KITTI
2021.04.01.


Egy fővárosi és egy vidéki háziorvos is arról számolt be a 444-nek, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem is hallottak arról, hogy regisztrálni kell az oltásra. Így csak azon múlik, hogy megkapják-e a vakcinát, hogy a háziorvos hajlandó-e magánakcióba kezdeni, hogy felkutassa és rábeszélje őket az oltásra. Sok krónikus beteget is a háziorvosoknak kellett megkeresni, mert nem szerepeltek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) listáján. Az viszont nagy segítség, hogy a NEAK végre elküldte a regisztráltak teljes listáját, így már mindenki látszik, nem csak azok, akiket az aktuális héten kell beoltani. Bár az oltással kapcsolatban még mindig maradtak anomáliák.

Eörsi Dániel, ferencvárosi háziorvos egy Facebook-posztot írt arról, hogy ő hogyan tért el a hivatalos oltási listától, hogy mindenki hozzájuthasson a vakcinához, akinek igazán szüksége van rá. A központi listák ugyanis mindig hiányosak voltak, és sokan nem is tudták, hogy regisztrálni kéne.

„Voltak olyanok is, akik még csak nem is hallottak a központi regisztrációról, és csak várták, hogy egyszer telefonon behívjam őket oltásra” - mondja Eörsi a 444-nek.

Eörsi Dánielnek az önkormányzat biztosított egy szociális munkást, hogy felkeressék azokat a 60 év felettieket, akik valamiért nincsenek a regisztráltak között. Első körben a háziorvos próbált meg minden időst végigtelefonálni a praxisában, de amikor valakit sehogy sem lehetett elérni, akkor a szociális munkás személyesen ment el az érintettek lakcímére. Így a praxisában szereplő 60 év felettiek 90 százalékban megkapták az oltást, ami nagyjából 320 embert jelent...

SZABAD SZEMMEL: A POPULISTÁK EURÓPAI RENESZÁNSZÁRA FÓKUSZÁL A VILÁG - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.04.02.


A világsajtó szkeptikusan áll a magyar, lengyel és olasz miniszterelnök törekvéseihez.


Yahoo/AP

A tegnapi budapesti hármas találkozó célja az volt, hogy mielőbb új, jobboldali-nacionalista politikai erő jelenjen meg az európai színtéren. A politikusok azt ígérték, hogy folytatják ez irányú erőfeszítéseiket, ám Orbán nem sokat árult el arról, hogy is nézne ki a gyakorlatban ez a szövetség. Hogy idáig eljussanak, ahhoz is kellett persze, hogy véglegessé váljon a Fidesz és a Néppárt szakítása, ami egyben véget vetett a vitának a demokratikus normák és a magyar illiberális demokrácia ügyében.

A Fidesz jelenleg hontalan az Európai Parlamentben, bár a magyar kormányfő jelezte, hogy új frakciót szeretne más bevándorlás-ellenes pártok bevonásával. Salvini arról beszélt, hogy lesz még újjászületés. Csak éppen jó pár akadály tornyosul a széleskörű jobbos összefogás útjában – mondja Hegedűs Dániel. A német Marshall-alapítvány kutatója szerint ki van zárva, hogy teljesen össze tudjon olvadni a két nagy csoport, mert akkora nézetkülönbségek vannak köztük.

Ha Kaczynski ágyba bújik a Liga vezérével, abból komoly gondjai támadhatnak odahaza. A jobboldali ellenzéket képviselő Polgári Platform máris azzal vádolja Morawieckit, hogy az Putyin kottájából játszik, amikor Orbánnal és Salvinival kvaterkál. Ezért a Kremlben most valószínűleg pukkannak a pezsgős üvegek – hangzik a varsói nyilatkozat.

A Fidesz és a PiS ugyanakkor nagyon is egy követ fúj Európa kapcsán, ennek megfelelően tegnap mindkét vezető a nemzeti szuverenitás, valamint a hagyományos értékek fontosságát hangoztatta. Viszont Hegedűs szerint a Jog és Igazságosság aligha adja fel kiemelkedő pozícióit saját frakcióján belül. Amit a három párt jelenleg bizonyítani igyekszik, mennyire fontosak Európában, és hogy milyen jelentős partnereik vannak. Ám a dolog egyedül Orbán számára sürgető, mert ő teljesen magára maradt.

Bloomberg


Reneszánszt hirdetnek az EU-n belül a populista vezetők, de Budapesten adósak maradtak az új párt létrehozatalával. Csak abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat az egyesülésről. De nem tudták áthidalni az ellentéteket, noha nagyon szeretnék növelni a demagógok és szélsőjobbosok befolyását az unióban. Tehát elmaradt az áttörés, ami azt támasztja alá, hogy nem lesz könnyű megtörniük az európai politikai fő áramlatot, bármit is mondanak ezek a politikusok.

Mind a hárman azt emelték ki, ami összeköti őket, pl. a migráció elutasítását, de nagyon sok minden ugyanakkor közéjük áll. A legfőbb ilyen tényező alighanem Oroszország. Donald Tusk azzal vádolta meg a lengyel miniszterelnököt, hogy az éppen Putyin-párti tömböt hoz tető alá Orbánnal és Salvinivel, miközben Moszkva mozgósítja erőit Ukrajna határán, az USA pedig szükségállapotot hirdet Európával kapcsolatban.

A tegnapi esemény házigazdája számára a legsürgetőbb, hogy eredményt tudjon felmutatni. Próbálja visszanyerni korábbi befolyását, miután távozni kényszerült a Néppártból. Nagy dobás lenne a részéről, ha közös ernyő alá tudná gyűjteni a széttagolt populista pártokat, mégpedig a saját vezérletével. Hiszen úgy állítja be, hogy ő ezeknek az erőknek a zászlóvivője. Salvini és Morawiecki számára ugyanakkor már nem ennyire égető a dolog, mert ők vezetik a saját frakciójukat Strasbourgban.

FT

Jelentős akadályok nehezítik a közös fellépést a magyar-lengyel-olasz trió számára, mindenek előtt Oroszország miatt. Ám ha elég támogatót tudnak megnyerni maguknak, akkor akár a 2. legnagyobb pártcsaládot alkothatják az Európai Parlamentben. A lap idézi, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón Orbán kijelentette: nem kérnek abból a nevetséges geometriából, miszerint a jobboldal csak szélsőségből áll, a baloldalnak viszont kizárólag közepe van.

Bloomberg

A kommentár azt hangsúlyozza, hogy az idő nem éppen kedvező az olyan populista pártcsalád megteremtéséhez, amin Orbán, Morawiecki és Salvini dolgozik, és hogy a járvány nem tesz jót a demagógoknak. Hiszen mindhárom ország küszködik a fertőzéssel, és amit idáig fel tud mutatni, az nem a legjobb reklám a jobboldali identitáspolitika mellett. A lengyeleket teljesen beborítja a 3. hullám, a magyarok pedig most éppen a világon a legrosszabb halálozási statisztikát produkálják.

Sok mindenért lehet a Bizottságot okolni, de jelek szerint a populisták az egész világon védekezésre kényszerülnek. A sok áldozat okozta feltehetőleg Trump választási kudarcát. A brazil elnök éppen azzal került szembe, hogy fellázad ellene a kormány, mert a rengeteg áldozat miatt attól félnek, hogy a szavazóknak elegük lett a politikus messziről látható közönyéből.

A Fülöp-szigeteken nyögvenyelősen alakul az oltás és Duterte a héten kénytelen volt lezárni a fővárost, annyi a beteg. Ugyanakkor hasonszőrű indiai kollégájának egyáltalán nincsenek ilyen gondjai a közvélemény részéről. De azért Brazília azt illusztrálja, hogy eljön a pont, amikor az emberek besokallnak, az pedig megjósolhatatlan következményekkel járhat. Ám mivel újabb és újabb mutánsok jelennek meg, alighanem még sokáig velünk marad a betegség, ily módon a politikának hosszú harcra kell berendezkednie.

EUobserver

Az unió intézményei arra készülnek, hogy lokalizálják a szlovén kormányfő hatását, miután a 2. félévben Ljubljana látja el a soros elnöki teendőket. Hiszen, hogy mi várható részéről, azt jól mutatja az a botrány, amit a napokban rendezett, amikor az EU illetékes bizottsága a szlovén sajtó helyzetét kívánta áttekinteni. Meg a hang is jellemző rá, hiszen azt üzente a liberális csoport vezetőjének, hogy az agyonfizetett és elkényelmesedett bürokraták csak ne papoljanak szabadságról és demokráciáról. De nála ez a stílus járja, akik ismerik, nem lepődtek meg rajta.

Csakhogy júliustól sokkal több megszólalási lehetőséghez jut és a Megújítjuk Európát-frakció már idézett első embere, a román Ciolos nem is titkolja, hogy aggódnak a várható fejlemények miatt. Hiszen az országnak a közös értékeket és elveket kellene védelmeznie. De az apparátus sem éppen nyugodt, habár az elnöklő állam részéről inkább a miniszterek kapnak szerepet a nyilvánosság előtt, nem pedig a kormányfő. A Robert Schuman alapítvány egyik szakértője szerint azonban így is szükség lesz kármentésre. A legrosszabb, amit Jansa tenni tud, az az, hogy lelassítja az előirányzott programot és kirohanásaival mérgezi a légkört.

Ezért tisztázni kellene jó előre, hogy amit mond, az nem az EU álláspontja. Egy uniós diplomata ezzel együtt úgy ítéli meg, hogy a politikus elsősorban saját országát fogja lejáratni.

Spiegel

Dugába dőlt az osztrák kancellár terve, hogy blokkolja az unió következő vakcinavásárlását és így csikarjon ki több oltóanyagot a maga számára. Úgy hogy egy európai diplomata szerint Kurz a saját országának okozott hatalmas politikai károkat, hiszen semmiféle szolidaritást nem mutatott a sokkal rosszabb helyzetben lévő Bulgáriával, Észtországgal, Horvátországgal, Lettországgal és Szlovéniával.

A politikus 400 ezer adagra ácsingózott a hamarosan elosztandó 10 milliós kontingensből, de hoppon maradt, mert a tagállamok többsége a bajban lévő öt kormány mellé állt. Kurzot csak végén a csehek és a szlovákok támogatták. Az ő gondjaik abból eredtek, hogy a tömeges oltást elsősorban az AstraZeneca készítményéből akarták megoldani, de a cég lényegesen elmaradt a szállításokkal. Az osztrákoknál azonban ez nem okozott különösebb fennakadást.

Egy brüsszeli forrás sajnálatosnak minősítette, hogy Bécs, Prága és Ljubljana külön utat választott és nem hajlandó segíteni a másik öt államnak. Mint mondta, főként az osztrákok és a csehek esetében érthetetlen, hogy megtagadták a szolidaritást, hiszen nemrégiben maguk is 100-100 vakcinát kaptak pótlólag, hála az EU döntésének.

Reuters

A magyar magánkórházak nagy lehetőséget látnak a maguk számára, mialatt a Covid-19 igencsak próbára teszi a közegészségügyet. Az állami intézmények leállították a halasztható műtéteket, a háttérben viszont a magánintézményekben valóságos forradalom zajlik és megugrott az egészségbiztosítások népszerűsége. Egy röpke felméréséből az derült ki, hogy az érintett cégek összesen 85 millió eurót fektettek be, illetve szánnak szolgáltatásaik fejlesztésére. Ennek oroszrészét egy új kórház jelenti Budapesten.

Ám ezek a beruházások eltörpülnek amellett, amennyit a kormány költ az egészségügyre, mert az ágazat a GDP 4-5 százalékát viszi el. Ugyanakkor egyre többen külön biztosítással igyekeznek megfelelő szolgáltatásokhoz jutni, miután nemrégiben még csak 22 napot kellett várni egy egyszerű ortopédiai beavatkozásra, ám ez az idő most már meghaladja az egy évet. (A sürgősségi műtétek a járvány alatt sem szünetelnek.)

A hatóságok még csak nem is utalnak arra, hogy mikor térhetnek vissza a normális várakozási idők. Mellesleg nem is válaszoltak a hírügynökség kérdésére. Az Union biztosítónak az a tapasztalata, hogy jelenleg ugyan csupán kevesen engedhetik meg maguknak a fekvőbeteg ellátást magánkórházakban, sőt, utóbbiak kapacitása korlátozott, ám a szektor nagy fejlődés előtt áll. Mert ugyan amit kínálnak az drága, de az emberek előbb-utóbb megelégelik a fájdalmat, illetve az állami intézmények színvonalát és akkor tömegesen keresni fogják az alternatív lehetőségeket.