2020. augusztus 15., szombat

HOGY IS ÁLLUNK?

HÍRKLIKK
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2020.08.15.



Az április 30-val lezárt konvergencia-programban, amelyet a kormány az Európai Bizottságnak benyújtott (ez évi rendes kötelezettségünk), a pénzügyminisztérium az idei évre három százalékos visszaeséssel számolt, azzal a feltételezéssel, hogy „a március 23. és április 30. közötti mélypontot – a kormány intézkedéseinek köszönhetően – ismét konjunkturális élénkülés váltja fel.” (7. o.). Vagyis, hogy a járvány a második negyedévben véget ér. A jövő évi költségvetés is erre épült.

Szerintem meg a koronavírus kiváltotta gazdasági válság akkor fog véget érni, ha már lesz vakcina, és legalább a fél világot beoltották.

Ami eddig történt Európában és hazánkban is, az a járvány csillapodása, majd a nyitások után, az újraéledése – amint ez várható volt. A kimutatott új megbetegedések száma nálunk június közepétől már egyszámjegyűre esett, július közepétől azonban kétszámjegyűvé vált – mintha most május elején járnánk. Valószínű, lesz még rosszabb is a helyzet. Egyrészt, mert a magyar lakosság már elfeledte azokat riasztó olaszországi képeket, amelyek sokkoló hatása komoly megrázkódtatást és szabálykövetést váltott ki. Ma mintha minden rendben lenne, ezért sokkal, de sokkal könnyelműbben viselkednek az emberek. Másrészt, mert a főtörzs egyre takarékoskodik a korlátozásokkal, sőt, nagy valószínűséggel korántsem fognak visszatérni a korábbi szigorhoz, a közösségi terek rendszeres és gyakori fertőtlenítésére pedig nincs forrás. (Pontosabban erre nincs, másra van!).


Augusztus közepén az látható, hogy elszállt a reménye annak, amire a költségvetés is alapozódott. Annál is inkább, mert a második negyedévi előzetes GDP adat 13,6 százalékos zuhanást jelzett.

Ekkora mélyrepülésre a rendszerváltás hajnalán, a kilencvenes évek elejének nagy összeomlásaikor sem volt példa. Forintban számolva, becsülhetően a 2017 végi szintre estünk vissza...


NÁDAS PÉTER:"SZEMLÉLŐDŐ EMBERNEK SZÜLETTEM"

NÉPSZAVA
Szerző: BALOGH ERNŐ
2020.08.15.



  1. Az Arbor mundi Nádas Péter összegyűjtött esszéinek második kötete, mely főként irodalmi és képzőművészeti írásait tartalmazza.


„Esténként vastag pára emelkedik föl a mocsaras völgyekből, s reggelente ebben a vastag párában vöröslik fel az első napsugár. Minden zöld, a növények harsogva burjánoznak, eső is gyakrabban esik, mint másutt. Ha valaki megáll egy dombtetőn, és végigpillant e dombvonulatoktól tagolt, észak–déli irányban ereszkedő tájékon, akkor szinte látni véli az Alpok magas csúcsairól alázúduló víztömegeket, amint a jégkorszak végén, az Adriába sietve, kivájják maguknak e völgyeket. Van ebben a tájban valami gyöngéden komor. Más idő lengi át” – írja a szerző varázslatosan a kötetnyitó műben, melynek címe: A hely, ahol élünk. 

Igen, nem árt már az elején tisztázni, honnan beszél az, aki a továbbiakban – hosszú-hosszú oldalakon át – hozzánk szól. Az írásban a néhány tucatnyi lelket számláló kis göcseji falu úgy elevenedik meg számunkra, ahogyan azt a fővárosból elszármazott értelmiségi láttatja: minden, még a legköznapibb gesztus, szokás is érdekessé – azaz megörökítendővé – válik. Éppen ez az intellektuális kíváncsiság jelzi leghívebben a soha meg nem szüntethető idegenséget, a „jöttmentséget”. A szerző tehát zajérzékenységben szenvedő (saját bevallása ez), ezért is remeteként élő kozmopolita citoyen. Gombosszeg a legjobb úton halad a világirodalmi hírnév felé.
Az Arbor mundi Nádas összegyűjtött esszéinek második kötete, mely főként irodalmi és képzőművészeti írásait tartalmazza (az első, Léni sír címen tavaly jelent meg, s elsősorban a közéleti tárgyú műveket gyűjti egybe). A könyvben – a terjedelmet illetően – a festészeti és fotóművészeti téma a meghatározó, ami világosan jelzi az írói érdeklődés sokoldalúságát. „A magyar irodalom legnagyobb monománja volt, a legjelentősebb magyar hipochonder” – írja a szerző Füst Milánról, a nagy íróelőd karakterének egyik lényegi vonását ragadva meg. Az esszé (Élete nevezetes napján) számomra híven reprezentálja a Nádas-esszé fontos sajátosságát: a biográfiai, filológiai és a tágabb világirodalmi, történelmi dimenziók ötvözését, a story és a history összekapcsolását, a látókör tágítását...

A POLITIKA OLYAN, MINT A FOCI; NEM LESZ JOBB

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.08.15.



  Abszurdisztán dala címmel jelentetett 
  meg egy számot két zenész, Hrutka 
  Róbert (zene) és Gálik Péter (szöveg, 
  ének). Hrutka így fogalmazott a dal 
  kapcsán: „Adni szeretnék magamból 
  valamit, ezáltal én is több leszek. 
  Sajnos a politika pont olyan, mint a 
  magyar foci. Akarjuk, hogy jobb legyen, 
  de érezzük, hogy nem lesz. 
  Drukkolhatunk bárkinek, tudjuk, egyik 
  csapat sem játszik jól és lassan már 
  nem akarunk meccset nézni, mert 
  félünk, hogy örökre elveszítjük a nagy 
  álmot, hogy lesz egy Aranycsapat, aki 
  értünk focizik.” Gálik Péter pedig ezt 
  mondta: „Az volt bennem, hogy ezt a dalt közzé kell tenni, mert nem tudom tovább tartani. Egyébként nem a zeneiparban meglévő konfliktusok adták a lökést, hanem az, ami az Indexszel történt. Ez is egy olyan „Abszurdisztán-esemény”, ami önmaga már elhozta azt a pillanatot – bár volt már több is előtte –, de mégis ez váltotta ki belőlem, hogy elővegyem a számot

Hírklikk: FÖLDI HALLANDÓK néven „Abszurdisztán dala” címmel, Hrutka Róberttel írtatok közösen egy számot, amelynek a klipje nem készült még el, mégis úgy éreztétek, hogy nem tudtok vele tovább várni. Nem tudtok, mert olyan a mondanivalója a számnak, hogy muszáj a klip elkészülte előtt a nyilvánosságnak bemutatni. Most egy vizuális elem díszíti a dalt – kvázi címként –, amin egy fordított Magyarország látható. De miről szól voltaképpen a dal?

GP: Ez egy nemzetkritika, legalább is annak íródott. Egy életérzés, olyasvalaminek az összefoglalója, amit emberek ezrei, akár százezrei éreznek. A mi feladatunk, azaz a művészek dolga pedig az, hogy ezeket az érzéseket kifejezzük valahogy, mert az érzés mindenkiben ott van, csak legfeljebb nem tudja megfogalmazni. Ez a dal egy olyan szemszögből mutat minket, amikor kívülről nézzük meg magunkat, hogy jobban lássuk, milyenek is vagyunk valójában. És amikor ezt ki is mondjuk, akkor azt némi öniróniával tesszük. Azt is megkockáztatom, hogy van egy generáció, amelynek életérzéseit ez a nóta képes szintetizálni. Volt egy kommentelő, aki azt írta nekünk: ez az az alkotás, ami leginkább kifejezi azt, amit ő gondol az elmúlt harminc évünkről itt, Magyarországon...


EGY ÚJABB DIKTÁTOR, AKI SZÁMÍTHAT ORBÁN VIKTOR SZOLIDARITÁSÁRA?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.08.15.


Orbán Viktor korábban is bizonyította már, hogy külföldi elvbarátait nem hagyja az út szélén, sőt, ha nagy a baj, akár menedéket is nyújt számukra. Annak a lehetősége persze kicsi, hogy a volt észak-macedón miniszterelnök után a belarusz elnök is nálunk talál menedéket, ha netán elűzi saját népe Alekszandr Lukasenkót. A magyar kormányfő annak ellenére nem ítéli el a rendőri erőszak alkalmazását, hogy ellenzékben igencsak bírálta a határozott karhatalmi fellépést. Pedig akkor nem voltak tömeges letartóztatások, az ellenzéki vezetőket pedig nem űzték el az országból.

Orbán Viktor mindig azon a végén néz bele a távcsőbe, amelyen keresztül a számára kedvezőbb képet látja. Ha például a 2006 őszén lezajlott magyarországi zavargásokat szemléli, akkor alaposan felnagyítja a törvényileg megkérdőjelezhető rendőri intézkedések jelentőségét. Amikor a Mi Hazánk Mozgalom rasszista felvonulást szervez a járványügyi előírások be nem tartásával, akkor félrenéz, ha viszont a rendszere ellen tüntetnek dudálással ellenzéki aktivisták, akkor „szénné bírságolja” őket. Orbán kettős mércéje mindig is arról árulkodott, hogy amikor hasznos számára az indulatok szabadon engedése, akkor elnéző az erőszakkal szemben, ha viszont ellene dolgoznak ezek az erők, azonnal gátat szab nekik.

Belaruszban az elcsalt választás miatt kitört tiltakozási hullám esetében a magyar kormány nagyon óvatosan ugyan, de a diktátor mellett tette le a voksát. Ez nem csupán taktikázás, ugyanis Orbán nem is oly rég még együtt parolázott Lukasenkóval, és szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy számára a diktátor hatalmon maradása lenne a megfelelő opció. Szerencsére Európának ebben a térségében Orbánnak meglehetősen kevés befolyása van a dolgok menetére, így nem csoda, ha hirtelen egyedül találta magát a véleményével. A szoros szövetségesnek számító Lengyelország és a kevésbé baráti, de a régióban fontos szerepet játszó balkáni országok ugyanis elítélték azt a brutalitást, ahogy a fehérorosz elnök hatalmi gépezete rárontott a tiltakozók tömegeire...

BOJÁR GÁBOR: A SZEGÉNYEKNEK KELLENE PÉNZT ADNI

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY
2020.08.15.


A pénznyomtatás nem segít a válságban, főleg, ha az a felső réteghez kerül. A vásárlóerőt kellene növelni ahhoz, hogy a gazdaság talpra álljon.

A lakájmédia új célpontja Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója, akit a radikális baloldalt támogató vörösbárónak titulálnak. Továbbá azt állítják róla, hogy a Kádár-korszakban állami megbízásokból szerezte milliárdos vagyonát.

A „célszemély” Megbeszéljük című műsorunkban Válaszolt Bolgár György kérdéseire. Először is megjegyezte, hogy a róla megjelent cikkeket nem kívánja kommentálni, mert nem érdemes. Másodszor elmondta, hogy a világban elért sikereket nem annak köszönheti, hogy állami megbízásokat, támogatásokat kapott, hanem éppen annak, hogy nem kért ilyeneket. Véleménye szerint egy cég tevékenységét a piacnak kell megítélnie. Az állami támogatás inkább árt, mint használ.

A mindenkit meglepően rossz GDP-adatok, és a válság kapcsán elmondta: az biztosan nem jó válságkezelés, hogy pénzt nyomtatnak, mert az előbb-utóbb visszaüt. Ha pedig a kormányok már pénzt akarnak adni, akkor azt nem a gazdagabb rétegnek kellene megkapnia. Válságban ezek az emberek spórolnak, illetve befektetésekben gondolkodnak. Lehet az értékpapír, arany, beruházás. Ilyen időkben a vásárlóerőt kellene növelni, ez segítené a kisebb vállalkozások túlélését. Ki az, aki most is kénytelen vásárolni? Aki szegény. Lakni kell, enni kell, a szegényebb rétegnek költenie kell. Következésképpen akkor nő a vásárlóerő, ha ez a réteg jut pénzhez.

Az interjúban szóba került az ellenzéki pártok most deklarált összefogása is. Bojár Gábor szerint ez a kormány nagy kárt okoz az országnak, jó, hogy az ellenzéki oldalon született egy ilyen elhatározás. Eredmény akkor várható, ha az ellenzéki közös jelölteket előválasztás útján keresik és találják meg. A választók bizalmát így lehet elnyerni. Ezt az önkormányzati választás bizonyította.

18 CIVILSZERVEZET FORDULT LEVÉLBEN KARÁCSONY GERGELYHEZ, A NAGYKÖRÚT ÁTALAKÍTÁSÁNAK TERVÉVEL

MÉRCE
Szerző: FAZEKAS LÁZÁR BENJÁMIN
2020.08.15.


Városfejlesztéssel, közösségszervezéssel, helyi ügyekkel, közlekedéssel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó helyi, fővárosi és országos civilszervezetek közös levelet írtak a fővárosi- és a nagykörút mentén fekvő hat kerületi önkormányzat vezetéséhez. Ebben arra kérik a polgármestereket és a képviselő testületeket, hogy induljon el a lakosság és a széleskörű érintettek bevonásával a Nagykörút komplex újra tervezése, aminek célja, hogy

a szebb napokat látott közlekedési folyosó a belváros kapuja helyett újra pezsgő életének része, Pest főutcája, egy vonzó úticél, a közelben élők és dolgozók, alkotók közösségi tere, egy igazi városi korzó lehessen.
Levelükben felsorolták az elsődleges városfejlesztési szempontokat, amik mentén a Nagykörút rövid- és hosszútávon is az érintettek bevonásával alakulhatna át, a modern elvárásoknak, környezeti igényeknek és az emberközpontúbb városnak megfelelően. A főbb pontok:...

TÖBB BALATON, KEVESEBB SZABADSTRAND - SOKAK SZÁMÁRA RIASZTÓ A NER-LOVAGOK TÓPARTI HÓDÍTÁSA

168 ÓRA
Szerző: ÁRPÁSI BENCE
2020.08.14.


Politikai csatatérre vált nyárra a Balaton. A frontvonalak a fizetős és a szabadstrandok, a gazdag és a szegény vendégek között húzódnak. Eközben aggodalmat kelt a fideszes érdekkörök gátlástalan terjeszkedése is. A kérdés: maradt még hely az egyszerű honpolgároknak a magyar tenger mellett?

Népszavazással szeretne az élővizek partjain helyet hagyni a szabadstrandoknak az MSZP. A párt még kérdést is benyújtott a témában, de a sorsáról aligha lehetnek kétségeink. A Momentum eközben az általa fideszesnek vélt érdekkörök tulajdonában lévő helyszíneken akciózik és aláírásokat gyűjt. Nem maradhatott ki a kormányoldal sem: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Zánkára utazott, hogy a nagy ívű szabadstrand-projektről beszéljen. Az állami tévé egyik híradójában pedig azt igyekeztek bizonygatni, mennyi ingyenes strand várja az érdeklődőket. Egy biztos: évről évre csökkennek azok a helyek, ahol belépődíj nélkül hűsölhetünk. Ez a szám jelenleg mindössze negyvenhét.

A listát átböngészve elsőre feltűnik az aránytalanság, a déli parton sokkal nagyobb arányban vannak ilyen fürdőhelyek, mint az északin. (Siófokon vagy éppen Balatonbogláron például hét szabadstrand van.) Ez elsősorban a földrajzi és természeti adottságokkal magyarázható – érvelt a 168 Órának Lombár Gábor, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke. Lombár – aki egyben Balatonfenyves polgármestere is – azt mondta, az északi part nem annyira beépített, kevesebb település van, emiatt pedig a strandok is inkább egy helyre koncentrálódnak. Az utóbbi szakaszon sokkal több a nádas és az érintetlen vízparti terület, a déli oldal szinte végig beépített. Emiatt strandolási lehetőségből is több van mind a két fajtából. Megjegyezte,

van szándék arra, hogy meghagyják az emberi beavatkozástól mentes, természetes élőhelyeket, és ne rendeljenek alá mindent az idegenforgalmi érdekeknek.

Amit már mi teszünk hozzá: a strandválasztás történhet a pénztárca vastagsága vagy éppen az ízlés alapján. Az biztos, aki belépőjegyet vált, csak a vízbe mehet be, az egyéb szolgáltatásokért külön kell fizetnie. Maga a jegy – noha igyekeznek mindenfelé kezdeményeket adni – egy családnak több ezer forint kiadást jelent naponta. Ha pedig nem hűtőtáskával érkezik valaki, akkor csillagászati áron ihat meg egy pohár sört vagy ehet sokszor kétes minőségű fogásokat. És bár a legtöbb strandon sok harapni- és innivalót kínáló vendéglátóipari egység található, különös módon mindnél hosszú sorok állnak. Vannak helyek, ahol a legkisebbekre is gondolnak – ugrálóvár vagy éppen gyermekműsorok szórakoztatják a nagyérdeműt, természetesen gyakran külön térítés ellenében...

A TENYÉRJÓSLÁS, AZ EZOTÉRIA ÉS A KINCSTÁRI OPTIMIZMUS EGY DOLOG, A VALÓSÁG PEDIG EGY MÁSIK DOLOG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.08.15.


Friss levegőt és jó reggelt kívánok mindenkinek! Jó, hát nem fellendülés, hanem visszaesés, nem 7, nem is 10, nem is 10,7, hanem. A nyers adatok szerint a 13,6 a varázsszám (százalékban), amellyel a magyar gazdaság teljesítményének szabadesése leírható. Nem én hazudok, a KSH első becslése ez, amelyet tegnap tettek közzé. Ha szezonálisan és a naptárhatással kiigazítjuk és kiegyensúlyozzuk az adatokat, akkor is 13,5 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest. Vagyis van ennek egy olyan olvasata, hogy nem mi előzünk a kanyarban, hanem a recesszió. Pláne, ha nem az előző év azonos időszakához, hanem az első negyedévhez viszonyítjuk az unortodox dübörgést, mert akkor a magyar gazdaság visszaesése 14,5%-ot mutat. Nálam okosabbak szerint ez azt is jelenti, hogy az eddig jósolt 5,1 százalékos éves GDP-visszaesést kurvára el kell engedni, és 5,5-7,5 százalék közé kell módosítani.

Mit tegyünk? Ez van, ha a tehetség, a szakértelem és a tisztesség utat tör magának. A tenyérjóslás, az ezotéria, a kipcsak eredetű mexikói közmondások, valamint a félhülye kincstári optimizmus egy dolog, a valóság pedig egy másik dolog. Tündérországban ez nem probléma. Majd a NER tervező és nagyot álmodó asztala mellett a Matolcsyk és Vargák újratervezik, újramagyarázzák, kiszínezik, meghajlítják, és jó lesz. Ha nem lesz jó, akkor is jó lesz. Sőt, már most is jó. A lényeg abban rejlik, hogy a megfelelő irányból kell nézni. Így is van. Ha a napos oldalról nézik ugyanazt, akkor természetesen fasza minden...


GYEREKEK ELLEN BILINCS ÉS GUMIBOT? MEGŐRÜLTETEK?

24.HU
Szerző: BALAVÁNY GYÖRGY
2020.08.15.


Nincs semmilyen emberi jog és civilizációs erkölcsi norma, amit ne sértene durván a gyerekekkel szembeni erőszakra rendelt, fegyveres iskolaőrség felállítása.

KORÁBBAN A TÉMÁBAN:


Gyerekbántalmazás miatt nyomoznak egy budapesti iskola igazgatója ellen

A gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. Nemzeti köznevelési törvény 46.§ (2)

Kép, amiket nem akartunk látni: sírástól rázkódó vállú, rémült gyerekkel szemben intézkedik a rendőr. Ráparancsol, hogy forduljon meg. Hátra kell tegye a kezeit. És a rendőr előveszi a bilincset, de nem sikerül alkalmaznia a nyolcéves fiúval szemben, kicsúsznak belőle a csuklók. Túl kicsik a kezei, mondja a rendőr bosszankodva.

Börtönbe kerülsz, mondja a nagy, kék ember, mire a kisfiú felzokog. Könyörög. Beültetik a rendőrautóba, elviszik, rabosítják, lecsukják. Mindez Amerikában, ami ugyebár a szomszéd falu.

A srác anyukája épp kórházban volt. A kisfiú ADHD-s.

Az ADHD-ról azt kell tudni, hogy ha nem is mentális betegség, de „rendellenesség”. (Nem disease, hanem disorder. Nagyon találó kategória.) Az ilyen gyerek az átlagnál nehezebben működik együtt a felnőttel, nagyon impulzív, a kortársainál is meggondolatlanabb. Nehéz lekötni a figyelmét olyasmivel, amit nem ő talált magának.

De nem azért vannak vele gondok, mert rossz. És nem azért tanul rosszul, mert buta. Nem azért nem figyel, mert nem akar – hanem azért, mert nem tud. És nem azért jár keze-lába, mert fel akar bárkit bosszantani, hanem azért, mert ezek a tünetei.

Ennek a kisfiúnak depressziós és szorongásos tünetei is voltak.

Alig van lelkileg szorongatóbb helyzet, mint ha a környezeted elvár tőled valamit, amit képtelen vagy teljesíteni. Ha egy ADHD-s gyerektől azt követeled, hogy viselkedjen „normálisan”, az ugyanaz, mintha egy diszlexiástól követelnéd, hogy olvasson könnyedén és folyékonyan...

SZABAD SZEMMEL - VARGA JUDIT SAJÁTSÁGOS MÓDON ÉRTELMEZI A DEMOKRATIKUS NORMÁK ÉS AZ UNIÓS TÁMOGATÁSOK ÖSSZEKAPCSOLÁSÁT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.08.15.


Die Welt

A magyar igazságügyi miniszter bízik abban, hogy a német kancellár betartja szavát és így az év végéig befejeződik a jogállami eljárás Magyarország ellen. A konzervatív lapnak adott interjúból ugyanakkor az derül ki, hogy Varga Judit egészen sajátságos módon értelmezi a demokratikus normák és az uniós támogatások összekapcsolását, tehát hogy miről is született határozat csaknem egy hónapja a brüsszeli csúcson. Szerinte az állam- és kormányfők csupán pénzügyi megfontolásból, a közös költségvetés, illetve a gazdasági újjáépítési csomag védelmében erősítették meg, hogy a jogállamiság alapérték.

Annál is inkább – tette hozzá -, mivel szavatolni kell a jogbiztonságot, az pedig nem teszi lehetővé, hogy olyan tisztázatlan, ködös fogalmat akarjanak érvényesíteni, mint a jogállamiság. Hiszen az nem pontosan körülhatárolható norma, amit alkalmazni lehet a mindennapokban. Ugyanis nem lehet pontosan meghatározni, megszegi-e valamely ország. Ezért itt olyan rendszerre van szükség, amely nem hagy semmi kétséget a szabályok és a definíciók felől.

A miniszter úgy gondolja, hogy az ősszel az Európai Tanács tisztázza majd a részleteket, ideértve, hogy milyen szankciókat szabjanak ki, ha valahol megsértik az előírásokat. Ám azt egyértelműnek tartja, hogy az új rendszert nem lehet az EU alapszerződés bizonytalanul megfogalmazott 2. cikkelyére alapozni, mert ott csak általánosságban szerepel a demokrácia és a jogállamiság. Ezért egy egészen más, objektív feltételrendszert kell kidolgozni, hogy megakadályozzák a visszaéléseket az uniós alapok körül. Ez ügyben a magyar fél a háttérben szorosan együttműködik a soros elnökséget betöltő Németországgal.

Bár mint mondta, már ezen a területen most is van megfelelő mechanizmus. Tehát ha egy kormány nem tisztességesen használja fel a felzárkóztatási alapokat, akkor meg lehet tőle vonni ezeket a pénzeket. Itt azonban nem szabad felvizezni a játékszabályokat, még bizonytalanabb meghatározást alkalmazni, mert akkor ott vagyunk, mint egykor a kommunizmusban. Akkor is azért büntettek meg embereket, mert ideológiailag nem voltak kellőképpen tudatosak, nem pedig azért, mert valami törvénytelenséget követtek el.

De hogy mi lesz, azt a legfelső szinten kell megszabni, ám csaknem egy hónapja tartott csúcstalálkozó határozatai egy szóval sem említik, hogy a szankciókat csupán minősített többséggel lehetne megakadályozni. Szóval – mondta a miniszter asszony – nem világos, hogy miről beszélt az Európai Tanács elnöke. De lehetségesnek tartja, hogy az egész ügy már Strasbourgban elbukik, hiszen a képviselők közül sokan már a vírus miatt született felhatalmazási törvény kapcsán is teljesen alaptalanul támadták Magyarországot. És lehet, hogy most sem fogadják el a Brüsszelben elfogadott történelmi megállapodást.

Kiemelte egyúttal, hogy hiába dönt összeurópai választás az EP összetételéről, a testület legitimitása sosem lesz olyan, mint a nemzeti kormányoké. Merthogy a hazai szavazók akaratát a miniszterelnökök képviselik a legjobban, ebből következik, hogy Tanács jelenti a legfelelősebb fórumot a demokratikus nemzeti akarat érvényesítéséhez. Miközben azt látni, hogy Strasbourg inkább szállítja a gondokat, ahelyett, hogy elősegítené azok megoldását.

Ami a 7-es cikkely alapján zajló eljárást illeti, annak Varga Judit szerint úgy lehet véget vetni, hogy egyszerűen le kell venni a napirendről, ha nem sikerül négyötödös többséget felsorakoztatni annak megállapításához: fennáll az alapértékek megsértésének súlyos veszélye. De jó volna minél előbb szavazni, hogy ne húzódjon a végtelenségig ez a szánalmas história. Annál is inkább, mivel a miniszter úgy érzékeli, hogy minden érdekelt, a Parlament, a Bizottság, valamint Magyarország is fel akarja gyorsítani a folyamatot. 

Project Syndicate

Fehéroroszországban eljött az igazság pillanata – írja Slawomir Sierakowski, lengyel politikai elemző, aki az általa alapított lap főszerkesztőjeként a helyszínen követi az eseményeket Minszkben. Legújabb beszámolója szerint a biztonsági erők fokozták az erőszakot a békés felvonulók ellen, és így nem kétséges, hogy Lukasenko már a legcsekélyebb mértékben sem tekinthető legitimnek.

A fővárosban spontán tüntetések zajlanak, pillanatok alatt ezrek gyűlnek össze az adott helyszínen, ezért a hatóságok nehezebben tudnak fellépni ellenük. Csakhogy a karhatalom most már tartósan felsorakozott az utcákon, sok városrészt lezárt. Az autók közül sokat megállít, a vezetőt kiráncigálják és megverik. A cél láthatólag a megfélemlítés. De nem ritkán lövésekkel oszlatják szét a demonstrációkat. Emellett gumilövedékeket is használnak, amelyek már sok sérülést okoztak.

Ám azt érzékelni, hogy az államfő szokásos, drasztikus módszereit rosszul alkalmazták, mert itt a tiltakozások új formájáról van szó. És úgy néz ki, hogy az ellenzék kerekedik felül. Már sok rendőrt letette az egyenruhát és közölte, hogy nem akar senkit sem bántani. Az ország legnagyobb cégeinél, így az MTZ traktorgyárban sztrájk indult. Márpedig ezek a fejlemények alighanem megriasztják Lukasenkót, hiszen egy felkelés mindig közel jár a győzelemhez, ha már a rezsim saját támaszai is kezdik bedobni a törülközőt. Miközben a tüntetések folytatódnak, mert az emberek immár nem félnek. A fehéroroszok akkor sem hagyják magukat terrorizálni, ha de facto statárium van érvényben. Nem akarnak egy olyan elnök alatt élni, akinek helyzet pacifikálására irányuló lépései megfosztották a legitimitás maradékától is.

Die Welt

A jobboldali újság arra hívja fel a német kancellárt, hogy akár Putyinnal az oldalán, de vesse be magát Fehéroroszországban és óvja meg a még nagyobb hibáktól a diktátort, illetve segítsen az ellenzéknek. Merthogy van tekintélye Lukasenkónál, miközben Magyarország feladta ellenállását, így végre az EU elszánta magát szankciókra. De az még nem világos, kik lesznek rajta az utazási tilalmat elrendelő listán, beleértve akár az elnököt is. De az biztos, hogy az érintettek nem léphetnek majd be Európába és befagyasztják nyugaton lévő vagyonukat. Ez a büntetés, amiért a rendőrség erőszakot alkalmaz, illetve mert az illetők közreműködtek a választási eredmény meghamisításában.

Ezzel együtt a lépés nemigen több jelképes büntetésnél. Márpedig ennél több kell, ha Brüsszel meg akarja ragadni a lehetőséget Minszkben a demokratikus változásra, hiszen most először ingott meg a Batyka uralma, bár az államfő még messze nincs a padlón. De azért az emberek már látják, hogy nem legyőzhetetlen. Nem tudni, meddig tart ki mellette a biztonsági apparátus, ezzel párhuzamosan azonban egyre erősödnek a tiltakozások. És azt sem látni, hogy a végén Lukasenko nem folyamodik-e katonai diktatúrához. Meghatározó lesz az is, mit akar a Kreml. De Putyinnak nem lehet érdeke, hogy az ország a végén még európaibb legyen, mint Ukrajna, vagy Grúzia.

Ily módon Európának meg kell kísérelnie – részben sok pénz segítségével -, hogy felkarolja az ellenzéket és a civil társadalmat. Meg kell ragadni, már ha komoly az ajánlat, hogy a fehérorosz külügyminiszter párbeszédet kezdeményezett a Nyugattal. Ám Merkel számára itt a nagy alkalom, hogy kézbe vegye a gyeplőt. A saját szabadságukért természetesen Belorusszia lakosainak kell megharcolniuk. De a kancellár lényegesen befolyásolni tudná ezt a folyamatot. Meg kell kísérelni, mert egyúttal az EU keleti hitele is kockán forog.

Economist

Csalás volt a belorusz választás, ám az EU idáig csupán vérszegény módon reagált – írta elemzésében még az uniós külügyminiszterek tegnapi tanácskozása előtt a nagytekintélyű brit hetilap. Pedig a földrész szívében fekvő országban szörnyű dolgokat követtek el, Oroszország és Kína áldásával, Brüsszel langymeleg tiltakozása mellett, miközben az USA jóformán meg sem szólal. Ám úgy néz ki, hogy Lukasenko túl messzire ment, és elvesztette a lakosság túlnyomó részének támogatását. Hiszen az egy-két szavazókörzetben, ahol megakadályozták az eredmény meghamisítását, az ellenzéki jelölt nagyjából 70 %-ot szerzett.

A Nyugat azért ennyire beletörődő, mert a fehérorosz elnök sikeresen hitette el, hogy a nemzeti szuverenitást védelmezi és nélküle Oroszország felfalná az országot. Ám ez nem így van. Putyin semmit sem akar jobban, minthogy az államfő erőszakot alkalmazzon a saját népe ellen. Ily módon ugyanis még jobban függne a Kremltől, a fejlemények pedig egyben figyelmeztetést jelentenének a tiltakozó orosz tömegeknek. De ha a fejlett világ nem lép, akkor nő a valószínűsége, hogy pontosan ez következik be.

Ezért ki kell nyilvánítani, hogy bunda volt az egész választás és követelni kell a politikai foglyok elengedését, továbbá átmeneti kormány megalakítását. Emellett figyelmeztetni kell a belorusz igazságszolgáltatás, valamint a fegyveres erők kulcsembereit, hogy személyes felelősség terheli őket, ha egy illegitim elnök parancsait hajtják végre.

FT

A vezércikk arra szólít fel, hogy tartsuk magasra a világban a demokrácia fáklyáját, mert a tekintélyelvűség nem okvetlenül győzedelmeskedik. Fehéroroszországban az utolsó európai diktátor bűnös biztonsági szolgálata tömeges letartóztatásokkal és gumilövedékekkel válaszol a választás manipulálása miatt kirobbant felvonulásokra. Hong Kongban Kína fokozza a demokráciára és a sajtószabadságra nehezedő nyomást. De sokfelé másutt is úgy érezni, hogy ostrom alá került a jogállam. Csakhogy ebből még nem következik, hogy a helyzetből az autokraták meríthetnek bátorságot, bár a kemény fellépés azt látszik megerősíteni, hogy egyre erőteljesebb a támadás a demokrácia és a pluralizmus ellen.

De sokat ígérő az, ami Hong Kongban és Minszkben történik. Mert lehet, hogy az autoriter politikusok föld alá kényszeríthetik a demokratikus mozgalmakat, ám azok attól még nem szűnnek meg. És nem csupán a kifejezett zsarnokok vannak bajban, lásd a bulgáriai tüntetéseket a korrupció ellen. Vagy Bejrútot, ahol egy éven belül már a 2. kormány bukik meg. A nép ereje olyasmi, amivel minden politikusnak számolnia kell.

A koronavírus sem segített az önkényuraknak. Egyes demokráciák, Németország, Új-Zéland kiemelkedően jól teljesítettek a járvány elleni harcban. Felsültek az erős emberek: Bolsonaro, Trump és Lukasenko, akik próbálták eltagadni a bajt. A megmozdulások mindenütt azt tanúsítják, hogy az emberek ösztönösen kiállnak a tehetetlen, korrupt vagy elnyomó hatalom ellen.

A nyugati országok azon dilemmáznak, hogy mennyire avatkozhatnak be a demokratikus erők oldalán, ha közben emiatt viszály keletkezhet Oroszországgal és Kínával, mondjuk Belorusszia és Hong Kong miatt. A szóbeli támogatás mellett azonban alapvető, hogy jó példát mutassanak. Ebből a szempontból vizsga lesz a novemberi amerikai választás. Ha Trump olyan taktikát alkalmaz, ami már a tekintélyelvűséggel határos, az nemigen jóvátehető károkat okoz a globális demokráciának.

FT

A kommentár úgy ítéli meg, hogy a világ előbb-utóbb megválik az olyan populistáktól, mint Trump vagy a brazil államfő, mert őket csak a szereplés érdekli, és nem akarják irányítani országukat, viszont nagyon is sikeresek lehetnek az Orbán-féle rendszerek, amelyek igenis teljesíteni igyekeznek. A szerző, Martin Wolf szerint az agresszív, jobboldali, nemzeti populizmus jelenleg igen sikeres, de az USÁ-ban, Brazíliában, Indiában és Nagy-Britanniában várhatóan visszaszorul, mert rosszul kezelték a fertőzést. Miközben olyan, diktatórikus rendszerek, mint Vietnam és Kína sokkal eredményesebbek voltak, de ugyanez áll Magyarországra is.

Az amerikai elnök és a többiek azonban nem is értik, mire való a kormányzás. Ám ha ők le is tűnnek a színről, akkor sem okvetlenül jön egy demokratikusabb vezetés. Merthogy lehet hatékony egy diktátor is, tehát olyan autokrata, aki gondoskodni kíván az emberekről. Erre példa a Nemzeti Együttműködés rendszere és kisebb mértékben Lengyelország is. 

ORF

Az osztrák légi társaság elbocsátotta egyik stewardessét, mert az a szélsőjobbos FDP bukott elnökének támogatójaként azt kiabálta egy tüntetésen, hogy „Le Kurz kancellárral!’, „Le Sorossal!” és „Le Rotschilddal!”. A 24 éves légi utaskísérőt Strache új pártja jelölte a bécsi tartományi választásokra. ám a vállalat szerint amit tett, az megbocsáthatatlan, mivel antiszemita kijelentéseket hangoztatott. A világhálón terjedő felvétel láttán nyilvánvalóan kollégák tiltakoztak és utasok is lázongtak.

A „Team Strache” főtitkára szerint azonban a fiatal nőt azért rakták ki, mert a párt tagja, ám ezt a vállalat cáfolja. Höbart azonban hozzáfűzte: szó sincs zsidóellenességről, hiszen azt a pártvezér mindig is elutasította. Ellenben bárkinek joga van bírálnia Soros Györgyöt. Nem beszélve arról, hogy szólásszabadság van, és nem lehet megtiltani a politikai szerepvállalást sem.

K. FERENC ŐRIZETBE VÉTELE MÖGÖTT SOKAN M. LŐRINCET SEJTIK

MAGYAR HANG
Szerző: TOMPOS ÁDÁM
2020.08.15.


Ebesen járok. Egyetlen embert találok, aki a nevét vállalva is nyilatkozni mer, ő Simon Sándor. Valószínűleg ő is csak azért ilyen közvetlen, mert tőlem tudja meg, hogy a minap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) őrizetbe vett egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost”, akiről hamar kiderült, hogy K. Ferenc milliárdost takarja. Azért érdeklődöm utána épp ebben a Debrecen hóna alatti, négyezres községben, mert itt található a telephelye az üzletember logisztikai vállalkozásának, amely mintegy kétezer, főleg kelet-magyarországi élelmiszerüzletet lát el áruval...


„OLYAN, MINT MOST, MÉG SOHASEM TÖRTÉNT BELARUSZBAN. NEM GUMIBOTTAL, HANEM FÉMRÚDDAL VERTÉK AZ EMBEREKET”

MAGYAR NARANCS
Szerző: FÜLÖP ZSÓFIA
2020.08.15.


Egy belarusz aktivistával beszéltünk a rendőri erőszakról, letartóztatásokról, és arról, miben bíznak a nap mint nap utcára vonuló békés tüntetők.

„Néhány nappal a választás után többen mondták nekem: itt most polgárháború kezdődött. A legdurvább éjszaka az augusztus 11-12. közötti volt, akkor viszonylag kevesen vonultak az utcára, a rendőrség és a különleges egységek mégis elképesztően erőszakosak voltak velük. Az internet akkor még blokkolva volt, de a Telegramon egyre több kép keringett a sérülésekről, amelyek a brutális rendőri erőszak bizonyítékaiként szolgáltak. Több barátomat megvertek és letartóztattak” – mondja lapunknak a belarusz Piotr Markielau, aki többek között a Legalize Belarus aktivistája.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerdán Sárosi Péter jogvédő, történész, a Jogriporter Alapítvány elnöke, a Drogriporter.hu szerkesztője közzétett Facebook-oldalán egy bejegyzést, amely összefoglalja a fehérorosz elnökválasztás utáni néhány nap terrorját. Neki mindezt belarusz ismerőse, Piotr mesélte el, aki barátja élményét adta tovább a nagyközönségnek, akit „félholtra vertek és megkínoztak” a rendőrök, így jelenleg is kórházban fekszik.

A beszámoló elolvasása után mi is felkerestük Piotrt...

VAN, AKI MÉG ELHISZI, HOGY A KORMÁNY NEM HALLGATTATJA EL A NEKI NEM TETSZŐ VÉLEMÉNYEKET, HA ERRE LEHETŐSÉGET KAP?

444.HU
Szerző: SARKADI ZSOLT
2020.08.15.


Valamit nagyon akar a kormány a közösségi médiával, ez biztos. Varga Judit igazságügy-miniszter még március elején állította fel a Digitális Szabadság Bizottságot (DSZB), hogy „megvizsgálja és feltárja, hogy a technológiai cégek milyen hatással vannak a jogállami intézményekre, valamint a jogállam működésére, illetve milyen hatással vannak a személyes szabadságok, szabadságjogok mindennapi érvényesülésére”. De a bizottság nem igazán tudott érvényesülni a hírekben, az ügyet elsodorta a koronavírus, a DSZB honlapján ma is csak az első ülésükön készített jegyzőkönyv olvasható, a másik két ülésről egyelőre nem töltöttek fel semmilyen dokumentumot.

Július legvégén Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos karolta fel a témát, és körbeturnézta a magyar médiát azzal, hogy szerinte a kormánynak külön törvényt kellene alkotnia a közösségi médiáról. Péterfalvi egyébként maga is a DSZB tagja, és a 444-nek adott interjújában elmondta, a bizottság ülésén kérte a kormányt a közösségimédia-törvény megalkotására. Péterfalvi szerint a javaslatának fő célja az, hogy szélesítse a nyilvánosságot, és erősítse a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését azáltal, hogy magyar hatóságok kezébe helyezi a közösségimédia-profilok törlésének és felfüggesztésének felülvizsgálatát. Egyszerűen fogalmazva, azt szeretné, hogy ne tudja olyan egyszerűen magyar emberek véleményeit csak úgy letiltani a Facebook...

A KORONAVÍRUS HATÁSA: MILLIÓK SÜLLYEDNEK MÉLYSZEGÉNYSÉGBE, EGY MARÉKNYI EMBER MEG SOSEM VOLT MÉG ILYEN GAZDAG

PORTFOLIO
Szerző: ÁRGYELÁN ÁGNES
2020.08.15.


Ha valamit, hát ezt meg lehet állapítani az elmúlt évszázad nagyobb járványairól: minden esetben növelték a vagyoni egyenlőtlenségeket. Az IMF és Világgazdasági Fórum is azt becsüli, hogy a mostani koronavírus-járvány sosem látott szegénységet hozhat a világban, mindeközben pedig maréknyi ember vagyona rekord szinteken mozog.

Nemrég az IMF tett közzé egy arról szóló írást, miképpen hat a koronavírus-válság a vagyoni egyenlőtlenségekre a világban. Elemzésük alapján az eddigi minták nem mutatnak túl sok jót ez ügyben, ugyanis az ezt megelőző járványok esetében mindig nőtt a szegények és gazdagok közötti vagyoni egyenlőtlenség.

A nagy gazdasági világválság óta nem látott gazdasági visszaesést becsül az IMF a világban a koronavírus-válság következményeként, és ha a múltbéli pandémiák hatására bármennyire is lehet alapozni, a szegényebb társadalmi réteget ez a mostani válság az eddigieknél is nagyobb nyomorba taszíthatja.

Nem jó dolog, de tény, hogy a mostani évszázadban látott nagyobb járványok növelték a jövedelmi egyenlőtlenségeket és rontotta azok munkakilátásait, akik csak alapfokú oktatással bírnak – írja a World Economic Forum.

Az alábbi ábrán például azt vizsgálták meg a szakemberek, milyen hatása volt a SARS (2003), H1N1 (2012), Ebola (2014) és Zika (2016) vírusoknak 5 éves időtávon a jövedelmi különbözőségeket mutató Gini-együttható értékére. Az látszik, hogy mind a négy járvány után nőtt a mutató értéke, tehát nőtt az egyenlőtlenség a világban...

FOKOZTÁK A NYOMÁST, HOGY ITTHON NYARALJON A MAGYAR - GAZDAG A NER TÁRHÁZA

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.08.14.


A törvény ugyan másképp szól, de ez nem zavarta a kormány abban, hogy rendelettel elvegye a táppénzt azoktól, akik karanténba kerülnek, mert sárga vagy piros jelzésű országban jártak. Nehéz nem arra gondolni, hogy ezzel is igyekeznek mindenki pénzét itthon tartani.


Szerda éjjel megjelent a Magyar Közlönyben, tegnap pedig már hatályba is lépett az a meglehetősen nagy figyelmet kapott rendelkezés, amiben a kormány elvette a táppénzt azoktól, akik sárga vagy piros jelzésű országban nyaralást követően kerülnek karanténba. Ezt úgy érték el, hogy a 398/2020. számú kormányrendelettel az egészségbiztosítási törvény végrehajtási rendeletéhez adtak hozzá egy új passzust.

A rendelkezés szerint „az a biztosított, aki részére magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott, nem hivatalos célú kevésbé súlyos vagy súlyos fertőzöttségi mértékű országból Magyarország területére történő beutazáskor hatósági házi karantént rendeltek el, nem minősül keresőképtelennek”. A törvény szerint viszont – emelte ki a hvg.hu – jár a táppénz járványügyi hatósági karantén idején. A portálnak egy ügyvéd kifejtette: a rendelet előző bekezdése azt mondja ki, hogy akinek keresőképtelensége hatósági elkülönítés miatt áll fenn, annak a zárlatot elrendelő határozattal kell a keresőképtelenségét bizonyítania.

A most hozzátoldott bekezdés a szakértő álláspontja szerint speciális esetet határoz meg a koronavírus-járvány által érintett országokból beutazókra, esetükben ugyanis immár fel sem merül a keresőképtelenség. A más okokból elrendelt karantén esetében továbbra is az általános szabály a mérvadó: fennáll a keresőképtelenség, amit a zárlatot elrendelő határozattal kell bizonyítani...

MÉLYREPÜLÉS

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2020.08.14.


...Írásommal és a számadatok közlésével nem az a célom, hogy pánikhangulatot keltsek és köszörüljem a nyelvem a magyar gazdaság teljesítményén. Két okból ültem a klaviatúrához:

1. A kormany.hu hivatalos közlése szerint, „többek között az időben meghozott gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhető, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál: az Eurostat gyorsbecslése alapján, a második negyedévben a tagállamok gazdasága átlagosan 14,4 százalékkal csökkent. Ezáltal a magyar gazdaság az unió átlagánál ellenállóbbnak bizonyult a válsággal szemben.” Az én olvasatomban a magyar gazdaság mélyrepülésben van, és teljesen fölösleges azzal szédíteni a társadalmat, hogy a dolgok rendben mennek. Nagy baj van, ezért a valóságnak megfelelően kell tájékoztatni a közvéleményt. Izgatottan várom Matolcsy úr fellépését is, aki bizonyára gazdasági sikerként fogja értékelni az elmúlt negyedévi produktumot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének látomásait már a kormányzó párt hívő tagozata sem veszi komolyan.

2. Azonnali összehasonlító analízisre van szükség, hiszen mihamarabb meg kell tudnunk, hogy szomszédaink és versenytársaink milyen eszközökkel értek el nálunk kedvezőbb teljesítményeket. Ne csak Ausztriát tekintsük laboratóriumnak (bár mindig érdemes), hanem a baráti visegrádiakat is. Milyen intézkedéseket hoztak, és milyen hatékonysággal rendszeresítették azokat? Azon nem érdemes vitatkozni, hogy célratörőbbek és határozottabbak voltak a magyar gazdasági vezetésnél, ezért is érdemes lenne gyakorlati megoldásaikat tanulmányozni és honosítani. Az elemző munkába be kell vonni a szakszervezeteket és a munkaadói szövetségeket is, hiszen az elmúlt időszakban csak passzív szemlélői lehettek az eseményeknek. Az általuk képviselt munkavállalók és vállalkozók pedig csupán elszenvedői voltak a kormányzati bizonytalankodásnak. Ez nem ismétlődhet meg, a III. negyedév gazdasági teljesítménye sorsdöntő lehet az ország szempontjából. Lejtmenetben vagyunk, ideje lenne sebességet valamint irányt váltani és elkezdeni a felkapaszkodást.

Matolcsy februári víziójával zárom írásomat, legyen az mindenki számára elrettentő és kerülendő célkitűzés. „Időben fel kell készülni az előzésre, tehát arra, hogy a versenytársaknál gyorsabban vesszük be a kanyart és elsőként jövünk ki belőle. Ehhez jó előzési helyzetet kell felvenni, még időben, még messze a hajtűkanyar előtt. 2020-ban sok versenytárs lassul, egyesek szinte leállnak majd, így van lehetőség felvenni az előzéshez szükséges jó helyzetet.” A kanyar előtti lassulás már megtörtént, ámokfutássá változott. Beláthatatlan kanyar előtt pedig még az MNB elnökének tanácsára sem előzünk, mert annak az esetek többségében katasztrófa a vége.

MIT TEREM A TÜRELEM? - BESZÉLGETÉS ISZTIN PÉTER KÖZGAZDÁSSZAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: SZÉKY JÁNOS
2020.08.14.


„Mért legyek én tisztességes?” A mai magyar gazdaságban gyakran felvethető a kérdés, prózára fordítva: szól-e racionális érv a morális viselkedés mellett? Isztin Péter, a Corvinus Egyetem oktatója egyebek mellett a közgazdaságtan és más társadalomtudományok, mint a pszichológia határterületeit kutatja. Foglalkozott a racionális döntés elméletének alkalmazásaival, s újabban azt vizsgálja, a klasszikus filozófia, közelebbről az etika egy ősi fogalma, az erény hogyan viszonyul az eleven gazdaságban nagyon is fontos termelési tényezőhöz, a humán tőkéhez. Az erénybe is be lehet ruházni a valószínű megtérülés reményében.

Megéri tehát rendesnek lenni a létező gazdaságban?

– Sok esetben igen. Mondjuk, egy olyan társadalomban, amelyik szigorúbban bünteti a bűncselekményeket, érdemes lehet többet befektetni olyan tulajdonságokba, esetleg preferenciákba, amelyek kevésbé tesznek hajlamossá arra, hogy bűncselekményt kövess el. Vagy ha például jobban értékelik egy üzleti tranzakcióban azt, ha valaki becsületes, akkor a szülőknek megéri beruházni abba, hogy a gyerekük felnőttként becsületes legyen.

Többet lehet keresni, ha valaki tisztességes?

– Erre is azt tudom mondani, hogy sok esetben igen. Az erényes emberben általában jobban megbíznak, jobb munkákat tudnak rábízni, esetleg jobban is tudja végezni. Egy elég jól működő piacgazdaságban általában igaz, hogy ha valaki becsületesebb, az szó szerint kifizetődik. Nyilván hogy ha nem jól működő piacgazdaságról van szó, tehát, mondjuk, nagyon gyengén kényszerítik ki a törvényeket, vagy sokat lehet halászni a zavarosban, akkor persze nem mindig ez a helyzet.

A kulcsfogalom itt az erény, amit nem kognitív képességek együtteseként említ...
­– A „nem kognitív képesség” bővebb kategóra, beletartoznak egyes személyiségjegyek, szociális skillek. Az erény fogalma úgy jött a képbe, hogy elkezdtem gondolkozni azon: különféle morális karaktervonásokba hogyan és miért ruháznak be az emberek?
...

KÍSÉRT A MÚLT A TÓPARTON - VAN, AKINEK A BALATON A RIVIÉRA, DE EZEN EL KELL GONDOLKODNIA

168 ÓRA
Szerző: LATYÁK BALÁZS
2020.08.15.


Több Balaton, kevesebb Adria – hangzik a legújabb kormányzati jelszó, és ehhez még azt is hozzáteszik, hogy akkor a járvány is féken tartható lesz. Mindezzel a hatalom a koronavírus-járvány hatásaitól összeroppant turizmusba próbál folyamatosan életet lehelni. Miközben a magyarok több mint harmadának egyáltalán nincs pénze nyaralásra. Munkatársunk elment a pillanatnyilag túlzsúfolt Balatonhoz. Amit tapasztalt, arra nem mondhatjuk, hogy ez itt a reklám helye.

Bevallom, nem vagyok egy óriási világutazó, amiről az otthonról magammal hozott nyaralási szokások tehetnek. A családom felnőtt tagjai mindig is úgy voltak vele, hogy itthon is vannak gyönyörű helyek, ráadásul annyi, hogy egy egész élet kevés mindet megismerni. Erre a gondolkodásmódra ráerősített az összes iskola is, ahol megfordultam, vagyis inkább az osztályfőnökeim, akik több tucat gyerekkel sosem mertek nekivágni a nagyvilágnak, ugyanakkor nem akarták a szülőket sem súlyos költségekbe verni. Így hát maradtak a tanév végére hazánk kihagyhatatlan turistalátványosságai, köztük a Balaton, amely minden osztályfőnökömnek különös kedvence volt. Így nem csoda, hogy kora gyermekkoromtól a tó mentén fekvő települések majdnem mindegyikébe eljutottam...

ORBÁN ELLENI CSODAFEGYVERT TALÁLT AZ ELLENZÉK?

HVG / ITTHON
Szerző: WINDISCH JUDIT
2020.08.14.


Már jobban állnak az ellenzéki pártok, mint a 2018-as választás előtt, a Momentum elnökségi tagja szerint az elmúlt 10 évben nem volt ennyi esélyük a Fidesz ellen, mint most. A pártelnökök csütörtökön állapodtak meg abban, a 2022-es választáson közös jelölteket indítanak és közös programot írnak, azonban sok még a nyitott kérdés. Závecz Tibor elemző mindenesetre azt mondja, az egységesülő ellenzék potens kihívója lehet a Fidesznek.

Belátható távolságra kerülnek az ellenzéki pártok a Fidesztől, amennyiben a csütörtökön nyilvánosságra hozott megállapodásuk a közös ellenzéki jelöltek indításáról azt eredményezi, hogy a hat párt támogatói teljes létszámban, gond és kivétel nélkül a kiválasztottra szavaznak. A júliusi adatok szerint ez sem fej-fej melletti állást jelent: a biztos pártválasztókat nézve 10, a teljes népességet nézve 6 százalék a Fidesz előnye a DK + Jobbik + LMP + Momentum + MSZP + Párbeszéd előtt...

HIDEGZUHANYKÉNT ÉRTE AZ ÓCSAI DEVIZAHITELES TELEP LAKÓIT A HÁROMSZOROS LAKBÉREMELÉS HÍRE

444.HU
Szerző: NEUBERGER ESZTER

2020.08.13.



- 2019. január 1. óta az önkormányzat az új gazda az ócsai devizahiteles lakótelepen, amit az állam építtetett, hogy olcsó, stabil lakhatással segítse a devizahitel-károsultakat.
- Az átvételkor a városvezetés vállalta, hogy két évig nem változtat a bérlési feltételeken, de most kiderült: a moratórium lejárta után komoly bérletidíj-emelést terveznek.
- A telepen lakók attól félnek, nem lesznek képesek kigazdálkodni az alapesetben több mint háromszoros áremelkedést.
- Másfelől értetlenül állnak a tény előtt, hogy az ócsai önkormányzat a válság közepén egy tollvonással piaci alapú bérleményeket csinálna az eredetileg szociális alapon épült telepi ingatlanokból.

Egy fa sincs a lakótelepszéli játszótéren, ami megnőtt már akkorára, hogy árnyékot adhatna. Így jobb híján a tűző nap alatt gyűlt össze az ócsai „devizahiteles lakótelep” néhány lakója péntek késő délután. Noha a tucatnyi megjelent között bőven akadtak közvetlenül a telep megépülése után beköltöző devizahitel-károsultak, olyanok is eljöttek, akiknek már a devizások megürült bérlakásait adta ki a lakótelep fenntartója: 2019 januárjáig a Nemzeti Eszközkezelő, azóta Ócsa város önkormányzata.

Mindegyiküket érinti ugyanis a fenntartó legújabb döntése: 2021-től főszabály szerint minden lakás bérleti díját több mint háromszorosára emelik a lakótelepen. Kivéve azokét, ahol a lakók rászorultsági alapon sikeresen kérvényezik a bérleti díj mérséklését. De erről később még bővebben szót ejtünk.

Mindez azt jelentené, hogy a bérlőknek mostani 16-21 ezer forint helyett a ház méretétől függően a legrosszabb esetben 60-84 ezer forint között kellene fizetniük a lakhatásukért. Ez újra nehéz helyzetbe hozná az ócsai telepen lakó legtöbb családot, sőt, sokan már most biztosan kijelentik: nem lesznek képesek kigazdálkodni a megemelt bérleti díjat...

42 MILLIÓS ÁLLAMI TÁMOGATÁSBÓL ÉPÜL SZÁRAZ ISTVÁN BALATONI PANZIÓJA

24.HU
Szerző: MÁZSÁR TAMÁS
2020.08.14.


...A 24.hu vette észre, hogy az Origo korábbi tulajdonosának cége, a Dry Beta Kft. a Kisfaludy hotel-és panziófejlesztési program részeként 42 millió forint támogatást kapott a négycsillagos Frida panzió megépítésére. Száraz válaszából azt is megtudtuk, hogy a hatszobás panzió Balatonakarattyán fogadja majd a vendégeket.

A Magyar Turisztikai Ügynökség még tavaly 43 milliárd forintot osztott szét 625 projektre, a legnagyobb nyertesekről itt írtunk:

NER-milliárdosok fejleszthetik a hoteleiket állami pénzből
Minden idők legnagyobb turisztikai programja milliárdosoknak szólt: minden harmadik forint náluk landolt.
Miközben Száraz István a turizmusba beszállt, a média világát, úgy tűnik, teljesen hátrahagyja. 2017-ben Száraztól barátjához, a jegybankelnök fiához, Matolcsy Ádámhoz került a kormányközeli Origót kiadó New Wave Media Csoport, de a We Love Budapest Kft.-nek egészen idén nyárig ő volt a tulajdonosa. A We Love Budapest és a We Love Balaton oldalakat üzemeltető médiavállalat viszont a Kreatív cikke szerint Száraztól a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványhoz került júliusban. Az ügylettel kapcsolatos részletekre rákérdeztünk a korábbi tulajdonosnál, de konkrétumokat nem árult el Száraz...

A KORMÁNYZAT IS LÉPHETNE VALAMIT, TESZEM AZT

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.08.14.


Szép estét mindenkinek! Miközben kiderült, hogy a vártnál komolyabb mértékben zuhant be a gazdaság – 13,5 % – arról is megbizonyosodhattunk, hogy nem csak mi hisszük azt, hogy a zöldségek és gyümölcsök ára elképesztő mértékben növekedett tavalyhoz képest, de a KSH is hasonló állásponton van. Értem én, hogy fagyok voltak, meg az eső is esett, azzal egy időben, hogy szárazság volt, de azért mégis igen érthetetlen az, hogy mégis miért emelkedett 45 százalékkal a gyümölcsök ára. Történt ez úgy, hogy a külföldről behozott gyümölcsök ára messze nem emelkedett ekkora mértékben, ezzel döntés elé állítva a nemzeti vásárlókat. Enné az ember ugyanis a magyar zöldségeket, de ha kétszer, háromszor annyiba kerül és sokszor ízetlenebb is, mint a gaz nyugati gyümölcs, akkor mégis mit tegyen? Zászló ide – tudom az csak a húsokra vonatkozik, de akkor is -, vagy oda, az ember a pénztárcája alapján vásárol.

Az sem mellékes, hogy nehéz úgy egészségesen táplálkozni, ha az ember lassan már nem képes sem gyümölcsöt, sem pedig zöldséget vásárolni az étkezéshez, hiszen azok ára olyan mértékben megemelkedett, hogy inkább más után néz. A krumpli, rizs, vagy a tészta továbbra is viszonylag normális áron elérhető, azonban azok önmagukban még nem alkotnak ételt, egészségeset legalábbis biztosan nem. Zöldségekre, húsra lenne szükség ahhoz, hogy a megfelelő tápanyagot bevigye az ember, de mit tehet, ha évek óta alig emelkedő nyugdíja, vagy fizetése ezt nem teszi lehetővé számára? Az emberek többsége nem jókedvében vásárol kevesebb egészséges összetevőt, ezzel átállva egy egészségtelenebb étrendre, hanem kényszerből teszi.

Egy több gyermekes családnak – amelyet olyannyira propagál a kormány – napi több kilóra van szüksége, a ma már aranyárban mért zöldségekből és gyümölcsökből, de sokszor egyszerűen nem teheti meg, hogy ezeket megvásárolja. A családi pótlék tíz éve nem változott, noha az tény, hogy vannak egyéb támogatási formák, de ezek sokszor nem elegendőek arra, hogy lényegesen kisegítsék a családokat. Persze ott a lehetőség arra, hogy az ember megtermelje magának amit eszik, de ez nagyobb városokban nem valódi opció, hiszen lakótelepen elég nehéz krumplit, vagy paradicsomot termeszteni, bármennyire is szeretne az ember. Hegedűs Zsuzsát sem láttuk már egy ideje, nem osztogat sem palántákat, sem csirkéket, ezért az emberek többségének magának kellene beszereznie a szükséges élelmiszereket...

A MÉDIAHATÓSÁG DÖNT A KLUBRÁDIÓ SORSÁRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2020.08.15.


Rövidesen döntenie kell a médiahatóságnak, hogy életben hagyja-e az utolsó kritikus orgánumok egyikét, vagy cinikusan, indoklás nélkül ejti a pályázatát.

– Szinte korlátlan számú lehetőséget biztosít a médiatörvény a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak (NMHH), hogy úgy döntsön a működésünkkel kapcsolatban, ahogy neki tetszik. Ráadásul a jogszabály indoklási kötelezettséget sem ír elő a frekvenciahasználati szerződések meghosszabbításáról szóló döntések esetében – mondta a Klubrádió igazgatóságának elnöke a Népszavának a rádió jövőjével kapcsolatban. Arató Andrást azért kerestük meg, mert 2021 február 12-én lejár a kormánykritikus rádió szerződése és a törvény szerint az NMHH-nak legkésőbb október 13-ig döntenie kell a hosszabbításról vagy annak elutasításáról. Dönthetne akár már most is, de mint megtudtuk, a hatóság dolgozói augusztusban szabadságra mentek, így legkorábban szeptemberben várható fejlemény. Ha pozitív döntés születik, akkor egy 2018-as törvénymódosítás szerint nem öt, hanem további hét évre lehet biztosított a Klubrádió frekvenciája. Arató bízik benne, hogy megkapják a hosszabbítás, mert mint fogalmazott, annak a több százezer embernek, akik nemcsak hallgatják a műsoraikat, de adományokkal is támogatják a kedvenc adójukat, a hosszabbítás „a népakarat kifejeződése” lenne. „Persze nálunk bármi megtörténhet, ahogy azt például a Civil Rádió, vagy a Class FM esetében láthattuk” – fűzte hozzá Arató két olyan adóra utalva, amelyek az elmúlt években hallgattak el...