Szerző: SZEKA
2019.05.24.
Az autoriter rendszerek csak akkor maradhatnak fenn sokáig, ha folyamatosan terjeszkednek valamilyen irányban. A Nemzeti Együttműködés Rendszere eddig a magyar jogállamiság leépítésével, a gazdasági hatalom megszerzésével, a véleményformálás monopóliumának megkaparintásával nőtt túl folyamatosan önmagán, így az elmúlt kilenc év permanens térnyerése tökéletesen megfelelt a Fidesz céljainak. A május 26-i uniós választást is valószínűleg nagy fölénnyel húzza be az állampárt, ám az igazi tét Orbán Viktor számára az, hogy tudja-e folytatni expanzióját a határokon túl, vagyis döntő befolyást képes-e szerezni az EU vezetésében. Amennyiben ez nem sikerül neki, valószínűleg a hazai tarolásnak sem tud majd őszintén örülni.
Ha az elosztható javak bőven állnak rendelkezésre, akkor még az sem jelent különösebb gondot, hogy a NER oligarchái egyre sokasodnak, ugyanakkor egyre mohóbbak. Amennyiben azonban csökkennek az erőforrások, a magánzsebekbe pedig egyre kevesebb csordogál, akkor feszültség jelentkezik a rendszerben. Orbán Viktor jól tudja, hogy a rendszere két sarokköve, hogy mindig tudjon adni valamit az embereinek, ugyanakkor garantálja számukra, hogy büntetlenül megtehetnek olyan dolgokat, melyekért komoly büntetés járna, ha nem védené meg őket az állampárt.
Orbán számára a hűség biztosítása az egyik legfontosabb cél, ezért igyekszik olyan rendszert felépíteni, amely egyrészt előnyöket jelent a NER kegyeltjei számára, másrészt a megdönthetetlenség illúziójával kecsegteti saját embereit. Persze, ha nem lehet elhasalni, akkor kevésbé lépked óvatosan az ember, vagyis bátrabban nyúlkál a közösbe, és nem fogja vissza magát akkor sem, ha ellenségei megbüntetésével kell demonstrálnia mindenhatóságát...