2019. augusztus 26., hétfő

MENEKÜLÉSI LEHETŐSÉG AZ ELITNEK A MAGÁNISKOLA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DOROS JUDIT
2019.08.26.


Két magániskola is elindul idén szeptembertől Kelet-Magyarországon: Miskolcon és Debrecenben átlagosan havi 250 ezer forint lesz az elsősök tandíja.

Miközben az ország keleti felén az utóbbi években állami finanszírozás híján sorra zártak be a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő tanodák, addig – részben állami segítséggel – új oktatási formák jelentek meg ugyanitt: a vagyonosak gyerekekeit kiszolgáló, angol nyelvű magániskolák. A horribilis tandíjak miatt a hétköznapi, átlag magyar fizetésből élő családok nem is álmodhatnak arról, hogy ezekbe az intézményekbe íratják fiaikat, lányaikat, annak ellenére sem, hogy a beruházások jó részét – Debrecenben a teljes összegét - közpénzből, vagyis a fizetésből élő családok adóforintjaiból fedezik. 

A Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) a Modern Városok Program keretében, 3,3 milliárdos állami támogatásból épült fel a hajdúsági székhely pallagi városrészében, zöldmezős beruházással. A két év alatt felhúzott, s az első tanévet idén megkezdő intézményt egy, az önkormányzat többségi, valamint a magyar állam és a Debreceni Egyetem kisebbségi tulajdonában lévő oktatási központ működteti. Megtudtuk: idén két óvodai és két általános iskolai 1-2. osztállyal indítják a munkát. Az első tanévre legalább 50 tanulmányi szerződés megkötését tervezték, a beiskolázásra szavaik szerint rendkívül jelentős volt az érdeklődés, s jelenleg 56 tanulmányi szerződéssel rendelkeznek. Az óvodások éves tandíja 2 millió 440 ezer forint, az elsősök és a másodikosok után 2 millió 897 ezer 500 forintot kell leróniuk a szülőknek. Pluszban mindenkinek be kellett fizetni százezer forintos úgynevezett jelentkezési díjat, ami nem jár vissza, s évkezdet előtt 200 ezer forint úgynevezett regisztrációs díjat is elkértek: ez a tandíjból ugyan levonható, de ha a diák mégsem kezdi el az évet, szintén nem adják vissza a pénzt. Megkérdeztük, indítanak-e ösztöndíjprogramot – miként korábban ígérték – olyan, hátrányos helyzetű tehetséges tanulóknak, akik a tandíjat nem tudják kifizetni. Kiderült: az ösztöndíjprogram tervezetéről épp a napokban adtak tájékoztatást a debreceni közgyűlésnek, amit a testület egyhangúlag el is fogadott. Az első oktatási évben nem tervezik ösztöndíjprogram indítását, jövőre azonban igen: a pályázatokról a háromfős bíráló bizottság javaslata alapján a város jegyzője dönt majd. 

Érdekesség: Debrecenben a magániskola beindítását hivatalosan úgy kommunikálták, hogy a városban és környékén megtelepedett multinacionális cégek külföldi vezetőinek gyerekeire számítanak elsősorban, ám a nekünk adott válaszból kiderült, hogy noha a diákok között vannak külföldi, illetve kettős állampolgárságúak is, az első tanévre beiratkozottak többségében magyar állampolgárságúak. 

Miskolcon az energiaitalokat támogató Hell csoport indítja be szeptembertől az Avalon International Schoolt, amelyet a cég által támogatott alapítvány működtet. - Az intézmény megépítéséhez, elindításához az alapítvány külső támogatást nem kapott, a közelmúltban mi is a sajtóból értesültünk, hogy 2020-ban tervben van az intézmény költségvetési támogatása – válaszolta lapunknak Tóth Róbert az Avalon Center Kft ügyvezető igazgatója. Egy hónapja az Index írt arról, hogy a kormány - amely eddig sem volt szűkmarkú a Hell-el, hiszen 7 milliárd forinttal támogatta már a cég szikszói dobozgyárát - segíti az Avalon International School működését is 300 millió forinttal – erre utalhatott a cégvezető, amikor a számukra is váratlan, jövőre esedékes „költségvetési támogatásról” beszélt...

LAKÁSPIACI TRENDEK, AVAGY MIRE VAN IGÉNY 2019-BEN?

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2019.08.26.



Jól látható különbségek vannak a főváros különböző területei között a lakásvásárlás célját, illetve a lakásvásárlók összetételét illetően. A külföldi lakásvásárlók jellemzően a drágább, belső kerületekben (V., VI., VII.) keresik a lakásokat, akár saját célra, akár befektetésként. A belföldi lakásvásárlókra jellemző, hogy az új építésű lakások előnyt élveznek a keresésénél a használt lakásokkal szemben, hiszen egyes használt lakások négyzetméterára megegyezik új építésű társaikéval. Az újlakás-fejlesztések pedig főként a kedvező elhelyezkedésű, jó közlekedéssel rendelkező, de nem feltétlen a belváros szívében található városrészekben találhatók. A II., III., XI., és XII. kerületekben a tavalyi adásvételek alapján a fővárosi átlagos lakásméretnél jóval nagyobb, mintegy 60 négyzetméter volt a medián alapterület, ami jól jelzi, hogy Budapest ezen részei ideálisabbak a nagyobb lakásokat kereső családos vásárlók számára...

A családosok a főváros nyugodtabb részein keresgélnek


Az új lakások keresletének jelentős részét azok a családok alkotják, akik főként a lazább beépítésű, nagyobb zöldterülettel rendelkező, illetve a természethez közeli, nyugodtabb életet kínáló városrészeket keresik. Számukra fontos szempont az elérhető lakások mérete, ami az alapterület mellett a szobaszámot is jelenti. Nagyon keresettek a földszinti, 3-4 szobás kertkapcsolatos lakások, azért, hogy a gyerekeknek és a szülőknek is legyen külön szobájuk, illetve kihasználhassák a közvetlen kertkapcsolat adta biztonságot. Ma már alapelvárás, hogy a lakáshoz tartozzon terasz, vagy erkély. Szempont, hogy az ingatlan környezete biztonságos legyen a gyerekek számára: legyen elérhető közelségben játszótér, óvoda, iskola, illetve a környéknek ne legyen nagy átmenő gépkocsiforgalma...

KÉPZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ JUTTATÁSOK, TÁMOGATÁSOK SZJA-MENTESSÉGE 2019/2020-BAN

PERFEKT SZAKMAI BLOG
Szerző: Dr. RÁKOSI FERENC
2019.08.26.


A közelgő tanévkezdetre tekintettel érdemes áttekinteni a képzéssel kapcsolatos, a személyi jövedelemadó szempontjából bevételnek nem tekinthető vagy egyébként adómentes juttatások rendszerét:...

MILLIÓKÉRT VESZNEK KÜLFÖLDÖN PETESEJTET A MAGYAR NŐK, HOGY ANYÁK LEHESSENEK

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2019.08.26. 


Évek óta küzd a hazai szakma a rendkívül szigorú egészségügyi rendelettel, amely nők százait zárja ki abból, hogy gyerekük legyen. Az ellenzők jogi és pszichológiai akadályokról beszélnek, az orvosok ideológiai okokat is sejtenek a háttérben, a tény viszont maradt: ha valaki petesejt-donációra szorul, gyakran milliókat kell költenie külföldi kezelésre.

A csehországi Brno nyugati részén hosszú kilométereken keresztül fut a Hlinky sugárút: egyik oldalán villamos jár, a másikon elegáns, ősparkkal körülvett klasszicista villák sorakoznak. A Hlinky azonban nem csak a kulturális örökség részét képező épületekről híres: itt található több is a 380 ezres város tucatnyi meddőségi klinikájából, ahova évek óta magyar házaspárok százai zarándokolnak. Ők azok, akiknek petesejtdonorra van szükségük, de a rendkívül szigorú hazai szabályozás miatt csak külföldön, több millió forintért végeztethetik el a beavatkozást.

A jelenleg az Egyesült Államokban élő László (nevét megváltoztattuk) és amerikai felesége hosszú évek hiábavaló próbálkozása után kötött ki Brnóban. „Mivel az amerikai mesterséges megtermékenyítés nagyon drága, először az egyik magyarországi meddőségi klinikát kerestük fel. Azt azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy nem ott fogjuk befejezni” – mondta a hvg.hu-nak a férfi. Bár felesége nem magyar állampolgár, a hazai klinikán természetesen László családjára is a magyar szabályozás volt érvényes.

A hazai kivizsgálások alatt derült ki, hogy a férfi feleségének petesejtdonorra lenne szüksége, ebben a pillanatban pedig meg is szakadt a folyamat. Amikor kikérdezte őket, az egyébként lelkiismeretes és segítőkész kezelőorvosuk csak a kezét tudta széttárni, majd átnyújtott egy papírt külföldi kórházak elérhetőségeivel. Ha ugyanis nincs egy 35 év alatti és minden egészségügyi előírásnak megfelelő egyenes ágú nőrokonuk, a donorra szoruló magyar nőknek gyakorlatilag esélyük sincs arra, hogy anyák legyenek...

LEHET SEFTELNI A REZSIUTALVÁNNYAL? - ÁTTEKINTHETŐ FORMÁBAN SZÁMBA VETTÜNK MINDEN RÉSZLETET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.08.26.



A nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló, már megjelent rendelet ad némi teret a képzeletnek. A szöveg alapján azonban egyelőre az tűnik valószínűnek, hogy azok is felhasználhatják az így kapott pénzt, akiknek a nevén nincs rezsiszámla. Ebből azonban más is következhet.

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gyorsan megjelent az erről szóló kormányrendelet (ezt itt találja), ami már hatályba is lépett. A szabályozás szövege ad némi teret a képzeletnek, amit például az is bizonyíthat, hogy a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-nek azt mondta: postai befizetésnél az utalványokon szereplő összeget csak készpénzzel lehet kiegészíteni, bankkártyával nem. Ez pedig nincs így leírva a rendeletben...

...A legtöbb kérdés és kifogás az elmúlt napokban arra vonatkozott, hogy mit tehet az utalvánnyal az a nyugdíjas, akinek egyáltalán nincs a nevén rezsiszámla. Úgy véljük, ezzel kapcsolatban a rendelet világosan fogalmaz, a 6. § 1. bekezdése szerint ugyanis a rezsiutalvány „a szolgáltatásért fizetendő, természetes személy fogyasztót terhelő számla kiegyenlítésére használható fel”. A meghatározás tehát nem jogosultról, hanem fizetőről szól. A rezsiutalvánnyal ennek alapján csak a cégnévre szóló számlát nem lehet rendezni...


MARKÓ BEÁTA: 9000 FORINTÉRT 3 ÉV SZABADSÁGVESZTÉS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARKÓ BEÁTA
2019.08.24.


...Banki átutalás, csoportos beszedési számla meg ilyen úri huncutságok esetén nem használható. (Ha még bírják rekeszizommal, folytatjuk.) Ennél is szellemesebb az a megoldás, hogy csak és kizárólag gázra vagy villanyra költhető. A másik jópofa trükk, hogy három darab háromezres utalványt küldenek, ami azt jelenti, hogy ha a petróleumlámpával világító nyugdíjas villanyszámlája pl. csak 1800 forint, akkor a 3000-ből nem kap egy fillért (ha még lenne) sem vissza, de ha 4500, akkor a különbözetet csak készpénzben fizetheti.

A hab a tortán, hogy a rezsifblöff óta a magyar lakosság Európa egyik legmagasabb gázárát fizeti, mivel a gáz- és áram világpiaci ára jócskán csökkent az elmúlt években, így az állam olcsón megveszi és drágán adja el hálás népének, a haszon pedig ismert és ismeretlen oligarchák zsebében köt ki.

Mondanunk sem kell, hogy az utalványokat csak személyesen lehet átvenni, de amelyik nyugdíjasnak mákja van, pont otthon tartózkodik, amikor a postás kihozza a nemzeti szalaggal átkötött rezsiutalványokat. Ha nincs mákja, fogja a járókeretét, felugrik a buszra, villamosra és elkocsikázik a MÁK-ba (Magyar Államkincstár), hogy ott személyesen terjessze elő kérvényét az utalványok iránt, majd az egész procedúra kezdődik elölről.

Ilyen vidáman telnek a magyar nyugdíjasok napjai 2019 aranyló őszén, nem véletlenül hívják vénasszonyok nyarának ezt az időszakot.

Jaj! Majd’ elfelejtettük megemlíteni, ha valaki nem tudná: a (Btk.) 350. § (1) e. pontja szerint az követi el a választás (…) kezdeményezés rendje elleni bűncselekményt, aki (…) arra jogosultat a választásban (…) anyagi juttatással befolyásolni törekszik. A Btk. ezt három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

AZ ÉLŐLÉNYEK ÉS A VÁROSOK KÖZÖS ELMÉLETE

QUBIT
Szerző: SZILVA ATTILA
2019.08.26.


...Találunk-e a Kleiber-törvényhez hasonló egyszerű összefüggéseket a városokra, azaz az emberek alkotta szuperorganizmusokra? Geoffrey West szerint igen. Például kiderül, hogy egy lakosra nézve egy ötmilliós város mindössze feleannyi benzinkúttal képes fenntartani a közlekedését, mint egy ötvenezres. De szám szerint is hasonló skálázás figyelhető meg az elektromos kábelek és a vízvezetékek hosszában. És a felhasznált energiában is, legalábbis a könyvben felsorolt tudományos publikációk szerint. Ha az egyik várost kétszer annyian lakják, mint a másikat, akkor benzinkútból és elektromos kábelből a kétszereséhez képest 15 százalékkal kevesebb szükséges. Ez a 15 százalékos ugrás „önhasonló” módon figyelhető meg. Mindegy, hogy egy tízezer fős várost hasonlítunk össze egy húszezressel vagy egy egymillióst egy kétmillóssal. A duplázásonkénti 15 százalékos spórolás 0,85-ös szublineáris skálázást jelent az infrastruktúrában. 

Az infrastruktúra, és különösen az energiafelhasználás skálázása önmagában is lényeges. A világ leggazdagabb részén a biológiai 100 W helyett egy ember 11 kW-ot használ jelenlegi életvitelének fenntartására, ami a kék bálna biológiai energiaigényének felel meg. Ez összesen annyi energia, mint ha tízezer éve 200 milliárdan lettünk volna. Az évszázad végére ebben az értelemben 1000 milliárd urbánus körülmények között élő embert kell ellátni energiával (és ivóvízzel).

Ugyanakkor egy városról sosem az elektromos kábelek vagy az úthálózat hossza jut először az eszünkbe, hanem az, hogy az infrastruktúra mennyire könnyíti meg a városlakók életét. A város a városlakókat jelenti, nem pedig a kábeleket és a betont. Ezt az átütő felismerést többek között Jane Jacobs aktivistának köszönhetjük, aki az amerikai városokról (leginkább New Yorkról) írt egy klasszikus könyvet a hatvanas években, ami alapjaiban késztette átgondolásra a várostervezést...

MAGYARORSZÁG EGY AUSZTRIAI MAGYAR SZEMÉVEL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Balázs
2219.08.26.


Augusztussal nagyjából a határátkelők nyári hazalátogatásai is véget értek, ilyenkor mindig érdekes látni, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a külföldön élő magyarok. Balázs (akinek előző posztját itt olvashatjátok) például egészen pozitívakkal.

„Mikor anno elhagytuk az országot, tombolt a mindenki számára emlékezetes gazdasági válság. Akkoriban óriási munkanélküliség, nevetségesen alacsony ingatlanárak, haldokló kisvállalkozások, irreálisan gyenge munkabérek és kilátástalanság jellemezte az országot. Bennünk azóta is ez a kép élt, ettől féltünk, ezt nem akartuk!

Az otthon eltöltött igen aktív két hét új képet festett. Őszinte leszek, mert miért ne volnék az. Csak azt írom le, amit átéltünk, tapasztaltunk és amiről nem Facebook posztokból merített információk alapján értesültünk.

Sárvári tapasztalatok

Első állomásunk Sárvár volt. Egy lovasmajorban szálltunk meg, ahonnan aztán A-Z-ig bejártuk a környéket. Maga a város gyönyörű és folyamatosan fejlődik. Szinte minden újszerű és korszerű.

Az akadálymentesített bejáratoktól, a viacolor sétányokig, a járdáktól a közlekedési lámpákig, a szelektív hulladékgyűjtőktől a folyamatosan karbantartott zöld területekig, az óvodáktól, az iskolákig, minden igényes és rendezett volt.

Vártuk tehát a savanyú ábrázatokat, a folyton elégedetlen zsörtölődő embereket, de velük sem találkoztunk. Kivétel nélkül mindenki kedves és segítőkész volt és most nem az éttermi személyzetre gondolok. Az utca embere éppúgy, mint a rendőr, vagy a vízparton üldögélő nyugdíjas.

Persze nem tudtam megállni és „meginterjúvoltam” a szállásunkon dolgozó személyzetet is. Minden szempontból elégedettek voltak a munkájukkal.

Nem panaszkodott senki
Innen Sümegre mentünk, ahol szó szerint ugyanezeket tapasztaltuk! Néhány nap elteltével Budapestre, majd onnan egy Apc nevű kis településre vezetett utunk, mert egy kifejezetten jó hangulatú, tradicionális lagzira voltunk hivatalosak.

A rendezvényen résztvevő fiatalokat szintén kifaggattam, mert egyre jobban érdekelt az otthon maradottak véleménye! Nos, itt sem panaszkodott senki!

Mindegyiküknek megvolt a munkája és néhányan közel annyit kerestek, mint Ausztriában egy átlagos szállodai mosogató! (Nem ügyvédekről, illetve orvosokról beszélek.)...

MIÉRT FOJTOGATJÁK A KÖZÉP-EURÓPAI SIKERÁGAZATOT A NYUGATI KORMÁNYOK?

G7.HU
Szerző: BUCSKY RÓBERT
2019.08.26.


Akármerre járunk Nyugat-Európa autópályáin, abban biztosak lehetünk, hogy előbb-utóbb fel fognak tűnni a Waberer’s kék-sárga kamionjai. Ha a rendszámokat is figyeljük, szinte minden közép-kelet-európai ország felségjelzésével találkozhatunk, de hozzánk már csak elvétve jut el egy-egy holland vagy német kamion. Ez nem véletlen: az európai uniós csatlakozást követően az új tagországok vállalatai kihasználták a piacnyitást, és jelentős piaci részesedést szereztek nemcsak a kelet-nyugati irányú közúti áruszállítási piacon, de a nyugat-európai országokon belül és azok között is.

Ezt nem igazán tudta a nyugat-európai politika és közélet megemészteni: különösen Németországban és Ausztriában rendszeresek azok a nem túl objektív, előítéletes cikkek, amelyek szerint alulfizetett és kihasznált sofőrök dolgoznak kétes hátterű cégeknek. Bár valóban vannak visszaélések, de általában csak ezeket emelik ki. Arról már nem szólnak a hírek, hogy a keleti cégek sokkal komolyabb informatikai háttérrel, jobb szervezéssel dolgoznak, mint sok nyugati versenytársuk. A Microsoft például kiemelten sikeres projektként tartja számon, hogy a Waberer’s-nél egy mesterséges intelligencia alapú fuvartervező rendszerrel optimalizálják a munkát.

Főként német és francia nyomásra sikerült azonban egy új szabályozást elfogadtatni az EU-val 2018 decemberében. Ebben vannak hasznos elemek, mint például a digitális, nehezebben manipulálható tachográfok bevezetése. De sikerült olyan, a közös piaccal össze nem egyeztethető szabályokat is kitalálni, hogy például csak heti háromszor végezhet egy kamion fuvart egy másik országban. Ez annyira abszurd, mintha a Siemens csak heti három nap adhatna el turbinákat Németországon kívül, vagy az Auchan áruházak Franciaországon kívül csak heti három nap nyithatnának ki...

A SZÉLSŐJOBB BALKÁNI TERVEI

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: ARA-KOVÁCS ATTILA
2019.08.23.


Számos jel utal arra, hogy az európai szélsőjobb nem nyugodott bele abba a vereségbe, amit a demokratikus erők 2019. május 26-án, az európai parlamenti választásokon rájuk mértek. Mi több, az unió meghatározó középjobb és középbal pártjai sikeresen gátolták meg abban a szélsőségeseket, hogy vezető pozíciók révén az Európai Parlamentben is befolyásra tegyenek szert.

Ha nem voltak képesek a meglévő, egyelőre formátlan-formálódó szövetségi rendszerükkel és a putyini Oroszország háttértámogatásával áttörést elérni, most azokban az országokban igyekeznek nekik előnyös – vagyis hozzájuk hasonló – „kész tényeket”, azaz rendszereket teremteni, amelyek uniós csatlakozásra várnak. Vagyis mind Matteo Salvini, mind pedig Orbán Viktor jelenleg az Európai Unió bővítésének projektjére koncentrál, olyan államok „átalakulását” segítve, amelyek már eleve maguk is a magyar vagy az olasz „modell” felé hajlanak vagy hajlottak...


ÁTVERNEK, RÁADÁSUL MI ÁLLJUK A CECHET

INDEX
Szerző: KÁRPÁTI MÁRTON
2019.08.25.


Sokat foglalkoztunk már a közmédia minden szabállyal és törvénnyel ellentétes hírszerkesztési gyakorlatával, nemrég például akkor, amikor a megbukott Orbán Viktor szövetségese, az osztrák alkancellár. Nem azért rugózunk ezeken, mert nincs jobb dolgunk, hanem azért, mert elég súlyos dolgok történnek.

A KÖZMÉDIA DOLGA - NEM ÉN MONDOM, HANEM A TÖRVÉNY - A KIEGYENSÚLYOZOTT, PONTOS, ALAPOS, TÁRGYILAGOS, SOKOLDALÚ, IDŐSZERŰ, MEGBÍZHATÓ ÉS FELELŐS HÍRSZOLGÁLTATÁS, VALAMINT TÁJÉKOZTATÁS. EZEK MIND OLYAN ELŐÍRÁSOK, AMIKET A KÖZMÉDIA SOKSZOR, MINDENFÉLE KÖVETKEZMÉNY NÉLKÜL ÁTHÁG.

Az egyik leggyakoribb manipulációjuk az, hogy olyan szakértőket idéznek külpolitikai és belpolitikai ügyekben, akik szinte kizárólag a kormányzati narratívákat erősítik. Idézésükkor hiányoznak azok a kontextusok, amikből kiderülhetne, hogy nem független és pártatlan szakértőkről van szó, hanem például kormánylapok újságíróiról, kormányhoz közeli szervezetek illetékeseiről. Ezek feltüntetése nélkül az lehet az olvasó/hallgató/néző benyomása, hogy független, azaz hiteles véleményt hall, azaz ezek befolyásolják a véleményalkotásban.

Az ország nagy részén a köztévé és közrádió híradóiból tájékozódnak az emberek, és ha a közmédia kormányzati szempontok alapján szerkeszti a híreit, akkor az ország jelentős része is kizárólag kormányzati szempontok szerint tájékozódik. Nincs más vélemény, csak az, amit a kormány diktál, ami a kormánynak jó. Márpedig a köztájékoztatás, a közszolgálatiság nem ezt jelenti. Annak függetlennek, pártatlannak, objektívnek kell lennie. Ezt írja elő a törvény...

BUKOTT AZ EMMI, BELÜGYI KÉZBEN A FELZÁRKÓZTATÁS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2019.08.26.


Pintér Sándor miniszternek vagy az általa kijelölt minisztériumi vezetőnek kell jóváhagynia a települések pályázatait.

A héten jelentették be, hogy a felsőoktatási képzés teljes irányítása átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), de eddigi gazdája, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csonkolása már májusban megkezdődött. Akkor a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság költözött át a Belügyminisztériumba (BM). A gyakorlati munka megszervezése kicsit lemaradva követte a hivatali ajtók átcímkézését, de az utóbbi hetekben megjelentek azok a rendeletek és határozatok is, amelyek az elosztható pénzek forrását és a róluk való döntés menetét rögzítik...

KÍVÜLRŐL NÉZVE - MERKELNEK NEM KELLETT VOLNA ORBÁNHOZ JÖNNIE - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KLUBRÁDIÓ / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.08.26.


Trump kormányzása katasztrófapolitika. Merkelnek nem Magyarországon kellett volna ünnepelnie a határnyitást. Hanyatlik a demokrácia. Témák a külföldi sajtóból.

„Európa és Oroszország új geostratégiája” sorozatban a Brookings Intézet legújabb cikke Trump és az európai ellenséges szövetségesek viszonyát elemzi. Szokatlan csend honol a transzatlanti kapcsolatokban, és Trump még nem indított háborút Iránnal és Észak-Koreával sem, nem lépett ki a NATO-ból és a WTO-ból, a Világkereskedelmi Szervezetből sem. Trump kormányzását gyakorlatilag katasztrófapolitizálásnak tartja a szerző, és sorra veszi, milyen hibát nem szabad elkövetni Európának, amikor szembesül például a Trump által kivetett 60 milliárd dolláros autóipari bűntetővámmal - az acél és alumínium megadózatása miatt. Ugyanakkor jó tudni, hogy jópár szankció van még Trump tarsolyában, van azon országok büntetésére is, amelyek részei az Északi Áramlat 2-nek, illetve orosz gázt importálnak. Ugyanakkor számos nézet szerint Európának Trump nyomában kell maradnia, ha a gazdaság lassulásának idején is fontosnak tartja Kína vezető, első számú világgazdasági hatalommá válásának a megakadályozását. Ugyanakkor az is egyértelmű már, hogy Európa nem akar a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok szereplője lenni, ahogy azt Trump erősen szorgalmazná. Hisz végül az amerikai elnök arra törekszik, hogy a globális piac központi szereplőjeként maga alá gyűrje az egyes országokat. A cikk szerint meghatározó időszak előtt áll Amerika és Európa is. Utóbbinak Trump tart tükröt: azaz kérdés, hogy önös érdekképviseletre rendezkednek-e be az európai országok, és esnek szét szűk látókörű, nacionalista államokká vagy maradnak azon a nemzetközi és globalista politika útján, ami a háború óta a felemelkedésükhöz, prosperitásukhoz vezetett. Történelmi kihívás előtt áll tehát Európa, ami különösen kiélezetté válhat, amennyiben – s erre van esély – Trump megnyeri a 2020-as elnökválasztást. Ebben a helyzetben Európának ki kell tartania a liberális értékrend és a multikulturális és multilaterális nemzetközi kapcsolatok mellett, mert ez adhat újra erőt Európának.
Merkelnek nem kellett volna idejönnie?

Bő egy héttel a páneurópai piknik után továbbra is nyughatatlan téma Angela Merkel és Orbán közös ünneplése illetve annak kritikája. Az Arab News portálon Ranvir S. Nayar, a Media India Group szerkesztője írt véleménycikket arról: rosszul tette a német kancellár, hogy Orbánnal együtt emlékezett meg a történelem egyik meghatározó eseményéről, mivel azt a benyomást keltette, egy platformon állnak. Merkelnek nem lett volna szabad Magyarországra menni. Oda, ahol Orbán épp a migránspolitikájával szít gyűlöletet, oda, ahol megszegi a kormányfő a jogállamiság törvényeit, oda, ahol az Európai Unió több figyelmeztetése ellenére sem tartja magát a kormány az uniós alapértékekhez, s nem osztja az uniós közös migrációs politikát – s mindeközben az Európai Tanács és a bizottság is tehetetlennek tűnik Orbán Viktorral szemben. Merkelnek tüntetően vagy Németországban vagy akár Brüsszelben kellett volna rendhagyó páneurópai pikniket tartani, ahová nem hívta volna meg Orbánt és a hasonszőrűeket, ellenben az összes többi vezetővel látványosan demonstrálták volna azt, hogy soha többé vasfüggönyt Európában...

AZ ÖNKORMÁNYZATI SZAVAZATSZÁMLÁLÁS AZ EGYHÁZI TÖRVÉNYEK SZERINT TÖRTÉNIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Mikes Mirtill
2019.08.25.


kelemen.mikes@netkavezoabujdosokhoz.tekirdag.tr

Tárgy: hívőüldözés

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Ne induljon útnak. Hívő embernek egyre cikibb a Sátán tömjénfüstbe burkolt nyomulása. Akkora most erre a tömjénfüst, hogy utat tévesztene kend ebben a homályban. De ez még a kisebbik baj. Hanem. Ismeri a mondást: „kismértékben gyógyszer, nagymértékben méreg”. Na, ez a tömjénre halmozottan igaz. Csillapítja az ízületi fájdalmakat, viszont benzont, butadiént és benzpirént tartalmaz, amik rákkeltőek egyenként is, hát még így csoportos elkövetőként, fideszül mondva: simonkázva kerülnek a magyar légtérbe.

Aktuális híradásom mondhatni kétélű; ami nekem örömhír egyrészt, az másrészt maga a BÁNAT. Jól látja, csupa nagybetű, mert nagy bánat. Szolgálatba kell állítanom az értelemvédő bioradarernyőt, vagyis a nagyit és a tatát. Ez nekem jó végkimenetelű szok lenni, ahogy tapasztaltam, nekik meg nagyon remélem, elviselhető (nem mindig vagyok tökéletes, de ez maradjon köztünk). Mégis alapvetően király velük, mert semmi egrecír, ja meg nem nyomnak agyon az okosságukkal, sőt néha a tata úgy tesz, mintha én azt tudnám, amiről fogalmam sincs, csak most nem jut eszembe, és ez olyan vicces.

Ami bűn rossz, hogy kezdődik az iskola és ezerrel nyomatják ezt a labancos hittérítést. Na, most mondja meg kend. Milyen keresztény lesz abból a gyerekből, akinek a nyári szünet után, bemelegítés (és pisilés) nélkül egyhuzamban, mozdulatlanul három órát kell ülni tanévnyitó címén a templomban és bámulni azt az öntömjénező orgiát, amit ezek csapatnak (ezt a bátyám mondta nem én, ha véletlenül mószerolni akarna kend az anyunál).

És ezt a tömjénezést most meg fullba nyomatják az udvari szolgálatra felbérelt magyarkodó betelepített svábok, meg tótok, a magyarként szájtépő Ceausescu ügynökökről nem is beszélve. Na meg a plecsnis regösök. Prózában, mert berekedtek. Látta kend a parlamenten a vörös zászlókat? Kiegyenesítették rajtuk a horogkereszteket, így aztán a rosszul látó Merkel néni nem is vette észre, hogy ezt is a náciktól koppintották, nem csak a fajelméletet.

Amúgy meg ideje is volt már tömjénnel fertőtleníteni az agymosodát, mert a mézesmadzag tömeges alkalmazása egy ilyen nyitott gazdaság esetében, mint a magyar, kivitelezhetetlen. Tudniillik amit nem visznek ki az országot uraló multik, azon már most veszekednek a helytartó kegyencei. Ennyi édesszájút az erősen megcsappant magyar méhecske állomány képtelen mézzel ellátni, madzagot meg már egyáltalán nem gyárt a magyar ipar. A nyugati, demokratikus madzagot elvágták, a keleti nyitás meg veszteséggel becsukódott madzag nélkül. És az sem kétséges ma már, hogy a mi pénzünkért cserébe kinek fütyül a Kis Rigó...

A NÉP NEVÉBEN (I. RÉSZ) - A POPULIZMUS CSAK TÜNET, AZ OK A KAPITALIZMUS ÉS ANNAK VÁLSÁGA

MÉRCE
Szerző: ÉBER MÁRK ÁRON
2019.08.25.


Tényleg egy új, populista korszakba léptünk? Ha igen, mi magyarázza a populista pártok és politikusok újabb hullámának megjelenését? Talán a neoliberális korszakra adott válasszal, ellenhatással van dolgunk? A populizmus a probléma, vagy tekintsük inkább csak tünetnek? Éber Márk Áron írásának első fele eredetileg az Új Egyenlőségen jelent meg.


E kérdések az elmúlt évtizedben különösen sokakat foglalkoztatnak, a rájuk kínált válaszok irodalma hatalmasra duzzadt. A különböző magyarázatok közötti tájékozódást meglehetősen megnehezíti, hogy a neoliberalizmus és a (neo)populizmus fogalmai egyszerre használatosak a társadalomtudományok elemző eszközeiként és a politikai küzdelmek fegyvereiként.

„Populisták” és „neoliberálisok”

A „populista” és a „neoliberális” egyszerre jelenthet szakmailag megfelelően definiált leíró-magyarázó kategóriát és a hitelrontás céljával a politikai ellenfélre sütött bélyeget.

Ráadásul nem is csak politikakutatók és politikusok használják, de a sajtóban és médiában, a publicisztikákban és a mindennapi közbeszédben, think tankek politikai elemzők diskurzusaiban is rendre előkerülnek e kategóriák – ismét csak inkább célzatos címkékként, harci eszközökként, mintsem hűvös és tárgyilagos elemzések szabatos kategóriáiként.

A populizmusról és populistákról beszélők így olykor többet árulnak el saját pozícióikról, mint azokról, akikről beszélnek. A „populista veszély” diskurzusa a korábban egyeduralkodó centrista főáram egykor stabil pozícióinak megingásáról árulkodik.

- Aki a populizmus veszélyéről beszél, a centrista főáram veszélyeztetettségéről beszél.
- Aki a jobboldali és a baloldali populizmusról egy kalap alatt beszél, mert annak jobboldali és baloldali változatait egy tőről fakadónak vagy egylényegűnek (mert „populistának”) tekinti, ezzel körül is írja saját főáramú, centrista pozícióját (függetlenül attól, hogy e centrista főáram jobb- vagy baloldalán helyezkedik-e el).
- És ugyanígy: aki neoliberálist mond, sokszor éppen ezt a centrista konszenzust, technokrata főáramot nevezi meg, hívja ki és támadja meg (függetlenül attól, hogy jobbról vagy balról bírálja-e).

E két részben közölt írásban a neoliberális hegemóniát 2008 után megroppantó populista hullámot a tőkés világgazdaság formáját öltő modern világrendszer dinamikája felől értelmezem. Kérdéseim: a globális kapitalizmus milyen átalakulásai magyarázzák a populizmus 2008 után jelentkező új hullámát? Milyen társadalomszerkezeti változások felől érthető meg a neoliberális hegemóniát felváltó új populista korszak? Értelmezési keretem a globális politikai gazdaságtan történeti és kritikai irányzatáé, mindenekelőtt a világrendszer-elemzésé (vesd össze: Gates 2018)...

KILŐHET A RÁNTOTT HÚSNAK VALÓ KARAJ ÁRA, TARTÓS DRÁGULÁS VÁRHATÓ

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2019.08.26.


Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz. Egy év alatt majdnem 30 százalékos volt a drágulás, és a trend az afrikai sertéspestis miatt valószínűleg folytatódik a következő hónapokban is. A sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb 5-8 százalékkal fog emelkedni, amiben a gyenge forint is közrejátszik– vetítette előre Raskó György közgazdász-agrárvállalkozó.

Megroggyant a világ legnagyobb termelője és egyben fogyasztója

Az élősertés termelői ára drasztikusan nőtt az elmúlt időszakban – erősíti meg Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke, egyben a Bonafarm-csoport igazgatója hozzátéve, hogy ez elsősorban a Kínában elhatalmasodott sertéspestissel magyarázható. Becslések szerint Kínában a sertéshús-előállítás 30-40 százaléka tűnhet el egy éven belül.

Ez azért gond, mert Kína a világ legnagyobb sertéshústermelője, egyben a legnagyobb sertéshúsfogyasztó is. A pestis előtt a világ sertésállományának fele származott Kínából, és a fogyasztás mintegy fele szintén náluk csapódott le. Tehát a mértéktartóan becsült 30-40 százalékos kínai termeléskiesés azt jelenti, hogy

világszinten 15-20 százalékkal kevesebb sertéshúst állítanak elő egy éven belül, mint korábban.
Ez nagyon jelentős visszaesés.

Eddig 35 százalékkal nőttek a hazai termelői árak

Már most is látszik, hogy Kína sertéshúsimportja drasztikusan megnőtt – az Európai Unióból például mintegy 40 százalékkal több sertést hozattak be az idei első félévben, mint korábban. Ez a megnövekedett kereslet pedig kihat az élő sertés árára is. Január óta a magyar élősertésárak mintegy 35 százalékkal nőttek, Éder Tamás szerint ennyivel fizetnek többet a vágóhidak a disznókért a termelőknek...

TAKARÉKOK VÉGJÁTÉKA: KÉT HÓNAP MARADT A MINDENT LEZÁRÓ EINSTANDIG

INDEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2019.08.26.


A takarékszövetkezeti szektor hazai felszámolása bonyolult történet, a közvélemény nagy része nem érti, és hiába rengeteg a károsult, igazán belpolitikai visszhangja sem lesz. De azért rögzítsük: volt egy hazai szektor, a lokális pénzügyi intézményekből álló takarékszövetkezetek, amelyben rengeteg vidéki kisembernek volt tulajdona. 2019 novemberétől egy jogilag kellően körülbástyázott folyamat végén, csak egyetlen, csókosok birtokolta kereskedelmi bank és egy új, „egyesült” szövetkezet marad ebből az egészből.

Einstand. A mostanában színházi produkcióban is rendkívül sikeres Pál utcai fiúkból ismerjük a kifejezést: abban a sztoriban a vad és erős Pásztor-testvérek annyira félelmetesek, hogy a Pál utcai fiúk hiába vannak többen a saját grundjukon, mégis amikor a Pásztorok einstandolják az üveggolyóikat, ki-ki habitusa mentén, de szinte önként átadja azokat.

És bár a történet végén az agresszoroknak vissza kell szolgáltatniuk a gyengébbtől elvett üveggolyókat, ez a gesztus már nem old meg semmit, nem támasztja fel Nemecsek Ernőt.

Október 31. után már semmi és senki nem fogja feltámasztani Magyarországon a takarékszövetkezeti gondolatot sem...

JAKAB PÉTER: SOKAKBÓL KI LEHET HOZNI AZ OROSZLÁNT

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: KATONA MARIANN
2019.08.26.


Nagyon sok jobbikos megkereste, ezért elgondolkozik rajta, hogy elinduljon a párt elnöki székéért ősszel Jakab Péter – ezt ő maga mondta a Magyar Hangnak adott interjújában. A politikus az európai parlamenti választáson elért 6,3 százalékos eredményüket valamilyen szinten még sikernek is tartja, szerinte csoda, hogy egyáltalán még léteznek.


Az interjú eredetileg a Magyar Hang június 28-i (2019/26.) számában jelent meg!

Az EP-választás óta levonták már a mélyebb következtetéseket, hogy miért szerepelt ennyire rosszul a párt? 

– Ha valakitől kormányváltást várnak, és nem tudja megajándékozni a nemzetet ezzel az eredménnyel, akkor azt valamilyen szinten büntetik a választók. Elsősorban én mégis annak tudom be a gyengébb szereplést, hogy a Jobbik egyedüli pártként valódi ellenállást tanúsított a rezsimmel szemben. A rezsim pedig kíméletlenül, válogatottan aljas eszközökkel próbált leszámolni azzal a Jobbikkal, amely nyíltan vállalta vele szemben a konfrontációt, amelynek nem volt, nincs, és nem is lesz Orbán maffi akormányával semmilyen közös mutyija, háttéralkuja. Az igazságtalan bírságok, hatósági vegzálások, bomlasztási kísérletek, árulások és a rólunk terjesztett hazugságcunami után csoda, hogy létezünk, hogy újból talpra álltunk.

Mégis a választók voltak azok, akik végül jóval kisebb számban szavaztak a Jobbikra. 

– Kétszázötven megnyert sajtóperen vagyunk túl, ez kétszázötven karaktergyilkossági kísérletet jelent, amelyeknek természetesen megvolt a hatásuk. Aki a csatatéren harcol az Orbán-rendszerrel szemben, annak vannak veszteségei. Ugyanakkor az mindenképpen pozitív, hogy akik mellettünk maradtak, annyira kitartóak és harcos szellemiségűek, hogy lehet rájuk jövőt építeni. Az tény a pillanatnyi támogatottságunkat nézve, hogy a Fidesz jelentősen megdolgozott bennünket.

Nem saját magukat dolgozták le? 

– Nem. Lőttek bennünket. Mi pedig álltuk a sarat, és hiába akartak kinyírni minket, életben maradtunk. Az elért hat százalék ilyen értelemben eredménynek tekinthető, amely kellő alapot ad az építkezéshez. Szinte naponta csatlakoznak a Jobbikhoz új tagok, és folyamatosan alakulnak meg az új alapszervezetek is. Nincs megállás...

TÓTA W. ÁRPÁD: OSTROM ELŐTT ÉS UTÁN

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2019.08.25.


Hogy a játék most nem babra megy, azt jelzik a különféle vasalt és vasalatlan herék zavarórepülései: a fővárost elveszítheti a Fidesz, és ezt tudja.

Két hónap múlva újra választunk. Az ellenzéki pártok egyelőre meglepő hatékonysággal dolgoznak a jelöltállításon. Úgy tűnik, az a kilenc év, ami alatt egy tehetségesebb arc elvégzi a matek szakot és ledoktorál, nekik is elég volt ahhoz, hogy ezt az egy leckét elsajátítsák. A hírekben természetesen most is nagyobb hangsúlyt kapnak a súrlódások és viták itt-ott, de ettől még a projekt halad. Budapesten megvan az egyértelmű ellenzéki jelölt a főpolgármesteri székbe, és többnyire az egyes kerületekben is. Hogy a játék itt nem babra megy, azt jelzik a különféle vasalt és vasalatlan herék zavarórepülései: a fővárost elveszítheti a Fidesz, és ezt tudja.

A kutatások azt mutatják, hogy a kormánypárti előny szinte lineárisan olvad, ahogy a tanyáról felbringázunk a nagyközségbe, onnan a kisvárosba, és tovább. Minél több ember él egy csomóban együtt, annál kevésbé működik a varázslat – és a félelem –, amely Orbán Viktort és vazallusait hatalomban tartja. A feladat most ennek a lehetőségnek a kihasználása.

Utána pedig a megfejtése, végül a kiterjesztése. A jelenség egyáltalán nem hungarikum. A brit vidék szavazta meg a Brexitet eszement hazugságok és rágalmak hatására, az osztrák vidék húzta kormányra a Szabadságpártot – és tart ki mellette az után is, hogy a pártvezér kamerába mondta, hogy örömmel adná el a hazáját a Szovjetuniónak, akár az anyja hátán is. Moszkva és Szentpétervár növekvő undorral fordul el Putyin cárságától, de a muzsikok kitartanak. Bécs, Budapest és Berlin inkább játszik egy csapatban, mint Budapest és Kisvárda.

A vita ősrégi, ahogy a kézre álló magyarázatok is. Ma ez jobboldalról úgy hangzik, hogy a városiak gyökértelenek, liberális részről pedig úgy, hogy a falusiak gyökerek...

RÉMÁLOMSZERŰ PAPÍRMUNKÁBA FULLADNAK A SZEGÉNYEKNEK SZÁNT UNIÓS PROGRAMOK

444.HU
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2019.08.26.


- Sok önkormányzat sorra nyeri a százmilliós uniós projekteket a szegények megsegítésére, de hiába.

- A munkaerőhiány és az esztelen bürokrácia lehetetlenné teszi, hogy tartós változást érjenek el.

- A hároméves projektekből egy-két év marad a lényegi munkára, a többi papírtologatással megy el. Az is hónapokba telik, hogy választ kapjanak a hivataltól a kérdéseikre.

- Ezek általános problémák az EU által támogatott szociális programokban, amit most két projekten keresztül mutatunk be.

Akármilyen csábítóak a szegények megsegítésére érkező európai uniós milliárdok, nagyon nehéz helyzetben van egy önkormányzat, ha tenni akar valamit a nyomorban élőkért. Először is, rengeteg idő és szaktudás kell ahhoz, hogy összeállítsanak egy pályázatot, benne a részletes szakmai tervvel és az utolsó forintig kiszámolt költségekkel.

Ha ez sikerül, hosszú hónapokat kell várniuk az eredményre. Ha nyernek, kezdhetik is mindjárt újraírni a költségvetést, mivel annyi idő eltelt a pályázat beadása óta, hogy közben teljesen megváltoztak az árak. Ez megint hónapokba telik, ami a rászorulókra szánt idő rovására megy...

KI TUD HANGOSABBAN KIABÁLNI? – POLGÁRMESTERJELÖLTI ADOK-KAPOK ERZSÉBETVÁROSBAN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: PUNGOR ANDRÁS
2019.08.26.



Két független jelölt is elindul Niedermüller Péter, az ellenzéki pártok közös támogatottja ellen az erzsébetvárosi polgármester-választáson. Egyikük, Hunvald György, aki korábban a szocialisták VII. kerületi polgármestere volt, arra hivatkozik, hogy ötezer aláírást gyűjtött össze maga mellett. Moldován László ex-LMP-s politikus pedig azt mondja, civil támogatóival egyedül ő képviseli az élhető zöld kerület programját az indulók közül. A pártok közös jelöltje úgy fogalmaz, nem kíván részt venni a „ki tud hangosabban kiabálni?” versenyben. Szerinte aki a pártok konszenzusát felrúgja, akarva-akaratlanul is a Fideszt segíti.

– Kiéleződött a helyzet Erzsébetvárosban, de minden józan kompromisszumra készek vagyunk – mondják szocialista forrásaink. Valóban, az ellenzéki pártok közös jelöltje, a DK-s Niedermüller Péter mellett két független jelölt is elindul a polgármesteri posztért Budapest VII. kerületében. Nemrégiben még mindketten párttagok voltak: az LMP-ből kilépett, korábban a zöldpárt etikai vizsgálatait is vezető Moldován László, valamint az ingatlanügyekben többször bíróság elé citált, hosszú ideig előzetesben tartott egykori helyi szocialista polgármester, Hunvald György is megméretteti magát. A legkisebb területű, viszont legnagyobb népsűrűségű kerületben kilenc éve a fideszes Vattamány Zsolt a polgármester.

– Kockázatos, ha Hunvald György, a kerületben beágyazott egykori városvezető a közös jelöltünk ellen indul – mondják a szocialisták. Moldovánt nem tartják esélyesnek, de Hunvaldot veszélyes ellenfélnek érzik. Sokan abban bíznak, hogy a választást megelőző aláírásgyűjtésnél kiderül, kinek mekkora a támogatottsága, és akkor újra megnyithatják a tárgyalásokat...

MIÉRT PONT 9000-ÉRT VÁSÁROL A KORMÁNY SZAVAZATOKAT?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.08.26.


Pár nap telt el a hivatalos kampánykezdet óta, de már is egy sor szürreális jelenetnek lehettünk tanúi, kétségtelenül kiemelkedik ebből a sorból Németh Szilárd csepeli fotója. Ha ehhez hozzátesszük még a nyugdíjasoknak juttatandó 9000 forintot, akkor nagyjából minden elmondtunk erről a rezsimről.

De maradjunk most csak ennél az utóbbinál, mellyel kapcsolatban már kollegám, Föld S. Péter nyílt levelet is intézett a miniszterelnökhöz. Ő azonban a humor oldaláról közelítette a kérdést, mi itt és most egy kicsit komolyabban foglalkozunk a témával.

Olyan komolyan, hogy kérdéssel is fordulunk az olvasóhoz: vajon hatásos lehet-e egy ilyen kormányzati akció? És amikor akcióról beszélünk, illetve annak hatásairól, érdemes azon eltűnődni, hogy vajon hihető-e, hogy a kormányzat nem az önkormányzati választások befolyásolása érdekében ajándékozza meg majd’ tízezer forinttal a nyugdíjasokat, illetve elképzelhető-e, hogy az idősebb korosztály hálával gondol a pénz adományozóira, és cserében odaadja a voksát a Fidesznek...

A PÉLDAADÁS EREJE

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.08.25.


Sokan hiszik azt, és javasolják is nekünk, hívjunk meg olyan romákat, akik kitörtek a nyomorúságból, és majd ők olyan hatással lesznek a fiatalokra, hogy azok erőt kapnak a tanuláshoz, és követik a példájukat.

Eleinte persze próbáltuk mi is. De egy egyszeri látogatás, a bemutatása a karriernek, nem sokat hatott. Akkor, persze, ott, a hallgatóság egyetértett vele, hogy ezt így kell, és csodálatos, de a hatása nem volt akkora, ami az iskoláig elért volna. A követendő példák érdekes módon sokkal jobban hatnak a szórakoztató vonalról, a celebek világából, a reality showból, ám ezek többnyire nem a tanuláshoz kötődő karrierek, itt más diktálja az elvárásokat.

Azokban a közösségekben, ahonnan kitört valaki, és utána bemutatja nekik az ezért tett erőfeszítéseit, ott nyilván más a helyzet, hiszen ott tudják, ki ő, kik a szülei, testközelbe jön a történet. De ha ez nincs, és az sem, aki ennek az üzenetét folyamatosan fenntartja a közösségben, ez is elhalkul egy idő után. Annyi az ellenszél, hogy csak napi megerősítésekkel lehet elérni bármit.

Sok szegregátumban meg nincs is ilyen sikeres példa. Ott sokkal inkább példa a pénz szervezte karrier, rang, mindegy milyen úton, és ezek nagyon ritkán kötődnek olyan munkához, ami miatt érdemes tanulni a gyerekeknek. Akinek pénze van, az a valaki. Ha nem kell érte dolgoznia, meg pláne. Nagyon fontos elemei ennek a külsőségek, és a kommunikáció. Az érték pedig itt sosem az erőfeszítésekhez kötődik.

Rangot jelent még sok közösségben a kisebbségi önkormányzati vonal, de ez meg a legtöbb helyen a buliszervezésben merül ki, az “identitásépítés” címszó alatt elérhető forrásokkal, ami mindenhol ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlik, kaja, pia, mulatós zene, tánc (nem az autentikus vonal egyik sem, így elég messze van a roma identitás építésétől), és ennek kommunikálása a facebookon. Meghívott vendég többnyire a rendszerből a pályázatot megírt tanultabb roma, akinek talán lenne lehetősége az integrációt segítő programokra is ennek a keretében, de nem ez a cél, hanem a szórakozás. No meg persze a pályázati kódszámmal ellátott tábla lefotózása a helyszínen, ami ugye igazolja a megvalósulást. Kb. ennyi. Szeretnék egyszer elolvasni egy ilyen pályázati beszámolót…

Sokan elvárják, hogyha “kitört” valaki a nyomorúságból, cigányként, utána menjen vissza az övéihez, és dolgozzon a felemelkedésükért. “Kutya kötelessége, hogy segítse a fajtáját”- mondják sokan. Nem értik meg őket, hogy akik elképesztő erőfeszítésekkel küzdötték végig ezt az utat, azoknak nem kötelessége feláldozni az álmait, céljait a származása miatt….és amikor belekezdtek, a céljuk biztosan nem az volt, hogy a cigányok felemelkedését kívánják segíteni, hanem, hogy ők akarnak más életet maguknak, más jövőt, mint amiben a szüleik élnek. Pont úgy, mint azt a többségi társadalom továbbtanulást tervező fiataljai teszik.

A munkánk során mi is támogatunk egyéni karriereket, ezt szolgálja az ösztöndíjprogramunk is, ami civil támogatásokból már több mint 80 gyereknek ad esélyt. Pontosan tudom, hogy a “kitörések” mögött mennyi munka, pénz van, és mindig van valaki, valakik, akik végig követik, végig támogatják ezeket a gyerekeket, felnőtt korig, néha még azon túl is, anyagi és motivációs támogatást adva, no meg lehetőségeket, védelmet, kapcsolatokat, lelki támaszt. Mert e nélkül nem menne. Ismerem a befektetett energiát, ami egy-egy sikersztori mögött van.

Ennek a tanulságait is le tudom már vonni. Az igazán nagy lépéshez nagyon sok energia kell. Annyi szál húzza vissza őket, és olyan mértékű a hiány, ami születésüktől zsigerileg épül be, hogy azt elképzelni is nehéz. Van ebben tudás- és képességhiány, olyan viszonyulásminták rögzülésével, amit egyszerűen sosem tudnak bepótolni. Azt szoktam mondani, hogy akiknek a szülei sosem hallgattak komolyzenét, abból nagyon ritkán lesz operarajongó. És ez a hasonlat csak sejtetni engedi azt, ami a valóság. Az igazi “kitörések” mögött mindig van egy olyan család, ahol vagy a munkához való viszony, vagy legalább egy olyan, a gyereket támogató családtag van, aki vakon hisz benne, mindenképp van benne külső segítség, és egy jó adag szerencse is. Hányan mondják el az ilyen sikertörténeteikről beszélve, hogy “az én szüleim mindig dolgoztak”, vagy “a nagymamám, ő mindig hitt bennem, támogatott, sokszor a szüleim ellenére is”, vagy “mi szegények voltunk, de az én szüleim mindig tisztán járattak, és mindig volt mit enni”, stb. Ilyen alap, háttér nélkül tényleg mesébe illő, ha valakinek sikerül nagyot lépni.

Talán itt is írtam már erről, e blogban, hogyha a befektetett energiát, pénzt nézem, szívesebben gondolkodom abban, hogy ne egy gyerekkel ugorjunk tíz lépcsőfokot, mondjuk egy analfabéta családtól az egyetemig, hanem ebből a ráfordításból mondjuk százzal lépjünk előre kettőt, és tudja ennyi gyerek megfelelő alapkészségekkel befejezni az általános iskolát. Utána léphetünk még kettőt, egy szakmaszerzésig. Közben pedig közösségi szinten alakul a helyzet, és akkor elérhető, számukra is értelmezhető közelségbe kerülhetnek olyan példák, amelyeket érdemes követni. Mert most, mit jelenthet egy olvasni alig tudó magántanulónak egy egyetemet végzett roma fiatal példája? Semmit, nem is érti, mit jelent az egyetem.

És annyi probléma van még ebben az egészben. Ott vannak a fiúk, akiket ösztöndíjjal támogattunk, segítettünk, most pl. nagyon örülök annak a roma támogattotunknak, aki rendvédelmin leérettségizett, és most katonai pályára lépett. Mondhatjuk nagy valószínűséggel, hogy ő már sínen van. De ott vannak a roma lányok…akiket szintén eljuttattunk az érettségiig, a szakmáig, de több közülük terhes lett a végére, és érettségivel álltak be az anyjuk mintáját követő életútra, amitől nagyon nehéz lesz eltérniük. Mert nekik ez a szerep, út, sokkal nehezebb.

Nem azt akarom persze mondani, hogy nem kell a “kitöréseket” támogatni. Csak azt, hogy ettől könnyen lehet az a kép, egyéni küzdelem, motiváció kérdése csupán az egész, így megint csak a személyes felelősség körébe rendelhető. Arra szeretnék rávilágítani, hogy egy sikersztori nem azon alapul csupán, hogy az illető akarta. Nagyon sok minden függ attól is, honnan, milyen háttérrel indult. És minél mélyebbről indul valaki, annál több energia, pénz, idő, befektetett munka a kísérése ezen az úton. Így is sok kudarccal végződik. Arra várni pedig, hogy majd ezek a meglehetősen ritka sikersztorik fogják megalapozni a roma integráció ügyét, nem elég. Olyan munka kell, ami épít annak az ismeretére, ahonnan indulnak a gyerekek, mert a nyomorúságnak sok szintje van, és ehhez kell igazítani a tervezést is. Olyan programra van szükség, ami kisebb lépésekben, de tömegesen teremt lehetőséget, nem a látványos, egyedi “kitöréssel” igazolva magát, hanem a kevésbé látványos, lassabb, de előremutató változással. A “tömegesen” pedig nagy hangsúlyt kap ebben. Mert a “na ugye, hogy megy, annak, aki akarja” típusú viszonyulások nem segítenek igazán.

Ez pedig csak rendszerszintű, az oktatást fókuszba helyező, és az annak hatását leamortizáló tényezők kezelésével bíró, hosszú távú munkával lehetséges. Most ebből semmi sincs meg. Az oktatásunk tömegesen szegregál, a többi tényező pedig nem az okokat kezeli, csak a tüneteket. Így nem csoda, hogy vesztésre állunk.

CSOMAY ZSÓFIA ÉS RAJK LÁSZLÓ: „MINDENBEN MÁSOLJÁK A GAZDÁT”

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: SZALAI ANNA
2019.07.25.


A magyar építészet vazallusa lett a kormánynak: a NER szabadon emel felhőkarcolókat, stadionokat, belez ki műemlékeket, s mindig akad, aki kiszolgálja a hatalom igényeit. Csomay Zsófiával, a MOME címzetes egyetemi tanárával és Rajk László egykori SZDSZ-alapító, ma már leginkább külföldön tervező, filmes építésszel beszélgettünk.

Magyar Narancs: Magyarország lassan beépül stadionokkal, ordas nagy építészeti hazugságokkal rekonstruálják a várnegyedet, hatalmas épületekkel szórják tele a Városligetet, leköveznek minden talpalatnyi zöldet, de még a világörökségi vagy éppen a műemléki védelem sem akadály, ha egy NER-lovag érdekeiről van szó. Állami megbízatás csak behódolás után nyerhető, miközben az építési szabályokat politikai érdekek alakítgatják. Az építészek meg hallgatnak. Miért?

Csomay Zsófia: Erős lelkiismeret-furdalást érzek emiatt. Olyan régen kezdődött ez a fű alatti élet, és annyira ellentétben áll mindazzal, ami a felszínen történik, hogy valóban ideje lenne összekötni a valóságot a ki nem mondott véleménytömeggel. Ha valaki kitanul egy szakmát, kötelessége szólni, ha nem jól művelik, ha végletekig rossz az irány. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyfelé kellene tartania, de azt igen, hogy a különféle vélemények ütközhessenek. Ez most teljességgel hiányzik.

Rajk László: Legalább két dologra szálaznám szét a kérdést. Az egyik, hogy van-e olyan szakmai változás Európában vagy a világ távolabbi részein, ami általános jelenség, a másik a politikai befolyásolás kérdése. Ez utóbbi különösen érvényes Magyarországra, ahol az építészet iszonyatosan politikafüggővé vált. Vazallusa lett a kormánynak. Szakmai szempontból ugyanakkor tagadhatatlan, hogy egész Európára jellemző egy fura visszakanyarodás a 19. század historizmusához, gondoljunk csak a berlini császári palota visszaépítésére, vagy éppen a Notre-Dame körüli vitákra.

Magyarországon ebbe a vonulatba illeszkedik a budai Várnegyed egyes elemeinek a visszaépítése. Mindez szöges ellentétben áll a háború utáni irányzattal, amikor a kibombázott régi házak helyére mertek modern épületeket emelni. Példaként vessük össze a Bástya sétány (Tóth Árpád sétány) háború utáni foghíjépítészetét a Lovarda újrateremtésével. Óriási különbség. De vidéken sem jobb a helyzet...

EMBERTELEN CSEREKERESKEDELEM: MI ADUNK NEKTEK KILENCEZER FORINT AJÁNDÉKOT, TI EZÉRT RÁNK SZAVAZTOK OKTÓBERBEN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.08.25.


...az Orbán-kormány a világon egyedülállóan úgy osztogat, hogy közben fosztogat. Ez bármelyik bűvésznek dicsőségére válna. Tudják, az úgy van, hogy kifosztották kilenc év alatt a nyugdíjasokat ezzel az inflációt nem követő rendszerrel. Évek óta az idős emberek pénzét használja hónapokig az állam, mert az év elején alul terveznek. Aztán, hopp, nagy kegyesen közlik, hogy megadják novemberben a magasabb infláció miatt a különbözetet. Azt, ami már januárban is járt volna a nyugdíjak nagyobb arányú megemelésében. Ez a rezsi akármi pedig olyan megalázása az embereknek, amire talán nincs is példa Európában. Eladnák a szart parfümként, az idős emberek kiszolgáltatottságára játszva a választások előtt. Ha másért nem is, de úgy kellene tarkón vágni a nagyságosokat, hogy három napig tekeredjen körbe-körbe a fejük, ne legyen idejük és erejük kampányolni. Ha másképp nem megy…

A közmunkásoknak is hama-hama adnak 54 ezer forint jutalmat. Azért csak ennyit, mert mégsem államtitkárok ők, akik milliókat tesznek zsebre jól végzett munkájukért. Meg Orbán állami embereit nem kell elkábítani, hogy a településeken a narancssárga szín legyen az uralkodó. Ők évek óta felveszik a seggnyaló pénzt, azért pedig nem nagyon kell dolgozniuk, inkább csak hálásnak és hűnek lenniük a Vezérhez. Ezek a kormánybábok már akkor keresnek 54 ezer forintot, ha lenyomják hivatali szobájuk kilincsét.

Ottan lenn a valóságos show-ban cserekereskedelemre edzenek a fideszesek: én adok neked kilincsnyomó értékű pénzt, te pedig szavazol rám, hogy továbbra is mi nyomhassuk le milliárdokért az ország kilincsét. A cserekereskedelem október 13-a után véget ér. Akkortól a hatalom úgy elfelejti a közmunkásokat is, mint Orbán Viktor köszönni a parlamentben. Pechükre elfogyott a pénz, illetve, másra kellett. Mert mutassanak nekem olyan közmunkást, akivel Orbán meg a Szijjártó meg a Mészáros meg a Tibocz, hát még a Garancsi dicskeszik, sőt mutogatja is őket a kedves külföldi vendégeknek: íme, itt vannak a hős és munkás magyarok, akikkel épül az ország!

Egy nagy bölény bőgést! Tudják, a mi országunkban vannak első osztályú, másodosztályú és negyedosztályú emberek, akiknek az a dolguk, hogy a piti jutalomért meg egy kis cselédmunkáért cserébe boruljanak le a Vezér perzsaszőnyegére – ha beengedik őket a Karmelita kolostorba. Nem engedik be. Itten minálunk, jó tudnia mindenkinek, hol van a helye, és mennyit ér.

Érnek-e a nyugdíjasok meg a magyar melósok 1475 milliárd forintot? Uramisten, ennyi pénz nincs is. De volt. Amíg kilenc év alatt el nem költötte az Orbán-kormány a sportra. Képzeljék el, mennyi kisiskolásnak lehetne teletömni a hátizsákját, annyira, hogy akár bele is szakadjanak.

Stadionokra nagyjából 350 milliárd forint ment el, de költöttek uszodákra, sportcsarnokokra, a határon túli focira, sportparkokra, összesen 454 milliárd forintnyi összeget. Az mfor.hu a szakpolitikai kiadásokat 155 milliárd forintra összegezte az elmúlt évek költségvetései és zárszámadásai alapján, illetve 2016-ig több mint 359 milliárd forint esett ki a tao-rendszer miatt a költségvetésből. A tavalyi és az idei költségvetés alapján pedig további 167 milliárd forintról mondanak le a sport érdekében a társasági adókedvezményen keresztül. Összesen tehát a tao-rendszeren át 526 milliárd forint ment sportra 2011 óta.

Ennyi. Ennyit dobtak össze az adófizetők Orbán mániájára...